A címben feltett kérdéssel alighanem sok határátkelő család találkozott már, azaz a kérdés az, azonnal menjen-e az egész család együtt, vagy valamelyikük (a mai poszt szerzője, Eve esetében a férj) menjen egyedül és a többiek majd követik. Ők úgy döntöttek, megpróbálják egy hónap alatt lezongorázni a teendőket és együtt vágnak bele. Lássuk, hogyan sikerült! (A kép útközben készült, köszönet érte.)

„A „szétszakított családok” témához szeretnék hozzászólni. Történetünk: férj, feleség, két iskolakezdő gyerek. Apa szeptembertől munkát kap Münchenben. Gyerekek magyar suliba már beíratva.

Mindenképp követtük volna, a kérdés csak az volt mikor? Egy év apa nélkül itthon, vagy egy hónap alatt kapjuk össze magunkat? Utóbbit választottuk. Tényleg egy hónap alatt végigzongoráztunk mindent. Nem volt könnyű (nagyon nem), de megcsináltuk! Hogyan?

Nem szerettem volna, ha szétszakad a család az új helyzet miatt. Mi értelme van az új lehetőségnek, és a magasabb fizetésnek, ha közben tönkremegyünk bele?

A nagy kérdések

Első körben ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem:

• Az itthoni állásom/karrierem az útjában állna a döntésnek? (Gyesről most mennék vissza dolgozni) Fontosabb, mint a család?

• Ha én majd nem dolgozom egy ideig, meg tudunk élni egy fizetésből?

• Tudunk lakást bérelni? Van elég tartalékunk a bérleti díjra, kaucióra, költözésre?

• Ha nem jönnek be a számításaink, tudjuk úgy csinálni, hogy legyen hova visszajönni?

• Ha nem adjuk el a lakást itthon, akkor is be tudunk költözni a bérelt lakásba?

• Lesz az induláshoz elegendő bútor és egyebek?

• A gyerekeket be tudjuk íratni a nyár végén egy új iskolába? Itt ki tudjuk őket jelenteni? (Most már mondhatom, hogy igen, ne aggódjatok emiatt. Mi augusztusban írattuk be őket Németországban.)

• Lesz elég idő a hivatalos ügyeket intézni?

• Bankszámláinkat érdemes tartani?

• Útlevelek/igazolványok nem járnak le?

• Mindenki egészséges? Lesz idő szűrővizsgálatokra, fogorvoshoz elmenni?

• Nagyszülők meglesznek nélkülünk?

• Autót átnézetni, levizsgáztatni, elvégre hosszú útra megyünk.

• Kit kérünk meg majd, hogy néha nézzen a lakásra és a postaládára itthon?

• Lakásriasztót beszerelni! De milyet?

• Mit csinálok a növényeinkkel?

• Lesz elég időm bepakolni? Van itthon elég doboz és zacskó, és ragasztószalag?

• Hűtőt leolvasztani...de mikor? Romlandó ételektől megszabadulni...

• Meg tudja oldani a lakáskeresést a férjem? Elég lesz rá a szabadnapja?

• Ha meglesz a lakás: Költöztető kocsit rendeljünk horror árért, vagy mi oldjuk meg valahogy?

• LESZ IDŐ MINDEZT ELINTÉZNI?

• Upsz, - nem létfontosságú, de - indulás előtt egy fodrász sem ártana mindenkinek, mert odakint biztos drága. :)

Párat biztosan kihagytam, de a mérleg nyelve így is a költözés fele billent. Ezután nekiültem. Mik az intéznivalók...

Férjem a felmondási idejét töltötte, este járt haza. Így a „nyomozó munka” rám várt. Meg az azt követő ügyintézés is. A böngészésre nem egy éjszakám ment rá. Mert hát a világháló nagy, az információk halmaza meg még nagyobb.

Nincs általános recept

Rengeteg a félig használható, meg a semmitmondó cikk. Olyanokba is belefutottam, amik rég aktualitásukat vesztették. Egy idő múlva csak a nagy kupac káoszt láttam magam előtt, így elkezdtem rendszerezni.

Nincs általános recept, minden élethelyzet más és más, de végül össze sikerült szednem a legfontosabb tennivalókat lépésről lépésre, amit mellesleg egy blogban is leírtam. Talán segítség lehet másoknak. (A külalakkal egyelőre nem volt időm foglalkozni, nézzétek ezt el nekem!)

Őrület volt ez a hónap, meg az azt követő is, de MEGÉRTE! Itt vagyunk. A lakás szép (bár még félig üres), a szomszédok kedvesek. A gyerekek iskolában, férjem az új munkahelyen, én meg tanulom a nyelvet.

Egyelőre jó is, hogy nincs állásom. Így is folyton rohanok, mert a napközibe még nem sikerült beíratni a gyerekeket.

A gyerekek és a kulturális sokk

Ha már gyerekek, egy kis kitérő a sokszor emlegetett kulturális sokk témakörben. Sok ismerőstől hallottam, hogy a gyerekek ilyen könnyen, meg olyan könnyen élték meg a változást. Igen, a gyerekeken nincs akkora nyomás, és felelősség, mint egy felnőttön.

Ám nem szívesen általánosítanék, mert a reakciójuk az ő esetükben is erősen személyiségfüggő. Mindenesetre megkérdeztem az érzéseikről a két saját csemeténket. Ők szintén különböző - bár eléggé hasonló - módon élik meg a helyzetet.

Egyik gyerek vallomása:

„Első nap úgy éreztem magamat, mint egy nyaraláson vagy kiránduláson. Második nap, mintha egy "ufó" lennék egy idegen galaxisban. Harmadik nap meg már nem is gondolkodtam ilyesmin. ...de miért kérdezed ezt tőlem? Olyan régen volt, ki emlékszik már erre?” - mondta mindezt két héttel az iskolakezdés után.

Másik gyerek vallomása:

„Első nap olyan volt, mintha egy új mozifilmet néztem volna, ahol én vagyok a főszereplő. Második nap úgy éreztem magamat, minta a fejemet egy kőbe verték volna. (Elég durva, de tényleg ezt mondta!) Harmadik nap már otthon voltam. Most meg? Nehezen viselem, hogy van egy újabb fiú. Most ő az érdekes a többieknek, ezért irigylem."

Sok sikert és kitartást kívánok Mindenkinek!”

Ebben a hónapban a szétszakított családok témáját próbálom meg körüljárni, remélhetőleg a ti segítségetekkel. Szóval ha ti is átmentetek ezen, vagy most jön majd el ez az időszak az életetekben, írjatok a hataratkeloKUKAChotmail.com címre, biztosan sokaknak szolgál tanulságul!

A moderálási alapelveket itt találod, Németországról pedig itt olvashatsz még több hírt, sztorit, érdekességet.