Lassan tényleg eljön az a pillanat, hogy megy egy levél az albán turisztikai hivatalnak, mert már-már a kezdeti idők Chile-mániáját kezdi idézni a kialakulóban lévő Albánia-kultusz itt, a blogon. A viccet félretéve, miután nemrégiben (egészen pontosan három hete, ha jól számolom) jelent meg Ginix írása ottani élményeikről, most jöjjön egy másik albániai történet, ezúttal emiGrant tollából. (A képekért külön hálás köszönet!) 

Shkodra - kilátás a hotelszobánkból 

„Nemrégiben Ginix és párja albániai barangolásairól olvashattunk és engem nagyon meghatott ez egész. Leginkább azért, mert mi is csak pár hete jöttünk haza Albániából és tapasztalatunk majdnem teljesen megegyezett az övékével.

Ugyanakkor mi nemcsak üdülni, szórakozni, hanem tájfutni is mentünk és Albánia egy teljesen más részén voltunk, mint ők. Így HÁ meg én megegyeztünk abban, hogy esetleg érdekelni fog benneteket egy rövid időn belüli második beszámoló Albániáról sok képpel. Hát akkor ide süss!

Persze azt még nem említettem, hogy a mi utunk nemcsak Albániába vezetett, mert itthonról mentünk kocsival Szerbián, Horvátországon, Bosznián, Montenegrón keresztül mielőtt megérkeztünk volna Albániába.

Egy mesés út

Az első éjszakát Zomborban töltöttük barátoknál. Onnan egy picit még Horvátországban is voltunk, de aztán a következő pár nap Boszniában telt. Szarajevót kénytelenek voltunk kihagyni egy felhőszakadás miatt, de Mostarban szépen körülnéztünk és sokat fotóztunk.

A mostari híd 

Két éjszakát Trebinjében töltöttünk ahonnan az egyik napon elmentünk Dubrovnikba is. Azután jött a kiruccanás Dubrovnik repterére, ahol összeszedtük angol barátainkat, akik a tájfutó versenyre velünk jöttek.

Az út az Adria mentén mennyei volt. Én eddig csak kétszer voltam az Adrián és akkor sem sokáig, így el voltam ámulva a sok csodától. Mivel az első verseny Montenegróban volt, először oda igyekeztünk.

A kotori öböl vitorlásokkal

A montenegrói verseny nagyon klassz volt, fantasztikus pályákon, életveszélyes sziklákon, meg lent a tengerparton is futottunk három nap alatt. Én negyedik lettem a kategóriámban, ami nagyon dühítő, mert a negyedik az első, aki lemarad a pódiumról.

Sveti Stefan, Montenegró a befutó a tengerparton az első napi versenyen 

Ezek után jött Albánia

Ez mindannyiunknak újdonság volt. Mivel nem szeretem mások előítéleteit hallgatni, nem kérdezősködtem semmiről, így szűz és ártatlan tudatlanságban értük el a határt. Megint maximum fél óra kellett és már mehettünk tovább.

Amit Ginixék írtak a közlekedésről, az elsőre még nem tűnt fel túlságosan dodzsemszerűnek, de az már nyilvánvaló volt, hogy a gyalogosok tényleg úgy, akkor, ott, és ahogy nekik tetszik közlekedtek az utakon.

Viszont senki nem tűnt olyan idegbajos őrültnek a volán mögött, mint itthon, sőt még a milliónyi Mercedes tulajdonos is úgy vezetett, mintha vigyázna a kocsijára.

Viszonylag rövid idő alatt befutottunk Shkodra városába, ahol a körforgalom kicsit megdobogtatta sofőrünk szíve táját, de nagyjából ugyanúgy, mint Ginix skót barátja, ő is elfogadta a káoszt és azután már ment a dolog. Itt volt a bázisunk a verseny alatt, 4 éjszakát töltöttünk itt.

Egy izgalmas keverék

Shkodra érdekes mix volt: lepukkadt, régi, omladozó házak között már ott voltak a szépen renovált és újonnan épített villák és hotelek is. Az utak meglepően vadiújaknak látszottak és tényleg egyetértek Ginix-szel, amikor azt ajánlja, hogy egy viszonylag új térkép is valószínűleg már elavult Albániában, annyi új utat építenek évente.

Biztos vagyok benne, hogy az EU itt is költ pénzt a térség felzárkóztatása érdekében, még akkor is, ha Albánia nem tag. Az itteni versenyen volt egy busznyi vegyes nemzetiségű gyerek, akiket az osztrák főrendező hozott EU-s pénzen valami pályázat eredményeként.

A hotelban, ahol laktunk, a személyzet tüneményes volt. Egy olyan őszinte, kedves, beszédes és segítőkész gárda dolgozott ott, akikkel igazán össze lehetett haverkodni.

A szálló nagyon új volt és négy csillaga ellenére is csak 60 euró volt a szoba kettőnknek naponta. Egyébként mi nem szoktunk ilyen flancos helyeken megszállni, de ez volt a tájfutó verseny központja és ők szervezték nekünk. Kb. 50 méterre pont szemben volt Shkodra legnagyobb mecsetje.

Szép volt nagyon a sok magas minaretjével, de hajnali fél ötkor a müezzin nem volt éppen a legnépszerűbb a tájfutók között, akik még szerettek volna aludni. Mi is úgy éreztük, hogy vallásilag nincs feszültség az országban, Shkodra is tele volt úgy mecsetekkel, mint katolikus templomokkal.

Ételek és italok, no meg egy teknős az úton

A hotel előtt futott egy sétálóutca, amin tucatnyi kávézó, étterem, kocsma stb., stb. csábította a rengeteg külföldit, akik nemcsak tájfutókból álltak. Finomabbnál finomabb kajákat ettünk, és még nekem sem voltak problémáim, mert vegetáriánusként rengeteg salátát ettem és mivel halat azért eszem, nem haltam éhen. A húsevők meg kipróbáltak minden érdekes étket és minden ízlett nekik.

Shkodra, zajlik az élet a sétálóutcán 

Így még a vegáknak sem kellett éhenhalni

Az abszolút kedvenc ugyanakkor a sok nagyon olcsó és finom albán sör volt. Sokat söröztünk, még én is, pedig úgy egyébként nem szokásom.

Az első napi versenyre utaztunk éppen, amikor találkoztam én is egy teknőccel, akit én is az út kellős közepén találtam, de hála az égnek nem mentünk túl gyorsan és a teknőc túlélte a velünk való találkozást.

Fishte, Albánia - útban az első albán tájfutó verseny első napjára, összetalálkoztunk egy tipikusan albán vadállattal

A második napon városi versenyünk volt, így megismerkedhettünk Shkodra sikátoraival. A közbiztonság olyan jó, hogy abszolúte nem volt semmi problémánk, még az egyedül versenyző nőknek sem a sikátorokban.

Ezúttal jobban sikerült nekem a verseny és a nálam 5 évvel fiatalabbak kategóriájában (ahol kénytelen voltam versenyezni, mert az volt a legidősebb korosztály) ezüstéremmel tértem haza.

Ezelőtt még az előző délutánon elmentünk megnézni Shkodra nagy erődítményét, ami nagyon érdekes volt. Hatalmas és jó magasan van fönt a város fölött, így a kilátás fantasztikus. Sokat fotóztunk ott is, mert volt mit.

Nem az utolsó alkalom

Utunk végén szomorúan búcsúztunk úgy a többi tájfutótól, mint a hotel személyzetétől. Biztos, hogy fogunk megint menni, mert még sok van Albániából, amit érdemes megnézni és szent igaz, hogy nem lehet túl sok ilyen ország, ahol a helybeliek ennyire befogadóak, szívesen látnak mindenkit és ahol igazán érdemes körülnézni. Talán legközelebb a tengerpartra is lemegyünk majd és felfedezhetjük a délebbi részeket is.

Időutazás egy korábbi világba 

Ezek után utunk megint Dubrovnikba vezetett, ahol leraktuk angol barátainkat, minek utána nekiestünk a horvát autópályáknak. Két és fél nap alatt haza is értünk, tele élményekkel és tervekkel a következő albániai útra.”

A moderálási alapelveket itt találod.

FELHÍVÁS!!

Itt a nyár, aki csak teheti, nyaralni megy - küldjetek képeket arról, merre jártok, írjatok pár (vagy több sort) a kellemes (vagy akár kellemetlen, de remélhetőleg olyan kevés lesz) élményeitekről, hadd szülessen belőle a maihoz hasonló poszt. A cím a szokásos hataratkeloKUKAChotmail.com. Előre is köszönet! (Ha az email tárgyába beleírjátok, hogy Nyaralás, az sokat segít. :) )