oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. augusztus 30. 06:30,  Ingázók 167 komment

2017. augusztus 30. 06:30 Határátkelő

Ingázók

Az ingázás egy egészen különleges formája a határátkelésnek. Persze akár lehet azon is vitatkozni, hogy annak számít-e, és mondjuk havi hány naptól, esetleg a munkahely színhelyét tekintjük-e döntőnek. A lényeg mégis csak az, hogy rengeteg élnek úgy, hogy akár hetekig külföldön dolgoznak, hogy aztán hosszabb-rövidebb időre hazatérjenek. Mindenesetre a mai témánk az ingázás, amit több apró történettel gondoltam körüljárni.

Te is ingázol? Szívesen mesélnél róla? Írj a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

vasutallomas_2_foto_pixabay_com_skitterphoto.jpg

„Majdnem lekéstem a szülést”

„Immár lassan tíz éve, 2008 óta ingázom Európában és az Egyesült Királyságban. Egy szélenergia-iparban dolgozom, jelenleg Németországban egy spanyol multinál van a saját cégem szerződésben. 

Az első három évben egyszerre 4-8 hetet töltöttem külföldön, aztán következett egy hét – 10 nap otthon, amikor együtt lehettem az akkori barátnőmmel (aki ma már a feleségem), és a családdal, miközben építkeztem is. 2011 óta kevesebbet vagyok külföldön, általában 16 napot egyszerre, majd 10-12 napot otthon. 

Az ingázás december óta lett nehezebb, ekkor született meg az első gyermekünk, én pedig majdnem lekéstem a szülést, mert három héttel hamarabb érkezett. Szerencsére éppen úton voltam a repülőtérre Németországban, amikor érkezett a hívás, hogy megindult a szülés. 

Az elmúlt egy évben egyre többet gondolok arra, hogy végleg haza kellene költözni, és aktívan keresek is állást. A gond az, hogy a szakmámban szinte minden munka Dublinban van, a feleségem pedig Galwayben tanár, így ő nem tud mozdulni, ráadásul ott él a teljes családunk, és szuper hely felnevelni a lányunkat. 

Tehát vagy naponta ingáznék Dublinba, ami napi négy óra vezetés, vagy bérelek ott egy lakást és hétfőtől péntekig ott lakom, a hétvégét pedig a családdal töltöm. Sem anyagilag, sem logisztikailag nincs semmi értelme. 

A jelenlegi helyzetemben 12 napot tudok egyhuzamban a családommal tölteni, ami nem is olyan rossz. Amikor lejár a szerződésem, kiveszek két hónapot, mielőtt újba vágok.” (James Flaherty) 

„Mindkét világból a legjobb jutott” 

"A férjem egy ír szoftvercégnél dolgozik, aki hat éve Szingapúrba küldte, ahol közel három évet töltöttünk el. Egy másik cége korábban Németországba és Franciaországba, Párizsba küldte. Akkor fel sem merült az ingázás kérdése. 

Három éve viszont Londonban kezdett dolgozni, és azóta sokat ingázunk. A fapados társaságoknál elég olcsó jegyek vannak, ha két hónapra előre lefoglalja az ember, és naponta több járat is van Cork és London között. Néha londoni vonatjegy többe kerül, mint maga a repülőjegy. 

Nagyon ritkán utazunk együtt, mivel ő is és én is az időnk 70 százalékát az adott városban töltjük, de a legtöbb hétvégén együtt vagyunk. Sokszor kimaradnak a társasági események mindkét országban, ezzel együtt úgy érezzük, mindkét világból a legjobb jutott. 

Két nagyon eltérő helyen lakunk: egy élettel teli, barátságos, vidéki ír kisvárosban és egy több mint nyolcmilliós kozmopolita nagyvárosban. Az egyszerű megoldás az lenne, ha kiadnánk az írországi házunkat és Londonba költöznénk, de imádjuk a clonakilty-i közösséget, a szombati sétákat a főutcán, a beszélgetéseket a barátokkal és a szomszédokkal. 

A dolog negatívuma, hogy az én karrieremnek nem tett jót. Mielőtt Szingapúrba költöztünk volna, idegenvezető voltam német csoportoknak, de ezt nem tudtam folytatni. 

Az utóbbi hónapokban megrogyó font is sokba kerül, hiszen a férjem fontban kapja a fizetését, nekünk viszont euróban kell fizetni a házunkat és az autót. Szóval a 20 százalékos esést megérzi a költségvetésünk.” (Greta Kelly) 

„Véletlenül lettem ingázó” 

„Dublini vagyok, de Londonban élek, ahol kis lakásokat vásárolok meg, újítok fel és adok ki. Gyakran utazom Írországba, autóval, kompon. Szerencsére saját cégem van, így akkor megyek, amikor nekem megfelel. 

Véletlenül lettem ingázó. Londonban éltem 2008-ban, amikor az édesanyám beteg lett, a demencia korai jeleit mutatta. Próbáltam kitalálni, miként tölthetnénk vele több időt Dublinban, miközben akkor éppen Wicklowban újítottam fel egy házat magamnak. 

Egy csomó dolgot nem találtam a felújításhoz, ezekért Angliába mentem a dzsipemmel, ami végül szokássá vált. 

Noha tovább tart, jobban szeretek autóval járni, mert a repülés stresszel. Nem kell vacakolnom a check-innel, a kompon pedig mindig foglalok egy kabint. Úgy érzem magam, mintha két világ között lennék, és így ki tudom pihenni a London okozta nyomást is. 

Az autózás egyetlen hátulütője, hogy túl hosszú az út, de általában útközben meg szoktam állni egy útmenti motelnél, ami elég olcsó, ha jó előre lefoglalom és hét közben megyek.” (Jeanne McSherry) 

„Az unokák miatt költözünk külföldre” 

„Több mint 30 éve imádjuk Franciaországot, minden évben jártunk az ország különböző részeit, amíg a gyerekek kicsik voltak. Mikor a lányunk férjhez ment és oda költözött, szerettünk volna a lehető legközelebb lenni hozzájuk, különösen, amikor elkezdtek jönni az unokák. 

Egy barátunkat látogattuk meg Charente-ben 2005-ben, és a szomszéd házat csodáltuk, amikor azt mondták, eladó. Teljesen kész voltunk, hiszen maga a ház és a kert is gyönyörű volt. 

Pár hónappal később behajtottunk a franciaországi házunk kapuján, és ezzel megkezdődött az ingázásunk a két ország között. A férjem ugyanis Írországban dolgozott, így rendszeresen röpködött, én viszont szerencsére nővérként dolgoztam a saját cégemmel, így eldönthettem, mikor és mennyit vállalok. 

Az ingázás időnként nehéz volt, de két repülőtér (La Rochelle és Bordeaux) is van a közelben, olyan 90 perc távolságra, ahonnan mennek fapadosok Írországba, így azért viszonylag könnyen meg lehetett oldani. 

Egyedül lenni az idő egy részében nem volt könnyű, viszont önállóvá is tett, hoztam-vittem a gyerekeket az iskolába, segítettem a lányomnak és a családjának, emellett pedig még nővérkedni is maradt időm. 

A franciák nem olyanok, mint az írek, nem lehet csak úgy beugrani hozzájuk beszélgetni egyet, így 12 év elteltével sincsen túl sok barátunk. Ezért azt tervezzük, végleg hazatérünk Írországba, és eladjuk az itteni házunkat.” (Mary Rooney) 

A történetek forrása az Irish Times napilap.

HÍRMONDÓ 

Mindent bele a hét közepén! 

A szerdában általában van valami reménytelen, az előző hétvége már, a következő még messze van. Ezen nem tudunk változtatni, de ha külföldi munkát keresel, akkor hátha tudunk némi reményt nyújtani a válogatással, amit próbáltunk minél változatosabbra csinálni a kedvenc országaitokban.

Tényleg hazaköltöznek a határátkelők? 

Érdekes ellentmondásnak tűnik, hogy miközben a kelet-európai gazdaságokban egyre nagyobb problémát jelent a munkaerőhiány (jórészt az elvándorlás miatt), egyre gyakrabban olvasható az a vélemény, hogy hamarosan lassulhat a kivándorlás. 

A románok is lekörözhetnek az euróval 

A román külügyminiszter szerint Románia 2022-ben csatlakozhat az euróövezethez. A feltétel a legszegényebb polgárok jövedelmének emelkedése lesz. 

Ingyen tanulhatsz nyelvet, de jobb, ha sietsz 

Ugyan nem nagyon reklámozzák, de idén is lehet ingyen nyelvet tanulni a szakképzési centrumokban. A képzésekre augusztus 31-ig, azaz csütörtökig lehet jelentkezni. 

„El kell kezdeni komolyan tárgyalni” 

Fogytán van az Európai Unió türelme az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások során – legalábbis ezt sugallja az Európai Bizottság főtárgyalójának megjegyzése, amit a kilépésről szóló egyeztetések harmadik fordulója előtt ejtette el Brüsszelben.

(Fotó: pixabay.com/Skitterphoto)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: ingázás

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr412788764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.08.30. 06:42:41

Ingázás-pénzhajsza.

Dikusz 2017.08.30. 08:20:41

Lehet, hogy korán van még, de eltartott egy darabig, amíg rájöttem, hogy az ingázás egyik pontja nem Magyarország. Hogy őszinte legyek, az inkább érdekelt volna, itthon is van éppen elég ingázó az ország nyugati részén.
Amit még nem sikerült kideríteni -lehet, csak városi legenda-, valóban úgy van-e, hogy más szomszédos országokba is járnak dolgozni itthonról, nemcsak Ausztriába. Ha így van, ennek az oka lenne érdekes.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2017.08.30. 08:42:07

Én csak belföldön ingázok, néha-néha pont azzal a vonattal jövök vissza, ami a képen van. (Az egy Breda-Rotterdam-Schiphol-Amsterdam Intercity Direct.) Új munkahely kellett, ami Amszterdamban van, viszont Rotterdamban lakok. A vonatot a cég fizeti, így pedig nagyságrendileg olcsóbban megúszom napi egy óra vonatozással, van egy "sprinter" (effektíve gyorsvonat, bár itt tényleg gyors), ami gyakorlatilag ajtótól ajtóig visz.

Hasonló szitu simán előfordulhat határokon keresztül is. Pl. Luxemburg lakosságának a fele Németországból jár át dolgozni.

fhdgy 2017.08.30. 08:42:08

@Dikusz: csak egy példa, hogy Ausztrián túl is van szomszéd ország, ahova magyarok ingáznak.

m.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/csanyit_is_sujtja_a_munkaerohiany.235685.html

fhdgy 2017.08.30. 08:59:40

@Dikusz: találtam egy másik példát is. Ráadásul el is gondolkodtató!

mno.hu/gazdasag/magyar-munkaerot-toboroznak-roman-cegek-1313069

2017.08.30. 09:00:33

@Dikusz: Bezony, még Romániába is ingáznak a határ mellől, persze, nem annyian, mint pl. Ausztriába. Az ok nagyon egyszerü: a kelet-magyarországi régiókban legendásan szarul lehet keresni, ha egyáltalán van munka. Románia nyugati megyéiben viszont munkaerőhiány van, és nagyobb fizetés, mint a közmunkás-alamizsna.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.08.30. 09:17:03

Hahaha, éppen tegnap olvastam fel a cikket a férjemnek, a hétvégi számban jelent meg, az pedig az országon belüli ingázásról is szól. Még egy bájos táblázat is van, hogy melyik meginterjúvolt mikor kel, mennyit utazik... A férjemnek is volt kollégája, aki a szomszédos megye végéből autózott be Dublinba minden nap. Itt az egyik ember írja, hogy a dublini IT-s fizetéséből Limerick-ben van saját háza, s megtehetik, hogy az asszony otthonmarad a gyerekkel. S ő pedig naponta vonatozik fel Dublinba... Dublini lakbérek vagy házárak mellett ezt már nem tudná megtenni. Valamit valamiért.

Csodabogár 2017.08.30. 09:57:42

@Dikusz: Ismerősöm veje, altató orvos és már vagy 20 éve jár ki Angliába dolgozni, ügyelni stb. Család itthon, tudtommal jül elvannak. Feleség is orvos, dolgozik persze. gyerekek már egyetemisták itthon.

Arthamyr 2017.08.30. 10:12:28

Honnan számít ingázásnak? Át kell menni a határon? A másik helyen több napot kell eltölteni?
Én ma már a régi magyar életem is ingázásnak venném (kb. napi 2.5 óra utazás, ha nincs pl. hó vagy vasutas sztrájk), nincs nagy különbség aközött, mintha valaki mondjuk Galwayból járna Dublinba (bár az lenne 4 óra is naponta).

Az ingázás nagyon szar, nagyon komoly motiváció szükséges, hogy valaki mégis csinálja, főleg családdal. Vagy az, hogy előtte valamit nagyon elbasszon. :)

SzZoole 2017.08.30. 11:02:15

Én is ingázok mindennap, majdnem 4 kilométer a munkahelyem, kocsival 5 perc, ha nagy a forgalom 6-7 perc.
Vissza ugyanannyi, teljesen letargiaban vagyok a sok ingazastol, sokkolodok :-)

2017.08.30. 11:41:39

@Arthamyr: Tekintve, hogy ez a HA blog, szerintem igen ;) Legalábbis a bloggazda tuti igy értette.
A posztbeli nyugat-európai példáknál maradva, a néme-svájci határ melletti településeken is sok német jár át a svájci oldalra melózni. Cserében, a svájciak meg a bevásárlóközpontokat és üzleteket lepik el a német oldalon, pláne hétvégenként ;)

svédnyugger 2017.08.30. 11:55:18

@Golf2: vagy szükség. Országon belül ingáztam 3 évig. Ott volt munka (a legjobb munka és munkahely az életemben). Viszont adókedvezmény csak 3 évig jár, így utána megalkudtam egy rosszabb munkahellyel, de szerencsére fél év után firmán belül kaptam jobb munkát. A kényszer nagyobb úr néha, mint anyagi, családi megfontolások.

London2009 2017.08.30. 13:12:40

Ismerek itt Londonban egy fickot mar jo par eve es o London es Budapest kozott ingazik. Minden heten penteken hazarepul es hetfon reggel jon vissza. Legalabb ot eve igy elnek ha jol emlekszem. Az asszony otthon van, nem dolgozik, ot lanyuk van. Regebben az egesz csalad itt elt, aztan a nok hazakoltoztek, a ficko meg ingazik. Mindig mondom neki, hogy ezt en nem birnam, mire csak legyint, hogy ugyan, mindenhez hozza lehet szokni...

Shaktee 2017.08.30. 13:14:18

@London2009: mi a szakmája ha nem titok?

London2009 2017.08.30. 13:20:15

@handabanda misi: IT-s ficko, de meg nem mondom neked, hogy mit csinal.

Shaktee 2017.08.30. 13:28:08

@London2009: senior programmer i'd think..to pay for 6 people at home..
Nem könnyű lét, én nem birnám..

2017.08.30. 13:37:14

@London2009: Hm, és nem melózhatna távmunkában? Laikusként mondva, az IT tipikusan az a terület, ahol lehetséges a távmeló, és nem kell hétfőtől-péntékig, 8 és 16 között egy irodában rohadni ...

Hari Seldon 2 2017.08.30. 13:51:13

Simán elképzelhető, hogy Romániának hamarabb lesz Eurója mint Magyarországnak.

Hari Seldon 2 2017.08.30. 13:55:03

@Gerusz:
Inkább fordítva: fél Trier jár át Lux-ba, ahogy a mi városunkból és környékéről a lakosság kétharmada. Nem véletlenül áll az A31-es reggel 6-tól 8-ig Lux irányába.

Hari Seldon 2 2017.08.30. 13:58:22

@Gerusz:
Ja, az előbb félreértettem.
Luxembourgi dolgozókra gondoltál. - nyilván nem "Luxembourg lakosságra", miután az definíció szerint helyben lakik.

2017.08.30. 14:06:09

@Hari Seldon 2: Tutira. Szokás ugyan Romániát alábecsülni, és a valóban, az egy lépéssel hátrább levő Bulgáriához hasonlitani, de ostoba az, aki ilyet tesz. Románia, már 2004-ben, amikor többek közt Magyarország is csatlakozott, teljesitette az EU-csatlakozási feltételeket. Politikai döntés volt a 2007-es csatlakozása az országnak, mármint EU-s döntés. És nem gazdasági.
Azon felül, Románia meg akar felelni, és Bukarestnek nem opció Putyin.

Shaktee 2017.08.30. 14:30:45

@Pink Petsch:

Jobbára indiai, pakisztáni koderek dolgoznak otthonrol, teljesen projectfuggo hogy mi éri meg a munkaltatonak..

Ha a londonka ismerose egy IT manager vagy head project leader, akkor nemigen vegezheto a munka távbol, de nem kizárt.

Arthamyr 2017.08.30. 14:44:27

@Pink Petsch: Én is ezt gondoltam, ezzel a tervvel lettem határátkelő, a gyakorlati keserű tapasztalatom meg az volt, hogy még a heti 1-2 otthonról dolgozott nap sem természetes és gyakori. Konkrétan 1 hét alatt tudtam volna munkát váltani szinte bármikor, bárhová, de amint azt a feltételt szabtam, hogy legyen kilátás a távmunkára a belátható jövőben (akár rendszeres utazással is), mindig falba ütköztem. 5 év után most jött össze, az itteni top napidíj kb. feléért, nagy szerencsével, és nem is ismerek mást, akinek sikerült. Egyelőre én sem merek hazamenni, mert kell egy kis tesztüzem, mire elhiszem, hogy sikerült és hosszú távon is működni fog.

Egyébként nem csak az IT-ban, hanem szinte az összes irodai munkakörben működne ez. Gyakorlatban meg nem ismerek helyet, ahol ez a jellemző, mert pl.:
1. A cégek nem bíznak az alkalmazottakban, és szeretik őket ellenőrizni.
2. A cégek nem az emberek munkáját veszik meg, hanem az idejüket, távmunkánál ez nincs meg.
3. A teljesítménymérés és a menedzsment teljesen máshogy működne, erre nincsenek felkészülve a vezetők, a cégek szerkezete sem alkalmas erre.
4. Sok a felesleges munka/kör, ez eléggé feltűnővé válna.

Az irodai munkások ingázása egy jó nagy társadalmi kárt okozó jelenség, sokkal élhetőbbek lennének a városok enélkül, sokkal jobb élete lehetne a most ingázóknak.

Arthamyr 2017.08.30. 14:49:08

@Pink Petsch: Igazad van, a blog témáját tekintve, de ettől függetlenül Sopronból Bécsbe ingázni kevésbé fájdalmas, mint mondjuk Hódmezővásárhelyről Budapestre.

2017.08.30. 14:51:24

@handabanda misi: Hm, én kb, jó egy évtizede dolgoztam egy romániai kis IT cégnél, amely elsősorban Németországba dolgozott. Ha még jól emlékszem, pontosan 2 romániai ügyfelünk volt akkor. Bár a fiúk azért bejártak az irodába, de nem a tipikus "irodai munkaidő" szerint. Ezért gondoltam.... Bár, ha feltételezésed szerint, valóban valami felelős senior akárki az illető, akkor elképzelhető, hogy szükséges a jelenléte. Vagy csak nem akar hazamenni ;))))

2017.08.30. 14:56:35

@Arthamyr: Értem ... bár irodai munkakörökben csak ott lehetséges a távmunka, ahol ügyfelekkel nem gyakran találkoznak személyesen. Ugyanis, ha az adminsiztrativ munkatárs (legyen bármi a titulusa) többek közt néha vagy gyakran ügyfelekkel, vagy éppen a kollegákkal is fogllakozik, akkor máris nem megy. Ennek ellenére tuti sok és felesleges munkakör van, amelyek nélkül hatékonyabb lenne egy-egy cég. Csak az a francos tehetetlenségi erő ;)))

Shaktee 2017.08.30. 14:56:38

@Pink Petsch: Lehet egy helpdesk csávo is, aki kijár az irodakba egereket, vinyokat reparalni...vagy..jobb szeret az asszonytol tavol :P

2017.08.30. 15:07:11

@Arthamyr: Mna, az tuti ... ;) A határmenti településekből ezért is ingáznak egy másik országba, ha az anyagiak legalább olyanok, mint Budapesten.

2017.08.30. 15:08:40

@handabanda misi: Hm, nem ismerem az angol IT-s fizetéseket, de azt azért némileg kétlem, hogy egy szimpla help-deskes melóból el lehetne tartani 6 embert otthon ...

Golf2 2017.08.30. 15:10:30

@handabanda szeret az asszonytol tavol Lehet hogy a hévet hívja repülőnek és csak pár megállót megy a másik cicához..:

Shaktee 2017.08.30. 15:16:04

@Pink Petsch: ezt irtam fentebb én is..bár azt nem tudjuk hány éves az illeto, s hogy az 5 lány még eltartott, vagy kirepult már..

Golf2 2017.08.30. 15:16:44

@Hari Seldon 2: lesz Eurója Itt mutyilandban max. orbánforint lesz vagy rubel Románia már előrébb tart és ráadásul nem hátrafelé.

2017.08.30. 15:24:50

@handabanda misi: Oké, ne konspiráljunk, pláne, mert lajhárka sem tud többet, csak példaként irta ;)

2017.08.30. 15:25:47

@Golf2: Azért figyelj arra, hogy Romániában merre jársz .... ;)))

Shaktee 2017.08.30. 15:28:05

@Pink Petsch:

Majd jelzi az IT lovag korát ha akarja, oszt okosabbak leszunk :-)

Melo okés, kezed birja mar a vizet?

2017.08.30. 15:40:24

@handabanda misi: Sokkal okésabb, mint 2 hete, de azért a hús még mindig faszául látszik az ujjbegyemen ;)
A vizet valamennyivel jobban tolerálja, jelenleg vizhatlan tapasz rajta, amit naponta töbször azért cserélek ;))) Plusz, ha kimegyek a vendégtérbe, a büféhez, ráhúzok a tapszra egy finger-condomot ... ezt a fiúk a konyhában valamiért nagyon viccesnek találják ;))) Elvagyok, nah ... ;)

Golf2 2017.08.30. 15:47:44

@Pink Petsch: a fiúk.. lehet alig várják hogy ők is húzhassák...

Shaktee 2017.08.30. 15:48:24

@Pink Petsch: a recés málnaízű kotont??

2017.08.30. 16:11:34

@Golf2: Az jó hely, oda jártam egyetemre :) Sokkal "európaibb", ha mondhatok ilyet, mint Budapest bizonyos kerületei ...

2017.08.30. 16:12:48

@Golf2: Áh, leszereltem a bandát azzal, hogy ha ez a méret nekik okés, akkor vegyék komolyan a pénisz-növelő spammeket ;)))

2017.08.30. 16:14:02

@handabanda misi: Nem, a sima latex-izüt :DDD Ráadásul nem is steril/orvosi ;)))

London2009 2017.08.30. 17:05:57

@handabanda misi: @Pink Petsch: picik meg a gyerekek. Akkor koltozott haza az asszony, amikor a legnagyobb lany iskolaba ment. Utana meg meg csinaltak plusz ket kiscsajt. Szamomra total erthetetlen hogyan lehet igy elni, de utana amikor jobban belegondolok vegulis ki tudja... Lehet, hogy akkor sem latnak hetkoznap tobbet az apjukat ha Mo-on gurizne, hogy eltartsa a nagy csaladot. Igy meg legalabb hetvegen tutira ott van veluk.
Nem annak a tipusnak tunik, aki felrejar. Inkabb ilyen tipikus IT-s kocka, nagy, ronda szakallal, jajj. Szerintem nincs ilyen a hatterben.

Shaktee 2017.08.30. 17:09:53

@London2009: He just wants some elbow room :-)

London2009 2017.08.30. 17:12:06

@Arthamyr: @Pink Petsch: jol osszefoglaltad. Imadok itthonrol dolgozni es hetente minimum egyszer, de van, hogy ketszer itthon is vagyok. Az en fonokom viszont egy honapban egyszer, ketszer jar be. De ez sales, ugyhogy itt senkit nem erdekel, hogy az irodaban vagy e vagy sem, csak hozd be a penzt es kesz. De ez nem jellemzo az egesz irodara, csak nekem szerencsem van ezzel a csapattal.
Egyebkent en nem hiszek az otthonrol dolgozasban. Az esetek tobbsegeben azert nem dolgozik az ember 100% gozerovel ha otthon van.

London2009 2017.08.30. 17:12:40

@handabanda misi: ah fene bele, elfelejtettem megkerdezni. Na majd ma! : )

2017.08.30. 17:13:21

@London2009: Én nem is konspiráltam igazán, excuse me ;))) Már, hogy apu félrekúrna :DDD Anyut meg tiszteltetem, middle-class gold-digger ... ősanya ... ;)))

Shaktee 2017.08.30. 17:16:41

@Pink Petsch: rezsiszilárd hivo szittya asszony! :PP

2017.08.30. 17:41:19

@London2009: Hm, realista ... ? ;))) Fene a pofámat! :DDD

London2009 2017.08.30. 17:44:41

@Pink Petsch: mondjuk az, hogy middle class, oke. Bar kerdes mar, hogy Mo-on az mit jelent. De, hogy gold digger lenne, na azt ketlem.

Golf2 2017.08.30. 17:50:03

@Pink Petsch: Kolozsvárott magyar napok voltak 1 hétig, koncertek a főtéren stb szuper volt más világ.

2017.08.30. 17:52:20

@London2009: 5 gyerekkel? Na, ne hülyéskedj már! .... Ilyet csak a middle-class tipusú ősanya csinál ... aki mellesleg gold-digger is. Mit gondolsz, mi a faszért költözött haza a "kiscsalád"? Londonban, előbb-utóbb Anyunak is melóznia kellene valamit, hogy ne érezze teljesen kitartott "izének" magát, már a társadalmi megitélés és szociális ellátottság szerint. Otthon még legalábbb 10 évet héderezhet gyes-gyed alapon, miközben tetszeleghet a nagybetüs ANYA szerepben is. Tuti a Nők Lapja Café baba-mama fórumának őslakosa :DDD

2017.08.30. 17:55:27

@Golf2: Hm, amikor én éltem ott, akkor még nem voltak ilyen hepajok, már hogy külön nemzetiségi napok. De az rég volt, a '90-es évek vége, 2000-es évek eleje. Mindenesetre, egy nemzetközi egyetemváros, az volt már a 70-es években is, amikor még anyám volt egyetemista ott ;)))

Taxomükke (UK) 2017.08.30. 17:56:32

@Pink Petsch: "a svájciak meg a bevásárlóközpontokat és üzleteket lepik el a német oldalon, pláne hétvégenként ;)"

Emlekszel? Kapott hideget-meleget az a hozzaszolo annak idejen, aki leirta, hogy Svajban el, es atjar vasarolni Nemetorszagba.

Shanarey 2017.08.30. 17:57:08

Kemény 17 percig vezetek azért hogy eljussak a munkahelyemre, s a másik 17-et hogy utána haza.
:-)

Egy picit más téma, de határátkelős.

444.hu/2017/08/30/ha-a-magyar-allamon-mulik-karacsonyig-sem-tudjak-hazahozni-a-gyerekuket-a-kulfoldon-dolgozo-magyarok

2017.08.30. 18:05:26

@Taxomükke (UK): Nem, erre nem emlékszem ... ki volt az? Viszont komolyan nem értem, miért lenne ez negativ? Konstanz és Zürich között, például 70 km van nagyjából ... miért ne intézhetnék a nagybevásárlásaikat Konstanzban a zürichiek? Pláne, a közbeeső, kisebb településeken élők? Salzburgból is átjárnak Passauba nagybevásárolni, még vonattal is ... például ...
De akkor mondok kelet-európai példát is. A romániai szatmárnémeti multik parkolói hétvégenként tele vannak magyar rendszámú kocsikkal. Ugyanis pl. a szatmárnémeti Realban olcsóbb ugyanaz a cucc, mint a mátészalkaiban.
Az a rohadt ÁFA .. aaaaaz ... ;))))

2017.08.30. 18:08:13

@Shanarey: Én meg 20 percet mászok hegymenetben minden nap a melóhelyig, miközben hivatalosan kétszer is elhagyom a települést ... Akkor most én is ingázom? ;)

London2009 2017.08.30. 18:11:29

@Pink Petsch: 5 gyerek mellett itt tuti nem ment volna vissza dolgozni az anyuka. Nyilvan azert koltoztek vissza mert Mo-on olcsobb az elet, ingyenes az iskola, vannak nagyszulok, konnyebb a gyerekneveles stb. Ha gold digger lenne, akkor tuti nem szult volna ot gyereket, max kettot. Egyebkent meg mar eleg luxus dolog ot gyereket nevelni es ha jol emlekszem van egy szep nagy hazuk valahol Budan, ugyhogy meg a kozeposztalybeliseg sem olyan biztos! ; )

Arthamyr 2017.08.30. 18:13:14

@London2009: Én kb. 15 éve nem dolgoztam "100% gőzerővel" pár napnál tovább folyamatosan, és az ismerőseim többsége sem. Amúgy sem hinném, hogy amíg így meg kell becsülni az ilyen munkát, bárki is megengedné magának a láblógatást. Másrészt az irodában is megy a "nem-munka", közös kávézások, ebéd, cigizések, netezés, privát ügyek intézése, stb-stb.

Persze ha nem lenne ilyen kuriózum a jó távmunka, a linkebb munkaerő is bekerülne ebbe a körbe, és nyilván eltolódna abba az irányba, amit mondasz. Igazából ezért írtam, hogy a teljesítményt kéne mérni, az, hogy valakinek a cég nem ad elég munkát (vagy felvették egy olyan munkakörbe, ahol nincs is rá szükség és ha akar sem nagyon talál), nem feltétlenül a dolgozó hibája. Meg a többi pontot is...

Shanarey 2017.08.30. 18:13:25

@Pink Petsch:

Naná, hiszen nem otthonról dolgozol.
:-)

2017.08.30. 18:29:23

@London2009: Húúúú, de mennyire gondoltam, hogy ezt ki kell majd fejtenem ... :))) Nem véletlen irtam a "middle-class gold-digger ősanya" kifejezést. Gold-digger ugyanis nemcsak a Damu levetett nője, a Timike ... az az upper-class gold-digger ... Van a másik tipusa is, aki alapból nem néz olyan jól ki, és pénze sincs a plasztikára, hogy glamour-modellnek nevezett luxus-prosti legyen. Igényei viszont neki is vannak, amelyek viszont a saját karrierre nem terjednek ki, csak egy jó marhára, aki eltartja, és ha ősanya tipus is, akkor az 5 kölök hipp-hopp összejön, kb. 5 év alatt .. oké, max 6-7 ;)))
Most tényleg részletezzem továbbra is? Szerintem vagy te annyira értelmes, hogy ne kelljen ... ;)

2017.08.30. 18:31:24

@Shanarey: Az nehézkesen menne a vendéglátásban ;)))

2017.08.30. 18:39:08

@London2009: @Arthamyr: Ez egyéni hozzáállás kérdése. Szerintem, az, aki csak azért melózikm 100%-osoan, mert bent van egy melóhelyen, az szar munkaerő, és mindenki úgy jár a legobban, ha kirúgják minél hamarabb.

London2009 2017.08.30. 18:40:07

@Arthamyr: ezt en is tudom es egyet is ertek. Ezert is orulok, hogy ilyen a managerem, akit nem erdekel, hogy otthon vagyok e vagy az irodaban. Mindig azzal ervel, hogy az o fonoke meg Bostonban van, egy evben egyszer latja...
Ettol fuggetlenul azert en bejarni is szeretek. Sajnos azert sok mindenrol lemarad az ember ha nincs bent. Muszaj jopofizni, kicsit beszelgetni mindenkivel, kulonben sok inforol szimplan lemarad az ember. Valamint azert en csak otthon ulni non stop nem tudnek. Egy ido utan szerintem teljesen belebolondulnek. De az, hogy megvan a lehetoseg egyszeruen szuper.

London2009 2017.08.30. 18:45:23

@Pink Petsch: ertelek en, nyilvan, bar nekem a gold diggerrol ilyen Timikek jutnak az eszembe. Aki ot gyereket vallal, az szerintem tutira nem a penzre hajt. Osanya e vagy sem, ki tudja, lehet, hogy csak vallasosak. Szerintem szep dolog es oriasi munka ekkora csaladot nevelni.

London2009 2017.08.30. 18:49:32

@Pink Petsch: no igen. Nalam kulonben ez ugy mukodik, hogy minel rendesebb a fonokom, annal rendesebb vagyok en is. :D Annyira birom ezt a mostanit, hogy ilyen rugalmas es total megbizik a csapatban, hogy eszembe nem jutna barmit is ne megcsinalni, amit meg kell. Akar munkaidon kivul is persze. Az elozo viszont azon kepes volt kiseloadast tartani, hogy ha valaki ot percet kesett. Annyira ki nem allom az ilyen pitianer alakokat, hogy gyorsan a teszek en rad magasrol kategoriaba kerulnek. Ugyhogy igy az tuti fix, hogy 9 ora 00 kor ertem be es 5 ora 00-kor pedig mar indultam is haza. Ha valami pedig utolso pillanatban kellett vagy hetvegen, akkor sorry, sajnos ezt nem tudtam mar vallalni... :P

Shaktee 2017.08.30. 19:21:46

@Shanarey:

Kemény 20 perc reggel kocsival, 40 haza a busszal.

Csodabogár 2017.08.30. 19:23:39

@Taxomükke (UK): Miért kapott. Ez teljesen evidens dolog. Persze a svájci vámosok résen vannak. Minket egyszer 2 deka plusz húsért totál kiforgattak. Átkutatták az egész kocsit.:-(

Csodabogár 2017.08.30. 19:24:11

Pardon. 20 deka volt a plusz husunk.

zoldzeller 2017.08.30. 19:31:50

@Pink Petsch: Csak azert mert IT meg nem feltetlenul nyitottak a tavmunkara....A ferjem egy elegismert it cegnel dolgozik es egyaltalan nem tamogtjak a tavmunkat. O 3 evet ingazott 2 SF es LA kozott. Hetfon repult es penteken haza jott, mi a gyerekekkel la-ban voltunk (tanultam es dolgoztam pont akkor nem volt opcio hogy koltozzek).
Levizsgaztam es aztan en is koltoztem, mert 1. en elvileg dolgozhatnek otthonrol, de nem szeretek, 2. a ceg ahol dolgozom annak van irodaja sf-ben.

Shaktee 2017.08.30. 19:32:34

Mega Mega RIP Makk Károly.

A Szerelembol az egyik legszebb részlet:

www.youtube.com/watch?v=ROFQJhhmWNI

2017.08.30. 19:36:04

@London2009: No persze, mert az-a-rohadt-média, ugye ... ;) De nem árt azért néha a függöny mögé látni. Persze, biztos vannak született ősanyák is, akiknek egyetlen életcéljuk a HTB-szerep. Tuti vannak, de én meg egy szkeptikus dög vagyok ;)))

2017.08.30. 19:41:13

@London2009: Én leszarom a főnökömet (a séfet) ilyen szempontból Márminthogy, mennyire rendes ... nem az.. ha éppen nincs bebaszva, akkor a kis tanulólánykákkal van el. Naponta kétszer szól hozzám, általában valami triviális hülyeséget, amire azt mondom, hogy "ja, chef", aztán csinálom, ahogyan a legjobbnak gondolom.
Persze, szivességre megkérni, esélye nincs. Megcsinálom a melómat, a legjobb tudásom szerint, aztán "tschüss!"

2017.08.30. 19:53:31

@zoldzeller: Ja, hát biztos nem garancia az IT terület a távmunkára, de azért nagyobb az esély rá, szerintem, mint egyéb munkakörökben. Mondom ezt úgy, hogy nagyon régi a tapasztalatom ezen a téren, és nem is USA-releváns. De gondolom, cége válogatja ... bár tudja a tököm ... egy olyan cégnél melózni, ahol, megkövetelik a személyes jelenlétet, akkor is, amikor a munka jellege nem teszi ezt szükségessé ... háááát .. ez valahol azt jelzi nekem, hogy kurvára nem biznak meg az alkalmazottokban. Akkor meg nekik, miért kellene a cégben bizniuk, akármilyen szempontból?

zoldzeller 2017.08.30. 20:10:19

@Pink Petsch: nem tudom, hogy ez egyertelmuen csak bizalom kerdese-e. En peldaul hatarozottan sokkal kevesbe vagyok hatekony otthonrol dolgozva mintha bejovok az irodaba. Nyilvan vannak akik otthonrol is nagyon jol tudnak dolgozni.

Naluk amugy minden a hatekonysagra van kihegyezve, nem veletlen, hogy pl az ebben az irodaban levo 200 embert minden nap full ellatasban reszesitik (reggeli/ebed/vacsora) mert igy nem koborolnak el egyesevel ebedelgetni.

Din Serpahis 2017.08.30. 20:15:30

@Pink Petsch: Van amikor nem lehet... A svájci bankban pl ahol dolgozom elég nagy gondot fordítanak arra, hogy bizonyos adatok fizikailag sem kerülhetnek ki az ország határain kívülre, ebből adódóan vannak olyan rendszerek, amiket csak svájcon belülről lehet elérni. A londoni IT a legnagyobbrész finance, szóval ott is el tudok képzelni ilyesmit.

London2009 2017.08.30. 20:17:06

@Pink Petsch: ez fura mert en egy csomo osanyat ismerek. Olyanokrol is kiderult, hogy vegulis ok baromira elvezik ezt a HTB szerepet, akikkel egyutt jartunk egyetemre. Ami engem peldaul meglepett. Akkor megis minek kellett gurizni evekig, ha utana boldogan ul otthon a gyerekkel es esze agaban sincs dolgozni? Na ezt meg nem mertem megkerdezni soha. De nagyon sok ilyen van. Aki persze lesajnalja azokat, akik mondjuk az elmult tiz evben dolgoztak es lett karrierjuk. Viszont en meg oket nem ertem. Sajnalni persze nem sajnalok en senkit. De mig nekem volt tiz esemenyekkel teli evem, ami alatt dolgoztam es talan el is ertem valamit, addig ok neveltek a gyerekeket. Gyerekem pedig meg nekem is lehet, nekik viszont a huszas eveiknek annyi. Na de ez egy orok vita, amirol ugyis mindenki mast gondol, de jol is van ez igy.

Din Serpahis 2017.08.30. 20:19:18

@Pink Petsch: Szerintem akik átjárnak azok főleg a bevándorlók, egy igazi svájci sose venne német vacakot :)

Egyébként nem is mindig éri meg - főleg akkor érdemes ezt csinálni, ha van pár gyerek a családban, akkor elég sokat vásárolsz, és az árak közti különbségből kijön a dolog. Bár igazából nem is a fuvarköltség itt a fő tényező, hanem a tömegnyomoros szopóroller ami hétvégénként Konstanzban van.

2017.08.30. 20:23:47

@zoldzeller: De figyelj már ... egy szellemi jellegü melónál az a lényeg, hogy határidőre el legyen végezve. Ki a faxt érdekel, hogy mikor csinálja meg, hajnali 3-kor, vagy délelőtt 11-kor, esetleg koradélután 2-kor? Ha megvan a megszabott x nap, y időpontjára, akkor nem kurvára mindegy, hogy pontosan mikor lett melózva rajta?
Az meg, hogy vannak, akik, mint pl. te is, csak irodai munkakörnyeztben tudnak 100%-osan teljesiteni, az az elbaszott szocializáció mellékterméke. Amikor újságiróként melóztam, hetente átlag 2-3-szor voltam bent a szerkesztőségben, akkor sem napi 2-3 óránál többet, mert mi a francnak? A deadline, a lapzárta időpontja világos volt, és hogy ahhoz az anyagot mikor szedtem össze (fényes délben, vagy hajnali 2-kor), az ki a fenét érdekelt, úgy mellesleg? Szerintem, okkal mondhatom, hogy az IT területén a programozás is hasonló, a meló legyen kész a határidőre. Hogy mikor dolgozik rajta az illetékes? Ki a francot érdekel? Már normálisan nézve ...

2017.08.30. 20:26:52

@Din Serpahis: Ok, egy banki terület, nemcsak Svájcban, teljesen más tészta ...

Din Serpahis 2017.08.30. 20:31:21

@Pink Petsch: A programozással az a baj, hogy már nem az van, mint régen, hogy leül a nagyszakáll és otthon csendes magányában megváltja a világot a monitor előtt. Team munka lett meg csomó olyan dolog beúszott a képbe, ami régen nem volt - főleg nagyvállalati fejlesztéseknél jellemző az, hogy egyáltalán kideríteni, hogy kell kapcsolódni egy másik rendszerhez, hogy működik ez vagy az a komponens, amit persze 20 éve más írt blablabla... na szóval ez adja a munka gerincét. És persze lehet ezt is skype-on csinálni, de élőben sokkal gördülékenyebb tud lenni.

2017.08.30. 20:31:23

@London2009: Ilyenből nekem is van pár ismerősöm ... csak én nem voltam szivbajos, és rákérdeztem, hogy ugyan mi-a-francnak-baszott-el 4 évet az életéből, ha végülis gyerekkora óta HTB-nek készült?
Aranyanyám, ezeknek a középszintü gold-diggereknek a 4 év egyetem-tök-mindegy-milyen-szak-de-azért-valamennyire-menő-legyen csak egy balek-férjfogó platform! Na, ezt add össze! :DDD

Din Serpahis 2017.08.30. 20:34:52

@Din Serpahis: Ja persze azt azért hozzátenném, hogy persze van olyan kódolási rabszolgameló, ami híján van ennek a komplexitásnak, na azt jellemzően már rég kivitték Indiába.

DieNanny CH 2017.08.30. 20:35:14

@Pink Petsch:

Ha jól veszem ki a szavaidból, te eléggé lenézed a többgyermekes anyákat.

2017.08.30. 20:35:55

@Din Serpahis: A konstabzi tömegnyomort nem kell ismerted, régi jó ismerős .. hétvégenként mást sem látsz az utakon, csak svájci rendszámú kocsikat, és nincs bevándorlüó-akkcentusuk a tulajoknak, csak a jó öreg schwyzerdeutch ;)
Egyébként, lehet meglepődsz, de leginkább kajákat vesznek ... hiába, az a 7%-os ÁFA ... ;)))

zoldzeller 2017.08.30. 20:36:07

@Pink Petsch: ja, egyaltalan nem vitatom. Egy csomo programozo dolgozik mindenfelol a vilagban (fogalmam sincs melyik IT ceg pl kizarolag home office rendszerben dolgoztat es minden alkalmazottnak fizet $10,000 ha ugy dont kikoltozik a bay area-bol.)

A ferjem nem programozo amugy. Fogalmam sincs tudna-e otthonrol dolgozni, szerintem reszben igen, bar o kifejezetten szeret bejarni az irodaba.

DieNanny CH 2017.08.30. 20:37:23

@Din Serpahis:

"egy igazi svájci sose venne német vacakot :)"

Pedig közöttük is egyre több van.

2017.08.30. 20:38:04

@DieNanny CH: Rosszul veszed ki ... azokat nem bitrom csak, akik az ANYASÁGOT (igy, csupa nagybetüvel ;) ), mint valami szent pajzsot tartják maguk előtt, azaz a szépemlékü Modoros-blog meghatározása szerint, az "ősanyákat"

2017.08.30. 20:41:01

@Din Serpahis: Hááát, ha az elmúlt 12-13 évwbn javult az "IT-s kockák" kommunikációs képessége, akkor lehet ma már élőben egyszerübb, mint Skype-on ;)))

zoldzeller 2017.08.30. 20:44:58

@London2009: de miert kene mindenkinek karriert epiteni csak azert mert egyetemre jart?
A gyerekszules nem zarja ki azonnal a karrier lehetoseget. En ket gyerek mellett irtam phd-t, a baratnom 3 gyerek mellett neuro-biologist es meg mindig csak 34 eves.

2017.08.30. 20:51:09

@zoldzeller: De érted ugye, hogy nem erről van szó ... oké, a lajhár meg én nem vagyunk az a tipikus női-szerep szerint élők, de most meg a másik végletről van szó ... tudod azokról, akik csak a férj-alapanyag miatt mennek egyetemre, aztán magasról szarják le a végzett szakmájukat (már ha egyáltalán elvégzik) ... Ne mondd, hogy te ilyet nem ismertél ....
Szóval, érted, nah ...

London2009 2017.08.30. 20:52:57

@zoldzeller: biztos ilyen is van, de azert valoszinuleg kevesebb. Valamint nehezebb sokkal 30+ evesen ket vagy harom gyerek mellett nekiallni dolgozni nulla tapasztalattal. Bar vegulis ez nem lesz gond, mert nem dolgoznak. Nevelik a gyerekeket meg ha sikerul akkor keresnek valami tingli tangli munkat, vagy besegitenek a vallalkozasba stb. Arra meg tudod mit mondanak, aki harom gyerek mellett tanul es dolgozik? Ez meg akkor minek szult gyereket! Ugyhogy ezert mondtam, hogy barmit csinalsz, sosem nyerhetsz. :D

Az elozo kommenteddel pedig egyetertek. Szerintem is altalaban otthon kevesbe hatekony az ember. Nalunk van egy anekdota az irodaban. Az egyik kolleganom megkerte a fonoket, hogy hadd dolgozzon otthon, majd meg hozzatette: egyszeruen muszaj kitakaritanom! :DDD

Din Serpahis 2017.08.30. 20:54:32

@Pink Petsch: Hát ez csak személyes tapasztalat. Mondok példát: Volt olyan projektem pár éve, amin öt team dolgozott egyszerre öt különböző országból (Svájc, UK, Csehország, Ukrajna és Japán) A projektmenedzsment amúgy se volt a helyzet magaslatán, de ezt a struktúrát látványosan képtelenek voltak kezelni, nem volt érdemi kommunikáció, gyakorlatilag soha nem tudtuk, hogy a többi team éppen mit csinál, képtelenség volt összehangolni a feladatokat, soha semmi nem működött, nem folytatom. A projekt aztán (persze nem csak emiatt) de össze is dőlt.

Aztán volt olyan projekt is, ahol az egész bagázs ott ült az irodaház egyik szárnyában, ment is minden mint a karikacsapás (ami nagy szerencse volt, tekintve, hogy a projekt egyébként száz egyéb sebből vérzett)

Din Serpahis 2017.08.30. 20:56:04

@London2009: Ja ilyen nálunk is volt. Volt egy csávó, aki állandóan "otthonról dolgozott". Mondták neki, hogy hát be kéne azért járni az irodába is, azzal védekezett, hogy neki azért kell otthon maradnia, mert egyedülálló, és így magának kell takarítania meg mosnia, nem bízhatja a feleségére.

zoldzeller 2017.08.30. 20:59:42

@Pink Petsch: ertem es tudom, hogy kikrol van szo, de ebben sokszor a pasi is hibas am. A ferjem segitsege nelkul (es most az osszes baratnom neveben beszelek, nem veletlenul a baratnoim) nem tudtam volna egyszer gyereket nevelni es tanulni/dolgozni.
Sokszor ezek a nok csak "aldozatai" az elvart szerepeknek. A szerep szerint a no otthon takaritgat es nevelgeti a cuki gyerekeket a ferj meg jo esetben lapatolja haza a penzt. Aztan ha a gyerek nagyobb akkor anyuka az aki otthon marad a beteg gyerekkel, meg rohangaszik a szuloiertekezletre es takaritja a hazat hetvegen. Igy nyilvan nehez karriert epiteni.

zoldzeller 2017.08.30. 21:02:07

@London2009: Na ugye? En meg gyorsan berakok egy mosast, elrakom a szaraz ruhakat, kipakolom a mosogatogepet vagy csak futok 20 percet a gepen. Es hoppa mar el is szaladt az ido.

2017.08.30. 21:20:33

@Din Serpahis: Te, szerintem már az 5 országnál bukott az a dolog ;)))

2017.08.30. 21:26:46

@zoldzeller: Perszehogy a partneren is múlik, ha a tipikus HTB-asszonyka szerepkört nézzük. És az is világos, hogy az egyensúly valahol a te térfeleden van, amikor mindkét fél partner abban, hogy a gyerekhez éjjelente 2 óránként fel kell kelni, meg kell etetni, ki kell porszivózni, le kell vinni a szemetet, be kell rakni a mosást és ugye, valamit enni is kellene a vajaskenyéren kivül ... és ezek még csak a mindennapi testi szükségletek (most a szexet kihagytam ;))) ) ... a napi rutin. És akkor a feleség-férj szakmai karrierje csak most, ezek után indul. Nem mindenki alkalmas erre, legyen az nő vagy férfi .. pláne egy vagy több gyerekkel "súlyosbitva".

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.08.30. 21:33:01

@Pink Petsch:
Akkor ezentul, ha azt mondjak nekem, hogy Bucharest a Budapest helyett, kihuzom magam es buszken elfogadom :)

Arthamyr 2017.08.30. 21:39:14

@zoldzeller: Ha hatékonyságra vannak kihegyezve, nem lenne 200 emberük. :) Profitra vannak kihegyezve.

2017.08.30. 21:43:34

@Kövérmadár [swe]: Azért legalább köszönni tanulj meg románul ;)))

Arthamyr 2017.08.30. 21:45:42

@Pink Petsch: Nem minden szellemi meló "határidős". Mostanában igen keveset dolgoztam határidőre. A minőségi, magas szintű szoftverfejlesztés szerintem nem határidős. Sőt, a kulcsa annak kitalálása, hogy 1. mit kell megcsinálni, 2. nagy vonalakban hogyan és csak ezután jön a mikorra. Tehát üzleti probléma megértése, ötletelés, tervezés, és csak pici része a hagyományosan vett szoftverfejlesztés. Ha az első kettő szarul van megcsinálva/el van hanyagolva, lehet akármekkora varázsló aki a programot készíti, szar lesz a végeredmény.

Arthamyr 2017.08.30. 21:46:39

@Din Serpahis: Ha ezt elolvasom, kevesebbet kellett volna előbb írnom. :)

2017.08.30. 21:48:48

@zoldzeller: @Din Serpahis: @London2009:

Az otthon dolgozás szerintem főleg személyiség kérdése.

Egyszer diákmunkán egy ideig dolgoztam szalag mellett, mentálisan és fizikailag is nagyon nehéznek találtam, körülbelül 20 másodpercenként volt 3 másodperc munkám, a többi időt meg, ugye, el kell tölteni valahogy.

Eleinte fel alá járkáltam az öt méteren, de a munkatársak rám szóltak, hogy olyan vagyok, mint egy állat a ketrecben, és feszültté teszem őket. Onnantól egy helyben álltam főleg.

Ünnepi beszédeken látni, hogy az álló emberek 2-3-4 óra után elkezdenek összeesegetni, szóval tényleg állati nehéznek találtam, és érdekes egyébként, ahogy körbe néztem, ezekben az egyhelyben álló munkakörökben főleg nők dolgoztak. Beszélgettem is némelyikkel, nem tűntek elmebetegnek, és nem tervezgették az öngyilkosságot sem, ami márpedig szerintem a szalagmunka mellékterméke (kellene, hogy legyen). És álltak 8 órát egyhelyben minden k.rva nap. Én mondom nektek, a nők baromi furák.

Na mindegy. A lényeg, hogy megkérdeztük a műszakvezetőt, hogy nem lehetne-e, hogy odateszünk néhány dobozt/raklapot, hogy le is lehessen ülni néha, és a válasza igazi klasszikus volt: "persze, most azt kérdezzük, miért nem lehet leülni munka közben, de legközelebb már azt kérdeznénk, ha már ülünk, miért nem fekhetünk le, és aztán pedig, ha már egyszer fekszünk, miért nem alhatunk, úh inkább legyen az, hogy nem rinyálok, nézzem csak meg, a nők is kibírják".

Eltelt azóta 20 év, kíváncsi vagyok, mi lett vele meg a többi ott dolgozóval azóta, megölték-e magukat már, vagy még nem, és egyáltalán megvan-e még a gyár. Mindegy, mellékvágány.

Akárhogy is, van ez a típusú főnök, meg ez a típusú munkavállaló, aki igényli az ennyire szigorú, merev, az embert gyerekként kezelő rendszert. Feltételezem, hogy ha valaki ilyen, tényleg nehezen boldogul olyan környezetben, ahol nincs blokkoló óra, meg nem kell megkérdezni senkit, hogy kimehet-e pisilni.

Oké, ez most lekezelő volt, és elnézést, mert igazából nem annak szánom, ez egy tök kúl képesség, ha az ember ilyen, és egy csomó munkahelyre baromira illik, csak azért vagyok keserű, mert én magam mindig rühelltem az ilyet, és nyilván, az élete egy jelentős részében az embert mégis belekényszerítik. (Tele vagyok sérülésekkel tehát, jobb, ha tőlem, tudjátok, hüpp, könny, valaki öleljen meg.)

Szóval szerintem ez az egyik. Igényled-e, hogy minden nap ugyanakkor kelj, ugyanazt reggelizd, ugyanakkor ülj a dugóban stb. Vagyis hogy valami kerete meg összefogottsága legyen a dolgoknak. Szerintem ez elsősorban személyiség kérdése.

A másik, hogy otthon dolgozni istenverte magányos. Vegyük észre, hogy jönnek divatba ezek a coworking space-ek, ahol legalább megvan az illúziója az emberi kapcsolatoknak, pontosan azért, mert a legtöbb ember 2 napot nem bír ki csevegés nélkül. A keresztanyám magányos életet élt, állandóan ment nála a tévé, akkor is, ha nem nézte. Kérdeztem tőle, hogy mégis mi a búbánatért, azt mondja, legalább az is emberi hang. Jaja. Extrovertált ember ne nagyon dolgozzon otthon, szenvedni fog tőle, mint a kutya.

2017.08.30. 21:58:30

@Arthamyr: Na igen, a feltételezésem a "szellemi határidőre" csak akkor áll, ha a menedzsment is korrekten végzi a dolgát, és nem teljesen balfaszok ...

Arthamyr 2017.08.30. 22:00:04

@Nagy kámpics: Azért az emberek akkora része, amelyik nem otthonról dolgozik, nem önszántából nem dolgozik otthonról, hanem mert nincsen választása. Éhen hal vagy dolgozik a két opció.

Amit meg leírtál, azt otthonról sem feltétlen jobb végezni: pl. 20 másodpercenként 3 gombra kell kattintani a felvillanásuk sorrendjében, ezt lehetne otthonról végezni, de nem sokkal lenne jobb. Ez a munka szimplán szar, és akik ilyen munkát végeznek, azért végzik, mert vagy nem fogják fel, hogy ennél van jobb, vagy alkalmatlanak arra, hogy jobbat végezzenek (akár olyan szerencsétlen okból is, hogy fejletlen helyre születtek, ahol zömében ilyen van).

Arthamyr 2017.08.30. 22:03:48

@Pink Petsch: Nem feltétlenül a menedzsment feladata az ilyesmi. Én jobban szeretem, ha a menedzsment nem ugat bele és erőszakolja bele a hülyeségeit, és akkor szépen meg is csinálom, és mindenki örül. Igazából a legjobb, ha menedzsment max. összehangolást/mediációt végez/konfliktust old fel.

2017.08.30. 22:05:59

@Nagy kámpics: Mondjuk, abban igazad van, hogy személyiség-függő, nem mindenki alkalmas arra, hogy otthon dolgozzon, még akkor sem, ha a munkája jellege lehetővé tenné. És ez szerintem nem az extro- vagy introvertált tipustól függ, hanem az önfegyelemtől. Igen, attól, hogy ha hiába van két adagnyi szennyes a tartóban, akkor sem mosok, ha holnapután, vagy délután 5-kor határidő, és még nem vagyok kész a melómmal. Első a meló, aztán majd mosok.
Tulajdonképpen én nem is tudnék nyugodtan otthon bármi mást csinálni, ha tudom, hogy még van x órányi melóm. Szóval, nekem sosem volt gond otthon melózni, pedig a Nagykönyv szerint extrovertált tipus vagyok ... ;)))

2017.08.30. 22:07:45

@Arthamyr: Az összehangolásra gondoltam... persze, a menedzsment ne ugasson bele a részfeladatokba, mert csak felbassza az agyamat a hülyeségeivel, viszont a részlegek munkáját hangolja össze. azért van alkalmazva.

zoldzeller 2017.08.30. 22:28:51

@Pink Petsch: szerintem nem lehet elvarni egy notol, hogy egyszerre legyen anyuka/feleseg/haziasszony es dolgozo no. Akkor ott valami elobb utobb szetesik.
Vannak dolgok amiket muszaj elengedni, vagy megvasarolni a segitseget. De ehhez az kell, hogy a felek hasonloan gondolkozzanak. Hiaba lennenek nagy karrier vagyaim, ha a ferjem ragaszkodna a vasalt polohoz es a hazi kajahoz mikozben o a gyarban robotol.

zoldzeller 2017.08.30. 22:30:28

@Nagy kámpics: Co-working place rulez. Siman jarnek oda dolgozni ha nem lenne helyi iroda.

2017.08.30. 22:33:09

@zoldzeller: Hm, hát ne menj férjhez egy szexista baromhoz, ha azt tervezed, hogy saját életed lesz ;)))

2017.08.30. 22:37:23

@Nagy kámpics: @zoldzeller: Egyébként ez a közösségi iroda cucc egyre népszerübb Budapesten is. Például, a volt bérletem közelében, a Pannónia utcában is van egy ilyen co-working iroda, de a Körúton még legalább kettő ilyet tudok, és a belső kerületekben is akadnak.

zoldzeller 2017.08.30. 22:40:25

@Pink Petsch: A szerelem vak;)) De amugy igazad vagyon.

2017.08.30. 22:45:19

@Swing Titán: Tutira én vagyok egy übergyanakvó szemétláda, de nem igazán biznék olyan vállalkozásban, amelyik stockfotóval operál ....

London2009 2017.08.30. 22:46:59

@Swing Titán: na megkerdeztem. Azt mondta, hogy igen, hasznalja o is, de inkabb technical termkent es nagyon ritkan. Mondtam neki, hogy en meg ezt soha nem hallottam tole. Na ennyi, meg egy bambi.

2017.08.30. 22:49:42

@zoldzeller: Jah, anyám tudna mesélni .. bár azért ő is fellázadt, anno ;)))

London2009 2017.08.30. 23:01:11

@zoldzeller: mindig ezt mondom, hogy csak ugy lehet kiegyensulyozott csaladi eletet elni, ha van segitseg. Nekem az sem tetszik, amikor ez a segitseg a nagymamat jelenti... Szerintem az egyszeruen nem fair, hogy a nagymama rohanjon a gyerekek utan, fozzon, vasaljon stb. A nagymamaval toltott ido inkabb ajandek legyen mindenkinek, na mindegy. Nekem az arany kozeput az, ha mindenkinek megvan a sajat elete es munkaja is. Kiveve ha valaki tenyleg a HTB szerepben erzi a kiteljesedeset. De ha mindket szulo dolgozik, akkor a segitseg egyszeruen kell. Mert az a felallas, ami igen gyakori, hogy mindketten dolgoznak plusz meg a noe a hazimunka, meg a gyerekekkel jaro feladatok, tuti nem vegzodik jol. Talan szerencsesebb ha ugy fogalmazok, hogy en ezt egy percig nem csinalnam. Nekem ez egyszeruen nem mukodne es kesz. Biztos tul sok rossz peldat lattam.

Latcho Rom 2017.08.30. 23:01:40

@Pink Petsch: rossz linket szúrtam be :/

gabors 2017.08.30. 23:18:14

"ami napi négy óra vezetés"

ez meg nem tragadia nekem itt NYC vonzaskorzeteben a normal vezetes 3 ora (1.5 es 1.5) ez jo idoben es dugo (karambol) nelkul a 4 ora minden heten osszejon legalabb egyszer ...

Ami a vicc hogy tomegkozlekedessel pontosan ugyanez ha minden jol megy akkor eppen 1.5 ora haztol hazig .. ha valami nem jo vonat/hev vagy subway-jel akkor ott is megvolt gyakran a 4 napi negy ora... JA es dragabb meg ha kocsi amortizaciot is szamolom (de kocsi igy is ugyis kell itt) ...

Amugy mikor Mo-on jartam egyetemre haztol egyetemig ritkan jott ki 1.5 ora alatt Vac-rol...a BME-eig meg most sem igen van meg meg zonazoval sem ....

Szoval nem tudom mi szamit ingazasnak ... vegul is

2017.08.30. 23:23:07

@gabors: Ja, csak tömegközlekedéssel nem stresszeled magad a sok mazsolán, meg vezetés közben sminkelő macán, és egyéb idióta barmokon ;). Nem mellesleg, a metró akkor is jár, ha dugó van ;))) Igaz, az USA nem a szinvonalas tömegközlekedéséről ismert, mert csak annyit sikerült fejlődni az évszázadok alatt, hogy a lóról kocsira váltottak, de a közösségi közlekedés mint olyan, ahol nem volt muszáj, mint pl NYC, ott nem is igazán épült ki.

Herr Géza 2017.08.30. 23:29:40

@Din Serpahis: Nana. Ez már csak urban legend. Hétvégén Konstanzban (is) annyi echte sviccer tolong az Aldiban, hogy hajjaj. És 100-150 eurókat fizetnek a pénztárnál. A sok "német szarért".

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.08.30. 23:37:18

@Pink Petsch:
Ki mondta, hogy stresszelni kell vezetes kozben? :)
En pl. sokkal nyugodtabban ulok akar a dugoban is, zenet hallgatva, mint sok ember kozott a vonaton / buszon.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.30. 23:43:12

@gabors: "Amugy mikor Mo-on jartam egyetemre haztol egyetemig ritkan jott ki 1.5 ora alatt Vac-rol...a BME-eig meg most sem igen van meg meg zonazoval sem ....

Szoval nem tudom mi szamit ingazasnak ... vegul is"

Haha, kicsi a vilag...lehet, hogy neha ugyanazon a vonaton utaztunk? :)) en godi vagyok :))

2017.08.30. 23:49:29

@Kövérmadár [swe]: Hát, rohadtul különbözünk, az már biztos :DDD Én megőrülnék a dugóban ülve, amikor tudom, hogy metróval vagy villamossal már rég ott lehetnék, ahova indultam.

2017.08.30. 23:52:10

@Herr Géza: Hm, nem mellesleg otthon is kb ugyanazt a "szart" vehetnék meg, csak 3x-os áron. És amikor összejön egy ilyen 20-40-50 vagy még nagyobb cikktételü bevásárlás, akkor az több száz eurót jelent ... úgy nem mellesleg ;)))

Shaktee 2017.08.31. 00:07:19

@swing gitan: Mondjuk az Alindát ki nem állhatom, de ez az utolsó műsor a mesterrel..

m.youtube.com/watch?v=5Gn3EIvFijo

Shaktee 2017.08.31. 00:14:11

www.szombat.org/politika/vezeklo-nemet-fiatalok-a-pesti-zsido-temetoben

Ezt meg az elmehunytaknak a tesóéknál.

Peace! Je ne suis pas misi
:)

Shaktee 2017.08.31. 00:16:42

@Pink Petsch: yupp, egy igencsak extrovált hivatalt hirdetett egy kamuvári video, az alkalmazottak az asztalokon táncoltak s bujálkodtak ezerrel.

Persze hogy nem lelem meg soha többé :)

Shaktee 2017.08.31. 00:19:14

@Herr Géza: nagy volt a két utolsó dumád odaát :))
köszi hogy engem is beleszőttél :D

Shaktee 2017.08.31. 00:45:55

@Zsuzsi65: épp erről akartam...isten áldja meg Sandrát a millió $ adományért.

(No comments on Melania's stilettos)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.31. 00:51:15

@swing gitan: Sandra adomanyat en is most lattam :)) A stiletto-rol: csak eros idegzetueknek :))
Meet the Vouge writer who criticized Flotus's shoes: Lynn Yaeger :))) definitely unique :))))) a stilus maga az ember :))))
www.youtube.com/watch?v=5kchxZSBzaQ

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.08.31. 01:03:09

@Pink Petsch:
Nem baj az, ettol lesz izgalmas az elet :)

Magyarorszagon is es Svedorszagban is jellemzoen videken mozgolodtam. Otthon persze sokat jartam be Pestre (25 km-re laktun onnan), a pesti tomegkozlekedes, foleg a villamos / metro eleg jo volt anno. Ugyanez a tavolsagi buszra es a vonatra (pokolian lassu, hatalmas tomeg) nem volt igaz, ezert mindig az autozas volt a prioritas.

Itt kint szinten, olcsobb is, jobbara gyorsabb is (vannak persze a gyorsvonatok a maguk 150-200 km/h koruli sebessegukkel, Goteborgba pl. 2 ora a vonat, autoval 4 korul lenne).

Nagyvarosba, hacsak nem muszaj, ugysem koltoznek ujbol, tul sok az ember. A videki, 100-200 fos falu a nekem valo, ott viszont a tomegkozlekedes nem igen opcio.

De jol van ez igy :)

Shaktee 2017.08.31. 01:06:49

@Kövérmadár [swe]: Bukarest a pálya, vedd az adást badár ;)

gabors 2017.08.31. 02:58:28

@Pink Petsch: "
@gabors: Ja, csak tömegközlekedéssel nem stresszeled magad"

ultel te mer NYC subway-en (vagy akar csak allomason ./?) van am ott stressz boven :-))

"a sok mazsolán, meg vezetés közben sminkelő macán, és egyéb idióta barmokon ;)."

ezek annyira nem zavarnak ..

"Nem mellesleg, a metró akkor is jár, ha dugó van ;)))"

igen csak van mikor pont a metroban van dugo mert ugye ha leall egy szerelveny akkor annyi mert kikerulni a doglott vonatot nem lehet ... mig a 3-4 savos utakon errefele azert mindig el birunk menni ...

Igaz, az USA nem a szinvonalas tömegközlekedéséről ismert, mert csak annyit sikerült fejlődni az évszázadok alatt, hogy a lóról kocsira váltottak, de a közösségi közlekedés mint olyan, ahol nem volt muszáj, mint pl NYC, ott nem is igazán épült ki. "

Na ez JO NAGY butasag ... NYC pont elegge az elen all (legalabbis az usa-n belul mindig is igy volt elso subway, villamos stb) kb 5 evvel a bubi elott volt mar kozossegi bicikli amit nem lopnak el es mukodik is egyre sokan hasznaljak ... mert az utakon bar sok az auto de a kozlekedesi moral egy nagysagrenddel jobb mint mondjuk Mo-on ... (de meg London-hoz kepest is) mashol nem nagyon jartam az elmult 10 evben ..

De altalanossagban valoban igaz hogy az USA nem tomegkozlekedesre van beallva nem hiszem hogy a nagyvarosok es vonzaskorzetuket kiveve barhova el lehet jutni kocsi nelkul .. szo szerint vannak 50,000-es varosok ahova nem tudsz eljutni semmilyen tomegkozlekedesi eszkozzel ... (de ismet NYC kornyeke SOKKAL jobb mint az atlag). Csak draga egy subway/metro vagy busz $2.75 bar atszallas ingyenes..

gabors 2017.08.31. 03:05:09

@Zsuzsi65: "Haha, kicsi a vilag...lehet, hogy neha ugyanazon a vonaton utaztunk? :)) en godi vagyok :)) " konnyen mert ,85-90 kozott naponta akar tobbszor is utaztam oda vissza ... bar azokat a vonatokat szerettem amik godon NEM alltak meg volt egy par reggel es 4-5 kozott :-)))

de ha jol emlekszem Vac BP a normal vonnattal kb 1 ora volt es akkor vagy metro (ha igaz a kalvin terig???) utanna 4-6-os vagy ami ritkan volt fel oranal kevesebb vagy ha raertem 4-6-os nyugatitol az egyetemig ... ha a koleszba mentem akkor csak ez egyik volt jo de 27 ev utan mar nem emlekszem melyik

De akkoriban a tanulo berlet meg teljesen realisan megfizetheto volt mind vonat mind BP-i mindenre jo volt ha igaz ..

gabors 2017.08.31. 03:09:18

@Kövérmadár [swe]: es a vonat vagy busz menetrendszerint jar mig en pont akkor indulok otthonrol vagy a munkabol amikor nekem jol esik ... es ha eppen valahol mashol kell megallnom vagy masfele kellene menni mert eppen nincs a macskanak kajaja akkor az is megvan ... szoval tomegkozlekedes csak varoskozpontokban jobb jelentosen mint egy auto .. minnel "kijjebb" van a cel annal rosszabb...

gabors 2017.08.31. 03:11:20

@Pink Petsch: " Hát, rohadtul különbözünk, az már biztos :DDD Én megőrülnék a dugóban ülve, amikor tudom, hogy metróval vagy villamossal már rég ott lehetnék, ahova indultam. "

En is ;pont igy voltam mikor ultem 30 percet a metroban es hallgattam hogy "due to sick passenger we are experiencing delays" vagy hasonlo ... mikor tudtam ha ma autoval jottem volna mar reg bent lennek a munkahelyen :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.08.31. 03:25:49

@gabors:
Arrol nem is beszelve, hogy az autoban egyedul lehetek, van kb. 4.5 x 1.5 meter szemelyes terem. Ezt a buszon / vonaton / ... eleg nehez kivitelezni.

Varoskozpont. Hmm. Ott vagnek eret magamon.

gabors 2017.08.31. 03:34:38

@Kövérmadár [swe]: "
Varoskozpont. Hmm. Ott vagnek eret magamon. " :-)))

En NYC varoskozpontjaban dolgozom ... gyalog a Times Square kb 10-15 perc (bar sokan a Columbus Circult-t tekintik az kicsit messzebb van az a Central park del-nyugati csucske az 30 perc gyalog)

De mindenhol van varoskozpont ha csak falukozpontnak is hivjak :-)))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.08.31. 03:44:03

@gabors:
:)

Ahol lakom, a kozpont a falu boltja :D
A fout egyik oldalan van a lakas, a masikon a munkahelyem. 2 perc gyalog.

Voltam egyszer NYC-ben, szerintem ott egyetlen epuletben tobben laknak / dolgoznak, mint itt a "jarasban".

Washington DC mar szellosebb volt, az nagyon tetszett. Miami-t "ismerem" meg, a kulvarosi resze megfogott, de a South Beach sem volt rossz + a kis szigetek, de ott venni egy hazat... nagyjabol 10 elet munkaja sem lenne eleg.

Mashol nem jartam arrafele, de a bakancslista azert eleg hosszu.

montroyal ( CAN qc) 2017.08.31. 04:17:56

@Kövérmadár [swe]: nyertel ...nem is tudom hogy birom ki a 10-12 perc gyaloglast .. persze ugy hogy autoval jarok 2-3 perc vagy bicikli 5-perc..

montroyal ( CAN qc) 2017.08.31. 04:20:29

@swing gitan: csalad benne van? meg az ingazok es akik soha nem jelentkeztek ki-be ...

somlobodog 2017.08.31. 07:03:21

@swing gitan: figyelj, ebben meg az elozoben (rip makk Károly, szegény én is sajnálom persze 92 évesen...) mi a f*aszom a hataratkeles? Hogy jön a témához? Tényleg kíváncsi vagyok. Köszi. Index vagy origo ízlés szt mindenkinek van, ha érdekel mi van otthon híres emberekkel akkor elolvasom ott. Vagy a velvetet. De egyszerűen nem fér a fejembe ez a totális off topic cucc.

gabors 2017.08.31. 13:57:50

@Kövérmadár [swe]: "de ott venni egy hazat... nagyjabol 10 elet munkaja sem lenne eleg."

ez nagyon attol fugg hogy mit csinalsz :-))) illetve ha a papanak van penze akkor meg dolgozni sem kell erte ..

montroyal ( CAN qc) 2017.08.31. 16:53:26

@Kövérmadár [swe]: na most mondod .. évekig volt itt hatul a raktarban egy fekvo agy .. most adtam el :-)

DieNanny CH 2017.08.31. 17:17:59

@Pink Petsch:

"azokról, akik csak a férj-alapanyag miatt mennek egyetemre"

Tudom, nem engem kérdeztél, de én ilyet nem ismerek. Eleve, egyetemre bejutni is már nehéz, kell hozzá bizonyos tudás, vagy intelligencia - az ilyen meg miért hagyná veszni a lehetőséget?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.01. 03:58:06

@montroyal ( CAN qc):
A Facebook alapjan ugysem sokat vagytok otthon, kar volt az agyert :)
El lehetett volna adni a hazat es bekoltozni a munkahelyre ;)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása