Furcsa érzés lehet sok év elteltével visszatérni egy olyan városba, ahol az ember hosszú időt élt. Csodabogár esetében ilyen hely a svájci Zürich, ahová ráadásul azzal utazott el, hogy talán ez lesz az utolsó látogatás. Vajon hogyan sikerült a kiruccanás?

A Tonhalle

„Jött a szokásos utazási irodától a csábító program Zürichbe. Ott éltem 23 évet, sajnos mióta az utolsó barátnőm is meghalt 6 éve, nem mentem többet oda. Azelőtt majdnem havonta ugrottam el néhány napra. Szóval elmondhatom, hogy jól ismerem a várost.

Mi volt a csábító? A Tonhalle elkészült renoválása. Olvastam persze róla, hogy csinálják és milyen szép lett, olyan ahogy én soha nem láthattam, mert valamikor modernizálták, tehát leszedtek a falakról mindent.

Ráadásul a program is ígéretes volt. Egy zenekari hangverseny Igor Levit közreműködésével, egy szóló hangverseny Igor Levitel és egy opera premier. Szóval elhatároztam, hogy még egyszer feltehetően utoljára elmegyünk Zürichbe.

Az út oda egyszerű, mert szerencsére a Swiss működik, ez volt a döntő érv az utazás mellett. Ráadásul Svájcban alapból elég lezseren vették a Covid-dolgot, így biztosra vehető volt már télen, hogy nem lesz teszt meg egyebek. Emberem sajnos alig tud járni, így asszisztenciával rendeltem a jegyeket. Ment is minden remekül, mondhatnám úri jó dolgunk volt.

Utazás előtt néztem az időjárást és döbbenten tapasztaltam, hogy 30-35 fokot jósolnak. Nos, ilyet én Zürichben soha nem éltem meg. A nyarakat többségében esősnek és hűvösnek éreztem.

Az első rossz hír

Szóval megérkeztünk és valóban kánikula volt. Hotelben fél kettőkor közölték, hogy kész a szobánk, mindjárt jönnek értünk. Leültünk vártunk. Tulajdonképen ebédelni akartunk menni, de ha már megvan a szoba, akkor azért kicsit lengébbe öltözünk mielőtt elmegyünk enni.

Míg vártunk, jött az idegenvezetőnk és kérdezte, hogy néztem-e ma már az e-maileimet. Nem. Nos akkor nem tudhatja még, hogy Igor Levit tegnap egy hangversenyt megszakított, aztán tesztelték, pozitiv lett a Covid-tesztje. Ez felért egy hidegzuhannyal. A zenekari koncertet azért megtartják.

Ő elment, mi vártunk tovább. Már jól elmúlt 2 óra, mikor kezdtem érdeklődni, hogy akkor mi is van azzal a szobával? Mindjárt itt lesznek a szerelők, mondta a recepción valaki. Szerelő? Minek? Rossz a lift.

A csomagunkat közben már két vidám éjfekete ember felvitte a szobába és én is felmásztam a 3. emeletre. Ember azt mondta, hogy ha muszáj, feljön, de lejönni már nem hajlandó. Szóval vártunk még egy kicsit.

Csalódás a svájci szállodában

Érdeklődtem, hogy van-e esetleg egy másik szoba az épület másik szárnyában, ahol működött a lift. Nincs szabad szoba, mondták. Végül 3 óra után felhívtam az idegenvezetőt, előadtam, hogy mi van és közöltem, hogy keresek valahol egy másik szobát, van elég hotel a városban és elmegyünk oda.

Ekkor ő felhívott valami fő főnököt, aki nem is tudta, hogy rossz a lift. Pár perc múlva megjelent valami főnökféle és a már ismert recepcióssal együtt felkalauzoltak a másik szárnyba az 5. emeletre egy körbalkonos tóra néző szobába.

Aggódva érdeklődtek, hogy megfelel-e. Kegyesen rábólintottam. Kinyitottam a minibárt, ami üres volt. Már nem csinálják, mondta a recepciós. A főnökféle meg azonnal intézkedett és 6 üveg lehűtött vizet hoztak a jégszekrénybe.

Áthozták a csomagjainkat is és nem győzték kérni a bocsánatot. Valószínű a fő főnök eléggé rájuk piríthatott. Én viszont szegényebb lettem egy illúzióval, ami a svájci szállodákat illeti. Ez ugyanis egy 4 csillagos szálloda volt, ami itt Európában egy komoly színvonalat jelent.

Nem tudom milyen kézben lehet ez a szálloda, de ott svájci németül senki nem beszélt. Kizárólag külföldi alkalmazottak voltak. Mindegy is végül. Örültünk a csodás szobánknak és a 6 üveg víznek.

Első programpont az ismerkedés volt, pezsgővel és finom falatokkal, majd indulás a koncertre. Nagy szerencsével találtak Igor Levit helyett egy igen jó zongoristát, Kirill Gersteint, aki igazán remekül eljátszotta a Tonhalle zenekarral Gershwin zongoraversenyét.

Műsoron volt még egy Bernstein és egy Hindemit mű. Számomra teljesen ismeretlenek voltak és egyértelműen a Gershwin volt a nyerő. No meg a terem, ami tényleg gyönyörű lett.

Városnézés és apácauralom

Másnap városnézés volt délelőtt, ahova mi nem mentünk, de a csoport nagyon élvezte. El is hiszem, a hírhedt zürichi apácauralomról lehet is érdekeseket mesélni. Vannak bőven nagyon öreg házak, az öreg-városban, no meg régi szép templom modern Chagall-ablakokkal. A szent Péter templomnak van a világon legnagyobb órája.

Az ebéd az ácsok céhházában volt. Ezek az öreg céhházak mind nagyon szépek teljesen eredeti formájukban maradtak meg és a 18. század végén épültek. Az ácsoké teljes faburkolatú termekből áll, az ajtókon ablakokon is még a régi formájú kilincsek vannak.

A céhek is megvannak, de már nem igazán a mesteremberek a tagok, inkább a high socialityból áll a tagság. Működésük nagyon hasonlít a szabadkőműves páholyokéra. Ez volt az én egyéni benyomásom, anno.

Az ebéd hagyományos „zürigeschnetzeltes” röstivel, desszertnek szintén helyi specialitás a karamell „knöpfli”. Minden nagyon jó volt.

A szabaddá vált estére a vezetőnk a csoport egy részének tudott szerezni valami modern balettra jegyeket az operába. A többiek hajókázni mentek a tavon Küsstnachtba, ahol vacsoráztak egy vendéglőben. A bátrabbak még úsztak is a tóban, ami állítólag 20 fokos volt. Mi meg a balkonunkról élveztük a lassú sötétedést, a tavat a kivilágított szökőkúttal.

Rendezői agymenés

Harmadik napon aki akart a Kunsthausba ment, mi meg egy remek olasz vendéglőbe ebédelni. Este 7-kor kezdődött az opera. Mozart Figaro házassága. Szeretem Mozartot, de ez az opera nekem mindig is túl hosszúnak tűnt.

Az operaházat is kidíszítették, mióta nem voltam ott. Olyan igazán szép most se lett. Ráadásul a székek irtó kényelmetlenek, még a magamfajta alacsonyabb embernek sincs elég hely a lábaknak. Arra pedig végkép nem számítottak, hogy ilyen meleg tud lenni Zürichben.

Nos, a rendezés igen modern. Volt persze felirat és ismertük is az operát, de igen zavaró, mikor más az énekelt szöveg és más, amit lát az ember. Az énekhangok remekek voltak, csupa, aránylag fiatal énekes.

Az első két felvonást egyben játszották és mikor végre szünet lett, már tudtuk, hogy ebből nekünk elég. A rendezők agymenése nagyon tud bosszantani. Mindketten totál elzsibbadtunk, alig tudtunk felállni.

Pedig tréningben voltunk, az utazás előtt egy héttel gond nélkül végigültük az Istenek alkonyát, a kényelmes, kellemesen klimatizált Müpában. Miután ez az utolsó este volt, még pezsgőztünk a később előkerült csoporttal egy kicsit a hotel bárjában.

Sajnáltam, hogy az abszolút utolsónak szánt utam ilyen semmilyenre se sikerült, de lehet, hogy tényleg öregek vagyunk már az utazáshoz.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.