oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. január 22. 06:30,  Kérdezz-felelek Új-Zélandról 38 komment

2018. január 22. 06:30 Határátkelő

Kérdezz-felelek Új-Zélandról

Újabb család indul neki a világ másik végének, Új-Zélandnak, és mint ilyenkor normális, rengeteg kérdés merült fel bennük a lakáskereséstől és -berendezéstől az autóvásárláson át az iskolaválasztásig. A kérdéseket hárman válaszolják meg, az Öt bőrönd két szerzője, és az egyik ős-határátkelős, Pappito. Köszönöm Zsuzsinak, Máténak és neki is, hogy ezt így összehozták, szerintem azoknak is érdekes lesz, akik csak kíváncsiságból olvasnak bele. christmas-beach-holiday.jpg

Egy biztos, hogy január végén én kezdek a suliban. Mt. Albert, Auckland környéke.

Máté: Mi Gulf Harbourban lakunk, de az overkill nektek, Nyugat-Auckland jön szóba, amihez nekünk közünk sincs, szóval hajrá. :) 

Pappito: Oda menj lakni, ahol a meló/suli, a közlekedés drága és macerás lehet, ne tolj ki magaddal. 

Család addig ismerkedik a környékkel.

Zsuzsi: Ez az idő pont jó arra, hogy fix lakást keressetek. A suli kérdést a bevándorlási ügynöknek tudnia kell, hogy ami vízumot kaptok azzal jogosultak a gyerekek ingyenes oktatásra/egészségügyre. Ezt azért érdemes megtudni mielőtt érkeznétek. Legalább tudjatok kalkulálni. 

Aztán az első három hó leteltével K. elhelyezkedik mint...

Zsuzsi: Angol mindenképp kell, esetleg mar addig is elkezdhetne angolozni otthon K. Bármit is akar csinálni, angolul kell beszélnie. 

Tehát eddig az egyetlen cím, amihez alkalmazkodni kell, a suli, ide kell bejárni. Az oktatás nagy része hétvégén fog zajlani számomra, ettől függetlenül egy olyan helyen lenne ésszerű bérelnünk, ahonnan be tudok járni akár vonattal/busszal (és megfizethető, a Rózsadombra nincsen keret :). A fő szempont emellett, hogy szükség esetén a gyerekek haza tudjanak sétálni/buszozni a suliból. 

Zsuzsi: Googlemaps-en meg tudjtátok nézni a városrészek nevét, ami alapján tudtok keresni a trademe-n.

Pappito: According to the NZ Police website: „Young children must never be left alone in a house or vehicle – they need constant supervision. It is illegal to leave a child under the age of 14 years without reasonable provision for their care.” A gyerek hazasétálhat, de otthon nem lehet egyedül. 

Oh, és ezt mennyire veszik komolyan? Kell gyerekvigyázót bérelni, mert különben…? Vagy nem eszik olyan forrón azt a kását? 

Pappito: Sose tudhatod, feltételezem, hogy kicsi az esélye a buktának, de a gyerekekkel kapcsolatos hivatalok nem gatyáznak és elég egy túlbuzgó szomszéd idiótasága a bajhoz. 

Zsuzsi: Ezt azért érdemes elolvasni

Ez ott mennyire elfogadott??? Mármint, hogy gyerekek egyedül közlekedjenek. 

Zsuzsi: Amit itt látok, hogy a gyerekek egyedül járnak haza. De ez persze függ attól hol laksz. Gulf Harbour brutál nyugalom szigete, itt az 5 éves kismanók is egyedül járnak kelnek. Ez az előnye, de messze van. 

Pappito: Ha csak nem az iskola közvetlen közelében laknak a népek, a gyereket kocsival viszik általában. Lehet sétálni is, ez a szülőktől függ. 

Ti hazaengednétek ott egy 10 és egy 11 évest? Vagy ott is van klasszikus napközi? A harmadik mackónk még csak 5 éves, uh nálunk az új felállás lesz, hogy már ő is iskolás lesz…

Zsuzsi: Van a suli előtti és utáni foglalkoztató, ami fizetős. Suli válogatja, mennyibe kerül. A mi sulikban például annyi, mint ezen a linken olvasható.

Máté: Igen, elég drága, kb. 8-12 nzd / óra. Van testvérkedvezmény valamennyi. 

Pappito: A napközi drága, de jó, ha el tud a kölykökért menni valaki suli után, 3-től van afterschool care, vagy az iskola csinálja vagy szerződött cég, pénzbe kerül. Mi 90 / hetet fizetünk most éppen, de ez lehet a fele is meg a duplája is, iskolája válogatja.

Vidék mennyire vidék?

Zsuzsi: Auckland maga teljesen más, mint Budapest. Van egy csúnya belvárosi rész, ami felhőkarcoló, cégek és üzletek tömkelege, no és építkezések folyamatosan. Ezután a többi rész tiszta kertváros. Ez terül el egy irdatlan nagy területen. Ebből jönnek a nagy távolságok. 

Vidéki hangulat van kb. mindenhol. Persze minél messzebb mész a központtól, annál jobban még vidékiesebb, meg több zölddel. A Velencei-tó környékéhez annyi a különbség, hogy mondjuk ugyanúgy kis falvak, kicsit jobb minőségben és rendben, egymásba folyva egybeolvadva haladnak a különböző nevű város részek (Mount Albert, Birkenhead, Glenfield, Whangaparoa stb… ) 

Máté: A vidék nagyon vidék, a város pedig inkább kisvárosok összessége, mintsem igazi város lenne… szinte minden terület inkább egy jó kis kertváros, Szentendre, Leányfalu, Visegrád, mintsem hogy igazi város lenne. Igazi város egyedül Auckland központja. 

Pappito: Auckland kertváros, ami a városhatáron túl van az pampa, sívó pusztaság, zöld dombok fehér birkákkal díszítve, meg tenger. 

Biztonságos járdák, gyalogátkelők, nem farmok egymásutánja? 

Zsuzsi: Teljesen.

Máté: Az utcák biztonságosak, a kocsik nem előznek, nem gyorshajtanak (Észak-Auckland) szerintem havonta ha egyszer valaki megelőz, dudál. Ettől függetlenül mindig az autósnak van elsőbbsége, és ritkák a zebrák, de itt mindenki padlófékez, ha gyalogost lát a zebrán. 

Henderson / Taupaki / Waitakere / Kumeu / Massey szinten lehet gondolkodni? Ott feltételezem olcsóbbak az ingatlanok, kérdés van-e iskola / nagyobb bolt ott is? 

Pappito: Iskola és nagyobb bolt van, de a közlekedés horror lesz, plusz messze van.

A horror közlekedés mit jelent? Több órára beálló utak, vagy csak időszakosan reggel, délután (mondjuk mint Budaörs reggel 7:30 – 9:30 között)? 

Pappito: Reggel héttől tízig koppig van az autópálya, aztán négytől hétig délután megint. nemtom mi van Budaörsön, nem jártam ott 10 éve. 

Zsuzsi: Igen, a hasonlat jó. Budaörs. Auckland olyan, mint sok Budaörs egymás után:). Itt sokan indulnak 5.30-kor otthonról és mennek haza 15-kor, hogy elkerüljék a forgalmat. Máté is így indul, és akkor nincs forgalom, amit írt Pappito, teljesen az van. 

Milyen Aucland magyar szemmel? Mit mondanátok rá? Pécs / Érd / Kisvárda / Gödöllő? 

Zsuzsi: Ezeket én se tudnám neked jól megfogni. Azt mondanám, olyan Auckland, mint mondjuk Budapest Astoria, Blaha, Deák, Corvin négyszög, és ezután elvágták és következik Budafok, Budafok, Budaörs, Budafok, Budafok, és Budaörs… Budafok. 

Pappito: A felsoroltakból Pécs, egyébként meg teljesen más a városszerkezet, máshogy élnek az emberek, nem összevethető. 

Hogyan jellemeznétek a sulikat általánosságban? Waldorf / teljes anarchikus gyermekirányítás / vaskalap / amiről mindig álmodtatok? 

Zsuzsi: Tök jók szerintem. Attól se kell félni, hogy 5 évesen kezdik a sulit. Az első év igaziból pont olyan, mint otthon a nagycsoportos év. Játékosan tanulnak meg számolgatni, annyi a plusz, hogy elkezdenek jobban foglalkozni már a betűkkel, felismerni, lemásolni, leírni egyedül. 

Mindezt semmi stressz alatt: nincs osztályzat, adnak egy szöveges jellemzést, hogyan halad/haladt a gyerek. De tény, sokan több szót le tudnak írni és el tudnak olvasni egyszerűbb mondatokat az első év végére. 

Azt érdemes majd nézni a suliknál, hogy van-e ESOL oktatás: vagyis nem angol anyanyelvűekre fel vannak-e készülve, kapnak-e a külföldi gyerekek plusz segítséget a sulitól. 

Mostanában néztem több sulit is és ahogy látom azért az ESOL elég elterjedt, lévén az ország bevándorlókból áll. :D Azért ez jól jöhet, szerintem, jó tudni biztosra. Az 5 évesnek tuti tetszeni fog, még mesenézés is van napközben, gilisztagyűjtés és hasonlók. 

Máté: Egy tanár van egész évben, és évente kap új tanárt új osztály, önállóságra nevelnek, viszont a szabályokat be kell tartani. Hallgass az idősebbre, tiszteld a másikat, és hasonló alap erkölcsi dolgok. 

Pappito: Van minden varázslat is, de az állami sulik általában teljesen frankók, különösen, ha jobb környéken lakik az ember. nincs vaskalap, kreatívkodás, gyerek nem fog tíz évesen integrálni, de jól érzi magát és vigyorogva jön haza. Minden, ami nem állami, az fizetős. 

Mennyire kiugró / nem kiugró a beiratkozás költsége? Magyar átlag / lehet észnél lenni és olcsón bevásárolni az alapokat / méregdrága, a tankönyvekre számoljunk gyerekenként 1500/2000 dollárt? 

Zsuzsi: Az állami sulinak nincs nagy díja, kb. 100-400 dollár, sulifüggő. Ők ezt adománynak hívjak. Sulifelszerelés se egy nagy költség, legyen mondjuk 100 dollár egy szemeszterre, de akkor már nagyon felülbecsültem a dolgokat. 

Az uniformis pénzbe kerül, de egy csomót spórolsz a hétköznapi ruhatáron. sokkal kevesebb ruhát pakoljatok majd, mint akarnátok! Egész héten uniformisban vannak. A nálunk levő uniformis nagyon jó minőségű, nagyon szeretem. Viszont mivel a gyerekeknek kell figyelniük rá, ezért el-el tud veszni. 

Pappito: Az állami sulikban van éves „donation”, ami 100-400 dolcsi körül van, iskolától függően, nem kötelező befizetni, de az iskola úgy csinál, mintha az lenne. Nem értelmetlen lehúzás és egyébként ingyen van. Extra programokért kérhetnek pénzt (zene, szakkör, mittomén). 

Nem tudom, hogy jött ide az USD, minden évben kell új stationery pack (ceruza, füzet, szövegkiemelő, olló stb.) kb. 60 pénz egy gyerekre, tankönyvet nem kell venni feltétlenül, de egyenruhát igen. Az egyenruha gyerekenként minimum egy százas, de inkább 2-300 és hitvány anyagból van, úgyhogy kell belőle több, szétcsapják elég hamar. 

Suli beiratkozás. Ott 5 éves kortól elsős, ugye? 

Máté: Igen, és nagyon erősen ajánlom, hogy menjen nálatok is. Nálunk Gergő 5 éves volt, izé, még mindig 5 éves, és persze volt az elején para, meg jaj ne anya, meg félek, de már most jobban beszél angolul mint Réka (7 éves), és zéró para van rajta.

Tegnap is, amikor a tengerparton voltunk, simán csicsergett a többi gyerekkel, én már rég nem értem, mit mond, de ők nagyon jól elvannak. Szóval MÉLY levegő, aztán hadd menjen. Szerintem ha ezeket a dolgokat nem engeditek nekik, mert féltitek őket, akkor pont a legjobb dolgokról maradnak le. 

Mindenki korosztályában megfelelő osztályba kerül, mindegy itt hány osztályt végzett el, ugye? 

Zsuzsi: Igen. 

Házbérleti szerződéssel megyek bejelenteni a lakcímet, ott kapok valami igazolást és azzal tudom beíratni a gyerekeket, ugye? 

Máté: Kellenek az útlevelek, szülők papírjai, vízum és minden hasonló dolog. Plusz a suli kikéri az orvosi papírokat, megkérdezi, ki az orvosotok, kaptak-e oltásokat. Ha nincs nálatok, nem para, nem esznek meg titeket, mi 2-3 részletben vittük be. 

Könnyen ment nálunk, bementünk, szóltunk, megnézték a papírokat, utána tárt karokkal fogadtak minket. Figyi, ha van papírotok, és meg tudtok angolul szólalni, az már akkora pluszpont nekik, hogy nem igazán akadékosodnak. Nem is emlékszem, amikor valaki valamin fent akadt volna.

Hánykor kezdenek, 8? Meddig vannak bent, átlag hány órájuk van? 

Máté: 9-től 3-ig tart nálunk a suli, máshol is általában. 8:30-ra lehet érkezni és 15:30-kor lehet őket felkapni. Imádjuk… Réka általában 7-8-ig alszik, ezért szuper. Persze ha Zsuzsi dolgozna, necces lenne a dolog, de így szuper kényelmes a srácok számára. 

Van olyan környék amire azt mondanátok, VIII. kerület, ahol semmi esetre sem szabad házat nézni? 

Pappito: Én Ellerslie-től délre nem laknék, de én elkényeztetett pesti úri gyerek vagyok a hetedik kerületből. 

Hozzuk az Erzsébetváros kártyánkat mutiba, T. ott nőtt fel, én Budán, de jelenleg az egész család hetedik kerületi állandó lakos. Nadapon laktunk ezidáig birkákkal, lovakkal és erdővel körbevéve… nagyon kedveljük a nyugalmat, de most nem ez a fő szempont, hanem elkezdeni máshol, újra és majd kialakul. Természetesen azért van egy határ, ami alá nem adjuk, ilyen az is, hogy azért ne egy „havanna-lakótelepi” környékre menjünk, hanem normálisra. Tehát akkor Dél-Auckland kilőve, mi a helyzet a többivel? 

Pappito: A többi nagyjából frankó, Nyugat kicsit khm, színesebb környék, egészen változatos bennszülöttekkel, de az se gáz, a CBD környéki kerületek rendben vannak, de igen drágák, Észak (North Shore) frankó, de az is messze van, a híd erősen lelassítja a forgalmat. 

A neten azt látjuk, hogy kb. 500 dollártól lehet értelmes házat bérelni, gond nélkül. A bérleti díj összege kb. az elkért kaukció? Mi a divat, egy évre ki kell venni az ingatlant, vagy teljes szabadság van, ha odébb akarok mégis állni? Ugyanez kérdés iskolaváltásnál is, mennyire rugalmasak ebben az intézmények? 

Zsuzsi: 500-tól. Teljesen más a lakás minősége itt, inkább jól megépített víkendházakra számítsatok, vagy gyorsépítésű nyaralókra. Fűtés általában nincs. Érdemes szagolni majd, hogy mennyire dohos, penészes, mivel nincs szigetelés  Váltásban mindenki rugalmas, itt elég bevett, hogy az emberek költöznek folyamatosan. 

Pappito: 500-ért nem nagyon találtok értelmes környéken házat, inkább a heti 700 a reális, ahol elfér három gyerek. Máté nyilván azt akarta mondani, hogy nagyobb a kereslet, mint a kínálat, úgyhogy a kiadó válogat, lehet rövidebb távra is bérelni, ha a tulaj belemegy, de miért menne, áll sorban húsz másik, aki kivenné évekre. Ez van. Deposit 3-4 hét simán. 

Ezt a linket érdemes megnézni, ott van az összes eladó, kiadó ingatlan, meg a nem eladóak is, ha a kis pöttyökre klikkol a dolgozó, akkor kap tippet, hogy kb. mennyi lehet a bérleti díja a pecónak. Nyilván nem egy egzakt tool, de saccolásra kiváló, hogy hol mennyi. 

Van olyan, hogy ottani házak alap felszereltsége? Vagy ebbe bele kell érteni ott a mosógépet, sütőt, mikrót? Avagy teljes összevisszaság? 

Pappito: Tűzhely oszt kész. Bútorozottat lehet bérelni rövid távra, drágán, egyébként majd te veszel ágyat meg hűtőt magadnak. 

Van kint olyan, mint itt a MediaMarkt? Megnéznénk pár árat, hogy mégis mi milyen árban mozog. 

Máté: Erről van csomó cikk a weboldalon, ezeket nézzetek át. Alapból elektronikai cikkek kicsit drágábbak, bútorok sokkal… de vannak second hand shopok, és mi onnan vettünk csomó mindent, ezek igen olcsóak, főleg a bútorok, ruhák. 

Pappito: trademe.co.nz 

Jogosítvány? Elég a nemzetközi jogsi és beballagni a hivatalba kikérni egy ottani okmányt és csókolom, vagy szükséges még valami mást is intézni, mielőtt nagy boldogan autóba pattannánk?

Pappito: Kezdésnek itt van két fontos link (itt és itt). Röviden annyit, hogy egy év után nem lesz érvényes a jogsid és megbüntetnek, mert papír nélkül vezettél. Csináljátok meg a jogsit, mindennek az az alapja, gondolom nem akarsz mindenhova útlevéllel menni, ideértve a grocery store-t is, ahol elkérhetik az igazolványod, ha alkoholt veszel. 

Gyerekülésekkel kapcsolatban van valami szabályozás? Hány cm magasságig kell? Ezt nem találtuk meg… 

Pappito: Itt olvasható.

Az érkezés nagyon aggaszt még minket, nem látjuk át, hogyan érdemes intéznünk. Az alapelgondolás az, hogy innen 1 hétre foglalunk egy lakást/szobát, aztán az lesz a bázis és első héten találni kell ingatlant. Van hotel esetleg amit ajánlanátok erre az egy hétre? Vagy van jobb ötlet amit javasolnátok? 

Zsuzsi: Lehet érdemes az első hétre airbnb-t választanotok. 

Pappito: Mi hostelbe mentünk, amikor megjöttünk, de aztán hamar megtanultuk, hogy a K-road meg az alvás nem összeegyeztethetőek. 

Járgány kérdés: egy vagy kettő? Sokat kellett böngészni, keresni, megnézni? (OK, tudom ez teljesen ízlés és egyéni igények függvénye, de nálatok mi a tapasztalat?) 

Máté: Drága most a benzin, pont csináltam egy kalkulációt, mi éri meg… Én benzinkímélőt vennék, vagy elektromos autót. A kombi nagyon sokat fogyaszt. Tele van az ország autókereskedéssel, és kb. 2 óra alatt tud autód lenni. ha akarod. Ja, és csak japán, nem német… Japán közel van, Németország nem. 

Pappito: Van autópiac, vannak kereskedők, van trademe, autót a legkönnyebb venni. Kereskedőnél van garancia, egyébként nincs, ez az árban is tükröződik. nekem pont van egy eladó… 

Az autómárka, típus az megvan, csak meg kell keresni a megfelelőt. Sajnos nagyon háklis vagyok az autóra, mert a srácokat szállítjuk benne. Ezért ez nekem mindig nehéz, nagyon nehéz. 

Most viszont nem lesz több hónapom, ami nagyon frusztrál, de majd túlteszem magam rajta. OK, tehát kereskedő. Van-e bármilyen tapasztalat nektek vagy hallottatok róla, hova ne menjünk semmi esetre sem autót nézni, mert nagyon zsiványok? 

Mire kell figyelni a papíroknál? Az életben nem láttam még új-zélandi eredeti forgalmit, adásvételit. OK, ez teljesen részletkérdés, megoldjuk majd az eddigi hasznos információkkal (a garancia nagyon jól hangzik). Van egy 3. generációs Priusod esetleg? Arra vevő lennék… 

Pappito: Mindenki a srácait szállítja az autóiban, te ismered a zsebed, majd eldöntitek. Minden, ami 10 évnél fiatalabb, abban van mindenféle safety feature. Én vettem ismerőstől, kollégától, autópiacról kocsit, kereskedőtől egyszer. 

Nincsenek „papírok”, nincs forgalmi, meg ilyen marhaságok, ott helyben a mobilodon online átírjátok és kész, fél perc. Biztosítást kötsz telefonon ott helyben. Nincs Priusom, olyanom van, aminek az anyagából kijön 9 Prius és csak vicceltem, ne vegyétek meg, majd kiviszem az autópiacra, a turistáknak jó lesz. 

Máté: Van harmadik generációs Prius, igen. :) 

Hogy érzitek most magatokat így pár hónap távlatában? És a srácok? (Mondjuk magunkból kiindulva biztos jól.) 

Máté: Tök jól. :). Minden dolog, amivel számoltunk, hogy rossz lesz, az kevésbé lett rossz, mint gondoltuk, és minden dolog, amivel számoltunk, hogy jó lesz, az sokkal jobb lett. Amin aggódtunk, azon általában meg kár volt aggódni. Család, szülők, barátok távol, ennyi az össz negatívum. 

Szeretnénk kb. 2-3 héttel korábban érkezni, hogy legyen időnk mindent nyugodtan elrendezni, de ez még függ attól, hogy mikor kapjuk meg a vízumot… És mikorra fogunk jegyet kapni a Qatarra egy átszállással. 

Zsuzsi: Folyamatosan jön a Qatar (heti 3-4 alkalommal), kb. bármikorra kaptok jegyet. Szuper dolog, 30 kg csomagot lehet vinni, és a leggyorsabb út 24 óra alatt már itt is van… 

Kivel lehet ULTIZNI? Futni? Vagy biciklizni? Ha a komoly dolgokon túl leszünk. 

Zsuzsi: Én tudok ultizni, bridzsezni kicsit, a fiuk pókereznek, Máté tud bridzsezni is. No és megy a Fekete Péter is. 

Máté: Ultizni tudok, néha járok pókerezni a többiekhez, de mostanában kevesebb lett az időm. A futás hiányzik, de a bokaműtétem miatt még hanyagolnom kell, fel is szedtem jó pár kilót. 

Pappito: Tibi tud ultizni. 

Tudjuk, az első év nagyon nehéz lesz, sőt. Lehetőségeinkhez mérten a legjobbat szeretnénk kihozni belőle és tovább lépni. Tudjuk, hogy menni fog. Bárki tud ebben jó tanácsokkal ellátni minket? 

Zsuzsi: Kitartás és minél alacsonyabb elvárások: nem szabad rögtön azt várni, akkor most pálmafás tengerparti országba érkeztünk és minden frankó. Sok energia kell az elejéhez. 

Ahol mi vagyunk, az bőven az eleje. Kicsit már kezdjük néha látni, hogyan, miképp, és még tovább. Igazából folyamatos energia, probléma megoldáshoz, feladatok, feladatok. 

Szóval egy év szerintem is a minimum belefektetett munka, de közben a gyerekeknek hihetetlenül nagy élmény, és szuper dolog. 

Mi van, ha gyerek beteg? 

Zsuzsi: Vagy otthon marad vele valaki, vagy sok helyen láttam, hogy beviszik magukkal a munkahelyre. Ez akkor működik ha nem lázas, fertőző beteg. Láttam ezt már recepciósnál, tanároknál, boltban eladónál, étteremben. 

Online boltok oldalai? 

Zsuzsi:

http://thewarehouse.co.nz

https://www.countdown.co.nz/

https://www.bunnings.co.nz

http://www.briscoes.co.nz/

https://www.kings.co.nz/

https://www.nzsale.co.nz/

https://www.priceme.co.nz/ ==> árukereső/olcsóbbat „klón” 

Mobilszolgáltató? Internetszolgáltató? Nem tudjuk, mi a pálya, melyiket érdemes melyiket nem. Ha van erről is infótok, megköszönnénk, hogy ne kelljen piackutatnunk. 

Máté: Mindegyik drága, főleg az internet és mind ugyanazt adja. Voda most kicsit több netet ad talán, de hónapról hónapra változik a dolog. Kb. tényleg értelmetlen válogatni, ha meg nem kötsz hűségidőt szabadon és könnyen tudsz váltogatni a szolgáltatók között. Nekünk Spark van, mert kapunk hozza ingyen Spotify-t, Netflix-et meg Lightbox-ot. 

A házbérlésnél milyen szempontokkal kellene keresnünk három gyerkőcre? Van-e bármi megkötés szobaszám, fürdőszoba, közös helyiség viszonylatában, például hogy mekkora minimum szükséges? Kauciót is utaltátok? 

Zsuzsi: Mikor házat néztek, akkor kaptok az ügynöktől jelentkezési lapot. Ha tényleg tetszett a ház, akkor azt kitöltitek, kapcsolatnak, kezesnek megadhatsz minket, vagy más ismerőst Aucklandben. A jelentkezési lapon rákérdeznek anyagiakra is, hogy a tulaj ne izguljon azon, hogy tudsz-e majd fizetni.

Kérdezik a munkahelyet is. Őszintén itt lövésem sincs, mit tudtok fényezni, mivel Máténak van melója, nekünk könnyű volt. Esetleg érdemes lehet megjegyezni, hogy például hajlandóak vagytok x időt előre kifizetni. Egyébként pedig ha megy a dolog, akkor mindent tudtok utalni. Ott helyben nem kell fizetni semmit, mert válogatnak a jelentkezési lapok között. 

Háznál milyen bukkanókat említenétek meg, mire figyeljünk? 

Zsuzsi: Padlószőnyeg jól jön télen. Legalább a talpadon nem fázol. Nézzétek át a szigeteléseket a ablakokon (máshol nincs):) kérdezzetek rá, hogy mikori a lakás.

Dohosság, penész: mivel nincs szigetelés, így sok sok ház penészesedik, ha például illatosító van kihelyezve akkor érdemes elgondolkodni, rákérdezni. 

Fűtés: heatpumpnak hívják, ami meleget/hideget is fúj és elég jól működik.

Fafűtés: hát nem rossz, de azért inkább modernebb heatpumpos helyet keressetek.

Tájolás: mivel szigetelés nulla, így nyáron a északi tájolásúban megdöglesz. Ha tudtok, menjetek délben nézni házat. 

Máté: Nálunk most ezek a szempontok: jó helyen legyen, ezt írta már Papito is. Semmi esetre se főúton, legjobb mellékutca, még jobb a zsákutca, akkor tuti nyugi van. 

Legyen értelmes szigetelés, és heatpump benne. Lehetőleg ne kandalló. Heatpump nagyon király dolog, otthon ugye ennek semmi értelme nem lenne, de itt nem hűl le annyira az idő, hogy ne működne optimálisan. 

Teszteljetek a zajokat. Ugráljatok a házban, beszéljetek hangosan és nézzétek meg, mennyire hallatszik át a dolog, mennyire recseg a ház. Srácok fussanak pár kört. :D

A többit is írnám, de annyira nincs választék és annyira ritka a heatpump + jó szigetelés (tízből egy lakás) hogy ez kb. elég is mindenre. A 2011 után épült lakásokban egyébként kötelező a dupla üvegezés.

HÍRMONDÓ

A kormány szerint többen térnek haza, mint amennyien elmennek 

„Kevesen vannak azok, akik azért hagyták el az országot, mert itthon nem boldogultak.” Akkor jó. 

„Aki teheti, próbálja ki magát külföldön” 

Huszonegy éves korban külföldön élni nem egyszerű, pláne nem az, ha az ember élsportoló, hiszen ekkor nem csak a beilleszkedéssel kell megküzdenie, hanem az elvárásokkal is. 

Már a szomszédban az egészségügyi katasztrófa 

Reméljük, Lengyelországban nem a magyar jövőt látjuk, mert ha igen, akkor nagy baj van. Mindenesetre a lengyeleknél akkora tempóban zajlik az orvosok és az ápolók elvándorlása, hogy akár már idén összeomolhat az egészségügyi ellátás. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1813593203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bredpitt Monika 2018.01.22. 06:56:14

Ez egy homokos hoember, ha jol latom.
Mi tegnap igazit csinaltunk.
A kep nagyon jo, nem birtam megallni, bocs...
a posztot este olvasom es Pappito hoz majd lesz kerdes a hoemberrol.

Golf2 2018.01.22. 07:09:05

Más világ,de biztos jó.Hasznos poszt.

Hari Seldon 2 2018.01.22. 09:07:37

Ahogy én látom innen, Új Zéland nagyon szimpatikus társadalmú ország. Kicsit olyan lehet mint Svédország, csak melegebb éghajlatú. - de lehet hogy csak az ide eljutó hírekből képzelem így.
Az új miniszterelnökük is szimpatikus.

Csodabogár 2018.01.22. 10:09:03

Nekem biztos nem lenne álmaim országa New Zealand, de feltételezem akik oda mennek, azért teszik, mert tetszik nekik. Sok szerencsét!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 10:14:52

Visszamennék. Igen jó volt, bár az sehol máshol nem esett meg velünk, hogy az ablakpárkányon parkoltatott ébresztőórám reggelre belefulladt az összegyűlt nedvességbe.

P.Elliot 2018.01.22. 12:40:32

Jo hasznos poszt az odakoltozonek. Az a nedvesseg a lakasokban, azt nem lehet paraelszivoval kontrollalni?

Mas. Ma lattam a neten hogy Tokioban esett a ho, nem is kicsi, szepen megult az utakon.
Ugy tudom hogy ott ilyen legfeljebb igen ritkan lehet, nem hohoz illo az eghajlata.
Szankojuk nem hiszem hogy lenne a gyerekeknek vagy hokotro a felnotteknek.

London2009 2018.01.22. 12:51:13

@kisrumpf: nekem meg a pezsgotablettam kipezsgett magatol. :D

adg 2018.01.22. 13:03:00

@P.Elliot: csak legkondival lehet hatekonyan csokkenteni a parat.

Dikusz 2018.01.22. 13:06:05

@London2009: Akkor az egy rebellis, öntörvényű pezsgőtabletta volt:)

Engem meg hatalmas trauma ért, ilyen még nem ferdült elő velem: két tökéletesen egyforma üvegben volt sima csapvíz, és egy kevésbé ízletes, de iható alma(?)pálinka. Egyszercsak úgy gondoltam, hogy megkóstolom a pálinkát. Megfogtam az unicumos üvegcsét, és megadva a módját, áhítattal kiöntöttem egy erre a célra használatos féldekás pohárkába. A hatás döbbenetes volt, mert véletlenül a vizesüvegből töltöttem magamnak. Komolyan azt hittem, hogy elvesztette az alkoholfokát a készítmény. Aztán szerencsére rájöttem, hogy rossz üvegből töltöttem:)))

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 13:22:19

@Bredpitt Monika: nekem Mr. Hankey a Christmas Poo ugrott be róla...

London2009 2018.01.22. 15:06:52

@Dikusz: palinkazgatunk, palinkazgatunk, mi a szosz? :D

P.Elliot 2018.01.22. 15:20:15

@London2009: Es nem adott belole, hehehe...

London2009 2018.01.22. 15:24:53

@P.Elliot: ezt mar le sem mertem irni... : )

P.Elliot 2018.01.22. 16:00:57

@London2009: Pedig koccintanak az egeszsegere, az egeszseg az fontos, ugye?
Nagyon fontos! Hol az a palinka?

puhacica 2018.01.22. 16:03:13

mult heten dolgoztam ki 500 nz-on keszult fotot, hat mit mondjak... elkepesztoen gyonyoru az az orszag.

Dikusz 2018.01.22. 16:17:54

@London2009: @P.Elliot: itt van, nyújtogatom felétek:)))

London2009 2018.01.22. 16:29:05

@Dikusz: koszi, bar meg dolgozom. Mondjuk szerdankent whiskey nap van, lehet, hogy javaslom, hogy legyen a hetfo a palinkae! :D

P.Elliot 2018.01.22. 16:43:19

@Dikusz: Koszonom,... egeszsegedre!

Vajon lesz-e valaha olyan a nagyon tavoli jovoben hogy valosagosan is kinyulik egy kez a kompjuterbol es idenyujtja a palinkat, hehehe...

Minden lehetseges, gyerekkent el sem tudtak kepzelni apaink a holdraszallast, ferjem nagypapaja azt mondta hogy ez csak remhir aztan mar a Marsra koltozest tervezik.

Dikusz 2018.01.22. 17:59:35

@London2009: Mondjuk nem mindenkinél akadály az ivásra az, hogy dolgozik.
Legalábbis néhány évvel ezelőtt a hivatalban egy kollégának ez nem jelentett gondot. Valamilyen alkalomból az udvaron bográcsban pörköltet főztek. Kolléga őrizte a (gáz)lángot, viszont kicsit iszogatott is közben. Amikor megpróbálta összerázni a bográcsban a pörköltet, véletlenül kirúgta az egyik tartólábat. Tapasztalt piás lévén volt annyi lélekjelenléte, hogy nem borította magára a bogrács tartalmát, még csak ki sem löttyintette az ételt.

A hétfő mindenképpen jó, pláne úgy, hogy a pálesz már nem tart ki szerdáig:). Whiskey-m nincs, csak Metaxa, az pedig nem olyan jó:)

Dikusz 2018.01.22. 18:03:40

@P.Elliot: Amikor szűkében vagyok eme gyógyszernek, akkor a szegedi barátaim szoktak cukkolni azzal, ha telefonon beszélek velük, hogy isznak az egészségemre egy kupicával:)))

Jó lenne, ha mihamarabb megoldaná ezt a tudomány, ha lehetséges lesz, akkor a pálinka mellé majd abszolválok egy kis főtt/füstölt csülköt is, ha szereted:)

P.Elliot 2018.01.22. 18:38:13

@Dikusz: Fustolt fott csulok es fustolt borda, jaj de finom is az!
Nem hianyzik se a kolbasz, se a magyar szalami, kizarolag ez a ketto...

Dikusz 2018.01.22. 19:00:09

@P.Elliot: Ha egyszer errefelé jársz, elkészítem neked. Desszertnek meg gesztenyepürét, ha szereted:)))

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 19:37:09

@Dikusz: metaxa, dehogynem jo, csirkemájkrémbe.

Most kaptam whisk(e)y-ket, majd iszom az egészségedre.

Bredpitt Monika 2018.01.22. 20:41:41

En ezt a posztot ma nem birom elolvasni vegig.
a gyerekek a csendes piheno alatt leszivtak az agyunkat

Amugy erdekes, de kicsit faraszto ez a kozos beszelgetes...
folyt kov holnap
uj zelandrol mindig az a srac jut eszembe, aki bejott a volt cegemnel a konyhaba telen, mezitlab, neztem ra csodalkozva es azt mondta, hogy naluk uj zelandon szokas a mezitlabas gyaloglas.....

Olliék 2018.01.22. 20:55:31

Piäzgatunk?
Ittam egy Baileys-t. Ami nälam nagy szäm,pläne hétköznap. A gyerekek megkérdezték mit iszom bögréböl. Mondom kakaot. Na persze,hogy mehettem kakaot fözni.
A diszpojarak még a padläson vannak gondosan becsomagolva, de begréböl is jol esett. :D

Dikusz 2018.01.22. 21:39:42

@Olliék: áááá, nem..., csak beszélünk róla:)))

Dikusz 2018.01.22. 21:48:04

@kisrumpf: dehogy tenném bele a májkrémbe:)
Majd én is iszom a tiédre:)

Olliék 2018.01.22. 21:53:33

@Dikusz: Nem baj,nekem meghoztátok a kedvem. :)))))

Herr Géza 2018.01.23. 01:27:58

@libslobsi fuszal: Nadevárjálmár, nem úgy volt, hogy te mosogatsz? :))))
Szólj már a favágónak is, hogy a prolil változott..... :))))))

Herr Géza 2018.01.23. 01:29:44

@Herr Géza: természetesen “profil”, de ugye az alkeszok tévesztenek, sorry.

gabors 2018.01.23. 02:55:56

@Dikusz: miert tartasz csapvizet uvegben ??? hatha kifogy a csobol ??

P.Elliot 2018.01.23. 03:13:47

@Dikusz: Hogy te milyen kedves vagy! Hogy mikor jarok arra, ki tudja.
A gesztenyepuret nem igazan szeretem csak a sult gesztenyet de azt hiszem nekem a desszert nem is jar mert hizni azt nem akarok.
Egyebkent mi nem nagyon szoktunk deszertet enni ebed vagy vacsora utan, egyreszt nem vagyok edesszaju, masreszt a csalad sem kedveli, kiveve a ferjemet, annak johet minden edesseg barmikor....

Dikusz 2018.01.23. 09:07:17

@gabors: "miert tartasz csapvizet uvegben ???"

Gyűjtöm az Unicumos üvegeket, valamire majd csak jó lesz alapon. Az egyikbe töltöttem az almapálinkát (előtte műanyagpalackban volt), a másikat üvegbe meg átöblítés miatt tettem tiszta vizet. Csak közben meg elfelejtettem, hogy melyikbe van a pálinka. Megrázó élmény volt vizet inni pálinka helyett:)))

blackhairlady 2018.01.23. 17:03:39

Nagyon erdekesposzt volt tele hasznos tanacsokkal.

" Auckland maga teljesen más, mint Budapest. Van egy csúnya belvárosi rész, ami felhőkarcoló, cégek és üzletek tömkelege, no és építkezések folyamatosan. Ezután a többi rész tiszta kertváros. Ez terül el egy irdatlan nagy területen. Ebből jönnek a nagy távolságo"

Ezt mintha Houstonrol irtak volna, kiveve, hogy szerintem nem csunya a belvaros, de a tobbi stimmel.

Franciadrazsesz 2018.01.24. 12:56:45

Mi lennénk azok a család akik már kettő hete vannak Új-Zélandon... hálásan köszönjük az infókat, nagyon hasznosak voltak, sőt. Örülünk, hogy vannak ezek a blogok, ugyan mi csak olvasói és haszonélvezői vagyunk, de pont ezért hála köszönet. Mi nem tesszük soha publikussá a "naplónkat" legalábbis a privát részét, a publikusat megosztjuk szívesen az otborond.com on keresztül, ha Ők ehhez hozzájárulnak majd... szép napot és sikeres határátkelést mindenkinek aki erre vetemedik, ha nem akkor sok sikert otthon vagy ahol éri az aznap vagy a másnap. :) és mielőtt jönnének a nagy kérdések: mi alapban egy-két évre terveztünk ide jönni a három gyerekőccel, hogy kinyissuk a szemüket, aztán majd kialakul, lehet hazatérünk lehet nem... Miért pont Új-Zéland? Ezen hagyunk mindenkit elmerengni "Isten útja kifürkészhetetlen"

freemanowe 2018.07.19. 10:12:18

Picit későn kérdezem, de remélem azért még valaki olvassa és tud választ adni: Ha jól tájékozódtam, Magyarország és Új-Zéland közt nincs egyezmény a kettős adóztatás elkerüléséről. Ezt hogyan lehet megoldani kiköltözés esetén, hogy a magyar állam ne tartsa a markát olyasmire, amihez semmi köze már? Állampolgárságot 5 év után lehet ott kérvényezni, de 5 évig fizetni az adót 2 országban elég nagy érvágás miközben épp az új életét építgetné valaki.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása