Érdekes írás a mai, mert szerzője, Ádám úgy ment ki Angliába, hogy a szakmájában fog elhelyezkedni és ebből nem is engedett – no és persze a megfelelő anyagi háttér is a rendelkezésére állt.. Két hónap után úgy tűnik, megérte ragaszkodni az eredeti elképzeléshez.
TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért!
„Úgy kezdődött az egész, hogy 2012 januárjában eldöntöttük, hogy kijövünk Angliába dolgozni (lehetőleg a szakmánkban), mert besokaltunk a magyarországi helyzettől. Mindketten stabilan álltunk anyagilag, de a politikai és társadalmi légkör mérgezően hatott ránk (főleg rám).
Barátnőm és én is angol szakot végeztünk, de nem a klasszikus büfé-ruhatár mentalitást hoztuk magunkkal. Én két évet dolgoztam egy műszaki dokumentációval foglalkozó cégnél. Ennek a szakmának a hazája az USA és Anglia, ugyanis egy olyan területről van szó, ahol egy tapasztalt mérnök és a mérnöki dokumentációt író (többnyire bölcsész és/vagy kezdő mérnök) ember együtt dolgozik. Magyarországon ezzel a területtel csak néhány cég foglalkozik, ezért úgy döntöttem, hogy Angliában több esélyem lesz munkát kapni, pláne két év tapasztalattal.
Elsőre nem sikerült
Sikerült is már Magyarországról leszerveznem egy interjút május elejére (4 nappal a megérkezésünk utánra), amire szépen fel is készültem, és úgy sétáltam be kevesebb mint 1 hétnyi itt élés után, hogy "na, én leszek majd itt a király". Nem meglepő módon nem vettek fel, és mivel ez volt az első eset, hogy nem vettek fel egy olyan munkára, amit reálisan úgy éreztem, megkaphatok, ezért nagyon csalódott voltam.
Most jönne az a rész, hogy "ezért megalkuvó voltam, és elmentem mekibe dolgozni, hogy ne haljunk éhen". De nem ez történt, ugyanis az egész kiutazásnak az volt a célja, hogy "én a szakmámban fogok dolgozni", vagyis nem engedhettem meg magamnak, hogy ez legyen.
Ezért kiutazás előtt elég sok kölcsönt és támogatást kértem a családtól (plusz hozzáraktam a két évnyi megtakarításomat is), ezzel biztosítva, hogy legalább 4-5 hónapig akár munka nélkül is meg tudok élni. Plusz barátnőm és nővére is támogatott (úgy, hogy ők viszont próbáltak pénzt keresni akár nem álommunkával is).
Nem volt hátrány a hátterem
Sajnos az álláskeresésem tényleg nem ment olyan simán, de bíztam abban, hogy elég lesz a hátterem a munkához. További nehézség volt az, hogy nem voltam brit, és ez a dokumentációs szakma főleg anyanyelvű briteket foglalkoztat (hiszen nekik van a megfelelő nyelvi hátterük a munkához).
Viszont szerencsémre a kelet-európai hátterem nem vált hátrányomra, ugyanis az angolomat sosem kifogásolták az interjúk alatt (ezt már rengetegen leírták, de én is leírom: ha látják rajtad, hogy jól tudsz angolul, akkor nem bevándorlóként fognak kezelni).
Így végül a harmadik cég, ahova behívtak, állást ajánlott, így 2 hónappal a kiérkezés után már kezdhetek is. Természetesen szerencsés az én esetem, és nem tartom követendő példának azt, hogy több évnyi megtakarítását az ember arra áldozza be, hogy "vagy bejön, vagy nem", de ha bejön, akkor nagyon megéri (ez kicsit olyan szerencsejáték, csak épp maga az ember is befolyásolhatja a végkimenetelt).
Szerencsénk volt a lakással
Hogy ne csak a munkáról szóljak, hanem a kiutazásról is: abban is szerencsénk volt, hogy egy brit fickótól úgy tudtunk egy külön lakást bérelni elég jó árban, hogy cserébe nem várta el tőlünk, hogy azonnal munkánk legyen. Gyakorlatilag pár órája ismert minket és azt mondta "rendesnek látszatok, megbízok bennetek, remélem, sikerül állást találnotok".
Most képzeljünk el egy hasonló helyzetet Magyarországon: jön három külföldi bevándorló, egy napja vannak az országban, nem tud róluk semmit a tulaj, és jóindulatból kiad nekik egy különálló lakást, amikor még az is kétséges, hogy fizetni tudnak. Ki az, aki ilyen bizonytalanra vállalkozna?
A mi tulajunk ezt bevállalta, és jól tette, mert ezzel nagyon sokat segített nekünk. Nem kellett nyomorognunk egy kis szobában, nem kellett idegenekkel közösködnünk, szóval a lakásszerzés is a várakozásokat felülmúlva sikerült.
Most már mindhárman dolgozunk, és két hónap után kezdődhet a felhalmozás.
És persze a szokásos kérdés: visszamegyünk-e Magyarországra? Ha az emberek segítőkészek és korrektek lesznek, ha már minimálbérből meg lehet tisztességesen élni, ha lesz társadalmi szolidaritás... akkor talán igen. De lát erre esélyt bárki is olyan 20-40 éven belül?"
Az utolsó 100 komment: