A mai poszt címe akár az is lehetne, hogy mindig felfelé, hiszen szerzője, Alex elképesztő tudatossággal és elszántsággal próbál meg előre jutni angliai munkahelyén – eddig sikerrel. Története kezdete akár tipikusnak is mondható, hiszen szinte a teljes reménytelenségben indultak el a barátnőjével. Szerintem joggal lehet büszke arra, hová mostanára eljutottak.
Magyarország 2.0 – a Határátkelő második pályázata, melynek célja Magyarország újratervezése. Te min változtatnál, milyen jó külföldi tapasztalatot építenél be? Nem csak határátkelők írhatnak – a pályázatról minden tudnivalót megtalálsz ide kattintva!
Mielőtt a mai írásba belevágnánk, hadd foglaljam össze pár mondatban Alex eddigi történetét! Barátnőjével egy hatalmas adóssághalmaz és munkanélküliség közepén döntöttek úgy, hogy elindulnak. „Két hónap alatt a barátnőm felmondott, eladtunk mindent, ami mozdítható volt. A számítógépet, ajándék notebookot, nyomtatót, ékszereket. Semmink nem maradt. Kis segítséggel nehezen, de összehoztuk az induláshoz elegendő pénzt. Busszal indultunk neki, mert olcsóbb volt, és több bőröndöt tudtunk magunkkal hozni.”
Angliában először egy gyárban dolgoztak heti hét napból hatot, de örültek neki, hiszen végre látták a kiutat. Persze bőven akadt nehézség ekkor is, de legalább elindultak valamerre. (Az akkori írást itt olvashatjátok el teljes egészében.)
Aztán Alex egy fél évvel később már egy étteremben dolgozott, és amikor írt, éppen egy sorsfordító ítéletre várt, hiszen felmondott a supervisora és őt ajánlotta be a helyére.
„Hét hónap alatt értem el egy olyan szintet, amire ő úgy gondolja, hogy lehetőségem van előre lépni. Beszélt a menedzserünkkel, aki engedélyt adott arra, hogy betanítson, megmutasson mindent, amit tudnom kell és két héten belül kiderül, megfelelek-e a pozícióra…
Ha nemet is mondanak, már önmagában az fantasztikus érzés, hogy önerőmből, egyedül elértem, hogy egyáltalán szóba jöhetett a nevem. Most láttam meg igazán, hogy itt igenis van értelme 200 százalékos erővel dolgozni. (Otthon hiába igyekeztem, ekkora lehetőségem sosem adódott…)” (A teljes írást itt találjátok.)
„Már hosszú ideje nem írtam a sorsom alakulásáról. Habár folyamatosan követem a posztokat, csendben olvasgatva és véleményt formálva figyelem a hozzám hasonló embereket, akiknek sikerül fejlődniük és önerőből előre lépniük.
Jelenleg még mindig pozitívumokat tudok felhozni az életemből mind családi, mind munkahelyi szempontból. Hol is kezdjem... :) Nem lesz rövid a történetem, mire mindent leírok, de remélem, lesz, akinek ez segít és erőt a továbbiakban!
Kifacsart, mint egy citromot
Valahol ott kezdeném röviden, hogy szerencsés munkahelyet szereztem 3 évvel ezelőtt. Kicsit több mint egy év után kineveztek supervisornak, amiről azt hittem, hogy a csúcs, amit elérhetek – de tévedtem. :)
Eltelt 9 hónap, miután a reggeles műszak supervisoraként úgy éreztem, ez nem vezet sehova. A főnököm mindennap kifacsart, mint egy citromot, tesztelt, stresszelt és valóban próbált felkészíteni majdnem mindenféle helyzetre.
Kaptam egy fantasztikus állásajánlatot a városban, ahol lakok. Jó fizetést ajánlottak, de rengeteg óraszámmal. Mikor ezt a főnököm megtudta, nem akart elengedni. Mindent megpróbált felhozni érvnek, miért is mondjak nemet a másik munkára.
Eközben kilépett tőlünk az éjszakás supervisor. A főnököm azonnal felajánlotta a helyet. Több pénz, és teljes „szabad kéz”, hiszen akkor nincs más főnök csak és kizárólag én. Talán a kihívás, vagy a szabadság, esetleg a félelem az új munkától (őszintén nem tudom) vitt rá arra, hogy elfogadjam a munkát, az éjszakai állást.
Nyolc hónapig voltam éjszakás supervisor, amit nagyon élveztem. Kiteljesedhettem, láttam, milyen következményei vannak a döntéseimnek, és hogy milyen, amikor mindenért én vagyok a felelős. Rengeteget tanultam ebben a 8 hónapban, amit csak előnyömre tudok majd a későbbiekben is kamatoztatni.
Eközben a Deputy Manager kilépett tőlünk. Amíg nem találtunk valakit a helyére, a munkája fele engem terhelt, így levéve a teljes terhet a főnököm válláról. Több pénzt nem kaptam érte, de úgy voltam vele, hogy az önéletrajzomban tökéletesen fog mutatni, illetve tapasztalatnak sem utolsó.
Úgy éreztem, nem tudok már többet kihozni magamból
Miután a főnököm talált valakit, természetesen visszatértem a supervisori teendőimhez, és csak arra koncentráltam. De valahogy úgy éreztem, nem tudok már többet kihozni magamból ezen a munkahelyen. Rengeteget beszélgettem erről a barátnőmmel, aki azt mondta, ő mindenben támogat, és ha úgy érzem, váltsak.
Nem voltam biztos benne, mit is akarok valójában, de úgy voltam vele, hogy ha elmegyek egy-egy állásinterjúra, az nem ígéret, és nem is jelent semmit. Végül összesen két állásinterjúra mentem el. Abból a második helyre azonnal felvettek már az első interjú alkalmával. Az ottani manager teljesen le volt nyűgözve az önéletrajzomtól, a tudásomtól, és ahogy ő mondta, a kiállásom és a kisugárzásom pontosan olyan, mint amilyet elképzelt.
Ekkor kezdődött az igazi dilemmám, hiszen szerettem a munkámat, az embereimet, de többet akartam elérni. Beszéltem az aktuális főnökömmel, és elmondtam neki, mi történt, hogyan érzek, és mint gondolok.
Azt hiszem, ez volt életem legjobb döntése.
Váratlan előléptetés
Mivel az akkori deputy managert/head chefet senki nem szerette nálunk, még a főnököm sem, így nem sokat gondolkodott. Egy hét alatt elrendezte az egészet, és megvált a helyettesétől (aki teszem hozzá, nem volt egyenes ember és még főzni sem tudott…), és azt mondta nekem, menjek vissza a reggeles műszakba. Ő utána jár, miként lehetek én a helyettese, és mikor kezdhetem a kurzust annak érdekében, hogy én lehessek a head chef.
A barátnőmmel csak döbbenten néztünk egymásra, kapkodtuk a fejünket és figyeltük a történéseket. Én sokáig „vakargattam” a fejem, azt sem tudtam, mi lesz, vagy mit tegyek, csak úsztam az árral.
A másik munkát kissé bizonytalanul, de visszautasítottam, remélve, hogy nem fogom megbánni a döntésemet. Úgy voltam vele, hogy ott supervisorként többet kerestem volna, mint most head chefként, de ha a jövőmet nézem, akkor többet fogok keresni, ha maradok, és képzem magam egy rendkívül jó pozícióban. Végül átmentem a reggeles műszakba, és elkezdtem újra tanulni.
Rengeteg munka szakadt a nyakamba
Nagyon szerencsés vagyok, hisz a cég, aminek dolgozom, hatalmas, nem csak Európában, de Amerikában is jelen van, különböző ágazatokban terjeszkedve. Nekik köszönhetően most elkezdem az NVQ kurzust (amit a cég áll teljes egészében), hogy a megnevezésem hivatalosan is Head Chef lehessen. Amint az megvan, mehetek tovább manageri képzésre.
Nem mondom, hogy egyszerű, hiszen rengeteg munka szakadt a nyakamba, amiről nem is tudtam, hogy van. Több mindenre kell figyelnem, be kell tartatnom a szabályokat, irányítanom az embereket, olyanokat is, akik az én supervisoraim, vagy épp kollégáim (kisegítők) voltak - és ez az igazi kihívás, talán ez a legnehezebb az egészben.
Sokszor azt mondják, túl kemény vagyok, de nem hinném, hogy ez az igazi problémájuk... :) Úgy érzem, nekem tízszer annyit kell letennem az asztalra, mint egy olyannak, aki nem itt dolgozott és csak felvették managernek például.
Jelenleg új menüt kell írnom új ízekkel, nagy választékkal, és egészségesebb opciókkal kiegészíteni. Csökkenteni a veszteséget, több forgalmat bevonzani, több munkát adni a másik két műszaknak, hogy mindig el legyenek foglalva, ne álljanak feleslegesen, és ne menjenek haza hamarabb… a lista természetesen végtelen.
A munkaidőm hétfőtől péntekig tart, és minden második hétvégén úgynevezett „on call” vagyok, vagyis a munkahelyi mobil nálam van, és ha bármi történik, engem hívnak, ha valaki lebetegszik, nekem kell megoldani, helyettesítést intézni, stb.
Az angolom hatalmasat fejlődött. Jelenleg hetente 2 nap angol órát veszek, és próbálom tökéletesre fejleszteni a tudásom, hogy egyetlen hiba se legyen benne, még egészen apró sem.
Jelenleg itt tart a karrierem, úgy érzem, jól haladok, és igyekszem mindent megtenni a sikerért. Keményen dolgozom. Ha kell, még otthon is időt szakítok a papírmunkára.
A barátnőm nagyon megértő és támogató, ő a támaszom, és őszintén elmondja a véleményét akár a menüvel kapcsolatban is, amit értékelek.
Saját ház és új autó a tervek között
Röviden a családról: most tervezzük, hogy megvesszük életünk első saját házát itt, Angliában pár hónapon belül. Ezt majd követi egy új autó is. Már egy éve hogy megkértem a barátnőm kezét, és igent mondott, így hamarosan a feleségem lesz. :)
Édesanyám is kiköltözött már kicsit több mint egy éve ide, Angliába. Ő is dolgozik, és tanulja a nyelvet. Nemsokra rá követte őt a férje, aki úgyszintén dolgozik, mióta kiköltözött, és heti rendszerességgel jár angoltanárhoz tanulni a nyelvet. Ők egy kis másfélszobás lakást bérelnek ketten, és nagyon boldogok. Szerintem már bánják, hogy nem indultak el hamarabb.
Remélem, az én történetem jó példa azoknak, akik karriert szeretnének. Sohasem szabad elhinni senkinek, hogy nem vagyunk rá képesek. Egy a lényeg, hogy mi mit gondolunk, akarunk és érzünk!
Én mindig is vezetőként képzeltem el magam, és nagy karriert álmodtam magamnak. Most itt az idő, hogy megmutassam és bebizonyítsam önmagamnak, hogy igenis képes vagyok rá, és megcsinálom!
Igyekeztem nem össze-vissza írni, remélem, érthető és nagyjából összefüggő mondatokat írtam. :) Ha nem, akkor elnézést, de nagyon lelkes vagyok, amikor erről van szó, és rengeteg minden kavarog ilyenkor a fejemben. :)”
HÍRMONDÓ
Gyere haza, fiatal – eddig 95-en mondtak igent
Hiába 133 cég több mint 1800 ajánlata, eddig 95 határátkelőt sikerült hazacsábítani a Gyere haza fiatal program keretben, ami a 100 millió forintos keretösszeget figyelembe véve fejenként nagyjából egymillió forint. Emellett további 227 emberrel folynak a tárgyalások. Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-nál (OFA) a programot sikeresnek tartják, miután a kétéves terv 50 fiatal hazahozataláról szólt. A projekt 2017 végéig fut, azaz félidőben túlteljesítették az eredeti célokat - állítják. (Ha még többet szeretnél tudni, akkor kattints ide!)
Magasabb bérek, de miből?
A minap Digger posztja kapcsán komoly vita bontakozott ki a magyarországi fizetésekről. Részben ezért is lehet érdekes az az adat, mely szerint ma Magyarországon 100 egység nettó bér kifizetve a munkavállalónak az a vállalkozónak 193 egységbe kerül. Csak hogy tudjuk ezt hova tenni, ugyanez az érték Szlovákiában 163, Csehországban 159, Lengyelországban 166, Romániában pedig 176 egység a gyermektelen dolgozó havi 500 eurónyi jövedelemszintje esetén. (A teljes cikket itt találjátok, szerintem érdemes beleolvasni.)
Melyik a világ legjobb országa?
A kérdés nagyon nehezen megválaszolható, sokan próbálkoztak már vele, a nehézséget persze az jelenti, hogy mindenkinek más a fontos, de azért időről időre előkerül egy-egy objektivitásra törekvő lista. A Good Country Index is ilyen, összesen 163 országot rangsorol 35 különböző terület (egyenlőség, egészség, általános jólét, stb.) alapján. Az talán nem meglepő, hogy az élen Svédország végzett, a lista azonban tartalmaz érdekességeket – például Magyarország helyezésében is. Ide kattints, ha érdekel a téma!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
(Fotó: Flickr.com/Lars Plougmann)
Utolsó kommentek