oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. július 15. 06:30,  Szex a sivatagban 94 komment

2017. július 15. 06:30 Határátkelő

Szex a sivatagban

Dubai a világcsúcsok városa, ami nem véletlen, hiszen rengeteg pénz forog az emírségben, amely eddig úgy tűnik, meglehetősen jól sáfárkodik a dollármilliárdokkal. De hogyan néz ki mindez közelről? A választ Gábor adja meg, aki Libanon, Jordánia, Kazahsztán, és Egyiptom után most Dubaiba kalauzol el minket. Bátran állíthatom, most is jól fogtok szórakozni! (És persze az is kiderül, hogyan került a szex a sivatagba.)

cim_97.jpg

Van egy város a Földön, amely jelenleg világcsúcstartó az egy városban hivatalosan jegyzett világcsúcsok tekintetében. Ismerve ezt a várost, ez a „csúcsra vágyás” már önmagában nagyon beszédes a város berendezkedését és nem utolsósorban a vizuális megjelenését illetően. A csúcsok tárgyát illetően a spektrum elég tág, csak egy pár a nagyon hosszú listából.

gabor_utlevel_laptop_telefon.jpgA világ legnagyobb tűzijátéka. A világ legnagyobb bevásárlóközpontja. A világ legmagasabb épülete. A világ leghosszabb graffitije. A világ legmagasabb szállodája. A világ legnagyobb zenélő szökőkútja. A világ legnagyobb „post-it” mozaikja. A világ leghosszabb, kézzel készített aranynyaklánca. A világ legnagyobb beltéri, világító reklámtáblája. A világ első, fedett sípályája. A világ legnagyobb mesterséges szigete... stb... stb... 

A fentieken kívül, NAGYON sok glamúr, 24 karátos csillogó arannyal bevont Lamborghinik, 10 000 dolláros pezsgő a Cavalli Club-ban és Tom Cruise, Giorgio Armani és David Beckham háza a „Palm”-on. Jamie Oliver és Gordon Ramsey díjnyertes éttermei és a 30 000 embert foglalkoztató Emirates légitársaság, amelynek reklámarcai között Jennifer Anniston és a Real Madrid sok világsztárja szerepel. 

Gondolom, mostanra már sokan kitaláltátok, ez csakis Dubai lehet. 

Az érkezés 

Az első utam alkalmával nagyon izgatottan érkeztem Dubaiba. Már nagyon sokat hallottam róla, Sharbel is folyamatosan arról beszélt, hogy oda mindenképpen el kell menni, amúgy is minden évben van ott egy közel-keleti kiállítás, ahol a cég még soha nem vett részt - a világnak ezen a táján a cégek (és emberek) sokat adnak a külső megjelenésre, így a régiós legnagyobb kiállítás megfelelő indíttatásként szolgált, hogy ellátogassunk oda. 

A leszállást követően nagy szemekkel bámultam a hatalmas reptéren cikázó óriásgépeket, a repülőgépek folyamatos nyüzsgése egy ilyen helyzetben adrenalinbomba a szervezetnek. A dubai repülőtér az atlantai és pekingi után a világ harmadik legforgalmasabb reptere évi közel 84 millió utassal. 

Már az érkezéskor sok a néznivaló. A reptér maga építészetileg nagyon vonzó, a kiszolgálószemélyzet pedig minden sarkon mosolyogva várja a kérdezősködőket. Az első fotót a kiszállást követő 30. másodpercben készítettem. Ilyet más, nagyon kulturált reptereken sem láttam.

babakocsi.jpg

Aki szokott kisgyerekekkel utazni, az tudja, hogy a babakocsik szállítása sokszor problémás a reptereken, ugyanakkor babakocsi nélkül végig csinálni egy reptéri cipekedést, elég embert próbáló.

repuloter_2.jpg

Itt nem. Ezen kívül, amit elsőre észrevettem, az a nagy tömeg (bár a fotón ez pont nem látszik), sok neon és nagy távok a reptéren belül... és 25 fok éjfélkor, októberben.

repuloter_2_1.jpg

Az olaj

Dubai az Egyesült Arab Emirátusok (EAE) legnépesebb emírsége. Az emírség intézménye régóta létezik a világban, a döntő többségük valamelyik ország része lett a történelem folyamán, kivéve az arab világban. 

Ennek egyetlenegy, nagyon egyértelmű oka van: az olaj. A ma létező emírségek listája nem túl hosszú: Kuvait, Katar és az EAE. Az EAE önmaga több emírségből áll, viszont Dubai és Abu-Dhabi rendelkezik egyedül vétójoggal az ország fontos ügyeivel kapcsolatban. 

Szaúd-Arábia a világ második legnagyobb olajtartalékán csücsül, ami jóval több, mint az Emírségeké összesen. Abu-Dhabi mellett Kuvait és Katar az emírségek nagy olajtermelői, illetve Omán, amelyik a világ 34 szultánságának egyike. 

Ezen mikroállamok vezetői az emírek, azaz „magánszemélyek”... és népes családjuk. Ők a városállamok „tulajdonosai”, így az ott található olaj is a hercegek, Ománban a szultán tulajdona. Ez az ő bevételük, amit egyes esetekben nagyvonalúan, más esetekben a népet sanyargatva, nemigen osztanak meg országukkal. 

Ez az államforma megfelelő környezetet biztosít arra, hogy az országok kékvérű vezetői és egyben tulajdonosai biztos és elképzelhetetlenül magas pénzforrás birtokában legyenek generációkon át. 

A megvalósított álom 

A dubai uralkodó a legmeghatározóbb emír, Dubai mai (és jövőbeni) arculata az ő álma volt, amit meg is valósított. Az összes többi emírség folyamatosan irigykedik, legfőképpen Abu Dhabi hercege. 

A dubai uralkodó család élete természetesen mindenkit foglalkoztat, hasonlóképpen a híres európai családokéhoz. Mohammed bin Rashid Sheikhet óriási szeretet veszi körül. Az emiratiak imádják a megvalósított álmai miatt és azért, hogy hazájukból világhírű üzleti- és turista paradicsomot épített. 

Az elmondások alapján amúgy sok, számomra is szimpatikus dolgot művel. Szeret hétvégeken elmenni a Dubai Mallba a családjával vásárolni és olyankor, akivel csak tud, kezet fog, és nagyon kedvesen csacsog a néppel. Szeret jótékonykodni, kórházakat is gyakran látogat. 

Természetesen van „sötét oldala” is a családnak, ebben szintén nagy a hasonlóság a híres európai családokkal. Ha Dubai éppen pénzügyi nehézséggel küzd, vagy a gazdaság nem pörög annyira, mint kellene, vagy netán kellemetlen esemény történt a családban, arról nem nagyon szabad még beszélni sem. Az utcán. 

Számos helyi arról számolt be, hogy ha az utcán a rendőrök hallják, hogy valaki becsmérlően beszél az országról, vagy a városról, akár ki is utasíthatják örökre. Ez természetesen a média teljes kontrollját is jelenti, kevés a Dubait érintő negatív hír. 

Az uralkodónak két fia volt. A nagyobbik a család fekete báránya. Hivatalos forrás keveset beszél róla, a fentiek miatt. Sokat szórakozott, elég keményen, ahogy látni szoktuk a filmeken - versenylovak, helikopter, jacht, pezsgő, kurvák, kokain és Louis Vuitton. 

Több helyi szerint különös kegyetlenséggel többször gyilkolt is, általában cselédeket. 2015-ben halt meg 33 évesen, a hírek szerint szívrohamban... Amikor ezeket a storykat hallgattam, Patrick Bateman jutott az eszembe az Amerikai Pszichóból... hogy ilyen TÉNYLEG van! 

A másik fia, aki most 34 éves, egyenes ellentéte bátyjának. Sokat tanult, katonáskodott, verset ír és az Instagramon (@faz3) 5.6 millió követője van. Apuci büszkesége és a trón várományosa. És őt talán még jobban szeretik, mint az apját, főleg a tini lányok. 

A dubai emír mert nagyot álmodni. Nem is nagyot, hanem HATALMASAT. Dubai mai arculatát sok évvel ezelőtt megálmodta és meg is valósította. 2012-ben kiadott egy könyvet A Vízióm címmel, amiben azt jósolja, hogy Dubai 2021-ig nem csak a régió, hanem a világ egyik nélkülözhetetlen központjává fog válni. 

Én erről azt gondolom, hogy ő gondoskodó családfőként már arra is gondol, hogy mi lesz, ha elfogy az olaj; addigra kell Dubainak a nyersanyagtól független „szolgáltató” országgá válnia. Első lépésként, a sivatag közepén felépített egy turista paradicsomot, amit csak úgy tudott elérni, hogy viszonylag sok kihagyhatatlan látványosságot kerített maga köré. 

A Burj Khalifa kalandos története 

A világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa építése 2004-ben kezdődött, a 2008-as világválság idején azonban a hitelező dubai bankok visszavonták az anyagi támogatást, így a sejk nagyon kényelmetlen lépésre kényszerült. Ahhoz, hogy befejezhesse a világ legmagasabb építményét, kölcsönt kellett kérnie Abu-Dhabi hercegétől. Ennek NAGY ára volt. 

Eredetileg Burj Dubai lett volna az épület neve. Khalifa Al Nahyan úr viszont az kívánta, hogy ha már ad pénzt, nevezzék át. Az ő nevére. Mindez a nagy csinnadrattával rendezett megnyitón derült ki a nép számára, amikor felavatták. 

Mindenki várta, hogy Burj Dubaiként újabb büszkesége legyen a városnak és amikor kiderült, hogy az épület neve Burj Khalifa lesz, az ünneplésre összegyűlt tömeg hatalmas fütyülés és sikítozás közepette szomorúan ment haza. Az építmény amúgy lélegzetelállítóan néz ki, aki Dubaiban jár, annak kötelező program.

A jegyeket javasolt online megvenni, el lehet kerülni egy hosszas sorban állást.

Egy előző bejegyzés idevágó kommentjére reagálva ebben is lehet szerepe az utazási irodáknak – például a Határátkelő olvasóinak adott kedvezménnyel.

Apropó torony – valószínűleg a mecsetkultúra miatt abban a térségben szeretik a magas épületeket. Folyamatosan megpróbálják a térség országai egymást felülmúlni gyakorlatilag mindenben. Szaúd-Arábia 2011-ben (egy évvel a dubai Burj Khalifa megépítését követően) jelentette be, hogy 2 milliárd dollárért egy kb. 200 méterrel magasabb tornyot építenek Jeddahban.

Ez lélektanilag fontos helyszín. Először is Mohammed szülővárosa, másodsorban a Mekkába tartó zarándokok belépési pontja, minden hithű muzulmán férfi életében többször látni fogja, ezzel akarják megmutatni a világnak, hogy ez egy ennyire fontos helyszín. Az építkezést már nagyon sokszor elnapolták, jelenlegi állás szerint 2019-re készül el. 

Szex a sivatagban 

Az egyik legviccesebb élményem természetesen Sharbellel történt. Először képviseltük Cégünket „A” régiós kiállításon. Nagy döntés volt a részemről, hogy részt veszünk, mert meglehetősen limitált anyagi forrásaink voltak, így egy kis helyet béreltünk és saját magunk „építettük” a standunkat. 

Nyitás után nagy reményekkel vártuk a helyi és régiós jövőbeni ügyfeleket és az elsők között megjelent egy több, mint 2 méteres hatalmas ember, mellette egy 150 cm-es sokkal idősebb férfi. Kezet fogtunk, leültek és az alacsonyabb elkezdett hozzám beszélni. 

Én nagy mosollyal mondtam neki angolul, hogy sajnos nem beszélek arabul, csak angolul. Erre ő Sharbel felé fordulva beszélt tovább. Sharbelt megböktem a könyökömmel, hogy legyen szíves fordítani. 

- Sharbel, mit mond?

- Nem tudom.

- ??!! Hogy érted ezt? Azt mondtad beszélsz arabul, bazdmeg...??!!

- Gabi, ne idegeskedj, beszélek arabul... de ezek nem arabul beszélnek

- Akkor, minek bólogatsz és nézel úgy, mint aki érti?

- Nem akartam közbevágni. 

Közben a szót átvette a nagyon magas és folyamatosan magyarázott tovább. 

- Sharbel, akkor milyen nyelven beszélnek???

- Fárszi.

- Mi?

- Perzsa... Iráni.

- ...???... OK, akkor mit csináljunk velük?

- Nem tudom, mondjuk meg, hogy nem értjük. 

Nem nagyon értettem Sharbelt, miért nem szólt közbe, így átvettem az irányítást. 

- Öööö... sorry... English, please!

- No English.

- Arabic?

- No.

- Spanish?

- No.

- French?

- No.

- Hmmmmm... - vakartam a fejem.

Ennél a pontnál Sharbellel már nem mertünk összenézni, mert tudtuk, hogy abból sírós röhögés lesz. Gondoltam, akkor próbáljunk meg valami egyetemes nyelvet... RAJZOLJUNK! Amikor az ötletem elővezettem Sharbelnek, ő már sírt... nem bírta abbahagyni a röhögést, én még próbálkoztam. 

Egy post-it-re rajzoltam egy napocskát a sarokba, sivatagos hullámokat a lap aljára és a termékeinket ábrázoló kört a levegőbe. A magas nagyon nézte mi készül, majd kikapta a kezemből a rajzot és pár másodperc alatt átrajzolta művészi alkotásom. 

Az eredmény láttán én is elkezdtem sírni, majd amikor látták, hogy sírunk, ők is nagyon elkezdtek teliszájjal hahotázni. Olyannyira meglepődtünk az átalakított alkotáson, hogy szó nélkül azonnal fel kellett álljak az asztaltól, mert kommunikálásra képtelen állapotba kerültünk a rajz láttán és „Szex a sivatagban” címet adtunk neki.

szex_a_sivatagban.jpg

Az látszik, hogy az én alkotásom sötétebb tollal készült, az ő kiegészítése világosabbal. Amikor könnyeinket sikerült feltörölni és lenyugodni ámulatunkból, az egyetlen reakció, ami kijött belőlem széttárt kézzel: MIÉRT? A tolmács szót nagy nehezen megértették és mondták, hogy hoznak egyet. Sosem láttuk őket többet. 

Dubai, a szórakoztatóközpont 

Az EAE hét külön emirátusból áll, ezek valójában mind városállamok, sokszor eltérő szabályokkal, törvényekkel. Abu Dhabi a „főváros”, az EAE adminisztrációs központja, a szabályozó, fenntartó szervei itt találhatóak. 

Az üzleti, társadalmi és szórakoztató központ Dubai. A nép szórakoztatása igencsak fontos egy sivatagban. Főleg nyáron, amikor a hőmérséklet elérheti a 45 fokot árnyékban. 

Nem véletlen, hogy a világ legnagyobb bevásárlóközpontjában (Dubai Mall) van a világ második legnagyobb tengeri akváriuma (Dubai Aquarium) és bejárat a világ legmagasabb épületébe (Burj Khalifa). 

A bevásárlóközpont oldalbejáratán kilépve pedig ott van a világ legnagyobb zenélő szökőkútja, amit sötétedés után érdemes megnézni – az arab zenéhez társul egy fényjáték is. Mindez a nagyon csillogóan kivilágított Burj Khalifa lábánál. WOW! 

Dubai a közel-keleti (és afrikai) arab világ központja mindenféle szempontból, kivéve a vallást, mert annak a Szaúd-Arábiában lévő Mekka a központja. A Közel-Kelet gyakorlatilag összes pénze a dubai bankok háborútól mentes biztonságát élvezi és ez a tény alapjaiban meghatározó a régióban – az Emirátusokban nincs vallási háború, nincs terrorizmus. 

Senki nem támadta meg soha, mert akkor összedől a kártyavár és a háborúzó felek országainak befolyásos üzleti, vallási és katonai elitje azonnal elveszti az összes pénzét. Ebből kifolyólag Dubai egy rendőröktől hemzsegő állam, rengeteg egyenruhás és civil teljesít biztonsági szolgálatot a nap 24 órájában. 

A dubai rendőrség autóparkja is jellemzi a városállam „marketingjét”. Van egy Lamborghini Aventador LP 700-4, egy Ferrari FF, egy Chevrolet Camaro SS, egy Mercedes-Benz SLS AMG, egy Toyota Supra MK4, Bentley Continental GT, és egy limited edition Aston Martin One-77. Az autóparkot szeretik nagyon reklámozni.

rendorautok.jpg

Én 12-szer voltam eddig Dubaiban, ebből egyszer turistáskodni a feleségemmel, a többi alkalommal természetesen a munkám vitt oda. Ugyanúgy, mint bármelyik más országban, nagyon sok időt töltöttem „kint a piacon”.

Nem csak luxus van

Az egész várost keresztül-kasul bejártam és meg kell állapítanom, hogy Dubainak sok arca van. A csilli-villi, a tradicionális „Old Dubai”, és a nem annyira reklámozott (nagyon) szegény környékek. 

A világrekordok természetesen csak a felszín, a lakosság döntő többsége európai szemmel nézve igencsak nyomorúságos körülmények között él, ez amúgy jellemző a térségben lévő Katarra, Ománra, Bahreinre és Kuvaitra is.

A „dolgozó emberek” döntő többsége bevándorló és a 95 százalékuk a szolgáltató, olaj és építőiparban dolgozik. Ennek a fajta ellentmondásokkal teli létforma létrejöttének megvannak az okai. 

A „helyiek” látják el az állam összes funkcióját, állampolgárságot a bevándorlók SOHA nem kapnak, még akkor sem, ha már harmadik generációs szudáni-dubai emberről van szó. 

Mohamed egy „sales-es”, helyi viszonyokhoz képest egy nagy cégnél dolgozik, sokat utaztunk együtt az EAE-n belül. Szudáninak vallja magát, pedig ő már Dubaiban született. A szülei a 80-as évek közepén érkeztek Dubaiba, akkor a város picit másképp nézett ki. 

regen_es_most.jpg

A város egy kis halászfaluból a világ egyik leglátogatottabb turista és üzleti célpontja lett. 

- Mohamed, hány évet kell itt élni ahhoz, hogy állampolgárságot kapjon valaki?

- Mit? Ja, soha nem kap külföldi. Nem is fog, kivéve, ha valami hőstettet nem hajt végre, és történetesen muzulmán - mármint szunnita muzulmán.

- Hogy érted ezt? Ha a te gyerekeid gyerekei is itt fognak élni, ők sem kaphatnak majd?

- NEM. Ez tuti. SOHA nem fognak minket (és bármilyen nemzetiségű bevándorlót) úgy kezelni, mint a helyieket.

- Miért, a helyiek milyen előnyöket élveznek?

- Uuuuuuhhh... hol kezdjem... a rezsi 10 százalékát fizetik csak, a többit az állam. Ingyen kapják a földet, ha építeni akarnak rajta, sokszor az építkezés költségeinek döntő többségét is az állam fizeti. Az állami pozíciókban a fizetések két-háromszor magasabbak, mint a versenyszférában, kétszer annyi szabadsággal. Ingyenes tanulás és orvosi ellátás. Az állam hozzájárul a helyiek esküvői költségéhez és gyerekenként újabb bónusz jár. A vállalkozók, ha tönkremennek, egyszer kérhetnek segélyt az újrainduláshoz, ha valaki nagyon eladósodik, egyszer kérheti, hogy az állam rendezze.

- Mennyit keres mondjuk egy határőr a reptéren?

- Azt nem tudom, az egyik helyi barátom könyvelő valamelyik minisztériumban, ő 17 millió forintnak megfelelő helyi pénzt keres egy évben.

Hozzá kell tenni, hogy a fenti összeg adómentes, merthogy nincs személyi jövedelemadó... meg Áfa... meg ilyenek. 

Dubai lakossága kb. 3 millió fő, ennek csupán a 25 százaléka „emirati”, azaz helyi lakos, a többi pedig bevándorló. Így, az indiai és a pakisztáni bevándorlók teszik ki a lakosság több, mint a felét, bangladesi, fülöp-szigeteki, sri lankai és az „egyéb” kategóriába sorolt lakosok pedig másik 20 százalékot képviselnek. 

Ez egy elég érdekes szituáció. A bevándorló és ott élő emberek csupán 5 százaléka „fehér”, azaz európai, vagy amerikai, a döntő többsége a bevándorlóknak a modern rabszolgatartásban él. 

A sofőr és az indiai bevásárlóközpont 

Egy alkalommal elvitt a helyi partner ebédelni, a sofőr először egy másik asztalhoz akart ülni, kérni kellett, hogy üljön hozzánk. Végtelenül kedves és mosolygós volt, késztetést éreztem, hogy beszélgessek vele. 

- Mióta élsz itt?

- 35 éve - mondja mosolyogva - Amikor idejöttem, nem volt itt semmi csak homok.

- És mióta dolgozol a cégnél?

- 20 éve. És nagyon jó cég, hálás vagyok Mr. Ahmednek (a tulaj).

- Csak sofőrködsz?

- Nem, ez most különleges eset. A cég raktárvezetője vagyok.

- Család?

- Van. Indiában élnek.

- Indiában??? Mármint ki él Indiában?

- A feleségem és a gyerekeim is

- Oh... mióta élsz egyedül itt?

- 12 éve mentek vissza, amikor a gyerekeim egyetemre mentek. Azóta én csak a pénzt küldöm haza.

- Hányszor látod őket egy évben?

- Max kétszer... de ez jól van így, amit itt keresek annak a 80 százalékát (!!!) hazaküldöm.

- És mit csinálsz a pénzzel?

- Van egy bevásárlóközpontom India északi részén

- ???... Hogy érted, hogy bevásárlóközpont?

- Hát van benne 80 üzlet. Mind ki van adva.

- Most ez komoly???!!!

- Igen, a pénznek teljesen más értéke van otthon. Az itteni keresetemből Indiában sokkal többet lehet venni.

- Na jó, de bevásárlóközpont???

- Akár az is... a másik raktárvezetőnek egy 10 üzletből álló kiskereskedelmi hálózata van.

- ...WOW 

A lakosság felét alkotó indiai és pakisztáni közösség nagyon összetart. 5-10 ember összeáll és együtt bérelnek lakást és életük egyetlen célja a spórolás és az otthoni család támogatása. Nyomorúságos körülmények között élnek, számukra kialakított külvárosi lakótelepeken és esténként a lakók összegyűlnek és otthoni módra a földön együtt esznek. És nem panaszkodnak. Sőt. 

Óriási a kontraszt 

A helyi partner egyszer elvitt autókázni, bemutatni a várost. Először kivitt a „Pálmára”, megmutatni a házát. Elmesélte, hogy menyire jó befektetés volt, fillérekért vette... 1,5 millió dollárért. A hülyének is megéri. Az utcában van Tom Cruise háza is, ezért ez az utca az egyik legértékesebb a Pálmán. A német gyártmányú limitált szériás V8-as, 550 lóerős autóban ülve beszélgettünk. 

- Dubai a végtelen lehetőségek országa, gyakorlatilag bármiből lehet pénzt csinálni.

- Igen? Te miből csinálsz pénzt?

- Alapvetően ingatlanból. De az „I Love Dubai” termékeket is én forgalmazom - a reptér ilyen szempontból sokat termel.

- És valami nem megszokott dolog?

- Igen, a rendszám. Vettem a feleségemnek egy Mini-Morrist. 40 ezer dollár volt. A rendszám, amit vettem hozzá pedig 250 ezer dollárba került.

- Tessék????

- Igen, a rendszám jobban pörög, mint az arany. Minél kevesebb szám és betű van rajta, annál értékesebb. Az egy betűből és számból álló rendszám a legértékesebb, ezen belül pedig minél alacsonyabb a szám, annál jobb.

- És mennyit hoz egy ilyen rendszám?

- Amikor eladtam az autót két évvel később, a rendszámért 500 ezer dollárt fizettek, az autót ingyen odaadtam mellé... 

panorama_3.jpg

Az eddigi legmagasabb ár, amit rendszámért fizettek, 2,8 milliárd forint volt 2008-ban. Ez egy darab egyesből álló Abu-Dhabi rendszám volt, a vásárló pedig egy emirati üzletember. Befektetésnek vette, tehát valamikor profittal tovább fogja adni valakinek. Biztosan.

panorama_este.jpg

A szállásokkal és éttermekkel kapcsolatban akkora választék van, hogy lehetetlen úgy javaslatot tenni, hogy mindenkinek megfeleljen. A szállodák sokasága között nagy különbségek lehetnek. 

A 4 csillag alatti szállodákat csak akkor javaslom, ha valaki bulizni megy és nem számít, ha akár hajnali háromkor bekopog egy nagyon részeg sri lankai, hogy hányas szobába kopogott. A reptér közelében, kicsit a város szélén nagyon jó áron lehet sok csillagos szállodát találni, bent a dzsumbujban húzósak az árak. 

Egy kis gasztronómia 

Sok kedvenc éttermem van. Az első nagy élményem a Zuma volt. Természetesen Sharbellel mentünk a kiállítás után, ahol több sikeres üzletet kötöttünk, így volt okunk az ünneplésre. 

A Zuma abban az évben az év étterme volt Dubaiban, asztalt foglalni nem tudtunk, a bárban elszürcsöltünk pár italt, mire a látványkonyha pultjánál végre helyet kaptunk. 

„Tasting Menu”-t kértünk, így a japán konyha nagyon sok elemét élvezhettük. A japán konyha sokrétű, tömérdek mennyiségű alapanyag kerül felhasználásra – szerintem a japán konyha úgy általában is, de a Zumában mindenféleképpen mindenki számára élvezhető. 

Egy másik alkalommal egy nagyon kedves kolléganőmmel jártam ott. Ő alapvetően az oldalast szereti paleós beütéssel. Meg a császárhúst és a velős csontot. A kedvemért korábban, egy másik távoli országban már megkóstolta az avokádós ceviche-t is, ami nagy szó. 

Előételnek kértem egy kis sashimit, ami tulajdonképpen különböző nyers halak sokasága. Már nagyon vártam azt a pillanatot, amikor a falatot megrágva elégedetten csettint egyet. Nem ez történt. Szegény átélte azt a pillanatot, amit én a lóval. 

Láttam rajta, hogy már az első falat szájba érkezését megelőző levegővételkor már baj van. Öklendezés, de utána nagy erőfeszítések közepette egy próba a rágásra. És nem. 

Végül a falat a szövetszalvétában landolt és egyben nagyon szépen megkért, hogy valami hőbehatással készült, nem túl nyers étellel folytassuk, majd kért egy erős italt. 

A puha páncélú tarisznyarák következett, ami szerintem az egyik legfinomabb dolog a világon. Kedvenc kolléganőm nézte, ahogyan a currys szaftban mártogatom az ízeltlábú állatot és egyben bekapom az egészet. Mindenestül. Mert ezt így kell enni. 

Sajnos nem készült fotó róla abban a pillanatban, amikor egy kilógó lábacskát még kézzel a számba segítettem, de nagyon úgy tűnt megint öklendezni fog.  ÉS, sikerült rábeszélni, hogy ezt is kóstolja meg. Azóta neki is az egyik kedvenc csemegéje. Természetesen a vacsora végén „gasztrofasiszta” lévén, fotózkodnom kellett a séffel is.

A másik nagy kedvenc a Bab El Bahr. Szerintem ez a Közel-Kelet egyik legjobb libanoni étterme. Az ételek minőségéhez társul egy olyan megjelenés, ami az én értékítéletem szerint lenyűgöző. 

Ide este érdemes menni, a teraszon leülni és egy „shisha” elfüstölése mellet inni egy jeges, mentás limonádét. Kizárólag egy lédús citrom frissen facsart levéből. 

limonade.jpg

Majd utána jöhet a megszokott terülj-terülj asztalkám. Ha valaki esetleg ellátogat ide, akkor a humus és a tabouleh kötelező elem, a képek magukért beszélnek.

A fentieken felül kiemelném egy mexikói család üzemeltetése alatt működő Taco Barrio-t, ami a Silcion Oasis névre hallgató „kerületben van”. Ha valaki szereti a mexikóit, ez „A” hely, még mexikói üdítőitalok is vannak.

taco_barrio.jpg

A másik nagy kedvencem a „lobster & burger” - hamburger és homár, külön is és kombinálva is, grillezve és párolva. Én a hamburgert magában szeretem, így kértem egy homárt grillezve. Hozzá sültkrumpli és zöld saláta és egy kis berni mártás. Ennyi. Semmi flanc, csak rettenetesen finom ízek – most is csurog a nyálam.

lobster.jpg

Dubaiban a Tripadvisor szerint 9,109 étterem van. Én nagyon sok helyen ettem, rosszat egyszer sem. 

Dubaiba naponta van járat, az Emiratesnél olcsóbb megoldás is van, az nem naponta – ha valaki teheti, mindenképpen látogasson el akár egy hétvégére is, hatalmas adrenalin fröccs!

Gábor, mint eddig mindenhova, Dubaiba is a Vista segítségével repült, ők segítettek a sorozat összehozásában is. (X)

HÍRMONDÓ

Különleges országok, különleges munkák

Próbáltunk különlegességeket válogatni szombatra, így a nagy meleg elől elugrunk Finnországba és Izlandra, de ha valakinek az jobban tetszik, akkor tudunk folyami hajón is munkát, nem beszélve például a hegesztőrobot kezeléséről.

Csúnya véget érhet a kivándorlás 

A Nemzetközi Valutaalap becslései szerint az elmúlt évtizedekben két magyarországnyi ember hagyta el a régiót, ami gyilkos hatással volt a gazdaságra is. 

„Fütyüljenek, ha pénzt akarnak” 

A britek úgy döntöttek, emelik a tétet, aminek komoly jele, hogy Boris Johnson külügyminiszter kijelentette: nem hajlandók kifizetni az Európai Uniónak azt a pénzt, amivel még tartoznak. 

Tönkretenném a gyerekeim jövőjét, ha hazaköltöznénk 

A 40 éves Péter idén tíz éve hagyta maga mögött Szekszárdot, és érkezett meg az írországi Corkba. Jelenleg már Németországban él feleségével, és két közös gyerekükkel, akik már külföldön születtek. 

Megindulhatnak Magyarország felé a határátkelők 

Június óta a szomszédos országokból érkező, nem uniós állampolgárok, vagyis az ukránok és a szerbek a kijelölt hiányszakmákban munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak Magyarországon.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat Dubai Egyesült Arab Emirátusok Gábor kalandjai

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr612662321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DieNanny CH 2017.07.15. 07:07:26

Azon az első képen olyan a város, mint egy 1000 évvel későbbi utópisztikus lakhely...

DieNanny CH 2017.07.15. 07:30:05

A rendszám Svájcban is hasonló árucikk. Ugyanis magántulajdon, ha eladod az autódat, leszereled a rendszámot, és teszed fel az újra.
Itt is árverezik az 1-2 számjegyűeket, némelyik többszázezer frankért kel el.
De híresebb számok is értékesek.
Pl, az SZ-1291, Svájc "alapításának" évfordulója, pont pár hete kelt el 33 ezerért. Az SZ az Schwyz kantont jelöli, itt volt pár száz éve az a bizonyos irataláírás. Az SZ-3 ára pedig 98 ezer frank volt.

Din Serpahis 2017.07.15. 07:40:22

Szerény véleményem szerint a Perzsa öböl a világ segglyuka, hányingerem van attól a szemforgatástól ami ott folyik.

Dubaiból csak a reptérhez volt eddig szerencsém, hát annyi elég is volt belőle, brrr...

2017.07.15. 08:01:36

Számomra az egész arabvilag olyan mint a furulya szó,este szép és messziről,jó messziről......

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2017.07.15. 08:05:55

Annak ellenére, hogy a világ azon részét erős fenntartásokkal kezelem: ez érdekes volt. Köszönet érte!

Hari Seldon 2 2017.07.15. 08:19:06

Addig lesz biztonságos, és senki nem fogja megtámadni, amíg a környező országokkal van bevételük az olajból, és nem mennek csődbe.
Ahogy 20-30 éven belül az olajból már nem lesz jelentősebb bevétel, a környékbeli nagyobb államok akik majd gazdasági válságba kerülnek szépen lerabolják majd.
- Hasonló akciója volt Iraknak is 1990-ben, kimerült gazdaságilag az Iráni háborúban, és egyből megtalálta a szomszédos gazdag kis államot.

arncht 2017.07.15. 08:24:55

Engem se vonz ez a vilag. Pl marokkoba szivesen elmennek, ide ha fizetnenek se.

Golf2 2017.07.15. 08:25:41

Mit tud tenni az emberekkel a pénzt...

X0Y0ZQ3 2017.07.15. 09:02:27

@DieNanny CH: Az "SG1"-ért 135ezer frankot fizettek egy pár éve :-)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.07.15. 09:16:07

Kellemes emléket ébresztő, nagyon jó írás.

Az Emirségek "érdekességei" közül nekem az Emirates bevásárlóközpont tetejére szerelt, 400 méter hosszú, szlalom sípálya, a vezető nélküli, női szakasszal ellátott metró, és a Fujairahban péntekenként rendezett bikavidal tetszett a legjobban. (Nem kell aggódni, vér nem folyik, hanem óriási brahma bikák feszülnek egymásnak. Az erősebb nyer, Előfordul az is, hogy utána megkergeti zsűrit.) Ha még nem láttad, akkor bérelj taxit - öt-hat évvel ezelőtt 50 dirham volt egy órára - és a (valószínüleg) keralai származású sofőrnek mutasd meg térképen a helyet.

Strandolni az Indiai óceán partján, Fujairah emírségben a legjobb - ugyanis a Perzsa öböl vize szennyezett. A "selyem szukból" az "arany szukba" menet a Creek-en átkelve lehet látni, milyen koszos. Nem egy mindennapi élmény, ahogy a dzsunkák verte hullámok a fából készült csónak peremétől tíz centire locsognak.

De jó volt emlékezni! :-)

Herr Géza 2017.07.15. 09:21:03

@X0 Y0 ZQ3: A VS1-ért meg 160.100 frankot fizettek idén márciusban, ez most az aktuális rekord. :D

Golf2 2017.07.15. 09:31:14

@Herr Géza: Feltűnési viszketegség.

Csodabogár 2017.07.15. 11:13:50

Remek poszt. Kicsit kedvet kaptam hozzá, de nem hinném, hogy elmegyünk. Imádom a felhőkarcolókat és ott még nincsenek egymás hegyére hátára építve, mint pl. Manhattenben. Ha mennék reménykednék, hogy europai étterem is van, mert a felsoroltakat nemigen szeretem, sőt. A lobstert viszont annál inkább.

Turchi 2017.07.15. 11:56:00

@Csodabogár: Mindenféle kaja van, igen jók az éttermek. Meg sok más is jó.

Turchi 2017.07.15. 11:56:00

@Din Serpahis: Akkor én bizonyára jó segglyuk lakó lennék, a legjobb hely ahol valaha jártam. De legalább láttam és annak alapján lett ez a véleményem.

Én és Énke 2017.07.15. 13:00:44

A székelytől kérdezi az unokája:

- Öregapám, látott már antennát?
- Hát láttam is, meg ettem is.
- De hát az fémből van.
- Akkor csak láttam.

Burgermeister 2017.07.15. 13:00:47

Szállás milyen áron van? Olyan közepes, semmi luxi.

LyukasBogrács 2017.07.15. 13:50:26

Tisztara mintha Felcsutrol szolt volna a poszt.

puhacica 2017.07.15. 13:55:42

a top grearnek volt egy epizodja, amit dubaiban forgattak. termeszetesen a "szolgalati" autok is szerepeltek benne, erdemes megnezni.

a burger and lobsterbe meg el kellene mar menni...

Gdozsa 2017.07.15. 15:25:59

@arncht: vigyázz, mire vàgysz...:-)...Marokkò baromi jò hely (talàn megèr egy posztot....:-)....), Dubai sokkal szabadabb ès kötetlenebbnek tûnt nekem. Kezdèsnek Dubai könnyebb lenne

Gdozsa 2017.07.15. 15:27:12

@Csodabogár: ha Manhattan bejött, ez is tutira tetszeni fog. Egy hètvègère biztosan!

Gdozsa 2017.07.15. 15:28:49

@Burgermeister: €60-€70 között indul az àltalam elfogadhatò kategòria. Best-Western, nem a központban. Vista segít, hivatkozz a blogra....:-)

2017.07.15. 15:37:21

@Turchi:

"a legjobb hely ahol valaha jártam."

És mi tetszett benne? Szívesen élnél ott?

---

Más. Tegnap a világ nyolcadik csodájáról volt szó, kicsit erre fog rímelni, amit mondok: a világ leghosszabb graffitije meg a világ legnagyobb post-it mozaikja meg a világ legnagyobb reklámtáblája nem végtelenül agyatlan dolog? Létezik ember, aki tényleg _ez_ érdekel?

Úgy értem, biztos létezik, ahogy emberek vesznek louis vuitton táskákat meg csilivili autókat is, sőt, ezek szerint spéci rendszámot is. (Amit egyébként elhinnem is nehéz, hogy ilyen tényleg van.)

Igazi öncélú f.szverés (pardon, hogy megint közönséges vagyok), hogy nem attól drága valami, hogy értékes, hanem attól értékes, hogy drága.

Ostoba, agyatlan, felszínes dolog, nem?

Nem jártam dubaiban, csak az ilyen leírásokban, a facebook-posztokban meg a hírekben találkozom vele, de elsősorban és leginkább az agyatlanság mágikus gyűjtőmágnesének tűnik (és ennyiben valóban érdekes). Ha már az emír víziójánál tartunk, kíváncsi vagyok, lehet-e a végén műkődő/értelmes valamit kihozni szándékosan az ostobaságra alapozva.

Ja és igen. Egy szelfit de szeretnék a világ legnagyobb post-it mozaikjával.

"A világ legnagyobb post-it mozaikja", bzmeg.
encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQYHqume0sGy48d775L4gNrOwZaHegmY3sO24e4zvD8lJiYXxIY

2017.07.15. 15:41:00

@Gdozsa:

Ja, és a fenti fanyalgásom nem a posztnak szól, szerintem tök szórakoztató dolgokat írsz, jöhetnek még. :)

Shaktee 2017.07.15. 15:50:11

@LyukasBogrács: :) nincs is dubáj kisvasút.

Shaktee 2017.07.15. 15:51:14

@puhacica: már te is ilyen autóbuzi lettél? :)

Shaktee 2017.07.15. 16:05:30

@Gdozsa: Megéheztem :)

Szépek az ezüstjeid is.

gabors 2017.07.15. 16:06:25

csak azt tudnam minek megy valaki onkent dhimmi-nek (onkentes rabszolga) egy mohamedan orszagba akarcsak latogatoba is ...

nekem kb 10 eve eleg sokat igertek hogy UAE-be menjek ket evre koszi de NEM dolgozzanak ott az arabok

gabors 2017.07.15. 16:08:53

@LyukasBogrács: "Tisztara mintha Felcsutrol szolt volna a poszt. " igen marcsak urkozpontot kell epitenul a Dubai-ba es pari-ban lesznek :-)

Din Serpahis 2017.07.15. 16:13:46

@Turchi: Miért, szerinted én nem láttam?

gabors 2017.07.15. 16:14:48

" mindenképpen látogasson el akár egy hétvégére" minek hogy lassa hogy lehet egy diktaturaban (jo sok penzzel) egy jatszoteret epiteni a gazdagoknak ???

bocsika kedves posztolo lattad a rabszolgakat is (tobbseguk south east asia-n) ...

ez a poszt nagyon jo reklam 1st world gazdgeknak ... az elozok sokkal jobbak voltak ...

montroyal ( CAN qc) 2017.07.15. 16:36:31

mi nagyon szerettuk de megis a sivatagi Arabian night volt az emlekezetes 4x4 rodeo camp tevegeles kaja-pija tanc ..
www.facebook.com/zoltan.torok.12327/media_set?set=a.1062747787140215.1073741861.100002150117518&type=3

vándor madár 2017.07.15. 16:40:00

"Az uralkodónak két fia volt. A nagyobbik a család fekete báránya. Hivatalos forrás keveset beszél róla, a fentiek miatt. Sokat szórakozott, elég keményen, ahogy látni szoktuk a filmeken - versenylovak, helikopter, jacht, pezsgő, kurvák, kokain és Louis Vuitton."

Az uralkodónak nem 2 fia volt, hanem 9 (4 nőtől), maradt 8. Lehet, hogy van több is, de ennyi a hivatalosan elismert fiúgyermek meg még van 14 lány is. Akikről írsz, azok a koronahercegek voltak. És fekete bárány sem volt mindig a trónörökös, aki meghalt, hanem valahogy hirtelen az lett.

www.dailymail.co.uk/news/article-3243284/So-REALLY-happened-Dubai-s-Sheikh-Rashid-billionaire-prince-hit-claims-cocaine-sex-parties-roid-rage-killing-died-33.html

Az emirségek olajának legnagyobb része nem Dubaiban van, hanem Abu Dhabiban. A dubai emir legfőbb érdeme az, hogy jövőbelátással felépített egy csili-vili országocskát, ami már nem az olajra épül. De nem is olyan régen komoly anyagi gondok léptek fel és kénytelen volt az Abu Dhabi-i rokonságtól sok pénzt kérni. Azért hívják most a Burj Dubai-t Burj Khalifa-nak, az ottani emir neve után.

Tényleg Louis Vuitton meg minden műből van. A fő családi attrakció, hogy elmegyünk hétvégén egy mall-ba vásárolni, pedig nincs szükségünk semmire. A valós életforma turisztikai attrakcióvá korcsosult.

svédnyugger 2017.07.15. 17:37:52

Az egyik kép - gondolom - a vendégmunkások, "rabszolgák" lakásait és környezetét ábrázolja. Nem sokban különbözik egy lerobbant lakóteleptôl pl. Budapesten. Ami meglep, hogy milyen tiszták még ott is az utcák.

Turchi 2017.07.15. 19:04:31

@Nagy kámpics: Nincs időm kifejteni. Na meg fölösleges is lenne.

Turchi 2017.07.15. 19:04:36

@Din Serpahis: Dubaira értettem, nem az egész térségre.

flydomi 2017.07.15. 19:41:38

Tény és való,hogy okos volt a papi,hogy gondolt a jövöre,és elkezdett más irányba nézelődni,hogyha eljön az ideje annak,hogy nem lesz olaj,akkor elfogadható szinten éljenek.
De az biztos,hogy hiába van ennyi minden,akkor is meg fogják érezni a hiányát(olaj) még ilyen "feltételek" mellett is,ha majd eljön az idő.

sebi77 2017.07.15. 19:41:45

Érdekes cikk. Már sokat olvastam Dubairól meg Katarról, átutazóban voltam is ott. De minél többet tudok róla, annál ellenszenvesebb ez a világ. Az újgazdagok ízlése és világképe kimaxolva egy egész országra. Luxus, csillogvillog, vendégmunkássereg végtelenített körben. De kik azok a helyiek, és mit csinálnak egyáltalán? Mi a kultúrájuk, azon kívül hogy kurva gazdagok, és mindenkit lenéznek? Van ott bármi amit nem küföldiek építettek olajpénzen?

Csodabogár 2017.07.15. 19:45:22

Megnéztem, csak öt és félóra a repülőút, ami még elviselhető. Majd megnézem, van-e még egy érvényes útlevelem raktáron, aztán ha minden jól alakul, novemberben talán megnézzük Dubait. Remélhetőleg a Vista tudni fogja, hogy melyik a jó szálloda jó helyen.

2017.07.15. 20:15:30

@Turchi:

"Nincs időm kifejteni."

OK.

"Na meg fölösleges is lenne"

??? Ugyan miért?

De mindegy, nem akarom rabolni az idődet. :)

Shanarey 2017.07.15. 20:17:53

Egy hétvégére megérné odamenni.

SG-1-es rendszám nem érdekel, de a Babylon 5 az érdekelne.
:-)

Brix 2017.07.15. 20:56:46

Eddig akit kérdeztem, mindenki lebeszélt az Arab Emirátusokba való utazásról és ez a poszt sem győzött meg arról , hogy van ott valami , amiért érdemes odautazni. Ellenszenves kultúra, de azt el kell ismerni, van amit jobban csinálnak mint a nyugati országok! Jogokat ott nem osztogatnak mindenféle jött-ment bevándorlónak, így rend van és nyugalom, ellentétben Európával...

Turchi 2017.07.15. 21:55:43

@Nagy kámpics: Azért nem érek rá mert nyaralok DD
Azért fölösleges leírnom hogy miért jó mert Te már szépen, hosszan leírtad hogy miért rossz.

DocBulywood 2017.07.15. 22:29:13

9 napot töltöttem ott, Dubaiban és Abu Dhabi-ban. Mit ne mondjak, nagyon élveztem.

Nem azért mentem oda, h sajnáljam a kihasznált indiai, pakisztáni és egyéb népeket - ha sajnálkozni akarok, akkor arra gondolok, h Magyarország jobban teljesít és már sírhatok is.

Szóval f.szverés, meg megjátszás. Na igen. Az itthoni sok stadion, a kisvasút, Pénztáros Lócira bízott milliárdok akkor micsoda?

Érdekes világ, szórakoztató központ. Tessék így kezelni. Van Dubai-ban két, Abuban egy vízi park, vezethetsz a Yas F1 pályán, hullámvasutazhatsz - sajnos pont akkor tartották karban a Formula Rossa-t, így nem élhettem át a 0-240km/h-ra gyorsulást 4.9s alatt.

Számtalan szórakozási lehetőség, pl kirándulások a sivatagba, tevegelés, golfozás, vagy ha úgy tartja kedved, tandemezhetsz egyet a Pálmasziget felett - Skydive Dubai-nak hívják.

Vagy inkább helyette menj a kocsmába, szívd kartonszámra a cigit és panaszkodj, nincs pénzed semmire.

a Nanga Parbat rabjai 2017.07.15. 22:32:06

Csak a kaja volt ebben, szex nem...

csorsza 2017.07.15. 23:10:21

@Csodabogár: izraeli vízum ne legyen az útleveledben :)

2017.07.15. 23:10:31

@a Nanga Parbat rabjai: No és a faszos cetli? Az semmi? Ne légy telhetetlen ! :)))

Gretta 2017.07.15. 23:10:36

Nagyon tetszett, élvezet volt olvasni ! A párbeszédes történetek voltak a kedvenceim :)

Gyikarc 2017.07.16. 00:04:35

Szerintem meg Dubai a világ legszarabb helye. Sok helyen jártam, sok helyen is éltem (new york, los angeles, zurich, paris, budapest) és teljes meggyőződéssel állíthatom, higy dubainál szarabb nincs. Ennel elfuseráltabb várostervezést, elfuseráltabb "kultúrát" (nincs kultúra ugyanis), elfuseráltabb őslakosokat sehol nem tálaltam. Soha nem mennék vissza.

blackhairlady 2017.07.16. 00:14:39

Ezt is jovolt olvasni , csak ugy mint az elozoeket, remelem lesz meg jo sok ilyen uti beszsamolo :)

Latcho Rom 2017.07.16. 00:23:14

@Gyikarc: mert ahol élsz ott biztos faszos cetlikkel van a falad is tapétázva..hol is?

Dikusz 2017.07.16. 00:39:04

@Latcho Drom: "a falad is tapétázva" elsőre úgy olvastam, hogy a családi ékszer is tapétázva van:))

Latcho Rom 2017.07.16. 00:49:00

@Dikusz: Pláne! :))

Irtam neked a tegnapi bolgban, de nem sürgős ..

gabors 2017.07.16. 02:19:50

@Lat@Latcho Drom: what ?????

mindegy... olyan jo marha maj porkoltet sikerult osszhoznom hogy ez mar semmi mas mint lecso .....

Shaktee 2017.07.16. 02:39:12

@gabors: jó box van az nbc-n, madison sq garden mr letchó

gabors 2017.07.16. 02:58:13

@swing gitan: nbc-n ami van bulllshit !! fel percig birtam

Shaktee 2017.07.16. 03:12:27

@gabors: lekésted a polákot, jó meccs volt

pappito · http://pappito.com 2017.07.16. 04:36:45

nem is dubaiban volt a világ első fedett sípályája, hanem itt nálunk vidéken. ma is pörög, bár a dubai ski centrumhoz képest úgy néz ki, mint egy kerti budi :)

emelett, meg a dubai GDP harmada származik olajból, a többi az már rég mindenféle szolgáltatás meg egyéb ipar, kereskedelem stb.

kiváló minőségű rabszolgatartás van, indiaiak mindenféle jogok nélkül nyomják a blúzt

Grifter 2017.07.16. 08:53:58

(MK4-es Supra? Aligha.)

Drout 2017.07.16. 08:54:05

elmentek a picsába a címválasztással

Marques 2017.07.16. 08:56:02

Mint mindenhol, itt is van sok előnye és kevés hátránya a dubai-i életnek.

Az szemlélet kérdése, hogy rabszolgának tekinthetőek-e azok az indiaiak, akik itt munkát kapnak és abból gondoskodnak a családjukról, mert máskülönben Indiában éhen halnának.

Itt bármikor és bárhol teljes a biztonság, a bűncselekményeket súlyos retorzió követi. Nem akarok politizálni, de az itt elképzelhetetlen amit az otthoni mindenkori hazai politikai elit és a holdudvara megtesz, vagyis lopnak és hazudoznak.

Tényleg nem foglalkozik itt senki senkivel ha a játékszabályokon belül vagy. Ha piros kendőben mászkálsz zöld felsővel és kék alsóval, az sem érdekel senkit. A Ramadan-on kívül bármikor kiülhetsz egy parkba piknikelni, a kutya nem vergődik veled. Otthon azonnal elzavarnak a legtöbb helyről, nem értem miért.

A házasságon kívüli szexet nagyon komolyan szankcionálják ha rajtakapnak - örömlányok. Egyszerűen a palotákban folyó orgiákról szóló hírek nem igazak. Ahol feltűnnek a "lányok", ott a rendőrség gyorsan közbelép. Necces a lakásodba rendszeresen lányokat felvinni, könnyen börtön a vége még a helyieknek is. Ez az ő kultúrájuk, tiszteletben kell tartani és kész.

A Brent olaj ára kb. harmada a 2013-as árakhoz képest, ez mindenen látszik. Sorban küldik el a magas keresetű embereket, de ha értesz valamihez és azt valóban jól csinálod illetve nem 2 év alatt akarsz meggazdagodni, akkor jó életed van kint. Ez főleg akkor igaz, ha magas képzettséget igénylő szakmád van (orvos, mérnök). Pincér, építőipari munkás, IT-s ne próbálkozzon jelenleg, szinte lehetetlen elhelyezkedni ezekben a szakmákban. Az is nézőpont kérdése, hogy bármiből tudsz pénzt csinálni. Ez igaz, de az nem mindegy, hogy az 2000 dirham havonta, vagy 30000 dirham. Az indiaiaknak a 2000 dirham biztosítja a család megélhetését Indiában, az európainak ebből felkopik az álla.

A helyieknek nem kell építkezniük, az államtól ingyen kapnak lakást vagy villát. Ez attól függ, hogy családos vagy-e, vannak-e gyerekeid. A rezsi felét kell csak fizetniük, viszont az igaz, hogy ugyanazért a munkáért legalább háromszor annyi pénzt kapnak, mint te. Le kell "nyelni" ezt a békát még.

A tanulásod összes költségét állják, ha akarsz a Stanford-ra járni akkor fizetik. Megpróbálják ösztönözni a fiatalokat, egyelőre kevesebb sikerrel.

A boltokban nyugodtan felbonthatod az üdítőt és megihatod, senki nem fog szólni mert tudják, hogy a pénztárnál kifizeted. Ez otthon rendőri elvezetést von maga után.

A metrók környékét éjjel-nappal takarítják, szinte a "földről ehetsz" effektus. A bevásárlóközpontokban nem unott kiszolgálókkal találkozol, hanem pont a másik véglet. Néha zavaró, de inkább ezzel élek együtt mint az otthoni "mi az anyádnak jöttél be vásárolni" típusú eladókkal.

Négy-öt hónap "pokol", utána gyönyörű az idő kint. Eső kb. ötször esik kiadósabban egy évben, néha szitál egy kicsit. Senkinek nem ajánlom májustól-szeptemberig az utazást. A szállás nem vészes ha nem a Burj Khalifában szállsz meg, az étel nem olcsó, főleg ha az éttermeket veszed igénybe. De itt is megtalálhatóak a viszonylag olcsóbb éttermek, igaz azok nem a csili-vili területeken vannak.

Összességében szerintem több a pozitívum mint a negatívum. Álszenteskedés bárhol van, ahol emberek élnek, ebből kár messzemenő következtetést levonni.

Egy hetet érdemes rászánni, akkor láttál mindent.

tompus 2017.07.16. 09:09:18

@Brix: Sok érdekes nincs ott, én nem bántam meg, hogy jártam ott, de nem volt óriási élmény.

Vadalmaaaaa 2017.07.16. 09:53:54

Dubai:) az emberiseg a fold kincseit hulyesegekre pazarolja,sipalya a sivatagban meg effele elmes otletek,gratula

Vadalmaaaaa 2017.07.16. 09:54:02

@Marques: igen,tele vannak a nyugati egyetemek ottani diakokkal,tenyleg fizetik nekik az egyetemet, talalkoztam egy - ket ilyennel, büszkèn mesèlte,hogy Dubaiban egy könyvet sem olvasott mèg el soha eleteben,ott ok nem szoktak ilyet:), egy kis matek,nyelvek es mehet:)
Nyugati egyetemek meg felveszik oket,mert penzbol el mindenki,nekik meg van most per pillanat

Marques 2017.07.16. 10:11:20

@Vadalmaaaaa:

Becsülendő, hogy legalább próbálkoznak. A magyar ötmilliomodik marketinges, közgazdász, jogász, média, turista stb. szakos iskolákban gondolod különb papírt kapsz?

Dikusz 2017.07.16. 10:14:15

@Latcho Drom: én meg válaszoltam, de nekem sürgős a válaszod:)))

Sesamelmo (Q) 2017.07.16. 11:21:44

@Brix: van itt olyan amiert erdemes ideutazni.
Van kulturajuk: gyongyhalàszat a regi hajokkal es falvakkal, tevel (teveversenyek) solymaszat, lovak, henna, vannak epiteszetileg szep mecsetek, tradicionalis vizipipazas, arab etelek. UNESCO vilagorokseg resze helyek is vannak.
Van sivatag, kvad, homokdûnèk, jetski, paddleboard, kajak es a tobbi vizisport EGESZ EVBEN!
Keresztenykent is lehet èlvezni a muszlim ünnepeket/szokàsokat, ahogy pl az adventi vàsar se csak keresztenyeknek jo.

Teny, hogy màs, mint Európa. Màs szèpsègek vannak itt, mint otthon. Aki akarja, az itt is jol tudja magàt èrezni. Ahogy a poszt irojanak is sikerült.

Pernilla 2017.07.16. 11:27:11

@Sesamelmo (Q): Szia!! Te még Katarban vagy? Nemrégiben felmerültél egy katari posztnál, hogy vajon mi lehet veled :-)

gabors 2017.07.16. 11:44:19

@Marques: :"Az szemlélet kérdése, hogy rabszolgának tekinthetőek-e azok az indiaiak,"

nem, ez nem szemlelet, hanem igen rabszolgak sot azok is akik feherekkent ott dolgoznak csak tobb a baksis dhimmik ... akik ottl, mohamed foldjen, kiszolgaljak az igazhitueket ... ez nem szemlelet kerdese ez van a konyvben megirva ... !!! koszi a szerecsen mosdatasert ... so long and thanks for the fish

Marques 2017.07.16. 12:58:13

@gabors:

Nem érzem itt magam rabszolgának, bármit is ír a szent könyv. Elfogadnak és én elfogadom a szabályaikat. Élhetőbb mint sokan gondolnák.

Cecan 2017.07.16. 12:58:49

@a Nanga Parbat rabjai: No igen, én is inkább a homoktól kidörzsölt gátakról, luxusprostikra golflabdával lövöldöző sejkekről szerettem volna olvasni.

Mindenesetre végigolvastam, alapvetően tetszett is. A gasztrosznoboskodásnál mondjuk megremegett az ujjam az X felett, a homárról mindig az jut az eszembe, hogy 300 éve még fellázadtak ellene a börtönökben. Kb. ezt gondolom erről az egész PumpedGabo-landről is. Roppant mód kíváncsi vagyok mi lesz itt, amikor elfogy az olaj. A tippem az lenne, hogy 1-200 év múlva az emberi gyarlóság egyik iskolapéldájaként fogják emlegetni, feltéve ha lesz még élet ezen a bolygón.

korxi 2017.07.16. 13:00:20

Hjajj, ilyen ez a kattintásverseny. Nem kell nagyon túlgondolni a dolgokat, bele kell rakni a címbe a szex szót, azzal sokakat ide lehet hívni, igaze?

gabors 2017.07.16. 13:11:43

@Marques: " én elfogadom a szabályaikat." ettol vagy dhimmi !!!

Marques 2017.07.16. 13:15:46

@Cecan:

Az olaj még vagy 60 évig nem fogy el, viszont az alternatív energia jelentősége megnő. Szerintem nem kell 100 évet sem várni, én max. 30 évre gondolok. Ez egy lufi - talán ez jobb kifejezés rá mint a gyarlóság - ami nagyon jó ötletnek tűnt, csak a nagyságrendeket tájolták el. Próbált az emír előre gondolkodni - ami nekem tetszik -, majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Sesamelmo (Q) 2017.07.16. 15:01:28

@Pernilla: itt, csak csendben olvasgatok.
A katari poszt alatt elment a beszelgetes mas iranyba, de amugy nagyjabok az a helyzet, mint amit a posztolo leirt.

dr. mesterséges színezék 2017.07.16. 16:27:32

Las Vegas félmegyényi méretben.
Csak Vegasban már vakaróznak, hogy hogyan is tovább.

Pernilla 2017.07.16. 16:43:57

@Sesamelmo (Q): ok, akkor remélem minden rendben :-)

Yoss 2017.07.16. 18:49:25

Eléggé általános tévedés, hogy Dubaj gazdasága az olajra épülne. Itt a cikkben is történt rá utalás. Ezzel szemben az igazság az, hogy bár eleinte tényleg az olajbevételek tették lehetővé a fejlődést, de már elég régóta az olajból származó bevételek nem haladják meg a GDP 5-6%-át.

Yoss 2017.07.16. 18:49:30

@Csodabogár: Bármilyen éttermet találsz, de az arab éttermekben is vannak olyan kaják amik a hazai gyomornak is teljesen megfelelnek.

Yoss 2017.07.16. 18:49:38

@Marques: Nem az olajból élnek már nagyon régóta. A gdp 5-6%-át adják az olajbevételek.

Vadalmaaaaa 2017.07.16. 18:49:48

@Marques: ha lenne agya az emirnek,akkor napenergiaba fektetne,de nincs ezert inkabb sipalya epult a sivatagban,palma alaku sziget a tengerben ( ami sullyed amugy,nem veletlen nem formalt a termeszet palma alaku szigetet )meg ehhez hasonlo okos dolgok,dubai jo peldaja annak mi tortenik,ha hulyek kezebe hirtelen sok penz kerul

Cecan 2017.07.16. 18:50:09

@Marques: Jó, gyarlóság talán tényleg erős volt, mint a cím a poszt tartalmához. A gondolatmenet lényege inkább az volt, hogy amikor már bőven túl leszünk az olajon, akkor az utókor miként fog tekinteni ezekre a "vívmányokra", mint a tengerbe hordott több millió köbméter föld, hogy aztán Tom Cruise házat vehessen rajta. Számomra ez az egész nem más, mint a dizsi előtti farokméregetés, kinek milyen kocsija van, mekkora a bicepsz, "mekkora mellű nőd" - csak nagyban. Az olajból származó pénzek nélkül, miből fogják ezeket fenntartani? Ettől függetlenül tényleg pozitív, hogy az emír próbált gondolni a jövőre. Meglátjuk mi sül ki, én mondjuk nem biztos, hogy megélem.

tanato 2017.07.16. 19:41:39

@Vadalmaaaaa: Te ugyanaz vagy mint a néhai Alma Wad nevű nick?Ő is valamely Öböl béli államban lakik tizen -huszon éve.

Marques 2017.07.18. 17:40:33

@Vadalmaaaaa:

Majd kiderül, de ahogy említettem én sem tartom elképzelhetőnek azt, hogy ez sokáig működjön.

De a poszt lényege nem is ez, hanem rácsodálkozás az emberiség egyik "csodájára", mégha az a csoda nem is természeti jellegű.

Egyszer egy hetet mindenkinek megér szerintem.

Marques 2017.07.18. 17:40:38

@Cecan:

Tuti fenntarthatatlan az elképzelése. Én olyan 20-30 évet adok ennek, utána a sivatag elvégzi a dolgát.

Marques 2017.07.18. 17:43:50

@gabors:

Tökre nem érdekel mit gondolnak rólam.

Marques 2017.07.18. 17:45:01

@Yoss:

Az Emirátusokra értettem, nem Dubai-ra.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása