oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. március 01. 06:31,  Pánikolni nem kell, észnél lenni igen 293 komment

2017. március 01. 06:31 Határátkelő

Pánikolni nem kell, észnél lenni igen

Egyre nagyobb a bizonytalanság az Egyesült Királyság és főleg az ott élő uniós állampolgárok helyzete kapcsán, aminek az egyik következménye, hogy terjednek a hírek, melyek aztán hol igaznak bizonyulnak, hol kiderül róluk, hogy csupán arra jók, hogy rémisztgessék a már ott élő európaiakat, köztük a magyarokat is. Van azonban egy olyan joghézag, ami akár veszélyes is lehet, ha nem figyelnek oda a szigetországban élő magyarok (és más uniós tagállamok polgárai), úgyhogy arra gondoltam, erősen közszolgálati jelleggel ma erről írnék.

nagy-britannia_anglia_london_foto_immphotolondon.jpg

A helyzet úgy áll, hogy az Európai Unió tagállamaiból érkezett állampolgárok bizonyos megfelelések esetén állandó tartózkodásra jogosultak, ami alighanem elegendő lesz majd a Brexit után is a maradásra. 

(Csupán zárójelben jegyezném meg, hogy a Daily Telegraph értesülése szerint Theresa May brit miniszterelnök már attól a márciusi naptól fogva korlátozhatja egyes Európai Uniós polgárok belépését Nagy-Britanniába, amikor hivatalosan is bejelenti, hogy országa megkezdi az Európai Unióból történő kilépési tárgyalásokat. 

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az újonnan érkezőknek például vízumért kellene folyamodniuk és korlátoznák a szociális segélyekhez való hozzáférésüket is. 

A lap ugyanakkor úgy tudja, hogy a bejelentés dátuma előtt érkezett EU-migránsok jogait tiszteletben tartják, ha az Európai Unió más országaiban élő brit állampolgárok jogai sem csorbulnak. Minderről részletesebben itt olvashattok.)

Na, szóval alaphelyzetben nincs is semmi gond, ám akadnak olyan speciális élethelyzetek, amikor már lehet. Némileg zavaros ugyanis a szabályozás, melynek értelmében az uniós tagállamokból érkezők és családtagjaik használhatják ugyan a közegészségügyet (NHS), de a Belügyminisztérium szerint ez nem jelenti azt, hogy teljeskörű betegbiztosítással is rendelkeznének – hívta fel a figyelmet a Freemovement.org jogásza.

Egy konkrét eset került eddig bíróság elé, és ott a Belügyminisztérium nyert, azaz a döntés értelmében az NHS nem számít teljeskörű betegbiztosításnak. Azaz (és itt jön a lényeg) mindazoknak, akik uniós állampolgárként élnek az Egyesült Királyságban, nem elegendő az NHS-jogosultság ahhoz, hogy maradhassanak az országban.

Kinek kell vigyázni?

Az uniós jognak megfelelően ugyanis egy ideje már bármely EU-tagállam állampolgára beléphet az Egyesült Királyság területére, de nem mindenki telepedhet le (és szerezheti meg a jogot arra, hogy a családtagja is vele menjen, bizonyos szociális juttatásokat igényeljen, ne lehessen kiutasítani és öt év után állandó tartózkodásra jogosult legyen).

A brit törvények négy kategóriába osztják az országban tartózkodó uniós állampolgárokat:

- munkavállalók

- magánvállalkozók

- önellátó személyek teljeskörű betegbiztosítással

- diákok teljeskörű betegbiztosítással 

Amint látszik, két olyan kategória is van, melyben még az uniós állampolgároknak is rendelkezniük kell teljeskörű betegbiztosítással (comprehensive sickness insurance - CSI). 

A leginkább érintettek tehát azok lehetnek, akik például a párjukkal mentek ki az Egyesült Királyságba, de ők maguk nem dolgoznak, illetve például azok az egyetemi hallgatók, akik nem kötöttek ilyen teljeskörű betegbiztosítást. 

A brit jog ugyanis elméletben lehetővé teszi, hogy a Belügyminisztérium CSI hiányában kiutasítsa, vagy adott esetben ne engedje vissza az országba az uniós állampolgárokat, hiába élnek ott akár évek óta. 

Mindez február elsejétől lépett hatályba, és amikor nyilvánosságra került ez az ügyvédi értelmezés, kisebb pánik alakult ki a Nagy-Britanniában élő külföldiek (elsősorban egyetemisták és például nem dolgozó családtagok) között. 

„Mintha másodrangú állampolgárok lennénk”

A Dundee University-n tanuló lengyel Sylvia Gawron például azt mondta, hogy noha most fejezte be a PhD-jét, az elmúlt években soha senki nem hívta fel a figyelmét a CSI-re: „Nemrégiben szóltak, hogy menjek, és regisztráljak az egyetem melletti legközelebb háziorvosnál. Ha nem teszem, akkor annak ellenére, hogy teljes egyetemi tanulmányaimat Skóciában végeztem, nem lesz jogom az országban maradni, és adófizetőként törleszteni az ’adósságom’ a brit társadalomnak azért, hogy lehetővé tették itteni tanulmányaimat”. 

„Úgy érzem, mintha az EU-ból érkezettekre másodrangú állampolgárként tekintenének – senkit sem érdekelnek a jogaink, a családjaink, vagy azok, akik tőlünk függnek. Itt lógunk a semmiben, arra várva, hogy kiderüljön, mi lesz velünk” – tette hozzá Sylvia Gawron. 

A lengyel egyetemista nincs egyedül a kétségeivel, hasonló helyzetben van a német Andrea Blendl is, aki szintén Skóciában jár egyetemre: „Hatalmas sokk volt, amikor ma reggel elolvastam az összefoglaló dokumentumot. Nincs CSI-m, azaz a Belügyminisztérium akár úgy is vélheti, hogy tartózkodási jogom sincs. Fogalmam sem volt erről a kitételről, és az egyetemem sem tudott semmilyen iránymutatást adni”. 

Azért ennyire nem eszik forrón

A jogi probléma ugyan valós, ám az összefoglalót író ügyvéd, a londoni Garden Court Chambers tagja, Colin Yeo sem véli úgy, hogy pánikra lenne ok, sokkal inkább arról van szó, hogy a Belügyminisztérium „gondatlan” volt, amikor ilyen jogosítványokat ragadott magához, „fölöslegesen keltve pánikot” az uniós állampolgárok között. 

„Az új szabályozás szerint, ha teljesen önellátó valaki az Egyesült Királyságban, nem igényel szociális juttatásokat vagy bármi hasonlót, ugyanakkor nem rendelkezik teljeskörű betegbiztosítással, akkor nem jogosult itt tartózkodni, és kiutasíthatják” – hangsúlyozta az ügyvéd. 

„Nem gondolom, hogy a Belügyminisztérium alkalmazni fogja ezt a szabályt mondjuk egy brit állampolgár francia feleségével szemben. Az viszont elképzelhető, hogy a nekik nem tetszőkkel, mondjuk lengyel hajléktalanokkal szemben igen” – tette hozzá Colin Yeo. 

„Jogilag egy semmilyen bűncselekményt el nem követő, szociális ellátásért nem folyamodó lengyel hajléktalan státusa ugyanolyan, mint egy brit bankár feleségéé, akinek nincs CSI-je. A Belügyminisztérium szemében mindketten ugyanúgy kiutasíthatók” – hangsúlyozta.

Magyarra lefordítva a jogásznyelvet, noha jogilag kincs különbség a parkban alvó, valamelyik európai országból érkezett hajléktalan, és a London előkelő negyedében élő, szintén uniós állampolgár, nem dolgozó bankárfeleség között, a Belügyminisztérium így lehetőséget kap arra, hogy az egyiket hazaküldje, a másikat pedig ne. Ezért érdemes mindenkinek odafigyelni és regisztrálni. 

Egyre kevesebben érkeznek 

A bizonytalanság nyomán nem csoda, hogy a tavalyi év utolsó három hónapjában már 50 ezer fővel csökkent a Nagy-Britanniában munkát vállaló más uniós állampolgárok száma. 

A brit statisztikai hivatal adatai szerint ez a legnagyobb csökkenés az elmúlt 5 évből (bár ezek szezonálisan nem kiigazított adatok, így lehetnek pontatlanságok). 

A csökkenés nem mindenkinek tetszik, egyes szervezetek például már munkaerőhiánytól tartanak Az üzleti szektor lehet az egyik kulcsterület, itt nagy számban alkalmaznak uniós állampolgárokat. 

A másik érintett az egészségügy, ahol attól tartanak, hogy idén már vissza is indulhatnak hazájukba az uniós munkavállalók.

Viszont egyre többen mehetnek 

Erre számít a lengyel kormány is, mely úgy becsüli, hogy akár 100-200 ezer lengyel is hazatérhet a Brexit miatt Lengyelországba. Már készülnek is rá, például a hazatérők támogatásával.

A távozásuknak pedig súlyos következményei lehetnek már a közeljövőben is, miként arra a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) ezer tagvállalatra kiterjedő munkapiaci felmérése is felhívta a figyelmet. 

Eszerint jelenleg 748 ezer munkahely betöltetlen a brit gazdaságban, mivel a cégek egyre nehezebben találnak megfelelő számú és képzettségű munkaerőt. A megkérdezett vállalatok több mint negyede (27 százaléka) mondta azt, hogy a már egyébként nála dolgozó külföldi EU-munkavállalók fontolgatják távozásukat a cégtől, sőt sok esetben az Egyesült Királyságból.

Egyébként érdekes, mert a Határátkelő frissen indult külföldi állásajánló részén is rengeteg angliai állás van, például keresnek bentlakásos idősgondozót havi bruttó 1800-2320 fontért, vagy 8 hétre nettó 5300 fontért ingyenes szállással és teljes ellátással, vagy mondjuk recepcióst, és felszolgálót nettó havi 1200 fontért. Azaz hely és üresedés rengeteg van, és igény is a munkaerőre.

HÍRMONDÓ

Nehezedhet az ausztriai munkavállalás

A foglalkoztatási kártya elsőre semlegesen hangzik, ám a hétköznapokban alaposan megnehezítheti a külföldről Ausztriába érkező munkavállalók dolgát. Bevezetését nyárra tervezi az osztrák kormány.

Apró dolgokkal az orvost nem illik zavarni 

A holland egészségügy sok mindenben különbözik a magyartól, ezek között rengeteg minden van, ami jobb, és akad pár olyasmi is, ami rosszabb a tulipánosoknál. A háziorvosi rendszer például erős határeset.

Szentpétervári mesék 

Egy izgalmas város nem kevésbé izgalmas képeken.

(Fotó: immphotolondon/Romsics Balázs)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia Brexit

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3912303065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2017.03.01. 23:55:53

@kék madár: "azert ha napelemrol toltod ezt nehez alatamasztani "

csak szolok hogy eleg sok napelem kell hozza meg valami ami tarolja is mondjuk estere (meg mikor eppen esik) szoval vannak abban is buktatok

somlobodog 2017.03.01. 23:59:06

@tildy[UK]: OK, elfogadom csak fura. Nyilvan mindenkinek más egyénileg a helyzete. Köszi

somlobodog 2017.03.01. 23:59:13

@gabors: igen. 3an vagyunk. Ez a bronze plan. Mvp health. Asszem 6000ig én fizetek és Max 14000 az évben amit ki kell fizetni család szintjén. 50-%co-pay. A 14.000 az a limit. Te melyiknel vagy ha megkerdeztem? Sose vagyunk betegek igazából lehet le is mondom... Majd ősszel fordul addig gondolkodom. Itt a link hasonló a miénk is. mvpsbc.arvatocim.com/SlickPDFs/Slick_669_2079004967.pdf

gabors 2017.03.01. 23:59:25

@Herr Géza: "Oké, a porszívó kicsit nagyobb, meg a magyar takarítónő inkább BKV-val fog érkezni, mint autóval, na de Amerikában? " nem csak az mindnek mas mondjuk a porzsakja, maskepp mukodik .. mi van ha elromlik mert a kutya szor/macska haj/gyongyhaju lany haja miatt, vagy barmi mas okbol ...

van abban racio hogy a takaritono viszi a sajatjat a tobbi cuccal egyutt torlo rongy meg a vegyi cuccok (na jo aramot nem)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.03.02. 00:01:11

@szakasz2: Ne gondold, hogy a külföldi majd jobb lesz.Nekünk egyszer itt a dicső svédeknél valami körzeti orvosnak csúfolt kókler a gugliból akart kinézni megoldást.Frankón, gondterhelt arccal nyitotta meg és nem a szakrendelés címét kereste...
Totál lutri, hogy milyet fog ki az ember...

M. Péter 2017.03.02. 00:02:23

@Mrs. Clayton: "If certain conditions are met, the Commons can use the Parliament Acts to pass the Bill, without the consent of the Lords, in the following session."

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.03.02. 00:04:34

@somlobodog: Persze. Szerencsere nekunk nem kell, egyreszt mert mar allampolgarok vagyunk, masreszt mert mindketten alkalmazasban allunk,de sokan vannak olyan helyzetben, hogy jellemzoen az anyuka "housewife". Es lehet, hogy egy fizubol epp kijonnek, ha az egyik fel otthon maradt a gyerekkel, de azt a plusz 50-100 fontot mar nem tudnak bevallalni. Ne ketkeresos modellbol indulj ki, ott eleve biztositva vannak alapbol . ( meg amugyis biztositva van mindenki, aki eletvitelszeruen itt el. A CSI eddig csak az allampolgarsag .prc eseteben kellett)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.03.02. 00:05:28

@geegee: Nekem itt kereste ki googleben, hogy megis pajzsmirigy alulmukodesre milyen adag gyogyszert, es milyet adjon.

gabors 2017.03.02. 00:06:37

@somlobodog: Aetna ... ketten havi kb $1700 (munkaltaton keresztul 1/3 2/3 alapon) co-pay 15 hazi orvos 20 specialista 100% ha halozaton belul 80% azon kivul. Deductible $250 szemelyenkent de csak halozaton kivul, es van valami max a co-payre ($750 talan) de azt meg soha nem ertuk el. Gyogyszer 5% max $20 receptenkent ... volt mar hogy nem fogadtak el egy MRI helyen :-(

De ez egy eleg nagy ceg on-biztosito ha ez mond valamit, a biztosito tarsasag csak adminisztral es kap adott szazalekot.

Herr Géza 2017.03.02. 00:09:03

@Csodabogár: "...járt itt néhány mester, gyakori kérdés volt, hogy villanyfuró van, vagy fűrész van?" Hát én őket nem nevezném mesternek.....:))))

jojó78. 2017.03.02. 00:12:51

@gabors: Én következő autónak Lexus RX400h-t szeretnék. 2006 körülit.

P.Elliot 2017.03.02. 00:13:34

@muzzie canuck: Persze, a boltban. Van jominoseu es van olyan ocska hogy azzal ugyan nem takaritasz rendesen.
A takarito vallalat ha gyorsan es szepen akar dolgozni akkor nem a sajat markat vagy valami kinai vackot vesz hanem a minosegit, neki megeri.
Sokan takarekoskodnak a tisztito szereken, van egy baratnom aki mindenbol a vackot veszi mert takaritani az is jo. Hat nem jo, panaszkodik is eleget de a vilagert sem venne jobbat holott masra kolt rendesen,... furcsa....

P.Elliot 2017.03.02. 00:15:04

@Herr Géza: En el is hajtottam volna. Milyen szerelo az akinek felszerelese sincs?

Herr Géza 2017.03.02. 00:21:20

@gabors: Egy vállalkozónál nálam is alap, hogy minden szerszámot, eszközt, takarítószert, stb. ő hoz. Csak az alkalmazottaknál lepett meg, hogy arrafelé ott is elvárt a saját szerszám.
Na meg pont ezért lepődtem meg azon, hogy Csodabogár rácsodálkozott Amerikában, hogy a takarítónő hozza a saját porszívót. Hiszen ő is jellemzően vállalkozó, még akkor is, ha feketén melózik.:))

Shaktee 2017.03.02. 00:24:02

@P.Elliot: minden kínai. Még a kínait is kinában csinálják ;)

P.Elliot 2017.03.02. 00:31:56

@muzzie canuck: Te is tudod hogy nem ugy ertettem hanem a minosegre....amit az ember lenezve titulal kinaiak, az olcso szar....

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2017.03.02. 00:34:12

@P.Elliot:

"Sokan takarekoskodnak a tisztito szereken, van egy baratnom aki mindenbol a vackot veszi mert takaritani az is jo. Hat nem jo, panaszkodik is eleget de a vilagert sem venne jobbat holott masra kolt rendesen,... furcsa...."

Nem mindenki fürdik a pénzben.

Mi szegények nem azért veszünk "gagyit", mert igénytelenek vagyunk, hanem mer erre fussa csak.

Meg lehet érteni ezt? Ugye meg lehet?

Shaktee 2017.03.02. 00:38:04

@Horthy Miklós cselédje: dolgozni kell, nem nyígni évekig blogokon papito.

P.Elliot 2017.03.02. 00:48:53

A szerelokrol jut eszembe hogy volt nalam egy csatornaszerelo vallalat mert a multkor valahogy rosszul tettek fel az elzarot a csore, rozsdas volt.
Visszahivtam oket, persze tudtam hogy fizetni kell mert nem az o bajuk hogy rozsdas volt es ki kell cserelni. A pasas megnezte, hozott a kocsijabol egy uj lezarot, ird es mond, 5 masodperc alatt ratette a csore, egy kalapanyutessel becsuszott, kozolte hogy a lezaro 35 dollar/ az uzletben csak fele/, azert mert kijott es elvegezte a munkat 55 dollart kert plusz ado. Nagyjabol 100 dollar azert hogy a megbeszelessel egyutt 10 percet itt volt...Az agysebesz szamit ilyen dijakat...

P.Elliot 2017.03.02. 00:51:25

@Horthy Miklós cselédje: En arrol beszeltem hogy a baratnom holott megengedheti maganak nem vesz jo minosegu takaritoszert.
Egszen mas az ha nem telik ra de akkor takaritonore sem ugyebar..

Herr Géza 2017.03.02. 00:55:05

@P.Elliot: Hát ismered a viccet: nem a kalapácsütés drága, hanem az, hogy tudja hova kell ütni. :)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.03.02. 01:01:02

@Herr Géza: Hogy volt ez az önvezetés megoldva, valami hajszálpontos gps-sel, vagy kamerák figyelték a felfestést, útburkolatot, stb...?
Állítólag bizonyos típusoknál ki lehet baxni a rendszerrel, mert ha csak ráteszi az ember a kormányra a kezét, már/még azzal is lehet önvezettetni, akár hosszan is.Nem emléxem már konkrétumokra, asszem a Winkler írta a técén...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.03.02. 01:03:37

@tildy[UK]: Elhiszem.Csak azt nem értem, hogy nem szűrik ki ezeket valahogy...?

P.Elliot 2017.03.02. 01:20:38

@Herr Géza: Na igen, o tudta en nem....Illetve mar en is tudom hogy nem kell minden apro vacakhoz szerelot hivni hanem utana kell nezni hogy meg-e tudjuk csinalni magunk...

kék madár 2017.03.02. 01:47:20

@gabors: nem kell hozza sok, es ha nappal gyorstoltovel masfel ora alatt feltoltod, a tarolasnak sincs jelentosege

blackhairlady 2017.03.02. 01:52:24

@tildy[UK]: Gratulalok :) Remelem minden rendben van!

kék madár 2017.03.02. 02:19:10

@Hari Seldon 2:

hat ez eleg eros sarkitas. Egyreszt: mondtam, hogy az osszes auto siman at tud allni?

masreszt:
"Mondjuk 100 000 km2"

valamit elszamoltal.

Egy elektromos auto toltesehez 8 db panel kell
understandsolar.com/how-many-solar-panels-to-charge-an-electric-car/
ezt ha beszorzom a meretevel, 640 km2 jon ki. Ezt szorozzuk be 3-al mert legyen sokszor borus az ido, akkor is elfer egy 45km x 45km-es negyzetben. Ez meg 321-szer fer el Franciaorszagban. Persze a hegyek miatt nem lehet akarhol, de azert az eleg eros tulzas, hogy emiatt ehenhalnanak a franciak.

de hulyeseg lenne minden autot otthoni napelemre kotni, ennel vannak sokkal hatekonyabb napenergiamuvek. nem 150Watt per m2 teljesitmenyu, hanem annak a 100-szorosa
en.wikipedia.org/wiki/Ivanpah_Solar_Power_Facility

gabors 2017.03.02. 02:40:01

@jojó78.: 'Lexus RX400h-t szeretnék. 2006 körülit. " az terepjaro es 10+ eves :-(((((( abban mar hajto akku szinte biztos hogy cserere erett vagy kozel 0 kapacitassal megy ... csereje itt kb 2000 2500 dollar !!! csak szolok

csak mert Lexus nem biztos hogy megeri (ujjonan sem :-)

meg igy is tobbe fogyaszt mint egy atlag szemely auto

gabors 2017.03.02. 02:53:59

@Csodabogár: " A héten ujságolta egy ismerősöm, hogy a férje teljesen elektromos autót vett. Állítólag 300-500 km. tud megtenni egy töltéssel és a töltés nem kerül többe, mintha félórát vasalna. Nagyon csodálkoztam a dolgon, mert a kocsi maga sokkal drágább "

Ilyet most csak a tesla tud az meg $60,000 nel kezdodik

ja a vasalast meg ne hidd el persze nem tudom mennyit vasalsz es mivel ...

atlagos us arakkal szamolva egy Tesla egyszeri feltoltese kb $7-9$ ezzel megy el valamivel tobb mint 200 merfoldet (360 km)

leaf lehet kicsit olcsobb (mert joval kisebb es konnyebb) de max 70 merfold koruli hatotavolsag

en a 200 merfoldet nagyjabol 4 gallonbol tudom kihozni (Prius) az most $2.39-al szamolva $9.60 (NYC kornyeken delebbre benzin olcsobb)

gabors 2017.03.02. 03:07:09

@kék madár: valamit akkor nem ertesz gyorstoltohoz kell hogy valahonnan jojjon az a delej !!! Napelemekbol nem igen azoknak van egy max teljesitmenyuk ... ( ha csak nem a tesla ingyen toltojere gondolsz :-)

Mit gondolsz miert kerul $3000-ba egy gyorstolto plusz normal villanybekotessel (csaladi haz) esetleg el sem megy

A standard Tesla charger specje 240v 48A ilyen nincs minden hazban !!! (azt hiszem van 110V-os is de az 12 ora alatt tolti fel)

pappito · http://pappito.com 2017.03.02. 03:10:25

@geegee: gps+útburkolati jeleket és táblákat figyelő kamerák+radar

kék madár 2017.03.02. 05:23:07

@gabors: tapasztalatbol irtam, mivel van, napelemem, 240-es gyorstoltom a fogyasztas nappal negativ, megha be is dugva toltore a kocsi. Valoban nem vagyok szakerto, de azt se hiszem, hogy az elektromos muvek sunyiba ne szamlazna nekem, hogy azt higgyem a napelem aramot termel. Nekem a gyorstolto 400 dollarba kerult.
De nem Teslam van, ha az lenne, nem tudtam volna kifizetni a napelemet.

Dikusz 2017.03.02. 06:25:37

@Zoole[uk]: beragadt az ujjam a billentyűzetbe, nem néztem meg a helyesírásellenőrzőt (ha megnézem se lett volna jobb) meg különben is trendi akartam lenni. Nem valami betegség, hanem azt jelenti (nyilván tudod) teli van arannyal. Úgy kellett volna írni, hogy teli van fuksszal, nem "x"-el, mint a tyúxart. (viccvót).

desw 2017.03.02. 06:28:16

@tildy[UK]:

"Ja, es hogy az itt elo magyarokat hogy erintheti? Ha nem lesz megallapodas , akkor pl mi is kotelesek leszunk ket orszagba fizetni egeszsegbiztositast. Itt is, meg Magyarorszagon is."

Miért kellene ekkor Magyarországon IS eü biztosítást fizetned? Most se szabadna fizetned!

Ha angol vagy más külföldi -- hivatalos -- munkavállalás mellett Magyarországon IS fizeted az eü-t, akkor biztosítási csalást követsz el, ugyanis nem lehetsz egyszerre két országban biztosított.

Az Eu-ban végre készülnek "összefésülni" a TB rendszereket, jó lenne vigyázni, mert bírságolás lesz.

Persze mindenki tudja, hogy a "bezzeg Nyugaton" dolgozó magyar álompolgárok miért fizetik Magyarországon is az eü biztosítást. :DD

Dikusz 2017.03.02. 06:37:51

@Herr Géza: most azért már nem úgy van. Az egyik ismerősöm amikor karbantartóként dolgozott maszeknál, és különböző helyekre kellett kiszállni, akkor bizony a saját szerszámait vitte magával. Más az (gondolom), ha saját műhelye van a vállalkozónak, és a munkásai helyben dolgoznak.
Egy másik ismerős villanyszerelőként a munkahelyéről hazahordott anyagokból egy garázst rendezett be műhelynek. Ez még a GMK-s időkben ('70-es évek) történt, és nem csak ő csinálta.

Dikusz 2017.03.02. 06:39:46

@Csodabogár: a nyugati cigarettát is ők terítették.

SzZoole 2017.03.02. 06:50:20

@Dikusz: értettem úgy is Magdianyus:))

Dikusz 2017.03.02. 06:58:40

@tildy[UK]: odaírtam a hozzászólásom elejére, közben írtam is egy hozzászólónak, hogy csak érdeklődöm, azt nem "nagy mellénnyel" teszem. Ha valamit nem jól tudok, ki lehet javítani, esetleg megmagyarázni mi az amit félreértek, nem gondolom, hogy rögtön támadásként kell értelmezni. Az ezt megelőző hozzászólásodban már megértettem (Muscari is írta), hogy mi a helyzet.
Itthon az egyetemistáknak/középiskolásoknak stb alapból van TB-biztosításuk, ha tanulás közben dolgoznak is, akkor meg a munkáltató (remélhetőleg) fizeti.

Hari Seldon 2 2017.03.02. 07:00:24

@Herr Géza:
Na akkor jól rémlik, hogy a Tesla csak hypolja magát, ha ez nálatok is van.
Ettől függetlenül azt gondolom, hogy az ilyen "bármokor át kell hogy tudja venni a vezetést" rendszer veszélyesebb, mintha akár végig vezetne (koncentrlna a forgalomra) vagy a teljes önvezetés (ha és amikor megvalósul valóban).

Dikusz 2017.03.02. 07:01:44

@Zoole[uk]: már azt hittem haragszol valamiért :)))
Kávé-kólával hol várjalak benneteket? Nagyon szívesen tenném, de nem hiszem, hogy a sok vezetés után kedved lenne Budafok felé kerülni:)

Dikusz 2017.03.02. 07:08:29

@geegee: nekem az öxit-ről meg Ötzi ugrik be :)

tanato 2017.03.02. 07:09:33

@geegee: Nem én találtam ki ezt a szót hanem olvastam valahol:Öxit

SzZoole 2017.03.02. 07:14:01

@Dikusz: miért haragudnek?;)
Az majd megbeszéljük még:)

Dikusz 2017.03.02. 07:15:49

@P.Elliot: a hivatalban külsős cég végezte a takarítást. Saját eszközökkel dolgoztak (porszívó stb), még a budipapírt is ők adták, de le is számlázták a tisztító-, és takarítószereket. A felmosáshoz pedig WU2-sampont használtak, attól fényesebb lett a parketta:)

SzZoole 2017.03.02. 07:20:38

@Dikusz: Budafok nem nagy kitérő,az M1 és azM0 közzé esik,szóval akar jó is lehet:)
Tudok ott parkolni?

Dikusz 2017.03.02. 07:25:22

@gabors: takarítónő viszi a saját cuccát:))

Erről az jut eszembe (már amennyi megmaradt), amikor éjszakai tájékozódási versenyen voltunk pontőrök. A Mátra kellős közepén ültünk a sátor előtt a tök sötétben éjjel, vártuk a versenyzőket. Egyszer csak baromi nagy fényt láttunk. Már azt hittem Jézus jött el hozzánk, de három fiatal srác volt. Az egyik baromira szentségelt (ekkor jöttem rá, hogy mégse Jézus). Kiderült, hogy az éjszakai zseblámpázást úgy oldották meg, hogy egy Trabant akksihoz szereltek egy reflektort, és felváltva vitték a hátukon. Az éppen világító srác káromkodott, hogy cseréljenek már. Megvártuk amíg ezek a szentjánosbogarak eltávolodnak, és utána alig bírtuk abbahagyni a röhögést:)))

Dikusz 2017.03.02. 07:28:40

@Zoole[uk]: igen, a városközpontban lakom. A házak között is, a közelben lévő OTP-előtti parkolóban is van hely, jöhettek:)

SzZoole 2017.03.02. 07:30:59

@Dikusz: majd megbeszéljük,április 7.-ig meg sok víz lefolyik a Dunán:)

Dikusz 2017.03.02. 07:42:41

@Zoole[uk]: azaz:)
A Mária Terézia u-ban van a panelház, pont a vasútállomásra néz az ablak. A Kossuth L.u-i Spar van mögöttünk, csak ott nem lehet bekanyarodni (följebb kell menni), mert sorompóval van lezárva, a Spar áruszállító nagyteherautói miatt. Régen ott kanyarodtak vissza a Mária Terézia utcára, ahhoz keskeny az átjáró.

Herr Géza 2017.03.02. 08:10:53

@geegee: Kamera, gps, szenzorok, alles zusammen.
A "rátenni a kezed a kormányra" nem úgy értendő, hogy egy szenzor érzi, hogy ott a kezed, hanem érzékeli, hogy amikor a rendszer korrigál egy picit (elfordítja a kormányt), akkor te ellentartasz, ill. fordítva. Nagyon finoman működik, te nem is érzed, hogy csinálsz valamit, de a rendszer igen, akármilyen finoman is próbalod a kormányra tenni a kezed. Szóval Winkler is így érthette, hogy valóban dolgozik tovább a rendszer, de ott a kezed a kormányon és ezáltal te felügyeled a dolgokat, ami alapvetően igaz is.

Herr Géza 2017.03.02. 08:15:08

@Herr Géza: Nem szokásom ám a VW-t hypeolni, sőt.... De ami jó, az jó. Azt elismerem még akkor is, ha VW. :)))))

Herr Géza 2017.03.02. 08:19:40

@pappito: Ja, látom erre már válaszoltál. Igen, a radart én ki is hagytam, meg természetesen nem egy kamera, hanem több.

2017.03.02. 08:27:38

A briteknek mindegy. Majd behívnak százezer pakisztánit, indiait, nigériait, bangladesit, srí lankait, karibi négert.
A britek most jobban gyűlölik a magyart, lengyelt, mint bárki mást. Ha az a sok százezer elégedetlen kelet-európai visszatér eredeti hazájába jóval alacsonyabb bérért dolgozni vagy egyenesen a munkanélküliségbe, akkor bizony politikai földindulást okozhatnak egy választáson.

tanato 2017.03.02. 08:56:30

@Colonel H. Stinkmeaner: Big lájk, a szájamból vetted ki a szavakat.nem fogják tudni megszokni a jóval alacsonyabb bért és az alacsonyabb életnívót.Földindulás lehet beléle,ha bejön ez a variáció.

jojó78. 2017.03.02. 09:01:14

@gabors: Újonnan együk autó sem éri meg. Szerintem csak SUV nem terepjáró, de nem kötekedni akarok :)))
Azzal is tisztában vagyok, hogy 10+ éves, dehát ez tetszik. Igaz 2009-ig gyártották, de az utólsó évjáratoknak még nagyon fent van az ára. Úgy vagyok vele, 1x élek, miért ne próbáljam ki. Elmúlt 1-2 évben volt pár haláleset a családban. (nem baleset) Ez ráébreszti az embert arra, hogy minek várni dolgokkal, lehet később már nem tudom megtenni.
Na de nem akarok itt ennyire elmélyédni ebben. :))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.03.02. 09:06:31

@desw: most nem kell fizetni, mert eu-n belül vagyunk. Ha a Uk nem köt egts megállapodást, vagy olyat, ami Kanadával is van, akkor bizony úgy járunk, mint aki az USA-ban el, de nem jelentkezett ki véglegesen Magyarországról: kell Magyarországon is fizetnie.

Nem fizetem otthon, hiszen két helyen nem fizethetek, amíg UK EU tag. Én arról beszéltem amikor már nem lesz az. Azért a jövő idő.

Mrs. Clayton 2017.03.02. 09:44:58

@M. Péter: errol korabban nem hallottam, de most rakerestem es tenyleg egy evig huzakodhatnak utana a commons egyszeruen ignoralhatja a lordsot es elkuldheti a torvenyt a kiralynonek. Mondjuk eddig 7szer eltek csak ezzel a lehetoseggel, most meglatjuk mi lesz. Szerintem igy vagy ugy at fog menni a modositas.

desw 2017.03.02. 09:53:49

@tildy[UK]:

Ha tudod igazolni, hogy más országban munkaviszonyban vagy és van ott eü-d, akkor nem kell a magyar eü-t fizetni.

A gond akkor van, ha nem munkaviszonyban vagy kint és a magyar címedről sem akarsz kijelentkezni. Pl én csak azért vagyok kénytelen fizetni a magyar eü-t, mert hiába van jó utasbiztosításom, ez nem elég a NAV-nak, mert kint csak túrista vagyok, így nincs normál eü biztosításom.

Ha meg valakit zavar havi 7k, az ki tud jelentkezni a magyar címről és kész!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.03.02. 10:06:00

@desw:
Ha pl valaki az USaban el, vagy Thaifoldon, velük nincs megállapodás, ha nem jelentkezett ki Magyarországról (teljesen legálisan, ahogy mi sem, ideiglenes külföldön tartózkodással lett bejelentve 7 éve) , annak fizetnie kell. Né tajekoztassuk már félre az embereket, hogyha külföldön él, es itt fizet biztosítást, akkor nem kell Magyarországon fizetnie, mert ez csak azokra az országokra igaz így, akik egt tagállamok, vagy kettős adoztatast kizáró egyezmény van.

Erre írtam, ebből a körből kerülhet ki UK. Arról nem is beszélve, hogy senki nem kotelezheto végleges külföldi letelepedesre, es teljesen legálisan lehet magyar állandó lakcíme. Kivéve, ha az adott ország mást követel meg ( Ausztria ha jól tudom nem engedi, ott fel kell adni a magyar állandót, ha eletvitelszeruen kinn élsz, es pl guest meg hasonlót igényelnél)

desw 2017.03.02. 10:55:31

@tildy[UK]:

Már régóta nincs ideiglenes vs. állandó lakcím ill. ideiglenes külföldi tartózkodás sem.

"Né tajekoztassuk már félre az embereket, hogyha külföldön él, es itt fizet biztosítást, akkor nem kell Magyarországon fizetnie"

Én azt írtam, hogy "Ha tudod igazolni, hogy más országban munkaviszonyban vagy ... "

Igen, a NAV-nál legálisan el lehet intézni, hogy akár 3. országban, nem EGT, nem egyezményes országban is mentesülhetsz az eü fizetés alól.

Herr Géza 2017.03.02. 11:18:34

@desw: Az első mondat első felére: valóban nincs, mert átnevezték. Állandó lakcím = lakcím, ideiglenes lakcím = tartózkodási hely. És (tudtommal) annyi még a változás, hogy tartózkodási helyed már csak egy lehet, míg korábban ideiglenes lakcímed akár több is.
A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeknek meg nincs közük az eü. járulékhoz, ugyanakkor az ilyen egyezményes országokkal jellemzően van az eü. ill. szociális biztosítások szabályzásáról is egyezmény, de ez nem szükségszerűen igaz minden ilyen országra.

desw 2017.03.02. 13:42:42

@Herr Géza:

Azért nem teljes az egyenlőség, mert pl a tartózkodási hely 5 év után automatikusan érvénytelenné válik, újra be kell jelenteni, stb, de kb azonos.

A kettős adóztatást Tildy hozta be a képbe, és ahogy írod, semmi köze a TB-hez.

gabors 2017.03.02. 16:07:32

@jojó78.: "Újonnan együk autó sem éri meg. " Wow nem ungrishe hozzallas ... ha igy lenne hogy vennel hasznaltat .. .boven megeri mert ez elso 5-6 evben szinte semmit nem kell ra kolteni elso haromban meg szervizeles is benne van az arban (van amelyiknel 5) pontosan tudom mi tortent az autoval nem tekerem a km orat stb ..

Te meg veszel egy 10 evest amirol meg azt sem tudod hany km-t mentek vele .. es 2-3 ev alatt tobbet koltesz ra mint ha ujonnan vettel volna egyet .. nem tudom ha neked igy jo csinald...

Herr Géza 2017.03.02. 16:09:09

@desw: 1. Stimmt, pedig én is olvastam, csak nem jutott eszembe.
2. Valóban Tildy írta, de ha neked is címeztem, általános infónak szántam.
:D

gabors 2017.03.02. 16:10:47

@desw: igy van nekem is elfogadtak az usa-bol hogy ott van eu, es hogy lemondok minden mo-i ellatasrol .. es nem kell fizetni (ez kb 2003 korul volt ?)

es van otthoni lakcimem, lakcim kartyam, szemelyim, jogsit feladtam tul maceras lett me okosban is megcsinalni.

gabors 2017.03.02. 16:21:54

@kék madár: OK mekkora teljesitmenyu az a tolto mert nem mindegy en a Tesla-t hoztam mert valaki 300 km feletti hatotavolsagot irt azt meg csak a Tesla tudja. Annak 10kW-os a toltoje. Egy tipikus hazon pedig 5kW-os rendszer van atlagosan (de ez max egy evben par napig van del koruli orakban hiszen ez a max mikor a nap 90 fokban sut felhok nelkul). Vagyis ha 10kW beepitett napelem van az sem igen kepes egy teslat tolteni a maxon az ev legnagyobb reszeben. Persze ha Leaf az kisebb teljesitmenyrol is megy.

Egy nagy teljeseitmenyu napelem most a 250W-os tartomanyban van vagyis 40 darab ilyen kellene (es nem is lenne eleg)

Amugy tenyleg erdekelne hogy nalatok mennyi a beepitett teljesitmeny (ha tudod) es ez mennyi panelt (vagy negyzet metert/squaer feet-t jelent)

Herr Géza 2017.03.02. 16:37:11

@gabors: Nana, ebben azért nagy különbségek vannak országok között is.
N.o.: még mindig van márka, ahol 1 év csak a garancia, a csúcs a Kia 7 évvel. A garanciális szervízek (karbantartások) bizony mind fizetősek, ha egyet kihagysz, buktad a garanciát...
Leasingnél van full-leasing, ahol a garanciális szervíz is benne van az árban, de ott a leasingdíjban van eldugva a költség. Ugyanígy kp.-s, vagy hiteles vásárlásnál is vehetsz opcionális csomagot, amiben benne van a garanciális szervízköltség, de természetesen az is pénzbe kerül.
Viszont az új autók értékvesztése erreflé horribilis (minél drágább az autó, annál inkább), az első 3 évben minimum buktad a vételár 40-50 százalékát.
Használt autót biztos forrásból (komoly kereskedő, garanciával, ellenőrzött előélettel) véve nagy rizikót nem vállalsz, persze ez nem a 10+ éves autókra vonatkozik.
Az itteni számítások szerint, anyagilag a legideálisabb 2-3 éves autót venni, és mondjuk 3 év múlva eladni. Vagy némi hozzáértéssel min. 8-10 éves autót venni és "haláláig" használni. De ez így konkrétan a német piacra igaz, máshol változhatnak a paraméterek a helyi sajátosságoknak megfelelően.
Arról nem is beszélve, hogy különösen a német gyártmányú autók árképzésében az extrák nagyon drágák. Ha azt látod, hogy xy típusú autó mondjuk 20k eurótól, akkor biztos lehetsz benne, hogy mire azokat az "extrákat" beikszeled, amik neked úgy alapágon kellenének, már simán 30-35k-nál jársz. Na ennek a 10-15k-nyi extrának az ára az autó 3. éves korára gyakorlatilag eltűnik, sokkal nagyobb az értékvesztése, mint magának az autónak, szinte nullára amortizálódik. Ha tehát jobban felszerelt autót akarsz, akkor egyenesen "bűn" újat venni itt.

gabors 2017.03.02. 16:51:12

@Herr Géza: 'Az itteni számítások szerint, anyagilag a legideálisabb 2-3 éves autót venni, és mondjuk 3 év múlva eladni."

Ezt a gondolkodast soha nem ertettem es nem is fogom.

Eddig csak uj autot vettem egyszer mar elkovettem a fenti hulyeseget hogy 3 ev utan eladtam .. soha tobbet min 10 evre veszek autot. Mos majdnem 5 eves es az olaj csereken kivul 55k merfoldig semmit nem kellett csinalni akkor uj gumik es fektarcsa fekbetet ... amugy a hajtaslancra 10ev vagy 100k merfold a garancia (valami hasonlo a rozsdasodasra is)

Az extrakkal egyet ertek csak alap kiadast veszek minek teto ablak meg navigacio meg satellite radio kb 3-4000 tobbert .. Ami benne van itt az boven eleg egy ami hianyzott elsore mert az elozo kocsiban volt a tolato kamera de az usa-ban ez hamarossan kotelezo lesz :-)

Az eletben nem vennek 10 eves autot !!! akkor inkabb tomegkozlekedek

Herr Géza 2017.03.02. 17:14:54

@gabors: Látod ezért írtam, hogy más pályák, más feltételek. Eleve Toyota Priusod van (ha nem tévedek), ami az egyik legalacsonyabb meghibásodási százalékot hozza, tehát már torz a kép.
Hajtásláncra errefelé csak álmodni lehet ilyen garanciákról (vagy elolvasni a sok-sok apróbetűs részt, aminek szinte minden pontja úgy kezdődik, hogy "kivéve"...:D). Átrozsdásodásra itt is vannak hosszútávú garanciák, de az "ÁT"rozsdásodás már önmagában is egy gumiszerű fogalom (nem mindegy ám, hogy bentről kifelé, vagy kintről befelé rozsdásodott át :D) és itt bizony a feltétele az évekénti karbantartó kasztnivizsgálat, ami mondjuk 2-500€ között kóstál (+esetleges anyagfelhasználás). Szóval 10 év alatt ez neked 2-5000 euródba kerül. És a játék ugyanaz: egy ilyet kihagytál, már megszünhet a teljes 10 éves garanciád.
A másik: oké, fasza dolog az új autó, de van aki elvből nem vesz hitelre, meg van, aki sajnál beletenni 20-40e eurót, ami akkor is a szeme láttára olvad el, ha csak a garázsban gusztálgatja a csodát. Szóval mindkét végletnek megvannak a fanjai, kinek-kinek a saját elmélete szerint.
Meg azzal tényleg nehéz vitatkozni, akinek az a szempont, hogy ő akarja elvenni az autó "szüzességét", meg olyan autót vesz csakis, amibe más még nem szellentett bele. Hát tegye. Csak ne magyarázza meg mondjuk nekem, hogy ez pusztán anyagilag is az egyetlen értelmes lépés volt.

Taxomükke (UK) 2017.03.02. 17:22:59

@gabors: "... veszel egy 10 evest amirol meg azt sem tudod hany km-t mentek vele .. es 2-3 ev alatt tobbet koltesz ra mint ha ujonnan vettel volna egyet..."

Max. ha nagyon befurdesz vele, de szerintem nincs igazad.
Az utobbi evtizedben tobbszor is vettunk 10 eves autot, egyikkel sem jartunk rosszul. Sot, 3 kocsival kifejezetten jol jartunk, alig kell(ett) rajuk kolteni, es remekul mukodtek/mukodnek meg most is. Volvo V40, Honda Jazz, Hyundai Santa Fe, ebbol 2 az elso tulajtol. Rendkivul megbizhato autok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.03.02. 18:16:08

@desw: A végleges külföldön tartózkodás bejelentése megmaradt, az ideiglenes tartozkodas kötelező bejelentése szűnt meg.
Az, hogy tudod igazolni, hogy más országban munkaviszonyban vagy, még nem jelenti, hogy automatikusan mentesulsz a magyar tb fizetés alól. Csak mentesulhetsz. Bizonyos esetekben.

Herr Geza, bocsánat igazad van , hibásan fogalmaztam. Egyezményes országokra gobdoltam

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.03.02. 18:26:14

@gabors: ez érdekes,2009-ben hoztak egy új szabályt, miszerint be kell jelenteni az oepnel , hogy hol vagy biztosított. Én úgy tudom USA pont ilyen harmadik államnak minősül társadalombiztosítási szempontból es elvileg fizetned kéne, ha megvan a magyar lakóhelyed is

blackhairlady 2017.03.02. 18:47:21

@gabors: Ezt hogy sikerult elerned? Mert nekem nem engedelyeztek, 2 evig fizettem otthon is a TB-t, de 2013-ban ki kellett jelentkeznem allandorol es atjelentkezni ideiglenesre, hogy megszunjon az otthoni fizetesi kotelezettsegem.

gabors 2017.03.02. 19:24:40

@tildy[UK]: "ez érdekes,2009-ben hoztak egy új szabályt, miszerint be kell jelenteni az oepnel , hogy hol vagy biztosított. Én úgy tudom USA pont ilyen harmadik államnak minősül társadalombiztosítási szempontból es elvileg fizetned kéne, ha megvan a magyar lakóhelyed is "

Nem tudom meg valamikor 2000-es evek elejen basztattak levelekkel akkor emaileztem veluk (mert levelet nem kuldhetnek kulfoldre) akkor faxon elkuldtem az itteni biztositasomat ami a vilag szinte minden orszagaban jo. Es valami nyilatkozatot kellett meg alairni hogy lemondok az otthoni barminemu eu szolgaltatasrol (vagy kerem vagy valami hasonlo) azota sem irt nekem se OEP se NAV se senki az otthoni valodi letezo cimemre. 2015-ben jelentkeztem at a regirol egy ujra (szuleim koltoztek uj lakasba) ...

hogy elviekben mit lehet mit nem ki tudja .. de van lakcim kartyam is es szemelyim is (kartya) 2010 ben allitottak ki majd az ujat is le kell scanneltetnem...

gabors 2017.03.02. 19:26:07

@gabors: ja szemelyazonosito igazolvany az 2020-ig jo :-)

gabors 2017.03.02. 19:27:44

@blackhairlady: "@gabors: Ezt hogy sikerult elerned? Mert nekem nem engedelyeztek, 2 evig fizettem otthon is a TB-t, de 2013-ban ki kellett jelentkeznem allandorol es atjelentkezni ideiglenesre, hogy megszunjon az otthoni fizetesi kotelezettsegem. " soha nem fizettem es nem is fogok .. Mo-on semmilyen tulajdonom, bankszamlam nincs lehet nem is tudjak hogy vagyok :-)

kék madár 2017.03.02. 19:40:35

@gabors: nem tudom, es nem Teslam van, hanem 100 merfoldet tudo kocsim, 250W-s napelemek, de majd otthon megnezem a toltot, azt tudom, hogy 240V-s
mivel nappal nem tudom tolteni, mert hasznalom, vagy koran reggel vagy delutan bedugom 1, 1.5 orara es feltolt

kék madár 2017.03.02. 19:53:07

@gabors: "... veszel egy 10 evest amirol meg azt sem tudod hany km-t mentek vele .. es 2-3 ev alatt tobbet koltesz ra mint ha ujonnan vettel volna egyet..."
ha tolem vesznek, biztos igy lesz

gabors 2017.03.02. 20:05:59

@kék madár:' vagy koran reggel vagy delutan bedugom 1, 1.5 orara es feltolt " na jo persze de kozel sem "csak" a napelemek toltik gondolom nem "island" tipusu a rendszeretek vagyis jon a villany a szolgaltatol is csak eppen annyival kevesebb amennyire a napocska sut ...

Mostanaban nagyon foglalkoztat ez a solar panel dolog mert a hazteto nagyon idealissan del/eszak fele all. Es fel lehetne tenni jo par panelt. De csak akkor erne meg ha lecserelnem a priust legalabb plug-in-re vagy egy teljesen elektromosra es/vagy akksikat is telepitenek hogy kozel off-grid-kent tudjak uzemelni

Mert amugy a haztartasi felhasznalassal 20+ evbe tartana mire a penzemnel lennek.(hiszen a villanyszamlanak csak a villany reszet sporolja az ember a tobbi marad meg ha az osszes villanyt meg is termelnem eves viszonylatban)

kék madár 2017.03.02. 20:20:06

@gabors: a napi netto fogyasztas szoktam nezni, a szamlam havi 20 dollar korul van. Eddig 100 volt, az elektromos autoval 160. (A benzin tobb lett volna, mint 60 dollar.)
Ez durvan azt jelenti, hogy egy evben 1680 dollart sporolok es igy 14 es fel alatt terul meg, ami onmagaban nem egy bomba befektetes.
De nem is azert csinalja az ember, hanem mert igy megiscsak kozelebb kerulok a 0 emissionhoz, es hozzajarulok valamivel a klimavaltozas lassitasahoz. Kozben meg nezem, ahogy a szomszed fel napon at jaratja a teherautojat, mert tetszik neki a hangja

blackhairlady 2017.03.02. 20:52:02

@gabors: Ja, akkor vegul is nem elintezted, csak nem veszel tudomast rola :))

gabors 2017.03.02. 21:04:48

@blackhairlady: "csak nem veszel tudomast rola :)) " dehogynem irtam feljebb hogy egyszer (2000-es evek elejen) levelezgettem veluk sot meg telefonon is beszeltem egy ugyintezovel. Valami nyilatkozat es az itteni akkori biztositomtol kapott igazolast, meg meg egy ket valamit, faxoltam es azt elfogadtak. Azota sem jott semmi evvel kapcsolatban. Vagyis nincs mit inteznem addig mig a hivatal meg nem keres, hiszen a cimem tudjak :-))) (az ittenit is)

gabors 2017.03.02. 21:11:12

@kék madár: Nalam a szamla atlag $100 amibol az aram atlagban $40 (telen kevesebb nyaron tobb) ebbol tudnek valamennyit sporolni nem tudom fizetnek-e ha tobbet termelek mint fogyasztok ez gondolom allamonkent mas es mas. Tehat ha 0-as szamlaim lennenek akkor sem terulne meg a befektetesem 20 ev alatt ami kb a rendszer teljes elettartama... (valszeg nem lefele fog menni az aram ara igy kicsit lehet jobbak a kilatasok)

kék madár 2017.03.02. 22:50:12

@gabors: a Solar City-nek van lizing konstrukcioja is, ami a szamladat kb ketharmadolja, persze a nagysagatol fuggoen. nekunk egy feltetelezett 120 helyett 80 lett volna. De egyre olcsobb lesz szerintem minden formaban es akkor majd te se talalsz tobb kifogast, a baseball sapkadon is napelem lesz :)

Herr Géza 2017.03.03. 10:14:36

@kék madár: Haha, olcsóbb lesz a napelem? Mostanában nem valószínü, ha Trump bácsi kekeckedik a kínaiakkal... Õk gyártják kb az elemek 80%-át, a madeinamerica panelek csak dràgábbak lehetnek. :))))

Bredpitt Monika 2017.03.03. 11:53:31

@tanato: @Zoole[uk]: @tsabus [UK]:

Bocsánat a dokitól a durva kirohanásért. Gondoltam kipróbálom milyen bunkónak lenni (nem jó).

Köszönöm tsabusnak a kérdéseket. Volt idő , amikor azt gondoltam mi soha nem fogunk egymáshoz szólni. Ezek az élet apró örömei (számomra).

Értelmesen elmagyaráztam szerintem, hogy mi a bajom.
Miért gondoljátok, hogy mindenki, aki látja tanato linkjét rá is fog kattintani?

A címmel van a bajom. Aki csak a linket látja annak egyből ez fog beugrani: gonosz magyar nő előre megfontolt szándékkal megölt egy gyereket.....
Pedig nem erről van, szó, hanem sajnos egy olyan jelenségről, ami nagyon is elterjedt a világon és sokszor értelmes, tanult felnőttek sem tudják, hogy mekkora kárt okoznak ezzel egy csecsemőben.

Ennél jobban nem tudom elmagyarázni. REmélem érthető. Aki nem fogja kinyitni a linket az csak azt látja, ami a rettenetes címben van. Ez fog benne megmaradni. Na persze, ha ti abból indultok ki, hogy a tanato által belinkelt, összes link meg lesz nyitva, na , az más.......de hát, ezt nem gondolhatjátok komolyan.

Doki, inkább belinkelhetedd volna azt, hogy pár hete elindult egy új magyar sorozat : A mi kis falunk.....

Üdv,

Megint megállapítom, hogy jobban járok, ha nem olvasok hozzászólásokat, jóval nyugodtabb az életem.

desw 2017.03.03. 11:55:46

@tildy[UK]:

"Az, hogy tudod igazolni, hogy más országban munkaviszonyban vagy, még nem jelenti, hogy automatikusan mentesulsz a magyar tb fizetés alól."

Ki mondta, hogy automatikusan? A NAV magától "automatikusan" nem fog mentesíteni a fizetés alól, mert nem tudja, hogy melyik országban vagy és milyen céllal. Ez nyilvánvaló!

tanato 2017.03.03. 12:01:04

@Bredpitt Monika: Nem haragszom,természetesen nem vagyok olyan,ha olyan lennék azonnal reagáltam volna durvábban.
A cím nyilván hatásvadász:Így lehet eladni egy sajtóterméket,langyosabb címmel nem olvasnák el.
Az mindig jól hangzik:megöltek egy magyart külföldön,vagy egy magyar gyilkolt külföldön,esetleg egy külföldit öltek meg Magyarországon vagy egy külföldi ölt Magyarországon,ilyen címmel biztos a cikk olvasottsági magas indexe.
A mi kis falunk nekünk is kedvenc sorozatunk és sajnálatosan nagyon ül ,tényleg sok ilyen falu és falusi lakos van itthon./Nyilván külföldön is/ de ez hazai ,a magunknak érezzük.

FutureFry 2017.03.03. 15:20:24

@tildy[UK]: 2016 Szeptember 1. óta életbe lépett a társadalombiztosítási egyezmény ("Totalization agreement") Magyarországgal is:
www.ssa.gov/international/Agreement_Texts/hungary.html

kék madár 2017.03.03. 17:47:58

@Herr Géza: hat ha az idotengelyt elhanyagoljuk valoban nem egyertelmu hogy rohamosan csokken az ara
understandsolar.com/cost-of-solar/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.03.03. 22:56:36

@desw: lehet a szavakba belekotni, de azt irtam, hogy ha tudod igazolni ( es itt a nav fele ertettem, azt hittem ez szamodtra is egyertelmu, hiszen vegig errol volt szo, hogy nekik igazolni) , hogy más országban munkaviszonyban vagy, még nem jelenti, hogy automatikusan mentesulsz a magyar tb fizetés alól.

Molinaseca 2017.03.04. 11:16:02

@Horthy Miklós cselédje: A helyzet az, hogy sokkal többe kerül egy afrikai, vagy közel-keleti bevándorló az államnak, mint egy kelet-európai, épp az intergráció és a kulturális különbségek miatt.
A kelet-európai odamegy, elintézi a papírokat, még akér gyenge angollal is beáll dolgozni, slussz-passz. Ez pl a muszlim családoknál bonyolultabb. Eleve, ha jönnek, családostul jönnek, egyikük beszél angolul, vagy jó esetben mindkettő, de már vannak gyerekeik. akiket iskolázni kell, nekik támogatót, tolmácsot biztosítani, csak úgy anyunak, ha az sem beszél. Apu megy el ugye dolgozni. Mindannyiuknak kell orvosi ellátás, gyerekek miatt segélyre is jogosultak, és ne folytassam. Teljesen más a hozzáállás az élethez, a szociális készségek és a munkával kapcsolatos attitűd. Egyszerűen nem európaiak, és ez otrombán hangzik, mégsem az, ha belegondolunk a kulturális és társadalmi különbségekbe.

A brit kormánytagok azért nem mondják, hogy több bajuk van a nem kontinensről származó, más kultúrkörben nevelkedettekkel, mert nincs. Hanem azért, mert nem pc.
Lásd, még Svádország is hazudik arról, miért vezeti be a sorkötelezettséget újra. Oroszország, persze. :)

Molinaseca 2017.03.04. 11:16:04

@somlobodog: Ez négy embernél már kétszáz font, és az sok.
Két átlag kereset (11oo font X2) mellett az sok, ha csak ötvennel számolsz is.
Rengeteg ember minimálbért keres, abból egy százas igen sok havonta. Felét elviszi a lakhatás, plusz még a kaja, telefon..
Ez az átlag kelet-európai körülmény, szerintem.

M. Péter 2017.03.04. 12:10:31

@Molinaseca: @somlobodog: Dolgozóknak és családtagjaiknak nem kell a betegbiztosítás. Azoknak kell, akik nem dolgoznak (diákok, nyugdíjasok, megtakarított pénzükből), akik az unió szabályok szigorúan betartva akarnak az Egyesült Királyságban tartózkodni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása