oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. december 05. 06:30,  Miért jó Norvégiában élni? 125 komment

2017. december 05. 06:30 Határátkelő

Miért jó Norvégiában élni?

A kérdésre persze rögtön rávághatnánk, hogy azért, mert a világ egyik legmagasabb életszínvonalat biztosító országa (röviden: a pénz miatt), de a dolog azért ennél összetettebb. Persze Tamás felsorolásának pár pontja szorosabban vagy lazábban összeköthető az anyagiakkal, de többről van itt szó. Következzen tehát a „Tíz dolog, amiért jó itt élni” sorozat következő része (amiben sikerült bőven 10 dolog felé jutni…). (A képeket természetesen Tamás küldte, köszönöm.)

Ha te is megírnád, miért jó ott élni, ahol élsz, ne habozz! Az írásod a hataratkeloKUKAChotmail.com címre küldheted.

cim_34.JPG

„Tulajdonképpen megfordult már a fejemben, hogy újra jelentkezem, most pedig már biztos. Volt néhány érdekes poszt, amik felbátorítottak. Egész más volt a fejemben, de ez a 10 jó dolgos felhívás, plusz az első londonos, majd az utána megjelent norvégos / legboldogabbos írás más útra terelt. Hiszen van benne valami.

Nem tudom, tudok-e tíz jó dolgot anélkül felsorolni, hogy ne legyek banális. Nem. 

Na mindegy, nem is számolom.

Miért jó?

Írtam már, nem is változott a véleményem azóta, de ismétlésként azért emlékeztessük magunkat, hogy milyen jó itt megrekedni és ajánlom mindenki figyelmébe, egyébként meg mindenki találja meg a számítását bárhol a világban tök mindegy, ki mit mond és ír. Ettől függetlenül hátha valaki rákíván Norvégiára. 

Már eleve a nagyváros-kisváros, város-falu vonalon hatalmas különbségek vannak az igényekben, ilyen úton való „leépülés” is megváltoztatja az embert, hát még ha külföldre is veti a sors közben. 

Nem is feltétlen személyiségbeli változásra gondolok most, hanem életvitel- és szemléletmódbeli változásra. Ami lehet, lappangott már az emberben, de az új élet jobban a felszínre hozza ezeket. Nem tudom... 

E rövid bevezető után nézzük nem fontossági sorrendben, hanem ahogy esik. Annyit még, hogy falusi tapasztalatok (ami ráadásul elég jól el van eresztve) ezek, tehát azért Norvégia-szerte lehetnek más vélemények, de nem hinném, hogy óriási különbségek lennének. Persze egy nagyobb város a sok jöttmenttel...

hegy_allo.jpg

Boldogság 

Nem tudom van-e olyan ország a világban, ahol az átlagember ilyen szinten (és nem túl nyitott az olló) jól él ilyen kevés energiaráfordítással. Lehet konkrét példákat is írhatnék, de... 

A boldogság széles területet ölel fel, nehéz is így ezt kijelenteni, de szerintem tényleg jól érzik magukat a bőrükben és büszkék. Nem győzöm hallgatni a norsk kvalitet szavakat. 

Hát nekem erről a minőségről azért árnyaltabb a véleményem, de hát úgy is az van, hogy mindenki jobbnak hiszi magát a másiknál ma már a világban és ez igaz minden nemzetre is. Ugye mi magyarok és ti norvégok. 

Szóval a lista a skandináv, izlandi és dán szerepléssel nem véletlen. Gondjuk az nincs társadalmi és anyagi szinten sem. Egyetértek a norvégos írással a konfliktusok kezelése a magukba zárkózás és dolgok felfogása okán.

fennsik_fekvo.JPG

Szerintem jól csinálják, nem leszarásként, bár lehet úgy érezni kívülről, hanem mert nem avatkoznak a más dolgába. Nagyon nem. Nem játszik senki megmondóembert. Magamfajta antiszociális embernek Kánaán. Aki a harsogást, harsányságot keresi, ne ide jöjjön. 

Természet 

Nem nagy titok, hogy az egyik legszebb ország. Tényleg intenzív a kapcsolatuk az embereknek Norvégiával. Erre is vannak felmérések, hogy a skandináv népek sportolnak, mozognak a legtöbbet vagy legnagyobb arányban. Tanúsíthatom, és mi sem lógunk ki a sorból. 

Ezen felmérésekben ellenben a mediterrán és déli, valamint mi, kelet-európai népek elég rosszul szerepelünk. Ez is kipipálva itt a falut elnézve. Él itt is mindenféle emberke és fedi a felmérést. Keveset látom őket kirándulni, mondom, szinte csak mi vagyunk a kivételek a nem norvégokat nézve. Ilyen természeti adottságok kivonzzák az embert. 

Sportos nagymamák és nagypapák országa is. Sportnemzet. Az Magyarország, biztos? Ne az olimpiai aranyak számát nézzük, ne az élsportot. Mozog a nemzet?

hegy_fakkal_allo.JPG

Klíma 

Majdnem tökéletes. A tökéletességhez itt mifelénk kevesebb eső és több nap kellene, bár az nekem annyira nem is hiányzik (fényérzékeny lennék?). Tökéletes, ha az ember sokat akar eggyé válni a természettel. Mert kirándulni túrázni nem jó a 30-40 fokban nyáron. 

Van tél, itt a fjord mentén mégsem hideg (és a pára miatt melegebbnek is érezni), van eső (ugye az kicsit sok), így van bőven vízesés, zöld minden, nem kiégett fakó nyáron.

to_hegy_allo.JPG

Tél sötét? Talán jóval feljebb, itt nem sokkal rosszabb, mint odahaza, az egyetlen átka a körülöttünk lévő hegyeknek, hogy télen két hónapot nem tud besütni a laposan járó nap (na nem mintha sokat sütne olyankor). 

Viszont nyáron simán lehet még hajnal egykor is kint lenni és tájékozódni. A hosszú kerti partik lehetősége adott. És nem kell nyáron sem tíz liter vizet magunkkal cipelni túrázáskor, nincs akkora vízveszteség. 

Mi itt az utolsó házként látjuk a mozgó népséget, hiszen tőlünk indul egy 5-6 kilométeres kör az erdőn át. Hát komolyan, amikor a legszarabb idő van, akkor mennek a legtöbben túrázni, ezek élvezik ezt. Én is, talán... 

Társadalom 

Létezhet jobb, mint itt északon? Biztosan létezhetne, de szerintem még nincs ilyen a Földünkön. Én csak demokratikus skandináv szocializmusnak hívom. Az állam véd és be is avatkozik a piaci folyamatokba, és mégis mindenki szabadnak érzi magát, hiszen az is. Az egyenlőség kimaxolva. 

Polkorrekt módon figyelnek, hogy ahol kell, vegyes legyen a felhozatal. Nő, fekete stb. Focimeccseknél a női szakértő nem ritka, a műsoroknál, ha vannak táncosok, teltebb csajok is ugrálnak, lehetne sorolni. 

Persze biztosan rávágják néhányan, hogy ez csak a felszín és tényleg kényszeresen ügyelnek erre. Ja, lehet. De nemrég lehetett olvasni a viking házasodási szokásokról egy cikket, ahol egy hónap részegségen kívül már az akkor is egyenlő nők kérdése az érdekes. És a gyerekek fontossága. 

Ellenben volt egy cikk a középkori nők szerepéről és elfogadásáról és az anya szerepről (miről beszélünk?) és a gyerekek helyzetéről (nyűg). Szóval azért itt elég mélyek az egyenlőség alapjai a 200 éves alkotmánnyal tetézve. Szóval embernek lenni mindenféle „hibával” is, itt lehet. Igazán stresszmentes élet. 

Vajon a világ más táján az Operában lehet ilyen műsor? Black metal, norvég / skandináv szülőktől. Nyitottak, pedig itt azért voltak események a kilencvenes évek elején. De büszkék a dolgaikra, bármi is az. Miért ne lennének? 

Ez a klasszikus zenével való keverés valami norvég perverzió talán. Egyébként a klasszikus zenéből pont a dob, ami leginkább hiányzik szerintem. 

Fotó 

Itt azt hiszed, tudsz fotózni, hiszen annyira tálcán kínálja magát nap mint nap a természet, annyi féle arcát mutatva, hogy tényleg elhiszed. Mindenesetre gyakorlásra adott a lehetőség. 

Kapcsolódik a klímás ponthoz, hogy a legszebb, amikor eső után felszakadozik a felhőzet és a felhők, párafoltok még megtelepszenek a hegyek lankáin, alul pedig a csipkés fjord. Vagy az éppen foltokban vándorló szitáló eső és a szivárványok giccses látványa. 

szivarvany.JPG

Nyáron nem is olyan szép, ha zavartalan a napsütés, hiszen mi történik akkor? Homályos lesz a látvány a párától, melegtől, nem olyan szépek a hegyek a kékre változó fjord ellenére sem. Kell egy kis felhő vagy eső a valódi szépséghez.

hegy_fekvo.jpg

Megváltoztam 

Más dolgok lettek a fontosak, úgy érzem. Egyre zöldebb leszek, talán egyszer Shreknek hívnak majd. Ez az én El Caminóm (nem oly rég volt itt egy nagyon jó poszt), még ha eddig az El Camino csak Chevrolet szinten izgatott. 

Az én El Caminóm, mert van időm magamba szállni a túrázások, gyerek lovagoltatása alatt. Olyan jó. Otthon nem volt esély erre (rohanó élet), itt van idő megbékélni, lehiggadni, tervezni, álmodozni még ha olykor a szakadó eső a képes felem marcangolja is. 

Gyakorlatilag TV nélkül létezünk (na jó azért a sportok mennek, de jók is a svéd viasport adók - NHL miatt leginkább), a versenysúlyom 10 kg-val kevesebb az otthoninál már három éve, tehát tartós az állapot. 

Mitől lehet? Mozgás, úszás, más kaja gondolom. Kevés alkohol, még a végén straight edge-es leszek, vagy már nyomokban tartalmazok ilyen hozzávalókat? Végül is, a hardcore is metal. 

És basszus, nem vagyunk betegek (a hozott dolgokat nem idevéve). Jó, lehet szerepe ebben, hogy a gyerek itthon van, de kb. ez bizonyítja, ha vigyázna mindenki a sajátjára, nem volna kitől elkapni a betegséget. 

Tehát én csak az ovis időszak alatt voltam talán 3 napot beteg, de azon kívül semmi. Nincs megfázás nincs semmi. Fel kell öltözni és kész. A norvégok persze sokat betegek (nem röhög), jó példa, hogy a legtöbbje, hiába a remek ruházat, esőben a kapucnit akkor sem hajlandó használni. 

Nem hittem volna, hogy miket csinálok 

Óvodaasszisztens, most meg autószerelő. Nem hittem, hogy ebben az életben én még fogok ilyenre vetemedni. Bár azt sem hinném, hogy nem tartogat még érdekességeket nekem Norvégia, értsd nem ebben fogom kiélni magam nyugdíjazásomig. Tiszta meglepetés ez az ország.

muhely.JPG

A híres norvég divat 

Viccet félretéve, ez a skandináv stílus remek, főleg a sport(technikai) és túra ruházatra gondolván. Tessék rákeresni ezekre (pont a legismertebb HH, ami nem annyira ezt képviseli szerintem): Bergans (of Norway), Norrøna. 

Ez a két legpopulárisabb, hiszen a nagy sportruházati üzletláncok (G-max, XXL, Sport1, M/X sport) ezeket részesítik előnyben (hiszen hazai), de van még pár egyéb is. 

Viking, Moods of Norway, Kari Traa csak csajoknak (ezt tényleg ajánlom a hölgyek figyelmébe, a gyapjú cuccok nagyon szexik) vagy a nem norvég Lundhags, Haglöfs, Sasta, és a rengeteg gyapjú terméket gyártó Åsnes, Aklima, Dale of Norway, Devold, stb. De a Fjallraven biztosan mond valamit.

sportruha.jpg

Azért itt repkednek az árak, de okosan vásárolva bele lehet futni jó vételekbe fél- vagy harmadáron. Ami már nagyon baráti a fizukhoz képest. Outnorth.no, xxl.no, fjellsport.no, de van jó pár netes oldal, lehet sasolni őket. A nagy világmárkák leginkább a futó és tréning darabokkal vannak jelen, vagy kapnak „lehetőséget”(?). 

DAB 

A világon elsőként itt lett digitális rádióra átállás. Mondjuk engem nem kellene, hogy érdekeljen az utálat miatt, de mégis. Jönnek szép számmal most a műhelybe DAB-adapter végett és így 30 fölötti adót (mind norvég) lehet fogni kiváló minőségben. Country, klasszik és metal adó is van kettő (a rádiós hiba befigyel azért, szinte mindig ugyanazok a számok napról napra). 

Nem mindegy, hogy a műhelyben a Despacito vagy a Walk szól. Tehát mégis van értelme az én oldalamról is, legalább nosztalgiázom. Egyébként aki rádiót hallgat az nem zenét hallgat, csak „valami szóljon”-szindrómába esik. 

Zenét olyat kell hallgatni amilyet, én akarok, nem amit rám „kényszerítenek”... Erre is több időm van idekint, és ez jó. ABBA pedig ne menjünk bele, hogy A-ha, itt a zord északon csak a metal megy - kár hogy nem -, viszont nem véletlen. Rengetegen zenélnek, és ez hozza magával a jóra való törekvést. 

Ha már zene hát közkívánatra, ez is norvég, érdemes megnézni a munkásságát. Szarból várat és zenét, ha nem is lehet csinálni, legalább a szaga elvehető.

Járművek 

Nem csak autók, hiszen itt azért nagyobb számban lehet motoros szánokkal összefutni. De az autóknál maradva, csak Svédországban lehet nagyobb arányban amerikai járgány szerintem Európában. Veterán talán pedig itt. Jobb időben (tavasszal, nyáron) rengeteg az „ócskavas”. Nálunk a műhelyben is. 

Aztán pedig az elektromosság. Írtam már. Pont most olvastam, hogy a vételi adómentesség Tesla esetében már nem lesz érvényes, és hogy a városokban a díjas kapuknál kell majd fizetni, persze kevesebbet. 

Nem emlékszem melyik városban, de már 17% az elektromos autó, Bergenben 10%. Hasonlít a járműpark a svájcihoz annyiban, hogy az adók miatt egy típus a legkisebb motorral, de minél nagyobb felszereltséggel a leggyakoribb. 

És milyen jókat lehet errefelé autózni! De mindenhol, még úgy is, hogy nem léped túl a sebességhatárokat. Persze átlépve még jobb. Egyenesmentes utak, koncentrálni kell nem sofőrként is, mert könnyen „tengeribetegséget” kapni.

veteranautol.JPG

Hardangerviddát átszelő/érintő 30-40 km 1000 méter felett végig 1.250-es csúccsal. Elég egyedülálló, megszámlálhatatlan kanyarral, szintingadozással, most jó aszfalttal, pazar látvánnyal. 

Ide kívánkozik némi ízelítő, mire lehet számítani az utakon, ha rosszkor vagy rossz helyen. Ez leginkább a nyári szezonra érvényes, amikor nagyobb a forgalom és rengeteg a fogalmatlan lakóautós.

Madártávlatból kezdve a honnan hová. A pöttyös képet úgy kell értelmezni, hogy mi voltunk a fehér nyilas zöld pötty.

haromkep_1.png

A sárga nyílnál nagyon beszűkül az út (ami ezen a szakaszon rengeteg helyen előfordul - nyáron először az egyik ilyen szakaszon oda-vissza lámpás egyirányú forgalom volt), a nagyobb pöttyök teherautók, mögöttük személyautókkal. 

A teherautók nem férnek el egymás mellett, persze legtöbbször megpróbálják, senki nem szeret tolatni 40 tonnával beláthatatlan íven, mögötted autókkal azt hiszem. 

45 percet tartott a művelet, pedig elég egyértelmű volt, hogy a mi irányunkból közlekedő két teherautónak kell vagy 100 métert tolatnia, ugyanis a másik irányból távolabb szintén már várakozott több autó, busz és teherautó.

haromkep_2.png

Tehát szépen mindenki visszatolatott, majd elengedtük a szemből jövőket. Egyszerű így leírva, de az ilyen szakaszokon nem lehet kiszámolni, mibe futsz bele. Ez volt a legnagyobb várakozásunk ilyen téren, de szerintem nekünk eddig még szerencsénk volt.

Egyébként ahogy a képen látszik, mi feljebb álltunk meg, mert nekem egyből leesett, itt mi húztuk a rövidebbet. Én megálltam kitett elakadásjelzővel a kanyarban, gondoltam, ha jön valaki, akkor kapcsol. Hát nem, ketten jöttek, mindketten elszáguldottak mellettem, majd nem győztek fékezni. Vajon miért villogtam?

haromkep_3.png

A norvég kamionosok, buszosok nagyon érzik a járgányt, gyakorlatilag alig fékeznek, látszik, melyik a külföldi közülük. 

A lakókocsis és lakóautós turisták katasztrófák ilyen helyzetben. A csúcs, amikor széles szállítmányt hoznak. Ilyenkor előre megy egy felvezető autó, szépen lezár egy adott szakaszt és bevárja vontatót. Vártunk már ilyenre is. 

Gyerekek 

Na azoknak (is) egy Kánaán. Szerintem az iskolarendszer is, de úgy egyébként is. Azt csinálnak, amit akarnak. 

Norsk kvalitet 

Azért van, amire lehet csettinteni. Ruhákat már említettem, aztán a kenyér. Nagyon jók, most például őszölni Magyarhonban voltunk, valamiért kívántam az otthoni péktermékeket. De megdöbbentem, hogy átlag helyen semmi jót nem találni. A norvéghoz képest förtelem, pedig úgy akartam volna.

Sör 

Nagyon jó, hiszen import alapanyagokból készül, és azok jók. De itt is egyre szélesebb a kézműves választék (ott már 60-80kr per kis üveg áron) de most dadogó alapjáraton alkoholizálok, nincs rálátásom azokra. 

part_5.JPG

Kötés 

Norvég minta, mond valamit? Hihetetlen népszerű (főleg az idősebbeknél) a kötés. Kötött cuccok, de olyan elképesztő mintákkal. Nem kérdés, hogy az ilyen, minőségi termék egy vagyon. 

A minta persze mindenhol ott van, a képek között is egy Kari Traa gyapjú alsó réteg például, ami nagyon jól áll a csajoknak. Nem is kell fölé semmi, úgy is meleg, nem? 

Gondolom kihagytam még pár dolgot, de valami ilyesmi így röviden, hiszen külön-külön is lehetne pontonként egy posztot írni. Sőt kb. ugyanennyi negatívumot is, de úgy, hogy az összkép mindenképpen pozitív maradna. És különben meg, ha nem tetszik el kell menni, vagy nem kell ide jönni (és sehová a világban). Egyébként meg igen. 

A végére egy rövid történet, milyen volt az élet errefelé 

A főnököm nagyszülei (dédszülei?) és nem tudom hány generációval előbbről éltek ott szemben a fjord partján. Belekontárkodtam egy piros csíkot a képbe. Az a lényege, hogy a másik végpontnál volt egy pár házas közösség, ott volt az iskola is. Tehát a gyerekeknek oda kellett felmászniuk minden nap.

piros_vonalas.JPG

Nem tudom, egy-másfél kilométer lehet talán, de kb. 300 m szintemelkedéssel. És milyen terepen. Így történt, hogy a nagyszülők 8-9-en voltak testvérek, az egyik testvérüket az iskolába menet vesztették el, lezuhant a sziklákról. 

A falu ezen az oldalon volt, ahol most is, közlekedés csónakkal vagy amikor volt még jég a jégen át. Miből éltek? Favágás, bárányok, halászat, vadászat és ilyenek. A fókákat például vadászták rendesen, mert nagyon kártékonyak voltak a halállományt nézve. 

A faluból is mentek ki Amerikába szerencsét próbálni, favágóként leginkább. De exportáltak követ (jó minőségű, nagyon szilárd) mindenfelé, például Franciaországba is. A huszadik század hajnala sehol sem volt leányálom a világban, főleg ha az eldugott falvakat, közösségeket nézzük, és hol volt akkor még a norvég olaj. 

Ami még érdekes, hogy rengetegen abból lettek itt is gazdagok, hogy a nagyszülőktől, szülőktől örökölt földek, amiken régen állatokat (bárányt) tartottak, most értékes hytte építési területek lettek. Csak el kellett adni és kész. 

ut_hazzal.jpg

A főnököm ebből a szempontból nem szerencsés a fjord másik oldalán fekvő kihasználásra nem éppen alkalmas területtel. Bár szerintem lehetne mit kezdeni vele. 

Még annyit lezárásként, hogy itt is tudnak panaszkodni a pénzre, úgy „sajnálom” őket. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy na üljünk le, és vitassuk meg egy kicsit ezt a dolgot, de feladom, hiszen mindenki a saját életéhez tud viszonyítani, és hogy hogyan élnek mások a világ többi részén az ilyenkor teljesen érdektelen. Nem csak ilyenkor, de ez az ember...” 

Ha szívesen olvasnál még többet Tamástól, látogass el a blogjára – én nagyon szeretem.

HÍRMONDÓ

Változatos ausztriai munkák 

Nem kell ma messzire menni annak, aki külföldi munkát keres, mert csak Ausztriáig jutunk, igaz, ott sikerült (szerintünk) egész érdekes és változatos munkalehetőségeket találni. 

Elmennek a fiatalok és nem jönnek mások 

Miközben a magyar elvándorlás úgy tűnik, beállt egy szintre, a hazatérőkön kívül érkezni nem nagyon érkezik gyorsan alkalmazható munkaerő, így nem csoda, hogy egyre nagyobb a hiány. Hogyan látszik mindez egy Amerikában élő magyar szemével? 

Miért fontos Európa? 

“Why Europe matters” elnevezéssel indult új kezdeményezés, amelynek célja, hogy egybeterelje a fiatalokat, a vezető politikusokat, valamint a vállalati vezetőket és közös társadalmi párbeszédet indítsanak Európa jövőjéről. 

Miért válaszd London helyett Glasgowt? 

A brit fővárosban rengeteg a lehetőség (és a magyar), ám az tagadhatatlan, hogy az ingatlanárak és bérleti díjak brutálisak. Talán nem is gondolnánk, mennyire. Érdemesebb lenne hát másik brit várost célpontként megjelölni? Bizony. 

A britek fele újra szavazna a Brexitről 

A legfrissebb felmérés szerint a britek nagy része tart országa uniós tagságának megszűntétől, így talán az sem csoda, hogy a választók fele népszavazást szeretne a kilépés feltételrendszeréről.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Norvégia tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

http://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5313427635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

London2009 2017.12.05. 12:10:27

Koszi a cikket Tamas! Nagyon jol sikerult ezt is! No meg annak is orulok, hogy elokerultel es ujra irtal! Csak igy tovabb!

Bredpitt Monika 2017.12.05. 12:10:44

@Golf2:

humorból te is *5 t kapsz,

de nála és Gábor Gábornál nem lehet tudni, nekem úgy tűnik, hogy ők állandóan a gép előtt ülnek........még álmukban is

Bredpitt Monika 2017.12.05. 12:11:12

@Bredpitt Monika: mármint összesen a tíz gyerekből

Demi78 2017.12.05. 12:25:27

ha nem ir senki sem miert jo Franciaorszagban elni-t, akkor csak gyorsan idevetnek harom pontot:
1. baguette (foleg a hagyomanyos, ugynevezett tradition),
2. sajtok (nem gond, ha mar kimaszik a hutobol),
3. taj sokretusege (gyakorlatilag mindenki megtalalhatja a helyet, a sivatagon kivul minden magvan, ocean, 3-4 ezres hegyek, dombvidek, siksag)

P.Elliot 2017.12.05. 12:40:45

Jo kis poszt, ugy remlik hogy o az integetos kisfiu apja, ugye?
Milyen szep az a hazcsoport a tonal!
Ha valasztani kellene egy ilyen dombos, hegyes hideg orszag vagy orokre egy tropusi sziget kozott gondolkodas nelkul ezt valasztanam. A palmafas homokos tengerpart nekem gyonyoru es csodas. Egy darabig, maximum egy evig de mar 3 honap utan elegem lenne belole, az egyformasagabol, az egeto napbol meg az egyebkent nagyon szeretett palmafakbol, a fenyo kozepebb all hozzam, a ho is.
Mindenki joforman lehangolonak erzi az oszi idoszakot hogy az szomoru, lehangolo, a termeszet pusztulasa es masminden.
Nahat, semmi sem tud ugy feldobni mint kinnt setalni a csepego esoben vagy utana, a hullo falevelek kozott odakinnt a parkban. Olyankor meg beszelgetni sem szeretek csak menni, menni, amikor itthon belepek az ajton es leulok, soha sehol nem tapasztalt beke van a szivemben/ elnezest a koltoi kifejezesert de csak igy tudom erzekeltetni/, feldobva vagyok, olyan ujjongasfele erzes.
Egy ilyen telies "szurke" orszagba nagyon jol be tudnek epulni.
Hogy van a kisfiu?

P.Elliot 2017.12.05. 12:43:30

@adg:
"
A harmadik kepen, a hazak mogott csorgo vizesest meg kerem ide, a szomszedom helyere."

Hehehe, ez igen tetszett es egyetertek, nekem is ide kellene a mellettem levo teruletre..

Dikusz 2017.12.05. 12:48:23

@Bredpitt Monika: remélem nem fogsz megharagudni a véleményemért, mert nem egyezik a tiedével.
Eladónak tanultam, ez a (cipő eladó) szakmám. Hidd el nekem, még akkor is, ha nem sokáig dolgoztam benne, nem sok újat tudnak nekem mondani egyik oldalról sem.

Hadd legyek őszinte: nem lett volna kötelességük kicserélni azt a cipőt csak azért, mert úgy érzi a vevő (nem te, bárki, akár én is), hogy rossz a talpa, és nem a minőségével van baja, szerencséd volt, hogy megtették. Ha recés talpú a cipő, akkor nem elég felületesen letörölni szerintem.

Megint elnézésedet kell kérnem, de nem lehet, ha megkért az eladó, hogy mosd le a cipő talpát, akkor volt is mit lemosni rajta? Hiszen magad írod, hogy lemostad a mosdóban, esetleg mégis lehetett rajta mit lemosni. Találékonyak ám a vásárlók is, kihangsúlyoznám: nem rád gondolok.
Volt olyan, hogy a vevő úgy jött be kicserélni a cipőt, hogy az a lábán volt, jó retkesen, és még neki állt feljebb.

Náluk vettem nyári túranadrágot, legalább négy évig hordtam, majd minden túrán az volt rajtam. Meg kell, hogy mondjam: alkatom miatt (is), igencsak igénybe volt véve. Pár hónapja ment tönkre, nagyon jól jártam vele, mostanában készülök kimenni oda, hátha kapok, szerintem jó cuccaik vannak.
A te nadrágodon mit jelent, hogy lukak vannak rajta? Mert slágvortokban három azért kell rá, különben nem tudnál belebújni:)
Ha meg túra közben rózsabokorba akad, és úgy lyukad ki, az nem anyaghiba.

Nem vagyok márkafüggő a ruházati dolgokban, sosem vettem meg csak azért valamit mert neves cég terméke, jó volt nekem az olcsóbb is. Egyhez viszont mindig ragaszkodtam: csakis jó minőségű bőrcipőket vettem, régebben megfizethetőbb volt, (hiszen igen jó -kis túlzással világhírű- cipőgyáraink voltak). Cipőt sosem vettem turkálóból, bármennyire is jól nézett ki. Manapság viszont egy jó minőségű bőrcipő minimum 20e Ft-ba kerül, érdemes spórolni rá.

Bakancsvásárlási tanács: szerte Budapesten lehet találni Mountex-boltokat. Minden túrázással kapcsolatos ruházatot ott tudsz beszerezni magadnak, bakancsot, félcipőt is, ami túrázásra való. Hidd el megint nekem nem érdemes a bakancson spórolni, jó minőségű túrabakancs/túrafélcipő 30e Ft-nál kezdődik. Nem tudom a 8000 Ft-os cipőd félcipő volt-e, de az ára alapján max városi túrázásra való, olcsó húsnak híg a leve alapon. Még egyet tanácsolnék: túrázáshoz ne bőrből készült bakancsot vegyél, hanem gore-texet (strapabíróbb, mint a bőr) és egy számmal nagyobbat, mint a lábméreted.

Arthamyr 2017.12.05. 12:56:00

@Demi78: Na igen, ha kaja, akkor Franciaországgal nem egyszerű versenyezni. :)

Arthamyr 2017.12.05. 12:57:21

@Dikusz: Valóban megizzadtunk, de nem a melegtől. A kilátóban az árnyékos oldalon kifejezetten fáztunk már, pedig napsütéses, tiszta idő volt.

London2009 2017.12.05. 13:06:25

@Dikusz: pont most keszulok turabakancsot venni. Miert kell egy szammal nagyobb?

Arthamyr 2017.12.05. 13:08:52

@Dikusz: Nekünk sem volt gondunk a decathlonos termékkel. Ott vettem pl. magashegyi túrabakancsom, amennyit manapság használom, az simán túl fog élni engem (ha használnám, akkor meg azért élne túl). :D Szóval felső-/középkategóriás cuccokat is árulnak néha.

Másrészt ár-érték arányban kiváló "budget" cuccokat is ki lehet fogni, nyáron otthonra vettem egy félcipőt ha jól emlékszem 3000 forintért, és nagyon kényelmes, könnyű, és jól is néz ki. Edzőcuccokat is vettem ott, teljesen vállalható.

nyuszigonosz 2017.12.05. 13:21:43

Nagyon tetszik a mai poszt, és nem csak azért, mert Norvégia nagyon szép, és az egyik kedvenc íróm norvég. :-)

Az tetszik, hogy a poszt írója szeret ott élni, ahol él.

Dikusz 2017.12.05. 13:29:04

@London2009: hogy legyen hely a lábadnak "mozogni" a bakancsban. Ne legyen passzentos, többek között azért, ha vastagabb zoknit veszel fel, ne nyomja a lábujjadat, ne törje a sarkad.
Még egy, amit sajna a saját káromon tanultam meg, (de a franc enné meg mindig elfelejtem), hogy túra előtt mindig le kell vágni a lábujjakról a körmöt. Hegynek le mindig nekinyomódik a bakancs orrának, piszkosul fáj is, és bekékül a köröm. Kb nyolc hónap alatt nő le.

Dikusz 2017.12.05. 13:41:35

@Arthamyr: nem csoda, van ott több száz méter szint rendesen, kiizzadva a Csóványoson én is fáznék, kánikulában is. Ilyenkor jó az ember hátára dobni egy pulcsit, amíg megszáradsz.
Nagy fájdalmam, hogy nagyon nehezen bírom a hegymenetet:(

A dekatlonos gatyómat 2e Ft-ért vettem. a sajátmárkás Quechua-cuccaik meg jók.
Nyári félmagasszárú Quechua-túracipőt vettem öt éve náluk, soha ilyen kényelmes cipőm nem volt, persze könnyű ötye-túrákra alkalmasak. Első komolyabb bakancsom Han-wag volt, a legjobbak egyike, bebújós félcipő meg Merrell, sosem fog szétesni.

Te is úgy tudod, hogy ajánlott az egy számmal nagyobb túrabakancs/cipő?

Arthamyr 2017.12.05. 13:58:01

@Dikusz: Bakancsfüggő, én kb. fél számmal vettem nagyobbat, mert csak az az egy db volt a decathlonba, de nem értek hozzá, csak nekem így kényelmes. :) Sőt, mászó és focicipőt kifejezetten kicsit szoktam venni, amibe úgy kell belesajtolni a lábam.
Másrészt én túrázáshoz nem is vennék bakancsot, szerintem egy jó futócipő sokkal jobb, kivéve ha valaki nagyon mostoha körülmények közé megy pl. hóban, jeges vagy éles sziklás terepen. A Matterhornra nyilván nem jó a futócipő, de pl. Magyarországon mindenhova elegendő, kivéve télen. Mondjuk télen a városi dzsuvában is hálás dolog volt a bakancs. :) Ez megint csak személyes vélemény.

Bredpitt Monika 2017.12.05. 14:21:46

@London2009: @Dikusz: én is 40 es bakancsot fogok keresni, pedig simán elég lenne a 39 es is, nem jó ha passzol,

a körömvágás pedig tényleg lényeges, az ember hajlamos arra, hogy halogassa, nekem ha a kis lábujjamon hosszabb a kelleténél akkor a mellette levő lábujjamon lesz egy kis dudor, ami aztán elmúlik, szóval bizony azok a fránya körmök

Bredpitt Monika 2017.12.05. 14:31:38

@Dikusz:

a cipőm tiszta volt, én , mint vásárló nem láttam rajta semmi szennyeződést, ráadásul, otthon is lemostam egy vizes szivaccsal, és mint mondtam attól is szennyezett lesz, hogy az üzletben mászkálsz benne, mégis visszarakod a polcra és senki sem mosatja le veled, csak azért , mert az üzletben a lábadon volt,

azért mostam le a WC ben, hogy megnyugodjon a lelke az eladónak, és lássa rajta, hogy vizes lett, de nem volt mit lemosni róla, legalábbis az én látásom szerint,

de hát ahogy írtam már, én el vagyok kényeztetve, mert Amerikában nem is kérdezik, hogy miért viszem vissza, nem kell megmagyaráznom,

ott mondjuk meg a másik véglet is megtörténik, ami azért ott sem általános szerintem, pont a sokat szidott Wal-Mart ban történt, hogy otthon vettem észre, hogy egy egész szatyornyi ruhát ott hagytam a pénztárnál, a kocsiban sem volt, a számla megvolt, mert azt a zsebembe raktam,

visszamentem és elmondtam a nőnek, hogy valószínűleg a pénztárnál hagytam, rákérdezett, nem találták meg,

azt mondta a csaj, hogy menjek be, vegyem el azokat a ruhákat, amik a szatyorban voltak, és után kiengedett az ajtón,

kint a vásárlónak van igaza, szinte mindig, én ezt tapasztaltam, itthon viszont ahhoz vagy szokva, hogy bár kötelesek visszaadni a pénzt, mindig bepróbálkoznak (vagy szinte mindig, mert pl a Decathlon visszaadta a pénzt, pedig én levásároltam volna)
azzal, hogy vegyek helyette valami mást,

amit meg is tennék, ha nem egy gagyi játékbolt lenne pl, ahol olyan játékot sikerül eladniuk, ami nem működik, na, ilyenkor kérem vissza a pénzt és nem óhajtok náluk vásárolni

Bredpitt Monika 2017.12.05. 14:34:34

@Dikusz:

a 8.000 forintos az cipő volt, nem bakancs, sajnos látom, hogy ezen nem tudok majd spórolni, cipőn nem is szabad, erre már régen rájöttem, gondoltam, hogy most a fekete péntek nevében majd lesznek jó leárazások, de rosszul gondoltam, a tippet köszi, megnézem az üzleteket,

Bredpitt Monika 2017.12.05. 14:40:08

@Dikusz:

a nadrágon a lyukak pár hét után megjelennek, nem akad be semmibe, erre a szomszédom is panaszkodott, lehet, hogy ez csak erre a szabadidő nadrágra jellemző, szeretem a szabását, de nagyon rossz a minősége, lányomnál ugyanez a probléma jelentkezett, a varrás mentén is elkezd szétjönni, minőségi hiba,

London2009 2017.12.05. 15:28:48

@Bredpitt Monika: @Dikusz: hmmm...oke, majd hallgatok ratok es legalabb fel szammal nagyobbat veszek. A kormokkel pedig igazatok van. Tenisszel, sielessel is ugyanez a helyzet.

swing gitan 2017.12.05. 15:29:47

@Bredpitt Monika: heles kis romák, mit szoljak, he? :P

Mrs. Clayton 2017.12.05. 15:59:50

@Bredpitt Monika: valahogy az ugyfelszolgalat, meg a learazasok Magyarorszagon nagyon nem ugy mukodnek, mint ahogy Nyugat-Europaban. Vennem kellett egy mosogepet otthonra, mert a regi barmilyen jo is volt vegleg megadta magat. Gondoltam, rendelek a netrol, egyszerubb mint kuldeni penzt, hogy menjen valaki be es vegye meg. Pentek ejjel rendeltem meg egy webshopbol, azt irtak 2 munkanap a szallitas, kozbejott november 1 meg a hetvege, de gondoltam hogy csutortokre ott lesz. Kozben a ruhak vartak mosasra, de azert ennyit atlag ember kibir mosas nelkul. Hat a mosogep nem volt sehol csutortokon se, hanem pentekre valtoztattak a szallitasi idot. Gondoltaam mindegy. Anyamat haptakba allitottam, hogy legyen otthon amikor hozzak. Egyszer ugy este 10 fele kiirtak, hogy a cim ismeretlen vegyem fel veluk a kapcsolatot. Persze hetvegen nincs ugyfelszolgalat, igy csak hetfon tudtam veluk beszelni. Hazudoztak ossze-vissza, meg veletlenul sem mondtak, hogy bocs elbasztuk, ne adja isten itt wgy 500 forintos vasarlasi utalvany, csak hogy jobban erezzem magamat. Meg en voltam a hibas, aki nem volt ott, amikor a szallito igen is hozta, meg rossz telefonszamot adtam meg blablabla. Nem akartam veluk folenyeskedni, de Angliaban ilyen nem fordul elo. Egyszer esett meg hasonlo, amikor rendeltem 12 uveg bort es szerintem a futar eltorte, igy azt hazudta, hogy kiszallitotta mikozben nem is jart meg a kornyekemen sem. Erre a bolt ahol vettem kikuldott egy ujabb csomagot, termeszetesen ujabb fizetes nelkul es sorozatos elnezest keresek kozepette meg plusz ket uveg ingyen borral, amit masnapra meg is kaptam.

Nem szoktam altalaban black fridaykor vasarolni, de most pont akartam venni valamit, igy kapora jott. 85 fontot fizettem akkor, ami most 115. Ez altalaban ugy mukodik otthon, hogy amit normalisan 85-ert arulnak azt felarazzak 115-re, hogy eladhassak akciosan 85-ert.

Dikusz 2017.12.05. 16:49:15

@Bredpitt Monika: a szomszédod panaszkodott a TE lyukas nadrágodra? Hát mit tett a gatyóddal, hogy kilyukadt? (viccvót)

Bredpitt Monika 2017.12.05. 17:12:46

@Mrs. Clayton:

a szomszédomnak kb két hete hoztak ki egy nagy hűtőszekrényt, volt benne egy törött polc, most kérdeztem rá három napja, hogy lett e valami eredmény, azt mondja, hogy hívták az ügyfélszolgálatot, két hét alatt nem bírtak semmit csinálni, csak várnak, kíváncsi vagyok mi lesz a válasz, meg a megoldás,

sajnos nekem nagyon sok rosszt tapasztalatom van az itthoni ügyfélszolgálatosokkal, biztos van sok hülye vevő is, de elviekben, az amit még az én anyukám tanult, mint kereskedő, hogy a vevőnek mindig igaza van, nem nagyon látszik itthon

és igen, sokszor én is úgy érzem, hogy a leárazás valami bődületes magas ár kiszabása után látszik az árcédulákon

libslobsi fuszal · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.12.05. 17:30:54

@Mrs. Clayton: "Nem akartam veluk folenyeskedni, de Angliaban ilyen nem fordul elo." - hajjaj, meg cifrabb is. tesom venni akart egy telefont az ee-nel, kozoltek vele az uzletben, hogy rendelje meg online, mert nem talaljak a postcode-ot a rendszerukben. ok, megrendelte. masnap delre igertek a szallitast, telefon sehol. delutan kapott egy e-mailt, hogy nem talaltak meg a cimet, a telefont atveheti itt es itt. 40 merfold. ok, kocsiba ult, megerkezett, varakoztattak fel orat, majd kozoltek, hogy az auto defektet kapott, igy a futar csak egy ora mulva er vissza, ok viszont 20 perc mulva bezarnak, viszontlatasra.
teny, hogy ilyenrol en meg itt nem hallottam, szoval az aranyok azert nyilvan masok, de elofordul az ilyesmi meg a legjobb csaladban is.

Mrs. Clayton 2017.12.05. 17:39:15

@libslobsi fuszal: es miutan a tesod megkapta a telefont meg egy ingyen sokol radiot sem kapott? Altalaban ha ilyen van minimum egy 5 fontos vasarlasi utalvanyt szoktak adni, hogy csondben maradj.

wuaaa 2017.12.05. 17:41:44

@Barkalot: Ezrével dolgoznak lengyelek, litvánok, lettek, stb. évekig úgy, hogy még angolul sem tudnak rendesen. Gép/fémiparban is. Regisztráld az életrajzod norvég adecco, jobzone, ilyesmi állásközvetítőknél.
Ha igazán ott akarnál lenni, már ott lennél.

Mrs. Clayton 2017.12.05. 17:42:26

@Bredpitt Monika: a lanyom suli mellett a nextben dolgozik, igy valamennyi kedvezmennyel tudok ott vasarolni. Eddig meg csak egyszer kovettem el, de a gyerek szerint a dolgozoknal ez total bevett szokas, hogy amit kesobb visszaviszel blokk nelkul akkor azt a legutolso normal aron irjak jova neked. Meg csak az sincs h utalvanyon adjak vissza, hanem rateszik a kartyadra. Ha raernek ezzel szorakozni, mar egy fel vagyont kereshettem volna. Viszont meg egyszer sem mondtak, hogy mossam le a cipot, vagy vasaljam ki az inget.

London2009 2017.12.05. 17:52:22

@libslobsi fuszal: szent habakukk! Ez nagyon durva! Peldaul en biztos, hogy nem utaztam volna 40 merfoldet erte... Nekem is csupa jo tapasztalatom van az ugyfelszolgalatokkal. Mindent kicserelnek, ujra kezbesitenek, szuper az egesz.

Bredpitt Monika 2017.12.05. 18:02:49

@Mrs. Clayton: hát ez az, én is ettől a mosd le a cipőt akciótól vagyok kiakadva, fényévekre vagyunk ügyfélszolgálat terén a nyugattól, úgy érzem

libslobsi fuszal · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.12.05. 18:45:31

@Mrs. Clayton: nem kapott semmit, sot, masnap ujra neki kellett elmenni a depoba ha jol emlekszem, de ebben mar nem vagyok 100%-ig biztos.

@London2009: nekem is nagyon jo tapasztalataim vannak altalaban mindenfele ugyfelszolgalattal, bar egyszer a samsung es a vodafone kozos erovel boritott ki. multkor meg a szomszed vette at a csomagom, de mi is itthon voltunk, szoval gyorsan megkaptam. 5 perccel kesobb hiv a futar, mondom koszi, atvettem a motyot. de hogy o innen es innen hiv. ok, koszi, megvan a cucc. de milyen cucc. hat amit 10 perce szallitott ki. de hogy van meg egy. nem hiszem, 1 szem passionfruit kivetelevel minden megvan. erre nem mondott semmit, csak eroskodott, hogy menjek le, ott var a haz elott. na jo, lemegyek, persze sehol senki. hivom, nem veszi fel. felmegyek, ujra hivom, hat hogy hol vagyok mar. vegul megegyeztunk abban, hogy nem jo szamot hivott. :D szoval vannak cifra dolgok, de nekem tenyleg ez a 3 negativ peldam van szerintem a 3 evbol. pozitiv viszont nagyon-nagyon sok.

swing gitan 2017.12.05. 19:09:58

@Bredpitt Monika:

legközelebb elő a telefonod, megkérdezni az eladót hogy akar-e erről videot a facebookon a bolt nevével, vagy inkább lepucolja a cipőt maga.

Mrs. Clayton 2017.12.05. 19:39:07

@Bredpitt Monika: szerintem ez azert van mert nincs tul nagy konkurencia megpedig azert mert nincs igazan kereslet sem, igy nem erdeke nagyon a boltokbak a vasarlo kedveben sem jarni. Latod, te is kenytelen vagy visszamenni, mert hova menj mashova. Aztan volt itt calaki, aki szerint meg neked kell orulnod, hogy egyaltalan visszavettek. Ha ez a hozzaallas a vasarlok reszerol, akkor meg plane minek valtoztassanak?
En ma azon morgolodtam, hogy visszakuldtem par ruhat egy aruhazba mult het elotti penteken. Most hetfon kaptak meg a posta szerint es ma irtak h 5-7 napon belul visszakapom a penzt. Szerintem ez baromi lassu, nem veszek onnet semmit, ha kell akkor a nextbol is megkapom az o cuccaikat es azonnal visszakapom a penzem nem harom het utan.

szalka240 2017.12.05. 20:15:07

@Din Serpahis: Szerintem meg ez a rossz hozzáállás, hogy a motivációnak abból kell születni, hogy vezetőként sokkal több pénzt lehet keresni. Ez szerintem nagyon sok embernél csak frusztrációt eredményez, hiszen világosan tudja, hogy ezt valószínűleg nem fogja elérni.
Eddig minden munkahelyemen megtapasztaltam, hogy 1-2-3 év után másképp viszonyultak hozzám, miután felismerték, hogy jól dolgozok. Észrevettem, hogy adnak a véleményemre és a többi (azonos beosztású) kollégámhoz képest több(féle) feladatot is kaptam. Ez egyrészt jó érzés volt, hogy megbecsülnek, meg kicsit változatosabb lett a munkám. Másrészt viszont frusztráló, hogy a megbecsülés nem vezetett változáshoz sem a pozíciómban, de főleg nem anyagiakban.
De hogy ne a saját példámat említsem, itt volt Ütvefúró. Megkapta, hogy hagyja magát kihasználni, mert mennyi mindent csinál a munkahelyén. Pedig gondolom ő is csak úgy van vele, hogy ha belefér a munkaidejébe, akkor miért ne vigyen bele egy kis változatosságot, ha annak haszna is van, és miért végezze a munkáját rosszul, ha jól is végezheti.
Az ilyen emberek nem juthatnak előre, mert abban a pozícióban hoznak a legnagyobb hasznot, ahol vannak, csak épp a haszonból nem ők részesülnek. Őket nem kellene esetleg anyagilag motiválni?
Akkor tegyük föl a kérdést kicsit másképp. Mi ad több embernek motivációt? Ha úgy tud többet keresni, hogy jobban/hatékonyabban/eredményesebben dolgozik, vagy ha úgy tud többet keresni, hogy magasabb pozícióba kerül?
Az igazi egyenlősdivel én sem értek egyet, de sajnos az én szintemen még másban nem volt részem, pedig Norvégiában még nem dolgoztam.

swing gitan 2017.12.05. 21:54:42

@Zoole Reloaded: aszittem ide is a tökös mikulast tetted :-))))))))))))

swing gitan 2017.12.05. 22:49:32

@Zoole Reloaded: hervadt egy zacsid van tirpák mikulás ;))))

Dikusz 2017.12.05. 23:31:34

@Mrs. Clayton: Nem szólítottál ugyan meg, de engedd meg, hogy válaszoljak: én voltam az, aki azt írta Móninak, szerencséje volt, hogy visszavették a cipőt.
Akkor, ha nincs minőségi hibája a cipőnek, a kereskedő nem köteles visszavenni a topánkát (ha jól tudom törvényben is le van írva), kizárólag rajta múlik, hogy megteszi-e, a Decathlon pont megtette.
Az meg a legkevesebb szerintem, ha visszaviszek egy cipőt, amit hordtam, akkor lesikamikálom a talpát (ahogy@Bredpitt Monika: is megtette) pláne úgy, hogy olyat kérek az eladótól amiről tudom, nem kötelező megcsinálnia.

FutureFry 2017.12.06. 01:58:35

@Dikusz: @Mrs. Clayton: @Bredpitt Monika:

LL Bean. Amerikai ruha/túrabolt (már több mint 100 éve). Mottójuk, hogy bármit bármikor visszavesznek, ha a vevő nem elégedett. Van aki 15 év után vitte vissza a bakancsát, mert a sok használatban szétment. Szó nélkül visszaadták az árát (manapság már “csak” levásárolni lehet). Érdemes a “This American Life” idevonatkozó részét (elolvasni [1] (vagy méginkább meghallgatni) [2].
[1] www.thisamericanlife.org/radio-archives/episode/591/transcript#act2
[2] www.thisamericanlife.org/radio-archives/episode/591/get-your-moneys-worth?act=2#play

gabors 2017.12.06. 02:30:42

@Zoole Reloaded: ez vasalas elott vagy utan volt leveve ???

Dikusz 2017.12.06. 07:42:26

@FutureFry: Egésségére L.L.Bean-nek. Itthon nincs piacon a cég. Tizenöt év után viszont forintosítva a bakancs árát, kis túlzással egy dorkót kap. AZ meg, hogy átálltak a levásárlásra, azért mond valamit...

Mrs. Clayton 2017.12.06. 10:02:01

@Dikusz: ertem az allaspontod, ettol fuggetlenul szerintem epp ez vezet oda, hogy a magyar kereskedok olyanok amilyenek. Szerintem egy bolt nem egy avo iroda, ahol katonai tisztek dolgoznak akiknek fo celja a parancs kovetese. Ugyanis a bolt egy szolgaltato intezmeny, aki a vasarlokbol nyer hasznot. Magyarul jobban jar ha visszacsereli azt a cipot, aminek akar semmi hibaja nincs, mert legkozelebb a vevo batrabban fog tobbet kolteni, hiszen tudja, ha ugy adodik vissza is viheti.
A cipotakaritashoz. Megis szerinted mit csinal a bolt a visszavitt cipovel? Kiteszik a polcra? Ne nevettess. Ha szerinted nem igy van, akkor ugy kell neked, aki hasznalt cipot is megvesz uj aron. Egyebkent megmondom kidobjak a francaba. Tehat minek is kellene lemosni? Monika kommentjebol nem ugy tunt, hogy oklomnyi sardarabok logtak rola. Amig te az ilyen eladoi viselkedest jormalisnak tartod, elarulom soha nem fogsz olyan szolgaltatast kapni, amirol mi beszeltunk. Persze ha neked tetszik, hogy teged a boltban az avos tisztek szivatnak az a te dolgod, de en nem szeretnem ha velem igy beszelnenek, viselkednenek.

Mrs. Clayton 2017.12.06. 10:10:14

@Dikusz: hahaha latom kicsit osszezavar, ha azt latod, hogy a boltosok nem mindenhol naci tisztek es normalisan bannak a vevovel. Az megis miert akkora gond, ha egy 15 eves cipo visszavete utan az ember ajandekutalvanyt kap? Magyarorszagon a ket hetes szetszakadt cipot lemosatjak a vevovel miutan arrogansan kiosztottak es nem kap semmit cserebe. Ez jobb?

fidesz maszop dk egykutya 2017.12.06. 10:34:23

@Din Serpahis: az jó, hogy kicsi a külömbség a mánáger és a melós fizuk között, hiszen a mánáger a vízfej része, hasznuk 0, csak más emberek munkájából élnek.

Dikusz 2017.12.06. 10:39:47

@Mrs. Clayton: Örülök, hogy jókedvre derítettelek.

bpetya75 2017.12.06. 10:40:39

@Mrs. Clayton:

"Magyarorszagon a ket hetes szetszakadt cipot lemosatjak a vevovel miutan arrogansan kiosztottak es nem kap semmit cserebe."

Ezt honnan veszed? Mert ha még egy olyan lepukkant helyen, mint Kaposvár, sem így van, akkor elég nagy biztonsággal kijelenthetem, hogy enyhén szólva tévedsz.

masada 2017.12.06. 10:47:44

Nagyon jó lett az írás (tènyleg), csak kérlek ne keverd a mediterrán országokat bele, mert én egy olyanban élek és semmi köze Magyarországhoz, ugyanakkor délen is van olyan szép a természet és sportolna olyan sokat az emberek, stb. Nem hiszem hogy össze lehet hasonlíttani Norvégiát Olaszorszàggal.

Mrs. Clayton 2017.12.06. 10:53:21

@bpetya75: Monika irta kicsit feljebb, vele tortent meg

bpetya75 2017.12.06. 10:54:57

@Mrs. Clayton:

Ja, hogy történt ilyen? Bizonyára. Nekem mások a tapasztalataim.

adg 2017.12.06. 11:11:56

@Mrs. Clayton: "Egyebkent megmondom kidobjak a francaba. Tehat minek is kellene lemosni? "

Na pont ez jutott eszembe. Ha a cipo mar az utcan jart, akkor valoszinuleg kuka, hiszen az latszik a talpan. Vagyis megkovetelni a sterilitasat az nyilvanvaloan szivatas, semmi tobb. Oke, ne legyen tehenszaros, de ha amugy tiszta, az eleg kellene legyen.

@bpetya75: hasonlo velem is tortent, nekem konkretan szetesett a cipom kb 2 honap utan. Nem volt mocskos, lepucoltam es visszavittem. Es hazakuldtek velem, hogy meg jobban mossam le, holott az nyilvanvaloan szemet volt. Gondolom kulonosebben kivizsgalasra sem kellett elkuldeniuk. Masodik alkalommal visszakaptam az arat.

Errol eszembe jutott ket itteni tortenet.
- A lanyomnak volt valami elktronikus kutyuje, nem ugrik be, mi volt az, talan valami fulhallgato, vagy mittudomen. Megpusztult, en visszavittem a boltba, mondom a fickonak, hogy nem mukodik. Hata mogott volt egy kontener, abba 3 meterrol bevagta, el se kerte a papirjat, es adott a polcrol egy masikat. Csak kesobb gondolkoztam el rajta, hogy hogy bizonyitom a garanciajat, ha az is tonkremegy...
- Nejem telefonja amikor megpusztult, akkor egy honlapon kellett jelezni. Volt ott par kerdes, mi baja, mi a meei vagy milyen szama, mikor es hol vettem, 3 perc volt kitolteni. Aztan kuldtek egy utalvanyt a telefon ararol, a keszuleket meg a kovetkezo koltozeskor hajitottam ki a szemetbe. Vissza se kellett kuldeni, semmi.

Dikusz 2017.12.06. 11:14:30

@Mrs. Clayton: Nem vitatkozni szeretnék, csak a véleményemet írtam le.
Móni (vele úgy érzem tisztáztuk, amit kell) nem szétszakadt cipőről ír, hanem arról, hogy a cipő talpa -az egynapos viselet után- rossz, kényelmetlen, félti a térdét. Ami az én olvasatomban annyit jelent, hogy nyomta a talpát, nem azt hogy a cipő rossz.

Azt is írtam, hogy a Decathlon kicserélte a cipőt (vannak bunkó emberek az eladók között is), tehát nem a minden magyar -és csakis magyar- kereskedőkre jellemző módon járt el.

Amúgy egyet szeretnék kérdezni tőled, pusztán kíváncsiságból: ha neked lenne mondjuk egy cipőboltod, mit tennél, ha tíz vevőből a fele visszahozná a skárpit nem áruhibával, egy-két napi viselés után? Hiába súrolja le, akkor is meglátszik, hogy viselték. Tettem már én is vissza úgy cipőt a helyére, hogy láttam rajta azt, nem csak a boltban viselték.
Meddig tudná egy kereskedő ezt finanszírozni anélkül, hogy tönkre ne menjen?

adg 2017.12.06. 11:32:31

@Dikusz: "Meddig tudná egy kereskedő ezt finanszírozni anélkül, hogy tönkre ne menjen?"

Ezt egy rakas bolt pont igy csinalja. Barmit veszel, kiprobalod, nem tetszik, visszaviszed X napig, nem kell megindokolni sem. Konkretan hasznalhatod addig. Elvegre a boltban nem tudsz rendesen kiprobalni egy porszivot vagy nagynyomasu mosot.

Egyreszt viszonylag kevesen viszik vissza, masreszt belefer az arresebe, amugy meg szetosztja az ebbol eredo kart a tobbi termekre es nem emiatt fog tonkremenni. Es gondolom, a gyartokkal is ugy szerzodik, hogy a visszavitt cuccot o is visszapasszolja, vagy reszben legalabb, ezzel a gyartot jobb minosegu termek gyartasara sarkallja.

Sot, az onlajn vasarlasoknal kotelezo opcio a kerdes nelkuli visszavasarlas, mondjuk nem hasznalt dolgokra feltetlenul.

London2009 2017.12.06. 12:10:14

@adg: @Dikusz: A cipoket lehet,hogy kidobjak, de itt a UK-ben van egy kategoria amit ugy hivnak, hogy “New - Refurbished”. “Refurbishment is the distribution of products usually electronics and electricals that have been previously returned to a manufacturer or vendor for various reasons. Refurbished products are normally tested for functionality and defects before they are sold. It is repaired from manufacturer and resold.”
Ez a vilag legjobb dolga! Mi igy vettunk egy csomo dolgot. TV-t, mosogepet, Airbookot, Ipadet stb. A gyakorlatban ez ugy nez ki, hogy valaki vesz egy TV-t majd 30 napon belul meggondolja magat es visszaviszi. Ujkent eladni nyilvan nem tudjak, de a tokeletesen mukodo 30 napnal kevesebbet hasznalt TV-t azert megsem kellene kidobni, ugyhogy ujra csomagoljak es potom penzert ujra eladjak. Szerencsere meg semmilyen termekben nem csalodtunk. Minden azota is tokeletesen mukodik. Soha az eletben nem lett volna peldaul ilyen hiper szuper TV-nk, ha nem igy vesszuk az eredeti arnak a 30%-aert.
Nyilvan anyagilag is baromira megeri, de a reszemrol en amugy is szeretem a hasznalt/ujrahasznositott dolgokat. Foleg itt a UK-ben elkepeszto, hogy miket ki nem dobnak az emberek. Ugyhogy ezzel meg a kornyezetvedelemnek is jot teszunk.

adg 2017.12.06. 12:40:30

@London2009: ezek jo dolgok, sajnos itt vilgvegen csakszamitogepnel es telefonnal lattam ilyet, de azt sem harmad aron.
Az elso mosogepunknel volt marha nagy makunk, fel eves gep volt, azert adtak el, mert uj helyre koltoztek, es ott volt mar eleve. Kb otod aron adtak. Mi meg ot evig hasznaltuk. Sajnos koltozeskor elejtettem, es az kicsit megviselte, folyt utanna, meg a hangja sem volt az igazi, mennie kellett.

Na viszt itt a masik oldal, hogy pocsekolunk kajat, csak mert nem akkorara no, mint a szupermarket specifikacioja.
www.facebook.com/ABCTV/videos/10159485617885543/?fref=mentions

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.06. 13:07:41

@Dikusz: decathlonos trikoim elnyuhetetlenek voltak es az esokabat is kiugroan sokaig birta...

bpetya75 2017.12.06. 13:10:36

@adg:

A legutóbbi ilyen ügyünk meglepően simán ment. Pedig nem volt kisuvickolva a cipő, csak rendesen letakarítva. Előtte kábé 5 cipőt vittem vissza a helyi Deichmanba, egyik se bírta 2-3 hónapnál tovább. Fokozatosan egyre drágább cipőt vettem, hátha az már jó lesz, de egyik se bírta a kiképzést. Az ötödik után elfogyott a türelmem és szó nélkül visszaadták a pénzt.

Nyilván nem azt vitatom, hogy vannak helyek/eladók, amelyek/akik fölöslegesen és bunkó módon szívóznak. Csak Jess hozzászólását nagyon általánosítónak találtam, azért reagáltam rá.

adg 2017.12.06. 13:19:51

@bpetya75: ilyen temakorben nekem sem jut eszembe nagyon mas negativ pelda. Szerintem marha sokat fejlodott az otthoni hozzaallas az utobbi evekben.
Jo, tudom, mert olvasom, hogy az elmult ot evben, miota nem jartam otthon, minden tokre szar lett, csak unott bunkok vannak a boltban, de bennem meg altalaban mas emlekek elnek. A hivatalok is sokat javultak. Talan hozzaallas kerdese is, az is szamit, hogy en hogy megyek oda, meg mennyire akarok mindenen kiakadni. Raadasul ki tudna nekem ellenallni? :D

Mrs. Clayton 2017.12.06. 17:09:11

@Dikusz: nem is vitatkozasi szandekkal irtam, amit. Egyszeruen innen nezve tenyleg megmosolyogtato, hogy Magyarorszagon orulni kell annak, ha valamit annak ellenere visszavesznek, hogy nincs mogotte jogszabalyi/veroemberi kenyszer. Persze en latom a masik oldalt is, mert hogy itt szinte barmit kiszallitanak azonnal, mondjuk reggel 8-kor megrendelem es este 6-kor itt van a cucc, annak az az ara, hogy szerencsetlen szallitok iszonyu feltetelek mellett dolgoznak, meg a boltosok is. Ott nyomjak le a multik a fizetest ahol lehet, meg olyan szerzodessel foglalkoztatnak embereket, hogy az mar-mar rabszolgatartasra emlekeztet. Viszont aki nem azon az oldalon van, az mind vasarlo elvezi, hogy ezust talcaval voros szonyegen jonnek elebe a boltban es meg ok kernek elnezest, hogy nem voltak meg kedvesebbek stb.

blackhairlady 2017.12.06. 17:53:50

@Dikusz: En meg pont azt tapasztaltam, hogy ha mozog a labam a cipoben akkor keletkeznek a vizholyagok ahogy dorzsolodik a labbelihez.

Mrs. Clayton 2017.12.06. 18:19:08

@adg: most volt nagy balhe egyebkent, hogy mintha a h&m kamionszammal egetne el az eladatlan uj ruhakat. Eloszor tagadtak, aztan mintha egy nemet forgatocsoport bejutott volna az egetobe. Ekkor azt mondta a bolt, hogy azok dohos, vizes, szakadt ruhak voltak. Ami oersze baromsag, mert ugyan egy h&m miert tarolba barmit is olyan helyen, ahol dohos, szakadt meg vizes lesz. Egyszeruen a kis indiai, thai gyerekek olyan olcson varrnak, hogy meg elegetni is jobban megeri, mint odaadni a hajlektalanoknak. Szoval igy menbek ezek a nagy lancok tonkre abban, ha nekem jovore visszacserelik a szakadt csizmamat.

bpetya75 2017.12.06. 18:38:26

@adg:

Bizony, a hivatalok is sokat fejlődtek. Pláne a hivatalnokok! Pölö mi! A múlt héten áramszünet volt nálunk. Ráadásul energetikai fejlesztést végeznek az épületen, vagyis novembertől januárig ablakokat cserélnek, benikecelleznek minket, meg fűtést újítanak fel. (Tökéletes az időzítés). Szóval épp nagy munkában voltunk, amikor kopogtak az ajtón. Két ügyfél jött valami papírt leadni. Az egyik világított a telefonjával a töksötét és hideg folyosón (tisztára kripta fíling volt), a másik meg bátran törte az utat, és elmondta, mit szeretne. Egyik fiatal kolléga már ugrott is, mutatta neki az helyes irányt, hogy hol tudja leadni amit behozott, mi meg türelmesen vártuk, hogy visszajöjjön, és folytathassuk a zsugázást. ;-)

Bredpitt Monika 2017.12.06. 19:21:54

@Mrs. Clayton: "Ha ez a hozzaallas a vasarlok reszerol, akkor meg plane minek valtoztassanak? "

Ez egy kulcsmondat Magyarországgal kapcsolatban sok mindenben. A lényeg, hogy ez a Decathlon ahol én jártam, most elvesztett egy vásárlót, de itt az a módi, hogy ki nem szarja le, van helyette másik tízezer vagy még több, a lényeg, hogy nekik megvan a forgalmuk., az hogy én elsétálok nem számít.
Ez szerintem szánalmas, de ez van.

Ezzel ellentétben máshol meg az van, hogy egy ilyen ügy miatt nem érdemes elveszteni egy vásárlót sem. De hát ezt tanítani kellene, nem tudom itthon mit tanítanak a kereskedelemben.

Mrs. Clayton 2017.12.06. 20:20:14

@Bredpitt Monika: a masik resze meg az, hogy nincs konkurenciajuk, ugyis tudjak, hogy kenytelen leszel visszamenni, mert nincs masik ilyen uzlet. Elobb-utobb visszakapnak, ha nem is cipo, nadrag miatt, akkor majd halozsak vagy sator okan. Exert ilyen bunkok. Majd ha lesz kereslet, meg azzal egyutt konkurencia meg fognak valtozni.

nyuszigonosz 2017.12.06. 22:09:22

@kisrumpf: A kedvenc norvég íróm?
Jorn Lier Horst. Klassz könyveket ír, és pár könyve angol fordításban is megvan.

www.librarything.com/series/William+Wisting+-+English+Publication+Order

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.06. 22:19:23

@nyuszigonosz: köszönöm. Nem ismerem... Egyedül Anne Holt-tól olvasott a férjem egy krimit, én pedig egy regényt Sigrid Undsettől... meglepően modern hangú, ahhoz képest, hogy mikor írta...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.06. 22:20:56

@nyuszigonosz: köszönöm, nem ismertem. A férjem olvasott egy regényt Anne Holttól (beleezdtem, de nem fogott meg), s én egyet Sigrid Undsettől, meglepően modern hangú, ahhoz képest, hogy mikor írta.

nyuszigonosz 2017.12.06. 22:41:35

@kisrumpf: Anne Holt tól olvastam egy könyvet, de már azt sem tudom melyik volt az, mert nem igazán volt jó. Vagy legalábbis engem nem kötött le. Belekezdtem egy továbbiba töle - nem olvastam végig, nem tetszett.

Nagyon sok skandináv írótól olvastam sok sok könyvet, vannak jók, és hát kevésbé jók is, vagy már én vagyok nagyon válogatós. :-)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.06. 23:16:23

@nyuszigonosz: a konyvesboltban ajanlotta egy ember, amikor a ferjemnek volt par szabad oraja.. azota meg is valtunk a kotettol, ment a kis free libraryba, azota el is vitte valaki :-)

Dikusz 2017.12.07. 00:02:50

@kisrumpf: @nyuszigonosz: be kell valljam, én most térek vissza az olvasáshoz, nagyon elhanyagoltam.
Emlékeim közt van egy könyv, nagyon régen még édesapám mondta, hogy olvassam el: Liv Balstad írta, Egy asszony a Spitzbergákon a címe a könyvnek. Ismeritek?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.07. 11:01:25

Tündérkert...Ahol a takkerek kórusban röhögnek a mérnökök fizetésén... :D
Ami engem nagyon zavarna Norvégiában, az a sokat emlegetett Barnevernet, vagyis a gyerekhatóság működése.Simán elvesznek gyerekeket a családoktól, ha azok nem úgy nevelik, ahogy valaki odafent kigondolja...Rettenetes, ezt sosem tudnám elfogadni.
:-(
Volt itt jó pár cikk, rájuk lehet keresni.Dögöljenek éhen... :-[[

Bredpitt Monika 2017.12.07. 11:34:09

@Dikusz: " Ami az én olvasatomban annyit jelent, hogy nyomta a talpát, nem azt hogy a cipő rossz."

A te olvasatod, de én nem ezt mondtam pl. Ez a cipő nem jól van megtervezve, hiszen első nap után fájt a térdem.
Csatlakozva Mrs Claytonhoz, én is úgy gondolom, hogy nem gyakorol kegyet a cipőbolt, azzal hogy visszaveszi egy ilyen indok után a cipőt.

A másik meg, hogy ha az indok nem tetszik neki, akkor hivatkozzon arra a törvényre amire te is, de ehelyett lemosatta velem a cipő talpát. Rohadt megalázó szituáció.

@Mrs. Clayton:

Bredpitt Monika 2017.12.07. 11:35:46

@geegee: "Simán elvesznek gyerekeket a családoktól, ha azok nem úgy nevelik, ahogy valaki odafent kigondolja.."

Ez érdekes téma, van esetleg valami konkrét eseted, engem nagyon érdekelne?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.07. 11:41:52

@London2009: Akkor Úká is tündérkert...Itta svédeknél is van ilyen refurbished kategória, nincs meg mondjuk a tévének a puskája, vagy hiányzik a kartonja, stb.De nem 30%-on adják, hanem majdnem új árban, de legalább is ilyen 90-95%-on, ami szerintem már nem érimeg.Na, nem is viszik sokan.Annyiért már inkább picit még hozzáteszek és vadi újat kapok...
:-(
Igaz, ez a legolcsóbb raktáráruházban van (netonnet), ahol viszont a két-háromszoros árrés elbírja, ott lehet, hogy jobb a helyzet... :D
Csak ott meg ki vásárol?

Bredpitt Monika 2017.12.07. 11:42:29

@Dikusz: "Megint elnézésedet kell kérnem, de nem lehet, ha megkért az eladó, hogy mosd le a cipő talpát, akkor volt is mit lemosni rajta? Hiszen magad írod, hogy lemostad a mosdóban, esetleg mégis lehetett rajta mit lemosni. Találékonyak ám a vásárlók is, kihangsúlyoznám: nem rád gondolok. "

Számomra meg ez volt az , ami nagyon arrogánsra sikeredett, bár tudom, hogy nem annak szántad.

Ha én azt mondom, hogy tiszta volt a cipő, akkor miért nem hiszed el? Pont ez volt a megalázó az egészben, hogy a tiszta talpat kellett lemosnom.

A lényeg, hogy ma elmeséltem egy barátnőmnek, aki sokat élt külföldön és az első reakciója a cipőtalp lemosáshoz ez volt:

JÉZUSOM!!!!

Most pedig nem akarok szabadkozni ezért a mondatért: Te pont ezt a magyar mentalitást hoztad, mint magyar cipőeladó, ami a rákfenéje ennek az országnak (az egyik rákfenéje a sok közül).

Hoztál még egy példát a bunkó vásárlókkal, bocsánat, de én nem sárosan vittem vissza a cipőt és nem a lábamon volt, attól, hogy te tudsz ilyen példát, a Decathlonon srác még végtelenül sértő módon járt el, nem kell összekeverni a dolgokat.

Logikai bukfencek sorozata..........

Puszi és ez csak egy vita.........

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.07. 11:46:30

@Bredpitt Monika: tessék, rágugliztam helyetted... :D

www.google.hu/search?ei=OxspWvnMF6Ka6ASZ9LPIDQ&q=site%3Ahataratkelo.blog.hu+barnevernet&oq=site%3Ahataratkelo.blog.hu+barnevernet&gs_l=psy-ab.3...7249.13174.0.15112.6.6.0.0.0.0.43.239.6.6.0....0...1.1.64.psy-ab..0.0.0....0.-WDCrXBB6h8

Van, amelyik az én gyűlölködő kommentem, de megtalálod a releváns infót.Valamelyik posztban van vagy öt-hat link az egyik kommentben, vagy lehet, hogy a posztban.Használd az adott oldalon is a keresőt, a böngésző menüjében, úgy könnyebb megtalálni.

Bredpitt Monika 2017.12.07. 11:53:35

@geegee: mi az, hogy rágugliztam helyetted....nahát,

azért köszi, rendes vagy, azért érdekel, mert nálunk most van egy ügy nem messze a lakóhelyemtől, ahol gyámhivatal kutakodik....

Floridában ismertem egy házaspárt, három égető kölykük volt, egyszer a parkolóban nem bírta a gyerekeket berakni apuka a kocsiba és az egyiknek a fenekére csapott,

erre odament hozzá két idős nő és azzal fenyegetőztek, hogy feljelentik, fel is írták a kocsi rendszámát, nem tudom mi lett az ügyből,

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.07. 11:54:20

@Mrs. Clayton: Én is olvastam valami ilyesmit.De akkor a há és emm miért nem az égetőműnek termel folyamatosan, ha jobban megéri elégetni, mint eladni?Gondold végig...
Szóval kicsit fura, hogy vadi új, sérülésmentes, eladható holmik a kemencében kötnek ki...Nem?
Biztos, hogy volt valami azokkal a cuccokkal, a jót senki sem dobja el...Ha meg szar, had menjen a gyújtósba.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.07. 12:00:23

@Bredpitt Monika: jó, persze, vannak ilyenek is, de ez a Barnevernet nem erről szól.Az egyik esetük valami olyasmi volt, hogy a szülők "túlságosan" katolikusnak nevelik a gyereket, vagy mi, és ezért elveszik tőlük.Egy másik családtól meg valami 4-5 gyereket vettek el, vagyis az összeset.És kihelyezték ilyen pótszülőkhöz, persze nem egy közöshöz, hogy legalább együtt maradjanak a testvérek.Aztán ezekről a pótszülőkről nem egy esetben kiderült, hogy pedofilok, gyerekfóbok, stb.És csakis a pénzért csinálják, amit az államtól kapnak a pótszülősködésért.Vagy csak simán megélhetési nevelőszülők, a saját gyerekük megkap mindent abból a pénzből, a fogadott meg semmit...
Én aszondom, ha csak a harmada igaz, már az is kurva durva...
Menekülőországnak sokáig gondolkodtunk Norvégián (ha itt összecsap a fejünk felett a migricunami), pont azért, mert télleg tündérkertnek látszik, de így soha...

Bredpitt Monika 2017.12.07. 12:06:03

@geegee:

később olvasom amit linkeltél, most nincs időm, de köszi, azért ez durva, kényes téma, én most ismerek családot, ahol nem ártana a szülőket megfenyíteni, mert nagyon gáz, ahogy a gyerekekkel bánnak, de nagyon nehéz beleavatkozni, a lényeg, hogy éhesek, büdösek................szomorú

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.07. 12:14:16

@Bredpitt Monika: Persze, nyilván van ilyen is.Jó olvasgatást.Aztán majd írjál véleményt, akár az aznapi posztnál, vagy bárhol, a nevemre kattinva.

Mrs. Clayton 2017.12.07. 17:08:49

@geegee: ezt te csak azert gondolod, hogy furcsa, mert meg nem lattal gyarat kozelrol meg gyarigazgatot sem. Mi anno nagyon kozeli kapcsolatban voltunk egy nemzetkozi lampagyarral meg a felsovezetessel. Anno ugyan belga csaladi vallalkozas volt de szinte mindenhol jelen voltak europaban. Vegul a Philips vette meg az egesz halozatot. Szoval ebben a gyarban is mindennapos volt, hogy hibatlan lampak mentek a kukaba. A dolgozok meg ertetlenkedve neztek hogy akkor miert nem kapjak meg inkabb ok. Erre az volt a valasz, hogy azt nem lehet es kesz, ezek mennek a kukaba, mert mar nem gyartjak oket.
Pl a H&Mnel ket hetente jon uj aru, ha valamit addig nem adnak el kesobb meg learazason esetleg latod utana mar nem. Ez az uzletfilozofia. Siman elhiszem, hogy a kifutott eladatlan cuccokat inkabb elegetik mint szaroznak vele. Szerinted mennyibe kerul tarolni, nyilvantartani, megszervezni, hogy illeszkedjen ujra a kinalatba stb? Egyszeruen ez sokkal tobbe kerul mint fogni elegetni..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.08. 04:31:06

@Mrs. Clayton: Háppersze, biztosan... :D
Elárulom, hogy dolgoztam is ilyesmi helyen.Mármint gyárban, de nem textilüzemben.
És azok a lámpák kamionszámnyi mennyiségűek voltak?Mert ebben a cikkben arról volt szó...
És a lámpákon nem volt egy fillérnyi veszteség sem?Na nehogy már...
A kifutott cuccokat el is lehet adni, féláron, kicsit beakciózva az egészet előre...Szerinted sosem volt még olyan, hogy egy kollekció, terméksor kifutna?Most van először ez a probléma?
Ehh, mindegy, hagyjuk is...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.08. 08:53:56

@geegee: jesszus, azokat láttam, de annyira felkavartak, hogy inkább nem olvasok utánuk. Jobb a tudatlanság, mint a tehetetlenség okozta gyomorfekély.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.08. 08:59:51

@geegee: tk maxx nem erről szól, a kifutott, tavalyi szezonban sztárolt ruhákról? Ott szoktam ezeket viszontlátni, nyilván nem egyből égetnek... egy csomó remek darabot megkapni féláron, főleg ott vásárolok már, szuper.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.12.08. 09:08:30

@geegee: no, itt van:

www.bloomberg.com/news/articles/2017-11-24/burning-h-m-rags-is-new-black-as-swedish-plant-ditches-coal

“H&M does not burn any clothes that are safe to use,” Johanna Dahl, head of communications for H&M in Sweden, said by email. “However it is our legal obligation to make sure that clothes that contain mold or do not comply with our strict restriction on chemicals are destroyed.”

LittleG (uk) 2017.12.10. 18:34:02

@Bredpitt Monika: hú, hát ez nagyon nem az én hangzás- ill. ízlésvilágom :)

nem swing a második szám amúgy

ami főleg bántja a szemem, hogy gyerekeket raknak oda felnőttként viselkedni. mire nagykorúak lesznek, kiégnek :(

(csak most vettem észre, hogy válaszoltál a kommentemre, bocsi)

DieNanny CH 2017.12.10. 19:05:00

@Mrs. Clayton:

Én 100%-ban biztos vagyok abban, hogy az egy nap után visszavitt cipőt az üzlet szépen visszateszi a polcra.
Ha szándékában állna kidobni, akkor hülye lenne visszavenni - és a pénzt visszaadni.

DieNanny CH 2017.12.10. 19:19:12

@Mrs. Clayton:

"Egyszeruen ez sokkal tobbe kerul mint fogni elegetni.."

Hát, szerintem ez csupán nagyon rossz szociális érzékenységre utal. Odaadnák segélyszervezeteknek, azok meg továbbadhatnák a rászorulóknak.
Ilyen egyszerű.

Bredpitt Monika 2017.12.12. 09:47:57

@LittleG (uk): Swing egy hozzászóló Kanadából, neki ment a célzás,

nekem fel sem tűnt, hogy gyerekek viselkednek felnőttként, talán azért, mert olyan közegben ismertem meg a dalokat, ahol nagyon hányatott sorsú lányok vannak, furcsa olyan lányokat látni, akik már annyi mindenen keresztül mentek és még 15 évesen is babáznak,

LittleG (uk) 2017.12.12. 20:33:23

@Bredpitt Monika: jaaa, Swing gitan. Nem esett le :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.