oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. július 07. 06:45,  Így lesz emberrablás egy hazalátogatás 475 komment

2015. július 07. 06:45 Határátkelő

Így lesz emberrablás egy hazalátogatás

A mai poszt egy (várhatóan hosszú) történet kezdete, ami azzal indult, hogy megkeresett egy elkeseredett (leendő) apuka, András, aki a nagy gyermekvárásban szembesült azzal, hogy akár nagyon hosszú hónapokig (rosszabb esetben fél évig) is eltarthat, mire hazalátogathat a kislányával. Ennek oka: személyi igazolvány, útlevél nélkül a gyermeket Magyarországra lehet vinni, de ugyanez visszafelé emberrablásnak minősül. Lássuk először András történetét, majd két másikat is abból a Facebook-csoportból, melyet az ilyen helyzetben lévő szülők alapítottak.

burokracia.jpg(fotó: flickr.com / Christian Schnettelker)

„Valamit tenni kell, tenni, mert nem mehet így tovább… Gyermekáldás előtt állunk. Pár hét és itt a csöppség. Párom lázas fészekrakásban, vásárlásban, a kicsi ruhái előkészítésében. Éjszaka már nem alszik, mert Sophie bokszoló lesz, ha megnő, és ezt elég korán a tudtunkra adja… Éjjel… Jó előjelek… :)

Lassan negyedik éve a határátkelésemnek, párom, Nóri egy éve költözött. Otthon asztalosként dolgoztam. Volt munkahelyem, de havi 100.000 az 100.000. Lakáshitel, rezsi, kocsi… Mindenki ismeri.

Döntöttünk.

Megpróbáltunk jó döntést hozni. Kijövök, kiépítem az ugródeszkát, megpróbálok beilleszkedni, alapokat lerakni, aztán meglátjuk, mit hoz a holnap. Sikerült. Igaz, nagyon kemény három évünkbe tellett.

Próbára tette kapcsolatunkat, tűrőképességünket! Kéthetente láttuk egymást, Skype-oltunk, sírtunk, mint sokan-sokan mások. „Barátok” morzsolódtak le, majd kerestek meg „régi barátok”. „Te, régen láttalak, látom, külföldön dolgozol…”

Mennek a hónapok, mennek az évek. Lassan 36 leszek, és utód még sehol. Eddigi életünket az otthoni, magyarországi alapokra raktuk fel, Egzisztenciaépítés stb… Határozott, de remegő kezekkel lesöpörtünk mindent az asztalról, újra család leszünk!

Megfontoltan, megszervezve munkahelyet kerestünk, és találtunk is, így egy évvel ezelőtt újra egyesülhetett a család! Szerencsénkre hamar jött a jó hír: kislány!!! :) :)

Ekkor még nem is sejtettük a bonyodalmakat…

Jó társként próbálom kivenni részem a fészekrakás örömeiben, támogatni mindenben. Tájékozódom, információkat szerzek minden hivatalos kötelességünkről. És olvasok, olvasok hihetetlen történeteket: nem, ez nem lehet, de igaz…

A gonosz magyar bürokrácia polipkarja nem enged, nem és nem! A polip eldöntötte, nem teszem könnyebbé az életeteket!

7-8-12 hónap - csak repkednek a számok. Ennyi idő alatt se tudtam elintézni, pedig írtam, hívtam őket. Nem tudják, hol vannak a papírjaink. Már nem ez a hivatal intézi…

Útlevél nélkül a gyermeket Magyarországra lehet szállítani, de vissza már emberrablásnak minősül! Tehát akár hónapokig nem láthatja nagyszüleit!

Illetve a várakozási időszakban, 7-8-12 hónap, mivel nincs a gyermeknek anyakönyve, útlevele, egyes országokban az anya nem kaphat gyest!

Vannak olyan információink, bizonyos országokról, ahol ezt akár 2 óra alatt elintézik!

„A magyar állampolgárok külföldön történt anyakönyvi eseményeit Magyarországon is anyakönyveztetni kell.”

„A magyar állampolgár gyermeke születésével a törvény erejénél fogva, automatikusan magyar állampolgár lesz (leszármazás elve, vérségi elv, ius sanguinis).”

Felkerestem „sorstársaimat”, nem meglepő módon egy nap alatt közel 400-an lettünk és azon dolgozunk, hogy kaput találjunk valakihez, valakikhez, akik azt mondják, segítünk nektek, gyertek… De elszántak vagyunk, és a végsőkig harcolunk, mert ez így nem mehet tovább.

Ha ti is gyermekvállalás előtt álltok, vagy csak tervezitek és kiállnátok egy tényleg mindenki számára jó ügy mellett, kérlek, keressétek meg a Facebookon a csoportunkat és támogassatok minket! Köszönjük!

Sztori 1.: Idegeskedés februártól május végéig

„Mindig is tíz körömmel ragaszkodtam Magyarországhoz, több lehetőség is adódott az évek során, de soha nem éltem vele, hogy külföldre menjek dolgozni.

Mikor megszületett a kislányunk, megváltozott sok minden, meg így is időbe telt, hogy bólintsunk. Először a férjem „ment ki dolgozni”, aztán egy évvel később egyesült újra a család, de már itt kint. Amikor reménnyel telve elkezdtük az új életet, nem gondoltam volna, hogy a szülőhazám majd pofára ejt.

Megadatott, hogy kistestvére lehessen a lányunknak. Tudtuk, még nem lesz jogosult az állampolgárságra, tehát lesz majd intézni való bőven. Amikor a családi pótlékot intéztem, már tudtam, nem megy egyszerűen és még inkább nem megy gyorsan.

Novemberben megszületett a kisfiúnk, határtalan boldogság! Tudtuk, hogy augusztusban szeretnénk majd haza látogatni, pihenni és természetesen a legkisebb családtagot is bemutatni otthon szüleinknek, barátoknak.

Február 11-re kaptunk is időpontot, hogy elindítsuk a magyar anyakönyvet és igényeljünk útlevelet. Bíztunk abban, hogy időre biztosan megérkezik minden, ami kell.

Áprilisban aztán sokkoló híreket olvastam, miszerint nagy átszervezések történtek kis hazánkban a külföldön született gyerekek hazai anyakönyvezését illetően (is).

Ó, gondoltam, az már minket nem érint, hiszen mi februárban beadtuk. De csak motoszkált bennem a gondolat, mi van ha. Írtam is gyorsan egy e-mailt aggódva, mi igaz a hírből, mi történt, valóban csúszik minden és mennyit?

Kaptam is egy „rossz” választ: igen, csúszik. De adtak elérhetőséget, ahol lehet érdeklődni. Fővárosi kormányhivatal. (Ez csak nekem tűnik Orwellinek?) Na, akkor ugorjunk is fejest, felhívom, és bűbájosan, a legszebb mosolyommal megkérdezem: mi újság? Aha, első nekifutásra, 230 újrahívás után (már nem volt természetes a mosolyom) sikerült elérnem őket telefonon. Közöltem is, hogy Colombo feleségét előbb utolérem.

A hölgy nagyon meggyőző és kedves volt. Azonnal megtalálta a fiúnk aktáját és ráírta SOS (legalábbis nekem ezt mondta). És nyugodjak meg, sínen van a dolog.

Én megnyugodtam. Egyébként a hölgy közölte velem, ha nem telefonálok, akkor ugye nem sürgős, és akkor még további 8 hónap mire elkészül. Köszönjük szépen!

Majd másfél héttel később egy sorstársam ujjongva közölte, bár később adta be, de neki bizony ott van az útlevél a kezében. Rákérdeztem, azt meg hogy csináltad? Minden áldott nap telefonált.

Na, akkor veselkedjünk neki újra. Mondanom sem kell, felkészültem a több 100 újrahívásra közben pelenkáztam, etettem, mentem iskolába a nagylányért. És végig hívogattam őket. Mire eljutottunk addig, hogy felvegyék, kiderült, nyoma sincs, hogy már telefonáltam. Hurrá!

Ezen felbuzdulva MINDENNAP TELEFONÁLTAM! Május 28-án délután még nem volt iktatószáma a fiamnak. Egy roppant kedves hölgy elmesélte töviről hegyire, mi a menete ennek az egésznek. Kedves volt, de én zokogtam, és az nagyon őszinte volt. Minden ott volt a szemem előtt, amit elvesztünk, ha nem érkezik meg az útlevél. És nem csak az anyagiakra gondolok!

És csodák márpedig vannak! Május 29.-e reggel (magyar idő szerint 9 óra), csörög a magyar telefonom. Szám nélkül fel sem akartam venni, állandóan rám akarnak sózni mindent, egészségnap, edények, vércukormérés.

A hölgy hívott, akivel előtte nap beszéltem. Csak azért hívom, mert elkészült a kisfia anyakönyvi kivonata!!! Azt hiszem, ha itt lett volna, még fel is emelem és körbepuszilgatom. Nekem karácsony lett!  Megérte, a sok idegeskedés, telefonálgatás, sírás, lemondás. Három nappal később elkészült az útlevél. Amit a következő postával megérkezett és azóta már a kezemben van.”

Horrorsztori 2.: A leghosszabb három hónap

„A férjem és én is angliai magyarok vagyunk, itt született a kislányom, és mivel nem voltunk még 5 éve az országban, így magyar állampolgár lett ő is. Mi az anyakönyv hivatalos fordíttatásával kezdtük, amit szerencsére meghatalmazással elintéztek otthon. Ez kb. 1 hónap volt.

Apukám közben a helyi (Gyöngyös) anyakönyvi irodával próbált egyezkedni, de nem engedtek, kellett mindkét szülő aláírása, ami egyben kiváltotta az apaságit. Ha a férjem nem lett volna jelen, akkor hivatalos apasági nyilatkozatot kérnek.

Szóval hazautaztunk a kicsivel novemberben, viszont meg kellett várni a férjem, aki csak karácsonyra kapott szabit. Csakhogy karácsonykor és két ünnep között nem dolgoznak, miért is dolgoznának. Így az év 3. napján be is telepedtünk az irodába, ahol 5 perc alatt lerendeztünk mindent. Öt percért kellett egy hónapot várni.

Itt be is jelentettük az állandó lakcímet, amihez apukám is kellett az ingatlan papírjaival és a jelenléte és aláírása egyben elismerő nyilatkozat is volt. Hurrá, elindult a magyar anyakönyvezés!

Két hét után telefonáltam a Bevándorlási????!!!!! Hivatalba, kapcsolgattak ide-oda, nem tudom, hol is kötöttem ki, de az ügyintéző egy tündér volt, el is sírtam magam.

Két hét alatt átfutott a rendszeren, szóval mehettünk az okmányirodába, mert elvileg ők is látják... Juhé, gondoltam naivan... Hát igen, a „szeretett okmányiroda”, ahol dolgoznak húszan, de harmincan sem tudtak mit mondani.

Mondtam nekik, hogy márpedig addig nem megyek el, amíg nem történik valami, így a rendszerben lévő anyakönyv a nálam lévő bejelentő és ingatlanpapírokkal kaptunk lakcím igazolót. Tízperces papírmunka miatt dekkoltunk közel két órát az irodában.

Ekkor kezdődött csak a móka. Az anyakönyv megérkezett postán január végén, feltűnően gyorsan, újabb naiv juhé. Hőn szeretett okmányirodánk benne az oly jól képzett 20 dolgozóval, elküldött, hogy vagy kerítsek egy apukát, aki aláír, vagy kerítsek egy nyilatkozatot.

Jó, lett nyilatkozat, még a WC-re menetelről is nyilatkoztunk. Volt vagy ötféle, és lám egyik sem tetszett a dolgozóknak, mert nincs benne az a mondat, hogy „engedélyezem a lányom útlevelének kiállítását...”

Sírógörcs no.1., elegem van, az okmányiroda miatt vagyunk 3 hónapja apa nélkül. Több sem kellett nekem, kerítettem egy férfi családtagot, aki írt egy nyilatkozatot, aláírtam és kész.

Nagy mosoly, „most kicseszek veletek” arccal szépen beballagtam ismét a csodás építménybe, ahol a nő, aki amúgy nem a mi ügyünkkel foglalkozott, közölte, hogy kell az apuka is.

Nekem több sem kellett, három ügyintézőt hívattam oda, mondtam, hogy bunyózzák le egymás között, mert ez nem az én saram, hogy a kommunikáció hiánya miatt nem képesek normálisan elintézni ezt az amúgy pofonegyszerű ügyet. Már a hangszínem is kezdett torzulni, de csodálatos módon csak sikerült megcsinálni. Három hónap az okmányiroda miatt. Nem is az anyakönyvezés, hanem az okmányiroda.

Hozzáteszem, most járna le a jogsim. Tavaly kérvényeztem az angol jogsit, mert én be nem megyek még egyszer. Ja, mégis, személyiért a gyereknek, de mivel van útlevele, így nem nagyon fog zavarni.

Szóval mi is megjártuk. Így olcsóbb volt, a követségen az utazással meg mindennel együtt drágább lett volna. Persze amikor visszajöttünk, akkor vált egy csomó ügyintézés ingyenessé a követségen, például a hivatalos fordítás, na de mindegy is. A világ leghosszabb 3 hónapja volt.”

A történetekhez hozzátartozik, hogy minden esetben két magyar állampolgár gyermekéről beszélünk, ugyanez a folyamat Magyarországon gyakorlatilag automatikusan, egy-két hét alatt zajlik le. Talán nem ártana a hivataloknak is (akit szeretnék megszólaltatni) felkészülni arra, hogy az elmúlt években több százezer magyar, közte sok fiatal hagyta el az országot.

Ha van hasonló történetetek, írjátok meg nyugodtan, vagy csatlakozzatok a Facebookon!

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: bürokrácia Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr437605226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2015.07.07. 21:57:07

Alakítsatok perközösséget és pereljétek be a magyar államot! Ja, és kérjetek kártérítést. Ha egy bűnöző kaphat kártérítést, mert túl hosszú volt a per, akkor ti is,hogy a magyar állam nem tartotta be a törvényeket.

fhdgy 2015.07.07. 21:58:50

@gabors: ezekre a javaslataidra épeszű emer nem is reagál érdemben.

gabors 2015.07.07. 22:12:43

@szaza: ez eleg nagy szivas es nem is olcso es a 8 honap az csak akkor ha minden "siman" megy ... csak szolok !!! jol gondold meg!! Ha peldaul mar nincs ervenyes utleveled/szemelyid akkor mar Neked is eredeti anyakonyvi kivonat meg ilyesmiket kell beszerezni.

Egy csomo dolgot CSAK szemelyesen lehet intezni szoval ha Washington DC, New York vagy Los Angeles nincs kozel az egesz nagy bukta bir lenni.

Gyerekek megkapjak siman de asszony szivni fog nem is kicsit ha magyar allampolgarsagot is akar nyelvvizsga nem egyszeru meg van X ev ottlakas is (ha csak nem amugy is magyar az egyik szuloje erdelybol akkor megy siman mint kulhoni valasztopolgar).

Azt nem ertem a gyerekeknel nem eleg ha csak az egyik szulo magyar ?? Es ha hazassagon kivuli a gyerek?? Akkor nem eleg hogy mondjuk az apja magyar ?? Minek anyakonyveztetni a hazassagot ??

M. Péter 2015.07.07. 22:13:53

@tildy[UK]: "If your qualification’s expired

Some qualifications on the Home Office’s list will expire after 2 years. Your qualification will still be accepted as proof if you’re applying for citizenship, even after it’s expired. "

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.07.07. 22:31:23

@M. Péter: Az a baj, hogy az en qualificationom nem expired 2 ev utan. Az enyem sose jarna le , alapbol, viszont:

"After November 2015, only qualifications on the Home Office’s list of recognised qualifications will be accepted as proof for settlement and citizenship applications."
Viszont ha itt megnezed,akkor lathatod , hogy These tests can be used in a UK immigration application until 5th November 2015 only when they have been taken on or before 5th April 2015. ( hiaba csinaltam korabban, november 8-an erkeztunk, nem tudom 2015 november 5-en beadni a papirjaink)

www.gov.uk/government/uploads/system/uploads/attachment_data/file/431249/Transitional_Approved_secure_English_language_tests.pdf

kristal 2015.07.07. 22:39:00

@gabors: Mi a fasznak.......? Pl mikor a lányom született csak a hugom esküvöjén nem lehettünk ott. ??

Mellesleg mit van itt mindenki kiakadva a pár hónapos baba utaztatásán? A legkönnyebb, kocsiba berakom a fekvöhordozót a baba végig alszik.
Most miért azon kell rugózni, hogy minek utaznak, te minek utazol? Szabad ember vagy oda mész ahová akarsz, a gyerekek anyjai is szabadok, meg a gyerekek is.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.07.07. 22:56:54

@gabors: sőt, én javasolnám azt is, hogy minden anyukát zárjunk be otthonra kicsi gyerekkel legalább 6 hónapig, de inkább egy évig. nhogy véletlen zavarjanak Tééééged a buszon, ábécében, hivatalban, orvosi rendelőben, étteremben, stb

szaza 2015.07.07. 23:03:37

@gabors:

Tudom...az összes magyar papírom le volt járva kivéve a születési anyakönyvi kivonat LOL. Ezért volt szerencsém végig járni az ügyintézés gyönyöreit.

Főleg úgy, hogy az ujjlenyomataim nem léteznek.. Mert nem tudják leolvasni a computerek és orvosi igazolást akart a követség, hogy hitelesithetoen nem lehetnek ujjlenyomataim. Az már mellékes hogy a bankokban használatos "tinta" ujjlenyomat cucc működik... De azt nem csinálják az útlevélhez- csak az elektronikus leolvasót.

Ezekután nem sok kedvem volt a család ügyeit is a magyar követségen elintezem..

szaza 2015.07.07. 23:03:42

@gabors:Azt nem ertem a gyerekeknel nem eleg ha csak az egyik szulo magyar ?? Es ha hazassagon kivuli a gyerek?? Akkor nem eleg hogy mondjuk az apja magyar ?? Minek anyakonyveztetni a hazassagot ??

Hidd el, ezeket én sem értem...

gabors 2015.07.07. 23:19:01

@Dragonlady (Bp, Hun): " nhogy véletlen zavarjanak Tééééged a buszon, ábécében, hivatalban, orvosi rendelőben, étteremben, stb "

nem ilyen utazasra gondoltam nyilvan ... hanem mondjuk repulon 100 emberrel osszezarva 10-12 orat hogy mondjuk Baliba es mehessenek ...

mesz sajat autoddal nem zavarsz senkit ... meg vonat is elmegy de busz/repulo az mar, a ritka kivetelektol eltekintve, komoly komfort romlast okoz a tobbi utasnak ... ha hasonlo "zajt es egyebb akciokat" csinalna egy felnott gondolom Te sem turned de mikor a Te gyereked teszi azt mindenki mastol elvarod hogy OK-za ...

De peldaul etterembe nagyfoku onzoseg ordito csecsemot vinni hogy Neked legyen egy jo vacsid .. moziba is viszed ?? vagy szinhazba ??

pappito · http://pappito.com 2015.07.07. 23:28:17

@gabors: "amugy mi fasznak utazni egy par honapos gyerekkel?"

amúgy mi a fasz közöd van ahhoz, hogy más utazik-e a gyerekével?

a sztori az, hogy jár a gyereknek egy okmány amit az állam baszik kiállítani - go figure

kék madár 2015.07.07. 23:29:45

@gabors: most akkor zavar teged az etteremben a gyerek vagy nem?

pappito · http://pappito.com 2015.07.07. 23:30:02

@mojyo: "ha frissel jelentkezel, akkor addigra elevul, mire elvegzed, tehat mashova mar nem hasznalhatod fel, hanem ujat kell csinalni, nem?"

de ha szerzel az adott nyelven egy egyetemi végzettséget, utána már nem kell sehova ielts, nem?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.07.07. 23:31:11

@gabors: en szuperanya vagyok es az elmult 12 napban brutto 2-3 orat ha ordithatott a gyerekem :-) marmint osszesen.
Ja es elfelejtettem, h itthon az etterem vmi hi-so szorakozas, nem a mindennapi elet resze, ahogy megszoktam Azsiaban.
Igen, en szeretm egyebkent azt a hozzaallast, h a gyerekek mindenhol ott vannak.
A Balival viszont belenyultal, ha megyunk valahova is ki tudja tan meg iden, de valszeg inkabb egy even belul, akkor oda fogunk, mert onnan tudunk az apukajahoz menni tovabb. Idejeben szolok majd neked, hogy nehogy veletlen ugyanarra a gepre foglald majd le a csaladi nyaralasod :-)

pappito · http://pappito.com 2015.07.07. 23:35:23

@szaza: én azt nem értem, hogy a Mo-n kötött házasságomat itt nem kell anyakönyveztetnem vagy mi a frász. Marital status: married, csókolom.

bevándorláskor persze kellett a házassági anyakönyvi kivonat, hogy igazoljuk, hogy házasok vagyunk, de azóta se érdekelt senkit a dolog. De ha itt kötöttem volna házasságot, azt Mo-n anyakönyveztetni kell, wtf????

kék madár 2015.07.07. 23:36:02

@Dragonlady (Bp, Hun): egyetlen egy generaciotol tudom elviselni, ha panaszkodik a 1,5 eves gyerek sirarasa a repulon es az a ket es feleves - harom es fel eves, utana, fogja fel, hogy ez elofordul

macamuca [IHUN] 2015.07.07. 23:38:37

Személyi igazolvány: NEM kötelező az óvodai/iskolai beiratkozáshoz.
Akkor sem, ha ügyintéző Mancika ügybuzog, és követeli, majd erről terjengős cikkben számol be a hökkent szülő a neten.

A személyi kiadása kérelemre indul, kiskorúnál ugye a szülő kéri.
De nem kötelező rendelkezni vele = nem kötelező, hogy lgyen a gyereknek. Amíg Mo.-on tartózkodik. Értelemszerűen ha utazni fog a gyeek, akkor kell személyazonosság igazolására alklmas okmánnyal rendelkeznie. VAGY személyivel, VAGY útlevéllel.
Az első személyi ig. ingyenes, utána fizetős (1500 ft, nincs sürgősségi készítés felárért /csak az útlevélnél/).

net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?docid=99900168.KOR

14. § (1)43 Az állandó személyazonosító igazolvány kiadására irányuló eljárás a 28/A. §-ban meghatározott kivétellel kérelemre indul.

9. § (1)22 Állandó személyazonosító igazolvány annak a személyiadat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozó, Magyarországon élő magyar állampolgárnak, bevándorolt, letelepedett, menekült és oltalmazott jogállású személynek adható, aki személyazonosságát és a személyazonosító igazolványban szereplő adatait az e rendeletben meghatározott okiratokkal igazolja.

(3)24 A bevándorolt, a letelepedett, a menekült és az oltalmazott jogállású személy köteles az állandó személyazonosító igazolvány kiadását kérni.
(==számukra kötelező!!)

11. § (1)30 Az állandó személyazonosító igazolvány érvényességének időtartama - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel -

a) a kiadás napjától számított 3 év, ha a jogosult a 6. életévét még nem töltötte be,
b) a 14. életév betöltésének napjáig terjedő időtartam, ha a jogosult a 6. életévét betöltötte, de a 14. életévét még nem töltötte be,
c)31 a kiadás napjától számított 8 év, ha a jogosult a 14. életévét betöltötte, de a 18. életévét még nem töltötte be,
d)32 a kiadás napjától számított 10 év, ha a jogosult a 18. életévét betöltötte;
e)33 határidő nélküli, ha a jogosult a 65. életévét betöltötte.

16. § (1)52 A személyazonosító igazolvány kiadására irányuló eljárásban a kérelmező - kivéve a (3)-(4) bekezdésben és a 16/A. §-ban foglaltak, valamint a kérelem elektronikus úton történő előterjesztése esetén - személyesen jár el.

(2)53 A cselekvőképtelen kérelmező esetében a törvényes képviselő jár el, de a személyes megjelenés kötelezettsége alól a kérelmező - a 15. § (3)-(4) bekezdésében foglaltak kivételével - nem mentesül.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.07.07. 23:38:55

@kék madár: ezerszer inkabb egy siro csecsemo (a repulo zugasa leveszi belole a magasabb frekvenciakat), mint egy csoport kinai turista :-) tudom, mirol beszelek :-) egyebkent fulhallgato rulez.

2015.07.07. 23:40:04

@pappito: Hat remeljuk, hogy igy van, nem tudom, nem ertek hozza. Mas orszagoknal nem annyira automatikus ez, ugyhogy tartok tole, hogy ez Angliaban is valoszinuleg egyetemfuggo, es a vegzettseg melle megis kellhet akar egy ujabb IELTS is, ha peldaul jelentkezni szeretnel kesobb mesterkepzesre, PhD-ra, vagy mittudomen? Akkor pedig mindenkeppen, ha nem vegzed el, es nincs meg a vegzettseg, mert kozben rajossz, hogy nem neked valo, akkor ujra kell tenned, hogy jelentkezz valahova mashova, annak ellenere, hogy vegig angolul tanultal, csak olyat, ami nem tetszett, de ettol meg a nyelvtudasod nem evult el. Szoval el tudok kepzelni egy csomo olyan helyzetet, amiben ez az elevulos rendszer total ertelmetlen rafizetes, raadasul @Dragonlady szerint egy fel magyar minimalberbe kerul, ami meg nem magyar minimalber mellett is sok penz, foleg egy olyan nyelvvizsgaert, amin mar nehany eve atmentel.

pappito · http://pappito.com 2015.07.07. 23:41:47

@Dragonlady (Bp, Hun): ne foglalkozz a sok házmesterrel, általában kurvára nem zavarja a gyerek a népeket, sőt, a miénk az asztalon négykázlábazott számos helyen ahova a barátainkkal mentünk és egyetlen egy rossz szót nem kapott soha, se mi, sőt a kávénkba se köptek. (jó, nem festékszóróval büntette a többi vendéget) nekem az a tapasztalatom, hogy pesten tök normálisan állnak a kölykökhöz a népek, nem kell ezen stresszelni. akinek meg pálca szorult a seggébe az úgyis kiakadna máson, ha nem a gyereken, akkor azon, hogy kedd van... no worries

egy tizenórás repcsiúton nekem is elszakadt a cérna egyszer, de az nem csecsemő volt, és az anyját ugattam le, aki le se szarta a gyereket.

kék madár 2015.07.07. 23:43:24

@Dragonlady (Bp, Hun): nekem a kedvenc reszem a repulesbol a folyoso kifele a terminalhoz, a tobbit csak eljem tul, tolem, sirhatnak :)

pappito · http://pappito.com 2015.07.07. 23:50:29

@mojyo: "ugyhogy tartok tole, hogy ez Angliaban is valoszinuleg egyetemfuggo, es a vegzettseg melle megis kellhet akar egy ujabb IELTS is,"

nem az IELTS mentegetése miatt, de az ielts már nevében is International English Language Testing System - szóval nem hinném, hogy egy angol nyelvű felsőoktatási papír után egy phd-hez mondjuk meg kell lengetni egy academic hetest...

nem kérnek ilyesmit az angol anyanyelvűektől sem szerintem

2015.07.07. 23:53:05

@Dragonlady (Bp, Hun): Vagy egy csapat mattreszeg izlandi :D Bar, ha belegondolok, ok valojaban szorakoztatoak, csak nekem is kell hozza egy-ket loket, es akkor en is tudom elvezni a musort. :D Csak hanyasig ne jussanak el, csak ezt az egyet ne! :D Meg aggressziven reszeg faszkalapok se, az a legesregrosszabb, a B-kozepnek bereljen kulongepet a klubjuk! :D

De csak azt akartam mondani, hogy a siro csecsemokkel nekem sincsen bajom, az ules hatat rugdoso neveletleneket viszont kevesbe kedvelem, a talajreszegeket szinten, a kovereket pedig egyenesen utalom, ha a csomagoknak jar a kilo es terfogatszigor, akkor embereknek is legyen! :D

gabors 2015.07.07. 23:54:09

@szaza: "már mellékes hogy a bankokban használatos "tinta" ujjlenyomat cucc működik"

bankokban ??? ujjlenyomat ??? eddig csak ilyen kisbb bankokban volt szamlam mint CitiBank, Chase, (Chemical mig volt), Emigrant

ujjlenyomattal meg sehol nem talakoztam ...

Nekem siman olvasta az ujjlenyomatomat a konzulatusi biz-basz...

Amugy amcsik sem tudtak ujjlenyomatot venni toled?? Az kell mar a zoldkartyahoz is az allampolgarsaghoz meg ismet ... az FBI csekkhez kell ... 2010 korul mar USCIS is elektronikusan csinalta ezt .... nem papiron tintaval ... de lehet ez meg mindig opcionalis ...

gabors 2015.07.07. 23:54:18

@kék madár: "most akkor zavar teged az etteremben a gyerek vagy nem? "

ha egy kisbaba sir mondjuk egy fel oraig vagy egy 2-3 eves rohangal az asztalok kozott igen az zavar ... szoval nem gyerek ami zavar hanem amit csinal ... gondolom ez vilagos ...

amugy peldaul az is zavar ha egy felnott hangosan telefonalgat a melettem levo asztalnal egy etteremben (az hogy felveszi hogy majd visszahivlak belefer termesztesen)

gabors 2015.07.07. 23:54:28

@pappito: "De ha itt kötöttem volna házasságot, azt Mo-n anyakönyveztetni kell, wtf???? "

Nem kell csak ha mint magyar allampolgarkent majd valamikor a hazastarsad valami jogot akar gyakorolni vagy mint ezek szerint a gyerekeknek akarsz valami magyar jogot akkor megteheted .. mert ennelkul Mo-on nem tekintenek hazasnak .... baromsag de ha csak ez lenne :-)

gabors 2015.07.07. 23:54:31

@kék madár: " fogja fel, hogy ez elofordul "

F@pappito: elfogni felfogom de attol meg baszottul zavar, foleg az hogy ez eppen akkor fordul elo amikor en is utaznek nyugodtan ...

ha maskor fordul elo akkor egyaltalan nem zavar :-)

pappito · http://pappito.com 2015.07.07. 23:54:35

@mojyo: 385 kiwi dollárzokba kerül, ami ugyan hetvenakárhányezer forint, viszont itt egy heti rent...

kék madár 2015.07.07. 23:54:46

@mojyo: "a kovereket pedig egyenesen utalom"
mindenki kover aki nalam koverebb!

kék madár 2015.07.07. 23:57:02

@gabors: minden jogod megvan hozza, hogy zavarjon, hiszen amikor te gyerek voltal es sirtal, soha nem vittek emberek koze, megvartak veled azt 12 evet lenn a pinceben.

pappito · http://pappito.com 2015.07.07. 23:59:31

@gabors: a kérdés az volt, hogy ha magától értetődő itt egy magyarországi házasságkötés, (jogok, stb.) akkor Mo-n ez miért nincs így az itt kötött házassággal?

2015.07.08. 00:04:25

@pappito: Hat szerintem meg siman kerhetik, mesterkepzesen valoszinubb persze, mint PhD szinten, de kutatasi terulettol fuggoen szerintem ott is siman kerhetik, persze nem tudom, csak el tudom kepzelni :) Es szerintem egy heti rent az sok, foleg egy diaknak, foleg, ha meg diakhitele is van, meg mittudomen, nem? Ketevente meg foleg. Amugy nem kulonosebben erdekel, csak racsodalkoztam, hogy mekkora lehuzasok is vannak a vilagon, bar allitolag az angol tandij valami harommillio forint / felev vagy mennyi, szoval nem igazan kellene csodalkoznom. :D

@kék madár: Szerintem lehet ezt objektiven is merni, ha kezipogyibol is csak az a meret engedheto fel, ami elfer a dobozban, akkor emberbol is csak az, aki elfer az ulesben. Aztan versenyezhetnek a legitarsasagok, hogy melyik a megengedobb, es kinel nagyobbak a szekek, mindenki boldog, capitalism wins! :D

kék madár 2015.07.08. 00:09:30

@mojyo: ezen mar vitatkoztam sokat, es oda jutottam, amit viccesen meg is fogalmaztam, mindenkinek az tulmeretezett aki nala nagyobb. Az ulesek egyre kisebbek, az emberek egyre nagyobbak. Micheal Phelps peldaul nem kover, megse ferne el. Vegyen maganak jegyet az elso osztalyra?

szaza 2015.07.08. 00:16:16

@pappito:

Így van...én is csak néztem mikor a követség dolgozó a "kedves" magyar ügyintézői hanglejtéssel és hozzáállással magyarázta, hogy anyakonyveztetni kell a házasságot.
Úgy voltam vele én is, hogy minek foglalkozik a magyar állam ilyesmivel?

Mint említettem már: majd ha sok időm és energiám lesz ilyen hülyeséggel foglalkozni akkor elintezem. Addig meg elvagyok itt a kis családdal és a cégem dolgaival.

szaza 2015.07.08. 00:16:19

@gabors:

A bankokban néha ha egy-egy ügyfelem csekkjet akarom ki cash-elni akkor néha kell ujjlenyomat. Mostanában egy családi haláleset miatt is kellett ujjlenyomatozni a bankban egy mortgage modification miatt. Nekem személyesen és a cégemnek van Wells Fargo, Chase, US Bank, Union Bank... Mindenhol előfordul az ujjlenyomat kérés. Szinte az összes bank teller előtt a counter top-on ott van a kis fölnyitható ujjlenyomat tinta. Majd nézd meg.

Nekem az állampolgárság jóval 2010 előtt volt és szerintem nem a computer leolvasót használták. De nem emlékszem 100%. A zöldkártya meg még régebben.

2015.07.08. 00:17:43

@pappito: ne is mondd, az en anyakonyvimet a szulovarosomban a sajat szuloanyamnak nem adta ki az anyakonyvezeto, csak rettento hosszadalmas csilivili meghatalmazasok utan tobbszori idopont modositas utan.

2015.07.08. 00:24:03

@kék madár: Vegyen bizony. :D Az en fium egy tobb, mint ketmeteres langaleta, akinek meg kell vennie az elso sorban, vagy a szarny folotti veszkijarat a helyet, hogy egyaltalan le tudjon ulni. Ezek jellemzoen tobbe kerulnek amugy, nem sokkal persze, meg szerencse, hogy olyan jarattal tudunk menni, ahol ki lehet valasztani a helyet. De van ilyen, es el lehetne ismerni, hogy olyan is van, aki szelteben nem fer el, es akkor legyenek duplaulesek a kovereknek, ahova nyugodtan terpeszkedhetnek anelkul, hogy masokat osszenyomnanak :D En nem tartok mindenkit kovernek, en nem vagyok valami nagydarab es rengeteg olyan ember van, aki nalam nagyobb, de ettol egyaltalan nem gondolom oket kovernek, azt tartom kovernek, aki osszenyom a repulon. :D

(A masik a bunkosag, a fiumnak mindenki kedvesen beszol, hogy nahat mekkora vagy ocsem, kosarazol vagymiafasz, azt hiszik, hogy ezt lehet, vagy nem illetlenseg, mert nemtudom, a magassag az egy kivanatos tulajdonsag, es akkor er, vagy nemtudom, o bezzeg nem szolhat vissza senkinek, hogy te meg rohadt dagadt vagy bazmeg, nahat, milyen erdekes emberek vannak, mert az meg illetlenseg. :D De ez mar nem tartozik ide, csak gondoltam, megemlitem, kicsit perszonalisra sikerult, ezt mindig megbanom, hogy amikor erzelmektol vezerelve igyekszem megmagyarazni a velemenyemet, allandoan elarulok valamit peldakepp magamrol, es ezt igyekszem mindig elkerulni mert ilyenkor jon a porfogozas meg a tobbi hulye tevkepzet. :D)

2015.07.08. 00:27:17

@Mrs Rumcajsz CA: Ooo avatarod is van, nahat, de jo, ilyen bogrem nekem is van, majdnem enis ezt vettem meg, de vegul a fiumnak Ladas, nekem uttoromozgalmas jelvenyes elorejelszavas lett :)

pappito · http://pappito.com 2015.07.08. 00:47:12

@mojyo: "a bunkosag, a fiumnak mindenki kedvesen beszol, hogy nahat mekkora vagy ocsem, kosarazol vagymiafasz, azt hiszik, hogy ezt lehet, vagy nem illetlenseg, mert nemtudom, a magassag az egy kivanatos tulajdonsag, es akkor er, vagy nemtudom, o bezzeg nem szolhat vissza senkinek, hogy te meg rohadt dagadt vagy bazmeg, nahat, milyen erdekes emberek vannak, mert az meg illetlenseg"

ezt én se értem amúgy

kék madár 2015.07.08. 01:07:55

@mojyo: " kicsit perszonalisra sikerult, ezt mindig megbanom"
mar igy is tuuuuuul sokat tudunk rolad! :)

2015.07.08. 01:28:12

@mojyo: :D nem ragaszkodom targyakhoz kulonosobben de ez jott velem az operencias tengeren tulra:D hehe amugy a Ladas meg az uttoros is adja az eleterzest :D

2015.07.08. 01:29:19

@pappito: Ugye? Pedig ugyanakkora bunkosag, mint egy torpenek, vagy egy kovernek, vagy barki masnak megjegyzest tenni a kulsejere. Fogalmam sincs, hogy mitol gondoljak ezt okenak.

Amugy a koverek a repulon tema valoszinuleg azert is frusztral, mert jobb hijan ok is oda vesznek helyet, ahova mi, pedig azok az ulesek inkabb a langalateknak valok :D Szoktam latni, hogy csak felig vannak az ulesen, a masik feluk lelog, nem lehet tul kenyelmes nekik sem, nem ertem, miert nem lehet kialakitani nekik valo helyet, mozgasserulteknek is van.

Szoval mielott meg valaki megsertodik es magara veszi: nem itelkezem a tulsuly felett :D Mindenki akkora testet hord, amekkorara nott, nem az a fontos, hanem a szemelyiseg, en is hiszek ebben, es tudom, hogy nem is mindenki hajas, hanem az lehet egy csomo izom is, es azt is tudom, hogy nem mindenki tehet rola, es ha tehet, akkor se erdekel, es nekem is vannak kover barataim, es es es.... :D Csak ne hasznalja a nagyobb testet senki masok kisebb testenek korlatozasara utazas soran, ezt az egyet akartam mondani, elnezest kerek az osszes humorosnak szant tulzastol, amit az elozo kommentekben irtam valoszinuleg, es nem is nekik (marmint nem is a kovereknek) szanom a frusztraciom kifejezeset, hanem a legitarsasagoknak, oldjak meg, hogy a nagydarabok is kenyelmesen tudjanak utazni, es a tobbiek is, a keskenyebb ulesekben :D Remelem igy mar nem lesz ebbol semmi parazs vita es anyazas. :D

2015.07.08. 01:35:56

@mojyo: Vagyis ugy ertem, a langaletanak valot, hogy az extra hellyel reklamozott ulesek is rendes ulesek, csak tobb hely van a hosszabb labaknak, de ulesnek ugyanakkorak, mint a tobbi, ezert azok az eroteljesebb alkatu utastarsak, akik jobb hijan mellenk vesznek jegyet, innen a szemelyes frusztracio, teljesen szubjektiv es erzelemvezerelt, senki se vegye magara, es ezt megelozendo mar most bocsanatot kerek mindenkitol :D

2015.07.08. 01:36:21

@Dragonlady (Bp, Hun): +1. Fulhallgato, fuldugo sztem amugy is alap csecsemo szomszed nelkul is. Amugy meg zommel ugy veszem eszre europabol utaznanak haza a szulok, ami par ora alatt megvan szal nem hiszem el h azt a rovid idot nem lehet elviselni. Tengerentuli uton meg nem fog a gyerek nonstop 15 orat bombolni. Nincs gyerekem, de engem sokkal jobban zavar a bunko, szemetelo, bufogo, krakogo felnott utastars, akik tudnak kontrollalni magukat ha akarnak, de nem akarjak. Sztem az sokkal gazabb, mint az a par kilos kis nyuszogo kisember, aki probalja feldolgozni, hogy miert kerult hirtelen a gyomra a szajaba.

2015.07.08. 01:43:40

@tildy[UK]: gyors kerdes, nem ertek a temahoz szal lehet, h hulyeseget kerdezek: szal ha van magyarorszagi lakcimed, millio hercehurca utan lesz a bebinek anyakonyve, TAJ szama, szig szama, lakcimkartyaja, utlevele, akkor nem lesz sokkal bonyolultabb az eletetetek? Ha a gyerek bekerul a magyar rendszerbe, akkor nem kezdenek majd benneteket elkezdeni cseszegetni, hogy hol annak a kotelezo magyar oltasok, miert nincs a gyerek bolcsiben, oviban. Vagy honnan tudjak, hogy a te gyereked nem kell, hogy benne legyen ezekben a korokben?

kék madár 2015.07.08. 02:01:01

@mojyo: te ebbol a temabol nem tudsz kikeveredni, de minel jobban belegabalyodsz, annal szorakoztatobb :)

pappito · http://pappito.com 2015.07.08. 02:23:49

@Mrs Rumcajsz CA: attól, hogy bekerül a szisztémába még be lehet jelenteni, hogy tartósan küffődön lakik a gyerek és akkor talán nem kell az oltásokkal meg iskolalátogatásikkal vacakolni.

de azért abban igaza van maxvalnak, hogy nem kell mindent feltétlenül az állam orrára kötni, mert csak kicseszel magaddal. a legszügségesebb, minimális információ a stresszmentes élet titka

2015.07.08. 02:35:15

@pappito: aha, mondjuk ha nincs magyarorszagi lakcim, akkor makes sense. Egyebkent en is ugy gondolom ha gyerekunk lesz a parommal, akkor nem fogok eroskodni a kettos allamporgasagon es miegyebeken, hanem legyen csak kanadai ha mar az apja az es ha itt szuletik. De az en esetem mas, mert latom itt inkabb azzal kuzdenek sokan, hogy mind2 szulo magyar es a gyerek csak magyar papirokra jogosult, ami baromi nagy szivas. Mondjuk olvastam hirekben itt olyat, hogy a gyerek kanadai az apa jogan, anyunak nem volt meg tartozkodasija sem allampolgarsaga es a gyereket beengedtek a hatosagok, anyut meg nem :S go figure...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.07.08. 03:01:16

Mojyo ielts prrpill 52500 ft

pappito · http://pappito.com 2015.07.08. 03:32:12

@Mrs Rumcajsz CA: ja én se közdöttem és egyelőre nem is szándékozom, amíg a gyerek kicsi, van neki rendes állampolgársága meg útlevele és nem baszmog vele az állam aminek a polgára.

M. Péter 2015.07.08. 04:48:20

@mojyo: Pedig sokaknak jót tenne, ha ismét le kellene tenniük a forgalmi vizsgát, mert olyan alapvető dolgokat is elfelejtettek, mint pl. a stoptábla vagy a záróvonal jelentése.

Ugyandehogy (törölt) 2015.07.08. 06:30:33

@fhdgy: o, ha tudnad, mekkora bolcsesseget mondtal:-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.07.08. 06:38:48

@szaza: miert, kem vagy, es le kellett savazni?

Ugyandehogy (törölt) 2015.07.08. 06:46:02

@mojyo: mindiv csak a koverek! A rohadt vékonyakat miert nem utalod? Mikor pl nincs is szukseguk egesz ulesre, megis egy egesz ulest foglalnak el, mint a normalis emberek! Ez onzoseg!

FutureFry 2015.07.08. 07:10:15

@mojyo: @kék madár:
Nagyon régen poggyászal együtt lemérték az utast beszállás előtt - Agatha Christie "Death in the Clouds" (Poirot) TV adaptációjában volt, úgyhogy biztos igaz. Persze valószínű csak a repülő max. kapacitása, esetleg az egyenlö tömegeloszlás miatt. Velem is előfordult, hogy egy elég üres járaton a stewardess szétültetett minket utasokat, a balansz érdekében.

Egyébként meg: "Samoa Air To Price Tickets By Passenger Weight":
m.huffpost.com/us/entry/3002365

pasztasuta 2015.07.08. 07:13:04

@mojyo: en meg vekonyabb fajta vagyok es kapom az ivet rendesen, hogy "te miert nem eszel??tul sovany vagy,nagyon surgosen fel kene szedjel minimum 5kg-t!"
Komolyan, a kovetkezotol vissza fogok kerdezni, hogy mikor szandekozik leadni 5kg-t,csak hogy erezze a torodest..

fhdgy 2015.07.08. 07:21:02

@mojyo: férfi vagyok, 176. Se alacsony, se magas, itt, ezen a vidéken. Azt nem tudod elképzelni, hogy valami féle irigység van a kérdések mögött? Hogy szerettem volna kettő méter lenni, azt nem tudom, hogy 190-ig örömmel vettem volna, az tuti.

Én ezeket a megjegyzéseket elismerésnek, dícséretnek venném és nem bunkóságnak. Nem vagyunk egyformák.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.07.08. 07:21:38

@Mrs Rumcajsz CA: de, lehet bonyolultabb lesz, viszont jelenleg nem tudjuk maskepp bejelenteni a gyereket, mivel mindkettonknek - abszolut nem torvenyellenesen, sot - ideiglenes kulfoldon tartozkodas van bejelentve, igy a gyerek Magyarorszagon elo magyar allampolgarkent lesz nyilvantartva. Ha makunk van, novemberben megyunk, es akkor kervenyezzuk a kulfoldi letelepedest. MErthogy most azt olvasom sokaktol, hogy nem am ugy van, hogy bejelented, hanem "kerni" kell. Nonszensz.

FutureFry 2015.07.08. 07:23:17

@szaza: @gabors:
A múlt évezredben (amikor még a bevándorlási hivatal is INS volt) tőlem digitálisan vettek ujjlenyomatot (a helyi rendőrőrsön) az ügyintézéshez.

kék madár 2015.07.08. 07:27:55

@FutureFry: a benzin ara az kb a jegy aranak 29%-a.
www.wsj.com/news/interactive/MIDSEAT0607
ugyhogy elegge sulyozni kene a suly alapu arazast

kék madár 2015.07.08. 07:38:34

@FutureFry: tolem egyszer rendorhatosagi eljaras kereteben 2005-ben vettek ujjlenyomatot Budapesten. Kezembe nyomtak egy adag ipari szappant meg egy kilo zsebkendot. Kerdeztem, hogy ez milyen celt szolgal az ujjlenyomat veteli rendelkezes szabalyos vegrehajtasaban. Aztan kiderult: valami brutalisan zsiros ragados kek metelyben kellett dagonyaznom a kezemmel, es azt nyomkodni egy lapra, Utana egy hetig nem jott le es minden lila lett amihez hozzaertem. (Szerintem szabalyosan lemarta az ujjlenyomatomat, mar csak nekik van meg, nekem nincs is)
Azt azota tudtam meg, hogy az ujjlenyomatot egy gyerek is tudja hamisitani, mar semmi ertelme

szaza 2015.07.08. 07:40:54

Ez a kövérség téma ez kiveri a biztit nálam is. Ugyanis nekem is kínszenvedés a repülőkön ülni mert én is a 2 méteresek csoportjába tartozok. Viszont amit sokan nem értenek meg az az, hogy mi magas emberek akárhogy dietazunk akármit próbálunk -nem leszünk alacsonyabbak. Viszont a nagyon kövér emberek tudnának fogyni és kisebbek lenni, és nem átfojni a szomszédos ülésekre és teljesen felháborítóvá tenni az utazás amúgy is kényelmetlen mivoltát.

gabors 2015.07.08. 07:40:54

@szaza: ez allamonkent valtozhat itt ilyen tutti nincs ... meg azt is megszuntettek hogy a welfareseket ujjlenyomatozzak hogy ne legyen mar 3-4 szamlajuk

es meg nem halottam hogy ezt szovetsegi szinten be akarnak vezetni ...

erdekes ...

gabors 2015.07.08. 07:40:54

@pappito: azt nem tudom hogy a Te esetedben mi az itt...

az usa-ban new york allamban siman nyilatkozol hogy nem voltal hazas es kapsz marriage licensest... itt min egy het a varakozasi ido vagy volt vagy volt ugy 10 eve... de Nevada-ban nekem varakozni siman megvan egyszerre.

Egy kulfoldi hazassagot minden tovabbi nelkul elfogadnak semmi kulonosebb procedura nincs, ha van rola angol masolatod illetve esetleg certified forditas is eleg ... de nem kotelezo hiszen az allamot csak akkor erdekli ha ujra hazassagot akarnal kotni hogy voltal-e vagy vagy e hazas..

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.08. 07:40:54

@Herr Géza:

Tévedsz. Félreérted az egészet.

Van mondjuk egy 1997 előtt született külföldi állampolgár szülő, aki 1997-ben vándorolt be Mo-ra. Nos, az ő személyi száma 1/2 számjeggyel fog kezdődni, mert 1997 után kapta a számát.

Azaz nem a születés dátuma számít, hanem a bevándorlás dátuma.

Magyarul: nem lehetsz biztos az állampolgárságban a személyi szám alapján.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.08. 07:40:54

@diggerdriver:

Igen, 1997 előtt. Ami 18 éve volt. Azóta eltelt sok idő, s ma már nem tudható sehogy se ez. Hiszen hiába született valaki 1997 előtt, nem tudhatod mikor kapott magyar személyi számot.

Saját feleségem pl. 1998-ban kapott magyar személyi számot, 2-essel kezdődik, s nem magyar állampolgár. Születési dátuma alapján .és a 2-es szám alapján hihetnéd, hogy állampolgár, pedig nem az.

FutureFry 2015.07.08. 07:55:38

@gabors: @pappito:
Már egyszer tárgyaltunk ezt itt, de érdekes, hogy bizonyos esetekben (pl. külföldről, lejárt okmányokkal történő, magyar útlevél kérvényezésekor) nyilatkozni kell hogy történt-e valamilyen anyakönyvezendő esemény, pedig annak elvileg semmi köze ahhoz, hogy jár-e az útlevél:

www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/Barcelona/hu/Konzuliinfo/allampolgarsagi_vizsgalat.htm

“Külföldön történt anyakönyvi esemény okirattal történő igazolásától nem tudunk eltekinteni.”

ropile 2015.07.08. 08:47:24

El kell felejteni a témát, csak engedd el :)
A nagyszülők is tudnak utazni...
Én amióta nem görcsölök mi van Magyarországon nem vagyok ideges.
Ők így boldogok...

Viszont, ne kockáztass! Ha véleményed hogy a baba nem tud majd haza repülni veled, inkább felejtsd el az utat. Nem lehet annál szív szaggatób ha neked muszály haza utazni, mert bukod a munkád a gyerek meg nem mehet mert épp magyarnak szuletett.

pappito · http://pappito.com 2015.07.08. 09:56:27

@FutureFry: '“Külföldön történt anyakönyvi esemény okirattal történő igazolásától nem tudunk eltekinteni.”'

hát én el tudok, a gyerekem teljesen rendben van anyakönyvezve, a magyar államnak meg ehhez nem sok köze van, nem magyar állampolgár, bár jogosult rá. Mjad ha akarja kérvényezi magának.

pappito · http://pappito.com 2015.07.08. 10:19:36

@gabors: tökmindgy hol az itt, a lényeg, hogy egy hivatalos házassági iratot nem fogadnak el Mo-n (ha kérnek egy hivatalos fordítást az oké) hanem ők is anyakönyvezni akarnak

amit ők állítanak ki azt meg elfogadják mindenhol szépen.

kristal 2015.07.08. 10:42:49

@Mrs Rumcajsz CA:

A nincs más állampolgársága a gyereknek akkor nyakönyveztetni kell otthon. Ha pedig anyakönyvezve van automatikussan az anya lakcímére kerül, és kap mindent Taj meg adó meg ilyenek. Opciónak csak az marad, hogy nem anyakönyveztetjük otthon, de akkor meg semmilyen állampolgár nem lesz. Ez azért nem olyan jó opció.
Ha meg anyakönyveztetem, akor automatikusan kap mindent. Mi egyébként gondolkozunk rajta, hogy kijelentkezem, pont az ovi meg minden miatt, de nem olyan egyszerü, meg kijelenteni csak magamat tudom, a gyerekhez már kell az apja is.

macamuca [IHUN] 2015.07.08. 11:55:49

Külföldi tartózkodásnál egyetln bejeletési kötelezettség (!!) van, mégpedig az eg.bizosító felé. Hogy rendelkezel valahol eg.biztosítással (unión belül, mert más országok esetében tojik rá a rendszr == a jelenleg hatályos törvény szerint köteles vagy Mo.-on is fizetni a TB-t, pld USA-ban élő magyar állampolgárként, kivév, ha kivándorol valaki = bejelenti Mo.-on a külföldi letelepedést).

Namost: bejelentem az OEP-nél, hogy X uniós országban rendelkezem érvényes eg.biztosítással.
Majd gyerekem születik külföldön. (netán kisgyerekkel költöztem külföldre).
És hirtelenjében elkezdek azon tipródni, hogy, jaaaajjj, mi lesz, maaaaajd, valamikor, HA elkezdik keresni a gyereket, mert nem jelent meg Y oltás beadásakor, meg nem jár oviba/suliba, stb.
Miért kell ezen tipródni???
Az OEP tudja, hogy külföldön élek=ott van eg.biztosításom. Meg a gyereknek is. Miért is kellene hazahordani Mo.-ra az ottani védőoltások miatt?? Semmi nem kötelez rá.
Az önkormányzathoz tartozó gyermekvédelmi hivatal honnan tudna arról, hogy XPistike óvodaköteles/iskolaköteles korú?, és a kedves szülő (szülő neve, lakcíme...) nem íratta be oviba/suliba. Bejelenti az aggódó a gyermekvédelmi hivatalnak? Vagy a hivatalok között működik az információ-áramlás? = úgy értem, Mo.-on egyik hivatal értesíti a másikat, külön kérés/adatigénylés NÉLKÜL???
Plusz ha netán keresi a hivatal a gyereket/szülőt, hogy miért is nem jár oviba/suliba, akkor hol fogja elérni?? Megadtad a külföldi lakcímedet?? Vagy küld egy értesítést a mo.-i lakcímedre, aztán.... Aztán mi lesz? Mit csinál? Megbüntet? Miért is? Mert a külföldön tartózkodó/életvitelszerűen ott élő gyereked nem Mo.-on jár oviba/suliba??? Miért is kellene Mo.-on járnia? Mi/melyik törvény írja ezt elő??? Ja, egyik sem. Akkor??? Mert hogy ügybuzgó Mancika azt hitte..., meg úgy tudta.... meg nem vette észre/nem tudta, hogy bejelentette a szülő a külföldi eg.biztosítását ......, és ezért küldött levelet. Na, ügybuzgó Mancika tévedése/figyelmetlesége/tájékozatlansága pont nem érdekel.
(Büntetés: hogyan büntet meg? Küld egy csekket? És? Megkapod? Nem, mert életvitelszerűen nem a mo.-i lakcímen élsz. Befizeted/átutalod? Nem, hiszen semmi nem kötelez rá, hogy Mo.-on járasd oviba/suliba a gyereket, innentől kezdve alaptalan a bünti, az a bünti, amit meg sem kaptál, ugye, plusz sehogysem tudják behajtani rajtad amúgy sem, bár ügybuzgó Mancika ettől még elküldheti.....).

Szóval, most komoly, hogy ilyen felesleges marhaság miatt gondolkozik valaki azon, hogy kivándorol=bejelenti hivatalosan a külföldi letelepedést???
Emiatt leadja a mo.-i lakcímét, ami nélkül (lakcímkártya) Mo.-on lehetetlen ügyet intézni. Bankszámla, önkormányzat, akármi. Tuti, hogy soha a jövőben nem kell majd Mo.-on ügyet intézni?? Pld egy temetés, hagyatéki tárgyalás, gyerek/vagy szülők anyakönyvi dolgai (anyakönyvi kivonat másolatnak igénylése bármihez, esetleges válás lepapírozása /ez is van annyira esélyes variáció, mint az, hogy keresi az önkormányzat a gyereket, hogy miért nem jár oviba..../), akármi. Tuti, hogy soha a büdös életben nem kell majd soha semmit ügyintézni Mo.-on?
Hát komolyan nem értem.....

Ginix 2015.07.08. 11:57:58

@mojyo: ez tök érdekes és most emiatt, amit írtál elkezdtem rajta gondolkodni és arra a következtetésre jutottam, h sztem azért nem gondolják bunkónak, mert nem annak szánják. a kövérség meg törpének lenni egy negatívum az emberek fejében legtöbbször, arra megjegyzést tenni nem túl szép dolog, viszont magasnak lenni amolyan rácsodálkozós, vhogy át sem gondolják sztem, h bántó lenne, amit mondanak. én egyszer kérdeztem meg egy nagyon magas, félig ismerős fiút, h milyen érzés, h mindenkinek látja a feje tetejét és láthatóan rossz néven vette és isten látja lelkem, se beszólni, se bunkónak lenni nem akartam, hn csak tényleg érdekelt. mondjuk vadidegennek soha nem szólnék oda semmi hasonlót, az igaz.

macamuca [IHUN] 2015.07.08. 11:58:10

Höhhhhh, bocsesz, megint elkapott a betűmenés.
Mentségemre szolgáljon, hogy rég műveltem ilyet.
Ígérem, beveszem a gyóccereremet, a betűfogót :D :D :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.07.08. 12:45:53

Na most akkor mindeki jol figyeljen:
a facebookos csoportban ezt kaptam, az engedelyukkel, nevtelenul bemasolnam ( nem kicsit ment fel bennem a pumpa, mikor meglattam)

"Helyzetjelentés:
A heti egyszeri ügyfélfogadás szerdánként van 8.30-12 között, kollégánk nyitásra ment oda, így a 29. sorszámot kapta. Egy levegőtlen max. 10 nm-es folyosón várakozott a többiekkel. Az egész országban 3 ember foglalkozik a külföldön született gyermekek anyakönyveztetésével. Az ügyintézés helye egy kb. 20 nm-es szoba, ahol 3 íróasztal mellett dolgoznak, nincsenek eszközeik. Nem tudtak nyomtatni, ezért egy kézzel írt nyilatkozatban ismerték el a panaszunkat és a sürgősségi kérelmet (mellékelten). Most nálunk kb. 40 fok van, az ügyintézés helyén is kb. annyi volt, csak kicsit nagyobb a népsűrűség.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy ahol vannak most az ügyintézők, az a Bevándorlási Hivatal várója volt, mögöttük ott a teljesen felszerelt, sokkal nagyobb alapterületű, lezárt iroda."

Ertitek? 3 ember foglalkozik az egesszel, embert nem vesznek fel, eszkozeik nincsenek. Valahol megertem oket, marmint azt a 3 dolgozot, de a tobbi nonszensz!!!!

catnip cupcake 2015.07.08. 12:49:01

@tildy[UK]:
a points based calculator ezen az oldalon azt dobta ki nekem a főiskolai szintű angol nyelvtanári diplomámra (még a régi, Bologna előtti rendszerben szereztem), hogy nem számít angol nyelven oktatottnak, ami elég vicces, mivel a kötelező testnevelés és kötelezően választandó egy-két bölcsész tantárgy (pl. szociológia) kivételével minden egyéb angolul ment.
Tehat ha most akarnék állampolgárságot igényelni, akkor lehet hogy jobban járnék elslattyogni egy nyelvvizsga-központba és letenni egy IELTS-t, mint levelezni a NARIC-kal... kicsit abszurd,

"Szerencsére" idén nincs kb. £2k-nk arra, hogy igényeljünk állampolgárságot (régen volt kedvezmény pároknak, most már az sincs), így mire eljutunk oda (1-2 év), addigra meglesz az Angliában szerzett diplomám ill. 2 év múlva a páromnak is meglesz az itteni diplomája (neki amúgy Cambridge Certificate of Proficiency in English nyelvvizsgája van, tehát az újabb szabályok szerint azt sem fogadják el??! Agyrém!).

Szerintem megcsináljuk a permanent residence certificate-et (www.gov.uk/eea-registration-certificate), az jóval egyszerűbb és olcsóbb procedúrának tűnik... és reméljük, hogy az Egyesült Királyság marad az EU-ban:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.07.08. 12:59:05

@catnip cupcake: a permanent residencet mi is megcsinaltuk, az 55 font fejenkent. Es jobban szeretik allampolgarsagszerzesnel is, mert az mar leigazolja az itt toltott 5 eved.

De amugy igen, azt hamozom ki , amit te is, hogy november 5-tol nem fogadjak ela Cambridge-i nyelvvizsgat.

kristal 2015.07.08. 13:31:33

@macamuca [IHUN]:

Én nem tudom, hogy ki értesít kit, de tény, hogy egy közösségben megtalálják a 3 éveseket, akiknek már kötelezö az ovi. Mondjuk nálunk a problémát nem az okozza, hogy máshová jár a gyerek, hanem hogy 3 évesen kötelezö neki az ovi, ahol meg élünk csak 4 évesen kezdödik az ivi, tehát 3 évesen nem jár sehová. De csak teorteikus minden, mert még nincs 3 éves, csak szerintem inkább ez a probléma, hogy van egy év amikor sehová nem jár, pedig Magyarországon kellene neki. Bár úgy tudom, hogy a jegyzönél kérelmezni kell, hogy eltekintsenek az elsö év oviskötelezettségétöl.

FutureFry 2015.07.08. 13:43:20

@pappito: Ahogy én értelmezem a linket ez a kérelmező családi állapotára vonatkozik. Amit nem értek, hogy miért nem elég egy (akármikor lejárt) magyar útlevél ahhoz, hogy egy újat kérjek, és pláne miért kérik az ilyen eljáráskor a családi állapotot igazoló okirato[ka]t??? Persze nem kell megmondani/átadni (mert honnan tudnák, hogy van, ha nem magyar).

gabors 2015.07.08. 15:44:23

@FutureFry: penz nem is keves .. konzuli dijak nezd meg !!!

az hogy 5 eve allampolgar voltal es volt utleveled !!! azt bizony nem fogadjak el ... es ha nincs veled eredeti szuletesi anyakonyvi kivonat es mondjuk nincs a szuleidnel akik ki tudjak kuldeni akkor eleg szarba kerulsz HA ujra magyar utlevelet akarsz ...

ditto anyakonyvezesi ugyek en utanna neztem mikor hazsodtam 10+ eve es mondtam szarjon sunt az egesz magyar burokracia ...

(mondjuk arra vigyaztam hogy az utlevel kerelmet mindig 6 honappal elore beadtam biztos ami biztos ...) 90-es evekben volt hogy majdnem annyira sikerult megcsinalniuk

FutureFry 2015.07.08. 18:08:09

@FutureFry: @pappito:
Mondjuk az is érdekes lehet, hogy az egyneműek házasságával mit csinálnának? Lehet bejegyeznék (azaz magyar papírt állítanának ki róla) mert (legalább is az általam ismert “Marriage License”-ken) nincs rajta a házastársak neme, csak a nevűk (abból ugy meg nem lehet a nemre következtetni egyértelműen).

FutureFry 2015.07.08. 18:13:07

@gabors: Ha intézném, talán Magyarországról tenném (esetleg valaki ottani felhatalmazásával?) - akkor legalább anyakönyvi papírokat nem kérnek (gondolom olcsóbb is). Persze biztos valami más "buktató" akkor is (lakcím, miegymás).

ZOH 2015.07.08. 18:44:38

@kristal: "Opciónak csak az marad, hogy nem anyakönyveztetjük otthon, de akkor meg semmilyen állampolgár nem lesz."

ez igy ebben a formaban nem igaz

a magyar szulo gyermeke a szuletese pillanatatol magyar allampolgar, akar anyakonyveztetve van, akar nincs, akar van utlevele, akar nincs, akar akarja, akar nem, es errol tul egyszeruen meg csak lemondani sem tud

persze ha nem anyakonyveztetik a gyereket, akkor a magyar allam nem feltetlenul szerez tudomast a szuletese tenyerol, igy esetleg a gyerek nem fogja tudni (egyszeruen) az allampolgari jogait tenylegesen gyakorolni, de ha mondjuk - elmeleti pelda! - ket honappal a szuletese utan jogosultta valik mondjuk a nemet allampolgarsagra, akkor tulajdonkeppen akar egy ertelmes dontes is lehet az, hogy a magyar utlevelet nem valtjatok ki arra a kis idore

ZOH 2015.07.08. 18:44:38

@pappito: " a gyerekem teljesen rendben van anyakönyvezve, a magyar államnak meg ehhez nem sok köze van, nem magyar állampolgár, bár jogosult rá. "

de, a gyereked magyar allampolgar (is, gondolom en)

ZOH 2015.07.08. 18:44:38

@Mrs Rumcajsz CA: " ha van magyarorszagi lakcimed, millio hercehurca utan lesz a bebinek anyakonyve, TAJ szama, szig szama, lakcimkartyaja, utlevele, akkor nem lesz sokkal bonyolultabb az eletetetek? Ha a gyerek bekerul a magyar rendszerbe, akkor nem kezdenek majd benneteket elkezdeni cseszegetni, hogy hol annak a kotelezo magyar oltasok, miert nincs a gyerek bolcsiben, oviban. Vagy honnan tudjak, hogy a te gyereked nem kell, hogy benne legyen ezekben a korokben? "

hat ez az :-) ezen toprengek en is

csak mi mindketten magyarok vagyunk, igy meg egy idot ki kene huznia utlevel nelkul... de lehet, hogy ennek ellenere ez lesz

blackhairlady 2015.07.08. 18:44:56

@FutureFry: Nekunk volt digitalis is, a magyar nagykovesegen es a repuloteren is, de utana be kellett mennunk az irodaba a repteren a papirokkal, ahol vettek tolunk tintas ujjlenyomatot is.
Amig varakoztunk a sorunkra, hallottunk nehany durva beszelgetest a hataror (?) es a -feltetelezem- illegalis bevandorlo kozott. Nem volt szep:)

gabors 2015.07.08. 19:48:45

@FutureFry: egy talan jobban menne foleg a mi rendszerben egy lekotelezett ismeros az onkormanyzatnal mindent el tud intezni ami amugy "nem lehet" ...

ha meg normalissa valik az orszag akkor meg azert lehet majd "normalissan" mindezt intezni addig meg kar aggodni ...

FutureFry 2015.07.08. 21:51:50

@blackhair-lady: Nekem anno az INS az ügyintézés egyik stációjában azt "mondta", hogy menjek és szerezzek ujjlenyomatot valami hivatalos szervnél (lehet adtak listát, hogy hova lehet menni, már nem emlékszem). Ha nem a helyi rendőrörshöz megyek akkor esetleg "tintás" lett volna az enyém is (az meg is lepett, hogy ott már akkor digitális volt).

kristal 2015.07.08. 22:10:35

@ZOH: Csak hát nem lesz semmilyen formában más állampolgár a közeljövöben csak magyar.

2015.07.08. 22:18:48

Ma kiderult, hogy nem is tudok utlevelet csinaltatni, mert itt csak tiszteletbeli konzul van, es azt nala nem lehet, mert allitolag mostmar csak ilyen biometrikus van, es olyat csak kovetsegen (haha), vagy Magyarorszagon, szerencsere van egy eve meg a mostani utlevelemnek, remelem sikerul elintezni egy Pesti kiruccanoval :D Szemelyi is le fog jarni de az nem erdekel, csak alkoholvasarlashoz kellett, de azota meg van jogsi :D

Ez amugy a furcsa repuloutasok temahoz is tartozik, megfigyeltetek mar, hogy amint lehetett szemelyivel utazni a magyaroknak, azonnal csak azzal kezdtek? :D De miert, mi a jo ebben? Ennyi embernek nincsen utlevele, vagy nem mertek azzal elindulni, vagy ez milyen szokas?

2015.07.09. 00:37:17

@tildy[UK]: aha ertem. Mondjuk ez a kervenyezes dolog kozrohej ha tenyleg igy van. Majd en is utananezek, mert erdekel. Ha talalok valami ertelmeset megosztom.

2015.07.09. 00:43:24

@kristal: ugy veszem eszre bonyolult ez igyis ugyis...

2015.07.09. 00:48:57

@ZOH: igen ez ubergaz, es ahogy ka kommenteket latom ez foleg ott okoz gondot, ahol a nagykovetseg nem tudja ellatni a munkajat. Marmint a normalis eljaras az lenne, ha adna a kovetseg egy checklistet, tessek ezeket a papirokat behozni es 2-3 het mulva ott a gyerek minden papirja te meg szepen bebattyogszerte es atveszed, vagy postazzak.

Muscari 2015.07.09. 08:35:40

@mojyo: én azért utazok személyivel, mert az sokkal kisebb és jobban elfér a táskábmban :-) . A fiam meg a tárcájában tartja, a férjem is, az egyéb kártyákkal együtt, így nem kell mást külön vinni.

RobÚr 2015.07.09. 09:51:37

@szaza: Erre lehet már valaki válaszolt, de ez nem így van.
Mivel neked van EU-s állampolgárságod, dolgozhatsz az EU-ban. A családegyesítésre vonatkozó EU-s törvény/direktíva vagy mifaszom miatt pedig jöhet utánad a kiccsaládod, és értelemszerűen dolgozhatnak, járhatnak suliba stb.
EU-s oldalkon nézd meg, ne magyaron. :)
Remélem tudtam segíteni, linket most lusta vagyok írni! :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása