oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. augusztus 28. 06:42,  Adjunk egymásnak egy új esélyt, Magyarország! 247 komment

2015. augusztus 28. 06:42 Határátkelő

Adjunk egymásnak egy új esélyt, Magyarország!

Tulajdonképpen a mai poszt kapcsán az is érthető, miért ment ki szerzője, Attila, Szaúd-Arábiába, és a magam részéről azt is értem, miért szeretne eljönni onnan. Beilleszkedésről ebben az esetben nem nagyon lehet beszélni, kultúrsokkról annál inkább, így aztán a Magyarország és én pályázatra érkezett írás végkövetkeztetése sem annyira meglepő.

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. 

cim_27.jpg

„A történetem keretét az adja, hogy egy éve költöztem ki Szaúd-Arábiába dolgozni, és hamarosan ismét otthon leszek; hazaköltözöm. Hogy miért? Ennek elsősorban karrier-oka van, biztos sokan tudják, hogy gazdag olaj-országról van szó, viszont ha az önmegvalósítási igényeidet fel kell adnod a pénzkereset oltárán, felborulhat a lelki egyensúly, és lehet, nincs az a pénz, amiért tovább maradnál. Talán lesznek sokan, akik vitatkoznak ezzel, de következzen a történet, ami részben magyarázatot adhat az okokra.

Bő másfél éve szűnt meg a munkahelyem Magyarországon, és 8 hónapnyi keresés, százas nagyságrendű beadott jelentkezés, minimális számú megkeresés és nulla ajánlat után úgy láttam, hiába a nyelvek és évtizedes szakmai tapasztalat, Magyarországon lehet, hogy nem vagy csak nagyon nehezen terem babér.

A legfinomabb visszajelzés – ha egyáltalán kaptam – a „túlképzett” jelző volt. Talán ha fele ennyi idős lennék, mint vagyok, de hasonló tapasztalattal és minimális bérigénnyel (amúgy 3 gyermekem van), lenne esélyem.

Az elhelyezkedés nehézségei

Csalódott voltam és dühös: miért nem tudok a szülőhazámban elhelyezkedni? Általában elmondható, hogy ma Magyarországon a meghirdetett állásokra robotokat keresnek.

Legyen fiatal, de legyen azért 2-5 éves tapasztalata (sőt, olyat is láttam, ahol pályakezdő igazgatót kerestek), szóval legyen formálható, alakítható végrehajtó, zsoldos. Nem jó, ha van önálló gondolata, mert akkor a lojalitása is kérdőjelessé válik.

Magán az interjún még véletlenül sem szabad kreatívnak, feltűnőnek, meglepőnek vagy szokatlannak tűnni. Azt kell mondani, amit az interjúztató hallani akar: mindent megcsinálok, amire utasítanak. A leginkább a szakmai tudást nézik, amit azonnal hasznosítani tud a cég.

Tudjuk, hogy nem így kéne; valójában a képességeket vagy tapasztalatot kellene megvenni és megtanítani a szakmát, de ez sokba kerülne rövidtávon, ezért ma ez fordítva működik; ha kiderül, hogy rossz képességű vagy kiállhatatlan személyiségű az alkalmazott, majd lecserélik másikra.

A legfontosabb sajnos az életkor (hiánya). Magyarországon nem tisztelik a tapasztalatot, hiába értékes tudás birtokában van valaki, 40 éves kora után szinte esélytelen.

Két tárgyalóképes nyelvvel kb. 1,5 év, anélkül akár 2,5 év is lehet manapság, míg ilyen korban munkát talál az ember, mondják. A HR-esek azt azért tudják, hogy az idősebb, nagy tapasztalatú jelölt dupla annyit fog kérni, mint egy fiatalabb, ezért megelégszenek a negyedannyi tapasztalattal sem rendelkezővel feleannyiért és beadják a keresést elrendelő főnöknek, hogy elég jó jelöltet találtak elég olcsón. (Majd kirúgják, ha nem válik be és nem vesztettek sokat.)

Ha tehát a tapasztalt jelölt – ha egyáltalán eljut odáig – azt találná mondani, hogy elvállalja a munkát a feléért is; nem hiszik el, hogy tapasztalt és már ki is rostálják. Cseberből vederbe.

Végül a volt munkahelyem külföldi központja keresett meg a szaúdi lehetőséggel; Nyugat-Európából nyilvánvalóan senkinek eszében sincs elfogadni egy állást egy ilyen országban, feladva a helyét, én – hosszas morzsolás után – így tettem. Ismeretlen országban, idegen emberek között, távol a szeretteimtől fogok tölteni hosszú időt. Külföld – Magyarország : 1 – 0.

Figyelnek egymásra

Fogalmam sem volt, milyen ez a világ, milyenek az emberek itt. Nyugaton szinte mindenki fejében csak a sztereotípia él, hogy olajban gazdag és négy feleség engedélyezett.

Ezzel szemben alig két hét alatt kellemes (munka-)kapcsolatokra tettem szert és egy év alatt is csak őszinte érdeklődés övez a helyi (kisvárosi) közösség részéről, mint messziről jött ember. Azért, mert itt az emberek még figyelnek a másikra, odafigyelnek arra, amit a másik mond. Lehet, hogy kulturálisan nem értik vagy nem értenek vele egyet, de a fő, hogy tisztelettel vannak a másik iránt.

epulet_1.jpg

Azt kell mondanom, hogy az otthoni általános érdektelenség és rosszindulat után ez nagyon pozitívan érintett. Jó, persze, belemehetnék abba, hogy az egyébként extrém konzervatív muszlim társadalomban lényegében a férfiak egymás lelki társai, és hogy ennek mi a mélyen gyökerező oka.

Mégis csupa érdeklődést kaptam, és amikor érezték, hogy ez az idegen őszinte velük, maguk is megnyíltak. Itt az adott szónak súlya van. Nem könnyű alkudni például, de kötelező, és ez nem csak valami bazári játék turisták számára, és talán nem átverésre megy, hanem megint csak tisztelet a másik iránt, hogy komolyan veszem az üzletet.

Itt sose hallod, hogy majd a bíróságon találkozunk. Az emberek megbeszélik a dolgokat, igyekeznek megegyezni, békés úton rendezni a vitás ügyeiket. Itt az ügyvédeknek nem terem sok babér, ha magánvitáról van szó. Ha nem sikerült valamiért megegyezni, a város öregei elé viszik a dolgot, akik – alaposan meghallgatva a feleket – végül is a családok kezébe adják a javaslatukat, elsimítani nekik kell. Ez állítólag a legtöbbször sikerül. 

Férfi-nő kapcsolatok

Igaz, hogy szigorúnak tűnhetnek a társadalmi érintkezés szabályai, például a házasságkötés terén, a férfi-női kapcsolatok korlátozásával, de ez is, mint oly sok más dolog a családok egymás iránti tiszteletén alapul (az adott, és kritizálható női egyenjogúság mellett, persze).

Nem történhet meg olyan, hogy az egymás számára kiválasztott két fiatal – visszalépve a házasság lehetőségétől, mert esetleg nem olyanra számított, mint akit bemutattak neki (erre mindenkinek joga van) – nyíltan becsmérelné a másik nem-kiválasztottat. Nem jött össze, hallgat róla, kész.

Persze a mindennapokban a nemek közötti kapcsolat leginkább úgy nyilvánul meg, hogy a szupermarketben, ha a gondolák közt egy nővel találnám szembe magam – lesütöm a szemem, és megfordulva elmegyek onnan; majd pár perc múlva megveszem, amire onnan van szükségem.

no.jpg

Amikor elvittek két múzeumba is minket, a 100 évvel ezelőtti (szaúdi) állapotokra visszatekintve ismét bebizonyosodott, hogy ez is, mint bármely nemzet, nép milyen kemény harcot vívott a megmaradásért, majd a felemelkedésért, fejlődésért.

A sivatagban régen nem volt más, csak datolya, szöcske és teve, ebből kellett életben maradni. Sajnos, a mai fiatalok, akik csak a néhányadik, de lehet, utolsó generáció, ami az olaj nyújtotta gazdaságot élvezheti, nem kötődik a múlthoz, a hagyományokhoz és a régi értékeket nem becsüli. Ez láthatóan fájdalmas tudat az idősebbek, bölcsebbek számára, akik viszont szívesen osztották meg gondolataikat a messziről jött idegenekkel, kíváncsian várva véleményüket.

Itt máshogy telik az idő

Az itteni emberek szeretnek beszélni, beszélgetni, megosztani egymással gondolataikat, véleményüket. Ez a nyugati emberben türelmetlenséget kelthet, hiszen itt fontosabb maga a beszélgetés, tárgyalás, minthogy egy megadott időpontban végezzünk.

Még egyszer, itt máshogy telik az idő (a határidő fogalma pedig gyakran ismeretlen), ami néha kellemes, néha viszont idegesítő is tud lenni. Ha hozzászoksz (és nem feltétlenül kell hasonulnod is), egész jól elboldogulsz, mert megtanulsz türelmes lenni.

Kulturális sokk?

A tapasztaltabbak két dolgot mondanak. Az egyik, hogy minden nap úgy kelj fel, hogy felkészülsz arra, amire nem lehet felkészülni. A másik az, hogy ne fáraszd magad azzal, hogy folyton a magad kultúrájához hasonlítod az ittenit. Ez ilyen, így működik, így halad az idő, ilyenek a kapcsolatok, légy türelmes az emberekhez, a kultúrához, légy befogadó és elfogadó, ekkor megtalálod az utadat benne. Külföld – Magyarország : 2 – 0.

Aki dolgozott valaha expat-ként egy olyan országban, helyen, ahol a rekreáció és kulturálódási lehetőségek korlátozottak (szinte nincsenek), tudni fogja, miről beszélek.

Elvégzed a munkád a munkahelyen, majd bezárkózol az apartmanodba, eszel, alszol, talán megnézel egy filmet a TV-ben (nagy ritkán van valami jó), olvasol esetleg (könyvek bevitele tilos!).

Ebben az országban olyan, hogy közösségi- és kulturális élet, nem létezik. Tilos a nyilvános zene és tánc, nincs mozi és színház, nincsenek kiállítások. Tiltott az alkohol (nem mintha ez feltétele volna a kellemes kikapcsolódásnak), de nincsenek kocsmák, kávézók, közösségi helyek sem.

Éttermeket ugyan találsz, de oda csak az általában üresen kongó „singles´ section”-be térhetsz be, mert a családi részbe tilos a bejárás az egyedülálló férfiaknak.

konferencia.jpg

A hétvége a legnagyobb szenvedés. Mivel nincs hova menni; az egyedüli kimozdulási lehetőség, hogy beülsz az autóba, beteszed a saját (nyugati) zenéd – hiszen a privát szférádban azt hallgathatsz, amit akarsz – és hajtasz 200 kilométert. Ilyenkor is óvatosnak kell lenned; minden piros lámpánál és minden katonai ellenőrzőpontnál le kell tekerned a hangerőt, nehogy véts a szabályok ellen.

Így aztán bármikor, amikor hazajutottam Magyarországra, kiéhezetten vetettem magam bele a kulturális lehetőségek élvezetébe; mozi, koncert, színház – mindez nagyon hiányzott és még hangsúlyosabbá is vált (bár korábban is nagy kultúra-fogyasztó voltam), hogy Magyarország, ezen belül Budapest, a szülővárosom milyen kellemes és színvonalas kulturális élettel is rendelkezik. Külföld – Magyarország : 2 – 1.

Mi, a fura idegenek

Egyik este 10-től éjjel 2-ig egy búcsúban voltunk (itt éjjel vannak a közösségi rendezvények, nappal túl meleg van ehhez, a kisgyerekek vígan szaladgálnak ilyenkor éjjel, hogy másnap aztán végigaludják a nappalt), ahol mindent végigmutogattak nekünk, mindent végigkóstoltattak velünk, tevegelnem is kellett, és végül a polgármesterrel és a teljes városvezetéssel együtt iszogattunk arab kávét és arab teát egy hagyományos beduin sátorban szőnyegeken kuporogva, ahogy dukál. Mi voltunk a “fura idegenek”.

Mikor megkérdezték tőlem, hogy merre van Magyarország és hogy sok teve van-e nálunk, először is nagyon meglepődtek, hogy teve az csak az állatkertben látható, de megnyugodtak, hogy ló azért van pár.

Kiderült, hogy sokan nem értették, mi az a Hungary /ˈhʌŋɡəri/ és amikor mondtam: magyar, rögtön felderült az arcuk, hiszen így már értik: ‘ál mádzsár’. Jól esett magyarnak lenni, idegen földön csupán ezzel tiszteletet kivívni. Az ember a saját hazájában nem lehet próféta. Külföld – Magyarország : 2 – 2.

Egyedül nem jó. Szép dolog a komoly expat teljesítmény, büszke is vagyok arra, amit ebben az idegen országban sikerült létrehozni a munkámmal, befektetett energiámmal.

A feladat az volt, hogy indítsunk el egy iskolát, egy szakképző intézményt a szaúdi állam kérésére, nyugati oktatási modell és gyakorlat szerint. Ezt sikeresen elértük, működik, és sokkal jobb állapotban hagyjuk itt az oktatást, mint ahogyan a kezünkbe adták egy éve.

Hiányzik, hogy valami hasonlót csináljak otthon, létre tudjak hozni valamit, miközben újra együtt lehetek a szeretteimmel, a családommal. Adjunk egymásnak egy új esélyt, Magyarország, hazaköltözöm.”

Akit megfogott Attila története és többet is olvasna tőle, az a blogján teheti meg.

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Szaúd-Arábia Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr177736726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ana72 2015.08.28. 17:43:03

@Idegen Alattvaló: köszönöm a választ. Nagyon érdekes területtel foglalkozol, de Európában erre nincsen kereslet? Úgy értem, nem Magyarországon :) Ahová vihetnéd a családot is, pl.
(mondjuk, egyébként újabban itthon is gyakran hallani, h nehogy már a nyugatiak (vö EU) mondják meg nekünk a ... bármit is)

tanato 2015.08.28. 18:00:03

@LittleG (uk): Férjüket követve arab országba mentek és nem érezték jól magukat.na volt egy nagyon jó barátom ,kollégiumi szoba és évfolymatársam anno 77-83-között.Ahmednek hívták Jemenből/akkor még dél Jemen/jött.Hét évig járt együtt egy magyar tanárképző főiskolás lánnyal.Nagy szerelem volt,viszont a végén a lány csúnyán átverte,otthagyta mert a végzés után nem vállalta be az arab világba költözést.Szegény Ahmed sokáig depressziós volt emiatt,ő úgy érezte hogy házasság lesz belőle.Na ápolgattuk a lelkét amíg rendbejött.Végül hazatérése után egy jemeni lányt vett feleségül,aki szintén orvos volt ő meg Moszkvában végzett.Azóta egy nagy adeni kórház igazgatója lett. Ez a történet jutott eszembe a beírásodról.

Shanarey 2015.08.28. 18:23:52

@Megnevelő Ember:

Facebook csoport, jól hangzik de főleg Magyarországon, nem sokat érne, arra a célra amire te mondod. A titkos szolgálatokat illetően, pedig csak annyit hogy ők minden fórumot figyelnek, beleértve ezt is.

Ha én lennék az ő helyükben, nekem azért kellene az "okos" telefon, mert ha szükséges, netezhetek általa, használhatom a GPS-t, ha tudni akarom merre járok, és merre kell mennem. A facebook csoport pedig arra jó, hogy megosszák egymással a tapasztalatokat, mire kell figyelni, merre ne menjen stb. Az ő általuk preferált utazási formához ez ideális.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.28. 18:59:26

@Shanarey: Ezt mondom én is. Akkor tehát: mi ebben a hírérték?

nyuszigonosz 2015.08.28. 19:08:50

@Megnevelő Ember: Érdekes kérdés, hogy mi ebben a hírérték: esetleg az, hogy az embercsempészek is elolvassák, és rájönnek, hogy nem tudják öket bárhol a "pampában" csak úgy kirakni, miután beszedték a csempész fuvar díjat, azt állítva, hogy odaértek ahová megígérték, miközben egészen máshol vannak, mint amiért azok fizettek.

Csodabogár 2015.08.28. 19:25:25

@Mirjam2: Az életed történetéről én is lemaradtam, de szerintem is nagyon jó europainak lenni.

ABL CA 2015.08.28. 20:05:54

Lehet hogy az otthoni HR-esek direkt alkalmatlan embereket vesznek fel, hogy legyen kit kirugni, igy nekik ujra kelljen embert keresni. Tulajdonkeppen a maguk munkahelyet feltik, ily modon fenntartva azt.

qkuc 2015.08.28. 20:10:05

@ABL CA: Vagy csak szimplán nem értenek kellően a foglalkozásukhoz, :).

SzZoole 2015.08.28. 20:30:56

@Shanarey: "Facebook csoport, jól hangzik de főleg Magyarországon, nem sokat érne, arra a célra amire te mondod. A titkos szolgálatokat illetően, pedig csak annyit hogy ők minden fórumot figyelnek, beleértve ezt is."
Bar faszbukon nem vagyok rajta,csak ezen a forumon,de mit kezdenek az itt leirt infokal?

"Ha én lennék az ő helyükben, nekem azért kellene az "okos" telefon, mert ha szükséges, netezhetek általa, használhatom a GPS-t, ha tudni akarom merre járok, és merre kell mennem."
Azert ebben nem lennek olyan biztos,ugyanis a 'turistautvonalakon' nemhogy 4G,3G,GPRS de meg terero sem nagyon van.

M. Péter 2015.08.28. 20:47:48

@Zoole[uk]: A GPS működéséhez nem kell internet, vannak olyan alkalmazások, amelyekhez előre le lehet tölteni a térképeket, így lehet navigálni internetkapcsolat nélkül.

DieNanny CH 2015.08.28. 20:49:20

@Megnevelő Ember:

Hát, ha egy közel-keletit kiraknak a dzsundzsásban azzal, hogy az EU-ban van, miközben a teló GPS-e még mondjuk Szerbiát mutat, akkor erre jó.

(Nem értek a GPS-hez, hogy mik az akadályozó tényezők; mert bár itt Svájc közepén légvonalban csupán 2 km-re voltam egy várostól, de tengerszint felett 1800 méteren, a GPS mégsem találta meg önmagát...)

Shanarey 2015.08.28. 21:14:59

@Zoole[uk]:

Nos, az első kérdésedre a válasz, a jó ég tudja, de ez van.
Minden érdekli őket, ezért itt is nézelődnek.

GPS, egy rakás offline program létezik mobilokra, amihez nem kell semmi csak a telefon GPS-e be legyen kapcsolva. nekem is egy ilyen fut a telefonomon.

Az a bizonyos lefedettségi probléma Európa nagyobbik részén nem gond.

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Nekem 10 ezer méteren is működött vagyis a készülékben volt a hiba, avagy olyan szoftver fut a te készülékeden amely adat kapcsolatot is igényel. Ez a 10 ezer méter nem hülyéskedés, a repülőn bekapcsoltam a telefonom GPS-ét, mert szerettem volna tudni konkrétan merre jár a gép. Szegény IGO progi folyamatosan mondta hogy túlléptem a megengedett sebességet, és mutatta hogy a jelenlegi sebességem 483 mérföld / óra.

2015.08.28. 21:21:43

@Shanarey: Mi is ilyen offline GPS-izet hasznalunk az autoban, a ferjem telefonjan van, mukodik a sivatagban (tapasztalat :)).

SzZoole 2015.08.28. 21:21:54

@M. Péter: @Shanarey: Ez igaz,valoban vannak app-ok amik offline modban is mukodnek.

2015.08.28. 21:25:22

@Zoole[uk]: Mit kezdenek az infokkal: pl. megtudjak hogy hanyan, kik es mit terveznek, raadasul befolyasolni is tudjak az esemenyeket ha sikerul a sajat embereiket beepiteni a csoportba, csak ennyit... Sosem volt konnyebb dolguk a titkosszolgalatoknak mint most, mikor szinte minden kommunikacio interneten zajlik.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.28. 21:27:13

@Zoole[uk]: Szerintem itt az alapvető kérdés az, hogy honnan lett hirtelen ennyi "menekültnek" pénze az "embercsempészekre". Ha erre megvan a válasz, akkor a "minden menekült okostelóval járkál" típusú cikkek már nem is olyan érdekesek.

Az egész egy nagy színház, minden mozdulat jól begyakorolt forgatókönyv szerint zajlik, de azért a közvélemény megharapja a sztorit. Persze ehhez az is kell, hogy a "kiszivárogtatott információk" által megfelelő irányba legyenek terelve.

Amúgy a 9/11-es színdarab után ki hisz el bármit is a sajtónak?

SzZoole 2015.08.28. 21:34:49

@Mirjam2: Emlekszem 2011 augusztusara,hogy mi tortent itt Anglia szerte,az is a faszbukon terjedt futotuzkent,hogy legkozelebb melyik shopping centert raboljak ki a fiatalok.
Aztan meg a rendorok az alapjan gyujtottek be oket.
Ne de nem is Ez erdekel engem,hanem ,hogy a HA.-n szerzett infokal mit kezdenek?

SzZoole 2015.08.28. 21:38:38

@Megnevelő Ember: Na errol sok tortenetet tudnek meselni a '90 evekbol.Szabolcsi vagyok,nyiregyhazi,a majmozas nagy uzlet volt akkoriban,sok zoldhasu dodot lehetett keresni vele

2015.08.28. 21:47:47

@Megnevelő Ember: Olvastad amit @Shanarey: belinkelt, hogy kevesebb mint 2000 euroert el lehet jutni Europaba? Szerinted nincsen par szazezer embernek vilagszerte 2000 euroja? Te eddig ertelmesebbnek tuntel annal mint hogy osszeeskuveselmeletekben higyj. Nincs itt semmi miszterium, egy egesz csomo ember Europaba akar menni, ki ezert, ki azert. Parezer euro vilagszerte nem szamit oriasi osszegnek, nagyon sok ember kepes ennyit megtakaritani.

Shanarey 2015.08.28. 21:48:50

@Zoole[uk]:

A posztok, és a kommentek alapján profiloznak, és keresik a lehetséges "problémás" csoportot vagy személyt a kommentelők között, amely veszélyt jelenthet a Magyar államra, avagy annak tagjaira.

Profilozni nem nehéz, mert sokan vagyunk akik tényleg igazat mondanak magukról, még ha bizonyos személyek, akik több névvel rendelkeznek itt a blog.hu-n, ezt másként gondolják.

2015.08.28. 21:51:03

@Zoole[uk]: Ja, hogy azokkal? Ezt nem arulhatom el, majd idoben megtudod, miert figyeltek teged is a bekaemberek :)))

SzZoole 2015.08.28. 22:02:17

@Shanarey: Profiloznak,ahmm.
Akkor ajanlanam nekik Jerry Gerald rendezeseben,Linda Lovelace foszereplesevel egy igazi '72 klasszikust a Deep Throat-t,azt is jo bö lével,mert lucskosan szeretem:)

SzZoole 2015.08.28. 22:04:43

@Mirjam2: A bekaembereknek is ajanlanam amit fentebb @Shanarey: Is irtam:)
Egyebkent kik azok a bekaemberek?:)

2015.08.28. 22:15:42

@Zoole[uk]: Errol nem beszelhetek...

SzZoole 2015.08.28. 22:27:04

@Mirjam2: Akkor mirol beszelhetsz?

2015.08.28. 22:30:48

@Zoole[uk]: Mar igy is tul sokat mondtam! Ha nem jelentkezek tobbet ma este, az annak a jele hogy elraboltak az ufok.

SzZoole 2015.08.28. 22:34:40

@Mirjam2: Ufok,akkor nem bekaemberek?:)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.28. 23:24:07

@Mirjam2: Köszönöm a bókot! :)

A hangsúly a "hirtelen" szón volt.
Nem az a kérdés, hogy van-e valakinek 2000 eurója elvándorolni (elmenekülni) a hazájából, hanem az, hogy az a milliónyi ember miért éppen most, és miért éppen egyszerre indult útnak? Túl látványos a szervezettség. Ugyanakkor (ha már az összeesküvéseknél tartunk) lehet, hogy éppen ez a trükk. Mi a hordákra figyelünk, hiszen most is erről cserélünk eszmét, miközben a háttérben egy sokkal nagyobb játék előkészületei zajlanak.

Na, hát én többek között ezért nem szoktam politikával foglalkozni. Most is csak azért folytam bele a beszélgetésbe, mert jó a társaság. :)

gabors 2015.08.28. 23:24:22

@Shanarey: "Ha én lennék az o helyükben, nekem azért kellene az "okos" telefon, mert ha szükséges, netezhetek általa, használhatom a GPS-t, ha tudni akarom merre járok, és merre kell mennem."

oszt a "data plan"-t a damaszkuszi uton mar meg is vettek... gondolkodj mar !!!

ingyen wifi-nel talan valamire jo de erdo kozepen ha van is terero azert valami mobilnetre is elo kellene fizetni .. .gondolod hogy AmEx-el csak ugy fizetik ??? Muhahaha

gabors 2015.08.28. 23:24:26

@Zoole[uk]: A duna meg csak jon .....

gabors 2015.08.28. 23:24:28

@Zoole[uk]: A Duna MINDIG jon .....

"Két komment elküldése között várnod kell! " ez jo !!! van mikor orakat varok b+ hogy most akkor irjam-e ujra megette a blogmaci vagy nem MIRE varjak ...???

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.28. 23:55:07

@Megnevelő Ember: huh még egy konteós, kár, pedig elsőre egész értelmesnek tűntél.

adg 2015.08.29. 02:27:30

@gabors: miota kell data plan vagy wifi a gos-hez? Meg elofizetes sem kell hozza, akar egy tabon is megy, vagy egy pda-n, ha van benne gos vevo.

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: "Hát, ha egy közel-keletit kiraknak a dzsundzsásban azzal, hogy az EU-ban van, miközben a teló GPS-e még mondjuk Szerbiát mutat, akkor erre jó. "

Sajnos erre nem jo. A csempeszek akar a tenger kozepen is kirakjak oket, ha ugy gondoljak. Sok ezren haltak mar meg igy. Nem sok tere van a reklamacionak. Ha magukban vannak, nem csempez hozza okek, akkor jo tajekozodni, plane erdon mezon keresztul, hogy ne szedje oket ossze a rendor idejekoran. Mondjuk aram ettol meg kell idonkent, meg mas csatlakozo minden masodik orszagban.
Na mindegy, szerintem nem erre kell nekik, csak mar eleve meg volt, mit csinaljon vele.

Shanarey 2015.08.29. 07:50:51

@gabors:

Tán neked kellene gondolkodni, mielőtt személyeskedni kezdesz.
Mondj egy országot, amely az átlag menekültnek útba esik, és nem vehet SIM kártyát mobilnettel abban az országban.
Netán elolvastad azt a cikket, amit korábban linkeltem?

@adg:

A tengeren ez így működik, de a szárazföldön már nem, mert ott nagyobb a rizikó, főleg ha hullákat hagynak maguk után.

©________ 2015.08.29. 08:15:19

@adg: most vettunk egy napelemes toltot a telefonhoz, jol szuperal.
Szerintem mashol is kapni:-)

©________ 2015.08.29. 08:17:53

@Shanarey: mondok: Magyarorszagon csak szemelyivel es lakcimkartyaval vehet.
Igen, prepaidet is.

adg 2015.08.29. 08:27:30

@Honthy Hanna: Oke, ertem, hogy napenergija, de hova dugod be az erdo kozepen? Ott nincs fali csatlakozo aljzat.

Bredpitt Monika 2015.08.29. 08:30:05

Koszonjuk a posztot. Erdekes volt.
Az ember szerintem mar olyan 33 eves korara le van irva legalabbis a versenyszferaban, en igy tapasztaltam. Lehet Jezus a minta.

gabors 2015.08.29. 08:42:13

@Megnevelő Ember: orvosnal voltal mar ???

mondjuk azert indult el a sok syriai mert egy most van nyar ketto most lett annyira veszelyes hogy nem tudtak maradni ... kepzeld valahogy ilyen sokan gondoljak hogy inkabb megprobal valahova menni minthogy deash (foleg he nem szunni mohamdedan) nincs ebben semmi megszervezett dolog ... azonkivul hogy ok is olvasnak hireket BBC Al-Jazira stb latjak hogy van esely .... ha otthon marad elobb utobb kiirtjak ez azert eleg komoly motivaltsagot jelent pont ezert a szogesdrot es hasonlok nem mukodnek...

Fajankó 2015.08.29. 08:42:44

@Sanyi9: Mondjuk inkább úgy, mindig így volt.

Fajankó 2015.08.29. 08:42:49

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

"20 liter 95-ös benzint tudjon venni az órabéréből, mint itt. "

na na.......

Fajankó 2015.08.29. 08:43:02

@Megnevelő Ember:
Ráadásul nem gazdasági hanem politikai menekültek.

2015.08.29. 08:50:15

@Honthy Hanna: Meg szerencse hogy nem Mo.on probalnak meg a menekultek sim-kartyat venni, hanem olyan helyeken ahol nem letezik pl. lakcimkartya (kb. minden mas orszag Mo.on kivul). Viccet felreteve, mindenhol lehet papirok nelkul sim-kartyat venni, van ahol legalisan, van ahol illegalisan. Es egy sim-kartyat kulonbozo orszagokban is lehet hasznalni.

2015.08.29. 08:55:57

@Megnevelő Ember: Ahogy @gabors: kollega mondja, mostanra ertek el a vandorlok egy kritikus tomeget amire a sajto is felfigyelt, de eddig is egyre tobben jottek. A sziriai haboru, a Daesh terjeszkedese, a nyar, es az emberkereskedok tevenyeksegenek 'fejlodese' az ok, illetve az hogy mar rengeteg menekult erkezett meg Europaba, es most hozzajuk probalnak csatlakozni az ismeroseik. Ez minden mas fajta bevandorlasnal is igy szokott lenni: eloszor nehany ember megy eloorsnek, majd mikor ok megvetik a labukat, megindul utanuk a rokonaik es barataik tomege, snowball effect-szeruen. Ugyanez tortenik az Angliaba kivandorlo magyarokkal peldaul.

létkoktél 2015.08.29. 09:44:13

@Megnevelő Ember: Egyetértek, a dolog ott veszti el számomra az életszerűségét, hogy ha ezek az emberek az életveszély elől menekülnek, azaz egyetlen céljuk van, az, hogy folytathassák az életüket ott, ahol már nem lőnek rájuk, mi a frásznak menetelnek el egész Kirunáig, ahol télen -40 fok van, és az égvilágon semmi hasonlóság nincs köztük és az őslakos nép között, ami egy könnyű újrakezdést predesztinálna? Bulgária nem jó? Románia? Vagy bármelyik első olyan ország, ahol munkába tud állni és nem lövik le? Nyilván volt valami munkájuk Szíriában. Mennyivel több az esélye, hogy Németországban munkába tud állni, mint - tegyük fel - Horvátországban? Ja, ott nincs élethosszig tartó segély és nem várják tárt karokkal? Akkor nem lehet, hogy mégis ez az egész folyamat nem feltétlenül egy kaotikus tolóerő (háború) közvetlen eredménye, hanem valamiféle szervezett szívóerőé, "gyertek csak, gyertek, ide gyertek" ? Kinek áll érdekében, hogy ezek a szerencsétlen emberek kifejezetten Északeurópát foglalják el?

@Mirjam2: Amikor a magyar kimegy a másik magyar után Angliába, az azért más, mert rengeteg magyar megy Kanadába, Németországba, Ausztriába és Hollandiába is, és nem egy tömegben, nem egy időben, hanem egy időszakban - a kettő nem ugyanaz. nem viszik őket kamionnal, és nem okoznak káoszt. De ha egyszer csak felkerekedne több százezer magyar és csapatokba verődve lerohanná Londont, miközben meg Lengyelországba egy se tenné be a lábát, a dolog épp a spontán, egyéni jellegét vesztené el. De lehet, hogy én tévedek, és ez a sok ember az egy szál hátizsákjával mindenfelé megy, Albániától Horvátországig, netán sokan közülük megvetik a lábukat a hozzájuk alkatilag nyilván közelebb álló Afrikában, és csak a média tolja túl, hogy mind egy csíkban egy irányban menetelnek egy pontba, mintha láthatatlan erő vezetné őket.
(Semmi bajom amúgy magukkal az emberekkel, csupán annak adtam hangot, hogy a dolgot én sem látom valami spontánnak. Amióta az eszemet tudom, a közel-keleten mindig valami háború zajlik, ez sajnos egy ilyen békétlen környék. A vándorlás mégis most indult be nagyüzemben, szóval ennek más okai lesznek...)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 09:44:21

@Zka: Ha valaki más összefüggést lát az események mögött, mint te, akkor az rögtön "konteós"? Sajnálom, hogy csak eddig tűntem normálisnak a szemedben.

Amúgy pedig mindegy is. Ha túléljük, akkor majd 10-20 év múlva megtudjuk, hogy mit hazudnak ma.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 10:27:58

@gabors: Aha. Tehát itt a nyár, induljunk. Az nem baj, hogy néhány hónap múlva pedig tél lesz, amit esetleg egy táborban kell valahogy átvészelni.

De végül is, a magyarokkal is így volt ez, ugye? Először lelépett három, aztán tíz, és utána minden átmenet nélkül rögtön hatszázezer. Értem.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 10:27:58

@Mirjam2: "amire a sajtó is felfigyelt"

Csak azt ne mondd már, hogy ez az egész csak azért ilyen látványos, mert mutatják a tévében. Amúgy észre sem vennénk, hogy naponta 300 új arc helyett hirtelen 3000 bukkan fel a városban. És milyen érdekes. Mindannyian pont egy időben adták el a nagyi ezüst étkészletét, és az így összespórolt pénzből végre ki tudták fizetni a világi túra árát.

Te ezt tényleg elhiszed?

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 10:27:58

@létkoktél: És azt is tegyük hozzá, hogy a vándorlás nemcsak a Közel-Keletről indult el, hanem Afrikából is. Ezek szerint a nigériai "menekült" is pont ezekben a napokban szabadult meg a családi aranytól, azért van pénze éppen most útra kelni. Még véletlenül sem feltételezhető az a verzió, hogy külső segítséget kapott, esetleg valamelyik kormány pénzeli az akciót. Dehogyis. Hát hogy képzeljük? A WTC tornyokba berepülő gépek is csak véletlenül jártak éppen arra. Ott sem volt semmi szervezettség.

Határátkelő 2015.08.29. 10:30:04

@létkoktél: @Megnevelő Ember: Akkor most már eljött az ideje, hogy jelezzem, eltévedtetek, ez nem a Konteo blog. Nagyon szeretném, ha az összeesküvés-elméletetek inkább ott vitatnátok meg.

Vagy olvassátok el ezt.

konteo.blogrepublik.eu/2015/07/14/menekult-konteok/

Köszönöm.

tanato 2015.08.29. 10:38:26

@Határátkelő: Jogos,nem szabad elvinni a blogot a menekültkérdés irányában,éppen elég baj hogy az egész magyar közvéleményt sikerült ebbe az irányba mozdítani,semmi másra nem figyelnek már.legalább ez a blog maradjon normális,higgadt hisz a ennek a törzsközönsége is gazdasági bevándorló,illetve kivándorló,ahonnan nézzük.

2015.08.29. 10:38:34

@létkoktél: Az ilyen emberekkel / ervekkel nem erdemes vitatkozni, nem is tudom miert kezdtem bele... Azert megprobalom meg egyszer, utoljara elmagyarazni. Evekig csak nagyon elvetve lehetett magyarokkal talalkozni Londonban, mar 2004-tol legalisan lehetett jonni es dolgozni, 2008 korul valsag volt, megis alig jottek. Aztan egyik evrol a masikra eszrevettem hogy barmerre jarok, mindenhol magyar szot hallok. Megvolt a kritikus tomeg, nehany ember akik megvetettek a labukat ott, es egyszercsak elkezdtek jonni az ismeroseik, barataik, rokonaik tomegesen. Persze nem a zoldhataron keresztul, de a jelenseg ugyanaz. Lehet hogy ez neked nem tetszik vagy nem erted, de nagyon hasonlo dologrol van szo mint a 'menekultek' eseteben. Adott volt egy lehetoseg, aztan volt egy olyan fordulopont mikor mindenki hallott rola, a csapbol is ez kezdett folyni, mindenki ismert valakit aki kulfoldon dolgozott stb., kozben beutott a devizahiteles valsag es elindultak az emberek.

Ugyanez tortenik a 'menekultekkel'. Peldaul ahol most lakom, a manager eritreai pasi. Nagyon ertelmes, angolul jol beszelo ember, evek ota dolgozik itt, jo allasa van, de ide nem hozhatja a csaladjat - nem kapnak vizumot - ezert a feleseget es 3 gyereket maximum evente egyszer latja. Ebbe mar belenyugodott, evek ota igy elnek. De most mondta nekunk par hete, hogy hallotta a barataitol hogy Nemetorszagba mentek es ott kapnak letelepedesi engedelyt, lehet majd dolgozni, vinni a csaladjukat. Ezert azon gondolkodik hogy o is megprobalja, hatha sikerul neki es vegul egyutt tudna lenni a csaladja. Most hogy a baratai kepeket toltenek fel a FB-on arrol hogy Nemetorszagban vannak stb., gondolkodik hogy lehet hogy neki is ez a megoldas. Penze van, parezer eurot siman meg tud sporolni az itteni berebol. Nincsen semmi rejtelyes dolog a hatterben, nem ad neki penzt senki, nem az Al Kaida probalja beszervezni. Ez egy olyan ember mint te vagy en, aki dolgozni, elni szeretne, akinek baratai vannak, aki Facebookot hasznal, stb. Rengeteg ilyen ember van meg a vilagon, a boldogulast keresik. Ilyen egyszeru ez. Persze az osszeeskuves-elmeletek sokkal izgalmasabbak mint a valosag.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 10:42:06

@Határátkelő: Na most ez megint mi volt? Ismét olyan témát érintettünk, ami neked személy szerint nem tetszik? Vagy felülről kaptál utasítást, hogy ezt a vonalat gyorsan el kell vágni? Mert ebben a beszélgetésben nem volt sértegetés, anyázás, gyalázás. Egyikünk sem küldte el a másikat melegebb éghajlatra. Beszélgetünk. Ennyi. Már ez is baj?

Írjál kérlek egy félreérthetetlen szabályzatot arról, hogy mit hozhatunk szóba ezen a blogon, és mit nem, mert ez a mostani rendreutasítás, az én véleményem szerint, teljesen indokolatlan volt a részedről.

És ha megkérhetlek, tedd már ki légyszíves ezt a hozzászólásomat, mert a múltkorit valahogy benyelted, pedig én akkor is csak azt kérdeztem, hogy mik a szabályok. Köszi!

©________ 2015.08.29. 10:42:14

@adg: minek a falba bedugni, ha a napból jön a petró????

©________ 2015.08.29. 10:43:32

@Mirjam2: tudom. csak kérdeztél, én meg válaszoltam:)

©________ 2015.08.29. 10:46:24

@létkoktél: pont erről beszélgettem tegnap az emberemmel, és ú ugyanezt kérdezte, hogy miért nem állnak meg az első békés országban.
én erre annyit kérdeztem, hogy ha te lennél ilyen helyzetben, hogy egy oltes ruhaban gyalog elindulsz az ismeretlenbe mindent magad mögött hagyva, akkor már nem mindegy, hogy 5000 kilométert mégy, vagy 6000-et, ha a 6000 kilométer után kifejezetten jólétibb országba érkezel? mert én de.

©________ 2015.08.29. 10:48:46

@Határátkelő:
(csak halkan jelzem, hogy ezzel a témával nincs semmi baj szerintem, pont elfér a mindennapi offok között, sőt, kevésbé off, mint a brit autók kuplungrendszere)

2015.08.29. 10:49:45

@Honthy Hanna: En pont nem kerdeztem toled semmit...

2015.08.29. 10:52:10

@Honthy Hanna: Pontosan, a magyarok kozul sem allnak meg sokan 'az elso bekes orszagban', hanem kivandorolnak pl. Angliaba, Nemetorszagba. Ok vajon miert nem a kozelebbi Bulgariaban probalnak dolgozni? Biztos emogott is rejtett erok allnak...

Határátkelő 2015.08.29. 10:55:53

@Megnevelő Ember: A szabályok ott vannak linkelve minden poszt végén.

Bloggazdaként (miután ez nem egy közszolgálati, adófizetői pénzből fenntartott oldal) talán van annyi beleszólási jogom, hogy megpróbáljam irányban tartani a beszélgetést. Ezekkel az összeesküvés-elméletekkel tele van minden, rengeteg fórumon meg lehet vitatni, valóban szeretném, ha nem erről szólna az egész oldal - ha szerinted ehhez nekem "le kell szólni", azzal nem tudok mit kezdeni.

Azt hiszem, még én sem szóltam bele egyszer sem, hogy mit és hogyan csinálsz a blogodon.

Köszönöm a megértést.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 10:57:00

@Mirjam2: Akkor maradjunk annyiban, hogy az egyik ember hisz Istenben, a másik pedig nem, de ettől még egyik sem normálisabb vagy hülyébb a másiknál.

Béke.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 10:57:09

@tanato: Értem. Tehát ha egy magyar megy el az országból, akkor arról lehet beszélni. Ha egy másik nemzet fia vagy lánya hagyja el a saját országát, arról kussolni kell.

adg 2015.08.29. 11:08:28

@Honthy Hanna: Ertem, hogy a napbol jon, de az te is belathatod, hogy a nap baromi messze van. Tudod te, milyen nehez lenne egy kabel, ami eler a napig?? En nem cipelnem, az hot zicher.

adg 2015.08.29. 11:09:31

@adg: ni, z lett az s-bol, meg ilyet... :)

2015.08.29. 11:09:49

@Megnevelő Ember: Beszelni lehet rola, pl. beszeljunk arrol hogy vajon ki ad a rengeteg kelet-europainak penzt azert hogy elfoglaljak Nyugat-Europat, es ki all emogott... Na kb. ugyanennyire ertelmes a gondolatmenet arrol hogy ki ad az EU-n kivuli migransoknak penzt es miert.

tanato 2015.08.29. 11:10:25

@Megnevelő Ember: Nem kell kussolni,de a menekültkérdés szinte az egész magyar médiát behálózza és negatív,gyűlölködő előjellel.nem hiszem hogy erre itt is szükség van.

©________ 2015.08.29. 11:12:37

@Mirjam2:
akkor nem szeretnéd, hogy a jövőben szólnék hozzád nyilvánosan a nyilvános kommentjeidre?
csak egy szavadba kerül.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 11:13:32

@Határátkelő: Köszönöm a válaszodat! Én sem beleszólni akarok, hogy mit hogyan csináljál "bloggazdaként", csak néha nem értem, hogy mi alapján szelektálsz. De oké, ha te úgy érzed, hogy ez már nem fér bele, akkor legyen úgy.

Határátkelő 2015.08.29. 11:16:41

@Megnevelő Ember: A minap kaptam egy írást erről az egész menekültkérdésről. A magam részéről úgy érzem, mindent elborít most ez a téma, aminek a fontosságát egyetlen percig sem vitatom, és ettől valóban szeretném megkímélni a Határátkelőt.

Abban benne vagyok, hogy mondjuk a holnapi poszt alatt legyen egy szavazás arról, legyen-e egy ilyen írás, és ha a többség szeretné, akkor lesz és az alatt (természetesen a Moderálási alapelvek betartása mellett) mindenki kifejtheti a véleményét.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 11:17:14

@Mirjam2: Mivel nem vagyunk egy állásponton, így részemről az eszmecsere le van zárva. Felesleges órákon át győzködnünk egymást, ráadásul a blog gazdája is szólt, hogy elég volt.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 11:17:23

@tanato: Hogy mi a "negatív előjel", az gyakran nézőpont kérdése. Gyűlölködésről pedig az én esetemben nem lehet beszélni, ugyanis ellene vagyok mindenféle erőszaknak. Egyetlen olyan mondatot sem írtam, amiben azt fejtem ki, mit kéne tenni ezekkel az emberekkel, vagy éppen mit nem. Egyszerűen csak próbáltam a folyamat mögé látni, és nem elhinni, hogy a tej fekete. Mondhatom úgy is, hogy a kételkedés jogát fenntartom.

2015.08.29. 11:18:08

@Honthy Hanna: Egyaltalan nem errol van szo, csak mivel azt irtad, a kerdesemre valaszoltal, visszaneztem a kommentfolyamot es megallapitottam hogy nem kerdeztem semmi olyat amire a kommented valasz lehetett volna. Elnezest ha felreertheto voltam.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.29. 11:29:02

@Határátkelő: Ahogy érzed. Nem tudom, hogy én a helyedben megtenném-e. Elvileg belefér, hiszen ez a blog pont az elvándorlásról/menekülésről szól, és sokan lehetnek közvetve vagy közvetlenül érintettek a kérdésben (igazából mindegyikünk érintett), de az biztos, hogy hamar el fog szabadulni a pokol.

A saját blogomon nem foglalkozom a kérdéssel, de én ezt a bemutatkozásban egyértelművé is tettem, ugyanis a politika szerintem méreg, ráadásul a legalattomosabb fajtából való.

©________ 2015.08.29. 11:57:20

@Mirjam2: uhh, tényleg, nem te voltál.
sajnálom, akkor elnézést kérek, csak olyan furán jött ki ez a rövid mondatod.

2015.08.29. 12:10:56

@Honthy Hanna: Bocsi, kihozott a sodrombol a konteo plusz az alattam levo folyoson reggel ota uvolto ket gyerek es mas tenyezok.

DieNanny CH 2015.08.29. 13:17:16

@Fajankó:

???

Itt 1,5 frank literje, egy szakmunkásnak meg kb 30 frank az órabére. Netán máshogy tudod?

2015.08.29. 15:24:08

Szerintem azert akkora rejtely, hogy honnan van a menekultek penze meg okostelefonja, mert az emberek tobbsegenek egy teljesen rejtelyes kep el a Kozel-Keletrol, ill. Afrikarol a fejukben, szoval ugy ertem, hogy valoszinuleg ugy kepzelik el, hogy ezekben az orszagokban kb barlangokban laknak, vagy laktak a polgarhaboru elott es gyujtogeto eletmodot eltek kb meg lohaton jarnak. :D Pedig rendes orszagok ezek, olyan, mint a tobbi, az emberek dolgoznak es kapnak fizetest, csajoznak, nezik a Real Madrid-Barcelonat, stb. Lehet, hogy lepukkantabb hazakban laknak es neha nincsen aram, vagy lopott kabel csatornajuk van vagy mittudomen, de alapvetoen teljesen normalis eletet probalnak meg elni, csak rosszabb korulmenyek kozott.

Azt meg, hogy Sziriaban mi van, mondjuk ugy lehet elkepzelni, hogy mondjuk Orban tenyleg bevezette a netadot 2011-ben, es az emberek kimentek tuntetni, de akkor a tomegbe lottek, es azota pedig kitort a kaosz, bar a Fidesz meg mindig hatalmon van es bevettetek a hadsereget a lakossag ellen, de elkezdett a Magyar Garda "rendet tenni", ebbol ketto lett kozben, az egyik a szuperradikalis szarny, akik elkezdtek videkrol begyujteni a ciganyokat, a masik csak Orban-, es kisebbseg-ellenes, de nem akarnak mindenkit megolni, most ezek is irtjak egymast, kozben ellenuk pedig a Cigany Onvedelem probal fellepni, ok a leggyengebbek, mert van Szabad Europa Onkentes Hadsereg is, akiket nyugatrol penzelnek, ok tobbnyire liberalisok es a kormany ellen harcolnak, neha a gardaval, vagy az egyikkel, vagy a masikkal, neha a ciganyokkal, kozben pedig megerosodik az ukran maffia es a szerbek is, elkezdenek vedelmi penzt szedni videken, meg ilyesmik. Tiszta kaosz az egesz, es a nagyhatalmak meg azt se tudjak, hogy mit kezdjenek vele. De az emberek meg nem tudnak mast kitalalni, megprobalnak tulelni, meg meg Budapest tartja magat, lehet meg a West Endben plazazni meg jar a BKV es az autoba is be lehet ulni. Ilyen korulmenyek kozott siman el lehet kepzelni, hogy megmaradt peldaul az iPhone-od, vagy a penzed, es ezekbol bepakolod a kisborondod, es megprobalsz kijutni belole. Es, mivel fizetsz ezeknek az embercsempeszek, hatalmasra tudnak ezek az illegalis bizniszek noni, es igy mas orszagokbol is a kornyekrol, amik peldaul nem annyira kaotikusak, hanem csak siman nehez az elet es szegenyek, peldaul Koszovo, vagy Belarusz, is elkezdenek azon gondolkodni, hogy ki tudnanak jutni Nemetorszagba ezeken az embercsempeszeken keresztul. Szlovakiaban mar milliok taboroznak es tobben lepnenek lefele onnan Nemetorszag fele, csak senki nem ker ezekbol a K-Europai gengszterekbol, es mindenki attol fel, hogy a korrupciot meg a nyomorult vilagnezetuket magukkal viszik es meghonositjak a demokratikus, felvilagosult Europaban, amit amugy megroppantott a valsag es egyre tobb szuletett dan is csovezik, akkor ugyan kinek kell meg egy rakas depresszios K-Europai is, egyszeruen nincsen rajuk penz, raadasul nyelveket sem beszelnek es ki tudja, be tudnanak-e valaha is illeszkedni, ezert meg van nehezitve az utvonal es a bejutas, es neha bele lehet halni.

Nahat, kb helyettesitsd be a neveket meg az ideologiakat meg a szomszedos orszagokat es kb megkapod, hogy mi van a Kozel-Keleten, es miert akarnak lelepni az emberek. Megoldas az persze nincs igy sem, sajnos.

Shanarey 2015.08.29. 17:48:45

@Honthy Hanna:

Elméletileg igen, de gyakorlatilag megoldható.
Van az a pénz amiért ez megoldható, csak egy élelmes ember kell hozzá, akinek van elég pénze a befektetésre, és van elég lepukkant pénzhiányos ismerőse akiknek a nevét és adatait felhasználhatja. Ez egy létező dolog, és sacc per kb te is tudsz róla.

gabors 2015.08.29. 18:57:47

@Shanarey: "Mondj egy országot, amely az átlag menekültnek útba esik, és nem vehet SIM kártyát mobilnettel abban az országban."

Valoban nem tudom hogy a balkanon mik a szabalyok ahol en elek (es fejlettebb orszagokban) nem tudsz SIM kartyat (vagy burner phone-t) venni ID nelkul, meg feltoltoset sem. Es akarmit nem fogadnak el ... gondolom van modja a feketepiacon ilyet szerezni, de nekem ilyenre nem volt szuksegem

De par eve Mo-on sem tudtam "csak" utlevellel T kartyat venni mert nem volt rajta "lakcim" ... akkor meg/mar nem volt lakcimkartyam/szemelyim most megint van pedig 25 eve nem elek mar Mo-on ... az is megerne talan egy posztot ... de mivel mint tudjuk titkos szolgalatok figyelnek (bekaemberek is) inkabb nem irok semmit.

Es a cikk elott nem igazan gondoltam arra hogy a GPS (onmagaban) hasznos lehetne adatkapcsolat nelkul ... (nekem persze nincs okostelefenonm mert nem menekult vagyok).

a poszthoz ... SOHA nem mennek meg csak latogatoba sem egy mohamedan orszagba (ugy ertem hogy vallasi diktatura sharia ) nem hogy dolgozni ... (tudom szaudi arabia-ba nem is lehet turista vizumot kapni )

2015.08.29. 19:08:48

@gabors: Angliaban barki vehet sim-kartyat barmelyik szupermarketben vagy barhol mashol, nem kellenek semmilyen papirok, de hat Anglia valoszinuleg nem is eleg fejlett orszag neked meg tele is van muszlimokkal, szoval jobb ha nem mesz oda...

gabors 2015.08.29. 20:04:29

@Mirjam2: "Angliaban barki vehet sim-kartyat barmelyik szupermarketben vagy barhol mashol, nem kellenek semmilyen papirok,"

Nem tudom de ha igaz meg is erdemlik hogy annyi jihadista van ott

Sokhelyen lehet SIM kartyat venni itt is csak nem kezpenzert ID nelkul ... ami teljesen ertheto is (sajnos) ...

"Anglia valoszinuleg nem is eleg fejlett orszag neked meg tele is van muszlimokkal, szoval jobb ha nem mesz oda... "

hat az biztos hogy tul sok mohamedan van ott es mar most is nyiltan shariat kovetelnek ... voltam ott tobbszor .. egyenlore meg sharia nem hivatalos ... ha az lesz oda sem megyek tobbet

gabors 2015.08.29. 20:05:03

@Mirjam2: "orszag neked meg tele is van muszlimokkal, szoval jobb ha nem mesz oda..."

csak hogy vilagos legyen a mohamedan emberekkel mint individual/szemely semmit gondom nincs...

az iszlamot mint az egy igaz hatalmat a vilagon NEM VAGYOK hajalando elfogadni .. ugyanis az iszlam az nem egy vallas hanem egy politikai hatalom (vallasi rohaba oltozteteve) ...

Gondolom ismered annyira a tortenelmet hogy tudd hogy a "keresztenyseg" is eppen ilyen volt a reformaciog ... nem arrol volt szo hogy "what would jesus do?" hanem hogy MINDEN hatalom istentol jon Jezuson (mint profetan) keresztul Pal=Church tanon keresztul a mindenkori papan keresztul... lasd a szent[sic] Istvan tortenetet a magyarokkal ...

OK befejezem mert ramszolnak (jogosan)

M. Péter 2015.08.29. 20:05:31

A mobiltelefon alapjan azt is ki lehetne deríteni, hogy merre járt valaki, szerintem a legtöbb migráns nem annyira szakértő, hogy letiltaná a helyelőzményeket, a google/apple/microsoft pedig még akkor is valószínűleg tárolja, ha le van tiltva.

gabors 2015.08.29. 20:36:18

@M. Péter: hogy lehetne ??? csak akkor ha volt olyan szolgaltato amihez az adott telefon kapcsolodni tudott. Mert volt vagy roaming vagy direkt kapcsolat... illetve ha hivast kezdemenyeztek egyaltalan ...

Lehet hogy rosszul gondolom de kizartnak tartom hogy sikertelen kapcsolatokat naploznanak .... foleg mobil szinten

Shanarey 2015.08.29. 20:37:40

@gabors:

Látom, te sem érted, van ahol lehet és van ahol nem, de ettől függetlenül, megoldható, csak kell hozzá egy kis segítség (egy stróman)

@M. Péter:

Ha le van tiltva akkor csak a mobil átjátszó tornyok által lehet tudni merre járt az illető, ám az nem olyan pontos mint a GPS.

Ha a telefon be van kapcsolva akkor az illető akármerre megy, az átjátszókra automatikusan bejelentkezik.

©________ 2015.08.29. 21:02:46

@Mirjam2: egyszer beszeltuk mar valami kapcsan, hogy az eu nyugatiborszagaiban mennyi minden nincs beszabalyozva, mert eszukbe sincs megkerulni a dolgokat.

mi meg ilyen kis kurucok vagyunk

©________ 2015.08.29. 21:04:15

@gabors: en nem rtek hozza, de ugy tudom, h hivaa nelkul is bejelentkezik a toronyba.

M. Péter 2015.08.29. 21:50:27

@Shanarey: Nem kell pontosan tudni, csak annyit, hogy melyik országban járt, hol lépett be az EU-ba.

gabors 2015.08.29. 23:08:28

@Shanarey: b+ ha barki vehet barhol barmilyen SIM kartyat akkor miit is tudnak megallapitani /?? MAX hogy a SIM merre jart de hogy ki//miert vette azt pont nem ...

igen a SIM bejelentkezik de ez sokat nem jelent ha nem tudja senki hogy eppen ki annak a kartyanak a tulajdonosoa ... itt jonnep persze a bekaemberek ...

gabors 2015.08.30. 00:08:12

@Shanarey: eddig is ertettem azt hogy magharhosan ez megy ettol van hanyingerem mindig otthon.

2015.08.30. 00:16:39

@gabors: Attol van hanyingered hogy lakcimkartya nelkul is lehet sim-kartyat kapni? :) Erzekeny ember vagy... Lehet hogy megis inkabb ide kene jonnod Szaudiba, itt nemcsak sim-kartyat nem lehet kapni ID-kartya nelkul, de minden egyes feltoltesnel is be kell diktalnom vagy irnom a letelepedesi engdelyem szamat, es ha az utobbi lejar, letiltjak a sim-kartyat. Remelem ez szimpatikus rendszer neked (es milyen jol mukodik, nincs is itt terrorizmus, vagy megis? :)).

gabors 2015.08.30. 11:36:01

@Mirjam2: Remelem ez szimpatikus rendszer neked (es milyen jol mukodik, nincs is itt terrorizmus, vagy megis? :)).

akkor a ket-harom hete felrobbantott mecseteket a CNN talalta kI ?? vagy ott elhallgatjak ???

es a Kobar tornyokat is daruval bonttottak le olyan szepen a parkolobol ???

meg a miniszter elvarsat (bocs grof/prince) izet sem robbantottak fel majdnem pont szaudiban .. meg a magyar szarmazasu tanitonot sem keselte meg senki pont ezert le sem nyakatzatak a shihadkat ??

koszi oda mohamedanok kozze dhimminek sohe nem mennek ..

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása