A Tíz dolog-sorozat eddigi részeitől kicsit eltérő poszt következik ma, hiszen Zuzzer egyrészt nem pontokba szedte mondandóját, másrészt írt a negatívumokról is, még ha ezekből azért nincs olyan nagyon sok.

„Nehéz kérdés még akkor is, ha ebben a témakörben már több posztom is született, sőt szedtem én ezt már pontokba is, csak nem találom. Azzal viszont, hogy lassan beleöregszünk és ágyazódunk az itteni életbe, mi magunk is újabb életciklusba lépünk, azaz változnak a fontossági sorrendek. 

Lehet, 18 éve rácsodálkoztam valamire, most viszont, jónéhány itt eltöltött év után nem csak a külsejét látom, hanem az ízét is érzem. Így aztán amit írtam, pozitív is, negatív is, válogassátok szét ízlés szerint. Nem is lett ez klasszikus, válasz a címben feltett kérdésre poszt, hanem valami izé. 

Stabilitás 

A stabilitás, legyen az pénzügyi vagy politikai, az jó. A pénzügyi stabilitást élvezzük, mert amióta itt dolgozom nincsenek anyagi problémáink. 

Nem létező anyagi probléma alatt nem azt értem, hogy megvesszük az Alpokot hegyekkel együtt, hanem azt a fajta mindennapokat illető anyagi függetlenséget, amikor eszünkbe se jut egy aktuálisan fellángoló hobbival kapcsolatosan, hogy nem vesszük meg a hozzávalókat, mert nincs rá keret. Amit meglátunk és kell, megvesszük, ahová el akarunk menni, elmegyünk. 

A politikai normalitásra vágyást magyar embereknek szerintem túl sokat magyaráznom nem kell. Itt nincs egymás gyalázása, sárba tiprása, buzizása, haverok zsebének kitömése és egyéb népnemzeti sportok. Egyszerűen nem létezik, vagy hamar kibukik és vége a dalnak. 

Azt hiszem, ezt is mondtam már, hogy olyan példák vannak, ami standard magyar politikán felnőtt embereknek totál kuriózum. Mint például a nem újraválasztott figura, aki az őt leváltó hölgy politikust nagy csokor virággal várja, elborozgatnak és persze az újonc kikéri a másik pártbeli elődjének tanácsait, hogy mit is kéne hogyan is csinálni. Mert ilyen példák is vannak. 

Agymenések 

Tököm tele viszont azzal, hogy a fontos ügyek mellett a helyi szélsőjobb állandóan azzal foglalkozik, amivel otthon a fideSS és a jobbik (micsoda név egy pártnak...). Szerintük is attól lesz meleg kakaó és lágy kenyér, ha megszavaztatnak egy n+1-ik törvényt a külföldiek jogállásáról például. 

A nagy része ezeknek az agymenéseknek persze a kukában végzi vagy így, vagy úgy; például a conseil federal, az itteni „kormány” jól felvizezve vezeti be, úgy, hogy észre se veszi senki, vagy meg se savazzák a savköpő menyétek. 

Arra viszont jó, hogy mindig lehessen valami ellen dörmögni. Mindezt a közelmúltban hivatalosan a világ legjobb országának választott federációban. Magyarul = jó dolgukban kreálnak problémákat maguknak, ott, ahol a nemzeti banknak az a legnagyobb gondja, hogy mi a túrót csináljon a többlettel. Nem deficit meg államadósság kérem, hanem profit! 

Természeti csodák 

Bármerre indulok itthonról, valami lélegzetelállító természeti csodába botlok, legyen az az Alpok, a Jura, a svájci fennsík, a Lac Leman, a Lac de Neuchatel, a luzerni tóvidék, egy kis falu, egy város, akármi; komolyan mondom, néha olyan érzés, mintha valaki egy helyre öntötte volna tesztelésre az összes szépséget, amiből a Föld nevű sárgolyót szerette volna összerakni. 

A bőség zavarával küszködik az ember, ha valami programot szeretne a családjának. Erre kiváló szolgáltatások persze nagyon drága tömkelege épül, különleges felvonók szállítgatnak mindenféle hegycsúcsokra, ilyesmi. 

Szögezzük le, hogy szeretem a hazámat, ott is vannak gyönyörű vidékek. Viszont itt nem az van, hogy íme itt folyik a „púsztá”, azt’ három perccel a Hortobágyra érkezésem után már fogalmam sincs mit csináljak; valljuk be, elég erősen el kell vonatkoztatni, hogy a nagy semmit élvezni tudja az ember. Ott egy túzok, vagy csak túlzok? 

Nincs reménytelen mélyszegénység 

Szegény ember mindenütt van, ha nagyon keresed itt is találsz. Nyoma sincs viszont annak a végtelen és totál reménytelen mélyszegénységnek, ami nálunk és úgy általában Európa keletebbik felén van. 

A társadalom is sokkal szolidárisabbnak tűnik nekem és ez furcsa módon tökéletesen összeegyeztethető az idegenekkel szemben meglévő gyanakvással. 

Nekem ez nagyon leegyszerűsítve pont az a példa, amiért én könyörgök már mióta Magyarországot illetően; nem kell szeretni senkit se csak azért, mert menekült, de nem is kell senkit se a víz alá nyomni és gyűlölni, csak mert odavetette a balsorsa, ahol minket az régen tép. 

Normálisnak, embernek kell lenni mindenek felett, családokat, gyerekeket segíteni és nem a fagyos földön altatni a senkiföldjén két sor szögesdrót árnyékában. Az a nácizmus. Hatékonyan kell ellátni az embereket és befogadni azokat, akik erre érdemesek. 

Nos, ez zajlik Svájcban, ha kedvezőtlenül zárul a menekültügyi eljárás, akkor viszont nem nikkel, menni kell. Nincs viszont eleve rápecsételve az elbírálásra beadott dokumentációra, hogy elutasítva. 

Kevés a tenyérbemászó idióta 

Itt is vannak idióták, már csak a nagy számok törvénye miatt is előfordulnak, de elenyésző az igazán tenyérbemászó faszkalapok aránya. Az emberek alapból udvariasak, ez valahogy a francia anyanyelvű svájciakba bele van programozva. 

Sokszor persze ez csak egy alapállás, aztán esetleg előbújik a svájciak istene a zsákból, de itt aránylag kevésszer cseszem fel az agyam például azzal, hogy zsigerből letegez valaki. 

Ez itt nagyon ritka, míg ahogy látom és tapasztalom, otthon a 16 éves csitri aszongya nekem, hogy szia. Hát anyád szia, vazze. Nem vagyok öregember, csak érett élő szövet egy 20 éves vázon, de ez a kéretlen „közvetlenség”, ami Magyarországon elterjedt, nekem sok. Legyek már ügyfél, kliens, mittomén a boltban és hivatalban, ne haver helyből! 

Majd a Suisse alémanique területen élők megmondják, hogy ez nem így van, de ott nekem is olyan érzésem van, mint a suisse romandoknak (francia svájciak), mintha a Hold túlsó felén lennénk. 

Ez lehet, hogy a borzasztóan megkínzott tettere-tettere németnek betudandó tudatalatti viszolygás, de mindig olyan érzésem van, hogy ordítoznak velem. Jó francia svájci nem is autózik keleti irányba, csak ha muszáj, így én se teszem. 

A nyelvhatáron mintha valami másik országba lépnék, a táj hasonlóan gyönyörű, de az érzés valahogy más és nem jó irányban más. Nemtom, ez ilyen szerzett fertőzés, lehet túlságosan beidomultam már oda, ahol éppen vagyok. 

Szabályok betartása 

Van még olyan dolog, amiben megsvájciasodtam, mégpedig az, hogy a helyi írott és íratlan szabályokat ki nem állhatom, ha áthágják. Itt kérem nincs vasárnapi fűnyírás meg ilyesmi, lehet hamarabb ugrok rá, mint a vérbeli tücsök. 

Nyugalom van, a falunkban zéró darab szabadtéren tartott kutya lelhető fel, nincs ugatás, bégetés, mekegés. Eleinte nem is értettem, mi olyan furcsa, utána rájöttem, hogy az, hogy egyszerűen nincsenek ilyen Magyarországon a „tájképbe” szervesen beletartozó zajhatások. 

Egészségügy 

Az egészségügyről írtam posztokat, lehet olvasgatni a blogomon, szal nem akarom most túlspilázni. Mindenesetre ha már betegnek kell lenni, akkor milliószor inkább vagyok az itt, mint kis hazánkban, vagy esetleg máshol a világban. 

Drága a biztosítás, lévén full magánbiztosítós az iparág, de nem hagynak egy lerongyolódott váróteremben felfordulni, mert nincs is olyanjuk. Orvos, nővér, betegápoló a fizetéséért kedves és szakszerű, nem holmi borítékért, vagy egyéb papíripari termékért. 

Aztán persze jön a számla, ahol minden, de minden fel van számolva. Múltkor például 2 cm ragtapasz, ami vérvétel után tartotta a kis gézpárnát. A mosoly viszont nem! :) Persze én is ismerek olyanokat, akiknek volt már rossz tapasztalatuk is, remélem én nem fogok ilyet megélni. 

Halálodig tisztelnek 

Ami nekem még fontos, itt senkit se kezelnek le bácsinak meg néninek, itt halálodig Monsieur és Madame maradsz, nincs az a lekezelő stílus szerencsére meghonosodva, mint otthon és én ezt rendkívül fontosnak találom. 

Pont most volt erről egy cikk valahol a zindexen egy doktornő tollából, aki hosszú külföldi munkavállalás után szerencsétlenségére bunge jumpingolt egyet kalandvágyból a nagy magyar valóságba. 

Nos, ahogy írta, a kollégák kinézték maguk közül, amikor a civilben főmérnök pácienst nem bácsizta, hanem uramozta. Pedig ez a normális hozzáállás, nem a csicskád vagyok vazze, hanem a páciensed és az is lehet, hogy adhatnék neked órákat rengeteg dologból persze az orvoslást kivéve. 

Hogy nézne már ki, ha én felsőbbséges mérnöki elhivatottságom okán lebácsiznám az orvost, miközben mondjuk az új házához készíteném a terveket? 

Oktatás 

Az oktatásról is írtam a blogomon, poroszos a rendszer – nem egy finn stílus -, mégis meg lehet nézni, hogyan teljesítenek a svájci kiskölkök például a Pisa felmérésben és egyebekben. 

Ha magamnál vagyok, akkor tetszik, hogy aplikálva oktatnak, akkor is, ha a gyerekeim néha szélmalomharcot folytatnak a feladatokkal és nem mindig érzik magukat nyertesnek. 

Ha tanulnak például területszámítást, akkor valamiféle módon még a történelem tesztbe is belekeverik a matekon tanultakat és vica verza. Az általam is anno gyűlölt szöveges feladat itt alap, meg is kell érteni a dolgokat, nemcsak összeszorozni, vagy kivonni. 

Amit nem találok annyira kósernek, az például, hogy a tanárok fluktuálódnak mint állat, két évet nem visz ugyanaz a páros végig. Ennek rendszerszintű - direkt így van szervezve - és természetes okai is vannak. 

Nálunk például minden tanév után elmegy legalább 5 tanár a helyi suliból a svájci fiatalok „kötelező” jellegű földkörüli túrájára. Az meg minimum egy év sabbatical, szal arri vederszén. 

Az egész rendszer megértésének igénye viszont erősen felejtős, esélyed sincs rá. 26 kanton = 26 különböző oktatási rendszer = olyan bonyolult grafikonokkal illusztrált továbbtanulási lehetőségeket mutató ábra, hogy ahhoz képest anyáink burda szabásmintái gyerekrajzok. 

Minden attól függ hol tanultál, olyan is van, hogy pár kilométernyi elmozdulás miatt a gyerekeidnek évet kell ismételni, ésatöbbi. 

Fordítva huzalozott közlekedés 

Amitől viszont lassan kétoldali rángógörcsöt kapok, az, hogy a svájci egy a közlekedés szempontjából fordítva huzalozott népség. Itt vazze a nagy átlagnál nem az a gond, hogy gyorsan hajt például, hanem az, hogy a magyar próbasvájci idegbeteg lesz mögöttük, mert i.e. várják a pirosat a városban. Ez abban valósul meg, hogy zöld lámpa előtt folyamatosan lassítanak. 

Autópályára pedig 60-al akarnak besorolni, ha szerencséd van, mert sokan meg is állnak... A megengedett alatt mennek egy jó tízessel, de inkább többel. 

Képtelen vagyok megszokni, sőt, ahogy öregszem mint öreg Sam, egyre többet beszélek magamban, azaz ordítok az autóban mintállat. Az autópályás dolgot például csak úgy lehet megoldani, hogy te még lassabban mész, hagysz amilyen nagy teret csak tudsz az előtted korzózó gép és közted, aztán beletaposol mint állat, hogy legalább te elérd a belépő sebességet. 

Az se teljesen kóser szerintem, hogy jogsit végleg elveszteni halál útján lehet, egyszer megkapod, aztán a kutya se nézi, hogy egészségügyi szempontból képes vagy-e még a járművezetésre. 

Kevés baleset van, de azok között sűrű a nyolcvanéves félvak papi által elkövetett tett. Ahol régen laktunk, konkrétan volt egy fószer, aki nem tudott körbenézni, mert állandóra nyakmerevítője volt. 

A kaja 

Ott van még a fondue, a raclette és társai, tudom, mondtam már, de bírom a franciásan svájcias étrendet, akkor is ha a rösti mellé óhatatlanul beugrik a „röstigraben” kifejezés is, de röstit leginkább csak a tücskök esznek. 

Röstigraben = amit ahtundcvancigék eldöntenek az úgy van, mert ők sokan vannak, olaszok, franciák meg kevesen, szal azt kell nézni országos szavazások előtt, hogy übermensék mit gondolnak, nagy valószínűleg az lesz a kimenet. 

A romanschok meg kvázi tücskök alapból. Kicsit idegesítő majdnem minden szavazásnál látni, hogy a francia kantonok kékek, a németek meg pirosak. 

Mindenhová félúton 

Bejön az is, hogy az ország maga nagyon központi elhelyezkedésű, szal bármerre indul az ember nyaralni Európában, valahogy mindig legalább félúton van. Mi meg pluszba a két fő reptér között lakunk, így igaz utazni kell mindkettőhöz, de nem túl sokat. 

A tömegközlekedés – is – elég drága, de legalább alapból normális, tiszta, gyors és pontos. Ezek közül „melyik” is hiányzik otthon? 

Most ennyire tellett, amint elküldöm a posztot biztos eszembe jut még ezer dolog, amiről írhattam volna, mára legyen ennyi. 

Amúgy rögzítsük, hogy nincs az a pénz, állásajánlat és egyebek, amikért én valaha hajlandó lennék akár egy lépést is tenni az érdekében, hogy Magyarországra visszaköltözzek végleg. Esetleg expatnak. 

Szeretem a hazám, a magyaroknak szurkolok mindenütt, de olyan szinten elszoktam a mellébeszélésre, sumákolásra, agresszióra, urambátyámságra, asztal alatt csúsztatásra és a folyamatos ellenségkeresésre épülő párhuzamos univerzumoktól, hogy velem télleg szarul járna az ország, ha visszatérnék. 

No meg feldobnám a pacskert valahol üstöllést, mert nem ismerném valakinek a valakijét, aki vaskos boríték ellenében felvenné a nevem az „élhet még egy kicsit” listára.”

HÍRMONDÓ 

Németországi melók fizioterapeutától a villanyszerelőig 

Méghozzá jórészt kétkezi munkák, legyen az asztalos, villanyszerelő vagy éppen festő. Érdemes kicsit körülnézni, soha nem lehet tudni… 

Nyártól jön az ingyenes európai vonat 

Már idén nyártól igénybe vehető lesz az az egy hónapra szóló, ingyenes Interrail-jegy, amelyet minden 18. életévét betöltött európai uniós fiatal megkaphat. A cél egymás országainak jobb megismerése, a lehetőségek kinyitása. 

Csak semmi Mad Max, angolok vagyunk 

Az uniós kilépést követően sem lesz Nagy-Britanniából „valamiféle sötét jövőképű fikcióból előlépő, Mad Max-stílusú" ország. 

(Fotó: njc.ch)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.