oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. január 16. 06:45,  A fiatalok elhúznának 258 komment

2016. január 16. 06:45 Határátkelő

A fiatalok elhúznának

Úgy tűnik, a magyarok külföldre költözési kedve lassan beáll egy állandó szintre, legalábbis a Tárki legújabb kutatása azt bizonyítja, hogy a lakosság 15 százaléka (azaz durván minden hetedik ember) foglalkozik a (hosszabb-rövidebb) határátkelés gondolatával. Ami viszont kifejezetten érdekes, az az, hogy a fiatalok kétharmada tervezi a külföldi életet. Kicsit sok lesz az adat a mai posztban (ezért előre is bocs), de a kép, amit megrajzol, elég érdekes.

fiatal_boronddel_flickr_com_imorpheus_2.jpg

Az elmúlt két évben nem sokat változott a magyar lakosság úgynevezett migrációs potenciálja (ez milyen csúnya kifejezés…), azaz magyarra fordítva: nagyjából ugyanannyian foglalkoznak a külföldi munkavállalás gondolatával, mint korábban - derül ki a Tárki friss jelentéséből.

Így változott a határátkelők aránya

A posztban is látható grafikonból az derül ki, hogy míg a 90-es évek elején elhanyagolható mértékű volt a külföldre költözést fontolgatók aránya (az ezredfordulóig egyszer sem érte el a 10 százalékot), addig 2000 (és főleg 2002) után teljesen szabályos, fokozatos emelkedést láthatunk.

Amíg 2002-ben minden 10. magyar (pontosabban: minden tizedik megkérdezett) gondolta úgy, hogy jobb lenne a határokon túl, addigra ez az arány a 2012-es csúcsévre (egyetlen kis megtorpanással 2010-ben) felment egészen 19 százalékra.

Utána történt némi csökkenés, de mostanra talán nem túlzás azt állítani, hogy beállt egy viszonylag állandó 14-15 százalék körüli szinten. Ezek a halmozott adatok.

Érdemes megnézni a kivándorlást (azaz a végleges kitelepedést) tervezők arányának változását is, ami egészen 2014-ig egy viszonylag állandó 5-6 százalék körül mozgott, majd tavaly év elején a kétszeresére ugrott, és a jelek szerint egyelőre marad is a 8-10 százalék körül. Engem például érdekelne, mi lehet ennek az oka…

 tarki_kutatas_migracio_2016_januar.jpg

Háromból két diák külföldre tart

Meglehetősen izgalmas kérdés, hogy kik is azok, akik külföldre mennek. Régiós megoszlásban a dél-alföldiek (19 százalék) és a nyugat-dunántúliak (17 százalék) állnak az élen.

Egy korábbi felmérés szerint a fővárosban élők közül arányaiban többen mennek külföldre, mint a megyeszékhelyekről, ugyanakkor a közép-magyarországi régióban élő háztartásokhoz képest bő kétszeres valószínűséggel vannak külföldön élő tagjai a dél-dunántúli háztartásoknak.

A Nyugat-Dunántúlon nyilván Ausztria közelsége miatt alacsonyabb az arány, hiszen onnan egyszerűbb (és olcsóbb) az időszakos munkavállalás, illetve az ingázás.

Az nem meglepő, hogy a munkanélküliek közül minden negyedik (27 százalék) menne külföldre, ami viszont igazán durván hangzik, az a tanulók kétharmados aránya (67 százalék).

Szintén a Tárki adott ki nem is olyan nagyon régen egy másik tanulmányt (amiről körülbelül egy évvel ezelőtt írtam bővebben), melyben szintén megállapította, hogy a felsőfokú végzettségűek aránya igen magas a határátkelők között, az alapfokú végzettségűeké viszonylag alacsony.

Az írás megállapítja, hogy a legfeljebb 8 általános iskolát végzettekhez képest minden iskolázottabb csoport tagjai többszörös valószínűséggel hagyják el az országot.

Ami az életkort illeti: a legfiatalabbak, ebben az esetben a 21–30 éves korosztály megy legnagyobb eséllyel külföldre. Hozzájuk képest a harmincasok külföldön élésének valószínűsége 75 százalékos, a 41–50 éveseké feleakkora, míg a 15–21 éveseké csupán 17 százalék.

Több a férfi

A határátkelők között a férfiak aránya magasabb, mint a nőké, ami annyira nem meglepő, hiszen a migrációs folyamat elején jellemzően mindig a férfiak vannak többségben, aztán ahogyan ez a folyamat kiteljesedik, az arányok is kiegyenlítődnek.

A rövid távon külföldön munkát vállalók között is több a férfi, a hosszabb távon külföldön maradó határátkelők és a teljes kivándorolt háztartásokat is tartalmazó csoportban már jóval mérsékeltebb a férfitöbblet.

Ha már itt tartunk, nézzük meg a korosztály szerinti megoszlást is: a külföldön élő magyarok körében a 26–50 éves korcsoportok aránya a legnagyobb, míg az 50 évesnél idősebbek aránya mindhárom migráns csoportban sokkal alacsonyabb, mint a magyarországi lakosság egészében.

Nem az anyagi kilátások döntenek

Engem őszintén szólva kissé meglepett (és itt most visszatérünk a friss felméréshez), hogy az adatok szerint nem nagyon számít, hogy valaki optimista vagy pesszimista a saját anyagi kilátásaival kapcsolatban, mindkét csoportban 21-22 százalék a külföldre költözést tervezők aránya.

A Fidesz és az MSZP szavazói körében kicsi a távozáson gondolkodók aránya, míg a Jobbik szimpatizánsai körében nagyobb, bár erre az is hatással lehet, hogy az utóbbi párt támogatói körében viszonylag sok a fiatal.

Azon is érdemes elgondolkodni, hogy míg az aktív lakosság kevesebb, mint harmada lenne hajlandó az országon belül másik településre költözni egy állás érdekében, addig ez az arány a határátkelést tervezők körében majdnem kétszeres.

Hova mennek?

A mostani tanulmány erre nem tér ki, de a teljes képhez érdemes felidézni a már említett korábbi felmérés adatait. Ezek szerint Németország és az Egyesült Királyság a két legfontosabb célország, a harmadik helyen Ausztria található. A legutóbbi népszámlálás érdekes módon inkább német túlsúlyt és valamivel gyengébb angliai jelenlétet mér.

Érdekes, hogy más társadalmi csoportok mennek e három országba, pontosabban más a Nagy-Britanniában és az Ausztriába-Németországban munkát vállalók háttere.

A 18–65 évesek között Németországban a legkisebb a nők, a fiatalok és a felsőfokú végzettségűek aránya és körülbelül ugyanez a helyzet az Ausztriában tartózkodókkal is.

Angliába jellemzően a fiatalok mennek (a 18-31 évesek aránya 63 százalék, azaz közel kétharmad), a férfiak és a nők aránya kiegyenlítettebb, több mint kétszer annyi köztük a diplomás, mint a Németországot választó határátkelők között.

Nagy-Britanniába egyébként leginkább Budapestről és a megyeszékhelyekről vágnak neki (41 százalék), összehasonlításképp ez az arány Németországban 26, Ausztriában 23 százalék.

Németországba Észak- (19 százalék), és Közép-Magyarországról (16 százalék), valamint az Észak-Alföldről (15 százalék) mennek a legtöbben, Ausztriát viszont (egyáltalán nem meglepő módon) kétharmad részt (67 százalék) valamelyik dunántúli régióból választják.

(Fotó: flickr.com/iMorpheus)

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felmérés Magyarország Tárki

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr498276308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2016.01.16. 19:42:10

@nyuszigonosz: tudom,hogy nemetul irtad,mert csak krakogosan tudtam elolvasni:)))
Csak vicc volt.

kardio1 2016.01.16. 19:56:58

@fhdgy: látom, olvasod a "szakirodalmat" (168 óra) :-)

holapotelvan 2016.01.16. 20:08:33

@fhdgy:
nem, szerintem nem azt nem értik, miért vagy a rendszer ellensége. csak azt, hogy miért itt éled ki ezirányú frusztrációid. (megjegyzem, talán még a tiédnél is rosszabb véleményem van az otthoni rendszerről.)
tény, hogy az olyan megnyilvánulások, mint amit ma a semjén nevű politikusra utalva tettél, nem tudják értelmes vita alapját képezni. teljesen indokoltnak tartom a róla alkotott véleményed, de ez mégiscsak egyfajta érzelemkitörés a részedről, ami akár zavarhat, sérthet is másokat, akik egész más véleményen vannak.
ajánlom figyelmedbe "apa zenél" videóit a youtube-on, szerintem jó irányba fogja befolyásolni a hangulatod, még akkor is, ha már ismered. ;)

azt már csak zárójelben én kérdezem: miért élsz otthon, ha ennyire megvisel a dolog? én elfogadtam, hogy az istenadta nép egész mást akar, mint amit én kívánatosnak tartanék, és levontam a konzekvenciát: eljöttem az országból, nem olvasok magyar sajtót, nem tájékozódom a hírekről, nem igazán érdekel, mi történik a magyar politikában. elváltak útjaink.
mire jó ez, hogy halálra idegesíted magad azzal, ami ott történik? megrövidíted a saját életed, elrontod a saját hangulatod, rontod a saját életminőséged.
mi haszna? jobb lesz tőle az országnak? hamarabb lesz tőle kormányváltás? (és ha esetleg tényleg eljönne a kormányváltás, gondolod, hogy bármi lényeges is változna? ugyanazok az alattvalók maradnának a 93.030 km2-en. ugyanúgy fals infókat kapnál az okmányirodában...)

Sanyi9 2016.01.16. 20:10:50

@diggerdriver: az nem lehet, hogy a nyolcvanas evekben (es meg most is) a helyzetet pozitivabban iteltek meg, mint amilyen volt, most pedig a mostani helyzetet itelik meg negativabban, mint amilyen valojaban? Marmint a nyolcvanas evek utolso harmadaban azert a magyar gazdasag mar krizisben volt es haladt a csod fele. Vagy?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 20:15:32

@Sanyi9:
Te figyu, ahol Románia tartott harminc éve onnan CSAK felfelé vezetett az út.
Elismerem hogy Románia Magyarországhoz képest tízszer nagyobb utat tett meg és simán lehagy bennünket de azt kijelenteni hogy jobb élet van ott mint harminc éve az olyan mintha én azt mondom hogy holnap felkel a nap.

fhdgy 2016.01.16. 20:34:00

@holapotelvan: Megnéztem az adatlapodat, nem régen vagy itt! Így nagyon sok mindent el kellene magamról mondani, amit itt már szinte mindenki tud rólam. Ezért csak nagyon dióhéjban!

Éltem majdnem hét évet Németországban, ami jó volt, de volt egy káros hatása is: 2009 októberében vissza kellett jönnöm Mo.ra, azóta idegen vagyok a hazámban. 60 évesen már nem volt módom újra elmenekülni.

Most már nyugdíjas vagyok és egy kis türelemmel kell lennem, a nyár vége felé újra el fogok tudni menekülni. Migráns leszek, emigráns!

Mert nem akarok, nem tudok ebben az országban élni. Igazad van, nem bízhatok egy kormányváltásban sem. Csak a rossz és a másik rossz között tudunk választani.

Nem magamat sajnálom, sajnáltatom! Én ki fogom bírni, el fogok tudni menekülni, de mi lesz a többséggel?

Mr Long 2016.01.16. 20:35:43

@Határátkelő: Multkor el akartal zavarni, mert Maxot masrol kerdeztem, nem az aktualis temarol.
Egyre jobban a politika lesz az aktualis tema a blogban a kommenteknel. Allandoan az jon le, hogz a narik kizavarjak az embereket az orszagbol es csak a selejt+slepp marad. Meg miert nem fizet az Orban tisztesseges penzt a dolgozoknak, stb. Csak halkan jegyzem meg, hogy nem Viktor tiltja a magasabb berek kifizeteset...

Sanyi9 2016.01.16. 20:37:39

@diggerdriver: valoszinuleg igazad van es akkor ez mar egy pelda arra, amely ellentmond Birka elmeletenek ("Miért nem működik a nyugati integráció útja?"). :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 21:15:58

Nem tudom mi ez a hisztéria a beszélgetések témáját illetően.
Tudtommal van ennek az oldalnak egy moderálási szabályzata.
Ami nem tilos az megengedett. Ha a politikáról beszélünk az a hazaffyak szemét csípi ha a nőkről az a feministáknak meg a buziknak, ha macskákról akkor a macskatartóknak ha a kutyákról akkor a kutyatartóknak ha az migránsokról az a libsiknek, de mindig valami csípi néhány ember szemét. Jó lenne hogyha lehetne itt szabadon beszélgetni mindenről amit nem tílt a bloggazda. Most éppen a politika van porondon. Majd elmúlik ez is. Akkor meg jön másik téma amit mások kifogásolnak. Nem beszélve arról hogy a mai poszt eleve sugallja a politikai reagálást.

Csodabogár 2016.01.16. 22:27:43

@Sanyi9: Ahogy én láttam akkoriban kivűlről, a felszinen jobb volt mint most. Mert nem voltak munkanélküliek meg hajléktalanok. Mindegyik dekkolt valamilyen munkahelyen és lakott a munkásszálláson. Állambácsi finanszirozta a dolgot, az adóság nőtt de ezt az utca embere nem vette észre. Az u.n. középosztály is megvolt, bombabiztos állásban szépen összefusiztak egy nyaralót meg egy autót és már meg is volt a boldogság. A 80-as években már ugy ahogy utazni is lehetett ha volt valakinek igénye rá. Ha jött valami különmunka kiiratták magukat betegnek meg ilyesmik. Szóval a gazdaság mint olyan biztos rosszabb volt mint bármikor később, de a nép nem érezte.

2016.01.16. 22:30:14

"Csak halkan jegyzem meg, hogy nem Viktor tiltja a magasabb berek kifizeteset..."

Nem. Ő csak folytatja azt a fajta felosztó-kirovó rendszert, ami miatt nem olyan sokára zátonyra fog futni a hángerien feri tél. :D

Csodabogár 2016.01.16. 22:32:32

@fhdgy: Én a többség vagyok. Te olyan drámaian tudod előadni magad, hogy ha nem itt élnék, nem 7 hanem 30 év külföld után, akkor most egyrészt sirva fakadnék, másrészt elkezdenék pakolni.

kardio1 2016.01.16. 22:46:48

@ladyamerica: ezt mire írtad? Mobilon nem tudom megnézni.

fhdgy 2016.01.16. 22:49:04

@Csodabogár: Jó, akkor innétől kezdve neked, de csak neked, a következőképpen adom elő magamat:

Engem senki baja nem érdekel, én anyagilag köszönöm, de jól megvagyok, aki pedig olyan nyomorék, hogy nem tud magának egy normális megélhetést biztosítani, annak annyi, sajnálom, de vessen magára. Én senkivel nem érzek együtt, az sem zavar, ha mindenki egy önző állatnak tart. Mindenki vessen magára! Hurrá, szép a világ!

SzZoole 2016.01.16. 22:57:21

A fene egye meg,esik a ho☃

33621 2016.01.16. 23:00:06

@Zoole[uk]: Miért baj? Lapátolni kell?:-)

SzZoole 2016.01.16. 23:02:19

@33621: nem.Koran reggel megyek dolgozni,egesz ejjel esni fog Es itt 5 centi hotol lebenul a kozlekedes

blackhairlady 2016.01.16. 23:04:22

@kardio1: bocsanat, elfelejtem idonkent, hogy mobilon mas a rendszer:) Erre irtam:
"@adg: én is hasonlóan látom, mint te. Nagyon sok külföldre költöző van vsz. aki meg mindig a magyarországi és nem az új országbeli kozelettel foglalkozik."
es a valaszom volt, hogy vagy mindkettovel, mint en is. En 5 es fel ev utan meg mindig elolvasom tobb hirportal magyar hireit, kovetem a politikai, kulturalis es egyeb hireket is, es valoszinuleg ez igy is fog maradni nagyon sokaig.
Ugyanakkor olvasom, nezem a helyi es az orszagos hireket a mostani lakohelyemen is, Houstonban polgarmester valasztas volt, kovettem az esemenyeket, ugyanigy az elnokvalasztas, illetve meg a partok harcait az elnokjeloltsegert ugyanugy.
En nem szeretnem abbahagyni az erdeklodesemet Magyarorszag irant csak azert mert elkoltoztem otthonrol.

33621 2016.01.16. 23:05:01

@Zoole[uk]: Elkésel vagy nem haladsz a munkával?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.16. 23:06:19

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör:
Persze hogy nem a Viktor. Ez egy szófordulat. egy olyan szófordulat amit könnyű kiforgatni.
Ez körülbelül olyan mint mikor a hírolvasó beolvassa a tvbe hogy Washington visszahívta a szudáni nagyköveteket Peking pedig hadihajókat küldött a Vörös tengerre.
Nem Washington hívja vissza és nem Peking küldi hanem az USA kormánya és Kína kormánya. Minden ÉRTELMES ember tudja hogy ha azt mondom hogy Orbán nem fizeti meg a munkámat akkor nem személy szerint rá gondolok. Na de ehhez kéne egy alapvető intelligencia és olvasottság.
Persze belekötni könnyebb, mint arról beszélni hogy miért tart ott az ország ahol tart.

Shanarey 2016.01.16. 23:10:30

@Mr Long:

Nem Viktor tiltja, hanem Viktor az aki nem teremti meg a lehetőségét sem a magasabb fizetéseknek, az által hogy olyan "csodás" adórendszer működik Magyarországon, amilyen, és főleg olyan csodás adóhivatallal, amilyen. Ha megteremtené a lehetőséget a magasabb fizetésekhez, akkor ők mit lopnának el?

Shanarey 2016.01.16. 23:13:19

@33621:

Az Angliai átlag sofőr nem tudja hogy a havon hogy közlekedjen, ez a fő baj, nem a téli gumi.

33621 2016.01.16. 23:14:10

@diggerdriver: Ítt meg -2 és nem esik semmi! A jövő héten -12 is lehet!

SzZoole 2016.01.16. 23:21:03

@33621: mindegy,hogy milyen gumid van,ezek a barmok nem tudnak vezetni.
Hóban esőben is ugy vezetnek mint nyáron a száraz időben

SzZoole 2016.01.16. 23:22:48

@diggerdriver: nyugi,lesz abból hó is mire felebredsz

33621 2016.01.16. 23:42:11

@Zoole[uk]: Vagyis olyan tempóban mint száraz úton?

kronikas 2016.01.17. 00:05:51

@ladyamerica: igen, most kellene mindenkinek melléjük állni, hisz majdnem mindenkit érint valahogy...

2016.01.17. 00:31:07

@diggerdriver: Szerintem OV csak egy tünet. Persze ez sok embernek már túl "magas". Ők csak annyit vesznek le az egészből, hogy tartozni kell valahova, és utálni mindenki mást. Igazi bohócok. Hülyéknek nézik őket, és még tapsolnak is hozzá.

Shanarey 2016.01.17. 01:09:34

@Zoole[uk]:

Itt is esik, kb 3-4 centi már.

Herr Géza 2016.01.17. 01:25:19

@Shanarey: Az elmúlt két nap eredménye itt: 30 cm hó. :))))

Shanarey 2016.01.17. 02:55:13

@Herr Géza:

Ha itt ennyi leesne, akkor nyárig senki nem menne dolgozni.
:-)

adg 2016.01.17. 04:42:14

@Taxomükke (UK): ahhoz kepest fejjel lefele. D

adg 2016.01.17. 05:08:49

@kardio1: a ketto kozott vagyok meg. Az otthoni mar nem igazan erdekel, az ittenibe mostanaban kezdek belefolyni. Ez a cikk meg kicsit legalabb adja a temat, de sokszor abszolut nem politikai temaju iras alatt is par komment utan jon a fidessBolsiLibsiFasisztaNaciOrbanisztan stb baromsag. Foleg fohadnagy ur ha megjelenik, 2/3-ban errol szolnak a kmmentjei.
Mint regebben volt, hogy bircanak barmirol a homokosok jutottak eszebe, egy masik sracnak mindenrol a vallas kiirtandosaga, stb.
Van annyi politikai blog, mint a csuda. Ha van egy poszt del amerikarol vagy norvegiarol pl, akkor miert kell egybol orbanrol beszeln?i. Plane, hogy a kommentelok nagyresze nem is magyarorszagon van, es igencsak szurt informacioja van. Pl veletlenul sem neveznem magamat tajekozottnak az otthoni temaban. Amit a neten latok, abbol az jon le, hogy borzalmas terror van es mindenki retteg, olyan rettenetesen korlatozzak a szolas es velemenyszabadsagot, hogy tele van a fideSS remtetteivel a megfelemlitett es elnyomott media, stb. Ha aposomekkal beszelek, az meg ugyanennek az ellentete, de szo szerint. De mindegy, nem gond, majd ugrok. Ez van, ilyen a neplelek. Gondolom, majd idovel kikopik a maradek erdeklodesem is a magyar oldalak irant, ahogy lassankent erosodik az itteniek iranti erdeklodesem. Egyebkent szivesen beszelnek a temarol, de ez igy ertelmetlen.
Annak azert orulok, hogy itt nem arrol szol az eletem, hogy egyik vagy masik part, senki nem beszel errol, csak a valasztasok korul valamennyire. De meg akkor sem ez hatarozza meg a napokat. Ebbol a szempontbol igaza van fohadnagynak, jo nekem.

adg 2016.01.17. 05:52:31

@holapotelvan: kb erre gondoltam magam is, mondjuk nem vagyok nagy szimpatizansa egyiknek sem, a semjen kb egy vicc, es nagyon orulnek, ha lenne egy epkezlab ellenzekuk ami alkalmas lenne a szerepere, vagy tudna valtani oket vagy akarmi. De ez otthon van, en meg kello tavolban, nem tudom es jem is akarom befolyasolni. Ezert nem olvasok semmilyen politikai irast otthonrol, es mast is egyre kevesbe. Es pont ezert csipte a szemem itt. De mindegy, nem olyan fontos kerdes, legkozelebb megtartom magamnak. :)

kronikas 2016.01.17. 08:16:17

@BircaHang Média: bocsi de megcáfolom amiket állitasz....előállsz mással....gondolom hamarosan más posztban verklized tovább hogy magyar csak anyagiak miatt megy el hazájából s nincsenek politikai okokból távozók, s a Nav nem a hstdlom egyik ökle... Az a magyarország, amit te mentális képként örzől, már sok éve nincs. Ehhez a képhez hozzáadod az agit.prop anyagait-ám az általad vélt csodás ország a népéért dolgozó vezérrel fikció, ezt a vezért még soha más nem motiválta, minthogy minden pénzre, vagyonelemre rátegye kezét vagy a vazallusai. Ez van gazdaságpolitika helyett. Amit te elgondolsz vagy amiben élsz s aközött amit mi megtapasztaltunk, annyira nagy a különbség, hogy valóban egy mentális fikciót, egy vélt ideált védelmezel, vagy pedig megvan a bizonyiték a párhuzamos univerzumok létére. Valahol lehet más idősikon van egy orbanisztán, ahol mindent népe felemelkedédéért tesz orbán, nem tűnik ott szociopatának, minden szava s tette mély együttérzésről tanúskodik, lánya hozzáment a környék szénégetőjéhez, orbán idkolákat s modern kórházakat épittet továbbá orbán a menekülteket a határon testvéreinek nevezte, megvendégelte őket s mondta már nem kell félniük, jó helyen járnak. Igy járt elől a jó példával s minden magyar ugyanigy tett.

Fajankó 2016.01.17. 09:21:56

@fhdgy:
"mert szorult belém egy kis jóérzés, egy kis empátia, egy kis emberség!"
Akkor talán nem utalgatnál folyton az SS-re. Vagy hiányosak a történelmi ismereteid, vagy a humorérzéked szipológusi eset.

DieNanny CH 2016.01.17. 09:31:38

@Mr Long:

"Csak halkan jegyzem meg, hogy nem Viktor tiltja a magasabb berek kifizeteset..."

Én konyhanyelven, a laikus agyammal így tudom megfogalmazni:
Egy cég úgy kalkulál, hogy egy munkásának 200 ezer Ft-ot tud fizetni.
Ez a szuperbrutto, amiből 100 ezret eleve megkap az állam.
Munkásnak így 100 ezer a bruttója. Amiből megkap egy részt, a nettót.
Namost. Ha a 200 ezerből nem a fele menne automatikusan az államhoz, hanem az egyharmada, akkor máris 140 ezer lenne a munkás bruttója, ezáltal magasabb lenne a nettója is.

Úgyhogy, de, a parlamenti emberkék "tiltják" a magasabb bérek kifizetését.

Persze, én nagyon szakmaitlanul, és pontatlanul példálóztam, de én így értelmezem. Közgazdászok, légyszi javítsatok rajta, de érthetően!
Egy kicsit régi cikk a témában:
vanholnap.hu/picsaba-fizetunk-ennyi-adot-ha-nincs-latszata-friss-adatokkal/

fhdgy 2016.01.17. 09:37:32

@Fajankó: Most még nincs igazi diktatúra, most még csak demokratúra van! Innét egy lépés hiányzik csak, és nem lesz visszaút! Semmin se csodálkozz, az ellenkezőjén se! Te sokkal jobban meg fogsz lepődni, de akkor már késő lesz!

kardio1 2016.01.17. 09:48:51

@kronikas: a kommented második fele egy komplett lozunggyujtemeny...

gyfodor 2016.01.17. 10:44:44

@kardio1:utána kellett nézzek értelmező dzótárban, ezt találtam:

lózung jelentése
1, jelszó, jelmondat;
2, eredmény, megoldás

Ok.

fhdgy 2016.01.17. 11:04:47

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Viszonylag pontos számokat tudok mondani: ha a kasszában van 404.600 Ft, abból a dolgozó 2015-ben, ha nem volt valamilyen adókedvezménye ( ezt végig, a többi példánál is feltételezve ), akkor 209.600 Ft-ot kapott meg! Ez 51,8 %. Most 15 % lett az adókulcs, így a nettó 2016-ban 3.200 Ft-tal növekedett, így 212.800 Ft lett, ami jó közelítéssel 53 %. A 404.600 Ft 320.000 Ft-os bruttó fizetésnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban a dolgozó a bruttó fizetésének 66,5 százalékát kapja meg! Amikor 2001-2006 között Németországban dolgoztam, akkor 4.400 EUR-os fizetésemből majdnem 2.400-at kaptam kézhez, ami 54,5 % volt. Hogy a munkáltató mennyit fizetett, azt nem tudom!

Most sokan nyílván azt mondanák, hogy lám-lám nálunk jobb a helyzet mint a németeknél, mert mi a bruttó fizetésünk 66,5 % kapjuk meg, míg a németek csak 54,5 %-ot. Ez igaz is, de én inkább fizetek több adót, csak nekem is jóval több maradjon!

nyuszigonosz 2016.01.17. 11:21:40

@gyfodor: Rossz helyen néztél utána. :-)

Lózung - banális frázisok

Lösung ( magyar kiejtés: lőzung) - eredmény. megoldás

Buchhalter 2016.01.17. 12:17:15

@kardio1: hivatalosan is csak 9,8 millió Magyarország lakossága!És megint csak hivatalosan 350 ezer ember dolgozik kint!Nem hivatalosan ,családtagokkal együtt 500 ezer!Matekozzál és kijön ,hogy a legjobb esetben is 9,4 millió magyar van otthon.A hiányzó magyarok már mindenhol kellenének.Pont a dolgosabb,tanúltabb réteg ütőképese része.Ennek már vannak hatásai:bezárt éttermek,szórakozóhelyek,benzinkútak,Tescok.Nem itthon költenek ,ennyi!

Fajankó 2016.01.17. 13:34:26

@holapotelvan:
Azért ha 180 km-t utazok, előtte mindenképpen felhívom a hivatalt. Persze nem vagyunk egyformák.
Nekem pont Németo.-ban keverték el egy papíromat és állították hogy nem adtam be. Az ablak túloldaláról láttam hogy ott van a "paksamétában" mert előttem nyálazta át, mondom az embernek hogy ott van a többi papír közt, erre megtalálta. Elnézést nem kért, adott egy új időpontot. Mondjuk nekem csak 60 km oda-vissza. (Ja meg egy új időpont hivatali időben.

Fajankó 2016.01.17. 13:44:34

@Csodabogár:
A menültáradt kapcsán jól döntött a kormány, figyelembe véve mit művelnek a "migránsok" Németországban.

kardio1 2016.01.17. 13:56:27

@Buchhalter: mondandomban nem az volt a lényeg, hogy 10 millió, vagy 9.8 millió ember lakik-e Magyarországon.

kardio1 2016.01.17. 13:58:52

@fhdgy: À nem, senki sem gondolja, hogy bármiben is jobb lenne a helyzet Magyarországon, mint Németországban :-)

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2016.01.17. 14:11:40

A végleges elvándorlási szándék miért ugrott a kétszerese kérdéshez.

A mai helyzet tele van jól kiérett kilátástalanságokkal.

Beszélni szokott a pártokrácia a bér nyugatiasodásáról, de tenni csak a bér leértékeléséért szokott lépéseket.

A hazudozás, a pártokrácia, a keretek hitelessége torálisan elkopott. Elkopott az EU és a modernizációs hitelessége!

A LF lesz itt tudástársadalom Mama! Afrika van és külföldön is rabszolgának állhatsz! Várnak szeretettel!

Ez az orbán féle gazdasági migrációs retorika úgy döntött, hogy ezt a szép 120 vagy inkább 160 kilos témát könnyebb átugrani mint körbeszaladni!

Már az olasz meg a spanyol válság(kezelés) idején, tehát még a görög válság előtt megfogalmazódott az EU legfelső vezetés szájából, hogy a konstrukció rohad. Brutális szétesés ment végbe a déli államokban, látszik hogy nálunk mi nem állt össze abból, amit mi soha nem akartunk összeszerelni, összerakni / a bérre gondolok vagy a lakáspolitika családi életstratégiát támogató hatására pl./.

Lassan de biztosan korunk embere tanul.

Már nem álmodunk, meg se érintjük a közbeszédet, nem akarunk keret kérdésekről gondolkodni. De amikor a saját életünkről van szó, akkor tudjuk, hogy ez a hazug álomvilág, ami orbán és a Mari néni tudatállpotúakat szimbiózusban tartja, akkor tudjuk, hogy miként lehet megszabadulni ebből a szorításból.

Ha képesek lennénk arra, hogy túllépjünk csodatévő szentorbán ködvilágán, akkor az elvándorlás - bevándorlás - keleti bér nyugati bér kérdést körül járnánk rendesen.

Kb így:

1. A lengyelek és a románok már megélték 20 meg 15 éve, hogy a teljes fiatal generáció elmegy. Meglepett az a cikk itt, ami arról számolt be hogy ez van Rómától délre is!

1,a Mivel ez a jelenség nálunk most kapcsolt túrbóra, nézzük már meg, hogy az előttünk álló népek ezt hogyan élték meg.

1.b Az EU mit tett azért, hogy összeomoljon a keleti életszinvonal a szocialista biztosnághoz képest? Az EU inte3grálni akar vagy kirekeszteni? Miért van szakadék a Liszaboni egyezmény céljai és a valóság között? /A Liszaboni Egyezmény az EU teljes foglalkoztatás irányába ható munkaerőpiaci erejét kívánja célokká transzformálni és a tudástársadalom ügyben féltékeny a japán az amerikai és az Északi nem EU tag államok / kultúrális és nem utolsó sorban gazdasági teljesítményérre.

2. A centrumországok használják a bevándorlókat arra, hogy fenntartásk a nyugdíjkassza egyensúlyát vagy a jó keresetű középosztály magas fizetését a munkások rovására. Mondjuk ki: az elmúlt 20-30 év nyitott társadalom modellje nélkül a centrum országok nem tudnák fenntartani a 3%-os növekedési ütemet és ez nem csak a jövőre, hanem a múltra is igaz volt!

2.a Hogyan akarják a UKIP féle szélsőjobbos mozgalmak interálni az orbán JOBBIk féle fasisztoid uszítás politikai marketing gyakorlatát, ha egyszer az ingatlanpiac meg a nyugdíjkassza, meg a megnyitott bankszámlák száma meg az autóvásárlás stb stb. nem élne meg ennyi új szereplő nélkül?

Fajankó 2016.01.17. 14:31:56

"A mai helyzet tele van jól kiérett kilátástalanságokkal."
"... torálisan elkopott."

...ez most így ebéd után...

kardio1 2016.01.17. 15:44:24

@adg: én is hasonlóképpen érzek és gondolkodom. Az itteni közélet is nagyon erősen foglalkoztat. Egyébként abban is igazad van, hogy itt sokaknak, ha nem is mindenkinek, megvan a maga nunukeje. Meg aztán én is mást hallok otthonról, mint amit az indexen lehet olvasni.

kardio1 2016.01.17. 15:53:23

@Saman: a keretalkotast meg civilgyilkos zsákmányszerzo partcsurhet kihagytad a szösszenetedbol :-)

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2016.01.17. 18:24:22

Csak szerintem elképesztően gagyi ennek a blognak a kinézete...? Jobban odafigyelhetnétek a dizájnra.

Barkalot 2016.01.17. 18:24:22

Nem csoda. Mi a faxért érdemes még Magyarországon maradni?

2016.01.17. 18:46:13

@adg: Vannak emberek, akiknek rossz a közérzetük, ha nem nyilatkoztathatják ki, hogy éppen, aktuálisan kit utálnak. Lépj túl rajta...

Barkalot 2016.01.17. 18:49:12

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Nem védve ezt a tetű kormányt, de Mo-n a bruttó fizetés is alacsony. Még ha 0 elvonás is lenne, akkor is marha gyenge még a bruttó bér is. Miért?

fhdgy 2016.01.17. 19:04:44

@Tomi9046: Az egyik legjobb blog! Én nem a külcsín teszi a blogot, hanem a belbecs!

2016.01.17. 19:34:35

@Barkalot: "0" hozzáadott érték.

j311 2016.01.17. 20:21:41

Van aki még csodálkozik azon hogy elhúznának a fiatalok?
Ha vezérünk és pártunk gondol egyet, akkor előbb módosítanak törvényt, mint ahogy kitalálták. Ha kell nekik valami, akkor elveszik. Ha nem tetszik nekik valami, akkor eltiporják.
Akar ebben bárki is élni, aki nem párttag és bólogató talpnyaló?
De még ha az is, akkor sincs biztonságban, lásd Simicska.

¿Qué tapas hay? 2016.01.17. 20:21:48

Nagyon klassz ez az összefoglaló, csak úgy vélem, hogy a TÁRKI-elemzésből jövőre vonatkozó trendeket nem igen lehet megállapítani. A 2015. októberi zárás miatt igazából a 2015. év nyugat-európai "társadalmi változásait", illetve hatásukat még az elemzés nem mutatja. Persze ez nem az elemzők hibája.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:14:14

@nyuszigonosz: úgy tudom, hogy gyakorlatilag a hivatásosakról is szakad le a bakancs, nem nato-szabványosak a fegyvereik, nem fizetik ki őket időben és rendesen. talán itt kéne kezdeni. meg befejezni. komolyan, mi lett ebből a fideszes "hippi" bandából. remélem, én nem fogok így meghülyülni "öreg" koromra....

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:33:03

@fhdgy:
az én korosztályomból a fiúknak mg kellett volna menni, de senkit nem ismerek, aki tényleg ment volna. mindenre szereztek orvosi papírt, volt, aki homoszexuálisnak vallotta magát, vagy beiratkozott még három másik szakra. az öcsém az utolsók között volt, akiket behívtak, és mennie is kellett volna, mert nem vették fel főiskolra első nekifutásra, ő egyszerűen lekukázta a nemtomén milyen büntetőjogi következményekkel fenyegető papírt (én is olvastam pedig), és ennyi volt.
minden tiszteletem a hivatásosaké, akik tényleg ezt szeretnék tisztességesen és emberi körülmények között csinálni - ne érts félre véletlen se. de ez így egyszerűen totál nonszensz lenne.

fhdgy 2016.01.17. 21:42:48

@Dragonlady (Bp, Hun): Nem tudom, hogy mit lehetne véletlenül is félreértenem? Igaz, voltam hivatásos, 1977 és 1982 között, de saját kérésemre leszereltem. Össze-vissza beszél führerünk is, most azt mondja, hogy nem lesz! A sameszait ráuszította a témára, mintegy kisérleti léggömb eregetés, hogy felmérjék a terepet. Az elterelő hadművelet most az, hogy nem lesz! Ezt ismerjük már, a vasárnapi boltzárnak is pont ez volt a menetrendje!

Én azt sem hiszem el, amit kérdeznek!

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:48:09

@adg: namost nálunk is fideszes a fél család. vagy az egész. el nem hinnéd... olyan szinten zsebretették a médiát hogy lassan már bármelyik csatornára kapcsolsz, olyan híreket nem fogsz hallani, hogy a pedagógusok decemberben nem kapták meg a fizetésüket a KLIK hibája miatt, vagy a győri kórházban a 13 sebészből felmondott 12. egész kényelmes kis párhuzamos valóságot teremtettek maguknak és egymásnak.
én egyébként azért követtem a főcímeket legalább kintről is (most sincs idő sokkal többre, de pl az oktatással kapcsolatos dolgoknak utánaolvasok), hogy egyszerűen értsem, miről beszélgetnek az emberek online. nem akartam nem érteni a félszavakat. volt egy idő a legelején, pár év is tán, amikor semmit nem olvatam, se mayarul, se Magyarországról, és akkor fejbekólintott ez, hogy nem jó, érteni akarom a félszavakat. nemcsak a Petőfit meg a mittomén, hanem a simicskázást meg a társait is.

fhdgy 2016.01.17. 21:53:38

@Dragonlady (Bp, Hun): Ha nem csal az emlékezetem, akkor nem túl régen és itthon szültél. Még itthon is vagy?

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:54:26

@fhdgy:
ezt szerettem volna mondani, hogy nem téged vagy a mai hivatásosakat akarnám megkérdőjelezni vagy leszólni. aki akar katonának menni, menjen, és fizessék, becsüljék meg.
szerintem is elterelő hadművelet, ahogyan a kövérék szinglizős faszsága pont karácsony előtt is az volt. biztos volt ott is valami sokmilliárdos lenyúlás éppen a háttérben. földárverések stb.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 21:59:25

@fhdgy: igen, itt vagyok, különféle okok miatt (vízum összefüggése a munkavállalással, a trópusi oltások egyéves kor előtt nem adhatók - a két fő ok), szenvedek mint a kutya mindenféle szempontból.

fhdgy 2016.01.17. 22:02:04

@Dragonlady (Bp, Hun): "...Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában..."

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 22:07:45

@fhdgy: nem lyen magasztos dolgok :-) utálom a hideget. és nyomaszt hogy ha akarnék se tudnék itt megélni valami tanári állásból, tehát innen kezdve kényszerek vannak. meg egy csomó más kisebb dolog is.

fidesz maszop dk egykutya 2016.01.17. 22:09:01

@Barkalot: akkor pont a duplája lenne a fizetés, erősen megközelítve az osztrák béreket.

girind1 2016.01.17. 22:09:11

Én már "idősen" kaptam egy jó álláslehetőséget, kihasználtam. Eddig úgy néz ki jól döntöttem. Errefelé a szaktudás és tapasztalat érték, otthon nem, már vénember vagyok a munkaerőpiacon.

Aztán a hócipőm is megtelt az erőszakos menedzser nyikhajokkal, akik a saját sz@..ukon kívül nem alkottak semmit, csak az életem keserítették. Ja és az elvárt túlórák kifizetetlenül, a beszólogatások prémiumként.

Teljesen mindegy milyen rendszer van otthon, amíg nem viselkednek az emberek kölcsönös tisztelettel egymás iránt, addig mindig is rossz lesz a hangulat.

Billy Pilgrim 2016.01.17. 22:09:27

@¿Qué tapas hay?: Meg amit az itthoni életbe véglegesen beleragadt okoskodók hisznek.

A napi 8 órában kommentelő hírfüggők világnézete egy dolog, de a másik 99,9% azt látja, hogy a szakközepes osztálytársa épp milyen nyaralásról meg új autóról pakol fel képeket a Facebookra, csak azért, mert ő Magyarország helyett a svédeknél vagy az angoloknál CNC-lakatos.

Ez dönt, nem az itthon ragadtak rettegése az ismeretlen csecsemőevő zombimigránsoktól.

fhdgy 2016.01.17. 22:18:06

@Dragonlady (Bp, Hun): Tényleg nem egy magasztos dolog, ha az ember a saját hazájában nem látja, hogy becsületes munkával meg tud élni!

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 22:30:21

@fhdgy: majd biztos lesz valaki jótét lélek, aki elmagyarázza, hogy hülye vagyok, ha a nettó 110 nem elég nekem :-/

fhdgy 2016.01.17. 22:35:33

@Dragonlady (Bp, Hun): Korábbi hozzászólásodban írtad, hogy a fél család fideszes. Ők legalább "értik", hogy miért nem tudsz nettó 110-ből megérni?

fhdgy 2016.01.17. 22:54:54

@fhdgy: természetesen megérni=megélni

adg 2016.01.17. 23:10:39

@Dragonlady (Bp, Hun): igen erdekes kerdesek ezek. A teljesen keziiranyitott mediaban szarnyra kap egy hir, termeszetesen a nepszavaban, hol mashol, amit az egesz elnyomott media atvesz, zeng tole az internet, a hataratkelon is tobben hirdettek.
Igaz, nagyon hamar megjelenik a cafolata is, de az valahogy nem lesz annyira virulens, pedig ha en lennek a kormany, amelyik teljesen elnyomja a mediat, akkor pont az eredeti nem jelenne meg, vagy ha megis, akkor tizszer akkora erovel nyomnam a cafolatot. Egyedul babette emlitette itt, hogy a hir nem igaz, pedig legalabb otszor olvastam mar.
Es en meg csak otthon sem vagyok.
24.hu/belfold/2016/01/13/felmondtak-a-gyori-korhaz-sebeszei/
Ez csak egy, szamos helyen megtalaltam.

(Kis kitero. Valamelyik korabbi valasztas elott felrolpent a hir, hogy orban ugy megverte a feleseget, hogy korhazba kellett vinni. Kampanycsnd elott kozvetlenul. Erre orban a felesegevel megjelent valahol, nyilvanvaloan nem volt korhazban. Erre kiderult, hogy ez kampanycsend sertes, es ez lett a hir, nem is a veres. Amugy a tema azota is millioszor elojon, hogy a kis aggressziv duce veri az asszonyt, meg szanatoriumba kell zarni neha meg a tobbi. Ebben a borzasztoan elnyomott mediaban. Probalna meg egy ujsag egy igazi diktaturaban ilyen hirt leadni. A szerkesztonek meg a szulofalujat is kiirtanak)

Szoval en keszseggel elhiszek mindent, csak van bennem egy egeszseges ketkedes, ha olvasok valami nagyon zoldet, es erdekel a tema, akkor kicsit utanajarok.
Mar amiota visszaemlekszem, mindig az volt, hogy barmilyen negativ hir azonnal tenykent volt elfogadva, es minden pozitiv hazugsagkent. Azert ennyire nem fekete feher a vilag, sosem ertettem ez. Bar az elmult napokban megtudtam, hogy fogalmam sincs semmirol, meg naiv vagyok.

De nem ez volt a problemam, mert tenyleg szivesen beszelek politikarol is, a gond az, hogy rogton azzal inditva, hogy lenacizzuk akirol beszelunk, valahogy nem teremti meg az ertelmes vita alapjait. Ebbol csak a szokasos naci-komcsi anyad-tied stilusu vita lehet, az meg mit er. Es ha ez zavar, akkor fuhrerhivo vagyok. Erted? Ez a baj, vagy velejeig utalod mint a pestist, vagy fideszbuzi vagy. Az nem is opcio, hogy picit is foglalkozz a kerdessel, es eszrevedd, ha valami esetleg ok, nem csak a hibakat, vagy ugyanez a masik oldalra, vagy a tobbire. Teljesen ertelmetlen igy az egesz, max ugy lehet rola vitazni, mint barmelyik pol forumon.

Ez kb olyan vita, mint a "nekem van igazam, aki mast gondol az nyilvan fasz. Kinek van ellenvetese?"

Nem tudom, erzed-e, mire akarok kilyukadni?

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.17. 23:25:51

@adg: akkor zt benéztem. még nem ért el hozzám a cáfolat, most egy hete sűrűek itt a dolgok. sajnálom, hogy hlyeséget hoztam fel. a tanárok fizetéséről szóló hír igaz. vagy akkor általánosságban az egészségügy állapota, vagy Sándor Mária tiltakozó akciója, vagy amket az anyukás facebook csoportokban írnak emberek a Heim Pálból élő egyenesben.
érteni értelek, igazad is van, a trutyiba én se megyek bele, amit írtam, tartom, hogy a közmédiából propagandatévé lett.
@fhdgy:
azt mondanák kapásból, hogy a szocik alatt is ez volt, és az már mindegy, hogy én azoktól is ugyanígy lábrázást kaptam. az oktatást ráadásul mindkét oldal csak szétverni tudta eddig, pont azzal, hogy átgondolatlanul és egyeztetések nélkül mindenki megcsinálja hűbelebalázs a változtatásait minden kibaszott kományzati ciklusban. de az némely embereknek már magas, hogy lehet mindkettőt utálni.
amikor karácsony után pár nappal előszedtem a kövér beszédet, azt a népesedésit, odáig mentem le, hogy oké, a politikusok aggódjanak a demográfia miatt, és kérjék számon a szaporodást (valamilyn szinten), de ne csak a nőkön akarják leverni, hanem a családokhoz, a párokhoz, a férfiakhoz is szóljon a szöveg, olyan szinten le lettem ugatva, hogy összevissza beszélek, hogy ha nem lett volna mínusz ötszáz fok és persze nem lett volna mellettem a gyerek, akkor bakker kiszálltam volna a kocsiból valahol Vecsés alsó és Lábretekpuszta között és inkább gyalog jövök haza. (nem elég erősek az elveim, tudom.)

fhdgy 2016.01.17. 23:43:43

@Dragonlady (Bp, Hun): Győri orvosok esete tényleg elkapkodott volt, bár nem alaptalan, és ez kiváló indok volt, hogy ezer esettel szemben, amikor igazat írnak, most azt kiabálják, hogy lám hazudnak!

A második részhez: maximálisan megértelek, aki megtapasztalt egy emberibb világot, már nem lesz dróton rángatható bábú! Aki meg nem lát tovább az orrahegyénél, nem is érti a problémát.

Én is ezzel küszködöm, annyi különbséggel, hogy nincsek anyagi promlémáim ( még, de remélem nem is lesz ). Én már idegen vagyok a saját hazámban. Az én esetemben sem értik, hogy miért nem akarok droid lenni.

Hiába magyarázom, hogy én már láttam egy emberibb világot és nem vagyok hajlandó visszasüllyedni.

Azt látom, hogy neked is, nekem is egy választásunk maradt: itt hagyni ezt a bagázst. Én már nem tartozom senkiért felelősséggel, csak emberibb körülmények között akarom leélni a maradék életemet, neked még nagy feladatod van, tiszta szívből sok sikert kívánok hozzá, egy droid mentes világban!

adg 2016.01.18. 00:57:22

@Dragonlady (Bp, Hun): akkor nem teljesen ment at megsem, bocs, koran van meg. Egy szoval sem alltiom, hogy minden jo otthon es a fidesz fasza.
Az ossz problemam annyi, hogy ne azzal inditsunk egy beszelgetest, hogy aki picit is mast gondol, az orbanhivo. Mert ez nem vezet sehova.te is irtad, hogy siman lehet tobbet is utalni egyszerre. Pont erre gondolok. Ennek kiegeszitese az, hogy nem latjuk teljesen binarisan a kepet, es eszrevesszuk, hogy ez meg ez a lepesuk hulyeseg, ennek meg van azert valami ertelme, es nem helybol mindent mindeg elutasitunk egy fasisztazas kereteben. Sot, esetleg meg is beszelhetjuk, ki hogy latja az adott kerdest, mert meg az is lehet, hogy nem en latom jol.
Most nyilvan nem a tanarok keso fizeteserol van szo, de pl a csok-kal kapcsolatban azert volt egy kis egesz ertelmes vita par napja.

A kozmedia meg egy vicc, mindig is szocso volt, es az is marad. Ennek megfelelo is a nezettsege. A kozmedia fuggetlensegeert valo aggodas egy tipikus ellenzeki sport, azok aggodnak most, akiknek teljesen kiegyensulyozott volt balo-bolgar-kalmanolga-nemeth-gyarfas stb. Majd a kovetkezo kormanyvaltaskor meg a fidesz fog aggodni, figyeld meg. Csak jo ideig nem lesz ugye kormanyvaltas, mert az ertelmes alternativa helyett az ellenzek a sajat maga szopatasaval es idiota huhogassal van elfoglalva.
Amugy a magyarnal joval komolyabb kozszolgalati csatornak is mutatnak neha furcsa jeleket, pl a bbc is behasalt parazor amikor ugy kivanta az erdek. A magyarrol meg szerintem mindenki tudja, hogy csak a megfelelo hirek jelennek meg benne.

Kvikveg 2016.01.18. 06:32:38

@fhdgy: Szingli ado: az is jo kerdes, hogy lenne-e korhatar, vagy ozvegy anyam is adozhatna? Engem jo esellyel eluldozne amugy. Kivancsi vagyok eppen mit sunyulnak el mikozben errol beszelunk.

2016.01.18. 10:32:04

@Kvikveg: Mo.-n szinte nincsen olyan nap, hogy ne lenne valami gumicsont. Az átlaghülyemagyar ilyenkor természetesen megossza azonnal fészbúkon, irl pedig azonnal a közbeszéd tárgyát képezi. A menekültáradat pár hónapig egészen jól kitartott, de már ugye a lendülete sincsen meg (azért még a tv2-n megy a meg kell védeni az országot reklám). :))) Mindig be kell dobni valamit a közbeszédbe és a médiába, nehogy az emberek túlságosan sokat gondolkodjanak azon, hogy pl. miért rohad szép lassan szét az ország. Tematizálni a közbeszédet, plusz oszd meg és uralkodj. Ennyi.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.01.18. 16:17:53

Elakarnak menni. Mi ebben a meglepő? Az a meglepő ha valaki nem akar.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.18. 20:42:50

@adg:
simán egyetértünk, csak nekem hézagos az összefüggő gondolatokat és mondatokat generáló tápegységem :-)
Orbánéknak is vannak olyan húzásai, amikkel egyetértek. és kivagyok ettől, hogy ha valaki mondjuk Orbán hívő, vagy Gyurcsány fan, akkor az illető minden tettét és szavát meg tudja magyarázni, hogy az miért volt jó, és képtelen végiggondolni, hogy nahát, én Orbán fan vagyok, de most mégis hülyeséget mondott az ürge.
média ügyben pedig nálam most aligahenm állandóan akasztja ki a biztosítékot a nyilván sok munkahelyet generáló és jó sokba kerülő mindenféle kormányzati sikerkampány összes plakát és stb megjelenése, miszerint Magyarország jobban teljesít és hozzzá a mindenféle részletek. mintha kampányidőszak lenne. mérhetetlenül irritál az az arrogancia, amivel torzítják a statisztikákat, és hopp máris eltűnt félmillió mélyszegénységben élő ember, stb. tehát még csak nem is azt mondják, hogy igen, van ez a probléma, és perpill ezt meg ezt tudjuk tenni a megoldása érdekében, hanem kvázi letagadjuk a pproblémának még a létezését is. meggyőződésem, hogy némelyik elszédültebb fideszes vezér fejében ez tényleg működik is, ő is elhiszi, hogy tényleg így van - ehhez szerintem már valamilyen szinten pszichopatának kell lenni.
na ennyit erről, bocs, nem igazán rád válaszoltam, csak szokás szerint mondom, ami erről eszembe jutott. szerintem értjük egymást.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.01.18. 20:48:57

@Praliné.:
oké, belenyúltam. de az gondolom tagadhatatlan, hogy százával menekülnek az orvosok.

blackhairlady 2016.01.20. 01:21:48

@Kvikveg: anyukad nem single hanem ozvegy. A single ebben a jelenteseben arra vonatkozik aki sosem volt hazas.

2016.01.24. 17:54:39

@BircaHang Média: A közvetlen ok szerintem a remény elvesztése. Elfogy a türelem, elfogy a remény arra, hogy valaha is javulnak a körülmények Magyarországon.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása