oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. október 30. 06:30,  Külföldre költözés gyerekekkel 118 komment

2017. október 30. 06:30 Határátkelő

Külföldre költözés gyerekekkel

Ráadásul nem is csak ide a szomszédba, hanem szó szerint a világ túlsó végére, Új-Zélandra. Önmagában már a felkészülés és a repülőút is kész kaland, rengeteg kérdés, praktikus (vagy előtte annak gondolt, utólag már kérdőjeles) ötlet… ilyenkor nem baj, ha akad valaki, aki már végigcsinálta. Ilyenek Zsuzsáék, akik pár hónapja már írtak a kiköltözésükről, a mostani posztban kifejezetten a kiutazás megszervezéséről lesz szó. Mit mondjak, nem akármilyen meló!

repulo_gyerek_foto_pixabay_com_silverstylus.jpg

„Elnézést kicsit sok idő telt el, az előző összefoglaló óta. Viszont, ígértem, hogy folytatni fogom a beszámolót már a konkrét csomagolás, repülés élményeinkkel, tapasztalatainkkal. 

Kérdések, amelyek felmerültek, Mit vigyünk? Hány óra a repülés? Hogy lehet túlélni? Vigyük a bútorokat? Milyen személyes dolgokat vigyünk? Milyen papírokat kell, illetve nem szabad vinni? Ki kell jelentkezni? 

Mit is vigyünk? 

A bútorok kapcsán Mátéval kb. hipp-hopp eldöntöttük, hogy nem fogunk konténerezni. Miért is? Nem igazán voltak bútoraink, nem vagyunk tárgyakhoz ragaszkodó emberek. 

Sőt kifejezetten az a hozzáállásunk, hogy a tárgyak csak tárgyak az értékük nem önmaguktól létezik, hanem attól, amit mi tulajdonítunk nekik. Így teljesen mindegy a gondolatot, amely értéket ad, ha elvisszük magunkkal akkor már a tárgy is „velünk” van. 

Azóta kiderült a konténeres megoldás konkrét anyagi oldala is, egy barátunk most úsztatja épp a cuccait konténerrel Ausztráliába. Ő adta meg az alábbi infókat egy blogunkat olvasó számára, akik most novemberben fognak jönni Új-Zélandra ugyancsak 3 gyerekkel: 

„Nekünk mindenki a Crown Relocations-t ajánlotta. Kijönnek címre, mindent becsomagolnak (ez nem opció, hanem csak így megy náluk a szigorú vámszabályok miatt - úgy tudom ez a kiwiknél még inkább igaz) 

- kb. 300 ezer Ft/m³, de ez nagyon hozzávetőleges. Ha a szállítmánynak nagyobb a fajsúlya a víznél, akkor tömeg alapján áraznak, ha kisebb, akkor térfogat alapján 

- mindent intéznek: belföldi szállítást, szállítást a kikötőig, onnan a hajóztatást, vámügyintézést mindkét oldalon és a célországban a címre kiszállítást 

- az út kb. 2-3 hónap, de jóval korábban kapsz pontos érkezési időt 

A megérkezésről még nincs tapasztalatunk, novemberre várjuk. A kapcsolattartók szuper rugalmasak és reszponzívak. Ötcsillagos szolgáltatás. 

Jó alternatívának tűnt egy légi spedíciós céggel kireptetni a csomagokat (úgynevezett csomag utas nélkül). Árban majdnem ugyanott lett volna az egy köbméter csomagunk, időben sokkal rövidebb, kb. egy hét, viszont: 

- csak (alaposan) becsomagolt dobozokat szállítanak reptérről reptérre. Ha több dobozból áll a szállítmány, még az sem kizárt, hogy külön érkeznek meg. 

- vámügyintézés a ti dolgotok. A szigorú beviteli szabályok miatt nagyon oda kell figyelni 

- ami miatt ejtettük: a beviteli szabályoknál is szigorúbb az ilyen (repülőn szállított) csomagok tartalmi megszorítása: semmilyen folyadék, akkumulátor (még egy gombelem sem!) lehet a csomagban. Ehhez jön persze a célország beviteli megszorításai, gondolom tudjátok, hogy idelent ezek elég komolyak... 

Ha mégis érdekes lenne, mi az AirMax Cargot kerestük meg, de kapásból vagy három hasonlót találtam, de mind ugyanazt tudja. Igazából inkább cégekre vannak ráállva, akiknek van saját helyi logisztikája." 

Mindenki el tudja dönteni, hogy az Ő esetükben megéri-e használni konténert, vagy sem. 

Miután meghoztuk a döntést, mi nem konténerezünk, el is döntöttük, hogy mindenünket eladjuk. Öt bőröndbe fogunk bepakolni, plusz 5 kabinbőröndbe. Listába szedtük mindenünket és először a család és ismerősök körében hirdettük meg a dolgainkat, majd létrehoztunk egy Facebook-oldalt, ahol a megmaradt dolgokat, majd a felesleges ruhákat töltöttük fel. A gyerekdolgok nagy részét amelyeket nem tudtuk bepakolni, eladományoztuk rászoruló családoknak. 

Gyerekdolgok 

Anno sokan kérdezték, mit szóltak a gyerekek, hogy nem hozhatják az összes játékaikat. Őszintén szólva, a srácaink fantasztikusak. Gyönyörűen meg lehetett velük beszélni, hogy ki kell válogatniuk a játékait, kedvenc és nem annyira kedvencekre.

Jó előre kaptak 1-1 kabinbőröndöt, amibe lelkesen kimentették a számukra legkedvesebb játékait, plüsseiket. Az idő múlásával jó párszor újrapakolták. A plüssök okozták a legnagyobb gondot. Elég sok plüssük volt, amelyekről igen nehezen mondtak le. 

A helyzetet a vákuumzsák mentette meg. Nem, nem hoztunk mindent, de azért elég szép számmal hoztunk. Játékok kapcsán egy idő után kardinális döntést hoztunk. Legókat hozzuk, mást nem. Egy-két kártya-, memória játék kivételével és egy-két kedvenc könyvön kívül semmi mást nem hozunk. Egyszerűen túl nagy helyet foglalnak és nehezek. 

Saját dolgainkból a technikai kütyükön kívül semmit se hoztunk. Ruhákból nagy örömmel adományoztuk el a télieket... Ruhákból úgy pakoltunk, mint egy roppant hosszú nyaralásra. Ahol lehet, hogy akár lehűlhet az idő, de hó azért nem esik. :) 

Repülés 

Elolvastunk elég sok cikket, beszámolót, blogot arról, hogyan is lehet túlélni gyerekekkel egy tengerentúli repülőutat. Ennek kapcsán többször eljátszottunk a gondolattal, hogy több napon át utazzunk, vagyis tartsunk 1 vagy 2 nap szünetet, vagy simán essünk neki és legyünk túl az utazáson olyan gyorsan, ahogy csak lehet. 

Végül mi a „legyünk túl rajta minél gyorsabban” utat választottuk. Illetve amit még fontosnak tartottunk, hogy egy légitársasággal jöjjünk, talán így a legkisebb az esélye annak, hogy a csomagjaink elkeverednek. Egy átszállással jöttünk. 

A Qatar Airwayst választottuk a gyerekbarátsága miatt. Pakoltunk csere gyerekruhákat, kártyajátékot, nasit, kis kedvenc plüsst és ehhez hasonlókat. 

Miután megérkeztünk és visszanéztünk az alábbi következtetéseket vontuk le: 

- egy-egy rövid megállás 

Akár egy napot eltölteni valahol útközben jó dolog lehet. Mivel maga az út mindenképpen hihetetlen hosszú, sehogy se lesz JÓ. Egyszerűen túl kell élni. Mindenki maga ismeri a gyerekeit és önmagát. Azok alapján döntse el, nekik melyik változat lehet jobb.

- gyerekbarát repülőtársaság

Erre most már annyira nem adok. Mivel ez legfőképp abban merült ki, hogy kaptak egy csomag gyerekjátékot a repcsin, plusz lehetett kérni felakasztható bölcsőt babáknak, az első sorba prioritással becsekkolni, ahol nagyobb helyen ülsz, hisz itt lehet a falra felfüggeszteni a bölcsőt. Ja és sok-sok gyerek mesefilm. Lehetett választani gyerekmenüt. 

- A játékcsomaggal a repcsin egyáltalán nem játszottak, megérkezés után  nyitották ki.

- az elsősoros becsekkolás szuper, tényleg kényelmesebb, viszont ezt általában babásoknak más repcsitársaság is biztosítja

- mesefilmek, tengerentúli repcsiken általában ez már alapvető

- gyerekmenü: ez változó, hogy van-e. Viszont egyáltalán nem garantált, hogy ízleni fog nekik a gyerekmenü. Illetve úgy is igen rövid időközönként hoznak valami rágcsálni valót, így éhezésről egyáltalán nincs szó. 

- jó döntés volt pakolni kedvenc nasikat 

Ezzel egy hirtelen feltörő „már elegem van”, „unatkozom” kitörést kiválóan lehet csillapítani. Amire figyeltünk, hogy ne kb. egy az egyben cukrot tartalmazó dolgokat vigyünk nasinak, hogy elkerüljük a cukor okozta felpörgést. Itt icipicit sokat vittünk, de jól jött az első pár hétben amikor néha-néha találtak egy-egy újabb nasit valahol a bőröndjükben. 

- iPad 

Ennek nagyon nagy hasznát vettük. Kb. végtelen mennyiségű játékot lehet rátenni, a színezőtől, kártyajáték, kirakóson keresztül bármit. Egy ilyesmi kütyü kiüt minden más kelléket. 

- hálózsák 

Lelkesen vettünk a srácoknak gyerekhálózsákot, hogy majd milyen jó fognak aludni a repcsi padlóján. No ezt sajna a Qatar nem engedte. Náluk protokoll szerint nem szabad a földön aludni. Így ennek semmi hasznát nem vettük. Ennek talán érdemes utánakérdezni a repcsitársaságnál, hogy engedik-e. Ha megengedik, az szuper, mert egy kisebb gyerek kényelmesen el tud aludni a földön. 

- füldugó

Passz. Vettünk, használtuk, nem dugult be fülünk, nem fájdult meg. Nem tudom, mi lett volna füldugó nélkül. 

- rágó 

Lelkesen rágóztunk le- és felszálláskor. Ugyanúgy passz az, hogy mi lett volna, ha nem tesszük. 

- váltóruha 

Nagyon alapvetőt érdemes berakni, de nem kell túlreagálni. Meleg pulcsit, zipzárosat, melegítő felsőt jó berakni. 

- meleg zokni 

Adnak a gépen, viszont, ha van esetleg kedvenc akkor ezen már nem múlik. Amúgy jól fog esni. :) 

- zacskó, ikeas visszazárható tasak vagy bármilyen márka 

Ez szerintem tuti dolog. Bármit tudsz beletenni, ami esetleg kiszakadt, eltört, véletlenül elfelejtettél valamit beletenni, amit csak zacskóval engednek szállítani. Valami „baleset történik” és jó, ha eltudod csomagolni a bármit. 

- övtáska 

Nagyon praktikus kis dolog. Papírokat, kártyákat, minden ehhez hasonló fontos dolgot tudsz benne tartani. Mindig kéznél van, nem kell kotorászni a bőröndben.

- gyógyszerek

A szükséges alapfelszerelés jól jöhet, illetve, ha van kötelező gyógyszer az evidens. Ragtapasz, betadin ugyancsak jól jöhet. Elvileg van a repcsiken de pl., ha átszálláskor történik valami, jól jön, ha kéznél van és nem kell keresnetek segítséget. 

- gyerekjátékok 

Mint memória, kártya ilyesmi. Csak akkor érdemes szerintem, ha van valami óriás kedvenc, amit egymás mellett ülve tudtok játszani, illetve akkor, ha nincs a családban okos táblagép. 

- nyakpárna 

Szerintem jó. Mi a „felfújható kar” típust választottuk. Nekünk kényelmes volt, jó volt, hogy sok fajta módon lehetett használni. Ahogy láttam másoknál a nyakköré-tevő verziókból is van jó. Ezek közül csak úgy vásárolnék, ha ki is tudom próbálni, hogy tényleg tartja-e a nyakamat vagy sem. Itt lehet nézelődni

Összefoglalva 

Érdemes úgy összerakni a kabincsomagokat, hogy lehetőleg könnyen tudjátok vinni ketten. Amit visznek a kicsik, azt tényleg képesek legyenek maguk vinni. Vagy lehessen összekapcsolni a táskákat. 

Aranyat ér az, ha nem kell 25 mini kis csomagocskára figyelni, csak tényleg egy-kettőre, plusz a gyerekekre. :) A papírokat egyvalaki vigye, Ő tegye el mindig ugyanoda. Semmiképp se legyen olyan beszélgetés, amely úgy kezdődik, hogy „Azt hittem, Te tetted el?!” :) 

Repjegy árak. Igen drága. Ez egy roppant hosszú út, mindenképp drága az út. Ezt nem lehet megúszni. Mi itt néztük a repjegyeket, de rengetek repjegyvadász oldal van. Mi letöltöttük az applikációt így lelkesen tudtuk nézegetni, hátha valamikor olcsóbb a jegy. Igazából jelentős változást nem fedeztünk fel az árakban az idő előrehaladtával. 

Fú, azt hiszem összeírtam minden fontos dolgot, ami eszembe jutott. Remélem, hasznosnak találjátok. Ha kimaradt volna valami, kérdezzetek. Válaszolunk.” 

Ha tetszett a poszt, látogassatok el Zsuzsáék blogjára!

HÍRMONDÓ

Németes hétkezdet

Valahol el kell kezdeni a hetet, akármilyen nehéz is, és ha már kezdjük, miért ne kezdjük német nyelvterületen, ha már olyan sokan keretek ott munkát. (OK, becsúszik egy kis Izland is a biztonság kedvéért.) Lássuk, mire jutunk ma a külföldi álláslehetőségek terén!

„Nem feltétlenül a pénz miatt jönnek ki az emberek” 

„Itt megbecsülik a munkát, megbecsülik a munkást, és meg is fizetik. Egyre inkább azt gondolom, nem feltétlenül a pénz miatt jönnek ki az emberek, hanem azért, mert a munkának van értéke. Anyagiakban is, de itt örülnek a jó szakembereknek.

Mire figyelj repülőjegy vásárlásakor? 

Nyilván sok mindenre érdemes, most azonban egy olyan tényezőt emelnénk ki, ami különösen kockázatossá teheti így, az év végi nagy hazautazások idején a repülőjegy vásárlását. 

A szlovákok szinte mindenben lenyomnak minket 

Legyen az minimálbér, átlagbér, vagy nyugdíj, Szlovákia mindhárom téren jobban áll Magyarországnál, és egyelőre nem úgy tűnik, mintha ez a jövőben változna. Sőt, akár még jobban elhúzhat a régió egyetlen euróövezeti tagja. 

A britek ezt nagyon elszúrták 

Legalábbis ezt állítja a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő, ami szerint egyszerűen nem várható olyan kilépési megállapodás London és az Európai Unió között, amely az EU-tagsághoz mérhető előnyöket kínálna a brit gazdaságnak. 

(Fotó: pixabay.com/silverstylus)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: gyerek utazás Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9613116006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.10.30. 06:53:05

Jó poszt.Maradok.

Csodabogár 2017.10.30. 09:55:05

Új-Zéland, nincs az a pénz!
De aki menni akar annak talán hasznos.

adg 2017.10.30. 10:11:21

Na vajon miert nem engedik meg, hogy a gyerek a padlon aludjon? Mit csinal egy hirtelen legorveny eseten? Elrepul a masik sorba?

Meg annyival kiegeszitenem, hogy a gyerekre erdemes rairni a szulok telefonszamat. Akar valami altala nem leveheto karszalagra, akar csak ugy siman a karjara. Nagyon hasznos, ha elkallodik. Persze nyilvan senkie nem kallodik el, mindenki nagyon vigyaz ra, de amig apu otven boronddel bohockodik es anyu az utlevelet keresgeli...

Gyogyszert erdemes kikeresni utazas elott, hogy be lehet-e vinni adott orszagba, es kell-e hozza orvosi papir.
Finnyas orszagokba sportszereket, cipoket stb nagyon meg kell pucolni, mert kivagjak a szemetbe, ha saros egy kicsit.

Az IOM nevu szervezet szervez(ett a mi idonkben) kivandorloknak repjegyet specialis kondiciokkal, a mi esetunkben ketszer annyi csomagot hozhattunk es olcsobb volt a jegy kicsit. Csak oda es csak bizonyos tarsasagokkal es repterekre szerveznek, de ha az megfelel, megeri. Erdemes utananezni. Nekunk Emiratessel szerveztek Becs-Dubai-Brisbane utvonalon, onnan meg fapadossal jottunk vilagvegere. Ha valakit erdekel, az akkori magyar szervezojuket meg tudom adni privat uzenetben. Nem tudom el-e meg.

puhacica 2017.10.30. 10:34:25

@adg: "Nem tudom el-e meg." ez ugy kellett a vegere, tok pozitiv kicsengese lett tole a kommentednek. :D

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.30. 10:37:18

@adg: "Finnyas orszagokba sportszereket, cipoket stb nagyon meg kell pucolni, mert kivagjak a szemetbe, ha saros egy kicsit."

Tudnak keménykedni, az biztos, de nyilván okuk van rá. Az én beléptetőtisztem megcsóválta a fejét, s azt mondta, ha legközelebb (!) jövök, pucoljam ki alaposabban a túracipőt (még volt rajta egy kis ír sár). Ekkor estem szerelembe az országgal. Klassz hely. Kellemes életet a posztolónak.

adg 2017.10.30. 10:47:46

@kisrumpf: Persze, hogy van. Egy saros bakancson egesz komoly elovilag lehet.

@libslobsi fuszal: haha, marmint az elerhetosege. :D
De amugy nem mindenki el orokke.

Pernilla 2017.10.30. 11:08:35

@adg: "Na vajon miert nem engedik meg, hogy a gyerek a padlon aludjon? "
ühm, pont ezen akadtam fenn. Van olyan légitársaság, ahol ezt engedik?

puhacica 2017.10.30. 11:15:40

@adg: LOL, total az enberre ertettem...

Matula néne 2017.10.30. 11:30:56

Tetszett a poszt nagyon, köszi! Posztolóéknak sok boldogságot és sikert Új-Zélandon, gyönyörű ország!

Én a bútorok és ingóságok konténeres vagy egyéb költöztetésével kapcsolatban írnék le egy történetet, ami persze egyéni, de talán hasznos lehet azoknak akik komolyan készülődnek hosszútávra külföldre.
Baráti házaspár kb. 4 évre gyerekestül Ausztriába költözött - tudom nem egy Új-Zéland, de a történet szempontjából nincs jelentősége. Ők nagyon komolyan gondolták hogy örökre stb., plusz a gyerek miatt minden apró kacatot is vinni akartak, hogy a teljesen új országban, új lakásban megtudják majd teremteni a békés kis otthoni szigetüket. Persze Ausztriába nem is volt egy megfizethetetlen összeg ez a költöztetés, talán 200 eFt körül volt, de erre már pontosan nem emlékszem.
Be is jött a számításuk, boldogan élnek azóta is. A régi magyar dolgaik közül így 3-4 év után már csak a nappali szobabútor van meg, minden mást lecseréltek jobbra-szebbre.

Azt hiszem aki tényleg hosszútávra meg, nem csak pénzt gyűjteni x időre, az ezen előbb-utóbb átmegy, úgyhogy jó alaposan átgondolni, hogy érdemes-e irdatlan pénzt beleölni a cuccok kiköltöztetésébe. De ez persze csak egy történet, mindenesetre ez a barátosnőm mindig mondja, hogy mennyire másképp csinálná a mai eszével.

Taxomükke (UK) 2017.10.30. 12:01:09

@libslobsi fuszal: Most jottem ra, hogy te a puhacica vagy.
Miert kellett nevet valtoztatni, ha nem vagyok indiszkret? Elkaptad a trendet?

2017.10.30. 12:18:41

@adg:

"Meg annyival kiegeszitenem, hogy a gyerekre erdemes rairni a szulok telefonszamat. "

Egy fesztiválon voltam egyszer, egy nagy sátorban, és lébecolt ott egy térdig érő, halálra rémült kisgyerek. Az egyik szervező elkapta, persze a kölök elhagyta az anyukáját. Kérdezték tőle, hogy mi a neve anyunak, mondta, hogy "anyu". És mi a te neved? Mittomén, "tomi". Ennyi volt a hasznos információ.

Hát jó, a mikrofonos ember bemondta, hogy tomi várja kétségbeesetten anyukáját. Eltelt 1 perc, eltelt 5, a kiscsávó nem sírt, de szerintem csak azért, mert túl ijedt volt hozzá, és akkor egyszercsak a sátor bejáratánál feltűnt anyu. Húzott magával másik 4 térdig érőt, és mint a filmekben a lassított felvételen, futottak egymás felé kitárt karral, a 4 másik lobogott a levegőben anyuka után, volt nagy ölelkezés. Olyan kis megható volt, a sátor persze ujjongott meg tapsolt, és ha már kicsit jobban be vagyok tütükélve, lehet, hogy meg is könnyezem.

A gyerekek egészen, egészen olyanok, mint a kisállatok, olyan kis ari-oktondiak meg minden.

"Finnyas orszagokba sportszereket, cipoket stb nagyon meg kell pucolni, mert kivagjak a szemetbe, ha saros egy kicsit."

Meg van, ahol van hőkamera megnézni, hogy lázas vagy-e.
Valamilyen profilba beleillhetek egyébként, amit a reptéren nem szeretnek, mert többször megesett már, hogy kiszólítanak a sorból, átnézik a cuccomat, megpittyegik a tenyeremet/övemet satöbbit (gondolom, hogy drogot keresve). Veletek ezt csinálják?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.30. 12:29:52

@Nagy kámpics: az USA felé mindig beállítanak abba a reptéri átvilágítóba vagy mibe, terpesztek ártatlan arccal, nagyon rosszul esik, hiszen kicsi vagyok és mindig udvariasan mosolygok, az uramat, aki úgy néz ki mint egy arab robbbantó, csak továbbintik.

puhacica 2017.10.30. 12:41:47

@Taxomükke (UK): nem kellett, meg nem is akarom titkolni, hogy en vagyok en, a kep es a link a regi. belso indittatas. :)

@Nagy kámpics: velem egyszer csinaltak, maig nem tudom, hogy miert. mi eleve ugy oltozunk, pakolunk, hogy ne kelljen a repteren baszkodni, no bakancs, szegecselt gatya, stb. igaz, ilyenek egyebkent sincsenek a birtokunkban. :D zsebek uresek, ora, ov le, kamera, e-konyv olvaso, akksik egy helyen, stb. es megis megtortenik. egyszer az uramat mar vagy 10 perce szkennelgettek, mire kiderult, hogy egy iciripiciri femszinu ragopapir darabka szorult a zsebebe... :D

"A gyerekek egészen, egészen olyanok, mint a kisállatok, olyan kis ari-oktondiak meg minden." - azok a kisgyerekek, akik nekem szimpik, szinte kivetel nelkul hasonlitanak valamilyen allatra, kinezetukben vagy viselkedesukben.

adg 2017.10.30. 12:45:27

@kisrumpf: pont azert. Ot nem merik, meg felrobbant ott valamit, aztan hogy nez mar az ki a hirekben. :)

@Nagy kámpics: es kepzeld el, hogy tomit kalkuttaban talalja meg valaki, meg a nevet se fogjak erteni.
Ja, nalunk is szoktak. Szokott lenni drogkereses, abba mar beleszaladtam parszor. De eddig csak belfoldon repkedtunk, ott meg a papirjaidat sem nezik meg, csak a csomagot vilagitjak at es a kapun kell keresztulmenni.
Kulfoldrol erkezoknel tobb moka van. Nekunk annak idejen a gyogyszereken rugozott a koma, de nem talaltam meg a 18 borondben, aztan feladta. A cipoket es egy rollert nezett meg, de nem talalt rajtuk semmit. Atjutottunk raita par perc alatt.

wuaaa 2017.10.30. 13:03:25

@Pernilla: "Van olyan légitársaság, ahol ezt engedik?"

Van olyan, hogy nem szólnak érte, amíg nem kell az öveket becsatolni. Főleg charteren bevett szokás, amikor az utasok fele gyerek. Európa légtere még éjjel is annyira telített, hogy úgyis tudják előre hogy hol várható turbulencia. Szólnak előtte.

Demi78 2017.10.30. 15:18:32

"Mi letöltöttük az applikációt így lelkesen tudtuk nézegetni, hátha valamikor olcsóbb a jegy"
ezt semmikeppen sem ajanlanam, mivel az op rendszer vagy a bongeszo megjegyzi a keresest es acache-ben eltarolja ezeket. Van egy algoritmus a keresooldalakon, ami ilyenkor mindig kicsit dragitja a jegyet. Ha kinullazod a bongeszes elzomenyeit es minden tarolt cookie-t, akkor olcsobban juthatsz jegyert.
De majd ITs szakember elmagyarazza alaposabban:).

En egyelore nemhogy ket gyerekkel egy napos uttol, de a karacsonyi hazauttol a masfel eves kislanyommal is "felek:)", most kezdett el maszkalni es hisztizni, fogalmam sincs hogy fogjuk lenyugtatni a gepen ket es fel ora + plusz a beszallasos ido alatt. Bar a tablette, baguette csucsok, plussok es a cumi talan segit, de ha nem akkor szabadon engedem, hogy maszkaljon es integessen mindenkinek:).

Virago_1000 2017.10.30. 15:28:41

"A britek ezt nagyon elszúrták "
- ki a tok az a standards poor?
Egy maganceg amely maganerdekeket kepvisel, es a megrendelok kivansaganak megfeleloen beszel.

Virago_1000 2017.10.30. 15:28:56

Olvastam az elozo posztot is, hogy milyen felteteleket kell teljesiteni a bevandorlashoz, erdekes modon Ujzeland, Ausztralia, Amerika, es a gazdag obolmenti allamok meg tudjak vedeni a hataraikat, csak Europa nyit az minden jottment elott. Ez meg vilagtortenelmi leptekben is peldatlan.

Kulon tetszett a posztban, hogy semmi kozhelyes magyarellenes mocskolodas, kormanyellenes gyalazkodas nem volt.

Mrs. Clayton 2017.10.30. 15:32:20

@Nagy kámpics: ja, a ferjemmel szoktak ezt csinalni, altalaban ha latjak hogy az egyik karja szet van tetovalva. Aztan tavaly ota szakallas, azota valahogy nem allitjak meg. Mondtam is neki, hogy most annyira megbizhatonak nez ki, biztosan ezert.

Pernilla 2017.10.30. 15:49:11

@wuaaa: köszi. Hát nem hiszem, hogy (egy tengerentúli járaton főleg) eszembe jutna a gyerekeimet a padlóra fektetni. Bármi történik, és a pánikoló emberek a gyerekeimen taposnak. Na de mivel nincs gyerekem, csak elméleti a kérdés amúgy is.

@Demi78: én azt hittem, hogy ez csak urban legend.

Pernilla 2017.10.30. 15:50:16

@Nagy kámpics: "Valamilyen profilba beleillhetek egyébként, amit a reptéren nem szeretnek"
az attól függ, hogy már a security check előtt elkezded-e a tütükézést :D

Shanarey 2017.10.30. 16:07:16

Gyerek a padlón aludna?? Értelmes embernek efféle nem juthat eszébe (szerintem)

Security check a repülőtéren:

Először is van az a bizonyos kapu, amely a fémekre érzékeny, ám a kapu tudása az nem 100% biztos, de épp ezért a kapuba be van építve egy véletlenszám generátor, s emiatt a kapu időnként jelez akkor is ha nincs miért, és az illetőt, teljes körű vizsgálatnak vetik alá. Másodszor vizsgálják az utas megjelenését, netán idegeskedését, stb. Illetve van az aktuális biztonsági személyzet saját kis preferenciája, ki szimpatikus, ki nem. Nos ezek alapján választanak.

2017.10.30. 16:29:53

@Pernilla:

"az attól függ, hogy már a security check előtt elkezded-e a tütükézést"

Mehehe. Sosem iszom utazás közben (és fogalmam sincs, hogy aki meg igen, az miért csinálja). :)

@Shanarey:

"az aktuális biztonsági személyzet saját kis preferenciája, ki szimpatikus, ki nem."

Igen-igen, biztosan.
Az én pofámmal egyébként lehet valami gebasz, mert sosem találnak bizalomgerjesztőnek az emberek. Például az gyakran megesik mo-on, hogy a taxis/kisboltos/akárki rám szól, hogy ne-ne, el nem menjek számla nélkül, ő most mindenképp ír nekem egyet. Azt hiszem, ez nem általános jelenség pedig, hanem konkrétan nekem szól.

Ennek megvannak az előnyei is (például nem szeretnek mellémülni emberek a buszon, sőt, komplett vonatfülkéket is meghagynak nekem, hacsak nincs állati tömeg, plusz van ez a jelenség másokkal, hogy beszólnak nekik, vagy dudálás után átbámulnak rájuk a kocsiban, vagy macerálja őket a bkv-ellenőr, és hát velem szinte soha nem baszakodik senki), meg a hátrányai is (barátkozni meg csajozni nehezebb, meg eleve rohadtul utálok már operaház fantomja lenni mindenhol).

Nehéz dolgok ezek.

SzZoole 2017.10.30. 16:35:19

@Nagy kámpics: hu odvas, ilyen brutális külsővel rendelkezel, tan csak nem 204 centis 140 kilós 21.5/5.5 adottságokkal rendelkezel :)))
Just kidding lolka bolka

2017.10.30. 16:39:57

@Zoole Reloaded:

A 21.5/5.5 természetesen stimmel. :-P

Egyébként nem vagyok _ijesztő_, csak valami nem stimmel.

SzZoole 2017.10.30. 16:44:41

@Nagy kámpics: just you wish:-)))

Amúgy nem tudom, nekem is sok tetovalasom van, elég jól látható helyeken, de nekem nem igazán volt meg hátrányom belőle, lehet a sármomnak köszönhetően :-)))

SzZoole 2017.10.30. 16:48:19

@Nagy kámpics: “Egyébként nem vagyok _ijesztő_, csak valami nem stimmel.”

Tan csak nem veres/ripacsos fejed van veres hajjal :-)))
Just kidding

Pernilla 2017.10.30. 17:02:20

@Nagy kámpics: "Sosem iszom utazás közben (és fogalmam sincs, hogy aki meg igen, az miért csinálja)"
Nekem egy barátom van, akiről tudom, hogy mindig rendesen betölt utazás előtt. Ő azért, mert retteg a repüléstől, máshogy nem bírná ki. Bár azt hiszem, hogy mióta egyszer lekéste a csatlakozást emiatt egy olyan helyre, ahová 3 nap múlva indult a következő járat, már inkább halálmegvető bátorsággal ital nélkül próbálkozik :)

Egyébként nem tudom pontosan, eddigi utazásaimon úgy tűnt, hogy elég általános jelenség a (fokozott) alkoholfogyasztás repülés előtt és alatt. Lehet, hogy a többségnek ez segít az alvásban.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.10.30. 17:03:16

@kisrumpf: "az USA felé mindig beállítanak abba a reptéri átvilágítóba vagy mibe, terpesztek ártatlan arccal, nagyon rosszul esik, hiszen kicsi vagyok és mindig udvariasan mosolygok,"

Most mar sok belfoldi jaraton is van scannelo :) nekem is ez a " fel a kezekkel" mozdulat me'g mindig nagyon fura...

Shanarey 2017.10.30. 17:25:14

@Nagy kámpics:

Csak az idén, 5 alkalomból négyszer kiszedek a sorból engem is. Vagyis ismerem az érzést. :-)

Csodabogár 2017.10.30. 17:29:32

A multkoriban vártunk a beszállásra a kapunál, csak kis europai táv volt. Egyik hazánkfia, aki már szorgosan sorban állt indulás előtt egy félórával, a hátizsákocskájából előhúzott egy unicomos üveget és jól meghúzta. Aztán valahogy csak nem kezdődött meg a beszállás, ő meg ott állt előttünk, mi ültünk. Mire elindultak befele, azt hiszem már alig volt valami az unicumból. Gondolom kint vette a reptéren. Kész cirkusz volt, ahogy minden alkalommal előhúzta a hátizsákból az üveget.
Régen, amikor még ingyen volt az ital, a svédek rendszeresen holt részegre itták magukat, pl. a Stockholm Kanári szigetek útvonalon.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.30. 17:34:10

@Zsuzsi65: biztos nem kellene hogy zavarjon, de sosem esik jól.

SzZoole 2017.10.30. 17:49:37

Van aki tud valami jo virusirtot ajanlani?

SzZoole 2017.10.30. 18:01:56

@kisrumpf: egyszer a debreceni repterrol jottunk vissza az egesz csalad.
Én 180 centis 92 kilos vagyok, a fiam 185 centis 65 kilos, a lanyom 156 centis a nejem 153 centis oriasok,sulyt nem irok :-)
Én eleg sok tetovalasal rendelkezem es borotvalt fejem van.
A fiamnak derekig ero hosszu haja van,oldal fel borotvalom, a Vikings cimu filmbol ihletve, es 6 centi atmeroju fullkarakai.
A nejem es a lanyom normalis kinezetu holgyek.
A fiam es engem siman tovabb engettek, viszont a lanyokat kiszedtek a sorbol rutin ellenorzesre.
Olyan szinten at neztek oket,hogy pulcsin keresztul benyultak a cicifixuk alá is, a nejem be is szolt a ellenorzest vegzo hölgynek, hogy jo volt?

2017.10.30. 18:05:07

@Csodabogár:

"Egyik hazánkfia, aki már szorgosan sorban állt indulás előtt egy félórával, a hátizsákocskájából előhúzott egy unicomos üveget és jól meghúzta"

Egyébként tömegközlekedésen, vonaton én is szoktam alkoholt inni, legalábbis amikor mo-on vagyok. Valahogy állati stressz van ott mindig (már mo-on), nem lehet józanul kibírni.

Változó, hogy a körülöttem levő emberek mit szólnak, mivel nagyjából tiszta vagyok, rendszerint nem veszik zokon. Ezzel együtt nem kéne csinálnom -- amikor hosszabb időt töltök távol, mindig eltervezem, hogy de jó lesz, sétálok kicsit az andrássyn, vagy lemegyek a dunához, vagy valami ilyen marhaság, aztán a budapesti valóság mindjárt az első 1-es villamosos úton fejbe csap.

A múltkor is, zötykölődök haza, 50-es fószer ott üldögél, motyog magában, a kezében sör. Végignézek magamon: hasonló ruháim vannak (bár az enyémek tisztábbak), nekem is van szakállam (az is tisztább), és egyelőre jobbak a fogaim is, de hát istenem, nézd csak, nem nálam is ott van a sör? Dehogynem. Gyorsan csekkolom magam, nem motyogtam-e, de alighanem azt nem. Mindenesetre a faszi az én jövőm (vagy legalábbis az egyik lehetséges jövőm), aztán hogy ez jó-e vagy rossz, azt mindenki döntse el maga.

Máskor meg hangversenyen voltam, egyedül, és pont az első sorba szólt a jegyem. Volt nálam laposüveg természetesen, a mellettem ülő néni úgy nézett rám, mintha oviban vasvilla lett volna a jele, de aztán valamiért megbocsátott, még váltottunk is pár szót. Az egyik hegedűs meg az egyik alkalommal, amikor elővettem az üveget, kikacsintott/kibiccentett rám, hogy egészségemre. A fene sem tudja, min múlik ez.

@Pernilla:

"Egyébként nem tudom pontosan, eddigi utazásaimon úgy tűnt, hogy elég általános jelenség a (fokozott) alkoholfogyasztás repülés előtt és alatt."

Igen, én is így látom, és nem tudom megérteni. Ha az ember iszik, akkor például tuti kell vizelni, és én azt gondolnám, hogy az a racionális cselekvés, ha a repülőn igyekszünk elkerülni a budit.

Valamint elhomályosul a látás, csökken az energia, háborog a gyomor -- szuperrosz döntés szvsz pont repülés előtt/közben piákolni.

@Zoole Reloaded:

Az AVG -nek van otthon ingyenesen használható változata. Ha beírod gugliba, hogy "avg", ez az első találat.

Shaktee 2017.10.30. 18:10:24

@Nagy kámpics: fürdés, dezodor használat?
:-)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.30. 18:11:06

@Zoole Reloaded: ffs. Kis hatalom, elvezik.

Ha legkozelebb latok statisztatoborzast a Vikings-hez (itt van a filmgyar), atkuldom, jo? Fiad eselyes :-D

SzZoole 2017.10.30. 18:11:18

@Nagy kámpics: ja nem olyan virusirtora gondoltam, csak egy kis man flu-m van, arra lehet a HP (Hazi Palinka) lenne jo :-)))

Amugy mindenem iOS, azokra még soha nem kaptam be semmit :-)

SzZoole 2017.10.30. 18:20:07

@kisrumpf: az, hatalom van a kezben az ostobanak.....
Egyszer velem egy Zippo gyujtot dobadtak ki, mert veszelyesnek itelte.
Mondtam neki,hogy kb 80 repulo uton vagyok tul es soha nem volt broblema.
Erre az officer, ha nem mukodok egyutt vele,akkor kizar az utazasbol.
Mondtam, tudja mit, kidobom, maga meg muszak utan kikukazhatja, en meg masfeloras fizetesembol veszek egy ujjat, maganak mennyit kell dolgozni egy ilyen Zippo gyujtoert?
Szajhuzogatva tovabb engedett.

SzZoole 2017.10.30. 18:23:52

@kisrumpf: na akkor te is csak kiöregedtél a gyerekágybol es nem kinötted :-)))

Pernilla 2017.10.30. 18:25:06

@Nagy kámpics: "az a racionális cselekvés, ha a repülőn igyekszünk elkerülni a budit"
Az lehet, hogy racionális, de a többséget egyáltalán nem hiszem, hogy ez visszatartja, vagy problémája lenne vele.
(amennyire lehet, én igyekszem kerülni a repwc-t, de sajnos egy 2 óránal hosszabb úton nem megy.)

szalka240 2017.10.30. 18:27:57

@Pernilla: Ez nem urban legend. Ez sajnos a jövő :-(, a személyre szabott árképzés, hacsak nem gátolják meg valami szigorú szabályozással (bár kérdéses, hogy lehetséges-e). Láttam róla filmet a TV-ben és nagyon durva. Például ilyen jegyrendelésnél még azt is figyelik, hogy hol és milyen gépet használsz. Ha asztali PC-d van régi operációs rendszerrel, akkor alacsonyabb árat kapsz, mert abból indulnak ki, hogy kevés a pénzed és/vagy spórolsz és sok időd van arra, hogy összehasonlítsd az árakat. Míg ha iPhone-ról mobilneten keresztül keresel, akkor magasabb lesz az ár, mert feltehetően több pénzed van és sietsz. De már van ilyen egyes élelmiszerboltokban is. A törzsvásárlói kártya alapján már a belépésnél megmutatják, hogy aznap neked mi mennyibe kerül. Például tudják, hogy mindig veszel Coca-Colát, de most épp akciós a Pepsi, akkor neked sokkal olcsóbban fogják adni (hogy hátha rászoksz), mint annak, aki sose iszik ilyet. Aztán persze működik a dolog fordítva is, ha azt látják, hogy mindig ugyanazt veszel, bármit is ajánlanak, akkor esetleg neked majd azokat a termékeket drágábban adják, mert úgyis megveszed.

mergodon · https://otborond.com 2017.10.30. 18:59:37

Gyerek földön alvás kérdésére a válasz itt van miért eröltettük:
otborond.com/tag/epilepszia/
Röviden, Réka epilepsziás, és a trigger az ha felkeltik alvás közben, ezért volt szempont hogy ne szóljanak érte, vagy legyen esély rá hogy lent tud aludni. Nem tudott, túléltük, legközelebb biztos nem megyünk egybe, hogy ne parazzuk szét magunkat.
Ha nincs ilyen para, akkor Petra szavai jutnak eszembe: tök mindegy mi van csak éljétek túl:)

Csodabogár 2017.10.30. 19:32:07

@Nagy kámpics: Na én a mult héten a bécsi operában majdnem kiestem a páholyból, mikor a mellettem lévő páholyban egy 50-es hölgy elkezdte turni a táskáját és előhúzott egy vizes üveget, kicsit kortyolgatott majd vissza az üveg a táskába. Az üveg egy pet palack volt és az előadás folyamán még néhányszor megismételte a dolgot. Soha nem értem ezeket az embereket, 45-50 percet nem bír ki víz nélkül?
Pesten láttam ezt már hangversenyen is, de a bécsi opera első emeletén páholy első sorban?

Bredpitt Monika 2017.10.30. 19:32:30

@mergodon: Akkor te írtad a posztot?

Valamin mindig ki kell akadni, ilyenek vagyunk mi, hozzászólók.
Nekem nem volt még két éves a lányom, amikor hazajöttem vele, az akkor még létező New York Budapest, Malév Delta közös járaton.

Órákig szenvedett, mire elaludt végre a földön. Aztán egy idő után jöttek a légikisasszonyok, illetve a légikislegény, és követelték, hogy rakjam fel az ülésre. Mondtam nekik, hogy ébresszék fel ők, és rakják fel ők. Egymásra néztek és azt mondták: mi tájékoztattuk (ezek az amerikai munkatársak voltak).

Nem akartam elhinni, hogy még a levegőben is egy per szelleme uralkodik.

Egyébként meg, én nagyon sokat repültem már és akkora légörvénybe, még soha nem kerültem, amiben egy gyerek elgurulna a földön. Ámen.

Bredpitt Monika 2017.10.30. 19:38:59

@Virago_1000: bocs, de ezt muszáj idemásolnom neked, szép estét kívánok

"Legutóbb az Origo.hu közölte, hogy Felcsúton „egy akadémistára mintegy 4 millió forint közpénz jut évente”, azaz a felcsúti akadémista a dolgozó magyar nép verejtékéből ápolja és fejleszti tehetségét, s éri el fantasztikus eredményeit. Már az páratlan siker, hogy a Puskás Akadémia a magyar első osztályban szerepel, és saját nevelésű fiatalokra támaszkodik. Igaz is, a Fradi elleni kezdőcsapat 11 játékosa közül csak egyetlenegy volt akadémista, ő is előtte Siófokon és Debrecenben játszott; a többiek a magyar futballt OV szerint megrontó horvát és szerb idegenlégiósok, illetve más magyar kluboktól érkező 25-26 éves játékosok; hacsak nem esti tagozaton végzik az akadémiát. Állítólag mindez nem cáfolja OV állítását, miszerint akadémiája ontja a tehetségeket a magyar élvonal számára; nem kérdés tehát, hogy hamarosan a legjobbak közé fog tartozni Európában. Igaz, az akadémia egyik utánpótlás-edzője, Komjáthy And­rás a tévében arról beszélt, hogy ma már a fejlett nyugati országokban nem akadémiákon képzik a fiatal futballistákat; nem éri meg, ezenkívül nem egészséges, ha tizenéves gyerekek évekre össze vannak zárva, de hát Komjáthy csak szakember, a Nyugat pedig, mint tudjuk, a futballvilágával együtt rohad."

mergodon · https://otborond.com 2017.10.30. 19:42:39

@Bredpitt Monika: Felesegem, nem en.
Nincs gond a kiakadassal szerintem, eszrevettem hogy az ember mindig okosabb utobb mint elobb:)
Az iras meg hasznos dolog, megha neha kapunk egy kis kritikat is, mert a csendes tobbsegnek tud segiteni, hogy szamukra optimalis megoldast tudjanak hozni, szoval nincs para.
A dolgot csak azert jegyeztem meg mert ad egy kis melyseget a tortenetnek.
Es ja ez a bevett gyakorlat, hogyha erolteted akkor bekenhagyjak. En probaltam eroltetni, es Reka betegsegere hivatkozni, mutatni a gyogyszeret es hasonlok. Nem jott be. Tuleltuk vegul igy is, es legorveny sem volt szerencsere. Szerintem Anna nagyobb veszelybe lett volna azok ellenere hogy be volt csatolva, de ez mint irtatok sokan bevett protokoll kerdese aminek nem kell feltetlenul huen tukroznie a valos veszelyt.

Bredpitt Monika 2017.10.30. 19:51:58

@mergodon: azért majd bővebben is beszámolhattok arról, hogy milyen ott az élet, nagyon messze van, de oda és Ausztráliába még elmennék élni egy kicsit, nagyon vonzó helynek tűnik mindkettő

mergodon · https://otborond.com 2017.10.30. 19:59:46

@Bredpitt Monika: Szia, a cikkben ott a blog linkje, de innen is elered: otborond.com Probalunk naponta irni, nem mindig jon ossze de azert probalunk reszletesek lenni a jo rossz elmenyeket megosztani... Meglatjuk meddig tart ki a lelkesedesunk egy ket melypont mar volt az irrassal kapcsolatba:)

Bredpitt Monika 2017.10.30. 20:02:59

@mergodon: Köszi. Megnézem, de gondolom majd HA néha majd ide is kirak tőletek cikkeket, sok sikert, főleg a gyerekekre vagyok kíváncsi, hogy bírják a változást?

mergodon · https://otborond.com 2017.10.30. 20:13:47

Dolgozunk rajta hogy legyenek erdekes cikkek amiket idorol idore erdemes ide is kirakni. Gyerekes temaban van jopar poszt:
otborond.com/?s=gyerekek
Alapelv volt hogy indulas elott 2-3 honappal mar tudtak hogy menni fogunk. Plusz mivel meg egyik sem kezdte el otthon a sulit, ezert oriasi drama nem volt ebbol.
Persze a beilleszkedes ido, uj nyelv megtanulasa ido, uj izek megszokasa ido, rokonok elvesztese ido... De ahogy mar sok masik irasban atjott ilyen korban meg a gyerek szokta a legkisebb gondot okozni, es persze miattuk parazunk a legtobbet...

DieNanny CH 2017.10.30. 20:58:41

@szalka240:

Ezt Svájcban a Migrosban tapasztaltam. A pontgyűjtő kártyámon látják, mit veszek, és minden vásárláskor személyre szabott kupont kaptam, amit következő alkalommal levásárolhattam.
:-)

2017.10.30. 21:13:14

@swing gitan:

"fürdés, dezodor használat?"

Sohaaa! :)

Virago_1000 2017.10.30. 21:14:25

@Bredpitt Monika: Mire koltsek azt a penzt? Videojatekot oktassanak talan?

Ha en lennek a vezeto, akkor a motoros akademia epulne kozpenzbol, de koztudott, hogy Orban Viktor focibolond, focirajongo.

Virago_1000 2017.10.30. 21:14:43

www.dailymail.co.uk/news/article-5027683/Council-house-bribes-UK-terror-suspects.html#ixzz4wuw4HJZL

Europa a pusztulas szelen.
Megis en jelentem a veszelyt, mert szolni merek.
A tolerans vilag nem toleralja, ha azt mondom, ebbol eleG!!!

2017.10.30. 21:24:36

@Pernilla:

"de sajnos egy 2 óránal hosszabb úton nem megy"

Lehet, hogy már reklámoztam itt, lehet, hogy nem (és lehet, hogy nem is kéne), csodálatosan óriási húgyhólyagom van, ami fantasztikus szerencse.

Az egyetlen, amikor kénytelen voltam pisilni repülőn, úgy esett, hogy jöttem bangkokból párizsba (ami bruttó 14 óra), de késtünk, és a párizsi reptéren rohannom kellett, és majd megdeglettem, mire a lisszaboni járat felszállt. Mindig elgondolkodom rajta, hogy ugye 1 liter tej mekkora, és ott benn valahol van bennem egy gömböc, ami annál jóval nagyobb. Brutál.

Ennél már csak az a brutál, amikor az ember meggondolja, milyen marha nagy darab egy félkilós disznózsír, és legtöbbünkön alsóhangon van abból 20 kiló (de inkább több). Nagy zsírpacákok vagyunk, tele húggyal meg ürülékek, az egész belevarrva egy kis laza, ráncos bőrbe. Un-do-rí-tó. Az ember mint létélmény rettentő undorító.

kék madár 2017.10.30. 21:28:53

"Náluk protokoll szerint nem szabad a földön aludni." nemcsak naluk, sehol. Ahogy ez mar ki lett targyalva

Poalba 2017.10.30. 21:35:24

@Nagy kámpics:

:D

Én ellenkezőleg: "beszélj hozzám"-fejem van, szinte mindenki ingert érez, hogy mondjon valamit/mellémüljön/barátkozzon... Szerintem te jobban jártál... :D

kék madár 2017.10.30. 21:37:37

@Nagy kámpics: " már reklámoztam itt, lehet, hogy nem"
altalaban ez szokott lenni az elso kerdesem ha egy vadidegen melle ulok, orulok, hogy ezt is megtudtam. Hallatlan orommel tolt el :)

Pernilla 2017.10.30. 21:43:32

@Nagy kámpics: úristen, de irigyellek :D
Hm, lassan én is azt hiszem, nem ez a megfelelő blog erre, de ha már felhoztad, láttál már képeket az emberi zsírról?

kék madár 2017.10.30. 21:45:18

@Pernilla: erdekes iranyba terelodott a beszelgetes, sok sikert a tovabbiakhoz, en ezt most inkabb kihagynam :)

SzZoole 2017.10.30. 21:50:45

@Pernilla: én már láttam, egy zsírleszivos videjót, fúj de gusztucstalan vót ahogy a dagadt zsirdiszno szerüségű emberbül szítták le a sárgás színű létyót :-))

Shaktee 2017.10.30. 21:52:32

@Nagy kámpics: you are a stinkaroo lolek ;)

Azt hiszem ma gyertyákat gyújtok a washingtoni történések miatt :))

Dikusz 2017.10.30. 22:03:09

@swing gitan: Som Lajos miatt nem?

Sokak szerint nagy zenész volt.

M. Péter 2017.10.30. 22:12:32

@Virago_1000: Pont az öbol-menti arab országokkal nem jó példálózni, mert ott általában több külföldi van, mint benszülött. Az illegálisokról nehezebb megbízható számokat találni, de pl. vannak olyan adatok, hogy Bahreinben 1,4 millió lakosból 50000 illegáls, vagy százalékban kb. ugyanannyi, mint az USA-ban, míg Szaud-Arábiaban a lakosság 10-15%-a is illegális lehet. Vagy az tetszik neked, hogy milyen szemetül bánnak a külföldiekkel?

Dikusz 2017.10.30. 22:16:11

@Zoole Reloaded: a természetes sármod, azt tedd hozzá, és a valódi úriemberséged:)
(és ez nem vicc)

2017.10.30. 22:22:52

@Poalba:

Hú, az tök kis borzalmaska lehet. Ha már a két szélsőérték közül kell választani, az enyém tényleg jobb. :)

@Pernilla:

"de ha már felhoztad, láttál már képeket az emberi zsírról?"

Igen, miért?

A múltkor pont említettem itt, hogy egyik hobbim, hogy balesetes, kivégzéses, halottemberes videókat nézek, aminek egyik alesete a boncolásos videók. Nagyon érdekesek.

A balesetes videók egyik első nagy meglepetése és tanulsága nekem pont az volt, hogy (ahogy a szurok is a látszat ellenére szobahőmérsékleten folyékony, és nem szilárd), hogy az emberi test csak látszólag valami összetartó, strukturált valami, ha például elcsapnak autópályán, és repülsz 40 métert, aztán csúszol még 70-et, a 70 méteren végis-végig zsír- és vércsíkot hagyol, mint valami hormonzavaros macisajt. Nagyon izgi.

Öööö... a kérdésedre válaszoltam? :)

@swing gitan:

Ne is mondd, állandóan csutakolom magam, de tényleg olyan kis büdi vagyok, bleh.

SzZoole 2017.10.30. 22:39:55

@Dikusz: ne írj ilyet Magdianyus, mert senki nem fog hinni neked :-))

SzZoole 2017.10.30. 22:41:28

@Nagy kámpics: húh LoLLer, nem vagy te egy kicsit perverzke?:-))

Dikusz 2017.10.30. 22:53:24

@Zoole Reloaded: akkor azokra csúnyán nézek, mert az igazat írtam:)))
Különben is jó kedvem van, tegnap meg különösen jó volt, pedig semmi tüzesvíz nem volt a közelünkben. A fél Börzsönyt elvitte a fejünk fölül a vihar, mi meg ültünk hárman a fa tetején egy faházban a tök sötétben, és szétidétlenkedtük az agyunkat:)

pappito · http://pappito.com 2017.10.30. 22:58:01

@kék madár: dehogy volt, összeolvasott valamit és messziről tudja, hogy a hideg rázná tőle. nem mulasztja el minden egyes pacific-related posztnál megjegyezni

Shaktee 2017.10.30. 23:01:42

@Dikusz: Lesz érte is..a hetvenes években láttam párszor az ifiparkban, rózsival, bélával, vadölővel a Tüzkerékben..hújjj bameg de részeg tudott lenni a demjén, de úgy is jó volt :)

Shaktee 2017.10.30. 23:01:49

@Nagy kámpics: gondolod hogy örökké fogsz élni ha sikálod a habtested? :)

SzZoole 2017.10.30. 23:02:22

@Dikusz: há’ mitcsinátatok ti a sötétben a fatetejín, felzavart benneteket a werewolf?:)))

adg 2017.10.30. 23:03:42

@Bredpitt Monika: en nem sokat repultem meg, de rogton az elso utamon tortent, hogy csak az ov tartotta az embereket a szekben es par par dolog arrebb kerult. Szerencsere leszallas elott tortent, mar be voltak kapcsolva az ovek, de eleg nagyot ugrottunk lefele, jo szar volt. Majdnem feljott minden. Biztos nem maradt volna a gyerek a padlon.

Viszont, hogy mi a jobb epilepszias gyerek eseten, azt nem tudom.

Csodabogár 2017.10.30. 23:06:39

@kék madár: Nem, soha nem is vágytam rá, de Ausztráliára se.

Dikusz 2017.10.30. 23:23:58

@Zoole Reloaded: Nem zavart föl senki, mentünk magunktól is.:) Túráztunk megint, Verőcén volt a szállásunk egy lombházban. Nagyon klassz volt, de tegnap (ma is) tényleg vihar volt arrafelé. Csudaszép környék az is.

Dikusz 2017.10.30. 23:25:53

@swing gitan: Ami azt illeti Som is szétitta/egyebezte az agyát, azért jutott így/idáig...
Rózsi szerintem most is jó.

Shaktee 2017.10.30. 23:29:55

@Dikusz: rózsinak a viktor is meg van bocsájtva :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.30. 23:37:10

@Nagy kámpics: regen volt egy dokfilm egy angol adon, hogy mi tortenik a belso szervekkel egy nagyobb koccanasos baleset soran (mégsem riogathatjak a nepeket ilyen elkeneses videokkal). Nagyon tanulsagos volt, hogy azert nem all minden olyan fixen odabent, mint ahogy az ember elkepzeli...

Dikusz 2017.10.30. 23:52:49

@swing gitan: az nincs megbocsájtva azért, inkább elnézve(sem)...

pappito · http://pappito.com 2017.10.30. 23:53:10

@adg: nemrég jöttem haza Melbourne-ból, a pilóta úgy csapta földhöz a gépet leszálláskor, hogy majd kiugrott a szemem, az emberek elejtették a dolgaikat meg kiáltoztak, tök zorall volt, utoljára ilyet az aerofloton éltem meg a nyolcvanas években...

pappito · http://pappito.com 2017.10.30. 23:54:38

@kisrumpf: nemrég ilyen volt nálunk valami drink drájving ellenes rendőrségi hirdetés, a karambol pillanatától szuperlassított felvételen, hogy a gyerek kezéből kirepülő alma ficnikre megy szét, meg szétcsattan a telefon a műszerfalon, stb. látványos volt

pappito · http://pappito.com 2017.10.30. 23:57:06

@Dikusz: de nem rontja el a korábbi dolgokat. most, hgoy vénségére meghülyült, nem számít. a mostani dolgai nem érdekelnek

adg 2017.10.30. 23:57:08

@pappito: a mienk szepen szallt le vegul, csak elotte volt egy ilyen par masodperces szabadeses jellegu kaland.

adg 2017.10.30. 23:58:36

@pappito: ott nincs kultura, mate! Kulturalt ember nem megy fegyencek, kalozok es osemberek koze, es ezt minden nap ki is nyilatkoztatja.

Irbisz 2017.10.31. 00:03:05

@szalka240:
ezeket tudtam, de ha inkognitoablakot es VPN-t hasznalsz, akkor is be tud legközelebb azonositani (hogy mondjuk dragabb jegyet adjon) ?

Dikusz 2017.10.31. 00:07:20

@pappito: a Rózsinak? Hiszen én is azt mondom, egyike azon keveseknek -szerintem-, akiknek a zenéje még ma is tetszik.

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 00:14:32

@adg:

az egész elég puruttya volt, vázig a gép, el cheapo flight, full fapad, végig olyan érzésem volt, hogy szívességet tesznek, hogy egyáltalán ülhetek, a végén meg még oda is kúrták a vasat, hogy "na parasztok, takarodó" :) Végig a Jeeves and Wooster-t néztem a laptopomon, hogy átvészeljem. Virgin Australia, hogy nőjön be az orruk lika. (ráadásul kétszer annyiba került a jegy, mint odafelé az Emirates jegy, és azon a járaton voltunk kábé negyvenen az A380-on: )

legszörnyűbb repülőutam: BCN-BUD aszittem szétesik a gép, úgy rázkdódott, szinte végig turbulencia volt, az egész gépen egyedül a fél éves lányom aludt, mindenki más sikoltozott :)

legjópofább: malév, húsvétkor (jó régen) klaszik húsvéti kaják, sonka, torma, tojás, valamiért megmaradt bennem az egész, jó élmény volt

leglukszibb: upgradeltek cattle-classról szintén MEL-AKL tavaly, asszem AirNZ vagy Emirates, volt minden, kis privát kapszula, fém evőeszköz, porcelán edényzet, 10 percenként jött a szolgahad, hogy óhajtok-e még valamit, milyen alakú jeget kérek a viszkimbe, stb :)

Ráadásul ez az utam volt a legsimább, a landolást leszámítva, e-passport, sitty-sutty, több időt töltöttem a dutyi fríben, mint a belépéssel. Fuckyeah smartgate!

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 00:15:29

@Irbisz: a cookie mondja meg, hogy te voltál-e ott az előtt

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 00:17:02

@Dikusz: nem csodálom, jó is. az nem nagyon hat meg, hogy mi lett belőle (valamiért a nagy ikonokból kurva ronda öregasszony lesz vénségükre, Kóbor, Rózsi, Szikora... kivéve KOncz Zsuzsát, aki most is normális embernek néz ki :)

Shaktee 2017.10.31. 00:45:11

@pappito: maradjunk annyiban hogy nem egy kutyaütő ákos.

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 00:56:59

@swing gitan: ákosban az a szomorú, hogy ő amúgy egy jó zenész, mégis ilyen kurzusszar ömlik ki belőle, de hát valakinek ezt a piacot is vinni kell... szerintem hallgathatatlan, már banzáj korában is az volt

somlobodog 2017.10.31. 01:07:51

@Virago_1000: " erdekes modon Ujzeland, Ausztralia, Amerika, es a gazdag obolmenti allamok meg tudjak vedeni a hataraikat, csak Europa nyit az minden jottment elott."

Ja téged is beengedtek a britek:))

somlobodog 2017.10.31. 01:08:00

@kék madár: az is tuti olyan mint Florida. Sőt rosszabb. A primitív kiwiknel még a víz is rossz irányba orvenylik a wcben. Szerencsére a Bécsi operában nincsenek ilyen barbárok, csak a magyar kisnyugdijasok isszák a petpalackos vizuket.:)) fogom a fejem :))

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 02:13:41

@somlobodog: de Ujzeland, Ausztralia, Amerika, es a gazdag obolmenti allamok meg nem :)

gabors 2017.10.31. 02:15:01

@Virago_1000: "Olvastam az elozo posztot is, hogy milyen felteteleket kell teljesiteni a bevandorlashoz, erdekes modon Ujzeland, Ausztralia, Amerika, "

baszod hogy te mekkora szakerto vegy oszotd az eszt ujra es ujra !!!

az usa annyira megtudja hogy MINIMUM 10 millio illegalis van de vannak akik 15 milliora tippelnek !!! ( a kisebb szamba nem veszik vele a feher europaikat mint hagyma volt vagy 10 evig de vannak mas magyarok/lengyelek/oroszok EZREVEL egyszeruen nem mentek haza (feher europiaknak nem kell keritest maszni csak szolok )

kék madár 2017.10.31. 06:17:16

@pappito: en minden orszagot utalok amit meg nem lattam, igy nem erzem rosszul magam, hogy se idom se penzem ra :)

Shaktee 2017.10.31. 07:46:14

@pappito: jó a fenét. Szvsz.

Ezzel zárt ma a Ray Donovan.

m.youtube.com/watch?v=9jg4ekLG9Zo

Dikusz 2017.10.31. 08:44:34

@pappito: Már-már szégyenlem, hogy a Bonanzás korában kedveltem a zenéjét. Nem nagyon, csak kicsit. Amit azóta csinál (minden téren), már kevésbé...
Mondjuk az hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem is hallgattam, a Bonanzát is csak azért, mert a fiam kedvelte akkoriban.

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 08:46:09

@Dikusz: nem kell mentegetőzni, pláne szégyenkezni, mindenkinek vannak homályos foltok a múltjában :)

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 08:49:33

@swing gitan: szerintem tehetséges zenész, megtalálta azt a likat amit ő ki tud tölteni azzal amire igény van és megél belőle. Ő olyan zenét csinál amit a paszományos közönség szeret, mert az ő pénze abban van. Ő dolga.

Lagzi Lajcsi kurva jó trombitás oszt mégis miből élt? Amivel pénzt lehetett csinálni. Ezek üzleti döntések, nem művészetiek :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.31. 09:20:52

@pappito: egy ilyen upgrade-et de szivesen megtapasztalnek, na majd egyszer. Ha meggazdagodom ugyis az lesz az elso, hogy megyunk feletek. Van egy kliensem, vagy 90 eves, a fia ropteti magukhoz karacsonykor minden evben az USA-ba business class-on (valaki bankar a fia), o szokott aradozni a luxusrol, en max. almodozom.

Meg a boldogult 9/11 elotti idokben az ir gepen myomtak pezsgot a naszutas par kezebe, aztan kinyitva hagytak a pilotafulke ajtajat, s vegig besutott a lemeno nap. Egyik nagy elmenyem az a mindent bearanyozo feny.

A legrosszabb egy Dublin-Sligo repules volt, sotetben leszallassal, kicsi gep, szel dobalt, ott megoszultem kicsit.

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 09:24:35

@kisrumpf: ez még csak nem is business volt, hanem valami nemtrom milyen class, szóval nem volt privát ágy meg zuhany meg a számba hámozott szőlőszeleteket adogató hurik, de azért kurva kényelmes volt, na. ahogy öregszem, egyre kevésbé találom arcátlannak az extra pénzt amit a kényelemért kap az ember, hogy nem úgy érkezzzen meg, mint akit a célállomásig rugdostak

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.31. 09:26:49

@Dikusz: Árnyas Dió lombház? Ha guglizom, ez jön fel...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.31. 09:31:21

@pappito: álom, álom... megnéztem egyszer az árakat, hááát... sok sütit kell kisütnöm addig :-D

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 09:34:15

@kisrumpf: igen, vastagon fog a zsírkréta, ha az ember ki akar jönni a turista osztályból...

Dikusz 2017.10.31. 09:59:14

@kisrumpf: azbizony!
Az meg különösen előnye, hogy bírja a terhelést, nem szakadt le alattunk:)
Teljesen véletlenül találtam rá a házra a neten, nem bántuk meg, hogy ott töltöttünk 3 éjszakát. Meg kell, hogy mondjam, csaló vagyok, mert sosem közvetítő oldalakon keresztül foglalok szállást, onnan csak tippeket szerzek. Mindig megtalálom a lehetőséget, hogy közvetlenül foglalhassak, sosem bántam meg.
Nem tudok mást írni, a Lombház tulajdonosai végtelenül kedves emberek. Nekünk csak a házaspár hölgy tagjával volt szerencsénk találkozni, a férjjel csak telefonon beszéltünk. Ezt a házat (szándékuk van építeni a telken egy másikat is) nagy-nagy szeretettel építették, látszik minden centiméterén a házikónak. A férj szakértelme, a feleség kedvessége, ahogy apróságokkal (mentateával, pici csokival fogadott minket, és mindenkit) díszítette a házat lenyűgöző. Ezek az emberek sokat tesznek azért, hogy jól érezzük magunkat náluk. Ajánlom nektek is:)

Shaktee 2017.11.01. 21:23:23

@pappito: biztos jobban értessz hozzá

Bredpitt Monika 2017.11.03. 09:10:37

@adg: akkor neked nem a nagy számok törvénye, hanem a kicsiké jött be, a kevés repülés alatt is rögtön lett egy rossz élményed,

a lányom úgy aludt el, hogy 10 km magasságban voltunk, ott azért nem jellemző, hogy nagyon elmozdulsz a helyedről, ha meg igen, akkor már régen rossz

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása