oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. augusztus 26. 06:45,  Elölről kezdek inkább mindent 345 komment

2015. augusztus 26. 06:45 Határátkelő

Elölről kezdek inkább mindent

A mai íráson (mely a Magyarország és én pályázatra érkezett) én azt érzem, hogy düh szülte, a veszteség érzése. Nyilván lehet vele vitatkozni (és nyilván fogtok is), ugyanakkor számomra azért is érdekes, mert látszik, hogy szerzője, Prof egyike azoknak, akik nem feltétlenül anyagi okokból döntöttek Magyarország elhagyása mellett.

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. 

balaton_sajat_2.jpg

„Nem, nem politikai okokból távoztam, s nem vagyok baloldali. Teljesen idejétmúltnak tartom az ilyen megkülönböztetéseket, hogy például ha van egy eldöntendő kérdés, arra a „baloldali” vagy „jobboldali” vagy „zöld” vagy „liberális” vagy „konzervatív” válasz mi lenne. Ez nem köt le, nem érdekel, fiatal korom óta úgy élek, ha találkozom egy problémával, megoldom. Úgy, hogy ne ártsak vele másoknak.

Akkor jöttem el, mikor többé lehetetlen volt megoldani a problémákat, mert Orbán kiépített egy embertelen, könyörtelen Apparátust, amiről Hamvas Béla is írt. Ez az apparátus lelketlen, személytelen. Apró, lecserélhető fogaskerék benne mindenki. Bármely névleges, akár miniszteri pozícióban, megszólíthatatlan.

Minden Törvénytelen (törvény alatt az Evangéliumot, Taot, a Dharmát, az Utat értve) hatalom a szólásszabadság korlátozásával kezdi. Az apparátus gátlástalan, totálisan könyörtelen embertelensége, végletes, szívtelen hidegsége miatt jöttem el. „Én elmegyek, itt az emberek, ahogy néznek rám, érzem hidegek.”

Meglepett mennyi a szervilis magyar, akik nyilvánosan is benyalnak egy jó állás reményében. Más országokban is vannak biztos szervilisek, tehetségtelenek, de máshol nem őket emelik fel, máshol is vannak hülyék, gátlástalanok, de nem sok ország válik az ilyenek paradicsomává.

Ez az ország nem néz szembe őszintén múltjával, így nem is tudja hibáit kijavítani. Valójában semmi nem változik érdemben, jó irányba tartósan.

A Magyar Köztársaság se volt hibátlan, de azon lehetett segíteni, javítani, engedték. A szakértelem nem volt bolsevista trükknek számító.

Lehetett építeni, bár igazán szabad az ember csak 1989-1992 között volt, utána már a politikusok megijedtek, és elkezdték a szigorításokat, ne lehessen szabadon vállalkozni.

Amit nagyon szerettem odahaza: a Balatont, ott is éltem csaknem 10 évet, bebarangoltam kis vitorlással. 2006-2009 között remek volt barangolni tavasszal, nyaranta, ősszel a vízen, élvezve a szabad életet, amerre fúj a szél épp, a hajón éltem, laktam sokszor csemetéimmel. Szabad lehettem. Tisztességes munkából megélhettem.

Azután a vitorlázó társadalom is kicserélődött, tisztességes munkából már nem lehetett megélni rendesen, csak a fűtésen, vagy ételen, majd mindkettőn takarékoskodva. Fázva. Egészségtelen, olcsó ételeken.

Belebetegedtem: magas vérnyomás, kezdődő cukorbetegség, pajzsmirigy problémák, állandó stressz, szívfacsaró fájdalom. Az országot elhagyva pár hét alatt mindez elmúlt.

Jöttek a nagy dög tengerjárók és óceánjárók a Balcsira, a majré kapitányaikkal, reprezentálni, nagy pofa, semmi tudás. A kisvállalkozások vitorlásai eltűntek.

A remek badacsonyi, Szent György hegyi, somlói borok se ízlettek már. Azok az ételek, amiket megengedhettünk magunknak, egyre inkább műkaják lettek. Az emberek kerítést foltoztak, zárni kezdték addig nyitott ajtaikat, ahogy megjelentek belső-Somogyból a kukaturkálók, majd házőrzésre kutyákat vettek és gyanakodva néztek egyre inkább másokra. Zsidózni kezdtek amúgy kedves idős nénik.

Egyre több lett az éhes ember, a hajléktalan, s alig volt, aki adjon nekik, segítsen. Az elfordított fejek látványa örök emlék marad. Barátaim hiányoznának, ha nem lenne modern kommunikációs lehetőség. Így velem vannak s én is velük.

Korábban imádtam a balatoni borfesztiválokat, Badacsony, Keszthely, Balatonlelle, Balatonboglár, Balatonfüred... Szerettem a hangulatukat, kulturált műsoraikat. Operett, musical előadók léptek fel, remek előadásokkal, színvonalas koncertekkel (komoly- és rockzene is) érkeztek, csodás volt. Aztán mindez szintén elromlott, nem volt már meg a hangulat, s nem is hívnak színvonalas előadókat.

Nos, eljöttem, leadtam a személyim, kijelentkeztem azzal - sok barátommal nagyjából egy időben -, hogy 50 évesen is elölről kezdek inkább mindent máshol, ha éhen kell halnom, máshol történjen meg az is.

Eljön az idő, talán 20 év múlva, talán tíz, mikor könyörögni fognak azoknak, akik külföldön elölről újrakezdték. Korábban nem értettem, a disszidensek miért nem foglalkoznak az „anyaország” gondjaival, vagy onnan jövőkkel, miért annyira tartózkodóak - már értem, s megértem.

A világon rengeteg szép táj van, derék, igyekvő, kedves népeket ismertem meg. Még nem tudom, hol lesz az új hazám, de vagy Ázsia vagy Afrika a földrész, a nyugat nem vonz engem.

Ahol az ember az érték, ott vagyok otthon. Ilyen ország például Malajzia, Indonézia, Thaiföld, ma már Kambodzsa és Mianmar, Vietnám, Laosz, Japán. És biztos még nagyon sok. Thaiföldön is, Japánban is sokkal több kedvességben volt 1 hónap alatt részem, mint sok év alatt otthon.

Most francia borokat fogok inni, tengereken fogok hajózni, ismeretlen vizeket fedezhetek fel, finom ételeket ehetek, tisztességes munkából élhetek meg, békében, s nincs tél, nincs hideg, nincs félelem a fagyhaláltól. Van skorpió, mérges kígyó, de nem az emberek között. És ez így nagyon más.

Sokkal jobb, sokkal emberibb. Lehet, most érek Haza. Oda, ahol tényleg jól érezhetem magam. Nem lop senki, nyitva maradhat a lakásajtó is. Mindenki, mint egy nagy család él.

Mindenki a másik ember rokonának számít, vigyáznak egymásra. Önkorlátozás az én-nek, hogy a MI növekedjen, fejlődjön. Itt az emberek nem számítóak, nem kapzsik, az egyik leggazdagabb most valósította meg régi álmát: taxizik, mert ez volt az álma mindig, szerényen él, a családja is.

Itt a gazdag ember háza és a szegényé egymás mellett van, nem tűnik el semmi, nincs fennhéjazás. Annyira… Emberi. Itt minden percben lehet boldognak lenni. Itt, Ázsiában a valódi emberi értékek számítanak. Ahogy mondják itt: gazdag ember vagyok, ám gazdagságom nem a pénztárcámban vagy a bankszámlámon rejlik. Igaz.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr857734394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2015.08.26. 06:52:17

A poszt nem rossz,de hogy Vietnámban érték az ember hm.

DieNanny CH 2015.08.26. 07:00:16

Sajnálom, hogy ennyi rossz történt veled. Kívánom, hogy életed második felében pozitívumokba forduljon.
(Egyedül mentél, vagy feleséggel? Mert, gondolom, gyerekeid már nagyok, saját életük van. )

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.08.26. 07:10:35

Az bizonyos, hogy az említett földrészeken más az életfelfogás. Hogy az ember lenne az érték? Ezt kétlem.
Ennek ellenére, ha téged ez tesz boldoggá, sok szerencsét.
:)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.26. 07:15:43

Egyébkény vicces, hogy a műkaja a fő szempontod, miközben ez pont nyugati hatásra lett elterjedt jelenség.

Viszont az tetszett, hogy Ázsiát tartod példának, s nem a nyugatot.

Azaz nem Orbánnal van bajod, hanem a nyugattal. De akkor minek az orbánozás?

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.26. 07:15:53

Lehet olyat írni, hogy szerintem ez egy tájékozatlan ember súlyosan általánosító írása? Mert addig oké, hogy itthon minden szar (ami egyébként nem igaz, mert én remekül érzem magam itt is, pedig nem vagyok egyik párt elkötelezettje se, tehát egy ellenpélda már biztosan van), de hogy valaki pont a délkelet-ázsiai országokat hozza fel példának mint élhető és emberséges helyeket a földön, az magas szintű tájékozatlanságra utal. Azért az egy hónap alatt tapasztalt kedvesség nem ugyanaz, mint köztük élni. Ez amúgy igaz az összes többi országra is.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.26. 07:15:59

Hol és hogyan van korlátozva Mo-on a szólásszabadság?

2015.08.26. 07:42:03

"Ahol az ember az érték, ott vagyok otthon. Ilyen ország például Malajzia, Indonézia, Thaiföld, ma már Kambodzsa és Mianmar, Vietnám, Laosz, Japán. És biztos még nagyon sok. Thaiföldön is, Japánban is sokkal több kedvességben volt 1 hónap alatt részem, mint sok év alatt otthon."

Ize, most akkor az "ertek az ember" igazabol azt jelenti, hogy a helyiek kedvesek a feltehetoen naluk sokkal gazdagabb kulfoldivel?? Vicces alak ez a posztiro... Miert van az az erzesem, hogy itt is igazabol egy csaladi/szemelyes csalodas van a dolog hattereben (volt mar par ilyen...), es emiatt menekul, csak jo volt kozben egyet orbandiktaturazni is, legalabb ra lehet fogni az egeszet valamire... Viszont annyira okos lehetne, hogy nem az azsiai feldiktaturakat es katonia juntakat hozza fel peldanak a magyar diktaturaval szemben. Legalabb annyira disszonans szamomra, mint a multkori izraeli ehsegsztrajkos poszt.

libanya 2015.08.26. 07:46:57

Nekem tetszett. Vártam már egy olyan posztot, ami nem elsősorban anyagi megoldást vár a határátkeléstől (jó, tudom, az is nagyon fontos), de én is inkább a közhangulat, a mentalitás, a közöny miatt készülök lelépni. Igaz, én Európában maradnék.

©________ 2015.08.26. 08:02:37

A veget leszamitva korrekt tarsadalomkep.

HardPötty 2015.08.26. 08:07:00

Persze hogy érték az ember. Pl Thaiföldön adják-veszik a prostikat. Igaz mindenkit más áron... izè értéken... Afrikában is 7 kecskéért kapsz 10 éves menyasszonyt, akit születése utàn megfosztottak női mivoltától, de attól még értékként tekintenek rá! Jó pèldáid voltak na elismerem.

DieNanny CH 2015.08.26. 08:09:05

@Fedak Sari:

(Nincs kedved inkább Bulla Elmához? Neki ma van a születésnapja... :-) )

Taxomükke (UK) 2015.08.26. 08:11:49

Ezt szerintem azért írta valaki, hogy megvicceljen bennünket.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.26. 08:13:23

@libanya: Ezen régen én is sokat gondolkodtam, aztán a kint eltöltött évek alatt rájöttem valamire.

Nem tudom, milyen szakmád van, de az "átlagos" vendégmunkás csak nagyon ritkán vegyül a helyiekkel, így tulajdonképpen fogalma sincs arról, hogy kint mennyire "közönyösek" az őslakosok. Az ideje legnagyobb részét más nemzetiségű vendégmunkások között fogja tölteni, de nem ám beszélgetéssel, hanem kemény munkával. Aztán hazaér (itt is jellemző, hogy a vendégmunkás nem a helyiekkel, hanem más vendégmunkásokkal él együtt), és hullaként beesik az ágyba. A regionális ügyekkel csak részben foglalkozik, érintettség híján nem folyik bele az ország politikai életébe (ami egyébként itthon sem kötelező), ezért érezheti azt, hogy kint minden más, pedig mindössze annyi történik, hogy megváltoznak a gondolati prioritások.

Magyarországon is lehet kiegyensúlyozottan élni, itt is távol lehet tartani magunktól azokat, akik lehúznak lelkileg, így itthon is kialakítható egy olyan mikrokörnyezet, ami jótékonyan hat a közérzetre. Ehhez nem kell több ezer kilométerrel arrébb költözni.

A közhangulat is olyan, amilyenné tesszük. Ha csak a rosszra figyelünk, akkor rossz kedvünk lesz. Ha észrevesszük a jót is, akkor meg tudjuk őrizni a hitünket. Ha pedig még segíteni is tudunk másoknak, az a csúcs. Ezek a dolgok fejben dőlnek el, de azt gondolni, hogy kint minden happy, nem a leghelyesebb irány. Szerintem.

SzZoole 2015.08.26. 08:20:39

Most meg el benne a rossz emlékek,majd az ido múlásával megnyugszik,nem kell piszkálni erte.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.26. 08:23:23

"tisztességes munkából már nem lehetett megélni"

Ez hazugság és minél többen hiszik el, annál nagyobb a baj.
Az ázsiaiak meg nem a szolidaritásukról híresek, szóval nem egészen értem, hogy az ember az érték. Főleg Myanmarban, ahol kibaszott durva diktatúra és népírtások zajlanak. Troll much?

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.08.26. 08:25:58

kerdes: ha allam eltorolne minden adot kiveve az Afa-t (nincs szja nincs profitado semmi) cserebe azt mondana h nincs ingyenes oktatas, egeszsegugy nincs NYUGDIJ etc mi valasztanatok? hirtelen a bruttotok lenne a nettotok akarom mondani a nettotok haromszorosa lenne a fizutok kb viszont cerebe mindenert fizetni kell mint a kisangyal. Mit valasztanatok?

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.08.26. 08:28:21

mindenki szabadon vallalkozhatna es az adozas annyibol allna h 27 szazalek afat befizet a ceg honap vegen. a tobbi mind adomentesen kiveheto a cegbol.

bpetya75 2015.08.26. 08:30:08

@Megnevelő Ember:

"Ha csak a rosszra figyelünk, akkor rossz kedvünk lesz. Ha észrevesszük a jót is, akkor meg tudjuk őrizni a hitünket. Ha pedig még segíteni is tudunk másoknak, az a csúcs. Ezek a dolgok fejben dőlnek el"

Maximálisan egyetértek. vagyunk ezzel így egy páran az országban, azt hiszem.

@Zka:

Hát ja. Igazad van.

@Ödenburger [Hu/At]:

Annál a posztnál nem volt azért érthetőbb volt a választás és az elfogultság is. Ez meg egy jó erős önigazolás, nem kis adag sértettséggel vegyítve, és kész is a rózsaszín szemüveg az új környezettel kapcsolatban.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.26. 08:33:12

@FeketeMacska73: a nettó így csak megduplázódna (ha csak a bérre rakódó adók megszűnésével számolunk). Én elfogadnám. Libertárius vagyok, szóval nekem ez lenne a normális.

©________ 2015.08.26. 08:34:01

@FeketeMacska73:

"nincs ingyenes oktatas, egeszsegugy nincs NYUGDIJ "

Ez most is igy van.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.26. 08:34:50

... szóval ma végre hűvösre fordult az idő, meg ilyesmi.

2015.08.26. 08:35:18

OFF

Ha valaki lemaradt volna rola:

Tegnap mult 20 eve, hogy 1995. augusztus 24-en megjelent a Windows 95!! :))

ON

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.08.26. 08:45:04

@Bulla Elma: de van mertha eltorik a labad ingyen begipszelik es a fogadat is betomik csqk gyozd kivarni. es akkor sulyos betegsegekrol nem is beszeltunk. a boritek amit adsz nem ugyanaz mintha kapsz egy szamlat a vegen!

fhdgy 2015.08.26. 08:45:16

Aki régebb óta olvassa a hozzászólásaimat, nagyon jól tudja, hogy nem vagyok narancs kompatibilis, de most értetlenül nézek ki a lyukon, pedig kétszer is elolvastam a posztot.

Szerintem a posztoló megcsömörlött, kiábrándult magából is, a világból is.

Azt is mondanám, hogy jelen esetben nem határátkeléses esettel állunk szemben, hanem meneküléssel a világ elől.

Én is átéltem valami hasonlót 1997-ben, csak nem keletre, csak az Adriáig.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.08.26. 08:46:21

@Bulla Elma: mi szolnal ha hirtelen suli bejelentene h havi 80k huf ot tessek befizetni tandijkent?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 08:47:42

@Zka:
Sőt pont az a legnagyobb igazság az egész posztban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 08:49:55

@FeketeMacska73:
Azonnal kialakulnanak biztosítók garmadái és lehetne személyre szabott szolgáltatást választani vagy kockáztatni is.
Felnőnének az emberek.

libanya 2015.08.26. 08:50:58

@Megnevelő Ember: Nem gondolom, hogy máshol minden happy. És én is megpróbáltam magam távol tartani a politikától, a politika nem akarja távol tartani magát tőlem. Sajnos nem tudok átsiklani pl.azon, ami az iskolákban történik, mert két iskolás gyerekem van, és képtelen vagyok elintézni azzal, hogy nekem pedig úttörőnek kellett lenni, szívjál te is kisfiam, meg teher alatt nő a pálma stb. És elrémiszt, hogy vagy elvtelen seggnyalókat neveleke belőlük vagy megnehezítem a boldogulásukat ebben a rendszerben. Nem a hülyék és a gátlástalanok jelenléte zavar, hanem az ahogyan túlsúlyba kerültek a döntéshozásban. Én - minden hibával együtt -szerettem itt élni. Nagyon.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.26. 08:51:11

@Zka: "Ez hazugság és minél többen hiszik el, annál nagyobb a baj."

Ez így van, de ebben szerintem benne van a magyarok sírva vigadása is. Ha 100-at keres, 200-at akar. Ha 250-et visz haza, akkor 500 kell. Ha havi 1 milla a jövedelem, akkor a kolléga miért keres 2 milliót. És így tovább.

És persze az önérzet. "Én nem vagyok eléggé megbecsülve", de ha azt mondod neki, hogy kicsit keményebben kéne melózni (esetleg tanulni, fejlődni kéne), vérig van sértődve. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy itthon mindenkinek jó, mert sajnos sokan dolgoznak gyalázatos bérért (elég csak az egészségügyre gondolni), de azért időnként több a színjáték, mint a valóság.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.26. 08:56:02

@diggerdriver: mire gondolsz, hogy tényleg nem lehet megélni tisztességes munkából? Pedig tényleg hülyeség ilyet mondani. Egyrészt mert eleve óvatlanság ennyire általánosítva beszélni. Másrészt tudom, hogy hülyeség mert nekem és sok más ismerősömnek is sikerül tisztességes munkából megélni sőt jól élni. Tehát de facto nem igaz a post idézett mondata. Persze én sem általánosítok és nem állítom, hogy minden szakmában meg lehet, azt viszont állítom, hogy minden értelmes és szorgalmas ember számára adottak a lehetőségek.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.26. 08:57:25

@Megnevelő Ember: pontosan. Tényleg kicsi a zsemle, de a pofák is nagyok.

bpetya75 2015.08.26. 08:58:28

@diggerdriver:

Ha azt írta volna, hogy neki nem jött össze, akkor még így is lenne. De általánosítva enyhén szólva baromság, ha meg szarok a pc-re, akkor szimplán hazugság.

LittleG (uk) 2015.08.26. 09:12:05

"Ahol az ember az érték, ott vagyok otthon. "
Akkor hogy jön a képbe Afrika??

LittleG (uk) 2015.08.26. 09:14:31

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: "Azaz nem Orbánnal van bajod, hanem a nyugattal. "
És miért ne lehetne mindkettőve baja?

DieNanny CH 2015.08.26. 09:17:45

@Zka:

"Persze én sem általánosítok és nem állítom, hogy minden szakmában meg lehet, azt viszont állítom, hogy minden értelmes és szorgalmas ember számára adottak a lehetőségek."

Tehát elismered, hogy van olyan szakma, amiben nem lehet megélni. Viszont, a szorgalmas ember megél.
Én csak saját magammal példálózhatnék.
Óvodapedagógusként 115 ezret keresnék nettóban. Amiből - az én helyzetemben (80ezres kölcsön) nem tudnék megélni. Bérlakásban nullszaldósan - ha a munkahelyemen közelében találnék lakást, és nem lenne a kölcsön.

Hidd el, a szakmák 80%-a olyan, ami nincs megbecsülve, ezáltal megfizetve sem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 09:19:31

@Zka: @bpetya75:
Igen.
Azért van annyi kivándorló.
Ez a topik is csak néhány idióta miatt van akik szarul dolgoztak otthon aztán kitántorogtak.
Igazatok van.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.26. 09:21:50

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: én ezt nem tagadom, viszont ha valaki azt írja, hogy nem lehet becsületesen megélni az egy abszolút kijelentés, ami nyilván nem igaz, mert sokan megélnek becsületesen. Mit nem értetek ezen diggerrel karöltve?

©________ 2015.08.26. 09:23:02

@FeketeMacska73: hat te, nemtom hogy vagy vele, de en fizettem tandijat es a konyveim se ketfillerek.
Penteken nagyjabol 50ezret kell kifzetnem, olyanokert, akik mar megvannak, csak most a hatalyos tankonyvekert.

Altalanos iskolas koltsegekrol kerdezz meg egy mostani szulot.

LittleG (uk) 2015.08.26. 09:23:04

@Megnevelő Ember: "A közhangulat is olyan, amilyenné tesszük. "
Melléütöttél, és azt akartad írni, hogy amilyenné teszik, esetleg. Most nem tudok linkelni, az este láttam egy videót, valami olyasmi volt a címe, hogy és ez nem Irak, hanem Debrecen. Illegális bevándorlók (sokan)valamin egymással veszekednek, vagy valami ellen ki vannak kelve, kiabálnak, zászlókat lengetnek.
Közeli rokonom van Debrecenben, nő, gyorsan ráírtam hogy ne mászkáljon egyedül az utcán, ha teheti...
A te logikád szerint, ha a közhangulat félelemmel vagy dühvel teli, azt a "nép" teszi, nem a körülmények?

fhdgy 2015.08.26. 09:27:27

Nem vagyok gondolatolvasó, így nem tudhatom, hogy mi történt posztolóval, csak leírok egy lehetséges forgatókönyvet. Ezt én magam is átéltem, így egyesszám első személyben írom le.

1984-től futott a szekér. Többet dolgoztam az átlagnál, de szerettem, nem esett nehezemre és megérte.

Kb. 1988-tól szépen elkezdett romlani a helyzet. Személyi jövedeladó, ÁFA és hasonló nyalánkságok. Ugyanannyi munkáért ugyanannyi pénz, csak nekem egyre kevesebb maradt, az is egyre kevesebbet ért. Uccu neki, többet kell dolgoznom, és akkor tudom tartani az elért életszinvonalat. Ahá, gondoltam én. Egyre többet dolgoztam, a végén már a kis hétvégi telkemre sem maradt időm.

Próbáltam úszni az árral, de ma már látom, hogy ez csak sodródás volt.

1996-tól már az egészségemet ásta alá a túl sok munka ( utólag vagyok okos ). 1997 tavaszára olyan állapotba kerültem, hogy csak menekülni akartam. Mindegy mi elől, mindegy, hogy hova, csak el.

Lehet, hogy abban az időben én is valami, a kivülállók számára nem igazán érthető, posztot írtam volna. Ma már azt mondanám, hogy kikészültem, kiégtem, lemerültem mint egy rossz aksi.

A végén "megúsztam" egy szívműtéttel, mert "időben" el keztem menekülni. Azóta sok mindent átértékeltem, már nem akarok orbanisztánból elmenekülni, "csak" itt akarom hagyni ezt a kócerájt!

2015.08.26. 09:27:56

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Kerlek ne vedd kotekedesnek, de szerinted az normalis, ha valakinek 115.000-es netto mellett 80.000-es hitele van? Egyaltalan normalis, ha 115.000-es netto mellett az embernek barmekkora hitele van? Csak azert kerdezem, mert en ennel joval nagyobb fizuval sem mertem anno ennel kisebb havi torlesztesu hitelt sem felvenni... Es szerintem a bajok gyokere nagyon sok esetben ott van, hogy Mo-on sokan probalnak tovabb nyujtozkodni, mint a takarojuk er, es mindezt hitelbol teszik, raadasul felelotlenul es atgondolatlanul, aztan meg mutogatnak mindeki masra... Nyugaton is sokan bedolnenek, ha akkora hitelallomanyokat halmoznanak fel, mint amekkorat otthon felhalmoztak. Csak otthon kellett a sajat lakas, meg az uj auto meg hasonlok, kint jo az alberlet, nem ritkan masokkal egyutt, meg a regi auto, vagy a semmilyen auto... Szerintem, termeszetesen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 09:29:38

@Zka:
Figyelj csak, az ember mikor ilyeneket mond akkor általanosít.
Nem statisztikákat idéz.
Nyilván az sem igaz hogy nyugaton becsúletes munkával mindenki jól él.
Nagy általánosságban viszont igaz.
Az ember a mindennapi közbeszédben általánosságokban beszél nem számokkal dobálózik.

bpetya75 2015.08.26. 09:30:25

@diggerdriver:

Itt a mondat, amit Zka kiemelt: "tisztességes munkából már nem lehetett megélni" Szó nincs róla, hogy a kőművesnek, a tanítónak, a hullamosdatónak, a tüzépesnek, az irodistának, hanem ugy összességében senki sem lehet tisztességesen megélni. Ergo, aki megél, nem sír a szája, az tisztességtelen, kollaboráns, csaló kötsög. Hát nem.

LittleG (uk) 2015.08.26. 09:32:54

@Zka: "Mit nem értetek ezen diggerrel karöltve?"
A poszter általánosított, hogy senki nem tud tisztességes munkából megélni, de te is általánosítottál azzal, hogy de, aki szorgalmas, az meg tud. Pedig az igazság a kettő közt van szerintem, vannak szakmák, amikkel meg lehet és vannak, amikkel akkor sem, ha szorgalmas és értelmes az ember. Nem lehet minden ápolónőt és tanárt hibáztatni, hogy miért nem lett inkább programozó...

LittleG (uk) 2015.08.26. 09:35:58

@Ödenburger [Hu/At]: Ha 115 nettóból nincs hitele, de albérletben él, akkor megél szerinted?

bpetya75 2015.08.26. 09:36:27

@Ödenburger [Hu/At]:

A felvetés jogos, csak a jelenidő nem az. Ezeket a hiteleket főként 2005-2008 között vették föl a népek, amikor a kilátások még másnak tűntek. Most már az épeszű (szeretném hinni, hogy) többség tisztában van vele, hogy elqrta, nem kicsit, de legalább nagyon. De ettől még a hitel(ek) ott van!nak) a nyakán. Az értelmese már tudja, hogy rossz döntés volt, rajtuk nem segít, a "Hogy lehettél ilyen felelőtlen!" szöveg, annak meg, aki az eddigiekből sem tanult, úgyis mindegy.

Golf2 2015.08.26. 09:36:55

@libanya: ami az iskolákban történik, Hát lehet hogy kinn jobb lenne a gyereknek?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.26. 09:37:08

@Ödenburger [Hu/At]: teljesen jól mondod. Mi 2005ben a párommal együtt kb 250 nettót kerestünk, erre mertem felvenni 30 ezres törlesztővel forintalapú FIX kamatú hitelt, hogy tutira ne csússzon ki a kezünk közül. Nem is csúszott. Kockáztathattam volna és élhetnénk kétszer ilyen drága lakásban is, nem panelben. Persze a bankok hülyék, meg mindenki más.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 09:37:25

@bpetya75:
Amit írtál az olyan mintha en azt irnam hogy 180centi magas vagyok, te pedig levezetnéd hogy ebből az következik hogy mindenki 180 centi alatt törpe.

DieNanny CH 2015.08.26. 09:38:26

@Ödenburger [Hu/At]:

Nem, nem! Bocs, azt hittem, itt már unják az életemet, ezért nem írtam le huszadjára.
Nem az óvónői fizetésre vettem fel a kölcsönt, amikor felvettem, akkor már 7 éve külföldön dolgoztam.
Ezért írtam a kommentem 2. felében, hogyha nem lenne a kölcsön, akkor is csak nullszaldósra jönnék ki, mert csak bérlakásban tudnék élni.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.26. 09:39:14

@libanya: Ha most én gyerek lennék, engem pont nem érdekelne, ami az iskolákban történik. Próbáltad már innen megközelíteni a kérdést?

Én is voltam kisdobos, úttörő, meg valamilyen őrsnek a tagja. Volt dobpergés, zászlófelvonás, "mint a mókus" éneklés. Még bőven a kommunizmusban nőttem fel, ami a hírek szerint a besúgókról, a pufajkásokról és az ÁVH-ról szólt, nekem mégis boldog gyerekkorom volt, pedig a szüleim nem voltak párttagok. 6-8-10 évesen nem érdekelt, hogy elvtársnak hívták egymást az emberek, arra pedig végképp nem volt semmilyen befolyásom, hogy később mit tanítottak nekem a töri órán. Tologattam a Matchbox-okat, építettem a Lego-várat, játszottam a többiekkel.

Ma pedig felnőtt vagyok. Szerintem nem veszítettem el az emberségemet, tudok különbséget tenni jó és rossz között. Igyekszem inkább segíteni, semmint ártani másoknak, de ehhez az égvilágon semmi köze nincs a kommunista-iskolás éveimnek. Felőlem akár Kádár vagy Gáspár Sándor is tarthatta volna az órákat, az sem zavart volna.

Szóval ezt is lehet másképp nézni. A gyermekeidet annyira fogja megérinteni a mai politika, amennyire te hagyod, hogy ez megtörténjen. Ha szereted őket, akkor biztonságban fogják érezni magukat, onnantól kezdve pedig nagy baj nem lehet. Szerintem.

Persze én is tudom, hogy a kormánypropaganda nem iskolába való, és engem is elborzaszt, amikor ilyet látok, de én most egy gyerek fejével próbáltam látni a dolgokat.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.26. 09:40:41

@LittleG (uk): nem, én azt írtam, hogy aki szorgalmas és értelmes az előtt vannak lehetőségek.
@diggerdriver: nehéz lenne nem általánosítani olyan dolgokban, amiről világosan tudni lehet hogy úgy abban a formában nem általánosíthatóak? Pl ha azt írja, hogy utcaseprő volt és abban a szakmában nem lehet itthon megélni, továbbképezni meg nem akarta magát, azt mondom rendben van.

DieNanny CH 2015.08.26. 09:42:43

@Megnevelő Ember:

Igen ám, csakhogy ő a felnőtt. Neki kell szülőin pl kiállnia a gyerekéért, a számlákkal bajlódni, gyerek kérdéseire válaszolni - nem lehet gyermekszemmel élni felnőttként.

Golf2 2015.08.26. 09:45:49

@fhdgy: már nem akarok orbanisztánból elmenekülni, "csak" itt akarom hagyni ezt a kócerájt! Nem értem,menni akarsz vagy maradni?

bpetya75 2015.08.26. 09:46:10

@diggerdriver:

Nem öregem, nem olyan. Akkor lenne olyan, ha azt írta volna a tag, hogy ő maga, már nem tudott tisztességes munkából megélni. Ha a magasságos hasonlatodnál maradunk, akkor amit írt, az úgy szólna, hogy "Az az ember, aki 180 centi magas."

soad1221 2015.08.26. 09:46:59

@diggerdriver: nem ezt írták. Ezzel a logikával mi pedig nem élünk becsületesen. Az országban rengetegen tudnak becsületesen élni. A gond, hogy megannyi megoldandó és megoldhatatlannak tűnő probléma mellett nem olyan fekete ez az ország, mint ahogy ez a poszt is beállítja. Különösen érdekes, ha Mianmar az ellenpélda...

@Ödenburger [Hu/At]: részben egyetértek. De ebből ne felejtsd ki, hogy itthon a lakásbérlés egészen másképpen zajlik, mint nyugaton... Sokszor előfordul, hogy adott környéken (ahol az embernek munkája is van) olcsóbb hitelt fizetni, mint albérletet..
illetve értelemszerűen sok-sok más tényező is közrejátszik ebben...
Illetve onnan indul, hogy eleve az nem teljesen normális, hogy egy óvodapedagógus 115 ezret keres...

bpetya75 2015.08.26. 09:47:29

@Golf2:

Menni akar, de nem menekülni, nem önigazolni (orbánisztán), csak lelépni innen, mert itt nem jó neki. Én legalább is így értettem.

LittleG (uk) 2015.08.26. 09:53:20

@Zka: nem, én azt írtam, hogy aki szorgalmas és értelmes az előtt vannak lehetőségek.
Hm. Hát. Kettőre tudok gondolni: átképzés (viszont aki jó fodrász, nem biztos hogy jó pék is lenne) vagy leköltözni világvége faluba, ha tanár? Tehát a lehetőségek mégis csak azt jelentik, hogy ha szorgalmas vagy és élsz a lehetőségekkel, akkor meg tudsz élni. Ami nagyjából igaz is szerintem, kivéve mikor a "lehetőség" nem kivitelezhető (nem tud világvége faluba költözni mert szomszédban lakó anyukát ápolja munka után pl., nincs pénze átképzésre, nincs olyan amire átképezhetné magát és ott maradhatna ahol van stb)
Akkor viszont az nem is igazi lehetőség. Továbbra is úgy gondolom, hogy ha szorgalmas és értelmes is valaki, kerülhet patthelyzetbe. Országtól függetlenül, de van amelyik országban kisebbek a lyukak a szociális hálón.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.26. 09:55:11

@bpetya75: @soad1221: pontosan erről beszélek én is. A "nem tudtam megélni" rendben van, a "nem lehet megélni" pedig hazugság.

LittleG (uk) 2015.08.26. 09:56:44

Jut eszembe, mojyo, Japánban mennyire érték az egyén?

bpetya75 2015.08.26. 09:57:52

Érdekességként egy egy évvel ezelőtti eset:

Laár András augusztus 20-án tett ki az oldalára egy képet, melyen Besenyő Pista bácsi bőrébe bújva egy kerti széken trónol, jobb kezében egy szál kolbásszal, a balban almával. A humorista kommentárként csak ennyit fűzött hozzá: Há' nem? Há' de!

A képet néhányan nemzetgyalázónak, szent jelképekkel való visszaélésnek tekintették. Ez ügyben szép kis vita kerekedett Laár Facebook-oldalán. Hogy a humorista tiszta vizet öntsön a pohárba, a minap az alábbi közleményt adta kis Besenyő István nevében:

"Kedves Nemzettestvéreim, Magyarok!

Ezúton kérek Tőletek bocsánatot Besenyő István nevében, hogy ilyen félreérthető módon próbált törleszkedni nemzetünk nagy királyához, a saját kis pitiáner módján. A védelmében szeretném elmondani, hogy semmiképpen sem gondolt arra, hogy megcsúfolja Szent Istvánt, hanem épp ellenkezőleg: próbált egy kicsikét sütkérezni a Nagy Névrokon fényében. "Há' én is István vagyok..." gondolta csupán, és a konklúziót írta oda: "Há' nem? Há' de!"

Higgyétek el, semmi egyéb rosszat nem gondolt - én ismerem a gondolatait - legkevésbé se gondolt nemzetgyalázásra, vagy vallási jelképek megbecstelenítésére. A saját kis szánalmas "birodalmának" jelképeit tartotta a kezében, és hát ne haragudjatok azért, hogy neki csak ennyire futotta. Enyhítő körülményként felhívom a figyelmeteket arra, hogy sem nemzeti, sem vallási jelkép nem szerepelt a képen.

Én magam egyébként civilben nem ültem volna ki dölyfösködni, ilyen magamutogató módon semmiféle kerti székre, mert nem szeretem az effajta feltűnősködést. Ráadásul engem nem is Istvánnak hívnak, és nincs is ekkora kolbászom, mint amekkora a képen szerepelt. Mindezeket figyelembe véve, kérlek benneteket ne haragudjatok miránk már ennyire! Ne varázsoljatok ilyen ártatlan dologból véresen komoly, súlyos bűnügyet, miközben valahol valakik tényleg és valóságosan véresen komoly, súlyos bűnügyeket varázsolnak elbagatellizálható semmiségekké.

A magam és Besenyő István nevében is elmondhatom, hogy mindketten nagyon szeretjük a hazánkat, és nagyon örülünk annak, hogy magyarnak születtünk.

Besenyő István nevében,
Szeretettel:
Laár András"

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.26. 09:58:22

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Én pedig úgy gondolom, hogy pont akkor jó szülő a szülő, ha megtanulja a saját gyermeke szemével látni a világot. Nem a saját akaratát, gondolatát, érzéseit, kétségeit és félelmeit kell átültetnie a gyerekbe, hanem ki kell aknáznia a kicsiben rejlő lehetőségeket, ezzel párhuzamosan pedig meg kell teremtenie az ehhez szükséges alapokat. Márpedig a szeretetnél masszívabb alapot el sem tudok képzelni. Ezért írtam, hogy ha az megvan, akkor már nagy baj nem lehet.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.26. 09:58:32

@LittleG (uk):

Lehet, de ez ritka eset a mai Mo-on.

A legtöbb Orbán-ellenes két okból szokott az lenni:
- Orbán hátat fordít a nyugatnak, nem követi a nyugatot (ez a ballib álláspont),
- Orbán csak látszólag fordít hátat a nyugatnak, valójában kiszolgálja azt (ez a jobbikos álláspont, bár komcsiktól is hallottam már).

A cikkírót nem tudtam betenni egyik csoportba se cikke alapján.

soad1221 2015.08.26. 09:59:42

@Zka: a vicces, hogy belemerültünk páran a "Mo védő szerepbe", amikor jelenleg én pl azon dolgozom, hogy külföldre tudjunk menni. CSak teljesen téves képek ezek, és még a politikai motivációt is meg tudom érteni, bár még mindig fenntartom, hogy ázsiai és afrikai diktatúrák legyen emberségben és mindenben Mo elé helyezve... háááát....

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.26. 10:03:04

@soad1221: az ország mentalitását, alaphangulatát én is utálom és ha nem élnék jól, valószínűleg már elmentem volna. De így a maradás tűnik a kisebbik kényelmetlenségnek. Próbálok reálisan látni már csak azért is, hogy jó döntést tudjak hozni, ha szükség lesz rá. Ezért járok ide elsősorban.

2015.08.26. 10:08:06

@Zka:

+nagyon-nagyon sok. Detto ugynez. Annyi, hogy en azert fel labbal mar kint vagyok... De a masikat addig nem akarom kitenni, amig ez elengedhetetlen nem lesz.

2015.08.26. 10:11:07

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Elnezest, nem tudtam, nem kovetem minden nap a blogot, van, hogy napokig kimarad. Es bevallom oszinten, sokszor ossze is keverem az embereket, igy gyakran meg az is elofordul, hogy egy elethelyzetrol kiderul, hogy egy tok masik emberrel tortent meg, mint akirol en azt korabban hittem.

fhdgy 2015.08.26. 10:12:53

@Golf2: nem "akarok" menni, hanem fogok, ez eldöntött dolog. Csak egy vis major tehet keresztbe.

Azért írtam, hogy nem menekülök, mert "emelt fővel" fogok távozni és nem holmi menekülőként. Így érthető?

Csodabogár 2015.08.26. 10:13:47

Az eleje dühroham, a vége álmodozás a kánaánról.
Kivánom, hogy soha ne ébredjen fel és éljen jól a vitorlázásból.

qkuc 2015.08.26. 10:16:55

@FeketeMacska73: Legyen így, legalább tudom, hogy nem stadion lesz belőle, például.

2015.08.26. 10:18:15

@LittleG (uk):

115 ezerbol pont annyira lehet jol megelni, mint Ausztriaban netto 1150 eurobol. Semennyire. Meg biztosan emlekszel Hintara, aki ennyit keresett. Es valoban sok helyen keresnek ennyit emberek Ausztriaban, es ebbol egy nagyobb varosban megelni eleg necces. De mindket esetben azert ez elegge a minimalber legalja, foleg nagyvarosokban. Videken viszont mar ki lehet jonni belole, ha nem is tul fenyesen. Az angol fizeteseket es megelhetesi koltsegeket csak hirbol ismerem, igy azokra most nem hivatkoznek.

Csak oda akartam kikeveredni, hogy mindenhol van extrem alacsony fizu, amibol nem lehet megelni. Es akik kimennek nem ritkan ezt kapjak, aztan megkotik a kis kompromisszumaikat, amiket ha Mo-on is megkotottek volna, ugyanugy kijottek volna a penzukbol. Szerintem.

2015.08.26. 10:21:20

@qkuc:

Na mi ujsag az irekkel? Minden sinen van? :)

bpetya75 2015.08.26. 10:21:20

@Csodabogár:

Igazad van. Ez a jó reakció a posztra ;-)

Csodabogár 2015.08.26. 10:22:46

@FeketeMacska73: Nem csak ennyi ma az eü, ami biztos elég rozoga. De számtalan rákbeteget ismerek akik évek óta kapják a méreg drága terápiát, sziv és érrendszeri betegeket. Csípő és egyéb műtétek, amik szintén igen költsésgesek. Szóval rossz az biztos, de van és ha néha döcögve is de működik.

©________ 2015.08.26. 10:22:53

@fhdgy: valahogy így. én is 98-ban mondtam overt az addigiakra..

fhdgy 2015.08.26. 10:26:28

@Ödenburger [Hu/At]: az utolsó bekezdéshez: nem vitatkozva a véleményeddel, csak egy megjegyzést tennék, azt is kérdésként.

Ha Ausztriában élek és keresek 1150 nettót van-e komoly valószínűsége egy-két éven belül elérni az 1500-at? Ill. Magyarországon 115 ezerről mondjuk 150-re? Ha azt mondod, hogy mindegyikre van lehetőség, melyikre fogadnál inkább?

qkuc 2015.08.26. 10:30:37

@Ödenburger [Hu/At]: Ma elengedtek melóból, talán lesz adószámom és bankszámlaszámom (jövő héten már jönne a fizu!). A lakás keresés az,a mi rohadtul kezd agagsztó lenni, de még van másfél hetem.

A buszközlekedés egy merő rejtély, be kell mondani a meágllók nevét a jegyhez, de kiírva sehol sincs, :D. Legtöbb helyen csak egy piros cölöp van, szóval megérzés szerint közlekedem, vagy sikerül belőni a megállót, vagy nem, :D.

Tegnap a "gyári" ír és angol kollégáim azzal viccelődtek, hogy ne aggódjak, ha valakit nem értek, mert például ők sem értik időnként az egyik ír srácot, :D.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.26. 10:31:04

@Zka: Tudjátok, az a helyzet, hogy szerintem ezt az "alaphangulatot" is meg lehet kedvelni, bármilyen furcsán hangzik is. Ugyanis minél jobban fókuszálunk arra, hogy milyen gyökerek lettek az emberek, annál jobban észrevesszük azokat, akik mégsem olyanok. Én például egyre több pozitív példát látok, pontosabban látok sok pozitív példát is a negatívak mellett. Egyszerűen olyan embereket gyűjtök magam köré, akik mind jobbat akarnak annál, mint ami most van, tesznek is érte, és mivel egyre többen vagyunk, így az én optimizmusom is nő. Beindul egy pozitív spirál. Azt hiszem, hogy így mondják.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.26. 10:31:08

@Ödenburger [Hu/At]: "Es akik kimennek nem ritkan ezt kapjak, aztan megkotik a kis kompromisszumaikat, amiket ha Mo-on is megkotottek volna, ugyanugy kijottek volna a penzukbol."

Mintha az én gondolataimat írtad volna le.

soad1221 2015.08.26. 10:33:20

@Ödenburger [Hu/At]: itt a kérdés, hogy a megkötött kompromisszummal mit tud elérni. Azt hogy meg tud élni belőle, vagy azt, hogy előrébb tud-e lépni valamiben? Sok határátkelő még akár több kompromisszumot is megköt, mint amit itthon kellene, csak azért, mert van kilátása/reménye egy az itthon elérhetőnél sokkal jobbra...

2015.08.26. 10:34:12

Magyar egeszsegugy:

1, Tavaly edesanyamat az Uzsoki Korhazban majdnem sikerult megolnie egy belgyogyasznak. Elfertozodott egy korabbi muteti sebe, mar ugy ment be, hogy levegot alig kapott, es fel napot ultettek a belgyogyaszaton vermergezessel, ugy, hogy vegul a kisoreje hivott mentot es balhezta ki, hogy atvigyek a balesetibe, ahol eredetileg mutottek. Az Uzsokiba a belgyogyasz kozolte, hogy hisztizik. Amire kijott a mento, leallt a veseje es osszeomlott a keringese.

Na, ennyit a magyar egeszsegugyrol, ott doglik meg mindenki ahol akar, ha nem fizetsz az orvosnak, le sem szarnak.

2, Amikor atertek a balesetibe ott azonnal ment a mutobe, utana 3 hetig volt komaban, de visszohoztak a gyakorlatilag biztos halalbol. Annyi lelkiismeretes orvost es apolot, mint ott meg sehol nem lattam. Pedig nem keresnek ok sem tobbet, mint mashol, tobbukkel beszelgettem.

Nem tudom mashol meg tudtak volna-e menteni az eletet, de Pesten a balesetibe megtettek, es ezzel nem kis szakmai bravurt hajtottak vegre, es raadasul embersegbol is 10-es minden ott dolgozank. Vegul az orvos, aki kezelte, 1 uveg whisky-t alig volt hajlando elfogadni, azt elore mondtak, hogy penzt eszunke ne jusson adni, mert azonnal kizavar.

3, A nap kerdese: most akkor milyen a magyar egeszsegugy?

fhdgy 2015.08.26. 10:38:36

@Bulla Elma: 98-ban még nem tudtam pát inteni, akkor volt a szívműtétem, de 2001-ben elmenekültem. Ez akkor menekülés volt.

Jövő tavasszal egyszerűen csak elmegyek. Változnak az idők!

2015.08.26. 10:38:51

@qkuc:

:)))
Akkor megy az akklimatizalodas ezerrel!! :)
De ezek szerint a munkahely okes, ez a lenyeg. Kivancsi vagyok majd, szakmailag mekkora valtozas/elorelepes lesz, gondolom nagy, de ez persze majd par honap mulva derul ki leghamarabb, ha mar belerazodtal kicsit. :)

2015.08.26. 10:40:44

@fhdgy: @soad1221:

Es van akinek bejon, van akinek meg nem, es sok kompromisszum utan inkabb hagyja a francba es hazajon. Nem kevesen vannak, csak roluk altalaban nem beszelunk, mert ok maguk sem szeretnek beszelni rola, mert kudarckent elik meg a dolgot. Pedig nem az.

LittleG (uk) 2015.08.26. 10:41:14

@Ödenburger [Hu/At]: Angliában is ez van, aki minimálbért keres, jobban jár, ha nem Londonban teszi ezt. Sőt, még a minimálbér fölött is érvényes ez szerintem.
Hm, nem tudom. Magyarországon is játszik az a forgatókönyv, hogy oké, most ennyit keresek, nem telik csak egy szobára, de ha nem költök csak minimálisat a létszükségleten kívül, félre tudok tenni, időközben munkahelyen előre tudok lépni vagy váltani tudok jobban fizetőre (mert ez itt nagyon is reális), aztán meg bérelek egy kis studiólakást, vagy veszek autót és kijjebb költözöm (itt rengetegen ingáznak dolgozni), ha párom is lesz, két fizuból már háló + nappalis lakást tudunk bérelni stb.?
Van fény az alagút végén, reálisan nézve is.

2015.08.26. 10:41:51

@fhdgy:

Nem fogadnek egyikre sem, mert embertol es elethelyzettol fugg. Meg a szerencsetol/gondviselestol, nevezd aminek akarod. Mindkettonek egyforman van eselye, szerintem.

LittleG (uk) 2015.08.26. 10:43:09

@qkuc: Merre vagy? Égtájszinten :) Hajrá jhajrá!

bpetya75 2015.08.26. 10:45:38

@soad1221:

Hiteltelen vagy wazze! Csak azért véded Magyarországot, hogy ne foglalják el a helyedet külföldön! ;-P

@Ödenburger [Hu/At]:

Janus arcú?

soad1221 2015.08.26. 10:46:33

@Ödenburger [Hu/At]: amit mindig mondok: elképesztően ingadozó a minőség.
Az oktatással együtt. Sok olyannal akit max kőzetekhez engednék, és sok olyannal, akik szakmailag és emberileg olyat nyújtanak, ami hihetetlen.

Az én gyerekemet egy háziorvos büszkesége és butasága az életveszélyes helyzetbe sodorta, pedig csak egy laborvizsgálatra kellett volna küldeni, amit meg kellett volna később nézni, és tovább küldeni...
Amikor már baj volt és megtaláltuk a megfelelő orvost (ez ugyan magán és fizettünk érte), aki ugyan nem tudta a problémát, de tovább irányított oda ami elsődleges problémának tűnt (ez már állami), és ajánlott egy orvost. Nem az volt, de ő is jó orvos volt, és küldött tovább. A teljes út során összesen 7 orvossal és még legalább kétszer ennyi nővérrel és ápolóval találkoztunk akik megérdemelnek bármit, egyik sem fogadott el pénzt (ebbe az első magán orvos nincs benne persze...)
És ott dolgozik mellettük az a tömeg akit ember közelébe nem engednék...

fhdgy 2015.08.26. 10:50:27

@Ödenburger [Hu/At]: Mo.-on egy adott munkahelyen nehéz magasabb fizetést elérni. Én azt szoktam mondani, ha fizetésemelést akarsz, keress másik munkahelyet.

Mo.-n, még egy megyeszékhelyen is ( főleg keleten ), másik munkahelyet találni, nos ez is egy nehéz dolog.

LittleG (uk) 2015.08.26. 10:50:31

@Ödenburger [Hu/At]: "most akkor milyen a magyar egeszsegugy?"
Esetleges, mint minden állami egészségügy a világon. Az ittenivel összehasonlítva én úgy érzem, sokkal nagyobb esélyed van jó ellátásra, főleg ha súlyos dologról van szó, ha Romániában vagy Magyarországon kezelnek.
Itt minden elkövetnek, hogy elodázzák, hogy rendes orvoshoz kerülj. És még akkor is lehet csapnivaló a "rendes" orvos. Most meg azt az agyrémet akarják nyomatni, hogy minden kórházba nem továbbküldött beteg után fejpénzt kapjanak a háziorvosi praxisok.. Ha eddig nehéz volt orvoshoz kerülni, mi lesz eztán?
Skót kolléganőm 10 évet élt Németországban, ez alatt az idő alatt fedezték fel és kezelték ki kezdődő rákját. Azt mondta, ha akkor "pont" itthon lett volna, már nem élne.
Saját tapasztalatom is van már sajnos, nem életveszélyes problémákkal, de a tapasztalatok negatívak. Ha rajtuk múlt volna, a lányom szeme világa bánta volna, többek közt.

soad1221 2015.08.26. 10:52:29

@Ödenburger [Hu/At]: hát hogyne.. :) amit egyébként nem értek, mert bár egy picit nagyobb volumenű váltás, de ha egy munkahely nem jön be, akkor sincs tragédia, keresni kell másikat.. egy hibás döntést belátni nem szégyen. Furcsa az a gondolkodás mód, hogy a kudarcokat hallgassuk el ahelyett, hogy inkább tanulság legyen.

@bpetya75: most mond, nem ez a legegyszerűbb módja? :D

bpetya75 2015.08.26. 10:56:20

@soad1221:

Mondjuk pont mostanában elindulni nem olyan egyszerű. vagy lezsírozott állásra mész ki? Avagy mentek?

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.08.26. 10:56:26

@Bulla Elma: tegyuk tisztaba a dolgokat. A konyv ara az a nyomdahoz megy meg akik a konyvet irjak. A menza dija a konyhasneni fizetese es a krumpli ara. Amiert nem fizetsz az az iskolepulet fenntartasa es a tanarok bere.

qkuc 2015.08.26. 10:57:59

@LittleG (uk): Dél Írország, (a csodás, tényleg) Cork, :D.

FeketeMacska73 · http://olcsomobilhivas.hu?ajanlom=1ha 2015.08.26. 10:59:39

@diggerdriver: igen erdekes lenne. Elvenni a jogokat es a kotelessegeket is. Hagyni az embereket elni, es nem arra menni ra, hogy ha keresek 10 forintot akkor egybol az adot hogyan lehet behajtani az emberen. Hagyni kell az embereket dolgozni es gazdagodni.

Tovabbra is kerdes: egy lakas anyagara mennyi? :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 11:02:15

@Zka:
… és ha van olyan utcaseprő aki megél belőle és elégedett?
A te gondolatmenezedet követve le kell menni az egyénig.
Amikor kitántorog sokszázezer ember akkor nem mondhatod hogy az utcaseprő vagy Gipsz Jakab nem tudott megélni a szakmájából.

qkuc 2015.08.26. 11:03:58

OFF

Ha valaki errefelé "nyaralna", esőkabátot és ernyőt hozzál, és vízálló cipőt! :D

mindennelegyet(nem)erto 2015.08.26. 11:10:17

@bpetya75: engedd meg, hogy elso HA hsz-em epp az altalad idezett Laar Andras vs. Besenyo Pista ba' kinyilatkozasa kapcsan ejtsem meg ... :)

"Ne varázsoljatok ilyen ártatlan dologból véresen komoly, súlyos bűnügyet, miközben valahol valakik tényleg és valóságosan véresen komoly, súlyos bűnügyeket varázsolnak elbagatellizálható semmiségekké."

Ez az ember korszakunk egyik meg nem ertett zsenije! Mar ami az en velemenyemet illeti.

Elizabeth72 2015.08.26. 11:10:28

Nagyon szép kissé idealista írás. Azért innen Nagy-Londonbol hadd említsem meg hogy a nagy családi hozzaallas amit a nem Európából erkezettek (hanem Ázsiából, Afrikából és egyéb országokból ) erkezettek produkálnak az nem meríti ki azt a kedvesseget és hozzaallast -beszélek most a közvetlen szomszedaimrol - amit az író emleget. ... Nem humánus a hozzaallas sehonnan sem. Maradjunk ennyiben. Nincs tisztelete a privát életnek a különbözősegnek és a másik meghallgatasanak vagy odafigyelesnek sőt a törvények tiszteletére sem. Sajnos az életből tapasztalom. Van tere viszont a mások lenezesenek becsapasanak és a legalizalt védett ostobasagbak. És nekem ezt senki se állítsa hogy ez mind nyugatról, a nyugati kultúrából fakad. Szóvá kedves pályázó ovatossagra intelek.

2015.08.26. 11:12:00

@soad1221: @LittleG (uk):

Csak azt akartam ezzel mondani, hogy szerintem mindenhol van jo es rossz orvos, es magyar egeszsegugy, ha nem is a legjobban finanszirozott a vilagon, ezzel egyutt sem rosszabb, mint sok jobban finanszirozott. Mindenhol azon mulik inkabb, hogy milyen orvost fogsz. En 4 ev ausztriai haziorvos utan tavaly valtottam vissza magyar haziorvosra, az elso komolyabb betegsegem alatt. Az mar korabban is zavart, hogy az osztrak haziorvosom pl. siman dohanyzik a rendelojeben, es cigibuzben vizsgal. Mindegy mi volt a bajom, ugynazt az antibiotikumot es koptetot adta mindenre, en meg meg ki sem valtottam, ugyis csak a tappenzes papir kellett. Ami addig mukodott is, amig egyszer csak nem lett valami tudogyuladas felesegem. Voltam az eisenstadti korhazban kivizsgalason, a felszereltseget ossze sem lehet hasonlitani a sopronival, tiszta, kulturalt, felszerelt. Ennek ellenere semmit nem talaltak. Sopronban elmentem a haziorvosomhoz, akinel 4 eve nem jartam, irt egy beutalot az SZTK-ba, ahol a tudogyogyasz egybol tudta mi a bajom es mi kell, es mondta, hogy amit az osztrakok adtak, az az antibiotikum csak torokgyuladasra jo, lentebb nem hat. Azota nem volt bajom, de ha lesz, akkor biztos, hogy a soproni haziorvoshoz fogok menni, es nem az eisenstadtihoz...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 11:15:26

@Ödenburger [Hu/At]:
Ha valaki pofonvág és utána megsimogat attól még nem lesz jó ember.

bpetya75 2015.08.26. 11:18:11

@mindennelegyet(nem)erto:

Megtisztelsz ;-)

Engem az fogott meg, hogy mennyire kedvesen, elegánsan és visszafogottan tudott az őt kritizálók orrára koppintani. Szerintem sokan értik azért, tán nincs is szüksége nagyobb megértettségre, az már ártana az önkifejezés szabadságának ;-)

bpetya75 2015.08.26. 11:19:56

@diggerdriver:

De ha az egyik ember pofon vág, a másik viszont megsimogat, ahogy Ödenburger példájában szerepel, akkor az megállapítható, hogy van itt nem jó ember, meg jó is. Nem?

LittleG (uk) 2015.08.26. 11:23:32

@Ödenburger [Hu/At]: Ja, a másik, jut eszembe, a saját esetem. Életveszélyes volt, de első bliccre nem lehetett tudni. Csapnivaló orvostól csapnivaló orvoshoz kerültem, még Romániában, akik hülyeségeket írtak fel, amit szerencsére nem szedtem be. Már nagyon a vége felé voltam, mikor ismerős körbeérdeklődésére ajánlottak egy aranyember (úgy szakember, mint emberként) orvost. Államit. Az ismerősöm ELMESÉLTE neki, hogy mi van velem és ő már tudta, mim van. Odautaztam, megvizsgáltak és igaza volt, műtét kellet sürgősen.
Másik ismerős beajánlott egy igen korrupt és öntelt, durva beszédű, de remek szakember orvoshoz a lakhelyemen. Azt mondta, meg tudna műteni, de nincsenek meg hozzá a szükséges eszközök, csak Bukarestben egy kórházban, el is küldött oda, egy hét múlva megműtött az az orvos, akitől a durva tanult és kongresszusokra járkált világszerte. A durva orvosnak és ott a kórházban sok embernek kellett a boríték. Akkor 350 euró volt a műtét "tarifája". De élek. A kezdeti tünetektől 3 hónap telt el, míg orvoshoz fordultam. És még 3 a műtétig.
Angliában ez úgy nézett volna ki, hogy a GP minden próbálkozásomra szépen hazaküldött volna paracetamollal, látszatra nem volt olyan súlyos (itteni mérce szerint, nem állt ki törött csont, nem lógtak ki beleim, nem ömlött belőlem a vér...). Majd egy szép napon meghaltam volna. És még lehet azt se tudták volna, mitől...
Nem sokkal az esetem után mésik ismerősnek hasonló baja volt. Őt is félrekezelték otthon, megműtötték olyannal, ami biztos hasznos volt, de nem az volt a baja. Pár hét múlva a kórházban meghalt.
Az egészségügyek közül, amiket ismerek, a németországi az szerintem, ahol valószínűségszámítás mentén a legjobbak az esélyeid, hogy ha nagy baj van, hamar és jól ellássanak. Lehet Ausztria is ilyen, azt nem ismerem.

nemor 2015.08.26. 11:27:05

@Ödenburger [Hu/At]: Nincs konkrét tény a kezemben, guglizni meg nincs kedvem átlagkereseteket, de nehezen gondolom, hogy az osztrák minimálbér legalját diplomás pedagógusok keresik. És akkor nem abszolút értékeket hasonlítottunk össze.

soad1221 2015.08.26. 11:28:32

@bpetya75: nem, ez még folyamatban.. és még minimum 2 év... :) és kizárólag családostul, azt a kompromisszumot nem kötjük meg, hogy bizonytalan ideig külön...
De mivel ez még legalább 2 évig eltart, addig meg bármi történhet...:)

@Ödenburger [Hu/At]: ez biztos így van. Attól még azon mindenképpen javítani kell, hogy macgyver orvosok kelljenek egy műtéthez, meg úgy egyáltalán a majdnem legalizált hálapénzek, meg minden, amit Te is tudsz... A gond, hogy a jelenleg még itthon lévő, erre a pályára alkalmas személyek egy része, vagy nyugdíjas, vagy rövid időn belül pálya/ország elhagyóvá válik. És csak növekszik a nem alkalmasak aránya...

Ettől függetlenül persze mindig lesznek olyanok akik világszínvonalú tudással bírnak és maradnak, csak hát tudjuk, hogy így is kevesen vannak...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 11:29:02

@bpetya75:
Az egészségügyről beszéltünk mint komplett egészről.
Azt állítottam párhuzamba EGY emberrel mert az egészségügy is egy szervezet.
Nem az egészségügy kezelte félre és a MÁV gyógyította meg.

LittleG (uk) 2015.08.26. 11:30:14

@qkuc: Jóbarátom corki, 23 éve itt él, de olyan reklámot csinált a városnak, hogy egyszer biztos megnézem :) Magyarázott valamit a két városrészről, hogy az egyik szegényebb, és hogy ugratják egymást a két félből valók. Van munkatársam is odavalósi, mindketten nagyon kedves emberek úgyhogy a nem túl reprezentatív mintám szerint a corkiak jófejek :) Van onnan nem messze, tán 5 mérföld egy hely, most nem jut eszembe a neve, valami vármaradvány, és talán B-vel kezdődik, ahol egy kőfalnál valamiért lábuktól lefelé csüngetik le az erre vágyókat, hogy valamit megézzenek, amihez máshogy nem lehet hozzáférni. Nagy turistalátványosság állítólag :)

soad1221 2015.08.26. 11:30:53

@diggerdriver: igen, csakhogy a példában ez nem egy személy, egy helyen, közvetlenül egymás után.
Inkább úgy szólna a dolog, hogy az egyik fasz megütött, de rövid idő alatt ott termett egy másik ember aki meg megsimogatott... nem?

LittleG (uk) 2015.08.26. 11:32:12

@qkuc: Nem, véletlenül olyan szép zöld ott minden :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.26. 11:33:38

Off: a stockholmban tevékenykedő "gazdaságilag nem aktív EU-migránsok" női tagjainak szexuális felvilágosító tanfolyamot indít az önkormányzat. A tanfolyam idejére az önkormányzat megtéríti a migránsok bevételkiesését.
"Fiam, remélem, komoly, mert viccnek kicsit durva lenne" :D

soad1221 2015.08.26. 11:35:01

@diggerdriver: az egészség ügy nem egy szervezet.

wuaaa 2015.08.26. 11:36:09

@qkuc: Nem mondod !!?? :) A fene se gondolta volna... :D

2015.08.26. 11:37:25

@bpetya75: @soad1221:

Hagyjatok, szerintem, a radioval ertelmesebben lehet vitatkozni, mint vele, a logika nem az erossege... azt meg nem is ertem, hogy miert reagal a kommentjeimre, amikor elviekben mi nem beszelunk...

soad1221 2015.08.26. 11:39:08

@diggerdriver: De :)

komolyra fordítva: nem egy szervezet. Az annyi szervezet, ahány intézmény. mind-mind külön intézmény, külön vezetőkkel. Külön pénzügyi vezető, külön személyzeti vezető és külön szakmai vezető. Sőt még egy kórházon belül is vannak osztályok, amik egészen elképesztő különbségeket tudnak mutatni.
Sőt még egy osztályon belül attól függően, hogy ki az ügyeletes éjszaka, egészen elképesztő különbségeket lehet tapasztalni...

Ezt az egészet nem veheted úgy, hogy egy embernek tekinted...

qkuc 2015.08.26. 11:39:21

@wuaaa [nor]: Fél órája még sütött a nap, most meg ömlik az eső, de már nem is látni a dombokat.

tsabus UAE 2015.08.26. 11:40:13

@Ödenburger [Hu/At]: Kérdésedre a válasz: Nagyon rossz !!!
Indoklás: Ha a túlélésed a szerencsén múlik (pl. hogy találsz-e olyan orvost, aki hajlandó és képes foglalkozni veled / felismerni a problémád), akkor az olyan, mintha nem is lenne egészségügy. Ha a jó orvosok és az egész egészségügyi rendszer eltűri, hogy nevetséges fizetésért dolgoznak, nem odavaló emberek látnak el betegeket és az alapvető infrastruktúra lepusztul, akkor már nem beszélhetünk jó egészségügyről és jó orvosokról sem...

bpetya75 2015.08.26. 11:41:13

@diggerdriver:

Úgy látszik, ma nagyon nem értünk egyet nap van. Igen, az egészségügy egy szervezet, ami az egészségügyi ellátás kereteit biztosítja. Azon belül vannak az ilyen-olyan szakemberek, akik konkrétan az ellátást adják. A belgyógyász majdnem megölte, a balesetin megmentették.

Ha egy emberrel jelenítesz meg egy szervezetet, akkor az már nem is leegyszerűsítése a dolognak, hanem lebutítás a végtelenediken.

soad1221 2015.08.26. 11:42:17

@qkuc: miért, elmosta az eső? :)

©________ 2015.08.26. 11:48:13

@soad1221:

tudod azert fura, h a mekdonacc barhol a vilagon elo tud allitaani tokegyforna hambikat, mi meg par km2en nem tudunk egyseges orvosi szolgaltatast adni mikor a betegen kivul minden feltétel azonos.

LittleG (uk) 2015.08.26. 11:48:16

@qkuc: Fél óra? Ott olyan lassan változik az idő?? :)

bpetya75 2015.08.26. 11:49:48

@Ödenburger [Hu/At]:

Nem tudom láttad-e, de posztodra elismerően reagált.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 11:50:13

@Ödenburger [Hu/At]: @bpetya75:
Én kérek elnézést, nem fog többet előfordulni.

2015.08.26. 11:58:49

@soad1221:

Egyetertek, van mit javitani, es kell is javitani. De ha 10x ilyen jo lenne, akkor is ezt mondanank, mert amig emberi eletekrol, esetenkent a sajatunkrol van szo, addig nincs eleg jo. En csak azt akartam mondani, hogy a magyar egeszsegugy szerintem nem afrikai szintu, mint azt nehanyan beallitjak. Es termeszetesen sokat kellene fejleszteni rajta, pl. jelentosen meg kellene emelni a dolgozok beret.

2015.08.26. 12:03:07

@diggerdriver:

Koszonom. Tenyleg. Igerem en sem reagalok a jovoben tovabbra sem semmire, amit te irsz, es megkoszonom, ha te is igy teszel. Jobb a bekesseg mindenkinek. A HA-nak is. :) Szerintem.

soad1221 2015.08.26. 12:12:47

@Bulla Elma: hát egyrészt azért azok a hambik sem tök egyformák teljesen, de lássuk be, hogy azért ez a kettő nem pont ugyanaz a liga, a mekis burger igencsak ipari termék - bár kétségtelen,ha nem figyel aki süti, odaéghet... :)
szóval még csak el is tudok fogadni bizonyos szintű minőség ingadozást, sőt még egy orvos teljesítménye sem lehet állandó...

soad1221 2015.08.26. 12:15:56

@Ödenburger [Hu/At]: nem afrikai szintű, de nem is ahhoz kell hasonlítani... két alapvető gond van: egyrészt a minőség ellenőrzése és megkövetelése, és a legnagyobb a finanszírozás..

catnip cupcake 2015.08.26. 12:28:14

@qkuc: megnyugtatlak, nemcsak ott esik:) itt (Berkshire) is zuhog egész nap, kisebb-nagyobb megszakításokkal és még napsütés sem volt.

OFF
Helyzetjelentés: konyhafelújtás második napja, a jómunkásemberek éppen havájdidzséznek munka közben a 90-es évek csodás slágereire. Kint meg ázik a hungarocell vagy mi, amit lefektetnek a padló alá.

mindennelegyet(nem)erto 2015.08.26. 12:28:41

huha, itt ismet komoly kis vitakor alakult ki es ismet csak megallapitottatok, hogy bar a Mo egeszsegugy nem olyan rossz, de pl a dolgozok beren emelni kellene ... :)

hat gratulalok :)

bar inkabb egy HA-ra bekuldendo poszt keretein belul szeretnek kibontakozni (sokszor jott mar a "fordulat" az eletemben, hogy na akkor majd most ... de nem, meg most sem), de mostmar talan 1 eve annak, hogy viszonylag aktivan kovetem az itteni eletet, elitet :P es bar sokszor (nem, inkabb soha) nem ertem a vegere a hsz-nek, az utolso parat olvastam el leginkabb ... de leszurtem egy nagy igazsagot ... mi (MI !!) madzsarok, lehetunk mi barhol a vilagban ... elvagyunk cseszve ugy anyastol-apastul-tesostol-nagyszulostul mindenestul

olyan dolgokat tudunk egymas fejehez vagni, es olyan szinten bizonygatjuk igazunk ... hogy elfelejtjuk az egesz beszelgetes (erosen "ben) honnan is indult ki. De a fejunk mar lilul, az erek a nyakunkon dagadnak ugy gepeljuk velemenyunk es ugy verjuk fejunk a klaviaturaba, hogy
"az az atkozott szerencsetlen felnotas ugyan miert nem gondolja ugyan azt mint en, pedig leirtam neki" ...

es elfeledkezunk, mar hosszu ideje szoba se hozzuk a "kivalto" posztolo-poszterina termeket, velemenyet ... bar pont ez a poszt egy amolyan kezzelfoghatatlan klise halmaz es a tipikus masra mutogatas peldaja, hogz "ahhh, en mindent megtettem, de a rendszer a szomszed az annak a kutyaja macskaja ... "

mar nem tudom ki irta, de az igazsag valahol azon az uton van, hogy nem "nem hagytak, nem lehet boldogulni" hanem inkabb "nem tudtam boldogulni"

az, hogy felismered a "nem boldogulas" oka leginkabb onmagad, a lehetosegeid amik adodnak magad teremted es lehet, az ember raebred, hogy amit el szeretne erni, lehetosegeket megteremteni azt a korulmenyek miatt (haha, megint egy mutogatas) csak olyan aron tudja amik esetleg az ertekrendjebe nem fernek bele

es visszakanyarodva az elkanyarodashoz, valoban sokan meghulyulhettek mostanaban, hogy ugy aramlik ki a munkaero ala Hungaria the Fantastico-bol, mint egerek a sullyedo hajorol ... illetve a magyar egeszsegugy nem tul veszes de a dolgozok beret fel kellene emelni

:)

akkorisprof 2015.08.26. 12:28:55

Üdv mindenkinek, a fenti írás elkövetője volnék.

Még munkaidő van, szóval most csak röviden: Este igyekszem bejelentkezni s válaszolni a kérdésekre, felvetésekre.

Köszönöm a türelmet s a hozzászólásokat.

Határátkelő 2015.08.26. 12:35:32

@Ödenburger [Hu/At]: @diggerdriver: Akkor ez mag van beszélve, ugye? Azért még mindig elhűlve nézem ezeket az összezördüléseket. Innen nézve elég felfoghatatlan.

Szóval akkor legyen béke, meg ilyenek.

Kösz.

adg 2015.08.26. 12:37:31

@diggerdriver: az egyik orvos egy bena volt, es felrekezelte a beteget, vagy ha ugy nezzuk, a foorvos iranyitas alatt meglehetosen szarul mennek a dolgok, ossze-vissza kezelik az embereket, es durvak, mit a pokroc.
A masik korhazban tisztesseges emberek tisztesseges vezetes alatt normalisan elletjak az embereket.

Vagyis az egeszsegugy ugy szar, ahogy van, mert "egy szervezet", nem szabad kulon nezni.
Jol ertem?

-----
Az egyik epitkezesen a markolos kicsit alaszedte a foldet, es becsuszott a godorbe.
Mondhatjuk, hogy a markolosok benak, meg egy godrot sem tudnak kiasni? Vegulis markolosokrol, mint egy szakma kepviseloirol beszelunk, nem?
Nem hinnem.

Az egeszsegugy akkora agazat, az lenne a csoda, ha hibatlanul futna tokeletes emberekkel. Sok szarember is kerul oda, akinek nem kellene. De attol meg el lehet ismerni, ha valahol normalisak.

Szoval nem az egeszsegugy kezelte felre, hanem x orvos, es nem az egeszsegugy volt vele bunko, hanem x meg y.

adg 2015.08.26. 12:43:25

Na legalabb ma mar volt ertelme az eletemnek, nem hiaba keltem fel. Megtudtam, hogy mi Afrikaban a legfobb ertek.
Gondolom az afrikai tudositasokat maga zorban rendezi, hogy ezzel is elerjen valamit.

Szent Habakuk...

fhdgy 2015.08.26. 12:46:59

@adg: ugye, nem azt akarod mondani, hogy a magyar eü.-ben nincs rendszerszintű probléma, csak néhány kirívó eset?

adg 2015.08.26. 12:59:04

@fhdgy: miert? Azt mondtam? :)
Az, hogy x orvos felrekezel valakit, vagy egy osztalyon bunkok a betegekkel, az nem rendszerszintu problema. Ha az lenne, akkor mindenhol az lenne a helyzet, de y orvos meg megmentette a beteget, es az o korhazaban kedvesek az alkalmazottak.

Rendszerszintu gond az, hogy a korhazak tobbsegeben nincs oenz meg budipapirra sem, vagy kenytelenek trukkokkel helyettesiteni draga eszkozoket, vagy folosleges burokraciara kenyszeritik oket, ilyesmi.

Szerintem.

Mindegy is amugy, mert magyarorszagon nem szamit az ember, csak afrikaban meg burmaban, ahol az a legfobb ertek. :)

bpetya75 2015.08.26. 13:08:20

@diggerdriver:

Úgy érted, hogy többet nem fogunk nem egyetérteni. Höhö... Hát azt kétlem :-P

bpetya75 2015.08.26. 13:12:43

@diggerdriver:

Kár. Én nagyvonalú gesztusnak láttam pedig. Annak jeleként értékeltem, hogy el tudsz vonatkoztatni a kommentközi villongásoktól, és elismered a másikat, ha megérdemli.

De végül is ti dolgotok.

2015.08.26. 13:30:36

Szerintem is tokre rossz a nyugat, individualista meg onzo, meg egoista, sot narcisztikus, raadasul lenezik a masikokat, koztuk ezeket a kedves, fejletlen afrikaiakat, akik meg nem jutottak el oda, hogy muanyagot egyenek, ott meg az igazisag az ertek, mikozben otthon mar nem maradt ebbol semmi, csak a kapzsisag. Szerintem is tokre romantikus a masikok szegenysege es odavagyni, hogy oda tartozzak, a nagy csaladba, ahol nem kell felni, hogy lopnak, mert annyira nincsen semmijuk sem, igy, hogy nekik nem volt orbanviktoruk, aki gazdagsagot igert nekik, szoval, hogy remenykedni se remenykedtek semmiben, igy sokkal embersegesebb civilizacio alakult ki, mert igy a nyomorban szerintem is jobban kijon az emberseg, amugy tenyleg sokkal jobb ilyen egyszerusegben elni, nekem aztan foleg, mert nekem tenyleg csak a yachtom kell meg a francia borok meg a finom etelek!

©________ 2015.08.26. 13:46:44

@soad1221: akkor nem kellett volna orvosnak mennie.
pont

LittleG (uk) 2015.08.26. 13:48:06

@LittleG (uk): en.wikipedia.org/wiki/Blarney_Stone

Blarney Stone, meg csokolni a kovet es akkor jo lesz neked. Ha valakit erdekelne

33621 2015.08.26. 13:59:20

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Kollégám lánya friss diplomásként most kezd tanítani Budaörsön. Videkről költözött fel oda albérletbe , és egy szobáért fizet most (rezsi benne van az összegben, közös konyha és fürdőszoba) 90 ezret havonta! Az önkormányzattól talán egy évig fog kapni valamennyi albérlet-támogatást.
Kíváncsi vagyok hogy hogyan fog megélni ott!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 14:01:10

@adg:
Először is.
A kérdés nem X orvosra vonatkozott hanem az egészségügyre.
Az volt a kérdés hogy ebből kiindulva milyen az egészségügy.
Nem X orvos tevékenysége volt a kérdés.
Másik.
Ez az ügy szerencsésen végződött.
Ha valakinek neadjaisten félrekezelik az egyik gyerekét és meghal, míg a masik gyerekét másik orvosok megmentik akkor milyen véleménye lesz az egészségügyről?
Az nem építőipar hogy majd veszünk másik gépet.
Ott egész egyszerűen nem szabad hibázni.

2015.08.26. 14:02:24

Ez nagyon vicces volt. Reggel ota a poszton rohogok.
Afrikaban az embereket megbecsulik. parodista -e a poszter?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.26. 14:05:59

@bpetya75:
Igen, én is így gondoltam. Nyújtottak a kezem.
Visszautasították.
Nem fogom megtenni többet.
Ilyen egyszerű.

szitakato 2015.08.26. 14:13:53

@Megnevelő Ember:

Én egy éve élek Thaiföldön, egy iskolában tanítok. A helyiek nemcsak velem kedvesek, hanem egymással is. Tisztelettel közelednek egymás felé, barátságosan, udvariasan.

Számtalanszor kértem és kaptam segítséget az utca emberétől, vagy boltban, hivatalban, az esetek nagy részében nyitottan és segítőkészen álltak hozzám. Ez a magyarországi (budapesti) tapasztalataim után üdítő élmény volt. Tudom, apró dolognak tűnik, de számomra sokat elmond egy társadalomról az, hogy az utca embere hogyan bánik egy idegennel, aki segítségért fordul hozzá. Elfordítja a fejét, továbbrohan, lerendezi egy 'nem tudom'-mal, esetleg elküld anyámba, vagy konkrétan segít.

Alapvetően vidámak az emberek, és ez valahogy ragályos, sokkal felszabadultabbnak érzem magam itt, mint az elmúlt években otthon, Magyarországon, ahol szerintem (szubektív vélemény) kifejezetten lehúzó, depresszív a hangulat.

Emellett tisztában vagyok azzal is, hogy ez az ország sem fenékig tejfel. Olvasom a híreket, tudom, hogy vannak itt is politikai feszültségek, van bűnözés. (Mint minden más országban.)

Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy Thaiföld élhető és emberséges. Az emberek Emberként bánnak egymással, tisztelettel, odafigyelve.

Lehet, hogy a posztíró nem az állam és az emberek kapcsolatára gondolt, hanem az emberek egymáshoz való viszonyára.

mindennelegyet(nem)erto 2015.08.26. 14:14:08

@bpetya75: :) hat ennek valami apropoja mindig volt, hogy na majd most ...

pl mikor eldontottem, hogy akkor indulas (majd ezen gondolat megszuletese es a kinti dolgok elokeszitese kozben akadtam a HAra), az elokeszuletek, amikor kiertem es munkat kerestem (ekkor meg inkabb-esetleg tanacs keres jelleggel) aztan mikor talaltam, es elkezdtem dolgozni, majd gzultek a kulonbozo elmenyek, ugyintezesek, stb ... (az utobbi esetek inkabb amolyan "dir dajori" jelleggel, nem okoskodasi cellal, nem is "na most mit csinaljak?" cellal, csak amolyan, hat en itt tartok most labjegyzet)

egyebkent en spec UK-t gyarapitottam Magyarokkal (illetve gyarapitottuk, de ez megint mas tortenet) ...

hm, nem tudom, most ezzel vajon megvalaszoltam a kerdest? :)

©________ 2015.08.26. 14:22:35

@adg: "Az, hogy x orvos felrekezel valakit, vagy egy osztalyon bunkok a betegekkel, az nem rendszerszintu problema."

de az. és hogy én nem tapasztalok olyanokat, mint amiket a praxis blogon leírnak, privát szerencse.
de azért az sem véletlen, hogy visszakönyörögtem magam egy 15 évvel ezelőtti orvosomhoz privátba, 120 kilométerre innen.

bpetya75 2015.08.26. 14:25:51

@mindennelegyet(nem)erto:

Nem igazán. Azt hiszem, inkább egy poszttal válaszolnád meg ;-P

szitakato 2015.08.26. 14:34:06

@mojyo: Milyen yachtja? Ezt honnan veszed? Nekem csak Thaiföldről van tapasztalatom, de itt pl. 50 bahtért (400 Ft) hajózom a tengeren, igaz 150 másik emberrel a fedélzeten. Kaját pedig baromi olcsón, nagyon finomat adnak. Igaz, a francia bor drágább, mint otthon, kb 2000 Ft. Hú.

33621 2015.08.26. 14:34:14

@szitakato: Drogon lady hazajött, de van ott helyette most már más tanítani! :-)
Aztán te is legyél olyan aktív most már a blogon mint ó volt régebben!

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.08.26. 14:34:16

@Réka ‎: "...a stockholmban tevékenykedő "gazdaságilag nem aktív EU-migránsok" női tagjainak szexuális felvilágosító tanfolyamot indít az önkormányzat."

- Tanító néni, aki már dugott, az kimehet koldulni?

(Móricka vicc után szabadon.)

33621 2015.08.26. 14:37:47

@mindennelegyet(nem)erto: Nagyon rövid és felületes válasz volt!
Kérnénk egy hosszabb és részletesebb posztot majd a HÁ-ra tőled!

adg 2015.08.26. 14:38:34

@diggerdriver: Az emberek hibaznak, ezzel nem tudsz mit tenni. Torekedni kell a minel kevesebb hibara, de hiba mindig lesz. Ez van. Komolyabb dolgoknal ezert szokott reszt venni neha tobb orvos is.

@Bulla Elma: "de az."
Hat akkor az, nincs mit tenni.

soad1221 2015.08.26. 14:43:52

@Bulla Elma: akkor nem lenne orvos a földön.

soad1221 2015.08.26. 14:48:19

@adg: nem is néha....
komolyabb dolognál az orvos kéri más orvosok vizsgálatát, és a hierarchiában legfelső személy fog dönteni.
tisztára mint valami csúnya autoriter rendszer :)

soad1221 2015.08.26. 14:51:22

@adg: bár az tény, hogy a bunkó egyének ellenőrzésére és szűrésére nincs rendszerszintű megoldás...

adg 2015.08.26. 14:56:56

@soad1221: meg az myen erdekes, hogy ha az egyik korhaz szar, az rendszerszintu. Ha a masik korhaz meg tok jo, akkor is szar. Az valahogy nem rendszerszintu jo, attol meg az egesz szar.

En sem mondom, hogy minden a legnagyobb rendben van, semmit sem lehet mar javitani, de ha valahol veletlenul jo, akkor ne szarozzuk le, csak azert, mert mashol meg az. El lehet ismerni, ha valami epp jobb egy kicsit.

Na mindegy.

2015.08.26. 15:06:00

@adg:

Az EU-ban elni szar! Bar Angliaban jo, es sok magyar koltozik oda mostansag, de Magyarorszag szar. Es mindketto az EU tagja, tehat rendszerszinten az EU-ban szar az elet. :))

bpetya75 2015.08.26. 15:13:50

@adg:

Nagyon egy követ fújsz te ezekkel a szélsőséges magyarországiakkal. Szerintem csak bekamuztad azt a darwini posztot. Valld be, de rögtön!

soad1221 2015.08.26. 15:22:10

@bpetya75: na tessék, az egyik féllábbal kint, a másik csak a helyet csinálja, a harmadik meg pedig a világ túloldaláról... nem is kamuzott...
vigyázz, mert rólad rántunk le leplet, ha túl sok mindenkit nyomsz föl!

bpetya75 2015.08.26. 15:26:28

@soad1221:

Bocsánat! Elragadtattam magam. Leülök kicsit a kisszékre :-P

2015.08.26. 15:34:09

@soad1221:

OK, lebuktam, mindent beismerek. Igazabol sosem jartam Becsben, de meg kulfoldon sem, egy budapesti partszekhazban ulok, es egy vpn kapcsolaton keresztul tolom osztrak ip alol a megteveszto propagandat. Na, mara be is fejezem, megyek haza, holnapra talan elfelejtitek, hogy lebuktam, es ujrakezdhetem. Kerlek holnapra mindent felejtsetek el, mert ha nem, akkor egyel tobb munkanelkuli lesz Magyarorszagon, es majd velem is kuzdenetek kell a brit munkaeropiacon! :)))

2015.08.26. 15:43:43

@szitakato:

"Milyen yachtja? Ezt honnan veszed?"

A posztoló arról beszélt, hogy ő személyesen vitorlázik, szeret(ne) ismeretlen vizeket felfedezni... nekem sem a turistahajós műfaj ugrott be róla.

Egyébként hol/mit hajózól 50 bahtért?

Ami a borokat illeti, az a 2000 forint szinte a legolcsóbb ár, ha az ember rendes borokat keres, akkor inkább duplaannyi.

Ezzel együtt szerintem is jobb thaiföldön lenni, mint európában, szóval nem kötekedni próbálok. Te hol élsz?

2015.08.26. 15:45:11

@akkorisprof:

Helló, engem az érdekelne, hogy hol élsz most, és mióta? :)

akkorisprof 2015.08.26. 15:53:10

Ha valakit érdekel, válaszolok...

Vietnam, Myanmar: A vezetés lehet sok országban diktatórikus akár. De nem mindegy, az emberek egymással hogyan viselkednek. Egy magyar újságíró hónapokig utazott e "diktatúrákban" nemrég s élményeit megírta. Egyezik, amiket tapasztaltunk.

Nincs bajom a nyugattal, három sorstársam nyugatra ment s ők is boldogok. Keletre, Nyugatra, Északra, Délre, sok magyar élhető helyre talál.

Nem egy hónapja vagyok itt. Több mint egy éve. 

Nem vagyok gazdagabb a helyieknél. Egy bőrönddel s egy hónapra elég pénzzel jöttem. Tanulom az indonéz, maláj, thai, lao nyelveket is. Esperantót sok éve tanultam az is sokat segit. Ami megfogott, engem is családtagként kezelnek, noha nyelvtudásom még gyengécske. Amit már japánban észrevettem, hogy a keleti ember a másik lelkét érzékeli. Nem csak a beosztás számít, az is, emberileg milyen? Amiért otthon támadnak, bántottak hogy más embereken segítünk, szegényeken, betegeken, itt elismerést szül. Japánban nem kezeltek gaidzsinként, Thaiföldön nem kezeltek farangként egy idő után. S az írigység, ami otthon gyakori.. itt nem találkoztam még vele. Se hálátlansággal.

Vannak páran, akik tudják, hazámban mi mindent tettem le az asztalra. Több területen is.

Prostituáltak: Nyíregyháza s környéke nagy beszerzőhely... Japánban is vannak... Nyiregyről. Is. Megemlíteném, tudják-e azt a kritizálók, hogy magyar falvakban 5-90 év között szinte mindenki herbálozik?

Nem hogy nem tudtam volna megélni, a jól keresők közé tartoztam már fiatalon, 21 évesen 5 embernek tudtam munkát adni, volt hogy nyolcnak is. Vitorlást is a sok éves munkámból vettem, s egy évi jövedelmemből futotta a fenntartási, stb. költségekre is. Tengeri képzést is elvégeztem, de csak kiváncsissagból. Nem gondoltam, Balatonon kívül lennék szelek szárnyán. Lakást nem vettem, mindig béreltem. Anyagi dolgokhoz nem ragaszkodom, a vitorlásért se fájt a szívem, mikor vége lett. Amúgy 40 éves volt, mikor vettem. Svájcban kidobták volna már. Nekem s barátaimnak, csemetéimnek jó volt.

Valóban vicces ember vagyok, ám 2012 óta nem nevettem. EgY éve, ismét sokat nevetek.

Csodabogár 2015.08.26. 15:55:58

@Ödenburger [Hu/At]: Ilyesmi a világon bárhol előfordulhat. Az élethez is szerencse kell és mindenki ott és akkor hal meg amikor meg kell halnia. Örülj, hogy édesanyád él és ne ostorozz senkit, mindenki teszi a dolgát ahogy tudja az egészségügyben, ami nem egyszerü.

qkuc 2015.08.26. 15:59:48

@catnip cupcake: Itt újra süt szerencsére egyébként nincs hideg, pulóver elég, ha süt a nap, akkor az sem kell.

OFF - Írországba készülőknek
Ajánlott bank: Permanent TSB. Ha "nevesebb" multinál/nagyobb cégnél kezdesz dolgozni Corkban, akkor itt meg tudod nyitni PPS szám nélkül a számlát (6 havi otthoni banki kivonatot érdemes hozni, nem fogják megnézni, de jó néven veszik.) ideiglenes lakcímmel. Pl. Bank of Ireland elhajtott a francba ...

Szóval az aktuális helyzet: 5. napra elintézve -> PPS (hétfőre ér ide a kártya postán), bankszámla

Hátravan: üzemorvosi és eü biztosítás (ahhoz kell a PPS már), (ez a szerződés része, de nem tudom milyen rendszer szerint működik az ellátás, mindenkinek kell-e magánbiztosíts vagy sem ...)

Aggasztó: lakásbérlés ..., az még nincs. De remélem lesz, vagy megyek csövezni a városközpontba, :D.

fhdgy 2015.08.26. 16:01:54

@adg: tudod, egy hullát visz a Tisza, az holtbiztos, ha kettőt,akkor holtverseny, ha hármat vagy többet, akkor rendszerváltás.

Jelen esetben: hol a határ az egyedi esetek előfordulási száma és rendszerszintű problémák kózött?

fhdgy 2015.08.26. 16:03:25

@fhdgy: bocs, rendőr hullákról van szó és az kimaradt, nélküle pedig érthetetlen adolog!!!

bpetya75 2015.08.26. 16:06:14

@akkorisprof:

"Megemlíteném, tudják-e azt a kritizálók, hogy magyar falvakban 5-90 év között szinte mindenki herbálozik? "

Ez mit jelent? Nem értem a herbálozást.

Csodabogár 2015.08.26. 16:09:51

@Réka ‎: A svéd "political correctness"-től már 40 éve is sikítozva menekültem el. De amiket mostanság olvasok róluk, az már kizárólag vicclapba való.

fhdgy 2015.08.26. 16:15:48

Egy helyzetjelentés az időjárásról: Szolnokon kellemes az idő, egy söröző kertjében az évszázados fák hűsében seritalt kortyolgatok. Pont annyira van meleg,hogy a ser jól esen.

Csodabogár 2015.08.26. 16:20:48

@szitakato: Többször töltöttünk heteket Thailandban, mint turisták. Többször megesett velünk, hogy az utca embere akár kérés nélkül elkezdett valami hülyeséget bizonygatni. Pl. ma zárva vannak délig az összes üzletek, de itt-meg ott meg lehet nézni ezt vagy azt. Egyetlen üzlet se volt zárva természetesen. Az, hogy turisták vagyunk szembeötlő ugye, de hogy minek az a minden haszon nélküli hazudozás, azt soha nem tudtuk felfogni. Az, hogy ha beülsz egy taxiba, a taxis "természetesen" tudja hol van a megadott cím, aztán másfél óra mulva kiderül, hogy sejtelme sincs róla, az ott teljesen természetes. Sokadik eset után már csak azt tudtuk gondolni, hogy szeretnek hazudozni, vagy a turistákat hülyíteni.
Aztán a sárga ingesek elfoglalták és lezárva tartották a bagkongi repülőteret, amivel egy életre elvették a kedvünket az oda utazástól.

akkorisprof 2015.08.26. 16:26:39

A szólásszabadság korlátozása, kedves Birca, nagyon ravasz. Ha például iskolaigazgató vagy kórházigazgató vagy s beszélsz, véged van, fekete listára kerülsz, mint én s társaim. Nem tudhatják az emberek, mennyire rossz a helyzet sok területen. Potemkín látszatvilágot mutatnak, szemfényvesztést, mely most sokakat elkápráztat. Ha beszélsz max közmunka lesz neked. S ezt sokan tudják.

szitakato 2015.08.26. 16:26:46

@Th's child: Ennyibe kerül egy egyórás hajóút a közeli szigetre a városból, ahol élek. Kis fahajó, sok ember, semmi extra, de a tenger szép. Délen élek, Bangkoktól jópár órányira. És nekem bejön a bor, amit ennyiért vettem, lehet, hogy csak szerencsés választás volt.

akkorisprof 2015.08.26. 16:26:56

Narkó.. ami olcsóbb a pálinkánál is. Segít túlélni a napokat. Igaz, nem minden faluban, sorry, de egy felmérés szerint a szegény területeken mint Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország s Észak Alföld elég gyakori s persze nem mindenki, bár egy cikkírót úgy tájékoztattak s leutazott pár faluba körülnézni. Szerinte vannak falvak, ahol szinte tényleg mindenki ezt teszi. Tehát nem minden faluban persze s nem mindenki. Vannak falvak, ahol nagyon elterjedt.

nemor 2015.08.26. 16:26:58

@fhdgy: akkor most mégis esik? ;-) :D

2015.08.26. 16:32:59

@akkorisprof: Orulok, hogy itt vagy es beszelgetsz velunk, sot, azt is hittem, hogy majd okosabbak leszunk, ha megjelensz, de bizisten en ebbol egy szot sem ertek.

montroyal ( CAN qc) 2015.08.26. 16:56:14

mert Orbán kiépített egy embertelen, könyörtelen Apparátust, amiről Hamvas Béla is írt. Ez az apparátus lelketlen,

na erre mondjak a FIDESS agyhalottak hogy --- méé man a Gyurcsany jobb volt? az is lopott .. meg a fujj komcsik... ezert lesz OV orokos kiraly mig az egeszsege engedi ... utanna fia vagy veje .. es mindig lesznek akik megszavazzak . ha nem csalni fognak . a kovetkezo valasztasokra mar 1 millio uj hatarontuli szavazot remelnek ...

na ennyit semmi kozom hozza legyen ahogy a birkak akarjak ..

montroyal ( CAN qc) 2015.08.26. 17:00:37

benyalnak egy jó állás reményében.

engem nem lep meg a magyar mentalitas regota- felfelé nyalunk lefelé taposunk ... es mindig amerre a szél fuj ...

2015.08.26. 17:02:36

@akkorisprof:

Tényleg kicsit se füle, se farka. Nem egyértelmű, hogy utazgatsz-e vagy laksz egy konkrét helyen. És mi történt az első hónapnyi pénz elfogyta után?

"Tanulom az indonéz, maláj, thai, lao nyelveket is"
"Thaiföldön nem kezeltek farangként egy idő után"

Ezek pedig eléggé valóságtól elrugaszkodott állításoknak tűnnek.

qkuc 2015.08.26. 17:17:43

@akkorisprof: Na majd megkérdezem a faluból származó barátnőmet, szerintem olyan választ fog erre a herbálozásra mondani (már ha ugyanarra gondolunk), hogy azt nem fogod zsebre tenni, :D.

©________ 2015.08.26. 17:17:49

@soad1221: hát nekem nem sok eszem volt még 17 évesen, meg úgy kábé azt se tudtam, mi a nagybetűs élet, de egyben biztos voltam, négyes átlaggal nem akarhatok orvos lenni, mert ott nem hibázhatok.
sajnálatos, hogy mások felnőttként nem tudják ezt.

qkuc 2015.08.26. 17:48:06

@33621: jézus ereje ... az nagyon sok

szitakato 2015.08.26. 17:51:22

@Csodabogár: Ez olyan helyeken, ahol a turistákból élnek, előfordul, igen. A hazugság nem cél nélküli, a 'bezárt' üzletek helyett olyan boltba akart irányítani, ahol ha vásárolsz, ő jutalékot kap. Nem mondom, hogy ez így jófejség, de ezek olyan esetek, amikkel ha tisztában vagy, könnyű elkerülni. És turistának kell lenni ahhoz, hogy egyáltalán találkozz velük. Velem egyszer fordult elő Bangkokban az ott töltött 2 hét alatt, a városban ahol élek pedig soha még hasonló sem.
A taxis pedig nem fogja azt mondani, hogy nem tudja merre van, ahova mész, egyrészt a bevétel miatt, másrészt majd útközben megkérdezi valakitől úgyis. Én álalában kialkudom előre a viteldíjat, úgy egyszerűbb. Otthon is vannak hiéna taxisok, itt is vannak rosszabb fejek közöttük, ez nekem még belefér.

akkorisprof 2015.08.26. 17:51:26

@mojyo: Öszintén sajnálom.
Lassan elköszönök, itt már este van... S holnap munkanap.

pinkunicorn (UK) 2015.08.26. 17:51:34

@akkorisprof: En egy del-dunantuli falubol szarmazom es meg soha nem hallottam ilyenrol.

Ne erts felre, az alkoholizmus mindennapi problema - tablettas bor, TIPLI vodka es tarsai, de elkepzelni nem tudom, hogy az atlag megengedhetne maganak a "narkot", vagy egyaltalan hozza tudna jutni akarhonnan is.

Plusz miert pont Del-Duantul es Del-Alfold, ha szabad kerdeznem? Ezt milyen forras tamasztja ala?

akkorisprof 2015.08.26. 17:51:37

Koszonom hogy itt lehettem. Mara elkoszonok, holnap meg irok. Jo ejt mindenkinek! Megprobalok esetleg egy posztot irni Ha- nak hogy mit kaptam utravalonak, mert nekem is tanitottak, a keleti emberek miben masok.. Hatha erdekes s megjelenhet itt.

2015.08.26. 17:58:26

Fura egy poszt. De a kommentek meg még furábbak. Biztos az időjárás vagy a napkitörések teszik. Vagy a gyíkemberek tettek valamit az ivóvízbe.

qkuc 2015.08.26. 17:59:39

@akkorisprof: Igazán nem akarok beléd kötni, de Japán mindenről híres, csak az "emberközpontúságáról" nem. Ott gyerekkortól nincs én, hanem van a mi és eléggé kipréselik a szuszt az emberből minden téren (iskola, munka). És attól, hogy kedvesnek látszó arcok fordulnak feléd, még lehet szívesen a hátadba raknának egy tőrt. Japán az egyik legérdekesebb, de legkétarcúbb ország és társadalom. Ott neked nemet nem fog mondani senki, egy cirkalmas kibúvós litániát igen. Az udvariasság az alap, de pl. ha a buszon utazik egy öreg néni, egy fiatal, aki nem ismeri, nem fog megmozdulni miatta.

bpetya75 2015.08.26. 18:08:21

@akkorisprof:

Node miféle narkó? Nálunk (dél-dunántúli falu) a fiatalok között terjedt, hogy valami gyógynövény magját szórták bele a cigibe, és attól bódultak. Az tényleg olcsó volt, mert egy 120 forintos zacskó jó néhány cigire elég volt. De hogy ez rendszeres lenne?

Barcs környékén nyomták a pálinkás kenyeret (gondolom máshol is, a környéken ezt a részt hallottam leginkább), de azt is inkább csak a 70-es évek elejéig. Szóval ez eléggé passz piros nekem...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.26. 18:22:25

Ezt láttátok:

index.hu/belfold/2015/08/26/a_kormany_nem_figyelt_a_nemetekre_akik_bejelentettek_a_szirek_befogadasat/

A cikk közepén vagy egy kép, bele is lehet kattintani, egy kifogástalan öltözetű, szifonos manusz szelfizget rajta...
Bazz, nekem, aki nem menekült sincs ilyen ruházatom, szinte...Meg a szifon is...Bazz, komoly, hogy ezek menekültek?
Csak én vagyok meghasonulva...?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.26. 18:39:10

index.hu/gazdasag/2015/08/26/nem_volt_eleg_uzemanyag_a_wizz_air_gepben_inkabb_otthagytak_50_utas_poggyaszat/

Na itt a másik pofaleszakító cikk, a patkány W!ccerről...hihetetlen bzmg, hogy csak úgy felrúgnak egy írásban kötött szerződést, mert nekik úgy jobban megéri...
Na, akik kérdezték korábban, hogy Európán belül miért nem utazunk kocsi helyett inkább fapadossal, hát ezért!
Nem hordozok többszázezres búvárfelszerelést, de rohadtul nem hiányzik a repülés körüli cécó, meg az egyre több botrány, sz@rkavarás, stb.Egyre inkább nem...
Most már remélem érti mindenki... :-|

FutureFry 2015.08.26. 18:42:41

@soad1221: @Bulla Elma:
Hogy hívják a vizsgákon éppencsak átbukdácsoló orvostanhallgatót?
...
...
...
Doktor Úr.

2015.08.26. 18:58:44

@akkorisprof: lol ezt a hulyeseget en is olvastam az indexen :D egy 'ujsagiro' LEment egy melyszegeny falura es ott valoban herbaloztak. Ebbol irt egy nagyivu egesz orszagrol szolo cikket, hogy a magyar falvakban mar nem a hazikisustit toljak, hanem a herbalt, mindenki papa-mama-gyerekek. A gond letezik ez teny, vannak nagyon rossz sorsu falvak megint teny, de az nem igaz, hogy a magyar falvakban herbaloznak ugy altalaban

wuaaa 2015.08.26. 19:07:22

@bpetya75: "..nyomták a pálinkás kenyeret.."

Pár éve, szombat este láttam a városban 3 srácot, akik bulizni indultak (mert a bevásárlószatyraikban csörögtek az üvegek), várták a buszt, közben elkezdtek egy 7-eleven zacskóból édes zsemlét tömni magukba. Erre el is kezdett pár sirály körözni felettük, egyre közelebb pofátlankodva, potya falat reményében. Egyikük el is kezdett zsemledarabokat dobálni nekik, egy ideig azt figyelve szórakoztak, hogy hogyan kapják el a levegőben a sirályok, közben egymással harcolva. Egy idő után egyikük megszomjazott - nem csoda, elég szárazak azok a zsemlék magukban - , körülnézett, rendőr sehol (mert nyilvánosan nem szabad), szombat lévén a többi ember meg nem számított és előhúzott a szatyorból egy üveg viszkit. Józanon menni buliba itt amúgy sem szokás, így hát egy decens roppanás kíséretében letekerte a kupakot és kortyintott is egyet belőle. Épp tekerte volna vissza a kupakot, mikor a harmadik srácnak, aki eddig úgy tűnhetett, hogy semmit sem csinált, valójában pedig erősen gondolkodhatott egész idő alatt, mert ekkorra ötlete támadt ! Egyik kezével kivette a viszkisüveget az egyik kolléga kezéből, a másikkal a zsemlét a másikéból és létrehozta a szottyos zsemle saturday night edisönt. Végülis, a szombat az a sirályéknál is szombat, hát hadd szóljon!
A sirályok ugyanúgy zabálták is tovább reptükben a de luxe zsemledarabokat, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy olyan akrobatikus elemekkel gazdagodjon a gravitáció elleni harcuk, hogy amilyeneket ha egy repülőgép csinálna, attól még Besenyei Péter is összeokádná a kokpitot. Marha vicces volt, na. Gyűltek is a nézők körülöttük, hiszen ilyen olcsón, ilyet jól szórakozni nem sűrűn lehet. Észre sem vették, amikor egy járőrautó megállt mögöttük, rendőr kiszállt, odament, kivette a csávókám kezéből a viszkisüveget, az orra előtt fordított rajta száznyolcvan fokot, majd a már üres üveget beleállította a járdán lévő viszkitócsa közepébe, aztán vigyorogva azt mondja a srácnak : inkább meginni kellett volna...
Tömeg röhög, járőr elmegy, a sirályok már gyalog sem találnak haza.

2015.08.26. 19:20:33

@wuaaa [nor]: Ez nagyon jo sztori :)

2015.08.26. 19:24:36

@bpetya75: Ugyanmar, te ne szolj bele, te csak falun elo 5-90 (vagy 9-50? - nem emlekszem) ev kozotti vagy, te honnan tudhatnad, a posztolo megmondta a tutit :)))

Mondjuk ezzel a lendulettel ugyanugy megmondta a tutit a 'nyugatrol' meg a 'keletrol' is (Afrikarol nem is beszelve). Nem szoktam 'norbizni', alapvetoen nem vagyok gyanakvo tipus, de valami nem kerek nekem ebben a mai tortenetben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.26. 19:24:55

@wuaaa [nor]: B+, videót követelek!!!
:-)))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.26. 19:26:18

@Mrs Rumcajsz CA: Még mindig nem tudjuk sajnos, hogy mi a fax is az a herbálozás?
Gyógynövénnyel való szipózás?

montroyal ( CAN qc) 2015.08.26. 19:31:12

@Ödenburger [Hu/At]: de szerinted az normalis, ha valakinek 115.000-es netto mellett 80.000-es hitele van?

ezt nem ertem mert nalunk a bank beszamitja a torlesztest, a villany , futes, ado, egyebeket es az NEM érheti el a fizetesed egy harmadat .. mert nem kapsz hitelt ! ha megvan akkor a maradek 2 harmadbol biztos meg élsz .. ja es a 2 evi adobevallasod kell hozza nem akarmilyen fecnik ..

2015.08.26. 19:33:27

@geegee: mer' nem egy magyar faluban laksz azer' :D:D:D

szal nevevel ellentetben nem termeszetes hanem szintetikus alapu kabszer, altalaban valami rettento gyanettas kinai szarmazasu porbol csinaljak, de azert kevernek hozza valami gyogyfuvet is, hogy 'termeszetes' hatasa legyen. Jo olcso raadasul szal viszik, mint a cukrot. Egyebkent szoktak mindenfele dizajnerdrogot is herbalnak hivni

2015.08.26. 19:38:06

@FutureFry: errol jut eszembe apam kedvenc mondasa:
kettessel mar operalnak... :D:D:D

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.08.26. 19:39:40

@Réka ‎: @Csodabogár: Utánanéztem a hírnek, és most pontosítok:

A három nagy svéd város - Stockholm, Göteborg és Malmö - utcáin kolduló nők szexuális felvilágosítására 800 000 eurót kérvényeztek az EU-tól a tervezet kidolgozói. Egy hónapon keresztül tartó - hetente kétszer, két-két órás - tanfolyamra gondoltak. mely során többek között higiéniai cikkeket és kondomokat osztanak ki.

A főleg "zöldek" által pártfogolt tervezetből kiderül, hogy a jövő év folyamán kb. 250 személyt szándékoznak elérni. Az ötlet egy romániai klinikán tett látogatásból fakadt. A várandósok rendkívül zsenge korából a látogatók arra a következtetésre jutottak, hogy a felvilágosító munkára nagy szükség van.

Az ellenzék (főleg a konzervatívok) nem késlekedett a kritikával: mi történik, ha a családfő nem engedi meg a nőknek a tanfolyamon való részvételt?

Ennek a valószínűségében még a legoptimistább pártolók sem kételkednek, ezért a szervezők információ terjesztésével és fokozatos meggyőzéssel remélik elkerülni azt, hogy senki, avagy csupán férfiak vegyenek részt a fizetéses tanfolyamon.

(Az angolul értő migránsok intézményes szexuális felvilágosítására eddig is megvolt a lehetőség Stockholmban).

DieNanny CH 2015.08.26. 19:48:29

@Megnevelő Ember:

Na, várjál, ez két különböző dolog!
Lehet mosolyogva a gyerek élményeit hallgatni az esti vacsoránál, hogy annak aztán este 8-kor legyen vége, türelmesen vele együtt cserebogaras és pókos képeket keresni újságokban, mint házi feladat, nagyon örülni, hogy az osztálykirándulás most 3 napos lesz, és jaj de jó, elmennek egy kaland-játszóházba, 2000 forintos belépővel...
Aztán miután a gyerek lefeküdt, életed párjával azon totóztok, hogy inkább mégsem anya cseréli le a 10 éves cipőjét, hanem a gyereket küldöm osztálykirándulásra - merthogy az osztálypénzből kréta meg fénymásolópapír meg tinta lett véve...

Szóval, remélem, érted...

NorthPier 2015.08.26. 20:06:46

@Ödenburger [Hu/At]: Eddig olvastam a hszeket, lehet, később valaki leirta ugyanezt: szerinted az normális, ha valaki felett hitelt, biztosan nem jókedvében, de még ha úgyis, a 110 nettoval úgy kalkulált, h havi 20 ezer törlesztő belefér, aztán hipp-hopp gazdasági válság, 20 ezerből egyik napról a másikra 80 ezer lett.
Konkrét történet, baráti körből.

NorthPier 2015.08.26. 20:08:37

@Ödenburger [Hu/At]: FelVett. Hitelt. Hülye telefon.

©________ 2015.08.26. 20:09:30

@FutureFry: bizony

@NorthPier: negyszerese? Ne hidd el, sajnaltatja magat, tuloz.

bpetya75 2015.08.26. 20:14:51

@wuaaa [nor]:

Ez nagyon nagy. Kereshetnél videót a sztorihoz ;-P

@Mirjam2:

Azért ne vegyük el teljesen a kedvét, hátha visszajön még, és alaposabban rávilágít néhány kérdéses pontra.

bpetya75 2015.08.26. 20:15:43

@NorthPier:

hüjetelefonnal autentikusabb lett volna :-P

fhdgy 2015.08.26. 20:26:09

@montroyal ( CAN qc): látszik,hogy nem abszurdisztánban élsz! Amikor felvette a hitelt, lehett a törlesztés mondjuk húszezer. Az belefért a 115 ezres fizuba. Utána az idő telt, a törlesztés havi összeg szépen növögetett, az adóság tőke része is, a fizu stabil maradt. A bank mondta volna fel a törlesztést, hogy aszongya túl sok lett?

Szóval, mi nem érthető?

fhdgy 2015.08.26. 20:29:32

@fhdgy: no,mire leírtam, más is megtette.

FutureFry 2015.08.26. 20:41:49

@NorthPier: @fhdgy: Nem lehetett volna fix kamatozású kölcsönt felvenni? Azt meg nem igazán értem, hogy nőhetett "az adósság tőke része is", igaz nem vagyok képben a magyarországi kölcsönökkel...

fhdgy 2015.08.26. 20:52:03

@FutureFry: ez itt kérem abszurdisztán, ne tessék semmin sem csodálkozni, még az ellentkezőjén sem!

Persze, igazad van! De nem abszurdisztánban. :-)

Olyan abszurd esetről is hallottam, hogy pár év törleszés után több lett a tartozás, mint az elején, de igérem, hogy ma nem írom le többet, hogy abszurdisztán. Van szinonímája: orbanisztán :-)

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.26. 20:53:44

@szitakato: Ezt most úgy írod, mintha Budapesten nem lennének segítőkész emberek. Pedig itt vagyok rögtön én. Ha velem találkozol, én biztosan nem fogok elfordulni tőled. És ha egy van, akkor van több is.

A nagy kékség · https://anagykekseg.wordpress.com/ 2015.08.26. 20:53:56

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Szerintem te nem érted, hogy én miről beszéltem. Én arról beszélgettem a másik hozzászólóval, hogy a gyereket annyira fogja megérinteni a politika, amennyire azt a szülő hagyja. Te pedig teljesen másról vakerálsz. Nem tudom, hogy szándékosan akarsz-e terelni, de mindenesetre ne nálam próbálkozz.

NorthPier 2015.08.26. 21:01:40

@bpetya75: hiszed v nem, pont rád gondoltam, amikor ezt írtad. Majd egyszer leírom, miért, de nem a hüjjetelefonnal ;-)

2015.08.26. 22:41:13

@bpetya75: Szamomra egyelore csak kerdeses pontok vannak a posztban (a kommentjeirol nem beszelve...).

montroyal ( CAN qc) 2015.08.26. 22:46:52

@fhdgy: igy igen csak nalunk 20 evre kapod ahitelt de idokozonkent 1 -7 evig alairod a fix vagy valtozo kamatot es akkor az ugy lesz .. en 5 evre irtam ala evente felulvizsgalva ... kockazatos fixre is irhattam volna de ez volt a legkevesebb .. es lass csodat az utolso 2 evben csokkent a kamat !!

macamuca [IHUN] 2015.08.26. 22:52:46

@geegee:
Mi az, hogy szifonos?? Ezt nem értem....
Amugy ha neked kellene menekülni, te mit vinnel magaddal? Ertektargyaidat, készpénzt, plusz valamennyi ruhanemut (feltételezem, hogy nem a nyűttesebbek közül szednek össze egy kezipoggyasznyit....), gondolom.
Es gondolom, te is magától értetődőnek tartanád, hogy menekült mivoltodat, egyben a menekülésre kenyszerito tortenest kétségbe vonnák/bagatellizalnak ott, ahol célod felé haladva/atutazva megfordulnak. Hiszen akinek jo állapotú ruhája, okosteloja, némi ekszere+készpénze van, az egyszerűen nem lehet menekült, ugye...

macamuca [IHUN] 2015.08.26. 22:56:48

@wuaaa [nor]:
Kösz a tippet, szombaton buli lesz a tengerparti barban, viszki van, sirály is akad....
:)))))))))))))))))))))))))))

2015.08.26. 23:27:19

@macamuca [IHUN]: Most lattam ezt a kommentet... Az ilyenekkel nem tudok mit kezdeni - volt egy memo valahol, amibol csak en maradtam ki, hogy minden menekultnek kotelezo az elete hatralevo reszere rongyokban jarni es telefonhoz nem nyulhatnak? Most hogy belegondolok, kb. minden szir akit ismerek (es vannak egy paran) jol oltozott es csodak csodaja, okostelefonjuk is van. Ettol fuggetlenul nem szeretnek a helyukben lenni.

macamuca [IHUN] 2015.08.27. 00:01:41

@Mirjam2:
Hat ez az....
Miert bem rongyosak, miert van okostelojuk, meg pénzük, meg aranygyurujuk....
Gyerekes es pitiáner irigyseg.
De amikor megkérdeztem, hogy cserelne-e veluk valaki, aki felhanytorgatja, hogy mijuk van (hiszen ugye milyen jo is nekik, hiszen ájfonjuk van, meg hasonló...), valahogy nem tolongtak....
Buta ember irigysége.... :(((((((

macamuca [IHUN] 2015.08.27. 00:02:41

Es meg mindig nem tudom, mit jelent az, hogy szifonos....

2015.08.27. 00:13:12

@geegee: @macamuca [IHUN]: @Mirjam2:

Igen, ezért visszatetsző a "gazdasági menekült"-ezés. Lehet, hogy a csávó ügyvéd vagy fogorvos vagy agykutató, aki 6 nyelven beszél. Vagy tökmindegy, csak egy normál középosztálybeli, aki ebben az utcában lakott:

static.guim.co.uk/sys-images/Guardian/Pix/online/2014/1/24/1390581956343/A-street-in-Homs-Syria-in-001.jpg

Ezek a szíria előtte-utána képek rém szórakoztatóak, és most olvasom, hogy valami 300 ezren haltak meg a polgárháború miatt. Ez arányaiban olyan, mint Mo-on 100 ezer áldozat, fele civil.

Így is elég fusson-ki-merre-lát hangulat van az országban (már a mienkben), most képzeljük el, mi lenne, ha a debrecen meg pécs nézne úgy ki, mint a fenti képen.

2015.08.27. 00:14:04

@macamuca [IHUN]:

Csak tippelek, de a szifon az tuti valami szleng az iphone-ra.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.08.27. 00:24:01

hű, csak most jutottam ide, majd holnap elolvasom a kommenteket, gondolom, kapott rendesen a posztoló :-)
tegye fel a kezét lécci, aki nálam többet volt Ázsiában, "kicsikét" elfogult is vagyok ebben az irányban, Thaiföld nekem a világ közepe, Indonézia egy lenyűgöző csodavilág, meg a burmai emberek szerintem tényleg a legszelídebbek a világon, de szerintem már megint nagyon fals hangok vannak a megközelítésben és az indoklásban.
:-)

Bredpitt Monika 2015.08.27. 00:27:09

Kedves poszt iro. Csak azert merek szemtelenledni, mert van humor erzekem. Nekem sokan mondjak hogy dilis vagyok. Mar bocsanat, de szerintem te is.
oszinten azt kivanom hogy talald meg amit keresel es kozben ne terjessz sok hulyeseget Magyarorszag rol. Udv

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.08.27. 00:58:16

Na ahogy én azt elkepzeltem, hogy most végre alszok. Nagyfonok beintett.
Én is szeretnék ilyen nyelvzseni lenni. Megoregedtem :-(
de a derűs optimizmusat azt irigylem.

@Th's child: te hány évet voltál kint végül összesen?
(Meg majd írok vmikor mailt. ....)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.08.27. 01:00:39

@szitakato: te hol vagy? Írd le thaiul ha nem akarod másképp ;-)
Részemről majdnem 7 év Chiang Mai.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.27. 01:28:18

@Mrs Rumcajsz CA: Értem, köszönöm.Nagyon tudatlan vagyok a témában, olyan szinten, hogy azt elmondani nem lehet.
Persze nem baj ez, én jól megvagyok így is... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.27. 01:33:37

@blackhair-lady: @macamuca [IHUN]: Nem mondjátok, hogy nem értitek a pesti szlenget? :D

Szifon az az iphone-ból lett, fonetikusan mondva ifon, és akkor már csak egy betű kell, hogy "értelme" is legyen.
A csávó kezében egyértelműen látszik a harapott alma jel a telón.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.27. 01:35:17

@macamuca [IHUN]: Ne haragudj, de akinek ájfónra telik, kb 300-350 ezer forint egy, az először adja el azt a kurva telefont, és csak utána menjen kuncsorogni segélyért!
Ez a véleményem...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.27. 01:37:44

@macamuca [IHUN]: Illetve még a Réka által citált cikkek jutnak eszembe, amikor "menekültek" magánrepülőn, meg taxival érkeznek Svédországba, mondjuk az olaszoktól!Én nem tudnék kifizetni egy olasz taxist, az hétszentség, de ezek meg pampognak, mert nem elég jó a szükséglakás, amit kapnak...Undorító gondolkozásmód.Nem aszondom, hogy az ájfónos alak is biztos ezt csinálta, csinálná; de azért van rá egy erős esély...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.27. 01:43:28

@macamuca [IHUN]: Én spec nem az irigység miatt írtam amit írtam, kb leszarom, hogy milyen telefonja van; hanem a befogadó ország szociális rendszerének kihasználása miatt...Nagy különbség.És nekem valahogy eszembe se jutna ájfónnal, ékszerrel stbvel együtt "menekülni", (ha más nem pont azért, nehogy kiraboljanak) százszor inkább eladnám és a pénzt biztonságba helyezném és úgy indulnék.Teljesen fölösleges ez a villogás és erősen visszatetsző tud lenni, ha segélyt kér valaki valahol.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.27. 02:01:02

Illetve még egy: aki ilyen jól öltözött tud maradni egy több ezer, akár 10ezer km-es út után is, az nem az a rászoruló fajta, akinek segélyt kell adni.Nincs semmi bajom, nem vagyok irígy a gazdag menekültekre sem, csak az ilyen ne csüngjön az ellátó ország csecsén, hanem vegyen ki egy decens motelszobát, vacsorázzon meg egy kis egyszerű étteremben, intézze a letelepedését, stb.Ahogy az ide/odavezető úton is valszeg tette.
De ne foglalja el a helyet az olyanoktól, akik télleg menekültek, mindent hátrahagyva, egy szál ruhában, rohanva távoztak a korábbi életterükből. Akik télleg rászorulnának a segítő kézre.
Ennyi.Aki akarja az érti.

macamuca [IHUN] 2015.08.27. 02:02:32

@geegee:
Szoval ahonnan az életedet mented, ott eladnad (kinek?), majd a kapott pénzt biztonságba helyezned (hol?-hogyan? mondom, az életed sincs biztonságban), majd pénz nelkul nekiindulnal a világnak.
Gondolkozni is szoktál?
Nem sajnálod a telót sem, áhh, dehogy, csak eppen adja el, oszt majd tájékozódjon a ....., onnan, ne a netről az okostelojaval, meg kapcsolattartasra is szuperjo a postagalamb is. Ja, hogyne, de tenyleg semmi irigyseg nincs benned.
Segély? Tőled? Kitol? Miert faj az neked, hogy ahol befogadják őket, ott penzt is kapnak? Mo-on nem, nyugi. Az atvonulasukkal járó dolgok (szállás, étel, utikoltseg, őrzés, orvosi ellátás, dtbdtb) költségeit is az a rohattunijo fizeti, akiket nagy sokk szidni mindenért Mo-on.

Még egyszer kérdem, gondolkozni szoktál?
Vagy amit leírtál, az a gondolkozásod végeredménye? Ezesetben vedd ugy, hogy nem szoltam, es irigykedj tovább /szidd őket tovabb. Valami öröm neked is kell....

2015.08.27. 02:08:01

@geegee:

"csak az ilyen ne csüngjön az ellátó ország csecsén, hanem vegyen ki egy decens motelszobát, vacsorázzon meg egy kis egyszerű étteremben, intézze a letelepedését, stb."

Én úgy képzelem, hogy ezeknek a menekülteknek a legtöbbje nem segélyt akar, hanem letepeledési meg munkavállalási engedélyt. Nem?

2015.08.27. 02:09:49

@Dragonlady (Bp, Hun):

"te hány évet voltál kint végül összesen?
(Meg majd írok vmikor mailt. ....)"

Két és fél évet (szinte pontosan 30 hónapot).
(És nagyon helyesen teszed... facebookon baromi rég nem jártam, itt is elég rendszertelenül, de mindig érdeklődve olvasom, hogy mi van veled.)

Shanarey 2015.08.27. 03:53:42

A poszt egy kissé furcsa, de sebaj.
Az ok amiért lelépett, érthető. az általa emlegetett megoldás már kevésbé, a hozzáfűzött magyarázatban Afrika, pedig a kakukk tojás.

Herbál?? wtf? (csak így angolosan, ha már megint Angliában vagyok, már legalább 5 órája)
A herbál nevű egyébhez fűzött statisztika egy okleveles ökörség, de persze van az az álhír, amiből egy újságíró meg tud élni pár napig.

Egészségügy, na akkor egy saját történet, még friss. Anyukámnak volt egy térd műtétje egy hónappal ez előtt. A műtét után pár nappal a varrat szedés is megvolt. Erre ma (épp csomagoltam a visszaútra) anyám szól hogy szerinte van még egy varrat féleség a térdében, nézzem már meg, és tényleg, egy kb 3 cm hosszú kék színű műanyag madzagot húztam ki onnan.

A menekülteknek miért van Iphone-ja és miért van rajtuk ékszer, és netán drága ruha? Hogy is mondták régen: Aki úr, az a pokolban is úr. Na meg egy "okos" telefon rendelkezik GPS ( SAT-NAV) szolgáltatással is ami nem egy hátrány annak aki olyan országokon át közlekedik amely országokról szinte semmit nem tud. Na és végül a lényeg, nem minden Iphone az aminek látszik. A világ tele van a kínai hamisítványokkal, amelyek pofára úgy néznek ki, de mégsem azok. S ezen hamisítványok között is akad jópár amely nem sokkal rosszabb, mint az eredeti, viszont tud mindent amit kell csak sokkal olcsóbban.

akkorisprof 2015.08.27. 06:45:00

Jó reggelt,

Először is, ha a herbálozással mellé nyúltam, bocsánatot kérek. Hihetönek tünt, mert ifjúkoromban az átkosnak ma nevezett, sokkal emberibb rendszerben is ment a szipuzás, s volt szerencsém látni, a nálam egyre jobban szemtelenül fiatalabb generációk már mennyivel gyorsabban igyekeznek magukat kiütni péntekenként s lehetőleg minél olcsóbban.

Orbán: Nem a személlyel van bajom, hanem a Hamvas Béla által is megjósolt jelenséggel, a Primitív Ember hatalomra kerülésével. A Primitív Ember nem egy személy. Csoport. Falka. Vezér kell nekik. Nyakkendőben, öltönyben járnak, eszmék, ideák nevében jelennek meg, melyekből maguk semmit meg nem valósítanak.

Japán emberek, thai emberek: Hosszú, nincs rá itt keret. A kulcs, az egyén képes legyen saját kultúráját, szokásait is a másik szemével látni. Nyakkendő? A világ legostobább ruhadarabja. A sál ok, a sapka stb, de a nyakkendő értelmetlen. A japán társadalom körökre épül, s a körök tagjai számíthatnak egymásra. A barátság ott más, nem felületes, nem arról szól csak érezzük jól magunkat. Elsö japán utam óta tagja vagyok köröknek. Akit ajánlok a kör tagjának, külföldit, fogadják. Ismeretlenül is. Mert tudják, nem fogok méltatlan embert ajánlani. A körön kívülre kerülni nagy szégyen. Ott a kapcsolatok jellege más. Életre szólóak, nem felületesek. S japán nagyon önállóságra épül. Ha egy járásban bicegő ember lépne a metróba, nem besegìtik hanem aki az ajtóban áll, visszahúzódik. Ez nekünk furcsa. Nem akar segìteni, pfúj, ítélkezünk. Valójában, ott a sérült embert is teljesnek tekintik, aki tud magáról gondoskodni, a mozgássérült is maga próbál cipöt, csak annyi segítséget kap az eladótól, ami épp szükséges. Ott ez a figyelmesség. Ha egy 45 kg-os japán lány hatalmas hátizsákot cipel európában, jobb nem megpróbálni felajánlani, viszed helyette. Főleg nem másodjára. Hálisten, ma már magyar nyelvű japán nyelvtankönyvek foglalkoznak az ilyen különbségek elmagyarázásával is. A japán is mond nemet, csak a nyugati ember nem érti a finom nyelvezetüket sokszor. Ennyi év után tudom, mikor mondanak nemet s biztos nem eröltetem azt. S igen, japánban a kivégzés is mosolyogva történik, ahogy egy mentorom aki évtizedek óta él japánban, tanította. Annyit elmondanék, akadt jó magyar, aki írigységböl be akart mártani japán ismerőseimnél. Nos, ott a Mószer Aranka szocialista brigád módszerei nem jöttek be. Kapcsolatom a japán körrel minden magyarországról érkezett támadással még szorosabb lett.

Thai emberek: Még magam is tanulom, lehet még évekig, mire érzékenyek, mert előfordul ami a nyugati embernek természetes, a thai számára annyira sértő, megszakítja veled a kapcsolatot.

Ami szerintem közös a japán s thai emberekben szerintem, hogy öszinték első perctől. Nem mutatják másnak magukat, mint amik, nincs a szerepjátszás.

akkorisprof 2015.08.27. 06:45:40

Amit meg lehet egyformán elrontunk: évtizede itt élő magyar panaszkodik, a thai emberrekkel nem jön ki, pedig szerinte minden ok, mégis otthagyják az alkalmazottak rendszeresen noha jó fizetést ad. Nos, kiderült, ha kiad egy feladatot, akkor nem bízza rájuk, hogy a célt HOGYAN érik el, hanem részletesen előírja, így és így csináld. A szakembernek is. Például házfelújításnál. Ennek döbbenetére lehet az a vége, hogy a thai ember a kezébe adja a szerszámot, mutassa meg, ha ilyen jól tudja... Se egy japánnak, se egy thainak szerintem nyugati ember ne akarja megmondani, HOGYAN tegye a dolgokat saját hazájában. Csak a Cél elérését várjuk el ha az lehetséges. Egy Thainak például nagyon fontos hogy amit végez, az "Szánuk" legyen. Azaz kellemes. Sokszor táncolnak munka közben bolti eladók is. Énekelnek. Vagy lehever a függöágyba építkezésen kicsit pihenni. Mégse láttam épületeket olyan gyorsan kinőni a földből mint itt. A HOGYAN-t mindig rájuk kell bízni, hisz az ő hazájuk, ők tudják, mi hogyan működik. S akkor működik. Sokszor az utolsó pillanatban. Ahogy egy másik, régóta itt élő magyar mondta nemrég nekem: Látszólag nem is figyelnek, lazák, de mégis minden papír rendben van, minden elintéződik, ha nincs akkor visszamegy s intézi, s mindig minden készen van időre, nincs miért itt türelmetlenkedni. Nyugodtan, lazán... S mégis eredményesen, a másikra odafigyelve.

Japánban is éltem, lehet fogok is. . Kemény a munka. Hajnaltól lehet éjfélig munkába járással. S nincs jobb, mint az esti forró fürdő munka után, alvás előtt.  A cégvezető megbecsült, sok mindenre figyelt. Türelmes is volt. Ha nem jól mondtam valamit, kijavított szigorúan, de semmit nem raktározott magában se velem, se mással szemben. Hogy ilyen lennék vagy olyan. Volt, hogy egyik nap mondta - holnap szabadnapom lesz, érezzem jól magam Japánban. Mindennap megköszönte fáradozásom s másokét. Nem formálisan, valóban őszintén. Ő volt elsőnek ott a munkahelyen s ő ment utoljára el. S nem stresszelt minket. Valóban fontos már a gyerekkortól az ÉN korlátozása, s szerintem is az. Sokszor latok thai 8-10 éves fiatalt robogón, mögötte a testvérei, nagyobbak, s nagyon vigyáz rájuk. Nem száguldoznak, nem felelötlenek. Visszatérve Japánra: Minden éjszakám végigaludtam ahogy letettem a fejem. S kipihenten keltem.  Akiben ellenállás van a japán megoldások iránt, ne vállaljon ott munkát. A japánok, thaiok sok mindent átvettek a nyugati megoldásokból, szívesen tanulnak hasznos dolgokat. Mi is sokat tanulhatnánk tőlük, ha nem a kapásból elutasítás lenne a reakciónk, ha valami más mint eddig ismertük, ha más megoldásra jut.

fhdgy 2015.08.27. 07:51:15

@montroyal ( CAN qc): Nem vagyok szakértő a témában, mert az utolsó 25 évben egy fillér hitelt sem vettem fel és nincs is ilyen szándékom. Csak a lényeget látom át, a részleteket nem, bár állítólag az ördög a részletekben lakozik.

A deviza hiteleknél nem a kamatláb változása volt a fő probléma, hanem maga a devizahitel konstrukció. Ennek az a lényege, hogy bár a hitelt forintban folyósították és forintban is kell törleszteni, de az elszámolás devizában, pl. svájci frankban történik.

Ha pl. a kétezres évek elején felvettél 17 millió forint hitelt, akkor arra azt mondták, hogy az 100 ezer svájci frank, hogy pontosan mennyi részletkérdés, de a példában legyen ennyi.

Akkor a frank árfolyama kb. 160-170 forint volt. Ma az árfolyama kb. 300 forint. Így ma a bank azt mondja, hogy nem 17 millió forint kölcsönt adott, hanem 30 milliót!!! Jóval nagyobb lett a tőke, ezért is növekedett a havi törlesztés összege, de azért is, mert ha képletesen 100 frank lenne a havi törlesztés, akkor régen az mondjuk 17000 forint lett volna, ma meg kb. 30000.

Vagyis kb. duplájára nőtt a tőke, duplázódott a törlesztendő havi összeg is egységnyi tőketartozásra, ami kb. együtt négyszeres törlesztő részletet produkál.

A konkrét számokba nem kell belekötni, csak erős közelítéssel igazak, csak így egyszerűbbnek tűnik a konstrukció bemutatása.

Hogy miért mentek bele ebbe a konstrukcióba embertömegek, nos azon lehet csámcsogni, sajnálkozni, kinek kinek vérmérséklete szerint.

fhdgy 2015.08.27. 08:15:28

@geegee: Egy nem túl régi és elég közeli dologgal példálózom, igyekszem egyszerű is lenni, remélve, hogy meg is érted.

1992-93 Horvátország, Eszék és környéke! Eddig fogtad? Ugye pont tombolt ott a délszláv háború!

Sok ember menekült el onnét, még a leggazdagabbak is, mert a csetnikek vadásztak rájuk. Ha szegény volt, ha nem, akkor is. Szerinted mennyivel jobb szegényen meghalni, mint gazdagon?

Láttam jómódú embereket ( és ismertem is őket ), akik pár nylon szatyorral tudtak elmenekülni a HALÁL elől. Ismertem olyanokat is, akik nem tudtak elmenekülni és megölték őket.

Innét, ha ezeket felfogtad, csak annyi a kérdésem: ezek az emberek szórakozásból menekültek, kalandot keresve éltek menekültként Magyarországon?

©________ 2015.08.27. 08:16:38

@Th's child:
Valoban, de mar nem szleng. Igy Hivjak magukat
szifon.com

akkorisprof 2015.08.27. 08:20:49

Érdekes, egy évvel ezelőtt mennyire mindenhol az emberek kivoltak. Akik végrehajtották a politikai utasításokat, utána magánemberként elnézést kértek s közölték, magánemberként drukkolnak nekem, nekünk, s ő csak azért van a pozícióban s tesz meg dolgokat, mert szerinte rosszabb lenne akit a helyére tennének. Pedig, ha ez a sok hivatalnok egyszerre felálllna, ehhez nincs már gyomrunk - véget érne a ledaráló rendszer. Megy a bizonygatás itt is, magyarország mennyire jó hely - akkor miért a sok kivándorló, hogyhogy fiatalok saját szindarabot álítanak az iskolában színpadra, melynek az a vége, hogy mind elmondja, miért hagyja el az országot s fogja a bőröndjét s úgy sétál le? Nem lehet, ki kellene végre nyitni a szemeinket s meglátni, ami valójában van? Persze a dübörgő propaganda mellett egyre nehezebb. Mi sem természetesebb, besétál a kormánypárti politikus a NAV-ba mert nagyon nem stimmel a vagyonnyilatkozata, a NAV elnöke fogadja tanácsadókkal s kisétál s elmondja, örökölte a dolgokat de már elévült, sajnos elfelejtette bevallani stb. Hát persze. Ahol már nincs semmi alapértékrend, alapnorma - kultúràlis összeomlás következik be. Nem csak tipikben lehet hogy bekövetkezzen, felhőkarcolókban is.
Én egy nép agóniáját látom. Fáj. Amit tudtam, megpróbáltam, nem hagyták. Aki nincs velük, az nincs. Annak jogai is csak papíron vannak. OK. Máshol van.

Még annyit, nem teljesen magamtól jöttem el, otthon ellehetetlenítették munkám, lépésről lépésre kiszorítottak hazámból mivel Strasbourghoz fordultam, s ott nyerek is. Lehet még három év, de végigviszem. Magánjellegü kérdésekre ezért nem válaszolok, vannak kiszolgáltotott szeretteim odahaza még.

A kiszorításomért hazámból ma már örök hálám a sok szervilisnek.

Egy Kepes András műsorban jöttem rá sok éve, ránk magyar emberekre bizony lehet jellemző valami. Nem mindenkire, sőt egyre kevesebbre, de még jellemzőbb mint más népekre. Híres, sikeres szakács, balettmüvész volt például a vendég. Elmondták, külföldön Németországban magyarként ha ő volt a legjobb egy étel elkészítésénél, a németek természetesnek vették, gratuláltak, örulltek sikerének s tudták mennyit gyakorolt érte ő is. Elismerést kapott érte társaitól. Hazatérve mikor már séfversenyeket nyert, megkapta, biztos valakinek valakije. A balettművésznő, hogy azért táncolhat föszerepet, mert biztos tudta kivel kell lefeküdni érte. Azt nem nézik, hogy fiatalon, kamaszként nem bulizni járt, hanem tanulás mellett napi 4-6 órát gyakorolt, hétvégeken is, hogy mennyi kitartás, fáradozás van egy siker mögött. Én is kaptam sokat, mert 35 éves koromra volt egy 7 méteres vitorlásom. Hogy 19 éves koromban már 7 programnyelven tudtam programozni, hogy 20 évesen több embernek tudtam munkát adni, s induláskor még egy saját számítógépünk se volt... Három év múlva minden programozónak volt. Hogy elsöre hibátlan informatikai rendszereket tervezünk s adunk át, hogy napi 12 órákat dolgoztunk, de volt egy héten át nem aludtunk hárman - az fel sem merül.

S ma, nem ertékeket hoznak létre alkotó emberek, hanem akik maradtak, arrol számolnak be, legalább a korábbí értékeket próbálják megmenteni, vagy egy részüket. Szóval, lehet itt írni, milyen jó hely Magyarország, esetleg Bulgáriából nézve, azok közé tartozom, akik úgy mentek el, nem kívánkoznak vissza. S nem anyagi okokból.

Egy mentorom, informatikus, szintén nemet mondott a korrupciós ajánlatokra. Ma közmunkás. Gyémántagya van. De írt egy levelet hivatalos helyre mikor a közmunka kezdődött, hogy történelmi ismeretei szerint utoljára egy Speer nevű miniszter lelkesedett érte s vezette be. Barátja fia is informatikus lett, s ő volt a nagy cégnél a junior, aki ment a senior kollégával tárgyalni. Politikussal. Ott, nyiltan kérdezte meg a politikus, mennyit kap ő a zsebébe tőlük, ha mellettük dönt, másik ajánlata 20% eddig. Mit tud a rendszer, szóba se került.

Sok értékes magyar ember van, s lehetett volna másképp, tudás alapú társadalom, szakemberekre bízva a szakmai kérdések megoldását, tisztesseges vezetőkkel akik valóban élnek is egy értékrendet, nem csak marketingfogás.

A többség más utat választott s tiszteletben tartom.

10 év múlva meglátjuk, hova vezet mindez. Kívánok mindenkinek sok sikert, örömet az életben, bárhol is él.

Voltam fekete listán 1980-as evek 2. felében 18 évesen már, akkor is tagadták lenne, s most is arra kerültem. Mikor az "átkosban" szálltak rám politikai okokból, megvédtek sokan, hivatásos tisztek is barátságosak voltak, néha eldugtak a politikai tiszt elől. Most viszont, még akiken segìtettünk is, eltávolódtak, tisztelet a kivételnek. Most sokkal sokkal jobban félnek az emberek, úgy látom. S sokan tagadják.

Ma már, másik írás lesz, jó fórumozást, nem térek vissza. De mindenkinek a legjobbakat, Magyarországon vagy másutt, s HÁ-nek köszönöm a lehetőséget! És még sok irást, bejegyzést. Olvasója a blognak maradok tisztelettel.

Allah növessze nagyra a szakállatokat, persze a hölgyeknek ne!

©________ 2015.08.27. 08:23:36

@Shanarey:

Szomszed bacsi panaszolja, ujabban kis gyulladt csomok vannak a hataban, elment orvoshoz,
Kiderult, h a 30 !!!!!!! Evvel ezelotti mutetjebol maradtak benn madzagdarabok,, azok.
Hogy mitol kezdtek pont most rendetlenkedni, isten tudja.

©________ 2015.08.27. 08:32:33

@fhdgy:
Az arfolyamvaltozas nem okoz negyyzeres novekedest.
Meg a pofatlan kamatemelessel egyutt sem.
Pedig a kamatemeles hatasa nagyobb novekedest okoz, mint az arfolyam.
Ne higgy a medianak meg panaszkodoknak. Egyszeru szamok

fhdgy 2015.08.27. 08:42:09

@akkorisprof: Ez a hozzászólásod miért nem lett része a posztodnak? Vagy miért nem ez a hozzászólásod lett egy az egyben maga a poszt?

fhdgy 2015.08.27. 08:48:27

@Fedak Sari: A számok egyszerűek, de nem érted őket! Én pedig nem a médiában írtak alapján tudok valamit, hanem matematikus létemre egy kicsit számoltam.

Van 100 ezer frank kölcsönöd, aminél a tőke szinte megduplázódik, de befizetéskor a forint kb. fele annyit ér, mint korábban, akkor sem jön ki a közel négyszeres törlesztő részlet?

Ha azt mondanád, hogy nem jön ki, akkor én nem magyarázom tovább! Fölösleges!

adg 2015.08.27. 08:51:28

@Bulla Elma: sokan tul nagy jelentoseget tulajdonitanak ennek az "orvos nem hibazhat" dolognak.
Az orvos is ember, es hibazik. Elkerulhetetlen. Nagy szerencse, hogy a legtobb hibabol nem szuletik komolyabb problema, es csak igen ritkan van tragikus eredmenye. Mindenki hibazik, es torekedni kell ra, hogy minel kevesebbszer tortenjen.

"Az orvos nem hibazhat" meg "az orvos hibaja a beteg eletebe kerulhet" szovegek meg - mar elnezest - de nekem marketing szovegnek tunnek. Mindazzal egyutt, hogy nagyon tisztelem az orvosokat, es sose lennek kepes az o munkajukat vegezni.
Azonban van egy rakas szakma, amit sokkal kevesbe fenyeznek, es a sokkal alacsonyabban kvalifikalt muveloi joval nagyobb felelosseget kenytelenek viselni, vagy nem is tudom, hogyan kene ezt szabatosan megfogalmazni.
Valtokezelo, buszsofor, vonatvezeto, autoszerelo akar, mindnek a munkajan eletek mulhatnak, holott messze nem kell hozza olyan tudas. Es egy vonatvezeto mogott mondjuk ulhet akar sok szaz ember is. Kis figyelmetlenseggel oriasi tragediat tud okozni.

Egy szo mint szaz, az orvos is ember, es hibazik, a jobbak ritkabban, a kevesbe jok meg gyakrabban. Ez benne van a pakliban. Viszont tanul a hibaibol es torekszik azok elkerulesere, es egyre jobba valik. Aki meg nem, azt kiszelektaljak elobb utobb.

DieNanny CH 2015.08.27. 08:52:00

@Megnevelő Ember:

Bocs, akkor tényleg félreértettelek. Mert ezt írtad:

"Én pedig úgy gondolom, hogy pont akkor jó szülő a szülő, ha megtanulja a saját gyermeke szemével látni a világot."

Ebből szűrtem le azt, hogy szerinted a szülőnek gyerekszemmel kellene látnia a világot - azt, miket mesél a szülő a gyerekének a politikai helyzetről, nem olvastam benne.

adg 2015.08.27. 08:52:41

@Fedak Sari: az elozot neked szantam, csak nem linkult meg a neved.

DieNanny CH 2015.08.27. 08:54:13

@fhdgy:

Nekem csupán 47 ezerről nőtt majd' 80 ezerre, úgyhogy még szerencsésnek mondhatom magam! :-D
Az akkori fizetésemhez képest nem volt sok. (Mármint, kinti fizetésemhez képest.)

fhdgy 2015.08.27. 09:01:16

@adg: Abban egyetértek, hogy az orvos tevékenysége veszélyes üzem!

Pl. a vasútközlekedés is! Ott ma már a jelző rendszerek háromszoros biztosítással működnek. Ha egy biztosító elem elromlik, akkor kettő még mindig működik, hogy egy hibás működés miatt ne kelljen embereknek meghalniuk, megnyomorodniuk.

Pl. 200 km/h sebesség feletti pályák esetén a biztosító rendszerek már drágábbak, mint maga a pályaépítés.

Az eü. ellátásba miért nincs komoly ellenőrzési mechanizmus beépítve? Ha egy mozdonyvezető hibázik, akkor kemény bünti a következmény. Ha egy orvos ordító hibát vét, miért csak ejnye-bejnye a következmény?

2015.08.27. 09:03:44

@geegee: Nem 'segelyert kuncsorognak', hanem az eletuket mentik. Az iPhone nem egy nagy dolog, rengeteg ismerosomnek van, tobbek kozott szireknek is. Ha eladnak az iPhonejukat akkor mitol lenne jobb nekik? Tenyleg ezt sajnalod toluk? Nem akarok dramai lenni, de most elmondom neked, hogy tavaly egyik ejjel arra ebredtunk a lakoparkban hogy az ott lako szir orvos a haza elott sir, kiabal magabol teljesen kivetkozve. Akkor tudta meg hogy a hazat lebombaztak es az ott maradt szulei meghaltak. Nem tudom volt-e iPhoneja de nem is ez a lenyeg. Egyebkent Sziria egy jomodu orszag volt a haboru elott.

fhdgy 2015.08.27. 09:12:18

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Értem, a kérdéseim a következők: milyen devizában vetted fel a hitelt, milyen volt az árfolyam a felvétel pillanatában és milyen árfolyamok mellett törlesztettél?

Az induló árfolyam, a törlesztési árfolyam, a futamidő, mind nagyon erősen befolyásolja, hogy hogyan változott a törlesztő.

Az én példámban a svájci frank árfolyama forintban számolva majdnem megduplázódott. Lehet, hogy Te olyan fázisban kaptad el a dolgokat, hogy a svájci frank 200 fölött volt. Ekkor az árfolyamnövekedés nem okozott majdnem négyszereződést a törlesztésben. Ha a majdnem 80 ezert úgy veszem, hogy 77 ezer, akkor a Te esetedben a a törlesztő növekedése 63 % volt.

adg 2015.08.27. 09:41:06

@fhdgy: Amit mondani akartam, hogy nem csak az orvose az, hanem ngyon sok joval kevesbe megbecsult szakmat muvelo embere is.

Az orvosoknal is van biztositasi rendszer, nehezebb ugyekben nem egyedul dontenek.

Az utolso kerdesedre nem tudom a valaszt, es azt sem, hogy hogyan talaljak ki a kovetkezmenyeket.

soad1221 2015.08.27. 09:59:09

@fhdgy: sok esetben az orvos hibája-felelőssége (legalábbis jogi értelemben), nem egyértelműen meghatározható/bizonyítható..
Ebben az esetben pedig nem lesz elmarasztaló ítélet.
Valójában ennek a hiánya tényleg hiba, de lássuk be, hogy ez sokkal kevésbé meghatározó probléma a mai egészségügyben. és a fenti hozzászólásokkal ellentétben én nem az orvos és az ápoló fizetését tartom az elsődleges problémának (bár emiatt ők nyilván lelőnének a legszívesebben:))

@Fedak Sari: most mit mondjak? elméletben persze igazad van. ugyanakkor nincs hibátlan ember, aki munkát végez, az fog hibát ejteni. Komolyabb eseteknél, műtéteknél nem véletlen, hogy több orvos van.
Kérdés, hogy a hiba mi? rossz gyógyszert írt ki, emiatt meghalt? vagy a műtét után nem jól varrt, emiatt a heg 1 héttel lassabban gyógyul? Vagy nem vett észre egy fejlődési rendellenességet egy UH-n, é emiatt már nem lehetett időben abortuszt végezni, tehát az életképtelen gyereket világra kellett hozni? Vagy mandulagyulladást diagnosztizált, pedig tüdőgyulladása volt már, emiatt újabb gyógyszert kellett szednie és 2 héttel tovább tartott a gyógyulása? vagy emiatt pont meghalt?

ez mind-mind hiba.. ami egyrészt nem biztos, hogy kiderül, mert bizonyítsd be, hogy akkor azon az UH-n látható volt a fejlődési rendellenesség, vagy bizonyítsd, hogy a tüdőgyulladás hallható volt...
És ha tényleg nem volt az, akkor is hiba? 5-ös átlaggal már hallotta volna?

fhdgy 2015.08.27. 10:03:23

@adg: Tudod, az is baj, hogy ma Magyarországon az orvosi társadalom, a gondolkodásában még mindig feudalista módon él. Tisztelet a kivételnek.

Voltam olyan kórházban, ahol docenst szinte "megsüvegelte" az adjunktus. Pl. magázta.

Az egyik betegtársam egy kórház főorvosa volt. Arról panaszkodott a főorvos, hogy a docens kutyába se veszi őt. Én visszakérdeztem, hogy akkor mit szóljon az átlag beteg?

Mint a nickemből látszik, voltam katona tiszt, 70-es évek végén, nyolcvanas évek elején. Kopasz hadnagyként voltak ezredesek, akikkel tegező viszonyban voltam, és nem csendőrpertú volt.

DieNanny CH 2015.08.27. 10:36:12

@fhdgy:

Én forintban kaptam meg a pénzt - svájci frank alapú volt, de nem fizethetem frankban.
A frank árfolyama '07 júliusában 152 Ft volt, 20 évre vettem fel a hitelt.

Ja, és félreértések elkerülése véget: nem akarok megmentve lenni. Tudom fizetni a hitelemet; sokkal többen vannak rettentő rossz körülmények között, akik jobban rászorulnak a megmentésre.

©________ 2015.08.27. 11:20:33

@fhdgy: egyszerűen nem így működik a deviza alapú hitel, ott csúszik el az érvelésed.

©________ 2015.08.27. 11:22:17

@adg: én perfekcionista vagyok.
igyekszem leszokni róla, hogy másoktól is elvárjam, de túl pozitív tulajdonságnak tűnik ehhez, így elég nehéz:)

©________ 2015.08.27. 11:25:49

@soad1221:
a pénztelenség, kapkodás mindig hibát szül. priviben* tudok ajánlani blogot, ahol egy orvos szájából hallhatod, mi a probléma az egészségügyben. sokkal jobban elmondja, mint én itt pár szóban.

*nem szereti, ha linkelik nyilvánosan. egyszer már bezárta emiatt a blogot, nem szeretném, ha ismét megtörténne. szeretem olvasni.

LittleG (uk) 2015.08.27. 11:35:32

@Fedak Sari: megkaphatnám én is azt a linket?

fhdgy 2015.08.27. 11:38:51

@Fedak Sari: jó, ha nem így működik, akkor miért lett 20 ból 80 ezer ( kb. ) törlesztés? Miért szállt el minden? Örömmel olvasnám a magyarázatot, pedig, ahogy mondtam, nem vagyok érintett.

soad1221 2015.08.27. 11:39:14

@Fedak Sari: érdekel, jöhet...
de ezeknek egy része még csak nem is pénz kérdése...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.27. 12:14:52

@macamuca [IHUN]: @Th's child: @fhdgy: @Mirjam2: Jó, hölgyek-urak, akkor hagyjuk a témát; ha senkinél nem megy át, akkor valszeg én csinálok valamit rosszul...Továbbra sem gyűlölök senki menekültet, bár a véleményemet fenntartom.De elismerem azt, hogy nem minden fekete vagy fehér.

©________ 2015.08.27. 13:56:39

@fhdgy: neked is kesobb valaszolok rendes billentyűzetrol

bpetya75 2015.08.27. 13:58:43

@NorthPier:

Érdeklődve várom ;-)

@Mirjam2:

A mai két kommentje segített? Még nem volt időm elolvasni őket...

2015.08.27. 14:58:12

@geegee:

Mocsekos naaaaci vagyol na, es kesz, nincs ezen mit szepiteni... :)))))

Nalam ez az egesz migracios hiszti kezdi erosan kiba..ni a biztositekot, es kezdek eljutni odaig, hogy ha az EU-nak meg tobb iszlamistara van szuksege, fogadja csak be oket nyugodtan, en szemely szerint senkit nem engednek be, aki iszlam hivo. Tessek szepen a gazdag iszlam orszagokba menekulni, ott is van hely is es penz is boven. Hala Istennek Kelet-Europa ugy tunik, hogy testuletileg beleallt ebbe az allaspontba, nem csak a magyarok, de a szlovakok es a lengyelek is, foleg ha osszel a lengyelneknel nyer a PiS, ami azert eleg valoszinunek tunik jelenleg. Meglatjuk mi lesz belole, a nemeteket egyszeruen nem ertem, de hat van ilyen. Ausztriaban megy a polkorrekt suketeles a menekultekrol, es kozben a FPOe lassan valasztast fog nyerni. De lassan mar az is jo alternativanak kezd latszani. :(

Mindenestre, ha Magyarorszagra probaljak ezugyben kenyszeriteni, hogy mindenkit befogadjon, akkor annal meg az EU kilepes is jobb dontes, es irom ezt en, aki eddig mellszelesseggel mindig kiallt az EU mellett. Ha Europa befogadja ezt a rengeteg iszlamistat, az az Europa mar nem az en Europam lesz, abban az Europaban en mar nem akarok elni. Egy iszlammal lezullesztett Europanal meg a putyini Oroszorszag is jobb alternativa, sajnos... Lehet, hogy nem voltam semennyire sem politikailag korrekt, viszont ez a velemenyem. :(

LittleG (uk) 2015.08.27. 15:44:44

@Ödenburger [Hu/At]: Mondom én, hogy ha itt maradunk, simán megérjük hogy leigáznak minket, nem-muszlimokat... De ők nem fognak haláltáborokkal vacakolni szerintem..

2015.08.27. 16:10:19

@bpetya75: Nekem ezek a kommentek tul hosszuak ahhoz hogy elolvassam oket :). Az egesz sztori nem tunik nekem tul meggyozonek.

2015.08.27. 16:12:14

@geegee: Szerintem neked nem jon at hogy mennyire erzeketlen dolog amit irtal. Egyebkent meg nem tudom milyen korokben mozogsz ha egy iPhone ekkora luxusnak szamit szerinted.

2015.08.27. 16:17:41

@Ödenburger [Hu/At]: A gazdag iszlam orszagok nem fogadnak be menekulteket. Csak akkor lehetnek pl. itt Szaudiban a szirek ha munkavallalasi engedelyuk van. Mindenki aki eleg kepzett volt ahhoz hogy munkavallalasit kapjon itt, mar itt van. A kevesbe szerencsesek pedig arra kenyszerulnek hogy a fiatal lanyaikat adjak el gazdag szaudiaknak felesegnek, es igy tovabb. Az orvos akit emlitettem, hosszu honapokig probalt a szuleinek vizumot intezni mielott megoltek oket, es nem kapta meg, annak ellenere hogy o maga orvoskent dolgozott Szaudiban.

2015.08.27. 16:21:02

@Mirjam2:

Ertem. Akkor a nem iszlam Europanak miert kellene befogadnia oket?

2015.08.27. 16:55:37

@Ödenburger [Hu/At]: Nem kene, de te a helyukben mit csinalnal, felkotned magad? Ok is ugyanolyan emberek mint te vagy. Egyebkent pont a szirekkel jol jarna barmilyen orszag, es nem sokban kulonboznek az europaiaktol kepzettsegben, mentalitasban.

LittleG (uk) 2015.08.27. 17:21:51

@Mirjam2: Nekem még azzal se lenne bajom, ha sokakat befogadunk és pénzzel támogatjuk őket, ha cserébe ők is jól viselkednének velünk. Én csak attól tartok, hogy ellenünk fordulnak. És most nem is elsősorban a menekültekre gondolok, nekik elég szomorú a helyzetük, hanem olyanokra, akik legálisan vagy nem, teljesen más kultúrából idejönnek, de nem hajlandóak Rómában kicsit rómaiként élni, visoznt hozzák magukkal és "rajtunk" is csattan az aggresszivitásuk. Mint pl hogy savval öntenek arcon nyugati lányokat. Ne tegyék a sajátjaikkal se, de főleg ne azokkal, akiknek a vendégszeretetét élvezik. Vagy gyilkolnak az iszlám nevében (tudom hogy ezek csak az elfajzott muszlimok, sok virtuálismuszlim barátom vot, csetes korszakomban és ők teljesen más benyomást keltettek).
Sőt, nem is biztos, hogy muszlim volt, csak színesbőrű és nagydarab, akit egy videóban láttam, valami haverja telefonnal filmezte, amint egy szőke vékonyka, abszolút nem hivalkodó lány elmegy mellette, a srác elállja az útját azzal, hogy megadod a számod? (Can I get your number, tehát valami angolul beszélő helyen lehetett), a csaj mondta, hogy nem szeretném és próbálta kikerülni a srácot, hogy továbbmehessen, de a srác arrébbugrott, hogy eléálljon és szemből arcon vágta a csajt, hogy még hátralendült a feje. A csaj nem szólt semmit, csak kikerülte és továbbment, amikor bejött a képbe egy másik haver, a lány után lépett és kirúgta alóla a lábát, úgyhogy az a földre esett. Fényes nappal volt. Voltak ott más járókelők is. A csávó a kamerába nevetett és valami olyasmit mondott, hogy ti nyugati nők mind a mieink vagytok és vége volt a felvételnek, azt hiszem hagyták a csajt elmenni, akit az utolsó kockákon mások segítenek fel. Elhűltem. A lányom nemsokára tini lesz...

2015.08.27. 17:25:31

@Mirjam2:

A szirekkel kapcsolatosan reszben egyetertek, a terseg egyik legamasabb eletszinvonalu es legjobban prosperalo orszaga volt, legalabbis egy szir kebabos Pesten, akihez sokat jartunk es sokszor dumaltunk vele, anno mindig aradozott rola. Ugyanakkor valahonnan csak elokerult ott is a sok radikalis idiota ott is, nem hiszem, hogy mind import lenne. En azt erzem, hogy a szir jolethez kellett az Assad fele kemeny szekularis diktatura is. Azt pedig tovabbra sem ertem, hogy az USA-nak es az EU-nak mi baja Assad-al, hogy oszinte legyek. Pesten egyebkent a Keleti mellett van valami szir iroda, az utcafronton a kirakat tele Assad fotoival es ot dicsoito szovegekkel. Egy haverom mondta, hogy egyik pesti szir ismerose meselte, hogy Magyarorszagon abszolut tobbsegben vannak az Assad parti szirek... Egyebkent Pesten eleg sor szir volt eddig is, es valoban nem volt veluk semmi gond.

soad1221 2015.08.27. 17:32:58

@Ödenburger [Hu/At]: mindössze az a gond, hogy a nem éppen jól sikerült arab tavasz idején ledobott pár vegyi fegyvert, meg gáztámadott és hát lássuk be ha ilyesmikről vannak bizonyítékok, meg videók, akkor azt nehéz jó arccal támogatnia az Eunak meg az Usának... na meg persze halványan ott vannak bizonyos érdekek (szaudi-oroszország-irán), és hát Assad (illetve Szíria, csak pont ez a nem különösebben finnyás Assad vezeti/vezette) pont egy ilyen ütközőzónának tekinthető...
szóval azért könnyen belátható miért nem tetszik... csak éppen nem úgy alakult, hogy ez az EU-nak jó legyen, és most úgy néz ki ő lett volna a kisebbik rossz... Hogy az USÁ-nak mennyire jó ez vagy sem, meg nehezen eldönthető...

2015.08.27. 17:34:20

@Mirjam2: @LittleG (uk):

A baj nem a szarmazassal es a borszinnel van, a baj a kulturaval van es az iszlammal. Majd ha az iszlam is eljut odaig, hogy nem kell nindzsanak oltoztetni a felseget, es tullepnek a vallasos marhasagaikon, es nem fogod megmondani az utcan veled szembejovorol, hogy az iszlam hivo, kereszteny vagy ateista, es hajlandoak leszenk mindenki mast elfogadni es tisztelni, akkor majd johetnek. De itt ez a szabalyrendszer, es ha ehhez nem hajlandoak alkalmazkodni, hanem a sajat szabalyaikhoz ragaszkodnak es a azt meg masokra is megprobaljak raeroltetni, akkor ne jojjenek. A diszbohocnak oltozott aranyozott Korant a buszon rangatozva olvaso szakallas huszoneves idiota nekem nem hianyzik (hetente tobbszor van szerencsem, valahol a kornyeken dolgozik, mindig azt nezem, hogy vajon eppen nem most akarja-e felrobbanti a buszt csupa joindulatbol), csakugy mint a nindzsanak olteztetett felesegek sem. Ezt tessek ott csinalni, ahol ez a rendszer.

2015.08.27. 17:35:42

@LittleG (uk): Szerintem kicsit raporogtel az anti-iszlam propagandara :). Ez azert nem olyan egyszeru hogy vagyunk 'mi' meg 'ok'. En sem szeretnem ha meg tobb alacsony kepzettsegu bevandorlo erkezne az EU-n kivulrol az EU-ba, de azert messze nem ilyen fekete-feher a helyzet hogy minden muszlim ugyanolyan (a vilag lakossaganak nagyon jelentos resze muszlim, kb. annyi hasonlosag van kozottuk mint 'a keresztenyek' kozott) meg hogy mindannyian a feher nokre ontenek savat stb., azert ennel arnyaltabb a kep. Persze az internet tele van ilyen elrettento videokkal, ha valaki keresi, olyan videot is lehet talalni ami a ciganyok stb. remtetteit orokiti meg, stb.

A valosagban sajnos elofordulnak minden kozossegben embertelen tettek, pl. Londonban volt az az eset amikor egy ertelmi fogyatekos kamaszlanyt megeroszakolt egy csapat fiatal fiu es utana savval ontottek le az intim reszeit hogy ne legyen DNA-minta, es nem hiszem hogy ezek a fiuk pont muszlimok voltak. Ez csak egy pelda, sajnos sok hasonlo eset tortent meg kulonbozo helyeken, ehhez nem kell muszlimnak lenni, sajnos.

2015.08.27. 17:41:00

@Ödenburger [Hu/At]: A szirek pont nem hordjak a nindzsaruhat, egyebkent vilagszerte a muszlimok nagy resze nem hordja. A szirek jelentos reszerol nemcsak azt nem mondanad meg, ha szembejonnenek, hogy muszlimok, hanem azt sem hogy nem europaiak. Ja es ugy tudom hogy kb. tiz szazalekuk kereszteny, az egyik legosibb kereszteny kozosseg a mai Sziria teruleten el / elt.

LittleG (uk) 2015.08.27. 17:47:38

@Mirjam2: Lehet, rápörögtem, mert rossz előérzetem van, hogy nagyon nem jó világ alakulgat itt körülöttünk. Félek, na :)
A férjem már csak annyit mond, mikor ilyenről beszélgetünk, hogy ő mondta, hogy Új-Zélandra menjünk :))
Az se hat túl megnyugtatón, hogy magas terror-készültség van itt már mióta, meg itt-ott lefülelnek robbantani szándékozókat...

2015.08.27. 17:49:10

@soad1221:

Ertem en, habar az iraki tortenet utan azert ovatos vagyok az ilyen bizonyitekokkal, mert a bizonyitek is valakinek az erdekeit szolgalja. Viszont azt nem ertem, hogy az USA a mai napig miert tamogat radikalis iszlamista szervezeteket, akiket annyi kulonboztet meg az IS-tol, hogy eppen lovik egymast, de lehet, hogy holnap meg tamogatjak. Gyakorlatilag egy hatalmas bandahaboru van arrafele, mindenki a hatalomra es penzre hajt. Nem latom, ez mivel jobb, mint Kadafi vagy Assad. Es vegkepp nem latom, ez kinek jo es miert? Azt latom, hogy az egyik fo cel mindenkinel, hogy a Kurdisztan nehogy letrejojjon, ezt valamiert senki nem szeretne igazan, nekem ugy tunik ettol legalabb annyira fel mindenki, mint az IS-tol. Vagy a torokok elvesztesetol fel a NATO?

Mellesleg azt gondolom, hogy az arab vilag nem erett a demokraciara, es amig az iszlam nem lesz kepes szekularizalodni, addig nem is lesz. Addig torzsekben es csaladokban gondolkoznak, es minden ebben a kordinatarendszerben dol el. Az, hogy a tarsadalom egy igen szuk es magasan kepzett reszenek lenne igenye a demokraciara, az meg nem jelenti azt, hogy egesz tarsadalom erett lenne ra. Es ezert is hiba, hogy a nyugati demokraciak befogadjak a demokraciara eretlen iszlamista tomegeket, akik tulnyomo resze itt sem fog megvaltozni, megerni erre a rendszerre, hanem marad a sajat koordinatarendszereben. Es lassan, amikor mar elegen lesznek, akkor itt is kitor a kaosz, mmint az egesz arab vilagban, ahol eppen nincs diktatura. Az iszlam egyszeruen nem erett a 21. szazadra, es amig nem erik meg, addig nem szabadna semmilyen formaban szabad utat engedni az europai terjedesenek. Szerintem.

2015.08.27. 17:51:56

@Mirjam2:

"Ja es ugy tudom hogy kb. tiz szazalekuk kereszteny, az egyik legosibb kereszteny kozosseg a mai Sziria teruleten el / elt. "

Ez igy van, habar sajnos az IS elegge megtizedelte oket. De azt meg a kelet-europai allamok is kihangsulyozzak, hogy a szir keresztenyek barmikor befogadjak, lasd a szolvakok sokakat felhaborito allaspontja.

2015.08.27. 17:57:42

@Ödenburger [Hu/At]: "Egy iszlammal lezullesztett Europanal meg a putyini Oroszorszag is jobb alternativa, sajnos... "

Oroszorszag (Putyine vagy akarki mase) szerintem a Nyugatnal jobban tele van iszlam-hivokkel, mivel tobbnyire "sajatok", a Kaukazusban, Tatarfoldon stb + a kozep-azsiai SZU orszagokbol.

Observer99 2015.08.27. 17:59:25

@Ödenburger [Hu/At]:
Elmondta a szír fiú a tv-ben, hogy ő Isztambulban élt 1,5 évig, de piszkosul unta, hogy 7 napon keresztül 12 órában dolgozott mint pékinas. Pénz volt ugyan, de ő fiatal, tanulni akar pl. egy német egyetemen! Ezért megy tovább. Ha ilyen komolyan megalapozott okok miatt megy valaki Európába, azt nekünk respektálni kell!

Türelem, hamarosan Eurábia lesz a kontinens neve így is, úgy is!! :-(

2015.08.27. 18:01:18

@Mirjam2:

Abban egyebkent egyetertek, hogy aki Sziriabol menekul azoknak egy jelentos resze pont az szekularis ertelmisegi, aki nem tamogatja Assad-ot, mert demokraciat akar, de az ellenzek szerepet lassan teljesen atvevo radikalis iszlamistakkal sem ert egyet egyaltalan. Csak sajnos, ha a teljes menekult letszamot nezzuk, ezek csak igen kis reszet teszik ki a tomegeknek.

2015.08.27. 18:02:45

@mojyo:

Igaz, de azok nem akarnak hozzank jonni tomegesen. Legalabbis egyelore...

2015.08.27. 18:09:45

index.hu/kulfold/2015/08/27/szijjarto_peter_wilhelm_fruzsina_nem_maradhat_svedorszagban/

Egyebkent meg ez nagyon jol peldazza a nyugati hozzaallast... Eritreai gyere, kapsz penzt meg mindent, magyar menjel haza, akkor is, ha meg a koltsegeidet is megteriti a magyar allam, nehogy a sved adofizetok garasai rossz helyre keruljenek... Nagy el van kurva valami arrafele, en mondom...

soad1221 2015.08.27. 18:11:09

@Ödenburger [Hu/At]: mivel jobb Kadhafinál meg Assadnál? hogy éppen nem tárgyalgat mondjuk az Oroszokkal. Meg lássuk be az a Kadhafi elég rendesen meghibbant, kezelhetetlenné vált... De igazából lényegtelen a személy, éppen aktuális érdekekről beszélünk, és az tisztán látszik, hogy az arab tavaszt nem pont így képzelték...persze azért nyilván nem egyből demokráciát képzeltek oda...
nagyrészt egyébként egyetértünk, az iszlám nem feltétlenül kompatibilis az eu normákkal..
És bizony, jól írod, hogy egyrészt a törökök elvesztése nem lenne szerencsés a natonak, fontos bázis törökország, és hát nem nehéz azt sem belátni, hogy miért nem szeretné senki Kurdisztánt... :)

soad1221 2015.08.27. 18:16:26

@Ödenburger [Hu/At]: pont most olvastam én is...
De ez sajnos az a tipikus jogállamiságnak köszönhető, amit viszont azért szeretnénk megtartani.
Egyszerűen az eritreai lehet menekült, a magyar nem. hiszen EU-ban vagyunk, hogyan lehetne a lány menekült?! Más kérdés, hogy mi lenne az érdeke, és mi lenne a jó megoldás... Az nem a jogra tartozik..

2015.08.27. 18:21:02

@Ödenburger [Hu/At]: Ez erdekes, akiket itt ismerek azok szerint meg Assad tehet mindenrol, ez olyan lehet mint a Gyurcsany-Orban vita :)

2015.08.27. 18:24:43

@Observer99: Mondjuk nem ertem mi pont azzal a gond hogy tanulni akar, foleg Nemetorszagban ahol a helyieknek nagyon keves gyerekuk van es rohamosan oregszik el a nepesseg, szukseg van kepzett fiatalokra.

2015.08.27. 18:27:16

@Ödenburger [Hu/At]: Igen, ez a legnagyobb problema, hogy a sziriai valsagot kihasznaltak az embercsempeszek es most megindult egy roham a vilag minden tajarol, az EU vezetosege meg tehetetlenul all es nez.

2015.08.27. 18:30:43

@Ödenburger [Hu/At]: En teljesen egyetertettem a szlovakok allaspontjaval. Egyebkent a napokban beszelgettunk paran Digger blogjan a menekultkerdesrol, belinkelem, hatha erdekel: diggerdriver.blog.hu/2015/08/23/korlatlanul_451#c27871080

2015.08.27. 18:34:51

@Ödenburger [Hu/At]: Az iszlam meg az arabok, az ket kulonbozo dolog. Az arabokkal kapcsolatban egyetertek azzal amit irtal (bar nyilvan ez is egy nagyon vegyes csoport). De pl. a vilag muszlim lakossaganak tobb mint fele azsiai, akiknek egeszen mas a kulturajuk, mentalitasuk. A legnepesebb muszlim tobbsegu orszag pl. Indonezia.

2015.08.27. 18:55:05

@Ödenburger [Hu/At]: De ott, nekik okoz feszultseget az egyutteles. Szoval en csak ugy mondtam, hogy ne legyenek illuzioid, mert ugy tunt, mintha oda keszulnel az "iszlammal lezullesztett Europabol" :D

A menekultek europai kezelesevel amugy szerintem a legfobb problema, hogy a kerites mindket oldalarol hianyzik az egyutterzes, es csak a masiktol van elvarva. En megeskuszom, hogy nekem nincsen gyulolet a szivemben es mindenkire emberkent tekintek, es melyen egyutterzek azokkal, akik a pokolbol menekulnek, hiszen Magyarorszag peldaul nem is volt a pokol, de en meg onnan is leleptem, szoval valoszinuleg mar reg pattintottam volna Sziriabol enis, ha tuleltem volna egyaltalan azt, ami ott folyik... :( Igy szerintem mindenki, aki eler a hatarokhoz, es egy masik orszagba kerul, megerdemli a segitseget es az emberi banasmodot. De en felek is ettol a tomegtol, es azt hiszem, hogy ezt is meg lehet erteni, es en ettol meg nem vagyok naci, es nem gyulolkodom, es kurvara nem attol felek, amit a kormany kiplakatolt, hogy elveszik a munkamat meg mittudomen. Ez egy teljesen osztonos, evolucios dolog, egy absztrakt erzes, amivel nem lehet mit csinalni, az ember a biztonsagot keresi, vagyis azt a helyet, ahova tartozik, es ha ezt hirtelen teljesen ismeretlen eredetu emberek lepik el, akkor megijed. Ahhoz hasonlithato erzes, mint amikor eppen utazol, es felszall egy hangos, idegen nyelven beszelo tarsasag, es te meg csak szeretnel nyugiban elerni az uticelodig, de addig te meg leizzadsz es osszepisiled magad es nem tudod miert, mert valojaban semmi rosszat se csinal ez a tarsasag, csak vannak es beszelgetnek a sajat nyelvukon meg a sajat hangerejukon, de te megis inkabb atszallnal a masik kocsiba. Ez egy teljesen osztonos dolog, az ember szereti kontroll alatt tartani a dolgokat, de akiknek nem erti a nyelvet es a kulturajat, arra lehet, hogy nem fog tudni a sajat nyelven, a sajat erveivel hatni, ezert felelmetesnek hat a veluk valo kapcsolat, kb ennyi az egesz, es ezt el lehet fogadni, szerintem nem lehet elvarni az emberektol, hogy ettol az erzestol szabaduljanak meg. Nem egyenkent felnek, az egyes emberektol, de a tomegtol igen, es a valtozastol, amit magukkal hoznak. Szerintem mindenki teljesen racionalisan belatja amugy, hogy egy iszonyu polgarhaboruhoz kepest semmiseg megosztani nehany kozteret meg parkot, de a legtobb ember megis azt szeretne, ha visszakaphatna a varosat, a tagabb otthonat olyannak, amilyennek megismerte, vagy legalabbis ujra biztonsagban erezze magat benne (es ehhez amugy nem kellene az, hogy mindenki terjen vissza abba a pokolba ahonnan jottek, eleg lenne, ha kevesbe lennenek ismeretlenek a szamunkra, de ez az igazi konfliktus forras azt hiszem.) Es amugy tovabb gerjeszteni a felelmet es gyuloletkampanyt inditani ezert is gonoszsag amugy, mert egy teljesen valid, letezo erzelembol general egy teljesen irracionalis gyuloletet. Namindegy, csak ugy mondtam, elgondolkodtam, bennem eleg nagy ez a konfliktus, mert bennem kicsit tul lett adagolva a szorongas es a paranoia :D Tudom, hogy egy gyava fereg vagyok amugy es pont az olyan rohadekok miatt jott letre a Harmadik Birodalom, mint en. De egyszer olvastam egy kutatast, hogy az agyban van egy terulet, amit amygdalanak hivnak, es ez felel a felelem erzetert, es akinek ez nagyobb, az jobban fel a valtozastol es hajlamosabb politikailag konzervativabb nezeteket vallani, mig megfigyeltek, hogy a l*beralisoknal kisebb ez a terulet, en azota erre hivatkozom, hogy en nem vagyok gonosz, csak nagyon nagy az amygdalam, bocsanatot kerek miatta :D

2015.08.27. 18:58:32

@Mirjam2:

Es miben mas egy indonez muszlim, mint modjuk egy szaudi, es mondjuk ezek miben masok, mint egy eszak-afrikai? Tenyleg nem igazan ismerem ilyen behatoan a dolgokat...

Jopofa tortenet, ha nem ismernem a szereploket, nem biztos, hogy elhinnem. Egyik ismeros kiment Indoneziaba dolgozni, beleszerett egy helyi lanyba, felesegul vette, iszlam szertartas. A hazassagi papirokban szepen le van fektetve, hogy ki mikor valhat el: a ferjnel egy hosszu felsorolas, hogy kb. ha a feleseg rosszul foz, akkor is. A felesegnel alig par sor, de a legerdekesebb: ha nagyon verik. Ha kicsit, akkor nem, az meg nem valook, az meg belefer, es ugye az is jo kerdes, mi a nagyon... Az mar mas tema, hogy 1 ev mulva, amikor lejart a szerzodese es visszajottek Magyarorszagra, a letelepedesi papirok elintezese utan a csaj kb elso dolga volt, hogy beadta a valopert es otthagyta a sracot, aki nem kicsit oszzeomlott a dologtol, mert o komolyan gondolta. A csaj meg csak Europaba akart jonni.

2015.08.27. 19:05:21

@mojyo:

"Namindegy, csak ugy mondtam, elgondolkodtam, bennem eleg nagy ez a konfliktus, mert bennem kicsit tul lett adagolva a szorongas es a paranoia"

Most hirtelem a Jatszd ujra, Sam! jutott eszembe, a film is zsenialis, de lattam Kern-el a Vigszinhazban, es Kern mindent visz! :) Ha esetleg nem lattad, es jatszak meg, es lehetoseged is van, nezd meg... :)) "Egy kicsit szorongok..." :))

2015.08.27. 19:08:22

@Ödenburger [Hu/At]: Hat kb. mindenben teljesen mas egy indonez ember mint egy szaudi. Kb. annyi hasonlosag van kozottuk mint kozotted meg egy nigeriai kereszteny kozott. Minden vallasban van sok fura es idejet mult dolog, gondolom hogy a legtobb indonez pont ugyanolyan rohejesnek tartja az altalad vazolt szerzodest mint te, ha elolvassa egyaltalan. Egyebkent azt tudod hogy pl. a kereszteny eskuvoi szertartasnak resze (angolul; nem tudom hogy magyarul mi a helyzet) hogy a feleseg azt fogadja hogy engedelmeskedni fog a ferjenek? Vannak nok akik konkretan emiatt nem hajlandoak kereszteny templomban hazasodni, de a tobbseg egyszeruen elfogadja es valoszinuleg gondolkodas nelkul ismetli ezt a sort, mert ez a hagyomany es kesz. Szinte minden vallas szerinti eskuvoi szertartasban vannak erosen szexista elemek.

2015.08.27. 19:22:08

@mojyo:

De egybkent ertem a dilemmat.

En azt gondolom, hogy a multikulti csak ugy mukodhet(ne), ha van egy kozos vilagi alap, amit mindenki elfogad, es a vallas meg a sajat kulturalis dolgok egyreszt nem utkoznek ezzel, masreszt pedig mindenkinek a maganugyet kepezik, amit otthon ugy old meg, ahogy akar, de masokat nem cseszeget vele. Ez neha a bigott keresztenyekkel sem konnyu, de meg mindig sokkal konyebb, mint egy iszlam hivovel, akinek gyakorlatilag a teljesen vallasat fel kellene adnia, hogy ezt a fajta szekularis vilagi eletet elhesse. Innetol kezdve viszont szerintem a multikulti nem mukodik, es a zartabb es erosebb kozosseg egy ido utan le fogja eroszakkal nyomni a dolgait a tobbi torkan.

Amig ma mar komoly kereszteny fundamentalizmusrol legfeljebb Del-Amerikaban es Afrikaban beszelhetunk, es Europa mar tobbsegeben szekularizalodott, addig a bevandorlo iszlam hivok pont ilyenek: egy erosen zart fundamentalista kozosseg, ami szigoru szabalyok szerint el, es nem ismer el semmi mast a sajat vallasi alapu nezetein kivul. Minden mas bunos, romlott. Es mivel nem valoszinu, hogy ez az elkovetkezo 100 evben valtozna, viszont a tolerans szekularis Europa joliberalis alapon meg segiti is az iszlam hivok onkiteljesedeset, szerintem ez egy idozitett bomba, ami robbanni fog elobb-utobb.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.28. 10:14:18

@Ödenburger [Hu/At]: Valahogy így vélexem én is.Kezdem nagyon unni a sok fekete pof@t is itt a svédeknél.De sajnos ugyanez megvan szinte bárhol az Eu-ban.Én is erősen tartok tőle, hogy ez a iszlám-menekülthelyzet lesz Európa rákfenéje.Ne legyen igazam...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.28. 10:17:48

@Mirjam2: Nem az én köreim a lényegesek.Egy menekültnek semmi szüksége ilyen drága vackokra, amivel csak felhívja magára a figyelmet, hogy legyen mit ellopni, pl.(Nem én lopnám el, hanem egy másik menekült, pl.)Európában egy Ájfón legalább 300 ezer forint újonnan, használtan se nagyon kevesebb.Persze nem minden az, aminek tűnik, oké.De véleményem szerint sokkal inkább szüksége lehet egy menekültnek az ilyen drága cuccok helyett azoknak az árára, készpénzben.Hogy pl orvosra, élelmiszerre, stb-re jusson, ha máshogy nem tudja megoldani.
De mindegy is, hagyjuk télleg, én már nem akarom tovább magyarázni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.08.28. 10:34:59

@Mirjam2: Télleg utolsónak: itt van egy cikk, melybe az van, hogy egy fiatal gyerek 7000 km-t utazott 500 euróból.Gyakorlatilag nyomorgott, nem élt emberhez való életet.Most akkor el lehet képzelni, ha teszem azt az ezer eurós telefonját eladja előtte és akkor van 1500 euró az 500 helyett, az azért már sokkal kedvezőbb helyzet.Ezt nem érti meg pár gondolkodni képtelen ember itt a listán.

index.hu/kulfold/2015/08/18/menekultek_migracio_kerites_2015_pakisztan_vece_tisztalkodas/

Hireket olvasni meg jó egy 30 eurós lepusztult telefon is...

M. Péter 2015.08.28. 10:38:55

@geegee: Milyen telefont lehet használtan 1000 euróért eladni?

adg 2015.08.28. 13:19:31

@geegee: almod maris valora valt, azt irja a cikk, hogy csak egy szar telefonja van.

"Neki csak egy régi telefonja van, amivel nem tud netezni, és a pénze is csak nagyon rövid hívásokra elég, így a családjával ez idő alatt alig tudta tartani a kapcsolatot."

A baratja ajfonnyat kerte kulolcson netezni.
Happy? :)

2015.08.28. 13:32:20

@geegee: Konyorgok, az iPhone-t nem megveszik, hanem elofizetnek ra, es akkor 'ingyen' kapod a telefont. Legalabbis akiket ismerek, igy csinaljak. Eladni meg hogyan es mennyiert lehetne mar hasznaltan? Mar majdnem mindenkinek okostelefonja van, ezek messze nem olyan draga es feltuno dolgok mint ahogy azt te elkepzeled. Ha el lennel szakitva a haborus orszagban elo csaladodtol, akkor az egyik legfontosabb dolog lenne szamodra hogy kapcsolatban tudjal veluk lenni, amihez kell okostelefon. Nekem ez meg az etelnel is fontosabb lenne. Jelenleg nincs okostelefonom mert nincs ra szuksegem, de ha (ne adja az Eg) menekulni kene, akkor vennek egyet, es vinnem magammal.

2015.08.28. 13:38:41

@adg: Vegre, helyreallt a vilag rendje :)

2015.08.28. 15:21:33

@Laborfalvi Roza: Mashol is kell havidijat fizetni, de pl. ha Sziriaban vettel egyet ket evvel ezelott havi reszletekre, vagy pl. a Kozel-Keleten ha akkor ott dolgoztal, es most eppen Nemetorszag fele menekulsz a kartyafuggetlenitett telefonnal, szerinted perelni fog a telefontarsasag? :)

©________ 2015.08.29. 11:51:47

@fhdgy:

szóval.
például egy 20 éves svájci frankos hitel 2005-ben 150 forintos árfolyamon indult, 1,8-2 % körüli kamattal. ekkor volt a törlesztő részlete 30ezer körül.
ma, félúton az árfolyam 280 körül jár, ez kb 1,87-es szorzó, ha csak ezt vennénk, akkor a törlesztő 56ezer lenne.
mindenki lenyelné, és nem kiabálna, ha csak ennyiről lenne szó. még 2szeres szorzó lenne, azt is.
a kormány és a média csak ezt harsogja,
a köcsögök csak ezt vagdalják mindenki fejéhez (pedig ekkora növekedés tényleg nem volt még a realitásokat félretve sem látható - de ezt hagyjuk.

van egy másik tényező: a kamat. amit a bank rendszeresen, indoklás nélkül, egyoldalúan emelgetett. példánkban szereplő kölcsön kamata a 10 év alatt szépen lassan kb 8,5 %ra csúszott,
ami több mint négyszeres emelkedés,
így a törlesztőrészlet már 75-80ezer forint lett.
ez a pofátlanság, csak erről nem harsognak a populista szólamok.

hogy hogyan lesz 20ezres törlesztőből 80ezres? a valóságban?
nem tudom. meggyőződésem, hogy mártírszólam. ha a fentieket nézed (és ráadásul matematikus vagy), akkor jöhetne ki, ha az árfolyam négyszeresére, vagy a kamat a nyolcszorosára emelkedne. ez pedig sehol sem történt meg, még a példánkban nem szereplő kölcsönöknél és bankoknál sem.

én nem mondom, hogy az illető hazudik,
csak én nem hiszem el.
és ha utánaszámolsz, te sem fogod.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.09.04. 02:04:30

@M. Péter: Bármilyet, amelyik drágább ennél újban és még azért jó állapotú.De ha nem ezerért adja el, hanem csak 850-ért, még az is erősen drága dolog.

Amúgy meg az ezer euró csak egy exhas összeg volt részemről.De itt vannak árak, simán ott vannak az általam említett összeg környékén, van amelyik olcsóbb, van amelyik drágább:

imagazin.hu/hivatalos-magyarorszagi-iphone-6-arak/

www.alphr.com/apple/apple-iphone-6/25140/apple-iphone-6-and-6-plus-release-date-price-in-uk-and-new-features

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.09.04. 02:07:51

@Mirjam2: Oké, ezt én értem, de azért ne csodálkozzon senki, ha egy ájfónos embert nem néznek elsőre menekültnek.Telefont lehet olcsóbban is venni.Kicsit olyan ez, mintha valaki egy S-Classe Mercivel leparkolna egy ingyenkonyha elé, és beállna a sorba ebédet kérni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.09.04. 02:27:26

@Mirjam2: Lemaradt a végkövetkeztetés az S Mergás példához: szóval lehet, hogy télleg nem az övé a kocsi, meg lehet, hogy télleg rászoruló, csak éppen az is lehet, hogy nem igazán jól választott eszközt használ...Na, de télleg részemről ennyi, és belátom, én is tévedhetek, főleg, ha adnak rá okot...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása