oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. október 18. 06:30,  Generációs szakadék külföldön 65 komment

2017. október 18. 06:30 Határátkelő

Generációs szakadék külföldön

Noha még nem telt el annyi idő azóta, hogy a magyar határátkelők nagy számban nekiindultak a külföldi munkavállalásnak és életnek, hogy komoly generációs feszültségek lehetnének, azért Amerikában élő ismerősök beszámolói alapján például az 1956 utáni hullámmal és az utóbbi években érkezettek között akadnak problémák. Ez persze nem magyar sajátosság, már csak ezért is érdemes megnézni, hogyan zajlik ez például az íreknél.

idos_es_fiatal_foto_pixabay_com_sumanley.jpg

A probléma alapja nagyon egyszerű és jórészt a technológiai fejlődéssel magyarázható: miután ma már sokkal könnyebb az otthoniakkal tartani a kapcsolatot, a fiatalabbak jóval kisebb igényét érzik annak, hogy a már évtizedek óta kint élők társaságát keressék, amit utóbbiak hajlamosak zokon venni. 

Nem én találtam ezt ki, hanem több, régóta Ausztráliában élő idősebb ír mondta az Irish Times lapnak. A 79 éves Eugene Naughton például úgy látja, a közösségi oldalak annyira leegyszerűsítették a kapcsolattartást a hazaiakkal, hogy az nagyon megosztja a Melbourne-ben és környékén élő fiatal és idősebb ír közösség tagjait. 

Ez nem csak lelki probléma (bár nyilván az is), hanem nagyon megnehezíti az ausztráliai ír idősek segítésére, támogatására létrejött szervezetek munkáját is - tapasztalta Eugene Naughton, aki szervezőként maga is besegít egy ilyen egyesületben. 

A mobiltelefon áldása és átka 

„Egyszerűen nem is kerülnek kapcsolatba az itt élő többi írrel, mert a társadalmi életüket a mobiltelefonjaikon keresztül élik. Pedig nagy szükségünk lenne olyan fiatalokra, akik átvennék a helyünket, mert csak így folytatódhat a program. Mi egyre öregebbek leszünk… nekem az email is gondot okoz” – fejtegette a 79 éves férfi. 

„A változó idők változó kihívásokat jelentenek. A közösség sok fiatal ír családja a kommunikációt már a technológiai eszközökön keresztül bonyolítja, ezzel párhuzamosan a személyes, fizikai kapcsolatok leépülnek” – panaszolta Eugene Naughton. 

Az a szervezet, ahol ő is besegít, 1978-ban alakult azzal a céllal, hogy segítse a frissen érkező íreket, illetve a rászorulókat. Nem csak idősekről van szó, hanem a hátizsákos utazókról, az útlevelüket elhagyó turistákról, a bajba kerültekről és még sorolhatnám. Csakhogy lassan nincs, aki részt vegyen a munkában – mondta az iroda vezetője, Owen Fitzsimons. 

Kapocs a szívhez 

A helyzet annyira rossz lett, hogy most elindítottak egy olyan programot, melynek célja a fiatal és az idősebb határátkelők közötti kapcsolat helyreállítása és erősítése. 

A „Kapocs a szívhez” (Nasc Teaghlaigh) lényege, hogy az idősebb ír bevándorlók „pót-nagyszülőként” segíthetnek a gyermekes ír családoknak. Tervbe vették egy pszichológus alkalmazását is, aki azoknak segítene, akik nehezen dolgozzák fel azt, hogy milyen nagy távolság választja el őket az Írországban maradt családtagjaiktól. 

Csak Melbourne környékén 16 ezer ír születésű bevándorló él (jó részük az 1950-es és 60-as években érkezett annak a programnak a keretében, amiben az ausztrál kormány olcsó repülőjegyekkel próbált minél több írt az országba csábítani), míg egész Ausztráliában 2,4 millió ír származású akad. 

Sok minden változott 

Az újonnan érkezettek közül sokan a 2008-as válság kitörését követően érkeztek (az első hullám nagyjából 2012-ig tartott), és alapvetően két típust szokás megkülönböztetni: a magasan kvalifikáltakét és az iparosokét. Mindez komoly kihívást jelentett a közösségnek. 

„Sok minden változott. Egy csomó nagyszájú érkezik, komolyan mondom. Csak annyi érdekli őket, hogy lemenjenek a pubba, leigyák magukat és bajba kerüljenek. Évekkel ezelőtt még jórészt családok jöttek, de amikor a gazdasági válság beütött Írországban, akkor megjelentek ezek is” – morgolódott a Dublint 16 évesen elhagyó Owen Fitzsimons. 

Másoknak az nem tetszik, hogy noha az egyesület alapvetően azért alapult, hogy az időseken segítsen, a mostanában érkezők közül sokan túl kevés pénzt visznek magukkal, és ilyenkor az irodának kell közbelépni és segítséget nyújtani. 

A 76 éves Eugene O’Rourke 1971-ben költözött Ausztráliába, és azt várná a fiatal határátkelőktől, hogy jobban vegyenek részt a közösség életében és „ne csak a saját kis köreikben mozogjanak”. 

„Semmilyen más közösségi dologban nem vesznek részt, és ez tragikus, hiszen együtt vagyunk ebben a helyzetben, segítjük egymást” – tette hozzá. 

Kíváncsi lennék, ti hogyan látjátok, van-e hasonló generációs feszültség vagy egyenesen szakadék a külföldön élő, akár több évtizede kivándorolt és a frissen érkezett határátkelő magyarok között? 

Másként látja az életet az egyik és a másik csoport? Melyek a legnagyobb különbségek szerintetek?

HÍRMONDÓ 

Öt ausztriai munkalehetőség 

Nézzünk szét ma kicsit Ausztriában, milyen lehetőségek is várnak azokra, akik a Magyarországhoz legközelebbi opciót választva dolgoznának külföldön – sőt, olyan ajánlatok is vannak, melyeknél a munka egy jó részét akár Magyarországon is lehet végezni.

Durva, mennyi európait fenyeget a szegénység 

Kiadta az európai szegénységről szóló jelentését az Európai Unió statisztikai hivatala. Az adatok finoman szólva is elgondolkodtatók, persze nagyon nem mindegy, mit nevezünk szegénységnek. 

Ideje elkezdeni a komoly tárgyalásokat 

Köszönjük szépen, Boris, akkor most már csak egyetlen kérdésünk maradt, így rögtön éhgyomorra: akkor eddig mi zajlott, ha nem komoly tárgyalás. Immár ötször találkozott a két fél – az mi volt? 

Hazamennél 40 ezer euróért? 

Talán sokan emlékeztek még (lehet ezt elfelejteni?) a csúnya véget ért Gyere haza, fiatal nevű programra, mellyel a magyar kormány próbált meg hazacsábítani fiatalokat. Most egy szomszédos országban próbálkoznak hasonlóval.

(Fotó: pixabay.com/sumanley)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália

A bejegyzés trackback címe:

http://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1613001342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Golf2 2017.10.18. 07:57:47

Nagyobb a szakadék a kinntiek-itthoniak között, szerintem.

abaya-oman 2017.10.18. 08:18:43

En is ugy találtam, hogy szakadék volt az ‘56-os+ disszidált magyarok es a fiatalok között, akik 2000 körül érkeztek pl. Új-Zelandra. A fiatalok nagy része jo angol nyelvtudassal, sokszor bárhol használható diplomával érkezett. Az idősebbek közül sokan kevertek a két nyelvet es kenyelmesebben érezték magukat magyarok között, míg a fiatalok gyorsan találtak helyi barátokat is. Nekünk nem volt fontos az 50-es éveket idéző zene, természetesnek találtuk, hogy haza latogatunk, hogy jo állást keresünk, nem csak megélhetést. En azt hiszem, hogy az “öregeket” bántotta, hogy sokszor a segítségül nélkül is boldogultunk. Persze voltak nagyon jo fejek is közöttük. Olyanok akik nem ismételgették állandóan, hogy “meg csak 5 perce vagy itt es ...”

abaya-oman 2017.10.18. 08:24:57

Kicsit visszatérve a cikkre, nem csak a technológia okozta a szakadékot, hanem az élethez való hozzáállás is. Más volt az ‘56-osoknak, akik “véglegesen” mentek ki, haza jönniük szinte lehetetlen volt, es megint más a fiataloknak, akik ha nem tetszett akkor tovább áltak.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2017.10.18. 08:36:17

Khm... Az első és utolsó emlékem/kapcsolatom az '56-os magyarokkal úgy 16-17 éve volt. Még viszonylag frissen érkezett voltam, mikor a Jackson Square piacán szólított meg egy bácsi és csapódott hozzám és a 3 éves fiamhoz. Miközben végigjártam a boltokat beszélgettünk. A hetvenes éveiket taposók jellegzetes stílusában próbált kedveskedve udvarolni nekem. Roppant kínos volt, de nem akartam megbántani, így röviden búcsúzni kezdtem, mondván mennünk kell haza. És akkor ajánlatot tett. Igen olyat. Néztem rá kistányérnyi szemekkel. Ő meg sikerében bízva bizonygatta, hogy hát ez igazán jó ajánlat. A magamfajta ilyen könnyen máshogy nem szerezhet ennyi pénzt. A magam fajta??!! Na azon a ponton nem sok kellet volna, hogy képen vágjam. De csak a fiam kezét szorongatva elsiettem inkább. Vissza se néztem. A piacnak meg még a környékét is kerültem jó ideig. Aztán ismerősökkel beszélgetve kiderült, hogy ez bizony egy szokványos jelenség, hogy a fiatal emigráns csajokat kurvának nézik az idősebbek. Merthogy sokan közülük tényleg a szex iparban találják meg a számításukat. Hát így esett az én tapasztalatom egy '56-os magyarral.

adg 2017.10.18. 08:56:27

Valahol nagyon szepen le volt ez irva. Mar az 56-osokat is utaltak a korabbiak. Aztan az 56-osok utaltak a kesobb jovoket. Azert kozosen tervezgettek neha, hogy majd hazamennek, es lavaltjak a kommunistakokat, es lesz jo vilag otthon, mint regen volt.
Es egyutt utaltak a 80-as evek nyugati utazasain kintmaradt magyarokat, hisz nekik mar egyszeru volt, le se lottek oket a hataron.
Majd a rencervaltaskor kinyilt a kapu, es az egesz brancs egyutt utalta az uj erkezoket, najlonemigransok, utlevellel, vizummal utaznak. Nevetseges, bezzeg a mi idonkben.
Altalaban peldamutato osszefogas alakul ki, ha utalni kell valakit. :D

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.18. 09:55:50

@adg: nem tudom, olvastad-e Sárközi Mátyás Levelek Zugligetből c. könyvét. Ott ír erről is, az ember mosolyog közben, hiszen már egymással is összevesztek az '56-osok. (Amúgy is egy remek könyv.)

Voltam "companion" (= cseléd) egy '48-ban kivándorolt hölgynél, érdekes volt látni, hogy ő és a szintén kint élő nővérei hogyan dolgozták fel a kivándorlást, beilleszkedést. 1 hónapig bírtam, a néni nagyon nehéz természetű és betegesen kuporgatós volt, csak akkor fiatalon nem értettem, hogy miért. Most már talán megértőbb lennék a furcsaságaival szemben.

Csodabogár 2017.10.18. 09:59:12

Csak saját tapasztalatomat tudom elmondani. Mikor 65-ben kicsöppentem Stockholmba, természetesen nulla svéd tudás nélkül, a rendőrségi tisztviselő, aki jól beszélt németül, kezembe nyomott egy cédulát az ottani magyar egyesület, egyik tagjának a telefon számával. Felhívtam. Hihetetlen sok segítséget kaptam, munkakeresés, lakás keresés és minden egyéb, nem anyagi téren. Volt ott akkor néhány háború után kikerült is, ők segítették az 56-osokat. Semmi féle utálat nem volt senkivel szemben. Szállingóztak később is még ki hazaiak, azok is hamar rátaláltak az egyesületre és ők is megkapták a segítséget ami kellett.
Aztán összedobták a pénzt és megvették az egyesület házát. Ma is létezik. Sajnos a magyarok lassan kihaltak, a határon túliak meg szétzüllesztették az egészet.:-(

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.18. 10:55:40

@Csodabogár: az én hölgyeim nem voltak klubtagok, mármint magyar klubban, de egy idösebb magyar férfihez rendszeresen eljártak, sütivel, egy kis beszélhetésre, hogy ne érezze magát egyedül.

Regénybeli illő trió volt.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.10.18. 11:45:52

@Csodabogár: Basszus ezt a sztorit már hallottam amagyar házról. Hogy poziciót szerzett ott egy határon túli és 5-6 éven belül minden poziban a barátai ülnek.

Herr Géza 2017.10.18. 11:51:38

@kisrumpf: Én egyszer voltam “magyar bálban” még a rendszerváltás évében, elég is volt... A környék ékszer- és limuzinkölcsönzőit lerabolták a magyarok, nercbunda dögivel és minden beszélgetés legkésőbb harmadik mondatában már a HÁZAM, a CÉGEM, meg az azévi nyaralás (min. Mauritius akkoriban) stb. volt a téma. Persze mindezt szándékosan kevert német-magyar halandzsával....
Mintha egy rossz filmben lettem volna. :)

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.10.18. 12:02:07

@ChristineK: Ez elég gyomorforgató történet.Hát ez gyomorforgató :O

labirintus1 2017.10.18. 12:03:23

Azért, aki 56-ban vándorolt ki, az már elég öreg. Aki fiatal felnőttként került ki az is már 80 körül jár.

Mi sem nagyon járunk össze az 56-os magyarokkal, aminek a generációs probléma mellett "ideológiai" okai is vannak. Ők még mindig a (virtuális) kommunisták ellen küzdenek és nekem nem jött be, hogy ez még pl. egy Mikulás ünnepségen is megjelenik.

De mint írtam, ez a generáció sajnos hamarosan eltűnik, az ő leszármazottaik pedig általában már beolvadtak a helyi társadalomba.

adg 2017.10.18. 12:03:23

@kisrumpf: nem olvastam, de van a csaladban 56-os. Nem is egy. :)

En amugy nem talalkoztam a jelenseggel szemelyesen, csak elbeszelesek alapjan, talan azert, mert itt nagyon kicsi magyar tarsasag van, kozossegnek sem neveznem. Egy csaladot leszamitva nagyon ritkan talalkozunk a tobbiekkel, en meg amugy is antiszocialis vagyok, senkivel sem talalkozgatok csak ugy magamtol. :)

Melbournebol meg Sydneybol hallottam ilyen sztorikat, de ott ugye oriasi magyar kozosseg van, barmikyen halmazt ossze lehet allitani beloluk.

@Csodabogár: az utalatot nem ugy kepzelem el, hogy verremenoen gyulolik egymast, es folyton megfojtjak a masikat, szerintem ez inkabb csak ilyen froclizas, baszogatas, beszolas, meg ezekbol kialakulo szethuzas, klikkesedes. Reszben generacios ellentet is lehet, es ugye valoban egesz mas volt az otvenes evekben disszidalni, mint 2010-ben, igazabol kozos tema se nagyon van, a regiek leragadtak az emlekeiknel, sokan azota se voltak otthon, az ujak meg azt sem tudjak, mirol beszelnek az oregek.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.18. 12:08:48

@Herr Géza: hm... ez durva azért, ilyesmihez nem volt szerencsém, igaz, régóta nem járunk szervezett összejövetelekre.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.18. 12:11:11

@adg: Reszben generacios ellentet is lehet, es ugye valoban egesz mas volt az otvenes evekben disszidalni, mint 2010-ben, igazabol kozos tema se nagyon van, a regiek leragadtak az emlekeiknel, sokan azota se voltak otthon, az ujak meg azt sem tudjak, mirol beszelnek az oregek.

Megfogtad a lényegét.

Herr Géza 2017.10.18. 12:23:19

@kisrumpf: Hát ez is régen volt már, gondolom azóta a kivehető fogsoruk árával menőznek, ha találkoznak.... :)))))

P.Elliot 2017.10.18. 12:54:51

Mi a 73-ban kijott magyarok akik odahaza is modernebb felfogasban eltunk igazan nem akartunk beleolvadni egy regivilagbeli magyar klubba ahol az idosebbje azt emlegette ha kelloen leitta magat hogy hany zsidot meg nem zsidot akinek nem tetszett a pofaja, lott a Dunaba annakidejen, az 56-osok meg "szabadsagharcosok" voltak mint emlegettek , azok is akik csak egyszeruen kimentek az orszagbol mert nyitva volt a hatar de ha az oregek altal alapitott magyar klubba akartak jarni akkor tanacsos volt az azok eletvitelet kovetni, felfogasat is mert maskeppen kiutaltak oket.
Sok erdekes dolog volt ott, a legmulatsagosabb az volt hogy egymast licitaltak felul hogy otthon kik voltak, . negyede sem volt igaz, voltak osszejoveteleik ahol megtargyaltak hogy hogy kell, lehet, megdonteni a rendszert amikor az meggyengul es hazamennek, kozben evrol-evre eloleptettek egymast unnepseg kereteben, meg lovagi cimeket kezdtek viselni, jaj micsoda lokott tarsasag volt.
Ilyenbe tartozni? Soha!
A legtobbje rendesen nem is tudott angolul, ezert vegyes, mindenfajta munkaik voltak, a gyari munkatol feljebb de azert ok valakik voltak szerintuk.
Akadtak koztuk nagyon rendesek is akik csak azert jartak oda mert maganyosak voltak, egy testverpart itt ismertunk meg meg az elso es utolso megjelenesunkkor akikkel halalukig tartottuk heti szinten a kapcsolatot.
Nem minden magyar klub ilyen, ugy hallottam hogy a new Yorkiak masok meg masutt is, lehet hogy az itteni is megvaltozott mar de nincs kedvem odajarni, a New Yorkiban sosem voltam, nem igenylem, vannak magyar barataim is amugy meg a regi idokbol amikor idejottunk. Szinten akkor jottek ok is.

Az ujakbol nem sokat ismerek, a legujabbak meg foleg akkor kerulnek a szemem ele ha az egyik magyar szerelom magaval hozza mint segitot, akkor szoktam veluk beszelgetni, van koztuk igyekvo, nagyon rendes, van akinek meg 2 ev utan is csak annyi penze van hogy kihuzza a honapot mert elkolti mindenfele marhasagra, ezek jobbjara illegalisak de vannak koztuk zoldkartyalotto nyertesek, tanacsot adni azonkivul hogy probaljak fogni a penzt es legyen megtakaritasuk nem szoktam mert en ugyis maskeppen latom az eletet mint ok, mi ertelme lenne?
Azok a regi vilagbeli magyarok egyebkent soha semmifele tanacsot nem fogadtak el ha valamilyen frissen jott probalt valamit kezdemenyezni vagy fejleszteni, azzal intettek le hogy te csak hallgass, te most jottel es megjegyeztek maguknak hogy az illeto bele mert szolni a dolgaikba.
Meg a magyar papok az itteni ket templomban is furcsa nepseg volt, egyik emlekszem amikor a baratnom meghivta vacsorara mar nem emlekszem miert, egesz ido alatt a baratnom mellet bamulta, reformatus pap volt, volt nehany no botranya is, noi lelkesztarsa megrugdosta a hivek szeme lattara feltekenysegbol, a katolikus papok kozul az egyik a templom alagsoraban a reszegsegig itta magat nehany hivovel heti rendszeres osszejoveteleiknel, egy masikat el kellett helyezni mert tapogatta a cserkeszlanyokat.

Ilyen alakokkal meg Magyarorszagon sem altal volna le nemhogy meg itt kulfoldon...

P.Elliot 2017.10.18. 13:01:19

@ChristineK: Nem lehetetlen hogy az oreg is hasonlo tarsasagba jart ahol azzal hulyitette egymast a sok ven szaros hogy ma minden fiatal no egy nagy K, csak a penz erdekli oket en ezt szolitottam le oregem meg amazt, jottek is velem haza aztan az a ven bolond elhitte.
Agymosott alakok.
Ilyennel mondjuk itt nem talalkoztam de az biztos hogy igencsak kiosztottam volna az oreget, meghozza nem is suttogva, / nem orditozva de jo hangosan, had okuljon/.

Herr Géza 2017.10.18. 13:34:17

@kisrumpf: Eszembe jutott egy párbeszéd a bálból: mi egy 70-es években disszidált soroksári sváb társaságában voltunk, akinek történetesen egy jól menö Honda autószalonja volt. Odajött hozzá egy ismeröse, hogy „mizujs Pisti, hogy megy a biznisz?“ Pistink szerényen: „nem panaszkodhatok, megyeget...” Mire a hölgy: “jaj, képzeld, most vettünk egy S-akármilyen Mercit, na az ám az autó, német minőség, nem ezek a japán gagyik...” Majd továbblibbent a nercben.
Pisti barátunk kommentje: “ B+, ha tudnád, hogy a német “minőségi” autók nélkül éhen is halnék, mert a japán gagyi feszt nem romlik el, holott a haszon java a szervízből van...”
És valóban, a biznisze fő támasza az volt, hogy 0/24-ben javította a szalon/szervíz melletti autópályacsomópont közelében lerobbant német/olasz/francia csodákat. Mert a cége emeletén lévő lakásban lakott, a szervíz meg jól látszódott az autópályáról. És ha az ügyfél becsengetett, akkor az éjszaka közepén is nekiállt szerelni. Főleg német csodákat....

Swing Gitan 2017.10.18. 14:49:57

@Csodabogár:

Hasonlok a mi elmenyeink, europaban, itt is, nagyon segitokesz emberekkel talalkoztunk.
Az teny hogy sokat veszekedtek egymassal, s igy szep lassan kimaradtunk az egeszbol. Ma itt is a hataronkivuli magyarok dominalnak a magyar hazban, amennyire tudom torontoban is..

Szabinho 2017.10.18. 14:50:09

én is egy éve jöttem ki Ausztráliába és ugyanezek a tapasztalataim. bár az 56-osokkal már csak idősek otthonában találkozni, inkább a kádári kisemberek, gazdasági migránsok akik itt vannak és osztják az észt mindenről. imádják a Fideszt, nem értik miért jövünk el a sikeres országból egy ilyen rossz helyre. de persze ők nem mennek vissza. szájhősködés, bugriskodás jellemző rájuk. a most érkezettek többsége magasabb státusú, értelmiségi. teljesen más világ nem is tudunk szót érteni egymással

Golf2 2017.10.18. 15:00:55

@Herr Géza: De azért német​ autód van nem? Szerinted a benzines Corolla cvt váltóval jó választás? Furán felpörög, fokozatmentes mint régen a babettám 7 körül iszik.

Csodabogár 2017.10.18. 15:25:32

@flash.gordon: Pozicióról nem tudok, de mikor oda látogattam egyszer és elmentem, olyan volt mint egy büdös kocsma az egész. Bagó és pia volt, meg kártya. Az én időmben önkéntesek főztek nagy adag kajákat, amit önköltségi áron adtak az oda tévedőknek. Minden csütörtökön volt nyitva a ház. Akkoriban mindenki inkább fizetett, mint kapott volna bármit is a munkájért és úgy volt az jó.

Swing Gitan 2017.10.18. 15:25:52

@Szabinho: Az 56-os nemzedék nem lehet "Kádári".

Swing Gitan 2017.10.18. 15:26:04

@Golf2: jó
10 evig nyuttuk, fiamnak adtam 200ezer klikkel, meg van benne 2-3 év

Csodabogár 2017.10.18. 15:27:38

@Herr Géza: Nem voltak nagy bálok, de remek bulikat rendeztünk a házban. Magyar bál Zürichben volt. Nemigen ismerkedtem ott, de jó zenekarok voltak és jókat táncoltunk.Voltak mindig kb. ezren.

Csodabogár 2017.10.18. 15:33:28

@Herr Géza: Nem tudom. Zürichben nem voltak ilyen témák, Stockholmban meg pláne nem. Nercbunda nem egy eset, hideg van és szükség van rá. Majdnem mindenkinek volt, kivéve az állatvédő gyerekekkel rendelkezőket. Kocsi se érekelt senkit. Mi pl. nagyon sokáig egy bogárral jártunk, nekünk arra volt igényünk. És kb igy volt ez mindennel. Lassan megalapozott egzisztenciák voltak, nem hirtelen meggazdagodott népség. Senkit se érdekelt, hogy mi van a másiknak. Költözni pl. mindig kalákában költöztünk és másban is segített mindenki ahol tudott. A kezdeti nyomor, összekovácsolta az embereket.

adg 2017.10.18. 15:53:02

@Golf2: nejemnek is ilyen van, 2 eves, 40000 km. Egyszer beszart az akksi, ami egy kicsit korai volt azert, de mas semmi nem volt vele eddig. A valtojat szokni kell, ha sportosabban nyomod neki, akkor porog a motor nagyon es kicsit nyulos erzes vezetni. Ha oregurasabban, akkor teljesen oke.

Annyit erdemes tudni, hogy nalunk is, meg ha jol tudom us/ca szinten csak nagyobb motorokkal aruljak. Itt 1,8-assal. Szerintem otthon 1,4-1,6, ha jol sejtem.

Bredpitt Monika 2017.10.18. 15:59:02

Manhattan ben ismertem egy magyar csajt, o ugy jellemezte az 56 os magyarokat, hogy kijottek 56 ban es ott maradtak,

Bredpitt Monika 2017.10.18. 16:00:47

@Szabinho: es elmondtad nekik, hogy miert jottel el?

Bredpitt Monika 2017.10.18. 16:03:58

@swing gitan: a Toronto I magyar hazhoz 91 ben volt szerencsem, juj
tenyleg ott maradtak

Mrs. Clayton 2017.10.18. 16:05:40

@Herr Géza: tekintve hogy a Honda volt talan az egyetlen importor, aki kepes volt 3-5% haszonkulcsot adni a dealereinek, ezt a sztorit siman elhiszem, naluk esett meg egy ev vegi dealertalalkozon, hogy a legeredmenyesebb dealer egy teniszuto szettet kapott. Azt hittem lefordulok a szekrol annyira kellett rohognom.

gabors 2017.10.18. 16:37:27

@abaya-oman: 'Más volt az ‘56-osoknak, akik “véglegesen” mentek ki, haza jönniük szinte lehetetlen volt, "

WTF 1963-ban volt amnesztia ... na jo a kesobb "disszidalokra" esetleg vart 3 ev borton DE ennek mar 30 eve vege .. .konyorgom

nagybatyam 56-os disszidens volt de 65 utan rendszeresen jart haza es a 80-as evektol fel eveket is Mo-on toltott ujar magyar utlevele volt stb. (jo lehet kivetel volt mert csaladja nem volt az usa-ban) amig demenciaja miatt mar vegleg nem tudta hol van mikor van miert van ... 8 eve ment el szegeny ... de azert a hamvait hazavittem hogy szulei es testvereim mellett legyen eltemetve es felkerult a neve a csaladi sirkore is ...

Swing Gitan 2017.10.18. 16:37:47

@Bredpitt Monika: Nagy sokkal jottek el, értheto hogy miért

gabors 2017.10.18. 16:42:12

@Csodabogár: "a határon túliak meg szétzüllesztették az egészet.:-( " nem mondod ??? a hataron tuliak (csaknem a "romanok"??? akik jobbak mint tudjuk mint az anyaorszagiak ???

gabors 2017.10.18. 16:44:23

@flash.gordon: "Hogy poziciót szerzett ott egy határon túli és 5-6 éven belül minden poziban a barátai ülnek. " csak nem a magyar haz az upper east side-on ??? ott sem lehetsz elegge magyar ha nem "hataron tuli" vagy csak ertenem hogy ez mit jelent

Bredpitt Monika 2017.10.18. 17:04:14

Olvastam egy New York allamban elo magyar holgy konyvenek a keziratat, illetve lehet csak kezirat maradt,

Szivszaggato volt olvasni, hogy milyen volt az o hataratkelese 56 ban, az occse es o is elhagytak Magyarorszag ot, ugy, hogy nem tudtak latjak e meg valaha a szuleiket,

Ezekhez a tortenetekhez kepest a mi hataratkeleseink
hol vannak....
nagyon erdekes olvasmany volt

Swing Gitan 2017.10.18. 18:05:40

@Bredpitt Monika: uhumm..pont ezert sem szabad bantani oket.

Sok diak is jott, itt kanadaban egesz erdészévfolyamok folytatták az iskolat, sokra vittek..

Csodabogár 2017.10.18. 18:16:47

@gabors: Ez így igaz. Mikor én 65-ben kimentem már javában jártak haza az 56-osok.
Feltehetően Amerikából nem annyira, mert az kicsit messzebb volt és ott nem járt alapból minimum 4 hét szabadság senkinek. Ez volt az egyik ok, amiért soha nem akartam Amerikába menni.

Csodabogár 2017.10.18. 18:19:53

@gabors: Ők, sajnos.:-(
Gyerekkoromban, nem tudom miért de azt mondták, hogy "adj a tótnak szállás, kiver a házadból" Nos ezt élte meg a magyar ház a romániai magyarokkal. Ezért majd most meglincselnek engem, de nem mindegyik ottani erdélyi, mint mondani szokták. Saját rokonságom pl. partiumi volt.

Csodabogár 2017.10.18. 18:21:42

@swing gitan: Sok kellemes embert ismertem meg Torontoban. Nem jártak a magyar házba, de mind 56-os volt. Nagy társadalmi élet volt. Lassan kihalnak persze, aki meg nem az jár haza gyakran.

Csodabogár 2017.10.18. 18:25:05

@Bredpitt Monika: A viszontlátásra 65-ben se volt garancia. Szüleimet 3 évig nem engedték ki. Én másfél év börtönt kaptam és csak mikor lemondtam a magyar állampolgárságról, jöhettem haza 9 év után. Anyám közben nagyon beteg volt és meg is halt, nem kaptam vízumot a magyaroktól. Temetésen se lehettem itt.

Shanarey 2017.10.18. 18:27:05

Generációs, és technológiai szakadék. Ennyi a lényeg. Na és persze minden régi határátkelő, főleg abban a világban él tovább, amit ott hagyott, amikor lelépett. Így tényleg nem sok közös téma akad, nem beszélve a 30-50+ évvel ezelőtti beszédmódról, amelynek hallatán az átlag mai 20+ éves csak röhögni tud, és találgatja ez milyen nyelv.

Nincs ezen mit ragozni, a világ változik, s aki nem követi ezt annak macerás lesz a kommunikáció.

Swing Gitan 2017.10.18. 18:51:41

@Csodabogár: "nyám közben nagyon beteg volt és meg is halt, nem kaptam vízumot a magyaroktól."

Ugyanigy.

Herr Géza 2017.10.18. 19:15:51

@Mrs. Clayton: Passz, ennyire nem láttam bele a dolgaiba. De azt tudom, hogy akkor nála is az volt az egyik big biznisz, ha egy új autót forgalomba helyezett akár egy napra a saját cége nevére, majd eladta “használt autóként”, mert akkor már nem kötötték a céges policyk, meg az akkori német rabatt-törvény sem. Meg az év vége felé a gatyát is le lehetett alkudni róla, mert az értékesített éves volumen után olyan bónuszt kapott, ami kárpótolta akár az “áron alul” adott autókon bukott pénzéért is.

Golf2 2017.10.18. 19:42:02

@adg: Köszi 1.6-os lenne 132paci 160Nm. Sajnos 1.8 nincs csak avensisben.

Mrs. Clayton 2017.10.18. 19:56:44

@Herr Géza: hat ez valoszinuleg 1998 elott lehetett joval, mert mi akkortol voltunk szerzodott partnerei a Hondanak, es mint mondtam ev vegen a legtobb autot eladott kereskedo egy teniszuto szettet kapott, a jutalek meg 3-5 szazalek volt de abbol alapbol levettek az autok kiszallitasanak dijat. Mi akkor adtuk fel, amikor kitalaltak h epitsunk 100 millioert egy uj bemutatotermet erre a haszonkulcsra. Na akkor vettunk inkabb Kaposvaron egyet es mast tettunk bele. Mondjuk ezen ok is megsertodtek es egy evre ra megegyeztunk, hogy elvalnak utjaink. Mivel a szomszedunk ugy gondolta, hogy jo business le leszerzodni veluk, annak ellenere hogy mondtuk neki, hogy ez nem igy van, megis belevagott. Igaz azota mar az egeszet birodalmat eladta.

Herr Géza 2017.10.18. 21:49:19

@Mrs. Clayton: Ja, nagyjából 10 évvel azelőtt. Meg ugye Németországban, ahol gondolom mások voltak a játékszabályok, mint Magyarországon. Mondjuk “Pistink” soha nem panaszkodott a Hondára, a legnagyobb baja tényleg az volt, hogy az istennek sem romlottak el. :) Ezt meg én is tudom igazolni, mert jónéhány autóhoz volt szerencsénk akkoriban. Nekem azóta is etalon az a generációs Accord, Legend, meg a Prelude.

Mrs. Clayton 2017.10.18. 21:58:37

@Herr Géza: ja hat az valoszinuleg mas tortenet. A magyar imoprtor egy vicc volt, mondjuk az ex meg mindig erintett egy masik markaval es az sem sokkal jobb meg most sem. Ott legalabb van volumen, bem ugy mint anno a Hondanal.

Csodabogár 2017.10.18. 22:01:47

@Shanarey: Nem tudom vannak-e pl. nagyszüleid és röhögsz-e rajtuk. Nem hinném, hogy én pl. meg sok ismerős és barát, aki korombéli és hazajött nem veszi-e fel nyelvi képességben a harcot a mai 20 évesekkel. Nekünk nincs nehézségünk egy csepp se és senki nem mondja meg rólunk, hogy életünk nagy részét nem itthon éltük le. De van pl. kettő olyan barátnőm, akik Amerikában születtek és már tizen éve itthon élnek. Soha nem találnád ki, hogy nem valódi hazai magyarok.
Kicsit előitéleteseknek tüntök nekem ma.

Herr Géza 2017.10.18. 22:02:06

@Golf2: A Corollához nem tudok hozzászólni. Avensis-em volt, amolyan szürke eminencia nálam a Toyota. Igásló, ami soha nem romlik el, de egyetlen porcikája sem hat meg. A CVT váltót én gyűlölöm, nekem abszolút no way.

Herr Géza 2017.10.18. 22:09:00

@Mrs. Clayton: Volumen és Honda: abszolút nem értem, hogy miért pusztították le így az európai modellpalettájukat. Ma tényleg csak a “futottak még” rovatban szerepelnek.... Pedig nagyon tudnak (tudtak?) autót csinálni.

Mrs. Clayton 2017.10.18. 23:12:24

@Herr Géza: nem tudom, anno amagyarorszagi cezerkepviselet embereit ugy hivtak mint a volt ausztral funyiro divizo volt munkatarsai, kb ennyit ertettek az autokereskedeshez, meg ugy altalaban a kereskedeshez

adg 2017.10.18. 23:22:06

@Herr Géza: hat teny, hogy nem a vilag legizgalmasabb autoi.
A rendes automata valtot en is jobb szeretem, a cvt akkor jo, ha tenyleg nyugisan vezetsz, nem nyomod neki. Nejem nagyon meg van elegedve vele. Nekem sem a valtoja a fo bajom, hanem hogy jobban behallatszik a futomu zaja, mint szeretnem.

Herr Géza 2017.10.19. 00:55:10

@adg: Tévedés ne essék, a Toyota tökéletes használati eszköz. Teszi a dolgát, nulla balhéval, csak hát van aki inkább bevállal egy kevésbbé megbízható autót azért a plusz élményért, amit az nyújt(hat). Ha ez nem igy lenne, akkor az Alfa Romeo pl. már rég be lenne szántva.. :))))

adg 2017.10.19. 01:35:53

@Herr Géza: Ezt mondom en is. Eszkoz eljutni valahonnan valahova. Nem az a kifejezett jatszos auto. :)
Mondjuk az enyemben mar kicsit tobb elvezet van, de azert az sem egy csupa izgalom, csak fickosabb picit.

@Golf2:
Itt csak 1.8-asbol lehet valasztani, 136 LE ez is, nemtom hany Nm. Avensis meg egyaltalan nincs, Corolla felett csak a Camry (2.5-es S4, vagy hibrid) van szemelyautonak, vagy a Camry helyi valtozata, ami nekem is van, az Aurion, 3.5 V6. Ez utan mar csak a terepjarok es suv-ok vannak.

Morgo1229 2017.10.19. 09:19:10

Brusszeli magyar haz pont olyan, mint 70 eve. Vagy inkabb haboru elotti idoket idez. Olyan padloreccsenos nagyzongoras nagybelmagassagu. Es az ertekek is, amiket sugarzott nekunk. Hogy mise van hetente meg karacsonyi musor. Csaladok, gyerekek szaladgalnak. Ha nincs mit enned barki becsengethet. Leultetnek megetetnek es szallast adnak. Ez 4 eve volt azota lehet mas van. Oregeket alig latni de a szellemiseg ott ragadt. Gondolom a nosztalgiatol ok sokkal inkabb eloterbe teszik a hazaszeretetet meg a hagyomanyokat.

Shanarey 2017.10.19. 16:34:49

@Csodabogár:

Nem vagyok "előítéletes" ám a múltban volt szerencsém összefutni pár 56-os "ámerikás" magyarral. Nagyszüleim már nagyon rég elmentek (sajnos) Ellenben van némi tapasztalatom a mai 18-20+ éves generáció kommunikációjáról. S előfordul, hogy néha én sem értem mit is akar jelenteni az amit mondanak.

abaya-oman 2017.10.20. 15:36:32

@gabors: En azt hiszem Amerika kicsit masabb lehetett. Uj-Zelandon jopar olyan 56-sal talalkoztam/hallottam 2000-ben, aki soha nem jart otthon 56 utan. Persze sok olyan is volt, aki rendszeresen hazajart.

Volt olyan is, aki hitte is nem is, hogy az elet otthon is valtozott. Meg olyan is, aki azt hitte a nyomor elol menekulok, azert megyek hozza egy uj-zelandihoz.

De en valojaban nem erre ertettem, hogy nem mehettek haza, hanem arra, hogy mindent hatrahagytak, es evek teltek el, mielott kovetkezmenyek nelkul hazamehettek. A rendszervaltas utan a fiatalok kimentek, ha tetszett maradtak, ha nem hazamentek vagy mashova mentek. Tobbseguk mogott nem volt a hid felegetve.

abaya-oman 2017.10.20. 15:48:46

@gabors: Erdekes, ezt egyszer mi is megkaptuk egy erdelyi lanytol, hogy mi semmilyen magyarok sem voltunk, bezzeg ok, akik a bortont kockaztattak azzal, hogy "Istvan a Kiraly"-ra buliztak. Es olyanokat is mondott, hogy nem egyszer ehezett, mert a magyar allam kesett az osztondijaval. Kozben azzal dicsekedett, hogy a szulei olyan jol meno fogorvosok voltak, hogy neki a legsotetebb idokben is mindene megvolt Romaniaban. Hat jott at onnan egy-ket fura ember.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.