Van egy olyan érzésem, hogy Tibi dilemmájával az idő múlásával egyre több magyarnak kell majd szembenéznie, hiszen a külföldre költözés egyik következménye az lehet, hogy az embernek a párja is külföldi lesz. Mi a helyzet viszont akkor, ha közben mégis szeretnénk hazatérni, például az egyre idősebb szülők, a család miatt? Létezik-e egyáltalán ebben a helyzetben jó döntés?

Mikor érezted először úgy külföldön, hogy otthon vagy? Volt egyetlen ilyen pillanat, vagy egy folyamat része az érzés? Esetleg soha nem fogod magad otthon érezni? Írd meg a tapasztalatod, véleményed a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

„Hosszú idő óta foglalkoztat az alábbi dilemmám, a hónapok, évek múlásával egyre erősebben, de bármennyit töprengek, nem látom a jó megoldást.

2005 óta élek Londonban. Közepesen jó helyem van, bár az elmúlt 12 évet most már elég soknak érzem, s igen erősen gondolkodom azon, hogy végleg hazaköltözzek. 

Indokaim nagyjából ugyanazok, mint amelyekről már számos esetben olvashattunk: itt, bármennyi időt is eltöltök, bármennyire jól beszélem a nyelvet, csak idegen maradok. 

Hiányzik a család 

Magyar vagyok, az is maradok életem végéig. Néhány év, három-négy-öt még elmúlik anélkül, hogy az ember erre tudatosabban ráérezne, na de 10+ után bizony kijönnek az ember gyökerei. 

Hiányoznak a családtagok, hiányzik az otthoni légkör. Szüleim már mindketten jóval hatvan felettiek, évente kétszer-háromszor látom őket, s a gondolat, hogy ha nem változtatok az életemben, hamarosan a temetésükre kell majd hazamennem, teljesen elborzaszt. 

Gyerekek születnek és nőnek fel a családban, akik számára én nem vagyok más, mint a külföldi bátyus, aki pár havonta egyszer feltűnik, s akiről időről-időre nyilván említést tesznek otthon, de aki alapvetően nem tartozik oda, éli az életét valahol távol, s az útjai a családdal csak olykor-olykor kereszteződnek. 

Anyagilag megoldható lenne 

A lehetséges hazaköltözésemnek anyagi akadálya sem igazán van - az évek során keletkezett megtakarításaim otthon ügyesen forgatva még némi jövedelmet is jelentenének. Számomra elég lenne egy alapfizetés, egy részmunkaidős állás valahol, s a szükségleteim bőven biztosítva lennének.  

Na de jöjjön a dilemmám. Itt Londonban együtt élek a pakisztáni barátnőmmel és annak 15 éves lányával. Nyolc éve együtt vagyunk, s noha én soha nem rejtettem véka alá a majdani hazaköltözési szándékomat, ergo nem úgy indult a kapcsolatunk, hogy majd örökké fog tartani, az évek csak teltek, mi meg együtt maradtunk. 

Mielőtt megismerkedtünk, voltak magyar barátnőim is természetesen, mégis, ez a jelenlegi kapcsolatom a leghosszabb és a legharmonikusabb az összes közül.

Ők mindketten - nem kis részben az én segítségemmel - brit útlevélhez jutottak a tavalyi évben. Státuszuk tehát egy életre lerendeződött. 

Valahányszor hazamegyek látogatóba, ők is jönnek velem, s én is jártam már náluk Pakisztánban. Rendes, normális, hivatalos pár vagyunk. Nekem viszont az évek múlásával egy kínzóbb a honvágyam. Haza akarok költözni. 

Na de mi lesz ővelük? 

Velem jönni nyilván nem jó megoldás. Milyen jövő várna egy pakisztáni tinilányra és az anyjára Magyarországon? Egyáltalán, ki adná fel Angliát Magyarországért? Hogyan tudnának beilleszkedni, nyelvet, magyar szokásokat átvenni? Ennek józanul belegondolva nincs realitása. 

Ennyi év után, felteszem, még nekem magamnak is bizonyos időbe, energiába és munkába telik majd visszaszokni, pedig én magyar vagyok. Ráadásul nem is Budapesten élek, hanem egy álmos vidéki kisvárosban. Munkalehetőség, iskolák, stb., korlátozottak. 

Felelőtlenségnek érezném idehozni őket, akiknél minimum kétséges, hogyan menne a beilleszkedésük. Akik fel kellene, hogy adják a biztonságos londoni életüket egy átlag magyar életszínvonalért, nyelvért, szokásokért, melyeket jó eséllyel sosem éreznének magukénak. 

Nálam viszont ketyeg az óra 

Idén 43 leszek, s ha valamikor családot szeretnék alapítani, hát nemhogy már benne vagyok a korban, de már futok kifelé belőle. Úgy gondolom, max. 2-3 évem van még rá - ötven felé gyereket bevállalni már valószínű késő lenne. 

Elhagyni őket nyilván rendkívül fájdalmas lesz, nekem is, de az én fájdalmam nem lesz az övékhez mérhető. Míg én új életet próbálok kezdeni, ők itt maradnak a közös bérleménnyel, utcákkal, emlékekkel, mindennel. 

Utálom magam már csak a gondolatért is, kilépni az életükből csak úgy, de jelen helyzetben nem látok más megoldást. 

Kíváncsi lennék, járt-e, jár-e valaki hozzám hasonló cipőben, s ha igen, milyen kiutat lát belőle.”

HÍRMONDÓ

Külföldön dolgozó magyarok szépítik a statisztikát

Miközben a hivatalos munkanélküliségi adatokat diadaljelentésként adja el a kormány, a kép messze nem olyan szép, amilyennek látszik, az adatok ugyanis csalókák.

Lecsaphatnak a legálisan Amerikában dolgozókra is 

Komoly szigorítás várhat az Egyesült Államokban dolgozó külföldiekre, ha igazak a sajtóban keringő elnöki rendelettervezetek.

Indulhat a Brexit 

A brit parlament alsóháza jóváhagyta azt a kormányzati határozattervezetet, amelynek elfogadása szükséges ahhoz, hogy hivatalosan is elindítsák a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamatot.

Több lesz a nyugdíjam, ha kint is dolgozom még nyugdíjasként? 

Mi a helyzet azokkal, akik Magyarországon már nyugdíjba mentek, de éreznek még magukban annyit erőt, hogy külföldön is dolgozzanak pár évet? A kérdésre a nyugdíjszakértő válaszol.

(Fotó: pixabay.com/Takmeomeo)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.