Alighanem mindenkinek eszébe jut néha, hogy mi lett volna, ha… Például mi lett volna, ha Puhacicáék két éve nem a londoni költözés mellett döntenek. Mert akármilyen furcsa is, de már két éve, hogy mindannyiunk (virtuális) szemeláttára nekivágtak. Úgyhogy most jöjjön egy beszámoló az elmúlt két évről.
„Eljátszottunk már a gondolattal, mi lett volna, ha. Ha minden ugyanígy történik velünk, csak nem ott, hanem itt. De mivel ott történt, most itt folytatjuk. Két éve már, hogy Londonban vagyunk otthon. Visszaolvasva a költözéskor írt posztot, ma sem írnám másképp. Egyetlen dolog nem jött be: valahogy nem akar véget érni ez a nászutas időszak. :)
Szóval ott tartottunk, hogy beköltöztünk az átmeneti stúdióba, munkát kerestünk és vártuk az első hivatalos levelünket, hogy végre nyithassunk bankszámlát.
Röpke két hét után át is költöztünk a frissen felújított lakásba, ami azóta megkapta a „diggersegglyuk” becsületes nevet.
Mint ismeretes, ő segített a hajléktalálásban, barátságunk érdekből indult, úgy is maradt, sose fogunk beilleszkedni... ja, ez egy másik történet, elnézést. :D
Belaktuk a kis lakást, asztalunk még nem volt, de cicabútorunk már igen, prioritás ugye, az nagyon fontos egy újrakezdés esetén. Megjött a hivatalos levél is, amire végül nem volt szükség, mert közben találtunk munkát és a szerződés elég volt a számlanyitáshoz.
Sok újat nem mondok a munkakereséssel kapcsolatban, a kommentekből kiderült már, mennyire vittük. Kerek egy évet dolgoztam a 5Guys nevű műintézményben, az első 3 hónapban mint mindenes, leginkább a vendégek után rámoltam és takarítottam, aztán beraktak kasszázni, a fennmaradó 9 hónapot ott is töltöttem.
Nero, a kegyetlen
A végére iszonyúan elfáradtam, de ez nem is csoda, amikor egy átlagos műszakban átment a kezem alatt 3-4000 font bevétel. Sok volt, váltani kellett. A lehető leghamarabb leléptem és elkezdtem barista karrierem a Caffe Neroban.
Az üzlet, ahova kerültem egy rendkívül posh környéken van, posh vevőkkel. Hát, nem lettünk barátok. :D Az én problémám viszont nem ők voltak. Hanem. Nem is tudom, hogy mit gondoltam, de valahogy az volt bennem, hogy majd én barista leszek és akkor az milyen menő lesz és kapok egy új szakmát ingyen, blablabla.
Aztán rájöttem, hogy egy bizonyos szint felett ez tényleg egy nagyon jó szakma, elképesztő, miket tudnak az igazán jó baristák, de ezeknél a láncoknál ebből semmit nem tapasztalsz, csak gyártod a koffeinmentessoványtejesamerikanókat szakmányban, hát köszi, de inkább nem.
A menedzserem meg egy kígyó volt, a többiek mondták, hogy nagyon jól bírom és hogy el ne menjek, mert jobb vagyok, mint bárki az utóbbi időben, de ez kevés volt a maradáshoz. Egy hónapig tartott a karrier. :D
A laza cukrászda
Innen egy kis cukrászdához igazoltam, ott vagyok azóta is. Egy közeli bevásárlóközpontban vagyunk, a nagyobb, beülős üzletünket bezárták, a kisebbet kibővítették, itt dolgozom most.
Könnyű munka, cupcake-eket, tortákat árulunk elvitelre, rendeléseket veszünk fel. A pláza nyitvatartási idejéhez igazodunk, nem kell korán kelni, nem kell késő éjjel bóklászni hazafelé, stresszmentes, laza hely.
A lassan egy év alatt híztam 3-4 kilót, köszönhetően a finom és választékos kínálatnak. Ezzel a melóval kibékülnék hosszabb távon is, de csak ha nem dagadok tovább.
Annak ellenére, hogy alapvetően nem annyira kívánom az emberek társaságát, elég jól megy ez a vevőszolgálat téma. Klassz visszajelzéseket kapok a vásárlóinktól, volt olyan, aki konkrétan azt mondta, hogy minden boltba kellene legalább egy ilyen eladó.
Van, aki inkább megvárja, hogy én szolgáljam ki, még ha később is kerül sorra. Ezek azért jól esnek. Egyetlen problémám, hogy a csapat nem az igazi. Részben ezért szeretnék átmenni egy másik üzletünkbe, de ez még a közeljövő zenéje.
Az uramról is essen pár szó: egy barkács- és festékboltban kezdett anno, most is eladóként dolgozik, csak már egy másik, kisebb hálózatnál, magasabb pozícióban. Nagyon jó helye van, szereti csinálni és szépen lépked előre a ranglétrán.
Meglepetések
Ért azért bennünket néhány meglepetés, mi otthon elég keveset láttunk az emberekből, vevőszolgálaton csak vevőként jártunk, álmunkban se gondoltuk, mennyire egyszerűek a népek. De tényleg, mindenféle nagyképűsködés nélkül, elképesztő kaliberek vannak. A negatív tartományban.
- Kérek egy sajtburgert sajt nélkül.
- Almazöldet kérek. De mi legyen almazöld? Festék a falra. Ilyen, mint a képen itt, a telefonomon. De ez fehér. A feleségem azt mondta, ez zöld.
- Van meleg milkshake is?
- Dobozban vagy szalvétán kéred a süteményt? Igen.
- Te sütöd a sütiket? Nem, én nem tudok sütni. Pedig kellene. Én eladó vagyok, nem kell tudnom sütni. De kell. Szerinted itt szemben a Teslánál az eladók tudnak Teslát összerakni? Az engem nem érdekel, de neked tudnod kellene sütni.
- I no speak... swim swim hat hat... O.O (úszósapkát keresett a szerencsétlen a festékboltban).
Komplett regényt tudnék írni, lehet, hogy meg is gazdagodnék belőle. :D
Fő a nyugalom
Na igen, ez mind szép is meg jó is, de hol marad a vágás, hát nem vittük semmire, a vak is látja. Nos, van ez a poszttraumás stressz szindróma, gondolom mindenki hallott már a jelenségről. Eszembe nem jutna viccelődni vele, de valami ilyesmi van nálunk is. Egyszerűen túl sok volt a stressz.
Írhatnék már a volt cégünkről, letelt a két év titoktartás, de minek. Elmúlt. Nincs az a pénz, az az állás, amiért visszamennénk. Hogy itt hogy működnek a produkciós társaságok, nincs rálátásunk. Gyanítom, jobb lehet a helyzet, mint otthon volt. Mindenesetre nem feszít annyira a téma, hogy utánajárjak.
Nem akarok alkalmazott vágó lenni. Jó ez így, vége a munkaidőnek, kilépek az ajtón és el van felejtve minden. Ez a fajta nyugalom megfizethetetlen. Ezért sem vállaltam végül például a kensingtoni Hiltonban felajánlott recepciós állást. Fő a nyugalom.
A „médiabirodalom” építése
Viszont attól, hogy volt már pár lélekölő partnered, szerelmes lehetsz még és leszel is - mondaná Coelho... én csak annyit mondok, hogy vágni, fényképezni, filmezni továbbra is szeretünk, nem véletlen tanultuk, csináltuk.
Ezért aztán elhatároztuk, hogy felépítjük a saját kis „médiabirodalmunkat”. Nagyon kezdeti fázisban vagyunk még, épphogy kisült a weboldal, ami a nevem melletti linkre kattintva érhető el, lehet, hogy erről a szezonról le is maradunk. Nem sürget bennünket semmi, majd berobbanunk a következőben. :D
De komolyan, ha csak pár melót csinálunk meg évente, akkor is tiszta haszon, ami ezzel bejön, miközben kiéljük a kreatív hajlamunkat is, ha másra nem, a magunk szórakoztatására. Némi drukk nem árt azért, küldhetitek a csít bátran, az egyik nagy álmom, hogy itthonról dolgozva is meg tudjuk teremteni a cicakajára valót. :)
Lesajnálás nélkül
Most, hogy így kidolgoztuk magunkat, forduljunk rá az elmélkedésre, pihenésre! Továbbra is azt gondolom, hogy jól választottunk. Nekünk tetszik itt, bejön az élni és élni hagyni légkör.
Írhatnék a Brexitről, de nem nagyon tudom, hogy mit. Én semmi idegenellenességet nem tapasztaltam, senki nem szólt rám, nem akart megverni, nem nézett rám csúnyán. Nem tapasztaltam lenézést azért, mert „csak” egy eladó vagyok, sőt, ha meglátják a logót az ingemen, meg is szólítanak, hogy ismerik ám a Lolát!
Nyilván itt is megvan az értéke minden melónak, mindenki tisztában van vele, hogy a bolti eladó vagy a takarító nem agysebész vagy űrkutató, viszont nincs az a fajta lesajnálás (vagy mi nem találkoztunk vele), mint Magyarországon, hogy ja, te csak ilyen aljamunkát végzel.
Minden buszon van legalább egy hangosan telefonáló és miatta legalább egy összenézés. És hány összenézésből alakult már ki beszélgetés, ahol a kelet-európaiságom nemhogy hátrány, de érdekes beszédtéma lett, így került már szóba Bartók, a kommunizmus vagy éppen a lángos.
Vidéken járva ugyanez fogad, turizmusukról nem annyira híres falvakban lépten-nyomon megszólítanak, hogy miért épp oda mentünk, láttuk-e már a templomot, milyen jó kis hely ez, csak közel az autópálya, régen bezzeg minden jobb vót... mi nem vagyunk valami beszélgetős típusok, magunktól az életben nem szólnánk senki idegenhez, de valahogy mindig megtalálnak bennünket, ha akarjuk, ha nem. Hát ennyit a kirekesztésről, lenézésről.
A csavargók háza
A szabadidőnket többnyire csavargással töltjük. Meseszép kis falvakra bukkantunk, híres városokat csámborogtunk be, a tengerpart pedig örök kedvenc marad, az se számít, hogy eddig csak a kisujjunkat dugtuk bele, olyan hideg.
A „tengerentúli” nyaralásainkról posztok is születtek, voltunk Mallorcán, Barcelonában, Portugáliában, most éppen Fuerteventuráról értünk haza, aztán ezzel valószínűleg le is zárul az idei év, mármint utazás szempontjából. Oka is van, nem is tartom titokban.
Volt nekünk néhány nagyobb álmunk, ezek közül az egyik egy saját ház vagy lakás akkorra, amikorra megvénülünk. Ez még nincs meg. A másik egy olyan autó volt, amiről az uram álmodozott, ez már megvan. A harmadik: utazni, utazni, utazni. Ez részben teljesítve.
Most azonban az első számú álom miatt a harmadik számút hanyagoljuk egy kicsit. A két/három éves terv a kezdőtőke összegyűjtése a hitelhez. Bizonytalan még minden, ki tudja, mit hoz a Brexit, merre mozdulnak az ingatlanárak Spanyolországban, mert az öregkori láblógatást ott képzeljük el, de a következő pár évben talán tisztábban látunk majd, mint most.
Tudnék még írni, novellát, regényt, háború és béke hosszút, annyi mindent tapasztaltunk, láttunk, éreztünk, de túl közhelyes lenne. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, az álmainkból egy szép napon valóság is válhat, konfettieső, giccsparádé, londoni mosogatónak lenni jó. :D Aki nem hiszi, járjon utána, vagy várjon pár évet! Kívánom magunknak, hogy legyen miről újabb posztot írni!"
HÍRMONDÓ
Már látszik, hogy élethalál harc lesz a Brexit
Nagyon csúnyán összerúgta a port Spanyolország és Nagy-Britannia Gibraltár miatt, egészen elképesztő vádak is elhangzottak a felek (elsősorban a britek) részéről. Ha a dolgok így mennek tovább, aligha lesz békés válás a Brexit.
Óóó, Riviéra
Cannes-ról elsősorban a Riviéra, a tenger, meg a filmfesztivál jut az ember eszébe, a legkevésbé sem a lakatos munka, pedig hát a francia városban is szükség van rájuk.
Vendégmunkások nélkül egyre rosszabb lesz a helyzet
Nem csak Magyarországon okoz egyre nagyobb problémát a munkaerőhiány, hanem például a lengyeleknél is, ahol vészesen csökken az aktívak száma, márpedig ha ez így folytatódik, akkor sokkal több ukrán vendégmunkásra lesz szükség, mint most.
Puszigondok
Külföldön élve a beilleszkedés egyik fontos kérdése a másokkal (főleg a helyiekkel) folytatott kommunikációs kódok elsajátítása. Magyarul, nem mindegy, hogy bemutatkozáskor például kezet fogunk, puszit adunk, esetleg másképp üdvözöljük a többieket.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek