oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. március 08. 06:30,  Átveréstől Las Vegasig 88 komment

2018. március 08. 06:30 Határátkelő

Átveréstől Las Vegasig

Juditék történetének eleje sokak számára ismerős lehet, hiszen rengetegen próbálkoznak az amerikai zöldkártyalottóval, amit sok csaló próbál meg kihasználni. Őket nem tudták átverni, viszont adtak egy, az életüket megváltoztató ötletet…

cim_142.jpg

„Soha nem gondolkoztam azon, hogy higgyek vagy nem ebben, de a letaposott évek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy semmi sem történt ok nélkül. Rá tudom húzni a skatulyát, illetve megindokolni, hogy ennek-annak aminek miért is kellett akkor és ott megtörténnie, és ha nem történt volna meg, azaz egy láncszem hiányzik, akkor már a végkifejlet is más lett volna. 

Igaz, azt sem tudom még, hogyan másképp, de az már nem is érdekes. A „mi lett volna, ha” nem érdekel, csak az, ami van, és ami még lesz. Hiszek abban, hogy az út, amit bejártunk, mielőtt letelepedtünk volna 10 ezer kilométerre a szülőhelyünktől, egy eseménysorozat végkifejlete volt. 

Fontos kiemelnem, hogy nem ez az első eset, hogy egy másik országot választunk új hazánknak. Sikerült már Angliában is talajt verni, igaz, kicsit éretlenebb, nem annyira tudatos hozzáállással, aminek az lett az eredménye, hogy újból Magyarországon találtuk magunkat. 

Az élet a megszokott mederben zajlott, az ember kereste a lehetőségeket, és most jön a képbe egy másik mondás: véletlenek márpedig nincsenek! 

Átverés vagy sem? 

Történt, hogy a férjemet elkezdték folyamatosan bombázni elektronikus levelekkel, melyben arról tájékoztatták, hogy az az évi zöldkártyalottó nyertese, és instrukciókkal látták el, mit és hogyan kell tennie. 

Emellett persze megírták, mennyit kell befizetnie, és hasonlók, ha élni akar azzal a lehetőséggel, hogy az USA-ban éljen, dolgozzon és tanuljon legálisan a jövőben. 

Természetesen mivel nem ejtették a fejére, vagyis legalábbis nem tudunk róla, így nem is foglalkozott ezekkel a levelekkel, hiszen tudta, hogy a valóságtartalma nulla, ahhoz, hogy nyerjen, talán jelentkezni is kellene, amit emlékei szerint kihagyott. 

Az idő persze telt es egyszer csak a levelekhez hasonló tartalmú, igen hitelesnek tűnő telefonhívással is megpróbálták vele elhitetni, hogy ő márpedig zöldkártyát nyert és hogy ha megadja a bankkártyájának a számát, akkor az összeg levonása után már meg is kapja a papírokat. 

Persze itt részéről a telefonbeszélgetésnek vége szakadt, de csak nem hagyták őt békén, szintén elég valóságosnak tűnő email útján újabb értesítés jött. 

Ekkor mar nem hagytuk annyiban a dolgot, egy Floridában élő általános iskolai osztálytársamat hívtuk segítségül, lévén a férje és a családja tősgyökeres amerikai, hogy ugyan, olvassa már el a levelet, és írja meg a véleményét. 

A hivatalos út és egy váratlan fordulat 

Beigazolódott, amit gondoltunk, hogy átverés az egész, Eddie megállapította, hogy nagyon hitelesen próbálják előadni a dolgot, de a nyelvezete és a hivatalos zöldkártya-lottó szabályai alapján ez egy nagy SCAM v FAKE, ahogy jobban tetszik. 

Kicsit elszontyolodtunk emlékeim szerint, de gondoltuk, hogy igaz, amit mond, csak hát az ember fia reménykedik, az hal meg utoljára. 

Segítségül elküldte nekünk az amerikai külügyminisztérium oldalának a linkjét, ahol az eredeti és hivatalos zöldkártya-lottóra lehet jelentkezni. Innen nagyon egyszerűen ki lehet találni, hogy mi történhetett: bizony-bizony, játszottunk és nyertünk!!! 

Na jó, mind a ketten játszottunk és a férjem nyert, de hát én lennek az oldalborda, szóval nem volt kérdés, hogy együtt vágunk bele a kalandsorozatba, méghozzá 2012. május elsején. 

Az út azonban még hosszú és bukkanókkal teli volt, amíg végül 2013. március 19-én földet értünk új hazánk területén.

erkezes.jpg

Merre induljunk? 

A zöldkártya birtokában megilletett az a jog minket, hogy mi dönthettük el, hogy Amerika és a hozzá tartozó területek közül hova szeretnénk költözni és új életet kezdeni. 

Révén semmilyen rokonunk, közeli barátunk nem volt az Egyesült Államok területén, elkezdtünk osztani és szorozni, feltérképezni lehetséges célpontokat. Számos emberről tudtuk, hogy merre él, mivel foglalkozik, de igazi nagy segítséget nem várhattunk senkitől sem. 

Igyekeztünk sok-sok információt beszerezni, és hagyatkozni arra, amit mi is tapasztaltunk turistalátogatásaink során. Nyilván tudtuk, mely államok népszerűek, melyek nagyon drágák, és melyekben talán nem túl nagy az elvérzés esélye a kezdeti időkben. 

Miért éppen Las Vegas? 

A választásunk egy olyan városra esett, amiben már jártunk korábban, és megfizethetőnek tűnt, még úgy is, ha valamilyen egyszerűbb munkát találnánk elsőre, ami nyilván nem az álmunk, és nem fizet túl sokat, de meg lehet belőle élni, amíg nincs jobb. 

Ez az állam és város pedig nem más volt, mint Nevada és Las Vegas. Az elképzelés az volt, hogy a rengeteg szálloda és kaszinó, valamint az újonnan nyílt reptéri 3-mas terminál majd ad lehetőséget és elég felszívóerőt a munkaerőpiacon, hogy mi is elkezdhessük valahol. 

Hamar kiderült, hogy ez korántsem ilyen egyszerű, habár a férjemet majdnem felvették a reptérre dolgozni, de egy HR-es keresztülhúzta a számításokat. Amit Európából nem látsz, azt itt megtapasztalod, és a mi esetünkben is így történt. 

Az, hogy miért éppen Vegas, már az elején jól láthatóan értelmét vesztett kérdéssé vált. Ami miatt jó választásnak tűnt, és a mai napig is az, hogy az árak a válság után lassan mentek fel, és érték el a korábbi szintet, így volt elég időnk a szakmánkban elhelyezkedni, és kitaposni az ösvényt. 

Visszagondolva nem is tudom, mi lett volna, ha kaliforniai vagy hawaii kiadásokkal kellett volna számolnunk. De ez már egy másik történet lenne... Az árak nagyon kúsznak fel az elmúlt 5 évben, ha visszagondolok, mennyivel lejjebb voltak akkor, kicsit elszörnyedek, ám mivel a fizetés is évről évre nő, talán annyira nem érezzük a saját bőrünkön. 

A lakbérek még a jobb helyeken is megfizethetőek, a bevásárlások során azért be lehet osztani, mire mennyit költsön az ember. Extra dolgokra már nem biztos, hogy jut sok, de ha kitartó vagy, az évek során és azok múlásával egyre feljebb tornázhatod magad. 

Nagyobb, mint Budapest 

Amit tudni kell, hogy ebben a városban a lakosság vegyes összetételű, arányaiban ugyanannyi fehér, fekete, ázsiai (a Fülöp-szigetek nagy arányban képviseli magát) és latin származású ember él. 

Eléggé el lehet vegyülni, és nem lógsz ki a sorból, bárhonnan is jöttél a világból, habár megjegyzem, az első pár évben furcsán éreztem magam, amikor megkérdezték, honnan jöttünk és meglepődve reagáltak a választ hallva. Ma már megszoktam és büszkén tudom vállalni, hogy európai vagyok. 

A város lakossága a külterületekkel együtt már több, mint Budapesté, két és félmillió biztos megvan, ahogy olvasom a statisztikákat és ez a szám folyamatosan emelkedik.

lasvegas_terjeszkedes.jpg

A gomba módra szaporodó építkezések csábítják főleg Kaliforniából az anyagi okok miatt elvágyó embereket. Az építkezések egyedüli gátját a környező hegyek jelentik, hiszen Las Vegas egy hegyekkel körülvett völgyben fekszik 2100 láb magasban, ami a János-hegy magasságának felel meg. 

Az időjárás

Tulajdonképpen magaslati sivatag, akárcsak Afganisztán. Időjárása is hasonló, a nyár gyilkosan forró, a tél a száraz levegő miatt hidegebbnek tűnik, mint amilyen valójában. 

A szél nagyon durván le tud csapni, emlékszem, tavaly tavasszal 70 mérföldes szélben jöttem haza, és azt a porfelhőt, amit a szél kavart, nem kívánom senkinek. Csapadékot nem sokat lát a város, eső majd’ négy hónapig nem esett, hóról meg ne is álmodjon az ember fia, hacsak nem megy el az egyik közeli hegyre. Idén sajnos ott is csak egy alkalommal esett úgy igazán és akkor lehetett élvezni a telet. 

Mi személy szerint jobb helyet is el tudnánk képzelni az érkezésünk óta bővült családunknak, de sokszor az is bennünk van, hogy vajon máshol sokkal jobb lenne...??? 

Most ennyit gondoltam írni, de ha van kérdés, és ha tetszett a poszt, szívesen írok még és osztom meg a tapasztalataim.”

HÍRMONDÓ 

Rettegj te is Ausztriában!

Ha már Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elment egy jót rettegni Ausztriába, akkor mi mást is tehetnénk, mint hogy a magunk szerény módján lehetőséget biztosítunk nektek arra, hogy ti is rettegjetek, akár hosszú távon is.

Mit tudnak ezek... a svédek (amit mi nem)? 

Egyenlő jogok és szerepek – egyebek mellett ebben hisznek a svédek, meg persze a nyitott társadalmakban, a törvényekben, az egyenlő jogokban és még sorolhatnánk. De sorolja inkább olyan, aki ebben autentikusabb. 

Elfogyott a képzett magyar munkaerő 

Ha a magyar vállalatok problémáit vesszük sorra, akkor ma már elsősorban a képzett munkaerő hiánya merül fel elsődleges akadályozó tényezőként. Ami nem csoda, ha megnézzük, mi történt az oktatásban és mennyien mentek külföldre. 

Melyik a legnépszerűbb külföldi város a magyarok körében? 

Egy nagyváros, ahová 2008 és 2016 között megduplázódott a járatok utasforgalma. Komoly, nem?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Las Vegas Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1013721532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabus UAE 2018.03.08. 06:50:04

Mi volt a sztori a HR-essel ?

Golf2 2018.03.08. 06:52:29

Nem lehet elkapni a kamu zöldkártya árusokat?

Hari Seldon 2 2018.03.08. 06:58:05

A klíma katasztrófa lehet. Bár az USA-ban csak Kalifornia északi része Oregon Washington környékén van (nekem) kellemes óceáni éghajlat.

SzZoole 2018.03.08. 07:32:35

Minden nőnemű hölgy kommenttársnak a nemzetközi nőnap alkalmával eme dekoratív rózsacsokrot prezentálom;

p.coldline.hu/2018/03/08/2783392-20180308-Q7Yjyn.jpg

tsabus UAE 2018.03.08. 08:35:16

Nőnap alkalmából, minden nőnek kívánom, hogy ne legyen olyan szánalmas élete, hogy évente egyszer a nőnapi köszöntést kelljen várnia, egy kis megbecsülésért, vagy annak látszatáért ! Kívánom, hogy ne legyenek olyan megvezethetőek és beletörődőek, hogy másodrendű állampolgárnak, kisebb értékű embernek nézhessék őket ! Kívánom, hogy ez a hülye nőnap eltűnjön örökre - lehetőleg pont a nők tiltakozása nyomán...

London2009 2018.03.08. 10:41:16

@tsabus [UK]: hahaha. Ez jo. Teljesen beleillik a koszontesed a #metoo es a #timeisup szellemebe, amiket szinten egy orult nagy marhasagnak tartok. A nonaprol mindig azt hittem, hogy ez egy rank maradt kommunista csokeveny egy celofanba csomagolt szegfuvel, erre kiderult, hogy nemzetkozi. Ilyet!

London2009 2018.03.08. 11:19:34

Igen, irj meg legyszi! : )
Pont 2009-ben voltam Las Vegasban a valsag idejen es akkor tenyleg baromi olcso volt. Marmint mas varosokhoz viszonyitva persze. Emlekszem, hogy a szallodaban csak egy ejszakat terveztunk tolteni, majd a kicheckolasnal mondta a recepcios holgy, hogy ha szeretnenk, akkor 1 USD-ert maradhatunk meg egy ejszakat. :D Mindenhol tele voltak akciokkal, happy hour, egyet fizet kettot kap stb. Ah, irto jo volt, nagyon tetszett. De ott lakni? Ez eszembe sem jutna. Nekem a klima, meg a varos berendezkedese elviselhetetlen lenne. Andre Agassi las vegasi! Ha jol tudom, a mai napig ott elnek Steffivel.

puhacica 2018.03.08. 11:34:47

@tsabus [UK]: es mi van azokkal a nokkel, akiket egesz evben dedelgetnek, de nonapon kapnak egy kis extrat? mint a szulinapjukon vagy karacsonykor.

Mrs. Clayton 2018.03.08. 12:13:54

@libslobsi fuszal: azoknak kelet-europai pasijuk van, a nyugat-europaiak el se hiszik hogy van ilyen, akkor se ha bemondtak a radioban, szoval nekunk ez a nap mar el van torolve

Virago_1000 2018.03.08. 13:01:22

@London2009: "A nonaprol mindig azt hittem, hogy ez egy rank maradt kommunista csokeveny egy celofanba csomagolt szegfuvel, erre kiderult, hogy nemzetkozi. Ilyet!"
- jol hitted, jol tudod, de mivel a kommunizmus letrehozoit ugyanazok penzeltek a hatterbol, mint a kapitalizmus, a liberalis* demokracia letrehozoit, ezert a gyokerek kozosek, es a nonap is nemzetkozi, azaz internacionalista.

*a liberalizmus nem valodi szabadsagot, hanem a szabadon rablas szabadsagat jelenti.

P.Elliot 2018.03.08. 13:02:15

Rovid volt. Lenyegeben csak azt tudtuk meg hogy vannak atejtos zoldkartyat kinalo cegek, amin ledobbentem az az volt hogy adja meg a bankszamlaja szamat. Van olyan barom aki ezt megteszi? Senkinek sem koteles kiadni, egyaltalan ilyet kerni keptelenseg.
Mindegy, lenyeg az hogy legalabb otletet kaptak. Igen, varjuk a folytatast de ne ennyire roviden. Mindenesetre sok szerencset az eletben, gratulalok a csalad bovuleshez is.
Egyebkent orszag sot vilagszerte felmentek az arak...

P.Elliot 2018.03.08. 13:05:27

@London2009: Azert kinaltak 1 dollarert hogy maradj mert volt ures szoba es ha maradsz akkor a kaszinoban vagy mashol ugyis elvered az arat. Uzleti fogas. Ingyen az jut hozza aki csak setalgatassal es nezelodessel tolti azt az extra napot de meg akkor is kolt valamit, ennivalora, erre arra.

puhacica 2018.03.08. 13:05:45

@Mrs. Clayton: nekem magyar "pasim" van ♡

2018.03.08. 13:07:54

@London2009: @Virago_1000:

"ez egy rank maradt kommunista csokeveny egy celofanba csomagolt szegfuvel,"

Nah, klasszik elsőhullámos feminista találmány.

Első nőnap: 1909. New York, Theresa Malkiel szüfrazsett ötlete nyomán.

en.wikipedia.org/wiki/International_Women%27s_Day

(Ha már mozgalmiaskodunk, tessék szépen rendes feministának lenni, és támogatni a nőnapot, érteeem?)

Dikusz 2018.03.08. 13:25:07

Jó kis poszt volt, csak rövid.
Judit, tényleg írhatnál még:)

puhacica 2018.03.08. 13:56:37

@Nagy kámpics: de mindez mit sem er, mert aztan gyottek a kommunistak es elragadtak az unnepet. :(

Mrs. Clayton 2018.03.08. 14:18:21

@libslobsi fuszal: en meg sztrajkra lepek mint penelope cruze aki ma nem vegez hazimunkat, ha nem kapok viragot, majd megtanulja hogy tessek engem unnepelni, kulonben fozhet magara :-D

London2009 2018.03.08. 14:22:16

@P.Elliot: igy sem maradtunk. De azert akkor is jo kis marketing huzas ez. Viszont nekunk boven eleg volt egy nap. Annyira szuperre sikerult, hogy soha vissza nem tervezek menni. Megorzom inkabb igy annak a toketeletes napnak az emleket.

kék madár 2018.03.08. 14:25:31

jol csinaltatok, es ha el akartok koltozni, Amerika nagy resze legalabb olyan megfizetheto mint Vegas es ennyi tapasztalattal mar konnyebb lesz.

Shaktee 2018.03.08. 14:26:34

Off

Reszket a fidesz, erthetetlen ez a baromsag..illetve erteheto..
Becs mar 5 eve a vilag legelhetobb varosa...tehat?

vimeo.com/258995513

On

Shaktee 2018.03.08. 14:26:37

Jo kezdet, varom a tovabbi vegas posztokat..

kakuto 2018.03.08. 14:26:48

En mar vagy 7szer jelentkeztem a zoldkartya lottora eddig mindhiaba. Tavaly mar nem adtam be mert a gyerekrol is kellett volna maceras kepet csinalni de ha iden trumpli nem szunteti meg akkor jelentkezunk a csaladdal.
Ugyan itt megvan mindenunk de engem az usa mindig vonzott, oceanjaron is dolgoztunk mindketten. Felesegem customer service en meg kaszino vonalon is bevetheto vagyok.
Vegasba, vagy renoba mennenk. Anno mikor neztem a nevadai arakat az angokhoz kepest olcsoak. 200 ezer fontert mar kap az ember egy 3 szobas hazat medencevel jakuzzival a kertben.
Jo persze vannak elonyei hatranyai az usaban elesnek.
1 vagy 2 evre kiprobalnak ha nem jonne be akkor vissza angliaba.
Vannak rokonaink meg pensylvaniaba es miamiba is.
Vadaszni, olcso benzin, muscle cars, fegyvertartas, olcso cruisok, olcso boseges kaja. Jo eghajlat, termeszet, allatvilag, eletter...

London2009 2018.03.08. 14:27:26

@Nagy kámpics: viszont be kell, hogy valljam, hogy en nagyon nem vagyok feminista. Sot, rettenetesen idegesitenek ezek a legujabb mozgalmak, amiket fent emlitettem.

P.Elliot 2018.03.08. 15:01:58

@Golf2: Hogy te milyen kerdves vagy! Koszonom!
Te vagy az elso es egyetlen koszonto, csaladomnak eszebe sem jut hogy van ilyen nap is/ itt nem unneplik csak megemlitik a teveben, radioban, igaz nekem sem ha valaki nem mondja.

P.Elliot 2018.03.08. 15:04:06

@kakuto: Ha neked ezek az alul felsoroltak szamitanak akkor nem is fogsz visszamenni hidd el nekem. Vagy ha igen akkor huzol vissza igen gyorsan.

P.Elliot 2018.03.08. 15:10:25

@London2009: Hat tenyleg at van ez gondolva. Van egy ures hotelszoba akkor akar ingyen is oda lehet adni az elutazni vagyo turistanak hatha maradt meg valami penze a zsebeben aminek egy reszet vagy az osszeset ki lehet csalogatni valami szorakozassal, ott kolti el, nem masutt.
Igazabol igazuk van, nem?

montroyal ( CAN qc) 2018.03.08. 15:28:45

nagyon szerettuk Vegast... mint turista .. lehetetlen volt kint maradni tavaly a 40 fokos melegbe szerencsere at lehet menni egyik szallodabol a masikba de ha ki kellett menni szedtuk a labunkat beérni egy legkondis helyre ... este elviselhetobb
.... a forro aszfaltol az uj markas sportcipomnek levalt a talpa ...

puhacica 2018.03.08. 15:59:58

@Mrs. Clayton: biztos (?) viccbol irtad, de... nekem ez nem olyan fontos. jol esik, ha kapok egy szal viragot, de ha nem, ugy is jo, majd kapok maskor.

Mrs. Clayton 2018.03.08. 18:08:45

@libslobsi fuszal: en szeretek viragot kapni de ez max szulinaponon fordul elo, sajnos az ember nem veszi a lapot, neki nem fontos, igy le van szarva... A sztrajkon meg gondolkodom. Tegnap csak siman faradt voltam es azert nem foztem, igy a ferj meg a fia kenytelenek voltak keszetelt enni. Ma lehet megsajnalom oket es megis fozok.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.08. 18:55:57

@London2009: "A nonaprol mindig azt hittem, hogy ez egy rank maradt kommunista csokeveny egy celofanba csomagolt szegfuvel, erre kiderult, hogy nemzetkozi. Ilyet!"

igen, anno a szocialista blokkban nagy hagyomanya volt ugye, mivel az allamilag eltorolt vallasi unnepek helyere kellett valami potlek. Aztan az utobbi idoben a "nyugati vilagban" is kezdik felkapni, mert a feminista mozgalom a zaszlojara tuzte :) Ahogy tudjuk, a NY-i szocialista part javaslatara kezdtek el unnepelni a xx.sz. elejen. (lsd meg wikipedia:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.08. 19:02:08

@kakuto: "Vegasba, vagy renoba mennenk"

Ajanlom Reno-t :) Mondjuk munkavallalasi teren nincs tapasztalatom, de onnan alig 1 oranyira van CA lake Tahoe es kornyeke, gyonyoru telen-nyaron. Reno "the biggest little city in the world", ahogy mondjak :) Vegas kistestvere :)

zoldzeller 2018.03.08. 19:22:04

Kettosseg van bennem a poszt kapcsan, mert a posztoloek ezek szerint jol dontottek Vegassal, masreszt meg en biztos eret vagnek magamon Vegasban.
Nonap - itt vagyok az irodaban es senki nem hozott hoviragot;)

puhacica 2018.03.08. 20:11:38

@Mrs. Clayton: labujjhegyen irom, hogy viragot es csokit is kaptam, pedig alig fozok. a legutobb kapott rozsakat mult heten dobtam ki, miutan elhervadtak. kivanok neked is sok viragot, szerelmet! :)

Csodabogár 2018.03.08. 22:03:01

@libslobsi fuszal: Nekem ez a nőnap, tipikus kommunista ünnep. Érdekes módon se svédeknél se a svájciaknál nem volt divatban, mikor ott éltem.

Csodabogár 2018.03.08. 22:07:25

@Nagy kámpics: Soha nem voltam feminista, szeretem ha mindig udvariasak velem a férfiak. Persze öreg vagyok, de nyissák csak szépen az ajtót nekem és segítség rám a kabátot stb.
Ez azért nem akadályozott meg abban, hogy férfi fizetést követeljek magamnak és soha nem főztem kávét senkinek.:-)

Csodabogár 2018.03.08. 22:13:59

@swing gitan: Nem tudom mikor voltál ott. Mi rgebben sokat jártunk ott, még régebben szinte hetenként mentem. Az én szememben hihetetlenül lezüllött. Graben és Kärtner Str. tele van H&M, Zara és egyéb ócska rongyüzlettel. Már ismerjük a bérkoldusokat, akik mikor hetet harangoznak este, akkor felpattannak és elmennek a törzs helyükről, természetesen már tök egészségesen.
Nincs igaza persze Lázárnak, de már nem az Bécs mint ami volt.

Csodabogár 2018.03.08. 22:16:01

@London2009: Engem is. Már sokszor tapasztaltam még ha nem is írtam, hogy azt hiszem sok mindenben egyet értek veled.

Csodabogár 2018.03.08. 22:20:08

@libslobsi fuszal: Nekem anno a férjem minden héten hozott virágot, néha csokit. Mindegy volt, hogy mit, de jó érzés volt. Az első számú utódja is pontosan ilyen volt. Jelenlegi Ember, valódi amerikai magyar, eleinte még a születésnapot is elfelejtette, de már megneveltem. :-)

Csodabogár 2018.03.08. 22:21:10

@swing gitan: Pukkadj meg a nőnapoddal!:-)

Dikusz 2018.03.08. 22:30:31

@Csodabogár: A férjemnek -hogy finoman mondjam- meglehetősen nyers természete volt, ferencvárosi modorral megspékelve.
Az viszont soha nem fordult elő, hogy ne segített volna le a villamosról/buszról.

Egyébként valamelyik poszt alatt már kielemeztük a nőnapot, akkor is komenista ünnepnek gondoltál többen. Volt aki azt írta, hogy az elvett egyházi ünnepeket pótolták vele.

SzZoole 2018.03.08. 22:46:51

@Dikusz: “Az viszont soha nem fordult elő, hogy ne segített volna le a villamosról/buszról.”

Körülbelül így segített le? :-)))

p.coldline.hu/2018/03/08/2783934-20180308-A34MXG.jpg

(A nőnapnak vége)
Just kidding

puhacica 2018.03.08. 23:08:08

@Csodabogár: igen, nagyon jol tud esni a figyelmesseg :)

Csodabogár 2018.03.08. 23:15:53

@Dikusz: Tudom, már sokszor sok helyen volt róla szó. A helyzet az, hogy tudom nem ők kezdték, de én csak itthon tapasztaltam és még nem is az igazi Rákosi időkben, hanem csak később, pontosan mikor már vissza jöttem.
Nem emlékszem buszra villamosra, mert a férjemmel autón jártunk.
Emberem most már segít, mióta látta, hogy szükség van rá. 3 évvel ezelőtt még sokkal gyorsabban lepattantam a villamosról mint ő. Most már egyikünk se pattan, viszont neki jó a térde. De mindig udvarias volt, csak az ilyen meglepetés kedvességek, hogy virág vagy más, az nincs nála beidegződve.

Shaktee 2018.03.08. 23:38:37

@Csodabogár: neked a svábhegyrol lepillantva bécs is smafu :)

Adjon neked viragot a lézer szarházi jani ! :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.09. 00:14:07

@swing gitan: "erthetetlen ez a baromsag..illetve erteheto..
Becs mar 5 eve a vilag legelhetobb varosa...tehat?"

Haha, megszuletett az Index valasza...( tul kozelrol nem kovetem az otthoni esemenyeket, csak az otthoniakkal beszelgetve szoktam hallani rola, igy ezzel kapcsolatban is anyukam vilagositott fel, hogy ez a Lazar mindig ilyen orbitalis hulyesegeket csinal :)
index.hu/video/2018/03/08/lazar_janos_becs_favoriten_bevandorlas_multikulturalizmus/

Dikusz 2018.03.09. 01:00:27

@Zoole Reloaded: Biztos álmodozott ilyesforma segítségről:)

Shaktee 2018.03.09. 06:10:38

@Zsuzsi65: nekem is le kellene szakadnom róla, túl rövid az élet ezt a szarkupacot vizsgálni :(

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@montroyal ( CAN qc): Igen, a nyar kikeszit minket is elhiheted. A mai napig borzalom ugy megelni a nyarat, hogy nem elvezed. Ezzel jar sajnos. A cipodert sajnalak. Vegasba en oktobertol- decemberig vagy marciustol-majusig jonnek, mint turista.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@Zsuzsi65: a kulonbseg a 2 varos kozott a merete es az idojarasa. Az arak szinten magasabbak Renoban, de a fizetesek is.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@zoldzeller: bennunk is az van a mai napig! Amemnyire orulunk, hogy az USAban elhetunk es hamarosan allampolgarai lehetunk, kiveve a manonkat, aki szuletesenel fogva az, annyira nem kedveljuk Vegast.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@kakuto: Nevada meg mindig olcsonak szamit, felreertes ne legyen. De egy igen unique hely az USAn belul. Szereted v nem, megszokod v megszoksz.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@kék madár: sajnos egyenlore nem sok sikerrel veszem az interjukat NV kivul, de nem adom fel. Nekunk mas allamok jobban tetszenenek, sose Vegas volt a vegcel, csak a kezdet.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@Dikusz: oszinten kiserleti jellegu volt es nem igazan tudtam mire van igeny. Szivesen varok otleteket, hogy ti mirol akartok hallani.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@P.Elliot: igen ez a vilagon igy van mindenhol, sajnos;( koszi a gratulaciot. Hidd el sok ember atverheto egy jobbnal tuno elet remenyeben.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@London2009: Vegas ahogy irtam mar egy hozzaszolasban az USAn belul egy kulonleges hely. Egy varos se hasonlithato hozza, talan csak Reno. Nem akarok palcat torni a varos felet ahol mar 5 eve elunk, de mi se tartjuk elhetonek hosszu tavon. Ujabb poszt meg hamarosan jon:)

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@ChristineK: mirol szeretnel meg hallani? Szivesen irok barmirol csak irjatok, hogy mirol szeretnetek beszamolot.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@Hari Seldon 2: az foleg juniustol szeptemberig. Tavaly volt a legmelegebb miota itt elunk.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@Golf2: erre nem is tudom mit irjak reven, hogy engem mar hivtak azzal hogy elfogato parancs van ellenem, tobbszor feltortek a credit es debit card infoimat es meg sorolhatnam. Ezekre teljes iparagak vannak itt...

Volvo 7700 2018.03.09. 06:11:36

@tsabus [UK]: valami nem tetszet neki, vagy hogy csak akkor erkeztunk v a fene se tudja, nem indokolta meg a levelben. Repteri munka lett volna.

zoldzeller 2018.03.09. 06:41:22

@Volvo 7700 : Reno dragabb? De erdekes, vajon miert?

Dikusz 2018.03.09. 06:52:25

@Volvo 7700 : Nekem minden történet érdekes, ami azokkal történik, akik nem Magyarországon élnek, tehát írhatsz mindenről:)
Több poszt jelent már meg abban a "sorozatban", hogy "Tíz jó, vagy éppen rossz dolog arról a helyről, ahol éppen él a posztot író. Vagy mi az ami hiányzik, összehasonlítás az itthon tapasztaltakkal. Érdemes beleolvasni több posztba, hogy abban miről írnak.
Amit meg tanácsolnék (én könnyen mondom nyugdíjasként), ha teheted, akkor kísérd figyelemmel a posztodat, és legyél "jelen" a kommenteknél. Előfordulhat, hogy egyes hozzászólások -a legjobb szándék ellenére is- kekeckedőnek tűnnek, ha figyelemmel tudod kísérni a posztot, akkor tudsz időben reagálni rá.
A kifejezetten rosszindulatú hozzászólásokra meg nem kell reagálni, ilyenek mindenhol vannak.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:52:38

@zoldzeller: a berles dragabb, futeni kell, tel van, de a klimat nem kell ott annyira hasznalni. A capital Carson City Reno mellett van, talan ezzel van osszefuggesben es a megyei adok is masok valoszinuleg, mint itt delen.

Volvo 7700 2018.03.09. 06:54:31

@Dikusz: koszonom, mar azt hiszem elegge felvettem az itteni mentalitast, igy semmi sem tud meglepni. Ha megis, igyekszem majd diplomatikus lenni.

kék madár 2018.03.09. 07:17:22

@Volvo 7700 : messzirol mindig nehezebb interjuzni, de azert ossze fog jonni :)
Renoban allandoan homokkal van tele a zoknid is de azert vannak elonyei, de akkor mar inkabb Salt Lake City

Volvo 7700 2018.03.09. 07:55:06

@kék madár: Utah jobb igen, ha mar hasonlitgatunk.

Tsteinar 2018.03.09. 09:36:32

Kedves Volvo770, ugyan én nem élek ott csak párszor voltam nyaralni, de egy-egy adat sztem téves. Vegasban kb 600e lakos van. Egész Nevadában van kb 2,5+ millió és 50-60% a fehér lakosság aránya.
A drágulás ellenére szerintem is még mindig olcsónak számít, pár éve még pesti árakon voltak az ingatlanok. A szállodák pedig vasárnap- csutortok között meg mindig jóval olcsóbbak, mint más amerikai üdülőhely.
Ha nem a stripen vasarolsz es eszel, 1 dollár egy üdítő pl kis boltban, az élelmiszer magyar árakon van.

CYHMK · http://bukottfocistak.blog.hu/ 2018.03.09. 11:52:56

@zoldzeller: Reno gazdasága erős, csomó tech cég van ott, nagyon sok mérnök költözik át oda a Szilícium-völgyből.

Ezzel szemben Las Vegas vergődik. Az egyik legolcsóbb amerikai nagyváros, ha az ingatlanárakat nézzük.

Volvo 7700 2018.03.09. 17:20:52

@Tsteinar: a legfrisebb adatok 2,8 millio lakost mutatnak lakossagra Las Vegasban. 1 dollaros udito a gyors etteremben van, de mind egeszsegtelen. A boltokban 1 dollar 70 cent korul indul a palackos.

Volvo 7700 2018.03.09. 17:22:20

@CYHMK: igen vergodik es a viz hianya egszer csak problemat fog okozni. Revenue! Csak ez erdekli a cegeket a Stripen
Retail, government es cegek, mas nem igazan van itt.

Volvo 7700 2018.03.09. 17:24:47

@Tsteinar: a feher lakossagba sokszor a hispanicot is beleveszik. Sok Del- Amerikai valoban olyan feher, mint egy magyar. 30 -30 szazalekra tennem a feketek, hispanicok es feherek aranyat.

kék madár 2018.03.09. 17:47:01

@Volvo 7700 : a statisztikusok kulon kezelik a hispanic or latino origon-t a race and ethnicity kerdestol, ezert is a kavar.
Lehet valaki fekete, feher, azsiai es "megis" hispanic, ha spanyolul beszel otthon es a szulei mexikoban szulettek. Ezzel altalaban nagyon kevesen vannak tisztaban, es meg en se mindig fogom, foleg mert rohadt nehez kezelni ha az embernek peldaul elemezni kell ezeket a kategoriakat. De ha pl. politikus vagy es kampanyolsz, akkor a kulturalis kulonbsegek a dontok (hispanic) szemben a faji es etnikaival (fekete, feher, orosz, sved, zsido).
De a hetkoznapi eletben nincs jelentosege, meg eleg hulyen is hangzana az a mondat, hogy a varosom 30%-a hispanic akiknek a 60%-a feher, maradek fekete a nem hispanic lakossag 10%-a karibi es feher lakossag 25%-a zsido, akik nem mind feherek, mert a 10%-uk fekete.

zoldzeller 2018.03.09. 18:34:29

@CYHMK: mindig hallok azokrol a mernokokrol akik elkoltoznek (es biztos igaz is) SF-bol, de az ismeretsegi korombol meg soha nem koltozott el senki. Olyan kollegam van, aki amikor megszuletett az elso gyerek utanna kikoltozek a kornyeken levo valamelyik kisvarosba.
De persze ettol meg nyilvan igaz, mert tobb helyen is olvastam rola, csak meg nem tapasztaltam....

Meg LA-ban volt a fiamnak egy osztalytarsa akik Denverbe koltoztek, mert LA tul draga es apuka ugyis ottonrol dolgozik.

zoldzeller 2018.03.09. 18:46:15

@Volvo 7700 : Vannak elkepzeleseitek, hogy merre mennetek tovabb?

Tsteinar 2018.03.09. 18:58:18

@Volvo 7700 : ennek azért fuss neki mégegyszer, Nevada állam egész lakossága nincs 3 millió. Las Vegas kb 630ezer.

worldpopulationreview.com/us-cities/las-vegas-population/

60% fehér plusz 30% hispán.

Kis boltban egy dollár alatt is lehet palackos vizet venni, 1,5 liter narancslé 3,5.

kék madár 2018.03.09. 19:40:05

@Tsteinar: lehet, hogy tudja, hogy mi mennyibe kerul ha mar ott lakik :)

Volvo 7700 2018.03.09. 21:01:24

@zoldzeller: vannak otletek igen. Meglatjuk merre visz az elet. Sok mas allammal szimpatizalunk.

Volvo 7700 2018.03.09. 21:05:13

@Tsteinar: ez egy 2010 es adat. Amikor Las Vegas lakossagarol beszelunk akkor bele ertjuk az agglomeraciot ami North Las Vegas, Henderson. Ezzel egyutt 2, 8 millio a lakossag 2017 es adat szerint. Tulajdonkeppen ezek a teruletek teljesen egybe vannak epitve, az ut egyik oldala Las Vegas a masik Henderson.

Volvo 7700 2018.03.09. 21:07:17

@Tsteinar: non-hispanic 49% 2010 ben ami a feher, de a hispanic es black lakossag nagyobb iramba no, mint a feher. Es ez szinten 2010 es adat.

Volvo 7700 2018.03.09. 21:08:32

@Tsteinar: vizet persze, hogy lehet 1 dollar alatt, gallonjat is. De uditot nem igazan.

Volvo 7700 2018.03.09. 21:11:28

@zoldzeller: Vegas egy erdekes hely, van aki imadja, van aki nem. En egy eletet itt nem elnek le. Sok a joves-menes. Sokan kiprobaljak es tovabb allnak.

Volvo 7700 2018.03.09. 21:13:53

@kék madár: igen, elegge teveszto lehet
A lenyeg, hogy nem egy tipikus feher hely. Minden race megtalalhato. Ez jo is meg rossz is, nezopont kerdese. Van olyan fekete ismerosom, aki Puerto Ricoi es hispanic.

M. Péter 2018.03.10. 12:02:35

@Tsteinar: @Volvo 7700 : Las Vegas városa csak egy viszonylag kis terület a Desert Inn Road-tól északra. A legnagyobb kaszinók nem ott vannak, hanem Paradise-ban, amelynek státusza "unincorporated town", nincs saját önkormányzata, hanem Clark megye felelős a közigazgatásért.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása