Az egyik állandó toposz a külföldön élő magyarok kapcsán, hogy elég gyakran nem jönnek ki túl jól egymással (remélem, elég visszafogottan fogalmaztam…). Ez lesz a mai egyik témánk, aztán ellátogatunk Montreálba, végül bepillantást nyerhetünk a Golden Globe-gála kulisszatitkaiba is. Egész jó kis vasárnapi kör ez, nem?

Kezdjük tehát ezzel a „jaj, csak magyarral ne!” toposszal, ami kérdés, hogy igaz-e (szerintem alapvetően hozzáállás kérdése, de cáfoljatok nyugodtan). A Frankfurti mesék blog szerzője, Gabuschka mindenesetre eltöprengett rajta egy kicsit, ebből jöjjön nyitásként egy részlet.

„Amikor Írországban éltem, emlékszem bementem egy internet kávézóba (2007 - otthoni betárcsázós net kora, ha egyáltalán volt) ahol az alkalmazott megkérdezte honnan jöttem, mert az akcentusomat nem tudta hova tenni.

Mondtam neki, hogy Magyarországról, mire az egyik vendég hangosan megszólalt, hogy „Na, akkor gyere és beszélgess velem!” Sajnos elfelejtettem a nevét, egy nagyon kedves lány volt, akkor már pár éve együtt élt a barátjával Dublinban, többször meg is látogattam őket, de megszakadt a kapcsolat. Csak egy közös kép maradt rólunk.

Ő mondta nekem, többnyire lapít, mint nyúl a fűben, ha meghallja, hogy valaki magyarul beszél a környezetében. Akkor nem értettem, mert nekem csupa jó tapasztalatom volt magyarokkal. Amikor leléptem a családomtól (ahol au-pairkedtem) két magyar fogadott be magához, mert hirtelen nem tudtam hol fogok aludni, de a munkaadó famíliánál egyszerűen nem maradhattam, annyira összevesztem velük. (...)

Később Angliában kifejezetten jó barátokat szereztem, mert nagyon sok magyarral dolgoztam együtt, tehát semmilyen negatív élményem nem volt.

Eddig Németországban sem, mert hiába nincs olyan magyar ismerősöm, akivel összejárnék, de a munkatársakkal mindig jól elcsevegek. Szóval, láthatjátok eddig burokban éltem, ezért is legyintettem mindig, amikor azt hallottam, hogy "oh jaj, csak magyarokkal ne". (...)

Az első, ami előtt tényleg csak pislogva álltam, az a Saul fia című film Golden Globe győzelmét bulldogként szétmarcangoló kommentelő bunkók gyülekezete. (...)

A második dolog tegnap történt a munkahelyemen. Hallom, hogy a kollégám magyarokat jelentkeztet be a szobákba. (…) Általában egy bejelentkezés 5 percet vesz igénybe a megérkezéstől számítva a kulcs átadásáig. Ha kérdései vannak a vendégnek, vagy a bankkártya nem működik, akkor van, hogy 10-15 perc.

A tegnapi vendégek már húsz perce álltak a kollégám előtt, messze voltunk egymástól, így csak néhány magyar szót kaptam el, de nem tudtam mi lehet a probléma.

Mikor láttam, hogy a kollégám már a monitort is felemelte, hogy kifordítsa és megmutasson valamit a fizetéssel kapcsolatban, akkor odaoldalogtam, azt vélelmezve, hogy esetleg nem értik egymást.

Megsúgtam a kollégámnak, hogy én beszélem a nyelvet, ha segítségre van szüksége. Erre a jól szituált idős úr, a vendég rám nézett, hogy mit szeretnék, mondtam neki, hogy beszélek magyarul, ha esetleg segíthetek bármiben. Na és az a válasz, gyerekek… Én gyökeret eresztettem a döbbenettől.

- Köszönöm szépen, de a csoport német tolmácsaként azt hiszem, boldogulok a feladattal. Egyébként némettanár vagyok, tehát nem hiszem, hogy a nyelvvel bármilyen problémám lenne. De ha gondolja, mondja nyugodtan magyarul, hogy mit szeretne. - mondta mindezt azzal az ál-előkelő, modoroskodó stílussal, amitől kedved támad szemberöhögni, hogy ember, lazuljál már el. (...)

A harmadik esetben két magyar távozott fizetés nélkül a szállodából, a részletekről egyelőre nem írok, mert feljelentés lesz a dologból, mindenesetre köszönöm kedves ismeretlen magyar, hogy így öregbítetted a hírnevünket Németországban is.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

(Fotó: pexels.com) 

Túlélési tanácsok Montrealban

Másodiknak egy új blogot van szerencsém bemutatni, méghozzá egyenesen Kanadából. Az Élet Montrealban szerzője, martee arra gondolt, összeállít egy amolyan túlélési kalauzt a városba először érkezőknek. Mivel még én sem jártam a kanadai nagyvárosban, és jót szórakoztam a poszton is, most ajánlom a figyelmetekbe.

„Legyél lelkes és kedves, ha hozzád szólnak, ha meghallasz egy új hírt valakitől vagy egyszerűen akkor is, ha valaki azt mondja,” Szép ma az idő.” !! (Lehet, hogy nekünk, magyaroknak ehhez a kettő viselkedési normához nehezebb alkalmazkodnunk, mint a mínusz 30 fokhoz másfél méteres hóval…)

A köszönés csak Hi, how are you? – Good, and how are you doing? :) Vagy valami ilyesmi, de az iskolában tanult Good Morning stb. felejthető minden korosztálynál. Javasolt a Hi guys! gyakori használata is. Elbúcsúzás: Bye, see you soon!

Annak ellenére, hogy franciául beszélgetsz mondjuk, a végén nem úgy köszönünk el, hogy Au revoir, csak Bye és Bonne journée! A társalgást pedig kezdd Allô-val! Ez a helyi Szia!

Ne lepődj meg, ha vad idegenek megdicsérik a nekik tetsző bicajodat, vagy bármiféle pozitív megjegyzést tesznek rád, csak úgy.. Nem akarnak semmi „extrát” cserébe!

Ha belépsz egy boltba, akkor tuti, hogy Bonjour, Hi! -jal üdvözölnek az alkalmazottak! Válaszd ki a neked tetsző nyelvet és már mehet is a vásárlás!

Igen, itt a valóságban is a gyalogosnak van elsőbbsége! Az autós megáll, és addig nem megy tovább, amíg át nem mész az úton! Kimondottan, ha kisgyerekkel vagy! Akkor is menj át, ha nem is akarsz – így megnyugszanak és mennek tovább. :)

Az utak sokkal szélesebbek, az autók nagyobbak és erősebbek – az egyetlen dolog, ami sokkal olcsóbb itt pedig a benzin… És Québecben csak a járművek hátulján van rendszámtábla…, mert ez Québec. :)

Találkozni fogsz nagyon sok gyönyörű autóval, és emellett néhány szó szerint ronccsal, mivel nincs műszaki vizsga.

Piknikezz kedvedre – ez egy életforma! A parkok tele vannak jó állapotban lévő padokkal, asztalokkal, a boltok pedig félig kész, grillezhető harapnivalóval. Még olyan parkot is találsz majd, ahol grilleket is helyeztek ki közhasználatra.

Ha április végén érkezel esetleg és már 8-10 fok körül van a hőmérséklet, akkor elég miniszoknyát és kis balerina cipőt csomagolni, hogy ne lógj ki a sorból. :) (pasik persze maradhatnak farmerben…)

Ja és: Ne etesd a mókusokat és óvakodj a sirálytól!”

Ha érdekelnek további tanácsok is, akkor irány az eredeti poszt!

A Golden Globe-gála testközelből

Ha az ember Los Angelesben él, annak az az egyik előnye, hogy legalább némi esély mutatkozik bejutni olyan helyekre, amiket a világ többi részén csak tévén keresztül lehet követni. Ez történt a Golden Globe (vagy Aranyglóbusz, kinek melyik tetszik jobban) gála esetében a Hungeleno blog egyik szerzőjével, Pados Gabival. Most következzen egy részlet abból, mit tapasztalt! 

„Az időjárás sokkal inkább indokolt volna egy bundabugyi-gumicsizma szettet, mint nagyestélyit. A férfiak szerencsések, hiszen ők szmokingban lehettek, jó szorosra kötött csokornyakkendővel, a nők azonban kivétel nélkül vacogtak a hidegben.

Az El Nino rendesen bejelentkezett Kaliforniába az elmúlt héten, napokig tartó heves esőzéssel, szélviharokkal. Amikor az előkészületek alatt a helyszínen jártam, csónakkal lehetett legjobban megközelíteni az épületet.

Az igazi műsor nem a show-val, hanem már órákkal előtte elkezdődött, amikor megindult a vörös szőnyegen a bevonulás.

Sokaknak ez az est fénypontja, mivel ilyenkor mindenki, aki bejut a szőnyegre, megmutathatja magát és hozzátartozóját, rokonát és üzletfeleit a sajtó nyilvánossága előtt. Úgy nagyjából délután kettőtől-négyig hömpölygött a tömeg, kedélyesen beszélgetve a riporterekkel.

Egyszer csak feltűntek a magyar jelöltek a vörös szőnyegen, Nemes László filmrendező és Röhrig Géza, a film főszereplője. Nem mondanám, hogy nagyon megrészegítette őket a hely varázsa. Vagy csak ügyesen leplezték meghatottságukat, nem tudom.

Az utolsó tíz percben menetrend szerint megérkeztek az est legnagyobb sztárjai, de ők aztán úgy rohantak végig a szőnyegen, mintha kergették volna őket. Hiába kiabáltak nekik a riporterek, meg sem álltak a bálteremig, ahol mindenki szépen elfoglalta a helyét, és elkezdődött a három órás iszogatás és beszélgetés, amíg ment a színpadon a műsor.”

Ha további részletek is érdekelnek, ne habozz, kattints az eredeti posztra!

A moderálási alapelveket itt találod.