oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. december 12. 06:30,  Berlin, a kétarcú város 98 komment

2019. december 12. 06:30 Határátkelő

Berlin, a kétarcú város

A német főváros egy sokszínű, bringabarát buliváros, aminek persze több arca is van, de éppen ezért (is) szerethető az ott élő Barbara szerint, aki a minapi, szintén Berlinről szóló posztra reagálva írta meg a maga tapasztalatait (és képeket is küldött hozzá, amit külön köszönök).

Mi az az öt dolog, ami a leginkább hiányzik Magyarországról? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

buli_1.jpgBerlinben nyáron gyakoriak a kis tavak menti strandok és bulik

„A német főváros sokak számára megosztó, többektől hallom, hogy idő, mire megszokják, feldolgozzák az itt látottakat, mások azonnal érzik a miliőt és a lüktető várossal együtt haladnak.

Én az utóbbi kategóriába tartozom, ugyanis egy öt napig tartó látogatás után jött a végérvényes döntés: ide bizony vissza kell költözni! Talán több külföldön élő magyar is érezte már azt AHA-érzést, amikor egy olyan helyre megy, amit igazán a magáénak érez. Szerencsés esetben ott is él.

berlin_art_1.jpgÍzelítő a Berlin artból, a graffitik mellett sok kreatív dolog tűnik fel, ha nyitott szemmel járunk

Én úgy érzem, ezen szerencsések közé tartozom és ezért is örömmel mutatom be másoknak a várost a saját szemszögemből.

Bejelentkezés

Optimista ember vagyok és igyekszem a dolgok jó oldalát nézni, de közben valamennyire objektív is maradni. Az egyik legpozitívabb dolog már a kezdetekkor ért.

Aki Németországba költözik, annak szüksége van anmeldungra, azaz a bérelt lakásába való bejelentkezésre, így kap adószámot és nyithat bankszámlát is. Online lefoglaltunk egy időpontot, amikor odaértünk az időpontra, ott még kiderült, hogy egy nyomtatványt ki kellett volna töltenünk.

Semmi gond, hívtuk a tulajokat, kitöltötték és még aznap - igaz, Berlin távolabb eső kerületébe -, már két órával későbbre kaptunk időpontot egy másik Bürgertamtba. Nem volt fennakadás, körülbelül 5 perces művelet volt az egész a helyszínen.

Minőség

Az itteni ételek minősége össze sem hasonlítható a magyar termékekkel. A húsnak, a zöldségnek, a gyümölcsnek van íze, szinte mindenből elérhető bioverzió és ami a legmegdöbbentőbb, hogy ugyanannyi vagy kevéssel kerül többe, mint a magyar portéka.

A szolgáltatás minőségét illetően már nem voltak ennyire jó tapasztalataim, sokszor túlárazottnak és kóklernek, félkésznek éreztem a végeredményt, amikor egy szakemberrel vagy akár csak egy műkörmössel, fodrásszal volt dolgom.

Úgyhogy a magyar munkaerőt itt megbecsülik, mert általában ők valóban tudnak is.

fernsehturm.jpgFernsehturm, azaz az ikonikus TV torony a Park Inn hotelből fotózva - a hotel tetejére pár euróért fel lehet menni és nagyon jó a kilátás. Mi egy kora tavaszi, szeles napon mentünk fel a barátnőmmel és elég hideg volt, inkább nyári programnak ajánlanám

Bringa és közlekedés

Ez az a város, ahol egyszerűen könnyű kedvet kapni a bringázáshoz. Az infrastruktúra úgy van kialakítva, hogy a legkeletibb szegletből a legnyugatibba is el tudsz jutni bringaúton. Méghozzá sok helyen felújított, jól felfestett, széles helyeken.

Tény, hogy tisztában kell lenni a szabályokkal és inkább a jobb oldalon haladni, mert a féket itt nem szeretik használni és általában mindenki rohan. De ez is ad egy lendületet az egész utadnak, ha felveszed a tempót.

treptower_1.jpgTreptower Park, amely nem csak egy emlékmű, de egy óriás és szép park egyik felén terül el

Úgy vettem észre, hogy - főleg a belvárosban - nem akkora presztízs az autó, akár még a cégvezetők is bringára pattannak, mert sokszor gyorsabb biciklivel eljutni valahova. Egy idő után pedig megtanulod bárhol leláncolni a bringádat.

A kevesebb autósnak köszönhetően jobb a levegő, plusz szellősebb a város, mint Budapest. A tömegközlekedés relatív sokba kerül, de ezért cserébe nem elavult, sokszor kreatív reklámokat látunk rajta, működik az app, az S-bahn éjjel-nappal jár, az egyik reptérre kötött pályán gond nélkül kijuthatunk.

Kultúra és éjszakai élet

Bármilyen elborult, letisztult, kreatív, művészi irány is érdekel, itt megtalálod. Ez a szcéna nagyon erős, a berlini fal lebontásának 30. évfordulójára is többféle előadással, kiállítással, bulival készültek a németek.

Egyesek szerint meghökkentő, szerintem pedig jó dolog, hogy emlékeznek a történelmükre, már-már szinte vezekelve. Több helyen látni korabeli fotókat, rengeteg tematikus séta van, azonban a Führer bunkerének bejáratát egy arra járó turista nem fogja észrevenni magától, ha nem hívják rá fel a figyelmét.

emlekhelyek.jpgMindenfele emlékek az elhurcolt, megölt áldozatokról, ez a már említett emlékezésnek az egyik fontos pontja Berlinben

Az éjszakai életet tekintve rengeteg buli, koncert, program közül lehet választani nap mint nap. Sok helyi bár, azaz kneipe, valamint nagyon jó éttermek vannak, főleg Kreuzbergben és Friedrichschainban.

muzeum_sziget.jpgRészlet a Múzeum sziget néven ismert épületegyüttes egyik pontjáról. Berlinben nagyon jó múzeumok vannak, köztük az egyik legjobb a Pergamon. Emellett érdekesség, hogy a Neues Múzeumban van kiállítva Nefretiti szobra

A jobb bulihelyek zömmel az egykori keleti oldalon vannak, de a dzsentrifikálódás miatt már kevésbé jellemzőek az illegál rendezvények. Ami számomra télen negatív, hogy a legtöbb zárt helyen lehet dohányozni, ettől már korábban elszoktam.

Bulizni, na azt tudnak az itt élő emberek, szándékosan nem írtam, hogy a németek, mert rengeteg féle náció él itt a világ minden tájáról. Sokuk extrémen öltözik, de egy idő után megszokja a szem a sokféle alakokat, komolyan. :)

Több tekintetben szabadszellemű a város, de azt gondolom, hogy mindenki megtalálhatja a maga szegmensét, ami igazán érdekli.

Természet

Berlinben sok park van, a várost erdők és édesvízi tavak ölelik körül. A tavakban nagyon jó nyáron fürdeni - néhol nudisták is vannak, ennek érdemes utánaérdeklődni - és a kis erdőkben (személyes kedvencem a Grünewald) nagyokat lehet kirándulni.

Tavasztól őszig nagyon él a város: az emberek kiülnek a parkokba piknikezni, alattuk a pokróc, kezükben a sör - olykor egy vicces cigi - és csak jól érzik magukat. Szuper hely a Tiergarten, de sokan az egykori reptérre, a Tempelhofra is járnak sportolni, sétálni, programozni.

tiergarten_1.jpgA Tiergarten egy része, élőben sokkal impozánsabb :)

Időjárás

Ahogy írtam, tavasztól őszig élénkek a város lakói, olykor esik, de kellemes az idő, ha nem fúj a szél. De a tél többnyire hosszú, esős és szürke. Annyira, hogy a szürke felhőtakaró mintha felülről ránehezedre a városra és olykor napokig el sem mozdul.

Ezen kívül még lehetne elemezni a médiában körbefutott lakáshelyzetet, a politikai kérdéseket vagy egyéb megmozdulásokat. Ha nem tudsz németül, nehezebb lehet munkát találnod, de a hétköznapokban könnyen elboldogulhatsz angollal. Nekem így tökéletes a város, a maga logikus, éppen csak bürokrata dolgaival, a bohém kétarcúságával.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7815348796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2019.12.12. 06:39:26

hétköznapokban könnyen elboldogulhatsz angollal....Azért még nagyrészt 80% németek lakják.

fhdgy 2019.12.12. 07:38:59

@Taxomükke (UK): Szerinted, ma kiderül, hogy milyen világ lesz az UK világ???

fhdgy 2019.12.12. 07:39:49

@Taxomükke (UK): Vagy jobb lenne úgy kérdezni, hogy eldől-e!

SzZoole 2019.12.12. 08:10:37

@fhdgy: el hát :-)
A toryk nyernek, Boris marad PM, csak az a kérdés, hogy Uxbridge-ben megtudja e tartani a képviselői mandátumát.
Mert ha nem, akkor érdekes dolgok fognak történni :-)

Taxomükke (UK) 2019.12.12. 08:12:29

@fhdgy: Nem hiszem, hogy nagyot valtozna.
Szerintem a toryk nyernek, megprobaljak atnyomni a brexitet mielobb, de az meg ugye tovabbra sem lesz egyszeru.
De a hetkoznapi eletben nagy es azonnali valtozas nem lesz.
Ez nem egy szethuzo tarsadalom.

Taxomükke (UK) 2019.12.12. 08:15:08

"A húsnak, a zöldségnek, a gyümölcsnek van íze..."
Magyarorszagon nincs????

Taxomükke (UK) 2019.12.12. 08:24:18

@fhdgy: Mi mindazonaltal a szerintunk legkevesbe rossz partra fogunk szavazni.

Arthamyr 2019.12.12. 08:35:16

@Golf2: A "80% németek" milyenek? Az egyik nagyszülő török vagy lengyel? Hmm, az csak 75%, nem értem...

Nekem a németek angoltudásával kapcsolatban nagyon pozitív tapasztalataim vannak, így nem esik nehezemre elhinni, amit a posztoló írt. Te inkább azt mondod, hogy a posztírónak nincs igaza, és nem lehet elboldogulni az angollal a hétköznapokban?

fhdgy 2019.12.12. 08:40:32

@ZooLeka: Nem vagyok tájékozott a választási dolgaikban, így nem tudom, hogy pontosan mire gondolsz. Arra, hogy ha legyőzné őt egy ottani bevándorló, akkor nem lenne tagja a parlamentnek, így nem lehetne miniszterelnök sem? Így van ez egyáltalán?

SzZoole 2019.12.12. 08:45:36

@fhdgy: nem egyszerű
Egy 25 éves szíriai bevándorló a kihívó
Ha nyer, akkor Borisnak lord címet kell adni
többre nincs idom

Fringe minority with unacceptable views 2019.12.12. 09:04:03

@fhdgy: szavazhatsz a Torykra, akik Brexitet akarnak egy osszecsapott May v.2.0 deallel

szavazhatsz a LibDemekre, akik elore megmondtak, hogy lefekszenek a Labourrel a Brexit ellen. A Labour pedig antiszemita. Nem kicsit, nagyon. Nem en mondom ezt, hanem a Human Rights Commission, meg a volt zsido kepviselok, akik kenytelenek voltak kilepni a Labourbol az eros antiszemitizmus miatt.
Szavazhatsz meg a Labourre, lasd fent, akik mellesleg terrorista szervezetek, mint IRA vagy Hamasz tamogatoi.
A Labour sem azt mondja, hogy visszacsinalna a Brexitet, hanem, hogy gyakorlatilag lenne egy masodik referendum.

Ellentetben a Taxomukke kommentelovel, szerintem megosztott a brit tarsadalom.

M. Péter 2019.12.12. 09:11:31

@ZooLeka: A 60-as években Douglas-Home már felismerte, hogy nem lehet miniszterelnök a Lordok Házában, és lemondott a nemesi címéről. Ha Johnson elveszti a képviselői helyét, akkor az forgatókönyv, hogy egy biztonságos konzervatív választókerületben a képviselő lemond, és időközi választásokat tartanak.

fhdgy 2019.12.12. 09:16:16

@Se vasalo se munka: Igazából nekem az a problémám, hogy nem tudom, hogy mit csináljak?

Röhögjek?

Sírjak?

Röhögve sírjak?

Sírva röhögjek?

A brexit szavazás még rendben volt, hogy minek, nem értem, de ha szavaztak, hát szavaztak.

No, de ami utána jött és még mindig tart, ki tudja még meddig, arra nem tudom, hogy van-e megfelelő szó.

SzZoole 2019.12.12. 09:22:31

@M. Péter: ez is egy lehetőség, de kutas tovább

fhdgy 2019.12.12. 09:28:00

@M. Péter: Nem sokára kiderül, hogy mi lesz abban a körzetben, hogy mekkora realitása volt vagy csak elvi dolog volt.

Minden esetre elég vicces lenne, bár az angol humor ...

Ha a vicc rémálommá válna boriszkának és az lenne, amit mondasz, hogy valaki lemond stb. stb., hát az már kutyakomédia lenne.

Golf2 2019.12.12. 09:53:59

Off.Mindenkiről mindent tudnak: 50 milliárd mobiladatot vett meg a turisztikai ügynökség( a szarospelenkás)Hvg.hu

Csodabogár 2019.12.12. 09:56:37

@Se vasalo se munka: Tegnap hallgattam egy beszélgetést Helmut Schmidt lányával, aki elég magas gazdasági pozicióban 40 éve Londonban él. Szerinte borzasztó ami van, hogy családok szakadnak szét a politika és a pártok miatt. Itthonról ismerős a téma. Mint mondta régen is voltak családokon belül viták, mindenki elmondta a véleményét, aztán ittak valamit és béke volt. manapság ez már nincs. Ő legalább is így látja.

Fringe minority with unacceptable views 2019.12.12. 10:01:28

@fhdgy: akkor lehet tovabb rohogni, ha megint nem lesz meg senkinek sem az abszolut tobbsege es megint nem tudjak atvinni vagy elutasitani a Brexitet.
Akarki is nyer ma, kenytelen lesz koaliciot alakitani es kompromisszumokat kotni

Csodabogár 2019.12.12. 10:01:32

@fhdgy: Egy biztos, hogy a brexit a gazdaságnak sehol se fog jót tenni, de azért az angoloknak picit nehezebb lesz mint Europának. Különösen ha össze tartanánk és nem lenne 3 diszpinty állam, amelyik juszt se fogad el semmit, legyen az akár klíma akár migráns kérdés.:-(

fhdgy 2019.12.12. 10:04:20

@Csodabogár: A 3 díszpinty: az egyik vitán felül áll, hogy ki az.

A második a Lengyelek?

És kire gondolsz harmadiknak?

fhdgy 2019.12.12. 10:05:41

@Golf2: turisztikai ügynökség: nem valami saját lábunkon álló vezetése van?

adg 2019.12.12. 11:12:37

@Golf2: ez amugy mit jelent? Mit jelent egy mobiladat? Az 50 mrd az sok lehet, ugye?

Kotekedo Merges Viperakigyo

adg 2019.12.12. 11:19:15

Miutan a multkor megtudtuk, hogy Nemetorszagban nem lehet kartyaval fizetni es mobilnet sincs, meg a zebra is akadozik, talan meg vezetekes viz sincs, meg aram, szoval hiaba. En mar nem hiszem el ezeket a dolgokat.

verkagrafomanka 2019.12.12. 11:44:02

"inkább a jobb oldalon haladni" miért, hol kéne máshol? :D

fhdgy 2019.12.12. 12:05:45

@adg: 50 mrd mobiladat elég nehezen értelmezhető, hogy mit is jelent igazából. A cikkben az áll, hogy 16 hónapra visszamenőleges cellaadatok.

Következő módon okoskodom (!):

Lehet mondjuk, hogy 10 millió készülék van egy adott napon ( magyarok, külföldiek együtt ). Akkor ez azt jelentené, hogy átlagban 5000 adat egy telefonra vetítve. A 16 hónap majdnem 500 nap, így egy napra kb. 10 adat esik egy telefonra. Ez azt jelentené, hogy egy telefon napi átlagban 10 cella területén fordul meg. Beleértve azt, hogy nem mozdul ki egy cellából, de azt is, hogy egy nap alatt az ország két ellentétes csücskéből, oda-vissza mozog.

Ha igaz az okoskodásom, csak közelítőleg is, akkor minden adatot megvettek.

Lehet, hogy paranoiás vagyok, de ezt semmi turisztikai cél nem indokolja!

Hogy mi van mögötte??? Van ötletetek?

Hari Seldon 2 2019.12.12. 12:06:27

@ZooLeka:
Ahogy elemezgették, hogy akkor is van rá mód, csak körülményesebb. Meg ciki. Meg ha nyernének a Tory-k, akkor lényegében teljesen mindegy ki lesz a PM, mert a megállapodás "megvan" (mármint a politikájuk szerint) így más is megcsinálhatja a szavazást.
Egyébként Boris bohóc nyilván egy erősen jobbos kerülteben lett jelölt, így nyilván nyer.
Ettől még lehet, hogy Lib. Dem-ek, átszavaznak a Labour-ra, hogy megragadják az utolsó esélyt. Bár Corby-n komcsi terveivel mintha direkt taszítaná el magától a maradáspártiakat.
Mindenesetre azt mondták hogy a konzervatívok akár mukhatják is a többséget, mert 311-től 370-ig mérték őket. 325 a fele, tehát simán előfordulhat, hogy nem lesz meg. (mondjuk az írek, pár helyét levesszük, akkor is pofára eshetnek.
Sajnos egy egyértelműen maradáspárti esélyes párt nincs.

Fringe minority with unacceptable views 2019.12.12. 12:07:33

@adg: Miert? Van talan bizonyitekod, hogy a nemet mukormos jol dolgozik?
Nincs? Akkor pedig hinni kell a posztolonak, hogy marpedig a mosogepszerelo, mukormos, asztalos, mind mind charlatan

Lynxxnyl 2019.12.12. 12:08:10

@Golf2: "Olvass tovább, most havi 360 Ft-ért!" hvg.hu

adg 2019.12.12. 12:12:47

@Se vasalo se munka: jaj, azzal semmi gond. A panaszt mindig elhiszem. Multkor elhittem, hogy nincs bankkartya nemetorszagban. Ha valami jo, na az a gyanus. :)

adg 2019.12.12. 12:20:34

@fhdgy: tehat ezeket az informaciokat meg lehet venni? Mas is megvette mar? Kik? Biztos nincs turisztikai erteke annak, hogy honnan hova mikor mennyi enber mozog? Mennyien mennek mondjuk pestrol gyulara juliusban, es erdemes-e erre alapozni valami uzleti tevekenyseget?
Szerinted milyen erteke van amugy? Gondolod, ha akarnak tudni, hogy hanyszor hagytad magukra a kecskeket, nem tudnak ingyen megnezni barmikor? Es ha tenyleg csak a csellainfok, abbol mi a halalt lehet tudni azon kivul, hogy merre jart a telefon?
Tele van az orszag kamerakkal, azt tudtad? Barmikor barmit megtudnak rolad, es ehhez nem kell megvenniuk semmit.

fhdgy 2019.12.12. 12:39:32

@adg: Jó, folytatom az okoskodást:

A cikkben az ( is ) áll, hogy pl. ebből megtudták, hogy Bükfürdőre látogató cseh turisták esetén nem jellemző, hogy bejárják a környéket.

Szerintem nagy kutatási eredmény, lóbél díjat neki!

Mismásolásra tökéletes. nem minket figyelnek meg, á nem, csak a külföldieket és azok közül is csak a turistákat.

Hogy mondta a nagy klasszikus? Lóf.szt mama!

No, most, ha még jobban okoskodom:

Van ugye egy törvényünk, hogy a szállást adó vendéglátóknak jelenteni kell a nevet, szül. helyet, igazolvány számot, stb., digitálisan.

A nemzeti turisztikai ügynökség, meg a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ, meg ezek az adatok együtt létre fognak hozni egy új, három betű rövidítésű, szervet?

Az eddigiek ( CIA, FBI, NSA, stb. ) mehetnek a levesbe?

adg 2019.12.12. 12:52:27

@fhdgy: tehat ezeket az informaciokat meg lehet venni? Mas is megvette mar? Kik?
Mit tudnak meg belole, amit ingyen nem tudhatnak meg?
Ha lejelenti a szallasado, hogy megszalltal, milyen erteket ad hozza, hogy tudjak, vitted a telefonodat is?

adg 2019.12.12. 12:55:24

Amugy egy kerdesre sem valaszoltal, pedig erdekelt volna.
Mondjuk eredetileg golfot kerdeztem, de neki nyilvan fogalma sincs, mit olvasott, csak benne vannak a hivoszavak, az eleg neki.

fhdgy 2019.12.12. 12:59:56

@adg: Mondjuk, halkan írom, hogy a nav ( jé, ez is hárombetűs ) ne hallja:

Ha sok mobil telefon van egy kerthelyiségben, de csak kettő pohár szóda fogyott ...

A mobil interneten küldött, helyhez is kötött reklámok ugye nagyobb eséllyel érnek célba.

Ha tudják, hogy ki, merre jár, ott is lehetne csak reklám szempontjából is mit keresni.

Ha én megkapnám ezeket az adatokat, biztos, hogy komoly pénzt tudnék belőle csinálni.

Ha összedugnánk, az itt lévők, a fejünket, szerinted lehetnénk fejenként milliárdosok?

fhdgy 2019.12.12. 13:01:44

@adg: Ezt a posztolónak vagy nekem írtad? Nincs jelezve, hogy nekem, de a környezetből esetleg következne.

adg 2019.12.12. 13:08:51

@fhdgy: a mobilcella nem mondja meg annyira pontosan a hyedet, hogy szobaszinten lassak.
Ha jol ertem, megvette az adatokat, vedd meg te is, es csinalhatsz belole penzt! Valoszinuleg sokan megveszik, pl a gugli is, meg a fb meg a hasonlok is adateladasbol elnek. Meg reklambol.
Es akkor az a gond, hogy az adocsalast szerinted azzal szurik ki, hogy penzert megvesznek nyiltan megveheto adatokat? Erdekes problemafelvetes.
Van aki nem tud adot csalni. De tobbet kell fizetnie, mert masok tudnak.

fhdgy 2019.12.12. 13:16:40

@adg: Rákerestem, nagyvárosi környezetben kb. 100-200 m a pontosság. Egy kis térinformatikai rendszerrel kiegészítve, még jobban behatárolható, hogy hol van pl. sok külföldi telefon, akkor már az is látható, hogy miért.

Igen, én a reklám lehetőségben látok egy lehetőséget.

Nem tudom miért, de felmerült bennem az is, hogy a turisztikai ügynökség megvette ( állami ), viselte az anyagi oldalt. Az infókból meg más ( pl. a mi saját lábunkon állók ) húznak hasznot.

Lenyeletni a költséget mással, a lóvét meg eltenni, nem rossz üzlet.

fhdgy 2019.12.12. 13:18:47

@adg: A googli, fb, stb. nem veszi meg! Te ingyen és bérmentve adod nekik.

Ők meg eladják jó pénzért másoknak.

fhdgy 2019.12.12. 13:23:27

@adg: Múltkor voltam kettő előadáson, az volt a téma, hogy hogyan lehet az internetes hirdetésekből pénzt csinálni.

Ha pl. üzemeltetnék egy webshopot, akkor a hirdetések elindítására kellene kb. egyszeri 350-500 ezer ft, a fenntartására havonta szintén annyi. Ez adna egy alapot, hogy bevonzam a vásárlókat.

Csak nekem nincs ingerenciám webshopot üzemeltetni.

Arthamyr 2019.12.12. 13:35:40

@London2009: Arra én is szavaznék. Főleg, ha be is vezetik. :D

arncht 2019.12.12. 13:43:34

az amiknak sikerult a nemeteket tobb generaciora megbelyegezni, es agymosni... maguk is elhiszik, hogy vezekelniuk kell a masodik vilaghaboruert. pedig mennyi hasonlo szemet dolog tortent a tortenelemben.

adg 2019.12.12. 13:45:03

@fhdgy: igen, pont azt irtam, hogy eladjak. Nem azt, hogy megveszik.

Szoval akkor, ha osszegezni akarnam, onnan indultunk, hogy szerinted rolunk akarnak tudni mindent, nem turisztikai celra kell, hanem titkosszolgalati dolog ez, mint a harombetusok. Amihez szerintem nem kell megvenni, nekik ingyen is jar. Majd szallasokon lebuktatni az enbereket, ha sokan vannak egy nagyvarosi 100-200 meteres szobaban, es vegul eljutottunk oda, hogy valoszinuleg reklamcelra kell. Mintha ezt mondtam volna az elejen...

Golf2 2019.12.12. 13:47:08

Off.Nincs víz az ausztrál iskolában, mert a Coca-Cola és más óriáscégek kiszipolyozták a földből...a vég kezdete.Index.hu

Hari Seldon 2 2019.12.12. 13:56:33

@London2009:
Érdekes. Végülis egy fontos téma.
Csak kérdés szintjén: nem gondolkodtatok azon, hogy a Labour-ra szavazzatok, ha esetleg nem akartok Brexitet? - Merthogy csak nekik van elvileg esélyük a megakadályozására.
Nem számonkérés miatt, hanem egyszerűen kíváncsi vagyok egy zöld szavazó gondolatmenetére.

dikusz. 2019.12.12. 14:14:42

@Golf2: Azt gondolom tudod, hogy Zalaszentgróton, és Dunaharasztin ki palackozza az ásványvizet?

fhdgy 2019.12.12. 14:16:30

@adg: Ugye, azt is írtam, hogy megy a mismásolás.

Meg azt is írtam, hogy okoskodom. Nem biztos, hogy azért mert teljesen hülye vagyok, hanem mondjuk ezért, mert nem lehet belelátni a lapokba.

Pl. azt is írták, hogy kiírt pályázaton vették, de ha mondjuk több mint öt millió forintba került volna, akkor a mindenki által elérhető nyilvános adatbázisban megtalálható lett volna. De NEM!

Azt meg kötve hiszem, hogy ennyi adatok aprópénzért adtak volna.

Szóval, megy a kavarc, és ha arra kellene, amire mondják, akkor miért buknak meg mindjárt az első hazugságvizsgálaton?

A reklámhoz azért jutottam el, mert én magamnak azon a területen tudnék belőle pénzt csinálni, ha rendelkeznék az adatokkal.

Én viszont nem hiszem, hogy nekik reklámhoz kellenének.

Akkor mire lehet még jó nekik???

Fringe minority with unacceptable views 2019.12.12. 14:33:47

@Hari Seldon 2: ez aranyos. A megfelelo kerdes igy hangzott volna. Nem gondolkoztatok meg rajta, hogy a nyiltan antiszemita partra es a nyiltan terroristabtamogato Labourre szavazzatok?
Ugyan nem igertek semmi olyat, hogy Brexitet megallitananak, viszont lenne egy nyiltan antiszemita kormanya a UKnek. Micsoda szuper kis kilatas!

SzZoole 2019.12.12. 14:41:46

@Hari Seldon 2: isten ments a Corbintol.....

@Se vasalo se munka: -nak igaza van, a zsidók és a nagyon gazdag emberek mind kivándorolnanak innen, Corbin egy idióta......

SzZoole 2019.12.12. 14:43:18

@Se vasalo se munka: viszont ígértek jósok councilhouse-t és meg több benefitet, csodás lenne:-(

London2009 2019.12.12. 14:59:10

@Hari Seldon 2: Labourre soha nem szavaznank. Nem akarjuk megakadalyozni a Brexitet kulonben. Toryk kiabranditoak. Lelekben pedig a Green Party all hozzank a legkozelebb. Igy a valasztas nalunk egyertelmu.

gabors 2019.12.12. 16:02:30

kit erdekel Berlin ....

MI VAN Londonban ??? brexit megy mar ??

Csodabogár 2019.12.12. 16:17:55

@fhdgy: Cseheket mondták a tv-ben.

Csodabogár 2019.12.12. 16:27:03

@fhdgy: Nem értem ezt a nagy csodálkozást/felháborodást. A cikket nem olvastam, csak az itteni kommenteket. Szóval eddig valaki is azt hitte, hogy nem tudható róla minden? Igen nagy naivitásra vall.
A német tv-ben kb. 2 éve egy ismeretterjesztő műsorban bemutatta egy fizikus, hogy ha kikapcsolt mobiltelefonnal megy vásárolni, akkor is tudható, hogy hol volt és mit vett. Nyilván kellett hozzá program, de ment.

Csodabogár 2019.12.12. 16:33:02

@London2009: Van valami liberal demokrata párt, vagy hasonló. Az nem szimpatikus?
Tényleg csak kiváncsiság, mert a zöldeket utálom, többnyire vörösek a lelkük mélyén. Igaz az angliait nem ismerem.

gabors 2019.12.12. 16:39:47

@Csodabogár: "zöldeket utálom, többnyire vörösek a lelkük mélyén"

nyilvanvalo hogy a termeszetromobolas csak egy kommunista humbug ...

azt megertem hogy te mar nem aggodsz ilyesmik miatt es mivel leszarmazottad sincs a jovo plane nem erdekel de az kicsit tulzas, nem?,... hogy vorosek (amugy vorosoknek nincs is lelkuk (gondolom szerinted sem) vagyis mar eleve nem lehet igaz amit irsz es hiszel ...

SzZoole 2019.12.12. 16:42:47

@Csodabogár: baloldaliak az itteni zöldek

Hari Seldon 2 2019.12.12. 16:48:33

@Se vasalo se munka:
Értem. Köszi. Nem tudtam hogy ennyire antiszemita irányba mentek el Blair-ék óta, azt gondoltam, csak tulzás, amire itt ott célozgattak. Bár azt tudtam, hogy Manduro a "barátja" Corbynnak, és visszalökné az UK-t a 70-es évekbe.

Hari Seldon 2 2019.12.12. 16:50:46

@ZooLeka:
Akkor viszont jól éreztem, hogy Corby-n szinte összejátszik Johnsonnal, a brexit érdekében.
Ilyen szélsőséges párt mögé nem tud beállni senki, aki nem akar brexit-et.

gabors 2019.12.12. 17:12:58

@ZooLeka: "@Hari Seldon 2: Boris nem antiszemita"

honnan tudod ?? mondta neked ?? ranezesre ??

sehol nincs egy antiszemita politikus ...

gabors 2019.12.12. 17:15:50

@ZooLeka: "@Hari Seldon 2: Boris nem antiszemita"

mindezt azert lebegtetik mert az emberek kozott NAGYON sokan antiszemitak ... lasd milyen jol mukodott a Soros kampany ... nem azert mert gazdag nem azert mert amerikai hanem mert ZSIDO .. amit persze ki sem kellett mondani ...

a zsido penze jo volt amikor abbol elt pl "viki" vagy "szijjgyarto" de az zsido plane jo amikor ijesztgetni lehet mar csak a nevevel ...

fhdgy 2019.12.12. 17:23:41

@Csodabogár: Nálam a felháborodás kicsit másképp jelentkezik.

Pl. ha látsz száz darab szép kötelet, amivel a gyerekek ugrálni szoktak, nem hiszem, hogy problémázol.

Utána, ha látnád, hogy ezekkel a kötelekkel sorra ölik az embereket, akkor kicsit másképp néznél akár egyetlen kötélre is.

Az, hogy egy kötél alkalmas gyilkolászás segédeszközének lenni, tudjuk. Akkor kezdődik a baj, ha kicsi vagy nagy számban arra is használják, pedig ugye eredendően nem arra készült.

A mobil telefon is alkalmas sok mindenre, ami önmagában nem baj. Viszont, ha elkezdik rosszra használni, nos ott kezdődnek a bajok.

Hari Seldon 2 2019.12.12. 17:33:50

@ZooLeka:
Az elöbb Corbyn-ról volt szó.

fhdgy 2019.12.12. 18:03:59

@Platonica: Mikorra várhatók az első exit poll-ok?

gabors 2019.12.12. 18:31:17

@fhdgy: nem tudom de ha jol ertelmezem az idozonakat akkor ott ejfelig lehet savazni ... akarom mondani szavazni ... de ez nem biztos ...

gabors 2019.12.12. 18:35:20

@fhdgy: ja a fo dolog hogy "ha" jol tudom UK-ban tilos az exit polokat kozolni addig amig MINDENHOL vege a savazasnak ...

de UK-ben elok talan jobban tudjak

SzZoole 2019.12.12. 18:44:51

@gabors: és te honnan tudod???

Neked mondta???

Ránézésre sem az.

Tudod itt elek egy ideje és hallgatok/nézek/olvasok hireket, na meg a kollégákkal is szoktunk beszélgetni erről is.

Boris a muszlim nőkből csinált gunyt(letterbox-bank robber), de ebből nem lehet következtetni arra, hogy gyűlölnéd a muszlimokat, nem?

SzZoole 2019.12.12. 18:49:37

@Hari Seldon 2: várj, elvesztettem a fonalat :-)

Corbyn antiszemita, Boris nem az

gabors 2019.12.12. 18:58:52

@ZooLeka: most ez jo a kollegak ... meg hogy ha gunyolja a mohamedan noket akkor miert is lehetne valaki antiszemita (is) ...

persze arra szavazol akire akarsz csak szolok teged ott a tobbseg igy is ugy is utalni fog boris is ....

Hari Seldon 2 2019.12.12. 19:53:44

@ZooLeka:
Ja, azon gondolkoztam, hogy ha valaki (Corbyn) erősen anitszemita, ami lehet hogy monjuk a komcsi világképéből jön, de ez mindegy.
-> Akkor nem igazán szívesen állnak be mögé olyanok is (Lib Dem-ek) , akik nem akarnak brexit-et.

London2009 2019.12.12. 20:03:58

@Csodabogár: van libdem part, de tolunk keves dolog all messzebb, mint a liberalis demokracia...

fhdgy 2019.12.12. 20:08:27

No, én elmegyek csicsikálni!

Alszom egyet, ha éjszak felébredek ( a gépet nem kapcsolom ki ), megnézem, hogy hogyan áll a brexit bohózat.

Új vagy régi bohócokkal folytatódik-e.

Taxomükke (UK) 2019.12.12. 20:18:32

@fhdgy: A megfelelő szó a zűrzavar.

Taxomükke (UK) 2019.12.12. 20:24:26

@Se vasalo se munka: Tudnal linket kuldeni, ahol a Munkaspart valamely kepviseloje zsidoellenesen nyilatkozik?
Nem kotekedek, nem is rajuk szavaztam, csak szeretnek latni ilyen nyilatkozatot toluk. Meg olyat, amelyben kiallnak a terrorizmus mellett.
ROLUK mar olvastam ilyet, de hallani nem hallottam a sajat szajukbol effelet.

SzZoole 2019.12.12. 20:33:15

@gabors: lopikulat sem tudsz te semmiről, csak feltelezel.....

De tudod mit, dugd vissza a fejed onnan ahonnan kihuztad és konspirálj tovább a pussyhead komáddal :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Kovács M.István 2019.12.12. 21:45:19

Teljesen jól írtad le Berlin arcait. Egy dologban viszont hibás a kép. Az S-Bahn nem közlekedik egész éjszaka. Éjszakai buszok vannak itt is mint Pesten. A szombatot, vasárnapot, illet a más munkaszüneti napot megelőző éjszaka közlekednek csak a nappal megszokott "tömeg járművek". Munkanapokon hajnal 4 óra körüli időben indulnak újra. Erre csak azért hívom fel a figyelmet, hogy senki ne várja fölöslegesen az S-Bahn-t.

Muhammad Balfas 2019.12.12. 21:45:31

@gabors: A mai európai zöldek többsége olyan,mint a görögdinnye: kívül zöld,belül vörös..:)

gabors 2019.12.12. 22:43:29

@ZooLeka: @gabors: lopikulat sem tudsz te semmiről, csak feltelezel.....

pontosan ugy mint te magad ...

ezert is kerdeztem ...

adg 2019.12.12. 23:19:43

@fhdgy: azt tudod ugye, hogy veled kb lehetetlen beszelgetni? Semmire nem valaszolsz, nulla az interaktivitasod, csak a sajat szovegedet hajtogatod ujra es ujra. Tobbszor feltettem ugyanazokat a kerdeseket, mind ignoraltad. Helyette bedobsz uj, lenyegtelen, a temahoz abszolut nem kotodo temakat, mint az fb birsagja.
Igy teljesen ertelmetlen az egesz...

Hari Seldon 2 2019.12.12. 23:45:35

Boris gyozott. Most màr ugy néz ki végigcsinàlja amit elkezdett. Bàrmit is gondol jonak.

tshaabee · https://tshabeeinjapan.blogspot.com/ 2019.12.13. 00:57:24

@Kovács M.István: Meg ha jól emlékszem, van pár villamosvonal is, ami nem áll le éjszaka sem.

Amúgy tetszett a poszt, eszembe juttatta a fiatalkoromat! :)

SzZoole 2019.12.13. 06:01:16

@gabors: hallod, nem érzed néha magad egy kicsit ellentmondásosnak ???

Csak kérdezem....

Mert ha valaki véleményt mer alkotni az USA-rol, úgy, hogy nem el ott, azt az illetőt te lehordod mindenféle idióta baromnak, meghat hogy képzeli, hogy ilyet ír.

Néha akkora tuskó vagy, hogy ha erdőben sétálsz fütyülnöd kell, hogy a favágó ne vágjon ki :-)))))))))))))))))VICCVOLT))))))))))))))

Hari Seldon 2 2019.12.13. 07:12:33

Ma csak vázlat lesz?
Mert nem lehet belépni a 13-ai posztba.

SzZoole 2019.12.13. 07:15:01

@Hari Seldon 2: Boris nagyot győzött :-)
Corbin nagyot égett, és ez egy van jól :-)

puhacica 2019.12.13. 09:02:39

@fhdgy: az a baj, hogy egyet kell ertenem @adg: vel. mert en is ezt tapasztalom veled kapcsolatban. es nem tudom, hogy mi ferdult el es hol, de par eve te meg egyaltalan nem voltal ilyen.

Taxomükke (UK) 2019.12.13. 11:41:08

@ZooLeka: Milyen favágó?
:))))))))))))))

SzZoole 2019.12.13. 14:13:01

@Taxomükke (UK): jáj Tibike, neértetlenkeggyé má, tudod aki baltájájával csapkogya a fátot :-)))

Muhammad Balfas 2019.12.14. 12:42:16

@somlobodog: Miért , az okostelóban talán nincs aksi?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása