oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. augusztus 20. 06:43,  Sörgyári „capriccio” 166 komment

2015. augusztus 20. 06:43 Határátkelő

Sörgyári „capriccio”

Magyarországon ma nemzeti ünnep van, nem mellesleg azúj kenyér ünnepe is. Félig-meddig kenyérről lesz szó a mai posztban is, igaz, ez folyékony, viszont ott készül, ahol fantasztikus söröket gyártanak – Angliában. A mai poszt egy látogatás története Digger tollából, lássuk hát, milyen is egy igazi angol sörgyár. Akit a részletek nem érdekelnek, az a képeket nézegesse végig, nem akármilyen élmény. (A fotók természetesen a szerző művei.)

angol_videk_3.jpg

„Immár harmadik évben, harmadik alkalommal voltunk Tibor barátomnál Ramsbury-ben. Immáron teljes kapacitással üzemel a sörfőzde és mellette a lepárló. Az ő karrierjéről és családjáról már írtam itt.

Most főképpen a sörgyárról szeretnék írni. A Ramsburry falu körüli földek, erdők, mezők folyók mind egy ember tulajdonában vannak. Egy nagy konzorcium az egész, aminek a filozófiája az, hogy önellátónak lenni és a földeken megtermett gabona egy részét végtermékként, úgymint sör és vodka értékesíteni. Megpróbálom elmondani nagy vonalakban a sörgyár működését, képekkel illusztrálva. Nem a sörkészítés folyamatáról lesz szó, hanem a gyár működéséről.

Vadonatúj gyár, tavaly fejezték be a beüzemelését, modern német technika részleges automatizáltsággal, megtartva az angol sörfőzés hagyományait. Az üzem teljesen önellátó, kivéve az elektromos áramot (napelemek érkeznek nemsokára) és a komlót.

A vizet saját, 195 méter mély kútjukból nyerik, a szennyvizet organikus tisztítás után engedik vissza a természetbe. Az organikus tisztító egy nagy medence, amiben növények gyökerein élő baktériumok szűrik és tisztítják a szennyvizet.

A főzés után megmaradó mellékterméket, a kifőzött malátát valamint a lepárlásból visszamaradt, magas tápanyag tartalmú búza pürét a cég saját highlander szarvasmarhái eszik meg. Ide fog kerülni a hamarosan induló repceolaj-sajtoló mellékterméke is. Főzés után nagy rozsdamentes acéltartályokban erjed a sör, majd innen kerül lefejtésre a hordókba.

a_highlander_marhak.jpg

Kenterbe veri a Szent Péter Bazilikát

Mikor ott voltunk Tibiéknél vasárnap, akkor hirtelen befutott egy rendelés hat hordó sörre. Tibivel átmentünk a gyárba és figyeltem, hogyan fejti a sört. A bakon lévő hordókban még élesztőn van a sör és normál esetben ezzel együtt szállítják a pubokba, de most Tibi bevállalta az élesztőről való lefejtést.

Mivel többféle sört gyártanak, a hordók dugójának a színe alapján határozzák meg, milyen sör van a hordóban. Tibi beléjük ütött egy csapot és alátéve egy másik hordót fejtette át a nedűt.

meo.jpg

Persze minőségellenőrzés sem maradhatott el.

Én is megkóstoltam a végterméket és mivel ez egy tizenkét fokra klimatizált helység, a létező legfrissebben csapolt hideg sört ittam. Mintha az Isten nyúlt volna le értem. Ez a Nirvána. Ez a hely kenterbe veri a Szent Péter Bazilikát.

Néhány szó a sörről. Többféle sört gyártanak, mind kiváló minőségű, igazi angol termék. Én a keserű söröket szeretem, szerencsére gyártanak belőle többfélét is.  Testes, erős sör mindegyik, és az erőset nem az alkoholtartalomra értem.

A szomszéd íz alapján magasabb alkoholtartalmúnak érzi. Az a fajta ital, amiből ha iszik valaki, akkor azt nem szomjoltásból teszi. Ezt a sört azért isszuk, mert SÖR. Így nagybetűvel.

A vodkalepárló

Mind a sörfőzés, mind a lepárlás gőzből nyeri a megfelelő hőmennyiséget, ami a főzéshez, lepárláshoz és takarításhoz kell. A konzorcium saját erdeiből származik a fa, amit leforgácsolnak és egy hipermodern kazánban felhasználnak gőzfejlesztéshez.

Mielőtt még a lepárlóba mennénk, nézzük meg az üzem egyik legfontosabb előkészítőjét, a malmot. Gyakorlatilag három malom áll egymás mellett, mert háromféle gabonát őrölnek.

Az első malom búzát őröl a vodkának. A második malom árpát őrölne, de nem őröl, mert a sörgyártáshoz csak megroppantani kell az árpaszemeket és ezt végzi a malom. A harmadik repcét fog őrölni repceolaj sajtoláshoz.

Nagy zsákokban tárolják a földre hullott magot, amiért jön az erdész és kiszórja az apróvad-állománynak. A földről összesepert gabonát nem teszik vissza sem a sörhöz sem a vodkához.

A malom mellett van a lepárlócsarnok. Nagy rozsdamentes tartályokban erjed a gabona, és mellette a futurisztikus kinézetű lepárlóban készül a vodka. Minden rozsdamentes acél vagy réz, minden hipermodern és minden nagyon tiszta. A lepárlóberendezés fantasztikus látvány. Engem valami gigantikus fúvóshangszerre emlékeztetett.

A szokásos felsőfokú angol munkavédelem is jelen van. Hatalmas elszívóberendezés biztosítja a balesetmentes alkohollefejtést. Az alkoholgőz rendkívül robbanásveszélyes munkavégzés közben is és végfelhasznált állapotban tudatmódosító szerepében is.

Az üzemnek van egy bárhelyisége, amit cégek szoktak kibérelni tréningekre. Magából a helyből kiindulva valamint a sörcsapokat látva a pult mögött sok kétség nem fér hozzá hogy a céges tréningek ott is össznépi ivászatok első hányásig.

Pofátlanul zöld minden

A lefejtés után visszamentünk a birtokra, ahol Tibi lakik. Körbenéztünk a folyóparton a csodálatos parkban, ahol minden fűszál egy irányba van belőve, ahol pisztrángok úsznak a vízben és kacsák, hattyúk a vízen. 

Pofátlanul zöld minden, szemtelenül dús a vegetáció és megbotránkoztatóan irigylésre méltó az egész környezet. Ilyen helyen lakni az élet nagy ajándéka és rengeteg munka a háttérben.

Utána elmentünk egy indiai vendéglőbe megebédelni. Indiai étteremben még nem láttam olyat, amelyik kívül ilyen jelentéktelen, belül viszont minden képzeletet felülmúlóan színvonalas.

Ebéd után visszamentünk Tibiékhez, ahol színházi élménybeszámoló után mellékesen megváltottuk a világot, majd a következő Ötéves Terv elméleti alapjainak lefektetése után megegyeztünk abban, hogy a „krumplileves legyen krumplileves” és berekesztve a kongresszust hazaindultunk.

Amíg az autópályára értünk, megállapítottuk, hogy az angol vidék páratlanul szép. Csodálatos táj, skanzenba illő házak. Immáron a harmadik alkalommal voltunk Tibiéknél. Gyönyörűszép kislánya, mikor először voltunk, még csak néhány hónapos volt, most meg már két és fél éves. Hiába na, öregszenek a gyerekek csak mi fiatalodunk.

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sörgyár Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr137719162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 14:08:16

@catnip cupcake:
En nem Koppaberget vettem. Svéd cider de a cimkeje olyan ikeás dizájn.

Observer99 2015.08.20. 14:18:17

@Zoole[uk]:
Ceské Budejoviceben (német nevén Budweis) alapítása 1256 óta főznek sört, nevezetesen a Budweiser Budvart! Hajdanán Csehországban két kiemelkedő "sörváros" volt Plzen és Ceske Budejovice.
Az amerikaiak egyszerűen "kölcsön vették" a Budweiser nevet. Tekintettel arra, hogy az amerikai piac az egyik legnagyobb a világon, az amerikai Budweiser a legnépszerűbb és legnagyobb forgalmat elkönyvelő sörmárka lett. Jelmondata: "...A sörök királya". A két vállalat a múltban több megállapodást kötött egymással a márkanév használatáról. Az elmúlt években azonban a forgalmazás terjedésével számos jogi vita keletkezett. A nagy amerikai mammutvállalat próbálta bekebelezni kis cseh vetélytársát, de az nem hagyta magát és sorra nyeri a perket a világ országaiban ellene.

Muscari 2015.08.20. 14:31:16

@diggerdriver: a gyömbérsör igazánól nem sör és nem angol, hanem jamaikai. Épp tegnap ittam, én magát a gyömbért szeretem, de ez túl édes.

A sörgyártáshoz nem tudok sajnos hozzászólni, főleg, hogy nem is szeretem a sört, abban viszont egyetértel, hogy az angol vidék gyönyörű.

SzZoole 2015.08.20. 14:33:01

@Taxomükke (UK): Alkotmanyunk???
De hiszen olyan mar nincsen,van helyette alaptorveny,egy ora alatt osszedobott takolmany.....

Muscari 2015.08.20. 14:35:40

@SZIZS: a ködös jelző még abból a korból származik, mikor szénnel tüzeltek és rengetegszer volt szmog. Valójában Magyarországon sokkal többet van köd, mint itt. :-)

Az egyetlen, amit tényleg fel lehet róni, az a napsütéses órák száma, na az tényleg kevesebb.

SzZoole 2015.08.20. 14:40:55

@M. Péter: Na erre en is kivancsi leszek.

Mi magyarok is demonstralhatnank.A muszlimoknak a Marble Arch-nal oriaskerek van felallitva a fesztivaljuk alkalmabol.
Akkor nekunk csak egy kis tuzijatekot csinaljanak a Tower Bridge-rol Augusztus 20 alkalmabol:)

Taxomükke (UK) 2015.08.20. 14:41:34

@Zoole[uk]: Hat nem erted? Ne csinald mar... Letezik, hogy a harom tavasz unnepebol is csak egyet unnepelsz meg? Na es a NOSZF?
:)

Herr Géza 2015.08.20. 14:50:01

@Observer99: Kis pontosítás: sört nyilván föztek ott korábban is, de Budweiser Budvar (csehül Budějovický Budvar) márkanéven elöször az 1895-ben alapított "Český akciový pivovar" sörgyár árulta azt. Volt ott ugyanakkor már 1795 óta egy Budweiser Bürgerbräu nevü cég is (német nemzetiségü csehek tulajdonában), majd 1945.-ben az államosításkor ezek egybeolvadtak Budějovický Budvar néven. A cég egyébként mind a mai napig állami tulajdonban van.

London2009 2015.08.20. 14:50:33

A cim a legjobb! Imadom Hrabalt! :D

Tke 2015.08.20. 15:24:39

Na, erre nyomnék egy tecciket:), mer' teccik. Nagyon.

SzZoole 2015.08.20. 15:27:21

@Taxomükke (UK):
"Letezik, hogy a harom tavasz unnepebol is csak egyet unnepelsz meg? "
Hogyne letezne,Marcus 8,Nonap es Zoole nap,mindkettobol van 2:)))

2015.08.20. 16:50:35

@Muscari: Nekem errol mindig az jut eszembe hogy itt a Kozel-Keleten telen nagyon sulyos kodok vannak, rendszeresen elofordul hogy leall az egesz kozlekedes, a legi kozlekedest is beleertve, mert akkora kod van hogy pl. egy haztol par meterre allsz es nem latsz belole semmit. De senki nem emlegeti a 'kodos Arabiat', az a sztereotipia hogy itt mindig sut a nap es kesz. Anglia meg marad a 'kodos Albion', mikor tenyleg alig van kod, legalabbis Londonban.

gabors 2015.08.20. 16:54:20

@Taxomükke (UK): Alktomany ??? a fidesz mar reg eltorolta azt !!!

Taxomükke (UK) 2015.08.20. 17:23:56

@gabors: Őket kéne már eltörölni... csak előbb adják vissza a lóvét. Mindjárt vissza lehetne fizetni az államadósságot...

nyuszigonosz 2015.08.20. 17:30:12

@Observer99: Majdnem így van, ahogy írod. Ugyanis az eredetileg Budweis nevü České Budějovice, tényleg akkor kapta meg nemcsak a városi címet, de a sörfözés jogát is. Meg egy kolostort is.

Mert Csehországban már elötte 300 évvel is föztek sört, a kolostorokban. Legelöször, amiröl tényleg maradtak írásos dokumentumok a břevnovi kolostorban, ( Prága ) de aztán talán az összes kolostorban. Meg hát nemcsak ott. És mivel adót fizettek a mindenkori uralkodóknak a bevételböl, meg tizedet a produkcióból, szinte minden sörfözde kialakításának kérelmét pozitívan bírálta el az uralkodó.

Ezért is van annyiféle sör Csehországban. Meg annyi sörivö is, hogy a sörfözés a középkortól kezdve napjainkig jó bevételeket biztosít a gyártóknak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 17:42:02

@nyuszigonosz:
Én azért végigkóstoltam már jónéhány ország sörét.
Mindenhol gyártanak jót.
Talán az angoloknál van típusonként legmarkánsabb különbség az ízben.

nyuszigonosz 2015.08.20. 17:51:50

@diggerdriver: Mondjuk én nem iszok sört, nem szeretem.

De tudom, hogy a mai sörgyártók is mennek a korral és kisérleteznek az ízekkel, ízkombinációkkal is. Nemrég néztem egy dokufilmet, ahol a Skóciában élö német fickó sörfözdét, mára sörgyárat alapított és a csokiízü sörtöl kezdve az eperízüig csinálnak azok ott mindenfélét, mert most az ilyenekre / vagy ilyenekre is van kereslet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 17:55:55

@nyuszigonosz: Én azért maradnék a sörízű sörnél.
Tudod miből készül az egér?
:)))))))))))))))

London2009 2015.08.20. 18:05:47

@diggerdriver: A filmet nem lattam, de a konyv nagyon tetszett. Nem reg olvastam az Ofelsege pincere voltam, az is szuper.

gabors 2015.08.20. 18:07:25

@Taxomükke (UK): almodozol ??? fidesz forever !!! amig viki meg nem hal !

marad a hataratkeles .... rettenetesen sajnalom az otthon maradottak tobbseget (ebben persze meszarosek anikoek kivetelt kepeznek...)

Herr Géza 2015.08.20. 18:08:26

@nyuszigonosz: Igen, ca. 20 éve a németeknél még csak a Radler (sör+citromos üdítö) és a Berliner Weisse mit Schuss (búzasör, legtöbbször málnaszörppel) jelentette a választékot az ízesített sörök kategóriában. Mára minden közepes szupermarktban minimum 20-30 féle ízesített sör van, amik között meglepö, de vannak egész jók is. (Nyárra nagyon tudom ajánlani pl. a Beck's Green Lemon-t, nekem nagyon bejön...)
Ugyanígy szaporodtak el, és lettek egyre jobbak az alkoholmentes sörök is. Régen szinte csak a Clausthaler volt (elég pocsék pótsör ízzel, pillanatok alatt össszeesö "habbal"), mára ez is sokkal jobb lett és ugyanígy megvan minden valamirevaló márkának/típusnak az alkoholmentes variációja, amiknek már nincs "pót"-íze és a habja is rendesen megáll. Mivel már ezer éve nem iszok alkoholt, végigpróbáltam szinte mindet, van egy pár kedvenc márkám....

Golf2 2015.08.20. 18:48:38

@Herr Géza: Hát azért 1 jò egérizű köbányai világos mindent visz.

SzZoole 2015.08.20. 19:08:47

@Golf2: Emlekszem,hogy a '80 evekben meg voltak 8 napos sorok,akkor meg nem voltak agyon pasztorizalva,es a kocsmakban allandoan azon ment a vita,hogy melyik a jobb sor,a barna vagy a zold uveges:)

puhacica 2015.08.20. 19:53:35

nagy kedvencem az Edelweiss. szeretem a Staroprament is. itt eddig a Kentish ale jott be leginkabb, illetve a csapolt, "rostos" Guinness, de megkostoltuk a gyombersort is, az is tetszett. az egyik legfinomabb sor, amit eddig kostoltam, a cseh X33, illetve egy lengyel mezsor, aminek nincs parja a vilagon szerintem. vagy en meg nem talalkoztam vele. :)

@33621: ne gyanusitgass, nem en voltam. :)

Herr Géza 2015.08.20. 20:06:17

@Zoole[uk]: Pontosan. A csak 8 napos eltarthatóság, párosulva a szocialista logisztikával meg azt eredményezte, hogy egy kocsmába vagy boltba belépve nem úgy szólt a duma, hogy "kérek x sört", hanem, hogy "van sör?" :))))) A "lóbányai" ill. nagykanizsai tesója, a balatoni világos akkori minöségéröl meg annyit, hogy amikor az NDK-ból elsö nyáron hazajöttem, a szüleim éppen a Balatonon nyaraltak. Nekem kedveskedve, nagy hókuszpókusszal beszereztek egy egész láda (!) Balatoni Világost, ami jégbe hütve várt engem. Fölbontottam az elsöt, fúj, ennek dögíze van, biztos romlott. Kiöntöttem a fübe. Jött a következö: dettó ugyanaz. A harmadiknál már megnéztük a szavatossági idöt, teljesen oké volt, de az íze annak is pocsék. Jóapám itt már gyanút fogott, nem engedte kiönteni, megkóstolta ö és közölte, hogy nincs ezzel semmi baj, ez mindig ilyen ízü volt, nyilván én kurvultam el egy év NDK sörkúra után, hogy a fene enné meg a jódolgomat.. :))))))))))))))
Azelött meg az volt a menö sör, legalábbis a fö alternatívaként elénk tolt lengyel ("táncos") sörhöz képest. Igaz volt sokfelé osztrák Steffl is, csak annak az ára meg kóstolgatta a fájdalomküszöböt, föleg a balatoni vendéglátóipar legendás haszonkulcsával párosulva....

SZIZS 2015.08.20. 20:23:36

@diggerdriver: Hát egérből b+! :))))). (bocsi)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 20:24:27

@Herr Géza:
Szóval én úgy vagyok vele hogy gabonából komlóból és vízből olyan változatos ízű söröket lehet csinálni hogy abba már denevérfül és békaepe nem kell.
"A krumplileves legyen krumplileves"

Alkoholmentes sört azért nehéz csinálni mert az alkohol az elsődleges ízhordozó. Ha kiveszed a akkor a nyers gabona(vagy amiből csinálják) íz nem vegyül alkohollal és csak azt érzed.
Én is szoktam inni alkoholmentest de nehéz igazán jót találni.

emiGrant 2015.08.20. 20:24:28

Nagyon tetszett a poszt. Bár, nagyon lelombozódtam, mert az egyike azoknak a dolgoknak amik itt nagyon hiányoznak nekem, az az angol söröcske. Én Real Ale hívő vagyok és abból is leginkább a Portsmouth-i meg Sussex-ban készülő nedüt kultiválom. Gales sörfőzde Hampshire-ben meg a Harvey Lewes-ban. Szívem vérzik azután a markáns ízű, szobahőmérsékletű, sötét barna fincsi és minden buboréktól mentes nedüért. Nem baj, majd ha megyek megint unokázni akkor fogok ilyesmiket élvezni. :-)

Herr Géza 2015.08.20. 20:29:10

@Herr Géza: A hetvenes évek végéröl még arra is emlékszem, hogy pl. a szántódi révnél lévö Csemege ABC-ben bennfentesként meg lehetett tudni, hogy mikor jön a sörszállítmány. Az idöpont elött már egy-két órával ott állt sorban a környék minden mozgásképes nyaraló férfija és bizony volt úgy, hogy egyszerre csak 5-10 üveggel vehettél, hogy minél több embernek jusson.... :))
Azok a "boldog" békeidök..... :)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 20:31:07

@emiGrant:
Köszönöm.
Mindig nagy megtiszteltetés ha kommentelsz a posztomra.
A színházi darabot láttátok már vagy tervezitek megnézni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 20:33:18

@Zoole[uk]:
Mondjuk te még fiatal nyikhaj vagy de én még emlékszek rá hogy a hatvanas évek végéig a sörösüvegek nyaka hullámos volt. Ez volt a bambikorszak.
Akkor te még egy kéjes gondolat se voltál:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

emiGrant 2015.08.20. 20:34:39

Sajnos az elmúlt évad végén nem sikerült jegyet szereznem, de feltétlenül meg fogom nézni ahogy lesz rá lehetőség. Pont ma mentem fel az Örkény Színház honlapjára, de még nincsenek dátumok fönt. Ahogy lehet, fogok venni jegyet. Nagyon várom már, hogy láthassam! :-)

SzZoole 2015.08.20. 20:36:17

@Herr Géza: Kepzeld,a legutobb amikor @diggerdriver: itt volt,poszt is meg fog jelenni rola,akkor annyi Coronitat ittunk meg,es kozben Coronita zenet halgattunk,hogy tancra perdultunk.
@puhacica: meg oldalrol keszitett egy videot rolunk,amit mar at is kuldott.
Ime a video:)))

youtu.be/ApKiJp2y9SQ

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 20:38:46

@Zoole[uk]:
Na majd akkor le fogsz lepleződni.
Megmutatom valójában ki vagy:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Herr Géza 2015.08.20. 20:39:27

@diggerdriver: Nem tudom hogyan, de errefelé egész jól megoldották ezt az alkohol=ízhordozó problematikát. Söt, otthon is pl. kimondottan jó (ha nem a legjobb) a Dreher alkoholmentes söre. Olyannyira, hogy most is azt iszok, mert hoztam egy párat választékfrissítés címszóval :D. (Az "okosoknak" meg: nem, nem olcsóbb, mint itt, söt.....:))))))
Az ízesített söröket különben én sem sörként iszom, az inkább üdítöital, de legalább nincs agyoncukrozva, mint azok.....

nyuszigonosz 2015.08.20. 20:40:00

@diggerdriver: Hát, nem láttam a nagy klasszikusokat. :-)

Herr Géza 2015.08.20. 20:43:39

@Zoole[uk]: Hahaha.... :)))) A Digger okés, de te sokat fogytál. Viszont a mozgásod az király!!! Azt a sok bokszot meg azért kentétek magatokra, hogy ne látszódjanak a tetkók ? :))))))))))

puhacica 2015.08.20. 20:44:20

aki nem tudna: @Zoole[uk]: a feher gatyas. :D

SzZoole 2015.08.20. 20:54:43

@diggerdriver: Ha egy kepet is felraksz rolam,utanna ne csodalkozz majd,ha erdekes autok,erdekes figurak fognak karikazni Golders Green alsoban.
Ez ne vedd fenyegetesnek,Ez igeret:)))
Csak vicc volt.

SzZoole 2015.08.20. 20:55:44

@Herr Géza: A sok box azert kellet,hogy ne legyunk felismerhetok:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 20:57:05

@puhacica:
Köszi a pontosítást. Sokszor összetévesztenek bennünket.
:))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2015.08.20. 20:58:15

@puhacica: Na varjal,legkozelebb az urad is beveszuk a buliba,van meg jo sok hazipalinkam is:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 21:04:08

@Zoole[uk]:
Kik? A Jakuzzik?:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Simon Hasonmasa (TW) 2015.08.20. 21:28:33

@diggerdriver:

Honnan a turobol veszel elo ilyen kepeket? Meg en is emlexem, pedig fiatal vagyok:)
Le van toltve, katalogizalva. Van kulon szerver is?:)))

Simon Hasonmasa (TW) 2015.08.20. 21:34:56

@diggerdriver:

Az hat, de most igy spontan, kivancsisagbol? Felmerul es egy-ket Ramsburry mellett megkeresed?

...ez a poszt olvasmanyos volt ugyan, de nem volt annyira jo mint az elozoek. (Szamomra.)

Herr Géza 2015.08.20. 21:39:39

@diggerdriver: Bizony, bizony. A hullámos volt szerintem a régebbi (ilyen volt az NDK-ban is, biztos tölük vettük a sörösöüveggyártó gépsort, vagy ök tölünk? KGST ugyebár...:D). Aztán a hullámot kispórolták, és milyen nagy szám volt már, amikor valamikor a 80-as évek végén (?) megjelentek a mai karcsúbb, nyújtott nyakú ú.n. euró-sörösüvegek..... :)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 21:43:10

@Herr Géza:
Igen:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Furos 2015.08.20. 22:02:59

@Zoole[uk]: Milyen melak ?????!!! A fejre esesed ota a szemed sem a regi :)
Nem latod a balerina alkatomat? Eltancolhatnam a hatyuk tavabol a kavicsokat ha akarnam :)

Simon Hasonmasa (TW) 2015.08.20. 22:06:07

Eletem legjobb sorelmenyet Kolnben a Csulok csardaban eltem meg. Ott meterben mertek a haz soret. Az elso meter annyira finom volt, hogy azonnal tobb is kovette. Nekem minel szokebb annal finomabb:)

2015.08.20. 22:12:22

Most jottunk haza az etterembol, a pincer mindenaron kinalta az etlaprol a 'szaudi koktelt'. Kerdezem mi az, erre azt mondja hogy alkoholmentes pezsgo. Mondtuk hogy koszi, nem, de most hogy ennyit irtok itt az italokrol, mar azt gondolom hogy ki kellett volna probalni :). Mindegy, maradtunk a mentas limonadenal.

SzZoole 2015.08.20. 22:16:23

@Furos: Ha felveszel egy tütüt es eltancolod elhiszem:)))

Csodabogár 2015.08.20. 22:19:58

@P.Elliot: A németeknél van a Claustaler sör, alkoholmentes és igen finom. Engem az alkohol nem érdekel, csakis az ízért iszom. Ma az osztrákoknál valami finomat ittunk, alkoholos volt. Náluk egyszerüen minden sör jó.

pappito · http://pappito.com 2015.08.20. 22:49:31

@Muscari: "a gyömbérsör igazánól nem sör és nem angol, hanem jamaikai."

izé, mi? a gyömbérsört angliában találták ki, Yorkshire-ban a XVIII.sz közepén

nem lehet, hogy te egy jamaikai gyártású gyömbérsört ittál?

puhacica 2015.08.20. 23:01:17

@pappito: szerintem erre gondol, vagy emiatt gondolja
groceries.asda.com/asda-webstore/landing/home.shtml#/product/910001217522?&cmpid=ppc-_-ghs-_--_-google-_-
de ez nem sor, hanem szorpi

@Zoole[uk]: majd megkerdezem, orulne-e neki. :)

pappito · http://pappito.com 2015.08.20. 23:04:07

@diggerdriver: "Talán az angoloknál van típusonként legmarkánsabb különbség az ízben."

meg a belgáknál. a magyarban a sör letakar mindent amit mi sörként ismerünk, az angol komolyabban veszi az ilyesmit különbséget tesz tipus szerint, nekünk a Guinness is "sör" de az angolban az dry ale :) és nem híjjáka portert vagy a pale ale-t se beernek rendes kocsmákban.

(az eszkimók meg a hó...)

és a kedves britonoknak köszönhető a nonic pint glass, ami az egyik legjobb találmány a világon. (sajnos nálunk már nincs divatban)

pappito · http://pappito.com 2015.08.20. 23:08:42

@puhacica: ahh, szóval jamaika nevű gyömbérsör :)

én ezt preferálom: www.bundaberg.com/brew/ginger-beer/

kicsit túl édes nekem, de finom. meg ezt: www.ranga.co.nz/ de ez alkoholos

pappito · http://pappito.com 2015.08.20. 23:10:48

@Zoole[uk]: "melyik a jobb sor,a barna vagy a zold uveges:)"

klasszikus balatoni kocsmai beszélgetésalap volt :)

mondjuk a megbuggyant sörnél kevés szarabb dolog van, szóval nem baj, hogy pasztörizálják :)

Furos 2015.08.20. 23:17:23

@diggerdriver: Megneztem, valaszoltam neki, furdes azt alvas.
Joccakat elektor kalandorok :)

puhacica 2015.08.20. 23:18:42

@pappito: azt az alkoholost kiprobalnam. meg a masikat is. :D

Herr Géza 2015.08.20. 23:27:49

@pappito: Zöld kontra barna üveg: emlékeim szerint abban az idöben inkább a barna üveg volt a jellemzö, ezért a zöld egy kicsit exkluzívabbnak számított. Az akkori (és mai?) logika alapján ami ritka volt, az menö, ezzel szemben a barnáról meg kitalálták (?), hogy az kevesebb fényt enged át, így abban tovább eláll a pasztörözés nélküli sör . Hisz rajta is volt a cimkén, hogy "Fénytöl védve, hüvös helyen tartandó!". :D Aztán, hogy a barna meg a zöld között volt-e tényleges eltarthatósági különbség, azt szerintem senki nem tudta se pro, se kontra bizonyítani. :D

pappito · http://pappito.com 2015.08.20. 23:30:18

@diggerdriver: www.drinkstuff.com/productimg/91605_large.jpg

nonik/nonic nevű, 1 pint űrtartalmú pohár
a neve a no-nick-ből jön, a gallér miatt nem tudnak összeütődni a poharak a peremüknél, így nem csorbulnak ki (meg jobb a fogása és a domborítás miatt merevebb is, theát kevesebb üvegből meg lehet csinálni biztonságosra)

bár én a belgákat is imádom, hogy minden sörükhöz van saját fazonú pohár, és abból al egfinomabb :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 23:32:06

@33621:
Igen az is finom.
Én most egy 9%-os Super Skol-t toltam be arcba.

SzZoole 2015.08.20. 23:32:09

@diggerdriver: milyen alkesz vagy,hogy meg ezt sem tudod?:)))
1 pint/pájnt 568 ml

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 23:33:50

@pappito:
Akkor ezt a svédek lenyúlták mert ez egy klasszikus IKEA pohár.
Nekem is van otthon.

33621 2015.08.20. 23:37:33

@diggerdriver: A 9% os már majdnem bor inkább mint sör!

SzZoole 2015.08.20. 23:38:07

@diggerdriver: "
Én most egy 9%-os Super Skol-t toltam be arcba."
Moossst???
Es egyet???
6 óra utan beszéltem veled telefonon,mar akkor is akadt a nyelved es dadogtal:)))
Csak vicc volt

SzZoole 2015.08.20. 23:40:00

@33621: te,ezek a huje angolok meg 18% sort is csinálnak 0,33 kiszerelésben

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.20. 23:42:00

@Zoole[uk]:
Tök mindegy hogy fél vodka után iszod a sört vagy vele együtt:))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2015.08.20. 23:46:38

@33621: sőt,most utánna néztem,van egy skót sörgyár es snake venom(kígyó méreg) néven 67.5 % sort csinal

33621 2015.08.20. 23:47:25

@Zoole[uk]: Jó nekem a 4-5% os sör!

33621 2015.08.20. 23:49:52

@Zoole[uk]: Az már majdnem a 70 fokos ukrán vodkának felel meg, csak sör íze van!

pappito · http://pappito.com 2015.08.20. 23:53:02

@diggerdriver: a svédek még ki se láttak a hóból amikor a britonzok már ilyenből hörpintettek :)

a királyi pintellátó által hitelesített motyóról beszélünk:
www.thepubshoppe.com/sc_images/products/428_large_image.png

nem valami kínában fröccsöntött "svéd" szemétről!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.08.21. 00:22:32

@Zoole[uk]: kigyomeregrol jut eszembe, a gyerrkapjanak van egy üvege, amiben fu-fa-bogar van, többek között egy rúd fahéj, mindenféle gyógynövények (haha), plusz egy skorpió hullaja. Amikor vesz palmabort (arak néven fut ez arra, házilag desztillaljak), ebben az üvegbe önti bele "erlelodni" pár órát. A kígyó úgy jön ide, hogy Laoszban bébi kobra tetemevel ugyanez. Egyszer régen hoztam is ajándékba ilyen üveget öcsémnek. Mivel én nem iszom alkoholt, kivéve fröccsöt, csak a vizuális hatást tudom megítélni, és az odacsap :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.08.21. 00:38:58

@diggerdriver: Pedig en csak azt szeretem,a jo kis belga gyumolcsos soroket.

Amugy koszi par itteni foromozo segitseget, tenyleg megkapta a fiam az itteni allampolgarsagot ugy, hogy mi nem vagyunk azok.

A kis makos, mar van brit utlevele.

Muscari 2015.08.21. 01:14:30

@pappito: a jamaikai kolléganőm szerint az az igazi, de lehet, hogy csak hazabeszél :-)

Muscari 2015.08.21. 01:17:29

@pappito: meg amúgy náluk ez alapfelszerelés a konyhában. Mikor home care-ben dolgoztam, volt két jamaikai nénim is, mindkettőnek tele volt a hűtője Ginger_beer-rel.

pappito · http://pappito.com 2015.08.21. 01:25:13

@Muscari: biztos szeretik az édeset :)
amúgy simán lehet, hogy jamaikában is népszerű, fogalmam sincs a jamaikai soft-drink fogyasztási szokásokról, simán lehet, hogy a hazait szeretik, van aki a tejfölt hordja külföldre, mert azt szereti

mi meg a pirospaprikát, mert azt nem tudjuk pótolni

tessék, itt egy recept, te is csinálhatsz magadnak, nem agysebészet:
www.nzwomansweekly.co.nz/food/homemade-ginger-beer/

aszondja rummal keverve jó koktél, most értettem meg, hogy bundaberg gyár miért készít rumot is meg gyömbérsört is :)

P.Elliot 2015.08.21. 11:35:40

@Csodabogár: Nem ismerem igazan az alkoholmentes soroket csak azt a fajtat amit a ferjem iszik neha de biztosan igazad van, a nemetek jo soroket csinalnak, ertenek hozza.
Szerintem az alkohol valamelyest kell bele, illetve nem art ha van ha az ember egy zsirosabb etel utan issza, az valahogy fel is oldja a zsirt.
Emlekszem valaha arultak itt valami gyumolcsos, kisse alkoholos uditot, elfelejtettem a nevet aztan kivontak a forgalombol mert hiaba volt csak talan egy szazalek alkohol tartalma, az volt ra a panasz hogy valamiert leteriti az embert.
En Floridaban ittam eloszor ilyet, az agy szelen ultem, este volt, ez az utolso emlekem rola, a ferjem szerint beledoltem az agyba mint egy zsak, reggel ugy kellett felrazni. Azt hittem veletlen, talan tul faradt voltam, itthon is kiprobaltam a hatas ugyanaz volt, mastol is hallottam. Erre beszuntettek azzal hogy a gyerekeket megtevesztheti hogy udito ital. A gyumolcsbol keszult italok ha van benne alkohol igen gyorsan fejbe tudjak csapni az embert, engem jobban mint egy pohar bor.

2015.08.21. 15:01:35

@diggerdriver: no most jutottam el a kommenteleseig. erdekes tema ez az onfenntarto gazdasag, kar, hogy a kommentelo jonepek nem mozdultak ra jobban. Sorrel kombinalva az onfenttartas meg meg kellemes is a topik:)

2015.08.21. 15:04:24

@pappito: elmentettem a gyombersor linket, baromi jo! kovaszos gyomber:D:D:D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása