Határátkelő

„Elvágytam külföldre, mert úgy éreztem, itt nem találom a helyem. Megmozgattam minden követ, az iskolaimat, nyelvtanulásomat, mindent ennek szenteltem és céltudatosan készültem a kiköltözésre évekig. Nem csupán az vonzott, hogy máshol legyek, hiszen itthon is jól kerestem, már rögtön a diploma megszerzése után is, és bár nem dúskáltam, anyagi gondjaim sosem voltak.

Nem egyszerűen a pénzkereset vonzott külföldre, hanem a pozitív olasz szemlélet és az a vágy, hogy a TENGERNÉL éljek!

Így aztán négy évet lehúztam egy multicégnél, ahonnan egy év bürokratikus hányódás után kijutottam a római irodába. Korábban többször voltam már az olasz fővárosban, öt éven keresztül nyaranta egy-egy hónapot olasz barátoknál töltöttem és mindig feltűnt, hogy milyen vidámak, lazák az emberek, mégis jól élnek, jókat esznek, együtt a család, és szabadidejükben nem kizárólag a munkájukról beszélnek...

Az első csalódás rögtön érkezéskor

Felsőfokú nyelvvizsgával a zsebemben megérkeztem a hőn áhított római irodába... és senki nem foglalkozott velem. Kiküldtek egy csak olaszul beszélő ügyfélhez – akkor jöttem rá, hogy se az írott, üzletiesen választékos nyelvet nem ismerem, se a szakzsargont. De küzdöttem és sokan segítettek is, önzetlenül.

Az üzleti év végével előléptettek, de rengeteget kellett utaznom Olaszországon belül és külföldre is, én pedig RÓMÁBAN akartam élni, így hát elkezdtem munkát keresni. Rájöttem, hogy mennyire burokban éltem.

Farkastörvények

„Odakint”, a munkaerőpiacon farkastörvények uralkodnak, és maguknak a rómaiaknak sincs elég munka középvezetői szinten, de próbálkoztam. Persze a siker mindig elmaradt...

Kiderült, a pénz sokkal kevesebbre elég, mint itthon, ugyanazért a munkáért, így hát gondoltam, marad vagy a hazaköltözés, aminek viszont még nem éreztem, hogy eljött volna az ideje, vagy a csoda.

Ekkor történt, hogy megtudtam, egy nagy magyar cég Olaszországban kezd terjeszkedni, és éppen olyan tudású és tapasztalatú embert keresnek, mint én. El is jutottam az interjúkig, megegyeztünk és északra kellett költöznöm. Magamban sikerként könyveltem el, hogy az országban maradtam, így másfél tapasztalatokat szerezve talán jobban labdába rúgok egy-két év múlva megint Rómában.

Külföldiként nehezebb?

Eltelt az egy-két év, de csak nem vettek fel egyetlen római állásra sem, pedig szinte mindenhol több körre is behívtak. Nem tudom, mi lehetett az oka, talán butaság lenne azt gondolni, hogy külföldi voltom miatt, így hát azt kezdtem érezni, hogy talán a képességeimmel van a gond.

Észak-Olaszországban ragadva úgy éreztem, megfeneklett az életem, se Rómát, se az imádott tengert, se a családomat nem tudhattam magam mellett, így hát nagy nehezen elhatároztam, hogy hazaköltözöm. Ez egy évvel ezelőtt megtörtént, kezemben egy kecsegtető budapesti szerződéssel.

A történethez tartozik, hogy csodálatos helyeken éltem, akkor mentem le a tengerpartra, amikor akartam (bár ez az utolsó időszakban már csak átlag havonta egyszer fordult elő), fantasztikus embereket ismertem meg, egészségesen és jókat ettem és rengeteg élményt szereztem.

Tapasztalatok 4 pontban

Négy évet töltöttem Olaszországban, immár egy éve vagyok újra budapesti lakos. A következtetéseim szép lassan formát öltöttek:

1. Nem üres frázis, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés. Kint rosszabbul éltem!

2. Itthon mégis csak itthon van az ember. Kint egy betegség vagy egy közúti baleset is bebizonyította, mennyire elesett és kiszolgáltatott vagyok.

3. Az olasz férfiak sem jobbak. Bevallom, nőként vonzott az olaszok híres charmja, mégis itthon találtam meg az igazit.

4. Beolvasztottam magamba egy darab Itáliát, de a bejárt kálvária után mégis itthon találtam meg az otthonom.

Üzenem tehát mindenkinek: jó itthon, csak meg kell találni mindennek a napos oldalát! Persze semmiért sem adnám ezt a négyéves kalandot...

(A poszt eredetije ide kattintva olvasható el!)