oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. május 02. 06:30,  Számvetés 3 év után 153 komment

2017. május 02. 06:30 Határátkelő

Számvetés 3 év után

Ma olyan jövőt látok magamnak, amiről álmodni sem mertem, és talán holnap ezt is túlszárnyalom – írja a mai poszt szerzője, Orsi Kölnből, aki párjával most három éve költözött Németországba, szóval éppen itt volt az ideje egy kis számvetésnek. Jöjjön hát ez, a képeket pedig köszönöm neki!

oszi_fout.jpg

„Holnap lesz 3 éve, hogy beültünk a kocsiba, amiben benne volt az egész életünk, és reményekkel tele, tettre készen, rettegve, kíváncsian, bizakodva elindultunk létrehozni azt az életet, amit élni akarunk.

Ilyenkor akaratlanul az embert számot vet, mint születésnapokkor, Újévkor… ez egy új élet születésének az évfordulója. 

Nem a kalandvágy hajtott 

Bárki bármit mond, minket sem a kalandvágy hajtott, hanem a fránya megélhetés. Nekem középkategóriás irodai munkám volt otthon, nem is kerestem rosszul, csak elég nem volt semmire. 

Párom feketén dolgozott, a fizetése mesés volt (tudjátok, hol volt, hol nem volt…) Négyen béreltünk egy kétszobás lakást Budapesten, és esélyt sem láttunk arra, hogy ennél valaha jobb legyen. Nyelvtudás alig, használható végzettség nincs. 

Külföldi munkát keresel? Itt hatalmas a választék!

Pedig nem voltak nagy álmaink: egy kis ház, kis kerttel, maradjon pénz hó végén, ha valami elromlik, meg tudjuk javíttatni, vagy legyen keret újra, és néha egy új cipő, új ruha is jól esett volna, csak mert úgy tartja kedvem, és nem azért, mert egyszerűen muszáj újat venni. És a gyerekvállalásról ne is beszéljünk…

Kész tervvel ébredtem 

Egy reggel kész tervvel ébredtem, és meglepő módon Párom is azonnal támogatta. Pár telefon, néhány egyeztetés, egy kis nyüstölés, és már repült is a felmondásom az irodába. 

Szerencsére volt ismerősünk, voltunk is korábban náluk többször, így tudtuk hova jövünk, és sokat segítettek a kezdeteknél. Páromnak azonnal volt állása, és átmenetileg kaptunk egy lakást, ahonnan az ismerős hosszabb távra elutazott, így az első perctől megoldott volt a lakhatás is (kimaradtak a munkásszállók, hotelek, hasonló borzalmak). 

Én is kaptam munkát a második héten, igaz csak minijob-ot, de elég is volt, így tudtam intézkedni, kicsit tanulni, asszimilálódni. A 3. hónapban felvettek (tulajdonképpen az első hely, amire jelentkeztem) egy élményfürdő konyhájára. Mint kiderült, sok magyar dolgozott ott, így könnyű volt a beilleszkedés.

a_munka_orome.jpgA munka öröme

Az első másfél évben minden jól alakult, 6 hónap után saját jogon béreltünk lakást, bár eleinte inkább csak kempingeztünk benne, mindketten dolgoztunk, és elég volt a pénzünk élni. 

Nem láttuk egymást 

A hiba ott kezdődött, hogy a vendéglátásban akkor van a legtöbb munka, amikor a normális ember szabad. Minden hétvége, ünnepnap, és az átlagos napokon is csak este. 

Gyakorlatilag az egyetlen emberrel, akire számíthattam, akivel közösen vállaltam ezt az egészet, akire azt mondtam, mindegy, hogy hol és mit kell csinálnom, vagy hol alszunk, csak együtt legyünk, akkor nem lesz semmi baj, egyszerűen nem találkoztam. 

Láttam aludni, meg ő is engem, ráadásul ugyanabban az ágyban, de nem volt közös időnk. A leghosszabb etapunk egymás nélkül 9 hét volt. Másfél év után úgy gondoltam, az alapokat leraktuk, utánunk a vízözön, én márpedig keresek másik munkát. 

Mélyponton 

Első nekifutásra fel is vettek egy mosodába. A pénz alatta volt az addiginak, de a munkaidő tökéletes volt. Arra senki nem volt felkészülve, hogy a szerződés aláírását megelőzően váratlan allergiás sokkot kapok az ott található vegyszerektől, fulladással kórházba kerülök, és a korrektnek nem mondható főnök azt is tagadja, hogy szó lett volna szerződésről. 

Na, ebből a szituációból sokat tanultunk jogilag, már tudom, hogy hibáztunk, de nem volt mit tenni, irány az állam. Mivel azonban nem szóltam 3 hónappal korábban, hogy ez fog történni (????????), ezért 3 hónap „büntetést” kaptunk, és csak utána kezdték utalni a munkanélküli segélyt. 

Ez az időszak tökéletes volt arra, hogy feléljük az összes megtakarításunkat, felőrlődjünk idegileg, és mélypontra kerüljünk. Sajnos ezt tetézte még elvesztett rokon, elromlott autó… és még sorolhatnám. 

(Mondjuk az elég vicces történet, amikor a banki ügyintéző kikerekedett szemmel néz, hogy mi a francból éltünk 3 hónapig, amíg csak a Párom keresete volt, mi meg a hasunkat fogva a nevetéstől válaszoltuk, hogy magyarok vagyunk, ez a különleges képességünk. :D) 

Közben a Párom egy kollégája jelezte, hogy tudna munkát egy gyárban, mert ő is keresett jobb lehetőséget. Bementünk, és ha már ott voltam fordítani, és is jelentkeztem. 

Így esett, hogy lassan egy éve mindketten ugyanannál a gyárnál dolgozunk, ugyanabban az időben, és bár még közvetítő által, ami meglátszik a fizetésünkön, van kilátás arra, hogy ennél jobb legyen. A munka unalmas, fárasztó, degradáló, de előrébb visz a célunkhoz. 

Jelentem kisebb visszaesés után ismét megállíthatatlanul törünk előre!

A nyelvtudás fejlődése 

Én egy erős nyelvtani alappal, de gyatra szókinccsel indultam, Párom gyakorlatilag a nulláról kezdte. Kurzusra, tanárra se időnk, se pénzünk nem volt, de volt segítség, elvoltunk, fontosabb volt megalapozni a dolgokat. 

Ebből a szemszögből szerencsétlen a helyzet, hogy az első másfél évben magyarokkal dolgoztunk. Tudom, hogy kényelmes, biztonságot nyújt, de bárki kérdezi, nem ajánlom. Ez olyan, mint a ragtapasz effektus: egyszerűbb gyorsan letépni. 

Amióta rá vagyunk kényszerítve, hogy használjuk a nyelvet, határozottan javul a helyzet. Bár az iskola hiánya érződik. Én minél több szót ismerek, annál jobban romlik a nyelvtanom, Páromat meg nehogy meghallja egy némettanár, mert elsírja magát. A lényeg, hogy a környezetével jól elvan. 

Itthon és otthon 

„Az otthon ott van, ahol megpihensz” – olvastam valahol. És igazat adok. Jelenleg ez most Köln, egy kis tetőtéri lakás zöldövezetben. Magyarország is az otthonom marad, ott születtem, ott vannak a barátaim, az emlékek is mind oda kötnek. De ide jövök haza már. 

Ott feladtuk a lakást, a régi szobám a szülői házban is vendégszobává avanzsált, nincs ott semmim, már nem az enyém. És mégis. Furcsa kettősség ez, amit sokan sokféleképpen megfogalmaztak, de érteni csak az tudja, aki már átélte. 

Barátok otthon 

Sokszor téma, hogy a barátok elmaradnak. Első körben azok, akik csak ismerősök, el fognak tűnni. Ez talán nem is baj. Kiderül, hogy kinek számítunk igazán. 

Marad az a pár barát, aki tényleg számít, akinek fontos, hogy mi van velünk és viszont. Sajnos itt is ritkul a beszélgetések száma, mindenki éli a maga életét, esküvők, gyerekek, szakítások… változik az életünk, nekik is, nekünk is. 

Hiába mesélem, hogy mi történt ma, nem ismeri őket, nem ismeri a helyet, nem tudja átérezni a helyzetet, hisz nincs itt, nem látja. Nekem kinyílt a világ, ő éli tovább azt az életet, amit én otthagytam. 

Nagyon sok munkát igényel ilyen távolságból egy barátság fenntartása, és igenis időt kell szakítani rá. Egy biztos, az a barátság, ami ezt túléli, az örökre szól. És minden tiszteletem azoké, akiknek el kell viselni, amikor végre újra találkozunk! :) 

Közben ott a másik oldala a dolognak, miszerint én is kevesebb dolgot osztok meg magunkról, mert nem vagyok kíváncsi a féltékeny megjegyzésekre, a nem releváns hozzászólásokra. Így viszont a fontos emberek is lemaradnak olykor. 

Barátok itthon 

(És bár külön bekezdésbe szántam, de így sikerült: a magyarok és mi. :) 

Szintén gyakran téma az interneten, hogy hogyan tegyünk szert új barátokra. Furcsállva olvasom ezeket a posztokat, hiszen ez bennem soha nem merült fel, mint probléma. 

Első körben adottak voltak az ismerősök, akik által ide kerültünk. Aztán persze jöttek az új kollegák. Mivel magyarok közé kerültünk, így ez gyorsan ment. 

kolni_dom_kicsi.jpgIlyenkor derül ki, milyen kicsi a világ: Párom az első munkanapján találkozott a volt iskolatársával, kollegák lettek, így azonnal volt közös téma is. Persze azóta nem vagyunk kollegák, de a barátság megmaradt. 

Összejárunk grillezni, játszani, vagy csak filmet nézni, lelki támaszt nyújtunk, vagy együtt nevetünk. Sokszor felmerül bennem a kérdés: Vajon akkor is barátok lennénk, ha otthon találkoznánk? Talán nem. 

Itt azért van egyfajta egymásra utaltság. Éppúgy szükségük van ránk, mint nekünk rájuk. Talán a nyugdíjas éveinket nem együtt fogjuk eltölteni, de addig is együtt élvezzük az életet, és segítjük egymást a bajban.

Azóta mindenki szerzett új ismerősöket, akiket behozott a társaságba, így már olyan is van, akit ismerünk, de nincs különösebb kötödés, ha egy helyen vagyunk, jó, ha nem, hát nem. 

Ugyanakkor előfordult olyan is, hogy a frissen kitelepült magyarnak segítséget nyújtottunk, amit ő visszautasított és csak sajnálni tudtam, elvégre is köszönöm, mi megvagyunk, neki nincs itt senkije, nem ismeri a várost, csak ő veszített…  (pár hónap múlva haza is költözött). 

És persze vannak azok a magyarok, akik betalálnak a boltban, az orvosnál, a közösségi csoportokban, és azonnal a segítségünket követelik lakás, munka, fordítás, szállítás, vagy bármilyen ügyben. 

Lehet, hogy hiba, lehet, hogy velem van a baj, de ha magyar szót hallunk, csöndbe maradunk, és nem viszek magyar könyvet az orvosi váróba sem. A baj a követeléssel van, származási alapon. 

Volt, akinek engedtünk, aztán ránk telepedtek, követelőztek tovább. Szerencsére komolyabb kihasználásra nem adtunk lehetőséget. Sajnos ezt embere válogatja, de én is érzem, hogy komoly falat húztunk az ismeretlen honfitársak elé. Talán hiba, talán nem. 

Ugyanakkor találkoztunk magyarokkal, akik évek óta itt élnek és még nem találkoztak más magyarokkal. Őszintén szólva nem tudom, hogy csinálták, én lépten-nyomon magyarokba botlok. 

Persze sok barátunk van, akiket otthon ismertünk meg, de ők is határt léptek. Na, ők azok, akikkel talán a legjobb a kapcsolatunk, hiszen nem csak a tapasztalataink, de az emlékeink is közösek.

Egy-egy hosszú hétvégén átugrunk egymáshoz, még ha 600 km-re is vannak. Ez magyar viszonylatban hatalmas távolság, de itt tényleg csak átugrunk egymáshoz. 

Ilyenkor kihasználjuk a helyzet adta előnyöket, körbenézünk a környéken, és sok csodával találkoztunk már, remélem még fogunk is. Így jutottunk el Augsburgba, Ausztriába, Hollandiába…

osztrak_hegyek.jpgOsztrák hegyek 

És vannak a (számunkra) külföldi barátok: Ők is leginkább a munka által lettek, és bár jól elvagyunk, igazi bensőséges viszony nem igazán alakult ki. Mindig örülünk, ha találkozunk, de nem kifejezetten keressük egymás társaságát. Azért jó, hogy vannak, én igyekszem megtartani őket. 

Mi és más nemzetiségek 

Egyrészt jó, hogy pont Kölnbe költöztünk, mert nagyon sok a külföldi, így az ügyintézők is azok, vagy már hozzászoktak, de ha kell Aktivityznek, vagy telefonos fordítóprogramokkal segítenek megoldani a problémáinkat (más tartományokból azt halottam, ha nem tökéletes a németed, szóba sem állnak veled). 

Másrészt a rengeteg külföldi között tényleg nehéz egy igazi németet találni. Ez viccesen hangzik, de ha onnan nézem, hogy én a gyatra nyelvtudásommal itt jól beszélőnek számítok…. nehéz lesz tovább fejlődnöm. 

Nagyon sok a török, valójában több törököt látunk, mint bármi mást, több törököt hallunk, mint bármi mást és még ráadásul a törökhöz járunk vásárolni is. Ez alapvetően nem baj, de ha ez lett volna a célom, akkor Törökországba költözöm, és csak annyi lett volna a változás, hogy van tengerpart és napsütés (ezt lehet, át kell még gondolnunk). 

Őszintén bevallom, vannak/voltak ellenérzéseim a más nemzetiségűekkel kapcsolatban. Alapvetően a mai napig nem megyek szívesen éjszaka egyedül közéjük… 

…de a kollegák más kategóriába tartoznak. Van olasz, francia, amerikai, természetesen török, arab kongói, egyiptomi, tunéziai, és persze szír menekült is. (magyarok csak mi vagyunk :) ).

amsterdam_2.JPGAmszterdam 

Sokat beszélgetünk, hülyéskedünk, igyekszünk megnevettetni egymást munka közben. Alapvetően mindenki kedves, segítőkész. Együtt járunk dolgozni, ugyanazt a munkát végezzük, ugyanolyan nehézségeink vannak, itt én se vagyok több, mint ők. 

Sikerült pár belebonyolódott vitát végignéznem vallásról, nemzetiségi felsőbbrendűségről, politikáról, férfi-nő közötti kapcsolati véleményekről… szerencsére az ilyet a vezetőség igyekszik csírájában elfojtani (minden tiszteletem az övék és szerintem tiszteletbeli óvó bácsi érdemrendet nekik). 

Ezzel a kérdéssel is úgy vagyok, hogy amíg rám nem akarják rám erőszakolni, mindenki azt hisz, úgy cselekszik, azt eszik… ahogy jól esik… de tegyék mások számára nem zavaróan, én is így teszek. 

Magamat figyelve sokkal elfogadóbb lettem, ugyanakkor zárkózottabb is. Viszont érdekelnek más kultúrák, más országok, és most van lehetőségem igazán ismerkedni velük.

Itt felmerül egy újabb kényes téma: a migráns kérdés. Erről, ahogy a politikáról sem szeretek véleményt nyilvánítani, hiszen a meggyőződésem, hogy nem látunk igazán át rajta, amit hallunk, nem tudhatjuk mi az igaz belőle. 

Amíg én nem tapasztalok rosszat, van esélye mindenkinek a közelembe férkőzni (még ha az átmászandó falak különböző magasságúak is). Így esett, hogy egy munkatársam származásáról mit sem tudva, sokat beszélgettünk, nevettünk. Kedves, aranyos, vicces. 

Miután ez kiderült, utána került szóba, hogy egy éve van itt, nincsenek barátai, munkásszálláson lakik. Nincs ezzel semmi baj, a munkáját elvégezte, segítőkész, tőlem bárhonnan is jöhetett. 

Aztán bejelölt barátnak, itt tudtam meg, hogy szír. Elég hamar összeállt a kép, de a véleményemen már nem változtatott, nem is kérdezgettem. Pár nappal később láthatóan szomorúan jelent meg munkába, megkérdeztem mi a baj. 

A 12 éves unokaöccsét lelőtték Törökországban. És láttam egy férfit összezuhanni a veszteségtől. És ő ugyanúgy bejár dolgozni a törökök közé, ugyanolyan kedves, ugyanolyan segítőkész…. talán alvó ügynök, nem tudhatom, talán naiv vagyok, de ő csal legtöbbször mosolyt az arcomra, megérdemel egy esélyt.  

Élet egy más világban 

Hogy miben változtak a mindennapjaink az otthonihoz képest? Nem lettünk milliomosok, nincs kacsalábon forgó palotánk, nem járunk évi több hónapot nyaralni, de mégis sokkal gazdagabb az életünk. 

Megnyugtató, hogy a havi keresetünkből futja a számlákra, finom és egészséges ételekre, új ruhára, de azért át kell gondolnunk a kiadásainkat. De szakadjunk el az anyagi világtól.

schwangau_az_eredeti_disney-kastely.jpgSchwangau - az eredeti Disney-kastély 

Változott az életvitelünk, mert más a környezet. A természet bele lett tervezve a városba (szó szerint, a II. világháború után a várost úgy tervezték újra, hogy parkosítottak mindenhol). A belvárosi utak is olyanok, mintha a Városligetben kocsikáznék. 

Szívesen pattanunk biciklire, és lemegyünk a tóhoz, ahol sütögetünk, pihenünk, ha az időjárás engedi (ritkán), akkor fürdünk, napozunk, biciklizünk, görkorizunk… 

Imádom, hogy bárhova megyünk, nyuszik rohangálnak körülöttünk, vadlibák és kacsák fürdenek mellettünk. Az emberek mosolyognak és alap elköszönés, hogy szép napot kívánnak. 

A Tónál (és ezt már tényleg nagy „T”-vel kell írnom) mindegy, hogy honnan jöttél, mivel foglalkozol, miben hiszel, milyen zenét hallgatsz… ha jó az idő, engetegen vannak, mindenki sütögeti a saját ínyére valót, hallgatja a saját kedvencét, beszéli a saját nyelvét, és vigyázza a másik gyerekét, labdáját… Próbáljon meg valaki a Margitszigeten grillezni.

Eleinte minden új volt, mára megvannak a kedvenc helyeink, legyen az egy kis gyorsétterem a város szívében, vagy a Rajna-part egy részlete, vagy csak beülünk egy sörre a közeli sörkertbe (és megtehetjük – szomorú, hogy ehhez ennyit kellett jönni), vagy elmegyünk bowlingozni (én vagyok a vályúba dobás bajnoka!!! ). 

Eljutottunk kedvenceink koncertjére, előadására, és jönnek még sokan, akiket nem szabad kihagyni. Volt Harry Potter kiállítás, Nitro Circus, System of a Down (na ők soha nem fognak Magyarországra menni)… most Metallica jön. 

A környéken persze a nevezetességeket hamar felfedeztük, legyen az a Dóm, a Csoki-múzeum, állatkert, libegő… De a közelben van delfines állatkert (Duisburg), vadaspark és sok más látnivaló.

augsburgi_botanikus_kert.jpgAugsburgi botanikus kert

duisburgi_allatkert.JPGDuisburgi állatkert 

Ha az időnk engedi, átugrunk Hollandiába, elvarázsolnak a kis tanyák, vagy a tengerpart, ahol még júliusban is pulcsiban fagyoskodok, de olyan hangulata van, amit eddig sosem hittem. 

holland_tengerpart.JPGHolland tengerpart

Előttünk áll még Párizs, Svájc, Norvégia, London, Svédország…. ha az időnk engedi. De addig is élvezünk minden szabad napot! 

Gasztrorovat 

Ez megint érdekes kérdés. Újra és újra felmerül, mindenkit érint, és hiába Európa, hiába Unió, sok dolog hiányzik. A Túró Rudi, szalámi, paprika, a füstölt áruk mindenki számára hiánycikkek. 

Ebből a szempontból is szerencsénk van, mert valaki mindig megy haza, és tudja hozni az utánpótlást. Ha nem így lenne, akkor van a közelben magyar bolt, akik a normál készlet mellett megrendelésre bármit hoznak. 

De találkoztunk német boltban magyar szalámival, gulyáskrémmel, pirosarannyal is. Nálunk a leginkább megoldhatatlannak tűnő problémát a túró okozta. 

Itt van valami híg-folyékony valami, inkább tejföl állagú, amit túrónak hívnak, és van valami izé, ami hasonlít a túróra, de sós…. na, abból próbáljon az ember túrósat sütni! Szerencsére így 3 év után kiderült, hogy a lengyel boltban egészen jó túró kapható, probléma megoldva. 

Nekem személy szerint nagyon hiányoznak a péksütemények. Meghalnék egy meggyes-táskáért, kakaós csigáért, vagy csak egy jó sajtos croissant-ért. Itt is vannak, gyönyörűek, mindegyik ugyanabból a tésztából készül, ugyanolyan ízű mázzal, a tölteléket nem igazán ismerik… 

A „nemzeti ételek” említést sem érdemelnek (fekete kenyér sajttal, vagy túrószerű zöldfűszeres krémmel töltött alufóliában sült krumpli – és ezt főételnek fogyasztják!), bár állítólag ez is tartományonként változik. 

Itt nincs olyan, hogy úgy ennék valami hagyományosat, szólok anyának, főzzön hétvégén… hát meg kellett tanulnom főzni. Ehhez hozzá jött a konyhai munka magyar szakácsokkal, egy nemzetközi konyhán. 

Sok újat volt szerencsénk kipróbálni, olyat is, ami talán van otthon, de sose vettem volna meg, vagy kértem volna étteremben. A kipróbálást a konyhai trükkök ellesése követte. 

Mára olyan ételek kerülnek itthon asztalra, amit egy átlagos háziasszony sosem készít el otthon, így a lazac, a garnéla, vagy legyen csak egy különleges krémleves, vagy köret. 

Szeretünk új ízeket, recepteket kipróbálni, és könnyít a helyzeten, hogy csak egy telefonomba kerül profi szakács segítségre szert tenni. Azt hiszem ebben is szerencsénk van. 

A jövő 

Eddig mindig kész terveim voltak, kisebb nagyobb kitérőkel követtem is őket, de annyi minden változik. Talán sohasem leszek igazán készen velük. Határt léptem saját akaratomból, új emberek, új nyelv, új világ, új problémák. 

Minden probléma leküzdése erősebbé tesz, mára úgy érzem, nem jöhet olyan, amit ne küzdenék le, nem élnék túl… és ezzel párhuzamosan az álmaim is változnak, nőnek, lépik át a saját határaimat. 

Ma olyan jövőt látok magamnak, amiről álmodni sem mertem, és talán holnap ezt is túlszárnyalom. Hiába vagyok én egy utolsó gyári munkás, lényegtelen, hogy mivel foglalkozom, amíg mellette az életem olyan, amilyennek akartam. 

Utazunk, csodákat látunk, barátaink vannak, szeretet van….  már készülünk a gyerekvállalásra is, mert tudjuk, hogy jövőt adhatunk neki(k), ha mással nem is, de nyelveket fognak beszélni, így övék lehet az egész világ. És meg lesz egyszer a kis házunk a kis kertünkkel…. addig is a paradicsomok az erkélyen teremnek.”

paradicsom_az_erkelyen_a_karacsonyfankkal.jpgParadicsom az erkélyen a karácsonyfánkkal

HÍRMONDÓ

Ha kedd, akkor Németország

Rövid hét lesz (hála istennek), amit kezdhetünk akár Németországgal is – lássunk pár érdekes állásajánlatot az egyik legnépszerűbb célországból!

Egyre több magyar diák tanul külföldön

A legfrissebb adatok szerint 2012 és 2015 között a legfontosabb célországokban mintegy 40 százalékkal (!!) nőtt a magyar diákok száma. Az okok összetettek, a legdurvább az emelkedés Hollandiában és Angliában.

Ronda héten vannak túl a brit konzervatívok 

Egyetlen hét alatt 10 százalékot olvadt a brit Konzervatív Párt előnye a Munkáspárttal szemben a YouGov véleményfelmérő adatai szerint.

A dán csoda titka 

Világszerte hódít a hygge, a relaxálás, az életigenlés és a kapcsolatépítés egyedi ötvözetének dán koncepciója. Mi a titok?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

http://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6512472349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

szÖveges professzor 2017.05.02. 17:29:17

@kék madár: ezért nem lehet a magyaroknak túl sok mindent engedni :))))))))))))))))

szÖveges professzor 2017.05.02. 17:31:16

@London2009: Nagyon szépen fejezted ki magad. :) De teljesen egyetértek :))))

Főgebra 2017.05.02. 17:34:01

Szar dolog is az, hogy valakinek arra lenne szüksége a legjobban, hogy a Margit-szigeten barbizzon! Hát én is elhúznék a túróba!

Taxomükke (UK) 2017.05.02. 17:47:40

A Margitszigeten húst sütni??? Jó, hogy nem mindjárt futkározni akar valaki vagy kutyát sétáltatni... Az eszem megáll....

London2009 2017.05.02. 18:02:15

@Taxomükke (UK): Nem szabad keverni a szezont a fazonnal ugyebar. Vagy a dekorativat a kreativval! Egyszer igy probalt egy fiu udvarolni nekem, hogy te olyan kreativ csaj vagy, irto jol nezel ki! :DD
Na szoval. Most, hogy mondod…miutan meg az is sokak nehezere esik, hogy a kutyajuk utan osszeszedjek a piszkot…en tenyleg nem tudom elkepzelni, hogy barmi jo sulne/sutogetne ki abbol ha lehetne csak ugy sutogetni a Margitszigeten. Tele lenne eldobott szemettel, illetve szemettel tulcsordulo szemetesekkel, kiegett gyepfoltokkal stb. Jo ez igy, ahogy van…

skye8 2017.05.02. 18:06:43

@Sexual Harassment Panda: +1 ez jutott nekem is eszembe a posztrol. Igaz soha nem keso a nyelvtudast cizellalni vagy egy szakmat megtanulni, ha valaki odateszi magat.

gabors 2017.05.02. 18:06:45

@London2009: a "Fure Lepni Tilos" tablakat is azzonnal vissza kell tenni de szepek is voltak azok ;-)) regen minden jobb volt :-)

vontod75 2017.05.02. 18:08:35

Hát nem tudom, de Kölnbe nem költöznék vissza. Laktam Poll-ban, Rodenkirchenben és Chorweilerben. A leginkább multikulti város távol s közel. Első körben egy kis katolikusok által lakott faluban éltem Schmitzhöhe-ben. Nekem tetszett. A lakcímbejelentésnél eldumálgattunk az ügyintézővel a világ nagy dolgaival meg Viktor Orbanrol. :) Jó tudni kellett valamennyire németül, de annyira pedáns volt a csóka, hogy kikereste az É és Á betűket a karktertáblából, hogy tökéletes legyen a nevem :D Azóta közelebb költöztem a munkahelyemhez Bergisch Gladbachba. Itt sem volt semmi gondom a helyiek által szidott német bürokráciával. (jah kérem én a magyar változaton szocializálódtam)
Hazai ízek. Relatíve gyakran (havonta) járok haza így annyira nincs gondom ezzel, de a neussi közértben lehet rendelni mindent és házhoz is viszik (két hetente szállítanak) Régebben volt egy lángosos lakókocsis de már egy másfél éve nem aktívak.
Magyarok. Én nem kerülöm a magyarokat, sőt inkább keresem a társaságukat. Rendszeresen járunk túrázni (Facebookon: Túrás Batyu néven megtalálhatóak vagyunk) egész NRW területén néha Rheinland Pfalzba is.
Aztán azért ne lepődj meg ha Istenes Bencével vagy Csobot Adéllal összefutsz a Rudolfplatzon :)
A grillezés itt is eléggé szabályozott, egy csomó parkban tiltott, viszont ahol lehet ott nem is szórakoznak veletek. Egyszer a Rajna parton a közteresek osztogattak szemeteszsákokat hogy legyen mibe összeszedni a szemetet.

euratom 2017.05.02. 19:12:02

Lengyel boltokban is a Tvarog az igazi "magyar" turo, a tejfolük meg mindent visz...

Irbisz · http://nemetmindennapok.blog.hu/ 2017.05.02. 19:21:57

Nemetorszag tele van csodas helyekkel, hemzseg a Vilagöröksegi latvanyossagoktol, itt jo lista kiindulasnak: www.germany.travel/de/staedte-kultur/top-100/germany-travel-attractions.html
Persze mindenki maga dönti el mi nem erdekli ebböl a listabol, mi az ami nincs benne, de őt erdekli, a leghiresebb latvanyossagok mindenesetre benne vannak.
Ha meg ügyes az ember es összeszervezi a helyszineket egy terkep segitsegevel, egy ottalvos (hosszu) hetvegen talal minimum 5-6 olyan varost, kisebb regiot, ahol a listarol a 2-3 nap alatt 4-7 listas helyszint meg tud tekinteni, ha van autoja (es erdeklik azok a latvanyossagok).

Irbisz · http://nemetmindennapok.blog.hu/ 2017.05.02. 19:29:35

@Pink Petsch: Ja, sokkal jobb szalamik vannak kint, mint a tulsztarolt Pick v. Herz, de altalanossagban minden husaru jobb, nagyobb a valasztek is. Egyedüli kivetel tan a jo füstölt szalonna es kolbasz, de azt meg keveset eszünk.
Paprikabol, meg altalanossagban füszerekből meg egyensen olyan a valasztek, hogy ugyan nem fözök, de csak a sokfeleseg miatt vegigböngeszem neha a füszerpolcot --> hülyeseg otthonrol füszerpaprikat vitetni.

azarab 2017.05.02. 19:41:58

Ez tetszett, nagyon sokminden ismerosen cssengett... en is harom eve vagyok frankfurtban, es sok hasonlo elmenyem tapasztalatom volt...

Sexual Harassment Panda 2017.05.02. 19:59:37

@skye8: jó, de nyafogni és mindenért Orbán Viktort hibáztatni egyszerűbb

Pink Petsch 2017.05.02. 20:37:54

@Sexual Harassment Panda: A posztoló egy büdös szóval nem hibáztatta Orbánt. De ha már fogadatlan prókátora lettél, és annyira odavagy a csávóért, akár össze is cuccolhatsz, és indulhatsz haza. Majd számolj be, hogy egy budapesti hotel is fizeti-e a lakásod bérleti diját, illetve ingyen kimossa-e a cuccaidat?

Pink Petsch 2017.05.02. 20:42:17

@Irbisz: Szerintem is valahogy igy van ez. Sőt, egyszer az egyik Kauflandban láttam többféle izesitésü Túró Rudi-féleséget, német gyártmányt. Kiváncsiságból vettem egy dobozzal, narancsos-csokis túrkrémmel volt töltve a csokirudacska. Krémesebb volt ugyan, mint az otthoni, de akit nagyon ez a fene a Túró Rudiért, annak izleni fog.

kettostomegulendkerek2 2017.05.02. 21:08:11

@kék madár: Jártál már Törökországban? Ott ennek a szabadtéri tevékenységnek nagy kultúrája van és semmivel nincs több szemét. De miért élvezne prioritást a napozás vagy csak simán piknikezés, ami szinte ugyanannyi kacattal jár? Ahol emberek vannak, szemetelnek. Mindenhol a világon. Csak valahol rendesen összeszedik, valahol meg nem. Bírom az olyan házmester formákat, akik megmondják, hogy kell használni egy közparkot.

kék madár 2017.05.02. 21:13:47

@kettostomegulendkerek2: en mondtam meg, hogy hogyan kell hasznalni egy kozparkot?
Es valoban, a napozas pont annyi szemettel jar mint a grillezes, hogy is gondolhattam volna maskepp, kosz!

kék madár 2017.05.02. 21:23:51

@London2009: nem mondtam, hogy sehol ne lehessen grillezni. De a Margisziget pont nem alkalmas erre, pont azert mert annyi minden masra alkalmas es annyira kozponti helyen van.
Egy pelda erre Boston: a Boston Commonben vagy a Gardenben nem lehet grillezni, a folyoparton viszont igen, utobbiban nincs akkora tomeg es verseny se a helyert.

swing gitan 2017.05.02. 21:33:39

@kettostomegulendkerek2: " Mindenhol a világon"

Eszak amerikaban nem annyira.

gabors 2017.05.02. 21:38:53

@swing gitan: "Eszak amerikaban nem annyira. "

na jo te Canadarol beszelsz ott meg szinte sehol nem elnek emberek mert mindenki a deli hatarra koltozott :-))

swing gitan 2017.05.02. 21:49:59

@gabors: :)

Próbálj meg a Central parkban sütni :)

kettostomegulendkerek2 2017.05.02. 22:10:50

@kék madár: Céloztál rá, hogy napozni, ücsörögni lehet, grillezni nem. Úgy veszem, megmondanád polgártársaidnak ,hogy nem grillezhetnek a parkban, mert te úgy gondolod, hogy az nem odavaló, szóval igen. De piknikezni talán még a te konzervatív értékrendedbe is belefér, aztán az mennyivel másabb? Hol a határ? Nyilván a grill nem jöhet, de a piknikkosarat megengeded? Esetleg hogy valaki egy teszkós szatyorba vigye a kis cókmókját magával? Egy városi közparkban mi a kulturáltabb látvány, a félmeztelen fetrengő, vagy a pokrócokon ruhában ücsörgő emberek? Szerintem utóbbi, sőt tud is zavarni, ha egy gyönyörű közparkban vakító habtestek szabdalják a látványt, de mégsem szólnék rá, hogy öltözzön már fel, mert a város kellős közepén vagyunk és ez virtuális környezetszennyezés. Ha neki ehhez van kedve, csinálja, ő bizonyítványa, nem az én, a te és a többiek dolga ezt eldönteni, megengedni. Ha zavar odébbállsz.

kettostomegulendkerek2 2017.05.02. 22:10:53

@swing gitan: Miért, ti megeszitek a szemetet? Vagy nálatok másnapra lebomló szatyorban adják a sört?

gabors 2017.05.02. 22:36:02

@swing gitan:
"Próbálj meg a Central parkban sütni :) "

Ezn a harom unnep napon lehet de alkohol akkor is tilos, (ha nem is mindenutt pl palyakon :-)

Memorial Day (last Monday in May)
Labor Day (first Monday in September)
4th of July (whatever day of the week it falls on)

Amugy sok mas parkban foleg Queens-ben a kijelolt helyeken lehet vannak kiepitett sutok is ... ahol lakom ott is van egy ilyen state park ahova ugyan kutyat nem vihetsz be de a kijelolt helyen grillezhetsz (van kozvece es viz is) igaz hogy sotetedeskor zar (ell kell hagyni)

swing gitan 2017.05.02. 22:40:31

@gabors: álomvilág az az ámerika, na:)

Mi csak élünk itt délen az iglukban, a trampli csecsein lógva :)

gabors 2017.05.02. 22:47:49

@kettostomegulendkerek2: "Bírom az olyan házmester formákat, akik megmondják, hogy kell használni egy közparkot. "

Nem is a hazmesterek mondjak meg hanem altalaban a varos vagy falu (esetleg magasbb szinten is szabalyozva van). Pl New York-ban (de sok helyen mashol is) kozteruleten (amiben a park sot a tengerpart is benne van) nem lehet alkoholt fogyasztani. A varosi parkok itt pl ejszakara zarva vannak (persze nem lakatoljak le csak ha ott boklaszol ejjel 2-kor akkor megbuntethetnek). Van egy csomo mas szabaly is pl kutyat macskat lovat is csak a meghatarozott helyen setaltahatsz, van olyan park ahol egyaltalan nem. Vagy ilyenek hogy model repulot nem lehet reptetni, golfozni sem lehet. De pl Flushing Medow (ott a tenisz palyak mellett) van repulo modellezesre kijelolt terulet OTT lehet egyedul ilyet csinalni. Valami uj szabaly van a dronokra is ...

Ja es errefel nem szokas szetszorna a szemetet takaritanak is es a kukakat is rendszeresen uritik foleg a freqentaltabb parkoban mint Central Park

gabors 2017.05.02. 22:51:14

@swing gitan: @kettostomegulendkerek2: ' "Bírom az olyan házmester formákat, akik megmondják, hogy kell használni egy közparkot. "
"

Ja kimaradt hogy a kozparkokban cigarettazni is tilos e-cigarettat is beleertve... baszott hazmesterek.

gabors 2017.05.02. 22:55:38

@swing gitan: "Mi csak élünk itt délen az iglukban, a trampli csecsein lógva :) "

valahol halottam hogy a kanadaiak donto tobbsege az orszag deli hataratol 100km-e korzetekbe zsufolodik ossze (newfuit nem szamolom most ide de ott nem is sokan elnek)

"a trampli csecsein lógva :) " nem sokaig eloskodok !! Trump majd megutatja hogy "america first!" es ugy fogtok 20%-ot adozni hogy csak na ... most egyelore csak a faarukra es a tejtermekre de majd jon az auto es minden mas ami meg donaldnak eszebe jut .. (aram, olaj stb)

swing gitan 2017.05.02. 23:01:33

@gabors: így van, nagyrèszt a határtól kb 100 kilomérre lakik a zömünk. De van hely bõven, lehet jönni ha kell a szakmád.

Sok kínai tárgyal itt manapság, nem esszük a tramplit olyan forrón.

swing gitan 2017.05.02. 23:05:37

@gabors: egy órája jövök a buszon, gáztörés van a belvárosban, nomálisan 20 perc.

Elõttem egy eszkimó család tömi magát csízikkel :) papa, mama három purdé, tonna együtt..

gabors 2017.05.02. 23:09:11

@swing gitan: "street hockey allowed? " igen mert eleg nepszeru...egy de lehet mar ketto palya is van azt nem tudom hogy foglalni kell csoportnak vagy hogy van ...

de korcsolyazni azt lehet novembertol kb marciusig (mar ha a Trump ringen akarnal korcsolyazni ... nem vicc a Trump Organization mukodteti a korcsolyapalyat a Central Parkban...)

gabors 2017.05.02. 23:11:24

@swing gitan: "De van hely bõven, lehet jönni ha kell a szakmád." nem kezdem ujra 50 felett aztan ugyis "delre" kellene majd koltozni nyuggerkent ...

en lassan indulok hazfele nekem a masfel ora a standard (sajnos)

swing gitan 2017.05.02. 23:11:26

@gabors: talán mert õ hozta össze anno? Refresh my memory...

montroyal ( CAN qc) 2017.05.02. 23:12:39

@Sexual Harassment Panda: azèrt, mert vègzettség nèlkül semmi èrtelme a külfòldi munkànak.
Vegetálàs az egèsz.
bar nekem volt vegzettsegem szakmam amihez nemsokat ertettem gyakorlat nélkul itt elmentem iskolaba es letettem megint a szakmat, es vidaman elvagyok gyakorlatszerzeshez mar sajat muhelyemet hasznaltam ..

egyutt jottem egy fiatal parral ide husz evesek se voltak semmi kepzettseggel a fiu keresett festo munkat belejott sajat kliensei lettek sajat vallalkozasa es kozben epitgeti sajat hazat mmar a 4 , nel jar ..es mind1.5+ millioert adta el ... a felesege fodrasznak tanult itt es mar abbahagyta a sajat salonjat mert nincs szukseguk ra ... képzetség es nyelvtudas nelkul jottek ....

swing gitan 2017.05.02. 23:13:29

@gabors: na akkor én se nyígok

Hídon vagy alagúton mész ki a szigetrõl?

Bank street stop.

gabors 2017.05.02. 23:21:49

@swing gitan: "Hídon vagy alagúton mész ki a szigetrõl?"

fele/fele mikor rideshareing van akkor az utas fizeti az alagutat ha egyedul megyek akkor inkabb a 59Street/Queensborough mai neven Ed Koch hidon... (ez egyelore ingyenes)

sajnos nagyon lutri melyik jobb en kb pont a felene vagyok a ketto kozott.

tobbit kesobb

pappito · http://pappito.com 2017.05.02. 23:39:21

@VI 1.6: de mondom. és nem szégyellem! :)

pappito · http://pappito.com 2017.05.02. 23:40:53

@kék madár: bullshit ez barátom. kovács úrnak is meg lehet magyarázni, hogy ne hagyjon szemétdombot maga után és akkor majd nem hagy.

pappito · http://pappito.com 2017.05.02. 23:42:29

@Taxomükke (UK): szomorú látni nnyi befeszült magyart, aki saját magát és kedves honfitársait is szarba nézi

pappito · http://pappito.com 2017.05.02. 23:44:46

@London2009: na várjál, nem szabad vagy csak te vagy házmester partvisnyéllel a seggében?
Van jogszabály ami megtiltja ezt vagy csak nem szokás?

kék madár 2017.05.02. 23:49:37

@kettostomegulendkerek2: nem celoztam ra, te adtad a szamba ezt es azt a hulyeseget erolteted, hogy egy napozo pont annyit szemetel, mint aki 3 fogasos vacsorat rak ossze a fuvon. Lecci hagyjal beken

kék madár 2017.05.02. 23:56:35

@pappito: nem a szemetelesrol beszeltem hanem a bbqzas rejtelmeirol de koszonom a felvilagositast, elnezest kerek, hogy okoskodtam

pappito · http://pappito.com 2017.05.03. 00:00:21

@kék madár: kellemetlen, amikor beleütik a nózidat, mi? :)

itt vidéken van millió park, bárhova mehetsz bbq-zni, egész családok szoktak kitelepülni sátorral meg sütővel, néha 30-50 ember, ott vannak egész nap, húsz méter az óceán, lehet a füvön szaladgálni és még szemetes sincs (egyik aucklandi regional parkban sincs), mert vidd haza a szemeted és kész. És képzeld ez megy a bármilyen nációnak, tongaitól indiaiig, kiwitől mexikóiig. Persze ezek a népek nem olyan magasan fejlettek, mint a magyarok akik széthagynák a szart maguk után...

Van ahol van alcohol ban, van ahol kutyát csak korlátozásokkal lehet vinni (ha költenek a madarak pl.) de egyébként érezd jól magad, azért van a közpark. Szaladgáljál, pancsoljál a tengerben, süsd meg a kajádat, rögbizzél a családdal, csinálj amit akarsz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.05.03. 00:15:35

@euratom: Hát még a disznósajtjuk. Fenomenális.

kék madár 2017.05.03. 00:17:40

@pappito: jol van leirom meg Kovacs ur eleteben eloszor ha a Margitszigeten probal okrot sutni vagy csirket, lehet, hogy benne lesz a hirekben masnap, es nem a szemeteles miatt. Es Budapesten nincs millio park. De koszonom szepen a kioktatast pontosan azt irtam, amiben kijavitottal, nagyon eles szemed van.

kettostomegulendkerek2 2017.05.03. 00:18:14

@gabors: Szerintem érted te, miről beszélek, csak direkt félre viszed. Nem arról volt szó, hogy megengedi-e a parkra vonatkozó szabály, hanem arról, hogy azt neked nincs jogod felülírni, betartatni. Jó esetben egy konszenzus jön létre a park használatáról, amit a látogatók tudomásul vesznek és elfogadnak automatikusan amikor bemennek, és ha nem rendeltetés szerűen használják a parkot, akkor ott a park hivatalosan felhatalmazott ura. Ha nagyon a bögyödben az állampolgár, nála felnyomhatod, ha megvan a beidegződés. Kurva fasza az a társadalom, ahol az emberek házmesterkednek egymás felett, mintha múltkor is buli lett volna.

olimpiam 2017.05.03. 00:18:23

Orsi Kölnből-nek, június első hétvégén rengeteg magyar lesz ismét Kölnben, ott rendezik a kézilabda európai döntőt , két nap, több ezer magyarral!

kettostomegulendkerek2 2017.05.03. 00:18:35

@pappito: Nem néztem utána, de gyakran megfordulok a nyulak szigetén, -meg úgy általában a rendeleti kultúránkat figyelembe véve- 99% biztossággal ki merem jelenteni, hogy nem szabad.
De azért néha szoktam látni, hogy sütögetnek. Azt tudom, hogy Münchenben a városi parkban és az Isar partján lehet, és nagyon sok másik nyugat-európai városi parkban is láttam már, hogy sokan teszik.

De tényleg érdekelne, hogy aki szerint nem való a grill a parkba, az miféle célt szán e közterek hasznosítására.

kettostomegulendkerek2 2017.05.03. 00:18:53

@kék madár: Szövegértés segédlet:
napozó>hogy néz már ki a város közepén
piknikező>pont ugyanannyi felfordulással (szeméttel) jár

mind1, hagylak, látom érv helyett csak üres duma és nárcisz van
azért ennyitől ne törjön már le itt nekem a szárnyad kékes

swing gitan 2017.05.03. 00:33:07

@kettostomegulendkerek2: Ha lehetne kérni hogy ezt a fajta stílt másutt nyomasd? Jópofa, persze, de tán másutt több sikered van vele...

Peace my csivava, tudod hogy imádlak.

P.s. Nem vagy te egy naív gyerek, nem kell az összes ótvar, harsány, kamusi dumát megkajázni...

kék madár 2017.05.03. 00:33:29

@kettostomegulendkerek2: igen egy piknikezo pont ugyanannyi szemettel jar mint egy napozo, ha te ezt igy kepes vagy ismetelgetni, akkor valamelyikunk meg nem napozott vagy nem grillezett a varos kozepen

swing gitan 2017.05.03. 00:39:52

@gabors: ok, csak hazaértem végre, gyors rakott krumpli aztán fogpucoltatás, s közben lesem a meccset a telefonomon.

Go Sens Go!!!

kék madár 2017.05.03. 00:54:10

most kezdem megerteni, hogy akkor ketfele ember van:
aki szerint barhol lehessen grillezni
aki szerint nem, nem barhol, majdnem barhol, de megsem.
Szerintem ha engem meglatnatok grillezni a Szent Istvan parkban vagy egy feldunanyival nyugatabbra, masnap betiltanatok es megkernetek, hogy inkabb napozzak :)

pappito · http://pappito.com 2017.05.03. 01:37:29

@kék madár: "most kezdem megerteni" - amennyire innen látszik, nem

montroyal ( CAN qc) 2017.05.03. 01:41:18

@swing gitan: ajjaj ... na csak egyet kell utni egyszerre mar 2x ..

kék madár 2017.05.03. 02:24:58

@pappito: kerlek segits, neked ez annyira a kisujjadban van

gabors 2017.05.03. 02:37:09

@swing gitan: "Refresh my memory... " ugy van gyakorlatilag ingyen volt a varosnak persze a neve ott van es az o cege az uzemelteto ... nem tudom hogy csak pet project vagy penzt is csinal belole

kék madár 2017.05.03. 02:44:40

@pappito: hat remeltem, hogy ismet tanulhatok toled, de ma mar ugy latszik nem fogok.

gabors 2017.05.03. 02:58:58

@kettostomegulendkerek2: "De tényleg érdekelne, hogy aki szerint nem való a grill a parkba, az miféle célt szán e közterek hasznosítására. "

valamit te ertesz felre nincs olyan egyen kozpark van ahol lehet sutni van ahol nem mint irtam New York nem is kicsi parkjaban csak harom nap lehet sutogetni (de mint utannaneztem pl gazsuto akkor is tilos) Piknikezni lehet maskor is (de alkohol tilos es mostanaban nem tartoztatnakle erte de bunti van ). Amugy pont ez ervenyes a "koz tengerpartokra" itt legalabbis New York Allamban lehet teljesen mas pl California ...

Most hogy a Margit szigeten mit lehet es mit nem (szabalykoveto) polgarnak csinalni nem tudom van aki oda is szarik gondolom...

kék madár 2017.05.03. 03:08:53

@kettostomegulendkerek2: "miféle célt szán e közterek hasznosítására. "?
kb 200 dolgok engednek meg es szorgalmaznek a sutogetes elott.
Egyebkent vicces, hogy ennyire ra vagy kattanva, ez valami gyogyszer mellekhatasa, habachi grillel szallsz fel a metrora, hogy barhol fel tudjal ra csapni egy ribeyet?

pappito · http://pappito.com 2017.05.03. 03:14:08

@gabors: nem találtam semmit, csak tűzgyújtásról szóló szabályokat, annak meg nem sok köze van a dologhoz. Na mindegy, majd a bpiek eldöntik akarnak-e a parkban grillezni vagy se
azért tanulságos volt

gabors 2017.05.03. 03:26:36

@pappito: "csak tűzgyújtásról szóló szabályokat, annak meg nem sok köze van a dologhoz. Na mindegy, majd a bpiek eldöntik akarnak-e a parkban grillezni"

tuzgyujtas nelkul grillezni .. gondolom nem csak tabortuzrol van szo ....

hogy a faszba grillezel tuz nelkul. ok ott van az elektromos grill is ... de akkor viszed az agregatorrt ??? az is fasza mert behajtani kocsival a Margit szigetre nem lehet ... szoval akkor mi is van ???

pappito · http://pappito.com 2017.05.03. 04:09:34

@gabors: itt mindenki gázost használ, tiszta, veszélytelen, nincs hamu, szikra, nem kell órákat várni mire felmelegszik/kihűl, easy as. van millió hordozható is, de amikor kitelepül egy samoai család a parkba, akkor kihozzák a rendeset. itt is el kell gyalogolni a kocsidtól a helyig ahol grillezel, nem feszül ezen senki. tüzet rakni meg a legtöbb helyen tilos
Elektromost akkor használsz, ha a parkban már eleve ottlevő villanyost használod, már ahol van ilyen.

Vajon miért ilyen szörnyű gondolat, hogy az emberek a szabadban grillezzenek és jólérezzék magukat? Érthetlen.

kettostomegulendkerek2 2017.05.03. 05:11:46

@kék madár: Jól van galambom, azért mert képtelen vagy 3 dolgot 2 szempont alapján összehasonlítani, valamint felfogni két darab mondatot azok összefüggésében, sértődjél meg, csukd össze kis szárnyacskáidat, hogy aztán nekifutásból tudj egy langyosat személyeskedni. (Nem zavar, nem azért mondom)

Mellényúltál madárka, nem szokásom grillezni városi környezetben, parkban, nekem az a tevékenység távol a város mocskától és zajától esik jól, dízelgőz mentesen. Csak én - attól, hogy ez nekem irreleváns vagy nem szimpatikus - nem akarom polgártársaimat korlátozni ebben.

Leírtam két alapvető, tipikus és szabályos közparki tevékenységet (amiből szerintem a napozás rohadtul nem is szabályos) és összevetettem a nagy mumus grillel. Mivel látom, gondjaid vannak az értéssel, megpróbálom szájbarágósan;
Első állításom volt, hogy a grill nem termel több szemetet a piknikező (étkező és italozó) társaságoknál.
Második állításom volt, hogy a grill kevésbé szennyezi a környezetet vizuálisan a napozóknál.
Erre te ezzel jössz: "igen egy piknikezo pont ugyanannyi szemettel jar mint egy napozo, ha te ezt igy kepes vagy ismetelgetni"
Igen, pont így. Nem vagy te egy kicsit dehogynem?

És igen, sokkal szívesebben nézném a husikat sütögető társaságokat egy városi parkban, mint a hab testüket kicsapó prolikat. Nyilván ezzel csak én vagyok így egyedül, úgyhogy nem is akarom betiltatni a közterületen napozgatást, ami szerintem igen prosztó dolog, de mégse szólok bele.
És ha megszorgalmaznád azt a kétszáz dolgot, biztosan a grill tiltása lesz az, ami a legjobban szolgálná a park fenntarthatóságát. Hát persze.

„Szerintem ha engem meglatnatok grillezni a Szent Istvan parkban vagy egy feldunanyival nyugatabbra, masnap betiltanatok es megkernetek,”

Az, hogy nem tudsz kulturáltan viselkedni egy közparkban az a te szegénységi bizonyítványod, nem hiszem, hogy szerény képességeidhez vagy esetleges neveletlenségedhez kellene igazítani a házirendet és a többiek lehetőségeit. Tízből kilenc ember tudna ezzel a lehetőséggel normálisan élni, te vagy az az egy, aki nem. Szerintem ennyi kockázat belefér egy közösségben, hogy a többség elvisel egy marginális deviánst. Ahol nem, ott be kell tiltani mindent és le kell aszfaltozni az egészet a 3,14csába.

kettostomegulendkerek2 2017.05.03. 06:24:40

@gabors: Nem a szabályok be nem tartására, hanem a felesleges tiltásokra próbáltam rávilágítani.

kettostomegulendkerek2 2017.05.03. 06:24:48

@kék madár: És a fő összehasonlítani valót, a grillezést akkor mihez hasonlítottam? Ehh, hagyjuk, esélytelen vagy az értésre.

kettostomegulendkerek2 2017.05.03. 06:25:06

@swing gitan: Egyem azt az érzékeny lelked te kis csősz.
Pontosan hol fogalmaztam itt nem elfogadható stílusban?

Mivel lektorálnak, nem hiszem, hogy kiengednének olyat, ami nem ide való stílus, téma akármi.

De jól megnevetettél, kösz :D

Becézni nem merlek, mert akkor fölöslegesen írtam volna a hsz-t ;)

Irbisz · http://nemetmindennapok.blog.hu/ 2017.05.03. 07:33:34

@kettostomegulendkerek2:
hihetetlen idiozasagoakt irkalsz, komolyan mondom faj.
A piknikezes es a grillezes között oriasi különbseg a büz. Es igen büz, aki odavan erte az biztos szereti, de sokaknak mar az a sülö hus is büdös, arrol nem is beszelve hogy zsiros faszenfüst elkerülhetetlenül keletkezik. Szoval a grillezes melletted az olyan, mintha 50 ember körbedohanyozna, nem veletlenül sokkal kevesebb helyen engedelyezik, mintha leülsz siman pinikezni, mert azzal kb. senkit nem zavarsz, mig a grillezessel ha rosszak a szelviszonyok, egy fel park szagolhatja a büdös szarodat.
Qrva nagy IQ kell ezt felfogni, tenyleg, szerintem meg egy mai zsenge erettsegi is eleg hozza ...
Ezert tiltjak sok helyen, nem hazmesterkedesböl.

Irbisz · http://nemetmindennapok.blog.hu/ 2017.05.03. 07:50:32

@Pink Petsch:
Akkor ezt teljesen hasonloan latjuk. Viszont ez erösen szubjektiv , a cegnel a magyar kollegak között jopar akad, akiknek sinten hianyoznak hazai izek, kajak, masoknak meg mint nekünk is, egyaltlan nem.

kettostomegulendkerek2 2017.05.03. 09:07:15

@Irbisz: A személyeskedést hagyjuk, mert azt csak nektek lehet, így k unfair.

Nem Honvéd tér méretű park(ok)ról volt szó, ahol a játszó vagy a zöldterület közt kell választani ,hanem a Margit-szigetről, ami 1 négyzetkilométer területű. Ott fulladoznának a népek a grillszagban. A kijelölt területeket meg már elképzelni sem tudom, hogyan lehetne megvalósítani.

ehh, olyan cuki hely lettetek mostanában, lazán leidiótázzátok az embert, ami nem baj, de az, hogy reagálni (legfeljebb ugyanabban a hangnemben(!)) nem engednek rá, az elképesztően szánalmas.

Most komolyan, mi ez az ötye ami itt van?

Értem, h viselkedni kell, de itt már bizony nem a stílus számít. Egy tiednél lényegesen tompábban és kulturáltabban megfogalmazott hsz megbukik a szűrőn? Tiszta nebántsvirág gyűjtemény lettetek.

Nem tudom, hogy van-e még ennél lejjebb, de érezzétek jól magatokat a harmatos lelkivilágotokra szabott kommenttérben, és sok-sok ugyanolyan/hasonló véleményt kívánok a kedves cenzornak, ne kelljen már egész nap kukáznia.

Jó gitt rágást kedves egylettársak

a nemzet fogatlan provokátora 2017.05.03. 10:47:58

Hát igen, Európa cselédei lettünk. Rokon kislány cum laude egyetemi diplomával lótifuti csicska egy angol élményparkban..

csentecsa 2017.05.03. 10:48:55

@kék madár: Faszomé' kell a Margitszigeten grillezni?

csentecsa 2017.05.03. 13:04:21

@kettostomegulendkerek2: Hogy hol a határ? Hát ott, hogy nem gyújtasz tüzet, nem füstölsz egy parkban.

kvp 2017.05.03. 13:49:48

Alapvetoen most ugy nez ki, hogy Magyarorszagrol meg egy diplomas embernek is erdemesebb elmennie nyugatra sima betanitott munkasnak, mert jobban tud elni. (mondjuk ez azert joreszt diploma fuggo) Ez egy olyan teny, ami a legtobb kivandorolt magyart hajtotta.

A masik a kinti tarsadalom jovoje. Az, hogy tobb a torok mint a nemet egy jo jel arra, hogy nemsokara a tarsadalom is pont olyan lesz mint Torokorszagban. (erdemes megnezi a hirekben milyen vidam hely lett) Viszont aki egyszer mar kivandorolt az legfeljebb tovabball. Ha nem lesz jo Nemetorszagban, Franciaorszagban, del Angliaban, stb. akkor oda ahol eppen megfizetik annyira, hogy meg tudjon elni. Mondjuk most nem ugrik be ilyen hely a kozelben, de biztos lesz.

Tehat ha valaki munkas vagy cseled akar lenni nyugaton, jobb megelhetesi korulmenyek kozott, akkor jol fog jarni. Azt, hogy a jovo mit hoz hosszu tavon pedig nem nagyon latni es akik josolgatnak vagy megprobaljak elore latni, azok sokkal borulatobbak, raadasul vagy itthon maradtak vagy elorelatoan sokkal messzebbre mentek, mondjuk Ujzelandra.

zsuzsi74 2017.05.03. 15:19:46

Orommel olvastam a bejegyzest, vegre egy pozitiv hangvetelu, eloremutato iras!
Ilyen hozzaallassal biztos, hogy elobb- utobb lesz kis haz es csalad is, meg a ravalo!
Tetszik a "menekultes" resz is. Jo lenne, ha ilyen eloitelet mentes lenne mindenki.
Drukkolok, hogy bejojjenek a szamitasaitok!

adg 2017.05.03. 16:20:26

@kettostomegulendkerek2: "De tényleg érdekelne, hogy aki szerint nem való a grill a parkba, az miféle célt szán e közterek hasznosítására."

Drogozasra meg kivaloak. Vagy pocsot lobalni a kocogo csajok elott. Ilyesmi.

Lassuk be, a grillezes mar mindennek a teteje. Nem mintha nem lehetne kijelolni a szigeten egy kis par ezer m2-es darabot, hogy akkor ott lehet hust egetni, oszt jonapot.

FutureFry 2017.05.03. 16:22:04

@Irbisz: Dohányozni lehet a Margitszigeten?

adg 2017.05.03. 16:23:48

@pappito: nalunk azert van egy nep, akik nem tudjak elintezni a szemetuket. Cserebe kb ott laknak a barbi korul a teto alatt, szoval mas nem is igen tudja hasznalni toluk. Ha nem tetszik, rasszista vagy, szoval ez igy van jol, es nagyon is szep a vilag legregibb ma is fennallo blablabla.
De viheted a sajat barbidat is.

kék madár 2017.05.03. 16:42:12

@kettostomegulendkerek2: te osszevissza hazudozol.
"Az, hogy nem tudsz kulturáltan viselkedni"
ezt hol irtam? Hol irtam, hogy az lenne a grillezesemmel a baj, hogy nem tudok kulturaltan viselkedni?
Es hol irtam, hogy betiltanam a grillezest?
Te beteg vagy, minden szavamat kiforgatod, keptelen vagy a logikus ervelesre, gondolkodasra, de se a te kommentjeidet se a grillezest nem tiltanam be, nem vagyok az a tipus, csak nagyon faraszto ez az atlatszoan sunyi ovonaluli erolkodesed a hazugsagaiddal.

kék madár 2017.05.03. 16:46:09

@pappito: amiket leirsz, az mind arrol szol, hogy nalatok van kulturaja a grillezesnek, es lassuk be (ugyse fogod) ez nem mindenhol van ez igy még, ahogy a mobiltelefon meg az iPod se egyszerre terjedt el a vilagon.

Herr Géza 2017.05.03. 18:59:59

Hűvazze, mi megy itt a grillezés témában.... :D
Kurva egyszerű a megoldás: a Margitsziget felosztva É-D vonallal: ja pesti oldalon lehet grillezni (proli húszabálók), a budain nem (érzékeny orrú vegák). A másik osztó: NY-K, északon csak felöltövze, délen fürdőszerkóban, klottgatyában, papucsban, fehér zokniban is.... :D
A szemetet meg mindenki hajigálja bele a Dunába, ami nehéz, elsüllyed (egy idő után híd sem kell), ami könnyű, az meg elúszik a picsába...
Mindenki happy, hajrá Magyarország!
:)))))

pappito · http://pappito.com 2017.05.04. 00:13:46

@kék madár: igen itt mindenki úgy születik, hogy egyből tudja, hogy nem szemetel a parkban, a magyarok meg mind retardáltak és nem érettek ilyen komplikált dolgok élvezetére, mint a sült hús vagy grillezett zöldségek. az a biztos, ha valami be van tiltva a gecibe és akkor nem kell aggódni semmi miatt.
Meg a betiltás azért is jó, mert abból tanul a nép igazán, számtalan példa támasztja ezt alá.

kék madár 2017.05.04. 01:47:24

@pappito: azert tenyleg elsirnam magam, ha megmutatnad hol irtam le azt, hogy be kell tiltani. De rugozzal csak azon amit nem irtam. Erdekes, hogy az a stilus (kossunk bele abba amit a masik PONT NEM irt) mar nem egyedi, hanem trend

pappito · http://pappito.com 2017.05.04. 02:20:50

@kék madár: ha nem te írtad minek húzod fel magad?
olvasd el a kommenteket : "én nem engedném" "az kéne még, hogy lehessen"

kék madár 2017.05.04. 02:30:28

@pappito: azokat a kommenteket nem en irtam, pont azt irtam, hogy senkinek se tiltanam meg, grillezzen ahol akar, hozzateve, hogy nem a legszimplabb tevekenyseg, a kozparki programok kozul

csentecsa 2017.05.04. 12:37:58

@FutureFry: Én legszívesebben a bagósokat is kitiltanám, de egy szál cigi meggyújtása nem azonos egy grillsütő beüzemelésével.
Hogy a talmudi ravaszodást megelőzzem: a talajon, vagy a talajjal kapcsolatban álló felépítményen, eszközön tilos tüzet gyújtani..

kettostomegulendkerek2 2017.05.04. 12:39:35

@kék madár: "Erdekes, hogy az a stilus (kossunk bele abba amit a masik PONT NEM irt) mar nem egyedi, hanem trend"

Nem így van aranyapám, hanem, hogy sokat sejtetően fogalmazol, aztán ha valami nem tetszik, azt írod, hogy "nem én írtam", "nem úgy gondoltam", majd ahelyett, hogy pontosítanád a nem egyértelmű vaj puha álláspontod, vádaskodsz.

Mivel jól láthatóan gyakran belefutsz ebbe az önellentmondásba, engem igazol.

Számold össze, hányszor kell leírnod, hogy nem úgy gondoltad, azt nem mondtam, stb. Téged túl gyakran értenek félre szárnyas.

Sokat segít, ha egyértelműen fogalmazol, és vállalni is tudod az álláspontodat. Akkor nincs szükséged vádaskodni, személyeskedni.

Fenti példa is jól mutatja, hogy itt sem a téma tárgyára reagáltál, hanem a stílusomba volt csak ingerenciád belekötni. Ami érthető, de valahogy az álláspontodat mégsem tartod fontosabbnak a személyeskedésnél.
Bennem jó vitapartnerre lelnél a vitakultúrádat tekintve, de ez nem az a hely.

Na, jó szelet kedves madár!
szervusz

swing gitan 2017.05.04. 12:51:23

@kettostomegulendkerek2: 6 paragrafus a semmiről.

Hát.. ma se éltél hiába csivava, nyomod van a neten..:)

C U later alig gátor :)

kék madár 2017.05.05. 01:05:14

@kettostomegulendkerek2: ha idezel tolem arrol tudunk vitatkozni, de ez igy csak a te agyszulemenyed. Barmikor vallalom az amit EN irtam. A csusztatasokkal nem tudok mit kezdeni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.