oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. május 30. 06:47,  Harc a démonokkal 54 komment

2016. május 30. 06:47 Határátkelő

Harc a démonokkal

Bevallom, engem nagyon elgondolkodtatott és megérintett TéDé (akinek posztjaival évek óta találkozhattok a vasárnapi ajánlókban) írása, amiben sok minden keveredik, amiről itt, a blogon is beszélgetni szoktunk: a vegyespáros élet szépségei és nehézségei; a félelem attól, hogy más emberré válunk-e külföldön; és még az is, hogy mit mutatunk meg magunkból nyilvánosan és mi az, amit megtartunk belül. Szóval bár a mai poszt földrajzilag Törökországban játszódik, azt gondolom, történhetne bárhol máshol is.

Ha te is egy vegyespáros tagja vagy, esetleg voltál, és szívesen megírnád a közös örömöket, nehézségeket, buktatókat, akkor ne habozz! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

torokorszag_viz_es_zaszlo_foto_tede.jpg

„A helyszín Törökország, 2010-től napjainkig. Évről évre igyekszem számvetést tartani, hogy mi változott az elmúlt egy év alatt. 2010. november 13. a kiköltözésem dátuma, fontos évforduló, mindig ehhez kötöttem az írásbeli visszatekintéseket. A Határátkelő kérésére most megpróbálok nagyobb léptékben gondolkodni, mi történt velem az elmúlt időszakban. Egy valamitől félek: kimondok olyat is, amit eddig sohasem.

Az éves összefoglalóimmal eleinte nem is volt gond, szépen sorban érkeztek. Két évvel ezelőtt azonban csak ültem az üres képernyő előtt és nem tudtam írni. Nem mertem írni. Sötét és mély gondolatok cikáztak a fejemben, amiket nem akartam sem meghallani, sem közzétenni.

„Éppen ide”

Hetekig próbálkoztam, hogy valami szokásossal rukkoljak elő, a szokásos hangvételben, a szokásos tartalommal. Aztán rá kellett ébrednem, hogy egy korszak lezárult. Annak az első „szokásos” korszaknak, amikor még mindent át tudtam adni a saját rácsodálkozásomat is beleszőve, vége. Tulajdonképpen jó ideje vége, csak én próbáltam fenntartani magamban, másoknak.

Ha a határátkelők beilleszkedési szakaszait nézem, akkor biztosan be lehet sorolni ezt az időszakot is valahová. Hosszú „mézeshetek”, de én abból is csak a porcukros falatokat adtam át, csakis a finomságokba engedtem betekintést. Pedig hányszor okádtam a budi felett görnyedve, mert a napi betevő elcsapta a hasamat.

Hosszú utat tettem meg idáig, és biztosan nem árulok el meglepetést, ha azt mondom, a legnehezebb lelépni volt otthonról. Tudjátok, „éppen ide”, Törökországba.

Éppen ide, éppen ezek közé, éppen így, éppen akkor, éppen egy török férj oldalán – éppen, éppen. Hoztam magammal minden egyes otthon megkapott éppent, és missziómnak éreztem, hogy a bűntudatot leküzdendő fityiszt mutassak mindenkinek. Éppen!

Göröngyös úton

Akkor, két évvel ezelőtt, elfogyott a kraft és a sötét felhők tornyosulni kezdtek felettem. Egyre inkább fojtónak éreztem a levegőt, egyre több minden kívánkozott ki belőlem, aminek nem engedtem utat. Nem engedhettem utat. Szégyelltem, haragudtam, fájt, a bűntudat pedig mardosott. Nem adhattam ki.

Ez a fajta határátkelés, külföldi férj, merőben más kultúra, olyan göröngyös útra tereli az embert, hogy csoda, ha a nyaka nem törik ki. A kezdeti „újszag” gyorsan elszáll és utána elkerülhetetlen a mélyrepülés, bele a kőkemény valóságba.

A mi közös életünk pedig tartogatott nehézségeket is az elején (kinek nem), tehát minden adott volt a lelki lenullázódás egyik fajtájához. Én hiszek benne, hogy csakis egy lenullázás után lehet új alapokra helyezni az egész kócerájt.

Alapot építeni a kócerájnak

Na, már most, a kóceráj ugye adott. És ez a kóceráj nem csak édeskésen fűszeres illatú a baklavára öntött szirup miatt, vagy dönerszagú a sarkon forgó döner miatt, és nem rohangálnak török David Hasselhoffok (szerelmes voltam belé) vagy Pamela Andersonok a tengerparton, miközben a naplemente narancsvörösre festi a tökéletesen megkomponált horizontot.

Időnként kényelmetlen, idegesítő, kibírhatatlanul zajos, tabukkal terhelt, őszintétlen, zárt, ugyanakkor túlságosan nyitott, rugalmas és rugalmatlan, idegen, prűd, erőszaktól füstös, nagyhatalmi izomszagtól bűzlő – aki egy kicsit is ismeri Törökországot, az pontosan érti, mire gondolok.

Az elmúlt időszakom arról szól, hogy olyan alapot építsek magamnak, ami stabilan tartja a kócerájt anélkül, hogy belebolonduljak az örök másságba, hogy megőrüljek a honvágytól. Olyan alapot, ami felülemelkedik azon, amin felül kell, ami elengedi az apró-cseprő bosszúságokat, ami értékeli a jót, ami beengedi azt, ami kell, és kizárja, azt, ami nem.

Ehhez viszont nem mindegy, milyen téglákat pakolászok le. Introvertált személyiséggel megáldva elég rendesen megvizsgálok minden egyes darabot, gondolhatjátok. Jó munkához pedig idő kell. És kitartás. És tengernyi türelem. Hozzám is. És a jó munkához olyan kéz kell, ami kíméletlenül elhajít minden sallangot, minden megrepedt darabot. Túl sokáig tartott a gyűjtögető fázis, nincs több hely tárolni a szétmálló darabokat.

A rettegés, hogy más emberré válok

Nem kínoz már az örökös bűntudat, hogy kiket hagytam hátra, hogyan hagytam hátra, hogyan léptem le. Nem csócsálom örökösen, hogy a lelépésem valóban lelépés volt-e, vagy csak gyökeret verek valahol máshol is, hogy innen is és onnan is táplálkozzak, mindenhonnan éppen azt, amire szükségem van. Ezt a részét már leküzdöttem és tudom, hogy több gyökerű emberré váltam.

Van valami azonban, ami levakarhatatlanul a társammá szegődött ezen az úton. Ő az én démonom, ami sokszor felriaszt álmomból, kínoz, zabál: a rettegés, hogy más emberré válok itt! Hogy más nyelven kezdek el gondolkodni és álmodni! Hogy másképp kezdek gondolkodni, felveszem az itteni mentalitást, és túlságosan magamba olvasztom!

Igen, tudom, persze, a más-ságnak is vannak fokozatai, az emberre hat a környezete, kinyílik a látómezeje, formálódik a gondolkodásmódja. Na de mennyire kell, lehet, akarom mindezt? Szubjektív költői kérdés, és hol van rá a válaszom? A kezemben izzó vasrúddal hadonászva küzdök ellene, egy lázas látomás, a lélek nyugtalan kipárolgása, amit időről időre eszelősen, délibábként kergetek!

De mintha a démonok egyre kevesebbszer jelentkeznének mostanában, mintha minden kezdene a helyére kerülni, a téglák, az alap, a gyökerek, a régiek, az újak, mélyülnek, vastagodnak, szelektálódnak, mintha a horizont is egyre tökéletesebb árnyalatúnak tűnne, nekem, mintha az elindulás és érkezés egyetemes értelmet kezdene nyerni, bennem, mintha minden most mutatná ki a foga fehérjét, most, éppen most, amikor felhúzott íjként feszülök a jelenre és a jövőre, és érzem, ez az!

Meg hát a kerítés sincs kolbászból, az élet sem habostorta, és a cukormáztól is csikar időnként a hasunk, amikor befalunk egy újabb adag baklavát…”

Aki még többet olvasna Tédétől, az megteheti azt a blogján ide kattintva.

HÍRMONDÓ

Magyarországon is jól lehet járni a határátkeléssel

Mondjuk az építőiparban, hiszen a Magyarországon maradt szakmunkások bérét is magukkal húznák a külföldről hazatelepülők, illetve a szakemberhiány. Jelenleg ugyanis nettó 140-180 ezer forint az átlagfizetés (hivatalosan, de ebbe ne menjünk most bele...) az építőiparban, viszont ez az összeg akár meg is duplázódhat. Van olyan tulajdonos, aki szerint havi 300 ezer nettó elég lenne a külföldön dolgozók visszaszerződtetéséhez. (A teljes írást itt érhetitek el.)

Így tartanák itthon a balatoni hajósokat

A korábbi aggasztó hírek ellenére jó szezonra számít a Balatoni Hajózási Zrt., amely úgy véli, kitalálta a megoldást az alkalmazottak elvándorlásának megakadályozására. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen már egy kezdő matróz is havi 1600 eurót kereshet, egy tapasztalt hajóvezető akár 3-4 ezer eurót is elkérhet külföldön. Részletekért ide kattintsatok!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr638757116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.05.30. 06:54:28

Jó a bevezetés, hol a folytatás?
Én nagyon kíváncsi lennék, hogy sikerült végül lerakni az alapokat.
Szeretem az őszinte írásokat, ahol nem csak arról esik szó, hogy külföldön még a kaki sem olyan büdös.
Respekt.

Golf2 2016.05.30. 07:01:42

Más,nem európai világ.

Muscari 2016.05.30. 08:32:24

Az elején azt gondoltam, hogy ez az egyik legszuperebb írás, amit itt olvastam, de a végére az az érzésem maradt, hogy ez csak egy elnyújtott bevezetés.
Nincs csattanó, nincs katarzis, nincs bukás sem.

Boldog vagy még, kedves posztoló, vagy csalódás? Úgy érzem, hogy valamit még mindig nem mondasz ki.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.05.30. 08:48:23

ezt nem ertem... mit akart mondani? Vagy random szoveg generatorral keszult a cikk?

Csodabogár 2016.05.30. 08:51:26

Ez sajnos egy jól indult, de befejezetlen poszt. Nem tudtam meg semmit, a démonokról, arról, hogy mi teszi annyira göröngyössé az utat. No meg arról se, hogy most hol tart a posztoló. Mit csinál, hogyan él.
Törökországról az összes ottani problémákról bőven hallok és olvasok mostanában. érdekelt volna, hogy hogyan látja és érzi a dolgokat az, aki ott él és nem bennszülött.

TX7AW 2016.05.30. 09:05:54

Mi az, ami nagyon más egy török-magyar hazassagban egy magyar-magyar házassághoz képest?

SzZoole 2016.05.30. 09:10:48

Keserű lett a törökméz....
Akkor kellet volna gondolkodnia mielőtt hozzamegy egy turkishez....

Egy Kőműves nem fog hazamenni 300 ezer nettoert,itt egy heten tobbet keres....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.30. 09:28:11

HA nézzél rá az emailekre. Köszi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.30. 09:37:50

@Zoole[uk]:
Nem, de annyiért már otthon marad. Emelkednek otthon a bérek és ez jó. Ezzel meg lehet állítani a kivándorlást.
A visszacsábítás más dolog. Attól függ ki mennyire ágyazódott be az új országba. A pénz önmagában nem fogja visszavinni. Ha már érdemes visszamenni pénzért akkor jön az élhető ország kontra hazai közeg mérlegelés.
Az viszont mindenképp előrelépés hogy emelkednek a bérek.
Hogy későn az már legyen az ő bajuk.

SzZoole 2016.05.30. 09:40:17

@diggerdriver: az ok hogy emelkednek az építőipari szektoron belül a berek,csak legyen mit epiteniuk is

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.30. 09:43:35

@Zoole[uk]:
A kereslet generálja a béreket. Az építőipar vegetál.
Gondolj bele hogy a vegetálás FENNTARTÁSÁHOZ sincs elég ember. Mi lenne ha növekedés lenne?

fhdgy 2016.05.30. 09:45:35

@Zoole[uk]: Hogy egy kőműves haza menne-e vagy sem 300 ezer nettóért, nagyon függ az illető szubjektumától és az objektív körülményeitől. Ahány ember, anny indoklás, hogy miért igen vagy miért nem.

Engem jobban izgatna az a kérdés, hogy ha hazajönne, meddig bírná, bírná-e itthon. Hány % lenne, akinek az anyagiaktól függetlenül, de újra mehetnéke támadna.

Egy dolog a pénz, de az is szempont lehet, hogy nem törne-e ki rajta a frász, hogy kutyába se nézik vagy el tudja-e viselni az élet- és munkastílust, ha egyszer már hozzászokott egy másikhoz. Szerintem a hazatérők nagy problémája a visszailleszkedés. Nekem is az volt. közel hét év után sem sikerült.

fhdgy 2016.05.30. 09:48:22

@diggerdriver: Még nem láttam a Te hozzászólásodat, amikor írtam az enyémet. Azt hiszem, hogy nagyon egyformán látjuk ezt a kérdést.

SzZoole 2016.05.30. 09:52:28

@diggerdriver: erre gondoltam,hogy az alig munkara is alig talalnak embert.
Mi lenne ha beindulna az epitoipar?A joeg tudja,talan inportalnak oket Ukrajnabol vagy Romaniabol,bar az utobbibol is egy csomoan leleptek mar.

SzZoole 2016.05.30. 09:55:23

@fhdgy: igy gondoltam en is:)
Csak Te leis irod a gondolataidat,en Meg csak gondolok ra:)

Din Serpahis 2016.05.30. 09:58:39

Nem tudtam végigolvasni bocs, rettentően unalmas lelkizés az egész.

Golf2 2016.05.30. 10:01:17

Szerintem nem vegetál az építőipar,pörgés van tépik szét a szakmunkásokat.Most még kitalálták a gonoszok hogy csak papírral lehet klímát venni...

fhdgy 2016.05.30. 10:02:49

@Zoole[uk]: A gondolat önmagában titkos, mert nem láthatunk ( szerencsére ) egymás gondolataiba. Akkor lesz érdekes a dolog, ha a gondolat kifejezésre is jut. Szóban, írásban, stb...

Még az is gond lehet, ha a gondolat maga és a kifejeződése nem fedi egymást.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.30. 10:07:44

@fhdgy:
Sőt mégjobban.
Ugyanis én is azt látom az egyik fő problémának hogy toéerálni tudja-e az otthoni bánásmódot. Ahogy a melósokkal beszélnek.

SzZoole 2016.05.30. 10:08:22

@fhdgy: ha az utolso mondatodal ram utalsz van ra mentsegem;
Nyilt koponyacsont toresem volt agymutetel es a homloklebenyem egy darabja is hianyzik:)
Ez nem vicc,papirom is van rola.

fhdgy 2016.05.30. 10:19:06

@Zoole[uk]: Nem, nem utaltam konkrétan senkire vagy akár magamra is utalhattam volna.

Hányszor fordult már elő velem is, hogy nem elég érthetően mondtam el, hogy mit gondolok vagy van rosszabb is, teljesen félreérthetően mondja el az ember a gondolatait.

Golf2 2016.05.30. 10:26:01

@diggerdriver: Ahogy a melósokkal beszélnek Magyarul.Legalább értik.

Hari Seldon 2 2016.05.30. 10:28:44

Első megjelzésem, nyilván valamennyire más emberré változik. Ez nem probléma, ha nem annak éli meg. Én például az EB-n Franciaországnak fogok drukkolni (na jó, azért figyelem a magyarok meccseit, is bár nem fognak sok vizet zavarni)
Persze az ő eset más, mert nem Európába költözött, hanem egy muzulmán országban, és ha valamilyen szinten irtózik az ország szellemiségétől, az eleve neki probléma, így veszteségként éli meg, hogy egy régi helyébe kap egy másikat.

„Ez a fajta határátkelés, külföldi férj, merőben más kultúra, olyan göröngyös útra tereli az embert, hogy csoda, ha a nyaka nem törik ki. A kezdeti „újszag” gyorsan elszáll és utána elkerülhetetlen a mélyrepülés, bele a kőkemény valóságba.”

Erről van szó. Nyilván európaiként egy olyan állam ahol a vallás mindent befolyásol, ráadásul muzulmán, nem éppen a legjobb, ha elmúlik a rózsaszín korszak. Mindig mondom, Lenin után szabadon: Tervezni, tervezni, tervezni …(előre, akár 5-10 évre is)

„Időnként kényelmetlen, idegesítő, kibírhatatlanul zajos, tabukkal terhelt, őszintétlen, zárt, ugyanakkor túlságosan nyitott, rugalmas és rugalmatlan, idegen, prűd, erőszaktól füstös, nagyhatalmi izomszagtól bűzlő – aki egy kicsit is ismeri Törökországot, az pontosan érti, mire gondolok.”

Ezt pontosan így jellemezte volna bárki, aki tényleg kicsit is ismeri Törökországot. Na, de hajrá, innen szép nyerni! Drukkolok… :-) De tényleg.
Nem tudom mennyire vagy vallásos vagy sem, nem is lényeges a te esetedben, mert két lehetőség van: 1 ha az vagy, nyilván zavar a másik vallás benyomulása az életedbe, 2 ha ateista vagy, akkor meg eleve kizárt hogy egy olyan országba menjek.
Megint csak tervezni, tervezni,tervezni (jövőt elképzelni): Mert mi lesz ha gyereked ott nő fel, majd beáll a többi török közé? Biztos, hogy Erdogan land lesz neki a legmegfelelőbb? ?Mondom ezt úgy, hogy ugye illiberálisland csak a kánaán.

SzZoole 2016.05.30. 10:31:19

@fhdgy: itt van erre peldanak a mai poszt,jol van még irva,jol fogalmaz,csak nem ertem,hogy mire gondol,csak talalgatni lehet.

fhdgy 2016.05.30. 10:35:21

@Golf2: Sokszor jobb lenne, ha nem értené!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.30. 10:44:14

@Zoole[uk]:
Ez telitalálat volt:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Mi most indulunk Woburn Safari parkba. Nem jöttök?

SzZoole 2016.05.30. 10:47:20

@diggerdriver: dehogy megyek,van ott eleg allat rajtam kivul:)))
Egyebkent meg szakad a szel es fuj az eso:)
Anyukat ott ne hagyd:)))

tanato 2016.05.30. 10:47:22

@diggerdriver: Nincs itthon elég fiatal,munkaképes és dolgozni akaró nem segélyből élni kívánó ember,sem az építőknél sem a vendéglátóknál,sem az eü.-ben .sem sehol.
Szegényebb országokból,történő szervezett bevándoroltatás nélkül,rövid időn belül kész leszünk.Viszont politikai okokból ez el van utasítva,aki erre utal azt keresztre feszítik,mint engem is különböző blogokon.Pedig nem csak muzulmán migránsokból áll a világ,vannak a Földnek más szegényebb éhező országai is ahonnan esetleg szívesen jönnének ide dolgozni,Vietnamtól Ukrajnán át dél Amerikáig.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.30. 10:56:11

@Zoole[uk]:
Anyósom nálad hagyom úgyhogy készüljel...
:)))))))))))))

SzZoole 2016.05.30. 10:58:51

@diggerdriver: te,en az en anyosomal mar 17 eve nem talalkoztam es nem beszeltem,gondold a tied kene.....:)))

SzZoole 2016.05.30. 11:02:26

@diggerdriver: Elnem birod kepzelni,hogy milyen anyos nelkul elni,nem lat bele a fazekamba,nem szol bele az eletunkbe,nem probalja a gyerekt nevelni,soroljam meg?
19 eve megprobalta es ez lett a vege,priceless:)))

SzZoole 2016.05.30. 11:45:17

@Golf2: szerintem ugy,hogy ugy beszelnek,bannak es viselkednek veluk,mint egy kivert kutyaval.

fhdgy 2016.05.30. 11:49:56

@Golf2: Sok magyar főnök nagyon sokat, elképzelhetetlenül sokat megenged magának a beosztottjaival szemben. Mondjuk, könnyen el tudom képzelni, hogy pont az építőiparban előfordulnak olyan főnökök, aki kiskirálynak hiszik magukat és rendkívül trágár módon beszélnek a beosztottjaikkal. Szerinted melyik a jobb, ha egy külföldről hazatért, már öntudatos, más hangnemhez szokott dolgozó érti vagy nem érti azt az ocsmányságot, amit rázúdítanak?

Persze, hogy érti, hisz mind a kettő magyar, de jobb lenne, ha nem értené! -:)

fhdgy 2016.05.30. 12:22:14

@Golf2: Sajnos ilyenbe én is és szenvedő alanyként belefutottam. Kétszer is. Inkább mind a kettő esetben felmondtam, de nem voltam hajlandó elviselni. Több mint 5 év németországi munka ill. később még másfél évnyi, azt erdményezte, hogy Magyarországon is ragaszkodtam bizonyos viselkedésformákhoz. Még akkor is, ha főnök-beosztott viszonyról volt szó! Sőt!!!

wuaaa 2016.05.30. 14:25:14

@fhdgy: "Sok magyar főnök nagyon sokat, elképzelhetetlenül sokat megenged magának a beosztottjaival szemben.."

Nem tudom te hogy vagy vele, de hogy velem szemben ki mennyit enged meg magának, az tőlem függ.

fhdgy 2016.05.30. 17:51:43

@wuaaa: Ez igaz, de gondolj bele kérlek, hogy ember van, aki kénytelen tűrni, mert szegény olyan helyzetben van, hogy nem tud mást csinálni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.30. 17:57:05

@Zoole[uk]:
Szerencsés picsagyümölcs...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Szafaripark megvolt utána az ebéd egy PUB-ban megvolt.
Most meg vagyok elégedve a világ dolgaival.

SzZoole 2016.05.30. 18:03:06

@diggerdriver: :)))

Sokban van neked ez a latogatas:)))

SzZoole 2016.05.30. 21:45:43

@33621: egy szelet rantothus 2000 forint?????
Mennyi haszna van rajta?

33621 2016.05.30. 22:10:34

Ezt mintha már olvastam volna valahol! :-) Lásd az előző hozzászólásom!

Shanarey 2016.05.30. 22:18:08

Érdekes kzdet, de ellopták a végét.
Na mindegy.

Ja igen Bajorisztán a hajam még mindig tart. Ja nincs is hajam.
:-)

montroyal ( CAN qc) 2016.05.31. 05:12:38

wow kulfoldi férj ...
bejott neki megfogta a ... labat(?)

még mindig vevok a magyar csajok erre a muzulman éneklesre ... ja o nem ,olyan mint masok ... egeszen addig, amig nem koltoznek az o orszagaba ... de fel a fejjel .. lesz ez meg szarabb is .. de legalabb megszokja ...
mindegy nem ertek hozza ...
csak azt utaltam az arab orszagokban, hogy nappal ugyan bebugyolalt noket lehet latni ,de este felé ,éjjel csak a kanok koborolnak ,mulatoznak, jol elvannak ...

kardio1 2016.05.31. 19:01:12

@Hari Seldon 2:
"Én például az EB-n Franciaországnak fogok drukkolni (na jó, azért figyelem a magyarok meccseit, is bár nem fognak sok vizet zavarni)"
En erre igy azért nem lennék képes. Nyilvàn a franciàknak szoritok, ha a magyarok nincsenek ott. Dehàt végre ott vannak, ennyi év utàn. Ha a két vàlogatott egymàs ellen jàtszana, akkor is a franciàknak szurkolnàl?

Hari Seldon 2 2016.06.03. 11:51:13

@kardio1:
Tudom megbotránkoztat, de igen.

kardio1 2016.06.04. 13:09:26

@Hari Seldon 2: Nem botrànkoztatsz meg, de megleptél, az tény. Lassan màr franciàbb leszel a franciàknàl :)
En nem gondolom, hogy valaha is le tudnàm vetni a magyar identitàsomat, azt màr inkàbb, hogy kettôs identitàsù legyek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása