Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a Határátkelőn egy elég sikeres sorozat, melyben arra kértelek titeket, írjátok le, hogyan telik egy napotok. Nos, jobb későn, mint soha alapon most ennek egy újabb darabja érkezik, méghozzá Zuzzer tollából, aki nem kímélte a billentyűt, cserébe mindjárt nem is egy napját írta meg, hanem egy hetet és mindenféle egyebeket is.

Ha van kedved megírni, hogyan telik egy napod, kövesd Zuzzer példáját és oszd meg velünk! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

„Sziasztok, itt Zuzzerpajti beszél, tudjátok a csávó a végtelenül, reménytelenül és minduntalan idegesítő stílusával. Tudom, modoros vagyok, meg olvashatatlan, amit írok, meg... szal véleményem szerint ilyesmi tudomásomra hozására ne vesztegessétek a billenytűzetet. That is like that by default. 

Nos, álljon itt egy határozottan idegesítő kvázi-hetem története, mert nagyvadra megyek, mit nekem egy nap, itt egy hét! Abból is egy olyan, amiben mostanában sokat van részem, kezdünk nálam, folytatjuk Nechâtelben, átugrunk Pastalandre, majd vissza Milkafalvára. 

Igazából azért is gondolom, hogy egy munkás hét jobb, mint egy nap, mert sok érdekesség abban nincs, hogy Zuzzer ki-be jár meetingekre reggel 8:30 és délután 17:00 között, főleg, hogy azokon nem nagyon fényképezgethetek. Szal azért elég sok mindent el kell majd képzelnetek a szupertitkos, multicégszerű tevékenységemet illetően. Essünk neki, ássuk meg a sírt! 

(Ezt a bekezdést utólag szúrom be, végülis a poszt egy zanza lett, menet közben elkanyarodtam a szimplán munkahetes alapkoncepciótól, nem csak munkáról szól az iromány. Megspékeltem viszont fotókkal, hogy ne panaszkodjatok.) 

Reggelente az én szerelmetes galuska galagonya virágom kelt 7:30-kor, hogy homlokzati javítások után hozzávetőlegesen ébren elinduljak a kihívások felé. Reggeli Zuzzer egyébként olyan, mint a medve, nem játék. 

Ha a reggeli kávém előtt találkoztok velem, meneküljetek, asszonytárs se ilyenkor jön a „arra gondoltam, hogy…” jellegű, általában költséges ötleteivel, mert ilyenkor morgok.

A házunk egy hard day reggelén, művészi panoráma ábrázoláson, bonus Zuzzer árnyékkal

Mindig kapok valami kis reggelit (ha jó voltam, mert ellenkező esetben jogomban áll hallgatni és minden felhozható ellenem, amit mondok), beveszek kb. 254 féle vitamint, amiben az aktuális tudományos vélemények szerint éppen „hiszünk” (inkább csak tesztalanynak érzem magam), betőtöm a kávét, befésülöm hajam maradékának a helyét, illatossá teszem magam mint megannyi virágoskert, majd kiszökellek a házból, hogy az emberiség problémáinak nagy részét projektmegoldjam. 

Régen ilyen öltönyös, csillogós cipős csávó voltam, de az utóbbi 10 évben nagyon sokat lazult a dresscode, most már nem az van, mint régen, azaz nem a casual Friday az, amikor esetleg t-shirt, sportcipő kombó jáccik, hanem az a különleges alkalom, amikor az ember kidíszíti magát valami üzletfél megtévesztésének céljából. 

Aztán ahogy kisfiam mondaná a francia szavakat magyarul ragozva, „prandringolom a voátűrömet”, mert autóval járok be melózni. Kb. 12 – 15 perc alatt érek be a melóba, ami pont elég mondjuk a legújabb Slayer lemez 3, esetleg 4 dalára.

Egyik reggel megbolondult az autóm, berakta nekem a Slayer korszakosan kiváló lemezéről a „Millió kislány” című számot. Majdnem lenyeltem a slusszkulcsot meglepetésemben. Ja, hogy nincs is slusszkulcsom... asszem rá kell néznem az otthoni letöltögető betyárok körmére. :)

Igyekszem 8:15 és 8:20 között beérni, mert akkor még van hely a céges parkolóban, azaz abban, ami a mi épületünk alatt van; velem született lustaságom miatt nagyon nem fűlik a fogam a távolabbi parkolókban hagyni a gépet. Az autókhoz egyébként a cég osztogatott ilyen RFID szerű levonósokat, most már automatikusan nyílik a sorompó, ha odaér a zemberfia.

Zuzzermobil a garázsban.

Garage a cég alatt

Néha, ha korábban bemegyek lapátolni, ilyen látvány vár.

A parkolóból a céges kártyámmal egyből (ja... egyből... arcfelismerő istennyila olvassa le a zábrázatomat, vele pedig nem vagyunk jóba mióta megizmosodott a képem) beléphetek és felliftezhetek a második emeletre, ahol egy félig-meddig open space office-ban van a magam és embereim helye. 

Amikor megérkezem, akkor standard feladat a közös kávézás, ami általában privát témák tárgyalásával telik, kinek hogy esett az esti szex, ilyesmi (ne aggódj nyulam, csak humorizálok J), ha pedig szar került a ventillátorba, akkor egyeztetjük, hogyan támadjuk az aktuális krízist. 

A kedvenc coffee cornerem. A képeken végignézve el se tudom képzelni, hogyan sikerült egy kb. 550 embernek helyet adó épületben ilyen „Neuchatel zombitámadás után” jellegű kihalt képeket készítenem.

A kedvenc kávégépem, ristretto forever. Nem lennénk mérnökök, ha nem ellenőriztük volna már le, hogy a képen látható vízautomatára rá lehet-e kötni söröshordókat. Jelentem, rá! Már dolgozunk rajta. :)

Az épületünk belseje a deuxieme emeletről fényképezve. Ez egy épületek az épületben jellegű építmény, hat kisebb „házat” kötnek össze függőfolyosók, az egész pedig egy üveg búra alatt van. 

Ezután mindenféle meetingeken töltöm az órákat; ha éppen pörgős időszak van, akkor gyakorlatilag a „fizikailag” elvégzendő dolgokra alig jut idő. 

Ilyenek például a különféle teljesítményértékelések ami alapján a beosztottaim fizetése emelkedik, vagy nem, onlájn tréningek, tervek, CAPEX, budget tervek, layoutok, process map, process characterisation, prezentációk és van még rendesen pajtások, de most ennyiben hagyom, mert sok.

Aki vezetett már projektosztályt, csoportot, vagy szimplán projektet egy multinál, annak meg nem akarom elmagyarázni, hogy a párhuzamosak a végtelenben metszik egymást, vagy ott se. 

Megjegyezném, hogy a divatos összeesküvés és „jajj, de utálom a multikat” elméletekkel szöges ellentétben, ezeken a meetingeken 90%-ban télleg fontos dolgokat beszélünk meg és döntünk el. Vannak természetesen olyan meetingek is, ahol maga az organájzer se nagyon tudja mi a bánatért hívta össze, de ez ritka.

Amikor ezt a képet lőttem, éppen nagy össznépi meeting volt, negyedéves business update, ahol a VP-k szoktak beszámolni hogyan állunk a fejlesztési programokkal, volt-e valami említésre méltó az FDA-vel bonyolított engedélyeztetési folyamatokban, ilyesmi. 

Kiszúrhatjátok lent a kép alja felé az emberek egy részét, én nem vettem részt most, mert sürgős autóvásárlási megbeszélésem volt a díleremmel. Ez egy jó példa arra, amit nagyon meg lehet szokni és gondolom más helyen is így van, nálunk a kutya se nézi hová méssz és mikor vagy benn, ha a meló el van végezve. 

Nem azt mondom, hogy ha egy hétig nem jönnék be, akkor nem kellene valami indokkal és papírral előjönnöm, de ha elmegyek valahová munkaidőben, mert a gyerekkel van valami, venni akarok valamit, intézki kell valamit, fogorvos, ilyesmi, hát megyek, nem kell engedélyt kérni senkitől. 

Ha valaki beteg, akkor csak a 3 napot meghaladó betegség esetén kér a cég orvosi igazolást, három napot el lehet otthon hepajkodni, ha nem érzi túl rózsásan magát az ember. Mondjuk rendes ember azért a főnökének szól.

Két éve pedig egy ún. Flexability nevű program van bevezetve, aminek rengeteg összetevője van, a példa kedvéért lehet otthonról dolgozni, ha valaki megegyezik erről a főnökével, ki lehet toldani a 25 nap szabit még 10 nem fizetettel úgy, hogy nem kell külön engedély, támogatja a cég a fél éves sabbatical leave-et, persze ez azért némi szervezéssel jár, ésatöbbi. Ebből a halmazból én néha már soxor emlegetett lustaságom miatt az otthonról való dolgozást vettem eddig igénybe.

Az ilyen meetingek például mindig elérik céljukat; azért hívtam össze, hogy a céges kantinban betoljunk a kollégákkal egy vaddisznónyi fondue-t. Ki hogy szereti, nekem a moitié-moitié verzió a kedvencem. 

Csak most esik le egyébként, hogy a cégre nagyon jellemző ez a kép abból a szempontból is, hogy négyen négy nemzetet képviselünk rajta a jó rejtői elveknek maximálisan megfelelve, bár orosz hússaláta az nincs. 

Fényjáték az épületben a harmadikról fényképezve

Nem tulajdonítok különösebb fontosságot annak, hogy hol dolgozom, milyen irodában, de egy pár éve azt hiszem nagyon jó helyen vagyok. Írják a Google-ről, hogy ott nagyon fasza minden, nekem a mi munkakörülményeinkkel sincs semmi bajom.

Kilátás az irodából a neuchateli tóra; néha még ennél is szebb dolgokat művel a természet, aztán csak bámul kifelé az ember a fejéből, meg az épületből.

Néha meg (mint a nyitóképen látható – HÁ) ipari alpinisták lógnak az ember mellett egy fél napig, tisztogatják a csili-vili üvegépületet és az árnyékolástechnikát kívülről. 

Amikor elkészült az épület minddjárt arra gyanakodtunk, hogy jó biznic lesz ez egy pár takarítócégnek, s lőn! Általában legalább eccer havonta itt lógnak az emberek munkaidőben. Legalább szupervájzingolják, hogy dolgozunk-e.

A bűn melegágya a kantinban

74 kg-os kákabélű csávóként érkeztem Siccerlandba, a szél majd elfújt. Most, bár izmos nem vagyok, de legalább kövér! 96 kg élő súly, tehát felugrott vagy 22 kg. Higyjétek el, valahol belül egy vékony és jóképű csávó van bennem elásva! Legalábbis az alpinistás képen akkora arcom van, hogy csak szívlapáttal lehetne pofán vágni.

Csak rám kell nézni, egyből láccik, hogy a cég komplett idiótákat is alkalmaz. A képen szintén előforduló hölgy képviseli a visszafogott intelligenciát, rólam jobb nem is beszélni.

Manapság rengeteget járok Bolognába, ott van a meló, egy zöldmezős beruházás, aminek területén szorítottak némi helyet a mi gépeinknek is szal manapság telepítés, beüzemelés, validation jáccik. Ez is jól modellezi egy tipikus hetemet; Bologna, ha kell, ha nem, ha akarnék mehetnék hetente is, de nem megyek.

Jellegzetes bolognai utcakép, a belváros totálisan árkádos, ha esik, ha fúj, egy bevásárló, vagy belvárosnéző körutat le lehet úgy bonyolítani, hogy nem kell kimenni a fedezékből.

Bolognába tőlünk eljutni a legegyszerűbb vonattal, én általában a Neuchatel – Bern – Milano Centrale – Bologna Centrale vonalat nyomom. Olyan 6 óra mindenestől az út és a Milano – Bologna szakaszt a Fecciarossa vonatok teljesítik, amik 300 km/h-val repesztik le a szakaszt. Nézzétek meg a térképen a távolságokat, kb egy óra alatt lent van a gép Milanóból Bolognában.

Frecciarossa belülről

Milanóban van, hogy oda is, de leginkább vissza általában van olyan 30 – 45 percünk vonatot cserélni, ezt általában a Bistrot Centraléban tudjuk le, egy sörnek mindig van helye a tartályban. 

No, Bolognában én általában a Star Excelsior hotelt választom, ismét csak a lustaságomból való kifolyólag végett; ez egyből ott van az állomásnál és színvonalban sem rossz. 

Nem tudom tudjátok-e, Bologna Taljánország kulináris fővárosának számít, olyan éttermek és kaják vannak, hogy én rendszeresen hülyére eszem magam. Primi piatti, secondo piatti, antipasti... minden jöhet, mégha nem is ebben a sorrendben; rengeteg helyet kipróbáltunk, egyik kedvencem a Franco Rossi’s, ami Grisham egyik regényében is szerepel, a másik a Donatello, a harmasik pedig a verhetetlen Da Silvio. 

Az egyik beomnak ilyen perverz szokásai vannak, hogy engem fényképez emelkedett pillanatokban az én telefonommal. Ez speciel a Donatelloban készült, vajon mit is rendeltem mint primi piatti? Költői kérdés volt. :) Mindegy mi, ha szarvasgomba szezon van, akkor „Aquarmi a la tartuffo”.

Oroszlánfejű Zuzzer, Signor Silvioval, miután síkra ettük magunkat érdekes logikával működő éttermében. Azt hiszem a legközelebb a fizetsz és annyit eszel amennyit akarsz koncepcióhoz áll, de nem teljesen olyan. Leülsz, nincs étlap, hanem egyből elkezdik hordani a cuccot, úgy megpakolják az asztalt mint az állat, te meg nyomod befelé a jobbnál jobb pastákat, előételeket.

Mindaddig, amíg a tapasztaltabbak nem szólnak, hogy lassabban, mert a főkajákra nem marad gyomorkapacitásod. A főételt azt felsorolásból lehet választani, utána a desszert megint, ha kell, ha nem, hozzák. 

No és még valami, amire esküt tettem, hogy terjeszteni fogom: NINCS olyan, hogy bolognai spagetti! Ettől minden rendes bolognainak könnybe lábad a szeme és jóesetben jóindulatúan mosolyogva „nem érti” mit akarsz. 

Olyan van, hogy tagliatelle húsos bolognai raguval, de SOSE spagettivel. Mielőtt ez ügyben megírnátok, hogy ez hülyeség, gondoljatok bele mit szoktatok mondani, mikor valami förmedvényt valahol a világban elétek tesznek, mondván biztos szeretni fogod, ez ungarische gulasch... Én olyat is láttam nemzeti ételünk neve alatt, amiből kilógott a polipláb... 

Általában három napos egy ilyen leruccanás Pastalandre, így egy teljes nap meló van benne és teccés szerint két fél, ha délben érkezem és a harmadik nap délben távozom. 

Ha úgy szerveztem, hogy örömteli visszatérésem Sajtföldére péntekre esik, akkor épp belecsöppenek kicsiny családom pénteki tréningprogramjába, a két gyereknek kung-fu edzése van, amiről általában én gyűjtöm be őket. 

A másik leghétköznapibb munkás célpontom Pays Bas; megvárom, hogy kikódoljátok. Bármennyire is furcsa, ez az ország francia neve, ez nem zuzzerség. Na jó, „Alacsony Ország”, az Hollandiát, vagy The Netherlands-et takarja. 

Bírom azt a vidéket, elég lazák, a rengeteg bevándorló ellenére az egyik legliberálisabb hely, ahol valaha jártam, tehát otthon vagyok benne egyből.

Magyarországon az amatőr Tömjén Zsótok és a magyar gárda kivonulna cakkos szélű és lyukas árpádsávokat lobogtatva, ha egy kiszuperált templomban sushi éttermet alakítana ki valaki.

A képen látható speciel Bergen-op-Zoom-ban található és az egyik legérdekesebb étterem / koncept, ahol volt szerencsém megfordulni / megtapasztalni, legalábbis Európában.

Eleve a templombelsőben elhelyezett design és mellé a rendelés & kiszolgálás rendje, mikéntje nagyon érdekes hangulatot teremt. Kis tabletszerű cuccokon kell a kajaképekre kattintgatni, így zajlik a rendelés, aminek következtében persze gyors az egész, a kiszolgáló személyzet csak hordja kifelé a sashimit, sushikat és egyéb herkentyűket. Kifelé, kabát visszavételezés közben meg kifizetjük a cuccot, oszt jóccakát. 

Hétvégeken, hogy csinálunk-e valami vérfagyasztót attól függ, hogy mennyire vagyunk cuzammen vagy részben kiütve a hét eseményei miatt. Sajnos manapság elég nehéz olyan szinkronba kerülnünk, hogy éppen mindenkinek hegymászni, vagy múzeumozni, vagy kirándulni legyen kedve, no meg ott van a kertészkedés, a XAMAX is, amire kell némi időt szánni. 

Ettől függetlenül pont most bogarásztam végig néhány év fényképgyűjteményét, ami alapján meg azt nem tudom mikor voltunk egyáltalán otthon?!

Tipikus hétvégi zuzzeres tevékenységek egy képen. Mivel gyűlölöm a sört, így pusztítom, ahol érem, miközben éppen XAMAX meccsen vagyunk a sok kis gyerekünkkel. 

A lányom általában nem nagyon veszi, milyen eseményen van, a fiamnak hozzám hasonlóan bérlete van (ettől még nem nagyon érdekli a sültkrumplin kívül semmi a stadionban), a feleségem meg azon mereng, hogy „nincs is meleg, mit keresek én itt”. No meg próbálnak úgy tenni, mintha nem is ismernének, mert néha üvöltök mint a fába szorult féreg a bíróval.

A halloween egy jó móka a faluban, sikeresen elriasztottunk legutóbb is néhány bandányi kisebb termetű csontvázat, zombit és vámpírt a zasszonnyal, bár azért így is kiadtunk a kincstárból néhány falka sovány vaddisznóra való csokit, cukrot, almát és miegymást.

Olyan zombi is volt, aki mikor meglátott minket, engem pluszban egy kisbaltával a kezemben, sikoltozva futott el. Azt hiszem, nem értette meg a halloween lényegét. :)

Néha csak úgy szimplán Neuchatelben is jólesik egy séta, sör, eső. A gyerekeknek persze halvány lila segédfogalmuk sincs mire jó ez az egész, például telefonon írásban csetelni, játszani elég nehéz menet közben.

Ha valami nekem furcsa, akkor az, hogy mivel a gyerkőcök beleszületettek ebbe a vidékbe, nem nagyon érzem, hogy értékelnék, hogy nem egy Afganisztán, vagy Bivalybasznádalsó.

Hegyikecskéskedni is szeretünk, a képek a Pilatus csúcson kialakított komplexumon, az étterem ablakán keresztül, és a kilátóban készültek. Szintén zenész, mi lemegyünk hídba, a gyerekeknek is tetszik, de nekik ez nem akkora téma, mint a max. az Északi közép”hegység”hez szokott szüleiknek.

Zuzzerek tájidegen tevékenység űzése közben. A szalonnasütés nem mindennapos tevékenység Svájcban, nekik is vannak egyébként ehhez hasonlatos dolgaik, például amikor tűzrevetnek krinolinszerű kolbászokat fóliábatekerve és azt eszegetik aztán.

Elmaszkíroztuk magunkat, hogy ne ismerjetek fel minket. A képek Lyonban készültek mielőtt és miután elnáspángoltuk, ja nem, a portugálokat. Haláli volt, a fél stadionnyi portugál 90%-a franciául beszélt egymás közt és nagy részük velünk együtt Svájcból érkezett a meccsre.

Néha elszakadok a kiccsaládtól és a cimbikkel leigázzuk Münixet, vagy egyéb helyeket. Sajna harmadik kiadást nem ért meg, de a Rockavaria (közismert magyar nevén: Róka, várjá!) során sok sör folyt le a gigánkon és rengeteg kívánatos banda neve mellé került első, vagy sokadik pipa. 

Az első Rockavaria szerintem előbb-utóbb woodstocki magasságokba fog emelkedni; Metallica, Limp Bizkit, Testament, Kiss, Faith no More, Five Fingers Death Punch, Slayer és a többi, ésatöbbi... 

Ezennel és mostanra búcsúzom is, legalább megvan az éves Zuzzer adagotok. 

Maradok Bélátok, 

Jenő”

HÍRMONDÓ

Így játszanak egy hazatérő kisgyerek egészségével a magyar hatóságok

Az alábbi történethez nagyon nehéz mit hozzátenni, hiszen magáért beszél. Azért értjük mi, hogy mindent meg lehet magyarázni, de azzal a rendszerrel valami baj van, ahol egy testvérpár két tagja között ilyen különbséget tesz az állam. Magyarország, 2017.

„Két hónap után kitört belőlük a magyar”

„Aztán jött, a „könnyű neked, mert tudsz németül, és szerencséd volt”. Any@d!! :) Lehet, lehet, hogy szerencsém volt, de nagyon sokat tanultam én ezért a „szerencséért”. Jelzem, 39 évesen költöztem ki, és nem mosogatni jöttem.”

Közel félmillió magyar fiatal élhet külföldön 

Noha a Központi Statisztikai Hivatal 2013 óta nem ad ki adatot a külföldre emigrálók számáról, az LMP számításai szerint a 20-40 éves korcsoportból 450 ezren élhetnek tartósan külföldön.

Már ázsiai munkásokkal építtetnek gyárat Magyarországon

Korábban elképzelhetetlen munkaerőhiány sújtja a magyar építőipart. Az egy dolog, hogy a környező országokból érkeznek munkavállalók, de arra is van példa, hogy több száz ázsiai munkással építtetnek gyárat.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.