oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. június 18. 06:30,  Büntetés külföldön élni? 237 komment

2017. június 18. 06:30 Határátkelő

Büntetés külföldön élni?

Alighanem a legtöbb határátkelő átélte már azt, amit az eheti blogajánló egyik szerzője, aki a magyarországi látogatáskor minden alkalommal szembesült a sajnálkozással, hogy neki külföldön „kell” élnie. Ez lesz tehát az egyik téma, emellett egy más típusú hazalátogatásról is szó esik, végül pedig azok kapnak tippet, akik Hollandiában vállalkoznának.

cim_kerites.jpg

Kezdjük a hazalátogatással, annál is inkább, mert az Élet sója blog szerzőjének elege lett abból, hogy állandóan azt sugallják, milyen rossz neki, hogy külföldön él.

„Külföldre költözöl – sajnálnak. Látogatóba jössz Magyarországra – sajnálnak. Visszaindulsz – sajnálnak. Kijelented, hogy jobban érzed magad külföldön – csodálkoznak, s úgysem hiszik el. 

Öt éve minden kényszerítő körülmény nélkül külföldre költöztünk, s kényszerítő körülmény alatt elsősorban a gazdasági okokat értem. Volt munkánk Magyarországon, fizetést is kaptunk, de túl sokat dolgoztunk, s től kevés dolgot engedhettünk meg magunknak. 

Azt gondoltuk, hogy külföldön nyugodtabban, kevesebb stresszel élünk majd, kicsit jobb életszínvonalon. Nem tévedtünk, azt kaptuk, amit vártunk. Egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, kiszámíthatóbb életet. Nem kolbászt a kerítéshez, hanem egy életet kerítés nélkül. 

Minden évben hazalátogatunk, pontosabban meglátogatjuk a hazánkban élő rokonainkat és barátainkat. S minden évben átélem, hogy sokan sajnálkozó hanglejtéssel kérdezik meg, ugye, milyen jó itthon? A „hogy vagytok?” kérdésre meg sem várják a választ, rögtön maguk megválaszolják, „gondolom, most nagyon jól, hogy itthon vagytok!”. 

Eddig csak magamban dühöngtem, hogy miért hiszi azt mindenki, aki külföldön él magyarként, az annak tulajdonképpen egy büntetés. S semmiképpen sem érezheti jól magát, mert nem a hazájában él. 

Nos, ebben az évben nem hagytam, hogy megválaszolják a nekem feltett kérdést. Rögtön rávágtam, hogy jól vagyunk, de várjuk már, hogy hazamenjünk, mert nagyon jól érezzük magunkat választott hazánkban! 

Kerekre nyílt szemek, csodálkozó tekintetek, s hitetlenkedő mosoly volt a válasz, majd gyors témaváltás. Azaz a messziről jött ember mondhat bármit, nem hiszem én azt el – gondolták sokan.” 

Mondanom sem kell, érdemes elolvasni a teljes posztot, itt tehetitek meg.

Egy kis Budapest 

Más típusú hazalátogatás lett az Életem morzsái blog írójának budapesti útja, de azért ő is szembesült pár sajátossággal.

london_11.jpg

„Szeretek hazajárni turistaként. Budapest szép és nagyon sokat fejlődött az elmúlt években. (…) 

Hajnalok hajnalán elindultam az éjszaki busszal a belvárosba. Majd a National Express járatán tovább haladtam a reptérre. A busz Vauxhallnál ment át a hídon, így pont lehetőségem volt lefényképezni a London Eyet már pirkadatkor. (…) 

1-kor már Pesten a reptéren a BKK automatához tartottam. Van kemény két automata a reptéren, amihez 30-30 ember sorba is állt. Talán több automata kéne! 

Eldöntöttem, hogy nem állom ki a sort. Felszálltam a buszra és ott vettem jegyet. A buszsofőr bácsi türelme elment mire kikotortam a táskából a nálam lévő forint százasokat. Bocsika, én vagyok az utas, kissé lehetett volna türelmesebb is. Ja, az meg alap, hogy köszönésre nem köszönt vissza. 

Metrónál újabb próba várt. Egy működőképes automatát kellett találnom. Miért nincs több??? Végre, lett. Vettem egy 24 órás bérletet. Kaller bácsinak mosolyogva mutattam. Nézze bácsi, nem bliccelek! Eskü, az érvényességet nem nézte. Felmutattam valamit és ennyi érdekelte. 

3-as metróval robogtam Ferenciek terére. Itt szoktam pénz váltani. Egymás mellett van két váltó, de az egyik lehúzós… nagyon rossz árfolyam volt kiírva. Az Ibuszosba mentem be, ott nem vertek át. 

Majd a pékség jött. Fornetti mini túrós, lekváros, csokis falatkák…Mindig megdicsérem a boltot, szeretem a választékát. 840 forintért csomó finomságot vásároltam össze. Köszönöm. (Kevesebb, mint 3 font – imádom.) 

Az aluljáróban egy idős néni árulgatta csokrait. Nálam meg közel 30 ezer volt, adok a néninek egy ezrest – elhatároztam. Kivettem a pénzt a táskámból, odaléptem, kezébe nyomtam. 

„Ezt mind nekem?” nagyra nyílt szemekkel nézett rám. Igen! Csokrot nem kértem. Majd siettem is a metróra, otthagyva a döbbent nénit. Átváltott fontból nem nehéz adakozni. 

Egyszer én is leszek nyugdíjas és biztos örülni fogok, ha nekem segít valaki. Most viszont még én segíthetek, legalább ennyit valakinek. (Amúgy meg erős és büszke ország vagyunk… plakát mondja. Azért fordul elő, hogy nyugdíjas nénik poénból csokrot kínálnak adományért metrónál.) 

Délután tesóm feleségének a családjánál voltam vendégségben. Igazi vendéglátás volt. Köszöntő kupicával, finom levessel, frissen sütött húsival, s végül krémesekkel. Köszönöm nekik a szeretetteli fogadtatást is! 

Jó volt otthon nagyon.” 

A teljes posztot itt találjátok.

Tippek kezdő hollandiai vállalkozóknak 

A Brexit óta Hollandia népszerűsége érezhetően megnőtt a határátkelő magyarok körében, ami már csak azért sem csoda, mert (legalábbis a kezdetekkor) egész jól ellehet boldogulni angolul is. Mi a helyzet, ha valaki nem munkavállalónak menne oda dolgozni, hanem saját vállalkozást indítana? Ebben segít a Hollandokk pár tanáccsal.

hollandia.jpg

„Aki a tanulmányait nem túl piacképes területen végezte, és kedvet sem érez például a PHP programozás megtanulásához, az a szíve mélyén érezze magát továbbra is ugyanolyan értékes munkaerőnek, mint bárki más, de el kell fogadnia, hogy szinte mindig csak a nyelvtudásával arányos szintű elismerésre, megbecsülésre számíthat. 

Ez a friss határátkelőknek tényleg olyan érzést kölcsönöz, mintha két életük lenne, és most a másodikat teljesen elölről kellene elkezdeniük... A nyelvtanulás tehát alap, ezúttal azonban az érvényesülés egyéb aspektusaival foglalkozunk. 

A teljes kilátástalanság, csapdahelyzet, áttörhetetlen fal és üvegplafon-érzés helyett kihasználhatjuk Hollandia vállalkozóbarát oldalát, gondolkodhatunk projektekben, lehetünk szabadúszók, dolgozhatunk online, és persze saját üzletet is bátran nyithatunk. 

A nyitott szemlélet, a tanulás, a tájékozódás, a befektetett idő ezeken a területeken is jó eséllyel fog megtérülni. Ingyenes tájékoztató napokból, szakmai segítségnyújtásból szerencsére bőven van választék. 

A Holland Expat Center South Eindhovenben idén számos pénzügyi, vállalkozói programot szervezett. Májusban például a kereskedelmi kamara, a Startups Foundation és a Rabobank részvételével egy remek tájékoztató napot tartottak kezdő vállalkozók számára. 

A kereskedelmi kamara (Kamer van Koophandel, más néven Chamber of Commerce) lényegében minden vállalkozáshoz szakmai támogatást nyújt, és ösztönzi a mind további sikeres működést. 

Jó hír, hogy a cégalapítás számlanyitással együtt 48 órán belül meg is van, üzleti tervet pedig csak hitelfelvételhez kell készíteni. Kezdésként az egyéni vállalkozói forma - zzp - is elég lehet. 

A szigorú munkaügyi szabályok miatt a szakemberek a Kft. (hollandul BV) formát ajánlják, ha alkalmazottaink is vannak, mivel egy hosszabb betegszabadságra kerülő alkalmazott különben könnyen be tudna dönteni akár egy jól menő családi vállalkozást is. 

Ez azért különösen sarkalatos kérdés, mert az egyéni vállalkozók ugyanakkor rendkívül kedvezően adóznak Hollandiában (is). Aki kimondottan Eindhovenben gondolkodik, annak a Brainport nagyon sokat jelenthet a kapcsolatok, lehetőségek feltérképezésében. 

A Kamer van Koophandel irodái számos holland nagyvárosban elérhetők, előzetes időpont-egyeztetéssel bármikor felkereshetők, de rendszeresen szerveznek előadásokat, workshopokat is többek között vállalkozáskezdéshez, üzleti tervkészítéshez, fenntartható vállalkozás kialakításához is.” 

Akit tehát érdekel egy hollandiai vállalkozás beindítása, az olvassa el az eredeti posztot, annál is inkább, mert tele van hasznos linkekkel.

HÍRMONDÓ 

Miért éri meg magyar takarítókat vinni Izlandra? 

Ez volt az első gondolatunk, amikor belefutottunk egy álláshirdetésbe, amelyben éppen takarítókat kerestek az északi országba. A titok nyilván a pénz körül keresendő. Ha már itt tartunk, tudtátok, hogy van olyan munka, hogy káposzta csavarás? 

„Az emberek nem dolgozzák halálra magukat” 

Az orvosok elvándorlása egyike a magyar egészségügy legnagyobb problémáinak. Nagyon sokan mennek közülük az Egyesült Királyságba, ám a magasabb fizetés csak az egyik ok. 

Folytatódik a harc a külföldre küldött dolgozók bére körül 

Újabb tárgyalásokat folytattak uniós miniszterek a külföldre küldött dolgozók béréről. Az ügy mélyen megosztja az EU-t: a keleti-európai tagországok abban érdekeltek, hogy polgáraik alacsonyabb bérért is dolgozhassanak nyugaton. A nyugat-európai tagállamok eközben szociális dömpingről beszélnek. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Magyarország Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

http://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9812599619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

tanato 2017.06.18. 20:36:50

@Imre apó: @Horthy Miklós cselédje: @IT Knight:
na Hinta meg IT:Lásd kivel van dolgotok,írok egy szépet ide nektek: A HAZÁD NEM EGY SZÁLLODA AHONNAN BÁRMIKOR KIJELENTKEZHETSZ HA NEM VAGY MEGELÉGEDVE A SZOLGÁLTATÁSOKKAL!!.
Akár lehetnék fizetett vagy önkéntes kormányügynök ha én találtam volna ki ezt az idézetet.De nem,nem vagyok ilyen okos,nem én voltam egy most elolvasott könyvben találtam rá.
A könyv címe NUJEEN,Egy tolókocsis mozgássérült /Little kórban szenvedő 14 éves szíriai kurd kislány meséli el benne menekülése történetét a a szétlőtt Aleppóból Németországig.A saját nővére tolta át Törökországon , Égei tengeren,Görögországon,Macedónián,Szerbián,a magyar határ érintésével/mi persze nem engedtük be,Röszkénél /visszazavartuk őket/Horvátországon,Szlovénián,Ausztrián keresztül Németországba.
Na szóval Szíriában is megosztott a lakosság: egy része ugyanúgy elítéli a külföldre menőket mint MO:-on.
Néhány méterre a Török határvonaltól egy hatalmas falra írták fel ők az idézett mondatot a kifelé menők részére.

gabors 2017.06.18. 20:42:38

valaki valamit tud mar a francia valasztasrol ???

Macron hogy all ???

nyuszigonosz 2017.06.18. 20:56:09

@gabors: Nagyon jól. :-) Óriási többséggel: 355 parlamenti hely, a többi pártnak nagyon kevés, pl. Marine LePen pártjának összesen 8.

nyuszigonosz 2017.06.18. 21:02:13

@geegee: A gyakorlati megléte: van mobil telefonálás, meg internet is van ezeken a szigeten is. :-)

De mondjuk még a világ végén lévö Skót szigeteken is van mobil hívás meg internet, bár némelyiken néha nem igazán jól. De van. :-) Ez nem saját tapasztalat, de a sok ott jatszódó krimiböl tudom. :-)

Elöre fizetös tankolás: Franciországban van, éjjel némelyik autópályás benzinkút ilyen.
Máshol még nem tankoltam elöre-fizetéssel.

Golf2 2017.06.18. 21:09:48

Na legalább a franciáknál normális vezetés lesz. Igy is túlerőben lesznek a sötétek,gonoszok.

M. Péter 2017.06.18. 21:11:12

@geegee: A megmaradt valutát vissza lehetett váltani, legalábbis amennyit az ember hivatalosan váltott, persze volt néhány százalék veszteség az árfolyamon.

gabors 2017.06.18. 21:27:11

@tanato: "Néhány méterre a Török határvonaltól egy hatalmas falra írták fel ők az idézett mondatot a kifelé menők részére. "

Pedig sziria nem is volt orszag 1937 koruli-ig es mint most latjuk olyan hogy sziria-i "nep" nincs is (nyelv sincs) hanem van 4-5 nagyobb etnikum azon belul meg erosebb es gyengebb klanok (ezen meg a vallasi sokszinuseg emel egy kicsit nagyobb elvezettel gyilkoljak egymast) .. mindezt lehet koszonni UK es Francia felvilagosodott diplomataknak ...

M. Péter 2017.06.18. 21:42:27

@geegee: A műszaki oldalát nem tudom a dolognak, de a Kanári-sziegeteken él 2 millió ember és évente több mint 10 millió turista megy oda, szóval megéri valamennyi pénzt költeni rá. Erdekesebb, hogy az ingyenes roaming olyan helyekre is vonatkozik, mint Francia Guyana vagy Réunion.

tanato 2017.06.18. 21:51:06

@gabors: Igen erről a kislány is ír,a belső ellenségeskedésről,különösen pedig a kurdok másodrendű állampolgárságáról.Érdemes elolvasni a könyvet,nagyon jó.
Viszont a mondat tényleg dicséretére válhatna egy Fidesz aktivistának is/Már ha ő találta volna ki,persze/

Arthamyr 2017.06.18. 21:56:01

@Horthy Miklós cselédje: Ja, ez az "IT szakma" (:D) már csak ilyen, valóban, Nyugat-Európában lépten nyomon csak munkanélküli IT-ssel találkozol. Nem üres szavak ezek, 3 nap múlva én is az ő számukat növelem majd. Elviselhetetlenül kemény az IT-s élet, baristának kellett volna mennem, de már késő. :(

Arthamyr 2017.06.18. 21:57:07

@gabors: a 99%-ot én is túlságosan magabiztosnak érzem. :)

gabors 2017.06.18. 22:00:50

@Arthamyr: "yugat-Európában lépten nyomon csak munkanélküli IT-ssel találkozol. Nem üres szavak ezek, 3 nap múlva én is az ő számukat növelem majd." nem azt irtad hogy kilepsz ???? pl itt akkor meg segijjke sem jar .... nem tudom lehet mindenki aki nem dolgozik az munkanelkuli .???

gabors 2017.06.18. 22:08:21

@Arthamyr: "@gabors: a 99%-ot én is túlságosan magabiztosnak érzem. :) "

sot a cseledke szerinti 800k HUF az 5000 EU-nak felelne meg de legyen (foleg fizetesrol volt szo nem "nettorol" de legyen .. ) en teljesen biztos vagyok benne hogy az ide irok tobb mint 1% "visz haza ennel tobbet) persze volt mar errol vita hogy hulyeseg netto fizetesrol beszelni ... mert az tul sok mindentol fugg egy gyermektelen notlen kollega ugyanazzal a bruttoval tobbet visz haza mint en mert a biztositasra en joval tobbet koltok (vonnak le)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.18. 22:09:09

@Pink Petsch: A hitelkártya hasznos dolog, ha van hozzá a díjat meghaladó készpénzvisszatérítés és nyaralásnál se rossz, ha a hotelben és az autókölcsönzőnél azt adod meg biztosítékként.
A kártyák biztonságáról meg csak annyit, hogy be kell állítani a napi limiteket (nekem pl. hitelkártyával kp felvétel 0), ingyenes SMS értesítést kell kérni a pénzmozgásról és regisztrálni kell, hogy neten csak SMS/jelszavas jóváhagyással lehessen fizetni.

@geegee: Miért ne lehetne tenger alatti kábel, ha van a kontinensek között is? Az biztos, hogy működik a hívás és az adatroaming is EU-s díjakon a Kanári-szigeteken, tavaly voltam.

gabors 2017.06.18. 22:14:57

@M. Péter: A Kanari szigeteket mar sok sok evvel ezelott tengeralatti kabelle kotottek ossze Spanyolorszaggal es utanna Afrika nyugati reszevel nem tudom melyik orszag de lehet tobb is

Arthamyr 2017.06.18. 22:15:54

@gabors: Segíjjke sajna nem jár, mert én mondtam fel. Mondjuk ha járna sem lenne überjó, kb. 300 ojró lenne hetente, de talán még adóköteles is?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.18. 22:16:06

@gabors: Idén már volt két hónap, amikor nem vettem fel készpénzt.

@geegee: Van az ismert történet a FIFO elvről, amikor a nagymama mindig a régi kenyeret eteti családdal, hogy ne kelljen kidobni, a frisset pedig elrakja másnapra. Csak egyszer kellett volna kidobni a régit, hogy mindig frisset ehessenek...

Arthamyr 2017.06.18. 22:24:16

@gabors: Az 1%-nak egy véletlenszerűen kiválasztott magyar emberből álló mintánál, akiknek jelentős része külföldön van, megvan az esélye arra, hogy elég magas legyen. Na mind1, kár is ezen rugózni, ha ő úgy gondolja, jól él, és elégedett, váljék egészségére, amíg nem mástól lopja. :) Az meg, hogy IT-sként osztja az észt otthonról, komolytalan, mert aki mondjuk egészségügyi dolgozó (de nem hálapénzzel elárasztott orvos), az bekaphatja otthon, Nyugat-Európában meg meg van becsülve.

gabors 2017.06.18. 22:24:22

@Online Távmunkás: "@Pink Petsch: A hitelkártya hasznos dolog, ha van hozzá a díjat meghaladó készpénzvisszatérítés "

egyedul AmEx-nek fizetek dijat pedig van kb 8 egyebb Visa/Mastercard es Discovery.... van ahol ebben a negyedevben 5%-ot kapok vissza elelmiszer uzletekben ... azonkivul egyszer egy honapban online kifizetem ...

az egyikre, 2.99%-os kolcsont vettem fel amibol 7.75%-os epitesi kolcsont fizettem vissza ... szoval vannak hasznos dolgok boven persze esznel kell lenni es jo ha a hitel-mutato (credit score) minnel jobb ..

Arthamyr 2017.06.18. 22:27:08

@Online Távmunkás: A kenyeres szarakodás nem csak a nagymama csinálja. :/ Amúgy romlandó árut nem kell betárazni és akkor nincs ilyen gond (a kenyér kb. a leghamarabb romló dolog, fél nap alatt jelentősen veszít az élvezeti értékéből).

gabors 2017.06.18. 22:30:35

@Arthamyr: "kb. 300 ojró lenne hetente, de talán még adóköteles is? " 1200 Eu azert nem keves (majd a cseled megmondja mire eleg Mo-on) de az biztos hogy tobb mint a semmi itt adokoteles de ha csak ez a jovedelem akkor erre sok ado nincs viszont TB-t ebbol (itt) nem vonnak (de nem is szamit bele a nyugdijba) ...

amugy van benne racio hogy aki kilep onszantabol az ne kapjon segijt ... viszont nem tudom mi van akkor ha valakinek a szerzodeset nem ujitjak meg

Arthamyr 2017.06.18. 22:34:38

@gabors: A nem megújítás elvileg nem kizáró ok.

gabors 2017.06.18. 22:55:17

@Online Távmunkás: " Van az ismert történet a FIFO elvről, amikor a nagymama mindig a régi kenyeret eteti családdal, hogy ne kelljen kidobni, a frisset pedig elrakja másnapra. Csak egyszer kellett volna kidobni a régit, hogy mindig frisset ehessenek... "

Seregben pont igy csinaltak (tudom mert sokat voltam konyhan mint tapos .... ) minden nap hoztak kenyeret mindennap kipakoltuk a furgonbol be a raktarba de mindig az egy vagy ket nappal korabbit kellett kivinni .... ...

Csodabogár 2017.06.18. 23:07:13

@Pink Petsch: Kirablásnál a kártyát rögtön le kel tiltatni. Emberem pénztárcáját ellopták Milanoban, ő volt a hibás, farzsebbe tette, a pénz eltünt ok. de több órás telefonálgatással tudta csak letiltani a kártyát, ami amerikai volt. Szóval ha valakinek peche van, akkor mindegy, hogy pénz vagy kártya. Mindenképpen bonyodalom és kellemetlenség.

Csodabogár 2017.06.18. 23:11:02

@nyuszigonosz: Sajnos csak 42% volt a résztvevők száma. Ahogy az egyik kommentátor mondta, a parlamentben Macron azt csinál amit akar, de baj majd az utcán jön ősszel. Bár ne lenne igaz.

IT Knight 2017.06.19. 00:20:18

@Latcho Drom: "De vajh miert jossz erre a blogra ha olyan jol smakkol minden Otthon? :-) "

elvezem a tarsalgast :)

masreszt szeretnek ravilagitani, hogy az itt oly nepszeru nezet, miszerint Nyugat=kanaan & Mo=Orbanisztan egszeruen nem igaz.

IT Knight 2017.06.19. 00:20:31

@Latcho Drom: "Hány gyereked van, ingatlanod hitelmentes-e, hova hanyszor jarsz/jartok nyaralni? "

gyerek: ezt az egyet nem arulom el
ingatlan: 3 lakasunk van, abbol az egyiken meg van valamennyi hitel de mar nem sokaig
nyaralas: Eurpoan belul mondjuk 10-szer egy evben, plusz ketszer-haromszor egzotikusabb helyre. A kovetkezo Del-Amerika lesz.

IT Knight 2017.06.19. 00:20:42

@Herr Géza: jo, a 99% tulzas volt, biztos van 3 darab milliomos, aki ide irogat, meg meg ket buddhista, aki akkor is jobban erzi magat nalam, ha kenyeren es vizen el.

de ez nekem lenyegtelen is, csak az relevans, hogy nem tudnek jobban elni ezzel a szakmaval nyugaton sem, mint Mo-on. Es ezzel nem csak az IT-sok vannak igy.

Arthamyr 2017.06.19. 00:21:58

@IT Knight: A második fele sajnos megállja a helyét. Az más kérdés, hogy ez valakit mennyire zavar.

Pink Petsch 2017.06.19. 00:39:50

@Online Távmunkás: Egen, mindezeket tudom .. pont ezért nincs. Egy csomó biztonsági macera, és az adataidat még igy is ellophatják.

Pink Petsch 2017.06.19. 00:55:20

@Csodabogár: Egy bankkártyát nemcsak fizikálisan lehet ellopni...

Pink Petsch 2017.06.19. 00:57:21

@IT Knight: "A hölgy mintha nagyon is fogadkoznék ..."

Horthy Miklós cselédje 2017.06.19. 01:02:52

@IT Knight:

Nem is az hogy Orbanisztán....
Az én álmomat a budapesti ingatlanlufi tette tönkre.
Volt egy álmom : budapesti ingatlan.

2014re már karnyújtásnyira volt az álom, akkoriban még lehetett kapni pici lakást 7 millióért is külvárosban. Már nem volt messze...

Aztán jött a house bubble, a német nagytőke, az airbnb, a tébolyda és 1,5-2 év alatt hirtelen ugyanaz a pudvás lakás már 15 millióba kerül.

Az álom véget ért, én pedig összeomlottam lelkileg.

Ekkor untam meg a pénzgyűjtést is amúgy, elment azt egésztől a kedvem.

gabors 2017.06.19. 01:10:45

@IT Knight: "masreszt szeretnek ravilagitani, hogy az itt oly nepszeru nezet, miszerint Nyugat=kanaan & Mo=Orbanisztan egszeruen nem igaz. " aruld el heny evet eltel es dolgoztal kint hogy ossze tudod hasonlitani .... mert akik mondjuk eveket vagy evtizedket eltek mar kint lattak es eltek mindket oldalon ...

Senki nem irta itt hogy Mo nem jo egy eleg kis kissebsegnek akik eppen csokosok (bar ismerek aki az MSZP alatt is es most is ebben a korben van )

es nyilvan olyan is van akik nyugaton sem tud semmire sem menni (vannak itt is gratzbol)

nem is ertem miert vitatkozom ...

gabors 2017.06.19. 01:21:33

@IT Knight: "@Latcho Drom: "Hány gyereked van, ingatlanod hitelmentes-e, hova hanyszor jarsz/jartok nyaralni? "

gyerek: ezt az egyet nem arulom el
ingatlan: 3 lakasunk van, abbol az egyiken meg van valamennyi hitel de mar nem sokaig
nyaralas: Eurpoan belul mondjuk 10-szer egy evben, plusz ketszer-haromszor egzotikusabb helyre. A kovetkezo Del-Amerika lesz. "

ezt az itt bevallott 800k HUF-bol NEM lehet megcsinalni meg akkor sem ha az "netto" valami nem stimmel biztos lehet "keresni" ennel tobbet de az mar csokos kategoria

arrol nem is beszelve hogy Mo-n egy dolgzonak jo esetben 30 nap evi szabija van abbol 12x valahova elmenni atlag 2.5 nap legjobb esetben 5 ha beleesik egy hetvege akkor is 1 nap minum az utazas EU-ban (1/2 oda 1/2 vissza) egzotikus helyre meg 2 bocs de az nem nyaralas kategoria .... ez megint vallami fullentes dolog lehet vagy te "dolgozo" vagy hanem vallakozo es neked dolgoznak ... na ez megint mas dolog vallakozokent NAGYON jol lehet elni MO, lasd megint Meszaros ... ha erre gondolsz akkor valoban nem elnel sehol jobban mert gondolom nem vagy Zuckeberg quality :-(

Latcho Drom 2017.06.19. 02:39:29

@IT Knight: Azt hiszem eleget ragoztad a dolgot. Mind örölünk a sikereidnek.

Gyere máskor is fényezgetni az életkédet ..nekünk.

gabors 2017.06.19. 03:10:39

Na megint terror Londonban ... damn

adg 2017.06.19. 05:49:30

@IT Knight: "masreszt szeretnek ravilagitani, hogy az itt oly nepszeru nezet, miszerint Nyugat=kanaan & Mo=Orbanisztan egszeruen nem igaz."

Teljesen igazad van, ez nonszensz.
Magyarorszagon valojaban az emberek ilyeneket mondanak:

"ingatlan: 3 lakasunk van, abbol az egyiken meg van valamennyi hitel de mar nem sokaig
nyaralas: Eurpoan belul mondjuk 10-szer egy evben, plusz ketszer-haromszor egzotikusabb helyre. A kovetkezo Del-Amerika lesz."
Es hol vannak még az autok? Ket teszla meg egy aston martin az asszonynak, valami rendesebb auto apanak, vagy ilyesmi, gondolom.

Pluszban meg ilyen remek baratokat is nyerhetnek, mint a cseled ur, becsuld meg, ilyet nem talalsz minden bokorban.

Talan meg az arányokrol es a mértékekrol olvashatnal meg egy picit, de amugy nagyon jol beszelsz, siman latjuk, hogy messze foldon ki erzi leghosszabbnak a farkát.

geeeteee 2017.06.19. 06:19:16

@Csodabogár: Itt is vannak helyek, ahol ez van, de inkább csak éjjel.

geeeteee 2017.06.19. 06:19:23

@gabors: Nem akarok hülyeséget írni, de úgy rémlik, hogy látok elég gyakran. Nem figyelem és ezért fel se tűnik, nekem olyan hétköznapi eszköz volt régebben, gondolom azért. Utoljára pár éve fizettem így céges kártyával, mert nem működött.
Kiváncsiságból rákerestem a neten, a mai napig árulják is a kézi lehúzót, szóval biztosan nem halt ki.

Arthamyr 2017.06.19. 07:26:07

@Pink Petsch: Nincs anyagi veszteség, ha ellopják a kártyát, a bank visszatéríti a dolgokat, csak némi macera.

Dikusz 2017.06.19. 07:48:07

@Horthy Miklós cselédje: IX.kerületben Kén utca, Hős utca környékén, vagy a Diószegi Sámuel utcában biztos van eladó lakás, és annyira nem is külváros, még marad is pénz berendezni.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.19. 07:59:51

@Arthamyr: jobseeker's allowance vagy micsoda sem? Nem néztem utána, csak hallottam, hogy van ilyen is. Érdemes lenne a Citizens' Information oldalt megnézni vagy betérni egy irodájukba, hátha.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.19. 08:06:14

@Pink Petsch: :-D

(ennyi szabadság mellett mikor dolgozik, ez merült fel bennem.)

Herr Géza 2017.06.19. 08:14:58

@Dikusz: Kicsit összemosol pár kerületet, nem? Kén u. : IX., Hős u.: X., Diószeghy S. u.: VIII.ker. :D De szuper jó környék mindegyik...:)))))

Antal Jozsa 2017.06.19. 08:26:04

@IT Knight: Ertem hogy jol lehet keresni IT teruleten, de sajnos nem mindenkinek megy olyan jol.En szeretnem ha az embertarsaim a tarsadalom is jobban elne. Ami miatt én félnék haza koltozni az az egeszsegugyi ellatas (azt beszelik) romlo szinvonala. Sokat ersz a jo fizuval egy komoly betegseg eseten, maganrendelokben sem lehet mindent kezeltetni. Maskulonben oke lehet sporolni, de ha hirtelen elkuldenek kapsz 3 honapig minimalberes segelyt, huaba fizettel joval tobb jarulekot be..... ennyit a kiszamithatosagrol. Kulfoldon igaz kulfoldi maradsz, de eleg sok kulfoldi van mar :-) sajnos magyarhon ettol meg hianyozhat, hazakoltozes utan meg a masik orszag hianyozhat...

Dikusz 2017.06.19. 08:40:13

@Herr Géza: Tökéletesen igazad van, már megint csak a felét írtam le amit akartam, nem egyértelműen, valóban:)
De talán ez a jó szándékomból nem von le sokat, mert felhomályosítottam, igenis lehet Budapesten, ráadásul jó közlekedéssel lakást kapni -tán még kétszobást is- ennyiért:)))

IT Knight 2017.06.19. 08:55:39

@Horthy Miklós cselédje: hat ha ez lufi, akkor elobb-utobb ki fog pukkadni, nem? Es akkor tudsz venni lakast. Vagy a hianyzo reszt hitelbol is megprobalhatod megoldani.

IT Knight 2017.06.19. 08:55:59

@gabors: meg lehet csinalni. Amugy br 960 es ugye az elmult evekben nyilvan ennel csak kevesebb volt. Viszont van felesegem is, aki szinten jol keres.

szabadsag: otthonrol dolgozom 90%-ban, tehat ez nem problema a nyaralas szempontjabol. Asszonynal regebben gond volt, de most mar az o munkahelye is rugalmas elegge ahhoz, hogy kulonbozo megoldasokkal at lehet hidalni a problemat.

Horthy Miklós cselédje 2017.06.19. 08:56:14

@Dikusz:

Egyébként most a terv az hogy amint visszamegyek dolgozni valahová, mégis oda gyűjtök ingatlanra, majd elmegyek egy mekibe dolgozni és karriert építek.

JÓ, nyilván ezen ti mosolyogtok, hogy meki és karrier? De én tényleg szerettem csinálni. Magyarországon miért ne csinálhatnék belőle egy kisebb karriert?

IT Knight 2017.06.19. 08:56:22

@Antal Jozsa: ja, probalj meg elmenni egy parizsi vagy londoni korhazba, es visszasirod majd a magyar egeszsegugyet :)

Void Bunkoid 2017.06.19. 09:16:17

"„Ezt mind nekem?” nagyra nyílt szemekkel nézett rám. Igen! Csokrot nem kértem"...

Ez nem volt szép dolog attól, aki ezt írta. Oké, a néni biztos nem bentlivel furikázott az aluljáró széléhez, de azért ment oda, hogy eladja a virágait.

Ezzel a gesztussal viszont a kedves gazdag nyugati Vilibácsi de facto koldusként kezelte a nénit. Pedig nem az.

Antal Jozsa 2017.06.19. 09:16:23

@IT Knight: Es mi van a bécsi, zürichi... német korhazakkal, egeszseguggyel?

Horthy Miklós cselédje 2017.06.19. 09:16:32

@IT Knight:

Ingatlanszakértők is egy emberként állítják hogy Budapesten ingatlanlufi van.

Nincs valós gazdasági alapja ekkora árnövekedésnek, egyszerűen nincs ennyivel több pénzük az embereknek mint előtte.

Itt nem az IT programozó számít, hanem a széles tömegek.

Reménykedhetünk benne hogy kipukkad idővel.

Vadalmaaaaa 2017.06.19. 09:16:44

@Antal Jozsa: sulyos betegseg eseten kulfoldi maradsz kulfoldon. Szo szerint. Szamos nyugat- európai eü- ï ellatorendszer elkezdte kódszàmokkkal jelölni a szàrmazasi orszagot az eü- i dokumentacioban,ezt nem eü- i vonatkozasok miatt kezdtek el,hanem ez alapjan fogjak eldonteni ki,milyen szintu kezelest kap( hat) mondjuk egy orszaghataron kivul szuletett a jovoben alapellatasra szamithat csak,ossejtes kezelesre ,szervtranszplantaciora biztosan nem.

Antal Jozsa 2017.06.19. 09:16:50

@IT Knight: Amugy nezd meg a WHO egeszsegugyi rangsoet, asszem a franica az elso helyezett. Nem hiszem hogy jartal francia korhazban (en sem), csak a rangsort nezem.

Arthamyr 2017.06.19. 09:25:27

@kisrumpf: Igen, az, de nekem nem jár, mivel felmondtam.

Vadalmaaaaa 2017.06.19. 09:25:39

@IT Knight: a parizsirol azt mondjak a legjobb a VILAGON! Amerikaiak,angolok jarnak kezeltetni magukat a franciakhoz

Herr Géza 2017.06.19. 09:33:24

@Horthy Miklós cselédje: "....most a terv az hogy amint visszamegyek dolgozni valahová,..." Hahaha, 2,5 éve ez a TERV, 2,5 éve pedálozol egy buriforgató, vagy misimosi állásért nulla sikerrel (már ha azt, amit munkakeresés címszó alatt előadsz egyáltalán pedálozásnak lehet nevezni....). Csak az osztrák államnak, az osztrák adófizetőknek köszönheted, hogy egyáltalán kajára meg piára van pénzed....Otthon már rég éhen döglöttél volna. :D

Herr Géza 2017.06.19. 09:37:15

@Horthy Miklós cselédje: "JÓ, nyilván ezen ti mosolyogtok, hogy meki és karrier? " Nem, mi azon mosolygunk, hogy TE és a karrier....:)))))))

Arthamyr 2017.06.19. 09:40:50

@IT Knight: Ha otthonról dolgozol, az nem nyaralás (vagy nem munka :)). És mondjuk egy egzotikus helyre való 1-2 hetes nyaralás vagy egy európai hosszú hétvége nem akkora szuper dolog, én az utóbbit kb. büntetésnek élem meg, a tököm utazzon ezért (kivéve ha pár óra autóút, és nem én vezetek :)).
Valóban röhögve ki lehet gazdálkodni 2x960+2 kiadott lakásból. Ahogy 2x8k euroból is, csak az utóbbiból több marad meg (főleg, ha ugyanúgy 2-3 ingatlannal játszanak). Ha nem nézzük a szubjektív dolgokat: a családot (kinek milyen, mekkora, mennyire hiányzik), a megszokott környezet (szokások, emberek viselkedése, társadalmi környezet; ez nem mindenkinél plusz ám, van akit kifejezetten irritál), a barátokat (kinek mennyi van, ki mennyire könnyen szerez újat), Magyarország nem versenyképes, semelyik társadalmi réteg számára sem, leszámítva azokat, akik közel vannak a húsos fazékhoz.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.19. 09:44:08

@Arthamyr: 9 hétig nem, na de aztán? Sok kicsi sokra megy. De végül is mindegy, csak eszembe jutott. Nem bírom befogni:-D

Pink Petsch 2017.06.19. 09:44:32

@IT Knight: Hm, nem is kell elárulnod a gyerekeid számát, mert ahhoz, hogy 960e bruttóól neked 800e nettó maradjon, legalább 3 gyerekednek kell lennie, mindegyik még eltartotti státuszan.

Arthamyr 2017.06.19. 09:45:46

@IT Knight: Azt megnézem, hogy ki sírja vissza a magyar egészségügyet. Nem mondom, hogy jobb a francia, mert nem ismerem, de hogy annyival nem rosszabb mint a magyar, hogy azt visszasírja az ember, azt látatlanba is nyugodtan kijelentem. Egyébként az a kérdés, hogy melyik országban mennyire olcsón/drágán érhető el a jó minőségű egészségügyi ellátás, mert a publikus tudtommal mindenhol szar.

Arthamyr 2017.06.19. 09:50:00

@kisrumpf: Addig simán beeshet valami zsíros szerződés. :)
Én nem hiszek az ilyen segélyekben, elvből nem veszem fel, emiatt lehet hülyének nézni, de így tiszta lelkiismerettel köpködhetek a magas adókulcs és a segélyeken élősködő tömegek miatt. :D

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.19. 10:05:26

@Arthamyr: nem nézlek hülyének, sőt.

Amikor voltam PSC kártyát intézni, akkor meglehetősen nagy számú külföldi volt körülöttem, a segélyért álltak sorba. Volt pár ír is, de ők voltak kevesebben... hm. Azt hiszem, segélyen lenni valahol némileg szégyen, legalábbis a környezetemben, itt nem az.

Amikor kisvállalkozó lettem, az uram kollégája megkérdezte, miért nem jelentkezem valami segélyért, mert amellett elvileg dolgozhattál pár napot, mondjam azt, hogy a vállalkozásom csak 3 napra ad munkát... hát tudod...

Arthamyr 2017.06.19. 10:37:14

@kisrumpf: A sumákolás kultúrája, ők öregbítik a jóhírünket, generálják a muníciót a brexithez hasonló okosságokhoz... :/
Hallottam egy magyar csajról, aki ügyvéd volt, a férje itt építési/egyéb ház körüli munkákból élt, de kevesebb, mint heti 20 órában dolgozott, meg volt két gyerekük. Amíg a nő az itteni papírjain dolgozott (és ez nem pár hónap volt), kibuliztak valami 2000-2500 eurot, meg az ember hazavitt még 1000-1500 eurot kb. Úgy volt 3-4k bevételük, hogy összesen dolgoztak kb. 60 órát egy hónapban. Lehet, hogy ettől a szomszédoknak kinyílik a bicska a zsebében, amikor ők havi 300 órával érik ezt el, és látják, mennyit vonnak le tőlük adó címén, hogy a migránsokat legyen miből eltartani. Na én nem akarom az ilyen migránsok létszámát növelni, én sem szeretném őket a saját országomban.

Antal Jozsa 2017.06.19. 10:48:37

@Sáfár: Tehat ha vki nem Magyarorszagon szuletett akkor hazakoltozes utan otthon sem szamithat profi kezelesre? Szep vilag lenne. Azt megertem hogy az egeszsegugyi turizmust akarjak szabalyozni..

olvaso.nl 2017.06.19. 10:48:57

@Gerusz: pontosan, nekem abnamro vanmeg rabo es en sosem szoktam mar valtani amikor utazunk vhova. a schipholon kiveszek mindig egy 50est hogy legyen nalam valami kp de amugy atm-et hasznalok. 2,50 eur a felvet eun kivul es kozeparfolyamon szamol. eun belul meg ingyenes.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.19. 10:53:39

@Arthamyr: Csodás! S te vagy a "hülye" ha nem követed az ügyeskedők példáját.

Alick 2017.06.19. 12:00:20

Izé... nincs a kivándorlási kínálatban egy másik bolygó, fejlettebb civilizációval..?
:)

catnip cupcake 2017.06.19. 15:26:49

@Arthamyr: szokták szidni az NHS-t, de hibái ellenére így is fényévekre van a magyartól szerintem.

Ja, ide illik a mai Napirajz is:D index.hu/napirajz/2017/06/19/feszes/

FutureFry 2017.06.19. 17:55:10

@gabors: @Zsuzsi65: @Csodabogár: @geegee:
Sok benzinkútnál - az üzemeltetőtől függően - lehet az USA-ban is utólag fizetni: Csak a "Pay Inside" gombot kell használni, és ha a kutas kiszól (hangszórón), hogy mehet, akkor lehet tölteni (majd utólag bemenni és fizetni). Persze, ha úgy ítéli meg a kutas, hogy problémás lehet a delikvens (esetleg az üzemeltető szabályzata nem engedi?) akkor arra fogja megkérni a tankolót, hogy fáradjon be előre fizetni.

FutureFry 2017.06.19. 18:03:57

@Csodabogár: "de több órás telefonálgatással tudta csak letiltani a kártyát, ami amerikai volt. Szóval ha valakinek peche van, akkor mindegy, hogy pénz vagy kártya."

Manapság sok kártyánál már pl. egy App-ból is lehet "ki/be kapcsolni" a kártyát. És (ahogy mások is mondták) szinte az összes amerikai hitelkártyánál nem az én pénzem veszik és nem kell kifizetni azt sem amit a bejelentés előtt szedtek le róla.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.06.19. 18:12:00

@FutureFry: Ca-ban ez a "pay inside" azt jelenti, hogy besetalsz az uzletbe, ott fizetsz, de az is a tankolas elott tortenik. Tehat nincs olyan, hogy valaki tankol, es UTANA fizet. Emlekszem, a ferjemnek, aki ehhez a rendszerhez volt szokva, angy megdobbenes volt, hogy MO-n anno elore tudott tankolni :) Csodalkozva jegyezt meg, hogy senkinek nem jut eszebe, hogy fizetes nelkul elmenjen? :))

gabors 2017.06.19. 18:18:57

@IT Knight: "@Antal Jozsa: ja, probalj meg elmenni egy parizsi vagy londoni korhazba, es visszasirod majd a magyar egeszsegugyet :) " bocs de ezt honnan tudod hiszen ugy tunik SOHA nem eltel eletvitel szeruen sehol ... normalis biztositassal a korhaz ingyen van (persze ez penzbe kerul ...) en sajnos voltam korhazban (3 nap) semmibe nem kerul mindent fizetett a biztosito igaz csak a "szar" amerikai rendszert ismerem ...

Az igaz ha nincs biztositasod akkor szinte biztos csod akar egy kozepes beavatkozas is egy egyhetes korhazzal ...

FutureFry 2017.06.19. 18:23:41

@gabors: Bár a tendencia javuló (azaz van egyre több külföldön jó feltételekkel használható kártya), a legtöbb “rendes” amerikai hitelkártya külföldi használatakor (vásárláskor) még továbbra is hozzáadnak az összeghez egy “Foreign Transaction Fee”-t. Ez olyan kb. 2-3% (ráadásul akkor is felszámítják ha USD-ben terhelik a kártyát külföldön!).

gabors 2017.06.19. 18:28:21

@FutureFry: "Sok benzinkútnál - az üzemeltetőtől függően - lehet az USA-ban is utólag fizetni: " en elhiszem bar csak 10 eve vezetek naponta de ilyennel errefele meg sohasem talalkoztam. Voltam tobbszor Floridaba es az kb 7-8 allamot, jelent arrafele sem lattam meg ilyet persze csak high-way nem helyi kozlekedes.

Szerintem ezzel allitottak meg a regi filmeken lathato teletolti aztan uzsgyi szeru dolgokat.

Amugy en orulok hogy nem kell bemenni kartya be, tolto le tankolas es kesz ...

FutureFry 2017.06.19. 18:29:47

@Zsuzsi65: Kaliforniában is kiszólhat a kutas, hogy a "Pay Inside" gombnyomás után (de fizetés előtt) mehet a töltés. Más kérdés, hogy nem szokott.

gabors 2017.06.19. 18:33:08

@FutureFry: Ezert irtam hogy elore meg kell ezt nezni .. nekem most van egy olyan kartyam ami NEM szamolja fel azt a dijat ... amugy a 2% ot valtaskor is veszit az ember siman mig a kartya (tobbsege) kozeparfolyamon szamol plusz a Fee ami gyakran nem tobb mint a valtaskori veszteseg.. De nekem boven meger akar 2-3% ot hogy nem viszek magammal mondjuk 2-3 ezert dollart (amugy pl autot vagy hotelt USA-ban megrendelve elore fizetem vagyis nem szamit kulfoldi vasarlasnak. Afolott meg ha mondjuk 2500-at elkotok (de nem) akkor mindez 50-60 dollar ez nem tetel ...

FutureFry 2017.06.19. 18:52:08

@gabors: Igen, a kártya általában még a fee-vel együtt is jó árfolyamra jön ki. De az igencsak zavart, hogy kanadai USD vásárlásnál is felszámolták. No nem baj, majd megoldódik a dolog, ha bevezetik az euro mintájára az AMERO-t [1]. :)

[1] en.wikipedia.org/wiki/North_American_monetary_union

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.06.19. 19:18:33

@FutureFry: Hat ez az...meg senkit nem lattam a gombot hasznalni a 10 ev alatt, miota itt vagyok :)

gabors 2017.06.19. 19:50:03

@FutureFry: "ha bevezetik az euro mintájára az AMERO-t [1]. :)"

Mi van nekem kimaradt a Trump eltavolitasa ??? Mert meg a NAFTAT is le akarja bontani meg falat epit ... de majd "kozos" penzt fogad el .... nem emlekszel "America firssst !!" 3x

]{udarauszkasz 2017.06.19. 20:37:50

En ott erzem otthon magam,ahol a felesegem,es edesanyam elnek. Felesegem Nyugatmagyarorszagon, Anyu Ausztriaban. Na,akkor hol is?...

DieNanny CH 2017.06.19. 20:57:34

@Online Távmunkás:

"Csak egyszer kellett volna kidobni a régit, hogy mindig frisset ehessenek... "

...csak egyszer nem kellett volna frisset venni, csupán másnap, és utána mindig frisset ehettek volna.
:-)

Antal Jozsa 2017.06.19. 21:39:24

@gabors: az amerikaban elo megmondja a tutit. Honnan tudod hogy nem eltem vagy elek kulfoldon? 10 ev svajc meg elotte is volt toredek idom itt ott.

Antal Jozsa 2017.06.19. 21:39:26

@gabors: bocs az elobbi kommentem felrement egy cseppet, este van :-)

zoldzeller 2017.06.19. 22:24:25

@IT Knight: Nem feltetlenul csak neked irom, de a kerdesre, hogy miert hagynam el a szulofoldem?
Mert pl a ferjem nem tudna olyan szinvonalu/nagysagu IT cegnel munkat kapni Europaban mint ahol most dolgozik, hiaba van ennek a cegnek tobb europai varosban is irodaja nem ugyan az a bay area-ban levo kozpontban dolgozni, vagy valamelyik europai irodaban. Nem mellekesen a fizetes miatt sem, de ez egy ponton tul mar nem motivalja.

Vegyeszek/kutatok: Europaban talan csak Svajcban van olyan szinvonalu kutatokozpont mint amik itt vannak. Pl Genentech, Merck.

Egyetemi tanarok se mennek Europaba, toredeket keresik annak a penznek mint amit itt kapnak, de szakmailag is jobban hangzik amerikai egyetemen dolgozni.

En kozgazdasz vagyok, es most mar 10 eve dolgozom egy szakiranyon, amivel nehezen tudnek Europaban elhelyezkedni.

Na szoval, van olyan, hogy nem a penz miatt megy az ember, hanem a szakmai kihivas miatt.

zoldzeller 2017.06.19. 22:32:36

@Horthy Miklós cselédje: Alkalmazottkent, nem IT szektorban, (noketnt) tobbet keresek mint 5000 eur havonta (nettoban ertem).

adg 2017.06.20. 05:38:56

Soha nem tankoltam olyan helyen, ahol elore kellett volna fizetni. Automata kutat mar lattam, de nem hasznaltam a funkciot, bemegyek inkabb a vegen. Usaban nem jartam meg sose, majd ha fogok, kiprobalom. De nekem nyakatekertnek tunik, honnan tudjam, mennyi fer bele eppen?

adg 2017.06.20. 05:40:28

Ja, meg minden kuton van ezer kamera, meddig jutok fizetes nelkul? Nyilvan, loptt kocsi, lopott rendszam megoldas lehet. :)

Dikusz 2017.06.20. 09:15:04

@adg: azért ez a módszer gondolom nálad nem játszik, és csak azért, hogy automata kutat használj, nem fogsz az USA-ba utazni:)))

adg 2017.06.20. 10:17:10

@Dikusz: Vannak automata kutak itt is, csak en nem hasznalom a funkciot. Mindig tele tankolok, nem tudom elore, hogy mennyi fog bele menni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.