oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. augusztus 09. 06:45,  Csak újrakezdés van 36 komment

2015. augusztus 09. 06:45 Határátkelő

Csak újrakezdés van

Ma aztán igazán változatosra sikeredett a heti válogatás, olyannyira, hogy nem is nagyon tudom közös szálra felfűzni a posztokat, így aztán csak felsorolásszerűen egy kis kedvcsináló: lesz itt költözés Jerseyre, aztán bepillantunk a holland egészségügy berkeibe, végül kirándulunk egyet Salzburg környékén.

jersey_cim_foto_kulfold_retur.jpg(fotó: Külföld retúr)

Kezdjük tehát a költözéssel, már csak azért is, mert ez egyrészt minden határátkelő életének meghatározó pillanata, másrészt pedig azért, mert Jerseyről sok mindent el lehet mondani, de hogy közkedvelt célpont lenne, azt nem nagyon. De a Külföld retúr posztja nem csak ezért érdekes.

„Nem tudom mi történt velem az elmúlt öt-hat évben, valahogyan semmi sem aggaszt, vagy mondhatnám úgy, hogy talán semmi sem érdekel már, képtelenné váltam a pesszimizmusra – ami valószínűleg hasznos tulajdonság -, és ha tehetném, valami domboldalon, virágos rétekkel övezve átmeditálnám a maradék életemet, amíg szomjan, vagy éhen nem halok.

Természetesen nem veszett oda az állás. A cég fejesei összehoztak Andy számára egy újabb találkozót a következő hétre, és az interjú után, céges kereteken belül fölajánlották neki a munkát.

Az ezt követő héten újra repülnie kellett pofavizitre, mert egy Jersey-sziget kormánybeli egészségügyi hatósági szakembernek is rá kellett bólintania a férjem mibenlétére. Miután szakmai kompetenciáját ő is elismerte, végül hivatalosan is fölajánlották neki az állást. (...)

jersey_foto_kulfold_retur.jpg

Később értesültünk róla, hogy nem foglalhatjuk el a cég által biztosított bérelendő házat a szigeten mindaddig, amíg Andy úgynevezett „license”-e meg nem érkezik postán a céghez a kormánytól. Ezt úgy is fölfoghatjuk, mint egy munkavállalói vízumot, de mégis, a „license” több jelentéssel bír Jersey-n, mint az egyszerű munka-regisztráció. A cégnél azt mondták, ez az engedélyeztetés akár két hétig is elhúzódhat. Hogy bonyolultabb legyen a helyzetünk, ebből három hét lett. (...)

A Jersey-szigeti állás álomszerű fölbukkanásától kezdve Andy valós munkakezdéséig nagyjából két és fél hónap, Magyarországról Skóciába visszautazásunktól kezdve pedig nagyjából három és fél hónap telt el, és én addigra végképp azt hittem, megőrülök. Anyagilag teljesen leamortizálódtunk – annak ellenére is, hogy Andy második és harmadik repülését már a cég fizette. (...)

Beköltözésünk után kezdődött a már oly jól ismert háztartási feltöltés: „Főzni kell, de csak olyan ételt, amit azután mikrohullámú nélkül újra lehet melegíteni, mert hát persze nincs mikrohullámú. Tálalni kellene, de ugyan mire? Hiszen nincs tányér. Föl kéne rottyantani egy teát Andynek, de ez vízforraló nélkül dupla idő. Három nap után áll a kosz a házban, mert nincs porszívó, sem partvis, vagy lapát. No meg egy lábtörlő is hasznos lenne. Legalább mosógép van. De mosószert természetesen venni kell. Éjjeli szekrény? Ugyan már, az sznob dolog! Megteszi a konyhai szék is. Ruhák halomban, mert sehol egy vállfa. Liszt egy egyszerű habaráshoz? Miket nem óhajtok én?! Máris szaladok a boltba. Autó nélkül a cipekedéses bevásárlás napi program. (...)

jersey_2_foto_kulfold_retur.jpg

És így tovább. Amikor kezdődik az új élet, az már mindig csak ilyen mókás... Úgy megy már, mint a karikacsapás. A jég hátán is megélek. Huszonötezer-kétszázötvenhatszor megküzdöttem. Nincs elszontyolodás, vagy sírás-rívás. Csak újrakezdés van. Az életem akár egy jól bejáratott, de egyre több karcot viselő öreg bakelit lemez.

De ilyenkor arra gondolok, aki hónapokat sátorban élt külföldön, mielőtt szállásra költözhetett. Vagy arra, aki éveken keresztül másik három, vagy öt lakótárssal osztozik egy bérleten. És máris jobban érzem magam. Legalábbis egy kicsit. (…)

jersey_3_foto_kulfold_retur.jpg

Az élelmiszer árak elviselhetők, keresgélni kell a bolt alacsonyabban lévő polcain. Ahol 78 pennyért vehetek teljes kiőrlésű, szeletelt kenyeret, ott nem lehet nagy gond. A piacon nemzetközi a kínálat, különleges gyümölcsökre, zöldségekre és húsfélékre is lelni, az egyik pultban például csirkezúzán akadt meg a szemem! Legközelebb csirkenyak után kutatok majd! (...)

Minden ötödik autó Porsche, minden tizedik Ferrari. St Helierben, a fővárosban kicsattan az elegancia és a bankjegyek kibuggyannak a kövér bukszákból. Egy korsó sör £3.80-nál kezdődik, és az éttermi ételek is némileg drágábbak, mint az Egyesült Királyságban. De túlélhető, ha a hónap utolsó pár napjában marhahúskonzervvel húzzuk. Minden viccet félretéve, pazar hely ez. De tény és való, érdemes hozzá jól fizető munkát is találni.”

A teljes írást itt olvashatjátok el.

A holland egészségügy testközelből

Egészen pontosan annak egy meghatározott szelete, a terhesgondozás – erről írt ugyanis legutóbb a Holland Waffel blog, és miután ez mindig érdekes téma, gondoltam, itt a helye.

terhesseg.jpg(fotó: hollandwaffel.wordpress.com) 

„Az első, amit hallottam – több magyartól is – a holland terhesgondozással kapcsolatosan, hogy az egy borzalom; aki kint vállalt gyereket, az is sokszor inkább hazautazott a vizsgálatokra.

Elsőre valóban ijesztő lehet, ugyanis továbbra is érvényesül az elv, miszerint önálló gondolkodásra képes egyénnek tekintenek, aki el tudja dönteni, hogy mi a legjobb neki.

Mindemellett a terhesség nem betegség, szóval, ha minden rendben megy, ezzel az orvos nem foglalkozik. Védőnő van helyette, akivel nagyjából havonta kell találkozni, és mindennek a tetejébe (még egyszer kihangsúlyozom, hogy normális esetben) a biztosító mindössze két ultrahangot fizet: a 8. héten, hogy kizárják a méhen kívüli terhességet és a 2o. heti genetikait (ezeket orvosok végzik). (...)

Egyébként senki ne gondolja azt, hogy a védőnő teljesen magára van utalva; a védőnők hetente kétszer konzultálnak az orvosokkal: minden esetet részletesen átbeszélnek, és ha valami gond van, akkor az illető rögtön átkerül a kórház fennhatósága alá.

Normális esetben, ha kiderül a terhesség, akkor a háziorvosnál kell jelentkezni beutalóért (elég betelefonálni, és másnap már mehetsz is a recepcióra a papírért), amivel a 8.-1o. hét közt kell ellátogatni a védőnőhöz. Addig, ha nincs semmi probléma, be se kerülsz a rendszerbe. (...)

- Itt nincs választott orvosod. Ennek ellenére, akármelyik orvossal találkoztam, mindenki tökéletesen képben volt az előéletemmel; soha nem kellett Ádámtól -Évától kezdeni. (...)

- Az orvosok rendszere, hierarchiája is más, mint Magyarországon (még nem sikerült teljesen feltérképeznem a relációkat, szóval nem biztos, hogy pont így van, de szerintem nagyon nem lövök mellé). Az elején leginkább fiatal orvosokkal találkoztam, akik szerintem már diplomás orvosok, de nem szakvizsgázott nőgyógyászok. (...) Mindemellett ha valamiben nem biztosak, ott helyben felhívják a főnöküket egy gyors konzultációra vagy ha a kérdés várhat, akkor a heti meetingjükön megbeszélik és a következő alkalommal kapom meg a választ. Igazából emiatt egyszer sem éreztem magam úgy, hogy ne lennék biztonságban. (...)

- Bármi történik a vizsgálat, konzultáció során, mindenről tájékoztatnak , mindent részletesen elmagyaráznak. Itt nem „turkálnak” vizsgálat címszóval, csak ultrahang van. (...)

- Vicces különbség, hogy míg a magyar barátnőimet halálra frusztrálta a folyamatos mérlegelés mind a védőnőnél, mind az orvosnál, itt az elején, amikor felvették a terhességgel kapcsolatos adatokat, megkérdezték a súlyomat, utána felhívták a figyelmemet, hogy nem kell kettő helyett enni és a végén közölték, hogy több mérlegelés nem lesz, itt ez nem szokás.

- Időről-időre lehet hallani a médiában, hogy mekkora felelőtlen az, aki pl súlyzós sportokat csinál a terhessége alatt. Itt mindenki egyöntetűen azt mondta, hogy lehet crossfit-ezni, biciklizni és egyáltalán bármit, ami jól esik."

Ha további részletekre is kíváncsi vagy, kattints és olvasd el az eredeti bejegyzést is!

Best of Európa kicsiben

A Made in Austria blog sajátos stílusa nem biztos, hogy mindenkinek bejön majd, de szerintem érdekes. Egyik legutóbbi posztjában egy salzburgi kirándulást mutat be, márpedig ez egy szuper régió, úgyhogy lássuk, milyen is egy motoros túra itt.

 

ausztria_cim_foto_gaben82_blogspot_co_at.jpg(fotó: Made in Austria) 

„Csak lassan jöttem rá, de ennek a salzburgi régiónak megvan az az előnye, hogy – ha valami csoda folytán nincs éppen szar idő, akkor 50km-ren belül minden van alpesi vízesésekkel tarkított szerpentinektől és háttérkép-tavaktól kezdve, a mediterrán hangulatú részekig, amit csak akarsz.

Úgyhogy ha kisüt a nap, leakasztod a motorkulcsot, keresztet vetsz, hogy megúszd a délutánt szárazon, és hajrá! A Moondsee-Wolfgangsee partjával nehéz mellélőni. Nesze neked Riviéra!

Eisriesenwelt – avagy csalódás a sötétben

Vagy 3x elindultam már ide ugye tavaly, de most tényleg oda is érek! Zárás előtt! Nem is esőben, haha!

Na, hajrá. Werfen nincs is messze, a „városnak” egy komolyabb főútja van (sárga), úgyhogy ha azt megtalálod, onnantól már jó vagy, mert minden sarkon ki van táblázva.

Lent még véletlenül se kövesd el azt a hibát, hogy megállsz a lenti parkolóban a völgyben (lila kör), mert a buszok ugyan néha tényleg járnak fel, de a lenti jegyiroda általában zárva, és bár sehol nem írják, azért fent is van elég parkoló… Főleg ha motorral mész mint mi. ;-)

A bejáratig fel lehet menni kocsival is, a slozi ingyenes, és még a bukósisakot is le lehet adni kabátostul, hogy ne kelljen cipelni.

A beugró 6600/fő + hűtőmágnes + képeslap a szomszédnak, ráadásul csak du 3-ig tudsz jegyet venni, úgyhogy ne szüttyögj az idejutással sokat.

Igaz, magyarként ennyi pénzért kb. elvárnád, hogy serpák vigyenek a hátukon tovább, miközben te Dom Perignont szürcsölsz a szuvenyírpohárkádból - amit úgyis lenyúlsz a végén emlékbe, meee „ezeknek úgyse számít”, de innentől séta van....

Igen, még a BMW-s arcoknak is, ha tetszik, ha nem, és nem, az X6 nem megy fel a lépcsőn vazze... :-P De nyugi, saccra csak negyedóra a síliftig, többek közt egy tuti sziklaalagútban.

ausztria_barlang.jpg

Ha már úgyis itt vagy, és valami csoda folytán még az idő is szép, szánj még rá 3300-at és menj fel a werfeni várba. A főút mellett van az ingyenes parkolója, és ha nem számolod át, akkor nem is tűnik majd soknak, hogy plusz 3,50-ért visz fel a fogaskerekű, hogy ne kelljen még ide is önerőből felmásznod. Edd meg szépen. Még mindig olcsóbb, mint a fenti szteppaerobik a sötétkamrában és itt még látsz is valamit.”

A teljes posztot (tartok tőle, hogy a hangulatot nem is sikerült teljesen visszaadnom) jó sok képpel itt olvashatod el.

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Ausztria Nagy-Britannia Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr267692534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2015.08.09. 07:59:55

Jersey es Guernsey mar tervbe van véve,
Szerencsére a szomszédunk testvére ott el mar eleg reg' óta,szoval a kapcsolat is meg van,mar csak időt kellene szakítani ra,hogy elmenjunk.

©________ 2015.08.09. 08:19:57

Jerseyrol jut eszembe, panda szakacsunkrol tud valaki valamit?

Golf2 2015.08.09. 08:46:36

Minden ötödik autò porsche szupersziget lehet

DieNanny CH 2015.08.09. 09:03:12

Jó válogatás, köszi!

DieNanny CH 2015.08.09. 09:14:33

@Nicki Heat:

Ááá, én már a kérdéseit sem hittem el, nemhogy még ott dolgozik is...

TX7AW 2015.08.09. 11:02:47

Még csak a felét olvastam el a Made in Austria-posztnak, de már nyertem vagy +3 évet. Kora reggel jót tesz a röhögés, köcce.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.09. 11:28:43

Meghalt Sinkó László. Nyugodjék békében.
Megint elment egy öreg bölény.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.09. 11:48:10

Azt tudja valaki miért van az hogy kb három hete nem kapok emailt ha valaki válaszolt nekem a blogon?
Be van állítva hogy kapjak emailt minden nekem írt válaszról.

puhacica 2015.08.09. 13:00:39

az ausztriás posztot nem akartam elolvasni, de aztán milyen jól tettem, hogy mégis. imádom az ilyen humort. egyetlen javítanivalót találtam benne: "és nem, egy nőnek ez nem vicces:" - DE AZ! :D (viszont a baglyos miafaszvanlábam és koalás képkombó mindent visz. :D)

P.Elliot 2015.08.09. 13:18:04

@diggerdriver: Ez engem is erdekelne mert hol kapok, hol nem...

2015.08.09. 15:05:10

@Nicki Heat: Babette. A barátomat Quercust a haverod Digger kigúnyolta -persze más blogján- mert több nickkel rendelkezett. Te már hányadiknál tartasz? Várható egy újabb gunyoros Digger poszt a témában?
Ha a sokadik nickednek Babette az az oka, hogy szégyenled magad, azt természetesen megértem.

Chamroe 2015.08.09. 17:32:16

@diggerdriver: Én is pont így jártam, aztán egyik nap ki akartam törölni a spamokat, és ott voltak. Tuti nem én irányítottam oda.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.08.09. 19:05:25

Az ausztriäs elöször idegesitett a beszurt képek miatt, de jol tettem, hogy nem adtam föl. Szét röhögtem magam, a kollégäm meg folytok kérdezgette, hogy mi az? Mondtam neki, hogy magyar humor. :-)))
@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nanny! Voltäl mär itt?
www.grimselwelt.ch/grimselerlebnis/aktiv/wanderung-triftbruecke/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.09. 19:48:53

@Chamroe:
Ésottvannak... Köszi.
A franc egye meg hogy kerültek oda?
Hogy lehet megint visszaállítani?

Határátkelő 2015.08.09. 21:02:22

@az igazi Trebitsch: Ha itt történt, kérlek, jelezd, hogy pontosan hol és mikor, ha pedig nem itt történt, akkor beszélgess róla ott, ahol történt. Ha pedig csak szimplán kötözködni akarsz, akkor rossz helyen jársz. Köszönöm.

DieNanny CH 2015.08.09. 21:44:12

@Naschkatze (Mostindien / CH):

Hű, még nem. De jól néz ki! Köszi!

Herr Géza 2015.08.09. 21:58:38

@az igazi Trebitsch: Te barátom, az a mondat majdnem stimmel, csak a szereplöket kavartad össze egy kicsit, a föszereplöt meg szimplán kihagytad. :))))

DieNanny CH 2015.08.09. 21:59:19

Ma mindenki strandon volt? (Mint én?)

SzZoole 2015.08.09. 22:05:00

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nem,en dolgoztam:)
03:30-kor keltem,
04:00-kor mar úton voltam es délután 5 elott jöttem haza,idáig aludtam,most eszek valamit el szívok egy cigit es ujra aludni fogok,kb.reggel 4-ig,utánna ujra úton leszek:)

Herr Géza 2015.08.09. 22:23:34

Elolvastam az osztrákos blogot, tényleg k. jó. Könnyesre röhögtem magam rajta többször, haláli dumája van a srácnak. Big like !!!

Herr Géza 2015.08.09. 22:24:27

@Herr Géza: Ja, és motorbuziknak kötelezö olvasmány !!!!!!

SzZoole 2015.08.09. 22:35:07

@Herr Géza: en nem rajongok a motorokert,de azert elolvashatom?:)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.08.09. 22:47:33

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Dolgozom. De mär nem sokäig, mindjärt vége a müszakomnak. Holnap szabadnap, aztän 5munkanap és iräny Mo. :-)
Nälunk amugy 9ota szakad az esö, és villämlik.
Az elözö linkre ugy akadtunk rä, hogy tegnap munka utän YouTube-on néztünk még egy kis gripet és tärsait, és ott az ajänloban volt egy olyan, hogy a viläg assze 12 "legveszélyesebb" hidjai. És ez közte volt. Hät lepödtünk rendesen, hogy ilyen itt, de szerencsére velünk volt gugli, és megerösitette, hogy igen, ilyen itt... :-)))
@Herr Géza: Hät pärszor nem tudtam, hogy irigyeljem-e a motorokért, vagy sajnäljam-e az idöjäräsért.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.08.09. 22:50:24

@Herr Géza: Ja, és az elején (bloginduläs), elsö pär bejegyzésben azért van ott is siräs-riväs az ärak miatt. :-)))
Meg még mindig ätszämolja az ärakat, bär azt szerintem az otthon maradt barätok miatt.

pappito · http://pappito.com 2015.08.09. 23:39:41

kösz a médinausztriát, jókat röhögcsélek rajta!

Herr Géza 2015.08.10. 00:07:06

@Naschkatze (Mostindien / CH): Igen, az nekem is "sok" volt, de a duma, meg a motorok & túrák, na meg a munkája....
De van benne az elején egy nagy aranyköpés is, nem tudom feltünt-e? Amikor bemásolt egy lakáshirdetést, amin az szerepelt, hogy "Beziehbar ab April...", ö meg szegény az akkori döcögös némettudásával úgy olvasta, hogy "beheizbar" és még jókat is durrogott rajta, hogy WTF, márciusban meg fagyjak meg?? Kifeküdtem töle....
A németül még mindig nem tudóknak (:D):
beziehbar = beköltözhetö
beheizbar = füthetö
Csak a betük sorrendjét olvasta rosszul :))))))

Herr Géza 2015.08.10. 00:08:17

@pappito: 1+ , együltömben végigolvastam a teljes blogot... :D

Herr Géza 2015.08.10. 00:10:19

@Zoole[uk]: Tudod, értö olvasás: kötelezö a motorbuziknak = olvashatja más is... :))))
Apropó, nem úgy volt, hogy te most alszol???

SzZoole 2015.08.10. 05:23:51

@Herr Géza: egy gyógyosnak???az nekem nem megy:)))

2015.08.10. 06:51:33

@Herr Géza: Ahogy mondottam volt, nagyon mélyre amortizálódtál.
Sikerül leküzdened magad a blog egyik legellenszenvesebb figurájává.

Herr Géza 2015.08.10. 09:18:28

@az igazi Trebitsch: Nem állítom, hogy akár a hivatkozott hsz.-böl, akár amúgy le bírnám vezetni, hogy mi alapozta meg e summás kijelentésedet, de ha te ettöl boldogabb vagy, lelked rajta.
Szar dolog lehet ilyen szinten frusztráltnak lenni.
Ha viszont ez a véleményed, akkor megkérnélek, a jövöben használd "kiküszöbölésemre" a szürés gombot és mellözd a nekem szóló kommenteket.
Köszönöm.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása