oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. március 18. 06:30,  Bejrút, a Közel-Kelet félelmetes Párizsa 77 komment

2017. március 18. 06:30 Határátkelő

Bejrút, a Közel-Kelet félelmetes Párizsa

Egy ideje már gondolkozom azon, milyen sok kategóriája van a határátkelésnek. Hiszen határátkelő az, aki végleg külföldre költözik, de az is, aki rendszeresen hónapokat tölt másik országban, ide tartoznak az ingázók, és végül, de nem utolsósorban én annak tartom azokat, akik ugyan Magyarországon laknak, de annyit utaznak, hogy idejük jó részét külföldön töltik. Utóbbi csoportról eddig elég kevés poszt volt, ezért örültem Gábor jelentkezésének. No meg azért, mert nem akármilyen országokban járt, amiket remélhetőleg majd több posztban bemutat. (Nem beszélve a fotókról, amiket külön köszönök neki.)

cim_4.JPG

„Hadd kezdjem némi bemutatkozással. Úgy alakult az életem, hogy szinte kódolva vagyok a határátkelésre. Több kontinens országaiban éltem hosszabb-rövidebb ideig (Mexikóban, Etiópiában és Angliában).

Most azonban nem erről az időszakról szeretnék beszámolni, hanem az elmúlt évekről. Közgazdászként üzletfejlesztéssel foglalkozom, és egy nagy nemzetközi cég munkatársaként időm nagy részét az elmúlt években utazással töltöttem.

Olyannyira, hogy (noha Magyarországon élek) az elmúlt 3,5 évemben a naptári napok felében külföldön voltam, olyan régiókban, amelyek talán érdekesek lehetnek a blog olvasóinak: a Közel-Keleten, a volt Szovjetunió országaiban, Észak-Afrikában és Európában. Múltkor elkezdtem összeszámolni, 37 országnál hagytam abba.

Amikor megkaptam a munkát, az alapfeladatom a piaci részesedés és az árbevétel növelése volt. Az iparág maga nem volt új, a munka jellege viszont igen.

A feladatom az volt, hogy a meglévő ügyfélkört építsem, cseréljem, új piacokat nyissak és keressek ezekben a régiókban. Rengeteg emberrel találkoztam, sok időt kellett eltöltenem a helyi viszonyok megismerésével, ami sokszor azt is jelentette, hogy a helyi cég helyi emberének autójában mentünk vidéki városokba, szóval nem csak a fővárost láttam, ami azért csalóka lehet egy kicsit.

A magam szórakozására kezdtem dokumentálni az első pillanattól ezeket az utakat, mert úgy gondoltam, ez másfajta betekintést enged egy adott országba, mintha egy tengerparti (már ahol van…) ötcsillagos komplexumban lenne az ember. Arról nem is beszélve, hogy nekem sosem jutott még eszembe, hogy fogjam a családom, és azt mondjam, na, idén elmegyünk Kirgizisztánba nyaralni.

Őszintén szólva az elején gondolkodtam azon, melyik történettel, országgal kezdjem, hogy elég érdekes legyen, aztán arra jutottam, hogy kezdem a legelején.

Az első utam a főnökömmel és (egyébként japán) elődömmel közösen zajlott. A célállomást még az elődöm választotta, ő búcsúzott, engem pedig bemutatott, akinek kellett.

Hát így indultunk el elsőként Bejrútba.

Libanon és a kultúrák keveredése 

Mindenekelőtt talán érdemes pár szót szólni Libanonról, az ország földrajzi elhelyezkedése ugyanis sok mindent meghatároz. Délen Izrael, keleten és északon pedig Szíria határolja (nyugaton meg a Földközi-tenger, Ciprus alig húsz perc repülőútra van, tiszta időben Bejrút magasabb pontjairól még ki is lehet venni a távolban). 

Ha már Szíria, zárójelben csak annyit, hogy Libanon egy 5 milliós ország, amely nem hivatalos források szerint 1,5 millió szíriai menekültet fogadott be. 

Libanon (és ezen belül Bejrút külön is) a kultúrák nagy olvasztótégelye. Még a városon belül is jelentősége van annak, hogy ki hol lakik. A (maronita) keresztények például északon a hegyekben, mivel az arab tavasz idején sokan oda menekültek. 

A muzulmánok a völgyben, a tenger közelében laknak, és itt muszáj megállnunk egy pillanatra. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy siítákról vagy szunnitákról beszélünk - ha azt mondom, hogy ez a két csoport nem kedveli egymást, akkor még nem mondtam semmit. 

A különböző médiumokból viszonylag gyakran hallunk híreket a két muzulmán vallási ágról és igen gyakran elég véres körülmények között vívott csatájukról, amiben az összes többi helyi vallás, leginkább a kereszténység is, akaratlanul részt vesz, erős szenvedések árán. 

templom.JPG

A konfliktus kialakulásának viszonylag egyszerű oka van: Mohamed próféta kr.u. 632-ban halt meg, és ahogy lenni szokott a világ bármely táján, családi viszály alakult ki a kalifátus új vezetőjével kapcsolatban... ki legyen az? 

A Karbalai-csata volt az utolsó csepp a pohárban: Husszein ibn Ali-t és egész családját (200 embert, beleértve nőket és gyerekeket) lemészárolta a másik családi ág vezetője. 

A parancsot Umayyad Caliph Yazid I adta ki és ezzel megkezdődött az azóta is tartó szisztematikus gyilok. Ali volt a mai siíta ág vezetője, Yazid a szunnitáké (innentől fogva, ha valakinek a szülei az Ali nevet adják fiú gyermeküknek, nagy valószínűséggel egy siíta úriemberről beszélünk). 

A térségben (és a világon) a szunniták aránya 80-85%. A legnagyobb siíta ország és a vallás vezetője Irán (Irak, Afganisztán, Bahrein is ide tartozik), a szunnitáé pedig Szaúd-Arábia, Mekkával a nyugati part közelében. 

A siíta vallás „védője” a Hezbollah, a szunnitáé pedig az Al-Kaida és az abból leszakadt ISIS. A két vallási ág „ősellensége” egymásnak és akkor bejön a képbe Izrael (mindkét muzulmán ág ellensége) és a palesztinok (ősi szunniták bibliai hivatkozással és a Hamasz „szárnyai alatt”). 

Ezeken felül ott van még a szunnita nagyhatalom Egyiptom, és a környéken lévő kisebb-nagyobb országok, mint Líbia, Marokkó, Tunézia és Algéria. Továbbá ott van még Törökország, mint katonai nagyhatalom és Pakisztán, ahol viszonylag egyforma a siíta-szunnita arány. 

Az alábbi kép szolgál segítségül a közel-keleti szitu megértéséhez:

guide.jpg

Majd bekocognak az angolok meg az amerikaiak a térségbe „rendet rakni” és követik őket az oroszok... pfff. 

A fentiek alapján érthető, hogy Libanonban meglehetősen feszült a helyzet elég régóta. A déli határt az iráni Hezbollah védi, északról pedig áramlanak a szíriai menekültek, valamint az ISIS és al-Kaida civilbe öltözött emberei.

Aki arra járt, leigázta 

Ha mi, magyarok azt gondoljuk, hogy alaposan megtaposott minket a történelem, akkor mit szóljanak a libanoniak? Az még hagyján, hogy a föníciaiak alapították (Sharbel (régióért felelős kolléga) szerint ők az őseik, „ők adták a világnak az írást, tudod, Gábor?” mondta el rengeteg alkalommal, erre nagyon büszkék), de gyakorlatilag aki arra járt, az elfoglalta. 

Mivel nem egy nagy és erős ország, voltak ott egyiptomiak, asszírok, babilóniaiak, perzsák, görögök, rómaiak, majd megint a perzsák, utána a 7. században a muzulmánok, majd a kereszteslovagok jöttek, aztán Mamluk szultán foglalta el, végül 1517-ben a törökök (ottománok). Csak 1920-ban került francia fennhatóság alá, 1943-ban lett független.

romok.JPG

És ha ez még ne lett volna elég, ott volt 1948-ban az arab-izraeli háború, 1975-1990 között a polgárháború, majd 2005-ben egy laza forradalom, Rafiq Hariri meggyilkolása, (mivel másként nem tudták megölni, az út aszfaltjába rejtették a dinamitot, a volt kormányfő holttestét egy közeli ház 5. emeletén találták meg), 2011 óta pedig, mint említettem, ott vannak nekik a szíriai polgárháború menekültjei. Életük állandó része tehát a feszültség és a harc. 

Hogy lehet így élni? 

Egy idő után Sharbel a barátom lett, később meg is kérdeztem tőle, hogyan lehet így élni. Azt mondta, tudják, hogy ez van, nem tudnak mit kezdeni a robbantásokkal, meg kell tanulniuk velük együtt élni, hiszen ez a hazájuk. Még úgy is így gondolja, hogy egy robbantáskor a felesége élete 30 másodpercen múlt. 

Sok embernek feltettem ugyanezt a kérdést, mindenki azt mondta, nagyon szeretik a hazájukat, büszkék rá, rengeteg nagy cégnek a tulajdonosa vagy vezetője libanoni, ők pedig a föníciaiak leszármazottjainak tartják magukat („tudod, Gábor?”). 

Még egy kis adalék a régió pikantériájához: Sharbelnek a felesége révén francia uniós útlevele is van, és sokszor kellett sakkoznia, melyik országba melyikkel lépjen be. Iránba például nekik nem kell vízum, mert testvérnek tekintik. 

A nagyon kényes egyensúly miatt alakult ki az a hatalommegosztás, melynek értelmében az államelnök mindig maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita, míg a parlament elnöke síita. 

Libanon államformája köztársaság, és mivel ennyire sokszínű, egy-egy választás után simán előfordul, hogy évekig nincs kormány, mert nem tudnak megegyezni a hatalom felosztásában. 

Az alkotmányban annyi van, hogy mindenkinek jár a képviselet, ami nincs benne, hogy ha valaki kimarad, az gyilkolni fog, ezért tehát meg kell egyezni valahogy. 

A cég Közel-Keletért felelős kereskedelmi vezetője, Sharbel például libanoni keresztény. Miután eltelt két év, már én is meg tudtam mondani csak a keresztnevekből, hogy például ki a keresztény és ki nem. 

No, de térjünk vissza oda, hogy az első utam Libanonba, azon belül is Bejrútba vezetett. 

Ó, Isztambul 

Már odajutni sem egyszerű, hiszen az út Isztambulon át vezet, és bár az első év egyfajta euforikus állapotban telt, hiszen rengeteg érdekes, általam sosem látott helyre utazhattam, azért később ez a rengeteg átszállás és várakozás tudott fárasztó lenni.

terkep_modositott.jpg

Mivel sokat repültem ebbe a térségbe, az isztambuli reptéren is átmentem egy évben vagy tízszer. A mélypont (már évekkel később) az volt, amikor egyszer egy hajnali 3 órai landolás után álltam a mosdóban, mellettem jobbra valaki a lábát mosta, balra egy másik ember az arcát, és nem tudni, mit köpködött a mosdóba - egy ötórás út után ez már nem annyira buli. 

Ezek azok a helyzetek, amikor már a hátam közepére kívántam az egészet, és akkor még nem is beszéltem az előforduló késésekről, amikor lemaradtam a budapesti gépről, és ahelyett, hogy már aznap otthon lennék, közlik velem, hogy majd másnap reggel próbálkozzak újra. De mondom, az elején azért ez az egész még hatalmas élmény volt. 

Bejrút, az első benyomások 

Lényeg a lényeg, tehát megérkeztünk Bejrútba. Libanonról a legtöbb embernek alighanem a robbantások, a háború és az állandó zűrök jutnak eszébe. Én sem voltam ezzel másként, mi több, Libanon volt az a hely, ahol a legjobban féltem, mert az agyam hátsó féltekéjében mindig ott motoszkált, hogy történhet valami, hogy én nem szállok ki az autóból, vagy ha igen, akkor gyorsan biztonságos helyre megyek. 

És igen, ettünk olyan étteremben, ahol a téren előtte két hónappal meghalt 50 ember. Ott azért mindig volt bennem egy kis feszkó, másképp nézegettem körül, mint általában.

teritett_asztal.JPG

Bejrút a repülőből nézve első pillantásra egy romhalmaznak tűnt, ami tulajdonképpen igaz is, hiszen folyamatosan robbantgattak (és robbantgatnak) a történelem során. 

Ezzel együtt alapvetően gyönyörű város, vannak nagyon szép részei és persze döbbenetesen romosak. Azokról nem nagyon vannak képeim, de a neten rengeteget lehet találni. Elképesztő. (Viszont van egy olyan arca is, amit a nyitóképpen láthattok. Az is Bejrút.)

Leszállás után mindenesetre gyorsan kiderült, a sok rom mellett nagyon sok a szépen felújított rész is. Kis általánosítással az előbbiek a muzulmán kerületek, utóbbiak a keresztények.

Gasztrokalandok a tabouleh-től a lebnehig 

Hogy azért könnyedebb dolgokról is legyen szó, gondoltam, beszámolok kicsit a helyi ételekről, annál inkább, mert a libanoni szerintük (és ez igaznak is bizonyult utazásaim során) az eredeti arab konyha alapja és nagyon nagy hatással van az egész régióra. 

Libanon az egyetlen ország a régióban, ahol lehet enni sertésbacont, persze csak a szállodákban és jó messze elkülönítve mindentől. A régió más országaiban marha- és pulykabacon van, sertés nyilván nincs. A marhát egyszer megkóstoltam, de az valami egészen furcsa dolog volt a bacon helyett, úgyhogy utána hanyagoltam. Elsőre elég viccesnek tűnt a helyi forgalmazású kóla is... (ez volt egyébként az első ilyen élményem).

kola.JPG

A legemlékezetesebb vacsorám az volt, amikor elvittek Bejrút legjobb libanoni éttermébe. Elképesztő választék volt, csak előételből volt több mint egy tucat, nyers tatárbifsztekszerűség, rengeteg zöldséges cucc, és hát a desszertek, ropogós héjú, különböző magokból készült, cukorral meglocsolt finomságok. 

Én az előételeket szeretem a legjobban és a desszerteket, azokat általában cukorszirup nélkül kértem, de még úgy is nagyon édesek voltak. 

Lássunk pár helyi különlegességet! 

Tabouleh – ez egy petrezselyemsaláta sok paradicsommal, a leghíresebb helyi ételek egyike. Eredetileg nagyon furcsa volt, megkértem Sharbelt, kérje meg az édesanyját, csináljon házit, és az volt a legfinomabb, amit valaha ettem, AZ etalon. Innentől fogva tudtam, hogy milyen a jó Tabouleh.

tabouleh_arabul.jpgA tabouleh receptje arabul, Sharbel édesanyjának kézírásával...

tabouleh_angolul.jpg...és angolul az édesapjáéval

Tabouleh 4 fő részére

- 2 csomag petrezselyem, nagyon finomra vágva (a magyar petrezselyem jóval kisebb, mint a libanoni, 3 csomagot javaslok)
- 1/4 csomag menta, nagyon finomra vágva
- 2 db paradicsom, nagyon finomra vágva (nagyobb darabok)
- 1 fej vöröshagyma, nagyon finomra vágva (kis darab)
- 3 teáskanál burgul
- 1 kávéscsésze friss citromlé
- 1 teáskanál só
- 1 kávéscsésze oliva olaj (jó minőségű)
- 1 csipet édespaprika

Warak Enab – marha és bárányhússal töltött szőlőlevél. Ez akkor a legjobb, ha frissen készül és min 2-3 órát párolódik a hús csontléjében, helyi fűszerekkel, 100-120 C fok körül 

helyi_kenyer_kicsi.jpgHumusz variációk – csicseri borsó / sárgaborsó (vagy egyéb hüvelyes, jellemzően babféle) püré. Ezeket általában olívaolajjal és különböző magokkal megszórva adják tálkákban. Ezekhez mindig adnak helyi kenyeret, ami nem összekeverendő a pitával – más a szerkezete, az elkészítési módja és a kinézete is:

Labneh – joghursajtnak hívják, átmenet a joghurt és a sajt között, amit Sharbel legszívesebben görögdinnyéhez fogyasztott. Ennek is többféle megjelenési formája van, sokan higítva isszák, salátákba, gyümölcsökhöz is adják. 

Fattoush – parasztsaláta, mindenféle zöldekkel, uborkával, általában a helyi kenyér vékonyabb, ropogósra sült verziója van benne 

Za’atar – szárított kakukkfű szezámmagokkal 

Shawarma – a török döner és a görög gyros arab megfelelője, az egyik kedvencem, sok helyen árulják és frissen vágva NAGYON finom. 

Bárányból rengeteget esznek, és állítják, hogy a libanoni gyümölcsök a legfinomabbak a világon. Ezt nem tudom megítélni, de az biztos, hogy nagyon-nagyon ízletesek. 

Nekem a gasztronómia már akkor is fontos volt (szeretem a hasam, na), és egy idő után annyira megszerettem például a tabouleh-t, hogy ránézésre meg tudtam mondani, jó-e. Sharbel velem kóstoltatta meg, és azon röhögött, hogy ha nem ütötte meg a kívánt színvonalat, akkor sem én, sem ő nem ettem meg. 

Rengeteg minden van még, finomabbnál finomabb ételek, de most nem részletezném tovább, talán majd egy másik alkalommal.

reggeli.JPG

Ha valakinek kedve támad Bejrút legjobb éttermei egyikét kipróbálni, javaslom a következőket: 

Snack Joseph – Ez nem egy igazi étterem, de megkapta a Közel-Kelet legjobb szendvicse díjat, a shawarma különlegesen jó itt, sokszor ettem itt 

Bourj el Hamam – Ez a Mövenpick szállodában van, ha valaki ott szállna meg, nem kell messzire mennie egy jó helyiért. 

Abdel Wahab – elegánsabb, tradicionális környezetbe ültetett libanoni. Én kétszer voltam itt, szuper a hely. 

Nagyon sok francia és nemzetközi jellegű étterem van, ha valaki egy jó halra vágyna, annak javaslok egy kitérőt Byblos városába, ami egyszerűen csodálatos hely és csak 40 km-re van Bejrúttól. 

Italok 

Bor - érdekes módon Libanonban mindenütt lehet kapni alkoholt. Sharbel szerint a helyi borokat (főleg a fehéret) nem lehet kihagyni, én azért más véleményen vagyok. 

Fehér kávé - ez egy libanoni találmány, gyakorlatilag mindenki kiröhögi őket miatta (nem szép, de én is kinevettem szegény Sharbelt). A fehér kávé ugyanis nem más, mint forró víz rózsaolajjal, cukorsziruppal ízesítve. Ennyi. Igazából relaxáló ital, és ráadásul drágább, mint a rendes kávé, Azért röhögnek rajtuk nagyon, mert tulajdonképpen hatalmas marketingfogás a rózsaolajos melegvizet elnevezni fehér kávénak. 

Tea - Ha már a teaszerű kávénál tartunk, az arab tea itt nem annyira jellemző, mint mondjuk Marokkóban a jó édes mentás, vagy Jordániában, Szaúd-Arábiában. Természetesen itt is isszák, de azért messze nem olyan elterjedt, mint máshol, Törökországban például sokkal nagyobb hagyomány. 

Az a szabály, hogy nincs szabály 

A régióra úgy általánosságban így Libanonra is jellemző, hogy az általam megszokott szabályrendszer némiképp lazábban fejti ki hatását a mindennapokban.

A tömegközlekedés elvét Sharbel a következőképpen fejtette ki: „Mi nem hiszünk a tömegközlekedésben. Van taxi és ha nagyon kések a reptérről felhívom Ahmedet és motorral kivisz $50ért... :-) …”. 

Létezik egy 3,5 km-es útszakasz Bejrútban, ahol kétóránként váltakozva megfordul a teljes irány három sávban. Kérdeztem a helyi partnert mikor áthaladtunk rajta, hogy ez hol volt jelezve? Rám mosolygott és csak annyit mondott, hogy „ezt mindenki tudja”. 

A vezetési szokásokra jellemző a sokszor, röviden megnyomkodott duda/kürt/eszköz, aminek rám gyakorolt egyenes hatása a teljes káosz hangulatának eluralkodása. 

A legrövidebb távokon is kövér gáz és rövid úton való lefékezés, majd 2,5 cm-re megállás az előttünk és két oldalról mellettünk álló autók között, ahol a háromsávos úton 5 sor autó áll tömött sorokban. 

A „jobbkéz-szabály” fogalma nincs a szótárukban és a behajtani tilos is csak akkor kötelező érvényű, ha „nagy” a forgalom. 

Dohányozni gyakorlatilag mindenhol szabad, a nemdohányzó szakaszok általában egy légtérben vannak a dohányzóval, ugyanakkor az időjárás miatt viszonylag sokat lehet szabad levegőn tölteni.

A kiskereskedelmi választék nagyon tág. A helyi piacon árult termékektől a nemzetközi nagymárkák árain dolgozó helyi divattervező 1 millió forintos cipőiig minden van. 

Bejrút a szaúdi üzletemberek kedvenc szórakozóhelye volt, ám az olajválság és a környező háborúk nagy mértékben csökkentették az utazókedvet, így nagyon sok luxus kategóriába tartozó vállalkozás csődbe ment. A belváros vadonatúj negyedében sok üzlet azóta is üresen áll. 

A nemzetközi gyártó és kereskedő cégek (étteremláncok, szállítók, autó, ruha, étel, stb.) mind képviseltetik magukat, a leggyakrabban egy helyi megbízott disztribútor, kereskedő vagy licensz alapján.

A jogi környezet ennek megfelelően nagyon védi a helyi cégek érdekeit, így egy holland, vagy angol jog alatt készült szerződést bizonyos körülmények között felülírhat egy helyi rendelkezés. 

Eladóként az árkedvezmény mértékének százalékban való kifejezése nagyon fontos tényező az ártárgyalások során. Az 5-10 százalék hallatán erős fizikai hatást gyakorolhatunk a tárgyalófélre, a 15 százalék feletti számnál már kevésbé. 

Ez természetesen azzal jár, hogy magasabb összegről indultunk mindig, aminek valamilyen furcsa okból nem tulajdonítottak akkora jelentőséget. Ennek az elvnek a következménye, hogy ha a térségben piacon, vagy akár egy elegáns üzletben alkudni szerettem volna, mindig a megadott ár 30-40 százalékánál kezdtem... csak úgy biztonságból.

Egy zűrös éjszaka 

Azért a nagy általános igazságok Libanonban is érvényesek. Például elképesztő vagyonok vannak, a Zaitunay Bay környékén egy tengerre néző, 5-6 szobás, körpanorámás lakás 10 millió dollárnál (!!) kezdődik. A házak úgy vannak kialakítva, hogy csónakokkal, kisebb jachtokkal be lehet állni az épület alatt lévő minikikötőbe.

kikoto.JPG

Az első alkalommal egy négycsillagos szállodában laktunk. Az első este hétfő vagy kedd volt, volt is élet az utcákon, nagyon sok helyen megálltunk (…) abszintot inni, aminek az lett a végeredménye, hogy hajnali 4-kor Sharbellel betérünk egy éjjel-nappali karaoké bárba, ahol a Doors-tól a Roadhouse Bluest „énekeltük” ketten.

este.JPG

Rajtunk kívül két 50 körüli szakadt örömlány volt a bárban, így aztán amikor véget ért a dal, akkor gyorsan visszamentünk a szállodába. Nyolc körül kellett indulni a reptérre. 

A találkozó fél 8-ra volt a taxihoz megbeszélve, mivel nem voltam ott, felhívtak, hogy mi van már. Akkor ébredtem, kissé kapkodva kellett összeszedni magam, hogy aztán némileg másnaposan elinduljunk a reptérre, Jordánia, majd Kuvait felé. 

repulo.JPG

De ez már a következő poszt története, ha lesz rá igény.”

Gábor egyébként a Vista segítségével repkedett a világban, ők segítettek a sorozat összehozásában is. (X)

HÍRMONDÓ 

Miért érne kevesebbet a kelet-európai munka?

A 2004-ben csatakozott uniós tagállamok lakosainak, így a magyaroknak is, az egyik legnagyobb fájdalma, hogy ugyanazért a munkáért jóval kevesebb fizetés jár, mint Nyugat-Európában. De hogyan látja ezt a kérdést az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős tagja?

Egyre jobban lehet keresni a külföldi szupermarketekben 

Mivel egyre kevesebb a hadra fogható munkaerő, a magyarországi szupermarketek elkezdtek fizetést emelni, ám ez még mindig nem elég, mert ezzel párhuzamosan külföldön is egyre magasabbak a juttatások a hasonló pozíciókban, azaz éles a verseny.

Elkezdheti szívatni az EU a briteket 

Hiába hárult el minden akadály az elől, hogy a brit kormány benyújtsa Brüsszelnek kilépési kérelmét (amit várhatóan még ebben a hónapban meg is tesz), az Európai Unió akár hónapokig is várakoztathatja az Egyesült Királyságot.

Ausztriai melók orvostól a cukrászig

Ausztria egyik nagy előnye nyilván a közelsége. A munkaajánlóban az orvosi munkától tényleg a cukrászig ajánlunk lehetőségeket, érdemes nézelődni. (Ha más ország érdekel, akkor ide kattints.)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Libanon Bejrút Gábor kalandjai

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7612292293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2017.03.18. 07:38:18

Nagyszerű poszt! Informatív, aktuális és rendkívül érdekes.

nyuszigonosz 2017.03.18. 08:41:02

A poszt nagyon jó! Most csak ugyanazt tudom írni, mint @Hobbiszakács: elöttem: aktuális, informatív és érdekes.

Golf2 2017.03.18. 08:43:25

Két 50 körüli örömlány... Az már inkább káröröm. Szuper poszt le a kalappal! A kaják is fincsik lehetnek.

Dikusz 2017.03.18. 08:47:56

Előre is elnézést kérek minden ittlévő közgazdásztól, és a posztot író Gábortól is. Az alábbiakat nem én írtam, hanem a hangok súgták a fejemben:

Jééé egy közgazdász, aki érhetően tud írni:)))
Azért a posztban az a kép, ami a közel-keleti szitu megértését mutatja, az már hajaz közgazdászra:)

Egyébként tényleg nagyon jó írás, jó volt olvasni.

sZulamith 2017.03.18. 08:57:47

Külön öröm számomra ez a poszt, mert álmom volt eljutni Libanonban, amit annak idején "Ázsia Svájca" néven reklámoztak. A háborúskodás miatt ez nem valósulhatott meg, külön köszönöm a sokszínű ismertetést.
A vallásról írtakra visszakell térnem, mert eligazít ebben a menekült, migráns világban

Gdozsa 2017.03.18. 09:01:57

@Dikusz: a közgazdàszok is emberek...az esetek döntô többsègèben...:-)...örülök, hogy tetszett a post

Főgebra 2017.03.18. 09:15:22

Aki a Roadhouse Bluest szereti rossz ember nem lehet!

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2017.03.18. 09:23:57

szuper poszt ... mindenképpen kérjük a a folytatást :)

és nekem természetesen Kirgizisztánon is fennakadt a szemem :D

Dikusz 2017.03.18. 10:13:28

@Gdozsa: tényleg klassz poszt, biztos sikere lesz a többinek is:)

Gdozsa 2017.03.18. 10:15:18

@Dikusz: a Pròfèta szòljon belôled! Már kèszül a következô

puhacica 2017.03.18. 10:15:42

hat ez jo volt.
az eteleket mind vegigkostolnam. remelem, minden reszben lesz gasztro rovat! :)

Csodabogár 2017.03.18. 10:18:51

Nagyszerü poszt. Nekem, aki már rég elvesztem a közel keleti harcokban, nagy segítség a megértéshez, hogy ki ki ellen harcol és miért.
Gábornak csak gratulálni tudok, nem csak az értelmes íráshoz, hanem az érdekes munkájához is.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.18. 10:27:15

Remélem, ír még. Sajnos, a nagyon pöpec kis libanoni étterem megszűnt a városkánkban, pedig olyan traktát raktak az ember elé :-(

Muscari 2017.03.18. 10:40:46

Szuper poszt, nagyon élveztem, a képeket különösen :-)
Mindig nagyon érdekes, amikor mélyebb bepillantást nyerhetünk egy távoli és egzotikus országba. Várom a folytatást!

**mimi** 2017.03.18. 10:46:35

Hat ez egy remek poszt volt!
Egy kis világosság is gyult , hogy ki kivel harcol!
Köszi

2017.03.18. 11:04:48

"De ez már a következő poszt története, ha lesz rá igény.”

Ooo hat reszemrol volna :) Csak ennyit tudok hozzatenni, semmit se tudok a Kozel-Keletrol, de pont ezert ezt igy nagyon erdekes volt olvasni.

Taxomükke (UK) 2017.03.18. 11:20:09

A felesegemnek a jovo heten lesz a szuletesnapja, lehet, hogy libanoni etterembe viszem el ezek utan. :)

Szornyu, hogy hitbeli kulonbsegek miatt kepesek egymast olni az emberek, de ez mar nem ujsag persze nehany ezer ev ota...

Shaktee 2017.03.18. 11:35:26

Lesz igény a következő posztra is, köszönet ezért!

2017.03.18. 12:01:40

Szuper poszt, még ebből legyen.

"a Zaitunay Bay környékén egy tengerre néző, 5-6 szobás, körpanorámás lakás 10 millió dollárnál (!!) kezdődik"

Nem tudom, egyedül vagyok-e ezzel, de ez nekem teljesen érthetetlen.

Pár éve láttam egy hirdetést, budapest IX. kerület (talán viola vagy bokréta utca), a lakás 270 millióért volt hirdetve (vagy 250-ért, vagy 350-ért, a fene sem emlékszik). Asszem, hogy a ház teljes felső szintje volt, meg biztos volt medence meg festmény meg márványszobor, de értitek, ha nekem volna 270 millió forintom, nem bírnának rávenni, hogy a pont a IX. kerületben akarjak lakni. Teljes önellentmondás.

És ugye ez még egy nagyságrenddel lejjebb van a 10 millió dollárhoz képest. Szóval van valakinek ennyi pénze, és mégis úgy dönt, hogy Bejrútban akar lakni. Hát ez teljesen gyengeelméjű dolog (-nak tűnik nekem).

(Ha van köztetek bárki, akinek ennyi pénze van, és most nagyon megbántottam a IX. kerülethez (vagy Bejrúthoz) fűződő érzéseiben, akkor elnézést kérek.)

Gdozsa 2017.03.18. 12:01:43

@Djuri CA: elvileg nincs benne menta, de ùgy is biztosan fincsi. Sharbeltôl elkèrem anyukaja receptjèt...:-)

Gdozsa 2017.03.18. 12:06:44

@Nagy kámpics: a $10milliòs lakàsokat kèt csoport veszi: helyi milliàrdosok lakni benne ès szaudi befektetôk kiadni. A nagy tömegû menekültàradat èrdekes mòdon felfelè pumpàlta az ingatlan piacot, nekik is lakni kell valahol...:-)... amùgy a menekültek a 'tehetôsebbek', sok pènzbe kerül sajnos a menekülès

Golf2 2017.03.18. 12:10:32

@Nagy kámpics: Engem megbántottál a 9ker.ben nőttem fel és zokogok hogy nincs 270 millióm.

Shaktee 2017.03.18. 12:15:37

@Gdozsa: Köszönet :) más mama recepteket is hozzál..

2017.03.18. 12:16:21

@Golf2:

Igen, a 270 millióval kapcsolatban nekem is vannak érzelmeim. :D

@Gdozsa:

Apropó pénz. A helyi átlagember mennyire él jól/rosszul hozzánk képest? (És ha nem provokatív kérdés: a helyi átlagember mennyire gyűlölködik egymásra keresztnév alapján? Az átlag magyar, ugye, egy kicsit utálja a romákat meg a zsidókat, ott mennyire van vértolulás a fejekben?)

2017.03.18. 12:21:26

@Nagy kámpics: Konnyu megelegedni a 9kerrel, es Beiruttal is akar, ha koroznek a sajat orszagodban, vagy esetleg ezeken a helyeken vagy otthon epp de nem tudod olyan egyszeruen mashova tuntetni a penzed.

@Golf2: :D

DieNanny CH 2017.03.18. 12:29:06

Nagyon tetszett.

Viszont elírás történt:

"Mohamed próféta kr.e. 632-ban halt meg, "
Ugyebár, a Kr. UTÁN az jobban megfelel a valóságnak...

:-)

P.Elliot 2017.03.18. 12:35:03

Rendkivul jo informativ poszt, az utobbi idok legjobbika, meg kerunk posztot,mindenrol.
Kulon orom az etelek felsorolasa, ki is fogom jegyzetelni es utananezni a neten hogy hogy keszitik de hazi, ottani barat mamajanak receptje biztosan jobb. Kerjuk ha lehet megkerdezni a baratot hogy nem-e meselne el a mamaja hogy mit hogy kell, sok ember varja az informaciot....
Ma libanoni vacsorat kap a csalad, van ra kedvem....

Gdozsa 2017.03.18. 12:40:13

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: teljesen igaz, elíràs. Köszi az èszrevètelt!

Dikusz 2017.03.18. 12:48:29

@Golf2: Merrefelé a IX.kerületben?

Gdozsa 2017.03.18. 12:51:23

@Nagy kámpics: a makro mutatòk Magyarországon jobbak - a gdp/c (ppp) 35-40%al alacsonyabb, mint nàlunk. Az inflàciò furàn szàmolòdik, mivel a libanoni font es az USD àrfolyam hosszù èvek òta fix. Sharbel 10%os inflàciòròl mesèlt.

A nèv kötelez..:-)...azon kívül, h a vallàso hovatartozàs az ùtlevèlben benne van, a vezetèk ès keresztnèv kombinàciòja pontosan behatàrolja a hovatartozàst ès erre NAGY figyelmet fordítanak. Ez leginkàbb a siita/szunnita ellentèt miatt fontos, illetve a règiòban èlô keresztènyeket innen ismerik fel. Szòval a nèv story sokkal erôsebben predesztinàl bàrkit, mint nàlunk.

2017.03.18. 13:02:37

@Gdozsa:

"Szòval a nèv story sokkal erôsebben predesztinàl bàrkit, mint nàlunk."

Értem, köszi. És gyűlölik is egymást miatta? Felvesz egy sítta munkahely keresztényt? Laknak szunniták síitákkal egy házban? Szegregált az oktatás?

@Golf2:

"Két 50 körüli örömlány... Az már inkább káröröm"

Apropó káröröm-lányok. Ismeritek Petri Györgytől a "Hogy elérjek a napsütötte sávig" című verset? Elég zorall.

old.sztaki.hu/~blb/irodalom/petri/ismeretlen/napsutottesav.html

P.Elliot 2017.03.18. 13:10:28

En ismerek egy libanoni csaladot meg regrol a szomszedaim voltak es nagyon baratkozok, katolikusok, a kozeli maronita, templomba jartak es legfobb aggodasuk az uj orszagukban/ hivatalosan telepedtek itt le/ az volt hogy ket lanygyerekuket hogy tudjak megorizni attol hogy elveszitsek a szuzesseguket ferjhezmenetel elott, a feleseg mint meselte nekem, o meg valahogy tuljutott volna a dolgon bar sosem bocsajtotta volna meg, de szerinte a ferje belehalt volna, a kislanyok 6 es 3 ev korul voltak akkoriban.
Rendkivul szep, gyapjas haju/ simara vasalta/, nagyon feher boru, gyonyoru kis finom arcu no volt, simulekony de az elveiben bator, o volt otthon a fonok, a ferje kussolt, mint meselte rendor akart lenni , ez volt az alma de az apja meg az emlitesre is felhaborodott es nem engedte. A kellemes bocsatkero mosolya alatt kemeny volt mint a ko es reszvetlen meg a gyerekei irant is, 2 kisfiu, 2 lany, a 10 honapos fiunak nem volt cipoje mert sajnalta ra a penzt, zokniban vitte a kezeben abban a baromi telben, egeszen addig amig a szulei meg nem erkeztek es azonnal nem vettek neki cipot, sot a mama elment feketen dolgozni es felruhazta az akkoriban meg csak 2 gyereket es szidta a lanyat a szomszedoknak is hogy a gyerekek pitan meg vajas makaronin nottek fel szinte, amig kicsik voltak, kesobb mint a no mondta mar koveteloztek hogy ok is hus akarnak mint a szulok esznek, tehat a nagymama ebbe is beleszolt. A libanoni hazaspar rettento sokat keresett, a ferfi taxis/ itt mifelenk jol keresnek/a no az ambulancian nurse, kiemelt fizetessel, folytonos tuloraval azonkivul bereltek egy 1 acre konyhakerti foldet amin valami fura gazszeru zoldet neveltek amit megkostoltatott velem is, spenotszeru vagy rosszabb volt, helyi kulonlegesseg amit jo penzert eladtak az itteni libanoniaknak.
Nagyon szerenyen eltek, gyujtottek a penzt, hazakat vettek libanonban hogy majd valamikor hazamennek, abbol fognak elni, lehetoleg mielott a kislanyok elvesztenek a szuzesseguket ebben a romlott orszagban amit igazabol nagyon szerettek csak ez volt a kifogasuk.
Kesobb mi elkoltoztunk es nem hagytuk meg a cimunket neki mert felfogasunk a vilagrol eg es fold volt, nem kivantam baratkozni veluk, jo volt beszelgetni, nagyon kellemes emberek voltak a ferjevel egyutt de valahogy a hideg kilelt attol a notol. Kesobb talalkoztam vele egy hazukhoz kozeli boltban/ volt mar itteni hazuk is/, el is vonszolt rogton oda, nagyon szepen berendezve az otthoni stilus szerint, a gyerekek mar 4-en, nagyobbacskak, kovetelozoek mint meltatlankodo anyjuk meselte, mar ha nem tudott fozni akkor hozatni kellett etelt meg a McDonalba is elvitettek magukat a kolkok, megint felhozta a szuzesseg kerdeset hogy nem tudja hogy mit csinaljon, a nagyobbik lany mar 11 ev korul jart.
Utoljara pont egy hete talalkozott vele a ferjem es vagy felorat beszelgettek, a no boldogan meselte hogy a nagylany ferjhezmegy, otthon libanonban lesz az eskuvo/ minden nyarra haza volt kuldve mind a 4 gyerek hogy nehogy elszokjanak az orszagtol, plusz lab alatt is voltak meg enni akartak/, szoval a szuzesseg kerdese legalabbis az egyiknel megoldodott, hehehe..
Kuldott telefonszamot hogy hivjam fel, hivja a nyavaja, nagyon jol el lehetett vele amugy dumalgatni de nem szeretem ezt a fajta baratnot.
Furcsa hogy a szulei micsoda csupasziv emberek voltak, a nagypapa maga kore gyujtotte a kornyek minden gyereket, jatszott veluk, jatekokat talalt ki, meselt, tokeletesen folyekonyan bar akcentussal beszelt angolul, a felesege mindig hozott sutit a kolkoknek, alom nagyszulok voltak, vajon kire uthetett a rendor stilusu lanyuk aki olyan nagyon szep volt.....

Shaktee 2017.03.18. 13:25:36

@Nagy kámpics: Ismeritek :)

Reggeliztem vele pálinkát, FP barátunk demizsonjából, valahol BAZmegyében.

Te vagy a Nagy Namedropper vagy én? ;)

LyukasBogrács 2017.03.18. 13:37:58

"Életük állandó része tehát a feszültség és a harc."

Na, ismerek ilyen helyet, ott is egesz nap porgetik a dinamot: migransok, Brusszel, norvegok, civilek, Soros, multik...

Kar, hogy egytol-egyig kamu a para, igy aztan baromi unalmas.

Shanarey 2017.03.18. 13:47:14

Jó poszt köszi.
Jöhet a folytatás.

Gdozsa 2017.03.18. 15:25:06

@Nagy kámpics: A Siita Szunnita ellentétről a postban írtam: ők szívből gyűlölik egymást, természetesen vannak 'kultúremberek' akik egy nemzetközi környezetben akár egy asztalhoz is ülnek...ha nagyon muszáj...:-)...A legnagyobb szunnita országok (pl Szaudi, Egyiptom, Emirátusok) kifejezetten üldözik a Siitákat, jelenleg például Jemenben van háború, ami szintén a Siiták kiirtásáról szól és Szaudi és az Emirátusok vadászgépekkel segítik Szunnita 'testvéreiket'. Mivel alapvetően országokra oszlik két vallási ág elhelyezkedése, nincs nagy keveredés. Libanon egy kívételes hely, ott mindenki jelen van, de mind lakóhelyben, iskolákban, mecsetekben teljesen elkülönülnek...sőt ezért volt ot ennyi robbantás.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.18. 15:27:00

@Gdozsa: a receptekkel (is) nagyon népszerű leszel! Köszönjük.

Gdozsa 2017.03.18. 15:30:52

@kisrumpf: Sharbel-t már megfenyegettem, hogy baj lesz ha nem küldi a receptet mihamarabb....:-)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.03.18. 15:40:14

@Gdozsa: egy időben kollégáim anyukáitól kértem recepteket. Csak egy kanadai francia és egy ír küldött receptet. Kézírásos lapok, féltve őrzöm őket. Ne aggódj, nem kérek ilyet, csak erről eszembe jutott, hogy nem mindenki nagylelkű a receptjeivel, csak két mama állt kötélnek, haha. Sharbel-é is meg lesz becsülve!

Golf2 2017.03.18. 16:12:09

@Dikusz: üllői út 105 márton utca sarok Kun Béla térre alfa mozira néztem Telepy utca suli

SzZoole 2017.03.18. 16:27:02

@Golf2: "50 körüli örömlány... Az már inkább káröröm. "
Fogalmatlan vagy,egy 50 koruli tapasztalt no jobban kicsavar mint 2 25 eves csitri....

Herr Géza 2017.03.18. 17:37:26

@Golf2: Ne idegölj már, jómagam Márton u. 37 (első ház az Üllőitől, aminek kapuja a Mártonból nyílik, persze te biztos ismered), 1989.-2001. között. Mondjuk igazából csak 95.-től, mert azelőtt leginkább csak átszálló vendég voltam a saját kérómban. :))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.03.18. 17:59:53

Kiváló poszt. Egy csomó dolgot megértettem amit eddig nem.
írjál baszod...

Bredpitt Monika 2017.03.18. 19:31:02

@Gdozsa: nagyon jo kis poszt en soha nem vagytam ebbe a tersegbe, de a mai esos budapesti nap utan, a fantasztikus fotokat latva elfogott a vagy, hogy neki induljak,
Engem nagyon erdekelne az etiop utad.
varom a tovabbi posztjaid.

Bredpitt Monika 2017.03.18. 19:35:51

@Gdozsa: azert van egy megjegyzes, amire meg reagalnek,
nemcsak az amerikaiak es az angolok szeretnek beavatkozni, a franciak nem latvanyosan csinaljak, de ok is ott vannak neha, ajanlom figyelmedbe a Sakalvadaszat c konyvet, nagyon erdekes

Bredpitt Monika 2017.03.18. 19:42:40

Hogy kicsit Amerikat megvedjem, ha mar Etiopia is emlitve van.

Van egy vallalkozo baratom, aki boraruval foglalkozik es egy nagyon sikeres vallalkozast epitett fel.

A USAID kereteben elutazott
egy afrikai orszagba, ahol ha jol emlekszem kecskebort keresett, az utat teljes egeszeben a USAID fizette tamogatva ezzel az afrikai orszagot illetve orszagokat

Herr Géza 2017.03.18. 20:23:18

@Golf2: De ennyire? Uszkve 100 m-re laktunk egymástól? Már ha az időtartomány stimmel...:)))

Dikusz 2017.03.18. 20:39:28

@Golf2: azért kérdeztem csak, mert a férjem is a IX.kerületben nőtt fel. Nem arrafelé, de nem is túl messze onnan. A Ráday u.56-ban, később a Ráday u.23-ban laktak. A Knézich u-i általánosba járt. Mondhatom jobbik vége volt a vászonnak, elég vagány környék volt az, azt hiszem arrafelé is, amerre te nőttél fel:))

NorthPier 2017.03.18. 21:11:14

@Bredpitt Monika: Hallod... a borarut még csak-csak befogadta az agyam, de a kecskebornal hosszú másodpercekre leblokkolt, mire rájöttem, honnét milyen ékezet hiányzik

NorthPier 2017.03.18. 21:17:50

@Gdozsa: Véletlenül sem akarom, hogy azt hidd, a kajás rész a posztod fénypontja, de ez a paradicsom-petrezselymes kombináció engem is nagyon érdekelne , úgyhogy legyszi
közkinccsé tenni.
Az a szemléltető ábra a sok-sok kacskaringóval kicsit kiütött, ilyenkor gondolja az emberfia a világ másik -félén, hogy ott biza sosem lesz béke...

Bredpitt Monika 2017.03.18. 21:25:18

@NorthPier: igen, visszaolvasva szinte boritekolhato volt az ertetlenkedes, de egyszerubb volt a telefonrol irni es most hogy visszaolvastam, amit te irtal mar a kecskeboron is rohogok, ha van kecsketej, miert ne lehetne kecskebor is.......
lol

gabors 2017.03.18. 21:36:48

@diggerdriver: "Kiváló poszt. Egy csomó dolgot megértettem amit eddig nem.
írjál baszod... "

Nem ertem mi lehetett ebben uj ??? na jo feher kave-rol eddig nem hallottam en sem, sot azt sem tudtam hogy Cyprusig ellatni a hegyekbol... de a tobbi politikai/vallasi dolog inkabb altalanos iskolai szint.:-) a kajakhoz nem tudok hozzaszolni.

jojó78. 2017.03.18. 21:56:56

@Gdozsa: Jó volt! Folytatás jöhet mondjuk.....Hétfőn? :))))))))))))

jojó78. 2017.03.18. 21:58:38

@P.Elliot: Ismét egy mini történet kommentbe tömöritve. :))))) Mindig szívesen olvasom amiket írsz.

SzZoole 2017.03.18. 22:07:09

@NorthPier: @Bredpitt Monika: azt tudtatok hogy a cotton gumit az arabok talaltak fel es a kecske is kozrejatszik ebben?:)))

kepkezelo.com/images/lnf0l0rawdacytuf401r.jpeg

Bredpitt Monika 2017.03.18. 22:13:40

@The Devil Himself as. Zoole:
nem merem kinyitni...

Orulok, hogy megvedted az otven eves noket, kapsz szaz pontot....

SzZoole 2017.03.18. 22:17:48

@Bredpitt Monika: nyisd ki nyugodtan,csak szoveg es semmi csunya,inkabb vicces:))

Tudod,hogy erted barmit Monix:)))

Az 50 eves nok/ferfiak meg nem oregek,pont a kozepkor,a legeretebb kor.
Meg kinek van mar kedve tanitani egy 25 evest.....:)))

P.Elliot 2017.03.19. 00:25:16

@jojó78.: Azt hiszem mar tul sok tortenetet irtam, jo lesz leallnom vele mert a poszthoz csak annyiban tartozik hogy ismertem libanoni csaladot es kesz.
Mivel eletem folyaman rengeteg embert ismertem meg, sok szituaciorol hallottam, illetve benne voltam vagy szemelyesen lattam a dolgot hajlamos vagyok arra hogy el is meseljem de errol mar jo lesz leszokni mert nem illik ide, itt csak beszelgetunk nem pedig meselunk.
Ha meselni akarok arra ott van a sajat blog amit meg kellene nyitni de ilyesmire eleg keves idom van, illetve sajnalom ra, viszont az az elonye megvan hogy azt es arrol irok amirol akarok, es olyan reszletesen ahogy en erzem, nem?
Nem kell igazodnom semmihez csak a magam szabalyaihoz. Torteneteim meg egy tonnaval, vajon milyen nevet erdemes adni egy blognak ahol nem az eletemmel kivanok foglalkozni, na, modjaval irnek magamrol is persze, hanem az emberekrol akik korulottem eltek, elnek, a veluk tortent erdekessegekrol, ahany ember annyifele, egyik erdekesebb mint a masik....

P.Elliot 2017.03.19. 00:44:10

@gabors: Masok is megkoszontek az informativ posztot nemcsak Digger pedig reg voltak altalanos iskolasok, nagyon sokan nem igazan tudtak hogy ki kikkel marakodik orszagon belul, miert utaljak egymast stb....
Nem politikusok beszelgetnek itt es nem a tortenelemkonyvet kutatgatjak hogy hogy volt.
Nagyon remelem hogy a posztolo minden orszagot igy mutat be ahogy ezt is.
Hol voltal eddig? Eltemetett a ho?
Itt nalunk nem volt akkora mint amivel ijesztgettek es volt aramunk, nem dolt ki egy fa sem, a szel sem volt viharos ereju...
Uj havazast igernek feletek, na itt is de nem hiszek benne..
Nem akarok hinni mert tele van narcisszal a kertem es latni akarom oket viragzasban, a rozsafak levelei meg a korte osszes bimbozo viraga feketere fagyott....
Ket narancsfam varja hogy mikor indulhatnak utnak ide South Carolinabol, amig fagy van addig a kertesz nem meri feladni oket.

Golf2 2017.03.19. 08:06:09

@Herr Géza: Én ott nőttem fel 1980ig aztán az utolsó különvonattal NDK- ba.Na ez már a negyedik közös: 1962es,1kisgyerek,Márton sarok,NDK.:)

Főgebra 2017.03.19. 09:40:00

@Gdozsa:
Bár a drúzok csak a libanoni lakosság 5%-át jelentik, a megemlítésüket hiányolom, már csak azért is, mert a világ egyik legzártabb és legtitokzatosabb közösségéről van szó!
Vezetőjük, Valíd Dzsumblatt, valamikor a mindennapi politikai hírek egyik állandó szereplője volt.

jojó78. 2017.03.19. 10:54:12

@P.Elliot: Nehogy leállj a minitörténetekkel!! :))))) Ez vagy te, és így szeretünk. Ha inditanál egy saját blogot, valami olyasmi címet adhatnál neki, hogy: Utazásaim és rövid emberi történetek az USA-ban
Persze ez csak egy hirtelen jött cím ötlet. :)))))

2017.03.19. 11:14:55

Érdekes poszt, de a történelmi felvezetés kicsit eklektikus lett. Husszein ibn Ali neve magyaros átírásban szerepel, Umayyad Caliph Yazid I pedig angolul (I. Jazíd omajjád kalifa). A síita-szunnita ellentét, valamint a szunniták számbeli fölénye említése után sokat árnyalta volna a képet, ha leírja a szerző, hogy a mai Libanon lakosságának 40%-a keresztény. Ennek tudatában a mindenfelé kapható alkohol sem lett volna olyan meglepő. A szövegben szereplő Mamluk szultán neve valójában Al-Asraf Halíl volt, a nyolcadik egyiptomi mameluk (angolul: mamluk) uralkodó. Ő volt az, aki az utolsó keresztes erődöket is elfoglalta a Szentföldön és ezzel véget ért a keresztes hadjáratok kora.

gabors 2017.03.19. 13:33:23

@P.Elliot: "Masok is megkoszontek az informativ posztot nemcsak Digger pedig reg voltak altalanos iskolasok,"

Szerintem is jo poszt volt bar nem hataratkelos hiszen csak utazo uzletember (megcsak nem is vendegmunkas:-)))

" nagyon sokan nem igazan tudtak hogy ki kikkel marakodik orszagon belul, miert utaljak egymast stb...." csak azert irtam mert poszt 30% politikaik vallasi tortenelmi (filozfalgatas) volt meg az abra is erre a reszre reagaltam ... ez kozel sem volt szerintem informative akit barmennyire (altalanos iskolai szint felett) ez erdekelt ennel joval tobbett tudhatott (jo az evszamokat kikereste)...

"Hol voltal eddig? Eltemetett a ho?
Itt nalunk nem volt akkora mint amivel ijesztgettek es volt aramunk, nem dolt ki egy fa sem, a szel sem volt viharos ereju...
Uj havazast igernek feletek, na itt is de nem hiszek benne.." kedden volt egy kis ho de nem volt komoly csak mivel jegesessovel jart nem volt tul kenyelmes azota nem volt semmi ho se tegnap se ma egyelore.... de ho errefele nem ismeretlen akar marcius vegen 94 vagy 95 ban NYC-ben terd felett ero ho esett meg azota is vannak kepeim...

Ja nekem is meg kellene neznem az almafat mert valoban rugyezni kezdett de ugyis csak a kukacok eszik :-)))

blackhairlady 2017.03.19. 18:56:28

@gabors: @P.Elliot: Tavaly aprilis 4.-en nagyon hideg volt, valami ho fele is, NYC-ben, emlekezetes, mert az Astros-Yankees baseball game torolve lett, ez lett volna a nyito merkozes, es a ho es hideg miatt par nappal elhalasztottak. Szoval okozhat meg az idojaras meglepeteseket feletek .

Túlélő ... 2017.03.21. 00:42:19

Bejrút a XX. század első felében még a térség leghaladóbb, virágzó városa volt. Kulturális, gazdasági központból lett mára válságok sújtotta övezet.

Shaktee 2017.03.23. 11:53:05

Sweet pepper: értsd edes bors, vagy mezei paprika? :)

Köszönet a recepetekért!

orient 2017.03.23. 16:16:52

Evekig eltem Beirutban...Mai napig visszajarok. Iras fedi a valosagot, de a robbantgatos resz el van tulozva. Ennyire azert nem kell rettegni ott. Annyira kell mint barhol mashol. Van, hogy evekig nincs egy robbantas sem aztan van 1. Ennel tobb robbantas vagy terrorcslekmeny van barmelyik nyugat europai orszag fovarosaban megsem retteg valaki Londonba vagy Berlinbe menni (legalabbis remelem..). Libanon tok nyugis kis hely. Bemegy az ember egy barba, leul beszelni egy siitaval mondjuk es kiderul van a kornyeken egy szunita is, te meg mint lkereszteny. Elpolitizalnak, elmondjak az erveiket, meghivjak egymast par italra es szepen hazamennek. Oriasi ellentetek politikai szinten vannak csak a hatalomert, meg sokszor a bevandorlok (palesztin, szir) szitjak ezeket az ellenteteket, de egy atlag libanoni elegge tesz ra. Siman hazasodnak siitak-szunnikkal vagy akar szunita lany hozzamengy egy kereszteny srachoz...ez mas arab orszagban lehetetlen. Libanonban meg a muszlim csalad el is megy megunnepelni annyira nem izgatja oket ez a kulonbseg.

Aranytorkú Károly Művész Úr 2017.07.16. 08:56:42

Én két hetet voltam most Libanonban. Rengeteg helyre elvittek minket, hatalmas élmény volt. Voltam más keleti országban is (Irak, Szírira), nos hozzájuk képest Libanon egészen európai arculattal bír. Szelektív hulladékgyűjtés, zebra (!) Ilyet keleten nem nagyon látni. A szunni negyedek nagyon mások, ha bokáig jársz a szemétben, ha döglött állatok hevernek a járda mellett, és sehol se látsz Szent Charbel vagy Mária szobrot, akkor szunni negyedbe tévedtél.
Amúgy nem tapasztalható köztük a feszültség, a szunnita pár pl. az esküvői fotózását egy maronita kolostor kertjében ejtette meg ottjártunkkor, háttérben a Földközi-tengerrel és Tripolival. Össze se lehet hasonlítani pl. az erbili keresztény negyeddel, amit óriási betonakadályok választanak le a város többi részétől, a templomok kapujában pedig éjjel-nappal fegyveres (keresztény) milicisták posztolnak. A közlekedés tragikus, egy metrót tervbe vettek - a tengerparti régió gyakorlatilag teljesen egybeépült - de vendéglátónk szerint nem bírtak megállapodni, hogy ki lopja el. A borok pedig zseniálisak, akárcsak az arak.
(a második képen pedig a bübloszi Keresztelő Szent János templom van, s talán a harmadik is büblosz)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása