oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. július 02. 19:13,  Pénzügyeink és a hét videója 34 komment

2015. július 02. 19:13 Határátkelő

Pénzügyeink és a hét videója

Több érdekes hír is napvilágot látott mostanság, gondoltam, összelapátolom nektek, hátha el lehet róluk beszélgetni. Az egyik egy felmérés az adók mértékéről (ebben Magyarország köztudottan nem áll túl jól), a másik pedig arról, hogy komoly lendületben van a német gazdaság – legalábbis a reálbérek emelkedése terén. Ja, és a végén megmutatom nektek a hét videóját Kanadából.

nemet_minimalber.jpgA németeknél sokat segített a minimálbér bevezetése

Kezdjük hát az adózással, ami az egyik leginkább zsebbevágó téma, főleg, ha valaki Magyarországon él. Ugyanis a szomszéd államok mellett Görögországban, a Baltikum államaiban, de még Albániában is jobb a helyzet.

Ha 500 eurós bruttó (azaz 156 ezer forint körüli) átlagfizetéssel számolnánk, a kelet-európai és balkáni országok közül majdnem mi vinnénk haza a legkevesebbet - derül ki a MAZARS Adótanácsadó cég a Pénzcentrum idézte adataiból.

Minimálbér

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az Európai Unióban Luxemburgban a legmagasabb a minimálbér (majdnem bruttó 600 ezer forint), addig ez Magyarországon 105 ezer forint (mantra: a megélhetési költségek is magasabbak természetesen). Az átlagminimálbér az EU-ban 250 ezer forint körül van.

Áfa és társasági adó

A 27 százalékos áfakulcs messze Magyarországon a legmagasabb (a régiós átlag 21 százalék). A legalacsonyabb egyébként a Jugoszlávia utódállamokban (Bosznia-Hercegovinában például 17 százalék).

További részleteket a Határátkelő oldalon olvashattok.

Száguld a német gazdaság

A reálbérek legalábbis rekordmértékben növekedtek az első negyedévben a német statisztika hivatal adatai szerint.

A Destatis 2,5 százalékos reálbér-növekedésről számolt be, aminek elsősorban a rekordalacsony - zéró - infláció volt az oka. Németországban azóta nem volt ekkora reálbér-emelkedés, hogy 1992-ben, Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése után a keleti országrészben meredeken emelkedtek a bérek.

A statisztikai hivatal megjegyezte: mindehhez hozzájárulhatott az óránként 8,5 eurós (2700 forintos) minimálbér bevezetése is. Minden további a Határátkelő közösségi-információs oldalon.

És akkor a hét videója

Sok szöveget nem igényel, a sztori lényege, hogy Kanadában kitettek egy nagy hűtőt az utcára, amelyik akkor nyílik ki, ha hat nyelven elmondják neki, hogy „Kanadai vagyok”.

A dolgot nehezíti, hogy természetesen nincs minden nyelv beprogramozva a hangfelismerő szoftverbe, „csak” 40. Könnyítés viszont, hogy a hat nyelvet hat különböző ember is mondhatja – miként ez a mellékelt videóból ki is derül.

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: gazdaság Magyarország Németország Kanada

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr977590638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2015.07.02. 19:26:35

apró kiegészítés

kötelező legkisebb munkabér (=minimálbér) 105 eFt
garantált bérminimum (kötelező min. középfokú iskolai v szakmai végzettség) 122 eFt

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400347.KOR

2015.07.02. 19:51:57

Olvastam, hogy a Gorogorszagnak nyujtott csomag egyik feltele az lett volna, hogy legyen 23%-os az afa. :D

Kerdes azoktol, akik tudjak: a magyarorszagi 27% (marmint az afa), az mindenre vonatkozik? Ugy ertem, hogy minden, amit csak kereskedelmi forgalomban lehet kapni? Ezt az egyet nem ertem, amikor azzal jonnek, hogy dehat Skandinaviaban is majdnem akkora meg blablabla, de azokban az orszagokban valojaban sokkal kevesebb dolog afakoteles (ha jol tudom, de lehet, hogy rosszul). Es mintha a kereskedoknek is csak egy bizonyos forgalom felett kellene az afaval foglalkozniuk egyaltalan, de ebben sem vagyok biztos, de mintha itt mar mondtatok volna. Vagy ez igy van Magyarorszagon is?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.02. 20:32:42

Orbánék legnagyobb hibája hogy nem csökkentették a bérterheket. Hozzákezdtek az egykulcsos szja helyeslépés volt deaztán megijedtek.

takarék-láng 2015.07.02. 20:33:00

"Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az Európai Unióban Luxemburgban a legmagasabb a minimálbér (majdnem bruttó 600 ezer forint), addig ez Magyarországon 105 ezer forint (mantra: a megélhetési költségek is magasabbak természetesen). Az átlagminimálbér az EU-ban 250 ezer forint körül van."

Magyarorszag lassan-lassan zarkozik fel? Vagy nyugat szakad le? A kulonbseg par eve meg 4-5x volt.

"Kezdjük hát az adózással, ami az egyik leginkább zsebbevágó téma, főleg, ha valaki Magyarországon él. Ugyanis a szomszéd államok mellett Görögországban, a Baltikum államaiban, de még Albániában is jobb a helyzet."

- tenyleg? En csak Angliarol beszelhetek, mert csak ott eltem.
Az ado kevesebb, de a council tax, road tax, biztositasok megdobjak, ugy, hogy ugyanott vagyunk (nem abszolut ertekben, hanem %-osan). TV elofizetes kotelezo.
(felso)oktatas evi 9000 font, + megelhetes (kollegium atlag heti 100-120 font)
Nem akarom sorolni.

De igazitson ki valaki, ha tevedek.

Határátkelő 2015.07.02. 20:35:16

@takarék-láng: A tévé-előfizetés határeset (ha nincs készüléked, akkor nem kötelező), de a felsőoktatást és a megélhetést szerintem nem helyes idevenni, hiszen az nem adó.

2015.07.02. 22:12:43

@~~Babette~~: Tldr, de ertekelem a segitokeszsegedet, koszonom szepen. :D

kék madár 2015.07.02. 22:20:01

@takarék-láng: "Magyarorszag lassan-lassan zarkozik fel?"
ez megint ilyen beugratos kerdes?

2015.07.02. 22:43:30

Offolni amugy szabad?

Ezt most olvastam, ertheto osszefoglalasa a dolgoknak szerintem. Ket dolog jutott rola eszembe: nem tartom embertelennek a kontenerhazakat, de ha akarunk meg gyerekeket es fiatalsagot a vilagba, akkor tenyleg nem ciposdobozba kellene kuldeni az embereket lakni. A masik, hogy a kontenerek helyett inkabb az lenne az igazi, hogy vissza kellene szerezni a belvarosokat, de sajnos erre nincsen esely, szerintem. Na mindegy, azert erdekes, olvassatok el.

index.hu/gazdasag/2015/07/02/hol_fogunk_lakni_husz_ev_mulva/

2015.07.02. 22:44:27

@~~Babette~~: Tldr = too long, didn't read (tul hosszu, nem olvastam el), ez azt hiszem ilyen internetes szleng. De azert megkoszontem, hogy belinkelted. :)

Bredpitt Monika 2015.07.02. 22:56:06

Nagyon allat ez a kanadai video. Ugy latom sor volt a hutoben.

Errol Al Franken jutott eszembe, aki azt mondta fegyverhasznalat ugyben (az egyik kedvenc humoristam):

Ha beigerunk minden fegyvertulajdonosnak egy adag kokaint, azonnal visszaszolgaltatja mindenki a fegyveret.

Ebbol is latszik, hogy Kanada a jobb hely.

Bredpitt Monika 2015.07.02. 22:57:54

@kék madár: Nem, csak a lassant tizezerszer kell leirni.

2015.07.02. 23:06:42

@kék madár: Tudtam, hogy valaki megint eloveszi. Ez a kertvaros lassan olyan tema lesz mint a h*moklobbi, meg a l*ggings, meg a l*beralis. :D

Na de a tema amugy alapvetoen erdekes, amugy kertvarost nem is emliti a cikk, de szerintem annak amugy is lealdozott. :D Szerintem azoknak az embereknek akik a varosokbol kiszorulnak, a kertvaros is megfizethetetlen, nagyon nagy helyet foglalnak el, mikozben egyre kevesebb a negyzetmeter. Vagy legalabbis igy tunik a cikkben leirtakbol, szoval nem azert mondom ezt, mert en ellenerzek a kertvarossal szemben amugy, eskuszom. :D

kék madár 2015.07.03. 00:01:16

@mojyo: nem komolyan irtam. Rajottem, hogy ha valasztani lehetne, akkor en is inkabb a mult szazadvegi varost valasztanam a mostani kertvaros helyett. En igazabol kulvarosi vagyok, nem kertvarosi.
A temahoz szolva: az uj tervezesi trendek errefele mar nem eroltetik az urban sprawl-t, annak minden szempontbol lealdozott.

2015.07.03. 00:18:46

@kék madár: Ugyehogyugye! :D

Mult szazadvegi varosba enis szivesebben koltoznek, vagyis, az akkori arakat lehet, hogy meg tudnam fizetni egy jobb helyen is :D Meg talan akkor meg nem olyanok voltak a gettok se, mint most, megbizhatobb minosegu drogokat lehetett kapni valoszinuleg, ezt persze nem tudom, de jobb zenek voltak mint most, tehat gondolom igy volt. :D

Szoval sok elonyos dolgot nem lehet visszahozni a varosokba a mult szazad vegebol sajnos, uj megoldas kell, sajnos tenyleg elegge ijesztoek a trendek, szerintem sok dolog mellett az is lehet, hogy a videkbol fognak kinoni ujabb varosok, azok, akik kiszorulnak a nagyvarosokbol videki kisvarosokba, falvakba akar, akar egesz messze a nagyvarostol ezek kozul lehet, hogy nehanyan munka hianyaban kenyszervallalkozokent fogjak szerintem elkezdeni ezeknek a mikrogazdasagoknak a beinditasat, es elobb-utobb ezekbol lesznek az uj elheto varosok. Vagyis csak remelem, nem tudom persze.

kék madár 2015.07.03. 00:37:54

@mojyo: en nem latom annyira remenytelennek a helyzetet persze csak akkor ha a mostani trendekkel kezdunk valamit, es pl, a tulnepesedesnek valami emberibb dolog szab hatart, mint a termeszeti katasztrofak es az atombomba.
Olyan szep kisvarosok mint amik Europaban epultek 6-800+ ev nem epulnek mar soha, de legalabb nem is lesznek olyan rondak a jovo varosai, mint egy szocreal Bukarest

2015.07.03. 01:01:37

@kék madár: Hat persze, hogy nem latod remenytelennek a helyzetet, hiszen kertvarosban laksz :D Vagyis ezt nem szemelyeskedesnek szantam, csak gondolom, hogy nem erint annyira, ezt akartam mondani :)

Ezt a problemat szerintem nem a tulnepesedes okozza, ez egy vegletes kovetkeztetes, nem akartam idaig eljutni. :D Allitolag eleg lenne mindnyajunknak a bolygo ha okosan gazdalkodnank.

Az urbanizacio jelenlegi problemajat "csak" az iszonyu egyenlotlen tokekoncentracio okozza szerintem, vagyis, hogy csak a nagyvarosokban vannak allasok, a vallalatok, munkahelyekkel nem kitelepulnek, hanem be, ez az egyik fo problema :( Cserebe ezek utan a munkahelyek utan viszont egyre nehezebb menni, mert az is van, hogy nehany milliardos ugy mosdatja a vagyonat, vagy menekiti ki masik, korrupt orszagokbol, hogy megveszi a belvarosi utcakat. Persze tudom, a belvaros nem a prolike :D De mar az ujgazdagok kozott is verseny van mar, es egyre kulsobb keruletek ertekelodnek fel azzal, hogy vasaroljak fel ezeket a kornyekeket. Onmagaban ezzel sincsen baj, a problema az, hogy ok nem hasznaljak, belejuk koltozni pedig csak hasonlo csilliardos tud, mert csak o tudja megfizetni a berleti dijat. Az a bizonyos belvarosban vegzendo munka meg persze nem fizet ennyit, fiatalok meg plane ne is almodjanak ilyesmirol, nekik teljes munkaidos allas se biztos, hogy jut. :D

Szoval eleg nehez ez, de szerintem nem az van, hogy sok az ember es keves a foka, hanem, hogy egy emberre jut tul sok foka. De meg az is siman lehet, hogy en csak egy rohadek kommunista vagyok. :D

2015.07.03. 01:04:43

@kék madár: "de legalabb nem is lesznek olyan rondak a jovo varosai, mint egy szocreal Bukarest"

Meg erre azt akartam mondani, hogy ezt majd az ido eldonti, a 80as evekben a KoKi is meno volt. :D

kék madár 2015.07.03. 02:23:41

@mojyo: en is kommunista vagyok es szeretek mindent a gazdagokra fogni, de ennyire ravasznak nem gondoltam oket, hogy errol is ok tehetnek.

2015.07.03. 06:36:08

@kék madár:

"egalabb nem is lesznek olyan rondak a jovo varosai, mint egy szocreal Bukarest "

Bukarestnek volt (es nyomokban meg van is) jopar nagyon szep resze, nem veletlenul hivtak anno ugy, hogy "micul Paris", vagyis magyarul a "kicsi Parizs". Es kertvarosai is vannak... :)))

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.03. 07:10:25

@kék madár:

Ugyanattól, amitől mindenki más: a költségvetési hiánytól.

2015.07.03. 07:31:09

@maxval bircaman felelős szerkesztő:

Az egykulcsos adonak eppenhogy koltsegvetesi bevetelt csokkento hatasa van, azaz noveli a koltsegvetesi hianyt, raadasul noveli a tarsadalmi feszultsegeket is, mivel az alacsony keresetueket jobban terheli, mint a magas keresetueket. Nem veletlen, hogy az uj osztrak adotorveny is ennek megfeleloen modosul. Emiatt egyebkent eleg sokat is elemeztek a kulonbozo adorendszerek hatasait errefele, szoval volt szerencsem olvasni rola boven. Az a lenyeg, hogy az alacsony keresetu ugyis el fogja kolteni azt a pluszt, amit kap, mert fogyasztasi szuksegletei vannak, raadasul ezeket legtobbszor belfoldon elegiti ki, amig a magas keresetuek mar inkabb megtakaritasba, vagy legtobbszor csak kulfoldon elerheto luxuscikkekbe fektetik az extra penzuket, igy az nem forog vissza a belfoldi gazdasagba, nem jelentkezik ujra pl. az afa beveteleknel, stb.

Nem veletlen, hogy nagyon keves orszagban van csak egykulcsos ado, mivel az csak olyan esetben mukodhet jol, ha egy orszagban elenyeszoek a jovedelmi kulonbsegek, minden mas esetben erosen kontraproduktiv, mert egyreszt noveli a tarsadalmi kulonbsegeket, es ezaltal feszultsegeket general, masreszt csokkenti a koltsegvetes beveteleit, es ezaltal generalja a hianyt.

DieNanny CH 2015.07.03. 07:38:43

@Ödenburger [Hu/At]:

Egyetértek! Én nem tudtam volna ilyen világosan leírni...

Hiszen, ha egy ember a szükségleteit havonta kb 100ezer Ft-ból fedezi, akkor az alacsony jövedelműnek megmarad 20 ezer, a magas jövedelműnek mondjuk 220 ezer. Hiszen, attól, hogy valaki gazdag, nem tud napi 2000 kalória helyett 6000-et enni, nem fog 4szer zuhanyozni, vagy 20szor WC-re menni (Emiatt a rezsiköltségei nem arányosan növekednek.) Persze, tudom, háromszor akkora házban lakva mégiscsak nagyobb a rezsi, de remélem, a lényeget, amit írni akartam, mindenki érti...

kék madár 2015.07.03. 10:03:45

@Ödenburger [Hu/At]: nekem az pont kimaradt Bukarestbol, de igy is maradando volt :)

catnip cupcake 2015.07.03. 10:16:44

@Határátkelő: igy van.
Kis kiegeszites: a TV-elofizetes (vagy inkabb TV-ado) akkor kotelezo, ha elo TV-musort nezel TV-n vagy egyeb eszkozon (tablet stb.).
Ha "okos TV"-d van es csak Netflixet, BBC iPlayert es hasonlokat ("catch-up" TV) hasznalsz vagy DVD-t nezel/Playstation-on jatszol es nincs antennad a TV-musor vetelehez, akkor nem kell TV-adot fizetni (nekunk is ez van es jobb is igy, itt is eleg sok agyzsibbaszto hulyeseg megy az elo TV-csatornakon).

2015.07.03. 10:37:22

@kék madár: Nem a gazdagok a hibasak, ok ugy viselkednek, ahogy mindenki mas viselkedne, ha gazdag lenne. De a veg nelkuli gazdagodas megengedese lehet, hogy rossz otlet volt, mert a sok fokat nem tudja megenni az a keves gazdag, a szegeny viszont nem tudja megvenni annyiert, amennyit er, ezert megrohad, mikozben azert ehezunk is. :D

Vagy valami ilyesmi, ma mar nem vagyok olyan apokaliptikus hangulatban, mint amikor az elsot irtam. :D

rumitom 2015.07.03. 10:57:22

@mojyo: bukarest teljesen vallalhato hely sofiahoz vagy akar athenhoz kepest is.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.07.03. 12:34:51

@Ödenburger [Hu/At]: gratulálok, nagyon szépen leírtad és világos a magyarázat. nem véletlen, hogy a legtöbb európai ország progresszív jövedelmi adózást használ (magasabb keresetből többet von), viszont pont az osztrák adórendszer átalakításánál merült fel az a szempont, hogy a társadalom leggazdagabb 10-20%a már nem is jövedelemből él, csak vagyon- és luxusadóval illetve meglévő illetékekkel lehet adózásra bírni.
spö nagyon kardozott a vagyonadó bevezetéséért, de ha jól értesültem, övp ellenállt és végül nem léptek elő érdemben (valamit sikerült). viszont az osztrák szja átalakítása tök szuper, várom már a 2016os évet.

kék madár 2015.07.03. 18:03:33

@mojyo: szerintem 10-bol 9 azert gazdag mert mashogy viselkedik mint mi. Van valami illyen mondas, hogy az erkolcsoket arra talaltak ki, hogy jol meg tudjanak gazdagodni es hatalomhoz jutni azok akik nem tartjak be oket.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.03. 19:04:31

@Ödenburger [Hu/At]:

A valódi alternatíva NEM az egykulcsos és a többkulcsos adó köztt van.

Hanem a jó és a rossz adó között.

A ballib adózási rendszer, melyben gazdagnak minősült mindenki 200 ezer Ft bértől, s kicsit több pénz meg 50 %-kal adózott - rossz adó.

A fideszes egykulcsos meg jó adó.

Egyébként én is jobbnak tartanék egy többkulcsos, pl. kétkulcsos adórendszert. De ha a ballib többkulcsos és a fideszes egykulcsos között kell választani, akkor nem kérdés, hogy az utóbbi a jó.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.07.03. 19:04:44

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Ez nem igaz. Aki Mo-on igazán gazdag, az nem fizet szja-t, azaz az egész nem érinti.

Az erősen progresszív szja egyetlen emberkategóriát büntet: azokat a bérből élő embereket, akiknek egy picit jobban fizető munkájuk van. Azaz az alsó középosztályt.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása