oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. december 31. 06:41,  A rózsaszín fehérneműtől a tojásig 196 komment

2015. december 31. 06:41 Határátkelő

A rózsaszín fehérneműtől a tojásig

Teljesen kizárt, hogy szilveszterkor túlkomolykodjam a dolgokat bármivel is, szóval ma pár gondolatban azért visszatekintünk a lassan búcsúzó évre, aztán körbefutunk a világon, megnézzük, hol milyen szilveszteri szokások dívnak – a kommentekben pedig lehet bármiről beszélgetni (nem mintha ez olyan váratlan lenne…), akár arról, nektek milyen évetek volt, vagy milyen meglepő szokásokat tapasztaltatok ott, ahol éltek.

És természetesen idén is várom a szilveszteri fotókat a világ minden sarkából, csakúgy, mint karácsonykor – lehetnek utcai, vagy otthoni képek, buliról vagy terített asztalról, a fantáziátokra bízom. A cím a szokásos hataratkeloKUKAChotmail.com.

svedorszag_sodert_lje_3.jpg

Szóval milyen is volt a 2015-ös év a blog életében? Alapvetően azzal kezdeném, hogy még mindig meglepődöm, hogy jönnek a posztok, a jelek szerint nem fogy el a mesélési, írási kedv, és ez nagy öröm, hiszen a blogot alapvetően mégis csak ez élteti. Ezt vehetitek nem is burkolt biztatásnak.

Idén nagy dolog volt, hogy szép sikerrel debütált az első pályázat is, a Magyarország és én, sokan megírták, milyennek érzik a kapcsolatukat a szülőföldjükkel – olyan sokan, hogy az még engem is meglepett. A pályázat sikerén felbuzdulva hamarosan jön a következő, amiről egyelőre nem árulnék el többet, nekem már van kész ötletem, de nyugodtan szálljatok be ti is az ötletelésbe, soha nem lehet tudni…

Az év vége felé a legnagyobb sikert szerintem az Egy napom… sorozat aratta, remélem, még sokan éreztek kedvet ahhoz, hogy megmutassátok, hogyan telik egy napotok. Nekem a legnagyobb tanulság az eddigi posztokból, hogy ez egy olyan téma, ami nagyon érdekel mindenkit és még ha valaki azt is gondolja, hogy az ő napjában nincsen semmi érdekes, szinte biztos, hogy mások ezt nem így látják. Én nagyon élvezem ezeket a posztokat, szóval mindenkit biztatnék, hogy írjon, fotózzon, vagy készítsen videót!

Egy gondolat erejéig szeretnék megemlékezni azokról is, akik már nem kommentelnek ide, őszintén mondom, hogy egy-két esettől eltekintve nekem mindenki hiányzik, de alighanem ahogyan minden társaságban vannak olyanok, akik lemorzsolódnak, ez itt is elkerülhetetlen. Ami mindig nagy öröm viszont, hogy érkeznek újak, remélem, idén is sokan jönnek majd!

Még egy dolgot, mielőtt nekivágnánk a világ körüli utunknak: ha minden jól megy, a 2016-os év elhozza majd a Határátkelő történetének legnagyobb vállalkozását is, amiről egyelőre nem merek többet elárulni, de ha sikerül, az reményeim szerint nagyon izgalmas lesz!

Ennyit tehát a blogról, és akkor nézzük, hogyan búcsúztatják az óévet a világ különböző részein!

Latin-Amerika

A régióban valamiért komoly jelentőséget tulajdonítanak a női fehérneműknek, Argentínában például vadonatúj rózsaszínt kell viselni, mert ez állítólag vonzza a szerelmet. Emellett feltétlenül szükséges a jobb lábunkkal előrelépni, ami sikert és szerencsét hoz.

A brazilok szerint a fehér szín elijeszti a rossz szellemeket, és az sem árt, ha az óceán partján átugrunk egészen pontosan hét hullámot (a hét minden napjára jusson egy, ugye…), és ezzel párhuzamosan virágokat is szórjunk a vízbe, emellett érdemes erősen szurkolni, hogy ne lökje vissza az óceán, mert az azt jelenti, hogy nem fogadta el.

Chilében is fontos a fehérnemű (mármint szilveszterkor, mert egyébként hol nem…), a Beautiful Chile blog szerzője, Ági szerint „azért kell a nőknek sárga fehérneműt húzni ezen az éjszakán, mert akkor termékenyek lesznek. :) Nem elég, hogy sárga legyen, nem szabad halványsárgának lennie, mert az árulást jelent. Legjobb szín az aranysárga. (…)

A menü itt is malacsült volt, ugyanis itt is ugyanúgy, mint nálunk, azt tartják, hogy a malac az orrával kitúrja szerencsét. Mellé többféle köret és saláta volt. Csirkét szilveszterkor itt is tilos enni, így nagy nevetést okozott, mikor én a sógornőm kérdésére, hogy milyen részt kérek a húsból (ő persze a malacra értette), rögtön rávágtam, hogy csirkecombot. :))) (…)

A vendégek számának megfelelően 1-1 fapálcikára 12 szőlőszemet húztak és a pezsgőzés után a kezünkbe nyomták. A 12 szőlőszem elfogyasztása szerencsét, egészséget és jólétet hoz az Újév 12 hónapjában.

A szőlős botokon túl az asztalon még 12 gyertya égett. Ez is hagyomány. A 12 gyertya közt jó, ha van: kék mely a békét, sárga mely a gazdagságot, piros, ami a szenvedélyt, zöld, mely az egészséget, fehér, ami a fényt, a világosságot, és narancs, ami az intelligenciát szimbolizálja. (...)

Persze kint ekkor kezdődött a tűzijáték. Mindannyian kiszaladtunk, a legnagyobb meglepetésemre a sógornőm egy batár nagy bőrönddel rohant ki. :)) (…) Chilében azt tartják, ha éjfél után egy bőrönddel elszaladsz a sarokig és vissza, akkor nagy utazás vár rád az Újévben. (…)

Ezután jött a szertartás következő része. Az összes ház előtt, vagy pedig 2-3 házanként közösen óriási tüzek gyúltak és egy ember nagyságú bábut égetett el mindenki (vagy simán csak fát). (…) A hagyomány szerint a bábuval együtt elégetünk minden fájdalmat, szomorúságot és bajt, ami ért bennünket az elmúlt év alatt. (...)

A koccintás és szőlőevés után a párom húga egy hatalmas tál lencsével járkált körbe (a lencseevés itt is a gazdagságot és a jólétet hozza az Újévben), és mindenkit megtömött. Mivel a lencsét a hagyomány szerint mindenféle fűszer nélkül, csak sima vízben szabad megfőzni (só nélkül!!!), így mondhatni a malacsült után nem esett jól.” Ha további részletek is érdekelnek, akkor itt elolvashatod a teljes posztot.

Chile mellett Ecuadorban is szokás a bábuégetés, hiszen ez ott is az óév búcsúztatását és az újév köszöntését jelképezi. A férfiak nőnek öltöznek, a bábu özvegyének szerepét játszva el, miközben pénzt „koldulnak” az utcán, hogy azzal mentsék meg az égetéstől a „férjüket”.

El Salvadorban az a szokás, hogy éjfélkor egy tojást törnek egy üvegtálba, majd éjszakára kint hagyják az ablakpárkányon. Reggelre a tojás kissé már összeáll, és amilyen alakot ki tudunk venni belőle, azt hozza majd az Újévben a jószerencsénk. (Itt azért a fantáziának elég jelentős terep jut…)

Guatemalában pontban éjfélkor 12 pénzérmét kell az utcára menve a hátunk mögé hajítani, természetesen úgy, hogy az utcának háttal állunk.

Venezuelában is a fehérneműben hisznek és ott is a sárga a menő, csakúgy, mint Chilében.

Puerto Ricóban nem bonyolítják túl az életet, a lényeg, hogy minél több edényt töltsünk meg vízzel, majd pontban éjfélkor öntsük ki az utcára a bejárati ajtón.

Ausztrália

Az ausztrálok a zajkeltésben hisznek, úgyhogy éjfélkor fogják a különböző edényeket és serpenyőket és azokat ütve vonulnak az utcákon.

Mi a helyzet Európában?

A hollandoknál hagyományosan az oliebollen nevű speciális, cukros fánkot eszik, ami teljesen egyértelműen meghozza majd a szerencsét és pénzt az Újévben.

A skótoknál az úgynevezett „first-footing” dívik, aminek lényege, hogy közvetlenül éjfélt követően mi legyünk az elsők, aki egy szomszédhoz vagy baráthoz bekopogtat. Ilyenkor ajándék is akad, vagy egy pénzérme, vagy kenyér, vagy só, vagy széndarab, esetleg kis whisky, ezek ugyanis pénzügyi sikereket, ételt, jó ízeket, meleget és jókedvet hoznak az újévben.

Ha már a szigetországban járunk, ne hagyjuk ki az angolokat sem, ahol a hagyomány szerint háromszög alakú sütiket kell sütni, ezzel látogatják végig a rokonokat, barátokat. (Már aki, természetesen.)

A spanyolok, csakúgy, mint a chileiek, a szőlőben hisznek, itt viszont éjfélkor kell minden egyes harangütésre egy szemet megenni, ami nem is olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.

A németek a legnagyobb lelki nyugalommal esznek libasültet (ez főleg a Rajna vidékén jellemző), a dánok régi edényeket törnek el a szomszéd ajtaja előtt, ami minden más nap alighanem elég súlyos inzultus lenne, december 31-én azonban kedves gesztus. A lényeg a hangzavar.

Romániában a gyerekek valamilyen gyümölcsfa (lehet cseresznye, szilva, körte vagy alma) ágaival szomszédolnak, mert ez a népszokás szerint gazdagságot, egészséget és boldogságot hoz, pláne, ha meg is csapkodják vele egymást.

Az oroszok és a törökök

Mindkét ország félig Európa, félig Ázsia az oroszok például mákot és mézet esznek, mert ez garantálja a sikert, és a kívánságainkat kell egy darab papírra leírni, amit elégetnek, majd a hamut egy pohár pezsgőbe szórják és még éjfél előtt megisszák.

A törökök is jelentős fehérnemű-hívők csak ők pirosat viselnek, ám a Tede in Turkey blog egy korábbi bejegyzéséből azért az is kiderül, hogy ez a fehérneműs dolog viszonylag újkeletű szokás, semmilyen komolyabb hagyomány nem húzódik meg a hátterében.

„Az őrület a világ más országai után itt is meghonosodott, olyannyira, hogy az idősebb generációt is elérte, és az év utolsó napjaiban mindenféle korosztályt látni, amint a piros fehérneműs polcoknál válogat.

Házibulik, utcai fesztiválok, tűzijáték, piros bugyi… nem volt ám ez mindig így, sőt, az ország konzervatívabb részein most sem ez a jellemző.

Néhány évtizeddel korábban egyetlen állami TV csatorna létezett, ami délutántól kezdve sugározta az országos népszerűségnek örvendő színészekkel és énekesekkel elkészített ünnepi műsorokat.

A családok, barátok összejöttek, sütöttek-főztek és otthonaikban töltötték együtt az év utolsó napját. Ahol megengedhették maguknak, sült pulyka került a vacsoraasztalra, és mindenféle ízletes fogásokat elfogyasztva hódoltak a kulináris élvezeteknek.

Folyt a tea, esetleg a gyerekeket kaptak egy-egy kisebb ajándékot, beszélgettek, együtt nézték a TV-t és játszottak. Szinte mindenhol felkerült az asztalra a bingótábla, ami a társasjátékok egy a mai napig népszerű változata.

Éjfél előtt nem sokkal a TV közvetítette az ünnepi lottószámok sorsolását, kifejezetten erre az alkalomra mindenki vett lottószelvényt abban bízva, hogy az újesztendő meghozza a család szerencséjét.

Az együtt eltöltött éjszaka utáni másnap pedig megindultak az emberek, hogy boldog újévet kívánjanak azoknak az elérhető közelségben levő rokonoknak, barátoknak, akikkel nem találkoztak az ünnepnap alatt.” (A teljes poszt itt található.)

Biztos akad még rengeteg dolog, ami kimaradt, vagy amit ti esetleg másként ismertek, ne habozzatok megosztani a kommentekben – szabad a vásár! :)

Ami pedig a legfontosabb: mindenkinek boldog, békés, sikerekben gazdag újévet kívánok, reméljük, mindannyiunknak sikeres és (jó értelemben véve) izgalmas évünk lesz! BUÉK!!

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: szilveszter Törökország Chile

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr708213850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Der echte Weihnachtsmann 2015.12.31. 21:41:30

@diggerdriver: na ez copf ott van a szeren, de nagyon:-)))))))))))

SzZoole 2015.12.31. 21:44:03

@Der echte Weihnachtsmann: annyi kell,nem lehet mindig hust husal enni:)))
Mar igy sem tudok egy nadragot begombolni:)))

Der echte Weihnachtsmann 2015.12.31. 21:44:25

Gyerekek en ugy teli zabaltam magam! Azt hiszem nekem most van ujev! Pedig meg ki kell lönöm egy par raketat es meg DJÖtzi csillagos szamat is meg kell hallgatni meg vagy hatszor ma.

Der echte Weihnachtsmann 2015.12.31. 21:46:08

@Zoole[uk]: a nadrag a hibas, hidd el. Tul forron volt mosva.:-))))))

SzZoole 2015.12.31. 21:50:33

@Der echte Weihnachtsmann: azt mondod,hogy tul forron volt mosva,lehet,mondjuk en a mososzerre gondoltam...:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.12.31. 21:57:32

@adg: "hogy a krokodil nem tud tolatni." Bróhaha, micsoda lúzer...
:-))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.31. 21:58:10

@Der echte Weihnachtsmann:
Ez az az Ötzi amit az Alpokban találtak jégbe fagyva?
Sámándobon játszik?
:)))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.31. 22:00:10

@diggerdriver:
Te meg nem tudsz menni ha négykézlábra állsz és az egyik lábad felemeled. Mekkora lúzer vagy...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Egy kutyának vagy nyúlnak alapból megy.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.12.31. 22:02:19

@P.Elliot: Ketten jönnek ki az erdőből, az egyik futva, a másik medve... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.12.31. 22:08:32

@Muscari: Na, hát aszondom én is.A vizbe rúgott rossz gumilabdák voltak a vizicsigák...Vagy amit az áradás elsodort.
Volt olyan Tisza-túránk, hogy a folyó (inkább tó volt ott) közepén volt egy tábla, hogy "sátorozóhely itt"... :D Képzelheted mi minden sz@rt hozott-vitt a víz.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.12.31. 22:10:52

@diggerdriver: Csak ne bántsad, a kecskeméti plázában van kerámiaboltja, legálisan, számlával adja a sok köcsögöt...Művészember lett.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.12.31. 22:13:00

@Der echte Weihnachtsmann: Nyami! Olyan saslyukat kérek én is, egy vödörrel!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.12.31. 22:30:17

@geegee: Én azt mondtam hogy tisztességes adófizető állampolgár.
Ezt most is fenntartom. Bármelyik politikusnál jámborabb életet élt.

Der echte Weihnachtsmann 2015.12.31. 22:37:54

@diggerdriver: meg ket harom whisky es azon a szinten Leszek:-)))

Der echte Weihnachtsmann 2015.12.31. 23:10:04

@diggerdriver: erre szoktam irni: üdvözlöm a feleseged es a gyerekeimet :-))))))

Der echte Weihnachtsmann 2015.12.31. 23:53:55

@diggerdriver: mi van? Mar csak ketten vagyunk? Na en mindjart koccintok aztan majd jövök!
Neked meg van egy orad:-))))))

Herr Géza 2015.12.31. 23:56:39

Itt vagyok én is... :-)

Herr Géza 2016.01.01. 00:00:04

HÁt akkor nagyon BUÉK mindenkinek !

Bummmmmmm.....

:-)

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 00:00:07

Minden kedves idelatoagtonak kivanok egeszseges, sikerekben gazdag, eredmenyes es nagyon boldog 2016-os esztendöt.

HA! Neked külön köszönöm a faradozasod es hogy elviseltel minket az elmult evben.

BUUUUEEEEK!!!!!!!!

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 00:03:40

@Herr Géza: nem igaz, hogy megelöztel harom kibaszott masodperccel:-)))))))))))))BUEK. Mentem durrogtatni

Herr Géza 2016.01.01. 00:20:51

@Der echte Weihnachtsmann: Aki tud, az tud !!! :)))))))))

Még egysze BUÉK minden kedves embertársunknak és a UK-ben élőknek!!!

:))))))))))

blackhairlady 2016.01.01. 00:25:31

@Muscari: Remelem jol erzed magad a buliban :)

blackhairlady 2016.01.01. 00:28:35

@Der echte Weihnachtsmann: Ilyen asztali bigyo nekem is kell grillezni :) Nagyon guszta minden!

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 00:32:15

@Herr Géza: na ezzel jova tetted a harom sec.-öt:-)))))))))))))))

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 00:33:53

@ladyamerica: tenyleg jo, föleg a sajt alatta a talkaban.
Nalatok mikor lesz kocc.? Meg vagy öt ora, nem?

SzZoole 2016.01.01. 00:36:29

@Herr Géza: neked is Gejzukam meg a puhos mafiatelaponak @Der echte Weihnachtsmann: is,meg mindenki másnak:)))

fhdgy 2016.01.01. 00:44:42

@Zoole[uk]: És @mindannyiótoknak:, akik valahol, valahogy velem éreztek: Igen, ez az év már életem orbántalanítása lesz!

Magyar vagyok és fáj, hogy magyarként nem lelem helyem a hazában! Remélem, hogy meglelem a lelki békémet, vagy halálomban, vagy majd ha Magyarország szabad lesz!

Herr Géza 2016.01.01. 00:50:08

@Zoole[uk]: Thanx, de negyed órája azon agyalok, hogy mi az a "puhos" ??

fhdgy 2016.01.01. 00:51:17

@Herr Géza: Ateistaként azt mondom, hogy igen, ÁMEN!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.01.01. 00:56:55

@ladyamerica: Háppersze.Onnan bújik ki a kis sas is, mikor mexületik.

Herr Géza 2016.01.01. 01:00:02

B U É K U K !!!!!!!!!

Herr Géza 2016.01.01. 01:00:56

Helyesen: BUÉK. UK !!! :))))

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 01:03:29

BUEK minden szigetlakonak:-)))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.01. 01:04:51

...és IGEEEEEEEEEEEEEEEEEN.
Megint fiatalabb lettem egy évvel.

Boldog Új Évet Barátaim.

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 01:06:21

@Herr Géza: basszus, elöször azt hittem azt irod BUEK HUK! Gondoltam is, hogy egy Unicummal több volt a kelletenel:-)))))))
HUK! Bocsi

SzZoole 2016.01.01. 01:10:24

@fhdgy: sajnalom,hogy ezt kell megelned nyugdijas korodra.

fhdgy 2016.01.01. 01:18:54

@Zoole[uk]: Nem sajnáltatom magam! Olyan korban voltam hivatásos katonatiszt, amikor nagyon sok tiszttársam igazán a magyar függetlenség, a szabadság híve volt. Én nem leszek méltatlan hozzájuk! Ugocsa non coronat!

adg 2016.01.01. 01:32:37

@Muscari: erdemes elolvasni a kommenteket is. Meg azt a szanalmas hozzaallast az emberek nagy tobbsegetol...

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 01:32:56

@fhdgy: föhadnagyur kerek engedelyt! Te ugye nyögdij elött itt voltal No.-ban, h jol tudom. Gyere vissza ide, itt legalabb nyugtod van.
Orbantalanitani ugy sem fogsz, fogtok tudni,

fhdgy 2016.01.01. 01:37:16

@Der echte Weihnachtsmann: Igen, 2001-től 2009-ig voltam Németországban, megszakítással majdnem hét évig. Orbántalanítani nem tudok, de legalább nem legitimálok! A becsület nem eladó!

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 01:43:31

@fhdgy: minden tiszteletem a tied.

ja es kerek engedelyt boldog uj evet kivanni neked

fhdgy 2016.01.01. 02:01:23

@Der echte Weihnachtsmann: Kérlek, ne űzz gúnyt belőlem! Ne kérj engedélyt! Ha szíved van, jogod van!

Én is voltam fiatal, nekem is voltak eszményeim!

Változik a világ, de az eszmények maradnak! És hidd el, nem voltam egyedül! Magamat megtagadhatnám, de őket soha!

Apám, huszárként, végigharcolta a háborút, őt végképp nem tagadhatom meg! Mi nem ilyen Magyarországról álmodtunk!

blackhairlady 2016.01.01. 04:47:55

@Der echte Weihnachtsmann: Meg csak 9.45 van. Es mar almos vagyok :)))

kronikas 2016.01.01. 09:37:19

De vajon, akarnak-e a magyarok szabadok lenni, felelősséget vállalni, szorgalmasan tanulni, fejlődni egy életen át? Mikor a nyomják Krahácsot hozzáállás sokkal egyszerűbb s kifizetődőbb, mikor a főnök kegyeinek lesése gyorsabb karrierrel kecsegtet? Szerintem, tapasztalataim szerint a többségnek Sztálin kell, Rákosi, Kádár, Orbán, aki igér mindig s jó hinni... s mennyivel egyszerübb... Népet leváltani nem lehet. Nekem is fáj, de a többség inkább a csőcselék vezérét választja, ski ostort csattogtattat, mint egy modern államférfit. Szerintem.

Határátkelő 2016.01.01. 10:44:38

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Hát akkor még egyszer BUÉK mindenkinek! Holnap jön egy szilveszteres poszt, akinek van fotója, rövid sztorija, ilyesmi, az minél hamarabb küldje el emailben, hogy össze tudjam rakni! :))))

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 11:50:00

@fhdgy: jo reggelt, boldog uj evet!
Ugyan, nem akartam en gunyt üzni, belöled, csak poenkodtam. Ne haragudj meg erte! Es le a kalappal az erzeseid elött, komolyan.

adg 2016.01.01. 11:54:09

@Der echte Weihnachtsmann: @geegee: @kisrumpf: @P.Elliot:
Fiuk, lanyok, ime a megoldas:
kepkezelo.com/images/slienrq3pwm6chv2xrxj.jpg

Egy kicsit lehet, hogy tenyleg nehez volt. De legalabb latjatok, hogy a krokodil nem jatek, es kivaloan el tud bujni, szoval ne menjetek a viz szelere ott, ahol nem szabad. :)

Es akkor meg bemutatom Brutust, az ot es fel meteres krokit a szomszedos Adelaide riverbol, hajokirandulasokon szoktak etetni, turistalatvanyossag. kb 70-80 eves, ami eleg szep kor. Hianyzik egy laba es a fogai jo resze mar, de azert nem szivesen talalkoznek vele a vizben.
(A krokodilok eletuk vegeig nonek, csak kis erdekesseg. Es abban hasonlitanak a medvere, hogy ha az o teruletukon talalkozunk veluk, akkor ok dontik el, hogy eletben maradunk-e, nincs beleszolasunk. :D )
Szoval Brutus: www.tourismtopend.com.au/images/operators/adelaide-river-cruises/833224a.jpg

@ladyamerica: Miert ne? Ha mar senki nem nyerte meg, vegulis Te kerted egyedul. :DD
Privatban kuldj egy cimet, es jovo heten, vagy azutan feladom. Kb 5-7 cm atmeroju tenyer, ujjakkal es kormokkel. Jo lesz? Vagy lehet farok is, az is olyan 10 cm koruli szokott lenni. A lab erdekesebb szerintem, de ha nagyon morbidnak talalod, akkor lehet farok. :)
Jar hozza kis tanusitvany, hogy legalis szarmazasu, es lehet postazni is.

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 12:07:47

@adg: fasza! Arra is gondoltam, de aztan elvetettem, inkabb fadarabnak neztem.

Masodik kep: csak ennyit tudok hozzafüzni: azt a picsaba:-))))))))

Te tenyleg irhatnal mar egy ilyen termeszet posztot! Nagyon sok keppel persze:-)

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 12:10:58

@adg: na szerencses "USA Lady":-))))))))))
Te inkognitoban biztos Krokodil Dundee vagy !

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2016.01.01. 12:15:41

@adg: Még mindig Brutus hatása alatt állok... Nos igen, itt ilyen nincs.

Írhatnál még. Szerintem posztként. Mert itt elvész.

adg 2016.01.01. 12:18:49

@Der echte Weihnachtsmann: Olyan lelkesen probalkoztal, hogy a zsuri dontese ertelmeben vigaszagon neked is megiteltetett egy kulcstarto. Farok vagy lab? Kuldj egy cimet te is privatban. :)

Jo az a Brutusz gyerek, mi? Majd mostmar mi is elmegyunk hamarosan meglatogatni. Ugorj at a hetvegen, elmegyunk egyutt, hozd a csaladot is, ha van. :)

fhdgy 2016.01.01. 12:29:38

@Der echte Weihnachtsmann: Jó reggelt és boldog új évet kívánok! Boldoguljon mindenki, ahogy tud!

Én csak az engedély kérésre utaltam, amikor kértem, hogy ne gúnyolódj! Persze, nem vettem komolyan a dolgot.

Egyébként szolgáltam olyan helyen is, ahol egy étkezdében evett a teljes állomány. Honvédtól alezredesig. Teljesen természetes volt, hogy ha ült az asztalnál egy honvéd és jött egy ales, másutt nem lévén hely, akkor "Jó napot kívánok! Jó étvágyat! Megengedi, hogy ide üljek?" Szóval, bár katonatiszt voltam, de nem volt jellemző a "kérek engedélyt" viselkedés. Mindez 1977-1982 között volt. Hogy csak szerencsés voltam-e, vagy sem, már nehéz eldönteni!

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 13:08:11

@fhdgy: na akkor szent a beke:-))

Erdekes amit irsz! En a "rendszervaltas" utan voltam sorallomanyban, igaz a hatarörsegnel, de ott eleg kemenyen vettek ezt a " kerek engedelyt" dolgot.
Igaz, az alapkikepzes alatt mar (talan ennyit meg elarulhatok), a felderiteshez kerültem, ott mar lazabb volt minden. Tehat 24 oras eltav, civil engedelyt stb. Ott meg aztan vegig csinaltam olyan dolgokat, amit meg a tisztek is megirigyeltek.

Ami viszont erdekelne, a nicked alapjan elvitted fhgy-ig, plane abban az idöben, megis miert döntöttel ugy, hogy elhagyod a palyat?

En maradtam volna szivesen, mert tetszett a dolog, nyomozni, mocskokat elkapni stb. De az akkori ezredesem öszinten es kerteles nelkül felvazolta a helyzetet (lakas, juttatas, stb.) es szamomra az nem volt alternativa.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.01.01. 13:27:33

@adg: Én is gondoltam erre, de még volt ott jó pár másik is... :D
Nekünk meg tedd ki azt a mancsot vagy farkat legalább jépégébe...
:-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.01.01. 13:29:42

@adg: Akkor viszont már én is kérek, de ki is fizetem.Nem tudom, persze hogy lehet ezt megoldani.Paypalom nincs, nem értek hozzá.De utalni azt tudok.Akár otp-n keresztül is.
Tehát hangsúlyozom, én vásárolni szeretnék... :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.01. 13:41:32

@adg:
Valaki elvitte Brútus lábát kulcstartónak…
Gyanús vagy te nekem adg.
:)))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.01. 13:43:22

@geegee:
Képzeld el amikor kibontod a csomagot és ott találod Brútus lábát egy kulcskarikával.
:))))))))))))))

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 13:48:26

@diggerdriver: Brutus laba mar az enyem,:-)))))))) De gondolom vannak meg ott ilyen dögök, valasszatok azokbol. Ha Brutus tud, akkor a masikak is tudnak harom labbal evickelni:-))))

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 13:49:47

@adg: termeszetesen Brutus laba! Elöre is köszönöm:-)))))

fhdgy 2016.01.01. 13:56:49

@Der echte Weihnachtsmann: Hogy miért hagytam el a pályát?

Mert makacsul, esztelen következetességgel ragaszkodtam az elveimhez. Ma már egy kicsit "puhányabb" vagyok, de még mindig átlag felett nyakas!

Én polgári egyetemet végezve ( matematikus lennék ) lettem hivatásos katona, aki a seregben is és utána is, programozóként dolgoztam. Így végül is szakmán belül maradtam, a pályát nem is hagytam el, csak levetettem a mundért.

1977-től 1979 utolsó napjáig Budapesten szolgáltam és bár voltak nehézségek, de imádtam, amit csináltam, imádtam azokat az embereket, akikkel csináltam. Még ma is tartjuk a kapcsolatot, pedig 1982-ben leszereltem, saját kérésemre.

80 jan. 01.-gyel áthelyeztek Fehérvárra, ott sem volt rossz helyem, ott is voltak kiváló kollégák. Részleteket mellőzve, arról volt szó, hogy egy év után visszahelyeznek a régi helyemre. Egy év után viszont nem akartak visszahelyezni. Amikor azt mondták, hogy nem engednek vissza, mert szükség van ott rám, én hallkan megjegyeztem, hogy nem erről volt szó és az adott szó, hát az adott szó. Így 1981. január végén beadtam a leszerelési kérelmemet. Február közepén felrendeltek Budapestre és közölték, hogy mindenki beleegyezett az áthelyezésembe szeptember 01.-gyel, addig szolgáljak tovább Fehérváron, megkapjuk a szolgálati lakást Budapesten, feleségemnek lesz állás stb. stb.

Erre csak annyit mondtam, hogy kettő-három héttel ezelőtt ennek nagyon tudtam volna örülni, de a helyzet az, hogy van egy leszerelési kérelmem.

Ó, az nem probléma, visszavonom és kész, mindenki boldog lesz!

Igen, de én nem vagyok zsaroló és nem vonhatom vissza. Az ezredes mérges volt, de éreztem a tiszteletét. Azzal búcsuztunk el egymástól, hogy bármikor fordulhatok hozzá, a seregtől függetlenül is, és segíteni fog. Sajnos, rá egy-két évre meghalt.

Így kivártam, kötelező volt, az egy évet és 1982. februárral 1.-gyel megkaptam a leszerelési parancsot.

Volt még pár hasonló dolog az életemben, amikor a kimondott szót sokkal fontosabbnak tartottam, mint az előnyöket, amit akkor kaptam volna, ha ...

A lehetséges előnyök között a nyolcvanas években több milliós tételekről is volt szó. Nálam nem szlogen, hogy a becsület nem eladó!

P.Elliot 2016.01.01. 14:00:54

@adg: Hiszen akkor kitalaltam. Errol beszeltem en, a vonal es a ket kis szemecske.
Nem azert irom hogy kellene a kulcstarto, meg rabeszelni se tudna senki de en en tenyleg errol beszeltem. Egy kis mosoly magamnak hogy megtalaltam....
Hanem az a nagy egyszeruen eszveszto. Meg senki sem ijedt meg attol hogy benyul valahogy es leemel valakit a hajorol?En biztosan nem kerulnek elve a karmai, szaja koze, egy gyors massziv szivroham elobb vegezne velem mar akkor amikor ott van de meg hozzam sem nyult.
Te ilyen erdekes allatokat latsz ott es nem irtal errol posztot?
Nahat!

33621 2016.01.01. 15:32:37

@fhdgy: Csak nem nyakas cívis vagy véletlenül?

blackhairlady 2016.01.01. 16:27:36

@adg: Ez most komoly, tenyleg kuldenel nekem ilyet? Hat mindig mondtam, hogy te egy nagyon rendes ember vegy:)

blackhairlady 2016.01.01. 16:29:24

@Der echte Weihnachtsmann: Igy jar aki szepen ker:)
Szivesen csavarogtam volna Mrs. Dundikent az ausztral bozotosban, jo kis kaland lett volna:))Egyebkent egyik kedvenc filmsorozatom:D

blackhairlady 2016.01.01. 16:31:44

@diggerdriver: Szerintem az mar a kibontas elott kiderulne, a doboz merete sem stimmelne mar :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.01. 16:34:51

@ladyamerica:
Nana. Én mint aktív eBay vevő láttam már csodákat csomagolás terén.

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 17:17:31

@ladyamerica: a zsüri ugy döntött en is kapok, bibibi:-))))))))
Ilyen gyönyörü egyenes , korom fekete hajjal nem lehetsz Dundi,:-))))
Nekem a legjobban az tetszett mikor amerikaba került, a varosba.

fhdgy 2016.01.01. 17:30:00

@33621: Ha a civissel Debrecenre utalsz, akkor nem. Ha a civis helyett "kállomista"-t írtál volna, akkor nagyon közel járnál az igazsághoz. Apám református volt és ... és tényleg nyakas!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.01.01. 17:53:15

Hahó, Há, küldtem némi pixelhalmazt, írd már vissza, hogy megkaptad-e, megnyílik-e, stb.Kösz.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.01.01. 17:54:41

@diggerdriver: :D
Abból simán lehetne pörköltet főzni egy kisebb hadseregnek valszeg.Csak gondolom, olyan rágós, öreg lehet a húsa, mint a cipőtalp...

Határátkelő 2016.01.01. 18:13:30

@geegee: Megnyílt, szuper, holnap jön a poszt!

blackhairlady 2016.01.01. 18:56:47

@diggerdriver: Mondjuk az igaz. Itt volt az ajto elott egy bazi nagy doboz a lanyom nevere. Nem hittem el, hogy csak egy kremet rendelt. Es tenyleg, egy tenyerben elfero kis valami be volt csomagolva egy tv-s dobozba:))

blackhairlady 2016.01.01. 18:58:52

@Der echte Weihnachtsmann: Gratulalok a zsuri dontesehez, az alakomrol nem nyilatkozom, es nekem is az egyik kedvencem az a resz. Na meg a tobbi is, igy ma meg is nezem, ugy dontottem:)))

P.Elliot 2016.01.01. 19:02:46

@ladyamerica: Biztosan kifogytak a kis dobozokbol es ezert abba csomagoltak amibol volt sok.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.01. 19:57:38

@ladyamerica:
Na erről beszéltem. :))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 20:37:30

@Határátkelő: küldtem egy par kepet nem tudom atment-e. Ket kis videot is küldtem volna de azok nem akarnak atmenni. Valszeg tul nagy terjedelmüek, pedig csak par masodpercesek.

Der echte Weihnachtsmann 2016.01.01. 22:42:37

@diggerdriver: annyira megint nem nagy szam, csak az egyik durrogot vettem fel. A kisebbik videot meg azt hiszem megkapta HA.
De a jövöre valo tekintettel, jo ötlet. Köszi

adg 2016.01.02. 04:22:31

@ladyamerica: Haha, a kapcsolodo jelenet a filmbol: www.youtube.com/watch?v=MH_MObR3G54
Aah, boldog '80-as evek...
Na mindegy, ez a kroki, amelyik le akarja akasztani Sue nyakabol a kulacsot, termeszetesen nem igazi, de a filmben szerepelt egy valodi allat is, amelyik itt lakik jelenleg Darwinban, a Crocosaurus Cove vagy micsoda nevu helyen. Tobbszor lattuk, szep peldany.

Hova szeretned a labat kapni? Kuldj cimet privatban.

adg 2016.01.02. 04:32:27

@P.Elliot: Oh, valoban? Azt irtad, jobb felol a harmadaban. Es ott is vannak hasonlo dolgok, de ez pont a kozepen van a kepnek, ezert gondoltam, hogy nem erre gondoltal. Bocsanat.
Legkozelebb, ha ilyenem lesz, bekockazom a kepet, mint egy terkepet, es akkor majd konnyebb lesz meghatarozni a helyeket.

Nem tud egyebkent benyulni a hajoba, teljesen biztonsagos. Normalisan nem is ugralnak, ezeket etetik, ezert szoktak hozza az ugralashoz. Cirkusz turistaknak. Normalisan a krokodil csak eluszik a csonak vagy hajo mellett, nem ugrandoznak.

@Der echte Weihnachtsmann: Brutus labat nem adom, megkinlodtam vele, amig leloptam rola. :)

@geegee: Jo, lehet rola szo. Ha lenne paypalod, az kb ingyen lenne. Kuldj egy cimet te is privatban. Farok vagy lab?

blackhairlady 2016.01.02. 04:41:28

@adg: Neztem a filmet ma a Netflixen, meg mindig szurkolok Suenak, hogy a kulacs gyozzon :)) Holnap majd megnezem a masodik reszet, ma foci volt a program a csalad tobbi tagjanak.
Bar csak viccbol irtam, hogy kuldjel, de ha mar ilyen szepen felajanlottad akkor elfogadom:DDD A cimemet kuldom privatba. El ne aruld itt, hogy csak kamuztam itt es nem is az USAban elek:)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása