oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. január 20. 06:30,  A Géplakatos 179 komment

2018. január 20. 06:30 Határátkelő

A Géplakatos

Vannak posztok, melyek elé nem nagyon lehet mit írni. Ilyen Ütvefúró mai írása is. Talán csak annyit, hogy olvassátok el, utána lesz min gondolkodni.

hegeszto_foto_pixabay_com_skeeze.jpg

Aki kint dolgozik, az mindig megkapja, milyen könnyű neked, mert jól keresel. Meg hogy jól éltek. Ám tessék elhinni, hogy nem minden történet végződik happy enddel. Iszonyatosan nagy rajtunk a nyomás, és ezt csak az látja át, aki benne van.

A Géplakatos harmincas évei közepén járt. Nem kifejezetten sportos testalkatú, mégis nagy fizikai erővel és széles vállal rendelkezett. Haját általános iskola óta rövidre nyírva hordta, erősen őszült már. Metsző kék szeme volt. És állandóan borostás. Mindenki szerette, rá mindig lehetett számítani. 

2010-ben lakáshitelt vettek fel a nejével, friss házasokként. Vidéki viszonylatban jól keresett. A svájci frank drágulására azonban senki nem volt felkészülve. A banki hitel nem volt erőszak, inkább úgy mondanám, hogy mertek nagyot álmodni. Amíg a kezdeti 7 millió nem emelkedett 12-re, addig nem volt gond. 

Először Ausztriában, majd a nagyobb pénz reményében Svájcban dolgozott. A melóhelyre ő ment be először, majd ő ment el utoljára. Mindenhol megbecsülték, mert jó és szorgalmas szakember hírében állott. 

A főnöke egy idő után rákérdezett, miért hajt ennyire. Bankhitel. Ez az egy szó többet mond 1000 mondatnál. A főnök megértően bólint. A géplakatos tekintetéből kiolvassa a világfájdalmat, a kétségbeesést, és a tenni akarást. Innentől kezdve naponta 2 órával tovább maradhat, mint a többiek. 

A Géplakatosnak csak egy kérése van csupán, kéthetente szeretne hazatérni a családjához, hogy viszontláthassa a kislányát. Úgy is lett, kéthetente kapott 3 napot. Ám hiába, a nagy távolság miatt ebből csak egy nap marad. Az indulás előtti nap is túlórázik. Haza szinte aludni jár, de a család előtt nem mutatja. 

Bizakodva már a jövendőt tervezi, az ősöreg Astrát egy 10 éves Focusra szeretné cserélni, emellé egy balatoni nyaralást lát még lelki szemei előtt.

Egyik otthoni látogatása alkalmával az óvodában fényképet kérnek a családról. Mivel nem sok képük van, ezért a Géplakatos kitalálja, hogy menjen az egész család a fényképészhez, pár fényképet csináltatni. 

Amikor az ünneplő cipőjét keresi, véletlenül rábukkan vagy 15 pár cipőre (amik eddig nem voltak ott), amelyek bizonyára a nejéhez tartoznak. Halkan kérdőre vonja a feleségét, hogy mi ez. 

A nő azonnal ordítva támad: „Ez mind régi, meg különben is, csak 3 ezer volt darabja!”. A bűvös 3 ezres szám. Valami ördögi logika folytán a nő úgy gondolja, hogy az nem fáj, tudja, a férjénél ez a határ. Ennél az összegnél nem mer többet mondani. 

Ekkor tudatosul a Géplakatosban, hogy a haza küldött pénz, amit minden hó végén küld, nem feltétlenül a rezsire, gyereknevelésre, meg úgy általában az élethez szükséges dolgokra megy el. Legyint, már mérgelődni sincs ereje. Különben is, ez most a gyerek napja. 

Elmennek a fényképészhez. Ezeken a képeken mindenki boldognak látszik, büszkén és boldogan mutatja a kislány az óvodában a friss képeket. 

Másnap együtt viszik a gyereket óvodába, de előtte betérnek a helyi kávézóba, ami az ottani agrárbárók törzshelye. 

- Talán szabadságot kaptál? - kérdezi egykori osztálytársa. Jól tudja, hogy kényszerűségből kint dolgozik a Géplakatos, de azért csak firtatja. Ennek az embernek az most a legnagyobb gondja, hogy az éppen soron következő X5-ös, vagy X6-os terepjárót vegye meg a nejének.

De előtte még kihasználja a lehetőséget, hogy jól beletörölje a lábát egy olyan emberbe, aki a mindennapi fennmaradásért folytat kétségbeesett küzdelmet. A Géplakatos maradék önbecsülése egy pillanat alatt elillan. A gyerek miatt csak jópofát vághat, más esetben már régen kirángatta volna ezt a beképzelt majmot. 

Eljön az utolsó este, a búcsú ideje. 

- Apa, ne menj! Hiányzol nagyon! 

A mindig szálfaegyenes tartású ember ebben a pillanatban megroggyan. Kezével barackot nyom gyermeke fejére, közben fejét kissé oldalvást fordítja, hogy ne látszódjon hogy fátyolos a tekintete. 

Ezt az érzést csak az tudja átérezni, akinek gyereke van. Mindent elviselsz, a kialvatlanságot, a kemény munkát, de azt, amikor a gyerek sírva, elcsukló hangon a szemedbe néz, és azt kérdezi, hogy meddig tart még ez, azt ép ésszel nem lehet kibírni. 

- Ne sírj, kislányom, csak tízet kell aludni, és találkozunk megint - próbálja nyugtatni az apa a gyermekét. 

Az igazat nem mondhatja el, a gyerek úgysem értené meg, hogy legalább még 1 évet kell távol lennie. Ezen az estén két mesét mond el. Majd utána hosszú perceken keresztül némán szorítja magához gyermekét. A 6 éves kislány zokogva sírja magát álomba, de az apuka sincs sokkal jobb állapotban. 

A meseolvasás után jön még egy kellemetlen beszélgetés a nejével.

- Tudom, hogy értünk csinálod, de ezt én nem bírom tovább. Nem győzök egyedül mindent. A munkát, a gyereknevelést, a háztartást. Minden a nyakamba szakadt. Ezt én egyszerűen nem bírom. Érted? - fakad ki a feleség.

A Géplakatos érti, hogyne értené. Ám erre a problémára nincsen jó válasz. Teljesen tehetetlen. A Géplakatosnak már mindegy, hogy melyik ujjába harap. Sajnos úgy néz ki, megnyugvást már sehol se talál

Hajnal fél 4-kor indul. Jó időt fut, 6-kor már Hegyeshalomnál átlépi a határt. Ezen a reggelen ezer és ezer ember az útitársa, mind a túlélésért küzdenek. Ők mind, akik nyugatra tartanak a pénz szajhái, és a munka rabszolgái. Nincs más választásuk.

Küzdeni kell a jó tempóért és az előítéletekkel is, főleg, ha régi autód van. Az autója se mai gyerek. Egy 17 éves F Astrával jár ki dolgozni. Viseltesnek látszik, de jól karban van tartva, saját maga szereli. 

Levillogják a belső sávban, pedig vannak előtte. Nem feltételezik róla és autójáról, hogy képes tartani a forgalom ritmusát, mégis megindul, mikor szabad lesz előtte az út. 

A mutató lehorgonyoz az állandó 140 környékén. Így haladni is tud, és mégse büntetik meg. Az előbbi türelmetlen autós szépen lekopik. Ezek szerint mégsem volt annyira sürgős neki. 

Innsbruck környékén egy óvatlan pillanatban elbóbiskol, csak egy szemvillanásnyira, ám ez is elég, hogy az autójával az utat szegélyező fák közé repüljön. Egy kétségbeesett mozdulatával a szellőzőre kötött kulcstartó felé nyúl, melyen a gyermeke képe van. Utolsó gondolat a kislánya, utána elsötétül minden... 

A tűzoltók fél órával később feszítővágóval felnyitják az összetört autót, de már csak a géplakatos teljesen összeroncsolt testét találják meg. Élettelen keze még mindig a kulcstartót szorítja. 

Még a sokat próbált tűzoltóknak is teljesen ledöbbennek. A vonulós tűzoltók közül az a 3 ember, aki a roncsnál dogozott, a műszak végén leissza magát. Ők is családos emberek. 

A feleség külföldi számról telefonhívást kap. Azonnal felveszi, hiszen a férjének is állandóan változó a hívószáma a külföldi szolgáltató miatt. Felveszi, belehallgat, de nincs ereje végighallgatni a másiknak a mondandóját, a telefon hangosan koppan a padlón. 

Ezen az estén a 6 éves kislányból azonnal felnőtt lesz. Sajnos ahhoz már nagy, hogy megértse, apa nem jön többé. Zokogva borulnak össze az anyjával. 

Egy újabb család élete ment tönkre. 

Nyugodj békében, Géplakatos!”

HÍRMONDÓ 

Érdemes külföldre menni – víz- és gázszerelőnek? 

Kiszámoltuk, megmutatjuk! 

Tárt karokkal várják külföldön a pincéreket, szakácsokat 

Noha akadt némi béremelés tavaly, a vendéglátásban dolgozók még mindig elég rosszul keresnek, nem csoda, hogy rengetegen mennek külföldre dolgozni, ahol viszont tárt karokkal várják őket. 

Több mint 3000 orvos hiányzik Magyarországról 

Miközben a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint általános az orvosok között a munkaerőhiány, a kormány részéről az ügyben megnyilatkozó államtitkár azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt években csökkent a szakemberek elvándorlása. A vicc az, hogy akár mindkettő igaz lehet egyszerre. 

Térképen, amint fogy Magyarország 

Az elvándorlás és az elöregedés egyszerre fenyegeti a kelet-közép-európai országokat, így Magyarországot is. Erről mutatunk egy egészen szomorú és elgondolkodtató térképet.

(Fotó: pixabay.com/skeeze)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

http://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2413587651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

taga20 2018.01.20. 22:06:23

@Hari Seldon 2: talán, de azóta elvált a francia férjétől. persze azért ott maradt, és van másik gall:)

küldök neked egy számot, me én ilyen mjúzikális magyarfasz vagyok:)

www.youtube.com/watch?v=K5KAc5CoCuk&list=RDK5KAc5CoCuk

Határátkelő 2018.01.20. 22:07:40

@Dikusz: Azért azt ugye nem gondolod, hogy csak úgy odaírom a nevét??? Ő küldte, nyilván majd jön is, ha úgy gondolja.

Zoole Reloaded 2018.01.20. 22:10:16

@Dikusz: most miért sajnálkozol, én is dolgoztam ma ;)

taga20 2018.01.20. 22:12:54

@Hari Seldon 2: dehát nálatok egy csomó no go zona van. szíjgyártópeti monta!

senki nem mer templomba menni, és mindenki muzulmános, és a csajok csadorban csapatják.

na nem, ez nekem nem pálya.
igaz cigány vagyok, de azé van ahová má én sem süllyedek le!:)))

taga20 2018.01.20. 22:13:05

@Határátkelő: haver, te tényleg elolvasol minden kommentet, amit utólag beengecc?

gabors 2018.01.20. 22:18:20

@Hari Seldon 2: "anál könnyebben vette" ezt nem ertem ... :-)))) ehhez mar kellene a 18-as karika nem ??

Dikusz 2018.01.20. 22:21:37

@Határátkelő: Nem, és épp ezért írtam, hogy nem kamu a poszt.
Be szoktam látni, ha tévedek, éppen ezért kérlek írd meg nekem, a hozzászólásomban hol láttad azt, hogy kétségbe vonom a poszt valódiságát.
Nem én állítottam, hogy kamu a poszt, nem is esik jól a feltételezés (most pláne nem), bár hogy mi esik jól nekem, és mi nem, azt hiszem azon a néhány emberen kívül, aki ismer engem, senkit sem érdekel.

taga20 2018.01.20. 22:23:28

@gabors: rossz aki jóra gondol:)))

krézidízel 2018.01.20. 22:23:47

Ez a történet nagyon durva, megkönnyeztük az asszonnyal... Az a baj, hogy mindenki magára ismer ebben a storyban, nagyon életszerű. Most végig olvastam a korábbi posztjait, hát mit mondjak, egyre jobb.
Szerintem már abba hagyhatná a hoteles melót, ez a vonal jobban megy neki...

gabors 2018.01.20. 22:33:48

@Virago_1000: "- a devizahitelezes - amelynek egyenes kovetkezmenye a fenti tortenet - pontosan a kedvenc kormanyod biztositott hozza jogi hatteret." ez TOTALISAN hazugsag !!

a torvenyt ORBAN elso kormanyzasa alatt hoztak

Ha hiszed ha nem ettol ez meg TENY (fact) marad !!

most vagy (mint mar irtam) agyatlan vagy ... vagy alpbol hazudsz es nem csak itt de MAGADNAK is ... ettol nem valtozik a TENY hogy a deviza alapu hiteleket az elso "cigany" kormany inditvanyozta ... es a parlament meg is szavazta ugy 2000 korul ... es Jarai nyomta felfele a forint arfolyamot egeszen 2008-i mint bebetonozott fideszista .. csak hogy minnel tobbet artson a maszopnak nem szamitott hogy a kemenyen dologozo kisember szivott emiatt ...

legyszi nezzel mar utanna ha nem hiszed ....

Határátkelő 2018.01.20. 22:40:03

@Dikusz: Ja, OK, bocs, akkor félreértettem. :)

Határátkelő 2018.01.20. 22:40:41

@gabors: Ezt a cigányozást itt ne, ha kérhetem. Kösz.

gabors 2018.01.20. 22:41:07

@blackhairlady: " @Virago_1000: " Az elquro baratod mondta: ha nem tetszik el lehet menni."
Kinek, kiknek mondta? Arra is emlekszel?
"

dehogy emlekszik arra sem emlekszik hogy ORBAN kormany es parlamant szavazta meg a devizhitelezest ...

virago csak a szepre emlekszk ezerrel !!!! (agyatlan nem szeret meg gondolkodni sem)

gabors 2018.01.20. 22:50:06

@Határátkelő: bocs idezojelben volt csak szolok, de ertem ... ( miert szerinted nem ??? most mondhatnam hogy a szo pont arra utal ahogy viselkedett a kormany akkor es most (is) (leraboljjak az orszagot amig lehet) nem szemelyesen ertem en ez :-) ... aki mag magara veszi miert lenne az az en gondom ...

from the land of sarcaziam

gabors 2018.01.20. 22:53:40

@Határátkelő: Remelem a mondanivaloval azert nem volt gond mert azok TENYEK alapjan allnak szerintem az akkor is a mostani kormany sem mas .... mint egy csapat vandor xxxxxx karavan ...

taga20 2018.01.20. 23:00:56

@gabors: csányievtársnak, és bandájának mondta feri, mikor ki akart rájuk vetni valami nevetséges adót, de az iszapfejű nagyúr bedobta a durcit.

lézerdzsoni is mekmondta, hogy csányi evtárs az ország uzsorása:)

gabors 2018.01.20. 23:04:55

@taga20: ne nekem mondjad hanem viragurnak !!! es a slepnek ...

gabors 2018.01.20. 23:06:41

@taga20: "lézerdzsoni is mekmondta, hogy csányi evtárs az ország uzsorása:) "

azota is ott szotyolazik a "dakota" (ez OK tisztelt hataratkelo) vikivel ...

taga20 2018.01.20. 23:41:40

@gabors: vegyél vissza enber! mi bajod van a norvégokkal?:)))

zene!:))

www.youtube.com/watch?v=KHgEXW8dbKA

blackhairlady 2018.01.20. 23:46:50

@taga20: elcsodalkoznal mennyire keves :)

taga20 2018.01.21. 00:03:14

@blackhairlady: oksa! de azé vágod az élcet a mondandómban?:)

sörm 2018.01.21. 00:20:10

Tényleg szívszorító történet. Teljesen mindegy hogy irodalmi vagy megtörtént eset, egyszerűen életszagú.

Nekem is volt egy balesetem három hónappal azután hogy külföldön munkába álltam. Nyilván ilyenkor nagyon szűk a pénz és a munkahelyen is bizonyítani kell. Emellett ha nem munkában vagy sem pihensz, mert ezerféle ügyintézés, lakáskeresés, sokkal jobban elfáradsz mert minden idegen nyelven van stb. Én pl tanárból lettem gyári munkás hol délelőtti, hol éjszakai műszakban, úgyhogy fizikailag is bírni kellett, meg egy teljesen új környezetben helyt állni, amiben minden idegen, mindent nulláról tanulsz. Műszakváltásból egyenesen következik az alvászavar, állandó fáradtság. Ráadásul amíg arra tepersz hogy ideiglenesből állandóra vegyenek fel, nem mondasz nemet a túlórára. Summa summarum, hajnali ötkor elaludtam a volán mögött. Kocsi totálkáros, én hülye módon másnap már munkába álltam (figyelmen kívül hagyva egy csomó fájdalmat amit nem lett volna szabad), de a legfontosabb és amiért végtelenül hálás vagyok, hogy másban nem tettem kárt.

A folytatás még inkább mutatja mennyire kiszolgáltatott az ember az ilyen időszakokban: szállást csak olyan helyen találtam ahol nincs tömegközlekedés. Ha nincs autó, nincs munka, két nap múlva muszáj volt vennem másikat. A márkaszervíz azt mondta, nyugodtan vegyem meg a kinézett Toyotát, minden rendben van vele. Két nap múlva kigyúlt a motorbajt jező lámpa. Négyszer vittem vissza, mind a négyszer azt mondták csak kis baj van vele, katalizátort kell cserélni stb. Azt több hónap után sikerült észrevenni, hogy egy öreg opel motrot buheráltak bele a Toyotába. Ma már úgy perelném a rohadt márkaszervízt... És ma már tudom azt is, hogy minden vásárlásnál van 15 nap elállási jogom, tehát eleve a paraszt aki rámsózta a roncsot vissza kellett volna vegye. Akkor mit tudtam én? A túlélés volt a napi cél. Látták hogy huszonéves kiscsaj, nyelvet nem tudja (angolul ők nem voltak hajlandók, pedig biztosan tudtak), na erről lehúzunk minden bőrt. Így kellett négy hónapon belül megvennem a harmadik kocsimat, és innentől tényleg benne voltam a spirálban, hogy annyi túlóra, amennyi csak legálisan lehetséges. Aztán a kezdeti iszonyú teher minden hónapban könnyebbedik, az első 3-5 hónap volt nagyon necces nekem. Utána viszont már nagyon figyeltem arra, hogy az alvás meglegyen, bármi áron, és elsősorban azért hogy másokat ne veszélyeztessek. Az első pár hónapban iszonyúan sebezhető az ember, akik ingáznak nekik meg kb ez az időszak kitolva több évre...

taga20 2018.01.21. 00:41:05

@sörm: bakker haver, vannak még értelmes kommentelők.

dánkesűn a hozzászólásodat:)

gabors 2018.01.21. 03:47:14

@taga20: "
@gabors: vegyél vissza enber! mi bajod van a norvégokkal?:)))"

ja azokkal az gond hogy ott hideg van meg soka tesla meg az arab .... es szokek es kek a szemuk .. fujjjjjj

gabors 2018.01.21. 03:52:49

@gabors: " @gabors: vegyél vissza enber! mi bajod van a norvégokkal?:)))""

kimaradt a mindenkfeletti munkaszeretet "azok" inkabb felakasztajak magukat (hala istennek) mnthogy segikjebol eljen mind a 4 genaracio .... (aka putri)

gabors 2018.01.21. 03:55:55

@sörm: autohoz .... nem ertem markaszerviztol vettel autot ??? azt hogyan ?

autot csak ujat :-) venni oh csak azt erdemes....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.01.21. 06:04:33

Nem szabad ilyet csinálni, gyerekkel meg már főleg nem.Vagy családostul költözünk, vagy sehogy...Rettenetes sztori volt, gondolom, nem csak kitaláció.

Zoole Reloaded 2018.01.21. 09:55:15

@Határátkelő: ejnye HA, kar volt szegény @Dikusz: -t leszúrnod, hiszen csak engem erősített meg abban, hogy nagyon is élet szagú a poszt, sirok

**mimi** 2018.01.21. 11:24:20

Ez nagyon életszagú és szomorú ...:(

Olliék 2018.01.21. 17:04:18

Nem fair,hogy a megélhetésért apuka hoz áldozatot,a gyerek szenved anyuka meg sipákol. Ezt mi is átéltük.
Azzal a különbséggel, hogy mi kötöztük a csomót,hogy mikor leszünk újra együtt.
Nekem is bazi nehéz volt egyedül a két gyerek,a munka, a háztartás, de azt a háromezret én nem cipőre, hanem egy nyugdíjas néninek adtam minden hétfőn, aki jött és kitakarított.
Óriási segítség volt a 6 napos munkahéten, mert legalább vasárnap a gyerekekkel lehettem, hétköznap pedig skype apával.
A család ebben a tartós helyzetben szét fog esni. Egyesíteni kell a családot a közös célért, és mindenkinek áldozatot kell hoznia.

DieNanny CH 2018.01.21. 18:59:55

@gabors:

"autot csak ujat :-) venni oh csak azt erdemes...."

Ez elég bunkó hozzászólás volt. Szerinted, az emberek 99%-a, ha tehetné, nem újat venne???

Bredpitt Monika 2018.01.21. 19:27:17

@LepesMez: szerintem nem mindegy, hogy valós e a tartalom, mert ez a blog nem egy irodalmi kör,

ha nem valós, akkor bizony a hozzászólók hülyére vannak véve, nekem ez a véleményem, már csak azért is mert ilyen sokkoló vége van a történetnek, kár hogy nem jött a szerző (akit nagyon bírok egyébként)

Bredpitt Monika 2018.01.21. 19:34:53

@Virago_1000: na végre, valami kis csírája a szenvedélynek!!!

tegnap úgy döntöttem, hogy nem érdemes veled beszélgetni, de amikor megláttam, a fenti "hívásod" akkor azt gondoltam:

"Szó szerint a picsába küldtem el ezt az embert, és még így is tud normálisan szólni hozzám." (ezért kapsz egy kis respect et)

Viszont a mai nap után inkább távol tartom magam tőled, mert nem látom értelmét vitázni valakivel, aki egy ilyen poszt után Bajnait emlegeti.

Ígértem, hogy kicsit emlékeztetlek a te drágalátos kormányod fantasztikus tevékenységére

(egyébként ki volt az én kedvenc kormányom, mondd már meg, mert még én sem tudom....soha nem ejtettem ki ilyet a számon, hogy kedvenc kormányom volt valaha is)

Most éppen Kósa Lajos drága édesanyja van soron a sertésteleppel (az alábbi versike ehhez kapcsolódik és kedvenc kormányod kedvenc tevékenységi köréhez: a közpénzek lopásához) - jön a vers egy pár perc múlva -

Bredpitt Monika 2018.01.21. 19:41:18

Nem stróman az édesanyám, mer nem az, az is csak egy kicsi erkély, nem terasz.

Az se márvány, hanem csak egy járólap, nézze csak meg nincs lerakva vágólap.

Nem lopom a pénzem , ahogy anyám sem, nem úgy van az, hogy csak terem, korántsem.

Kertemben az arany paszuly virágzik, bevitetem, aki ezzel vitázik.

Bredpitt Monika 2018.01.21. 19:44:53

Hányok a tolvaj bandától, meg azoktól akik a seggüket nyaldossák.
Undorító, mocskos féreg banda!!!

@Virago_1000: a jövőben távol tartom magam a megjegyzéseidtől, minthogy megint elküldjelek a fészkes fenébe, nem érsz ennyit, csak belököd ide a hülyeségeid, üdvözlettel good bye

Bredpitt Monika 2018.01.21. 19:49:05

@Vánnyadt Ványadtovics: "Ha van nick ezen a blogon, aki 10 emberből 12-őt föl tud bosszantani, az te vagy. "

Köszi, pont ez a célom. Szél Bernadett is felbosszantja Szilárdot, jó kis reklámot kapott most az LMP a birkózótól .

Egyébként nekem az is elég lenne, ha csak téged bosszantalak (gondolom a 10-ből 12 ben te is benne vagy)

gabors 2018.01.21. 19:54:53

@DieNanny CH: ne izelj ... ott volt a simely ... es tovabbra is azt tartom hasznalt autot csak hozzaertok vegyenek a "marka szervizben" aki megizik az inkabb a "bunko"

es igen uj autot erdemes venni (szerintem) azt elso 5-6 evben (normalis hasznalat eseten akar tovabb is) nem kell javitgatni ... persze illik a kotelezo dolgokat nem elsumakolni ....

Kocsim most 5.5 eves 70,000+ merfold (durvan kicsit tul van a 100k km-en) eddig olajcseren kivul csak uj gumik kellettek kb 80k km -nel kb akkor fekbetet elore most 110k km-nel hatso fekbetetek ... semmit nem kellet mojolni vele ...(igaz ablatorlo lapatot mar haromszor cserltem me a legszurot de ehhez nem kell szerviz ...)

ha megveszem 10 evesen akkor mar az elso evben basztatni kellett volna az "uj" kocsit...

En is hitelre vettem csak tudtam mennyit tudok kenyelmessen visszafizetni ... ja es 6 helyett 4 ev alatt ki is fizettem a hitelt

LepesMez 2018.01.21. 19:55:06

@Bredpitt Monika: en ugy fogom fel, hogy egy problemakort dob fel, a kint robotolo ferjek (vagy felesegek) eletet biztos te is hallottal olyat, hogy apa robotol nemetorszagban, kuldi haza a penzt, az asszonyka meg kefelget jobbra-balra, meg eli a magasabb eletszinvonalat a felszarvazott ferj jovoltabol. szerintem ezek jogos es idevalo kerdesek, akkor is, ha a vitaindito nem 100% valos.

Bredpitt Monika 2018.01.21. 21:31:16

@LepesMez: csak azért örülnék, ha kitalált történet lenne, mert akkor ez a szörnyű vég nem valós,

VT Man 2018.01.21. 22:04:07

@gabors:
"a deviza alapu hiteleket az elso "cigany" kormany inditvanyozta"

Nem lehetne ebbol a blogbol kidobni az ilyen rasszista allatokat, mint a fenti kommentelo, akik csak ciganyozni tudnak??

Meteurológus 2018.01.21. 22:56:33

Akár igaz a történet, akár nem, elég realisztikus.
A 22-es csapdája, ha otthon marad, akkor elvesztenek mindent, ha kimegy dolgozni, elveszít mindent...
Mi lenne a jó megoldás?
Talán ha kint vett volna fel hitelt, azzal kifizette volna az otthonit és a kintit törlesztette volna...talán. A kinti bankok nem szabad rablásban érdekeltek mint a magyarok, élén az otpvel.

Vagy eladni az otthoni házat és újrakezdeni egy kisebbel.

Magyarországon nem volt igazi rendszerváltás, generáció és tulajdonosváltás volt, a korábbi állami vagyont átlopták magánkézbe, ennyi történt.

Vajon ez a géplakatos miért nem kapott hitelt az önkormányzattól mint anno Kósa? Vajon miből váltotta meg a fickó a hatalmas svájci frankos hitelét?
Vagy most nézzük Szlovéniát... a magyar kormány miért nem tette meg, miért nem teszi meg ugyanezt?
Mert NEM ÁLL ÉRDEKÉBEN!

Nem sírom vissza Gyurcsányt, de akármilyen béna, lúzer kormánya volt, mégis messze emberibb volt mint Orbán vadkelete.
Ez a szintű gyűlöletkampány (haha Brüsszel ellen, holott onnan jön a pénz, amit Orbán és falkája ellop; haha Soros ellene, akinek ösztöndíján jutott ki Oxfordba Orbán; haha migránsok ellen, közben letelepedési kötvényekkel pénzért -ami megint magánkézbe került- adták a magyar papírokat orosz-ukrán bűnözőknek), nyilvános és intézményesített lopás, korrupció talán sohasem létezett még, az értelmileg lezüllesztett vagy fejhajtásért lefizetett magyar meg működteti ezt a bizarr zsarnoki hatalmat. Hányok tőlük!

Ide Mohács kellene, egy nagy tisztítás, hogy írmagja sem maradjon a "vezetőknek".

Nancsibacsi 2018.01.21. 23:16:50

@gabors: "ettol nem valtozik a TENY hogy a deviza alapu hiteleket az elso "cigany" kormany inditvanyozta"
Ez pontosan annyira tény, amennyire bemagyarázod magadnak. Egyébként csak egy légből kapott ökörség.
A deviza alapú hiteleket senki se indítványozta, csak miután beléptünk az EU-ba, megnyílt a lehetőség az EUs bankok előtt Magyarországra jelzálog hitelt folyósítani. Az osztrák bankok ezt el is kezdték - nem a magyarországi cégük, hanem osztrák cégek, sőt odáig mentek, hogy pl. Sopronban kihelyezett osztrák fiókoat is nyitottak, ahol vehették fel EUR hitelt, amely lehetett EUR vagy CHF alapú. Mikor látták a magyar bankok, hogy a nép hülye, és nem törődik azzal, hogy miben kapja a fizetését, hanem veszi fel euroban a hitelt, ők is bevezették a CHF (meg EUR, meg YEN) alapú hiteleket. Szóval kiszolgáltak egy IGÉNYT, amelyet ha ők nem szolgálnak ki, akkor kiszolgáltak volna a sógorok bankjai - az itteni bankosok meg éhen haltak volna.

Amúgy az egész deviza alapú hitellel semmi baj se lett volna, mert 2002-ben Medgyessy azt ígérte az Orbánnal tartott miniszerelnök jelölti vitában, hogy nem 2, hanem 1 év alatt vezeti be az EUR-t (2 évet Orbán mondott, meg a nemzetközi piaci elemzők). Hát azóta is vezetik...

Nancsibacsi 2018.01.21. 23:17:26

@Meteurológus: "A 22-es csapdája, ha otthon marad, akkor elvesztenek mindent, ha kimegy dolgozni, elveszít mindent... "
Nem veszítheti el, ami sose volt az övé. Ha nem álmodott volna nagyot, hanem 2 lábbal maradt volna a földön, akkor valószínűleg nem került volna ilyen helyzetbe. Nyilván lehet sajnálni, mert minden értelmetlen halál gyászolni való, de a körülményekben keresni a hibát mikor mi hibázunk sose vezet megoldáshoz.

Meteurológus 2018.01.22. 00:13:01

@Nancsibacsi: Nos, utólag logikus lépés lett volna forint alapú hitelt venni... akkor nem tűnt logikusnak, mert jóval drágább volt. Én a legnagyobb bajt a bankok működésében látom, szabad rablás, amit művelnek.

Közös felelősséget érzek igazságosnak, az adós nem mérte fel a veszélyt, ezért vessze el a házat, de a bank is hibás, mert olyannak adta a hitelt, akivel kapcsolatban nem győződött meg arról, hogy végig hitelképes maradjon. Tehát a bank csak a házat vihesse, mert az volt a hitel alapja, a többi pedig a bank vesztesége, mert rosszul helyezte ki a hitelt.
Két fél együttes rossz döntéséért miért csak az egyik oldal felel?

Iván Gyeprefos 2018.01.22. 00:44:53

@VT Man: a blogban csak az alaptörvénnyel nem ellentétes vélemények fogalmazhatok meg. A rasszizmus eszerint Magyarországon alkotmányos jog. A liberálisoknak.

Iván Gyeprefos 2018.01.22. 00:44:55

@VT Man: nem, mert kettős mérce van. Az ideológiailag megbízható, jó elvtársak bármit mondhatnak. A szabályok, korlátozások csak az illiberalisokra vonatkoznak.

Határátkelő 2018.01.22. 00:45:54

@Iván Gyeprefos: Figyelmeztettem, hogy ez nem elfogadható.

MRN 2018.01.22. 08:03:26

Hollywood kapva kapna ezen a szívfacsaró novellán.
Egy csomó személyeskedő kommentet siekrült generálnia.

abcd1234 2018.01.22. 08:11:46

" A banki hitel nem volt erőszak, inkább úgy mondanám, hogy mertek nagyot álmodni."
Más meg család és lakás nélkül élte le az élete felét. Hitel nélkül... Róluk is lehetne megható történetet mesélni! Ja, és pontosan az utóbbiak pénzéből mentegetjük most azokat, akik nagyot álmodtak!

Ütvefúró 2018.01.22. 09:31:53

Szeretnék egy dolgot tisztázni!
Akikkel kezdtem, azok közül sajnos nincs már életben mindenki. Ez a poszt nem novella, hanem a véres valóság. A Facebookon picsogók az autón vannak kiakadva amit Géplakatos venni akart. Könyörgöm, van olyan becsületes ember, aki először a hitelét szeretné törleszteni, nem rögtön egy A8 Audit vesz. Közbe meg valamivel ugye járni kell... Az meg hogy nem kellett volna hitelt felvenni... Mindenki hoz(hat) rossz döntéseket, de ha előfordul, ne kelljen már egy életen keresztül viselni a következményeit. Ő ezért hajtott, hogy minnél hamarább hazatérhessen. A Forint / vagy CHF árfolyamot sincs értelme firtatni. Egy napra előre se tudunk 100%-ban megjósolni valamit, nemhogy valami be fog dőlni fél éven belül....

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 09:43:43

@Ütvefúró: (nem tudsz mindenkinek kedvére tenni, mondja a mondás, s ez így van az irásoddal is. Még a legjobbakba is beleköt valaki.)

Opi87 2018.01.22. 10:47:15

Hitelt csak akkor veszünk fel, amikor van legalább annyi pénzünk, amennyi hitelt veszünk fel. De inkább kevesebb.

Lakáshitel meg eleve hülyeség. Az önerő annyi tartalék, ami akár évekre elég pl. baleset vagy munkahelyvesztés esetén.

Tessék lakást bérelni, és okosan befektetni inkább a pénzt. A lakásvásárlás nemhogy luxus, még csak nem is okos befektetés, ugyanis folyamatos költsége van. Ezt bárki elmondja neked, aki ért a befektetésekhez. Nem tudom mi ez a nagy ragaszkodás nálunk a lakásbirtokláshoz, nem csoda, hogy annyi ember él fos anyagi helyzetben, minden tartalék nélkül, felélve minden hónapban amit keres. Lehet ám másképp is csinálni.

Akkor vegyél lakást, ha ki tudod fizetni, esetleg max. 30%-ára kell hitel, plusz még maradjon is pénzed. Az is hülye, aki MINDEN pénzét egy lóra teszi, legyen az lakás vagy autó vagy vállalkozás.

Mr. Waszabi 2018.01.22. 10:47:39

Jó írás a valóságról. Eléggé cigány élet a külföldre való ingázás, nagy az esélye a baleseti halálnak, ha valaki 2 hetente hazarongyol Svájcból, Németországból, aztán vissza. Egy ismerősöm is csinálta pár évig, 1-2 alkalommal majdnem elperecelt az autópályán.
Béke poraira az elhunytnak.

CyberPunK 2018.01.22. 10:56:00

@abcd1234: Kinek a pénzéből mentegetsz te itt bárkit is? Számold már össze, hogy mennyit költött az állam azokra a látszat baromságokra, és mennyit kaszált a bankokon "extraprofit" felkiáltással? Annak a többségét a devizások dobták össze, ahogy az MNB alapítványozó pénzét is lehetne kapirgálni. Persze, lehet anyázni, meg fröcsögni, de azért számoljuk már ki azt is, hogy a tanácsi lakások privatizálása mennyibe is fájt az államnak, aztán leülhetünk beszélgetni arról, hogy ki is menteget itt kit.

Honeyman 2018.01.22. 12:02:48

Ismertem egy esztergályost, pontosan ugyanígy járt. Csak meló után tartott haza a családjához Magyarországra elaludt a volánnál autópályán épp a lehajtónál 20km-re az otthonától. Nem voltak nagy álmai...

erkölcsi hulla 2018.01.22. 12:02:54

Szegény feleség, a férje hordta haza a lóvét, és sír hogy nem bírja egyedül a gyereket. Meg alig van ideje cipőt venni.

Nem tudom milyen bluepilles írta ezt a történtetet, de a női lelkivilágot sikerült pontosan eltalálnia.
Ha a fickó nem halt volna meg, a női elvált volna, keresett volna még valakit fizetés kiegészítésre, és csicskáztatásra, a férfinek meg nem kellett volna hazajárnia.

vándor madár 2018.01.22. 12:41:20

@erkölcsi hulla: "Ha a fickó nem halt volna meg, a női elvált volna, keresett volna még valakit fizetés kiegészítésre, és csicskáztatásra, a férfinek meg nem kellett volna hazajárnia."

Hát igen. Én is ismerek két esetet is a közelmúltból, ahol a férfiak kint gályáztak, a nők meg otthon elb@szták és lenyúlták a férjek összes keresetét, mert a hülyék az egészet hazaküldték, aztán a csajok leléptek egy másik pasival. A két családnak egyébként semmi köze egymáshoz. Ja és az egyikben nyakig ültek az adósságban, szerintem még kajára sem mindig futotta. A csaj természetesen nem fizette be a csekkeket, csak az elején pár nagyon égetőt. A srác meg arra ment haza, hogy nagyjából ki van pakolva a ház is, amibe a lány csak beleült.
De ehhez még nem is kell külföldre menni dolgozni. Mo-n is megtörtént ez ugyan ilyen forgatókönyv szerint egy ismerőssel. Még szerencse, hogy a srác nem vezetett gyorsan, így csak az autónak lett baja.
Ez a poszt sajnos a meztelen valóságról szólt, bármennyire is hihetetlen. Igaz, nem mindenki valósága, de sajnos már tipikus.

Golf2 2018.01.22. 13:15:11

@Olliék: +1 Erre írtam az elején hogy keresd a nőt...

okostojas007 2018.01.22. 14:08:37

@Virago_1000: persze pubi.. de viktorka, aki bevezette a devizahitelt, az nem hibas, hanem gyurcsany.. :D

okostojas007 2018.01.22. 14:24:49

@Nancsibacsi: viktor barátod vezette be, 2001-ben , ők engedélyezték a lakosság számára.
"Az első Orbán-kormány készítette elő és a Fidesz többségű parlament fogadta el a 2001. évi XCIII. törvényt, amely megszüntette a devizakorlátozásokat."

vándor madár 2018.01.22. 15:45:47

Mivel itt többen megemlítették, hogy Géplakatosnak ki kellett volna vinni a családot Svájcba, ebből arra a következtetésre jutottam, hogy nem tudják, mi a való világ ezen a fronton.
Kezdjük ott, hogy Svájc nem az Unijóóó. Az nem úgy működik, hogy otthon beülünk az autóba, ott meg kiszállunk és onnantól most ott lakunk. Igaz, oda lehet menni 3 hónapra "csak úgy", ami hivatalosan munkakeresésnek számít, csak azt nem tudom, miből él meg ott az, aki még Mo-n sem tud megélni. Akkor menjünk sorjában.

Svájcban a szakik nem keresik magukat hülyére, sőt a külföldiek általában nem is direkt vannak felvéve egy munkáltatóhoz, hanem közvetítő útján vannak ott kölcsönben (Arbeitnehmerüberlassung), úgyhogy az a dögkeselyű elviszi a bérük jó részét, ők meg kapják a maradékot. Ez azért jó a munkáltatóknak, mert ha nincs megrendelés vagy főleg az építkezéseken télen elég meló, akkor mindenki mehet világgá költségek nélkül. Itt most ne a magyar bérekhez hasonlítgassunk, hanem az ottani megélhetési költségeket vegyük alapul.

Mivel gyakorlatilag bizonytalan a helyük és a munka időtartama is, nem is tudnak lakást bérelni, hanem általában valami tömegszálláson vagy lepukkant hotelekben vannak elhelyezve, de ez sincs ingyen, hanem akár havi 600 + frankba is kerül. Ilyen helyre nem lehet kivinni a családot.

Ha valakinek mégis sikerüne kikerülni ebből az ördögi körből és kivinné a családját, akkor annyi pénzt kell neki keresnie, hogy abból meg is tudjanak élni. Ezt ellenőrzi az idegenrendészet illetve nem is ad megfelelő anyagiak hiányában a családnak tartózkodási engedélyt és hogy mennyi az annyi, azt ők döntik el. Ne gondoljuk, hogy majd bérelünk egy egyszobás lakást és ott elleszünk, mert arra garantáltan nem kapnak hárman tartózkodási engedélyt, úgyhogy minimum egy kétszobás lakás kell + a megélhetési költségek + a betegbiztos költségei + a gyermekelhelyezés költségei meg egyebek. A betegbiztosítást ott mindenki saját zsebből fizeti, 3 főre még a legócskább biztosítónál is több száz frank.

Arra nem lehet számítani, hogy anya talál munkát, mert 1. hova teszi a gyereket, 2. hol talál munkát nyelvtudás hiányában? Svájc nem GB, hogy végigmegyek az utcán, oszt valamelyik pub csak felvesz csaposnak. Ott a vendéglátásban dolgozók többsége szakképzett. Ha még lenne is ovoda, ami nem valósznű, hogy van és ha van, akkor is gyakran csak 9-12-ig van nyitva, úgyhogy anya munkavállalása kisgyerkekkel abszolut esélytelen.

A végeredmény az, hogy vagy ki sem mehetne a család vagy ha valami csoda folytán mégis, akkor apa keresetéből csak nagyon szűkösen tudnának megélni. Azt még el is felejtettem, hogy a lakástt be is kellene bútorozni, mert a bérlemények üresek.

Ha a megélhetés ott felemészt mindent, akkor miből fizetik vissza a hitelt? Ha pedig ott is épp hogy csak elvegetál a család, akkor előbb-utóbb az sem vezet semmi jóra. Én ismertem olyan szakikat, akik hetente jártak haza. Egész héten túlóráztak, hogy anyunak nehogy eszébe jusson cipőket venni, mégis állandóan bennük volt a félsz, hogy nem tudják mire mennek haza.

Egyébként Svájcon belül is nagyok a kereseti különbségek. Mivel a Géplakatos Innsbruck felé ment, a keleti országrészben kellett dolgoznia, különben senki nem jár arra. Arrafelé lényegesen alacsonyabbak a bérek, úgyhogy nem csoda, ha évekig kellett volna neki gályáznia, hogy visszafizesse a maradék hitelt és akkor még mindig csak nullán állnak anyagilag, családügyileg meg jelentős minuszban.

Golf2 2018.01.22. 16:11:47

@vándor madár: Hiába túlórázott,anyu mégis(nyúl)cipőt húz.

svajcineger 2018.01.22. 16:42:38

@vándor madár:
Tömör, de valós / velős összefoglalása a (svájci) való világnak.

krézidízel 2018.01.22. 16:56:55

Ütveqúró! Ezek szerint a story nem rólad szól! Ettől még elég letaglózó. Nem most olvastuk, de még mindig a hatása alatt vagyunk. Elég pontosan adtad vissza mind az ember mind azasszony lelkivilágát. Végig olvastam a Facebookos trollokat. Ne törődj a negatív kritikával. Más még a nevét se tudja leírni egy kockás füzetlapra, te meg csuklóból 10 oldalakat írsz...

ételizésítő 2018.01.22. 16:56:59

Ó, de megható kis giccses szart sikerült is összehozni...

]{udarauszkasz 2018.01.22. 17:06:14

Akar rolam is szolhatna e versike. Ausztriaban ugyanez, a konkurrencia nagy, felmillio munkanelkuli.
A szerb, a torok, a tobbi nacio fedezi egymast, segitenek egymason, de magyarkent egyedul van az ember, itthon is, es kint is. Egy megoldas van: olyan fonokot kell talalni, akivel jol kijon az ember. Ez pedig kib. nehez.

Leooo 2018.01.22. 17:14:31

@DieNanny CH: Na az is nagyon lökött, aki Magyarországon bérből és fizetésből élve új autót vesz, az első éves cirka 30% értékvesztést meg be is nyeli boldog és sugárzó mosollyal!

svajcineger 2018.01.22. 18:12:10

@krézidízel:
Hat, ha rola szolt volna, akkor nehezen tudta volna megirni...

Alick 2018.01.22. 18:43:40

2010-ben CHF alapú hitel felvétele, ajjaj...

vándor madár 2018.01.22. 18:43:53

@Golf2: "Hiába túlórázott, anyu mégis (nyúl)cipőt húz."

Én úgy ítélem meg, hogy a kettő között nincs ok okozati összefüggés. Nem azért túlórázott, hogy anyu ne húzzon nyúlcipőt.
Szerintem mindenki jól nézze meg a hitelszerződését, mi áll benne, ugyanis a bankok azzal is csőbe húzták az embereket, hogy egyetemleges felelősséget ruháztak rájuk, amit szerintem nem sokan értettek meg.
Ez lefordítva azt jelenti, hogy az egész tartozás behajtható azon, aki fizetőképes, hiába van az ingatlanban (vagy ingóságban, szóval amire szól a hitel) csak résztulajdona és a hitel részaránya is annyi papiron. Ez házaspárok esetében 50-50% szokott lenni. Magyarán közösen vették fel a hitelt, de apu fizet ki mindent és csak a fél ingatlan az övé. Sőt ha elválnak, a bíróság tutti, hogy anyunak ítéli a gyereket, sőt duplán neki itéli, mert apu külföldön tartózkodik, ergo nem foglalkozik a gyerekkel és még a lakáshasználatot is anyu fogja kapni, úgyhogy apu teljesen ki lesz semmizve a végén.

Ennek a házasságnak szerintem akkor is vége lett volna előbb - utóbb, ha a hitelhelyzet nem áll elő. Valami másik probléma úgyis előjön. Olyan nincs, hogy mindig Friede, Freude, Eierkuchen.

ételizésítő 2018.01.22. 18:44:11

@krézidízel:
Hát a mennyiség messze nem a legjobb mérce arra, hogy valaki hogyan ír. Nézd meg, mennyi szart hordanak össze az Index újságíró például, nulla helyesírással, sokszor magyartalanságoktól hemzsegve.

Ez a történet egy iszonyatos nagy hatásvadász giccs, amiből bárki képes írni naponta több tucatot.
De nálad láthatóan közönségre talált.
Javaslom még a Júlia-regényújság számait, neked való mélységű olvasmányok. És ott még sírnod sem kell a végén, mert Hepi Endrével végződnek.

Pöff 2018.01.22. 19:23:15

Nem akarom túl tolni a témát, de Németország Svájc már egy ideje nem a vágyálom földje...

persze jobb mint itthon, ezt nem vonja senki kétségbe, de a reggeli rádióban, pont erről volt szó, hogy a gazdagok csak gazdagabbak lett, a szegyének meg alig fejlődtek, pedig nem gondolnám, hogy az alsó közép osztálybeli német két kézzel szórná a pénzt vagy nem tudna gazdálkodni
Nyílik ott is az olló, nem is kicsit.

Másrészt aki alja munkásnak megy az ne csodálkozzon, arra kint se sok jó vár. Egyébként németországnak 15-20 évet nem jósolok, nagyon súlyos problémáknak néznek elébe, lehet jól leplezik most, meg a nagy autó és ipari cégek ezt kompenzálják jelenleg...de ez könnyen megroggyanhat.
A technikai fejlődés felgyorsult, nem lehet évekre berendezkedni hogy az úgy is marad.
Másrészt A németeknek senki nem kell csak rabszolga.
Az kellett nekik az az 1.2.VH-ban is, azért hagyták a török betelepülést, most a közel keleti emigránsokat. (még a merci főnök is leszólta magát) az itt lévő német cégek is kis kivétellel nem a mennyország...
Jó mutatja kétszínűségüket a dízel botrány.
Semmi nem változott

vándor madár 2018.01.22. 20:09:27

@Pöff: "Nem akarom túl tolni a témát, de Németország Svájc már egy ideje nem a vágyálom földje..."

Én ezt tudom, de aki még nem ment ki, az nem tudja. De azért aki Mo-n anyagilag nyakig ül a szarban, az még kimászhat belőle, ha sikerül neki ott munkát találnia. Még egy mosogatói állásban is legalább kétszer annyit tud keresni, mint Mo-n mondjuk egy tanár.

Egyébként szerinted mi lenne a vágyálom földje, ahova manapság egy magyar állampolgár ki tudna vándorolni (komolyabb anyagi befektetés nélkül)?

De mi az hogy alja munkásnak megy? A német, de bármelyik Nyugati jóléti társadalom gerincét a szakmunkások adják. Nélkülük nem lenne termelés, hiába agyal ki a nagy mérnök és informatikus akármit. És miért robotoljon az "aljamunkás" Mo-n minimálbérért, ha kint legalább a háromszorosát vagy többszörösét megkeresi és azzal rendbeteszi az életét?

"Egyébként németországnak 15-20 évet nem jósolok, nagyon súlyos problémáknak néznek elébe, lehet jól leplezik most, meg a nagy autó és ipari cégek ezt kompenzálják jelenleg..."

Ez esetben Magyarország még előbb bukik. Én már jó ideje azon filózok, hogy a kormány Mo-n mégis miért az autóipart, főleg a német autóipart favorizálja annyira?

"Másrészt A németeknek senki nem kell csak rabszolga." Az a helyzet, hogy mindenkinek csak rabszolga kell, főleg olyan, aki nem gondolkodik, csak nyomja a melót legalább napi 10 órában, aztán már nincs ereje és energiája semmire.

Olliék 2018.01.22. 21:05:48

@Ütvefúró:
:(
Azt,hogy azt írid ez a véres valóság,még nehezebben emészthetővé teszi.
Egész nap ezen a poszton rugóztam, ugyanis a férjem németországon belül ingázik. Mint minden hétfő hajnalban felkeltem 3:10-kor lefőzni a kávéját, és ébreszteni,úrnak indítani. Utána már nem feküdtem vissza,mert 6-ra én is megyek. 8óra,nem jelentkezik. 8:30,még mindig nem. 10-ig bírtam,hiába hívom, ki van kapcsolva. Életre kelt a poszt!!!!!
11-kor hív,hogy bocsi, de nem dugta fel éjjelre tölteni,és lemerült.
Minden hétfőn zombi vagyok.

ember100 2018.01.22. 21:15:01

@Buchhalter:
Helló !

Nekem a ...fidis , ...vident hirdetések tetszenek csak most csak neked szuper hitel csak 25% THM vegyél játékkonzolt, menj wellnessezni....
DE hogy a jó izébe fogod visszafizetni ?
Hitelt 25 % CSAK úgy vesz fel az ember ha befekteti üzletel és minimum 40 % hasznot hoz.

Pöff 2018.01.22. 21:15:07

@vándor madár: igen aki a szószban ül annak minden jobb mint itthon,

Passz nem érint ennyire a dolog, hitelt nem veszek fel, elvből.
és mint a példa...nagyon sok példa mutatja nagyon helyesen
Kis összegre minek...nagyra meg már minek...akkor érdemesebb a kevesebbel is beérni.
Hitelt arra veszünk fel, ami ki is termeli, tehát nem egyéni használati eszközökre. A lakás is ilyen.

Szóval van tartalékom, sőt gondolkodok külföldre menekülésben, de nem cél ország nekem Ausztria Svájc Németország..akár milyen szép.

Társadalmilag, jelenlegi pénzügyi és életviteli szempontból nézem a 15 évet. Esni fog az életszínvonal
Persze tiszta sor hogy nálunk Budapesten Győrön kívül nagyjából meghalt az ország.

"A német, de bármelyik Nyugati jóléti társadalom gerincét a szakmunkások adják. Nélkülük nem lenne termelés, hiába agyal ki a nagy mérnök és informatikus akármit. "
Ha annyira a gerince lenne, akkor nem török és egyéb keletEU vendégmunkások végeznék...
Alja meló maradt az ott is csak fizetnek sokkal jobban mint itthon,
Betartják a minimum szabályokat, ha nem akkor perelhető a cég.

Egyébként nálunk is egy egy közepes szaki simán nyugati árat kér már lassan, csak pislogok, hogy már 20-30e Ft-ot órabérekkel dolgoznak itthon. laza 1-2 napos melóér 100eFt-ot simán elkérnek Diplomás mérnök nem keresnek ennyit itthon.
És nem agysebészetről beszélünk.

Magyarország jelenleg a multik miatt működik még, a diplomásoknak ipari területen dolgozóknak fizetnek...ennyi
Ők igénybe veszik a többi szolgáltatást...
abban a pillanatban hogy elmennek a cégek, itt összeomlás lesz
oktatás nincs, egészségügy nincs, nyugdíjrendszer nincs...
mondhatnánk úgyis hogy még 4 év Orbánt ez az ország nem fog kibírni

Nyilván ehhez képest Németország mennyország.

Ha van pénze valakinek(min 2-3 millió), akkor angolszász országba menjen.

Olliék 2018.01.22. 21:15:26

@Golf2: Ha őszinte akarok lenni, rengeteget változtam a különlét alatt. Szerintem pozitív irányban. Megerősítő hatással volt rám,és így utólag visszagondolva fogalmam sincs hogy bírtam ki.
Köszönöm a megerősítést.

Olliék 2018.01.22. 21:25:46

@Pöff:
"Szóval van tartalékom, sőt gondolkodok külföldre menekülésben, de nem cél ország nekem Ausztria Svájc Németország..akár milyen szép."
Kalandorok lehet,hogy a szépsége miatt választják ezeket az országokat.
A melósok az ingázás miatt.

Van tartalékod? Szuper. Család mellett nem lenne.
Mindenkinek más az élethelyzete, és annak szükségletei.
Szülőként az oktatás minősége,a befogadó készség stb... Alapján döntöttünk.

ételizésítő 2018.01.22. 21:28:45

@Olliék:
Ja, milyen jó lenne, ha feltalálnák mondjuk az autós töltőt, ami szivargyújtóról megy, és nem kerül többe 1000 Ft-nál...

Szerintem fel is vetem a legközelebbi tudományos konferencián.

Olliék 2018.01.22. 21:34:34

@ételizésítő: Ugye? Amikor észrevette,hogy lemerült, igénybe is vette.

svajcineger 2018.01.22. 22:11:26

@Pöff:
Azert van onbizalmad! Siman megiteled a kulfodi helyzetet (is) . Otthonrol...
De meg szerencse, hogy van tartalekod. :-)

vándor madár 2018.01.22. 22:26:17

@ételizésítő: "Ó, de megható kis giccses szart sikerült is összehozni..."

Nem tettszhet minden mindenkinek. Ebben a posztban elég sok minden benne van a mai magyar valóságból, szinte egy társadalmi tükör. Engem ez a poszt valahogy Kosztolányi Édes Anna-jára emlékeztet.

Ismerős, esetleg: "Aki kint dolgozik, az mindig megkapja, milyen könnyű neked, mert jól keresel." Anyáméktól már kértek falubeliek is pénzt, mondván biztos van nekik, hisz én külföldön vagyok. Az sem számít, hogy évtizedek óta nem is ott élek, csak látogatóba járok hozzájuk.
"Iszonyatosan nagy rajtunk a nyomás, és ezt csak az látja át, aki benne van." Én már régen feladtam bárkinek is elmondani a meztelen valóságot, úgysem hiszik el. Sokat keresel és kész. Menjen el mindenki, aztán majd megtapasztalja a sok pénz árát.
"Devizahitel"... Ez már örökös téma marad. A híradások szerint egymillióan felvették, azért ez nem semmi a felnőttkorú hitelképes lakosság arányában.
"A melóhelyre ő ment be először, majd ő ment el utoljára." - az ilyet manapság Mo-n hülyének nézik.
"A géplakatos tekintetéből kiolvassa a világfájdalmat" - nem éppen a múltkor volt a hírekben, hogy a magyarok a legboldogtalanabbak az egész EU-ban? De egyébként is a pesszimizmusról híresek és az öngyilkosságban is elég előkelő helyet foglalnak el.
'az ősöreg Astrát egy 10 éves Focusra szeretné cserélni" - az autó miatt hóttziher, hogy az egész világ előtt szégyenkezni kell. Már x éve külföldön dolgozol és nem tudtál venni egy rendeset?
"A nő azonnal ordítva támad" - nem a legjobb védekezés a támadás?
"15 pár cipő, aminek darabja max 3.000,- Ft-ba került." Hol? Én 4-5 éve vettem egy pár cipőt Mo-n, az kb. 33.000,- Ft-ba került. Jó van olcsóbb is, de háromezerért max. a kínainál kapsz valami ócska szart. Én a 15 pár cipőt nem feltétlenül szó szerint értem, hanem mint a tékozlás és pazarlás megtestesítését más kárára. A médiában elrettentő példaként szokták felhozni Imelda Marcos volt philippin diktátorné több száz vagy ezer párból álló cipőgyűjteményét. És ha az ember ilyesmiket összevesz, az csak puszta frusztráció és minden megy a ládafiába vagy esetleg valakinek tetszeni is akar bennük anyu?
"Az agrárbáró(k), akinek az most a legnagyobb gondja, hogy az éppen soron következő X5-ös, vagy X6-os terepjárót vegye meg a nejének." - Igen, pontosan ez van ma Mo-n. Kapják a több tízmilliós támogatásokat, más meg aprópénzért gályázik a gyárban. És miből lett nekik a nagy gazdaság? Tényleg állandóan furikáznak a nagy terepjárókkal és van, akinek 5 háza van meg százmillión felüli gépparkja, de a földekért aprópénzt fizetnek az embereknek bérlet címén. Jó, van rizikó, ha rossz az időjárás meg sok búza termett Kanadában meg Oroszországban vagy amikor nem megy el nekik senki traktorosnak minimálbérért napi tizenkét órában, de másokhoz képest még aranyéletük van. Most ők a kiváltságosok. Nem lehet, hogy azért, mert ők biztosan nem vándorolnak ki? A földet nem lehet magukkal vinni.
"Síró-rívó gyermek." - a pszichológusok biztosan tudják, hogy apura is szüksége van neki. A végén meg mindig az issza meg a levét, aki nem tehet semmiről. Vagy inkább ő minden baj okozója, hisz nélküle nagyon megnőne a mozgástér. Egyrészt szülessen sok gyerek, de ha már megvan, akkor oldd meg a problémákat.
"Nem győzök egyedül mindent. A munkát, a gyereknevelést, a háztartást. Minden a nyakamba szakadt. Ezt én egyszerűen nem bírom. Érted? - fakad ki a feleség." - Itt senki nincs jó helyzetben, de apunak bírni kell? Kaphatott volna mondjuk egy infarktust is, ilyen életvitel mellett. Még anyu az, aki otthon van. Csak van valami szociális háló, szülők, testvérek, rokonok, barátok, szomszédok, kollégák, akikkel legalább beszélgetni lehet.
"Egy újabb család élete ment tönkre." - Az első bekezdés elolvasása után tudtam, mi lesz a vége. Ez és az ilyen történet, nem sülhet el jól.

Pöff 2018.01.22. 22:46:42

@Olliék:

nem kétlem, ha úgy nézzük 15-20 év munkája fekszik benne és még ez is egy erősen visszafogott élet.
Beosztotti állással.

A társadalmi korosztályomnak még ennyi se jutott.
Önmagunkat nem tudjuk ellátni (vagy közelítünk a vegetatív állapothoz egy cél érdekében) nem hogy másról gondoskodni, amihez pénz kellene.
Szóval persze számoltam én is már mire jutnék 1-2 gyerekkel..
ott se vagyok ahol a szüleim 30 éve.
annyi hogy nem kopik fel az állam és egy minimál lakás beleférne.
Ennyi.
Valójában ezért is döglődik az ország, nincsenek céljaik a fiataloknak, mert alsó hangon is 5-10+ év egy szutyok keco.
Mire összekaparja kifut minden időből.
A 10+10-el is csak felverték az ingatlanárakat, még nagyobb társadalmi kárt okozva.
Ilyenekbe már bele se megyek, hogy minél nagyobb jövedelemnél minél több gyerekkel is csak a közép-felső réteg járt jól.
Csak az nem derül ki hogy ki fog adót fizetni, mert a szülő nő egyáltalán nem, a férfi meg kb alig fizet be adót.
Az egyedül álló dolgozó fiatalok meg jól megszívták.

Pöff 2018.01.22. 22:46:59

@svajcineger:
jah óriási tartalék...
magyar ember számára...aki elissza, elcigizi, elbasza minden szarra, nem elégszik meg semmivel (lásd írás a nőnek 15 pár cipő...3eFt-tal is laza 45 eFt...de gondolom inkább 150e)
Spórolni meg nem tud. a férfi meg gürizzen...sírni mindig van miért...nem kell senkire főznie,férjére mosnia, egy 6 éves gyereket nem tud vinni a bölcsibe? Szóval...nem akarom ezt mondani, meg nem ismerjük a teljes sztorit, de akkor az élet más területein is... ennyi tud? acsarkodva lehordja a férjét akit érg nem látott? lehet közben más másik pasi dugja...elvégre minek neki akkor másik cipő...

Hagyjuk...

Nem azt mondom. hogy az az életmód jó amit én csinálok, de mindig az rinyál, meg veri az asztalt, irigykedik vádaskodik, akinek a kezéből kifolyik minden pénz és 1-2 hétre nem tud előre tervezni pénzügyileg.
Tudom mert van ilyen a rokonságban. 5-en 2xer annyi idő alatt összesen 2xer annyit keresnek mint én, de fele annyi vagyonuk nincs nekem.
De közben úgy élnek, mintha nem lenne holnap, csak ezt elfelejtik.

Szakura 2018.01.22. 22:57:49

@erkölcsi hulla: Nem értelek, a nő azt mondta, túl sok neki egyedül a MUNKA, gyereknevelés, háztartás. Szóval, dolgozott, és vett magának néhány cipőt. A szörnyeteg.
Most komolyan?

DóraLászló65 2018.01.22. 22:57:58

Ez így nent 10 éve, így megy most is és így fog 10 év múlva is! Csak a történetek és a személyes szereplők változnak!
Ehhez pedig még csak külföldre se kell menni! Tragikus helyzetek bőven vannak itthon is!

Pöff 2018.01.22. 23:15:10

@Szakura:
"2010-ben lakáshitelt vettek fel a nejével, friss házasokként. Vidéki viszonylatban jól keresett. A svájci frank drágulására azonban senki nem volt felkészülve. A banki hitel nem volt erőszak, inkább úgy mondanám, hogy mertek nagyot álmodni. Amíg a kezdeti 7 millió nem emelkedett 12-re, addig nem volt gond. "

Én ezt nem értem...akinek sok ez a 12 millió annak a 7 is sok volt
Ha jól keresett vidéken, akkor ha mellényzsebből kirakta a pénzt, akkor a plusz 5 millió miért olyan nagy összeg...

Egyébként 2008-2009-re épeszű ember nem vett fel svájcit mikor már a csapból is az folyt hogy 200%-os a drágulás

De ha már beütött a krahh akkor ezek után az utolsó fillért is meg kellene fogni és zsíros kenyér a maximum...

Pont az ilyen írásokon derül ki, hogy a magyar képtelen a pénzel bánni a legminimálisabb szinten is, és a hitelen túl nem lát.
mint a szent grál, ...FEL KELL VENNI. eddig jutnak.
döbbenetes.
Őszintén alig várom hogy ez az ingatlan lufi kidurranjon a bedőlt hitelek miatt és sz.ré h.gyé szabaduljanak a laksásoktól a saját hülyeségük miatt az emberek.

vándor madár 2018.01.22. 23:49:22

@Pöff: "Passz nem érint ennyire a dolog, hitelt nem veszek fel, elvből."

Ezt nem értem, mire mondtad. Én nem írtam egy szót sem neked hitelről. A hitelfelvételre én is csak azt tudtam tanácsolni akkoriban, akivel arról egyáltalán beszéltem, hogy NE. De én nem voltam az ő helyzetükben és nem tudom, hogy ha Mo-n élek úgy, hogy még nem láttam mást és anélkül nem jutok soha saját ingatlanhoz, akkor mit csináltam volna? Autóra, nyaralásra és egyéb baromságokra biztosan nem vettem volna fel, de egy budapesti lakásra és csak arra, lehet, hogy megléptem volna.

Az nem nagy meglepetés, hogy esik német nyelvterületeken az életszínvonal meg máshol is. Ez már eddig is sokaknak így volt az aranykorhoz képest (vasfüggöny előtti időszak). Momentán inkább azt mondhatjuk, hogy másoknak viszont mostanában emelkedett a jó konjunktúra miatt. De az egészen más, hogy esik az életszinvonal vagy összeomlik a gazdaság.
Meg fogjuk látni, ha megérjük, hogy az ország valahogy kibirja még a 4 évet és csak utána omlik össze, mikor nekik már nem áll érdekükben hatalmon maradni, mert mindenkinek kb. az ükunokákig biztosítva van a jövője, lecsökkennek az unijóóós támogatások és ők lassan kiöregszenek. Ha a külföldi cégek nem kapnak annyi kedvezményt, mint most, akkor ők is szedik a sátorfát, oszt lesz nemulass.

"Ha annyira a gerince lenne, akkor nem török és egyéb keletEU vendégmunkások végeznék..." A törökök soha nem voltak szakmunkások, sokan közülük analfabéták. Ők tényleg mindig az aljamunkát végezték, ami a legnehezebb, legpsizkosabb és az egészségre a legveszélyesebb. erről még Günter Walraff is írt egy könyvet, az a címe, hogy "Ganz unten", magyarul "Legalul".A Kelet-európai munkaerő is sok esetben nem (volt) alkalmazható minőségi szakmunkára, hiába van nekik valamilyen szakképzettségük. De ők nem is a társadalom gerince, hanem külföldiek. Utóbbiakkal még az is a baj, hogy szükségből gyakorlatilag bármilyen munkát elvállalnak szinte bármi aprópénzért. Egyébként ott már alsó tagozatban elkezdődik a szegregáció, nehogy sokaknak eszébe jusson gimnáziumban továbbtanulni, amivel aztán majd egyetemre lehet menni és akkor ki fog dolgozni?

"Egyébként nálunk is egy egy közepes szaki simán nyugati árat kér már lassan, csak pislogok, hogy már 20-30e Ft-ot órabérekkel dolgoznak itthon." Megírta vagyis naponta írja az újság, hogy hiány van belőlük, úgyhogy monopolhelyzetbe kerültek. De kint számlát is adnak ennyiért. Mondjuk pl. az állami gázműveket és az áramszolgáltatókat sem zavarja Mo-n, hogy nem a magyar bérszinvonalhoz passzoló árakon szolgáltatnak.

"Ha van pénze valakinek (min 2-3 millió), akkor angolszász országba menjen." Hát ez az. A devizahitel károsultaknak, de még sok más nem agysebésznek pont az nincs. GB-n és Írországon kívül nincs más angolszász ország ahova feltételek nélkül be lehetne vándorolni, ebből előbbi már lassan kilőve. Amerikához kb. tényleg agysebésznek kell lenni, míg Ausztráliába és Új-Zélandra is csak komoly feltételek teljesülése esetén van esély és még az életkor is számít, úgyhogy e két ország meg sokaknak pont nem a pénz lenne a probléma. Én személy szerint nem mennék Ausztráliába a meleg miatt meg túl messze is van.

Iván Gyeprefos 2018.01.23. 06:24:32

@vándor madár:
Én nem látom ilyen borúsan a svájci munkavállalást.
5-6 ezer frankot egy jobb szakember simán meg tud kapni (a mostanában feszegetett minimálbér 4000 lenne, ha bevezetnék, ez alatt is vannak tehát keresetek, de ez nagyon alacsonynak számít), 1500-2000 ből megvan a lakhatás, 2-3 szoba (persze nem a zürichi Bahnhofstrassen), egeszsegbiztosítás havi 1000 alatt is megúszható, akar 4 főre is, ha nem betegesek
Nem kell közvetítő, és szakképesítés se a vendéglátásban, A nyelvet persze kell tudni

Iden tizeves mélyponton van a bevándorlás és rekordalacsony a munkanélküliség. Nagy a munkaerő éhség, persze nő az idegenellenesseg is, az svp megint referendumot akar a külföldiek ellen, bár az előzőt se hajtottak végre a politikusok.

Ja, és ami a lényeg: oda kell menni, ahová az egész család mehet. Ha ez nem Svajc, akkor másik országba. A havi többszöri 1000 km-és ingázással borítékolható, hogy vagy magát, vagy másokat is megöl a fáradtan balesetet okozó. Csak idő kérdése, inkább előbb mint később.

krézidízel 2018.01.23. 06:24:36

@vándor madár: Úgy látom, mindent megmagyaráztál pontosan. Én is így gondolom.

juletræ 2018.01.23. 09:55:15

@Bredpitt Monika:

(1) A pénzügy alapvetése, hogy a kockázatokat lefedezzük/megpróbáljuk lefedezni. Föleg jegybanki/szabályozási hiba, hogy engedtek kerbankoknak fedezet nélkül ( devizaswap) svájci frank alapú hiteleket adni.
Megjegyzem, az OTP-nek 2006-2007 idején volt egy ajánlata h. digitális opcióval ( asszem 170 EUR/CHF felett ) le lehet fedezni a kitettség egy részét - kiváncsi vagyok hányan éltek vele ;)

(2) Viszont az is igaz, hogy vannak olyan kockázatok, amiket nem lehet lefedezni. P.l. ilyen a jelenlegi óriási ingatlanár Ny-Eu-ban. Ezt csak a dán jelzálogkötvény fedezi, amely árfolyama pozitíval korrelál az ingatanárakkal.
Sajnos ez csak DK-ban elérhetö (a dán jelzáloghitelezás sajátos volta miatt), más országokban neked kell a fedezetlen kockázatot vállalni. (Eset;leg gondolkodhatsz aranyban, mint hedge-ben, csak a korreláció sokkal kisebb)

juletræ 2018.01.23. 09:55:34

@Opi87:
"A lakásvásárlás nemhogy luxus, még csak nem is okos befektetés, ugyanis folyamatos költsége van."

Lakás ára: 450.000 EUR
Havi lakbér : 1.800 EUR

====
Kamat, 20 éves hitelre: 1.8 %

Ilyen kamatszint mellett ez k.b. évi 2.1% hozam.
Befektetni? És mibe? Föleg milyen kockázat ( volatilitás) mellett?
Ha az adott országban akarsz maradni ( tehát az esetleges lakáspiaci összeomlás csak korlátozottan érint ), akkor a lakásvásárlás ( pont az alternatív költség = lakbér miatt) az egyik legjobb befektetés.

Ennél csak az a jobb, ha olyan országban tudsz lakást venni, ahol a lakbér k.b. ugyanaz, de a lakásár kisebb. Ebben az esetben csak ügyfélkockázatot futsz ( vagyis hogy az albérlöd nem fizet) + ingatlanadó + fenntartási ktg a másik országban. Ezt nyilván az elsö lehetöséggel ( saját célra, kamatfizetéssel ) kell összevetni.

vándor madár 2018.01.23. 12:29:14

@Iván Gyeprefos: "Én nem látom ilyen borúsan a svájci munkavállalást. 5-6 ezer frankot egy jobb szakember simán meg tud kapni"

Én sem látom borúsnak, csupán leírtam a realitást, hogy általában mi vár a szakmunkásokra. Nem mondhatom, hogy pontosan mindenkire az vár, de általában igen. És akkor a nyelvtudásról még nem szóltam egy szót sem, de az gondolom köztudott, hogy nem az az erősségük, ami jelentősen ront a pozíciójukon.
Az 5-6.000,- frank az bruttó bér jobb helyen, nem azt kapják meg. A keleti kantonokban, pl. Graubünden a havi fizetés akár ezer frankkal is alacsonyabb.
Amit a lakásra és a betegbiztosításra írtál, az éppen kikerül a nettóból. Ha szerencséje van, a lakhatást olcsóbban is megússza, mint amit felső határnak írtál.
Örülök, hogy neked nem kellett a vendéglátásba szakképzettség, sőt semmiféle gyakorlat, de a nagy többségnek (sajnos) kell. Ha meg esetleg anélkül is felveszik, akkor éppen és akkor ott nagyon nagy a munkaerőhiány. A vendéglátásban keresnek kb. a legrosszabbul az emberek és nagyon, de nagyon rá vannak utalva a borravalóra.
Egyébként meg nem a vendéglátásról volt szó, sem a posztban, sem az én kommentemben, hanem a szakikról, akik az iparban és az építkezéseken dolgoznak.
Vendéglátósok valóban találnak maguknak állást a nekik szánt speciális weboldalakon, pl. gastrojob. Tényleg nem kell nekik közvettő, de még azok lenyúlása nélkül is kevesebbet keresnek, mint egy botcsinálta gipszkartonozó közvetítővel.

"Ja, és ami a lényeg: oda kell menni, ahová az egész család mehet." Biztosan van oka, hogy miért ingáznak tíz- vagy százezerezer számra az emberek Európában keresztül-kasul és nem az egész család megy ki. Én nem tudom. A példában levezettem, hogy ha az egész család kimegy, ami nem is biztos, hogy kivitelezhető lett volna a hatóság miatt, akkor nem tudják kifizetni a hitelt vagy száz évig fizetik még magasabb kamatra, ha átütemezést kérnek.
Vagy pl. miért van az, hogy csak Ausztriában több tízezren dolgoznak úgy, hogy Mo-ról járnak át és Ausztriában nincs lakcímük. Ezek pl. nem is jogosultak ott munkanélküli segélyre, pedig ők lesznek az elsők, akiket lapátra fognak tenni. Majd kapnak Mo-n egy kis alamizsnát 3 hónapra. És biztosan olvastad a hírekben azt is, hogy az új kancellárgyerek meg akarja nekik vágni a családi pótlékot is.
Esetleg nem az lehet az oka a család Mo-n maradásának, hogy az emberek közül sokan nem is akarnak kivándorolni, csak pénzt keresni, amivel egyenesbe hozzák magukat?
Tegnap benne volt a hírekben, hogy a fele kivándorló visszamegy Mo-ra. Ha olyan jól ismered VV lelkivilágát, akkor mondd meg neki lécci, hogy már ott vannak a forradalmárok, akikkel tervezi megváltoztatni Mo-t, csak meg kell őket szólítani.

szakszervezetek.hu/hirek/13098-a-kivandorlok-fele-vegul-hazajon-magyarorszagra

vándor madár 2018.01.23. 12:48:24

@Pöff: "Ha van pénze valakinek (min 2-3 millió), akkor angolszász országba menjen."

Bocsánat, tegnap este kifelejtettem a listából Kanadát, már biztos túl fáradt voltam. Szintén komoly feltételek, nyelvtudás, bizonyos szakképzettség, ledolgozott munkaviszony, kiskorú gyerekek, életkor, rokonság, előzetes ottani tartózkodás, stb. hogy megkapd a szükséges pontokat. És hát a 2-3 millió jó magyar forint sajnos nem elég. Több ezer dollár elmegy a járulékos költségekre, mint dokumentumok beszerzése, hitelesítése, fordítása, díjak kifizetése (hatóság, orvosi vizsgálat), útiköltség, szakképzettségek elismertetése, ami nem is biztos, hogy sikerül. Én ezt e témát többször nagyon körüljártam, mert a vadon és az időjárás nagyon vonz(ott), de arra jutottam, hogy nem nekem való a mentalitásuk meg a pénzcsináló attitüd, ahogy a bevándorolni szándékozókat lehúzzák, úgyhogy itt Európában fogok megdögleni valahol.

Egyébként mire alapozod, hogy az angolszász országokban, főleg így en bloc angolszász, sokkal jobb lesz 15 év múlva meg még az után is?

Laza... 2018.01.23. 16:36:51

A hideg kirázott, ugyanezt csinálom, csak pepitában...volt már hogy én is elbobiskoltam sajna..Még itt vagyok. Még..

ételizésítő 2018.01.23. 16:37:37

@Olliék:
Jaja, és hajnal 3-tól de. 11-ig nem vette észre...
Aha.

Iván Gyeprefos 2018.01.23. 18:25:48

@vándor madár: persze hogy bruttó. Viszont kevesebb a levonás mint Magyarországon.Mondok egy konkrét példát. Pincérként (szakképzettség nélkül) Graubündenben 4200 Frank havi bruttóbol , adora, egészség és nyugdíjbiztosításra összesen 960 jön le ( az adó konkrétan kevesebb mint a bér 5%-a).a nyugdíj levonás meg később meghálálja magát az adott időre járó svájci nyugdíjban. Ja, és ez nem a legolcsóbb egészségbiztosítás, ennél akár 100 zal kevesebbért is lenne.

Ennek fényében Valószínűtlennek tartom, hogy egy jó szakmunkás (építőipar) ne kapja meg az 5000et Graubündenben, amiből közel 4000et kézhez is kap.

Nem tudom ki az a vv.
Nyilván pénzt keresni megy egy csomó ember. Ettől függetlenül nagyon rossz ötletnek tartom a család szétszakadasat. Pénzt keresni is menjen a család többi része. De ez csak az én véleményem, nyilván.
De ha apuka ingázik, legalább mások életét ne veszélyeztesse azzal, hogy olyan fáradtan vezet, hogy elalszik a kormánynál. Ez megbocsáthatatlan.

Csodálkoznék, ha az ausztriai munkavállalók, akik ott biztosítottak és oda fizetik a munkanélküli járadék fedezetéül szolgáló biztosítást, ne lennének Ausztriában jogosultak munkanélküli járadékra, függetlenül a lakóhelyüktől (Grenzgänger).

Egyébként azért írtam a vendéglátasrol, mert te hoztad fel a hozzászólásodban.

vándor madár 2018.01.26. 00:01:36

@Iván Gyeprefos: "Pincérként (szakképzettség nélkül) Graubündenben 4200 Frank havi bruttóbol , adora, egészség és nyugdíjbiztosításra összesen 960 jön le ( az adó konkrétan kevesebb mint a bér 5%-a)"

Ezzel még adós maradtam. Itt írtad, hogy 4200 frank havi bruttóból adóra, egészség- és nyugdíjbiztosításra összesen 960 jön le. Ez így nem lehetséges, mert a betegbiztosítása = egészségbiztosítása mindenkinek más. Ez a végén tényleg "lejön" a bérből, de egyéni, semmi köze a bérhez.
Egyébként 4200 bruttóból nem 960 frank jön le, hanem amit levonnak, az mindenkinek más.
Az adó összege ugye függ a kantontól, de spec. Graubündenre és 4200 frankra momentán 6,77%, nem 5% alatti, ha egyedülálló emberről beszélünk, házas és gyerekes nem fizet semmit. Azt nem tudom, hogy az minek számít, akinek a gyereke külföldön él.

A nyugdíjkassza (Penionskasse) sem egységes, ez munkáltatónként változik, azonkívül az életkorral együtt nő a levonás rá. Feltételezem, hogy szezonmunkások csak az előírt minumot kapják ill. tőlük csak annyit vonnak le.
A balesetbiztosítási díjat te fizeted. A munkáltató csak a munkahelyi balesetbiztosítás díját fizeti.
Ezen kívül levonják a bérből a táppénzbiztosítást is. Ezen a ponton jutott eszembe, hogy Mo-n arra is elmegy a TB-ből valami horribilis összeg, míg a táppénzt Svájcban nem a TB-ből fizetik, hanem külön biztosításból, de az első 1-2 hónapot kollektív szerződés szerint a munkáltató fizeti. Nem tévedtem, hónapot és nem napot!
Ha tagja vagy a katolikus vagy a reformált egyháznak, akkor az egyházadót is levonják a bérből.

Az alap betegbiztos lehet 200, de akár 500 frank is és akkor még csak az alapbiztosításról beszéltünk. Ara jöhet még többféle kiegészítő biztosítás. Ezek nem privátbiztosítások, mert az akkor már csillagászati, csak pl. olyan, hogy betegszállítás, nem finanszírozott gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, országon belül bárhol kezelés, stb.
Száz szónak is egy a vége, mindenkinek más a nettója ugyabból a bruttóból.
5000 bruttóból Graubündenben egyedülálló személynek 8,37 % most az adója, házasnak 1 gyerekekkel 1,05%.
Igazad van, még így is lényeges kevesebb, mint Mo-n.
Ha szakképzettség nélkül 4200-at kaptál, akkor jól kerestél.
www.gastrograubuenden.ch/sites/default/files/upload/page/datei/mindestlohne_2017.pdf

Nyilván senki nem tartja jó ötletnek a család szétszakadását, de minimális fizetésre és bizonytalanra nem lehet kivinni a családot. Főleg ha valaki közvetítőn keresztül van ott és ma itt dolgozik, holnap meg ott. Senki nem azért megy idegenbe dolgozni, hogy éppen túlélje a napot, hanem azért, hogy legyen anyagi értelme, különösképpen, ha a nyakán van a hitel, amit másképp nem tud visszafizetni. Nekem már panaszkodott olyan srác is, aki szintén hasonló cipőben járt, mint a Géplakatos, csak nagyobb gyerekekkel, hogy milyen drága Mo-n minden! Értsd még úgy is alig győzött eleget keresni, hogy a família Mo-n volt.
Sajnos szinte mindenki hulla fáradtan ül be péntek du. az autóba hazafelére. Rengetegen kockára teszik a saját életüket és a másét is.

Pedig olyan szépet írtál 21.-én VV-ről.

Az EU-ban ott jár a munkanélküli segély (vagy pénz vagy juttatás, bárhogy is nevezzük) az ingázóknak, ahol laknak és nem ott, ahol fizették rá a biztosítást. Ki van ez jól találva.
ec.europa.eu/social/main.jsp?langId=de&catId=862

Herr Géza 2018.01.26. 00:58:32

@Iván Gyeprefos: @vándor madár: Csatlakozom a matekhez. Egy harminc éves, nőtlen, gyermektelen, nem “templomtag” GR kantonban a 4200 frankból 3400-at kap kézhez, már feltéve ha Quellensteuert fizet. Ugyanez pl. egy húsz éves komára 3540 Sfr. A levonásokban azonban nincs benne az eü biztosítás, amiből a legolcsóbbat nem úszod meg 200 Sfr alatt, viszont egy hót egészséges fiatalember mit szarakodna kiegészítő biztosításokkal? Szóval a 960 frankos összelvonás akár stimmelhet is.
Az adó maga 284 Sfr, ami 6,7%-os kulcsot jelent, ha jól számolok. Szóval alapvetően attól eltekintve, hogy azért az adó kicsit több, mint a bér 5%-a, még simán igaza lehet Gyeprefosó barátunknak.

Iván Gyeprefos 2018.01.27. 16:37:52

@Herr Géza: @vándor madár:
A számok, amit írtam, egy konkrét példa. És valóban van gyereke az illetőnek, bár a gyerek Magyarországon él, nem tudtam hogy emiatt kevesebb az adó (kap párszáz Frank családi pótlékot is amúgy).
Az ő biztosítása közel 300, de még mindig vannak havi 200 alattiak, éves díj kedvezménnyel még kevesebb.

Aki havonta jár kórházba, meg ragaszkodik az egyágyas szobához, valamint ahhoz, hogy őt a főorvos kezelje, az kössön csak drága kiegészítő biztosítást.

Ja, és a konkrét példára visszatérve, a főnök intézte az egészségbiztosítást és rajta van a havi díj levonaskent a bérpapíron.
Ilyen a valóság. Nyilván sok vendéglátós szezonmunkas örül is ennek, hogy elintézik neki.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.