oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. május 03. 06:40,  Magyar faluból a londoni banknegyedig 115 komment

2016. május 03. 06:40 Határátkelő

Magyar faluból a londoni banknegyedig

Cecília története nehezen nevezhető átlagosnak, hiszen éppen tíz éve kezdődött, amikor (alapvetően a nyelvtudás tökéletesítéséért) Londonba költözött, viszonylag biztos magyarországi karriert feladva. A brit fővárosban aztán megküzdött elsősorban saját magával, találkozott leendő férjével, hogy aztán élete még érdekesebb fordulatot vegyen. (A képekért köszönet a szerzőnek!)

Ha neked is van egy történeted, külföldre költöztél, ott találtál párra, vagy csak úgy gondolod, kiírnád magadból a történteket, ne habozz! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

img_3705.JPG

„Az én határátkelésem 2006-ban kezdődött, vagyis elméletben már 2005-ben. A főiskola elvégzése után (pénzügy szak, pénzintézet szakirány) egy budapesti kereskedelmi banknál kezdtem el dolgozni és 2005 táján kezdett érlelődni bennem a gondolat, hogy nyelvgyakorlás céljából ki kellene mennem egy időre Angliába.

Ugyanis, ahogy akkoriban nézegettem a karrierlehetőségeket a bankon belül, az összes komolyabb pozíció tárgyalóképes angol nyelvtudáshoz volt kötve, és hát az nekem nem volt.

A nyelvtani háttér megvolt hozzá, de én az a típus vagyok, hogy amíg nincs benne rutinom, idegen nyelven nehezen szólalok meg. Akkor úgy gondoltam, hogy ha nem tudom élő környezetben gyakorolni az angolt, akkor a jobb munkalehetőségekből nem lesz semmi.

Londoni mézeshetek

Így történt hát, hogy 2006-ban, 28 évesen, az egyik budapesti szervezőirodán keresztül befizettem egy 3 hónapos nyelvanfolyamra (ez a cég ugyanannyi időre szállást is biztosított), a bankból kértem egy év fizetés nélküli szabadságot, és irány London. Úgy terveztem, hogy a nyelvtanfolyam vége felé, vagy az után keresek irodai munkát, bár fogalmam sem volt milyen esélyeim lehetnek.

A Londonba érkezésem első időszaka fantasztikusan telt. Élveztem a várost, pörgést, a pár hónapos munka nélküli „szabit”, a nyelvtanfolyamot. Ott megismerkedtem jó pár emberrel is, akik később a barátaim lettek.

Aztán egyszer az egyik osztálytársam szólt, hogy ő el akar jönni a hotelból, ahol büfés reggeliztetésnél szolgált fel, nem akarok-e belépni helyette. Örültem a lehetőségnek, mert az iskola mellett úgysem tudtam volna még teljes munkaidős, irodai munkát keresni, a reggeliztetés pedig csak reggel 7-től délig jelentett elfoglaltságot, utána mehettem suliba.

A hotel is tetszett, a Swiss Cottage-nál levő Best Western hotellánc egyik kisebb szállodája volt ott és imádtam nemcsak a környezetet, de a hotel elegáns berendezését, a süppedős szőnyeget és reggel a kávé és friss pirítós illatát.

A munkakeresés nehézségei

Kábé három hónapig dolgoztam a hotelben, közben a nyelvtanfolyam is a végéhez közeledett, én is sokkal bátrabban társalogtam már az emberekkel, így ideje volt rátérni az irodai munkakeresés projektre.

A szálláson, ahol laktam, megismerkedtem egy magyar lánnyal, aki később a barátnőm lett és ha ő nincs, akkor szerintem munkát is csak később találtam volna. Én ugyanis nem vagyok az a nagyon pörgős típus, vagyis inkább bizonyos helyzetekben bátortalan vagyok és ez sokszor idegesít is. Viszont ha összetalálkozok egy olyan emberrel, aki ebben pont az ellentétem, akkor én is felpörgök, felbátorodom és optimistábban látom a dolgokat.

Együtt kezdtünk el irodai munkát keresni, csak ő olyat, ahol a németet is tudta használni, én pedig pénzügyeset. Ez úgy nézett ki, hogy délben, munka után irány az internet és csak küldtük, küldtük az önéletrajzunkat online, naponta kábé tizet (főleg a reed-en és a monster-en).

Az első néhány hívás ügynökségektől jött, és nem volt túl sikeres, mivel alig értettük a nőt, és volt olyan, aki a huszadik visszakérdezés után megkérdezte: Hölgyem, Ön most akar munkát találni, vagy sem?

De bíztattuk egymást, így nem csökkent a lelkesedés. Nekem később a további telefonhívások úgy alakultak, hogy az ügynök kvázi leinterjúztatott telefonon, és ez persze mindig délben történt, amikor mentem haza a hotelból, vagy az utcán, vagy a buszon.

A kérdések kábé mindig ugyanazok voltak, fejtsem ki bővebben az önéletrajzomat. Így végül írtam egy kis esszét és azt egy az egyben felolvastam az ügynököknek a telefonba, hogy nagy izgalmamban legalább ott ne csináljak hülye nyelvtani hibákat vagy keressem a szavakat.

Volt pár intejúm személyesen is ügynökségekkel, ahol tulajdonképpen csak regisztráltak, beszélgettünk, elmondtam mit keresek, és mondták, hogy majd szólnak. Egyszer aztán csörgött a telefon, egy hölgy hívott, hogy van ez meg ez a pozíció, szerinte jó rá az önéletrajzom, menjek be, beszélgessünk. Jó, bementem, és végigmentünk az álláshirdetésben leírt követeményeken, hogy ezen belül miből mennyi tapasztalatom van.

Szerencsére, ha nem is 100%-ban, de a tapasztalatom elég volt a pozícióhoz, és a hölgy el is küldte a jelentkezésemet a céghez. Majd pár nap múlva jött a hívás, hogy mehetek interjúra, ekkor meg ekkor, itt a cím, és majd hívjam őt, hogy hogyan sikerült.

Ez előtt az interjú előtt egyébként volt egy másik is, a Hyde Parknál, de ott szakmailag nem feleltem meg, és őszintén szólva eléggé feszengtem az intejún is. Ott első nekifutásra nyolcan interjúztattak le, kettesével jöttek be a szobába, először a HR-es, aztán a kisfőnök, a nagyfőnök, osztályvezető stb, így eléggé agymosottan jöttem ki az épületből.

A fordulópont

Megérkeztem tehát a megadott címre, egy kicsit korán is, és ott találtam magam a City közepén, a Gherkin mellett. Hát, ha addig nem voltam ideges, akkor csak most kezdett felmenni igazán a vérnyomásom, és hirtelen eszembe jutott honnan indultam, egy kis faluból, Magyarországról, és most itt állok Londonban a bank negyedben, és csak azt éreztem, hogy nagyon, de nagyon meg akarom kapni ezt az állást.

Bejelentkeztem a recepción, aztán vártam a PA-t, aki hamarosan meg is érkezett (Stacie-nek hívták) az az igazi lelkes, mosolygós angol lány, akinek bármit mondasz minden vicces és fantasztikus. A 15. emeleten volt az iroda, és kiderült, hogy egy japán elektronikai cég belső bankjában vagyok. Stacie bekísért a tárgyalóba és amíg ott vártam, gyönyörködtem a kilátásban, akkor onnan még volt kilátás a Tower Bridge-re.

Nemsokára meg is érkezett a japán nagyfőnök (egy nő), és vele a kollégája, a későbbi főnököm (egy férfi). Amikor elkezdődött az interjú, hirtelen megkönnyebbültem. Először is, nekem a japán (vagyis az ázsiai) akcentus eléggé érthető. A nyelviskolában nagyon sok dél-koreai barátom volt, így megszoktam.

A másik, hogy általában véve a japánok angol nyelvtudása, hát...nem a legjobb. Így azért tudtam mondani a magamét, nem nagyon kérdezgettek vagy kötöttek bele, inkább bólogattak ezerrel. Végül az egész intejú jó hangulatban telt, elmondták, hogy mit várnak el tőlem, milyen jellegű munka lenne és beszélgettünk Magyarországról is, végül kedvesen elbúcsúztak.

capture.JPG

Még azon a héten kaptam a telefont, hogy átmentem az intejún, már csak a HR-es interjú van hátra, de az eléggé formalitás. 2006 augusztusában kezdtem el dolgozni mint Finance Officer és majd 7 évig dolgoztam ennek a cégnek (pontosabban 9 év - 2 év otthon a babával), egészen 2015-ig, amikor is a londoni irodát felszámolták, így én is eljöttem.

Dél-amerikai párral Magyarországon és Londonban

A londoni évek alatt ismertem meg a férjemet, aki 2005-ben, éppen egy hónappal a terrortámadások előtt érkezett, így jó kis élményben volt rögtön része, mivel ő is gyakran használta azt a vonalat ahol a metró robbant.

2007-ben találkoztunk, aztán a gyes alatt 2 évig Magyarországon laktunk, onnan 2011-ben költöztünk vissza Londonba. A férjem dél-amerikai, és a legnagyobb oka visszaköltözésnek a nyelvtudás hiánya volt.

A magyar nyelv nem könnyű és hiába járt ő tanfolyamra, nagyon távolinak látta azt a jövőt, amikor már nemcsak a napi rutint tudja szépen elmondani, hanem részt venni komolyabb beszélgetésekben, véleményt nyilvánítani, kifejezni magát. Az ő személyisége is olyan, hogy nagyon szeret jönni-menni-intézkedni-beszélgetni és éreztem, hogy Magyarországon emiatt kínlódik, nem lehet teljesen önmaga.

Fodrász, házi orvos, fogorvos - vagy kísérgetnem kellett mindenhová, vagy angolul beszélő embereket kellett keresni. Kiégett a konnektor, hivtam villanyszerelőt, de a férjem csak ott toporgott én meg nem tudtam angolul mi micsoda az elektromos dolgoknál. Ugyanez a számítópéppel.

Defektes az autón két kerék, nekem kellett szerelőt hívni, vinni a kocsit, megegyezni az árban, ahol persze átverhetnek, mert nem vagyok az a talpraesett típus. A férjem igen, de ő meg nem tudott segíteni. Bölcsiben is ugyanez, csak én tudtam beszélgetni a dadusokkal.

Így tehát a tehetetlenség egy idő után eléggé türelmetlenné tette őt, nekem pedig fárasztó volt, így érett meg a gondolat, hogy visszaköltözünk Londonba. Azóta egyébként már onnan is eljöttünk, ismét, de ezúttal a férjem országába, és számomra ez a kaland még csak most kezdődött, és remélem, hogy egyhamar nem is fog befejeződni.” :-)

(A poszt megszületésében a Frankfurti mesék blog és Gabuschka segített. Köszönet érte!)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr188681040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2016.05.03. 12:04:35

akkor azert joval konnyebb volt. Jokor ment ki:)

Flamy (fat cat wannabe) 2016.05.03. 12:09:14

@Hmfc: Arra a japanos reszre en kulonosen kivancsi lennek. Amit hallottam mind MO-n mind UK-ben a japan v delkoreai bankokban dolgozok emberektol azok mind eleg negativak voltak. Remelem megirod a sajat tapasztalatokat!

Flamy (fat cat wannabe) 2016.05.03. 12:13:36

@Taxomükke (UK): Szerintem a tenyeket mindenkeppen szogezzuk le a legelejen:
1. GB=UK=Anglia=London
2. Londonban 24/7/365 megallas nelkul esik az eso
3. Londonban minden magyar mosogat
4. Londonban minden magyar 12 pakival osszezarva nyomorog egy tomegszallason

A 4. pont jelenleg nagy problemakat okoz a kormanynak, mert annyi kint a magyar mosogato hogy kezd hiany lenni a pakikbol a tomegszallason es nem biztos hogy hosszu tavon is trathato lesz a 1/12 arany. Ezert gondolkoznak jelenleg a magyar migracio korlatozasaban vagy a paki migracio felgyorsitasaban... :P

Csodabogár 2016.05.03. 12:16:32

@Hmfc: Az jó lesz! Gondolom, sokan várjuk.

tanato 2016.05.03. 12:17:57

@Hmfc: Köszi az infót,várom a brAZÍLIAI FOLYTATÁST IS.!

tanato 2016.05.03. 12:38:33

@Hmfc: Egyébként régebben három brazíliai kommentelő és posztíró is volt a HÁ_n,Két lány és egy fiú brazil férjekkel illetve feleséggel,nagyon jó fejek voltak kár hogy eltűntek innen.Egyikük RIóban él a másik hölgy Brazíliavárosban a fiú észekkelet Brazíliában élt,de már Európában vannak afro-braZIL nejével és három tündéri mixelt gyermekével.

Virago_1000 2016.05.03. 13:32:18

@tanato: "2. pont.Mo.-on /főleg vidéken/kizárólag magyar nyelvtudással lehet megélni,angollal,némettel egyébbel nem,még alapfokon sem"

- ez baj?

Virago_1000 2016.05.03. 13:35:01

@Csodabogár: " A pasiknak ez valahogy nem megy, bár láttam már egyetlen egy ellenpéldát is, ami persze csak erősiti a szabályt."
- igazuk van a pasiknak. Minek erolkodni ha nem muszaj? Ha a no igy is teper.

rumitom 2016.05.03. 13:36:56

@Hmfc: johet a folytatas, nagyon meno eletut

Virago_1000 2016.05.03. 13:39:22

@FeketeMacska73: igen, akkor meg joval konnyebb volt. Tudom en is akkor jottem. Ma mar nem eri meg londonba jonni. Esetleg videk.
Ha kilepne anglia az eubol ami valoszinutlen, akkor pedig le fog esni a font erteke (szankciok az orszag ellen csak maskepp kommunikalva utaltam mar ra) akkor mar vegkepp nem lesz erdemes kijonni kiveve a nyelvtanulas celjabol.

macamuca [IHUN] 2016.05.03. 13:52:04

@Virago_1000:
Igazad van, nem baj. A nyelvtudás hiánya miért is lenne baj? Mármint a magyarok nyelv nem-tudása. Hiszen a magyar világnyelv (==mindenütt élnek a világban/világon magyarok). Turisztikailag frekventált helyeken se baj: tanulja meg az ideérkező a nyelvet.
Magyarország jobban teljesít.
Ja.
Nem baj.

Narina 2016.05.03. 14:33:41

@Flamy (fat cat wannabe): Ohm! Hat persze, hogy kamu! :D Mint a huzat, bankszektor, meg penzugy nana, felszolgalta a kavet, meg takaritotta az asztalt. :D Termeszetesen nem pakikkal, arabokkal, meg szirekkel. A csavot is egy tomegszallason ismerte meg. Ja nem, mert O del-amerikai. Akkor varjunk, na hol is, ...........Ah meg van keresgelt mosogatoi allast es ott futottak ossze. :D London egyik no-go zonajaba. :D

@Hmfc: Nezd el csak elgurult ma a gyogyszerem! Koszonom en is a posztot es kerlek ird meg a folytatast, mert nagyon tetszet. Laza kedves, tempos. A tovabbi karrieredre, meg a Brazil elmenyekre, meg a pasira(na jo en kivancsi vagyok, de persze ez csak vicc). Minden esetre, mindenbol elegendot kivanok. :D

Hmfc 2016.05.03. 14:43:43

@ChristineK: Már meg is írtam a folytatást :)

Hmfc 2016.05.03. 14:46:03

@tanato: A Teoval, aki Rioban el, felvettem a kapcsolatot, a brazíliavárosi hölggyet sajnos nem ismerem, a harmadik északi pedig nem tucano névem fut?

Hmfc 2016.05.03. 14:47:13

@Flamy (fat cat wannabe): Megírtam a japános részt, majd további jó szórakozást kívánok!:)

Flamy (fat cat wannabe) 2016.05.03. 14:56:15

@Hmfc: Cool, remelem HA hamar kirakja.

Flamy (fat cat wannabe) 2016.05.03. 14:57:21

@Narina: :D Meg az a lehetoseg van hogy a paki szerzett egy del-amerikai allampolgarsagot hogy alcazza magat ;)

Flamy (fat cat wannabe) 2016.05.03. 15:00:03

@Virago_1000: Erdekes lenne latni (bar en remelem hogy nem fogjuk) hogy mi tortenne a fonttal.

Az elmult fel evben siman gyengult 10%-ot amit a brexit kockazatoknak tulajdonitanak.

Ez pl a euro-val szembeni teljesitmenyt mutatja, de a forinttal szemben is hasonlo eses volt:
www.xe.com/currencycharts/?from=GBP&to=EUR&view=1Y

Narina 2016.05.03. 15:11:29

@Flamy (fat cat wannabe): Na Egen, de azt ugye tudod, hogy del-amerikai csak ket fajta van a columbiai es a mexikoi. Tehat a kis huncut meg el is boditotta a mennyecsket. :D

Virago_1000 2016.05.03. 15:17:08

@macamuca [IHUN]: en nem a turizmusra reagaltam hiszen nem is arrol volt a szo.

Ideidezem ismet tanato hozzaszolasat:
"Mo.-on /főleg vidéken/kizárólag magyar nyelvtudással lehet megélni,angollal,némettel egyébbel nem,még alapfokon sem."

Tehat itt arrol van szo hogy egy nyugati ha magyarorszagra koltozik akkor nem tudja intezni a mindennapi ugyesbajos dolgait a magyar nyelv megtanulasa nelkul. Es en kerdeztem hogy ez baj?
Egyaltalan nem baj. Nyugaton vajon maskepp mukodik? Spanyolorszagban a hivatali teendoket intezheted nemetul? Es franciaorszagban angolul? Skandinaviaban oroszul?
Na ugye.

Te persze ezt is is felhasznalod egy ujabb magyarfikazasra. Mutatja ez a szosszeneted is a fajtad alavalosagat. Tudod, aki szarik a szulofoldjere, a tagabb ertelemben vett feszkere, akitol amitol onmagat identitasat kulturajat kapta, az igenis alavalo. Olyan ez mintha pofonvagnad anyadat apadat azert cserebe mert felnevelt.

Narina 2016.05.03. 15:35:54

En dontetlent szavazok, mert mindkettonek igazat adok nemely dologban!

macamuca [IHUN] 2016.05.03. 15:45:19

@Virago_1000:
Nem, itt nem a mindennapi ugyintezesrol van szo: azt ugyanis meg lehet oldani csekély nyelvtudással is (tapasztalat). De ugy tunik, ezt te nem értetted meg. Mindegy.
Ha neked ugy jobb, hat tekintsd fikazasnak a kommentemet/nézőpontomat. EZ a tipikus magyar mentalitás: másfelé másként viszonyulnak a kritikahoz (mármint a normálisan, személyeskedés nelkul megfogalmazott kritikához).
Hogy Mo-on az emberek idegennyelv-tudása nagyon rossz, abban nincs semmi újdonság. Szerintem ez nem jo dolog, mondhatni, baj. Szerinted ez nem baj. A mindennapi életben sem. Nos, eltér a véleményünk. Te személyeskedtél egy adagot (amikor a kommentemet minősítetted), aminek semmi koze nem volt a témához, de ez rólad árul el valamit, a véleményedtől Függetlenül.

Virago_1000 2016.05.03. 15:58:12

@Flamy (fat cat wannabe): "
Az elmult fel evben siman gyengult 10%-ot amit a brexit kockazatoknak tulajdonitanak."

- es ez meg csak az 5% lehetoseg es mar mennyit "gyengult". Errol beszelek itt a forumon mar regota, hogy ezek a szankciok lesznek az orszag ellen de ki vagyok rohogve. Ezen szankciok hatasa lesz olyan eros, ha nem erosebb, mint az oroszellenes szankciok.

Megjegyzes: utalom olvasni, hallani hogy "gyengul", "erosodik" egy valuta. Sosem gyengul v. Erosodik az magatol. Ez is a tomegmanipulacio resze hogy elhitetik velunk a kulonos szohasznalattal. Valojaban a vilag valodi urai azok akiknek kezukben van a valutaarfolyamok szabalyozasa (is). Igy terdre tudnak kenyszeriteni komplett nagy gazdasagokat is. Nevezhetjuk oket barminek, szervezett maganhatalom, hatterhatalom, kinek mi tetszik, lenyeg az hogy leteznek es a letezesuket minden fronton tagadjak.

Virago_1000 2016.05.03. 16:08:41

@macamuca [IHUN]: "Nem, itt nem a mindennapi ugyintezesrol van szo: azt ugyanis meg lehet oldani csekély nyelvtudással is (tapasztalat)"
- de igenis arrol volt szo tanato kommentjeben amire reagaltam.

"Hogy Mo-on az emberek idegennyelv-tudása nagyon rossz, abban nincs semmi újdonság. Szerintem ez nem jo dolog, mondhatni, baj. Szerinted ez nem baj."
- de igenis baj, rohadt nagy baj. Eleg ha megnezed hogyan tortek ki a benelux v. skandinav orszagok. Mindenki aki szamit beszel angolul, gyakorlatilag vallalhatsz munkat es elvegetalhatsz angolul. Persze a hivatali ugyintezes nemmegy ott sem angolul.
Kell a nyelvtudas. Erre mit hallani otthon? Hogy utcara vonulnak a tanarok. A tananyag csokkentese miatt is. Megall az ember esze! A nyilvanvalo szandek itt is a kormanybuktatas tehat kulfoldrol kezileg vezerelt akciorol van szo mellesleg a tanaroknak is csak a kisebbsege csatlakozott.

Flamy (fat cat wannabe) 2016.05.03. 16:36:38

@Virago_1000: Valoszinuleg nem lesznek kifejezett szankciok, de csoda lenne ha nem probalnanak olyan peldat statualni a UK-bol a kilepes eseten amivel megprobalnak a tobbi elegedetlen orszagot elrettententeni.

Sajnos a vilag valodi uraival meg nem talalkoztam, ugyhogy nem tudom hogy milyen eszkozokkel alakitjak a magyar nyelvet :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.03. 18:42:28

Off:
Bróhaha!
Magyarok határátkelése annó, ha lett volna már akkor Péniszkönyv..

index.hu/tudomany/2016/05/03/facebookositottuk_a_magyar_tortenelmet/

:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.03. 18:46:22

Érdeklődnék tisztelettel a Öszterejk-beli kiküldött csapattól,(meg aki még rálát a dologra, attól) , hogy arrafelé melyik csatornák fogják adni a foci-eb meccseit?Van-e köztük ingyenes, szabadon fogható adó?Létfontosságú lenne az információ.Előre is köszönöm. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.03. 19:00:10

Jó kis posz volt, köszönjük, sok sikert.Várjuk az új országból is az írást.

Mi az az üvegdildó szerű épület Londonban, ott a kollázsolt kép bal oldali két részén?Ami ilyen ferdén csavarodó háromszögek csíkja borít?
Meg van egy másik is, olyan, mint valami vizes Spongyabok, nincs egyetlen deréxöge sem, vagy akár egyenes határolóvonala.Annak is mi a neve, vagy mi van benne?Be lehet ezekbe menni, kilátani a tetejükből/ről?

Csodabogár 2016.05.03. 19:06:08

@Virago_1000: A nőn is múlik. Rólam azt mondta az egyébként magyar férjem, hogy mellettem még egy hotentotta is megtanulna magyarul.:-) Mert lelkes vagyok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.03. 19:08:54

@Flamy (fat cat wannabe): Ezeket a dolgokat a sárkánygyík-gyerek, Filozofátor szokta beírogatni...
De úgy látom, ma szabin van...
:D

Pernilla 2016.05.03. 19:29:47

@geegee: hej Geegee, az ORF1 fogja adni, az pedig nem fogható ingyenesen, ha jól tudom :(

Lőtéri Kutya 2016.05.03. 20:07:52

OFF

Palackozott víz után itt a palackozott levegő. Erre kíváncsi vagyok, hogy mekkora lesz rá a kereslet Kínában.
au.news.yahoo.com/a/31486601/entrepreneurs-selling-air-from-iconic-aussie-locations-to-smog-clogged-chinese/

DieNanny CH 2016.05.03. 20:22:45

@Lőtéri Kutya:

Ezt már Akli Miklós korában is kitalálták! Mármint a magyarok. :-)
(Nézd meg a filmet.)

tanato 2016.05.03. 20:58:50

@Virago_1000: EZ baj?Egy idevetődött külföldinek mindenképpen.Sehol nem tudja megértetni magát,sem okmányirodában sem rendőrrel,sem szerelővel,de még orvossal sem ha az nem fiatal és nem kellett még neki nyelv vizsgáznia.

tanato 2016.05.03. 21:03:26

@Hmfc: Jól mondodTeo Rióban él,TUcanó a brazil feleséggel már Európában Brazíliavárosban pedig a Trisha 10 nicknéven régebben kommentelt ide,egyébként ha érdekel ,Teó jó ismerőse.Ugyanis mindketten Tolna megyei lányok voltak,egyikük szekszárdi másikuk bonyhádi lakos volt.

2016.05.03. 21:24:17

@Virago_1000: Orbán annyira sikeres és népszerű itthon, hogy már a reptiliánok is ők akarják megbuktatni a tanárokon keresztül!!!! Mocskos ballibsik.

2016.05.03. 21:36:55

@macamuca [IHUN]: Nekem a kollégám minap azt mondta, hogy aki idejön külföldi -akárcsak turistáskodni- az tanuljon meg magyarul! Nehogy már a szittya magyar esetlegesen elsajátítson egy idegennyelvet! :DDD

Így állunk. Egyre lejjebb...

tanato 2016.05.03. 21:59:19

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Ez elég gyakori dolog,jól le.....a külföldit hogy miért nem magyarul beszél.Akár irodában.AKÁR egy buszjegyváltónál,de mér orvosi rendelőben is sokszor.

2016.05.03. 22:15:22

@tanato: Szokásos proli hőbörgés, mindenféle józan paraszti észt nélkülözve. Csak a szokásos.

Csodabogár 2016.05.03. 22:58:01

A Dunántúlon élő hollandok, alapfokon már megtanultak. Nyugdíjasok, amennyi kellett nekik azt tudják. Már miért tanulnának az ottaniak hollandul? Pesten meg a kinaiak tanultak meg. Aki akar az megtanul. Érdekes módon pl. az angol követek rendszerint tudnak magyarul, de volt olyan svéd követ is aki remekül tudott, mert érdekelte őt az ország és a nyelv. DDR időben a pesti műegyetemen tanult DDR ifjak is megtanultak mind, vagy mehettek haza. Nem annyira az ördögtől való dolog megtanulni egy nyelvet, ha az ember él valahol.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.04. 00:41:23

Még egy kis turisztika, angliai tájak:

divany.hu/2016/europa/2016/05/02/van_elet_angliaban_londonon_kivul_is/

Nekem Cornvall jönne be, de ezerrel, ezexerint ott van a Mont Saint Michel hegy is??? :D

www.google.hu/search?q=mont+saint+michel&biw=1440&bih=799&source=lnms&tbm=isch&sa=X&sqi=2&ved=0ahUKEwi22Ozs-77MAhWDfiwKHTsjAhgQ_AUIBigB

Egyszer már csak el kéne jutni a Ni-lovagok földjére... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.04. 00:45:55

@Pernilla: Óóó, fák, bokrok, ez nem jó hír...

@nyuszigonosz: Köszönöm.Az a baj, hogy nekem a vége lenne érdekes, a júLiusi meccsek...A selejtezőket itthon még tudom nézni, de júli 1-től Ausztriában leszünk kicsinyég...Ott kéne valahogy megoldani a meccsek látását.Majd megyek a plázák elektro-osztályára, ahol a hasonszőrű, otthonról kivert férfiak szokták nézni a meccseket... :D

Virago_1000 2016.05.04. 02:00:20

@Flamy (fat cat wannabe): "Valoszinuleg nem lesznek kifejezett szankciok"
- nem ugy fogjak kommunikalni persze. De a hatasa ugyanaz es ez a lenyeg.9

Virago_1000 2016.05.04. 02:05:08

@tanato: "Egy idevetődött külföldinek mindenképpen.Sehol nem tudja megértetni magát,sem okmányirodában sem rendőrrel,sem szerelővel,de még orvossal sem ha az nem fiatal és nem kellett még neki nyelv vizsgáznia."

- en meg tudom ertetni magam angliaban franciaorszagban nemetorszagban barhol magyarul?
Nem meg kell tanuljam a helyi nyelvet. Meg egyelore magyar a hivatalos nyelv nem? Ha idejon a kulfoldi elni, tanulja meg o is, a rohadt eletbe mar!
Hogy vetodhet fel egyaltalan ennek az ellenkezoje?

Jax S. Lawco 2016.05.04. 06:16:55

Eleg kellemetlen lesz kijozanodni a vegen ennek a 'kaland'--nak.. Gyerekekkel bonyolitva foleg. Kivanom, hogy happy end legyen a vege...

Golf2 2016.05.04. 06:30:25

@33621: A kakukktojás autó volt a nem lopott.

tanato 2016.05.04. 07:15:31

@Virago_1000: Elvileg teljesen igazad van,de a világ sok országában van egy un. második nyelv általában valamelyik világnyelv amit sokan értenek,alapfokon hivatalos helyeken.Döntően az angol,de sok helyen a francia Európában a német másutt a spanyol, a volt SZu területén az orosz,ezek külföldi betelepült esetén közvetítőnyelvként funkcionálnak.
Na nálunk ilyen/főleg vidéken/nincs.

Pernilla 2016.05.04. 07:33:45

@geegee: a kérdésed alapján nem volt tiszta, hogy hol/honnan akarod fogni. De a Nyuszi linkje alapján a ZDF adja a németeknél, azt pedig asszem lehet ingyenesen fogni itt Ausztriában is, szóval ne add fel! :D
Legrosszabb esetben meg elszöksz esténként a legközelebbi kocsmába, illetve az online stream... :)

nyuszigonosz 2016.05.04. 08:23:29

@geegee: Szerintem nem lesz probléma ott sem a meccsek nézése, mert: az osztrák ORF az egy állami adó, nem fizetös, ami mindenhol megy majd.

Világpolgár2012 2016.05.04. 08:58:48

@geegee:
Az az épület a posztban is említett Gherkin (uborka), irodaépület a City-ben. Egy kis információ:
en.wikipedia.org/wiki/30_St_Mary_Axe

A másik szerintem ez lesz, bár nem biztos, hogy erre gondoltál, és ennek fel is lehet menni a tetejére, van étterem, kávézó, kilátóhely:
en.wikipedia.org/wiki/20_Fenchurch_Street
skygarden.london/

Világpolgár2012 2016.05.04. 09:07:59

@geegee:
Ez a Mont Saint-Michel Franciaországban van :))) St-Malo-tól nem messze.

A cornwall-i az St Michael's Mount:
en.wikipedia.org/wiki/St_Michael%27s_Mount
www.stmichaelsmount.co.uk/

Az a közös bennük, hogy mindkettő a Benedek rend tulajdonából volt réges régen, ezért is ugyanaz a nevük.

A franciaországi szerintem szebb, de ez szubjektív vélemény. Voltam már ott sokszor, de most igazán érdekes, mert visszaállították a környékét a természetes állapotba és egy tavaszi vagy őszi nagy dagályt nagyon megnéznék.

2016.05.04. 10:43:32

@Virago_1000: Nem kell hiszteriazni, angolul meg tudod ertetni magad mindezekben az orszagokban amiket felsoroltal. Egyebkent bizom benne hogy egyre nagyobb esellyel Mo.on is. Az angol vilagnyelv, ez neked hiaba nem tetszik, ez van. Angolul megertenek Franciaorszagban (tapasztalat), magyarul meg nem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.04. 14:12:35

@Mirjam2: Érdekes, mennyire más szemszögből közelítitek meg a magyar nyelv tudásának vagy nem tudásának a kérdését. Egyfelől van, aki 'leszólja' a magyarokat a csekély idegennyelv-ismeret miatt, más meg kikéri magának, hogy a saját országában egy külföldi a maga nyelvén is szeretne érvényesülni...
Nem kérdés, hogy az angol világnyelv és minden szempontból jó, ha minél több ember beszéli használható szinten. De az is igaz, hogy egy pár száz vagy ezer fős településen elég nagy eséllyel ajánlatos a helyi nyelvet ismerni. Ez vajon máshogy van határainkon kívül?
Én különbséget tennék a turistákkal és a letelepülőkkel kapcsolatos elvárásaink között. Miért is várnánk el egy néhány napig-hétig itt tartózkodótól, hogy akár egy szót is megtanuljon magyarul? Nyilván ha veszi a fáradtságot, az külön öröm, de nem elvárás. De ha valaki huzamosabb ideig szeretne itt élni, dolgozni, akkor azért nem árt, ha nekifekszik...Ha jól emlékszem, a skandináv posztoknál is ez az alapvetés, pedig ott lényegesen nagyobb az angolul tudók hányada, mint itt.

Két év alatt szerintem pedig csak az nem tanul meg egy nyelvet kommunikációs szinten, a célnyelv országában élve, aki nem akarja.

Virago_1000 2016.05.04. 15:26:17

@Mirjam2: "Angolul megertenek Franciaorszagban (tapasztalat), magyarul meg nem."
- ez nem igaz. (Tapasztalat)

Virago_1000 2016.05.04. 15:29:16

@Mirjam2: gyengebb kepesseguek kedveert ismetlem: en azt irtam az elejetol fogva h aki idejon LAKNI( tehat nem turista) az ne sirjon ha nem boldogul el mas nyelvvel mint a magyar.

_Neville 2016.05.04. 16:58:57

@zöldeketbeszélek: Ha valaki huzamosabb ideig tartózkodik egy helyen, alapvető érdeke, hogy legalább alapfokon elsajátítsa a nyelvet. Ráadásul több is lesz tőle, ha ismeri, úgyhogy ezt inkább lehetőségnek kell felfogni, nem kényszernek. A legtöbb külföldi ismerősöm, aki itt élt, így is tett, s akármilyen hihetetlen, akad aki otthoni munkája során mára kamatoztatja az itt szerzett nyelvtudását, pl. ő tartja a kapcsolatot a magyar partnerekkel.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.05.04. 18:56:42

@Pernilla: Haha... :D
Ausztriáabn lesz szállásunk, ha minden igaz, azért kérdeztem.
Szokott lenni ugye tv, abban meg valamennyi csatorna, hát majd elválik...A "szökéshez" nem lenne sok kedvem, bár lehet jobb a hangulat egy kocsmában, legalább is meccsnézéshez... :D

@nyuszigonosz: kösz még egyszer, remélem sikerül majd nézni

@Világpolgár2012: igen, ezek azok! a dildo és a Spongyabob... :D Kösz a linkeket.

saint michael: de hát tök egyforma a kettő, azért mondtam... :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.04. 19:37:05

@Virago_1000: Én is Franciaországban tapasztaltam, hogy nem könnyű angolul tudót (vagy angolul beszélni hajlandót) találni, pedig eléggé frekventált helyeken fordultunk meg Bretagne-ban. Ettől még a kedvességből nem volt hiány persze.

@_Neville: Azért elgondolkodtam rajta, hogy tényleg annyira nehéz lenne magyarul megtanulnia 1-2 év alatt egy spanyol (vagy bármilyen más) anyanyelvűnek, aki egyébként már tud egy idegen nyelvet?

2016.05.04. 21:41:37

@Virago_1000: . Erre mit hallani otthon? Hogy utcara vonulnak a tanarok. A tananyag csokkentese miatt is. Megall az ember esze! A nyilvanvalo szandek itt is a kormanybuktatas tehat kulfoldrol kezileg vezerelt akciorol van szo mellesleg a tanaroknak is csak a kisebbsege csatlakozott."
Ezt a hülyeség te találtad ki?

2016.05.04. 21:43:18

@zöldeketbeszélek: Azért elgondolkodtam rajta, hogy tényleg annyira nehéz lenne magyarul megtanulnia 1-2 év alatt egy spanyol (vagy bármilyen más) anyanyelvűnek, aki egyébként már tud egy idegen nyelvet?"
Igen.

2016.05.04. 21:45:18

@zöldeketbeszélek: Két év alatt szerintem pedig csak az nem tanul meg egy nyelvet kommunikációs szinten, a célnyelv országában élve, aki nem akarja."
Nem igaz.

2016.05.04. 22:02:37

@zöldeketbeszélek: A magyar -több felmérés és kutatás alapján- benne van a világ 10-15 legnehezebb nyelvei között. Igen, kurva nehéz megtanulnia bárkinek, mivel egyik nagyobb nyelvcsaládba sem tartozik, semmihez sem lehet összehasonlítani. Ez nem annyira egyszerű, hogy a román megtanul franciául, vagy az olasz -talán nem tökéletesen- megérti a spanyolt. Egy magyar bizonyosan könnyebben és szebben fogja beszélni az angolt, mint fordítva.

Az eszmecsere meg alapvetően arról ment már megint, hogy mindenki megakarja mondani, hogy ki mit v. mit ne csináljon. Olyan jó magyarosan. :D Aki idejön élni, az tanuljon meg magyarul, de szerintem ez annyira triviális, minthogy ha te kimész külföldre dolgozni, akkor a hivatalos nyelvet beszéljed. Az angol megteheti, hogy nem beszél magyarul, te -ha normálisan fizető munkát akarsz- nem teheted meg, hogy ne beszélj németül v. angolul. Ez azonban nem ad semmiféle mentséget és felmentést a lusta embereknek, akik ugyanúgy teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy ma Mo.-n, ha alkalmazottként többet akarsz keresni havi 100 ezernél, akkor kell egy nyelv. De hát nyilván egyszerűbb panaszkodni meg sírni, meg mindig más hibáztatni. Nem rád értem, általánosságban mondom.

2016.05.04. 22:14:00

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:

"A magyar [..] benne van a világ 10-15 legnehezebb nyelvei között."

Ez egy mítosz... persze a mondandód többi része szempontjából ez mindegy.:)

2016.05.05. 06:48:14

@Th's child: A szanszkrit nehezebb... :)

tanato 2016.05.05. 07:24:44

@Turchi: Tényleg te már el tudsz intézni hivatalos dolgokat arabul?

tanato 2016.05.05. 07:32:28

@_Neville: Itthon ugye a baj,hogy az ügyintézők döntő többsége nem tud sem angolul sem más nagy nyelven alapfokon sem kommunikálni,ezért szorulnak meg az itt letelepedő,de még magyarul nem megtanult emberek/ az orosztól az amerikaiig,meg sok holland,belga, ROMÁN STB./
És erre sokszor a reakció a magyar ügyintézőktől/bunkó módon,többször voltam fültanúja/az hogy hangosan ordítják tanulj meg magyarul ha itt akarsz boldogulni,miért nem tanultál már meg b+ hisz már egy éve hogy itt laksz stb.
Birca egyszr kifejtette ez azért van,mert az ügyintézőket sem akarják megfizetni rendesen,ezért olyanokat vesznek fel akik nem tudnak nyelveket./akkor többet kéne fizetni./

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.05. 09:40:36

@Turchi: Ne írj ilyen hosszú választ, mert nem győzöm olvasni :).

De komolyan, miből gondolod, hogy pont a magyart olyan rettentő nehéz megtanulni úgy, hogy ott élsz, magyar a feleséged, magyarok között (is) dolgozol és van rá cirka 2 éved?

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Oké, de akkor ennek nem kellene visszafelé is így működnie? Mármint, ha a magyar nyelv annyira nem hasonlít semmihez, akkor nem kellene nekünk is vért izzadni az összes többi idegen nyelvvel? Magunktól elvárjuk, hogy jól megtanuljunk angolul, olaszul, franciául, oroszul stb, az angolok, olaszok, franciák, oroszok meg szegények, jaj de nehéz nekik, igazán érthető, hogy képtelenek magyarul megtanulni...? Hogy is van ez akkor? Valahogy nem hiszem, hogy a magyarok (az a része persze, amelyik hajlandó nyelvet tanulni) annyival tehetségesebb lenne, mint egy angol, francia stb.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.05. 09:42:37

@tanato: A bunkóságot természetesen semmi nem menti, a nyelvtudás hiánya sem - az ügyintézők részéről persze. Írországban, amikor bejelentkeztem a munkaügyi hivatalnál, éppen csak bantu nyelven nem voltak nyomtatványaik (még lehet, hogy azon is :). Így is lehet.

2016.05.05. 10:31:27

@zöldeketbeszélek: Egyertelmu hogy a magyarok nehezebben tanulnak meg indo-europai nyelveket mint azok akiknek ebbe a csaladba tartozik az anyanyelvuk. Ez forditva is igaz (egy francia pl. konnyebben tanul angolul mint magyarul). Persze erre lehet az egy magyarnak a reakcioja hogy besertodik es egesz eleteben ismetelgeti hogy minden rohadt kulfoldi tanuljon meg magyarul, csak ezzel sajat magat korlatozza, mivel neki mindig hasznosabb lesz egy angol / nemet / francia / orosz stb. nyelvtudas mint pl. egy francianak a magyar. Nemcsak utazas es munka miatt, hanem pl. hireket, szakirodalmat, sot szepirodalmat is nagyon korlatozott formaban lehet csak elerni magyarul. Ez van, a vilag ilyen, lehet ellene lazadozni, kerdes hogy erdemes-e.

Azt pedig csak azert gondolod hogy olyan egyszeru barmilyen nyelven megtanulni ket ev alatt, ha a 'celorszagban' elsz, mert meg nem probaltad. Mas mikor mar tudsz valamennyire angolul / olaszul (amik szamodra 'hasznos' nyelvek) es egy ideig az orszagban vagy egyedul, a celnyelven dolgozol, stb. Egyszer probald ki hogy elmesz pl. a magyarul beszelo csaladoddal Afganisztanba, ott kizarolag az angolt hasznalod munkahoz, es nezd meg mennyire tanulsz meg Pashto vagy Dari nyelven ket ev mulva. Nyilvan vannak kivetelek akik megtanulnanak, de az tenyleg a kivetel, es sokszor nem az akaraton mulik az sem - vannak akik konnyebben tanulnak nyelveket, vannak akik nehezebben. Ezen kivul fontos a motivacio, es a legtobb ember nincsen motivalva arra hogy olyan nyelven tanuljon amit a kesobbi eleteben nem fog tudni hasznalni.

2016.05.05. 11:39:05

@tanato: Frászt DD, írni olvasni tudok de nem tudom hogy mit. Nekem az angolt kell tanulnom elsősorban mert még az sem megy.

2016.05.05. 11:43:13

@zöldeketbeszélek: Semmiből semmit nem gondolok. Tegnap félig alva írtam a kommentet, szinte nem is emlékszem rá. 8 éve tanulok angolul. Kb. a röhej szinten állok. 2 év alatt a kötőszavakat tanultam meg pedig minden nap nyomattam. Mindenkinek más megy jobban. Én pl. jó vagyok matekban, informatikában és hülye vagyok a nyelvhez. Ez van. Bevállalom ahogy Csernus mondaná.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.05. 11:50:13

@Mirjam2: Biztosan igazad van a legtöbb dologban, több a tapasztalatod a témában, elismerem, mint nekem.
De az alapvetés nem az volt (az csak belekeveredett), hogy lázadoznak a magyarok, hogy aki idejön, az tanuljon meg magyarul, mert ő ugyan nem fog angolul, hanem az, hogy meg tud-e egyáltalán tanulni magyarul két év alatt, vagy meg akar-e egyáltalán tanulni. És a posztból kiindulva, az alapkommunikációval is bajok voltak. Igen, ha nincs motiváció, az nem segíti a folyamatot, de nem elég motiváció egy magyar feleség, a vele kapott magyar család és a félig magyar utód?
Tényleg nem próbáltam még az általad vázolt lehetőséget, de kíváncsi lennék, hogyan boldogulok, azzal együtt, hogy nem vagyok már huszonéves és még lusta is vagyok :). Emellett vannak személyes tapasztalataim arról, hogy itt élő külföldi nulla kiinduló magyar nyelvtudással olyan szinten tanult meg magyarul, hogy csak bámulok. Van olyan ismerősöm, aki viszont külföldre ment férjhez, évekig kínlódott a helyi nyelvvel, aztán egyszer átbillent, most más nem is használja az addig közvetítő angolt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.05. 11:51:33

@Turchi: Na, én meg pocsék vagyok informatikából, matekból és ha tudnád, hogy irigylem azokat, akik bírják ezt a titokzatos területet :).

2016.05.05. 11:54:37

@zöldeketbeszélek: Jelen pillanatban itt a senki földjén én most nagyon szeretnék nyelveket tudni, most is tanulok de kb. olyan mintha a hátam mögé hajigálnám DD

2016.05.05. 12:48:34

@zöldeketbeszélek: Módszerekből nincs hiány, a fejemben van a gond >:)

2016.05.05. 13:03:04

@zöldeketbeszélek: Ahogy @Turchi: is irja, vannak akik konnyen tanulnak es vannak akik nem, illetve ez egyes nyelvenkent is valtozhat. Pszichologiai tenyezok is kozrejatszanak, ezek sokszor tudat alattiak amiket nem tudunk befolyasolni. Egy magyar feleseg meg, a sajat tapasztalatom szerint, messze nem eleg motivalo tenyezo arra hogy magyarul tanuljon valaki akinek egyebkent nincs ra szuksege...

tanato 2016.05.05. 13:50:22

@zöldeketbeszélek: Írország az ugye régebben benne van a nemzetközi vándorlásban mint mi,meg a toleranciában is.

tanato 2016.05.05. 13:52:10

@Turchi: Na azért az már jó hogy el tudod olvasni az arab írást,még ha egyelőre nem is érted.Anno kisiskolás koromban a kötelező orosz nyelv idejében én is így voltam a cirill szöveggel.

2016.05.05. 18:51:52

@zöldeketbeszélek: Nem az a fontos, hogy te v. én mit várok el, vagy mit akarok. Egy angol/német v. spanyol nyelv az világnyelv, a magyar meg nem az. Ha egy külföldi idejön turistáskodni, valószínűleg nem a magyar nyelv tanulásával szeretne "szenvedni", aki meg idejön élni külföldiként, az meg előbb-utóbb úgyis megtanulja, a saját érdekei is azt kívánják. Az, hogy egy magyarnak miért kell tudnia egy világnyelvet, meg nyilván nem kíván magyarázatot. Haladni kell a korral, 2016 van. Minden komolyabb fizetést kínáló munkahelyen megkövetelnek legalább egy idegennyelvet. Ha legalább az idősebb korosztály már nem beszél és nem is fog, legalább a fiatalabb korosztálynak kellene. Persze ehhez olyan minőségű és színvonalú nyelvoktatás is kellene. :)

Az angolok és a németek megtehetik, hogy ne tanuljanak idegennyelvet, mi meg nem. Ez van. Az élet nem fair. :D

Tehetség? Nyilván az is kell, nyelvérzéknek szokták nevezni. De mit sem ér a nyelvérzék, ha nincsen szorgalom, meg akaraterő.

M. Péter 2016.05.05. 19:00:12

@tanato: Azért a cirill ábécé egy kicsivel egyszerűbb, mint az arab, ha az ember a latin betűket ismeri.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.05. 19:00:27

@Mirjam2: Oké, biztosan van ilyen, én sem vagyok az a kifejezett nyelvzseni. A poszterina férjénél valószínűleg nem a képesség hiányzott (hiszen már megtanult egy idegen nyelvet), hanem az akarat. Azért az szomorú, hogy nem elég motiváció a magyar feleség :)!

@tanato: Éppen ezért érdemes lenne tanulni tőlük...

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Én sem állítottam mást.

2016.05.05. 19:06:08

@M. Péter: ' Í gy igaz
Nem tudom mi történt a géppel de a monitoron kell kézírással Írni , hát ilyet még nem láttam

2016.05.05. 19:26:21

@zöldeketbeszélek: Attol mert valaki egy, vagy akar tobb nyelvet sikeresen megtanult, egyaltalan nem biztos hogy egy masikat is meg fog tudni tanulni. Pl. en magyar letemre jol megtanultam angolul, de volt olyan nyelv amit nem tudtam megtanulni, nyelvi kornyezetben sem, annak ellenere hogy probaltam. A ferjem meg egyaltalan nem tud magyarul es nem is erdekli, igaz hogy nem elunk Mo.on.

blackhairlady 2016.05.05. 19:56:36

@zöldeketbeszélek: Sajnos az en ferjem sem tudott megtanulni, pedig meg magyar tanarhoz is jart. meg a szavak ugy ahogy mentek, bar nemelyik kifogott rajta, de a ragozasnal meg teljesen elbukott a dolog.

tanato 2016.05.05. 20:42:02

@M. Péter: Nyilván egyszerűbb de azért sok időbe tellett míg megtanultuk.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.05. 21:26:21

@Mirjam2: @blackhairlady: Lányok, meggyőztetek, egy illúzióval megint szegényebb lettem :).

blackhairlady 2016.05.05. 22:09:50

@zöldeketbeszélek: jaj, nem akarlak en meggyozni:)))) Tenyelg igyekezett a dragam, a munkahelyen csupa magyar vette korul, igy toluk is kerdezett allandoan, de olyan kis bena volt a magyar tanulas teren:))))
Ot leginkabb a gyerekeimmel valo kommunikalas osztonozte, de minden hiabavalo volt:(

2016.05.06. 00:52:56

@zöldeketbeszélek: Bevallom hogy nekem regen mindig 'megvolt a velemenyem' az olyanokrol akik nem tanuljak meg az orszag nyelvet ahol elnek, aztan par ev tapasztalat megvaltoztatta a velemenyemet. Ami megteveszto lehet, hogy mindig van egy-ket kivetel aki rovid ido alatt magas szinten megtanul, de ez majdnem mindig a kivetel.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2016.05.06. 19:31:46

@tanato: Ahogy olvasom, igencsak lelkesen tanul idegen nyelveket :). Nekem az olasztanárom tanult meg magyarul olyan szinten, hogy az irigylésre méltó. Fordít is magyarról olaszra szépirodalmi műveket. Ezen kívül még németül is jól beszél.

@blackhairlady: @Mirjam2: Talán tényleg a nyelvtan a legnagyobb buktató.

tanato 2016.05.06. 22:00:38

Nekem meg az anyanyelvi franciatanárom tanult meg majdnem tökéletesen magyarul./Felesége magyar,itthon élnek kivétel erősíti a szabályt alapon/

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása