oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. január 22. 06:30,  Német és magyar kórházi élmények 39 komment

2020. január 22. 06:30 Határátkelő

Német és magyar kórházi élmények

Ma kivételesen két rövid történet következik. Ami összeköti őket, hogy mindkettő két országban játszódik, Magyarországon és Németországban és kórházi élményeket hasonlít össze.

Neked is van külföldi kórházi élményed? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

nemet_korhaz.jpeg

Rita története voltaképpen viszonylag egyszerű mind Magyarországon, mint Németországban, de a körülmények sokat elárulnak a különbségekről.

„Turistaként fizettem volna egy ilyen szobáért”

„Magyarországon az ujjamat kellett operálni, és a János Kórházba utaltak be. Itt egy olyan kórterembe kerültem, amely kicsi volt, négyen feküdtünk benne, voltak köztük ágytálazott, járni nem tudó betegek.

Nem vagyok kényes az ételre, de az ebéd, amit kaptunk, az szörnyű volt. Szerencsére én tudtam járni, ezért le tudtam menni a boltba. Fájdalomcsillapítót infúzióban legalább kaptam.

Hétfőn mentem be a kórházba, és szerdára volt betervezve a műtét, de késő este kérdeztek, hogy ettem-e, mert mégis kedd hajnalban műtenének. Mondtam, hogy hát ettem, nem ez volt a terv, de ettől még megműtöttek.

A műtét maga sikerült, nincs baja az ujjamnak. Természetesen hálapénzt kellett fizetnem mindezért. Pár napot töltöttem a kórházban, máig visszatérő rossz emlék volt.

Németországban az orromat kellett műteni, egy kis város kórházába kerültem. A szülészeten kaptam egy szobát, mert éppen szabad volt. Egyedül voltam egy olyan kétágyas szobában, amelyben volt tablet az ágy felett, saját zuhanyzója volt.

Turistaként fizettem volna egy ilyen szobáért napi kb. ötven eurót. Állami biztosítással is ingyen kaptam. Az ételre nem emlékszem, tehát rendben volt. Pár napot töltöttem a kórházban, különösebb trauma nélkül.”

„Elvettek az életemből egy évet”

A második történet Lóránté, akinek elég komoly problémái voltak, melyekre Magyarországon nem nagyon sikerült megoldást találni. Aztán jött egy németországi út…

„Hatvanhét éves vagyok, Zala megyében élek. 2017-ben bélfájdalmakkal felkerestem az ügyeletet. A doktornő panaszaim alapján 5 perc alatt diagnosztizált, vastagbélgyulladás.

Elmentem magánúton egy gasztroenterológushoz, és panaszaimat elmondva kértem tükrözést. Találtak egy daganatot, amelyet kicsíptek, azt mondták, időben jöttem, ezzel nem lesz probléma.

Írt fel a doktor Kreont és Progastro emésztésjavítót, bélflóra növelőt. Állapotom nem javult, erős fájdalmaim voltak.

Kutakodtam a neten, mitől fájhat. Leírás: ha a bélben pangó széklet nem tud távozni, megreked az öblökben, baktériumok elszaporodhatnak, gyulladás alakul ki. Súlyos esetben a bélfal kilukadhat.

Olvastam, segíthet a beöntés, béltisztítás. És valóban, távozott a megrekedt anyag, egy-két hétig nem fájt, majd újra kezdődött, Gasztroenterológus, öt perc vizsgálat, elmondtam mivel segítek magamon.

Legalább meg van oldva, ez volt a válasz. Kreon helyett Progastro. Ez tartott egy évig, béltisztítás itthon, javulás, és kezdődött elölről minden.

Volt egy hétvégém, ami kimondottan erős fájdalommal járt, bementem a sürgősségire. Három óra várakozás, 5 perc vizsgálat, kezelést nem igényel.

Tavaly augusztusba meglátogattam gyermekemet Németországban. Kint voltam egy hónapig. Elfelejtettem kivinni a béltisztító (beöntő) alkalmatosságom. Előjött a bélfájdalmam. Amikor már nem bírtam tovább, bevittek a helyi sürgősségire.

Adatkitöltés, 5 perc várakozás. Kikérdezés és tetőtől talpig átvizsgálás. Utána ultrahang. Itthon is voltam, ami itthon max. 15 perc, és nem találtak semmit. Kint több mint egy óra, plusz vérvétel. Az orvos nagyon részletes volt.

Micsoda különbség az itthoni és a kinti közt mind emberi, mind technikai szinten! Diagnózis: vastagbélgyulladás, diverticulum, májzsír.

Itthon nem találtak semmit, 4 orvos 4 diagnózis. És elvettek az életemből több mint egy évet a szenvedés miatt.

Írt fel a német doki Salofalk granulátumot, elkezdtem szedni, és egy hét után már alig volt fájdalmam. Másfél hónap alatt tünetmentes lettem. A mai napig egészséges vagyok.”

Kövesd a Határátkelőt az Instagramon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Brüsszel �: @kbencze1 #brüsszel #belgium #brussels

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kórház egészségügy Magyarország Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6615419904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2020.01.22. 07:32:29

Salofalk...Mázli.

sZulamith 2020.01.22. 09:13:56

Beszéltek német ismerőseim a betegségükről, a korházi ellátásról. Az utóbbiról fotókat is küldtek, mint egy éttermi kinálat.
Talán ha nem vinnénk a politikát az orvosok közé, közelebb lennénk a német korházak szinvonalához. Például az igazgató főorvos megszakitotta kapcsolatát, a nem fideszes baráti körrel:
Érthetetlen az is, hogy a gyenge ellátás mellett állandó a magyar korházak adóssága. Vajon a németeknél ez hogyan mükpdik?

Buchhalter 2020.01.22. 10:34:00

Hát Magyarország kormánya egyelőre csak a kórházi festegetések és elavult ajtók,ablakok cseréjében indult be.Kiderült,hogy egy banda több száz milliót csalt el csalással orvosi gépek ürügyén.Használt külföldi szarokat lepapírozva adtak el újként.

Hari Seldon 2 2020.01.22. 10:43:26

@Buchhalter:
És természetesen az a személy is fideszmaffiapárt kötődésű. Mi más lenne?
És igen, a kifestés nagyon jó dolog. Csak lehet keresni a munkán valamennyit ott is. A béremelés nem célszerű, abból nem lehet lopni.

Auralianus 2020.01.22. 11:17:02

Az első szotirhoz:

nem tudom egységes-e ez egész Németországban, de Bajoroszgában a kórházi (szanatóriumi stb.) ellátás önrésze igen régóta 10 eur/nap... a többi stimmel :)

Csodabogár 2020.01.22. 12:45:32

Ez ma olyan, nyitott kapukat döngetünk, poszt. Mindenki tudja, hogy tőlünk nyugatabbra, rengeteg klasszissal jobb a kórház mint itthon. Sajnos ezügyben nem történik semmi, az 1880-as évekből megmaradt elavult épületeket toldozgatják, ahelyett, hogy már rég lebontották volna és lenne helyette egy modern új. Pesten az István és a László együtt, Budán pedig a János. Ez sajnos még gondolati szinten se merült fel, amennyire én tudom a dolgokat.

A második eset könnyen megoldható lett volna, ha az illető kicsit kutakodik mi is lehet a baja. Nem ismerem a csodaszert amit felírtak neki, nálam metamucilnak hívták és semmi egyéb nem volt, mint finomított korpa. Persze nem vártam meg, amig kórházi ügy lett a dologból.

fhdgy 2020.01.22. 13:34:57

@Csodabogár: A második részéhez a hozzászólásodnak: Azért többet várna az ember egy orvostól, mint egy autószerelőtől.

Ha elviszem az autómat szerelőhöz és azt akarom, hogy meg is csinálja, akkor célszerű elmondanom, hogy mi a baja, mit kell megjavítani. Ha csak annyit mondanék, hogy valami gond van, akkor kicsi az esélye, hogy a gondot tényleg megszünteti.

Én, mint beteg, max. annyit tudok, hogy itt fáj, meg ott fáj vagy, hogy egyszerűen csak betegnek érzem magam. Ha az egyszerű érezhető tüneteket elmondom, ahogy egy betegtől elvárható, a többi már az orvos feladata kellene, hogy legyen. Nem?

Magamat ne operáljam meg?

De mi van egy kisgyerekkel, aki max. úgy tud kommunikálni, hogy ordít?

2020.01.22. 14:34:35

a fiam szivburok - Nemetorszagban -gyulladással került kórházba, persze mire ez kederült el telt pár nap. Go dos ellátást kapott, igaz a kórházba nem volt "emeri", így masik intézetbe vitték vizsgálatra.
szerencsere hamar hazajött, mert pihenéről nem beszélhetünk: 3 ágyas szoba, egy idős , demens beteg éjszaka is odaült az ágyára.
a net - mobil net nem müködött- nagyon drágán lehetett venni hozzáférést.
a kaja? hagyjuk inkább, vittünk pótlást, rendelt pizzát. a napi 10€ os számlát persze kiküldték.
szerintem ennyi pénzért Magyarországon tudnának rendes kaját, de ugy latszik ez itt kevés.
a férjemet Magyarországon műtötték vastagbélgyulladásra. Ez nem olyan betegség ami egy tablettára meggyógyul.
Balassagyarmati kórhaz, pikpakk túlvolt mindene n ,miután beszallitották.
a kajára nem volt panasza, igaz otthon a napköziből hordta a kaját. Még borotválni is külön személyzet jött, nem a nővérnek kellett.
Az itteni orvos megdícserte a munkát, szepen varták vissza a hasát.
Szerintem ha rendes Tb-t fizetnenek a magyarok, es nem az orvosok zsebét tömnék biztos többre mennének.

2020.01.22. 14:34:42

@sZulamith: úgy hogy 260€ a betegbiztositas, mindenkinek , nincs kivetel, 3000€ feletto ketesetnel 500, nem az orvosok zsebet tömik.
a kórházi menü napi 10 €

Buchhalter 2020.01.22. 14:52:41

@irdesmond: mielőtt darabokra tépnének ,hol volt ez a német kórház? Én csak bekísértem kollégát az Aachenibe ,de ott a személyzet nagyon korrekt és segítőkész volt.

nyuszigonosz 2020.01.22. 15:48:51

@irdesmond: Te megint egyszer olyan dolgokat írsz, amelyek igazságtartalma a nullához konvergál.

Betegbiztosítás: bevétel függvényében van ezen felül többféle betegbiztosítás létezik, - és még azokon belül is különbözöen alakul, ki mennyit fizet - nem igaz, hogy mindenkinek 260 Euró vagy 500, egyáltalan nem igaz, nemtudom honnan veszed.

Kórházi menü nem 10 €, nem a kórházi menüt fizeted a 10€ napidíjjal, hanem a kórházban tartózkodáshoz/kórházi ellátáshoz fizetsz hozzá és csak 28 napot egy évben, ha több mint 28 napot vagy kórházban a 29-töl már nem fizetsz hozzá.

Golf2 2020.01.22. 16:17:19

@nyuszigonosz: "a nullához konvergál...magyarul már nem megy?

Golf2 2020.01.22. 16:21:19

@Csodabogár: Feldughatja a metamucil korpát ha vastagbélgyulladása volt.Az csak hipohondereknek hatásos.

fhdgy 2020.01.22. 17:53:27

@Golf2: "nullához konvergál", mint matematikus mondom, hogy tökéletes, Mo.-on így ( is ) tanítják. Mondd szépen magyarul!

Csodabogár 2020.01.22. 18:27:15

@Golf2: Leírása szerint nem az volt, de mindegy.
Vastagbél gyulladást operálni szokták, más nemigen segít.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2020.01.22. 20:45:03

Magyar egészségügy :

Rehabokat böngészek (alkoholista vagyok), van olyan ami fél éves bent fekvős ellátós és TB fizeti.

Ja, milyen szar nálunk :))

leslie72 2020.01.22. 23:40:01

@irdesmond: Mi Brémában lakunk 7 éve. Egyik éjjel begörcsölt a vesém kb 5 perc alatt itt volt a mentő értem és már vitt is a kórházba ami egy mezei sima közkórház. A vizsgálatok után felkerültem az osztályra ahol 4 ágyas kórterem saját fürdőszoba+ 2 lcd tévé felfüggesztve. Svédasztalos reggeli és vacsora az ebéd az menüválaszték volt+ napközben ki volt rakva kávé, tea, 3 féle ásványvíz, 4 féle ivólé stb . 7 napot voltam bent és éjszakánként kb 15 percenként ránk nézett valamelyik nővér, hogy minden rendben van-e. A műtét előtt először a műtős doki mondta el ,hogy mi lesz utána rá 1 órára az altató doki is elmondta, hogy mi lesz és mikor letoltak az előkészítőbe ott is elmondták, hogy mit fognak majd csinálni.Ja és ezért fizetem a napi 10 euró napi díjat (70 eurót) Nagyon rendes volt mindenki és vér profik. A magyar kórházakról csak annyit, hogy a páromnak a kecskeméti repülő kórházban ahol a vadászpilóták szemét vizsgálják nem vették észre, hogy zöldhályog van a szemén, a sportkórház vezető professzora öcsém csuklótörésére annyit tudott mondani, hogy menthetetlen, amit aztán egy mezei csont kovács úgy össze rakott , hogy a mai napig motor versenyeken szerepel.

somlobodog 2020.01.23. 07:07:04

@Csodabogár: "A második eset könnyen megoldható lett volna, ha az illető kicsit kutakodik mi is lehet a baja."

Tényleg? Legközelebb ha elromlik a mosogeped sztem kutakodj egy kicsit a neten. Esetleg akoor is mikor elmegy előtted a busz. Menj haza tedd le a pávII-t és mar vezetheted is a buszt. Komolyan honnan jönnek ilyen eszement marhasagok belőled higy egy beteg ember kutakodjon ahelyett hogy orvoshoz megy?? Értem hogy kell mondani valamit de néha jobb csendben lenni.

somlobodog 2020.01.23. 07:07:04

@fhdgy: közelít. Van rá Másik magyar szó. De valóban így tanítják hogy konvergal. A hangsúly a tanítják szón van. Hogy tanultál-e. Te igen sokan mások is. Aki nem tanult, azt zavarja ez a csúnya idegen szó :)

Buchhalter 2020.01.23. 09:19:23

@irdesmond: szerintem ha ennyire nem tetszik a német eü akkor menj vissza Magyarországra! A legtöbb Németországban élő magyar ismerősöm továbbra is jónak tartja a német eü ellátást! Egy kórházról van tapasztalatod és az alapján akarsz megítélni egy országos eü ellátást! "Gratulálok!"

vackor1 2020.01.23. 11:33:04

Én egy - simának tűnő - könyökproblémával először a körzetimhez mentem , aki teniszkönyökre adott egy bogyót, majd amikor nem múlt erősebbet, majd még erősebbet , aztán küldött reumatológushoz, aki mondta , hogy egy , de max. két injekció és rendben lesz, a hatodiknál kérdeztem, hogy esetleg valami vizsgálat nem kellene-e mégis , erre sebészetere küldött , ott gipszelték, hogy pihentessem, majd amikor ez sem segített, akkor mondták, hogy műtét, le kell "szedni" a könyökömről a hártyát, az van begyulladva és nem múlik... Kérdésemre, hogy 100 %-ig biztos-e, hogy azzal rendben lesz, azt mondták, hogy nem.. :))) Köszöntem és azzal a lendülettel osztrák körzeti orvos, aki 10 perc után küldött röntgenre, azt egy órán belül elvégezték, még aznap mehettem a leletért, vissza a körzetihez , aki mutatta, hogy egy "sarkantyú" nőtt a könyökömre .
( más kérdés , hogy az sem oldotta meg a problémát , azóta voltam már magánkórházban lökéshullám-terápián , magánklinikán kezeltek spéci módszerrel , egyik sem segített , masszázs-féle manuálterápiára jártam , az talán ! használt , de nem mindegy ki csinálja és mindez alig került 4 évbe , az összegeket le sem írom :)) , de a lényeg : itthon 2 év alatt egy röntgenre, ultrahangra el nem küldött egy orvos sem, pedig vagy hatnál is jártam... )

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.01.23. 11:33:16

@somlobodog: koznyelvben a kozelit jo szo, ha igy irta volna, nem keltene visszatetszest. de ahogy irta, szerintem is rossz stilus, hivalkodo. a konvergal a matematikaban szakszo, pontos jelentese van, nem csak valami olyasmi. a tart szot ezzel egyenertekuen hasznaltuk (specmat) kozepiskolaban es egyetemen is.

midnightcoder2 2020.01.23. 11:33:27

@Buchhalter: Szerintem ez a dolog valószínûleg ott is helyfüggõ, ahogy egyébként itt is. Kis hazánkban is találhatsz viszonylag jó egészségügyi intézményt normális orvosokkal, ápolókkal, és találhatsz horrortanyát is. Sõt, van amikor a horrortanyában is normálisak az ott dolgozók. És persze van ahol meg a csilli-villi intézményben sem azok. Ráadásul egy-egy intézményen belül is vannak különbségek.

DFK 2020.01.23. 11:34:11

Az a kérdés, mennyi TB-t fizet (összegben, nem százalékban) egy német és egy magyar. Na, pont akkora is a különbség az egészségügy színvonalában. Mert azért havi 8000 Ft-ért ugye nem lehet német színvonalat biztosítani (ez az összeg, amiért már minden jár, ha nincs bejelentett munkád és te fizeted a tb-det).

kriksz 2020.01.23. 13:25:32

Üdv.
Csak olvasni szoktam a blogot, hozzászólni nem, de nekem is van német kórházi tapasztalatom.
2 éjszakát töltöttem egy sebészeti klinikán, kicsit nehezen, de járóképes voltam. A klinika maga (2 szintes) egy igen nagy parkban volt, nagyon kellemes környezetben, inkább hasonlított szállodára, vagy szanatóriumra, mint klinikára.
Megérkezésem után bemutatkozás (a nővérek is), kérdőív kitöltése, hogy mire vagyok allergiás, stb.) 3 perc, bár előző nap az altatóorvossal mindent megbeszéltük. Fényképes étlapról választottam ki, mit szeretnék reggelire, ebédre, vacsorára.
Az egyik nővér bekísért a 3 ágyas szobába, de csak az egyik volt foglalt. A szobában WC, és külön fürdőszoba. Az ágyam mögött kábeles internet csatlakozási lehetőség, pedig WiFi is volt, plusz egyszer használatos fülhallgató, valami rádió műsorral. A szemközti falon TV.
A beérkezésemtől számítva kb. 1 óra múlva már a műtőben voltam. A műtét sikerült :)
Az osztályon a folyosón egy tologatható asztalkán folyamatosan elérhető kávé, tea, ásványvíz, és többféle szénsavmentes üdítő, természetesen ingyen. A kaját behozták a szobában de választhattam volna az éttermet is, ahol a látogatók is ehetnek. Ezt nem próbáltuk ki, de benne volt az információs füzetben, pár hasznos dologgal együtt.
A kaja egyébként kifejezetten jó volt, pedig elég válogatós vagyok.
A betegosztályok előtere egy társalgó, asztalokkal, fotelekkel, és természetesen WC-vel. Az egész környezet tiszta, és kellemes, semmi kórház hangulata nincs.
A 3.nap reggel bejött a műtétet végző sebész, megvizsgált, minden rendben, elmehetek. Az UH ellenőrzésekre akkor is menjek el ha semmi baj nincs, viszlát.
Megyek a nővérekhez, hogy akkor most elmennék, köszönök mindent. Azt nem lehet, még nem reggeliztem, nem kávéztam. Kösz, kihagyom. A kávé az az átfolyós rendszerű kávéfőzőből kifolyó izé, nem annyira jön be. Jó, mehetek, viszlát, további szép napot.
A kijárat melletti irodába bekopogtam, hogy kifizetném a napi 10 EU hozzájárulást. Azt nem lehet, majd a lakcímemre kiküldik a számlát.
Hát kb. ennyi a saját német kórházi tapasztalatom, de van a családból még két eset. Az egészben az volt az egyetlen rossz (persze egy műtét eleve nem lehet jó), hogy a szobatársam nagyon horkolt, miközben szólt a TV. Ha lekapcsoltam felébredt, aztán visszaaludt és horkolt tovább.
Még talán annyit, hogy ez egy tök egyszerű sebészeti klinika, az egészet a betegbiztosító fizeti, és nincs privát biztosításom.
Szép napot.

Billy Hill 2020.01.23. 15:53:25

Elég obviózus dolgokról folyik az eszmecsere, nem? Egy gazdag helyen sok minden jobb, mint máshol. Jé!

star70 2020.01.26. 09:30:36

@irdesmond: es azt is tegyük hozza hogy viszonylag keves mbernek van privat biztositasa,mert kb min. 4000€ netto alatt szoba sem allnak veled,tehat nem LEHETsz privat biztositott...nincs penzed? varj 2 honapot akut panasszal(!!!!!) koponya MR-re..ha privat vagy akkor is varnod kell csak talan kicsit kevesebbet...2x voltam masfel even belül ugyan annak a korhaznak a sürgössegi osztalyan,eg es föld volt a különbseg az orvosok apolok tekinteteben...romlik a szinvonal itt is sajnos

Ferenc Nagy zsolt 2020.02.16. 08:00:04

Vigyázat németben minden vizsgálat pénzbe kerúl ha van biztosítások akoris

Christian Smith 2020.02.18. 10:47:28

@irdesmond: Ilyen mesedélutánt sem hallottam még.
Ha a magyar kakit szereted a német osztriga helyett, szived dolga. Én párszor voltam már kórházban, ide be merek menni. Korrekt , lényegretörö partnerkapcsolatot kaptam. Odahaza csak két szerettem ölték meg. Igen kórházi / mütéti fertözéssel. Menj vissza és csapkodd a tenyered a FideSS évértékelön milyen jó nyakig a hig fosban élni.

Herr Géza 2020.02.18. 11:47:20

@Ferenc Nagy zsolt: Tömören: egy frászkarikát. Csak akkor kell bármely vizsgálatért fizetned, ha azt a biztosításod nem állja, nem az orvos javasolja, vagy ha úgymond “önkiszolgáló boltos” stílusban pl. minden évben akarsz olyan rákszűrést csináltatni, amit a biztosító csak kétévente fizet.

Herr Géza 2020.02.18. 11:58:11

@star70: Nem 4000 nettóig nem lehetsz alkalmazottként (!) privát biztosított, hanem 5.200 bruttóig. De a kötelező eü. biztosítás mellett így is számtalan privát kiegészítő biztositást köthetsz.
A családban mostanában sajnos volt néhány CT, MRT vizsgálat mostanában, a leghosszabb várakozási idő 2 hét volt. A rekord meg fél nap. Csak tudni kell németül, nem hagyni, hogy “lerázzanak” és adott esetben rugalmasnak lenni: ha az adott városban/intézményben esetleg sokat kéne várni, akkor felvenni a telefont körbetelefonálni és pl. elmenni akár 20-30 km-re máshova.

star70 2020.02.18. 15:17:32

@Herr Géza: köszönöm hogy meg mindig azt hiszed rolam hogy teljesen hülye vagyok....tölünk 70kmre Stuttgartban sem volt idöpont KOPONYA mr-re...sehol.hidd el engem nem lehet kerazni es tudok nemetül.A ferjemnek vall mr-re 2 heten belül volt idöpontt...köszi nem kötök meg egy vagyonert plusz biztositast mert hamarabb akkor sem lesz idöpont,a többi meg benne van a mar meglevöben..most hogy atolvastam mire ervenyes... egyebkent ha neg akarok valamit gyorsan megnezetni inkabb hazamegyek es fizetek minthogy itt könyörögek hogy ellasanak a penzemert... azt meg hozzatenbem hogy az ortoped orvos azonnal beutalt a korhazba hogy ott megcsinaljak a kopinya mrt-t de en nem tudtam befeküdni akkor(mivel fel kellett volna hogy vegyenek) tehat a jo szandek megvolt abban az orvosban hogy kiderüljön mi a bajom..igy aztan vartam 2 honapot.Nehogy azt hidd hogy csak velem törtent ez a ket honap ,a rendelöben sorra panaszkodtak hogy nincs idöpont....egyebkent nyilvan van ennek oka de hat könnyü okoskodni,majd legközelebb teged hivlak ha azonali mrre lesz szükseg

Herr Géza 2020.02.20. 10:29:24

@star70: Már bocsi, de nem nézlek hülyének, szó nincs erről. Csak tanácsot akartam adni. Leírsz egy egyedi esetet, hozzátéve, hogy a rendelőben is erre panaszkodnak, amivel kvázi általánosítod a problémát. Ugyanakkor most magadat cáfolod, hiszen a férjed kapott két hétre időpontot, sőt te is a kórházba azonnal, ami neked valamiért nem passzolt, így hát vártál két hónapot. És nem akarom tudni, hogy mi volt a gond, de már bocs, kicsit zavaros nekem az egész, mert mióta foglalkozik az ortopédus a koponyával, miért kellett volna MRT-re befeküdni a kórházba, stb.
De ha a lelked megnyugtatja, elmondom, hogy valóban vannak vizsgálatok, orvosok, ahol tényleg hosszú a várólista, de az igazán sürgős dolgok miatt akár órákon/napokon belül bekerülsz mindenhova.
És komolyan felajánlom, ha bárhova (indokoltan) gyorsan kell időpont, itt a környéken (RT) intézek neked. Írj rám priviben.

star70 2020.02.20. 22:57:51

@Herr Géza: köszönöm szepen.Kivartam a 2 honapot es megcsinaltak a felvetelt.Fogalmuk sincs mitöl van a problemam..Az ortoped orvos ramnezett es megallapitotta hogy ez neurologiai ok,es menjek tovabb.(ugyan irt a korhaznak egy cetlit(nem beutalot) hogy nezzenek meg (konkretan nem tudtam menni csak segitseggel ezert akart tök joindulatuan segiteni ezzel a lehetöseggel hogy a korhazban megneznek)Ö mondta hogy felvesznek,en sem ertettem.Mivel 1 nappal elötte mentö vitt be a fül orr gegeszetre(igen indokoltan,ugyan ezzel a panasszal)ahonnan fel napos kivizsgalas utan hazaküldtek hogy fingjuk sincs mi bajom van(!!!!) köszöntem nem ohajtottan meg egy korhazat latni,ahol nyilvan megkerdeztek volna hogy onnan miert nem küldtek egyenesen a neurologiara egy mrt-re.(ahova bevittek ott nincs mrt) Senki sem erti miert hagytak olyan allapotban egyaltalan kimenni a korhazbol....
Fogalmam sincs miert van itt nalunk es 70kmes körzetben varolista koponya mrt-re,ez van hiaba akarod allitani hogy nem igy van mert ahogy leirtam nem egyedi eset.Talan mivel november vegen törtent,a karacsony miatt nem dolgoztak....nem tudom.
Sokat olvastam azota mi okozhat ilyen tüneteket,es igazabol BARMI

nincs1itt 2020.03.12. 16:26:50

Mi Németországban élünk 7 éve. Tavaly mindketten a férjemmel műtve lettünk. Neki a jobb vállát kellett műteni, 3 komoly probléma is volt vele. Aggódtunk nagyon, mert hegesztő, és féltünk, hogy utána nem fog tudni dolgozni. Inat kellett elvágni, újra varrni, csontot fűrészelni, és izmot összevarrni. 4 órás műtét volt a schwarzachi Szakklinikán, vicces módon egy magyar orvos műtötte. Tökéletes gördülékenyen zajlott minden, pénteken műtötték, hétfőn haza hoztam. 3-4 nap után már nem szedte a fájdalomcsillapítót. Az ellátás fantasztikus volt, a nővérek szakszerűek és kedvesek. Itthon volt még 6 hétig, gyógytornára kellett járni heti 2x, utána mehetett vissza dolgozni. Semmiféle maradványa nincsen a műtétnek semmilyen értelemben. Engem is tavaly műtöttek, epehólyag eltávolításom volt, hatalmas volt már a kő, mint a fél öklöm. Műtét után még a műtőben, miután magamhoz térítettek, hányni kezdtem, amire azonnal benyomtak valamit vénásan, úgyhogy azonnal abba maradt a dolog. Fájdalmam 1 napig volt. Engem is pénteken műtöttek, hétfőn hozott haza a férjem, fájdalomcsillapítót csak a kórházban szedtem. Fantasztikusak voltak az orvosok a viechtah-i kórházban (jó sok magyar is van ott), én az ételt nem tudom minősíteni, mert nem nagyon ehettem az operáció természete miatt. Minden tiszta, rendezett, a személyzet megértő és segítőkész.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása