oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. június 20. 06:43,  Albánia turistaként 224 komment

2015. június 20. 06:43 Határátkelő

Albánia turistaként

Beérett Jani haverjáék áldozatos munkája, így aztán mai szerzőnk, Ginix és párja fogták magukat és elmentek megnézni maguknak Albániát. Ha már ott jártak (és nagy volt a társadalmi nyomás itt rajtuk) meg is írták az élményeiket – ezekről olvashattok ma, fényképekkel dúsítva (amiért külön köszönet). Lássuk hát, milyen Albánia turistaszemmel.

cim_elengedhetetlen_alban_eletkep.jpg

„Ahogy azt korábban talán olvastátok, mi jól bedőltünk a Jani haverja család zengedezéseinek Albániáról és úgy döntöttünk, az idei nyaralást oda eszközöljük. És de jól tettük! Páran jelezték, hogy érdekelné őket egy élménybeszámoló és mernék én ellentmondani a köznek?

Első körben el kell mondjam, Albánia egyelőre még nem a pihenős-lazítós turisztikai célpont, sokkal inkább a kalandorkodós-felfedezős. Annyira próbáltam valahogy logikusan rendszerezni az élményeket, de sehogy sem sikerült, ezért bocs, de amolyan ahogy esik úgy puffan-szerűre sikeredett.

Szombat délután érkeztünk Tiranába, ahol egyből csodaszép napsütés várt (mert tudta, hogy jövünk). A reptéren béreltünk egy autót és bár nem azt kaptuk, amit előre lefoglaltunk, hanem egy babakék kis Hyundait, viszont megvolt benne a kívánatos minimum 1.4-es motor és GPS (igaz, elsőre kifelejtették), így nem izgattuk magunkat vele.

El is indultunk a Jani haverjáék által megadott szállóra az általuk rajzolt térkép alapján, amit még indulás előtt átküldtek, mert ők már tudták; a GPS egy tökéletesen felesleges világi hívság Albánia területén.

Ez számunkra csak a későbbiek során derült ki, amikor úttalan utakon vitt a kis kütyü, egyszer-egyszer jól el is akadtunk miatta (elfogyott az út), de később felvérteztük magunkat egy old school térképpel (ami nem egészen ezt fedte le, amit a borítója ígért) és így együtt plusz a lassan visszaépülő hatodik érzékünknek köszönhetően végül sikeresen átnavigáltunk az országon.

Bár emiatt többször tartott egy út 40 perc helyett 2 óra hosszáig, vagy láttunk teljesen mást, mint amit a GPS mondott illetve a térkép mutatott, azért sikerült ezeket jóra fordítani.

Például ha nem kötünk ki rossz úton, soha nem mentjük meg azt a kb. 20 cm-es teknőcöt, aki mellett kb. 1 cm-re húzott el egy mercis (annyi Merci van Albániában, szerintem minden harmadik kocsi az) vagy nem látjuk a sok, földjeiken dolgozó embert, a csacsikat vagy a teheneket vezető (egyszer még meg is szeretgető) néniket. Én csíptem ezeket a vidéki életképeket nagyon.

Az egyetlen nagy negatívum

Hogy még az elején letudjam; az a szemét. Kevés kivétellel mindenütt ott van, halmokban. A városokban, vidéken, a turisztikai látványosságok mögött, alatt, mindenhol. Jani haverja szerint már most sokkal jobb, mint 10 éve, hát reméljük, tovább fejlődnek ezen a téren.

berat_az_ezer_ablak_varosa.jpgBerat, az ezer ablak városa

Közlekedés

Na, az egy őrület, pedig nekem jogsim sincs, a KRESZ ismerete kimerül a „zöldnél lehet menni”-ben, szóval ha nekem feltűnik, akkor ott már gáz van. A duda azt jelenti, hogy „jövök!”, az index az egy teljesen felesleges, sokszor csak megtévesztésre használt eszköz, az utakra felfestett sávoknak sincs különösebb jelentőségük, a forgalmi rendőr sokszor csak ront a káoszon.

Az, hogy balra kanyarnál a mögötted jövő simán beelőz annyira megszokott, hogy VPBA külön felhívta rá a figyelmünket és nem egyszer voltunk neki tanúi, párszor alanyai.

A háromsávos úton 5 sávnyi autó sem zavar senkit, a legviccesebb előzés (4 sávos úton belső sávból balra, ahogy kell, csak épp volt szembeforgalom, így azokat is kikerülte úgy, hogy még kintebb ment) is csak nekünk tűnt fel.

A skót lovagom az első fél óra után vett egy nagy levegőt és úgy döntött, hogy egy gigantikus dodzsem pályának tekinti innentől az egészet és nem csak bevallottan, de láthatóan élvezte is.

A gyalogosok sem sokkal jobbak, ott és akkor mennek át ahol, és amikor akarnak, pl. szatyrokkal átmászni az autópályát elválasztó falon simán belefér.

Egyetlen dolgot nem vett be a gyomrom, az pedig az, hogy érdekérvényesítésképpen rengetegszer tolják előre a forgalomban a babakocsit, na, ez milyen már!

Emberek

Nem emlékszem mindenre, amit a Jani haverja család posztolt illetve kommentekben írt, de amire igen, aszerint minden úgy igaz, ahogy mondták. Itt tényleg nem tudják, mi az a borravaló, illetve ahol tudják, ott sem várják el.

Tényleg csak akkor adtunk, amikor szuper-hiper kiszolgálásban volt részünk és meg kell mondjam, mikor az egyik hotelben a lány nem értette és tök őszintén akarta visszautasítani, hát jó hülyén éreztem magam.

Nincs benne a levegőben a „leszedlek-mert-turista-vagy”, de nem állítom, hogy soha nem fordult elő, csak azt, hogy meglepően kevésszer és olyan pitiáner összegekkel (30-50 cent/pence/rappen), hogy most is csak azért említem meg, mert a Zolee megfenyegetett, hogy mindent őszintén kell elmondanom.

fociiiii.jpgFociiii

Segítőkészek és kedvesek és olykor közös nyelv híján is sikerült megértenünk magunkat, nem éreztük egy percig sem a „hülye turista, miért nem tud albánul” attitűdöt. Ja, és nekem nagyon bejön, mikor az utcán élnek közösségi életet (ld. focimeccs).

Utak, épületek

Minden nő, mint a gomba, annyi épülő ház a világon nincs, mint Albániában és az utak is rohamtempóban bukkannak ki a földből. Többek között ezért sem vettük sok hasznát a GPS-nek, mert bár 2013-as a legújabb verzió, a legtöbb utat nem ismerte még, amiken mentünk, jó sokat veszekedtünk is vele, de legalább nem szólt vissza. :)

Minden kilométerre jut egy hotel-bar-restorant kombó, ezek általában így együtt képeznek egy egységet és a nagy részük csodaszép, modern, viszont áll rájuk az örök igazság; csak akkor érdemes megállni, ha más autókat is látunk körülöttük parkolni.

Eddig eszünkbe sem jutott, hogy ahova restorant van írva ott ne lenne kaja. No, hát itt akadt ilyen is. Ami nagyon fura volt, hogy sok ilyen épület, sőt, gyakran magánházak is amolyan vár alakúak. A fotókon jól látszik és ezeket nem kellett vadul keresgélni, ott nem kaptam le ilyet, ahol nem akartam, érdekelne, mi ez a becsípődés náluk. A jó hír legalább, hogy nem láttunk rózsaszínt vagy lilát ezekből!

var_alaku_epuletek.jpgVár alakú épületek mindenhol

Evés-ivás

Nagyon-nagyon finom ételeik vannak, a saláták mindig frissek, a paradicsom olyan tűzvörös, hogy az már bordó, és igen (el sem hiszem, hogy ezt leírom), van az az ország, ahol finomabb a tejföl.

VPBA említette, hogy csak a fiatal állatot használják főzéshez, és még most is átfut rajtam a kellemes borzongás, ha arra az isteni sült gidára gondolok, amit együtt ettünk, de szerintem a turistás helyeken annyira nem veszik ezt komolyan, ott igenis eléd tolják az öregebb állatból készült kaját. Persze az is finom, félreértés ne essék!

A tengeri herkentyűk és halak is ott vannak a topon, de a kedvencem a tave dheu (VPBA ír róla a blogjában, ez ilyen pörköltszerű cucc túróval keverve cserépedényben).

tave_dheu.jpgA tave dheu 

Ezek után kicsit furcsa, de igaz: elég szűkös a választékuk. Mindenhol ugyanazt a kb. 15-ös listát kínálják, és ha az ember ott él és főz magának illetve néha elmegy étterembe, az ok, de turistaként ha más választás nincsen, kicsit egyhangúvá tud válni.

Ami viszont világbajnok minden tekintetben azok a sütik, mert vannak cukrászdáik is és volt ahova még az egész nyaralás végén csak azért visszautaztunk, hogy még egyszer sütizhessünk náluk.

Viszont, képzeljétek, nincs koktél. Sehol! Persze az életnek nem elengedhetetlen része, na de mégis csak egy bő hetet tengerpartokon töltöttünk!

Ár-érték arány

Mindenben meg tudom erősíteni, amit a Jani haverja és VPBA írtak, de csak pár példa: kéthétnyi szállás 2 főre kijött 550 euróból úgy, hogy az utolsó estét egy wellness hotelben töltöttük és benne volt az árban 2x30 perc masszázs is. Mikor 5-en vacsoráztunk (na jó, a Jani haverja jr. elég keveset eszik) az üdítővel, rakival nem volt összesen 20 EUR.

Ha mindezek miatt vagy ellenére valaki úgy dönt, hogy nyaralni szeretne Albániában, annak mindenképpen a déli részt ajánlom, talán a görögök közelsége miatt ott inkább turizmus orientáltabbak, illetve Vlorát, mert abba jól beleszerettünk.

Az egyik legtisztább város, szépséges tengerparti részekkel, nagy és izgalmas belvárossal, plusz a kettőt (déli rész és Vlora) összekötő útszakasz, a Llogara-hágó, na az bámulatos!

bekes_vallasok_mecset_alaku_templom.jpgBékés vallások: mecset alakú templom

Érdekes, hogy a kedvesség és jó kaják mellé még nem érkezett meg az igazi turisztikai szemlélet (ami lehet, hogy nem baj). A krujei bazáron kívül elvétve találtunk kézműves illetve turistáknak célzott boltokat, standokat és az ő árukészletük is nagyban lefedi egymást.

Ha csak abból indulok ki, hogy miket szerettünk volna venni (kis üveges olívaolajat, kis üveges rakit, kis kiszerelésű olívabogyót, kis cserépedényt, hogy otthon is tudjunk tave dheut készíteni), akkor még tuti sok üzleti lehetőség hever parlagon és biztosan lecsap rájuk valaki előbb-utóbb. Na meg a koktél. :)”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Albánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr397556194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2015.06.20. 07:01:54

Nem rossz leiras, de azert meg mindig nam akarok odakoltozni. Egy nyaralasra oke lehet, csak az a baj, hogy a vilag vegen van.

A szemetet meg biztos a koszovoiak rakjak oda, ugy hallottam azok sok mindenre keesek. :)

DieNanny CH 2015.06.20. 07:22:24

Köszi szépen, nagyon szimpi!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.20. 07:43:12

Köszönjük a beszámolót.
:)
Egy picit Boszniára hajazott.

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.20. 08:08:30

Szoval valóban 40 év ugrás az időben
ez egyre szimpatikusabb:-)

fhdgy 2015.06.20. 08:15:38

Amikor megláttam a mai témát, bár egyedül voltam, hangosan azt mondtam,hogy "Na, végre"! Tényleg nagyon vártam ezt a poszot.

Nekem most csak egyetlen kérésem van: Igaz hitedre valld meg, bolondnak tartanál-e vagy sem, ha azt mondom, hogy azon gondolkodom: Albániába kellene költöznöm? A többit majd a válaszod után.

tableno 2015.06.20. 08:24:29

Jó írás, szimpatikus hely.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 08:25:54

Köszi, hogy megírtad! :)

Várszerű házak, éttermek, szállodák: Itt gyakorlatilag az őskortól kezdve, azaz kb. 10.000 évig folyamatosan háborús állapotok voltak. Mindez a Karaborum félsziget miatt, amivel (meg az olasz csizma sarkával) le lehet zárni az Adriát. A technika fejlődésével (atomrakéták, stb.) viszont szerencsére ez a kopár félsziget mára már nem stratégiai pont. Ettől függetlenül az albán néplélekben nagyon benne van az, hogy várat kell építeni... :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 08:27:09

@svájci sapka (ch): Nem, nem. Bosznia nagyon lepusztult Albániához képest. És ezt nem elfogultságból mondom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 08:29:45

@adg [Au, Darwin]: A váliág végén? És ezt Te írod??? :)
Na jó, ez csak vicc volt :)

A szemetelésről (illetve az okairól) már írtunk, de egyébként tényleg egyre tisztább Albánia, most kb. Görögország északi részeivel van egy "szemétszinten".

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.20. 08:34:02

@Jani haverja: Azt írtam hasonlít, nem azt, hogy u.a.
;)
Az GPS probléma, út, szemét...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 08:39:06

@svájci sapka (ch): Ez így tényleg igaz, bár itt a GPS probléma nem a feltérképezetlenség hiányából adódik legtöbbször, hanem a rengeteg új útból (új nyomvonalon), és ilyenkor sokszor a régit meg elbontják, vagy hagyják lepusztulni.

Muscari 2015.06.20. 08:42:29

Én is akarok menni!!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.20. 08:47:26

@svájci sapka (ch):

Bosznia más, mert ott a 3 vallás 3 nemzetiséget is jelent, s ezek utálják egymást. Míg Albániában ugyanez a 3 vallás 1 nemzetiség, így nincs jelen az utálat.

SzZoole 2015.06.20. 08:49:57

Ez jo vót,hol lehet szavazni?Ja ma nem lehet,akkor nyomok 3 lajkot

Ginix 2015.06.20. 08:54:06

jó reggelt! hú, bevallom, kicsit izgultam, de látom, fejemet már nem veszitek:)

@fhdgy: olyan embert kérdezel, aki halálosan szerelmes kolumbiába, imádja ecuadort, így semmiképpen nem tartanálak bolondnak, mert nem feltétlenül egy gazdag országba vágysz. ezzel együtt, ha van rá módod, én azért lehet, hogy letolnék egy pár hónapos próba-ottélést, bár az is nagyon valószínű, hogy velem ezt csak az mondatja, h 4 éve svájcban élek és hiába nem rajongok érte, azért rám is hat ez a nyugi-biztonság-ilyesmi, csak az a gond vele, hogy tisztára truman show.

jártál már ott vagy a jani haverja család leírása ragadott meg?
szerintem hajrá! :)

Giddy Lamb 2015.06.20. 08:54:30

Már írtam itt régen, hogy jók a koktélok (én csak a mojitot szeretem) a Rognerben Tiranában (legalábbis uazért a pénzért több alkoholt tartalmaznak mint Chiang Maiban), de ha nem olvasta a poszter, magára vessen, hogy szomjan maradt:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 08:57:56

@Zoole[uk]: Ebben viszont tévedsz, itt van ugyan szemétszállítás (nem is ez a gond, hanem a szemét eldobálása), de nem kell visszaosztani jutalékot. SŐT! Itt pl a műanyaghulladék-feldolgozó mindenféle állami, vagy egyéb támogatás nélkül épült Durres-ben, teljesen üzleti alapon (magánberuházásban), és így is 30 Lek-et (kb. 60 Ft-ot) fizet a műanyagflakonok kilójáért. Gyűjtik is szorgalmasan a konténerekből az erre szakosodott emberkék :) És mégis megéri (mindenkinek).

Mr Long 2015.06.20. 09:11:30

Hulye kerdes lesz lehet, de ha az ember oda akar menni turistanak kocsival, akkor kellenek valami papirokat intezni, vagy csak beul a kocsiba utlevellel es gyiha!

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 09:13:37

@Ginix:
Szia Ginix!

Jó lett! Turistaként szerintem kihoztátok a maximumot. Főszezonban kicsit más, Vlora és a többi város zsúfolt, nehéz jó szállást találni, és még nehezebb közlekedni. :) A tengerparton esténként buli van, nagyon meg kell nézni, melyik részre menjen az, aki csendet akar.

Az ételekkel kapcsolatban: ahogy mondtuk is, az éttermek első látásra tényleg elég szűk választékot kínálnak, pedig sokkal több fajta ételük van ám, de az albánok elég kishitűek, és nem merik felvállalni azt, amijük van, mert azt gondolják, egy nyugati turistának az nem felel meg. Éppen ezért vannak helyek, ahol nem árulnak albán sört vagy rakit, mert azt hiszik, a turistának a Heineken, Amstel vagy a whisky a nyerő.

Végül is a célunkat elértük, tehát láttátok, hogy Albániától nem kell félni, nem igazak a negatív sztereotípiák, nem rabolnak el, nem lőnek le stb. :) Lassanként azért beballagunk a Turisztikai Minisztériumba, és ledokumentáljuk, mit csináltunk 4 év alatt. :)))

Örülök, hogy jól éreztétek magatokat, és nem bántátok meg. És persze, hogy megismerhettünk benneteket. :)

fhdgy 2015.06.20. 09:15:04

@Ginix: Mindenek előtt köszönöm szépen a válaszod. Nekem a fő motivációm, hogy el orbanisztánból. Szinte mindegy, hogy hova, csak el. Ez az elsődleges szempont. Utána persze vannak másodlagosak is. Pl. az anyagiak. Kimondhatatlanul szívesen élnék Horvátországban az Adrián, csak az anyagi lehetőségeim max. sikítva tennék lehetővé. Ha Adria és az én szempontom szerint egy olcsó ország, akkor kizáró okok hiányában, nekem minden jó lenne.

Már itt, a HÁ-ön is leírtam, hogy kb. havi nettó ezer EUR a költségkeretem. Ebből kiindulva kíváncsi vagyok a véleményedre.

Igen, VPBA-val folytatott privát levelezésem nagyon erős lökést adott. Még nem jártam ott, de feltett szándékom, hogy mihamarabb megtegyem. Itthon több ismerősömnek beszéltem az elképzelésemről. Volt, aki egyből mentőt akart hívni ( kis túlzással ), volt, aki már túristaként látta Albániát és azt mondta, hogy csodás ország, nyugodtan menjek, majd jön ő is meglátogatni. Minél több ember véleményére kíváncsi vagyok. Hiába tetszik kevés embernek, ha nekem nem jönne be, de ugyanez fordítva is. Én pl. dolgoztam három részletben 12 hetet Indiában, Delhiben, de azt mondom semmi pénzért sem mennék vissza. Van ismerősöm, aki viszont imádja és szívesen megy oda dolgozni. Ennyire nem vagyunk egyformák.

Ezért igyekszem minél több véleményt meghallgatni, mielőtt magam is el akarok menni, közvetlen, személyes tapasztalatokat gyűjteni.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.20. 09:22:07

@maxval bircaman szerkesztő: Te, max! Hol írtam én vallásról, vagy arrók, hogy ki kit nem szeret? A külsőségekről tettem említést.
Ne vidd már el a témát hajnali 9-kor.
:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 09:23:52

@Mr Long (UK): Semmi papír nem kell, se Neked, se a kocsira (mármint az amúgy is szükségeseken kívül), sima magyar személyi is jó, egyedül a kocsira szokták kérni néha a biztosítós zöldkártyát (magyar autó esetében, angol autó esetében is valószínűleg, de ezt nem tudom)). De ezt viszont kiadja a biztosító ingyen. Ha UK állampolgár vagy, akkor viszont azt hiszem, hogy kell az útlevél.
Viszont Neked ez is egy megoldás (nemrég kaptuk a hirdetését):
flytoalbania.com/

Mr Long 2015.06.20. 09:25:12

@Jani haverja: Uk-bol nem mennek azert autoval, masreszt rovidesen Pesten lesz a bazis es onnan nincs messze.

2015.06.20. 09:28:42

Albániában még a fű is zöldebb, mint bezzegMagyarországon

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 09:36:27

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Nem, nem, a fű sajnos nem zöldebb, legalábbis nyáron, mert kevesebb nyáron az eső... Legalábbis itt a mediterrán térségben. Télen viszont szép zöld :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 09:39:59

@Mr Long (UK): Ha Magyarországról jönnél kocsival, akkor egyedül a biztosítós zöldkártya kell (értelemszerűen a kocsi forgalmija is kell:)), és egy magyar személyi, vagy egy magyar útlevél.
KIVÉVE ha Koszovón keresztül jössz-mész, mert akkor minden utasnak kell útlevél IS és személyi IS, ezt most bonyolult lenne leírnom, hogy miért, de ha aktuális lesz, akkor leírom privátban.
Bármerre jössz ide, bármely országokon keresztül (Koszovót kivéve), simán elég egy magyar személyi is.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.06.20. 09:41:26

Érdekes leírás, megerősített, hogy nem mennék :)

Giddy Lamb 2015.06.20. 09:43:11

@Zoole[uk]: Aha, aztán azt vennéd észre, hogy másfajta szemét takarítását is a nyakadba sóznák olykor-olykor...
Meleg dolog ez Zoole, jobb belőle kimaradni, Te sem véletlenül télakoltál le UK-be ugyi? (csak vicc volt, ja mégsem:))

fhdgy 2015.06.20. 09:45:39

@Jani haverja: Igen, én is valami hasonlót akartam írni Philosoraptornak, de amíg ittam a kávémat, megelőztél.

Így csak egy kiegészítés: mint a nickemből látszik, voltam katona. A saját szememmel láttam, hogy egy hadgyakorlat alatt kb. focipálya nagyságú területet festékszóró pisztollyal lefestettek olyan zöldre, mint a katonai járművek, pont azzal a festékkel. Mind ez azért volt, mert jött Kulikov marsall és el akarták vele hitetni, hogy nálunk még a fű is zöldebb, min a nagy SZU-ban. Én nem kérek az ilyen zöldebb fűből. Ha kiégett, hát kiégett, de ne hazudjuk, hogy mindenki fűjénél a miénk a zöldebb.

SZIZS 2015.06.20. 09:49:28

Nagyon tetszett az élménybeszámoló! Érdekes és élvezetes volt. :)

Ginix 2015.06.20. 09:51:40

@VPBA: mi is nagyon örülünk, h megismertünk titeket és még egyszer ezer köszönet minden segítségért:)

valószínűleg igazad van, h turista szezonban nem akkora flash vlora, mi ugye májusban voltunk 2 hetet, talán a legjobb időpont, az idő remek, nem kihalt, de nem is fullad az ember a turistákba.

@fhdgy: hú, annyi pénzből baromi jól élhetsz ott szerintem, még akkor is, ha hotelben laksz hónapokig. fuss egy próbakört, de ha ennyire nem jó otthon, akkor tutira nagyon élvezni fogod albániát annak ellenére, h még kicsit le van maradva, mert tényleg kézzel fogható a fejlődés. ú, és ha odaköltözöl és szereted és megint arra járunk, majd koccintunk egyet rakival veled is:)

Ginix 2015.06.20. 09:52:32

@Giddy Lamb: magamra vetek, a fene egye meg, még ott sem adtak koktélt, ahol szerepelt az itallapon, na majd legközelebb:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 09:53:13

@fhdgy: Az hagyján :) Nekem egy másik volt katonatiszt azt mesélte, hogy az alakulótér mellett kiszáradt egy fa. El kellett küldeni a sorkatonákat más fákról leveleket szedni, és vékony rézdróttal fel kellett leveleztetni a kiszáradt fát, merthogy akkor is jött oda valami fejes :)

Ok, ez régen volt, nagyon régen, de elhiszem az illetőnek, mert ismerem, és nem olyan ember, aki lódítani szeret.

Szóval vannak érdekes gondolkodású honfitársaink... Ez még nem is lenne nagy baj, a baj csak az, hogy sokszor vezető pozícióban...

Ginix 2015.06.20. 09:56:15

@SZIZS: ó köszönöm (pirulós smiley)!

fhdgy 2015.06.20. 09:59:07

@Ginix: Köszönöm! A koccintást illetően: úgy legyen.

Objektív okok miatt, amit már VPBA-nak leírtam, a legkorábbi időpont jövő tavasz vége lehet. Ez az ottélésre vonatkozik, nem egy kiruccanásra.

A kiruccanást szeretném még ebben az évben. Azért nem túristautat írok, mert a túristaszemüveget nagyon szeretném itthon hagyni, hogy majd azt lássam csak, ami akkor várna rám, ha ott is élnék. Egyszerűen fogalmazva, nem azt akarom megnézni, amire a túristák kíváncsiak, amiért ők mennek oda. Én a másik Albániát szeretném feltérképezni magamnak.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.06.20. 10:11:50

végre végre! köszönjük a beszámolót!

nem kell megerősítenem a tapasztalaitokat ugye? :)

tényleg egyáltalán nem verik át a turistákat, nekünk még olyan kis incidens sem volt mint amit írtál ... olyan viszont volt, hogy magukat verték át :D

kicsit egysejtűek, bár azóta lehet hogy kupálódnak már

a szeméttel kapcsolatban ... na az engem már végképp nem zavarna (india után ugye) :D

és nekünk Vlora a kedvencünk, még akkor is ha szerintem mi mindig főszezonban voltunk kb ... mindig júli-aug-ban voltunk szerintem

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 10:15:18

@fhdgy:
Az igazi Albániát úgy tudod meglátni, ha már itt is élsz, és velük sírsz, velük nevetsz. Ez egy ilyen 22-es csapdája. Persze, az első lépést meg kell tenni, úgymond turistaként. Mi a magunk erejéből jártuk végig, ahogy anno az első posztban is leírtuk, vannak fokozatok. Az első, amikor turistaként jössz. A második, amikor már visszajáró vendég vagy, aztán, a harmadik, amikor már azt mondják rád, hogy barát. Na, akkor kezded megismerni őket igazán. Nekünk 6 évünkbe tellett, hogy egy albán azt mondja ránk, hogy barát. Nagyon nehezen engednek közel magunkhoz, de ha egyszer befogadtak, akkor bármit megtesznek érted. És, ami még nagyon fontos, figyelni kell. Mindent. A gesztusaikat, hogy mit miért csinálnak. Mikor ott ülsz velük egy asztalnál, és már van azért fogalmad róla, hogy milyen a gondolkodásuk, akkor kiderül, hogy nekik is megvan a logikájuk, csak az más. A Happy Planet Index szerint ők Európa legboldogabb népe. Tudom, hogy ezek a statisztikák, ahány, annyiféle, meg ezerféle módszer szerint mérnek, de azért valami igazság lehet benne. Nagyon pozitív, nagyon optimista életszemlélettel bírnak. Felfogható az itt élés egy terápiának is. Mondjuk Mo. után...

Ginix 2015.06.20. 10:23:33

köszi mindenki, nekem most mennem kell, de délután lesz még talán kis időm bekukkantani, szép hétvégét nektek!

@DavidT: vlora rulez!!!

Taxomükke (UK) 2015.06.20. 10:25:29

@adg [Au, Darwin]: "Egy nyaralasra oke lehet, csak az a baj, hogy a vilag vegen van."
Ezen kurva nagyot nevettem! :)))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.20. 10:32:14

@Ginix:
Én is csatlakoznék a feleségem véleményéhez(mertmuszáj) és az mondom kiváló írás volt, nekem pedig különösen érdekes mert két éve dolgozok egy albánnal akivel mondhatom hogy jó barátságban vagyunk.

@VPBA:
Neked is azt tudom mondani hogy bár nem voltam Albániában de évek óta dolgozok albánokkal, hogy amit az albán ember jelleméről írtatok az mind úgy igaz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 10:35:48

@Giddy Lamb: Ez egy furcsa dolog.
Én 2005-től (akkor voltam itt életemben először) kb. 2008-ig meg voltam győződve arról, hogy VAN albán maffia. Aztán 2008-tól kb. 2011-ig meg voltam győződve arról, hogy NINCS albán maffia. Aztán 2011-től TUDOM, hogy VAN, DE teljesen más, mint amit az európai polgárok (vagy akár a magukat ezügyben szakértőknek nevezők) gondolnak erről.

Az albán ember alapjában véve becsületes, és törvénytisztelő ember, igen, még azok is, akik pl. kábítószer-termesztésből élnek Lazaratban. Direkt írtam szélsőséges példát. Ők úgy gondolják, hogy nekik joguk van ezt termelni, és ha ez nem megy Albánián belül (merthogy nem törvényes), akkor csinálnak (csináltak) maguknak egy kvázi miniországot, ahol ez törvényes... :)
Ezzel kapcsolatban még egy példa: Nemrég (pár hónapja) tért vissza az USA-ból egy albán parlamenti képviselő, ahol arról tárgyalt, hogy ha már úgyis az USA-ban sok államban törvényes a "marihónalja" fogyasztása, engedjék meg Albániának, hogy ezt törvényesen exportálhassa oda. És lehet, hogy el is fogja érni ezt.

És egy nagyon fontos dolog: Itt is történtek gyilkosságok, ahogy pl. Magyarországon is, meg máshol is a Világban. DE: Itt pl. soha nem fordult elő olyan, mint Magyarországon az Aranykéz utcában! Itt mindig csak és kizárólag a célzott személyt likvidálták, aki amúgy sem volt egy ma született bárány ártatlanságával bíró emberke. Ártatlan áldozatok SOHA nem voltak.

Visszatérve a becsületességre: Itt a társadalom alapja még most is a BESA, azaz az adott szó, és ezt most is nagyon komolyan veszik.
A másik dolog pedig az, hogy tényleg itt megpróbálnak törvénytisztelőként élni, mindenki, csak ha valaki bajban van, és törvényes úton nem lehet segíteni rajta, akkor rugalmasabban alkalmazzák a jogszabályokat... Erre egy bárki turistával megtörténhető példát tudok felhozni: Ha nem figyel valaki valamilyen sebességkorlátozó táblát, és lekapja a traffipax. Ha a rendőr látja, hogy tényleg nem figyelt a turista, és nem direkt ment gyorsan, akkor simán elengedi, mindenféle büntetés, és főleg kenőpénz nélkül.
Ez a példa egy nagyon kicsi dologról szólt, de a nagy dolgokban is így van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 10:37:36

@Taxomükke: Én is azt írtam neki, hogy "Ezt Te mondod???" D

fhdgy 2015.06.20. 10:41:34

@VPBA: Albánia megismerésével kapcsolatos véleményeddel teljes mértékben egyetértek. Azért is írtam, hogy szeretném itthon hagyni a túristaszemüveget és nem azt, hogy itthon is fogom hagyni.

A megismerési folyamattal kapcsolatban nincsenek illúzióim. Németországban hat év után is voltak dolgok, amikre rácsodálkoztam, hogy jé, ilyen is van. Addig is ott volt az orrom előtt, csak vak voltam, nem vettem észre. Kellett valami impulzus, ami felnyitotta a szemem. Fiatalon hamarabb feltérképzheti az ember az őt körülvevő új világot. Én addigra 63+ leszek, nekem biztos, hogy lassabban fog menni. Ez nem lesz hátrány, hisz lesz időm, csak tudatosan számolni kell vele.

Ha elmegyek "háztűznézőbe", igyekezni fogok olyan helyekre elmenni, ahova a túristák csak véletlenül vetődnek el. Igyekezni fogok olyan dolgokat is megtapasztalni, amikre az idegenek nem kíváncsiak. Stb. stb.

Hogy mennyire sikerül, majd kiderül. A szándék, az akarat megvan bennem.

Aztán, ha nem sikerül, remélem lesz vissza út is, hacsak dili viki drótkerítés művek által építendő kerítés addig nem ér körbe. Ha pedig körbeér, akár a valóságban, akár átvitt értelemben, akkor meg sokkal jobb is, ha kívülrekedek. Nem akarok kerítésen belül élni.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 10:49:22

@DavidT: Egyetértek, sokszor magukat verik át. Mi is jártunk már úgy, hogy EUR-ban kérdeztük a szállást, és Lek-ben fizettünk. Olyankor rendszeresen a maguk kárára tévednek, volt, hogy több ezer Lek-kel károsították meg magukat az átváltásnál. Ez felfogható a jóindulatnak, de annak is, hogy sokan tényleg nem tudnak számolni. Egyébként sok kis üzletben papíron adnak össze, ezért ajánlatos ellenőrizni a listát, mert van azért, hogy a mi kárunkra tévednek. És mindenhol nyugodtan meg lehet nézni a számlát, sőt, kell is ellenőrizni, és szólni, ha nem stimmel. Senki nem fog megsértődni, sőt, az albánok is ezt csinálják. Itt az a mondás járja, hogy másnap is jó szívvel emlékezzünk az előző napra mindketten. Éppen ezért jobb ott és akkor tisztázni az esetleges félreértéseket.

Ja, és csak úgy tájékoztatásként írom, hogy a maradékot, akkor is, ha kevés marad, nyugodtan el lehet csomagoltatni, mert ez itt természetes. Minden étteremben. Amit egyszer kifizettél, az a tiéd.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.06.20. 10:58:10

@Ginix: :))

@Jani haverja: "rugalmasabban alkalmazzák a jogszabályokat" ... olyan mediterrán lazasággal

ami egyébként tényleg lehet jó is

@VPBA: sőőt, volt olyan hogy szóltunk neki hogy átverte magát, tessék itt a rendes összeg ... erre elkezdett "számolni" és még jobban átverte magát :D :D

és ragaszkodott hozzá hogy márpedig ő jól számolt!! :D

én örülök hogy jópár éve átmentünk Montenegróból Albániába :) (na persze ez nem azt jelenti hogy szeretném őket látni az EU területén, de ez más kérdés)

amit mondasz a kajacsomagoltatásról, simán elhiszem ... de mi mindig megeszünk mindent :D

(egyébként azt gondolom hogy annak mindenhol érvényesnek kellene lennie, hiszen kifizetted, akkor haza is viheted)

SzZoole 2015.06.20. 10:59:24

@Jani haverja: egyszer nem írom oda hogy vicc volt es mar kiforgatjatok a szavam:)
@Giddy Lamb: ez neked is szólt :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 11:00:06

@diggerdriver: Igen, ezt már többször írtad. Az albán ember alapjában véve neveltetéséből kifolyólag korrekt, becsületes, és tartja a szavát. Ugyanakkor nyers és őszinte is. Nyilván ők sem tökéletesek, meg vannak köztük rosszak is, de azért az átlagra lehet számítani, és szándékosan nem fog átverni. Ha meg mégis, akkor számolnia kell vele, hogy ő is ezt fogja visszakapni.

enverhoxha85 2015.06.20. 11:02:49

Nagyon tetszik az iras! Örülök, h vegre valaki ugy is attudja adni a latottakat, megelteket, h az szinte mindenkiben felkelti a valodi kivancsisagot.

Szerintem a rendör azert enged el, m. külföldi vagy. Ebböl adodoan egyreszt kishitü, masreszt örülnek es tisztelik azt a keves külföldit,aki oda latogat. Engem is eddig mindig tovabbengedtek. Ugyanazert, ill sokkal kevesebbert az alban sogoromnak viszont meg a jogsijat is elvettek... :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 11:06:13

@Zoole[uk]: Tudom, hogy viccből írtad, és egyáltalán nem is haragszom érte. Csak feldobtad a témát, így leírtam ezeket a dolgokat is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 11:09:25

@enverhoxha85: Ebben teljesen igazad van. Ugyanis az albán rendőr úgy gondolja, hogy egy albánnak viszont TUDNIA KELL a szabályokat. :)

Egyébként pedig nagyon örülök, hogy még egy Albánia iránti kötődéssel rendelkezőt is üdvözölhetek a csapatban :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 11:18:24

@fhdgy: Egy próbát mindenképpen megér, veszíteni szerintem nem fogsz vele. Legalább látsz olyan dolgokat Európán belül, amit máshol nemigen. Ha meg mégis bejön, akkor csak jól jártál. :)

fhdgy 2015.06.20. 11:20:36

@VPBA: pont ez az, ami motivál!

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 11:24:06

@DavidT:
"na persze ez nem azt jelenti hogy szeretném őket látni az EU területén, de ez más kérdés"
Ha arra gondolsz, hogy csatlakozni fognak az EU-hoz, nem kell félned. A tolmács barátunk felesége az integrációs minisztériumban dolgozik, statisztikákat készít. :) "Múltkoriban" kaptak egy 12 pontból álló listát, hogy miket kéne teljesíteni. Nem egészen kettőt sikerült belőle. Az, hogy kifelé mit kommunikálnak egy dolog.

"egyébként azt gondolom hogy annak mindenhol érvényesnek kellene lennie, hiszen kifizetted, akkor haza is viheted"
Ennek valóban így kéne lennie, de valahogy Mo-on ez nem ennyire egyértelmű. Nekünk legalábbis ez a tapasztalatunk. Kicsit csúnyán szokott nézni a pincér, ha ilyesmit merészelünk kérni.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.06.20. 11:31:54

@VPBA: ezt azért örömmel hallom :D

pedig már évek óta mondják ugye jól emlékszem hogy már nemsokára aláírják a csatlakozási szerződést vagy akármit

persze sejtettem hogy ez azért kamu :D

na a csűnyán néző pincér integethet a borravalójának!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.20. 11:35:18

@VPBA:
Bujar barátom eddig várta hogy csatlakozni fognak de mostmár rájött hogy nem.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 11:44:40

@DavidT: Mi akárhány albánnal beszélgettünk, márpedig a 4 év alatt beszélgettünk néhánnyal, idősek és fiatalok közül egyetlen egy sem mondta, hogy szeretné, ha Albánia csatlakozna az EU-hoz. A politikus az meg ugye, politikus. :)))

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 11:46:49

@diggerdriver: Az előző válaszom alapján, valószínű, hogy csak a külföldön élő albánok szeretnék a csatlakozást, az itteniek nem.

A 'bujar' szó egyébként azt jelenti: tiszteletre méltó, nemes ember. Sok albánt hívnak így.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.06.20. 11:54:20

@VPBA: jaa, a politikus egy külön állatfajta mindenhol :D

és albániában mostanában beszélnek a makedón helyzetről?

valami incidens volt, és egyelőre külföldről nehéz megítélni hogy a makedón kormány csak kamuzott az albán terroristákról, vagy tényleg aktivizálódnak a dolgok?

de akárhogy is legyen, nem irigylem Makedónia helyzetét

puhacica 2015.06.20. 11:58:35

hm, gondolkodunk rajta mi is, hogy szeptemberben eltoltenenk ott egy hetet.

2015.06.20. 12:17:41

@Ginix, a francba! Megeloztel! :D En akartam lenni az elso aki a @Jani haverja es felesege (a haverjae, nem a Janie) posztjai miatt megy el Albaniaba! :D

De ha mar igy alakult akkor nagyon koszonjuk, hogy posztot csinaltal belole, nagyon tetszett :)

adg 2015.06.20. 12:21:56

@VPBA: "Kicsit csúnyán szokott nézni a pincér, ha ilyesmit merészelünk kérni."
Soha, egyetlen egy alkalommal sem tapasztaltam, hogy csunyan neznenek, ha kertem a maradekot elcsomagolni. Pedig a gyerekeket rendszeresen kertuk, mert ugye alig fogyott valami az ovekebol. Legtobbszor a pincer ajanlotta fel, ha latta, hogy meg hasznalhato maradek van.
Nem jo helyre jartatok. :)

Az persze helyenkent elofordul, hogy felszamolnak egy kis penzt a csomagolasert, mert nem fer bele az araba egy alu tanyer meg 39 centi folia. :)

@Taxomükke: Hat eleg messze van. Na jo, szeged meg messzebb van. :))

kardio1 2015.06.20. 12:22:47

@VPBA: nekem még nem volt ilyen problémám magyar étteremben...

A poszt érdekes, bár a határátkeleshez vajmi kevés köze van.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 12:26:34

@DavidT: Nem nagyon beszélnek. Illetve szerepelt a hírekben természetesen. Gondolom, itt a Kumanovo-i eseményekre utaltál. Ezzel kapcsolatban: egy ismerős akkoriban éppen Horvátországban tartózkodott. Ide készült Albániába. Rémülten hívott, hogy azt olvasta az újságban, hogy Albániában háború van, tankokkal mennek az utcákon. Nem tudom, mit láthatott a hírekben, vagy hogy fordította, de ennyit a médiáról. Egyébként a horvátok nagyon gusztustalan ellenpropagandát folytatnak Albániával kapcsolatban. Féltik, hogy elmennek a saját külföldi turistáik Horvátországból (egyébként ez a félelem jogos). Persze, ettől a dolog még megtörtént, albánokkal, igaz, hogy egy teljesen másik országban. A másik igazság pedig az, hogy a makedóniai, koszovói, montenegrói albánok mások, mint az albániai albánok, máshogy alakult a történelmük (ők volt jugoszláv tagállamból valók), máshogy szocializálódtak. Kb. olyanok, mint a magyarok, meg a székelyek, csak sokkal nagyobb a mentalitásbeli különbség, nagyon sokkal nagyobb. A görögországi albánok is teljesen mások, mármint nem az innen kivándoroltak, hanem akik családja ott él évszázadok óta.

enverhoxha85 2015.06.20. 12:29:38

Az en legnagyobb problemam, h a koszovoiak magukat albannak nevezik. Mivel albania evtizedekig az egesz vilagtol el volt szigetelve, es meg Enver Hoxha halala utan is, ill. a vasfüggöny lehullasa utan is nagyon sokaig tartott, amig el tudtak jutni külföldre. A 90-es evekben föleg motorcsonokaokkal illegalisan mentek del-olaszorszagba. Ezekröl rengeteg törtenetet meselt a felesegem, h ö es csaladja ezt hogyan elte meg, es milyen reszt vettek ki ezekböl a dolgokbol. Europaban föleg a koszovoiak vannak jelen a Koszovoi valsagnak köszönhetöen. Akkoriban, mint menekültek "benepesitettek" nyugat europat. Ha egy albant megkerdezel, h honnan valo, 90%-ban ki fog derülni, h valojaban koszovoi...
Akik most külföldre szöknek az illegalis hataron, azok is koszovoiak. Ök most gazdasagi menekültek. En egy embert sem ismerek albaniaban, aki a zöld hataron akarna menni/szökni nyugatra. Ök szeretik es büszkek az orszagukra. Aki pedig menni akar, az mar elment. Az Unio felt megszüntetni a vizumkötelezetsseget, m. attol tartottak, h az albanok, meg bosnyakok elözönlik majd europat. Meg sem törtent semmi...

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 12:30:57

@puhacica: Gyertek csak nyugodtan. A szeptember nagyon jó. A tenger még meleg, már nincs zsúfoltság, és persze utószezoni árak vannak. Egyébként csak viszonyítás végett: főszezonban is tudunk 5 EUR/fő szállást, teljesen szép, tiszta szállodában, igaz nem közvetlen tengerpartit, kb. 70 m-re a víztől. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 12:34:08

@adg [Au, Darwin]: Igen, lehet, de csak azt akartam érzékeltetni, hogy itt a kevés maradékot is a legnagyobb természetességgel elcsomagolják, sőt sokszor kihoznak egy tekercs alufóliát, meg szatyrot, hogy csomagold el magadnak. A kenyeret is viheted. Ha marad a tányéron szinte mindig automatikusan megkérdezik, hogy elcsomagolják-e. Az albán takarékos nép. Azért ez Mo-on nem általános.

kardio1 2015.06.20. 12:34:35

@VPBA: szerintem más a horvátországi nyaralokozonseg, nem egymás versenytársai Albániával.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 12:37:02

@enverhoxha85: Pontosan ezt írjuk mi is a feleségemmel.

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.20. 12:38:06

@Jani haverja: az asszony miatt muszáj neki kötődnie :-):-):-):-)

kardio1 2015.06.20. 12:38:35

@VPBA: igen, az furcsa Magyarországon, hogy a kenyeret is felszámoljak ég vizet sem hoznak automatikusan.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 12:39:59

@kardio1: Ebben viszont nagyon nagyot tévedsz.

Én csak olyan embereket ismerek, akik Horvátország után egyszer kipróbálták Albániát, és mindegyik azt mondja, hogy "soha többet Horvátország, mert ott értelmetlen drágaság van, és bunkók az emberek".

Hidd el, rengeteg van ilyen.

Megjegyzem Horvátország 2000-ben, amikor először voltunk ott a feleségemmel, sokkal, de sokkal szakadtabb, és szemetesebb volt, mint Albánia jelenleg.

kardio1 2015.06.20. 12:40:59

@Jani haverja: Végre eljott a te napod ! :-)
Rég volt már albániás poszt.

kardio1 2015.06.20. 12:47:16

@Jani haverja: de azokat értelemszerűen nem ismered, akik elégedettek Horvátországgal és nem mennének se Montenegróba, se Albániába.
Idővel valószínűleg Albánia is drágulni fog a turisták számára és más lesz a turisztikai kínálat és a vendégkör . Szerinted nem ? Mit gondolsz erről ?

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 12:47:52

@kardio1: Én sem értek egyet, attól függetlenül, hogy Ho. gyönyörű, változatos és valaha még olcsó volt. Mi is ott kezdtük a nyaralgatásokat, évről-évre visszajártunk. De kezdtek elromlani vendégszeretetben és árakban is. És mivel mások is ezt tapasztalták, egyre többen jönnek le ide délebbre, akik szintén évekig oda jártak. Ettől függetlenül még nagyon sok magyar és „nyugati” turista nyaral Ho-ban, és ez így van jól, nyilván, mert elégedettek. És Albánia sem tetszik mindenkinek.
A másik dolog, hogy egyre több ember, aki Ho-ban tárolja a hajóját, át akarja hozni ide, pedig itt még most kezdenek épülni a magánkikötők. Ők is drágának tartják Ho-ot, az albán vendégszeretet nem is említve.

fhdgy 2015.06.20. 12:53:38

@kardio1: Ez ma még igaz, de mi lesz holnap? Én, a horvátországi származásom okán is, szeretem Horvátországot, a horvátokat. De egypárszor már felnyomták az agyamat. Pl. 2009-ben Rovinjban nyaraltam, párszor igen csak felmérgesítettek. Dúrván nőnek az árak, szolgáltatás meg alig van mögötte! A napfény, a víz adott, de mit adnak ők?

Pl. Polából vonattal akartam menni Ljubljanába. A szezon kellős közepén kora délután a vasútállomáson nem volt szolgálat. Mikor megy a vonat, mennyibe kerül a jegy, semmi csak sötétség. A jegyet a vonaton kellett venni, nem tudván mennyi lesz, automatából pénzt kell kivenni, de mennyit, fogalmam sem volt, automata csak jó messzire az állomástól, stb. stb. Végén kiderült, hogy csak pár kúna volt, mert csak a szlovén határig lehetett megvenni. Ott leszállás a vonatról, párszáz méter gyaloglás Horvátországból Szlovéniába, másik vonatra fel, ott is jegy váltás, de már szerencsére euróért.

Hasonló dolog, hogy Pécsről se vonattal, se menetrendszerű busszal nem lehet eljutni Eszékre, mert a horvátok megszüntették azt a kevés járatot is, ami volt.

Egyszer majd rájönnek a túristák, hogy érdemesebb messzebb menni, mert még úgy is olcsóbb és a napfény, a víz pont ugyan olyan.

Ez nekem nem öröm, mert szeretem őket, de észhez kellene őket téríteni!

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.06.20. 12:57:21

@VPBA: igen igen, arra gondoltam ... köszi a testközelebbi infót!

a média mindig túloz, igaz!

látom it tmár többen említettétek hogy Ho drága ... én még azt is hozzátenném hogy hideg a tenger és mindig szar idő van

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 13:00:38

@kardio1: Én erről azt gondolom, hogy Albánia azért nem akar belépni az EU-ba, mert nem akarja horrorisztikusra emelni az adókulcsokat. Jelen pillanatban ugyanis ez az ország egész Európában a legkisebb összadózású ország. És ha ez így is marad, akkor itt nem fognak lényegesen drágulni az árak, mert nem kell eltartani egy mérhetetlen állami vízfejet az adókból, mint pl. Horvátországban, vagy Görögországban, vagy éppen Olaszországban. És ez nem színvonal kérdése, hanem annak a kérdése, hogy az EU-s "jóléti rendszer" megbukott-e, vagy sem.

Az olaszok, meg a görögök már sok-sok év óta itt nyaralnak rengetegen, ez sem ok nélkül van... És egyre több horvát rendszámú autót látok az utakon évről-évre, ez sem véletlenül van...
És valószínűleg az sem véletlenül van, hogy 2009-ben Sarandában egy étterem elé ki volt téve egy hatalmas nagy fagyis pult. A feleségem, és az anyósom éppen azon beszélgettek, hogy a rengeteg fajta fagyi közül melyikeket válasszák, amikor a kiszolgáló férfi megszólalt magyarul. Kérdeztük, hogy honnan tud (akcentussal beszélt), elmondta, hogy ő Észak-Horvátországból származó horvát, de gyerekkorában a falubeli magyar nemzetiségű gyerekektől megtanult magyarul is. Majd felnőttkorában éttermet nyitott a horvát tengerparton. Aztán - elmondása szerint - rájött, hogy a horvátországi turizmus lassan meg fog halni, így eladta a horvát éttermét, és beleszállt Sarandában ebbe a parti sétányon lévő étterembe, mint egy albánnak a tulajdonostársa...
Az illető még mindig Sarandában lakik, jól megy az étterme, és nem bnta meg, hogy eladta az éttermét Horvátországban, én kb. 1 hónapja voltam Sarandában munka ügyben, és bár nem mentem be hozzá (mert dolgoztam), de láttam, hogy megintcsak fejlesztettek az éttermen az albán tulajdonostársával.

Egyébként nem mi kértük Ginix-et, hogy megírja az itteni tapasztalatait, hanem a többi kommentelőtársunk, mi csak információkkal segítettünk nekik, hogy minél jobban érezzék itt magukat, ami talán sikerült is, de ezt tőle kell megkérdezni :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 13:17:14

@DavidT: Igazából, hogy most mi van Ho-ban, nem tudom, 5 éve a kiköltözésünk előtti évben voltunk ott utoljára, azt is csak azért, mert nagyon kevés időnk volt a nyaralásra, ezért nem volt érdemes idáig lejönni. Azoknak az infóiból táplálkozunk, akik ott tárolják a hajójukat, és most már ide is szerveznek hajóutakat, illetve akik már visszajárnak ide, de előtte mindig Ho-ban nyaraltak.
Mi mindig a Zadar alatti részen nyaraltunk, Dalmáciában, mert ott kiegyensúlyozottabb az időjárás. Az északi részen soha nem nyaraltunk, pontosan ilyen szempontok miatt. Albánia annyiból jó, hogy van homokos és kavicsos tengerpart is, ha megunja az ember az egyiket, pár óra alatt elmegy a másikra. Meg azért mégiscsak délebbre van Ho-tól, és ez is kiegyensúlyozottabbá teszi az időjárást. Itt pl. október közepéig simán lehet fürdeni, néha még november legelején is. Nekem ami hiányzik, az a sok kis sziget, ami Ho-ban megvan. Itt meg van kb. 5. És szerintem az itteni Riviéra sokkal „riviérásabb”, mint a horvát, az a kis makarskai szakasz nem az igazi.

adg 2015.06.20. 13:35:25

Te: "Kicsit csúnyán szokott nézni a pincér, ha ilyesmit merészelünk kérni."

En: "Soha, egyetlen egy alkalommal sem tapasztaltam, hogy csunyan neznenek, ... Legtobbszor a pincer ajanlotta fel"

Te: "Igen, lehet, de csak azt akartam érzékeltetni, hogy..."

Hát ne haragudj, de nekem ez nem valami szimpatikus hozzáállás. Simán lehet érzékeltetni azt, csak úgy önmagában, valami más lehúzása nélkül, pláne ha esetleg az "lehet", hogy nem is úgy van, legalábbis nem általános.
Pl: "Itt a csodák varázslatos és hibátlan földjén a kedves pincérek kérés nélkül is elcsomagolják a legapróbb, ám annál finomabb morzsákat is." Csak úgy, összehasonlítás nélkül.

Néha a kevesebb több...

adg 2015.06.20. 13:36:28

@VPBA: Hopsz, az előző Neked ment, csak kimaradt a link.

puhacica 2015.06.20. 13:37:23

@DavidT: draga? fene tudja. tavaly ereztuk eloszor draganak, de az mar a masodik nyaralasunk volt azon a nyaron, nyilvan szukebbre huztuk a nadragszijat. a tenger valoban hideg, de olyan tiszta vizet en meg mashol nem lattam. es barmikor mentunk, jo ido volt, eszakon es delen egyarant. sokan nem szeretik egyebkent Horvatorszagot, nem tudom felfogni, miert, mert nekunk csak jo tapasztalataink vannak vele, de mint a te peldad is bizonyitja, lehet ez maskepp is. :)

@VPBA: irok majd privat uzenetet valamikor. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 13:52:17

@adg [Au, Darwin]: Bocsánat, félreérthető voltam. Az „Igen, lehet” arra vonatkozott, hogy igen, lehet hogy mi rossz helyeken jártunk, ahogy Te is írtad.
Az is félreérthető, hogy a magam nevében írtam, hogy velünk Mo-on hogy volt, holott azt akartam érzékeltetni, hogy - mivel ez egy turista szemszögéből megírt poszt - hogy Mo-on valahogy a turistákkal szemben nem érzem ezt a fajta szemléletet a hírekből tájékozódva (lásd lehúzós, horror számlákat kiállító éttermek, a turistának csak azért is többet számlázunk stb., maradék elcsomagolása?), mint ahogy Ginix írta, hogy itt ezt nem tapasztalta, sőt! Abban teljesen igazad van, hogy nem kellett volna belekeverni Mo-ot. Csak tudod, amikor sokszor alaptalanul annyi negatív kritika éri ezt az országot, nagyon sokszor magyarok részéről, és hát mi mégis csak Mo-on éltünk, valamihez hasonlítani kell, ahogyan hasonlítottam Ho-hoz is, mert onnan is van tapasztalatom. De igazad van, nem kellett volna.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.06.20. 13:56:22

@VPBA: @puhacica: Makarska nagyon tetszett nekünk azért :)

megnézni a tiszta vizet tök jó, de mi fürdeni is akarunk :D

és valahogy mindig sikerült esőt kapnunk

az árral kapcsolatban ... hát lehet hogy olyan igényeink voltak amik már sokba kerültek, lehet

most már görögország is drága, az a nagy kedvencünk, meg most már albánia persze :)

csak legalább ha már drága ez is meg az is, görögországban be lehet menni a tengerbe és 1000% hogy nem lesz eső :)

Csodabogár 2015.06.20. 14:01:31

@fhdgy: Mielőtt mennék, alaposan után néznék mi van az egészségüggyel. Bár eddig egészséges voltam, vagyok, de nálam ez mindig is szempont volt.

Zsozé_ 2015.06.20. 14:04:35

@Jani haverja: Sosem értettem ezt a GPS problémát. Tényleg úgy közlekedik a legtöbb ember, hogy gondolkodás nélkül vakon követi a GPS utasításait? Egyébként nem tudom milyen GPS-t használtak, nekem Albániában is rajta volt még a kisebb mellékutca is. Ezen kívül létezik papírtérkép is, de úgy érzem az már nem trendi, cikivé vált.

puhacica 2015.06.20. 14:04:57

@DavidT: furdeni... sokszor mar kek a szam es ugy kell kirancigalni a vizbol, de olyan erdekes a vizivilag! tavaly egy halraj vett korul, az a sokszaz csillogo, ezust kis test, csodalatos volt. es erdekes, de mi meg pont Gorogorszagban aztunk meg es ott volt olyan hullamveres a szel miatt, hogy nem tudtunk bemenni a vizbe. ettol fuggetlenul a legjobb nyaralasunk volt eddig. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 14:11:59

@DavidT: Görögországgal kapcsolatban nekünk annyi tapasztalatunk van, hogy egyik itt nyaralós évünkben átmentünk Korfura, úgy, hogy autóval elmentünk Igoumenitsa-ba, és onnan komppal Korfura. Minimum 2, de inkább 3x-os árakat tapasztaltunk ételben-italban. Szállás árakat nem tudom, mert nem vettük igénybe.

Makarska nekünk is tetszett, bár drágább, mint Ho. többi része. Talán Dubrovnik-kal van egy szinten.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.06.20. 14:21:06

@puhacica: a hullámok jöhetnek ... már ezeréve nem hullámoztam, hiányzik :D

@VPBA: ha Albániával összehasonlításban mondod, igen, sokkal drágább Görögország ... és a szállások is természetesen

azt hiszem Vloraban olyan 30 ojróért szoktunk szállni, 3 ágyas szoba éjszakánként, Görögországban ez legalább a duplája

és Albániában még ezért az árért normál színvonalút kapsz (apartman jellegűre értem), görögországban a színvonal már kicsit kérdéses

viszont a görögországban van a kedvenc tengerpartunk (Lefkada-n, Korfutól eggyel lejjebb)

a másik kedvenc, a havana-i Playa del Este túl messze van sajnos

pasztasuta 2015.06.20. 14:22:04

@puhacica: "olyan tiszta vizet en meg mashol nem lattam" hát gyere Szardíniára cica. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 14:24:59

@Zsozé_: Most már nagyon sokfajta GPS van, a saját információim szerint (rengeteg magyar volt nálunk különböző okok miatt különféle GPS-ekkel) még mindig az IGO a legmegbízhatóbb... :)

Egyébként én is meglepődtem néha olyan embereken, akiknek világosan elmagyaráztam, hogy merre kell menni, táblák is voltak útközben, azt is elmondtam nekik, hogy hol figyeljék a táblákat, ahol egyértelműen ki van írva a helyes útirány, és mégis eltévedtek, mert a GPS-re hallgattak.

Most nem Ginix-ékre gondoltam, hanem másokra, akik csak itt a relatív közelemben bóklásztak, néha egy kicsit egyedül is, és mégis eltévedtek. A csúcs az volt, hogy egyszer valaki elment Elbasan-ba, majd visszajött, és jól leszúrt engem, hogy nem is olyan az út, merthogy tiszta kanyargós, stb. stb. Pedig én előtte világosan megmondtam neki, hogy a ZÖLD "Elbasan" feliratú táblát kell követni, mert az az autópálya, az visz be a 6,5 km-es alagútba, stb. Ő meg a kék "Elbasan" táblát követte, ami természetesen felvitte a hágóra a régi úton...

fhdgy 2015.06.20. 14:39:18

@Csodabogár: Az eü. VPBA szerint normálisan kezelhető dolog. Ebben a hónapban voltam pár napot kórházban, itt Mo.-on. Ezek után már nem érhet meglepetés. A dokival szemben le a kalappal, a többi tré volt.

Csodabogár 2015.06.20. 14:43:55

@VPBA: Nagyon kisétkű vagyok és majdnem minden alkalommal be kell csomagoltatni valamit. Még soha nem néztek rám csúnyán, meg másra se. De Bécsben előfordult, hogy nem csomagoltak, hanem lerakták elém a papirt, csináld magad jeligével.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 14:45:40

@DavidT: Igen, természetesen Albániával összehasonlítva írtam Görögországot. Ugyanaz a gyros tál Igoumenitsa-ban 5 EUR, Korfun 8 EUR volt, Sarandában meg 2 EUR. Pedig Saranda Albánia legdrágább városa.

Igen, a 30 EUR-ós szállás főszezonban teljesen korrekt. Az apartman jellegű, tehát hogy van egy kis konyhasarok pedig tovább olcsósítja, mert az élelmiszerek meglehetősen olcsóak, bár azért nincs olyan nagy különbség az éttermi árak, meg a bolti árak között. Pl. fél literes ásványvíz a boltban 35 Lek, étteremben 50 Lek, és az itt viszonylag drága. A másik dolog, megint csak Ho-ra visszatérve, hogy sokszor a magyarok fals összehasonlítást végeznek, mert ugye az átlag magyar (mi is ezt csináltuk) kajával telepakolt csomagtartóval megy, és végig főz az apartmanban, Albániában pedig sima hotel szobában, konyha nélkül olcsóbban ki lehet jönni, mint Ho-ban főzőcskézéssel. Görögországi helyzetet fentiek miatt nem tudom, nem ismerem az élelmiszer árakat.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 14:53:09

@Csodabogár: Akkor tényleg mi járhattunk rossz helyeken, de mint írtam, inkább egy turista szemszögéből kell nézni a dolgokat, azok után, amit Mo-n sokszor tapasztalni lehet a turistákhoz való hozzáállásban, hogy sok helyen többet számláznak nekik, ha még kérné is, hogy csomagolják el a maradékot, szerintem furcsán néznének. De örülök, hogy vannak jó tapasztalatok is, természetesen nem azt mondom, hogy Mo-on a vendéglátás úgy rossz, ahogy van, csak sokszor lehetett olvasni, hallani, hogyan viszonyulnak a turistákhoz az éttermekben, meg a taxi-nál. Arra próbáltam utalni, hogy itt ilyen nincs, pedig Albániáról sok rosszat lehet hallani, meg ugye elvileg Mo. mennyivel fejlettebb. Úgy látszik, vannak dolgok, amikben van még mit tanulni. Korrektségből legalábbis.

Muscari 2015.06.20. 14:54:34

@kardio1: szerintem lehet egy kis átfedés, de nem sok. Ami viszont vastagon Horvátország mellett szól , azok a csodálatos városok, tele műemlékekkel. Jani haverja írta valamikor, hogy természetesen Albániában is voltak ilyenek, az a rész is a Velencei Köztársasághoz tartozott, csak sajnos lerombolták őket. Ezért van olyan kevés műemlék Albániában.

Ennek ellenére mi is fontolgatjik, amit a Főhadnagy, mert más dolog a turizmus és más, ha valahol el az ember.

enverhoxha85 2015.06.20. 14:54:47

@Jani haverja: Szerintem a görög meg olasz auto többsege alban szarmazasu. De teny, eleg sok olasz meg francia lakoautot is latni. Meg tavaly "rengeteg" lengyelt lattunk... A csehek pedig szeretik "bemotorozni" az orszagot.

fhdgy 2015.06.20. 15:05:39

@Muscari: Mire gondolsz pontosan?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 15:06:39

@enverhoxha85: Régen szinte csak albánok voltak görög, meg olasz rendszámmal (olyanok, akik kimentek ezekbe az országokba élni). De már évek óta rengeteg "őshonos" görög, és olasz nyaral itt. A lengyelek meg gyakorlatilag "megszállták" ezt az országot. Cseh motorosokkal meg már 2007-ben is találkoztunk :)

Csütörtökön voltam Durres-ben, a Hotel Kamomilban találkoztam valakivel (magyar emberrel). Ott már volt egy eredeti svájci család (nagypapa, nagymama, szülők és két kislány), és éppen akkor érkezett meg egy svájci (szintén eredeti svájci) motoros csapat, akik a svájci autórendszám miatt álltak meg ott, és meg is kérdezték a már ott lakó svájciakat, hogy milyen ez a hotel. Mivel azt mondták, hogy fergetegesen jó, és fergetegesen olcsó (értettem a németjüket), ezért aztán azok is megszálltak ott. Megjegyzem, ha a szomszéd szállodák közül szálltak volna meg bármelyikben, az is ugyanígy fergetegesen jó, és fergetegesen olcsó lett volna... :)

Pedig még nagyon előszezon van.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 15:11:50

@Csodabogár: Az ÁLLAMI EÜ ellátás kb. olyan mint a magyar, csak nem nagyon kell hálapénzt fizetni. VISZONT: Fillérekért van magánkórház, gyakorlatilag a magyar hálapénz összegéért itt magánkórházban, szállodai színvonalon kikezelteted magad.
Ha van itteni állami EÜ biztosításod, akkor az itteni állami EÜ biztosító a magánkórháznak is kifizeti a "normádat", Neked csak a különbözetet kell kifizetni. De egyébként rengeteg amerikai és olasz itt kezelteti magát magánkórházakban, vannak olyan EÜ biztosítók, amelyek nemhogy elfogadják az itteni kezelést, hanem még bátorítják is az amerikaiakat erre, kifizetik a rep. jegyet, és még jutalmat is kapnak a páciensek, merthogy a biztosítónak még mindig sokkal, de sokkal olcsóbb, mint mondjuk ha az USA-ban kezelteti ki magát ugyanazon technikai színvonalon az illető.

portugéza 2015.06.20. 15:29:39

@fhdgy: "Pécsről se vonattal, se menetrendszerű busszal nem lehet eljutni Eszékre, mert a horvátok megszüntették azt a kevés járatot is, ami volt."

Ez tényszerűen nem igaz, az utóbbi években szinte folyamatosan volt valamilyen eljutási lehetőség. Amikor a MÁV megszüntette a "veszteséges" (melyik nem az) kishatárforgalmat, akkor népi nyomásra lett buszjárat Eszékre, igaz, csak heti 2 pár iskolajárat. Most meg újra van vonat, 1-2-3 átszállással ugyan, de van. (A buszt ezért meg is szüntették.) A megszüntetett Bp.-Szarajevó vonat is többtényezős a történet, állítólag a bosnyákoknak nem lenne rá újra pénzük.

Ami még érdekes, hogy tavaly novembertől napi több buszjárat van Harkányból Eszékre, Zágrábba, Isztriára, É-Dalmáciába. A baranyai fürdővárost gyakorlatilag bekapcsolták a horvát buszhálózatba, amúgy is létező viszonylatokat meghosszabbítottak Mo.-ra. Ez egyébként zseniálisan egyszerű megoldás.

app.hr/?p=102

Ennek ellenére igaz, hogy Pécsről botrányos az összeköttetés déli szomszédainkkal, nem mindenkinek van autója, vagy nem mindig akar éppen autóval utazni. Kevesen tudják (talán itt a blogon többen), hogy van egy huszon-harmincéves nyugati fiatal réteg (egyetem előtt v. után, vagy csak úgy), akik szívesen utazgatnak a régióban (Balkánon, Kelet-Európában, vonattal, busszal), no nekik Pécs, Eszék és hasonló helyek kiesnek. Pedig jönnének, vinnék a hírünket, költenének is nálunk.

enverhoxha85 2015.06.20. 15:30:12

Összesegeben rengeteget valtozott, fejlödött albania az elmult kilenc evben, amiota en az orszagot testközelböl ismerem. Nem feltetlen az elönyere (lasd. minden szabad területet beepitenek szallodaval, es az h. Rama egy reszet visszabontatja, azugy mar meg sem az igazi). Az orszag varazsa anno meg sokkal nagyobb volt. A fejlödes egy kicsit hatterbe szoritja az "igazi" albaniat. Egyreszröl persze azt kivanom, h albania is felzarkozzon vmikor europa többi reszehez, masreszröl viszont a legszebb az lenne, ha a fejlödes ellenere meg tudna tartani igazi varazsat. Egy gyönyörü orszag, nagyon jo emberekkel. Ahogy egy alban vendegül lat, az sehol mashol nem letezik egesz europaban. Az a szeretet, az a törödes, az a termeszetes öszinte kivancsisag. Ha semmilyük sincs, akkor is mindenüket oda adnak, csakhogy vendegül lathassanak. Imadni valo nep! Az pedig, hogy mit jelent a csalad szo naluk, hogyen "elik a csaladot", azt egy mai magyar ember mar el sem tudja kepzelni! Ahhoz el kell menni albaniaba es meg kell latogatni öket. :)
A magyarok amugy is a kedvenceik. imadjak öket. Talan olyan embereknek is köszönhetöen, mint Hunyadi Janos, Geraldine Kiralyne, vagy eppen Napocsa "Don Quijote" Ferenc:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 15:32:28

@Csodabogár: Ez csak az egyik magánkórházhálózat itt:
spitaliamerikan.com/

Ez amerikai tulajdonú.

Ez pl. egy német magánkórház:
www.spitaligjerman.com/

Ez meg asszem egy görög magánkórház:
www.hygeia.al/

Ez pedig egy olasz tulajdonú magánkórház:
www.salus.al/al/

És még folytathatnám a sort, van még arab kórház, meg ki tudja, hogy még mik. És természetesen albán tulajdonú magánkórházak is vannak. Tirana a kórházak városa (az autómosók, a menyasszonyi ruha kölcsönzők, a kisboltok, az éttermek, és a benzinkutakon kívül... :))

Szóval itt jobb betegnek lenni mindenképpen (ha már egyszer ezt hozza a sors).

2015.06.20. 15:35:58

@Jani haverja: Ha en alban kulugyminiszterium lennek, kuldenek egy csekket csak ugy, annyira reklamozod az orszagot, hogy mar enis majdnem lecsekkoltam (csak a mergeskigyokvannakahegyekben dologgal elbizonytalanitottal :D)

De @Ginixek batrabbak voltak, szoval a jutalek az tuti jar mar nektek. :D

kardio1 2015.06.20. 15:36:18

@VPBA: az biztos, hogy Görögország nem kicsit drágább, mint Albánia. A kontraszt nektek még erősebb, mert messze nem Korfu a legolcsobb tengerpart Görögországban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 15:38:47

@enverhoxha85: Az iszonyat gyors fejlődés sajnos néha hátrányokkal is jár :( Igazad van.

És az írásod többi részével is maximálisan egyetértek.

fhdgy 2015.06.20. 15:43:51

@portugéza: Mostanában mennék Eszékre. Nem találtam se vonatot, se buszt. A valamikori Bp.-Szarajevói vonattal többször is utaztam Eszékre, utoljára 2013 Októberében. 2013 decembere óta nem létezik. Ezzel most nem tudnék utazni. Heti kettő iskolabusz a röhejkategória, azzal sem utazhatok. Ha ezek nem tényszerűek, akkor kérek használható javaslatot. Lehet, hogy a fenti 2013 2012 volt. Szolnokról most úgy mehetnék Eszékre, hogy Szolnok-Bp.-Csáktornya-Eszék. Még jó, hogy nem Vlagyivosztokon keresztül.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 15:43:58

@mojyo: Azt már a feleségem is írta, hogy lassanként igazán be kellene ballagnunk a Turisztikai Minisztériumba egy kis apanázsért... :)

Kígyóktól nem kell félni, csak ha elhagyatott helyeken túrázol. De olyan helyeken sincsen igazi veszély, csak nem lopakodva, hangtalanul kell menni a nagy fűben, vagy a bozótosban. A zajra ugyanis elmennek. És egyébként is csak azok veszélyesek, amelyiknek cikk-cakkos a háta :)
(ezt egy magyar kígyókutató mondta, aki már 10 éve ide jár évről-évre kígyókat kutatni, többek között a balkáni viperát és a görög viperát).

2015.06.20. 15:53:08

@Jani haverja: Jo, akkor nem megyek majd elhagyott helyekre :) De tenyleg igazan jo kepet festetek az orszagrol, tenyleg kerhetnetek mar jutalekot :D

Zsozé_ 2015.06.20. 15:55:02

@Jani haverja: 3 évvel ezelőtt "legbutább" Nokia okostelefon Here térképét használtuk ha kellett. Tényleg minden rajta volt. Ha 3 évvel ezelőtt is rajta voltak a kis utak, utcák akkor gondolom most még jobb a helyzet.

Említették sokan Horvátországot, ami tényleg igencsak drága lett. Viszont az vitathatatlan, hogy a sok apró sziget és a tiszta víz nagyon kívánatossá teszi. Én megértem azokat akik horvátba mennek, mert tényleg szép. A szigeteken pedig nincs olyan tömegnyomor, mint a szárazföldön. A szigetek miatt viszont szinte alig van hullámzás, nem kell kínlódni, hogy szélben bemenj úszni egyet.
A montenegroi tengerparttal az a bajom, hogy szinte mindenhol heringeffektus van, mindenhol napernyő+nyugágy hegyek ameddig a szem ellát. Albániában is ez van a legtöbb strandon. Egyébként sajnos Montenegro is sokat drágult az utóbbi 5-6 évben.

portugéza 2015.06.20. 15:55:07

@portugéza: elírtam, 1-2 átszállással lehet Pécsről eljutni Eszékre, leggyakrabban 2-vel: Villányon, Pélmonostoron át.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 15:57:05

@kardio1: Mondom, nem tudom igazán, nagyon keveset voltunk Görögországban. Azt sem tudom, hogy mennyire vendégszeretőek, vagy mennyivel jár magasabb színvonalú szolgáltatás a magasabb árakhoz, ez inkább egy hosszabb nyaralásnál látható igazán. Akik jártak ott, azok közül viszont többen panaszkodtak, hogy a szennyvízelvezetés nincs éppen a csúcson, többször probléma volt, mert eldugult a WC vagy nem volt meleg víz.
Itt a szállodákban mindenhol angol WC van, és ha van is esetleg probléma néhol mondjuk az áramellátással (bár már egyre kevésbé), azért ezért az árért bevállalható. Bár az igényesebb szállodákban mindenhol van generátor, ezt úgy kell elképzelni, hogy 45-50 EUR-ós szoba reggelivel két vagy három főre főszezonban, ilyen helyeken garantáltan nem lesz probléma, és mellesleg ezek a szállodák elegánsak is, kb. 4 csillagosnak felelnek meg.
Ennek ellenére mindig lesznek olyanok, akiknek jobban fog tetszeni Görögország vagy éppen Horvátország.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 16:04:02

@Zsozé_: Azért itt Albániában lehet találni kevésbé "heringeffektusos" partokat, délen a Riviéra kis falvai pl. ilyenek, de itt északon pl. az új kedvencünk Gjiri i Lalzit (vett is ott egy magyar család apartmant, akiknek mi javasoltuk a helyet, és mi is koordináltuk le az adás-vételt).
De emellett pl. Divjaka környéke sem egy tömött partszakasz.

fhdgy 2015.06.20. 16:09:24

@portugéza: Van vonat Magyarboly és Pélmonostor között???
Igen, tényleg találtam. Reggel 06:30 és 18:20-kor. Hurrá!!! De akkor az elvira.hu miért nem tud Eszék ( Osijek ) ról? Ennyie hülyék? Igen, azok. Mert Pécs-Pélmonostor(Beli Manastir) ról tud.

Minden esetre nagyon köszönöm!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.20. 16:18:31

@Csodabogár:
Nekem még soha nem akarták becsomagolni az ételt. Felháborító.
Lehet azért mert nem hagytam semmit a tányéron?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

fhdgy 2015.06.20. 16:19:51

@portugéza: Tényleg komplett idióták. A bahn.de tudja a Pécs-Eszék viszonylatot, az elvira.hu meg nem. Az ész megáll, lekuporodik és nyakkendőt köt!

Bredpitt Monika 2015.06.20. 16:40:29

@fhdgy: Menj Beratba, ott meg tudunk latogatni. Nagyon tetszik az kep.

Koszonjuk a beszamolot, erdekes volt.
GPS el Albaniaba?????

Bredpitt Monika 2015.06.20. 16:42:21

@Ginix: Neked koszonom a beszamolot ertelemszeruen. Kicsit rovid volt.
En cask a hosszut szeretem.

tnt 2015.06.20. 16:45:27

@fhdgy: most voltam több országban vonattal külföldön és érdeklődtem a Máv-nál az információn telefonon.... erre azt mondta az ürge nagyon segítőkészen, hogy csak a bahn.de-nek higgyek ők is csak azt használják... mint a Bibliát....

portugéza 2015.06.20. 16:46:19

@fhdgy: busz már tényleg nincs Pécsről (csak Harkányból), az iskolajáratokat megszüntették, mert újra van vonat.

A trükk, hogy az elvira.hu-n csak Pélmonostorig kell beírni az utat (Pécsről), tovább már nem "lát" a MÁV rendszere. Onnantól a horvát vasút vagy a bahn.de adja meg a csatlakozást.

Lásd még:
www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/menetrend-viszonylatok

fhdgy 2015.06.20. 16:47:58

@tnt: Nem lehetne a MÁV-ot kiadni gebinbe a DB-nek?

tnt 2015.06.20. 16:52:42

@fhdgy: +1.... :-)

az ügyfélszolgálat és a segítőkészség csillagos ötös... és az ajánlott oldal - bahn.de - is ... azóta is azt használom mindenre.. elvira .... hát szép és jó, de ha 1 MÁV-os ezt mondta amit az előbb már leírtam... én hiszek neki... :-)

fhdgy 2015.06.20. 16:58:04

@tnt: Kedves tnt! Akkor már csak egy kérdésem van: Az országgyűlést nem lehetne kiadni gebinbe a Bundestagnak?

tnt 2015.06.20. 17:11:00

@fhdgy: de itt minden megtörténhet... lehet jobban is működne.. de kevesebb lenne a lopás az tuti...

fhdgy 2015.06.20. 17:15:24

@tnt: Ennek a kiszámíthatatlan Ungarn GmbH-nak egy csapásra rendeződhetne a helyzete! Be szép is lenne.

fhdgy 2015.06.20. 17:34:01

@Bredpitt Monika: Az igazat megvallva, én inkább északra, a tengerpartra mennék. Ennek az a praktikus oka, hogy Horvátország is és Mo. is közelebb lenne autóval. Nekem Szerbia, mint útvonal kiesik, mivel nem tartoznak a kedvenceim közé, nagyon nem. De Albánián belül nincsenek nagy távolságok, mivel a területe kisebb Dunántúlénál, az alakja meg eléggé szabályos.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 17:41:59

@fhdgy: Azért csak vigyázz, mert itt a távolságokat nem km-ben, hanem órában mérik. :) Mo-on 450 km-t tudsz menni kelet-nyugati irányban, itt is tudsz annyit, csak észak-déli irányban. És az 1 napos út. De pl. Theth-ből (az albán Alpokból) nem istenbizony, hogy eljutsz 1 nap alatt délre, mondjuk Leskovik-ba. Szóval minden viszonylagos.
Abban viszont igazad van, hogy ha nem akarsz Szerbián keresztül közlekedni, akkor északon valóban célszerűbb maradni.

fhdgy 2015.06.20. 18:05:08

@VPBA: Köszi az infót.

Ez a majdnem egy nap észak-dél irányban, közel és párhuzamosan a tengerparttal is igaz? Hány km/h-t lehet átlagban számolni?

Muscari 2015.06.20. 18:13:01

@fhdgy: hát nyugdíjas korunkra. Ha nem les, pénzünk Horvátországra, megyünk Albániába :-)

fhdgy 2015.06.20. 18:19:24

@Muscari: Ez időben kb. mikorra várható? Én tényleg szeretnék már jövőre menni. Ha nem kellene sokat várnom Rátok, akkor alakítanánk egy kis magyar kolóniát és élhetnénk mint Marci ( akarom mondani mint Muscari ) hevesen!

Niebur 2015.06.20. 18:29:55

@Jani haverja:
Pontosítanék:
A GPS mindig pontos, néhány méteres pontossággal biztos lehetsz benne, hogy a Föld melyik szélességi és hosszúsági fokkal, perccel és másodperccel meghatározott helyén állsz. Ez ugyanis a műholdak pozíciójától, pontosabban az azoktól mérhető távolságtól függ.
Ha eltévedsz vele, akkor nem a GPS, hanem a készüléken levő térkép (szoftver) a rossz, mégpedig vagy eleve rossz, vagy nem frissített, vagy szándékosan rossz, vagy nem is volt térkép. Albániára valószínűleg az utóbbi kettő vonatkozik.

Stefi Schneider 2015.06.20. 18:30:16

Atyavilag! Miért van 130 komment egy albaniarol szoló poszt alatt??

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.20. 18:32:53

Albánia tengerpartja kb. 400 km. Velipoja-tól Ksamil-ig is kb. 400 km az út.
Ez - ha a parthoz közel mész, akkor kb. 8,5 óra. Ha Fier után elmész a hátsó gyorsforgalmi útra, és a Muzina hágón mész vissza Sarandába, akkor 6,5. Mindezt megállás, pihenő nélkül írtam, és többnyire autópályán vagy gyorsforgalmi úton mész, bár ezek a fogalmak itt egy kicsit mások.

Átlagsebesség: A 110 km-es Vlora-Saranda szakasz 2,5-3 óra, pedig rendes kétsávos újépítésű út, csak "kicsit" kanyargós... És még akkor a tényleg rosszabb állapotban lévő utakról nem is beszéltem, meg az egysávosakról sem, fenn a hegyekben. Ezért mérik az albánok a távolságot órában, mert hogy egyik pont a másik ponthoz képest hány km-re van, annak semmi értelme vagy legalábbis nagyon kevés. És éppen ezért az útvonaltervező programok is mindig tévesen számolják a menetidőt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 18:38:12

@Niebur: Igen, általában a térképek nem a legfrisebbek, itt meg évről-évre új utak épülnek az országban mindenhol, így aztán a GPS-re sokszor nem lehet adni.
A másik az az útvonaltervező programok időbecslése. Hiába mehetsz Te egy úton elvileg 80-nal, ha a kanyarokat csak 30-cal tudod bevenni, és 100-200 m-enként van egy ilyen kanyar... :)

fhdgy 2015.06.20. 18:45:06

@VPBA: @Jani haverja: Jó, akkor úgy veszem, hogy optimista becslés 50 km/h. Ha tankolni is kell közben, meg megállni egyéb okok miatt, akkor 40 km/h? Ezt több órás út esetére gondolom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 18:49:56

@fhdgy:
@VPBA:
Kiegészítés a feleségem mondanivalójához: Tirana-Vlora távolság 140 km, és csak azóta lehet kb. 2,5 óra alatt megtenni, amióta elkészült a Durres-i elkerülő. Előtte is majdnem végig autópálya volt, de akkor 3 óra volt az út. Pedig ez végig sík vidék (albán viszonylatban), tehát egyetlenegy szerpentin sincsen benne, és mint már említettem, majdnem végig autópálya. Csak van egy "kis" forgalom, főleg nyáron, meg hát itt az autópálya fogalma nem teljesen ugyanaz, általában nincsen leállósáv, sokszor körforgalom a kereszteződés (nincsenek felüljáróhurkok), stb., stb.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 18:52:18

@fhdgy: Pontosan. De ez csak a relatív sík vidékekre vonatkozik, valamint az olyan hegyi vidékekre, ahol vagy autópálya, vagy új gyorsforgalmi út épült... :)

Fenn a hegyekben kisebb utakon jó, ha tudod tartani a 20-25-ös átlagsebességet. És még mindig aszfaltutakról beszéltem...

fhdgy 2015.06.20. 18:58:43

@Jani haverja: Értem! Annak idején, 1987-ben voltam autóval Budvában. Ha jól emlékszem a Jandranske Magistrale volt Jugoszláviában a 2-es számú főút, végig az Adrián. Aszfaltos volt, de, de ... voltak kanyarok, hogy 30-40-nel csikorogtak a kerekek. Olyan is volt, hogy egy ilyen kanyarból kijövet satu-fék, mert az úttesten 80-100 bírka, meg kecske feküdt. Szóval valami hasonlóra kell felkészülni? És ezek még ott sem a hegyek voltak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 19:05:14

@fhdgy: Hát itteni viszonylatban egész Horvátország mondhatni sík vidék...
VISZONT: Itt is a sík vidéken él a lakosság kb. 75%-a, és ez tetejében a mediterrán övezet, de ez Albánia területének csak kb. 25%-a. A többi 75% terület ritkán lakott hegyvidék, oda csak kirándulni érdemes menni, vagy ha mondjuk valaki bányamérnök, vagy éppen meg akar venni legelőnek egy fél megyét, és kecskéket-birkákat tartani, vagy hasonló...

De ezen a sűrűn lakott síkvidéki övezetekben viszont jó utak vannak, legalábbis a főutak, de a nagyobb falvakba is rendes út van mindenhol.

fhdgy 2015.06.20. 19:10:39

@Jani haverja: Még egy kérdés, de előtte egy kis bevezető: Amikor 1987-ben mentünk Budvába, az útvonal Eszék-Tuzla-Szarajevó-Dubrovnik-Budva volt. A horvátországi rokonaim kettő dologra nagyon felhívták a figyelmemet. 1. Figyeljek arra, hogy az aszfalt egyre foróbb délen, egyre rosszabbul fognak a fékek. 2. Már pár tíz km.-re a tengertől, arra is figyeljek, hogy nedves út esetén a levegőből kirakodó só miatt közel úgy csúszik az út, mintha jeges lenne.

Akkor a kérdés : ezeket cáfolod vagy megerősíted?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 19:21:41

@fhdgy: A rosszabbul fogó fékeket nem tapasztaltam (lehet, hogy az autók korszerűsödtek azóta), de az út csúszóssága az igaz. Azokon az utakon, ahol már a tenger felől jövő sós levegő úgy kimarta az aszfaltot, hogy már világosabb is, az meg különösen csúszós, itt Tiranában is van néhány ilyen szakasz, pedig 45 km-re vagyunk a tengertől, igaz, hogy lényeges hegy nincsen útközben, csak dombok.

Ginix 2015.06.20. 19:34:19

@Zsozé_: nem tudom, te mikor voltál, mi most májusban és hacsak nem átvágtak egy ezer éves gps-szel, akkor az állításuk szerint legfrissebb egyáltalán nem tartalmazza az újabban épült utakat.

nem, nem ciki használni a papírtérképet, elsőre gps-kipróbál-nem hasznos, majd másnap megvettük a papírtérképet, ami olyan 95%-ban lefedett mindent, ahova mentünk. nem értem, miért gond, h elsőre a gps-t akartuk kipróbálni.

Ginix 2015.06.20. 19:37:38

bocsánat, csak 10 percre volt időm beugrani, gyorsan válaszoltam az elsőre, amit láttam, h választ kíván, holnap jövök megint, most rohanok, szép estét!

Golf2 2015.06.20. 20:22:09

Jò hely lehet,és legalább közel van.A kaják is biztos finomak.És nincs tele menekültekkel mint a görög szigetek Kos stb.

LittleG (uk) 2015.06.20. 20:36:06

@Jani haverja: jé, a húgomat épp nemrég hívták videózni (vagy valami ilyesmit csinálni) Albániába, egy viperakutató túrára... Nagy lenne, ha ugyanaz lenne.
A húgom nagyon menne csak fél a viperáktól...

fhdgy 2015.06.20. 20:49:40

@Jani haverja: Itt vagy még? Lenne kettő gyors kérdésem.

fhdgy 2015.06.20. 21:12:53

@Jani haverja: Említetted azt a fél megyéni bírkalegelőt. 150 ezer EUR-ért mekkora területűt lehetne venni, olyan átlagos helye, átlagos minőségüt?

FOMA 2015.06.20. 21:15:43

@fhdgy: Pécsről - Pélmonostori átszállással ugyan - el lehet jutni Eszékre vonattal, naponta kétszer. Tavaly decemberben indult meg újból a személyforgalom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 21:17:46

@fhdgy: Hát a konkrét árakat azt nem tudom, de az biztos, hogy bazi nagyot... :)

fhdgy 2015.06.20. 21:18:19

@FOMA: Köszönöm az infót, tnt-vel már rájöttünk, hála bahn.de weblapnak. De köszönöm a kedvességed.

FutureFry 2015.06.20. 21:22:46

@fhdgy: Pedig ez a fű zöldre festése Kaliforniában (a szárazság miatt) manapság egy jól menő üzlet. Van aki pedig az astroturf-öt preferálja (bár nem olcsó). Ez egyébként duplán jó téma @mojyo: -nak: mert mondjuk ezek igazi kertvárosi “megoldások”, az astroturf pedig még a női foci VB-n nem igazán nyerte el az amerikai csapat tetszését (sem).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 21:25:18

@fhdgy: De akkor mondok jobbat: Van egy nagyon jó ismerősöm, aki a QKL-ben (itteni Országos Minősítő Intézet) élelmiszeripari minősítési vezető beosztásban van, ő minősíti az élelmiszereket, mondjuk mint Magyarországon az Élelmiszerbiztonsági Hivatal, vagy hasonló. Örökölt Vlora felett van egy hatalmas földterülete (nagyrészt legelő) relatív közel a tengerhez, kb 10 km-re fenn a hegyen, de panoráma az nincs. Viszont a Llogara hágó felé vezető útról van leágazás abba a faluba, és onnan közel van. Ő már régóta biogazdaságban gondolkozik ott, viszont az állami fizetéséből ezt nem tudja megcsinálni, és befektetőt keres.Nem túl sokára nyugdíjas is lesz, de azt nem tudom pontosan, hogy mikor.
Tulajdonképpen szakember.
Ha akarod, összehozlak vele.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 21:26:19

@fhdgy: Nem akarok hülyeségeket beszélni, inkább megpróbálok utána járni, és megírjuk privátban.

fhdgy 2015.06.20. 21:29:25

@Jani haverja: folytathatjuk priviben? Nejed tudja az e-mail címemet. Ha dobsz egy e-mailt, még ma leírom a hírtelen jött ötletemet.

skye8 2015.06.20. 21:30:35

En eddig csupan Dubrovnikban jartam ami Ho-ot illeti, nekem nagyon bejott. Iden Zagreb/Porec/Plitvice lesz, egynapos turakkal megfuszerezve (Rovinj, Pula), Velencebe is szeretnenk athajozni Porec-bol, de az meg eldol. Mindenhol 2 szobas apartmant foglaltam a booking-on, kapeban fogunk fizetni erkezeskor, az arak nagyon kedvezoek.

skye8 2015.06.20. 21:32:31

A beszamolo nagyon olvasmanyos volt koszonet a szerzonek, felkeltette erdeklodesem Albania irant.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.20. 21:36:19

@fhdgy: Írd meg nyugodtan a nejem címére.
De ha nagyon akarod, akkor az info@alfa-kontakt.info címre is írhatod.

fhdgy 2015.06.20. 21:38:09

Már is írom mindkettőre.

FutureFry 2015.06.20. 21:38:10

@fhdgy: Mesterséges fű. Mármint annak egy márkája (de szinonímaként használják).

kardio1 2015.06.20. 22:33:37

@VPBA: En alapvetôen Görögorszàg-pàrti voltam eddig, nekem àltalad emlitett problémàim nem voltak. Innen Görögorszàg elég messze van, van közelebb is tengerpart... Ijabban felfedeztük a Costa Bravât, konkrétan L'Escalât. Ez eléggé bejött. Altalàban nem szàllodàba megyünk, hanem apartmant bérelünk magànszemélytôl. Megnézem, mi van fenn Albàniàbol. Mondjuk innen oda eljutni elég körülményes lenne, valoszinûleg több àtszàllàssal.

kardio1 2015.06.20. 22:36:54

@fhdgy: Nem jàrnàl vele jobban: azt is lehallgattàk az oroszok, Pestrôl meg vsz. a Jobbik jelent...:(

kardio1 2015.06.20. 22:39:13

@VPBA: Mire fhdgy odaköltözik, addigra mindenütt autopàlyàk épülnek arrafelé, amerre neki kell :)

Herr Géza 2015.06.20. 22:55:01

@pasztasuta: Ezt én is aláírom... Nagy H.o. rajongók vagyunk és azt hittem azt a vízminőséget itt Dél-Európában nem lehet überelni, pedig lehet: pl. Szardínián...

Csodabogár 2015.06.20. 23:19:06

@Jani haverja: Elég vicces, hogy a német és az emerikai kórháznak is csak albán nyelvű honlapja van. Nem szándékszom korházba menni vagy ha mégis, inkább nyugat fele mennék, de egy angol nyelvű honlap ma már a minimum. Persze lehet, hogy csak én nem találtam más nyelven mint albánul.

pasztasuta 2015.06.20. 23:52:43

@Herr Géza: bele kell húznunk a promoba, mert már mindenki csomagol, hogy mehessen Albániába. :)

Herr Géza 2015.06.21. 01:24:19

@pasztasuta: Bizony, kell azért egy kis bevétel....... :)))))

M. Péter 2015.06.21. 01:31:06

@fhdgy: Azt tippelem, hogy a Pélmonostor-Eszék vonat már horvát belföldi vonat, ezért nincs benne az elvira adatbázisában.

puhacica 2015.06.21. 04:19:22

@pasztasuta: jol van, miutan felebredek, elkezdek csomagolni. :D

Muscari 2015.06.21. 08:03:34

@Zsozé_: meg egy nagy elonye van Horvatorszagnak: mar 5-6 ora vezetessel elerheto Budapestrol. Egy negytagu csaladnal nagyon nem mindegy, hogy kocsival mesz vagy repulovel. Es igen, a szigetek a legjobbak, ott meg lehet olyan szamaras neniket is latni, mint Albaniaban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.21. 08:12:17

@Csodabogár: Az amerikainak volt régebben angol nyelvűje (ezt konkrétan tudom), én azt hallottam róla, hogy megcsinálták valami más honlapon (más, teljesen független honlapnév alatt), de őszintén szólva nem néztem utána, ha nekünk kellene valamikor, akkor jó az albán is. :).

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.21. 08:24:16

Megneztem a repjegyeket, becsbol, budapestrol, nem talaltam 100 ezer alatt....:-(

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.06.21. 08:26:46

@kardio1: Elhiszem, hogy Görögország is jó hely, biztos, hogy sokan szeretik. Mi Horvátországgal kezdtük, évekig vissza is jártunk, elsősorban a közelsége miatt, bár mi mindig igyekeztünk minél délebbre menni. Nekünk a vége felé az ár-érték aránnyal volt problémánk, és hogy nem igazán voltak kedvesek a turistához. Mire oda jutottunk, hogy nem akarunk többet oda menni, jött Albánia. Időben odajutni autóval kb. annyi, mint Görögország, csak sokkal olcsóbb.
A booking.com-on sok szálláshely fent van egyébként, de a kisebbek, amiből rengeteg van nem nagyon.

fhdgy 2015.06.21. 08:29:08

@M. Péter: Kíváncsivá tettél. Beírtam az elvirának, hogy Linz-Salzburg. Tudta!!! Akkor miért nem tudja a Pécs-Osijek-et? Hogy horvát, igaz, de Linz-Salzburg sem magyar. Emmyit az elviráról!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.21. 08:34:22

@~~Babette~~: Ha a repjegyet Albániára értetted, akkor írok egy egyszerűbb megoldást (feltéve, ha Dél-Albánia a célpont:
Veszel egy fapados repjegyet Korfura, és átkompolsz Sarandába.
A kompmenetrend itt van:
www.ionian-cruises.com/lines.php

Muscari 2015.06.21. 08:57:13

@fhdgy: hogy mikor megyünk nyugdíjba? A férjemnek még 16 éve van hátra, nekem még több. Szóval nem holnap lesz :-))

Muscari 2015.06.21. 08:58:41

@Jani haverja: lehet a kikötőben autót bérelni?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.21. 09:18:56

@Muscari: A kikötő mellett vannak turistairodák, azok foglalkoznak autóbérléssel is.

fhdgy 2015.06.21. 09:21:46

@Muscari: Hát, ebben az esetben nem tudom megígérni, hogy várni tudok Rátok. 16 év múlva már 78 lennék, de nem tartom reálisnak, hogy megérem. Ha hozzászámolom a pluszt, ami Neked még kell, akkor meg már végképp nem.

sasfészkes 2015.06.21. 09:28:31

@Jani haverja:
" fergetegesen jó, és fergetegesen olcsó .."
ez hogy volt németül

portugéza 2015.06.21. 09:28:40

@fhdgy: @M. Péter: Pontosan így van, csak nem akartam írni, mert nagyon belendültek itt a MÁV szidásába (ami sok más szempontból nagyon is jogos lenne). Az Elvirától nem várható el, hogy Isztambulig az összes járatot közölje, csak ami MÁV érdekeltség legalább részben, pl. van magyar kocsi a vonathoz csapva. Fiuméba pl. van közvetlen kocsi a Keletiből nyáron, benne is van szépen az Elvirában.

(Azt már csak halkan írom, hogy Szolnokról n+1 helyett 2 (kettő!) átszállással is el lehet jutni Eszékre, Szabadkán/Újvidéken keresztül, busz közbeiktatásával, igaz, ez drágább, és utálja a szerbeket.)

portugéza 2015.06.21. 09:29:47

@fhdgy: A Linz-Salzburg-ot azért tudja a magyar elvira, mert azok a vonatok Budapestről indulnak. Amit úgy tüntet fel az elvira, hogy Bécs Westbhf-tól indul, ott is van budapesti vonatrész (lásd menetrendek), ezért szerepel a magyar rendszerben. (Bár a magyar vonatrész nem megy teljesen végig a svájci végállomásig, ez tény.)

Ha megnézed a bahn.de-t, ott vannak olyan Linz-Salzburg járatok, amik az elvirán nem szerepelnek! Mivel nem magyar érdekeltségű vonatok.

Értem, hogy megcsömörlöttél az országtól, de igazságtalanul ne rúgjunk már bele mindenbe, ami magyar. Csak azért, mert nem értesz valamit, nem vagy tisztában vminek a működésével. Én sem véletlenül olvasgatom a Határátkelőt, elkészülök innen előbb-utóbb, de azért ne keressünk a kákán is csomót.

Régebben volt itt a blogon egy Ausztriából hazatért hozzászóló, aki annyiszor leírta, mennyire zavarja a vodafonos telefonján kapott kéretlen reklámhívások, hogy egy idő után megírtam neki: elég egy e-mailt küldeni a Vodafone ügyfélszolgálatra (név, telszám, szerződésszám), és nem adják ki többet a számát harmadik félnek. Ennyi. Max. fél perc megírni egy ilyen emailt, ingyen is van, egyszerű is. Ilyenekért még nem kell kivándorolni. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.21. 09:42:26

@sasfészkes: Most nem tudom visszaadni, mert egyrészt hosszabban mondták, másrészt meg a család férfitagjai fent voltak az emeleten, és az erkélyről ordibáltak, a motorosok meg lent voltak, és onnan ordibáltak :) Mindenesetre nagyon-nagyon dicsérték mind az árakat, mind a szobát, mind a reggelit. Ez mondjuk 30 EUR/2 fős szobánál érthető is :)

Szóval a beszélgetés jóval hosszabb volt, én csak rövidítettem :)

fhdgy 2015.06.21. 10:26:52

@portugéza: Hogy mi tartozik a MÁV-hoz és mi nem, nos erre csináltam egy tesztet: beírtam az elvirába : Hamburg-Zürich, lőn csoda, kettő is:

1. Lett találat
2. De csak négy találat volt. Ezt nem tudtam elhinni.

Kérlek a logikád alapján magyarázd meg ezt!

Kéretlenül is segítek: elvirácska szerint úgy mennek a dolgok, hogy elindulsz Hamburgból, elvonatozól Budapestig, majd Bécsen és Salzburgon keresztül megérkezel Zürichbe. Mindez röpke 25 óra 52 perc alatt. Egyszerűen fantasztikus.

A bahn.de ehhez képest pocsék. Szerintük elindulsz Hamburgból és megérkezel Zürichbe. Hogy mi az isten csodájáért tart ez nekik zirka 8-9 órába, el sem tudom képzelni, amikor a MÁV ezt már majdnem 26 óra alatt is tudja teljesíteni.

M. Péter 2015.06.21. 11:15:16

@fhdgy: A Hamburg-Bp és a Bp-Zürich vonalakon van közvetlen vonat, ezekről tud az elvira, és össze tudja őket kombinálni. Bizonyos Bécsből induló vagy oda érkező csatlakozó vonatok is benne vannak az adatbázisban, ha az ember Berlinből Frankfurtba akar menni, akkor elég Bécs felé kerülnie. :)

portugéza 2015.06.21. 11:26:20

Részemről az utolsó reagálás.

Senki, sehol nem mondta, hogy az Elvira összeurópai nemzetközi menetrend kereső lenne. Ha olyan külföldi célpontokat írsz be, ahová véletlenül megy Mo.-ról is megy vonat (pl. Hamburg és a Keleti pu. között), akkor a szerencsétlen rendszer megpróbálja (többnyire Bp.-en keresztül) összerakni az utat.

Hidd el, a bahn.de sem mindig a legrövidebb utat rakja össze, lásd Szolnok-Eszék viszonylat Csáktornyán keresztül, a saját példád! Mégsem szidod a német vasutat.

A slusszpoén: a horvát vasút keresője [ www.hzpp.hr/ ] sem látja Pécset (Pecuh v. Pecuj néven sem), pláne Hamburgot vagy Zürichet! A horvátokat miért nem szidod?

Ne hasonlítsunk már egy dedikáltan nemzetközi keresőt (bahn.de), amit a német vasutak értékesítéssel és utazásszervezéssel (!) foglalkozó leánycége üzemeltet, egy nemzeti (magyar, horvát, stb.) vasúttársaság rendszeréhez. Alma vs. körte. Elismerem, ha valaki nem tájékozott a nemzetközi vasútvonalak keresésében, elsőre azt hiheti, csak az van, amit az elvira mutat. Én is annak idején magamtól bukkantam rá a neten bahn.de-re, mert láttam, hogy az elvira nem erre való. Részemről téma lezárva.

fhdgy 2015.06.21. 11:32:59

@M. Péter: portugéza finoman ( tényleg nem vettem zokon ) kritizált, hogy a kákán is csomót keresek. Nem, ez nem az volt, én csak vigyorogtam, de kínomban. Ha EU tagok vagyunk már 11 éve, akkor legyünk már végre EU tagok vagy, ha nem tudunk azok lenni, akkor felejtsük el! Olyan nagy kérés ez?

Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mennyi kétszer kettő, ne vágjam rá meggyőző módon, hogy öt, ha én sem tudom. Becsületesebb ( bár kínos ) azt mondani, hogy bocs, én sem tudom. Tehát, ha az elvira nem tud korrektül tájékoztatni, akkor elvárnám, hogy legalább ne tájékoztasson félre.

A MÁV-nak lenne egy nagyon egyszerű javaslatom: vegyék meg a bahn.de menetrendi adatbázisát, on-line karbantartással, a szükséges dolgokat magyarítsák és uzsgyi!

Én előnyös helyzetben vagyok, mert majd hét évet éltem Németországban, így tudom használni a bahn.de-t, de nem mindenki tud annyira németül, hogy ezt megtehesse.

fhdgy 2015.06.21. 11:51:21

@M. Péter: potugéza maga részéről lezárta, befejezettnek nyílvánította a diskurzust. Szíve joga, részemről semmi gond, így már csak Neked írom: Ha a MÁV kérné, tudnék csinálni egy magyar nyelvű felületet a bahn.de-hez. Roppant egyszerűen tudná utána használni egy magyar is, aki csak magyarul tud.

Egy dologért mégsem vállalnám, azért mert korábban megesküdtem, hogy magyar állami cégnek soha többet nem dolgozom. Hidd el, nagyon komoly okom volt erre.

A vezérhangya ettől még elindult! Szerinted a Deutsche Bahn kiröhögne, elküldene hűvösebb éghajlatra, ha nekik ajánlanám fel ezt a magyarítást?

portugéza 2015.06.21. 13:07:21

@fhdgy: ezek már konstruktív ötletek. Azt is jobban értem már, milyen szakmai kifogásod volt az elvira ellen, egyszerű felhasználóként én pusztán megtanultam, mire jó és mire nem. Furcsa volt, miért kérsz rajta számon olyasmit, amit n darab másik nemzeti vasúti kereső sem tud.

A bahn.de magyarítása jó ötlet, sok sikert (komolyan). A magyar felület egyszerű fordítási feladat lenne, mint ahogy van már angol, cseh, stb. menüje is. Ehhez a MÁV-nak nem lenne köze.

Egy közösen üzemeltetett kereső nagyobb falat, pl. ki értékesítené mondjuk a Hamburg-Bp. és egyéb közös jegyeket. Az elvira úgy látom naprakész a Mo.-i fennakadások, késések kijelzésében (az IC-k esetében legalábbis), ezt jó lenne becsatornázni a bahn.de-be. Plusz a bahn.de Magyarországon belül nem mindig a legracionálisabb útvonalat adja meg (tapasztalat, konkrét példa most nem jut eszembe).

fhdgy 2015.06.21. 13:37:27

@portugéza: Bocs, én nem csak utasként, hanem programozóként is nézem az ilyen és hasonló oldalakat.

Amit a magyarításból egy ember vállalhat, az csak és kizárólag a legszűkebben vett menetrend. Szakmailag viszont nagyon felemás megoldás lenne.

Az igazi az lenne, ha vasúttársaságok között megfelelő informatikai együttműködés jönne létre. Ahogy a szerelvényeket tudják mozgatni egy idegen pályaszakaszon, az adatoknak is megfelően áramlania kellene.

Biztos vagyok benne, hogy most is van ilyen adatáramlás, csak egy kicsit "korcs". Nem hinném, sőt kizártnak tartom, hogy DB a magyar papír alapú menetrendekből prüntyőkézné be az adatokat.

Bizonyos körű adatbázisokat frissítéssel kell, hogy megkapják. Ezt kellene magasabb szintre emelni.

Ez meg már messze túlmutat egy programozó lehetőségein.

Muscari 2015.06.21. 14:56:41

@fhdgy: ugyan már, több optimizmust :-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.21. 16:30:17

@Jani haverja: ugy sem jon ki olcsobbra, esmeg macersabb is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2015.06.21. 18:33:55

@~~Babette~~: Véletlenszerű időpontra (júl 12-17) főszezonra repjegyet én is csak éppenhogy 100.000 Ft alatt találtam most.

Korfura nincsen valami nevetségesen olcsó repjegy?
Fapados, charter, vagy ilyesmi.
Merthogy a kompjegy (retúrban) még főszezonban is 46,6 EUR, ami 310 Ft-tal számolva is kevesebb, mint 15.000 Ft.

A kompolás egyébként nem macerás, sok ismerősünk volt már Sarandában repülő-komp párosítással.

Magánvéleményem szerint viszont Magyarországról a legjobb ide autóval jönni, igaz, hogy az meg jónéhány óra, a legrövidebb Koszovón keresztül, úgy Budapest-Durres kb. 12 óra, de ahhoz, mint már írtam, útlevél is kell, meg személyi is kell. A többi útvonal kb. 15 óra (Budapest-Durres viszonylatban), és elég egy sima magyar személyi is..

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.21. 20:10:21

@Jani haverja: 30ert lattam.
de
Hozzajon az autozas a repterre, az 500 km, a repteriparkolas,
Aztan a korfui repterrol a kompkikotobe,
plusz az albaN aUtoberles.

Szoval tenyleg autoval lenne a legjobb, de az 1200 km, az szamomra egy tragedia egyhetes nayaralashoz, ket kutyaval.

Ja es hat repcsivel a kutyakat se vihetnem, tehat az absz kiesik.

Ginix 2015.06.21. 20:16:24

@skye8: @Bredpitt Monika: @mojyo: köszönöm, a kedves szavakat:) kígyóról nem is hallottam (szerencsére), hosszabb volt, de megkurtítottam, nem akartam túlburjánzani.
@diggerdriver: köszi, és remélem, azért nemcsak muszájból tetszett:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.06.21. 20:31:32

@Ginix:
Persze hogy nem, csak vicc volt.
Nagyon tetszett.

fhdgy 2015.06.21. 21:47:22

@Határátkelő: Lenne egy jobbító szándékú javaslatom. Egy-egy poszt megjelenésének időpontját a szerzővel előzetesen egyeztetni kellene.

Laci és Ginix posztjánál is a hozzászólásokban nagy igény mutatkozott arra, hogy a szerzőt menetközben is lehessen kérdezni.

Erre a kommentelők igéretet is kaptak a szerzőktől, de kiderült, hogy majd "holnap" vagy "holnap után". Én türelmes voltam, megvártam a "holnap"-ot is, meg a "holnap után"-t is, de azt tapasztaltam ma, hogy ez mára már nagyon leült, okafogyottá vált.

Úgy látszik, az internet már csak ilyen, ma felkap, holnapra meg már el is felejt.

Ez egy ilyen, "azonnal, de rögtön" világ.

Azonnal és rögtön van igény, holnapra meg már minden lecseng.

Ha a szerzővel egyeztetett időpontban jelenne meg a poszt, akkor nem fordulna talán elő, hogy idő hiányában nem tud reagálni.

Határátkelő 2015.06.21. 21:56:52

@fhdgy: Hosszú évek óta minden egyes poszt előtt egyeztetve van a szerzővel a megjelenés. Igaz, sokszor csak előző este (mert így hozza az élet), de mindenki tudja, mikor jelenik meg a posztja.

Viszont azt is el kell fogadni, hogy nem mindenki tud vagy akar beszállni a kommentelésbe, van, akinek elég annyi, hogy kiírta magából, vagy nem akar regisztrálni, vagy egyszerűen csak nem akar jelen lenni. Ezt is el kell fogadni.

Szóval köszi a javaslatot, de nyitott kapukat döngetsz. Én is jobban örülök, amikor itt van a szerző, mert rengeteg félreértésnek, találgatásnak elejét lehet venni ezzel. De hát senkit nem lehet kötelezni rá.

fhdgy 2015.06.21. 21:58:55

@Muscari: Persze, igazából azt szerettem volna írni, hogy nem vagyok abszolút biztos abban, hogy megérem a 178-at. Így csak kevesebb mint 100 év maradna arra, hogy élvezzük a nyugdíjas napjainkat. Akkor meg azt kaptam volna, hogy ennyire optimistának meg talán még sem kellene lenni???

A valóság meg most a következő: nincs okom nagyon panaszkodni az egészségemre, egész jól érzem magam, de 17 éve volt már egy szívműtétem. Ez alatt az idő alatt valamilyen szinten megtanultam ezzel együtt élni, nincs is probléma, de elfogadom azt is, hogy ez a 17 év nagy ajándék volt, tényleg az volt. Arra is volt időm, hogy megbarátkozzam azzal a gondolattal, hogy nem vagyok esélyes arra, hogy 178 évig éljek.

fhdgy 2015.06.21. 22:10:50

@Határátkelő: A lényeget értem. Meg is értem.

Aki nem akar a megjelenéskor együtt élni a posztjával, az nem akar és kész. Aki viszont résztvenne benne, annak a mai rohanós világban tényleg nem elég csak az előző nap tudnia a megjelenésről. Sajnos, ez is tökéletesen érthető. Hogy nehéz összehozni időben az egyeztetést? Sajnos ez is igaz.

Amiért felvetettem a problémát az az, hogy Laci posztjával kapcsolatban számomra érthetetlen hullámverés volt. Igéretet kaptunk Lacitól, hogy válaszolni fog a kérdésekre. Ettől azt reméltem, hogy lecsillapodnak a hullámok, helyükre kerülnek a dolgok.

Mára tényleg lecsillapodtak a hullámok, a vihar igazából elült magától, mára az internet népe már talán nem is emlékszik rá.

Szinte széttéptek egy embert azok a hullámok, ma meg már igazából mindenkit hidegen hagy.

Szomorúan kérdezem magamtól, gogy csak egy vihar volt a biliben? Nekem szomorú lenne, ha igazam lenne.

Határátkelő 2015.06.21. 22:29:20

@fhdgy: Azért az, hogy "széttéptek egy embert a hullámok" szerintem erős költői túlzás. Én próbáltam követni a hozzászólásokat, voltak kérdések, volt kritika is, de mindig van. Azért ez a széttépéstől szerintem elég messze van - legalábbis ami az internetet illeti.

fhdgy 2015.06.21. 22:36:41

@Határátkelő: Lehet, hogy költői túlzás, de annak fényében mégsem, hogy jó páran olyan embert pocskondiáztak, aki azt nagyon nem érdemelte meg. Mi lett volna, ha csak egy kicsit is rászolgált volna?

Vagy csak megszokott volt, mint egy focimeccen a B közép?

Jót balhéztunk. Hogy a foci milyen volt, az eredmény mi volt, nem tudjuk, mert arra nem volt időnk! De tényleg jó balhét csináltunk!

Határátkelő 2015.06.21. 22:44:19

@fhdgy: Kérlek, ezeket a pocskondiázó kommenteket (a megjelenés idejével együtt) küldd el nekem a hataratkeloKUKAChotmail.com-ra (hogy ne offoljuk itt szét teljesen ezt a posztot), és megnézem. Kritikus hangokra emlékszem, pocskondiázásra nem. Kösz szépen! (Kérésem abszolút komoly!)

fhdgy 2015.06.21. 22:52:06

@Határátkelő: Figyelj, Te magad is sokszor írtad, hogy kiszedtél hozzászólásokat. Több olyan hozzásszólás bennmaradt, amiben egyszerűen hazugsággal vádolták a szerzőt, több olyan hozzászólás volt, aki kamunak nyílvánítottak a posztot. Mi kell még?

Laci helyében, ha lett is volna honvágyam, most a sok ilyen hozzászólást iró emberkének megköszönném, hogy "köszi, hogy segítettek! Tökéletesen elmúlt!"

Késő van, talán, legalább mára, nyugodjunk le, nyugodjunk el!

Ginix 2015.06.22. 09:50:09

@enverhoxha85: köszönöm:)

@fhdgy: elnézést, de a hétvégém teljesen be volt táblázva és valóban 1 nappal előtte már tudtam, h mikor jelenik meg a poszt, de akkorra már megvolt a programom, sajnálom. ráadásul nincs okostelóm sem.
szerintem tényleg nem egyszerű egyeztetni, mert szerintem nonszensz lenne hetekkel előre egy egész napi programnak betáblázni egy ilyet, ugyanakkor én is szívesen válaszolgattam volna folyamatában a kérdésekre.
ha bármi van, ami érdekel és más szempontból is hallanád, nagyn szívesen válaszolok bármilyen kérdésre akár itt, akár emailben:) szerintem továbbra is nagyon izgalmas, hogy oda akarsz költözni!!!

fhdgy 2015.06.22. 10:32:55

@Ginix: Nincs miért elnézést kérned. Amin egy kicsit elméláztam, az csak annyi volt, hogy többen igényelték volna, hogy kérdéseket tehessenek fel, de nem jött össze, az ismert, általad is leírt okok miatt. Mire már tudtál volna válaszolni, addigra meg valahogy alábbhagyott a kíváncsiság. Nekem igazából csak egyetlen kérdésem van, de lehet, hogy olyan választ várnék valahol a lelkem mélyen, ami a Háború és Békével vetélkedik. Vagyis a kérdés egyszerű, de a válasz .. hát az valami másik kategória.

Mit tudsz mondani nekem, aki kacérkodik azzal, hogy odaköltözzön?

Csak ennyi a kérdésem :-)

Ginix 2015.06.22. 11:40:09

@fhdgy: írok mélt, jelezz majd, ha megkaptad, 1-2 órán belül meg kéne, h érkezzen.

fhdgy 2015.06.22. 11:52:52

@Ginix: Rendben! Előre is köszönöm!

Ginix 2015.06.22. 15:00:53

@Zoole[uk]: köszönöm:) és elnézést, hogy rosszul írtam a nicked, tényleg nem akartam!

enverhoxha85 2015.06.24. 17:47:49

Lelőttek egy rendőrtisztet és másik kettőt megsebesítettek fegyveresek a dél-albániai Lazarat nevű faluban.

www.top-channel.tv/lajme/artikull.php?id=302603#k1

Tankó Shqau Noémi 2015.09.21. 16:24:40

Letezik koktel Albaniaban! Igaz hogy Nagyon ritka, eddig egyetlen helyen talaltam :)
ahol a koktel keszito srac kulon oda jott megketdezni, hogy milyet es hogy Szeretnem .... ezutan kaptam egy olyan hatalmas mango koktelt hogy majd nem 1 oraig ittam :D Nagyon finom volt,kozben meg oda jott 2 szer a srac erdeklodni hogy izlik -e.....
Vegul kaptunk ajandekba egy eheto koktelt ( ilyen dzsemszeru szeru dolog)
Emlekezetes koktelizas volt :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása