oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. október 23. 06:44,  Iskola és beilleszkedés Ausztriától Svédországig 70 komment

2015. október 23. 06:44 Határátkelő

Iskola és beilleszkedés Ausztriától Svédországig

A bevándorlásnak (legyen az Európai Unión belüli, vagy kívülről érkező) leginkább kitett országokban az iskolák kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minél sikeresebben integrálják a gyerekeket az oktatási rendszerbe. Legutóbb a svéd kormány gondolta úgy, hogy még mindig lenne mit javítani a helyzeten. Ebből kiindulva arra gondoltam, ma kicsit körülnézhetnénk pár országban, hogyan miként próbálják segíteni a gyerekek iskolai beilleszkedését.

iskola_gyerek_ir_foto_flickr_com_dotmatchbox.jpg

Kezdjük a svédekkel, ahol a kormány azzal bízta meg az oktatási hivatalt, dolgozzanak ki olyan módszereket, melyekkel az eddiginél is sikeresebben tudnák integrálni az országba újonnan érkezett családok gyerekeit.

A csomagba természetesen nem csak a különböző kiegészítő anyagok kidolgozása, hanem a tanárok továbbképzése is beletartozik majd, ráadásul a legtöbb külföldi gyerek által látogatott iskolák további segítséget is kapnak.

Mindezen túl 2016. január elsejétől új törvény is életbe lép, a változások egy része a külföldi gyerekek tudásának pontosabb felmérése (és ezen keresztül a számukra leginkább megfelelő évfolyam kiválasztása) lesz, emellett azt is külön kidolgozzák majd, milyen tantárgyakat és mennyi időben kell tanulnia. A tanárok sem járnak rosszul, az átlagosnál nehezebb körülmények közötti oktatást felvállalók magasabb fizetést kapnak majd.

Nézzük akkor meg a magyar határátkelők személyes tapasztalatai alapján, hogy öt európai országban (Ausztriában, Németországban, Angliában, Svájcban és természetesen Svédországban) hogyan állnak az oktatáshoz, mire koncentrálnak, és főleg miként oldják meg a külföldről érkezett gyerekek integrálásának kérdését a hétköznapokban!

Ausztria

Ausztriában rögtön két szempontból is körül tudunk nézni, hiszen akad vidéki és fővárosi tapasztalat is. Kezdjük az előbbivel, Mandula írásának egy részletével!

„A matek - német - angolra fektetnek komolyabb hangsúlyt, ezeken az órákon van egy főtanár és egy asszisztens, aki segíti a főtanár munkáját - mindezt 20!!! gyerekre -, a többi tantárgy nem túlságosan fontos.

A házifeladatot minden nap osztályozzák és beleszámít az érdemjegybe. A gyerekek órai magatartása kifogástalan, maximális tiszteletet élvez a tanár, senki nem venné a bátorságot, hogy órán beszéljen, vagy bármi más fegyelmezetlenséget elkövessen.

Érdekes, hogy a számonkérés előtt 2-3 héttel összefoglalnak, majd amikor tényleg minden tudás megérett a gyerekekben, akkor kérnek számon, de akkor tényleg mindent.

Semmilyen kapcsolatom osztálytárs szülővel nincs, az osztálytársaktól a legminimálisabb segítséget is nehéz elvárni - ha idejöttél, oldd meg magad. Például nem küldik a leckét - ez itt nem szokás.

A tanárok viszont nagyon megbecsülik a szabálytartó, törekvő külföldi gyereket és a törődő, lelkes szülőt - nem egyszer állították példaképnek, hogy a nyelvi hiányosságai ellenére is nagyon jó dolgozatot írt, ill. a házi feladatban is 100%-os teljesítményt nyújtott.

Összegezve a mi iskolai évünket - bár nagyon nehéz volt, és a gyerekek befogadására enyhe közömbösség jellemző - a gyermekem azt mondta, hogy többet nem szeretne Magyarországon iskolába járni, mivel itt minden nehézség ellenére kevésbé stresszes az iskola, és több sikerélménye is van.”

Ez volt tehát egy osztrák vidéki település iskolája, most nézzünk egy bécsi példát Dóri tollából!

„A mi lányunk 2013. március elején kezdte Bécsben az iskolát, mert ekkor költöztünk ki. Még februárban bementem az illetékes „Schulinspektoriatba“ (hivatal) és jeleztem, hogy tanköteles korú gyerekemet szeretném a kerületünkben beíratni iskolába.

A vezető megnézte, hogy hol van hely és megadta az iskolaigazgató telefonszámát. Első félreértésként közölte, hogy nincs hely. Aztán megértette, hogy nem szeptemberre jelentkezünk, hanem azonnalra, mert talán pár nap a határidő és mennie kell a gyereknek iskolába, ha már elmúlt 6 éves.

Kaptunk tőle egy időpontot, ahová a lányomat is vinnem kellett, aki egy szót sem beszélt és nem értett németül. Mondta, hogy a nyelvismeret hiánya miatt menjünk Vorschulklasséba (előkészítő osztály). Ez csütörtökön volt, hétfőn mentünk az iskolába.

Elég sokan voltak sajnos a csoportban és csak reggel 8-12-ig volt tanítás, így túl sokat nem tanult, de pár nap után már volt pár barátnője. Tehát szerencsére nem kellett féltenem és nem érezte rosszul magát.

Az első osztály nem okozott neki gondot, mert Magyarországon már járt iskolába szeptembertől-márciusig, így a betűket ismerte, számolni tudott. Az első komolyabb matek feladatoknál kiderült, hogy ő a legjobb és a gyerekek mindig tőle kértek segítséget.

Szerintem a legjobb, ami történhetett, hogy az első osztály járta kétszer. Nem idősebb az osztálytársainál, mert a Vorschulesok közül sokan 7 évesen kezdték az iskolát.”

Németország

Németországból is két történetünk van, itt is jellemző, hogy próbálnak segíteni a németül nem vagy csak rosszul beszélő gyerekeknek. Először Tonyika írásából idézek, aki két gyerekkel érkezett az országba.

„A kisebbik lány óvodai ballagás után érkezett, a nagyobbik már két osztályt elvégzett otthon. Itt azoknak, akik augusztus végéig betöltik a hatot, menniük kell iskolába, akik novemberig töltik, azok mehetnek.

Nincs klasszikus buktatás, az első két alapozó évet 1-2-3 év alatt is el lehet végezni, azaz van, aki első után harmadikos lesz, de van olyan is, akit második második félévében visszaraknak még egyszer első osztályba. Csak harmadik osztálytól van osztályozás, hangsúly a német, matek, angol tantárgyakon van. Érdekes viszont, hogy nálunk pl. a hittant osztályozzák.

Az elsősnek volt iskolaérettségi vizsgálat, ami elég jól sikerült egy szó némettudás nélkül is, a hölgy mindent, amit csinálni kellett türelmesen elmagyarázott, mutogatott. Többnyire mozgásos feladatok voltak.

A nagynak semmi, egyszerűen egy osztályt visszaugrott, újrajárta a másodikat. Nehezítette a helyzetét, hogy itt a gyerekek első osztály második félévétől tanulnak játékosan angolt, de vette az akadályt.

Mindkettőjüknek volt segítsége a németben. Volt és van a mai napig német, mint második nyelv különórájuk az órarendbe építve heti kétszer, most már csak egyszer.

Erre nemcsak ők, hanem olyan gyerekek is járnak, akik ugyan itt nőttek fel, de az anyanyelvük és az otthon beszélt nyelv nem német (na, ilyen bőven akad), és nem volt elég a 6 év a nyelv megfelelő szintű elsajátításához. Emellett konkrét feladatoknál órákon melléjük ült egy tanító segíteni vagy elvitte őket külön feldolgozni az anyagot.”

A másik németországi tapasztalat Regenbogen révén érkezett egy 3000 fős faluból, Hessenből.

„Van óvoda és bölcsőde is a faluban, és általános iskola az első négy osztályra. Egy osztályban max. 28 gyerek járhat, ha többen vannak elsősök, szétbontják őket két osztályra.

Ha valaki nem tud elég jól németül, akkor „nulladik osztályban” kezd egy szomszédos városban és egy év múlva kezdi az elsőt itt. A nagylány két teljes évet járt német oviba, így jól megtanult németül, elkezdheti simán az első osztályt.

Először 4,5 éves korában kellett bemennünk az iskolába, ekkor jelentkeztünk, hogy igen, ide szeretnénk beíratni a nagylányt. Az ovi utolsó évében, a „nagycsoportban“ minden reggel fél éven keresztül Sprachkurse-t tartott egy óvó néni fél órában.

Itt megtanult olvasni a nagylányunk, mivel például olyan feladat volt, hogy körben ültek, mindenki húzott egy kártyát és a rajta levő szót le kellett betűznie, a többieknek ez alapján ki kellett találni, hogy mi van oda írva.

Az óvoda ebben az évben, ősszel készített egy felmérést a nagylányról, ennek az eredményét elmondták nekünk is. Ezt követően a tanár nénik mentek az oviba, ők is felmérték a gyerekek tudását, ennek az eredményét nem mondták meg.

Tavasszal be kellett menni a nagylánnyal az iskolába. Itt az iskolaorvos megnézte az oltási könyvet, átbeszéltük a betegségeit. Volt hallásvizsgálat, szemészet, gyógypedagógiai vizsgálta is. Egy kis számolás, betűzés, rajzolás, sok beszélgetés, hallás utáni mondat ismétlés. Ezeket nem csak velünk csinálták, a német gyerekekkel is ugyanezek voltak a feladatok.”

Anglia

Ha van ország, ahol az iskoláknak és a pedagógusoknak bőven van tapasztalatuk a külföldről érkezett gyerekekkel, akkor az Anglia. Ugyanakkor Judit tapasztalata szerint a gyerekeket hajlamosak az elején rögtön egy gyengébb csoportban kezdetni, ami nem biztos, hogy a segítségükre válik.

„Ami a tanulásra való ösztönzést illeti, úgy veszem észre, az angol iskola nagyon, talán túlságosan is igyekszik elkerülni, hogy stresszelje a gyerekeket, akiket teljesítményük szerint csoportokba sorolva oktatnak.

A tanárok többsége - legalább is akikkel én találkoztam – nagyon elhivatott, rengeteg időt és energiát áldoz a gyerekekre, minden tárgyi és emberi feltétel adott a tanuláshoz, de nincs igazán nyomás vagy kényszer.

Ez egyfelől jó, mert a gyerekeket sokkal kevésbé viseli meg az iskola, másfelől viszont a nem kiemelkedően okos és/vagy szorgalmas tanulók egy idő után menthetetlenül lemaradnak.

Nagyszerűen ellébecolnak a többi hasonló szinten lévő nebulóval együtt a nekik kijelölt kis csoportban, és ha nem akarnak, egy büdös kukkot sem tanulnak. Ez különösen igaz, ha a gyerek még nem vagy nem jól tud angolul – rögtön beutalják a leggyengébb csoportba, mondván ott jól el lesz, amíg a nyelvet tanulja.

Miután legtöbbször a jobb csoportokban sem túlzottan magasak a követelmények, akinek fontos az iskolai előmenetel, jobban teszi, ha nem engedi, hogy a gyerekét a gyenge csoportba tegyék. Amúgy eddig minden iskolában nagyon rugalmasak voltak velünk, és igyekeztek minden hasonló jellegű kívánságunkat teljesíteni.

Nyilván sokan aggódnak amiatt, hogy a gyerekük, aki ráadásul nem vagy nem sokat beszél angolul, ráadásul még felsőbb osztályba is kerül, ezért igyekeznek rávenni az iskolát, hogy tegye őt vissza egy évvel.

Mi is így kezdtük, de tapasztalatom szerint ez nem szerencsés - egyrészt a felsőbb osztályosok nem feltétlenül (valószínűleg nem) fognak előrébb tartani a tananyagban, másrészt a gyereknek még nehezebb beilleszkednie, ha az osztálytársai mind fiatalabbak nála.

Nem kell izgulni, az itteni iskolák többsége nagyon jól és pozitívan kezeli a külföldről érkezett diákokat, persze van is benne sok tapasztalatuk. Minden magyar gyerek, akivel itt találkoztam, az enyémeket is beleértve, kiválóan megállta a helyét azon az évfolyamon, ahova a születési éve alapján tartozott.”

Rozamami tapasztalata is az, hogy a tanárok megtanulták kezelni azt a helyzetet, amikor az osztályba a nyelvet gyengébben beszélő gyerek érkezik és megvannak az integrációs technikák is.

„Az itteni iskolai jelentkezést a helyi önkormányzatnál kellett megtenni. Nagyon tanácstalanok voltunk a két nagyobb ügyében, a kicsinél adott volt, hogy a két lépésre szemben lévő primary lesz a cél. Sokat mászkáltunk a közelben lévő két secondary school környékén. Leskelődtünk, tapogatóztunk, kérdezősködtünk a férjem kollégáitól. Végül az alapítványi és az állami suli közül az utóbbit választottuk.

Az önkormányzat felé elküldtük a jelentkezést, hamarosan továbbították az iskoláknak, és azok levélben jelentkeztek. Kaptunk időpontot a személyes megjelenésre, egy beszélgetésre az igazgatóval és a szülői kapcsolattartóval (governor), ahol gyerekkel együtt kellett megjelenni.

A legkisebb lányunk egy kicsike primary school (összesen 68 gyerek 6 évfolyamon) utolsó évébe – vagyis hatodik osztályba – kapcsolódott be. Az osztálytársai (12-en voltak) eleinte az újdonság miatt nagy érdeklődéssel fogadták, de amint rájöttek, hogy nem túl „szórakoztató" társaság, eleinte sokszor maradt egyedül.

Néha lehangolódott emiatt, de olyankor sokat beszélgettünk arról, hogy másképpen is lesz majd ez, csak legyen egy kicsit türelmes. Más napokon meg nagyon lelkesen ment suliba, mert például bekerült a neve a golden book-ba pénteken (oda csak valami jó tettért, jó teljesítményért stb. lehet kerülni), vagy, mert épp olyan hét volt, amit élvezettel tanult, vagy csinált. Szerencsére ezekből a napokból volt több.

A tanárok nagyon jól próbálták a másnyelvűséget kezelni, sok olyan játékot játszottak pl. tornaórán, amihez nem kellett feltétlen nyelvtudás. Jó kis kommunikációs táblát készítettek a gyerekkel együtt, amivel eleinte a nehézségek leküzdhetőek lettek. Sokszor megkérték, énekeljen egy-egy magyar dalt, vagy írjon otthon pár soros dolgozatot a magyar diákok hétköznapjairól, vagy arról hogyan, mit tanulnak az iskolában.

Természetesen délután ezek megírásához is kapott segítséget, illetve mi is igyekeztünk a férjemmel bekapcsolódni több-kevesebb sikerrel az ilyen feladatokba. Szereztek neki Magyarországról szóló angol nyelvű turisztikai könyvet, ebből az osztálytársai is láthatták, honnan jött, kapott szótárt.

Külön angol órája kettő volt egy héten, kedden és csütörtökön délután, valamit egy segítő pedagógus asszisztens három hónapon át vele volt, segített neki mindenben.

A legkisebb lányunk elképesztően gyorsan szívta magába a nyelvet. Meglátásom szerint a fordulópont nála február-március környékén jött el, amikor is egyik hétről a másikra kezdett nagyon összetetten beszélni, az addigi tőmondatok helyett.

Ahogy jobban ment a nyelv, egyre inkább jóban lett az osztálytársakkal, hívták játszóterezni, szülinapi bulira. A férjemmel ráfogtuk a legkisebb gyerek gyors haladását arra, hogy annyira szeret beszélni, hogy inkább gyorsan megtanult angolul, csak ne kelljen csöndben maradni.”

Svájc

Svájcot (mint ez már oly sokszor kiderült az elmúlt évek során) lehetetlen egységként kezelni, így aztán Muzsi tapasztalata is Zürich kantonra korlátozódik.

„Ami induláskor nagyon más: nincs válogatás, oda és akkor megy az ember gyereke, ahova és amikor mondják. Nincs hadd maradjon még egy kicsit az oviban... A csoportbeosztás első szempontja a közelség, a többi pedig a minél egyenletesebb demográfiai elosztás: fiú-lány arány, helyi gyerek-idegen eloszlás.

Az első osztály lazább, mint otthon. Míg az első gyerekem Magyarországon járta az elsőt, és totál kikészült, minden este sírt a fáradtságtól, itt a másodiknál észre sem vettük, hogy suliba ment (1 év ovit járt itt).

A tanítóknak nagyon nagy szabadsága van abban, hogyan oktatnak. Angol, tesi, kézműveskedés van csak feltüntetve az órarendben, a többi "oktatás". A tanár, ahogy látja, hogy mire kell a nagyobb hangsúly, arra koncentrál. Sokszor variálnak is.

1-3 év az alsó tagozat, két tanítójuk van. Így van lehetőség az osztott munkára is (csak részidőben van jelen mindkét pedagógus). Van IF (integratív Förderung, alias gyógypedagógia) is, ez a pedagógus is részt vesz egyes órákon. Mivel integráltak a „problémás” gyerekek, velük külön is foglalkozik. A külön foglalkozások mind iskolaidőben vannak, nem raknak a gyerekekre extra terhet.

Az „idegenek” szép számban vannak, nekik van DaZ, vagyis extra németoktatás. Nem mindenhol, de nagyobb helyeken elérhető a bevezető suli is, ilyenbe járt a nagyobbik lányom 5 hónapig is, mert egy mukkot nem értett németül, itt csak az ilyen gyerekek vannak. Nem időre megy, hanem amikor a pedagógus úgy látja, hogy felkészült, már rakják is át a normál suliba.

Mi még járunk magyar iskolába is, a legtöbb anyanyelvhez rendelkezésre áll egy ilyen lehetőség. Ez fizetős, heti két óra, nekünk elég messze is kell menni, de fontos. Ez akkreditált képzés, megvan a tematika, mit kell tanítani, és bizonyítványt kapnak erről is a gyerekek. Ennek a célja a nyelv, a kultúra megőrzése. Írnak, olvasnak, énekelnek, a nemzeti ünnepekről beszélgetnek. A nagyobbaknak van történelem is.”

Svédország

Végül zárjuk be a kört és térjünk vissza a kiindulási pontra, azaz Svédországba, ahonnan mrsmihaly írta meg tapasztalatát.

„Minden gyerek, abban az évben, amikor betölti a 6. évét, elkezdi az iskola előkészítőt. Ez a 0. osztály. Vagyis nem számít bele a 9 osztályos kötelező általános iskolai évekbe, DE ettől még kötelező, naponta 4 óra és ingyenes.

Az összes könyvet, füzetet, ceruzát, tollakat, papírokat, festékeket stb. mindent az iskolában kap meg minden gyerek. Az iskolák fel vannak szerelve laptoppokkal és iPad-del. Van olyan iskola, amelyik minden diáknak megvette már.

Függetlenül attól, hogy milyen a szülők jövedelme vagy munkája, ezt a befizetett adókból finanszírozza az állam, illetve az iskola. Természetesen úgy kell bánni az összeggel, hogy a tanévnyitástól az évzárásig elégnek kell lennie!!!

Az ebéd is teljesen ingyenes ezek alatt az évek alatt. A délutáni napköziben az uzsonnáztatásért már külön kell fizetni a szülőknek. Itt is vannak igényeik a gyerekeknek, sokat beszélgetünk a reklámokról és azok hatásairól a gyerekek fejlődésében.

A napközi díjakról nem tudok mit írni, mert az függ az éves jövedelemtől, és nem az iskola küldi ki a befizetési csekket, hanem a kerületi tanulmányi hivatal. Van családi pótlék, ami gyerekenként 1000 svéd korona körül van, bár ebben sem vagyok egészen biztos.

Azt viszont tudom, hogy 2 gyerek esetén duplázódik, de már 3 gyereknél 3 és fél gyerekre fizet az állam. 4 gyereknél már öt gyerek családi pótlékát küldik a bankszámlára. Ha kevés a család jövedelme, akkor kapnak lakbér hozzájárulást is. Ezt nevezik szociális hálónak, mert mindenki megkapja az anyagi támogatást a létminimumhoz.

Persze azért ezt ne úgy gondoljátok, hogy van 2 gyereked, és egy 200 négyzetméteres házban akarsz lakni, de nincsen rá anyagi kereted, akkor kapsz. Ezt az állam nem finanszírozza.

Viszont azt sem tartjuk igazságosnak, hogy megjelennek nagy családok 5-8 gyerekkel, és mivel egy 4 szobás, normál méretű lakásban nem férnek el, a kerületi szociális szolgálat bérel nekik házat, és fizeti.

Ez azért nagyon szúrja a szemét a svédeknek, és természetesen azoknak a bevándorlóknak is, akik keményen megdolgoznak mindenért, és fizetik becsületesen az adót, hogy legyen miből fizetni a támogatást.”

A moderálási alapelveket itt találod.

(Fotó: flickr.com / dotmatchbox)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás iskola Ausztria Németország Anglia Svájc Svédország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr38012931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2015.10.23. 07:01:05

Hasznos,èrdekes poszt.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.10.23. 08:10:31

"külföldi gyerekek tudásának pontosabb felmérése (és ezen keresztül a számukra leginkább megfelelő évfolyam kiválasztása) " - olyan szép lesz, amikor a 16-17 éves afgán ifjú kanokat berakják a muzulmán szemmel eladósorban lévő kisiskolás szőke kislányok közé :) <3

Sanyi9 2015.10.23. 09:15:31

@Réka ‎: Ez egy realis problema? Sok afgan van Magyarorszagon?

SzZoole 2015.10.23. 10:01:36

@Réka ‎: azt lehet mar tudni,hogy milyen nemzetisegu volt az a valaki,aki nevelo celzattal kardal ment az iskolaba?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.10.23. 10:03:57

@Zoole[uk]: egy arab tanársegédet és egy néger kisfiút ölt meg :(

SzZoole 2015.10.23. 10:05:19

@Réka ‎: ez lett volna a következő kérdésem,de igy mar ertem,koszi:)

Csodabogár 2015.10.23. 10:30:38

Sajnos a svédek csak hivatalosan nem utálják a külföldieket.
Viszont ami a poszt végén szerepel, hogy mi mindent fizet az állam, volt az ok amiért vihar sebesen otthagytam anno Svédországot. Szociális hálóból már nagyon elegem volt akkoriban itthon, nem akartam hasonlóba kerülni.
Tudom a gyerekeseknek, alkoholistáknak, drogosoknak és mindenkinek aki szeret az államra támaszkodni, egy álom a svédországi lét, nekem nem volt az.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.23. 10:58:47

Ebből is látszik a "fejlett nyugat" hihetetlen butasága...

A legjobb beillesztési módszer: ha nincs ilyen!

A külföldi gyerek kezdettől egyenlő mindenkivel az iskolában, legfeljebb van neki pluszban külön nyelvi óra. Minden másban ugyanaz. Esetleg az első félévben nem feleltetik, hiszen nem tudja a nyelvet még.

Ez készteti a gyereket arra, hogy felzárkózzon.

Minden más, külföldisimogató "felzárkóztatás" valójában csak azt éri el, hogy a külföldi gyerek ne zárkózzon fel, ugyanis így meganulja, hogy ő a VIP-gyerek és nem kell tanulnia.

Minden gyerek kiváló helyzetfelismerő és lusta. Ha a gyerek meglátja, hogy speciális jogai vannak, ezekhez fog ragaszkodni a végsőkig. Azaz pl. nem fog felzárkózni, mert észleli: sokkal könnyebb az élete felzárkózatlanul.

Kicsinyiben ez ugyanaz, mint a migránssimogatás. Ahol nagyon simogatják őket, ott okoznak a legnagyobb bajt. Ahol meg kemény kézzel bánnak velük, ott megtanulják hol a helyük.

London2009 2015.10.23. 11:30:29

@Csodabogár: Egyetertek. Ami itt Angliaban is van, egyszeruen hihetetlen. Ha dolgozol es van gyereked, a gatyad is ramegy, hogy kifizesd az 1000 fontos ovodat. Ha nem dolgozol, akkor mindent ingyen kapsz jo forman. Ki szeretnem adni a lakasom ezert nyilvan felvettem a kapcsolatot ingatlanirodakkal, no meg az onkormanyzattal is. Szinte majdnem annyit fizetne, mint barki mas aki berbe szeretne venni. Kerdeztem toluk, hogy megis milyen berloket hoznanak. Raszorultakat, akik nem dolgoznak es nem tudnanak lakbert fizetni es ezert az onkormanyzat segitsegere szorulnak… Kvazi az onkormanyzat kifizeti a lakbert helyettuk. Ami azert felhaborito, mert ebben az orszagban nincs olyan, hogy ha valaki dolgozni akar, akkor ne tudna. Na mindegy, nem is idegesitem magam.

Sanyi9 2015.10.23. 11:35:13

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: vajon mit csinalna ebben a helyzetben a nagy Sztálin?

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.23. 12:03:40

@Sanyi9:

Sztálinnak nem volt ilyen gondja. A bevándorlók szinte 100 %-ban hithű nyugati kommunisták voltak, akik eleve maguk is be akartak illeszkedni.

Ana72 2015.10.23. 12:05:55

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: igen. ahogyan a fehér, heteroszexuális, középosztálybeli, értelmiségi férfi is nehezen mond le a speciális jogairól.

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2015.10.23. 12:29:02

Svájc plusz: idén kezdte az első osztályt a fiam. Óvoda sajnos elég szerencsétlen volt, az óvónő nem sokat foglalkozott vele, emiatt a nyelvvel voltak nehézségei. A tanárnő ismerte már ebből az évből, emiatt már első nap mondta nekünk, hogy +1 DaZ (Deutsch als Zweitsprache) órát beiktatott neki, csak ő meg a némettanár, hogy minél hamarabb felzárkózzon.
Különleges osztályba jár, ahol első és második osztályosok vannak együtt, összesen 18-an. Ezt megelőzte egy felvételi teszt, emiatt került ide. Tanulnak számítógépen, matekot, írás-olvasást.
Lecke nem nagyon van, úgy hallottam, hogy az a szabály, hogy ahányadik osztályba jár, annyiszor 10 perc ideális esetben a házi feladat.
Minden ingyenes, már szóltak, hogy ne vigyen ceruzát sem, mert azt is kapnak, mindenki ugyanolyat.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 13:15:28

@Csodabogár: "Szociális hálóból már nagyon elegem volt akkoriban itthon, nem akartam hasonlóba kerülni."

Háló és háló között azért hatalmas különbségek tudnak lenni. Pl. a magyar és a svéd ún. szociális háló köszönőviszonyban sincs egymással, de ha jól értem, te a magyar rendszerben éltél évtizedekig, a svédet pedig pár hónap (hét?) után elhagytad.

De észrevettem, hogy sok magyarnak megvan az a képessége, hogy egy adott országról átfogó és mélyre ható képet kapjon szinte percek alatt, nyelvtudás nélkül :-)

"Tudom a gyerekeseknek, alkoholistáknak, drogosoknak és mindenkinek aki szeret az államra támaszkodni, egy álom a svédországi lét, nekem nem volt az. "

Köszönjük szépen, ezt olyan kedvesen és szimpatikusan írtad. Csak picit van önigazolás-szaga. Bár egyik fenti csoportba sem tartozom, de ettől függetlenül kapiskálom, miért nem ment a beilleszkedésed.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 13:28:00

@Ana72: +1

Jól mondod. Csak a többségi vélemény, ugye.

Egyben valaki magyarázza már meg, hogy pl. a magyar (gazdasági, stb.) kivándorlók miért a Lajtán túl lesznek bevándorlók? (Kivétel néhány embert.) Miért nem inkább Albániába, Bulgáriába, Törökországba, stb. akarnak költözni? Ahol láthatóan tudják, hogy kő' az emberekkel bánni, nincs "simogatás" ezerrel.

Miért nem vonzó ez? Az emberek önmaguk ellenségei lennének?

Vagy pont nem?...

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 13:32:17

@Zoole[uk]: Én viszont nem értem a mosolygó smileyt... Gondolom, elírás. Vagyis remélem.

Én a magam részéről extrém módon le vagyok sújtva.

SzZoole 2015.10.23. 13:36:52

@Galaxhopen [Swe]: az mar a koszi utan volt,nem a információ hirértékének szólt,hanem,hogy tájékoztatott.Ennyi.

adg 2015.10.23. 13:39:58

@Galaxhopen [Swe]: Aki mondta, az pont Bulgariaba ment. Bar nem gazdasagi alapon. :)

adg 2015.10.23. 13:41:22

@Csodabogár: "Tudom a gyerekeseknek, alkoholistáknak, drogosoknak és mindenkinek aki szeret az államra támaszkodni"

Gyonyoru csoportositas. Gratulalok.

2015.10.23. 13:54:12

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: Ezen most azért jót röhögtem. Ment mindenki a levesbe, teljesen lényegtelen volt, hogy kinek mi a politikai nézete, v. mi a nemzetisége. Sztálin egy szadista pszichopata volt. Gondolom, nem nagyon szoktál olvasni a Vezér módszereiről.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 13:56:09

@adg: Tudom, ezért is írtam, hogy _kivéve néhány embert_. A gazdasági bevándorlóhoz is odaírtam, hogy stb. (=okokból).

Pont azért írtam, hogy ne kössön belém senki, hogy kizárólagos kategóriákban gondolkodom (ez nem jött be)... Valamint épp hogy _nem_ a néhány ottlakótól várnám a választ :-)

DieNanny CH 2015.10.23. 14:09:02

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes:

Főszerkesztő helyettesként jobbakat mondasz! :-)
Amúgy egyetértek.

adg 2015.10.23. 14:11:50

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes:
Nalunk még kulon iskola is volt, szinte csak a nyelvet nyomtak belejuk koruknak megfelelo modszerekkel. Volt az iskolaban rendes osztaly is, de ott is szinte csak bevandorlok voltak.
A rendszer ugy mukodott, hogy az uj gyerek bekerul ESL osztalyba, csupa jottment gyerek koze. Majd ha az angolja elerte azt a szintet, hogy mehetett a rendes osztalyba, akkor atment oda, vagy a legtobb esetben elment masik iskolaba, ami kozelebb van a lakohelyhez.
Teljesen jol mukodott, nagyon hamar atalltak.

A legnagyobb middleszkulba ment, mert nagyobb volt. Ott az volt az eljaras, hogy eloszor szinten csak angolt tanultak, meg kis szintentartas a tobbibol. (Lanyomnak nem kellett szintentartani, a magyar tanrend joval az ausztral elott jar ebben a korban.)
Szoval, ahogy halad a nyelvvel, folyamatosan vehet fel rendes orakat. Eloszor csak egyet, kettot, majd lassan atszivarog teljesen a rendes osztalyba.

Hogy ez a rendszer jo-e vagy sem, azt nem tudom, de a tanar szerint a legkisebb (7 eves) lanyomnak jobb az angolja, mint a legtobb native gyereknek az osztalyban. Egy evet jart preschoolba, 2,5 napot egy heten, majd egy ev transition (valami elokeszito marhasag), ami meg a bevandorlo gyerekek kozott volt, es most elsos.
A legnagyobbtol pedig 2 ev utan kerdezte meg egy itteni srac, hogy Melbourne-bol valo-e, mert azt hallja a beszeden, hogy nem szuletett darwini. Es csont nelkul felvettek a highschoolba is, annak ellenere, hogy nem oda tartozunk.
A masik ketto is nagyon jol nyomja. Talan annyire nem rossz rendszer ez sem.

Erdekes, hogy mas varosokban az az elterjedtebb, amit irtal. Csak berakjak a gyereket a koranak megfelelo osztalyba, kap egy ESL tanart, aztan hajra. Az is mukodik.
Itt aranyaiban tobb a bevandorlo, lehet, hogy nem lenne szerencses, ha egy rendes osztalyban lenne 8-10 gyerek, aki nem ert semmit, legfeljebb egymast. Vagy mittudomen.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 14:20:00

@Zoole[uk]: Oké, akkor félreértettem.

Mivel kiderült, hogy egy svéd neonáci érdeklődésű férfi volt a gyilkos, őt továbbra is merénylőnek nevezi a sajtó és a közvélemény. Ha az derült volna ki, hogy iszlám vallású bevándorló, akkor innentől kezdve terroristának hívnák...

A norvég Breiviket, aki 77 embert ölt meg 2011 nyarán, szintén nem terroristaként emlegetik - hiszen fehér, norvég állampolgár.

Az a félelmetes, hogy amikor az emberek az ördögöt a falra festik, sokszor maguk változnak olyasvalakivé, akivé nagyon nem kellene :-(

Idén 15 menekültszállást (vagy annak szánt épületet) gyújtottak fel Svédországban - a legutóbbit kedden. Kommentár a Facebook-on ehhez a grafikonhoz:

sverigesradio.se/sida/artikel.aspx?programid=83&artikel=6283376

"Nem értettük meg, hogy amikor _a rasszisták_ a terrorizmus veszélyére figyelmeztettek bennünket a menekülthelyzet kapcsán, az azt jelentette, hogy ők maguk fognak akcióba lépni..."

adg 2015.10.23. 14:21:18

@Galaxhopen [Swe]: Nem kotottem beled, sajnalom, ha igy erzed.
Most elolvastam meg parszor, amit irtal, szamomra nem kovetkezik belole, hogy tudtad. Romlik a magyarom rohamosan.

Sot, ezt sem talalom benne: "Valamint épp hogy _nem_ a néhány ottlakótól várnám a választ"

Na majd reggel elolvasom ujra, hatha frissen jobban fog az agyam. :D

wuaaa 2015.10.23. 14:47:17

@Galaxhopen [Swe]: "A norvég Breiviket, aki 77 embert ölt meg 2011 nyarán, szintén nem terroristaként emlegetik - hiszen fehér, norvég állampolgár."

Breiviket terroristaként emlegetik, még a közszolgálati média is.

Bár lehet, hogy a szuperhamis svéd társadalomnak ez sem tűnik politikailag korrektnek. Meg sem lep. El..szott egy ország.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 16:00:21

@adg: No problem, nem is igazán belém kötésnek érzékeltem, csak _direkt_ beleírtam a kérdésembe minden paramétert, érzékeltetve, hogy tudatában vagyok, hogy néhányan persze ezekbe az országokba vándoroltak be. Úgyhogy a kommentedet, miszerint Birca Bulgáriába költözött, nem éreztem se plusz információnak, se magyarázatnak a kérdésemre. Ennyi.

Persze azt nem írtam eredetileg, hogy csak azok válaszoljanak, akik nyugatra mentek :-), de azért ha valakinek teszem azt Belorusszia a létező világok legjobbika, akkor az sem segít megérteni, hogy _a többiek_ vajon miért nem oda mennek :-)

Nem vettem egyáltalán rossz néven vagy ilyesmi, releváns felhomályosítás továbbra is jöhet...

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 16:22:57

@wuaaa: Ez (és jópár más jelenség) nem az általad annyira imádott svéd társadalomról szól, hanem a fehér ember fensőbbrendűségéről az ún. nyugati társadalmakban. Az összes európai országot, Mo.-t is beleértve.

Apropó politikai korrektség: a svédeknél nem rendőrviccek, hanem norvégokról szóló viccek vannak. Szóval van remény :-)))

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.23. 16:28:59

@adg:

Én 13 évesen úgy kerültem orosz tannyelvű iskolába, hogy gyakorlatilag csak a betűket ismertem meg kb. 200 szót oroszul (ennyit sikerült elsajátítanom oroszul 3 évnyi oroszóra alatt a magyar iskolában), de egy egyszerű mondatot már képtelen voltam összeállítani.

Az első félév végén már tudtam - persze hibákkal még - kommunikálni oroszul, s már megértettem mit írt a tankönyv.

Az iskola egyetlen felzárkóztatási eszköze az volt, hogy míg a normál szovjet gyerekek angolórán szenvedtek, mi fel voltunk mentve az angol alól, s helyette egy szovjet zsidó nő "orosz nyelv külföldiek számára" tárgyat tartott nekünk. Vicces volt, egyszer az volt a feladat, hogy írjunk otthon rövid ismertetést kedvenc írónkról. Én direkt a tanárnő miatt a szintén zsidó Isaac Asimovról írtam, s beleírtam, hogy 3 éves korában a SZU-ból menekült az USA-ba. Aztán a tanárnő hívatott és mondta: "jó a dolgozat, de ilyet nem szabad hivatalosan leírni, hogy valaki menekült a SZU-ból. ennek a politikailag korrekt verziója az, hogy Oroszországban született, majd az USA-ba került, de a menekülés szó szovjetellenes, így nem szabad leíni", majd mosolygott, jelezve, hogy ezt ő maga is ostobaságnak tartja.

2015.10.23. 16:53:29

Nincs gyerekem, de a kollegaimnak van, az iskolarol annyit tudok mondani, hogy ok azt meseltek, hogy az iskolaban nincsenek jegyek, a gyerekek teljesitmenyuk alapjan allatok lesznek, es minel jobb valaki, annal jobb allat, peldaul, a rossz tanulok patkanyok, a jo tanulo meg valami szep, peldaul egyszarvu vagy delfin vagy mittudomen. :D Hat, en szeretnek alapitani egy jogvedo szervezetet a patkanyoknak, csotanyoknak, es egyeb, nepszerutlen allatoknak, akik nem tehetnek arrol, hogy az emberek ilyen modon rangsoroljak es megkulonboztetik oket, kikerem magamnak a pokok es a foldigilisztak neveben, hogy rossz gyerekekhez asszocialjak oket, amikor ezutobbi ketto peldaul kifejezetten hasznos allatok, es patkanyok nelkul se lenne sehol az orvostudomany peldaul, szoval ez egyszeruen felhaborito. Tudom, ez nem tartozik a felzarkoztatashoz, csakugy mondtam. :D

Vezina 2015.10.23. 17:21:04

@Ana72: Na, mesélj, mik ezek a speciális jogok? Például, hogy haláláig gürcölve ő tartja el az őt egyfolytában szapulókat, és kussol?

2015.10.23. 17:21:27

@Galaxhopen [Swe]: Ha ez igaz lenne, akkor nem írna hülyeségeket.

2015.10.23. 17:22:33

@mojyo: Oszt gyereket fogsz vállalni? Ha igen, miért? Ha nem, akkor miért nem? :D

Csodabogár 2015.10.23. 17:36:28

@Galaxhopen [Swe]: 1965. éltem itthon, ősszesen 30 évet. Aztán Svédországban hetet, mert annyi kellett akkor az állampolgársághoz. Én még utlevél nélküli disszidens voltam, illetve 7 évig menekült utlevelem volt, így nagyon kellett egy állampolgárság. Ezek után mentem Svájcba, ahol megtaláltam a helyemet, mert ott nagy sulyt fektetnek az öngondoskodásra és engem még arra neveltek.

2015.10.23. 17:38:49

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: :D Ertem a humort am!!! :D

Egyebkent most elkepzelem, hogy van, es iskolaba jar, de orokolte az en egyik szerencsetlen tulajdonsagomat, hogy peldaul kikeri maganak, hogy csak azert, mert gyerek, es mondjuk lany, neki a ponik kellene, hogy tetszenek, es direkt a csunya allatokat szereti mert mindig mindenben a tobbseggel szemben akar lenni, es a gonosznak drukkol a mesekben, mert a kiralylany unalmas es valakinek a boszorkanynak is drukkolnia kell... viszont utalja a biologiat, vagy kornyezetismeretet vagy mit tanulnak ezek alsoban, szoval nem 2-esre all, hanem "patkany", de mivel neki tetszenek a patkanyok, iszonyu menonek erzi magat, es nem lehet motivalni, hogy poni, vagy delfin legyen, es direkt matekbol is le akarja rontani magat, pedig abbol aztan igazan jo, rozsaszin flamingo, de o krokodil akar lenni :( Aztan behozhatatlanul lemarad, es nem veszik fel az egyetemre, es londoni mosogato lesz, vagy buszsofor Budapesten, en meg alkoholista, hogy megbuktam szulokent!

wuaaa 2015.10.23. 18:00:11

@mojyo: Ejnye, ejnye.... hát ezen múlik? Minek kéne lennie a gyermekednek, hogy te elégedett légy? Úúú... már a kérdés is gáz...

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 18:24:02

@Csodabogár: Biztosan ahány ember, annyi dolgot ért "öngondoskodás" alatt, de az ismeretségi+családi körömben senkit sem ismerek, aki arra várna, hogy az állam megsegítse, szimplán "csak" dolgoznak vagy tanulnak keményen - vagy mindkettőt egyszerre! -, hogy el tudják magukat ill. a családjukat tartani (most, vagy hamarosan). Ha jól értem, nyugdíjat kapsz - ez sem minden országban evidencia ám.

Azt sem tudom, hogy anno milyen pénzbeli és egyéb juttatásokat vágtak hozzád Svédországban, amikor voltak olyan szemetek (bocs), hogy először menekültjogot, majd állampolgárságot is adtak neked.

Az mondjuk biztos, hogy az idők is változnak, a rendszer is.

Én _nem_ menekültként jöttem ki 7 éve, dolgoztam, aztán munkanélküli is úgy voltam egy ideig, hogy nem voltam jogosult a-kassa-ra (munkanélküli segély), tehát a barátom tartott el addig (tudom, ez NEM öngondoskodás...). Amikor beteg voltam, kaptam táppénzt, no de dolgoztam is előtte, tehát ismét semmi extra (feltételezem, Svájcban is van táppénz).

Svédországban is munkából élnek az emberek, bármilyen meglepő. Viszont - az USA-val ellentétben - pl. ha valami súlyos betegség támad meg vagy más miatt munkaképtelen leszel, akkor szerényebben élő svédként sem vág földhöz a kórházi számla. Például. Nem gondolom, hogy ez olyan borzasztó dolog lenne. Az sem borzolja az idegeimet, hogy az adókoronáimból a fogyatékkal élők tisztességes életet tudnak élni. Stb.

... please, jelentkezzen, akit "élősködésre" neveltek otthon.

Vagy aki azt gondolja, hogy csak a svájciak gondolkodnak normális módon.

(Vagy magyarázzátok meg, mit értek már megint félre.)

Fajankó 2015.10.23. 18:28:25

@Réka @Réka ‎:
"amikor a 16-17 éves afgán ifjú kanokat berakják a muzulmán szemmel eladósorban lévő kisiskolás szőke kislányok közé :) "
Akarod mondani a szőke szukák közé :)

2015.10.23. 18:29:44

@mojyo: Hát ez kész. El nem tudom képzelni, hogy milyen lehetsz ittasan. :D

Fajankó 2015.10.23. 18:42:49

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes:
Te már 13 évesen meg tudtad állapítani ki zsidó? Én most sem tudom.

maxval bircaman főszerkesztőhelyettes · http://bircahang.org 2015.10.23. 18:54:43

@Fajankó:

Az oroszoknál ez megállapítható már a név alapján is. Oroszországban a zsidó az elsősorban egy nemzetiség. A szovjet igazolványokban benne is volt mindenkinek a nemzetisége, sőt pl. az osztálynaplóban is a gyerekek nemzetisége.

Csodabogár 2015.10.23. 19:27:20

@Galaxhopen [Swe]: Megnyugtatássodra közlöm, hogy nem vágtak hjozzám semmit. Soha egy fillér segítséget nem kaptam. Volt egy nagyon kevés pénzem, amiből 1 hét tartózkodásra telett. 1 hét után már elmentem bentlakásos cselédlánynak, tudtam németül. Kétszer kiutasítottak harmadszorra adták meg a menekültjogot. Kiutasítás után 48 órával, ott álltak a rendőrők az ajtóban, ahol dolgoztam és laktam. 3 hónap után kaptam munkavállalási engedélyt. Aztán még egy félévig már hivatalosan bejelentve takarítottam. Aztán szereztem bérlakást és már a postgironál dolgoztam. Soha egy órára se voltam munkanélküli sehol! Az állampolgárságot se vágták hozzám, hanem 6 év után jogom volt kérni, miután beadtam a lemondásomat a magyar állampolgárságról. Mindez persze messze a rendszerváltás előtt történt. Az ügyintézés közel egy évig tartott de megkaptam és a mai napig is svéd állampolgár vagyok. Nyugdíjat is kapok, az ott ledolgozott bő 6 év után.
Természetesen a svéd rendszer mindenkinek jó, aki igénybe vesz bármilyen állami juttatást. Legyen az iskola, lakástámogatás, gyerekpénz vagy mit tudom én mi. Volt alkoholista munkatársam, akit kötelezően foglalkoztatnunk kellett, hogy kapjon az államtól fizetést. Egy percet nem figyeltünk oda, már a systemben volt.
Ezek után úgy gondoltam, hogy mindenz én nem szeretném az igen magas adómmal támogatni. Akkor már szabad ember voltam, így távoztam.
Beilleszkedéssel semmi bajom nem volt. A második állásom olyan volt mintha a családom lett volna. Sajnos már mind meghaltak, azóta nem is járok fel látogatóba többet.

DieNanny CH 2015.10.23. 20:02:20

@mojyo:

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Kérlek, mééég! Vidítsd fel a napomat!

DieNanny CH 2015.10.23. 20:07:05

@Galaxhopen [Swe]:

Svájcban, ha nem-állampolgárként szociális juttatásban részesültél, nem kaphatsz még 12 év elteltével sem állampolgárságot. Így tehát, aki ingyenélni jött ide, később nem lesz jogosult szavazni...
:-D
(Ettől függetlenül úgy érzem, minden országban van valamilyen törvény, amiket összeollózva, minden világok legjobbikát lehetne létrehozni...)

2015.10.23. 20:18:28

@wuaaa: Hat ez az! Most kepzeld el, ha meg okos lesz, es felveszik az egyetemre, es utana meg a NASA-hoz vagy agykutatonak, akkor meg nem is lazad, folyton csak megfelel meg teljesit, hat milyen szulo az ilyen akinek a gyereke csak tanul meg dolgozik? Raadasul akkor meg olyan elfoglalt lesz, hogy sose hiv, meg az unokaimat is alig fogom latni mert ahelyett, hogy nalam nyaraljanak, vilagkoruli utra mennek, meg mittudomen. Termeszetesen ha meg nem lesz gyerekem egyaltalan, akkor meg az lesz a problema, ezt meg se kell magyarazni! Az elet csupa stressz!

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 20:47:59

@Csodabogár: Isten őrizz, hogy bárkinek reklámozzam a "svéd rendszert" vagy magát az országot. Vannak itt is gondok, mint ahogy az általad megélt 60-as(?) évek Svédországában is biztosan voltak (nyilván hasonlóak is, különbözőek is).

Viszont az már tényleg jóóó régen volt. Már Magyarország sem az az ország, ahonnan 7 éve eljöttem... kétszer ugyanabba a folyóba nem lehet belelépni, ugye. Nyilván Svájc is változott, változik valamicskét az évek folyamán (természetesen pozitív irányba, gondolom).

Olyan ország, ami objektíven és mindenki számára "tökéletes", egyszerűen csak a mesében van. Kezdjük azzal, hogy nem is tudunk objektív véleményt mondani :-)

Azt el tudom fogadni, ha valaki azt mondja, hogy neki a Föld országai közül pont xy ország a legtökéletesebb. Gratula hozzá, sok boldogságot!!!

... de azt már nem annyira, ha ez a valaki azt is hozzáteszi, hogy aki nem ért vele egyet, annak baj van a neveltetésével és egy semmirekellő szerzet (például). A miértet talán nem kell magyaráznom.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 20:49:58

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: "Minden világok legjobbika" - max. egyes személyekre szabottan tudom elképzelni, hogy te vagy én válogatunk a "menüből". De akkor nem egy világ (ország) lesz belőle, hanem 7 milliárd...

DieNanny CH 2015.10.23. 21:15:52

@Galaxhopen [Swe]:

"Nyilván Svájc is változott, változik valamicskét az évek folyamán (természetesen pozitív irányba, gondolom)."

Sajnos, én úgy érzem, nem. :-(
Túlságosan sok mindenben kell egyre inkább megfelelnie az eu-nak, mert egyre inkább függ tőle.
(Ezt úgy kell elképzelni, hogy mondjuk Mo 98%-ban függ az eu-tól, Svájc 20 éve 5%-ban függött, most meg úgy 20%-ban függ. De ez csak az én meglátásom!)

Galaxhopen [Swe] 2015.10.23. 23:31:01

A "ne támogassuk adónkkal a segélyeken élőket" témájához némi adalék:

orditok.blog.hu/2015/07/16/halalbuntetes_magyarorszagon_893

Avagy amíg egészség van, máshogy néz ki a világ...

macamuca [IHUN] 2015.10.24. 00:14:05

@Galaxhopen [Swe]:
Apósom fél oldala béna. Immár 22 éve.
Pár évvel ezelőtt őt is behívták felülvizsgálatra.....
Ismerve az akkori "lelkes" felülvizsgálati szempontokat komolyan aggódtunk par hónapig ....., de végül az addigi 100 %-rol ""csak"" 67 %-ra minősítették vissza.... (=tehát ő is javult...., de a kapott rokkantnyugdíja nem változott....)

Muscari 2015.10.24. 11:34:04

@macamuca [IHUN]: valószínűleg betöltötte már a nyugdíjkorhatárt, ezért nem macerálták nagyon. Őt már amúgy sem lehetne visszaterelni a munkaerőpiacra, anyukám ugyanígy járt.

snygg panda (törölt) 2015.10.24. 12:18:27

Hat en nem tudom, de nekunk Svedorszagban fizetni kell az oviert, pedig allami, nem magan. Raadasul minden csaladnak egyenileg allapitjak meg a dijat bizonyos hatarokon belul. Mi ertelmisegi szulokent persze nem eppen a legalacsonyabb dijat kaptuk. Meg az orvosnal is kell fizetni valamit azt hiszem, tehat az sem teljesen ingyenes. Bar ez utobbit nem tudom pontosan, mert nem sokszor voltunk orvosnal.

macamuca [IHUN] 2015.10.24. 13:01:31

@Muscari:
Nem maceraltak nagyon=2 hónapig különböző kivizsgalasokra jart.... Es vegul negallapitottak, hogy javult az állapota...., ezert mersekeltek 67 %-ra...., no igen, ez az a határ, amikor még éppen munkakeptelen.... A teljes bal oldala bena (kar, láb, törzs, arcfél, minden). Igy picit erdekes kett volna visszaterelni a munkaerőpiacra, Node a statisztikahoz eleg volt az o esetében az is, hogy a korábbi százalékot csökkentették = ő is "javult", tehat statisztikailag megfelelt az elvárásoknak: igenis indokolt volt a nagyszabású (=országos) felülvizsgálat megszervezése es lebonyolítása, hiszen szinte minden felülvizsgált rokkantnal ""kiderult"", hogy alacsonyabb merteku a munkakeptelensege, mint ahogyan azt korabban megállapították ÉS ami alapján /után rokkantnyugdijat folyositottak neki.... Apósnál ez a csökkentés vegul is nem befolyásolta a kapott összeget, de bizony hónapokig kétséges volt, hogy mi lesz. Mert a valódi cel ez volt: csökkenteni a rokjantnyugdijra kifizetett összegeket, spórolniaz államkasszanak. Mert a kormány az ilyen kis takarékos, mint tudjuk.... Hogy sok-sok ember lehetetlen helyzetbe került? Nem szamit, lényega spórolás, meg hogy a csalókat kiszurjek (hiszen a rokkantak nagy resze csaló, ez volt az alapgondolat, tehat nem lesz gond a kiszuresuk. Es lam, igy is volt, hiszen a statisztika utóbb megmondta, hogy szinte mindegyikük joval kisebb mértékben volt rokkant, mint ahogyan azt korábban megállapítottak , tehat erdemes volt kitalalni-lebonyolítani ez az egeszet. Apósom is javult, a linkelt posztban szereplo nő is, szinte mindenkinek az állapota javult......
Nyugdíjkorhatár: akkor még nem töltötte be, ezert kapott rokjantnyugdijat. Kesobb, amikor elérte az öregségi nyugdijhoz szükséges kort, megigenyelte es megkapta a rendes öregségi nyugfijat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.10.24. 13:52:21

@maxval bircaman főszerkesztőhelyettes: És nem liberálisoztál cseszed!
Tudsz te nagy ritkán ha akarsz!

Muscari 2015.10.24. 14:24:02

@macamuca [IHUN]: anyukámnak ezek szerint szerencséje volt, ő 100%-os volt és az is maradt.

Többek között a közgyógyellátás miatt is lényeges a %, anyósom csak 49%-os és nem kap semmit. A nyáron futottunk egy pár kört az ügyben. Szegény a 80 ezer forintos nyugdíjából több, mint harmincas fizet ki gyógyszerre. A jövedelemhatárhoz kötött közgyógyellátásra öt éve még jogosult volt, azóta viszont lejjebb vitték a határt jócskán, a % szerinti besorolás által meg nem elég rokkant.
Na ennyit a magyar szociális hálóról :-(

Galaxhopen [Swe] 2015.10.25. 08:54:22

@snygg panda: Igen, Svédországban van "vizitdíj" (amit ugye Mo.-n végül nem vezettek be, azt a bizonyos 300 Ft-osat, biztosan emlékeznek jópáran a körülményekre / következményekre is...), az összege régiónként is változik.

Néhány példa innen (délsvéd rész):

rendelőintézeti látogatás (orvos): 160-400 kr
rendelőintézeti látogatás (nővér, stb.): 160-200 kr

- ezekre vonatkozik egy max. összeg, amit ha elérsz, kapsy egz frikort-ot ("ingyenes kártya") és abban az évben (=azon a 12 hónapon belül) többet nem kell fizetned (ez az ún. högkostnadsskydd). Ez az összeg jelenleg 1100 kr.

A kórházi tartózkodás 100 kr / nap (az első 30 napra), 50 kr / nap (a 31. naptól) - viszont erre nem érvényes a frikort (vagyis minden napot ki kell fizetni).

Ingyenes szolgáltatások:
vérvétel, egyéb laborvizsgálat
terhesgondozás
gyerek- és ifjúsági rendelés (18 év alatt)
felnőtt(re)habilitálás (a mozgási- vagy egyéb segítségre szorulókra vonatkozik)
fertőző betegségek kezelése
dialíziskezelés
stb.

A gyógyszerekre is van külön frikort, ott 2200 kr az éves max. összeg, amit fizetni kell (tehát ha valaki sok gyógyszert kell, hogy szedjen és nincs túl jól eleresztve anyagilag, akkor is tudja, hogy milyen költségekre számíthat maximum).

Ha valakit esetleg érdekelnek a részletek:
vardgivare.skane.se/patientadministration/avgifter-och-prislistor/patientavgifter (Skåne)
ill.
www.apoteket.se/kundservice/receptlakemedel-sa-fungerar-det

Ui.: Amikor anno bekerültem itt a kórházba, teljesen sokkban voltam attól is, hogy hogyan fogjuk majd kifizetni a számlát, gigantikus összegeket vizionáltam. Két hónapig voltam bent, lehet számolni. Ki tudtuk fizetni, de nem is az "ingyenes" kategória.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.10.25. 09:01:22

@Galaxhopen [Swe]: és most mindenki elmegy guglizni a svéd korona árfolyamát.
Én is majd kyat -ban adom meg az árakat.
:-/

Galaxhopen [Swe] 2015.10.25. 10:24:48

@Dragonlady (Bp, Hun): Akkor lécci mondd meg, mi a Határátkelő hivatalos árfolyama? Forint? Euró? Angol font? USA dollár? :-)

Nekem konkrétan nem mondanak már semmit a forintban megadott árak ennyi idő után, szerintem más is van így ezzel.

A svéd korona árfolyama jelenleg olyan 33 Ft / 0,08 € / 0,1 £ / 0,1 $.

Bocs, nem akartam senkivel sem kiszúrni (sőt!), de gondolom, igen, akit érdekel, megnézi, aki meg Svédországban lakik - én konkrétan snygg pandának válaszoltam -, annak meg evidens.

Galaxhopen [Swe] 2015.10.25. 10:25:53

@Galaxhopen [Swe]: ... akarom mondani a HÁ hivatalos _pénzneme_ :-)

LittleG (uk) 2015.10.25. 22:51:50

@Galaxhopen [Swe]: azaz szerintem sem igazásgos egy kalap alá venni a drogosokat és alkoholistákat a gyerekesekkel, mint olyanokkal, akik "szeretnek" az államra támaszkodni.

Ha még kérdés, hogy miért, a gyerekes előtte és utána is sokszor dolgozik és adót fizet, a másik kettő inkább csak előtte...

Ha nincs gyerekes, nem lesz aki dolgozzon majd, ha nincs a másik kettő, akkor se?

adg 2015.10.26. 00:41:44

@LittleG (uk): Igy van. Ha nincsenek drogosok meg alkoholistak egy tarsadalomban, az nem olyan nagy gond. Ha nincsenek gyerekesek, az mar okozhat némi fennakadast.
Bar csak az elso 3-4 generacionak nehez, utana megoldodik.:)

LittleG (uk) 2015.10.26. 14:49:40

@adg: ja, nem lesz többet túlnépesedés :)

Galaxhopen [Swe] 2015.10.26. 21:34:50

@LittleG (uk): Te a +1-et adg "Bulgáriába ment, nem éppen gazdasági alapon" c. kommentjére válaszoltad, erre lettem volna kíváncsi, ez mire is vonatkozott.

De akkor lehet, hogy szimplán az én kommentemre akartad válaszolni?...

Amúgy meg ami a drogosokat, gyerekeseket, stb. illető teóriákat illeti, elméletben lehet tökéletes társadalmat alkotni. De azért mégsem vinném ezt el afféle sematikus emberhalmazok felé, mivel a) egyrészt minden sors egyedi (ezalatt azt is értem, hogy nem ritka, hogy a korábban átélt szörnyűségek, pl. bántalmazó szülők, más súlyos trauma miatt negatív spirálba kerül valaki), másrészt b) nyilván vannak átfedések is, pl. léteznek alkoholista szülők is ugyebár...

És ha pl. az ember mozgássérült - vagy szellemileg visszamaradott -, akkor igenis segítségre szorul a társadalom részéről. Pontosabban: nem szabad, hogy amiatt a perifériára szoruljon csak azért, mert az "épek" világában nem képes úgy boldogulni, mint a többiek. Ő tehet-e róla, ha nem jut be a hivatalba, a moziba, nem tud felszállni a vonatra? Vajon szívesen támaszkodik-e másokra, az államra... vajon ő szeret-e ilyen gyakran kiszolgáltatottak lenni? Hát nem hiszem.

LittleG (uk) 2015.10.28. 19:15:17

@Galaxhopen [Swe]: Ja, ellőttem a Válasz erre gombot, eggyel lejjebb akartam volna nyomni, arra hogy

"Tudom a gyerekeseknek, alkoholistáknak, drogosoknak és mindenkinek aki szeret az államra támaszkodni"

Gyonyoru csoportositas. Gratulalok.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása