oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. október 23. 06:43,  Lakásvásárlás és újratervezés külföldön 13 komment

2016. október 23. 06:43 Határátkelő

Lakásvásárlás és újratervezés külföldön

Érdekes utunk lesz ma, hiszen lakást vásárolunk Greenwichben, aztán újratervezünk külföldön, igaz, elsősorban női szemszögből nézve a témát, végól de nem utolsósorban megnézzük azt is, milyen egy (pontosabban két) magyar vállalkozó élete Barcelonában.

grove_park.jpg

Induljunk el Angliából, ahová több mint négy éve költözött a Lakásvásárlás Greenwichben blog szerzője a párját követve. Mint neve is mutatja, a blog alapvetően a lakásvásárlás trükkjeit, az elintézendő ügyeket és a buktatókat tárgyalja, én azonban abból a posztból választottam ki egy részt, ami a kikerülésről szól.

„A történet négy és fél évvel ezelőtt kezdődött, mikor budapesti életemet és karrieremet hátrahagyva Londonba érkeztem a páromat követve. Ő másfél év londoni munka és távkapcsolat után ultimátumot intézett hozzám, miszerint vagy én jövök Londonba, vagy ő tér vissza Budapestre, de tovább nem hajlandó ezt a kétlaki életet élni és kéthavonta találkozni. (...)

Párom már otthon is egy nemzetközi multinál dolgozott mérnökként, ahol több lehetőség is volt külföldre menni, így töltött például három hónapot Hongkongban. Majd Londonba került, ahol rövid időszak után átvette a kinti iroda állandó munkakörbe. Ezen kívül be van oltva egy helyben maradás ellen, egyenesen depressziós és hisztérikus lesz egy idő után, ha nem utazhat.

Engem a fent említett ultimátumon kívül nem sok minden vonzott külföldre, annál több minden taszított Magyarországról. Akkoriban az ország egyik legnagyobb tervező cégénél tapasztaltam meg az autópálya építések (Kőröshegyi völgyhíd, M6 alagutak, folytassam?) disznóságait, és a tervezési és kivitelezési munkák elnyeréseinek körülményeit. (…) Meglepően gyorsan, egy nap alatt lezavart két személyes interjú után fel is vettek az első helyre, így egy-kettőre kint találtam magam. (...)

Kettőnk fizetése bőven elég arra, hogy saját lakást béreljünk, utazgassunk, csúcs okostelefont és tabletet engedhessünk meg magunknak, továbbá olyan összegeket rakjunk félre havonta, ami otthon a szakmában a teljes fizetésünk lett volna... vezető beosztásban... nyugdíj előtt pár évvel. Ezt csak azért írom le, hogy az anyagi lehetőségeinkről legyen egy kép, mielőtt a lakásárakra térnénk.

Mivel a kezdeti átmeneti állapotnak tekintett „ki tudja meddig maradunk, mennyire válik be, stb.” időszak után világos lett, hogy hosszabb távon is itt, vagy másik külföldi városban képzeljük el az életünket, elkezdtünk eszerint berendezkedni, például megcéloztuk a hat év után megszerezhető állampolgárságot, ami rögtön kijelölte, meddig nem hagyhatjuk el az országot (90-nél több napra évente).

Ezzel együtt merült fel, hogy hosszabb távon nem éri meg albérletben élni és mások jelzálogkölcsönét fizetni, hiszen az így elköltött pénz elszáll, semmivel sem leszünk előrébb tíz-húsz évvel később.

Ahogy mondani szokták, „a fizetésünk színvonalának” köszönhetően pár év elteltével el tudtunk kezdeni lakás vagy ház vásárlásán gondolkodni. Számtalan eladó házat és lakást néztünk meg mindenfelé, többször feladtuk a dolgot, hogy aztán két hónap múlva már megint hirdetéseket böngésszünk.

Néztünk új, régi, lepukkant, felújított ingatlanokat gyakorlatilag minden olyan London körüli kerületben ahol a kezdőtőkénk találkozott az ingatlanárakkal. Több év keresgélés után jutottunk oda, hogy remélhetőleg sikerült magunkévá tenni egy lakást Greenwichben.”

A teljes történetet itt olvashatjátok el.

Újratervezés külföldön

Az elindulás ma már egyre kevésbé probléma, ugyanakkor a megérkezést és az első időszak lelkesültségét követő problémákról is beszélni kell. Éppen ezt tette Krisztina a Coachszemlén megjelent cikkében, ebből jöjjenek most érdekesebb részletek!

„Szakmailag és magánemberként is igen sokat tehet hozzá fejlődésünkhöz egy-egy külföldön töltött év. Ám a költözés, az újratervezés, újrakezdés nem mindenkinek megy egyformán.

Az új élet külföldön olyan felfordulást képes okozni, hogy az egészséges és stabil személyiség is gyakran kibillenhet az egyensúlyából, ha pedig egy labilis karakter éli át a változások ilyen intenzív szintjét, annak legtöbbször biztos kudarc a vége.

Saját magam példájából kiindulva elmondhatom, hogy Európán belül is lehetnek kulturális eltérésekből adódó nehézségei az embernek, illetve például egy muzulmán kultúrában is találkozhatunk teljesen rokonszenves nézetekkel.

A sikeres beilleszkedés titka a személyiségben rejlik tehát, nem pedig az új ország paramétereiben.

Edzői és coaching-munkáim során sok olyan külföldivel dolgozom, akik Kairóban élnek 3-5 éves meghosszabbítható munkaszerződéssel. A helyzetük nagyon hasonló, mondhatni klasszikus: a férfiak dolgoznak, a feleségek pedig a családi életet tartják egyensúlyban.

A család minden tagja keményen megdolgozik a harmóniáért és bár kívülről sokszor csak a pozitívumok látszanak, belülről látni ezeket az expat családokat teljesen más.

Elmondható, hogy a nők azok, akiknek nehezebb. Ők azok, akik jobban igénylik és igénybe is veszik az életvezetési programokat. Az új élet kialakításának klasszikus stádiumairól sokat olvashatunk mostanában, hiszen a probléma valós és sokakat érint.

E szerint az első hónapok lelkesedését gyorsan követheti a letargia, kétségbeesés, mely gyakran vezet oda, hogy az ember teljesen kibillen a szerepeiből. És ez igy van jól. Ugyanis mindenképp kiesünk a szerepeinkből. Ha ezt megértjük, ha megtanuljuk magunkat definiálni és nem pedig a szerepeink által meghatározni magunkat, akkor az első nagyon fontos lépésen túl is estünk. (...)

Amikor családdal költözik az ember, sokkal nehezebb és ugyanakkor sokkal könnyebb is átvészelni az ismeretlen okozta mélypontokat. Nehezebb, hiszen szülőként extra felelősség van a vállon: az új élet sikeres kimenetelének elérése. De sok család arról számol be, hogy egymást húzva-biztatva valahogy mégis könnyebb, mert erőssé és kikezdhetetlenné válnak.

Ugyanakkor az anyák, nők azok, akik a legnagyobb változást élik át. Dolgozó emberből kizárólag anyává válni, elveszíteni minden támogatást nyújtó barátot, családtagot, okosan kezelni a férjek új és gyakran sokkal hosszabb munkanapjait, újra kialakítani egy működő családi rutint nagyon megterhelő.

Olyannyira koncentrált helytállást igényel ez a nőktől, hogy nem csoda, ha elérkezik a krízis, mely szerencsére nagyon jól orvosolható és általában egyébként szintén tipikus.

Mivel az új szerepet automatikusan elkezdi gyakorolni az ember, csak később, néhány hónap elteltével tűnik fel az, hogy minden fogódzkodó eltűnt. Valójában viszont nem tűntek el, hanem egyszerűen kicserélődtek.”

A teljes írást itt találjátok.

Magyar vállalkozóként Barcelonában

Kevés jobb dolgot tudok elképzelni, mint amikor valaki a hobbijából tud megélni. Pláne, ha ez a hobbi mozgással, egészséges életmóddal is párosul. Pont ilyesmit csinál a Bounce Around Barcelona magyar csapata, akikkel a KultúrTapas oldal készített interjút – ebből jöjjenek most részletek!

barcelona.jpg

„2010-ben kezdődött a barcelonai történetünk, főleg irodai munkával és strandröplabdával. Hobbink lett a látogatóba érkező barátok körbevezetése, és azon kaptuk magunkat, hogy többet foglalkozunk ezzel, mint a munkánkkal. A biciklik meg egyre csak gyűltek az előszobánkban − na, de ez egy másik történet… Ezzel párhuzamosan érett meg bennünk a gondolat, hogy egy ilyen mágikus városban irodában ülni vétek.

Először meglátogat a testvéred, majd a barátaid. Körbevezeted őket, biciklizgettek, ők pedig kérdeznek. Persze nem szeretnél butaságokat beszélni, így utánaolvasol.

Egyre többet tanulsz a városról, a katalán és spanyol történelemről, egyre több a helyi kontakt és közben két bringából könnyen lesz négy is… Visszatérve az eredeti kérdésre: idegenvezetői tapasztalatunk vajmi kevés volt, hiszen egyikünk jogász, másikunk közgazdász. (...)

Először egy óriási activity volt az egész ügyintézés, tele mutogatással meg rajzolással, de végül megoldottuk. Nagyon kitartóak voltunk, az ügyintézők pedig rendkívül segítőkészek. Yoda mestert idézve: „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!”

Jó padawanhoz mérten mi tettük, amit kell és így könnyen vettük az akadályokat. Kellően utánanéztünk mindennek, önkormányzati tréningre jártunk, minden vizsgánál jobban készültünk fel, így nem ért minket meglepetés.

A spanyol nyelv egyelőre jobban megy, de persze ragad ránk egy kevés katalán is. A spanyolos temperamentummal azonosulni meg nem volt nehéz, az emberek itt nagyon nyitottak és kedvesek, továbbá egymást érik az utcafesztiválok. Éjfélkor még mindenki lent focizik és pingpongozik a téren. A szieszta pedig néha jól jön, néha nem. A későn kelés, későn fekvés már régen is ment.

Most visszatekintve szépen kirajzolható pályán mozgott minden ebbe az irányba. Azt azért hozzá kell tenni, hogy barátaink és családunk folyamatos támogatása kísért végig az úton. Remélem, még van bennük szusz, mert még messze nincs vége. "

A teljes beszélgetést a KultúrTapas oldalán találhatjátok meg képekkel együtt, érdemes átnézni oda is.

HÍRMONDÓ

„A magyarok kétharmada nem Európában él”

A magyar lakosság mintegy 50 százaléka vagyontalannak tekinthető a nemzetközi kritériumok alapján, 45 százalék a vagyoni középréteg aránya, és a nemzetközi szinten vagyonosnak számítók alig érik el az 5 százalékot. A magyar a vagyoneloszlás alapján is a szegényebb európai társadalmak közé tartozik. További elgondolkodtató részletek itt.

Jól is jött a görögöknek a menekültválság

Görögország jelenleg 60 ezer menekültet lát el, amihez az Európai Unió is ad támogatást. Az elmúlt lassan egy évtizedben komoly nehézségekkel küzdő görög gazdaságnak nem is jött olyan rosszul a menekültek érkezése.

Az amerikai gazdagok titokzatos kisvárosai

Kisvárosok, amelyekről alig hallani, pedig ezekben él az amerikai elit 1 százalék jó része. Íme, a TOP10!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Spanyolország Egyiptom Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3611827627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

montroyal ( CAN qc) 2016.10.23. 08:29:56

tudnodkell.info/pestisracok

ILYEN AZ, AMIKOR EGY STADIONNYI OLASZ ÜNNEPLI AZ '56-OS MAGYAR HŐSÖKET ÚGY, HOGY MI NEM IS TUDUNK RÓLA!

33621 2016.10.23. 10:26:31

Egy kis 56, meg Amerika és hozzá még magyarok valamint az Air Force One!

iho.hu/hir/56-magyar-menekultek-es-az-air-force-one-161023

Golf2 2016.10.23. 10:35:05

@montroyal ( CAN qc): Nagyon szép,megható szöveg.Köszi!

montroyal ( CAN qc) 2016.10.23. 18:20:42

@Golf2: nem ismertem es en is meghatodtam

viszont egy masik cikken kifejezetten elszornyulkodtem meg rossz almaim voltak a Rakosi(Rosenfeld) idoszakban elkovetett szornyusegekrol megosztom de en errol semmit nem tudok ,,,,,,,,, CSAK EROS IDEGZETUEKNEK foleg az terror haza es az AVH mukodeserol a részt jobb atugorni a vegen a felelos komcsi politikusok ismert emberek amirol semmit nem tudtunk milyen szornyusegeket kovettek el es mennyi mindenert felelosok voltak... az hogy egy reszuk zsido volt szerintem , semmi koze az antiszemitizmushoz amit a cikk hangoztat mindenhol lehetnek szornyu emberek .. meg ami meglepett hogy tanulatlan prolik voltak de elet-halal urai .
1magyarember.wordpress.com/2015/06/15/ime-a-teljes-igazsag-otvenhat-evvel-otvenhatrol-nepunk-igenis-a-zsido-bolsevizmus-ellen-lazadt-fel/

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.10.24. 07:39:07

@montroyal ( CAN qc): 60 eve volt, dolgozni kellene nem ezen sirni meg trianonon...

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.10.24. 07:40:11

@montroyal ( CAN qc): 60 eve volt, 26 azota szabad orszagban... mire jututtunk az elmukt 26 evvel...

montroyal ( CAN qc) 2016.10.24. 14:54:18

@FeketeMacska73: talan hogy mit kellene csinalni egy peldanak ... persze nem lesz megint ...maskepp viszont nem lesz valtozas de az agymosottaknak jo igy mi meg nem szolunk bele nem ott elunk ..

aleb19 2016.10.24. 15:53:51

az angol lakasvasarlas, hitelfelvetel eseten mostansag en duplan atgondolnam...bar van aki kockaztat es szeret veszelyesen elni, legutobb mikor ilyen gyenge volt a GBP akkor 10-12%-os kamattal is parosult

M. Péter 2016.10.24. 18:58:31

@aleb19: E miatt most pont nem aggódnék, de ha valaki igen, akkor van 10 éves fix kamatú hitel 3% alatti éves kamattal.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása