oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. október 22. 06:30,  Egy hétköznapi angliai magyar hős halálára 197 komment

2018. október 22. 06:30 Határátkelő

Egy hétköznapi angliai magyar hős halálára

Rendhagyó poszt lesz a mai, nem is nagyon emlékszem a blog történetében ilyenre, de amikor Romsics Balázs (akinek fotóit már sokszor láthattátok itt) felhívta a figyelmem Kakas István halálára, úgy éreztem, muszáj egy posztban elmesélni a történetét. (A posztban látható képeket is Balázs küldte, ahol nincs külön megjelölve a forrás, azok az ő fotói.)

Ismersz külföldön élő hétköznapi magyar hőst, aki sokat tesz a közösségért? Írj róla a hataratkelo@hotmail.com címre, mutasd be vagy ajánld a figyelmünkbe!

cim_184.jpgKakas István 2014-ben (Fotó: Artur Lesniak/Reach plc)

Kakas István közismert (és talán nem túlzás azt állítani, hogy népszerű) ember volt az angliai Bath városában. Talán több is ennél: helyi hős, noha semmi sem predesztinálta erre. 

Élete egy korábbi szakaszában chefként dolgozott Gordon Ramsay és a Michelin-csillagos Michael Caines mellett. Hogy pontosan hogyan jutott innen odáig, hogy Bath városában a Big Issue-t árulja, bevallom, nem tudom, talán akad közöttetek, aki ki tud segíteni. 

A Big Issue-t általában olyan nehéz helyzetben lévő emberek árulják, akiknek nagyjából ez az egyetlen (vagy egyik fő) bevételi forrása. Nem mintha Kakas István nem akart vagy szeretett volna dolgozni: jelentkezett köztisztasági dolgozónak Bath-ban, de azzal utasították el, hogy túlképzett. (Gondolom, ez is megérne egy gondolatmenetet, de most hagyjuk.) 

Kakas István minden reggel 6 órától ott állt a Halfpenny hídon a Bath Spa állomás mellett egészen addig, amíg az összes újságot el nem adta. A róla a megemlékezést író Somerset Live szerint a hídon átkelők négyötöde szinte személyes ismerőse volt, természetesen őt is mindenki ismerte, legalább látásból. 

mark_uzenete.jpg

Pozitív természete sokak arcára csalt mosolyt az évek során. Egy barátja így búcsúzott tőle: „Drága barátunk, Istvan, aki évek óta árulta itt a Big Issue-t, tegnap elhunyt. Csodálatos szívű ember volt, akivel én magam is, sokakhoz hasonlóan, rengeteget nevettem. Úgy hiszem, sokak szívét megérintette. Sokan emlékeznek majd rá szeretettel. Az utolsó hozzám intézett szavai ezek voltak: 'you'll never walk alone’ – Liverpool-drukker az utolsó pillanatig. Isten áldjon, haver. Nyugodj békében, szeretettel, Mark”. 

(A You’ll Never Walk Alone a Liverpool labdarúgóklub legendás himnusza, aki nem ismerné, annak érdemes megnézni az alábbi videót, hogy képet kapjon róla.)

A hétköznapok hőse 

De mitől lett egy angol kisváros hőse egy magyar határátkelő? Ahogyan a visszaemlékezéseket olvasgattam, nem csak a hőstette (amit hamarosan elmesélek) miatt, de azért is, mert amellett, hogy az újságot árulta, folyamatosan tisztán tartotta a környéket, felsöpört, összeszedte a szemetet. 

„A híd nagyon kellemes hely, különösen egy napsütéses napon, de amikor a híd üres, akkor unatkozom és fázom, úgyhogy összeseprek. Ez segít eltölteni az időt, örömet okoz és kicsit felmelegít” – mesélte egy 2013-mas interjúban. 

„Néhányan még fotót is készítenek rólam és a virágaimról. Én pedig mosolygok, mert boldog vagyok, amilyennek az embereket is szeretném látni” – tette hozzá Kakas István.

emlek_viragokkal.jpg

Az életmentő 

Istvánt azonban nem csak ezért szerették az egész városban, hanem azért is, amit négy évvel ezelőtt tett. Akkor történt, hogy egy család bringázni indult, amikor a hatéves kislány valahogy a hídról az Avon folyóba zuhant. 

Az édesapja utána ugrott, de ahelyett, hogy ki tudta volna menteni, őt is magával ragadta a folyó sodra. Észrevette a híd túlsó végén álldogáló Kakas István, aki nem habozott, azonnal odarohant és seprűje segítségével kimentette őket a vízből. 

„Nem gondolkodtam, egyetlen pillanatig sem hezitáltam. Reflexből cselekedtem, miközben mindenki más a mobiljával filmezett és túl döbbent volt ahhoz, hogy segítsen” – mesélte később. 

Tettéért a város polgármesterétől megkapta a Good Citizen Awardot, „a város életéhez tett kiemelkedő hozzájárulásáért”.

kituntetes.jpg

„Őt is mélyen megérintette volna, milyen sokan törődtek vele” 

Ezzel együtt is nekem az a benyomásom a távolból, hogy elsősorban nem ezért a tettéért emlékeznek rá vissza olyan sokan, hanem azért, mert örömöt hozott a hétköznapjaikba. 

„István nagyon fog hiányzik majd mindannyiunknak itt, a Big Issue-nál. Hihetetlen élete volt, aminek a végén nagyon jó ellátást kapott. Alighanem őt is mélyen megérintette volna, milyen sokan törődtek vele és ismerik el a közösségre gyakorolt hatását” – mondta a Big Issue egyik helyi szervezője, Geo Leonard. 

„Szeretnék köszönetet mondani a Dorothy House Hospice-nak azért a fantasztikus gondoskodásért, amit István élete utolsó napjaiban kapott. Szintúgy szeretném megköszönni minden rendszeres vásárlójának a segítséget és támogatást, amiben az alatt a 8 év alatt részesült, amíg a lapot árulta, különösen tekintettel élete utolsó heteire” – tette hozzá. 

Főhajtások 

Végül pedig következzen néhány visszaemlékezés a hídon hagyott üzenetekből és a közösségi oldalakról. 

„Köszönjük a beszélgetéseket, a mosolyokat és a pacsikat. Mindig fényt hoztál a napjainkba!” – írta Gemma, Andy és Robyn egy közös kártyán, amit virágok kíséretében hagytak a hídon. 

„Egy gondolatokkal teli és csendes hétköznapi hős. Mindig készen állt egy kis beszélgetésre és imádta a Natural Theater mókáját, amikor jelmezben vonultunk el mellette.” (Pavel Douglas)

paddy_uzenete.jpg

„Focizott a gyermekekkel és persze megmentette a kislányt.” (Gill Kirk) 

„A város egyik legkedvesebb, mindig mosolygós embere volt, aki bárkiről leállt fociról vagy általában az életről beszélgetni. Szégyen, ami történt vele, de most már legalább egy jobb helyen van.” (Ben Hatton) 

„A legkevesebb emberek egyike volt, akinek mindig akadt egy mosolya mindenki számára, és a nehézségei ellenére mindig pozitívan állt az élethez. Imádtam, hogy mindig mindent megtett a híd feldíszítésére. Virágokat, növényeket hozott, karácsonykor kis fényeket aggatott ki.” (Jodie Kesterton)

james_uzenete.jpg

„Nagyon elszomorított a hír. Kellemes, boldog ember volt, aki mindig kedves volt a gyerekkel, a játékaival és bárkivel leállt focizni a Liverpool-mezében.” (Baldeagle) 

Kakas István az ötvenes éveiben járt. Egy hajlék nélkül élő ember várható élettartama (legalábbis az Egyesült Királyságban) 47 év – jegyezte meg a lap. 

Ez volt tehát Kakas István története, aki az én szememben azt is bebizonyította, hogy a legnehezebb helyzetekben is lehet mosolyogni és embernek maradni. 

Ennél többet aligha kívánhatunk.

Hatalmas tömegtüntetés volt a Brexit ellen és egy második népszavazásért - akkora, hogy még a londoni rendőrség sem tudta megbecsülni a résztvevők számát.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7414313999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthamyr 2018.10.23. 13:23:01

@Olliék: Így van, ez a sok dolog, amit leírtál, szinte ingyen van. Nem is értem, hogyan lehetséges, hogy nincsen még pár Magyarországnál jóval gazdagabb helyen sem.

London2009 2018.10.23. 13:24:19

@Határátkelő: A Hataratkelo maga a cenzura melegagya! Bezzeg a jo patriotak! Hiaba! Nincs igazsag!

Arthamyr 2018.10.23. 13:29:25

@Platonica: Az előmoderáció varázsa. Egyébként emiatt pl. értesítést sem kapok, hogy válaszoltál, csodálatos implementáció. :/

London2009 2018.10.23. 13:35:08

@Platonica: ez erdekes fordulat. Akkor vegkepp nem ertem, csak feltetelezni tudom, hogy addig lakhatott a hidon, amig az ujsagot arulta?

élhetetlen 2018.10.23. 13:45:08

@Arthamyr: „hogy lehet innen így lecsúszni”. Természetesen nem tudom, de LittleG (uk) azt írta, hogy Kakas leukémiában halt meg. Ennek van lassabb lefolyású változata, amivel még évekig lehet élni, de a teljesítő képesség jelentősen csökken, tehát egy konyhában napi 10 óra már nem megy. Mivel az immunrendszer nagyon legyengül, könnyen szed össze akármilyen fertőzést. Az is lehet, hogy az eü. papírt sem kapta már meg egy konyhában dolgozáshoz emiatt. Könyvelőnek nem mehetett, mert ahhoz nem ért. „jelentkezett köztisztasági dolgozónak”, sepregetni, szemetes zacskót cserélni tudott volna, de nem vették fel. Egy lehetséges út, nem tudom.
Egy későbbi kommentedhez, a magyarországi helyzet. Ezzel a törvénnyel semmit nem oldanak meg. Két csoport van, az egyik még talpra állhatna, csak élhető szállók kellenének, úgy 12 nm egy-két embernek, ahova minden este hazamehet, és ugyanaz a lakótársa. (mint egy kolesz). Úgy nem lehet élni, hogy minden este másik 19 emberhez kellene alkalmazkodni, reggel kirakják cuccostól. Hátán a menetfelszereléssel menjen munkát keresni? Ki veszi fel? A másik csoportot kezelni, ellátni kellene. „sokba kerülne”. Ha egy évnyi TAO-t átirányítanának ide, elég sok mindent lehetne tenni, de a foci fontos, a kallódó emberek nem. Nem lesz csoda, és az a szörnyű, hogy nagyon sok embert nem érdekel, hogy mi lesz a hajléktalanokkal, csak ne lássa őket. Bocs, ez hosszú lett.

tamask 2018.10.23. 13:45:13

Azt gondolná az ember, hogy Angliában egy szakács végzettséggel, szakmai tapasztalattal, hely- és nyelvismerettel el lehet helyezkedni, ha máshol nem, egy kebabosnál vagy McDonald's-ban, Domino's pizzériában.

okleveles naiv 2018.10.23. 13:45:23

OK, halála után mindenki rohan haza neki piedesz-tálért.
De mi fákat tettek érte amíg élt, ha már ő maga volt számukra a jókedvmegosztó segítőkészség?
Pl a liverpúlos cimbi meccsre vitte őt? A bringabandától velót kapott? A gudszitizen papír mellé kapott szociális lakást?
V semmit? Nothing hill?

Platonica 2018.10.23. 14:01:00

@okleveles naiv:
Ez egy eleg tipikus itteni jelenseg, lehet pozitivnak ertelmezni, lehet hipokritanak, nem elemeztem meg ki magamban, valoszinuleg ez is, az is.
Tolem eleg tavol all ez a fajta mentalitas, ha valamit, akkor inkabb tevolegesen szoktam segiteni.
Azt viszont nem tudhatjuk, hogy kapott vagy nem tamogatast, az itteni viszonyokat ismerve teljesen elkepzelheto, hogy pl a portashazikohoz igy jutott. Vagy ismerek olyat, aki mobiltelefonhoz gyujtes-osszefogasbol, stb stb...

Platonica 2018.10.23. 14:01:03

@Arthamyr:
Moderaciohoz nem tudok szolni, inkabb azt ereztem parszor, hogy viszonylag soka, kesleltetve jelennek meg a posztjaim.

tanato 2018.10.23. 14:31:24

A rendőr elviszi őket és kész.

Aki nem akar intézkedést, az elve olyan helyre megy, ahol békén van hagyva, pl. lakatlan, romos házakba.

De nagyon ritka dolog utcán élő embert látni itt, szóval az sose volt, mint Bp-en, hogy az aluljárók tele vannak velük.

Koldusok vannak bőven ilyen helyeken, de este hazamennek.

Vannak hajléktalanszállók, sokkal rosszabb színvonalon, mint Mo-on, de a rendőrság odaviszi a renitenseket, szóval nincs más választásuk.

Olyat mint Mo-on eddig, hogy tele a város ilyen emberekkel, eddig csak Madridban láttam, a Franco halála utáni időkben. Ott még olyan is volt, hogy hajléktalan gyerekbandák üldözik a turistákat.

tanato 2018.10.23. 14:32:48

Az előző beszúrás Birka válasza akérdésemre hogy náluk BG:-ban hogyan áll a hajláktalan mizéria.A Diggerblogon beszélhettünk erről a délelőtt folyamán vele.

kék madár 2018.10.23. 15:27:14

@Határátkelő: szerintem pont eleg kommentet beengedsz tole amibol kiderul, hogy az emberiseg legalja. (Az itt kommentelok nagy resze szerint persze mas iranybol, mint szerintem) Nem maradtunk le semmirol.

kék madár 2018.10.23. 15:29:26

@takarék-láng: en mindent beengednek toled, ugyse hinnek a szememnek

kék madár 2018.10.23. 15:40:42

@tanato: "Aki nem akar intézkedést, az elve olyan helyre megy, ahol békén van hagyva, pl. lakatlan, romos házakba."

pl nyom egyet a BMW taviranyitojan, kinyitja az ajtot, beinditja a motort, es atdzsal a legkozelebbi, futott, osszkomfortos romos hazba. Utkozben megveszi a Remy Martint a Tescoban, nehogy ures legyen a barpult.

kék madár 2018.10.23. 15:42:24

valoszinuleg ez a kommentfolyam az ami nalam mindent visz, Azt hittem ismertem az tarsasag nagy reszet de lila gozom se volt rola, hogy igy alltok pl. a hajlektalanokhoz.

takarék-láng 2018.10.23. 15:49:35

@kék madár: "egy pszichiatriai beteg onhibajan kivul lesz pszichiatriai beteg. Ezek veleszuletett genetikus betegsegek. Ha nem kapnak megfelelo segitseget"

- a kepzeletedben. Meg ha tudnal is linkelni tudomanyos publikaciot a temaban, akkor is ravagnam, hogy a tudomany jelenlegi allasa szerint. Ertsd, egy ujabb felfedezes holnaputan ervenyteleniti ezt.
Az en megerzesem (amelyet nem tudok alatamasztani) szerint meg fogja ezt haladni a tudomany, hacsaknem kezivezerelt, es mestersegesen valamilyen iranybol befolyasolt.

puhacica 2018.10.23. 15:52:49

@kék madár: en azon lepodtem meg, hogy peldaul te meglepodtel...

Arthamyr 2018.10.23. 15:59:33

@élhetetlen:

"Ezzel a törvénnyel semmit nem oldanak meg." - Én is így gondolom, max. azt, hogy elzavarják őket olyan helyekről, ami nagyon szem előtt van.

"Két csoport van, az egyik még talpra állhatna, csak élhető szállók kellenének, úgy 12 nm egy-két embernek, ahova minden este hazamehet, és ugyanaz a lakótársa. (mint egy kolesz)." - Ez egyrészt nem olcsó, másrészt ez viselkedést és igazodást (pl. tisztaság, nincs részegeskedés, csöndben van stb.), ezenfelül lemondást követel meg a lakóktól (azért egy felnőtt embernek elég rossz érzés, ha nincs saját fürdőszobája, wc-je hosszú távon). Erre a jelentős részük nem alkalmas. A "normális" emberek" többsége sem alkalmas, nyilvánvalóan a hajléktalanok többsége még kevésbé, hisz legfeljebb a beletörődés terén jobbak, mint a "normális emberek", de erre sincs garancia.

"Úgy nem lehet élni, hogy minden este másik 19 emberhez kellene alkalmazkodni, reggel kirakják cuccostól. Hátán a menetfelszereléssel menjen munkát keresni? Ki veszi fel?" - Így van.

"A másik csoportot kezelni, ellátni kellene. „sokba kerülne”. Ha egy évnyi TAO-t átirányítanának ide, elég sok mindent lehetne tenni, de a foci fontos, a kallódó emberek nem. Nem lesz csoda, és az a szörnyű, hogy nagyon sok embert nem érdekel, hogy mi lesz a hajléktalanokkal, csak ne lássa őket. Bocs, ez hosszú lett." - Sok helyre át lehetne irányítani a TAO-t, nem tudom, mennyi egy évnyi TAO, és abból mit lehetne kihozni, de erre is lehet, hogy kevés lenne (ahogy pl. az eü. rendbetételére is), egy ilyen ember megmentése alsó hangon is milliókba kerül (sőt, a feljebb említett kategória is, ha évekig kell neki szállás), ha meg maradandó gondoskodásra szorul, akkor nagyon-nagyon sokba. Viszont a TAO igazából a legalizált korrupció és lopás rendszerének egy építőkockája, nem fog megszűnni, amíg a nemzeti kormány van hatalmon, max. másra cserélődik, ami még "jobb".
Ma egy olyan világban élünk, ahol már azért küzdenie kell nagyon sokaknak, hogy ne csússzanak le, egy lecsúszott embernek igen rosszak az esélyei a felemelkedésre. Egy kis felelőtlenség, pár rossz döntés, fűszerezve kis balszerencsével, és kész is a lecsúszott ember. És itt még nem is beszéltünk arról, ha valakit valami függő, mentális beteg, vagy egyszerűen csak önerőből életképtelen a mentális vagy fizikai gyengesége miatt.

Olliék 2018.10.23. 16:01:06

@London2009: ez is jó ötlet! A lényegen nem vàltoztat. Megszűntetném az ajiba adom öribe lakhatást. Fenét!

kék madár 2018.10.23. 16:07:24

@puhacica: en meg azon lepodtem meg, hogy te meglepodtel azon, hogy en meglepodtem. Te komolyan normalisnak tartod azt, hogy hajlektalanokhoz igy allnak (eddig) jozannak hitt, erzo szivu emberek? Leirjak azt, amitol mindig vonyitok, ha meghallom, hogy azert lesz valaki hajlektalan mert az akar lenni? 2018-ban? A gyerekeimbe 4 eves korukra tobb empatia es intelligencia szorult.
Mas: lerini, hogy a pszichiatriai betegsegeken a beteg is tudna segiteni.
Ne.
Neeeeeeeeeeeeeeeeeee!

Olliék 2018.10.23. 16:08:13

@Arthamyr: ki mondta,hogy ingyen van? Ha csak egy évben 3x viszi el a yard, ítéli el bíró, majd leülik a büntit, majd megint leülik a pénzbüntetést amit kap, esetleg a perköltséget, máris olcsóbbra jön ki a szocializàciója.
Plusz a rendőrautó fertőtlenítése, ( az az autó 1 napra kiesik) stb...

kék madár 2018.10.23. 16:15:51

@takarék-láng: akarsz errol tarsalogni? Hogy az en kepzeletemben-e, vagy valoban, Hogy egy skizofren, vagy manias depresszios mit tud tenni, hogy elkerulje, hogy kialakuljon a betegsege?
Ebben ugy nagyjabol az orvostarsadalom 100% ert egyet, (hogy genetikai okai vannak, megakadalyozhatatlan, elkerulhetetlen) es mint irtad nem kersz linkeket, mert ERZESED szerint es a tudomany allasa ellenere ez amugy sincs igy.

En tokre nem erre a foldre akartam szuletni, es sokaig nem is hittem hogy a rossz foldon vagyok, mert eleg jo helynek tunt, de ha ilyen agyremekkel van teli mint te, akkor nagyon beneztem valamit.

A felreertesek elkerulese vegett mivel te a tudomannyal a MEGERZESEID allitod szembe (amiket meg nem tudsz alatamasztani) ezert en lennek a leghulyebb ha vitatkozni probalnek veled. Most elmegyek a pszichiatriara es megmondom a sok lukenek, hogy tegyenek mar valamit ok is a gyugyulasukert, mert te ugy ERZED, az is mukodne.

Mas: az ablakon nem szoktal kiugralni a lift helyett, nemegyosabbe? nem gondolod, hogy Newton is hulye volt es a te megerzeseidre kene gravitacio ugyben is tamaszkodni????

Arthamyr 2018.10.23. 16:31:56

@Olliék: Ezt egyelőre nem hiszem el. Azt mondod, hogy 3 yardos elszállítás (vagy még inkább csak elzavarás) annyiba kerül, mint valakinek évekig olyan szállást biztosítani, ahol hajlandó megmaradni, emellé szakképzett segítséget adni neki, ami helyreállítja a személyiségét (még akkor is, ha nincs semmilyem mentális betegsége, pl. önbizalom, értékrend stb.), képezni, hogy valamilyen önfenntartásra megfelelő munkára alkalmas legyen? Háát.. Persze nem igazán számít, hogy én mit hiszek el, nem én vagyok döntéshozó/szabályozó és a végrehajtó sem, és nem is leszek. Csak jó lenne, hogy ti, ezzel a problémával a munkakörötökből adódóan többet foglalkozó emberek, legalább a valóság talajához valamennyire közel járnátok.
Én egyébként soha nem láttam még kimutatást, pár konkrét és nem optimistán megválasztott esettel illusztrálva, hogy ez mennyibe kerülne, és mit kellene csinálni. Te fentebb írtál jó sok dolgot, de afelett valahol elegánsan átsiklottál, hogy ez mennyibe kerül, reálisan milyen arányban válik be és mi lesz, ha nem, pl. mit teszel azzal, aki 5 év után sem tud a saját lábára állni.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy milyen igazságtalan lenne ezeknek az embereknek emberhez méltó életkörülményeket biztosítani, amikor van millió másik mélyszegénységben élő, akik még elvegetálnak önerőből, de szintén emberhez méltatlan körülmények között élnek. Vagy azokkal szemben, akik becsülettel végiggürcölik az életüket, azért, hogy a szar életük mellé még eltarthassanak egy csomó másik embert is.

Olliék 2018.10.23. 16:47:43

@Arthamyr: kezdjük előről. A mentàlis beteg nem hajléktalan,hanem ellàtatlan. Innen màr tudnod kell folytatni. Akkor ràjössz,hogy a betegeknek orvosi felügyelet alatt van a helyük a csalàddal együttműködve ( ha van)
A szegények, és valóban hajléktalanok pedig nem szorulnak évekig ellàtásra. Együttműködés esetén 6 hónap alatt rehabilitàlható, és utógondozható. Ez egy ma is ( tavaly még volt) működött rendszer. Semmilyen spanyol viaszt nem kell hozzá feltalàlni, hanem a helyzeteket a helyük ón kezelni. Mit kezd egy szoc munkàs egy karjàból tűvel kilógó emberrel? Semmit. Sem kompetenciàja nincs hozzá, max egy telefonszàma, amin hívhatja a drogambulanciàt. De ők se szabadok, mert a már gyógyult mentorokat nem rakhatjàk az utcára, hisz még nem talàltak munkàt, mert hát drogfüggöt nem alkalmazunk àk,aki minimum egyszer már szerepel a bűnügyi rendszerben...
Ördögi kör. Ennyi. Mindenki kapja meg a sajàt kliensét.

puhacica 2018.10.23. 16:59:16

@kék madár: nem azon lepodtem meg, hogy meglepodtel, hanem azon, hogy meg csak most. evek ota olvassuk itt, hogy meg azt se veszik enberszamba, aki minimalbert keres vagy eppen takaritasbol el. akkor miert epp a hajlektalansag kerdeseben lennenek enberibb velemenyen?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.10.23. 17:32:22

@Mrs. Clayton: nem a hozaallas, hanem az idojaras hasonlo:) ha nincs tul hideg, nincs kenyszerito ero, ami arra motivalja oket, hogy bemenjenek egy szallasra. LA-ben is ez a helyzet...

Arthamyr 2018.10.23. 17:41:59

@Olliék: Apósom/anyósom pont pszichiáter volt, így van némi rálátásom, hogy a mentális betegek ellátása, annak szabályozása, illetve annak finanszírozása hogyan megy Magyarországon. Igaz, hogy különböző dolog, de az az ellátóhálózat is kilátástalan helyzetben vegetál.
Hat hónap alatt nem tudom, hogyan lehetne talpra állítani egy embert. Irigylem az optimizmusod. Ezek szerint pl. szakképzésre semmi szükség nincs. És a mai világban egy lecsúszott ember, a lukas kapcsolati hálójával, a nem létező/segíteni képtelen/nem akaró családjával képes elkezdeni piaci alapon lakást bérelni fél év alatt, amikor ez a teljesen átlagos, minden problémától mentes embereknek is igencsak megterhelő. Hát ja. Együtműködés esetén, ami szintén jellemző. Kb. mint a mentális betegség és az addikció hiánya.

Platonica 2018.10.23. 18:14:19

@kék madár:
Vagy lehet, csak azokat a posztokat olvastad el, amik ebbe vagnak?

@puhacica: ugyanezt tudom mondani, mint font. Nem minden hsz volt azonos hagnemu, en mas elojelut is olvastam (sot irtam) itt.

élhetetlen 2018.10.23. 18:14:35

@Arthamyr: Ez nem lesz rendezett, csapongok. Wc, fürdőszoba. Ezt csak azért nem írtam, mert az elmúlt hetekben többször elküldtek kommentelők a p…ba, mikor azt írtam, hogy az is lehetne, és a Hiltont emlegették. 12 nm, az ajtótól jobbra egy zuhany, balra egy wc, plexivel lekerítve. Két ágy, két keskeny szekrény. Még egy rezsó is beférne. A lényeg az lenne, hogy vagy egy pár, vagy két haver, vagy, ha két idegen, akkor is összeszokhatnak, ha nem megy, cserélhetnek valakivel. Kiszámíthatóság, biztonság. Én az italt sem tiltanám, mert nem minden alkoholista garázda. Van, aki megissza az adagját, aztán lefekszik aludni, reggel meg teszi a dolgát. Elég lenne csak a garázdaságot büntetni. Tisztaság? Heti egy ellenőrzés, bejelentett időben. Ha akkorra sem takarítanak ki, akkor lehet kipenderíteni őket, aztán jöhet az utcán lakásért a bünti. Ha hetente egyszer kitakarítanak, megérdemlik a lyukat.
A pénz. Igaz, nem tudom mennyi az éves TAO, és csak gondolom, hogy egy stadion árából minimum 100 ilyen kis lyukat létre lehetne hozni. És sok stadion épült. Azt sem tudom, hogy a stadionok gyepét fűteni kerül-e többe, mint 18 fokot biztosítani télen a lyukakban. Az az én perverzióm, hogy jobb lenne emberek mentésére költeni a pénzt. Tudom, a TAO marad, azért kezdtem úgy, hogy ha…. És a stadionok csak egy dolog, de a várba költözés is elég bicskanyitogató, stb. Az agyament Liget project, mert a Nemzeti Galériának menni kellett, mert kell a hely, az egy dolog, de hogy a ligetbe, a fák helyére nyomnak be x épületet, és azt mondják, hogy majd a Nyugatitól a Dózsa útig meg építenek parkot a vágányok fölé, a levegőbe, az azért nem normális. Szóval van itt pénz. És lopni akkor is lehetne, ha nem stadiont építenének, hanem állami bérházakat. Na, mindegy, bilibe lóg a kezem.

élhetetlen 2018.10.23. 18:14:46

@London2009: „Mentalis problemara tippelek en is”. Rögtön a kommentek elején volt, LittleG (uk) azt írta, hogy Kakas leukémiában halt meg, ezt találta róla. (hosszabban írtam itt: élhetetlen 2018.10.23. 13:45:08). Ha nem tudom, hogy három évem van-e, vagy nyolc, de az biztos, hogy nem sok, nem biztos, hogy új karrier építésébe kezdek. De én sem tudom.

élhetetlen 2018.10.23. 18:33:28

@London2009: A visszaállamosítás betenné a kaput, de nem azért, amire te célzol. Ne aggódj, lumpen család nem kapna belvárosi bérlakást. Vannak még, pl. amiket nem lehet eladni, mert örökségvédelem, belvárosban is, a várban is, azokat közpénzen felújítják, és a helyi polgi kiutalja magának, meg a volt feleségének, meg az üzlettársának, vagy Habony Árpinak, stb..
@Olliék: Visszaállamosítani nem lehet, mert csak a fillérekért megvett luxus lakások vannak azoknál, akik fillérekért vehették meg. A legtöbb lakás már azoké, akik piaci áron megvették azoktól, akik tized áron vették meg az államtól. Csak a saját lakásom. 600 eft-ért vette meg az előző tulaj, és azon lerobban állapotában 6 milláért adta el nekem, húsz éve. Mások voltak az árak, de az arányok ezek voltak. Csak, nekem nem volt más lehetőségem, mert előtte nem kaptam „tanácsit”. De találkoztam lakáskeresés közben olyannal is a Stefánián, aki azt mondta, hogy a foglalóból majd megveszi az államtól, és akkor az enyém lehet a tízszeres áron. Nem ezért nem vettem meg, de megvette más. Két év múlva megismert a nő a Róna utcában, mondta, eladták, és most itt kaptak másik „tanácsit”. Ugyanabban a kerületben. Azaz, ez egy akkora kupi volt, amit nem lehet kitakarítani.

T.M.R 2018.10.23. 18:49:02

@takarék-láng: Tehát, had foglaljam össze, hogy jól értem-e azt amit mondasz:
A tudomány jelenlegi állása szerint a pszichiátriai betegek önhibájukon kívül leszek betegek, de ez Neked nem elég, mert ez csak a jelenlegi állapot szerinted és te SEJTED, hogy majd úgy is lesz vmilyen tanulmány amely ennek ellentmond és te már abban hiszel. Azaz a tudomány jelenlegi állása, állítása helyett te inkább egy eleddig senki által nem bizonyított, sőt még talán nem is publikált fikcióban hiszel.
Jól értettem amit írtál?

T.M.R 2018.10.23. 18:49:04

@kék madár: nekem az az érzésem, hogy takarék-lángot a lapos Föld széléről lerugdosnák le a gyíkemberek ha belinkelnél neki egy tudományos cikket és ráklikkelne ;-)

Arthamyr 2018.10.23. 18:58:10

@élhetetlen: "Ez nem lesz rendezett, csapongok. Wc, fürdőszoba. Ezt csak azért nem írtam, mert az elmúlt hetekben többször elküldtek kommentelők a p…ba, mikor azt írtam, hogy az is lehetne, és a Hiltont emlegették. 12 nm, az ajtótól jobbra egy zuhany, balra egy wc, plexivel lekerítve. Két ágy, két keskeny szekrény. Még egy rezsó is beférne. A lényeg az lenne, hogy vagy egy pár, vagy két haver, vagy, ha két idegen, akkor is összeszokhatnak, ha nem megy, cserélhetnek valakivel. Kiszámíthatóság, biztonság. Én az italt sem tiltanám, mert nem minden alkoholista garázda. Van, aki megissza az adagját, aztán lefekszik aludni, reggel meg teszi a dolgát. Elég lenne csak a garázdaságot büntetni. Tisztaság? Heti egy ellenőrzés, bejelentett időben. Ha akkorra sem takarítanak ki, akkor lehet kipenderíteni őket, aztán jöhet az utcán lakásért a bünti. Ha hetente egyszer kitakarítanak, megérdemlik a lyukat. " - Ezzel így látatlanban nincs alapvető gond, de kérdés, ez mennyire tolerálható hosszú távon, illetve ezzel mekkora részük kompatibilis egyáltalán, rövidtávon. Az itallal sincs semmi gond, igazad van, pl. ha valaki lefekvés előtt megiszik egy sört, ha ismeri a mértéket, hát egészségére. Ezt mindenképp jó ötletnek tartanám, mint egy kis, szerény hotelszoba, vagy kolesz, ahogy írtad.
Viszont azt gondolom, hogy ez a problémamenteseknél működik csak (nincs mentális betegség, függőség, antiszociális, erőszakos viselkedés stb., képesek rendet tartani és igényük is van rá, nem szorulnak felügyeletre), és egyáltalán nem biztos, hogy a többségük ilyen, nem véletlenül csúszott ki alóluk a talaj.

Simán kijönne egy stadion árából 100 (vagy az új népstadion árából akár 20000 is!), de ugye a fenntartása sem olcsó ezeknek. Enniük sem árt valamit... És akármennyire le van tekerve a létezésük szintje, fogyasztaniuk is kell.
És még egyszer, szerintem egy ilyen helyzetbe kényszerülve hosszú távon a teljesen egészséges, lelkileg erős emberek jó része is összeroppan, tehát ez csak rövid ideig tartó, ideiglenes megoldásnak lehet jó.
Egyébként nem tudom, a szállók hogy működnek, el tudom képzelni, hogy van ilyen jellegű is. A törvény egyébként elsősorban nem az ilyen szállóval kompatibilis egyéneket terrorizálja, hanem azokat, akik órákat részegen az aluljáróban fetrengenek, és maguk alá brunyálnak.

London2009 2018.10.23. 19:01:20

@élhetetlen: szerintem csak talalgatunk mert ugye nem tudjuk, hogy miert nem lepett ki ebbol a hajlektalan ujsag arulasbol. Lehet, hogy a betegsege miatt nem volt ra lehetosege, de lehet, hogy teljesen mas oka volt. Sajnalom kulonben a fickot, nagyon szimpatikusnak tunik. Mondjuk nem az ujsagarulas miatt, hanem, hogy ezek szerint nem volt neki segito csaladja, aki felkarolta volna. Bar ugye, ez is csak talalgatas, lehet, hogy volt, csak nem akart a terhukre lenni stb.
A lakasokkal kapcsolatos kommentedre pedig lattam ilyen, meg olyan peldat is. A noveremek most adtak ki az Opera melletti lakasukat, ami kb. 150 millio HUF-t er jelenleg, mert eleguk lett a Kiraly utcabol es az allapotabol, illetve meguntak az egyetlen onkormanyzati berlot, aki 10-ed magaval el egy 45m2-es garzonban. Ez egy pelda. A masik reszere pedig az en lakasomat tudom felhozni, amit 2008-ban vettunk. Elotte onkormanyzati tulajdon volt, fillerekert megvette egy ficko, aki szinte azonnal tovabb adta, igy lettem en a kovetkezo tulaj, aki persze mar piaci aron vette meg. Mondjuk nem panaszkodom, mert ugye jo volt az idozites. Azota is onkormanyzati kepviselo ez a hapsi, akit most nevezek meg… Ugyhogy jok ezek az onkormanyzati lakasok… ja varj van meg egy sztorim, most jutott eszembe. Volt egy masik lakasunk, amit talan 2006-ban adtunk el, ha jol emlekszem. Egyszeruen meguntuk a hazzal valo viaskodast a ketto maradek onkormanyzati berlo miatt, akik miatt nem lehetett sem a homlokzatot, sem akarmilyen ujitast, peldaul liftet szereltetni a hazba. Azota is ugyanolyan allapotban van a haz, nemreg jartam arra, csoda, hogy meg nem dolt ossze.

élhetetlen 2018.10.23. 19:02:19

@Arthamyr: „Én egyébként soha nem láttam még kimutatást, pár konkrét és nem optimistán megválasztott esettel illusztrálva, hogy ez mennyibe kerülne, és mit kellene csinálni. Te fentebb írtál jó sok dolgot, de afelett valahol elegánsan átsiklottál, hogy ez mennyibe kerül, reálisan milyen arányban válik be és mi lesz, ha nem, pl. mit teszel azzal, aki 5 év után sem tud a saját lábára állni.”. Ez nem igaz, ilyen nincs. Nézzünk egy másik szeletet. Sérülten született, nem képes ellátni magát, bekerül egy otthonba. Ragozzuk, hogy mennyibe kerül egy életen keresztül az ellátása, vagy lőjük le? Mert ez gazdasági szempontból ugyanaz, mint a használhatatlan otthontalan, és ugyanolyan igazságtalan a többi mélyszegénységben élővel szemben… @Olliék:

geeeteee 2018.10.23. 19:02:34

Bárhol a világon a társadalmak skálákat használnak erre, a tagjai magukat is beárazzák, a legalja mindenütt stigmatizált, még a leggazdagabb helyeken is mindenki tudja, hogy kik vannak alul. Ha az a legalsó réteg széles, akkor baj van. Ebből egyenesen következik, hogy szükség van rájuk. Tehát mindig lesznek, kell egy szűk alsó osztály. Úgy értem, mindig lesz legalsó réteg, még akkor is, ha azok is milliomosok, a felettük lévők meg csak kétmilliomosok, de többen vannak.

Egyébként Magyarország épp az átkosban(nem szándékosan) ezt nagyon jól kezelte. Igyekeznek most is, az lenne a legnagyobb tragédia, ha a sosemvolt középosztály kerülne legalulra a hajléktalanság problémájának megoldása után. Láttam rajzokat, olyan búgócsiga-forma grafikonok ábrázolják az egészséges társadalmakat. A piramisforma?

Mekkora fék a humanizmus? Hol van a cél? Egyáltalán mi az? Lassan ott tartunk, hogy az egyén túlélése akadályozza a fajunk fennmaradását. Mártír vs véradó?

Talar du svenska?

London2009 2018.10.23. 19:08:38

@geeeteee: "Lassan ott tartunk, hogy az egyén túlélése akadályozza a fajunk fennmaradását. Mártír vs véradó?"
Ez kemeny kijelentes, de jah, elgondolkodtato...

Arthamyr 2018.10.23. 19:08:38

@London2009: 150 millió HUF? :D 300nm, jó beosztása van és korszerű, jó állapotú, a társasház is?
Mennyiért adták el? Pont annyit ér. :) Ha tényleg 150+ milláért, akkor nagy gratula nekik, és kicsit irigylem most őket!

Arthamyr 2018.10.23. 19:12:46

@geeeteee: Kit érdekel a fajunk fennmaradása? A föld legnagyobb kártevői vagyunk. Egyébként sem fenyeget minket a kihalás, 10 évente milliárdokkal leszünk többen.

geeeteee 2018.10.23. 19:22:45

Ma Magyarországon(nem csak ott) vállalhatatlan feladat megszüntetni, kezelni, felszámolni a hajléktalanságot. Állandó problémaként tartaniuk kell.

geeeteee 2018.10.23. 19:44:15

@Arthamyr: Soha jobb pohárköszöntőt. Cherry Oh Baby! (byRS)

élhetetlen 2018.10.23. 19:49:40

@London2009: Csak a betegségről. Azért ezt gondolom az emberről, mert ezzel a gondolattal élek öt éve. Nem akartam ezzel jönni, de most megteszem, hogy megérts. Mindenki tudja, hogy meg fog halni, de más úgy élni, hogy majd valamikor, akkor is, ha az holnap lesz, és más tudni, hogy adott idő van. Az öcsém 54 éves, öt éve diagnosztizálták a vastagbél rákot. Műtét, kemo. Vagy segít, vagy nem. Elviheti fél év alatt. Már öt évet túlélt. Közben, mivel kamionos volt, két kemo között ment Moszkváig is. Aztán most megint beindult a rákos sejtek szaporodása, tavasszal sztóma, a mostani kemo nem állította meg, így már nem megy fuvarba. A fia vett agy Yamahát, de nincs itthon, de a motor itthon van, most motorozik, mert élvezi, és az van, hogy minden nap ajándék. Most majd holnap derül ki, hogy mi vár rá, mert megjöttek a legújabb leletei, megy megbeszélésre. Tehát Kakasnál is azt tudom elképzelni, hogy jó, most még vagyok, örülök neki, örüljetek ti is, és nem jövőképben gondolkodott. Megérted?

M. Péter 2018.10.23. 20:02:02

@Platonica: Annyit hozzá kell tenni, hogy a homeless nem csak azt jelenti, aki az utcán alszik, hanem pl. azt is, aki rokonoknál, barátoknál húzza meg magát, akit a tanács szállásol el ideiglenesen, és a jogcím nélküli lakáshasználót is.

geeeteee 2018.10.23. 20:05:08

Nemrég belekevertem Zamenhofot.

London2009 2018.10.23. 20:08:51

@Arthamyr: aha, pont igy. Nincs 300 m2, de nagyon nagy. 3 furdo, hatalmas tetoterasz, high tech konyha, berendezes stb. Irto jol nezett ki. Nem adtak el, kiadjak. Nezd meg a budapesti arakat, meg a szar lakast is aranyaron adjak.

Arthamyr 2018.10.23. 20:17:55

@London2009: Biztos, de a 150m nagyon sok, és ugye a méret növekedésével arányosan nem növekszik az ár. 80m-ért már lehet(ett nyáron) kapni új építésű penthouse-okat, igaz "csak" 100nm-150nm-eseket. Ami szerintem szintén k. drága, és nem ér annyit, de ha el tudják adni, akkor nincs vita. Ha tényleg 150m-t ér, akkor viszont ki lehet adni legalább 7-900k-ért havonta, az azért nem gyenge már.

London2009 2018.10.23. 20:19:56

@élhetetlen: pont ma volt bbc-n egy cikk arrol, hogy olyan elvarasaik vannak a fiataloknak magukkal szemben, hogy szinte boritekolt a csalodottsag/depresszio ha ez utana persze nem sikerul. De nem is a cikk volt az erdekes, hanem a kommentek. Egy ficko irta peldaul, hogy 29 eves koraban elment villanykortet vasarolni es 4 drogos ficko megtamadta es kiszurta a szemet. Majd ezutan a masik szeme is veszelybe kerult a megserult ideg miatt es utana a gerince is a gyogyszerek mellekhatasakent. Ugyhogy azota neki igazabol mar az a nap is jo nap, ha fajdalom nelkul ki tud kelni az agybol es latja a napot felkelni...
Szurkolok a testverednek a gyogyulasert es jobbulast kivanok.

Olliék 2018.10.23. 20:21:38

@Arthamyr: na tessék! Ott van a családban a szakember. Kérdezd már meg, jó dolog- e hogy kezeletlen skizofrének vannak az utcán? A válasz nem.lesz.
Igen, 6 hónap alatt rehabilitàlni.lehet. a kulcs még mindig a dolgok helyén kezelése. A betegeket az orvos, a függőket a rehab, aztán jöhetnek hozzánk. Mi célt adunk nekik, újra összehozzuk a családdal, más, már talpra állt emberekkel,megtanítjuk a pénzzel bánni, a munkáltatók pedig képzik őket és alkalmazzák. Mindenki teszi a dolgát. Ezek élő , működő programok voltak. Ma elvétve csinál ilyet a Máltai, meg a vöróskereszt.
Ja, hogy nem sikerült egy csapásra megoldani? Akkor be kell szántani az egészet.

London2009 2018.10.23. 20:22:58

@Arthamyr: nem olyan nagyon durva a 150m a belvarosban az Opera, Bazilika mellett, tetotersszal stb. Ha belegondolsz az meg fel millio euro sincs.

Olliék 2018.10.23. 20:24:50

@élhetetlen: drukkolok nektek holnap!!!!!!

geeeteee 2018.10.23. 20:28:20

@élhetetlen: Bele sem kell betegedni, elég az empátia. Át tudom érezni, amit írtál, sőt még azt is, hogy akármelyikünk sorsa ugyanez lehet. A fényes oldala az, hogy fel lehet készülni a távozásra, van idő a búcsúra. Nem én találom ki, olvastam máshol. Mondjuk én inkább hirtelen lépnék le. Egy receptre felírt helyett még gyorsabban. #kamionos

élhetetlen 2018.10.23. 20:28:31

@Arthamyr: „Viszont azt gondolom, hogy ez a problémamenteseknél működik csak (nincs mentális betegség, függőség, antiszociális, erőszakos viselkedés stb., képesek rendet tartani és igényük is van rá, nem szorulnak felügyeletre), és egyáltalán nem biztos, hogy a többségük ilyen, nem véletlenül csúszott ki alóluk a talaj.” Ez igaz, de, ha mindenki így kezdhetné az otthontalanságot, nem biztos, hogy annyi lenne a lecsúszott. De ez csak feltételezés. De gondolhatom, hogy a kilátástalanság, vagy a kilátás a 20 fős terem, ahonnét reggel kiraknak, olyan helyzetbe, és lelkiállapotba sodor, amibe egyébként nem kerültél volna? Nem fogunk egyetérteni. Én azt gondolom, hogy előbb kéne emberséges viszonyokat teremteni az otthontalanoknak, és csak utána büntetni, azt, aki ezzel nem akar élni. Azokat kezelni kellene. „És még egyszer, szerintem egy ilyen helyzetbe kényszerülve hosszú távon a teljesen egészséges, lelkileg erős emberek jó része is összeroppan, tehát ez csak rövid ideig tartó, ideiglenes megoldásnak lehet jó”. Ebben sem értünk egyet. Sem egy koleszban, sem egy munkásszállóban akár sok évig élésbe sem rokkant bele senki. Aki összedőlt, annak a többsége ezt sem kapta meg, mert, mint már megbeszéltük a minden nap másik 19 emberrel, az nem megy, akkor jöjjön az utca, a maga hátrányaival, amibe már bele lehet rokkanni. „Egyébként nem tudom, a szállók hogy működnek, el tudom képzelni, hogy van ilyen jellegű is.”. Persze van 300 valahány főre, előzetes elbírálással, várakozással, mert csak akkor mehetsz be, ha valaki kimegy, ráadásul csak jövedelem nyilatkozattal jelentkezhetsz az elbírálásra is. Minden megoldva,
„A törvény egyébként elsősorban nem az ilyen szállóval kompatibilis egyéneket terrorizálja, hanem azokat, akik órákat részegen az aluljáróban fetrengenek, és maguk alá brunyálnak.”. A törvénynél nincs első sorban, minden otthontalant terrorizál, és az aluljárókban fetrengőkön semmit nem segít a terrorizálás, kezelésre szorulnak. Ennyi.

Arthamyr 2018.10.23. 20:33:56

@Olliék: Szoktam velük beszélgetni, bármilyen meglepő. Én sosem értettem az anyósvicceket, szeretem az anyósom. :) Náluk pont olyan emberek voltak, akik maradandó ellátásra szorultak. A bentlakók éves költsége több millió, úgy, hogy az egész személyzet rettenetesen alul van fizetve. Cserébe ki vannak szolgáltatva, és nagyon észnél kell lenniük, hogy ne keveredjenek bajba. Amióta apósomék nyugdíjba mentek, esélyük sincs új orvost találni az intézetbe. Ott is járványszerű a forrásmegvonás, összevonják az intézményeket. Az állami fenntartással járó szépségek is jellemzőek a működésre.
Az meg, hogy célt adtok nekik megtanítjátok őket a pénzzel bánni, kicsit fejvakarós, nekem is adhatna valaki célt, és engem is megtaníthatna valaki a pénzzel bánni. :)

Arthamyr 2018.10.23. 20:36:02

@London2009: Ezt úgy mondod, mintha félmillió euro nem lenne k. sok, és azt mellényzsebből venné ki az átlagos magyar...

Arthamyr 2018.10.23. 20:38:21

@élhetetlen: A törvényt nem azért hozták, hogy segítse a hajléktalanokat, hanem azért, hogy a szavazóbázisnak imponáljanak, és hatékonyan fel lehessen lépni a hajléktalanok ellen, amivel szintén lehet imponálni a szavazóbázisnak, esetleg másnak is.

London2009 2018.10.23. 21:01:11

@Arthamyr: de nem atlag magyar lakik ilyen lakasban es nezd meg egy ilyen lakas mennyi lenne mondjuk Becsben. Ahhoz kepest ez olcso. De igazabol lenyegtelen, nem ez volt a mondanivalo lenyege.

élhetetlen 2018.10.23. 21:03:19

@London2009: @Olliék: Köszönöm az együttérzést, de csak azt akartam elmondani, hogy van, amikor már máshogy látja az ember a világot, az élet. Ez lehetett Kakasnál is. Csak próbáltam magyarázni.

geeeteee 2018.10.23. 21:03:22

Ki mit tud a zöld csillagról?

élhetetlen 2018.10.23. 21:03:43

@Arthamyr: „engem is megtaníthatna valaki a pénzzel bánni”. Na, már csak viccelek, mert filléres eset. Volt egy kolléganőm, aki rendszeresen kölcsönkért, mert szervizbe kell vinni a kocsit, mert megdöglött a mosógép, mert… És a tartozást mindig megadta. Egy évig mostam az agyát, hogy, ha a fizetéséből részletekben meg tudja adni, akkor tartalékolhatna is. Eljutottunk odáig, hogy fizetésnapon, ha nem is megtakarítási számlára, de a nővéréhez letett tízezer forintot, amihez szükség esetén hozzá lehetett nyúlni. Egyébként ez a tíz is elment volna a hónap során. Ez is a pénzzel bánás esete.

élhetetlen 2018.10.23. 21:03:47

@Arthamyr: „A törvényt nem azért hozták, hogy segítse a hajléktalanokat,”. Hú, most megleptél. Képzeld el, tudom. De ugye azért nem kell tapsolnom hozzá?

Olliék 2018.10.23. 21:06:49

@Arthamyr: segítségért bármikor fordulhatsz a családsegítő szolgálathoz. Nem közgazdászok, de a mindennapi élethez szükséges matekban otthon vannak.
Lehet, hogy sokba kerülnek, sőt! De ott a helyük. Nem villamos alá lökdösni az időseket, meg a Nav-osokat halálra szurkálni, mert nincs aki kontrollálja őket. Időzített bombák!

takarék-láng 2018.10.23. 21:07:45

@LittleG (uk): "holokauszt tulelok leszarmazottja beszel a fasizmusrol (Hitler, Mussolini, Trump, Erdogan, Orban), amit egy evtizede tanulmanyoz, es hogy mik az ismervei es taktikai, pontokba szedve"

- te mit szivsz, cracket?

Arthamyr 2018.10.23. 21:07:48

@élhetetlen: Miért kéne? Bár megkérdezhetsz szakértőket is, Habony Árpi bácsi lehet azt mondja, hogy kéne...

takarék-láng 2018.10.23. 21:14:19

@balfa: " emberi jog viszont megvetni a nálad szerencsétlenebbet? belerúgni még egyet? hajléktalan vagy te is, érzelmi homeless "

- segiteni csak azon lehet, aki maga is akar valtozni. A hajlektalanok tobbsege (90+ %) nem tartozik ebbe a csoportba. Mert nem is akar, sajat maga valasztotta az utcan elest.
Utcazenesznek mindig adok, koldusnak penzt SOHA. Persze ha veszek neki szendvicset, azt visszautasitjak.

takarék-láng 2018.10.23. 21:14:23

@balfa: "szerinted az alkohol- és drogfüggőséget magának választja az ember?"
- hatarozottan igen, a gyenge akaratuak.
Gratulalok, ha sikerult felepulnod.

kék madár 2018.10.23. 21:16:21

@Platonica: legy szives mondd meg mit olvastam el.

takarék-láng 2018.10.23. 21:30:05

@T.M.R: "te SEJTED, hogy majd úgy is lesz vmilyen tanulmány amely ennek ellentmond és te már abban hiszel. Azaz a tudomány jelenlegi állása, állítása helyett te inkább egy eleddig senki által nem bizonyított, sőt még talán nem is publikált fikcióban hiszel.
Jól értettem amit írtál? "

- jol ertetted.

takarék-láng 2018.10.23. 21:30:16

@Határátkelő: sajnos a tenyek makacs dolgok. Nektek a tenyek uszitasnak szamitanak, az igazsag kimondasa gyuloletbeszednek. Ti a szolasszabadsag elharcosai, korlatoznatok legjobban mindenkit, aki nem ert egyet. De el fogsz tunni a sullyesztoben te is, meg az eszmerendszer is amit kepviselsz. Nincs ratok igeny, hidd el, latod, az szdsz is eltunt. Bar megprobalnak reinkarnalodni, de meg a mediabeli tulsuly ellenere sem sikerul.

A tortenelemre visszatekintve, csak az a nep elt tul, amelyik nacionalista. Amelyik hitt Istenben es sajat nemzetenek erejeben. Amelyik elarulta nemzetet, az eltunt.

takarék-láng 2018.10.23. 21:30:20

@tamask: "ha máshol nem, egy kebabosnál"
-az azsiaiak nem alkalmaznak feher embert. Soha. Csak figyeld meg, ha barmely nyugat-- europai varosban jarsz.

Es meg a feherek a rasszistak.

kék madár 2018.10.23. 21:54:30

eddig azt hittem, hogy a bircanal butabbat meg nem talaltak ki, de takarek-lang meg ot is alulmulja

takarék-láng 2018.10.23. 22:01:47

@élhetetlen: A lumpen elemek az adakozot nem joszivunek, hanem kihasznalhato hulyenek tartjak.

A szocialis ellatas barmifele szigor nelkul csak ertelmetlen penzkidobas, amely azon tul, hogy hatastalan, a tarsadalom becsuletes reteget duhito tarsadalmi igazsagtalansag. A lumpen retegnek soha semmit nem szabad adni azt varva, hogy felismeri, hogy eletmodja tarthatatlan. A lumpen elemeket nem segiteni kell, hanem valogatott modszerekkel kordaban tartani. Sajnos a Fidesz kormany meglehetosen enyhe a modszereket tekintve.

puhacica 2018.10.23. 22:23:03

@kék madár: en is. de tudod mit? ez legyen a legnagyobb hibank :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.10.23. 22:31:14

@takarék-láng: "A lumpen elemek..."

te marxista filozofian nottel fel es/vagy a 60-70s evekben? Azt hittem, fiatalabb vagy :) mert abban az idoben hasznaltak eloszeretettel a "lumpen proletar" fogalmat :))

Herr Géza 2018.10.23. 22:31:58

@takarék-láng: Ennyi f@szságot négy sorban ritkán olvastam. Pedig nem te vagy az egyetlen versenyző.

Herr Géza 2018.10.23. 22:33:07

@kék madár: A lába nyomába sem ér. :)))

Arthamyr 2018.10.23. 23:12:14

@kék madár: Na, ne fesd az ördögöt a falra!

Arthamyr 2018.10.23. 23:20:23

@takarék-láng: Ezt a sok szép és okos dolgot el kéne küldeni a munkáltatódnak lefordítva, kíváncsi vagyok, mit hoznának ki belőle. Nem tudom elképzelni, hogy ez bármilyen működőképes, európai közösségben elfogadható. Nehéz eldönteni, hogy csak hatalmas nagy troll vagy, vagy tényleg elhiszed ezt a sok faszságot. Eddig azt hittem, hogy ennyire hülye ember nem lehet, csak megjátssza magát.

gabors 2018.10.24. 03:42:27

wow nem semmi hozzallasokat lehetett itt olvasni ...

amugy Istvan tobb ujsagcikk szerint is, rakos volt pontosabban leukemias ... ez altalaban lassu de biztos halalt jelent fuggetlenul attol hogy hajlektalan valaki vagy nem (persze az sem segit) ...

takarék-láng 2018.10.24. 10:01:16

@kék madár: nincs meg, ami kesik nem mulik. Bar a vilagnezetemet nem hinnem, hogy befolyasolja. Europa sirasoinak sincs, Hitlernek sem volt.

takarék-láng 2018.10.24. 11:08:34

@Arthamyr: "Ezt a sok szép és okos dolgot el kéne küldeni a munkáltatódnak lefordítva, kíváncsi vagyok, mit hoznának ki belőle. Nem tudom elképzelni, hogy ez bármilyen működőképes, európai közösségben elfogadható"

- Mi nem elfogadhato? Tedd fel a kerdest magadnak. A hazaszeretet, a patriotizmus? Tilos szeretni a szukebb kozossegubket, a hazankat, kulturankat, buszkenek lenni ra es az elert eredmenyekre? Az a helyzet, hogy a jelelegi europaban erre igen a valasz. A jelelegi europaban szajzar van es az eleted pokolla van teve, karrier ugyileg is, ha nem hiszel a zsivanyok szavaban.

A munkatarsaim 80%-a egyetert a gondolataimmal, es feltetelezem, a tiedek is. Csak probalj neha beszelgetni veluk. Persze nem fognak konnyen es elsore megnyilni, mert ha nem ismernek, felnek toled, hogy kopni fogsz. Es ha kopsz, rajtuk marad a stigma, karrierjuk derekba torik. Felnek megnyilni a szajzar, a liberalis velemenydiktatura miatt.

Mukodokepes europai kozosseg jelenleg nem letezik, ugyanis darabokra vertek oket. Globalista allamok feletti organizaciok leteznek, amelyeknek erejuk es befolyasuk novelese erdekeben semmi sem szent.

Határátkelő 2018.10.24. 11:14:22

@takarék-láng: Kicsit kezded túljátszani a szereped. Nem akarok beleszólni, mert ez a te karriered, de annyi ostobaságot írsz le, amit már az sem tud komolyan venni, akit elvileg meg kellene győznöd. Mit fognak így szólni a többiek?

Aztán ha meg már ekkora hazafi valaki, használhatna akár ékezeteket is, mert azok a magyar nyelv egyik sajátos szépségét adják. :D

Arthamyr 2018.10.24. 12:17:13

@takarék-láng: Te vagy az élő példa rá, hogy bármilyen vállalhatatlan, elborult hülyeségekben lehet elvakult fanatizmussal hinni, mégsem lesz pokol az élet a jelenlegi Európában.
Ha komolyan gondolod a 80%-ot, tégy egy próbát, hogy aki számít, az nincs-e a 20%-ban. Küldj a főnöknek egy fajelméletes/háttérhatalmas értekezést, esetleg fejtsd ki, hogy mekkora királyság a nacionalizmus vagy azt, hogy melyik jelenlegi tudományos törvényszerűség nem állja meg a helyét, mert a te megérzésed szerint (amit egyébként nem tudsz alátámasztani) majd meghaladja a tudomány! :)

P.Elliot 2018.10.24. 13:00:31

@takarék-láng: Ebben igazad van hogy azsiai nem alkalmaz feher embert az uzleteben dolgozni.
Van a kornyezetunkben nehany etterem, tisztito, bolt, ez-az de en sem lattam meg soha alkalmazottat csak azsiait. Vajon miert? Olcsobbak? Nemzeti buszkeseg? Lenezes? Igazabol a rengeteg mexicoi kozott is valogathatnanak de azt sem.
Figyelni fogom ezentul ezeket a helyeket mashol is.
Tenyleg igy lenne?

London2009 2018.10.24. 14:02:44

@Arthamyr: Azt hiszem en ki tudtam hamozni a mondanivalojanak a magjat a kommentjebol. Lenyegeben neki az faj, hogy valtozik Europa es valoban szabadabb, elfogadobb lett a vilag. A konzervativabb es nacionalista ertekrend (ertsd szelsojobb az o eseteben) a velemenye szerint korlatozva van a “liberalis velemenydiktatura” kovetkezmenyekent. Ami ugy ahogy van botorsag, hiszen mar a fogalom is hibas, nem letezik liberalis diktatura, egy oxymoronnak esetleg megteszi. Ilyet ne javasolj neki, hogy irjon a fonokenek, mert majd ezt is a liberalis velemenydiktaturara fogja, hiszen nyilvan a fonoke is vele ert egyet, csak nem meri leirni. (ezert is alkalmaz a fonoke kulfoldit, mert bar vele ert egyet es csak angolt alkalmazna szive szerint, de a liberalis diktatura megkototte az o kezeit is) Aztan folytatja, hogy az emberek 80%-a vele ert egyet es ezek szerint akkor szelsojobboldali eszmeket vall. Na most ez nyilvan megint egy hasrautes es meg lehet nezni, hogy valoban erosodott a szelsojobb Europa szerte, de kozel sem 80%. Egyebkent pont Nagy-Britannia az az orszag ahol a szelsojobb labdaba sem rug. Tovabbmenve erdekelne, hogy mit ert globalis allam alatt? Van nemzet allam es van globalizacio, de a globalis allam egy abszurditas. Feltetelezem, hogy a nemzet allam es a tarsadalmi, kulturalis es gazdasagi hatarok elhalvanyodasara vagy teljes eltunesere gondolt, mint a globalizacio egyik kovetkezmenyere. A tevedese abban van, hogy a globalizacio nem uj jelenseg. Peldaul a nemzetkozi kereskedelem, kommunikacio, transzport jelentosen lecsokkentett korlatai gyakran a nemzet allam fenyegeteset vizionaltak, de ezek a trendek mar evszazdok ota leteznek. Megsem jelentette az allamok szuverenitasanak a vesztet, inkabb elosegitette, hogy a nemzet allamok kenytelenek voltak megvaltoztatni peldaul a nemzetkozi kereskedelemhez fuzott viszonyukat.
Ez az igazi csolatas draga baratom @takarék-láng: es ezt a bamulatos kinyilatkozast igazan megkacagtato toled olvasni, aki kihasznalja a globalizacio megannyi vivmanyat peldaul azzal, hogy egy masik orszagban el gondtalanul. Ugyhogy bravo!

Arthamyr 2018.10.24. 15:58:23

@London2009: Köszi a diagnózist, doktornő!

Platonica 2018.10.24. 16:19:45

@P.Elliot:
Hat, erre sok ellenpeldat tudok.
Tegnap konkretan egy egesz jo kinai etteremben vacsoraztunk, a pincer echte angolszasz szoke lany volt. Mikor beleptunk, kedelyesen ott beszelgett a tulajdonosnovel az egyik oldal-asztalkanal, viszonylag koran volt, vendeg akkor me'g alig.

Platonica 2018.10.24. 16:19:53

@kék madár:
Ugy tunt, a meglepetes/felhaborodas egysegesen szol az osszes addig kommentnek, holott nem sorolhato mindegyik ugyanazon kalap ala.

tanato 2018.10.24. 19:23:16

@Platonica: Mo,-on a legtöbb kínai bolt alkalmazottai magyarok,csak a pénztáros a kínai családtag.Meg a gazdagabb kínaI családok bébiszitterei is magyarok.

Platonica 2018.10.24. 20:33:40

@tanato:
Hat ezt mondom en is. Egyaltalan nem helytallo, hogy azsiaiak nem alkalmaznak "feher embert" soha.

tanato 2018.10.24. 20:40:33

@Platonica: Igen itthon egyáltalán nem igaz.

Platonica 2018.10.24. 21:17:47

@tanato: Es itt se, Angliaban, pedig pont Ny-Europat ideztek.

skye8 2018.10.25. 04:38:40

Ma adtam egy kis apropenzt egy sovany hajlektalan ferfinak Es ugy Koszonte meg hogy god bless. Sziven utott. Lattam ezen a heten koldulni az ut szelen Es elforditottam a fejem. Utana elszegyelltem magam Es Ma megszolitottam. O is ember mint akarmelyikunk csak neki nehezebb sors jutott.
Nezem a tvben a sok szerencsetlen menekultet hondurasbol, guatemalabol, karavanban vonulnak mexikon keresztul. Nekik sincs egy garasuk sem. Csak a szerencsen mulik hogy ki hova, milyen sorsba szuletik.

kék madár 2018.10.25. 08:29:10

@skye8: ez igy van, ez a sok troll aki itt osztja az eszt, is szuletheteto volna drogos, homeless, elmebeteg csaladba, bortonbe

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása