oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. november 11. 06:30,  Gödörből Görögbe 111 komment

2017. november 11. 06:30 Határátkelő

Gödörből Görögbe

A legnagyobb határátkelés a saját korlátaink átlépése – írja a mai poszt szerzője, Ildikó, és ebben alighanem igaza van. Ők tavaly döntöttek úgy, hogy megpróbálnak másként hozzáállni az életükhöz, és ehhez még csak el sem kellett költözni Magyarországról. Egy, a blogon talán szokatlan poszt következik.

„Tíz ok, amiért szeretek itt élni” – miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Szedj össze 10 okot, és írd meg a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

funny_donkey_1498843618.jpg

„Nem nagy dolog, tudom. Legalábbis sokaknak nem. Nekünk mégis az volt, amikor 2016-ban felraktunk egy új szemüveget, másként kezdtünk tekinteni az életünkre. 

Úgy döntöttünk, hogy a „csak éljük túl ezt a hónapot is” mentalitás helyett ideje merész célokat kitűznünk, és bamba beletörődés helyett nagy álmokat megvalósítanunk… Buta szamár üzemmódból Szerencsés Szamarakra váltottunk. :) 

Mennyire nagy álom egy egyhetes görög nyaralás? Nekünk nagyon. Egy fizetésből, két gyerekkel, bedőlt vállalkozással, devizahitel miatt albérletben lakva… Sokaknak ismerős sztori, ami miatt korábban a Balatonra is csak barátoknál lakva jutottunk el. Tengerparti nyaralás még a legmerészebb álmainkban sem szerepelt. 

Innen indult a mi sztorink, ami idén életre hívta a Szerencsés Szamarak blogot is, és ami igazolni látszik azt a sok tanítást, hogy minden a gondolatokon, a gondolkodás módunkon múlik. 

Ha érdekelnek a változás lépései, nyomon követheted a történetünket a blogon, most azonban inkább azt szeretném elmesélni, micsoda kaland, mennyire gigantikus élmény tud lenni egy igazából teljesen szimpla nyaralás is, ha életedben először tudod a gyerekeidet külföldre vinni. 

2016-ban költözött be az életünkbe az Igazi Nyaralás fogalma. Leírhatatlan az a változás, hogy innentől a bizonytalanság, az örökös aggódás gondolatai helyett csak az járt az eszünkben, hogy mennyire szerencsések vagyunk. 

Minden időnket kitöltötte a készülődés, a ráhangolódás. Elkezdtünk információkat, képeket, videókat keresni Rodoszról és Görögországról. Utazásban jártas barátainkat faggattuk, próbáltunk felkészülni mindenre, ami egy utazáshoz szükséges lehet. 

Fogalmunk sem volt pl. arról, milyen okmányokkal lehet Görögországba utazni, mit kell és mit lehet a bőröndökbe és a kézitáskákba pakolni, milyen klíma vár ránk kint stb. Szóval egészen az alapoktól kezdtük. 

Emlékszel még erre az érzésre? Azt hiszem, én sosem fogom elfelejteni. Az aggódás gondolatait felváltotta a boldogság izgalma, a csodavárás öröme. 

Na és az első repülés varázsa! (Igaz, én már repültem néhányszor sok-sok évvel korábban, de ez volt az első KÖZÖS, ami különlegessé tette ezt is.) 

Emlékszel még arra a bizsergető, fura érzésre, amikor a check-in pultnál a bőröndök felkerülnek a futószalagra, és eltűnnek a szemed elől? Vagy arra a fura belső remegésre, amikor felmorajlik a gép, és ez az óriási vasdarab gurulni kezd, majd a levegőbe emelkedik?

rodosz_005.jpg

Hajnalban repültünk, és Rodoszhoz közeledve a napfelkelte látványa koronázta az utat, feledtetve fáradtságot és izgalmat. 

Mint utólag rájöttünk, a szállodaválasztásunk nem volt a legszerencsésebb, mert szó szerint a semmi közepén volt: egy zsákutca bevezető szakaszán, ahol egy másik szállodán, egy tavernán, egy rövid tengerparti strandszakaszon, és a Görögországban jellemző elhagyatott, romos, gazos, poros telkeken kívül nem volt semmi. De nekünk így is maga volt a mennyország!!!! 

Háromcsillagos szállodában laktunk (ennyit engedett meg a költségvetés), a szobánk kissé szűkös volt hármunknak, a fürdőszoba kimondottan pici, de tiszta volt minden, és semmi sem tudta elrontani a hangulatunkat. Számunkra olyan varázslat volt, hogy eljutottunk egy görög szigetre, hogy minden erőlködés nélkül csak a szépet láttuk mindenben. ;) 

Igaz ez a kinti kalandozásokra is, pedig egy szervezési gubanc miatt a mi csoportunknak nem volt saját idegenvezetője, ezért csak egyszer vettünk részt közös fakultatív programon. 

Mivel nagyon szerettünk volna hajózni a tengeren, Symi szigetének, a szivacshalászat bölcsőjének felfedezését választottuk. Ma már azt mondom, hogy ez az út messze nem érte meg az árát. 

Bár Symi gyönyörű, az öbölbe behajózva meseszerű kép fogadja a turistákat, látnivaló viszont nem túl sok van, és az oda-vissza kb. 5 órányi hajókázás is unalmassá válik a végére. Plusz tengeri szivacsot vásárolni sem biztos, hogy itt érdemes, mert legalább kétszer annyiba kerül, mint pl. a rodoszi bazárban.

rodosz_124_1.jpg

rodosz_127_1.jpgTengeri szivacsok széles kínálata Symin

Szervezett program híján is lehet és kell is azonban világot látni, ha már az ember eljut egy másik kultúrába, ezért mi is kipróbáltuk, milyen önállóan közlekedni Rodoszon. A szálloda recepcióján elmondták, hogy ha kisétálunk a főútra, nem messze van egy buszmegálló, és kb. 20 percenként jön a busz, ami bevisz Rodosz városába. 

Ha jártál már Görögországban, akkor tudod, hogy a menetrendet (és egyáltalán az idő fogalmát) nem kell túl komolyan venni. Csak az biztos, hogy a busz rendszeresen jön, vagy ekkor vagy akkor. Türelem! De megéri kivárni, mert Koskinouból kb. 10-15 perc alatt bejutottunk vele Rodoszba, nem egészen 2 euróért fejenként. 

Rodosz városában bőven talál magának élményt, látnivalót, kalandot, aki szeretne, érdemes időt szánni rá. Mi is kétszer mentünk be, és még így sem értünk a látnivalók végére.

rodosz_049.jpgGyönyörű mozaik a járdán

Ha szereted a történelmi látnivalókat, a kultúrprogramot, akkor jó helyen vagy itt, de tökéletes választás akkor is, ha kedveled a szájtátva sétálgatós, különleges élményeket adó, emlékezetes helyzeteket, beszélgetéseket teremtő lazulós napokat, amiknek a végén úgy érzed: Ez az! 

Nekünk ilyen volt az első rodoszi napunk, amikor üvegfenekű kishajóval repesztettünk körbe az öbölben, megtapasztaltuk milyen az, amikor lépten nyomon megszólítanak és beinvitálnak a vendéglősök és az árusok, találkoztunk igazán kreatív alkotó művésszel, fotózkodtunk hatalmas arapapagájjal, hallgattunk rögtönzött utcai koncertet, gyártattunk magunknak teljesen egyedi rodoszos pólókat, és megtapasztaltuk, hogy a rodoszi taxisok közt is akad jó szándékú, aki nem akar lehúzni…

rodosz_045.jpgRodosz: üvegfenekű hajó

All inclusive, félpanzió vagy önellátás? 

Sokak véleményét meghallgatva, mi az elsőt választottuk. Egyrészt, mert a 16 éves fiam rendes kamasz gyerekhez illően rengeteget eszik, és úgy gondoltam, így korlátok nélkül eheti végig az egy hetet. 

Másrészt mert úgy éreztem, hogy ha már megajándékoztuk magunkat a nyaralás csodájával, nekem is jár egy hét teljes kimenő. Se bevásárlás, se főzés, se mosogatás, se az örökös „Mit főzzek?” nyűglődése. Biztos van, aki nem ért egyet velem, én ma is azt mondom, jól döntöttünk. 

A mi szállodánkban tényleg finom és igazán sokszínű volt a kínálat, nem is tudtunk mindent megkóstolni. Nem is szólva a korlátlan italfogyasztás lehetőségéről, ami a nagy melegben komoly plusz költséget jelentett volna, ha nincs bent az árban.

virginia_kaja.jpgA szálloda kínálatának egy része

Nekünk az egyetlen gondunk az étkezés kapcsán az a mérhetetlen pazarlás volt, amit a (főleg orosz) vendégektől láttunk. Ez nem a szálloda hibája, és most már tudom másoktól, hogy a legtöbb nagy szállodában ugyanez van: a „kedves” vendég púposra pakolt tányérokkal ül le enni, aminek a javát ott hagyja, majd egy újabb csurig rakott tányérral folytatja, és ezt megismétli néhányszor egyetlen étkezés alatt. 

Mindezt úgy, hogy az ételsziget körül komoly test test elleni küzdelmet folytat, mintha az éhen halás veszélye fenyegetné. Az első ebédünk komoly trauma volt emiatt, nehezen tudtunk azonosulni ezzel a mentalitással. Főleg azért, mert a Virginia Hotelben tényleg korlátlan mennyiségben volt étel, sosem kellett azon aggódnunk, hogy kevés lesz a kaja.

rodosz_060.jpg

rodosz_058.jpgA gombrágcsáló arapapagáj

Lehet, hogy ez nem egy hagyományos úti beszámoló, de nem is lehet az, mert ez a nyaralás nekünk egészen más volt, mint a rendszeresen utazóknak. A legsablonosabb élmény is nagy jelentőségű volt, mivel első közös kalandunk volt külföldön. 

Az a bizonyos „szerencsés szamarak szemüveg” tényleg átszínezett mindent. Ez az egy hét sokkal többet adott, mint a hagyományos történelmi látnivalók emlékét. 

Büszkék voltunk magunkra, hogy átléptük a saját korlátainkat, és megvalósítottuk a nyaralást. A tapasztalás pedig, hogy ezt is meg lehet tenni, akár a gödör aljáról indulva is, hihetetlen erőt adott mindhármunknak, ami remélhetőleg most már elkísér minket, és segíti a további határátlépéseket is…"

HÍRMONDÓ 

Német és osztrák munkák 

Ha csak a népszerűséget nézzük akkor a magyar határátkelők kedvenc célországai között mind Ausztria, mind Németország dobogós, úgyhogy talán nem lőttünk nagyon mellé a mára szánt munkalehetőségekkel.

„Nem lehetünk a Skype-nagyszülők országa” 

Az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület szerint szinte minden magyar családot érint a határátkelés, és ezért érdemi válaszokat kellene adni a problémára. Szerintük ez eddig nem történt meg. 

A budapesti utcáról Bristol elitnegyedéig 

Egy egészen csodálatos történet arról, hogyan jutott el valaki a budapesti hajléktalanságtól Bristol előkelő részéig. 

Északi menedék 

Van egy film, ami mindössze 26 perc, de ez egy olyan félóra, amit mindenképpen érdemes rászánni az Északi menedékre, hiszen 52 magyar 56-os menekült történetét dolgozza fel, nem akárhol: Izlandon.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Görögország

A bejegyzés trackback címe:

http://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9813229447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Zoole Reloaded 2017.11.11. 09:25:36

"Másrészt mert úgy éreztem, hogy ha már megajándékoztuk magunkat a nyaralás csodájával, nekem is jár egy hét teljes kimenő. Se bevásárlás, se főzés, se mosogatás, se az örökös „Mit főzzek?” nyűglődése. Biztos van, aki nem ért egyet velem, én ma is azt mondom, jól döntöttünk. "

Jol dontottel, nyaralni azert megy az ember, hogy az egesz eves hajtas fáradalmait kipihenje es nem azert, hogy ott is korankelve reggelit keszitsen az eppen meg alvo csaladnak.

Zoole Reloaded 2017.11.11. 09:30:26

@kék madár: ugy jon ide, hogy at leptek a hatart :-)
Amugy meg elfer itt ez is, mint sokminden mas tematika is.

Zoole Reloaded 2017.11.11. 09:38:40

@Dikusz: na hamarabb kellet volna olvasnom a kommented, teljeseggel osztom amit irtal es pont ezeket a peldakat akartam felhozni.

Az elmult 6 ev alatt tobb ezer poszt volt a klasszikus hataratkelesrol, már nincs olyan ember Mo-on akinek valakije ne eset volna at rajta, szoval boven belefer az ilyen utazos posztok is, foleg ugy, hogy tobb ev utan eloszor utazik egyutt egy csalad.

Zoole Reloaded 2017.11.11. 09:42:57

@Virago_1000: na drVirag megkezdte a rendeleset.......

Dikusz 2017.11.11. 09:46:42

@Zoole Reloaded: Ezért írtam azt amit, már az előző hozzászólásodban is láttam, ugyanúgy gondolod te is.
Ráadásul külön szerepelt sokáig az is, hogy írjuk meg a blogra a nyári élményeinket.

Ilyen alapon megkérdezheti bárki is, hogy mifrancot keresek én itt a blogon, milyen alapon pampogok bele, hiszen nem vagyok határátkelő:)))

Zoole Reloaded 2017.11.11. 10:03:57

@Dikusz: tényleg, egy budai úri hölgy mit keres itt ezen a blogon??
Just kidding

Czidlina Ildikó · http://igyutazunkmi.blog.hu/ 2017.11.11. 10:45:18

@Bredpitt Monika: Köszönöm a visszajelzést!
Örülök, hogy Te érted/érzed, mitől volt ez az út olyan különleges nekünk.
Tisztában vagyok vele, hogy ez nem olyan nagy horderejű dolog, mint amikor valaki családostul másik országba települ, de még az is lehet, hogy ez volt az első lépés ahhoz, hogy előbb-utóbb mi is valódi határátkelők legyünk. Nem titok: évek óta forognak a fejemben külföldre költözős gondolatok, de aki még nyaralni sem volt soha külföldön, annak ez túl nagy falatnak tűnik... Hát tavaly megvolt az első tapasztalatszerzés, és idén már a második is. Ki tudja, hova vezet ez az út ;)
Nekünk ez nagyon nagy dolog, még akkor is, ha ezt sokan nem értik. Szerencsések, akiknek ez már megadatott!

Dikusz 2017.11.11. 10:58:26

@Zoole Reloaded: na ez az..., ha eltűnnék innen, mint Petőfi Sanya a rozsban, senkinek nem hiányoznék:)))
vicc(?)vót

Zoole Reloaded 2017.11.11. 11:09:03

@Czidlina Ildikó: nincs miert magyarazkodnod, erzi ezt mindenki csak elfelejtik, hogy hol kezdtek :-)

Zoole Reloaded 2017.11.11. 11:12:13

@Dikusz: Petöfi nem a kukoricasban tunt el ? :-))

Bredpitt Monika 2017.11.11. 11:19:44

@Czidlina Ildikó: azért értem, mert én is egyszeri fizetésből élek, még úgy is, hogy kapok támogatást, a kettőnkre jutó összeg nem sok, és emlékszem arra, hogy a múltkor meséltél erről az útról , mint hozzászóló, akkor el is olvastam a blogodon amit ajánlottál,

irigylem az érzést egyébként, mert nekem ez a rácsodálkozás a külföldre nagyon kevésszer adatott meg, nem tudom miért,

nagyon vágytam Moszkvába gyerekkoromban, hogy láthassam azokat a masnis hajú kislányokat, akiket az orosz könyvekből láttam, aztán mire kiértem Moszkvába, már fekete Mercedeszeket láttam, a masnis hajú kislányoknak meg nyoma sem volt

az én rácsodálkozásom az NDK volt, akkor nekem az nagyon nagy dolognak számított, pedig vonattal mentünk, nem is repülővel,

az igazi rácsodálkozást ezen a blogon talán P.Elliot tudná lefesteni, meg Csodabogár, akik nagyon régen hagyták el Magyarországot és amit itt hagytak maguk mögött, az egy teljesen más világ volt, de lehet, hogy másnak is van ilyen élménye

Bredpitt Monika 2017.11.11. 11:23:46

@Czidlina Ildikó: egyébként meg, itthon vannak olyan gyerekek, akiknek az a nagy dolog, hogy vidékről feljönnek és látják az Állatkertet, szóval minden viszonyítás kérdése,

emlékszem azt is írtad a múltkor, hogy te annyi pénzből gazdálkodsz három emberre, mint én kettőre, ennek tudatában, még inkább nagy dolog, hogy el tudtatok menni,

az ilyen társas utakról meg az ugrik be nekem, ami most is volt a hírekben nyár közepe táján, talán

Törökországból kellett hazajönnie egy csomó embernek, mert ott derült ki, hogy az utazási iroda tönkrement, és a szálloda már nem volt kifizetve, jó kaland lehet, hogy kijutsz valahová és ott közlik veled, hogy menj amerre látsz,

Bredpitt Monika 2017.11.11. 11:30:55

Az üvegfenekű hajó jól néz ki, azt kipróbálnám. Bár, ha abból indulok ki milyen érzés volt Bulgáriában eljutni Várnából Nessebarba. Csoda, hogy nem hánytam el magam.

Bredpitt Monika 2017.11.11. 11:33:34

@Dikusz: " Nem csodálkozom a példádon, mert amikor először voltam egy túrabarátnőm jóvoltából igen kedvezményes feltételekkel üdülni Gyulán, éppen akkor alakítottak ki a régi lovarda épületében a gyógyfürdő részeként egy medencét:) "
Ez jó, viccesnek találom és leleményesnek (mármint a válaszod).

@kék madár: na, mit szólsz, ilyen is van, jó példa volt?

Dikusz 2017.11.11. 11:47:52

@Zoole Reloaded: Tűnt ő már el a ködben is, de annyifelé, és olyan kacifántos módon vált semmivé, és találták már bizonyítékát annak, hol lelt nyugalmat, hogy azon sem csodálkoznék, ha megjelenne itt a blogon, és elkezdene kommentelni:)

Dikusz 2017.11.11. 11:49:59

@Hari Seldon 2: nem tudom most mennyire monopol az általad említett utazási iroda, jelen van-e a mai piacon, de annak idején eléggé balhés módon lépett le a piacról...

Zoole Reloaded 2017.11.11. 11:55:10

@Bredpitt Monika:
“egyébként meg, itthon vannak olyan gyerekek, akiknek az a nagy dolog, hogy vidékről feljönnek és látják az Állatkertet, szóval minden viszonyítás kérdése, ”

Drága Monixom, hogy egyedem begyedem legeljek a kebleden :-))
Amit írtál 30-35 éve valóban igaz volt, vidéki szabolcsi paraszt gyerekként tényleg hatalmas élmény volt feljutni a fővárosi allatkertebe, de fővárosikent egyszer menjetek már le a sötét Szabolcsba és nézzetek már meg a sostoi állatkertet.
Lehet, hogy a szátok tátva fog maradni, mivel Európa topp allatkertjei közzé van sorolva és olyan állatokat is fogtok látni ami egész Európában csak ott talahato :-))

Bredpitt Monika 2017.11.11. 12:03:03

@Zoole Reloaded: ez jogos, de akkor meg úgy fogalmazok, hogy az is nagy dolog, hogy kijut a saját falujából,

sokszor ránézek a "te" állatkertedre, de rohadt messze van és még 50% kedvezménnyel is nagyon drága a vonatjegy, tervbe van véve, szeretném látni,

Zoole Reloaded 2017.11.11. 12:08:01

@Bredpitt Monika: egynap nem elég oda, mert több látnivaló is van, a termál fürdőrol nem is beszélve :-))

Kérj tanácsot Magdianyus anyanktol, ő profi már belőle :-))

libslobsi fuszal · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.11.11. 12:22:10

@Dikusz: ahanyszor felemlegetted eddig, hogy irnal posztot, de nem biztos, hogy vevo lenne ra a kozonseg, annyiszor kaptal tobbektol megerositest, hogy ird, kivancsiak vagyunk ra. ennek tukreben szerintem ideje lenne tollat ragadni, vagy... abbahagyni a meg nem irt posztjaidra meg nem szuletett reakciok felemlegeteset.

olyan poszt meg nem irodott, ami mindenkinek tetszett volna. es akkor mi van?

@Czidlina Ildikó: ez egy olyan nyaralas volt, amitol nekem a hideg futkos a hatamon, fenykepezkedes, all inclusive, rodoszos polo... viszont orulok, hogy megvalositottatok az almotokat, mert nyaralni szuper, az egyik legjobb dolog a vilagon, es ha ti igy ereztetek jol magatokat, akkor senkinek egy szava se lehet.

P.Elliot 2017.11.11. 12:24:37

@Dikusz: Teljesen egyetertek veled, idevalo ez a poszt is, nagyonis jo volt, kellemes emlekeket idez fel bennem az elso pragai utamrol ahol elsore megszerettem a barna sort amit pedig utaltam, mind az osszes sort, szagaval es izevel egyutt. Meg a sornek is mas ize van mashol,/71-ben/ bar a sorkeszites tudomanya is nagyon fontos dolog..Akkoriban a kobanyaitol elfogott a hanyinger, a szagatol, nekem az volt az a bizonyos kocsmaszag.
Aki most utazik elsore annal bizony az is felmerul hogy mi lenne ha kinnt elnek en is? Megprobalni legalabb, a posztolo nagyfianak pont jo lehetoseg lenne gyorsan amig meg fiatal felszedni egy nyelvet ami kesobb plusz pont meg odahaza is.
Ez az egymashoz ragaszkodo csalad is megprobalhatna a szomszed orszagot, Ausztriat ahonnan haza lehet jarni, nem elveszteni sem a baratokat, sem a rokonokat aztan kesobb kiderul hogy mi van.
Nagyon tetszett hogy megengedtek maguknak egy ilyen utat a taposomalomban, gyujtottek ra, egyebkent regen a fiatal koromban is igy ment, forintonkent gyujteni ra vagy kis mellekmunkat keresni ami arra ment.
Egy szomszedunknak a ferje, egy oregember a kornyek osszes kis szereleset elvallalta, villanyrezso, vasalo, radio, meg a tevek nagy reszet is meg tudta csinalni, osszegyujtotte a penzt, a felesege is hozzatette a maga is megtakaritasait es minden evben elmentek Olaszorszagba tarsasutra, bele voltak szerelmesedve az elso ut utan. Akkor, idos, nyugdijas korukban voltak kulfoldon eloszor.
Nagyon keves koltopenzuk volt, amig eltek es mentek, mi kuldtunk nekik potlast/ melysegesen szerettem oket, mint a nagyszulok mindig olyanok voltak hozzam/ ugy remlik Poste Restante Romaba, nem tudom van-e meg ilyen szolgaltatas persze minek, manapsag mar viszel magaddal annyi penzt amennyit akarsz de akkor nem.
A kulfoldi utazasok mindig nagy elmeny, nem kellenek ahhoz a Maldiv szigetek, eleg atlodulni a szomszed orszagba, az is kulfold, az is masfele.
Nekem nagyon tetszett a poszt, szeretnem ha te is megirnad vegre a tiedet, mar regota varom.
Nem kell kulonosebben torodni azzal hogy mas mit szol hozza...
Kivanok meg tobb utazgatasokat a posztolonak....

P.Elliot 2017.11.11. 12:36:28

@libslobsi fuszal: Nincs ebben semmi rossz, / all inclusive/, nincs meglepetes, minden benne van, a polo sem ami egy orok emlek illetve amig szet nem mosodik, az eletukben az elso nagypapagaly amit a kezukben tarthattak. En is a maganyos turistasag kedveloje vagyok de az elso olasz utamnal volt kulonbseg hogy elvittek a turakra, idegenvezetek, elemtettek a gusztusos ennivalokat amig mas maganyos turistak akkoriban azt szamlalgattak/ 72-rol beszelek/ hogy mire telik nekik a 70 dollarbol amit akkoriban adtak egy honapra a belepokre mert meg hotelt is kell fizetni, valami ocska helyet tobbnyire hogy jusson masra is, ennivalonak meg cipeltek magukkal a teliszalamit meg a majkremes konzerveket az elejen meg kenyerrel egyutt.
Mennyivel kenyelmesebb es kiszamithatobb volt a tarsasut, sok szabadidovel amikor az ember korulnezhetett maga is.

Hari Seldon 2 2017.11.11. 13:06:48

@Dikusz:
Ha, ha. Elképzeltem, ahogy a lovak háton úsznak... :-)))

Hari Seldon 2 2017.11.11. 13:17:33

@Dikusz:
Amennyire emléxem, megszüntek oylan 2005 tájban. Bár nem tudom pontosan, én a kilencvenes években voltam velük néhányszor. És tényleg nekem is a rodoszi charterjük volt az első repülésem. Akkor még leszálláskor tapsoltak a fedélzeten az utasok...
Időnként még most is hallom, ha nagyobb lengyel vagy bulgár csoport utazik velünk a Charleroi Budapest járaton.

Taxomükke (UK) 2017.11.11. 13:50:07

@Dikusz: Elnézésedet kérem az eltúlzott, goromba, nyomdafestéket nem tűrő reakciómért.

Dikusz 2017.11.11. 13:58:24

@libslobsi fuszal: most megbuktam, mint Rottenbiller:)))

Tényleg igazad van, mindig ígérgetem csak a posztot. Ezt így még nem néztem -érthető/de nem elfogadható módon- de ha megírom , akkor mondhattam jogosan pampogok, de nem így...

Ha öreganyámnak meg áramszedője lett volna, ő lett volna a trolibusz...

Csodabogár 2017.11.11. 14:05:34

@Bredpitt Monika: Személyid miért nincs? Ez tényleg csak kiváncsiság, mert a lakcimkártyával együtt jön a személyi is.

Dikusz 2017.11.11. 14:06:45

@Taxomükke (UK): nem gondolom, hogy azt írtam volna -egyikőtöknek sem-, hogy gorombán reagáltatok.

Ráadásul a hivatkozásom -minek írjak posztot-, ha ez a reakció, sem volt korrekt. Jogosan jegyezte meg @libslobsi fuszal: , punkt, és kész.
Remélem nincs harag.
Mindent kitalálok, össze-vissza beszélek, csak ne kelljen diót pucolnom. Nincs is mivel, mert széttörtem a diótörőt, ráadásul a koszos dióhéjjal felkarcoltam a tenyerem, és baromira fáj. Még itt pusztulok megfele.

Dikusz 2017.11.11. 14:20:45

@Hari Seldon 2: ebből a szemszögből még nem gondoltam a gyulai volt lovarda jelenlegi brügölőjére. Úszómedence van ott, ha jól emlékszem, nem is merek majd háton úszni benne:)))

A Jorgosz elég csúnya véget ért, inkább 2000-ben.
Nem utaztam velük, de bizisten terveztem, olyan pöpec buszaik voltak. Van utódjuk, ma is működnek. Évekig a régi székhelyükön volt egy görögországi utakat szervezi iroda, most sincsenek sokkal arrébb. Előfordulhat, hogy ez csak véletlen.

Dikusz 2017.11.11. 14:26:35

@Csodabogár: Nem feltétlen kell személyi, ha van útlevele a lakcímkártya kiállításához (már amennyiben van itthoni lakcíme).
A jogosítvány csak a személyazonosság igazolásához elegendő, abban az esetben, ha uniós tagországban él az illető.

Csodabogár 2017.11.11. 14:34:24

@libslobsi fuszal: Ez az all inclusive nekem is kiütést okoz. Igaz nem vagyok kamasz, aki sokat eszik meg iszik. Magam szerettem menni megkeresni, hogy hol mikor mit eszünk, öreg koromra már apartmanba, mert szeretek kényelmesen otthon reggelizni. De ugye nem vagyunk egyformák, rengeteg ember szereti az all inclusive utakat, ha nem így lenne nem lenne tele az utazási prospektus vele.
Ha most akarnék nagyon olcsón nyaralni a török rivierara mennék. Már majdnem ők fizetnek csak menjen valaki. A tenger ott is szép, az idő is tud jó lenni, kb. mint Görögország.

Swing Gitan 2017.11.11. 16:01:28

@Czidlina Ildikó: jó kis irás, jólesik most a kezdődő mínuszokban :)

Belenézek a blogodba is mindjárt

Swing Gitan 2017.11.11. 16:01:35

Anglia, Ausztália, Kanada ma emlékezik

p.coldline.hu/2017/11/11/2693655-20171111-fNpm5Z.jpg

Mozisoknak..lajhárka hegyezd füled:
Victoria & Abdul.
Dame Dench be fogja gyüjteni az oszkárt, nagyon tetszett nekünk.

Din Serpahis 2017.11.11. 17:42:12

Az értetlenkedőknek azt tudnám mondani sose tudhatod, miből lesz a cserebogár. Én olyan 3 éves koromban voltam először külföldön, de a szüleimmel sokáig csak Horvátországig jutottunk. 9 lehettem, amikor a kórust ahol anyukám énekelt meghívták egy svájci rendezvényre.
Na erre családosan elmentünk, a vendéglátó kórus megszervezte, hogy mindenkit egy-egy svájci család látott vendégül.

Na, akkor jártam először Svájcban, és bár kicsi voltam, teljesen lenyűgözött. És valahogy már akkor befészkelte magát a fejembe egy gondolat...:)
Szóval lehet, hogy ez a görög út is csak valaminek a kezdete.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.11. 18:09:33

@P.Elliot: "Teljesen egyetertek veled, idevalo ez a poszt is, nagyonis jo volt, kellemes emlekeket idez fel bennem "

Valahogy en is igy vagyok vele :) Manapsag, amikor az utazas sokaknak (plane egy ilyen blogon :) annyira termeszetes, nehez elkepzelni, hogy ez nem mindenki szamara "alap". Ez a poszt nekem is visszahozta a sajat elso kulfoldi utunk emlekeit a 80s evek elejerol. A mi csaladunk az akkori Jugoszlaviaba, az Isztriai-felszigetre ment nyaralni, es soha nem felejtem el elso talalkozasunkat a tengerrel:) Hatalmas elmeny volt, meg a kezem is megnyaltam, hogy erezzem, tenyleg sos a tenger :))
Azota mar sok helyen jartam, de nekem meghatarozo volt (mint minden "elso"), es az utazas szeretete talan akkor kezdodott...ja, lehet, hogy meg elobb, hatodikos koromban, amikor egy 2 hetes "nemzetkozi" vandortaborban voltam az akkori NDK-ban es Csehszlovakiaban :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.11. 18:11:39

@Din Serpahis:" Na erre családosan elmentünk, a vendéglátó kórus megszervezte, hogy mindenkit egy-egy svájci család látott vendégül."

Nem veletlenul a Phoenix korus? En abban enekeltem, es ugyanigy voltunk mi is Svajcban, ottani csaladoknal szalltunk meg.

libslobsi fuszal · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.11.11. 18:23:14

@P.Elliot: en sem irtam, hogy rossz lenne, csak mi nem szeretjuk. de ettol mas meg elvezheti.

@Dikusz: :D hat meg. szoval, mikor jon a posztod?

@Csodabogár: igen, pont ezert megyunk mi is mindig apartmanba.

libslobsi fuszal · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.11.11. 18:25:18

@Zsuzsi65: en is "megkostoltam" a tengert, hogy tenyleg sos-e... :D mennyi ilyen elso van!

Dikusz 2017.11.11. 18:43:34

@libslobsi fuszal: aztatat én nem tudom, mindig újabbnál újabb ötleteim vannak, amiket aztán meglehetősen gyengének találok nekem úgysmesikerülsohajótírni alapon, aztán el is megy tőle a kedvem. Pedig mindegyik ötlethez csináltam fotókat is:)

Hari Seldon 2 2017.11.11. 19:05:36

@autódidakta tahó:
Itt is megemlékeznek arról, hogy győztünk az első világháborúban.
Ilyenkor minden temető ki van díszítve, az első világháborús emlékművek minden városban kicsinosítva, régi harcosok gyerekei összegyűlnek, meg koszorúznak.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.11. 19:11:25

@autódidakta tahó: Írorszag is, csak halkabban. Holnap viszem a poppys keresztet az itteni nemet temetobe.

Swing Gitan 2017.11.11. 19:11:28

@Hari Seldon 2: de a piros poppyt nem hordják arra?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.11. 19:13:38

@Dikusz: en is beallok a biztatok koze, nem uszod meg. Foleg hogy mar fotok is keszultek...

libslobsi fuszal · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.11.11. 19:44:58

@Dikusz: nezd, en meg nem nagyon irtam/vagtam olyat, amit kesobb ne tudtam volna itt vagy ott modositani. szoval a tokeletesre inkabb ne varj. :)

Swing Gitan 2017.11.11. 19:44:59

@kisrumpf: jól teszed...mi is emlékezünk a nagyapákra..

kék madár 2017.11.11. 20:01:48

@Bredpitt Monika: en az a tipusu liberalis vagyok aki mindenkit ki akar tiltani. De komolyra forditva a szot, nekem semmi bajom az irassal, de miert nem egy utazasi blogon jelent meg? Nem volt hataratkelos vonatkozasa. Legalabb Orbanozhatot volna egy kicsit.
A kovetkezo valaszok nyugtattak volna meg a HA-tol:
- semmi kozod hozza, azt posztolok ki amit akarok
- az en blogom go away
- tobb mint egy orszagrol volt benne szo, tehat.
Regen sokkal jobb balhek voltak :)
Egyebkent igazad van, a csillagasz gyerek se hataratkelozik, nyugtaztam, hogy bovult a blog tematikaja.

kék madár 2017.11.11. 20:04:41

@Dikusz: ha a lovardaban medencet talalok az tok termeszetes. A multkor bementem egy lovardaba es egy epulo 40 ezer fos stadiont talaltam, nagyon megnyugtato jelenet volt.
De medenceben lovarda, az mar agyrem.
ARRA NEM ES NEM, NEM TUDOK FELKESZULNI MENTALISAN ,ERTED?

kék madár 2017.11.11. 20:05:37

@Bredpitt Monika: Gyulan kulonben is minden megtortenhet.

sZulamith 2017.11.11. 20:06:45

Bocsi, de nem idevaló ez a beszámoló. Azért nehezen hihető, ennyi mínusszal Rodoszra menjen egy család nyaralni. Első görög útnál megfelelt volna egy olcsóbb út is. Egyszóval kamunak tünik a sztori, én nem tettem volna ide.

kék madár 2017.11.11. 20:10:04

@sZulamith: teged is kitiltalak! Mit kepzelsz ezzel a szuper cool avatarral?

kék madár 2017.11.11. 20:15:18

megprobalok a bloghoz is hozzaszolni.
A Jorgosz fantasztikus alak volt, mindenkivel leult felorara egy kavera, ha barmi kerdese volt, csak eppen a sajat csoportjaival nem foglalkozott. hajnalban gurult a buszunk es delutan 3-kor sikerul minket eljuttatnunk a szallasra, ami szinten az ove volt, csak a viz nem volt meg bekotve es a teraszrol hianyzott a korlat.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.11. 20:24:47

@kék madár: "Egyebkent igazad van, a csillagasz gyerek se hataratkelozik, nyugtaztam, hogy bovult a blog tematikaja."

Szerintem teljesen termeszetes, hogy az evek multaval kicsit modosul a blog temaja. Egyszeruen keptelenseg ugyanazt fenntartani (es nincs is ertelme) eveken keresztul, mivel az a "generacio", aki evekkel ezelott elindult (es kezdte irni a posztokat) mara mar egy masik elethelyzetben van. Az elso evek racsodalkozassain/osszehasonlitasain mar mindenki (nagyon sokan) tulvan. Most egy masik korszak kezdodik sokak szamara, es ezzel egyutt valtozik a blog posztok temaja is.
Idonkent ezek a posztok, mint a mostani is, arra jok, hogy lassuk 1. leteznek meg olyanok, akik most elik meg ezeket a racsodalkozos, "elso" elmenyeket. 2. nekunk pedig egy kis nosztalgia...
Szoval szemely szerint nekem belefer, es szamomra az lenne unalmas, ha meg mindig a "kikoltoztem/mi mas, es mi hasonlo itt, mint MO-n"...stb.stb. lenne a tema.

kék madár 2017.11.11. 20:55:40

@Zsuzsi65: errol jut eszembe kivancsi lennek mekkora a HA backlogja mennyi ido mire megjelenik valami.

Hari Seldon 2 2017.11.11. 21:14:59

@lest we forget:
Ez valami más virág-féleség. Nem nagyon feltűnő dolog ez.

Taxomükke (UK) 2017.11.11. 21:20:57

@kék madár: Attol fugg, ki kuldi be. Digger allitolag 5 honapja kuldott valamit, ami meg nem jelent meg.
Ahogy nezem, mar nem is fog.

jojó78. 2017.11.11. 22:03:23

Szerintem sincs baj azzal, hogy megjelent itt. Volt benne határátkelés, nem?

Czidlina Ildikó · http://igyutazunkmi.blog.hu/ 2017.11.11. 22:20:54

@sZulamith: Nem akarlak meggyőzni semmiről, de ez a saját történetünk, minden betűje igaz.
Pont azért kezdtem el blogot írni az egészről, mert úgy gondoltam, vannak még hozzánk hasonló helyzetű családok, akik szintén soha nem gondoltak még rá, hogy akár nyaralhatnának is.
Pedig tényleg meg lehet csinálni, ahogy a mi példánk is mutatja. Kell hozzá egy más látásmód, sok munka, és még több lemondás, de nem lehetetlen ;) És nagyon megéri!!!! Csak merjen mindenki átkelni a saját határain ;)

Czidlina Ildikó · http://igyutazunkmi.blog.hu/ 2017.11.11. 22:20:57

@lest we forget: Örülök, hogy szívesen olvastad, köszönöm!

Swing Gitan 2017.11.11. 23:01:46

@Czidlina Ildikó: :)

Legyen itt a trailer a tegnap esti moziélményről..semmit nem tudtam erről, Victória királynő skót lovász sztoriját ismertem, abból is készült egy jó film..

m.youtube.com/watch?v=BT2Ph_9bGPs

Dikusz 2017.11.11. 23:18:20

@Bredpitt Monika: dehát tényleg így van:)
Abban az évben nem volt nyitva a gyulai Várfürdő szabadtéri része (nem a főszezonban voltunk) a Lovarda épületének felújítása alatt. Be kell vallanom, hogy -most néztem utána- már több, mint 50 éve üzemel fedett medence az épületben.

Tökéletesen igaza van Zolinak nem elég egy napot eltölteni a Nyíregyházi Állatparkban. Nem túlzott állítás, hogy az ország legszebb állatkertje.
Csak az Állatparkot végiglátogatni úgy, hogy nyugodtan, kényelmesen sétálva meg tudj mindent nézni, legalább két teljes nap kell, és akkor még szóba sem került az egyetem botanikuskertje. Arra is kell egy nap legalább. Még úgy is csodaszép volt, hogy már az ősz jeleit mutatta a kert, arra is kell egy nap. Ez már három egész nap, és még a várost meg sem nézted.
A szállás meg olyan volt, hogy az árában benne volt az állatparki belépő ára is. Mivel a park területén volt (régi irodaépület lehetett az átalakítás előtt) a szállás nem volt gond, hogy egy nap többször is ki-be járkáljatok. A vasúti jegy valóban drága, de mindenképpen megéri az árát.

Dikusz 2017.11.11. 23:29:25

@Zoole Reloaded: Így van, profi vagyok már ebben, fogok is menni még:)

Amikor meséltem szegedi barátaimnak merre jártam, és mennyire tetszett az Állatpark, rögtön jött ám a kontrázás, hogy még nem láttam a szegedit, tavasszal megyek oda is.
Azt azért meg kell mondanom, hogy Szeged a szívem csücske, ami persze nem kis mértékben köszönhető a barátaimnak.

Rengeteget számít egyébként, amikor valaki ellátogat egy városba (akár Szeged, akár Nyíregyháza) van olyan új, addig sosem látott ismerős/barát, aki megmondja mit érdemes az adott városban megnézni. Nincs olyan jól felkészült idegenvezető, aki ezt überelni tudja:)

blackhairlady 2017.11.11. 23:32:03

@Dikusz: Nekem sosem volt diotorom, vagy kalapaccsal vagy husklopfoloval tortem, szoval nincs kifogas :)))

Dikusz 2017.11.11. 23:36:28

@libslobsi fuszal: most már nekikezdek összeállítani, de tényleg attól tartok nem tudom olyan profin megírni, mint itt többen az utazós posztokat. A fényképezőgépem új, egy egyszerű kis Kodak Pixpro FZ152-es. Nem tudom milyen képeket csinál, de ez nyilván nem a gép hibája.

Dikusz 2017.11.11. 23:47:10

@blackhairlady: én mindig-mindenre találok magyarázatot (az előző hozzászólásaimban láthatod is), mit-miért nem csinálok éppen:))) De a posztot tényleg megírom.

A diótörést folytatni kell, ma elfelejtettem új diótörőt venni, a panelban meg nem találok olyan helyet, ahol nyugodtan nekiállhatok a kalapáccsal. Választék belőle: egy többkilós bazi nehéz, meg egy apró kis kalapácska, amit anyukám használt (kirakatrendező volt, amikor még volt olyan) a gombostű kalapálására.
Ha a diótörőt (gagyi kínai sz*r) eltörtem, akkor a húsklopfolóval tönkreteszem a konyhaberendezést. Amúgy többfázisú módszerrel puceválom a csonthéjast, először megroppantom az összeset, utána bányászom ki a héjából, mielőtt kicsírázik az összes:)))

Dikusz 2017.11.11. 23:49:57

@libslobsi fuszal: itt tolom a monitorba a képeket, nem látod hogy jó-e vagy nem? :)))

blackhairlady 2017.11.11. 23:50:32

@Dikusz: En azert is nem hasznaltam sosem diotorot,mert nem tudtam ugy megroppantani, hogy ne feloraig tartson, hogy kipiszkalni a hejabol:) Mondjuk panelban tenyleg ne kalapalj, lehet, hogy morcossa tenned a lakokat egy icipicit :D

Dikusz 2017.11.11. 23:54:35

@kék madár: Töredelmesen bevallom, hogy nem értem, én már csak ilyen egyszerű vagyok. Még akkor sem, ha lassan írod, hátha így felfogom.

Dikusz 2017.11.12. 00:01:35

@blackhairlady: Ebben a házban a negyven év alatt annyi kopácsolás volt már, hogy fel sem tűnne, ha csapkodnám a diót.
Annyit nem fúrtak még falat, mint itt, csoda hogy eddig nem dőlt össze a ház.
Tényleg szanaszét kell roppantani a diót (szerintem a kalapáccsal is), még egyetlen ép szemet nem sikerült kibányásznom a kis nyomorultakból:)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.12. 00:01:44

@Dikusz: tudom hogy most mar akkora rajtad a nyomas hogy elszallhat az ihlet... legalabbis a "kotelezok" irasakor szoktak szenvedni az alkotok.

Dikusz 2017.11.12. 00:13:21

@kisrumpf: nem veszem kötelezőnek, csak tényleg nehéz nekikezdeni.
Jelent már meg posztom másik blogon. Ráadásul két nap különbséggel kétszer is kitették. Megkaptam én is, hogy kamu a történet, finoman szólva nincs jól megírva, stb.
Ez mondjuk különösebben nem zavar, tudom vannak kötekedők. Viszont a kétség csak ott van azért, hogy mi van, ha tényleg nem jó.

gabors 2017.11.12. 04:37:21

@lest we forget: HAHAHAHAh

itt sokaig ment a vicc hogy hogyan kellene a nuclear szemettol megaszbadulni ?? put it out for free to take at an NGO conference !

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.12. 04:42:02

Az allinkluzívos kaja- és italpocsékolás valóban rettenetes látvány, a legnagyobb taplóparasztság legalább is részemről.Jól fel kéne pofozni az ilyen bugrisokat...
A kurva mamagájt irigylem nagyon, meggyömöszöltem volna szívesen... :D
Meg megtanítottam volna néhány szoftosabb káromkodásra is,
pl. a macska rúgja meg...
:-))
A poszt-tolóéknak sok szerencsét, további jó nyaralásokat!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.12. 05:23:38

divany.hu/vilagom/2017/11/11/azori_szigetek_gyerekkel_honapokig/

ez is ilyesmi, mint a mai (na jó, tegnapi, mert már holnap van...) poszt, csak kicsit hosszabb lélegzetű.
Kár, hogy nem tudok kérdezni tőlük, mert csak péniszkönyvvel lehet kommentelni náluk, csak ezért meg nem regisztrálok.
Na mindegy, majd csak kibírom valahogy.

Dikusz 2017.11.12. 06:32:23

@geegee: A Nyíregyházi Állatparkban van egy fehér kakadu, amelyik "hellózik" :))))

Az Esti Showder egy régi műsorában meg volt egy beo, amelyik káromkodott is. :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.12. 08:37:19

@Dikusz: nekem nem úgy tűnt, hogy nehezen menne neked az írás. Hajrá. Diótörés helyett...

libslobsi fuszal · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.11.12. 08:47:26

@Dikusz: jo lesz, ezt a lenduletet tessek tartani :)

szegeden az anna forrast ajanlom, regen mindig alltak sorban a nepek, vittek a vizet palackokban. es a szerb templomot, gyonyoru ikonosztaz van benne, na meg az alsovarosi ferences templomot. es a feketesas utcat, a boci tejivot, ha megvan meg... szeretem szegedet.

Dikusz 2017.11.12. 09:43:38

@kisrumpf: nekikezdek, meg is van miről:)

Dikusz 2017.11.12. 10:00:20

@libslobsi fuszal: tartom:)

Nem tudom mikor jártál Szegeden, gyönyörű a belváros. Márciusban voltam a Hídi-vásáron, én még olyan remek vásárt nem láttam (a belvárosban is volt ugyanakkor). Nem volt gagyi termék, mind kétműves dolgok voltak. Persze mint minden hasonló vásár, eszméletlen drága.
Voltam a halászléfőző fesztiválon is többször, meg közös névnapot (Ivó napját) ünnepelni az "Isten háta mögött" (baráti társaság adta a nevét, templom mögött van) nevezetű sörözőben. A tejivót majd megkérdezem, megvan-e még. Nem valószínű.

Az Anna-forrásnál még nem voltam, templomokat láttam már, a szerbet épp nem, de tervbe van véve. Tavasszal megyek hosszú hétvégére, akkor még jobban szétnézek.

Tegnap szó volt Gyuláról. Pár éve nem jártam ott már, nem tudom mennyire ismered, de a többi mellett érdemes ellátogatni a Szent Miklós Ortodox Püspökség Nagytemplomába, ott is van mit nézni.

Bredpitt Monika 2017.11.12. 10:38:56

@Golf2: @kék madár: nem tudom eldönteni ki kinek a mestere, Golf kék madáré, vagy fordítva,
a humorérzéketek lenyűgöző

Bredpitt Monika 2017.11.12. 10:40:10

@Dikusz: majd lehet, kifaggatlak a jó szállásról, lemennék szívesen családostul, de most már tavasszal,

most Tatán voltunk, az közel van, egynapos kirándulás volt, nagyon régen jártam ott, nagyon tetszett férjemnek is,

Bredpitt Monika 2017.11.12. 10:42:13

@Csodabogár: lejárt a személyim, és háromszor próbáltam újat csinálni, de belefutottam az óriási embertömegbe, abba, hogy pont akkor állt le a rendszer , mikor már egy órája úgy álltam, hogy a sorszám nem mozdult,
azért meg fogom csináltatni, de most nem kell,

Dikusz 2017.11.12. 12:09:16

@Bredpitt Monika: Kifaggathatsz, tényleg érdemes odamenni, Zoli nem túlzott:)

Az Öreg-tó környékén jártatok?

Bredpitt Monika 2017.11.12. 18:41:09

@Dikusz: a nagy tónál voltunk, ahol a vár van, egy másik tavat, is emlegettek, de mi csak a nagynál voltunk

libslobsi fuszal · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.11.12. 23:40:28

@Dikusz: 2000 ez 2002 kozott laktam ott es aztan evente, par evente visszajartam. utoljara talan 2 eve voltam. gyulan pedig meg sosem, es ez mar nem is nagyon valtozik, evente 1 hetre megyunk haza, abba pedig a csaladon kivul nem sok minden fer bele.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.13. 10:08:35

@Dikusz: Nekem a szevasz negró-s szárnyas etnikum tetszik, valahol szintén odahaza, de nem állatkertben.A TeCsövön ha rákeresel, hozza... :D

Dikusz 2017.11.13. 13:06:25

@Bredpitt Monika: a vár körülit hívják Öreg-tónak.

Dikusz 2017.11.13. 13:28:47

@libslobsi fuszal: az más. Természetes, ha ilyen rövid időre jöttök csak, akkor a családdal töltitek az időt.
Gyulát azért írtam, mert gyakorlom a posztírást ;)

Dikusz 2017.11.13. 13:31:14

@geegee: :))))

jutyúkon néztem, ott még feldob pár hasonlót, azok is jók:)

Nekem küldtek már olyat, ahol egy dolmányos varjú a háztetőn csúsztat le egy korongot, újra-meg újra:)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.13. 14:12:02

@libslobsi fuszal: buszke tulajdonosa vagyok egy boci tejivos polonak :-)

libslobsi fuszal · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.11.13. 16:04:07

@Dikusz: ertem. :D

@kisrumpf: ugye milyen jo hely? azok a fincsi tejbegrizek es turos csuszak... nyami

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.