Egy új sorozat indul útjára ma, melynek lényegét egyetlen kérdésben össze lehet foglalni: mai eszeddel mit tennél másként határátkelőként? Az ötletért Pamutot illeti a köszönet, én csak annyit tettem, hogy megkerestem pár rendszeres szerzőt / törzskommentelőt, hogy írják meg a tapasztalataikat – ami messze nem jelenti azt, hogy nem várok tőletek posztokat a témában, sőt! Szóval írjátok meg, ti mit csinálnátok másként (ami nem azt jelenti, hogy elsőre ne jól csináltátok, de az ember mindig tanul a mások és a saját sorsából is), a cím a megszokott hataratkeloKUKAChotmail.com. Az első írás Zsuzsáé, aki amerikai életkezdését gondolta újra ilyen szemmel.

„Nemrég Határátkelő megkeresett egy ötlettel, miszerint jó lenne egy sorozatot indítani arról, hogy a már hosszabb ideje külföldön élők hogyan látják: a mai eszükkel és tapasztalataikkal, kiismerve az országot, hogyan kezdenének neki a külföldön élésnek.

Nos, bár ez nagyon sok mindentől – személyiség, ország, szűkebb és tágabb környezet stb. – függ, azért megpróbálok pár dolgot összeszedni, ami az én esetemben (Kalifornia, USA) talán általánosnak mondható.

Először is annyit el kell mondanom, hogy az én meggyőződésem az, hogy az életünkben minden okkal történik, legyen az negatív vagy pozitív dolog. Mindenből lehet tanulni.

Azt hiszem, az alapvetően optimista beállítottságomnak (és nem utolsó sorban a hitemnek) köszönhetem, hogy bár voltak az életemben buktatók, sikerült mindig valahogy átevickélnem rajtuk, és visszanézve mindig megállapítottam, hogy nem lennék ott, és az, aki vagyok a megélt tapasztalatok nélkül.

Ez szerintem alapvető hozzáállás, amikor az ember külföldre indul. Én annak idején - közel 10 évvel ezelőtt, amikor először merült fel, hogy Kaliforniába költözzem – valószínűleg az optimizmusomnak köszönhettem, hogy belevágtam a költözésbe a 13 és 5 éves lányaimmal.

Akkor már túl voltam egy rosszul sikerült kapcsolaton, és többektől megkaptam, hogy ne ugorjak megint bele az ismeretlenbe. Nos, én megtettem. Nem bántam meg.

Hogy a mai eszemmel mit csinálnék másképp? Elég nehéz rá válaszolni, de azért megpróbálom.

A nyelv

Először is, ha tehettem volna, már sokkal korábban elkezdtem volna angolul tanulni, méghozzá úgy, hogy – ha valaki megsúgta volna, hogy a tengerentúlon fogok kikötni – specifikusan az amerikai angolra hajtottam volna.

Sokan mondták már, csak ismételni tudom, a stabil nyelvtudás hatalmas előny, és nagy önbizalmat tud adni akkor, amikor egyébként az ember számára minden új. :)

Bár szerencsére jó középfokon beszéltem a nyelvet, sok fogalommal, helyi sajátossággal nem voltam tisztában. Így eleinte kicsit elveszettnek éreztem magam.

A hétköznapok

A hétköznapi élet megannyi részletével valamilyen szinten előzetesen megismerkedni talán az egyik leghasznosabb dolog, amit tehet az ember. Annak idején én sok mindenben a férjemre támaszkodtam, de ha kicsit „kutató munkát” végeztem volna előzetesen, talán hamarabb saját lábamra álltam volna.

Amerikában kocsi nélkül élni lehetséges, de nagyon nehéz. Ezért pl. a jogosítvány minél előbbi megszerzése is megfontolandó. Nekem a második év végére sikerült ez, addig bizony sokszor éreztem magam úgy, mint egy kisgyerek, aki ha valahova menni akar, akkor csak szülői segítséggel jut el bárhova (a biciklizés egy nagyon jó sport, imádom is, de bevásárláshoz, és mondjuk 10-20 km-nél messzebbre nem igazán ideális).

Mai eszemmel már megértem, miért akkora öröm szülőknek és gyerekeiknek egyaránt, mikor végre megkapja a gyerek a jogosítványt kb. 17-18 évesen. Mindkét félnek szabadságot jelent. A szülő taxisofőr szerepe jelentősen csökken, a gyerek is végre szabadnak érzi magát.

Álláskeresés

Amerika a lehetőségek hazája, ahogy a közhelyszámba menő mondás tartja. Azt hiszem, ezt jobban szem előtt tarthattam volna már a munkakeresésem elején. Na meg azt is, hogy itteni munkatapasztalat nélkül bizony nehéz állást kapni.

Ugyanakkor ha az embernek van egy ambíciója, egy álma, hogy mit szeretne csinálni, akkor kitartással és szorgalommal elérheti. Amikor először kezdtem munkát keresni, arra gondoltam, hogy mivel customer service területen dolgoztam Magyarországon is multiknál, itt is azt próbálom meg.

Hozzá kell tenni, hogy ez az a munka, amivel nemhogy Dunát, hanem Csendes-óceánt lehetne rekeszteni. Mégsem kaptam visszajelzést sehonnan, hiába küldtem el rengeteg helyre az önéletrajzom.

Ezután elkezdtem gondolkodni, vajon akkor most hogyan tovább... és oda jutottam, hogy én mindig nagyon szerettem nyelvet tanítani (tanárként végeztem, és sok magántanítványom is volt annak idején). Mi lenne, ha ezen a vonalon indulnék el?

Angolt mint idegen nyelvet (ESL) Amerikában sok helyen oktatnak, hiszen rengeteg a bevándorló. Igen ám, de 1. nem vagyok anyanyelvű (úgy gondoltam, ez hátrány, ma már tudom, hogy egyáltalán nem az), 2. nincs helyi tanári képesítésem. Nincs más hátra, mint elvégezni egy tanfolyamot, és bizonyítványt szerezni.

Amint ez sikerült, ismét ott voltam, hogy rendben, de még most sincs helyi tanítási tapasztalatom, ami nélkül viszont nehéz elhelyezkedni. De – és ezért hálás vagyok az itteni hagyományoknak – Amerika nagyra értékeli az önkéntes munkát! Nosza, akkor – befektetésként kell felfogni – menjünk el önkéntesnek!

Kb. 4 hónapot tanítottam egy központban, amely főleg friss emigránsok, legfőképp menekült státuszt kapott – nagyrészt idősebb – emberek oktatásával foglalkozott. Az ott töltött idő nagyon hasznos volt, és ennek (is) köszönhettem, hogy hamarosan sikerült egy kisebb főiskolán állást kapnom.

Mi a tanulság?

Mi a tanulság és divatos szóval „takeaway”? Ha külföldre költözünk

1. ne várjuk azt, hogy onnan folytatódik az életünk, ahol otthon abbahagytuk.

2. legyünk vele tisztában, hogy az új fejezet sok-sok tanulást, türelmet és kitartást igényel. Vegyük a fáradságot, és befektetésnek tekintsük a tanulást minden szinten. Meg fogja érni, sokszorosan térül vissza.

3. Valaki egyszer azt mondta: ne szégyelld az akcentusod, mert akinek van, azt jelenti, legalább két nyelven beszél! Erre érdemes nagyon gyakran emlékeztetnünk magunkat, mert – főleg a külföldi életünk első szakaszában – mindannyian megküzdünk ezzel az érzéssel.”

A moderálási alapelveket itt találod.