oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. május 05. 06:42,  Orosz ösztöndíjból afrikai szerelem 139 komment

2016. május 05. 06:42 Határátkelő

Orosz ösztöndíjból afrikai szerelem

Nem akármilyen történet következik, hiszen főszereplője, Natasa Szentpéterváron találkozott Burundiból érkezett párjával. A szerelem kibírta a kultúrák különbözőségét és a jelek szerint kibírja a távolságot is, hiszen főhősünk jelenleg (és egyelőre…) Magyarországon lakik. (A képekért köszönet a szerzőnek.)

Ha neked is van hasonló tapasztalatod és szívesen megírnád a történeted, ne habozz! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

cim_64.jpg

„A 2014-es bakancslistám első pontjai között volt egy külföldi ösztöndíj, az egyetem által kínált lehetőségek közül mindent vagy semmit alapon jelentkeztem a Go East évre hallgató ösztöndíjra (a jelentkezés ugyanis kizárta az ERASMUS-programot és fordítva).

99%-ban biztos voltam benne, hogy elnyerem, ugyanis a tendencia még mindig nem azt mutatja, hogy a magyar diákok mernének utazni, vagy új tudásanyagot magukba szívni külföldön, 1 hibaszázalék pedig belefért.

A program alapján Grúziát, Törökországot kihagyva a nagy óriás lehetőségei között vacilláltam: Oroszországba 5 különböző egyetemmel állt kapcsolatban az én sulim, így miután kilőttem az Urál messziségét, valamint egy ipari városkát délen (Brjanszk, ami csak azért vonzott, mert édesanyám lévén a nagymamám a „másik oldalon lakik”, Fehéroroszországban), maradt Moszkva és Szentpétervár. Szeretem a nagyvárosokat, sok gondolkodás és kutatómunka után Pétervár mellett döntöttem és szerencsére nem bántam meg.

Az ösztöndíj elnyerése után 4 hónapom állt rendelkezésre a papírok elintézésében, ami meglepő módon nagyon gördülékenyen ment az orosz oldalról (azt tudni kell, hogy 5 évente ment ki 1-1 diák az egyetemünkről, így nem volt bejáratott út).

A diákvízum esetén, csakúgy, mint bármilyen 3 hónapnál hosszabb idejű kint tartózkodásnál, HIV-tesztet kell végezni, majd szerződéseket aláírni, amit közben a nyári munkám miatt Spanyolországból intéztem. A nyár utolsó hetén már a vízummal és repjeggyel a kezemben készültem a vodkalandra.

epulet_5.jpg

Inkább a személyes motiváció vitt keletre, mintsem a tudományos fejlődés, hiszen egy telekommunikációs egyetemen kötöttem ki egészségügyi szervező hallgatóként.

Az ösztöndíj szerencsére kevés kreditet kívánt, a tanárok sem vették túl komolyan az egészet, rajtam kívül csak franciák voltak, akik ráadásul mesterszakosként ültek ott.

Édesanyám miatt volt már előzetes orosz nyelvtudásom, így a nyelvórákra inkább csak frissítésként és a meleg időért jártam be, majd két hónap után új diákok jöttek, főként Afrikából, akik szintén ösztöndíj által voltak Oroszországban.

Bejáratott dolog ez, minden évben jönnek, az első évben megtanulnak oroszul „valamennyire”, utána szeptemberben pedig ők is elkezdik az egyetemet a választott szakukon – oroszul. Ezért is jártam be inkább az ő óráikra, nekik sokkal nagyobb motivációjuk volt a nyelvtanuláshoz és sokkal jobban haladtak, mint a franciák.

Egy nyugatias város

Az öthónapos ott töltött időm nagyon jól telt, szerencsére unatkozni csak az tud, aki akar. Nem vagyok múzeumszerelmes, sőt kifejezetten nehezemre esik unalmas sétákat tenni, de az Ermitázs elvarázsolt többször is.

És nem csak a múzeumok, de a város atmoszférája is egészen nyugatias, sokkal nyitottabbak az emberek, mint az ország többi területén. Péterváron nem csak a város lopta el a szívemet, hanem valaki más.

A barátomat a kollégium dohos, oldschool konditermében ismertem meg. Ő Burundiból érkezett, amiről előtte még nem is hallottam, viszont egy kávézás alkalmával jobban megismertem.

Burundi egy kis állam Afrika szívében, fővárosa Bujumbura a Tanganyika-tónál fekszik. Mesélt a polgárháborúról (1993-2005), ami lényegében az egész kiskorát végigkövette majd persze mesélt arról, hogy ő hogy került Oroszországba.

Keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy külföldre jöjjenek afrikai országokból, országos szinten kell a TOP10-ben lenni a tanulmányi eredményeket illetően, és nincs választási lehetőség az országot illetően (vagy az ottani „felső tízezerbe” kell tartozni, és akkor sincs akadály persze).

A barátomnak felajánlották Oroszországot, és dönthetett, hogy jönni akar, vagy sem. Az ottaniak is elég másképp vélekednek az Oroszországba menő afrikaiakról, ugyanis úgy tartják, hogy a hideg idő és egyéb szocializációs problémák miatt sokan az alkoholba, vagy másba fojtják „bánatukat” és egészen más emberként térnek vissza.

Hét év Oroszországban

A barátom 7 éve érkezett Oroszországba, először egy Voronyezs nevű városban töltötte az első évét, ahol megtanult oroszul, végül a telekommunikációs szak miatt jött Pétervárra, amit azóta már el is végzett és a Phd-t kezdte meg előző szeptemberben ugyanazon az egyetemen.

Akik már régóta, több éve élnek Oroszországban egész jól integrálódtak, nagyon jól beszélnek oroszul, dolgoznak és sok szokást is felvesznek, például az ünnepeket is az ortodox ünnepekkor tartják, illedelmesek – mint az oroszok úgy általában, bár ezt sokan nem tudják.

Az orosz karácsony mivel januárra esik, így ott nem számítottam karácsonyi gyereknek a december 24-ei születésnapommal, amikor is az új afrikai osztálytársaimmal és néhány orosz barátnőmmel elmentünk a MazaPark nevezetű komplexumba, ami egy hatalmas játékterem bowlinggal, karaokeval, rodeóval, görkoripályával, diszkóval, billiárddal, mozival, 5D mozival stb. Majd a barátommal utaztam Moszkvába is, ahol végül is levontam a következtetést, miszerint jól döntöttem Pétervár mellett.

Távkapcsolatban puskalövésekkel

2015 januárjában jöttem haza és utána kezdődött a távkapcsolatunk, amit szerintem elég jól menedzselünk a ritka találkozók ellenére is. Nekem valamivel könnyebb kijutnom a vízum és egyéb papírok miatt, ezért áprilisban vissza tudtam menni két hétre.

kezfogo_kicsi.jpgEgy ilyen út sajnos nem olcsó, és diákmunkákkal nem két hét alatt tudtam összehozni, ezért a következő találkozónk csak októberben volt. A legfőbb ok pedig nem csak a pénz volt, hanem ő is hazautazott 6 év után először Burundiba.

Én augusztusban folyami hajóra mentem dolgozni, az ottani másfél hónapom során nagyon nehéz volt a kapcsolattartás, hiszen sok országot érintettünk a hajóval, ezért nem volt folyamatos internetkapcsolatom, az övéről nem is beszélve.

Volt olyan is, amikor úgy beszélgettünk, hogy hallottam a puskalövéseket, amitől persze mi sokkot kapnánk, neki ez pedig természetes volt és „majd úgyis elhallgatnak”.

Októberben neccesen, de előbb vissza tudott menni Szentpétervárra (a bürokrácia, ugye). Megint két hetet töltöttem kint, Pétervár még mindig tudott újat mutatni, rettenetesen élvezem a kint töltött időt. Viszont a következő találkozót Magyarországra szerveztük.

Bürokrácia a köbön

Ez természetesen a bonyolultabb verzió, amin nem biztos, hogy végig mennék még néhányszor. A február végi utazás szervezése december közepén kezdődött egy meghívólevél igénylésével a Bevándorlási Hivatalnál. Ehhez rendelkezni kell egy csomó pénzzel, lakással, ugyanis ezt ellenőrzik (míg az én orosz meghívólevelem kattintásra készül 20 dollárért az interneten).

Másodszori beadásnál elfogadták az igazolásokat – a sok pénz kimerül egy kitoloncolás esetén fizetendő repjeggyel a meghívott országába, esetemben Burundiba - és január elején személyesen is meginterjúvoltak a lakásunkban.

A szerelmi sztorink belefért egy A/4-es lapba, minden rögzítésre került, ezek után ki is adták a meghívólevelet. Sajnos az orosz posta nem a legjobb, így ajánlva és elsőbbségivel sem ért oda 2 hét alatt, hanem csak 3 hét alatt, ami miatt el kellett tolnunk az utazást, persze papírmunka volt bőven.

Péterváron egy nagy vízumközpont van, ahol minden papírt le kellett adnia a barátomnak (bankszámla-kivonat, egyetemi igazolás, stb), eközben már érdeklődtek felőle a kinti konzulátuson nálam, nem is egyszer.

Utána őt is interjúztatták a nagy love-sztorinkról, ami után szintén kaptam telefonhívást, hogy biztos vagyok-e benne, hogy visszamegy. Voltak kevésbé kedves megjegyzések is, de ez talán nem is érdekes.

A hosszú ügyintézés után az indulás előtti héten megkapta a barátom a vízumot és szerencsére az utazásnál se voltak problémák. Nem csak az első magyarországi, de az első uniós állam, ahol járt a barátom, mindenkit megnyugtatok, hogy elegendő pálinkával tért vissza Oroszországba és nagyon tetszett neki az ország.

Az egész procedúra viszont már inkább nekem volt kínos, amit egyfelől megértek, másrészről pedig a sok személyeskedő és kínos telefonálás miatt inkább be sem vállalnám egy ideig. Szerencsére dolgozik bennem a wanderlust, így a következő alkalmakkor én utazom hozzá.

Jövőbeli terveink között szerepel az összeköltözés, viszont neki még 3 év vissza van a Phd-képzésből, így én költöznék Pétervárra, amit egyébként szívesen is tennék, de nem vagyok benne biztos, hogy rögtön munkát tudnék találni. Így jelenleg most folyami hajós munkákkal utazgatom és dolgozom és majd látogatóba is megyek Szentpétervárra hamarosan.”

Ha érdekelnek Natasa további kalandjai, írásai, látogass el a blogjára, amit itt érhetsz el. A poszt szervezésében a Frankfurti mesék blog szerzője, Gabuschka segített, köszönet neki érte!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat Magyarország Oroszország vegyespáros

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr158687428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Narina 2016.05.05. 12:44:12

@Flamy (fat cat wannabe): Ott szenvedett 1943 ban vereseget a 2. magyar hadsereg. 40 ezer halott es 70 ezer hadifogoly. Sokuk kotott ki Sziberiai, Ukrajnai, de Sztalingradi fogoj taborokba. Tobbek kozt a a hires biciklis hadtest is ott volt. Mondanom se kell, hogy Kolima es Ogyesza (ezt lehet nem jol irom) volt a ket legrettegettebb. A dedpapam aki biciklis volt 2 evet huzott le Kolimaba. 1 evet Nemet fogolytaborba mivel nem volt zsido igy nem koncetraciosba kerult. A nemetrol meselt az orosz fogsagrol csak annyit mondott "Aki kivancsi a foldi pokolra, menjen Kolimaba", azt mondta a nemet kesz udulo volt az oroszhoz kepest.

Hari Seldon 2 2016.05.05. 12:45:10

@P.Elliot:
Az Lipót magángyarmata volt. Van olyan mondás, hogy "Más idők más erkölcsök". Azt mondják, hogy a lopásért volt ez. Lehet, nem lehet tudni. Szerinted egy erdei olvasni írni nemtudó embernek akkoriban hogyan magyarázták el a törvényt, hogy ne lopj?

Vagy: Most olvastam,hogy Kamerunban mérgezett nyilakkal lőtték le a Boko Hanam merénylőjét.

Szerintem ez akkoriban is simán előfordult a belgákkal szemben.

Képzeld bele magad: Egy civilizált európai megérkezik a ragályok hőség és élősködők félig emberevők és ragadozók földjére mondjuk 1900-ban. Mert kijelölték gyarmati szolgálatra. Mennyire örült szerinted? Mennyire volt elégedett az életével? Simán el tudom képzelni, hogy az a közeg kihozza belőle a kegyetlenséget.

A gyarmatosítás sok fehér ember életébe is került. Ráadásul Belgium nem volt éppen népes ország. És irányítani kellett egy 2,3 millió km2 területű gyarmatot. Az akkoriban az akkori logisztikai lehetőségekkel ilyen helyzetkehez vezetett.

Másrészt, miután Belgium átvette a gyarmatot, a helyzet javult.

P.Elliot 2016.05.05. 12:51:17

Tejesen mindegy hogy mit erzett a cicilizalt europai amikor odaert, azt kellett volna elsosorban ereznie hogy mit jelent egy embernek levagni a kezet es orokre nyomorekka tenni, ha nem gondoskodik rola valaki akkor ehhalalra van itelve. Nem vagyok verengzo de kivantam volna hogy a magat "civilizalt"-nak tarto feher emberrel banjanak el ugyanigy. Meghogy civilizalt! Egy rohadek banda....

Narina 2016.05.05. 12:52:25

@tanato: A varosba tenylegesen nem en is ugy tudom. Mivel az korul volt zarva orosz blokaddal, azt szerettek volna attorni. Inkabb a varostol delnyugatra levo volgybe, valamint a folyo mentem voltak duva harcok! No persze az emlekeim mar kopottak es lusta vagyok utana nezni. :)

Narina 2016.05.05. 12:54:09

@P.Elliot: Ohm! Kolombus szip tettei sem votak lanyregenyes mesek! Cortes-stilusarol mar nem is merek mondani semmit! :3

tanato 2016.05.05. 12:56:33

@Muscari: Jól mondod sokaknak ugródeszka volt a magyar férj.Szerencsére voltak azért tartós házasságok is,nekem egy távoli rokonom Leningrádban végzett, un. higiénikus orvos szakon,ők még mindig együtt vannak.A felesége Szuhumiból való azt hiszem abház nemzetiségű.De van ismerősöm akinek a neje muzulmán azerim nő,állítása szerint ott ezért nem érte őt atrocitás,gyakori volt hogy ortodox keresztény orosz férfi muzulmán nőtt vett feleségül.Egy határral odébb ,Iránban ezért már végeztek volna velük.De van nagyon jó ismerősöm orosz férfi magyar nő is még a szovjet időkből.

P.Elliot 2016.05.05. 12:56:50

@Narina: Es most akkor tapsoljak nekik mert masok is tettek dolgokat? Ismerjem el hogy igy kell a civilizalt/ ?/ embereknek viselkedni?

tanato 2016.05.05. 13:05:55

@Narina: A magyarok főleg azt urivi hídfőnél harcoltak,amit nem tudtak bevenni,nagyon silány felszerelésük volt és a katonákat is direkt nem a legharcképesebb és jól kiképzett korosztályokból válogatták ki/azt Horthy nem adta oda Hitlernek,mert a románokkal és a szlovákokkal történő hadműveletekre tartogatta/hanem idősebb évjáratokat hívtak be direkt,tartalékosokat rosszul felkészítettebbeket.
Ismertebb város és falunevek nekünk a Davidovka,Scsucsje,Sztari Oszkol.

Narina 2016.05.05. 13:08:28

@P.Elliot: Nono! Ki allitotta, hogy Ok civilizaltak, szerintem csak szimplan egoista, onzo, hatalomehes nyomorultak! En csak hoztam meg peldakat, ne tessen fejemet venni! A hozzaszolas, csak info volt nem a velemenyemet tukrozte. :)

Narina 2016.05.05. 13:10:12

@tanato: Nagyreszuk tenyleg tartalekos volt, de volt ott par igen csak ujonc is! :(

tanato 2016.05.05. 13:12:29

@Narina: És a legtöbb magyar katonával nem golyó hanem a mínusz 30 fok körüli fagy meg az éhség végzett.Nagybátyám aki túlelta DOn kanyart és végül Szegednél halt meg 44 őszén/előzetes egyeztetés nélkül a németek felrobbantották a szegedi hidat és sok magyar katona ottveszett/Na ő mesélte anyukáméknak még 43 végén hogy mennyien fagytak meg mellette,ő sokszor egész éjjel fent volt és ugrált a hóban hogy ne haljon meg.Azt mondta főleg a nem fizikai dolgozók közül behívottak haltak meg sokan,/ő kőművessegéd volt/a terheléshez jobban hozzászokott paraszt és munkásfiúk közül többen túlélték.

Muscari 2016.05.05. 13:13:02

@P.Elliot: ugyan nem engem kérdeztél, de az Afrikából jövőknek nagy kihívás az első tél. Először úgy örülnek a hóesésnek, mint a gyerekek, mert a legtöbbjük sose látott ilyet, meg persze nagyon fáznak.
Aztán meg kell tanulniuk a jeges, letaposott havon menni, az tartogat számukra egy kis meglepetést :-)

tanato 2016.05.05. 13:14:17

@Narina: Persze voltak pl. leventék is 17-18 évesek,de a főerőt Horthy a szomszédok való konfliktusok miatt nem adta oda Hitlernek.Meg a java felszerelést sem..

tanato 2016.05.05. 13:15:32

@Muscari: Én egy eritreai/akkor még etióp/ társamnak odaadtam a farmerdzsekimet annyira fázott az első télen,majd meghalt.

P.Elliot 2016.05.05. 13:16:26

@Narina: Nem, nem esek neked, ez a civilizalt szo boritott ki mert mert valaki elozo beirasoknal civilizalt embereknek irta ezeket a tetveket....., nem semmi bajom veled.

tanato 2016.05.05. 13:19:12

@Muscari: Szerencsére még nálunk mis békében dolgoznak ,élnek együtt zsidók és muszlimok Mo.-on.Igaz kevesen vannak és főleg értelmiségi területen dolgoznak.

P.Elliot 2016.05.05. 13:23:05

@Muscari: Erdekes erzes lehet. Ha mi megyunk a tropusokra mi tudunk neki orulni kesob is, legfeljebb ha elfelejtjuk magunkat napkremmel bekenni erhet meglepetes.
Engem ert. Idejottunk es az elso nyaron lementunk a tengerre/ oceanra/ es kifekudtem napozni, napkrem persze nem volt nalam, eszembe sem jutott, a Balatonnal sem hasznaltam, birta a borom valamiert na meg az is hogy nem egesz nap napoztam.
Itt kinnt hevertem a homokon orakat, rettentoen elveztem, lekentem magamat babaoljajjal mint otthon is szoktam.
Mikor hazajottunk olyan voltam mint a fott rak, felhogyagozva, szo szerint vizes lepedoben aludtam 3 napig, hozzam se lehetett erni, meg a zuhany is fajt.
Egesz eletre szolo lecke volt.

Hari Seldon 2 2016.05.05. 13:23:40

@P.Elliot:
Lehet. De akkoriban a fehér ember az akkori saját civilizációs szintjén kvázi nem tartotta teljes értékű embernek a feketét. - Ebből is látszik, hogy a világ nagy tömegei számára azért volt fejlődés az elmúlt 100 évben.
Ilyen alapon utáljuk a rómaiakat, mert lényegében embereket (gladiátorokat) arra neveltek, hogy öljék meg egymást. Az az akkori civilizációs szint volt.
Vagy említhetném a Bacchanália-kat, ahol a nők a rítus csúcspontján megöltek egy férfit? (Jó volt szabály, a szabály szerint csak kézzel, nem használhattak eszközöket)
Azok a civilizált görögök, ugye...

A történelemben az emberiség más erőszak szint szerint élt, és mint mondtam optimista vagyok, mert az utóbbi 100 év alatt, mint láthatjuk volt fejlődés.
(igaz pár visszaeséssel, de ez olyan mint a részvényindex, időnként visszaesik, de hosszú távon fölfelé halad)

Narina 2016.05.05. 13:27:44

@P.Elliot: Azt tudom kerem! Azert is volt ott a vigyori jel, hogy nem vettem tulzottan komolyan a korholast. Azonban akkoriban tenyleg ugy gondoltak, hogy Ok civilizaltak, pedig nem. A mai is azt mondja, hogy civilizalt, pedig nagyon nem. Na ez mar sajat velemeny! :)

tanato 2016.05.05. 13:29:17

@natussshka: Nekem is van egy ismerősöm kameruni Görögországban végzett orvos magyar vegyészmérnök lány,bár Kamerun inkább francia közvetítőnyelvű ország,ők angolul kommunikáltak először.Görögországi turistaút alatt ismerkedtek meg.Először Mo.-on laktak született 3 nagyon szép mixelt barna kisfiuk,a srác itt dolgozott a szomszéd kórházban,/jól megtanult magyarul /majd 10 évet,ortopédsebész lett.4 éve vándoroltak ki Angliába.nemrégen találkoztam velük jöttek haza a szülői házat eladni,jól érzik magukat kint.

P.Elliot 2016.05.05. 13:29:53

@Hari Seldon 2: Minden eroszakot gyulolok, legyen az barhol, barmelyik idoben. Nem kivanom elvinni a posztot mas iranyba ezzel a temaval mert mar ugyis itt es a Don kanyarnal tartunk holott a posztolo temajanal kellene maradnunk. Megyek fozni egy kavet, hatha visszajon addig, ha nem megyek a dolgomra beinditani a napot.

Narina 2016.05.05. 13:32:30

@Hari Seldon 2: Az a baj, hogy en ugy latom, elege latszat fejlodes volt az kerem. A vicces az, hogy most meg a mas rasszba tartozo(nem tudom, hogy mondjam, de szines boruekre gondolok kerem es nem gyulolkodon ertve) emberkek dontottek ugy, hogy divat ruhelni a keves pigmentel rendelkezoket!

Narina 2016.05.05. 13:36:15

@tanato: Nem csak a magyarok, ott a nemetek is hullotak a hidegtol szepen! Tekintve, hogy Ok sem kaptak teli felszerelest ezzel osztonozve oket, hogy gyorsan jussanak el Moszkvaba!

tanato 2016.05.05. 13:55:44

@Narina: Az biztos,meg őket jobban pusztították is a szovjetek mit fő ellenséget.A magyarokkal sokszor előfordult 1943 januárjában hogy ha leadták a fegyvert a szovjet katonáknak szabadon hátravonulhattak,nem ejtették fogságba őket,nyilván ha nem akkor megsemmisítették az illető magyar egységet.

Hari Seldon 2 2016.05.05. 14:11:53

@Narina:
Igen, az ő "erőszak szintjük", még 100 év velel van maradva a miénk mögött.
(És általánosságban, 100 év múlva a mostani erőszak szint is borzalmas lesz az akkori embernek.)

Muscari 2016.05.05. 14:12:57

@Hari Seldon 2: : ma van. Én ha el tudnék menni, akkor a liberális demokrata jelöltre szavaznék, de ő úgyis esélytelen, úgyhogy mindegy.

Csodabogár 2016.05.05. 14:13:56

@P.Elliot: Viszont mikor felszabadultak, leöldösték a belgákat és meg is főzték/ették, legaláb is az akkori hiradások szerint.
Nem tudom melyik belga gyarmaton volt ez, nem állítom, hogy Burundin.

Csodabogár 2016.05.05. 14:16:36

@Narina: No meg Amerikában se voltak éppen emberbarátok a feketékkel. Nemrég hallottam, hogy még az 50-es években se ülhetett le egy fekete egy fehér ember mellé sehol!

Muscari 2016.05.05. 14:19:24

@P.Elliot: Jól megjártad :-) Más a nap, az kétségtelen, én most is napozok épp az erkélyen, de mivel csak húsz fok van, nagyon nem fogok megégni.

Muscari 2016.05.05. 14:26:55

@Csodabogár: bizony, nem is volt az még olyan régen, és azért mára már elértünk Obamáig.

Igaz, ez a nyugati világ, bizonyos országok meg sajnos visszafelé fejlődnek, mint pl Afganisztán vagy Szíria, ahol pár évtizede vagy éve még normális élet folyt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.05. 14:47:43

A Szovjetúnióból feleséget hozók 90%-a a mai napig boldog házasságban él hozott párjaval.

Golf2 2016.05.05. 14:50:29

Még mindig jobb mint az orosz szerelemből afrikai ösztöndíj.

Narina 2016.05.05. 14:54:41

@Csodabogár: Angliaban 1987 aprilis 25 en szuletett egy itelet. Egy not iteltek eletfogytiglanra, mert allitolag, boszorkany es atkot mondot. Az iteletet vegrehajtotak. O volt az utolso akit ezert iteltek el. Aprilis 28 an szuletet meg az ezt eltorlo torveny! Persze ez nem bor szin inkabb vallasi, de valszeg meg ma is, ha valaki azt hallja wicca, ideges lesz(mar aki tudja mt jelent).

Hari Seldon 2 2016.05.05. 14:58:44

@Csodabogár:
Igen, és ma fekete elnöke van az USA-nak.
Erre mondtam, hogy a világ népessége globálisan is egy csökkenő erőszak szint felé tart. - Mind verbálisan mind ieológiailag.

(ezért (is) fog veszíteni talajt az iszlám, mert az nem képes követni ezt)

labirintus1 2016.05.05. 15:21:06

Az egyik kedvenc kollégám Burundiból jött. Igornak hívják, mert az apja még a 70-es években a Szovjetunióban tanult és mikor hazaköltözött az összes gyerekének orosz nevet adott. Mindig meg szoktak lepődni az új kollégák, hogy ezzel a keresztnévvel nem egy szőke, szláv fiút találnak.

Muscari 2016.05.05. 15:43:07

@labirintus1: en Ivan nevu olaszt ismertem, semmi orosz kotodese nem volt a csaladnak, pusztan az anyukajanak megtetszett ez a nev.

Hari Seldon 2 2016.05.05. 15:48:52

@Muscari:
A mi banki emberünk is Yvan. Igaz, ő Y-al írja. Itt viszonyag sok van. Legalábbis már többször is láttam ezt a nevet itt.

2016.05.05. 16:26:39

@Muscari: A @blackhair-lady gyerekeinek is orosz nevuk van, pedig nekik sincsen (marmint orosz kotodesuk), hanem o mondta, hogy tetszettek neki! :D

Bredpitt Monika 2016.05.05. 16:47:18

Kedves Natasa, koszonjuk a posztot es komolyra forditva a szot sok sikert kivanok.

blackhairlady 2016.05.05. 16:55:54

Ez olyan volt mintha egy film forgatokonyvet olvastam volna, nagyon tetszett. Remelem vegul osszejon az osszekoltozes es boldogan elnek mig meg nem halnak...:)
A Natasa egy angyon nagyon szep nev:)

blackhairlady 2016.05.05. 16:58:30

@mojyo: Nekunk nem keleltt a vizumhoz HIV tesztet csinaltatni, csak kotelezo oltasok es tudoszuro volt.

Muscari 2016.05.05. 17:07:03

@diggerdriver: majd ha legközelebb találkozunk, akkor mesélek.

blackhairlady 2016.05.05. 17:07:52

@P.Elliot: Persze, hogy nem tudod hol van, muveletlen amerikai vagy. Bezzeg a magyarok mind tudjak, sot a fovarosat is kaposbol megmondjak:)))))))))))))))

Muscari 2016.05.05. 17:08:13

@blackhairlady: nekem is tetszik, meg a Nathaniel is :-)

2016.05.05. 18:23:11

@mojyo: Kozel-Keletre nem engednek be; ugy tudom nemcsak HIV-vel hanem pl. TBCvel, sot hepatitis bizonyos fajtaival sem. Ha ott derul ki, akkor gondolom deportalnak. Ezen kivul terhessegi tesztet is csinaltatnak nokkel akik munkavallasi vizumra jelentkeznek, es terheseknek nem adjak meg (talan kivetel ha az illeto ferjnel van es a ferj is ott dolgozik, ebben nem vagyok biztos).

2016.05.05. 18:26:40

@blackhairlady: Nekem is nagyon tetszik a Natasa nev, meg a poszt is! :)

2016.05.05. 18:30:08

@Hari Seldon 2: Voronyezs? Eletemben nem hallottam rola. De mar tobbszor kiderult ezen a forumon, hogy en az ilyen kriteriumok szerint ('minden magyar tudja hogy...') nem vagyok magyar :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.05. 18:33:12

@Flamy (fat cat wannabe): Végül is nem muszáj (én biztos nem titulállak érte kőbunkónak), de azért mégis a 2.vh. egyik nagy tragédiája volt a magyarokra nézve. Biztos tudnának az angolosok is olyan történelmi eseményt mondani, amely hasonló nagyságrendű vesztesége Angliának és a köztudatban van a mai napig.
@Narina: mindegy, hogy a halottak vagy a foglyok számára gondol az ember, tömegmészárlás volt, óriási veszteség.

De most olvastam a többi kommentet, látom megvolt a történelem gyorstalpaló :).

2016.05.05. 18:38:19

@Mirjam2: Aha, ertem. Arrol mostanaban olvastam nemreg, hogy Oroszorszagbol mostmar nem deportaljak automatikusan a kulfoldieket ezen az alapon, eddig ugy volt ott is, de abban nem voltam biztos, hogy be sem engednek. A terhesseg viszont uj, oroszok azt hiszem nem kerik, de a Kozel-Keletrol sem gondoltam volna, hogy ezt is kerik. Az sem mentseg, ha valaki garantaltan nem jelentene terhet az egeszsegugyi rendszerre? (Pl. hazamegy szulni, vagy meg tudja fizetni a HCV/HIV/stb kezeleset?)

2016.05.05. 18:45:34

@Hari Seldon 2: 'Muszlim hatalomatvetel'? Te mirol beszelsz? Pl. ha Bp.en veletlenul zsido szarmazasu a fopolgarmester(jelolt), az 'zsido hatalomatvetel'? A jelolt egy nepszeru brit helyi politikus, aki tortenetesen muszlim. Londonban szuletett es nott fel, foglalkozasa szerint jogasz. Nekem jelenleg a legszimpatikusabb jelolt. Egyebkent par evvel ezelott 'kiatkozta' egy muszlim predikator mert a meleghazassagot tamogatta a szavazataval a parlamentben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.05. 18:49:01

@mojyo: Szentpétervár kisebb mint 3? Ez valami egyenlet?

A poszthoz: télleg szuper, jó kis sztori.Azért ez elborzasztó valahol, hogy két ember találkozni akar valahol, mert az egyik ott él/dolgozik/tanul épp és a másiknak emiatt ilyen procedúrán kell átmenni.

És egy kínzó kérdés: wtf iz öt-dé mozi?? Hány dimenzió fog még bejönni a mindennapjainkba?Én már a negyediket se értem , állítólag az idő az, de azt hogyan lehet dimenzióként kezelni...?
Na mindegy, valszeg én vagyok a viccben szereplő vonal, aki nem érti, hogy hogyan lehetnek gömbök... :D

2016.05.05. 18:51:17

@mojyo: A munkavallalasi vizumot munkara adjak, terhesen meg nehezebben lehet dolgozni, komplikaciok is felmerulhetnek, igy nem adjak meg (arrol nem is beszelve ha nem hazas norol van szo, az meg eleve torvenybe utkozik). Fertozo betegseggel meg nem engednek be, pl. akkor sem ha a csaladod tobbi tagja mar ott van. Egyszeruen nem akarnak olyan embereket akik megfertozhetnek masokat.

M. Péter 2016.05.05. 18:52:45

@Narina: Erős kétségeim vannak a történet igazságtartalma felől. Van valami hiteles forrásod? Az 1735-ös Witchcraft Act eltörölte Nagy-Britanniában a boszorkányságot mint bűncselekményt, és helyette azokat büntette, akik magukról azt állították, hogy boszorkányok vagy varázslók. Ezt 1951-ben a Fraudulent Mediums Act hatályon kívül helyezte, és azokat büntette, akik telepátíát, jövendőmondást és hasonlókat végeztek pénzért.

2016.05.05. 19:04:42

@Hari Seldon 2: Semmi koze a kilepesnek a polgarmester-valasztashoz, vagy a leendo polgarmester szemelyehez.

2016.05.05. 19:06:07

@M. Péter: Ez szerintem is valami felreertes, mar eppen irni akartam...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.05. 19:12:06

@Narina: Ezt nem értem, hogyan lehetett valaki német is meg orosz hadifogoly is? :-o

2016.05.05. 19:12:52

@Hari Seldon 2: Mit nem tudni? Reszletesen van dokumentalva. Azoknak a feketeknek vagtak le a kezet - gyerekeknek is - akik nem termeltek eleget az ultetvenyeken. Azert tortenhetett ez meg mert nem emberkent kezeltek oket, hanem ertektelen targyakkent. Borzalmas ami tortent, es nem lehet ezzel mentegetni hogy ez akkor normalis volt meg hasonlok. Nem volt normalis. Azert tettek meg, mert megtehettek, es ilyen szinten embertelenek voltak.

2016.05.05. 19:15:08

@Hari Seldon 2: Ja, es nem, nem vagtak le feherek kezet soha semmilyen indokkal; es irastudatlan emberek siman megertik hogy nem szabad lopni (tapasztalat), nem kell levagni a kezuket hozza.

2016.05.05. 19:17:23

@P.Elliot: Teljesen egyetertek.

2016.05.05. 19:39:42

@Mirjam2: Ertem en, en nem a szabalyok okaira voltam kivancsi, hanem, hogy vannak-e kivetelek, illetve, hogy mennyire rugalmasak a szabalyok, vagy alkalmazkodnak-e az idok fejlodesehez, vagy ilyesmik... En csak ugy elkepzeltem, hogy pl van-e milliardos futballista, akitol megtagadhatjak-e az atigazolast orosz/amerikai/kozel-keleti klubba, ha van valami fertozese van, meg abban az esetben is, ha esetleg a rakat penzevel megengedhetne maganak azt a kezelest, amivel minimalisra csokkenthetne a fertozes veszelyt peldaul, vagy ilyesmi. Csak kivancsi voltam. :)

Hari Seldon 2 2016.05.05. 19:52:30

@Mirjam2:
Nem arról beszéltem, hogy az helyes volt. Félreértetted. Azt mondtam, hogy az az "akkori erőszak szint" szerinti cselekedet volt. Pont erre mutattam rá, hogy a ma ezt - egyébként természetesen jogosan - elítéljük, de ettől még az a világ ezt kitermelte magából.
Pont ezt mondtam, hogy mára az erőszak szint csökkent. És várhatóan tovább fog csökkenni.
Azaz 100 év múlva például egy erélyesebb gyerekre kiabálást is megengedhetetlen barbárságként fogják kezelni az akkori ember. (bár ez csak egy erőltetett példa)

Szóval azt mondom, hogy a mai felvilágosult szemmel mi - mint mondom jogosan - elítéljük őket, csak nehogy 100 év múlva minket is elítéljenek azért mert sértő leveleket írunk másnak.

en.wikipedia.org/wiki/Demolition_Man_%28film%29

Hari Seldon 2 2016.05.05. 20:12:30

@Mirjam2:
1. Nem mondtam, hogy muszlim hatalomátvétel lesz.
2. Azt mondtam, hogy ez nálunk elképzelhetetlen, akármilyen párti lenne.

tanato 2016.05.05. 20:37:14

@Hari Seldon 2:Arab országgyűlési képviselőnk már volt,igaz libanoni keresztény személyében /Dr, Daher Pierre nálunk végzett orvos személyében,edelényi kórházigazgató volt és Fideszes honatya/Zsidó származású főpolgármesterünk is hosszú éveken keresztül/meg kétszer első emberünk is Kun Béla meg Rákosi Mátyás személyében/.de a nagy bomba kétségkívül az lesz ha cigány származású lesz a főpolgármester vagy a miniszterelnök.
,mint az USA -ban Obama.Előbb utóbb bekövetkezik , a létszámarányok változásával ,és a romák közül is egyre többen végeznek egyetemet ha lassú ütemben is..Nekem is van a praxisban utolsó éves ELTE-és cigány hallgató paciensem aki már többször volt gyakornokként pl. Washingtonban a Fehér Házban és a végzés után is odamegy továbbtanulni./Meg volt Jeruzsálamben is néhány hónapos ösztöndíjjal,de azt nem szerette mert folyton vagy palesztinnak vagy szefárd zsidónak nézték erősen barna bőre miatt./

2016.05.05. 21:02:43

@Hari Seldon 2: Hat az eleg szomoru ha egy europai orszagban a vallasa vagy a szarmazasa miatt nem lehetne valaki egy varosnak a polgarmestere.

2016.05.05. 21:08:21

@Hari Seldon 2: A feherek kezeit nem vagdostak, csak a feketeket. Az akkori angol megfigylok hivatalosan panaszt tettek a feketekkel valo embertelen banasmod miatt. Tehat az akkori idok sztenderdjei szerint volt embertelen a banasmod, felesleges mentegetni.

2016.05.05. 21:12:26

@mojyo: Ha gazdag futballista vagy, akkor meghamisitjak az orvosi papirjaidat, ilyen egyszeru. Maga a rendszer, elmeletben, nem rugalmas, gyakorlatban meg ha van penzed es befolyasod, akkor azt csinalsz amit akarsz.

micsoda? 2016.05.05. 21:27:31

A végére csak kiderült, hogy Szentpétervárról van szó:) Újszerű, érdekes volt olvasni. A bürokráciáról is képet kaptunk.

Annak (SZU) idején IBUSZ- utazási irodával jártam ott, csodálatos élményekkel tértem haza. A Finn öböl partján, motel volt a szállásunk, Ermitázs, Hattyúk tava balett, Téli, nyári palota, szóval abban az időben is gyönyörű volt. Vonattal utaztunk tovább Finnországba, majd haza repülővel.

FutureFry 2016.05.05. 21:28:40

@mojyo: @Csodabogár: @blackhairlady:
Már több mint 6 éve nem kell HIV teszt a vízumhoz/zölkkártyához [1]: Egyébként előtte sem volt feltétlenül kizáró ok. Nekem (jó régen) ugyan (ha jól emlékeszem) rákerdeztek valami nyomtatványon de nem “tesztelték” (tudtommal). Viszont kértek védőoltási papírokat, és beadtak egy pár dolgot amiben hiányosnak találták (és a törvény szerint kell(ett), pl. valamelyik Hepatitis) [2].

Ami viszont érdekes, hogy vért nem nagyon tudok adni, mert “rosszkor” éltem Angliában.

[1] www.uscis.gov/archive/archive-news/human-immunodeficiency-virus-hiv-infection-removed-cdc-list-communicable-diseases-public-health-significance
[2] www.uscis.gov/policymanual/HTML/PolicyManual-Volume8-PartB-Chapter9.html

2016.05.05. 21:30:41

@Mirjam2: Valahogy igy sejtettem enis, de mi van, ha peldaul nem lehet meghamisitani az orvosi papirokat, mert peldaul nyilvanossagra hoztak mar korabban a bulvarlapok peldaul, hogy HIV+ valaki? Peldaul Charlie Sheen kaphat-e orosz allampolgarsagot, ha kiabrandul az adorendszerbol, ahogy peldaul a Gerard Depardieu tette? Fogalmam sincs amugy, hogy miert erdekel ez egyaltalan, ma fejeztem be az utolso hataridos munkamat, ket het mulva megyek nyaralni, azt hiszem ez valami agyi reakcio lehet, hogy mindenfele hulyeseggel igyekszik kitisztitani magat a fontos dolgoktol.... elnezest mindenkitol, hogy mindig elteritem a kommentfolyamot. :D

2016.05.05. 21:33:39

@mojyo: Fogalmam sincs, de igy hirtelen pl.: kiderul hogy csak hamis nyugati propaganda volt az a hireszteles hogy az orosz nep nagy baratjanak barmi ilyen problemaja lenne :)

2016.05.05. 21:33:45

@FutureFry: Hat a japan ismerosomnek tuti kellett. Hogy ez konkretan a vizumhoz, vagy esetleg mashoz, peldaul egeszsegbiztositasahoz kellett, azt nem tudom.

2016.05.05. 21:35:16

@FutureFry: Elszallt az elozo kommentem (de lehet, hogy megint megjelenik, ugyhogy bocs ha ketszer valaszolok, volt mar ilyen), de a japan ismerosomnek tuti kellett, de az is lehet, hogy nem konkretan a vizumhoz, hanem pl egeszsegbiztosito kerte, vagy valami ilyesmi.

FutureFry 2016.05.05. 21:55:19

@mojyo: Egészségbiztosításhoz - az ACA (a.k.a “Obamacare”) ezen részének 2014-es bevezetése óta - (elvileg) nem szabad máshogy kezelniük mert valami betegségben szenvedsz:

www.healthcare.gov/coverage/pre-existing-conditions/
“All Marketplace plans must cover treatment for pre-existing medical conditions: No insurance plan can reject you, charge you more, or refuse to pay for essential health benefits for any condition you had before your coverage started.”

Persze lehet, hogy külföldieknek és vagy külföldi biztosító esetében ez valahogy máshogy van. Meg a biztosítótársaságok igen csak kreatívak tudnak lenni a profit érdekében (pl. régebben a terhességet is “pre-existing condition”-nak számították ami alapján megtagadhatták a biztosítást).

Hari Seldon 2 2016.05.05. 22:01:20

@Mirjam2:

Persze, hogy nem elfogadható a brutalitás, ez evidens.
De most te azokról az akkori angol megfigyelőkről beszélsz, akik kitalálták a lágereket a búroknak?
Azt akkor egyébként politikai okokból IS tették.
Lipót magángyarmatát meg akarták szerezni (legalábbis egy részét, Katangát biztosan) és ki akarták bővíteni a Zambiai (Northern Rhodesia) gyarmatukat. Jelentős ásványkincsek miatt (főleg rézbányászatból él ma is a környék).
Erre jó politikai nyomásgyakorlás volt ez a jelentés is.

blackhairlady 2016.05.05. 22:02:59

@FutureFry: akkor ugy tunik szerencsenk volt, egy vizsgalattal kevesebbert keleltt fizetni:) A vedooltasokat a hazi orvos vagy a kojal igazolta, nekem kellett egy valamilyen mert nem volt dokumentalva, a lanyomnak megvolt minden, csak tudoszuro keleltt. A kicsi meg ugye allampolgarkent jott ki, igy neki nem kellett semmilyen vizsgalat, az iskolaban is rendben talaltak az otthoni orvos altal kiallitott hivatalos oltasi konyvet, nem kellett semmilyen plusz szuri. Emlekszem, az iskolai nurs meg is jegyezte, hogy tokeletesen, erthetoen dokumentalva volt minden, ritka az ilyen kulfoldrol koltozo diak. Persze ez nem a gyerekem erdeme volt hanem az orvosunke:)

fhdgy 2016.05.05. 22:11:24

@Mirjam2: Fehér embereknek is levágták a kezét, ha egy tyúkot vagy annál nagyobb értéket lopott. Lásd hőn szeretett és tisztelt Szent István törvényeit.

Igaz, hogy a magyar pór nép abban az időben garantáltan irástudatlan volt.

Ha igaz lenne, hogy fehér embereknek soha nem vágták le a kezeiket, akkor a logika szabályai szerint azt állíttod, hogy a magyarok nem fehér emberek!

Mikkamak 2016.05.05. 22:19:22

@FutureFry: Vízumhoz szerintem nem kell semmi. Zöldkártyához viszont egy teljes orvosi vizsgálat, vérvétellel, oltásokkal (pl. kötelező influenza oltás a tárgyévben, ill. tetanusz az utolsó tíz év során). Összesen háromszor kell elmenni az orvoshoz, mert először vért vesznek és beszúrják a TBC próbát, aztán azt ellenőrzik, majd a papírok kitöltéséhez.

Vért pedig nem adhat senki, aki 1980 óta összesen több, mint 5 évet élt bizonyos országokban (gyakorlatilag az USA-n kívül bárhol). Az európai országok a BSE (mad cows' disease) ill. a Jacobs Kreutzfeld szindróma miatt vannak a listán. Mivel az előbbi Európában inkább csak Angliában fordult elő, így szerintem "fizetség" amiért az európai országok annó felfüggesztették az amerikai marhahús importját (Amerikában ugyanis elég sok fertőzött állat volt).

Csodabogár 2016.05.05. 22:36:04

@FutureFry: Nekem 7-8 éve kb. volt ez a vizum cirkuszom. Nagyon fel voltam háborodva, hogy hetvenvalahány évesen életemben először vigyek papirt, hogy nem vagyok vérbajos meg más. Egyáltalán, annyi papir meg pénz ment rá arra a zöld kártyára, hogy mire megvolt már utáltam az egészet.

fhdgy 2016.05.05. 22:44:33

@fhdgy: bocs, nem Szent István, hanem Szent László

verkagrafomanka 2016.05.05. 22:50:47

@Hari Seldon 2: Voronyezsen én is kiakadtam! Mondjuk azon is, hogy egyetemista létére nem hallott még Burundiról...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.05. 23:20:20

@mojyo: Értem.Tehát a geegee kisebb mint három egyenlő szív.Ez már valszeg egy paraméteres egyenlőtlenség...Elmenne érettttttségi példának is... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.05. 23:20:55

@mojyo: Amúgy honnan a szervből szedsz ilyen karaktert?Mi az ASCII-kódja?

blackhairlady 2016.05.05. 23:21:06

@Csodabogár: zoldkartyad van? Akkor elvileg (es gyakorlatilag is) az ev felet az Allamokban kell hogy toltsed, hogy ne vonjak vissza., vagy tevedek?

2016.05.06. 00:36:00

@fhdgy: Szerinted hany ev telt el Szent Istvan es a belga gyarmatositas kozott? Ezekrol a levagott kezu szerencsetlenekrol egesz fotosorozatok keszultek, nem valamikor az oskorban tortent. Hihetetlen szamomra, hogy valakik erre probalnak kifogast keresni. Es nem lopas miatt vagtak le a kezuket, hanem mert nem teljesitettek eleg jol az ultetvenyen. Azok voltak a tolvajok, akik a munkajukbol meggazdagodtak, nem is kicsit.

FutureFry 2016.05.06. 00:39:14

@Mikkamak: Munkavállalói vagy tanulóvízumhoz kell(het) egészségügyi vizsgálat - vagy legalább is igazolások.
Amikor én (régebben) vért akartam adni kizárólag a UK-ra kérdeztek rá konkrét dátumintervallummal (a BSE miatt). Magyarország nem zavarta volna őket. Persze ez lehet, hogy ez az adott "vérbegyűjtő" szervezet procedúrája volt, és azóta változhatott is.

fhdgy 2016.05.06. 00:57:24

@Mirjam2: Szent László sem az őskorban, de nem is az ókorban élt.

Különben a sohának, amit a hozzászólásodban használtál, amire reagáltam, nincs időkorlátja, abba a XI. század is belefér ellenpéldaként.

Muscari 2016.05.06. 11:41:24

@Mirjam2: én tudom, de mégse szavaznék olyanra, aki Brexit párti
Elvből.

Narina 2016.05.14. 12:50:19

@geegee: Ugy, hogy a nemeteknel, mint szovetseges parancsmegtagado kerult sitre, (fogoly taborba, bunteto tabor, csak egy hajszalal jobb mint a lager), nemeteknel nem lagerbe volt, az oroszokhoz mint ellenseg kerult. Igen tudom fura. Azonban akkoriban voltak erdekes dolgok.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása