oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. május 25. 06:47,  Tizenkilencre lapot húzva 167 komment

2015. május 25. 06:47 Határátkelő

Tizenkilencre lapot húzva

„Kiléptem a kényelmi zónámból” – írja a mai poszt szerzője, Eszter, aki jelenleg óvónőként dolgozik az ausztriai magánóvodában. Írása a Magyarország és én pályázatra érkezett, bár tulajdonképpen lehetne a címe Ausztria és én is. :)

Szavazni most is a poszt végén és a Facebookon lehet.

ovoda_filckr_com_woodleywonderworks.jpg(fotó: filckr.com / woodleywonderworks) 

„A történet ott kezdődik, hogy 2006-2010-ig az akkori kormánynál dolgoztam, mint tanácsadó. Uniós pályázatokban segítettem a vállalkozókat, non-profit szervezeteket és önkormányzatokat. A kormányváltás után természetesen munkanélküli lettem.

Két diplomám van, egy óvónői, illetve Gödöllőn végeztem az Agráregyetemen gazdasági agrármérnök szakon. Küldözgettem szorgalmasan az önéletrajzomat millió-egy céghez, de miután meglátták, hol dolgozom, szóba se álltak velem.

Még voltak kiírva pályázatok addig írtam őket, így volt némi bevételem. De aztán pályázat se volt kiírva, ha még is megjelent egy-egy, azoknak már megvolt a gazdája.

Közben a középső fiam elvégezte az iskolát és ment volna egyetemre. (Három fiam van 17, 23, 27 évesek) Két megoldás volt: vagy fizetem a tandíjat, amire nem volt anyagi lehetőségünk, vagy aláírja a röghöz kötést és még száz évig velünk lakik, mert a fizetéséből nem tud önálló életet kezdeni.

Én már akkor jártam egy éve némettanárhoz hetente kétszer, mert már gondolkodtunk a költözésen. A párom osztrák üzleti partnere segítségével 2013-ban az óvónői diplomámat honosíttattam Ausztriában.

El is kezdtem állást keresni. Az első állásinterjún már meg is kaptam az óvónői munkát, de hosszas keresgélés után se találtunk albérletet. Így ugrott a munka. De nem adtuk fel. Újabb egy évig jártam némettanárhoz, ami persze rám fért. Újra hetente kétszer és tanultam otthon is minden áldott nap.

Némi készpénz és hatalmas lelkesedés

2014-ben a fiam beadta jelentkezését a bécsi egyetemre. Elment felvételizni, felvették. És 2014 őszén, pontosan szeptember 30-án bepakoltunk a kocsiba én és a fiam, és azon a szép napsütéses őszi hétfő reggelen belevágtunk életünk eddigi legnagyobb kalandjába.

Elindultunk némi készpénzzel és hatalmas lelkesedéssel, se lakás, se munka. Két hétig Mödlingben laktunk egy Ferienwohnungban, ami cirka 25 m2 volt és 50 euró egy éjszakára.

Két hetet adtunk magunknak, hogy lakást találjunk és közben küldözgettem és hordtam mindenfele az önéletrajzomat. Eltelt másfél hét és se lakás, se munka. Szerdán délután mondtam a fiamnak, hogy másnap csütörtök este megyünk haza, ha addig nincs lakás, nem jövünk vissza, mert ezt az 50 euró/éj szállást nem tudom sokáig finanszírozni.

A történethez hozzátartozik, hogy a barátnőm adott kölcsön 3000 eurót, amivel elindultunk. Még jobban rákapcsoltunk a keresésre, hiszen cirka 24 óránk maradt.

Közben kiírtam a Facebookra is, hogy kicsi lakást keresnénk sürgősen. Aztán egy hirdetésben talált lakást elmentünk megnézni. A lakás aranyos volt, de csak fával kicsi kályhába lehetett fűteni és ahhoz képest nem volt olcsó, de végső megoldásnak megtartottuk.

Ház az utolsó utáni pillanatban

Késő este értünk haza, mikor is a Facebookon már várt egy üzenet, Schwechaton kicsi ház, érdekel-e. Írtam igen és megadtam a telefonszámom. Eljött a csütörtök, én reggel egy állásinterjúval kezdtem, majd délután megnéztünk még egy lakást, ami szörnyű volt és jött a telefon Schwechatról.

Hazafelé menet megnéztük. Kicsi, aranyos, kertes házacska. Gázfűtés, szépen berendezett konyha, kedvező bérleti díj. Rábólintottunk, egy magyar srác költözött ki és maga helyett keresett új bérlőt. Adtunk 500 eurót, hogy nekünk tényleg kell, azzal a lehetőséggel, hogy se 500 euró, se lakás.

Szombaton telefonált, hogy beszélt a tulajjal és mehetünk. Így hétfőn reggel már volt hová menni, maradhattunk. Nagyon örültünk, mert nagyon szeretjük Ausztriát. Jött az álláskeresés, nem volt könnyű, de megoldódott. Óvónőként dolgozom egy magánóvodában.

Közben kijött a legidősebb fiam is, a legkisebb még Magyarországon jár gimnáziumba és miután olyan jól sikerült iskolát választanunk, hogy imád oda járni, ezért úgy döntöttünk, hogy érettségizzen ott le és majd utána jön utánunk. Majd ősszel azért kijön és néhány hónapot jár itt is gimibe, hogy a némettudása csiszolódjon, egyébként német tagozatra jár. Már tudatos volt a választás.

Nem jutottunk előre

Az, hogy kijöttünk az egyetem miatt, csak egy indok volt a sok közül. Láttam és látom, hogy Magyarország nagyon rossz irányba halad, az ország rohamosan szegényedik, miközben egy vékony réteg erőteljesen gazdagodik.

Mi egy középosztálybeli értelmiségi család vagyunk, dolgoztunk és azt láttuk nem jutunk előre, pedig semmilyen hitelünk, tartozásunk nem volt. De nem, hogy nem jutunk előre, inkább csúsztunk mi is lefele. És nem éltünk fényűzően, de az mindig nagyon fáj, ha le kell mondani az addig megszokott életről.

Frusztrált az emberek elszegényedése, hogy ha kimentem az utcára csak megkeseredett, szomorú embereket látok. Nem láttam a kiutat a gyermekeim jövőjét csak a jelenlegi hatalom politikai gőgjét, harácsolását. Én nem ilyenen életet akarok élni, csak ez volt akkor biztos.

És azon a bizonyos napsütéses őszi reggelen elindultunk és kártyás nyelven szólva lapot húztunk 19-re és bejött.

Nyugodt, kiegyensúlyozott élet

Most ha kimegyek az utcára mosolygós embereket látok, akik jókedvűek, segítőkészek, befogadóak. Olyanokat, akik rád mosolyognak a metrón és beszélgetnek veled. Ha megyek vásárolni, az eladók aranyosak, készségesek, udvariasak. A metrón az ellenőr is teljesen normális, nem bunkózik, nem paraszt, korrekten végzi a munkáját, de ezt bárkire elmondhatom.

Óvónőként dolgozom és kijövök a fizetésemből, meg tudom venni a jó minőségű élelmiszert, hó végén is simán nagybevásárolok, járok kozmetikába, fizetem az albérletet, a rezsit.

Mindig tudok venni valami apróságot a lakásba, amivel még lakályosabbá teszem, vagy csak szükség van rá. Nyugodtan, kiegyensúlyozottan élek, amit Magyarországon nem mondhattam el magamról.

Most még havonta haza járunk, mert a család egy része ott van, kisfiam, anyukám. Igaz havonta egyszer ők is jönnek, így kéthetente látjuk egymást. De nem szeretnénk, nem akarunk visszaköltözni, sem én, sem a gyerekek. Ha a kisebb leérettségizik, akkor már nem kell annyit haza járni se. Nekünk már itt Schwechaton van otthon.

Sok-sok könny és hatalmas erő

Egy szóval se mondom, hogy 47 évesen olyan vidám dolog új életet kezdeni egy idegen országban. Nagyon nehéz, nehéz ott hagyni a szeretteidet, akik nagyon hiányoznak és csak Skype-on tartani a kapcsolatot. Otthagyni egy bejáratott életet, a barátokat, a nagy házat.

Beköltözni harmadmagaddal 42 m2-re, nem könnyű, sok-sok könny és hatalmas erő kell hozzá. De megéri, megéri az a minőségi élet, ami itt vár. Én a 42 m2-es házikómat semmilyen magyar villával el nem cserélném.

Honvágyam egy percig sem volt és most sincs. Még ha túró rudi nélkül kell leélnem további életem, akkor sem, mert nem hiányzik. Hiszem és tudom, hogy ez a 2-3 év gyorsan eltelik, mire egyesíteni tudom újra a családom és a gyermekeim egy szabad országban élhetnek, ahol csak rajtuk múlik, mit hoznak ki magukból.

Utálom azokat az embereket, akik azt mondják, hogy milyen jó neked, bezzeg ő. Akkor elmesélem, hogy én miként csináltam és a lehetőség neki is adott és akkor jönnek a kifogások, neked könnyű, te más vagy, de én... és most órákig sorolhatnám.

Nekik üzenem, nem, nekem se könnyű, de hoztunk egy döntést, felálltam a fotelból, kiléptem a kényelmi zónámból és megyek, dolgozom az álmomért, mert tudom, hogy megéri és akkor már tényleg könnyű lesz.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Ausztria Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr827488614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muscari 2015.05.25. 16:22:30

@tanato: tanato, senki nem lesz kitoloncolva, nem tudom, ezt miből szűrted le. Az újonnan jövőnek nehezebb lesz, meg akik csak most jöttek, azoknak is.

Nem csak K Európa létezik, rengeteg spanyol, olasz, görög stb is dolgozik itt. Ha mindenlit kitoloncolnának, aki nem állampolgár vagy permanent resident, akkor több millió dolgozót kéne elküldeni. Komplett iparágak dőlnének össze, a vendéglátás, eü, az összes szálloda bezárhatna meg a kijáró ápolós cégek is. Ez képtelenség.

M. Péter 2015.05.25. 16:23:46

@pappito: A brit választójogi törvény szering a brit, ír és nemzetközösségi állampolgároknak teljes körű választójoga van. (Írországban az ott élő brit állampolgároknak szintén szavazhatnak az ír parlamenti választásokon.) Elvenni az emberektől a meglévő választójogukat nem lenne fair, legfeljebb azt lehetne bevezetni, hogy egy bizonyos dátumon jogosult szavazni, az jogosult marad, aki viszont nem, az a nemzetközösségi állampolgársága alapján már nem kap szavazati jogot. Az uniós állampolgároknak az EU írja elő az európai parlamenti és a helyi választásokon a választójogot. Egyéb választásokon és népszavazásokon pedig egyedi alapon lehet dönteni arról, hogy szavazhassanak-e, vagy sem.

firg_firg 2015.05.25. 16:30:12

@Herr Géza: lakaskiadasnal elsok a helyi erok aztan a hasonloak (ertsd europaiak feherek) aztan a tobbi arab torok neger stb. Nem feltetlenul fajgyulolet miatt hanem csak mert hasonloBBAK kulturalisan es kinezetre

Hogy az atlag angol hogy gondolkozik azt nem tudom a volt gyarmatok lakosai kozott azert nem hiszem hogy egy feher ausztralt kanadait ugyanugy kezelnek mint egy indiaiat. Volt gyarmat ide vagy oda.

Muscari 2015.05.25. 16:33:37

@Dragonlady (Bp, Hun): jó a kérdés, én is várom a választ!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.25. 16:58:08

@Dragonlady (Bp, Hun):
Köszi a kérdést megpróbálok válaszolni.
Egy külön blogbejegyzést nem tudnék róla írni de leírom hogy látom.
A fiam 6évesen került ide.Magyarország neki egy hely ahova az iskolai szünetekben megy.
Ő semmit nem tud hazáról, identitásról egyéb ideológiákról.
Mostanában próbálom elmagyarázni neki.
Átlagon felüli magyar szókinccsel jött ki és az egyenes arányban megkopott az angol nyelv felvételével. Kiválóan beszél magyarul de van hogy ritkábban használt szó nem jut eszébe vagy csak az angol megfelelője. Mindenképp ragaszkodunk hozzá hogy megőrizze a magyar nyelvet és ha angol szót kever a beszédbe mindig kiigazítjuk.
Viszont szinte biztos vagyok benne hogy ha nem magyar párja lesz akkor az unokáim nem fognak tudni magyarul.
Mondhatnám hogy ez baj. Na de az hogy egy emigráns utódai mikor asszimilálódnak olyan szinten hogy már nem ismerik őseik nyelvét az a második generációban történik vagy a tizedikben az csak az ősöknek fontos. Előbb vagy utóbb bekövetkezik.
Ugyanúgy minthogy az is bekövetkezik hogy valamelyik utódomnál gyermektelenség vagy lányutódok okán elvész a nevem. Ezek törvényszerűen bekövetkező dolgok.
Ezek nekünk fontosak, az utódainknak kevésbé.
Majd megpróbálom rávenni a nejemet hogy ő is írja le hogyan látja.

2015.05.25. 16:58:30

@Herr Géza: Jól van, akkor megnyugtattál. :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.25. 17:03:19

@firg_firg:
A németek.
Az angolok mások. Nincs bőrszín szerinti rasszizmus. Kulturális már inkább.
Mirjam mondta egyszer hogy az angolhoz a sokszáz éves gyarmati múlt okán közelebb áll kulturálisan egy indiai mint egy Kelet Európai.
Ez pontosan így van.

M. Péter 2015.05.25. 17:08:54

@adg [Au, Darwin]: Nem mindenki tud helyesen írni vagy fogalmazni, a szövegértés sem mindenkinek az erőssége.

2015.05.25. 17:36:33

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: "Te valamiért nagyon rá vagy gyógyulva erre a kitoloncolásra." :D

Ezt mar enis megfigyeltem, de miert? Mitol tunik ez realis lehetosegnek es miert varjak ezt egyaltalan? Mi az elkepzeles emogott a karogas mogott? Mar bocsanat a radikalis szohasznalatert mar megint.

Herr Géza 2015.05.25. 17:53:31

@firg_firg: Nézd, én nem egy tisztafajú árja elől hoztam el úgy lakást, hogy soha nem csináltam belőle titkot, hogy nem ősgermán vagyok. A titok egyszerű: a nyelv ismerete ( integrációs mérce?) és az egyéniség/fellépés... Nyilván a németül csak gagyogó, csadoros asszonnyal beállító török született vesztes, de megkockáztatom, nem feltétlenül azért, mert török. Ez most paradoxonnak hangzik, de inkább a másság elutasítása van mögötte. Ha a török európai módon öltözve, perfekt némettel, a teszem azt nadrágkosztümös feleségével jelenik meg, nagyságrendekkel megnőnek az esélyei.
Mondok egy példát a fehérekre is: a környékünkön régebben rengeteg amerikai katona/tiszt lakott családostól. Egy kollégámnak jobbról és balról is ilyen szomszédja volt. Azt mondta, ha kiadná a házát, soha nem adná amcsinak, mert "ahogy ezek élnek, ahogy leszarják a lakást, a rendet, stb., az nem európai módi"..... Amikor egy ilyen család kiköltözött, konkrétan újra kellett építeni a házat. Pedig nagyon fehérek voltak....

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.25. 18:13:42

@Dragonlady (Bp, Hun):
@diggerdriver:
Nagyon érdekes kérdést feszegettek. A mi kisfiunk is pontosan 6 éves volt, mikor kijöttünk. Itthon vagy bárhol, ahol csak mi vagyunk kizárólag magyarul beszél, sőt kéri, hogy csak magyarul beszéljünk. Albánok társaságában is hozzánk magyarul szól, az albánokhoz természetesen albánul. Rendkívül nagy szókinccsel rendelkezik, választékosan beszél, szóvicceket gyárt, és az utóbbi időben minden számára ismeretlen magyar szó jelentését azonnal tudni akarja. Szóval azt mondhatom, szebben beszél magyarul, mint sok otthon élő gyerek. Soha nem keveri az albánt és a magyart. Teljesen tisztában van azzal, mit jelent magyarnak lenni, mi a helyzet Mo-on, mindent megpróbálunk neki elmagyarázni korrekten. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az anyanyelvét ennyire szereti és szépen használja, de ugyanakkor megszakad a szívem, hogy belekényszerítettük egy helyzetbe, és „elvárjuk tőle” (vagy inkább reménykedünk), hogy jól érezze magát, és soha nem fogja megtudni, milyenek lettek volna ugyanezek az évek Mo-on.
Én sem tudom, hogy honnan választ majd feleséget. Ahogy azt sem, hogy tovább fogja-e adni a magyar nyelvet a gyerekeinek. És jelenleg tanácsot sem tudok adni neki. Úgy fogja csinálni, ahogy helyesnek gondolja vagy ahogy az élet hozza. Azért kíváncsi lennék a többi gyerekes határátkelő meglátásaira, véleményére is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.25. 18:38:39

@Herr Géza:
Nekem hasonló tapasztalataim vannak munka terén.
Hangyafasznyival sem élveznek több előnyt az angol gépkezelők mint én.
Sokszor volt már hogy ahogy fogyott a munka én maradtam utolsónak.
Most négy év ittlét után olyan órabért ajánlottak hogy angol sem kap ennyit.

Giddy Lamb 2015.05.25. 18:48:01

@Herr Géza: "Nem hiszem, hogy lenne bármilyen sorrend. A lengyelnek (és akár magyarnak...) viszont megvan az az előnye, hogy nem látszik róla messziről, ki fia-borja..."

Ha Te felső-közép, vagy felső vezető vagy és a tökéletes helyettest keresed magadnak, melyiket választanád?
A lengyelt a varsói egyetemről vagy a krakkóiról, ami nemzetközi mércével sokkal magasabb színvonalú mint az ELTE vagy a BME, vagy a törököt/indiait? Mindketten uúgy beszélik a nyelvet és uolyan jó szakemberek.

Giddy Lamb 2015.05.25. 18:48:01

@diggerdriver: "Ugyanúgy minthogy az is bekövetkezik hogy valamelyik utódomnál gyermektelenség vagy lányutódok okán elvész a nevem."

A Te neved már régen elveszett, helyette vmelyik ősöd kapott egy nemzetiségi gyűjtőnevet, mint pld. a Cseh, a Tóth, a Rácz, vagy a Szerb...
A magyar nyelvben a mássalhangzó torlódást (chrvat) nehéz kiejteni:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.25. 18:55:24

@Dragonlady (Bp, Hun):
Ez a bevándorló dolog egy mesterségesen felfújt érzelmekre ható bullshit.
Mindannyian bevándorlók vagyunk.
Az én őseim anyai ágon sváb bevándorlók de már nagyapám sem tudott svábul. Unokái között fiú ágon még fennmaradt a sváb név.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.25. 19:03:17

@Giddy Lamb:
Azért nem veszett el mert most is van nevem csak mást jelöl.
Azt jelzi honnan származom. Az előző lehet más jelző volt.
Például Halász. Ugyanakkor a Halász előtt is lehetett más név.
A nevek változnak.
Érdekes hogy a magyar nevek rendkívül nagy része a származás helyére utal. Szoktam játszani azzal hogyha egy furcsa i-re végződő nevet hallok akkor rákeresek a térképen. Az esetek 90%-ában a régi nagymagyarország területén megtalálom a települést.

Herr Géza 2015.05.25. 19:06:19

@Giddy Lamb: Rossz kérdés. Rohadtul nem érdekelne a nemzetisége, még az sem, hol végzett. Csak az egyén, a szakmai tudás és a köztünk kialakuló, vagy éppen nem kialakuló "kémia".... Tudom, egy velejéig romlott, liberális multikulti vagyok. Bocs, hogy élek.... :)))))))

Herr Géza 2015.05.25. 19:07:47

@Herr Géza: Ja, többek között ezért nem (sem) lettem HR-es.

SZIZS 2015.05.25. 19:14:01

@Dragonlady (Bp, Hun): @VPBA: Ahogy írta Digger 6 éves volt a fiunk mikor kiköltöztünk. Szerencsére a változás nem viselte meg. Jól vette, veszi az akadályokat. A nyelv. Sokáig azt mondta nem tud angolul és nem is beszélt angolul. Sosem erőltettük. Aztán mikor mentem érte a suliba láttam hogy már cseverészik a gyerekekkel. Aztán már jól beszélt angolul de ha elmentünk valahova és szóltak hozzá angolul, nem szólalt meg. Ma már szívesebben és bátrabban beszél angolul. Itthon természetesen magyarul beszélünk. A magyar szókincse megmaradt de mivel többet beszél angolul mint magyarul nem igazán fejlődik. Sok magyar szó már fejtörést okoz neki hogy mit is jelent, és vannak szavak amik angolul már előbb jutnak eszébe. Azért fordul elő hogy a magyar mondatokba angol szavak kerülnek, de fordítva soha. Szerencsére nem okoz neki gondot hogy hol van. Ott érzi jól magát ahol éppen van. Ha itt vagyunk Londonban, itt ugyan úgy jól érzi magát mint otthon Magyarországon a kis falunkban a tyúkudvaron. Tudja hogy magyar és hogy ott született, de most Angliában él és ennyi. Ha van esze megtanitja majd a gyrekeit is magyarul, hiszen játszva egy életre szóló pluszt adhat a gyerekeinek.

Herr Géza 2015.05.25. 19:14:36

@Giddy Lamb: Tudod, vén vagyok, mint az országút. Csalódtam már nagyot mindenféle etikett szerinti "perfekt" emberekben és minden előítéletes klisét magán viselő nem annyira pedigrés emberekben is pozitívan. Én megtanultam és vallom, hogy mindez rohadtul nem számít. Az ember a lényeg, bármennyire is meseszerűen hangzik. Ez van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.25. 19:23:27

@Herr Géza:
Géza, te tudsz valamit.
Emberekben nem csalódtam még olyan pozitívan mint itt a románokban.
Az albánokat nem ismertem,m mostmár igen.
Amikor az albán szekció írt az albán emberekről tök furcsa érzés volt hogy onnan 2ezer kilométerről ugyanazt mondják amit én mondanék róluk. Komolyan hasonló érzés volt mint mikor magamat hallottam a színpadról.
Egyetlen szavukat nem tudnám megcáfolni és még hasonlóan is fogalmaznak.
Itt tanultam meg azt hogy milyen jó előítélet nélkül élni. Mindkét irányban.

Giddy Lamb 2015.05.25. 19:49:22

@diggerdriver: "Érdekes hogy a magyar nevek rendkívül nagy része a származás helyére utal."

A héber nevek nagy részét is magyarították meg a Kanalas és Kolompárok egy része is új nevett vett fel.

Giddy Lamb 2015.05.25. 19:49:22

@Herr Géza: Rossz kérdésre hazug válasz:)))
Bocs...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.25. 20:02:10

@Giddy Lamb:
Igen, rendkívül sok a magyarított név de ez nem magyarázza azt hogy a származásra utaló név ilyen nagyarányú.
A Kolompárt meg a Kanalast nem tudom minek fordították de a német nevek amik az illető foglalkozására vagy valamilyen tulajdonságára utalnak azok általában tükörfordításban lettek magyarosítva.
A leggyakoribb magyar név a Nagy. Az egyik legszembeötlőbb testi tulajdonság. Hogy ebből mennyi az eredendően magyar Nagy vagy mennyi lett németből magyarosítva nem tudni. A leggyakoribb magyar nevek szinte felváltva utalnak tulajdonságra és származásra.

Giddy Lamb 2015.05.25. 20:18:10

@diggerdriver: "A Kolompárt meg a Kanalast nem tudom minek fordították de a német nevek amik az illető foglalkozására vagy valamilyen tulajdonságára utalnak azok általában tükörfordításban lettek magyarosítva."

A Holokauszt után akik elővigyázatosságból módosították a nevüket, olyan nevet választottak, ami nekik tetszett, általában uazzal a kezdőbetűvel. Más volt a helyzet az erőszakos németesítéssel ahol a lóvé is bejátszott, kinek mire futotta...
Erről egy jó cikk:

magyarzsido.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=18:zsido-nevek-toertenete-nevmagyarositasok&catid=3:kultura&Itemid=3

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.25. 20:22:50

@SZIZS: Köszönöm a válaszod. Sok mondatodat akár én is írhattam volna: "a változás nem viselte meg. Jól vette, veszi az akadályokat."
"itt ugyan úgy jól érzi magát mint otthon Magyarországon.."
Ez nálunk is így van, kivéve egy dolgot: utált óvodába járni. Ebből gondolom, hogy a magyar iskolát sem neki találták ki (bár ő csinálja magántanulóként, az azért nem ugyanaz, mintha nap, mint nap be kéne járnia).
Az utolsó mondatoddal is tökéletesen egyetértek:
"Ha van esze megtanitja majd a gyrekeit is magyarul, hiszen játszva egy életre szóló pluszt adhat a gyerekeinek."
Megtanul tökéletesen angolul, és esetleg még egy ritka nyelvet, akkor már nagy baj nem lehet. :)

Herr Géza 2015.05.25. 20:35:57

@Giddy Lamb: Bocs, ne magadból indulj ki.

Herr Géza 2015.05.25. 20:40:09

@Giddy Lamb: Mellesleg nem kell elhinni, de mi a bűbánatért vetítenék neked? Kérdeztél, válaszoltam. A reakciód meg téged minősít. Ennyit erről, és ennyit rólad.

tanato 2015.05.25. 21:01:36

@Muscari: @mojyo: @firg_firg: @diggerdriver: @Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Nem én találtam ki,a neten volt egy cikk ,hatalmas betűkkel a cím:Maradhat e a 300000 magyar Angliában ha az kilép az UNcsiból.És ott írták ami t én is gondolok,ha jóindulatú lesz az angol vezetés a K-európaiakhoz,egy esetleges Uncsiból való kilépés dátuma előtt egy órával Lutonban landoló magyar még maradhat ,beléphet az" érinthetetlenek "kasztjába,ha viszont rosszindulatú lesz velünk a brit vezetés lehetséges hogy csak a már angol állampolgárságú k-európai munkavállalók maradhatnak,de ha még szőrösebb szivüek lesznek lehet azt is ellenőrizni fogják angol házastárs esetén valódi e a házasság vagy hamis.Van erre példa pl. USA.
A mai cikk amit linkeltem sajnos nem jó ómen,hogy nem szavazhat a magyar de az indiai meg igen.
SZóval még egyszer, én nem riogatok senkit a kitoloncolással.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.25. 21:03:07

@diggerdriver:
nekem is német eredetű nevem van (a családnak az az ága kolozsvári), anyámé szerb (de ők meg felvidéki kitelepített "háborús bűnösök" voltak).
a felmenők között van még a családfán Török és Tatár is :-)
én általában mások reakcióin keresztül próbálom megérteni a nyugati bevándorló és menekült problémát, mert nincsenek elsőkézből tapasztalataim.

VPBA, Digger, Diggerné, köszi a válaszokat. mostanság nagyon érdekel ennek a generációk közti nyelvváltásnak a lelki oldala. én nem csinálnék nagy faksznit belőle, de van, aki meg igen.
a nagymamámnak van olyan unokatestvére, aki Szlovákiában ragadt végül a kitelepítések után/ ellenére. az ő unokái már egyáltalán nem beszélnek magyarul.
egyszervolt szerb kolléganőm, aki szabadkai, meg azt mesélte, hogy ő már csak szerbül tud, a szülei szerbek ugyan, de tudnak magyarul, mert az volt nekik a természetes, a nagyszülei meg szerbül, magyarul és németül is (vagy valamelyik nyelvjárásban? nem tudom már, melyik volt ott, sváb, szász?), mert akkor régen meg úgy szokták.
nagyon sokminden szétzilálódott errefele Közép-Európában ebből a szempontból is.

Simon Hasonmasa (TW) 2015.05.25. 21:06:27

@Muscari: @diggerdriver: @Herr Géza:

Ez is egy nagyon osszetett kerdes.
Az integracios skalan en is elbuktam. (Nem altatom magam, hogy meg tudok-e inni 1-2 sort barmelylik angollal vagy nem. Mert meg.)
Amit szeretnek itt elmondani, hogy van nekem itt egy nagyon jo baratom, (Igaz barat,) aki szuletett angol. Viszont ide keveredo szerb szulok gyermeke. O mar kozelit a 60-hoz. Renkivul tajekozott es nagyon szepen beszeli az angol nyelvet, (BBC). Nem csak az iskolak miatt, hanem mert erdeklodo volt vilag dolgi irnt.
Sajnos, a mai napig nem tud beilleszkedni, nem tud igazan melyen beszelgetni senkivel. De mondom tovabb. Nem csak O, hanem a ket lanya kozul a masodik sem. Tanulsagos, es erdekes.
Csak velem beszel komolyan.. Remelem ertitek... Beilleszkedes... es ez generacios...
Masik, Geza neked... Voltam itt uzletben emberekkel.
Leicesterben azt mondta az indiai szarmazasu itt szuletett nagykeres (aki kogazdag). Hozzak en be fokhagymat ide Kinabol, mert O nem kap kvotat a bore szine miatt. Csak O atvesz 2 nagy kontinert...
Szoval ilyen is van.
Na most, de lojetek:))))

2015.05.25. 21:27:40

@tanato: Jo, akkor nem te riogatsz, hanem a netes cikkek, amiket olvasol :D

Persze en nem ertek hozza amugy, es en elhiszem, hogy az USA-ban is ellenorzik a bevandoroltakat, es, hogy vannak meg szigorubb orszagok, de olyanrol meg soha eletemben nem hallottam, hogy miutan egy orszag szigoritotta a bevandorlasi szabalyait, tomegesen toloncolta volna ki azokat, akik oda addig legalisan mentek. A masik amitol nehezen komolyan veheto ez a fenyegetes, ez a "fel oraval kilepes elott landoltak" kifejezes... :D Szerintem ha ki is lepne Nagy-Britannia, az egeszen biztosan nem egyik naprol a masikra tortenne, igy valoszinuleg azoknak, akik ott elnek es dolgoznak peldaul Magyarorszagrol, valoszinuleg kervenyezhetnek majd peldaul ideiglenes vagy allando vagy mittudomenmilyen letelepedesi engedelyt, vagy mas modon rendezheto a helyzetuk meg a kilepes elott. A harmadik ok, amitol furanak tunik ez a felteves, hogy en ugy tudom, az EGT-bol nem akarnak kilepni (EU tagallamok es Izland, Svajc es Norvegia), igy valoszinuleg ezekkel az orszagokkal szemben nem is vezethetnenek be tul szigoru korlatozast.

Dehat mondom, nem ertek hozza es nem tudom igazabol mi lesz, de a magyar sajtonak nem kell mindent elhinni, foleg, mivel sokszor ugy erzem, kifejezetten karorvendon fogalmaznak es varjak mar az apokalipszist, hogy a sok lenezett, de titokban irigyelt londoni mosogato magyar vegre visszamenjen szopni, hogy "ne csak mi szivjunk mar", es stb, szamomra legalabbis kierezheto egy ilyen attitud ezekbol a cikkekbol.

Muscari 2015.05.25. 21:41:17

@diggerdriver: a mi csaladnevunk szerb (rac) eredetu es abbol lett magyaritva, csupan a kezdobetut tartottak meg.

A zsidoknal meg az tortent, hogy eloszor nemetes nevet vettek fel, pl Weiss, mert nekik eredetileg nem volt vezeteknevuk. A birodalmának közigazgatását egységesíteni és modernizálni kívánó II. József 1787 júliusában rendelte el, hogy a zsidóknak állandó és német vezetéknevet kell hordani. Az országos összeírás alapján erre kiküldött bizottságok elé idézték őket, ahol a névfelvételi aktusról hivatalos papírt kaptak.

A 19. század integrációs tendenciái nemcsak az anyanyelvváltásban, hanem a nevek magyarosításában is jelentkeztek. A 19-20. század fordulóján a zsidók tömegesen cserélték német vagy szláv hangzású nevüket magyarra. Hasonló folyamat játszódott le a többi vallási és etnikai kisebbségnél, de a névmagyarosítás a zsidók között volt a leggyakoribb. 1894 és 1918 között a magyarosítók 57,5 százaléka (mintegy 55 ezer ember) zsidó volt, míg a németek például 17 százalékkal, a római katolikus szlávok (főleg szlovákok) 13,8 százalékkal képviseltették magukat.
Sokan a német nevük magyar megfelelőjét választották. Így lett Weiszből Fehér, Steinerből Köves, Schönből Szép.

A holokausztot követően újabb névmagyarosítási hullám következett. 1945 és 1948 között mintegy 23 ezer zsidó változtatta meg a nevét. Azt akarták, hogy a hatóságok soha többé ne tudják őket megkülönböztetni a többségtől. Mivel a háború győztesei a magyarországi német népcsoportot kollektív bűnösnek kiáltották ki, majd deportálták, a német hangzású vezetéknév paradox módon a holokauszt túlélőit is könnyen veszélybe sodorhatta.
Voltak olyan zsidók, akik a teljes nevüket megváltoztatták, így lett pl. az ÁVH-s főhóhér Eisenberger Benjáminból Péter Gábor. A mai napig gyakori viszont, hogy a család a megváltoztatott (magyarosított) vezetéknévhez héber személynevet választ a gyermeknek, így pl. Réz András, vagy Polgár Judit.

Forras: hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3_csal%C3%A1dnevek

Tok erdekes, most olvasom. En ismerek Kiss es Vas nevu zsido embert is, szerintem ok a masodik hullamban kaptak uj csaladnevet.

tanato 2015.05.25. 21:46:52

@mojyo: Ezt majd az idő eldönti,nyilván az volna a legjobb ha minden maradna a régiben,nehéz lesz megszokni ha tényleg visszajön a 2004 előtti állapot és sok kivándorolni szándékozó bent ragad az anyaországban.Hogy aki már kint van x ideje azokkal mi lesz, előre nem tudni.Nyilván minél régebb óta van kint,annál stabilabb a helyzete.De a feltételek hogy ki maradhat ki nem,az a jövő zenéje. Hipotézisek vannak csak.
De a téma sajnos aktuális.Azért mostanában érdemes lesz egy fiatalnak németül vagy franciául tanulni,lehet hogy nagyobb hasznát veszi majd mint az angolnak.
Viszont azzal vitatkoznék hogy a kilépés nem egyik napról a másikra menne.Belépési dátum is volt pl. mi 2004.május elsején léptünk be.Ez kifelé is így megy.És aki fél órával a kapuzárás előtt érkezik az még Uniós polgár.

Muscari 2015.05.25. 21:52:52

@Giddy Lamb: ha egy kicsit tovabb olvasok, megsporolhattam volna par karaktert :-)

2015.05.25. 22:06:12

@tanato: A média imádja a szenzációt meg a hisztit. A magyarra ez meg hatványozottan igaz. Rengeteg ellenérv szól az ellen, hogy kilépjenek az eu-ból. Szóval ez még nem lejátszott meccs.

2015.05.25. 22:11:11

@tanato: Egyetertek amugy szerintem is az lenne a legjobb, ha maradna a helyzet, foleg azert, mert ha kilepnek, szerintem az EU-nak is rosszabb lenne, meg az is lehet, hogy szetesne, az pedig szerintem katasztrofalis lenne. Latod, enis tudok karogni :D Igen, van csatlakozasi datum is, meg kilepesi datum, de azt hosszas targyalasok eloztek meg, igy azt gondolom, hogy a kilepes elott is hagynanak idot, hogy akiket erint, rendezhesse a helyzetuket, akar brit nyugdijas Portugaliaban, akar kelet-europai munkavallalo, igy a kitoloncolas remet tovabbra sem tartom realis fenyegetesnek.

Persze tenyleg, valoban barmi lehet, meg listazasok, megkulonbozteto jelvenyek, sot, nyilvanos kivegzesek is, volt mar ra pelda az europai tortenelemben, de en eppen ezert tartom karosnak a vijjogast, hiszen minel tobbet emlegetjuk a legszelsosegesebb lehetoseget, annal kevesebbet a kompromisszumokrol, igy a szelsoseges lehetoseg egyre inkabb elultetodik az emberek fejeben, felkeszulnek ra, es valik eszrevetlenul az egesz normalis eshetosegge.

Sanyi9 2015.05.25. 22:23:29

@firg_firg: miert jo az, ha valaki europai es feher?

tanato 2015.05.25. 23:02:29

@mojyo: Hát igen Anglia nélkül az EU elég gyengécske lesz.Lehet szétesik,de lehet hogy csak egyszerűen kétkörös lesz,gazdag és szegény részre fog válni.Az első körben lesz szabad munkavállalás és letelepedés,a másodikban viszont csak szabad tőke és árumozgás,lakossági mozgás nélkül./Mármint a gazdag mag felé persze./Az un.kitoloncolás mumusa viszont valószínű nem rendőri erőszakkal lesz ha lesz,hanem egyszerű munkavállalási engedéllyel illetve annak meg nem hosszabbításával.Azt gyanítom hogy a népszavazás hírére most meg fog ugrani a kelet európai bevándorlás mértéke ANgliába ,hogy jaj még én be tudjak jutni nehogy késő legyen.És ez jó hivatkozási alap lesz a kilépést támogatóknak.

Simon Hasonmasa (TW) 2015.05.25. 23:05:53

@Sanyi9:
Leblokkoltad a komment folyamot...
Meg lehetne kerdezni: miert jo az ha valaki nem europai es feher.
Tul van lihegvmeg. Ha a haveromnak jot akarok, akkor diszkriminalom a tobbit. Ha meg nem, akkor nem tamogatom...
Nincs kozeput. Vagyisvan, a regi ertekek...

Giddy Lamb 2015.05.25. 23:37:49

@Herr Géza: "Mellesleg nem kell elhinni, de mi a bűbánatért vetítenék neked?"
Nem nekem, magadnak vetítesz:
Nézzük még egyszer az eredeti kérdésemet:
"Ha Te felső-közép, vagy felső vezető vagy és a tökéletes helyettest keresed magadnak, melyiket választanád?
A lengyelt a varsói egyetemről vagy a krakkóiról, ami nemzetközi mércével sokkal magasabb színvonalú mint az ELTE vagy a BME, vagy a törököt/indiait? Mindketten uúgy beszélik a nyelvet és uolyan jó szakemberek."
A kérdésem kulcsszavai a tökéletes helyettes és az, hogy mindketten ugyanolyan alkalmasak a pozícióra.
1. válasz: Rossz kérdés. Rohadtul nem érdekelne a nemzetisége, még az sem, hol végzett. Csak az egyén, a szakmai tudás és a köztünk kialakuló, vagy éppen nem kialakuló "kémia".... Tudom, egy velejéig romlott, liberális multikulti vagyok. Bocs, hogy élek.... :)))))))---Te is tudod, hogy rossz kérdés nincs csak rossz válasz és tudattalanul már itt bizonygatod önmagad előtt, hogy a kérdés rossz, ezért fogsz rá olyan választ adni, amivel nem tudsz igazán azonosulni. A szakmai tudást kivehetjük az egyenletből, mert azt írtam, hogy uaz mindkettőnél, tehát csak az egyén számít és a kérdés pont az egyénre vonatkozik, de valamiért bevittél az egyenletbe egy új változót amit "kémiának" nevezel el (én közhelynek és bullshitnek) Ezután jön még pár közhely és egy csomó szmájli (szintén önmagad megnyugtatására)...
2. válasz: 1 perc múlva: "Ja, többek között ezért nem (sem) lettem HR-es." --- Ezt önmagadnak írod, szintén mentegetőzve.
3. válasz: "Tudod, vén vagyok, mint az országút. Csalódtam már nagyot mindenféle etikett szerinti "perfekt" emberekben és minden előítéletes klisét magán viselő nem annyira pedigrés emberekben is pozitívan. Én megtanultam és vallom, hogy mindez rohadtul nem számít. Az ember a lényeg, bármennyire is meseszerűen hangzik. Ez van." --- Még mindig próbálod magyarázni, hogy miért nem kielégítően válaszolod meg a kérdést. Töltelék mondat és újabb közhelyek, de a végén ott a kulcsszó a meseszerű, ami megerősíti azt, hogy mindhárom válaszod kvázi mese volt. A záró mondat Ez van, azt jelenti, hogy nem akarsz erre a kérdésre őszintébben válaszolni.
Az, hogy miért vetítesz önmagadtól kérdezd. Az itteni kommentjeid alapján egy precíz mérnök benyomását keltetted, akinek nincs szüksége 3 kommentben válaszolni egy egyszerűnek tűnő kérdésre, ahol 2 ember között kell választani egy jól körülhatárolt pozícióra (a saját helyettesed) a szakmai tulajdonságaik pedig uazok, tehát csak lengyel vs török/indiai ceteris paribus.
Részemről nem volt rosszindulat a "lehazugozásban" ezért tettem mögé a szmájlikat, illetve a bocsánatkérést, ha mégis megbántanálak az explicit véleményemmel. Részemről "ez van" :)

2015.05.25. 23:42:04

@tanato: Igaz, hogy ha kilepnek, az valoszinu, hogy ujfajta munkavallalasi engedelyeket kell szerezniuk a mar ottlevo europaiaknak is, es az is lehet, hogy nem mindenki kapja meg, (bar nem tudom miert ne) de ezt meg akkor sem kellene ugy talalni, hogy "kezdodhet a kitoloncolas" :D Azt pedig kevesbe gondolom elkepzelhetonek, hogy most sokan megindulnak, hogy beleferjenek, szerintem senki se szeretne oda menni, ahol nem latjak szivesen, foleg, ha mar elkezdodott a hergeles a kelet-europaiak ellen a kozbeszedben a referendum kapcsan.

Ez a kozbeszed amugy is veszelyes dolog szerintem, foleg a hirhedten heja stilusu brit bulvarsajtoval egyutt. Szerintem az lenne a legjobb, ha nepszavazas nelkul sikerulne elerniuk valodi EU reformokat, az nyilvanvaloan raferne az egeszre, es valojaban szerintem tobben akarjak megjavitani az EUt mint amennyien utaljak, szerencsere, es az teny, hogy lenne mit javitani rajta. A problema az, hogy felelmetes mertekben eloretort a populizmus, es alig maradt kompromisszumkeszseg a valasztott politikusokban is, nincs mar meg az a dorzsoltseg, a targyalasi keszseg, amivel keresztul lehetne vinni a dolgokat, a bulvarlapok imadnak hangolni, az interneten meg kb minden bulvar, raadasul barkinek barmilyen velemenyt le lehet irni, es egy csomo ostoba, tajekozatlan ember idiota otlete bekerul a kozbeszedbe es realis lehetosegge valik. Tudom, hogy ez az igazi demokracia, de attol meg rohadtul felelmetes, szerintem. :D

tanato 2015.05.25. 23:47:33

@mojyo: Reméljük a jobb változat jön majd be.

pappito · http://pappito.com 2015.05.25. 23:51:53

@tildy[UK]: mindkettő leszel, de a brit fel fog jogosítani a szavazásra, nem lehet kevesebb jogod brit állampolgárként, mint más brit állampolgároknak.
gondolom

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 00:04:21

@M. Péter: " Egyéb választásokon és népszavazásokon pedig egyedi alapon lehet dönteni arról, hogy szavazhassanak-e, vagy sem."

hát ez most pont az az eset, hogy eldöntik, hogy nem szavazhatnak,nincs nekem ezzel bajom

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 00:10:33

@firg_firg: " a volt gyarmatok lakosai kozott azert nem hiszem hogy egy feher ausztralt kanadait ugyanugy kezelnek mint egy indiaiat."

te nem kezelnél ugyanúgy egy indiait mint egy ausztrált, ezért elképzelni sem tudod, hogy más teljesen másképp tenne, sőt, hogy a brit kultúrában az indiai az nem jelent feltétlenül idegent is, mint neked.

viszont biztos, hogy meg tudod mondani, hogy az indiai akit látsz, nem harmadik generációs ausztrál-e mondjuk. és akkor még egy elég egyszerű esettel találkoznál

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 00:14:08

@VPBA: "Teljesen tisztában van azzal, mit jelent magyarnak lenni"

hú, és mit?

kék madár 2015.05.26. 00:42:02

@pappito: ha magyar szot hall rogton angolra valt es jelez a szuleinek, hogy ok is

adg 2015.05.26. 00:46:54

Szerintem nem toloncolnak majd ki senkit. Egyszeruen osszegyujtik az orszagban tartozkodo kulfoldieket, lecsapoljak a veruket es a nemi szerveiket eladjak afrikaba amulettnek.

Mindjart szolok is a blikknek, hogy en igy hallottam, hatha vezeto hir lesz belole par keppel illusztralva. Elvegre erre is van annyi esely, mint a legalisan bent tartozkodok kitoloncolasara. Az angoloktol minden kitelik, allitolag kepesek a teaba tejet is rakni.

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 00:58:34

@mojyo: "Igaz, hogy ha kilepnek, az valoszinu, hogy ujfajta munkavallalasi engedelyeket kell szerezniuk a mar ottlevo europaiaknak is, es az is lehet, hogy nem mindenki kapja meg, (bar nem tudom miert ne)"

mondok egy példát. itt van ilyen hiányszakma alapú munkavállalási lehetőség, ha kellesz az országnak (a szakmád a hiányszakma listán van) akkor kapsz munkavállalási engedélyt. ismerünk egy japán srácot, a szakmája évek óta rajta volt a hiányszakma listán, évente kért és kapott újabb engedélyt, elvolt mint a befőtt, de jött a válság, megnőtt a munkanélküliség, a sazkmája pedig lekerült al istáról, így nem hosszabbították meg az engedélyét, aminek a lejártakor illegális ittartózkodóvá vált, ami azt jelenti, hogy azonnal el kell hagyni az országot. (lett happy end, de szoros volt)

ha az eu-s polgárok elveszítik az alanyi jogon járó munkavállalási lehetőséget a britek kilépésével, akkor ők is hasonló helyzetben lesznek, hacsak a britek nem könnyítik meg az eu tagállamok polgárainak a munkavállalást.

az, hogy a karhatalom lapátolja fel a lengyel buszvezetőket a gépekre lutonban, az nem igazán életszerű szcenárió, valószínűbb, hogy adott időpont után valamiféle feltételrendszer mentén lehet majd az egyesült királyságban munkát vállalni nem brit állampolgároknak. munkaadói szponzoráció, minimum jövedelem-követelmény, stb.

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 01:04:39

@adg [Au, Darwin]: aki P.G. Tipset iszik az mindenre képes!

2015.05.26. 01:22:03

@pappito: Hat, ez tenyleg eleg szigoru :( De nem hiszem, hogy az EGT tagallamokra ezt be lehetne vezetni, en legalabbis nem tudok rola, hogy lenne ilyen barhol az EU orszagai es Norvegia, vagy Svajc kozott peldaul, es azt en elegge elkepzelhetetlennek tartom, hogy a britek abbol (marint az EGT-bol) is ki akarjanak lepni.. Vagyis en ugy tudom, hogy a fo ervuk az EU ellen, hogy nem engedi oket szabadkereskedni masokkal, igy az vicces volna, ha erre fol kilepnenek a vilag legszabadabbkereskedelmibb ovezetebol, dehat mittudomen, barmi elkepzelheto.

Herr Géza 2015.05.26. 01:28:15

@Giddy Lamb: Úgy látom, még a végén én foglak vigasztalni. Én léptem bele a te lelkivilágodba, hogy kisdoktorit írsz a konfliktusunkból? Igaz, komplett idézed mindhárom kommentemet, mintha nem tudnám mit is írtam....
Nevezzük akkor nevén a dolgot. Nem rossz, hanem hülye kérdést tettél fel. Én ennek ellenére válaszoltam rá, őszintén. Lehet, hogy ez neked meglepő volt, olyannyira, hogy lehazugoztál. Sorry, ennek a szónak az élét a szmájli sem veszi el.
Az meg, hogy a fantáziadús elemzésed után a véleményemből te mit is tartasz bullshit-nek meg mesének, ezek után főleg rohadtul hidegen hagy. A téma részemről lezárva.

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 01:30:21

@mojyo: a kérdés, hogy miért akarnak kilépni az eu-ból ha ki akarnak

a bevándorlás nem tűnik elég indoknak az már akkor is volt amikor még a keleti blokk nem csatlakozott

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 01:33:37

@Herr Géza: akkor nem csak én nem értettem mi baja van?

Herr Géza 2015.05.26. 01:51:01

@pappito: De, én értem. Föltett egy provokatív kérdést nekem, amire nem elvárása szerint válaszoltam. Erre lehazugozott, amit nehezményeztem. Na erre jött a kisdoktori, kielemezte, hogy mit is jelent, amit írtam, megállapítja, hogy én még magamnak is hazudok meg egyéb sületlenségek. Most csalódott bennem. Túl fogom élni. :D

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 01:54:38

@Herr Géza: ahha. nem olvastam végig a kisregényt, mert a 80%-át te írtad, azt meg már olvastam :)

2015.05.26. 02:02:06

@pappito: Hat, errol nekem fogalmam sincs. De amugy erdekel, ha valaki tudja, elmondhatna. :D

adg 2015.05.26. 02:19:15

@Herr Géza: o ne csinald mar, valld be, hogy rasszista vagy, mar ugyis lebuktal, napnal vilagosabb.
Most mit fested itt magad? :)

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 02:48:35

@adg [Au, Darwin]: ja, én se értem minek jácca a primadonnát :)
mindjárt körbe is kérdezek itt a gyárban, hogy hogy állunk ezzel az előbb veszünk fel fehéret, mint nem dologgal. csak azt nem tudom kivel kezdjem, a malájjal, a kinaiakkal, a srilankaival, a szamoaival vagy a cseh sráccal? a cseh lehetne az első, őt biztos azért vették fel, mert fehér :)

adg 2015.05.26. 02:57:03

@pappito: az a baj, hogy nehez leleplezni oket. Aljas modon felvesznek egy rakas fekat meg sargat, csak hogy leplezzek a rasszista hajlamaikat. Legy resen! Meg gyanut fognak.

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 03:55:13

@adg [Au, Darwin]: ez a leplezés! tudtam, csak nem sejtettem!

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.26. 07:01:20

@Giddy Lamb: nagyon szepen kielemezted szegeny gezat, csak a szamonkeresnel nem vetted figyelembe, h mernok, pedig tudod.
egy mernok nem fog neked ilyen megfoghatatlan kerdesekre normálisan válaszolni.

2015.05.26. 07:04:34

@tanato: @mojyo:

Szerintem tul van porogve ez az egesz. Ha - ismetlem HA - kilepnenek a britek, akkor sem tudnak hazakuldeni az a nagy rakat embert, aki jelenleg kint dolgozik, mert megallna az orszag. De szerintem ez nem is cel.

Szerintem a helyzet igen egyszeru: a Cameron meg ezt a ciklusat ki szeretne tolteni (ez mar azert lassan boritekolva azzal, hogy nyert), es a britek megprobaljak bezsarolni az EU-t, mert baromira nem tetszik nekik, hogy a korabban marakodo francia-nemet paros egyre tobb dologban osszezar, es keresztbe tesz az allando kulonutas briteknek.

A kovetkezmeny meg siman lehet egy brit kilepes, ami rovid es hosszu tavon is szerintem sokkal rosszabbul fogja erinteni a brit gazdasagot, mint az EU-t, habar rovid tavon, anyagilag biztosan nagyon fajdalmas lesz az EU-nak is, foleg az emlitett francia-nemet parosnak. De ok legalabb annyit tudnak profitalni, hogy a korabban a magas adok elol Londonba koltozott francia cegek biztosan hazamennek, es a nemeteknel is eleg sok uj ceges szekhaz fog epulni, illetve szinte boritekolhato, hogy a penzugyi vileg szempontjabol ezutan az EU-n belul Frankfurt lesz London. Hogy a tobbi kisebb EU-s orszagot hogyan fogja ez az egesz erinteni, az jo kerdes, en azt gondolom, hogy a gazdasagilag erosebbeknek megno kicsit a szerepe.

Hogy a britek a szigeteken mit fognak csinalni, azt nem tudom, talan visszaternek az osi mestersegukhoz, a birkatenyeszteshez... :P :D

Ami a bevandorlokat illeti, szerintem annyi fog valtozni, hogy aki "olcson okosba" akarta intzeni a dolgait, annak nehezebb lesz. Nem lesz annyi tomegszallas, nem lehet csak ugy beesni, hogy majd segelyeken meg valahogy kihuzom, amig lesz melo, es az osszes hasonlo lehetoseg eltunik, es azok, akik jelenleg is ilyen megoldasokkal vannak kint, azok hazakenyszerulnek. De aki kint dolgozik legalisan, bejelentett munkaja van, lakast berel, be van jelentkezve, mint pl. az itt kommentelok nagy tobsege, szerintem oket sehogy nem fogja erinteni ez az egesz.

tanato 2015.05.26. 07:14:51

@pappito: @Ödenburger [Hu/At]: Igen ha elvesztik az uniós polgárok,köztük a magyarok az automatikus munkaVÁLLALÁSI jogot Angliában,akkor hasonló helyzetben lesznek mint az idézett japán szakember,.valószínűleg a munkáltatónak igazolni kell hogy pl. arra a buszsofőri vagy szállodatakarítói állásra nem kap brit polgárt minden erőfeszítés ellenére sem.Ha kap a lengyel tényleg mehet haza.

2015.05.26. 07:17:30

A posztra meg hadd reagaljak annyit, hogy gratulalok nekik, de azert szivesen vennek egy posztot par ev mulva, ha mar letisztult kicsit a rozsaszin kod es a hetkoznapok allando szurkesege vette at a helyet, amikor mar nem uj minden perc. Ausztria jo hely, en nagyon szeretem, de azert nagyon messze van az itt leirt mennyei helytol. Es a nagyon sok lenyeges dologban nagyon kozel Magyarorszaghoz. Szerintem.

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 07:20:13

@tanato: ez a legvalószínűbb, de a soproninak igaza van, a kilépéssel a kést teszik a saját nyakukra, és nem csak a munkavállalók miatt, hanem gazdaságilag.

a képesítés nélküli meg bet.munk. melókra lesz helyi is, úgyhogy aki polcot tölt meg takarít az mehet haza, akinek meg szakmája és munkája van az gondolom mehet a cége védőhálója alá.

de akárhogy is lesz, nem lesz visszamenőleg érvényes rendelkezés.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.26. 08:02:00

@pappito: Arra gondoltam (mielőtt még valami "nagy" dologra gondolnál), hogy mivel ő párhuzamosan tanulja a magyar tananyagot az albánnal, azokkal a gyerekekkel szemben "előnyben" van, akik csak az új hazájuk iskoláját végzik, mert fizikailag ugyan nincs jelen a magyar iskolában, de ugyanazt tanulja, mint a magyar iskolatársai. Tehát a tananyagból is látja, mikor milyen magyar ünnep van éppen, ismeri a magyar verseket stb., és van rálátása a két iskolarendszer hasonlóságára és különbségére. Erre értettem, hogy tudja, mit jelent magyarnak lenni, mert azok a gyerekek, akik nem így tanulnak, természetes, hogy erőteljesebben élik meg az új hazájuk szokásait, ünnepeit, és talán, ahogy Digger és felesége is írta, a nyelv tekintetében is könnyebben "elnyomódik" a magyar.

Herr Géza 2015.05.26. 09:26:28

@adg [Au, Darwin]: Nyertél vazze..... A hétvégén tapétáztam, tudod milyen nehéz volt a cuki piros-fehér csíkos (v.ö. Árpád-sávos) tapétát keresztben föltenni a falra? De a kis fekete alapon fehér csuklyás kukluxklános figurákat ábrázoló tapéta is szuperül mutat a gyerekszobában.... Erre azt mondja a gyerek, hogy: "papa, ezek szellemek?" Hát felvilágosítottam. Azóta nem kérdés a " mi leszek, ha nagy leszek" ... :))))))))

tanato 2015.05.26. 12:50:37

@pappito: Igen én is így gondolom, a jól képzett,angolul nagyon jól megtanult emberek maradhatnak akiket a munkáltatója meg tud védeni.Visszamenőleges nyilván nem lesz,de egy határ az kell nyilvánvalóan,a kapuzárás előtt másfél órával érkező vagy másfél napja érkező vagy másfél hete ott lévő vagy másfél hónapja ott dolgozó vagy másfél éve ott lévő stb.Melyik maradhat?

pappito · http://pappito.com 2015.05.26. 13:00:57

@tanato: "Melyik maradhat?"

a határidő azért határidő, hogy utána mások legyenek a dolgok, mint előtte

de biztos ki lesz alaposan okoskodva mindenféle feltétel

adg 2015.05.26. 13:08:50

@tanato: ez egy kicsit olyan kerdes egyelore, mint a mi lenne, ha nagyanyamnak kereke volna. De az egyetlen ertelmes megoldast en ugy tudnam elkepzelni, hogy megadott datumtol kedve csak valamifele munkavallalasi engedellyel lehet munkaba allni. Aki akkor mar dolgozik, annak jo, aki meg csak azutan akar munkaba allni, annak kell az engedely.
Az szerintem teljesen abszurd lenne, hogy minden kulfoldi dolgozo jelentkezzen engedelyert, es ha nem kapja meg, akkor rugjak ki. A munkaltatok, rajtuk keresztul az orszag es az angolok is nagyot szivnanak vele.
Csak az jarhato, hogy aki ott van es dolgozik, az nyert, a tobbi meg megszivta. Szerintem...

tanato 2015.05.26. 13:34:52

@pappito: @adg [Au, Darwin]: Igen kell egy határidő mindenképpen,hogy ez a kilépés dátuma vagy nem, azt majd eldöntik az illetékesek.Én csak hanGosan gondolkodtaM,hogy mennyire éles lesz a határidő, határidő előtt másfél óra, másfél nap másfél hét, másfél hónap ,másfél év ott tartózkodás vajon elég lesz e ?Na de aludjunk/aludjanak az angolok/ erre még néhány napot.

2015.05.26. 13:47:57

@tanato: Tovabbra sem hiszem, hogy az EGT tagallamokkal szemben be lehetne vezetni hasonlo szigort, ennek a tarsulasnak sokkal nagyobb jelentosege van, mint az EU-nak, marmint gazdasagilag, es nem hinnem, hogy ebbol ki akarnanak lepni, vagyis, ha megteszik, akkor ongyilkos orultek, es akkor tenyleg mindenre, tenyleg, abszolute mindenre, kepesek, akkor viszont jaj mindenkinek :D

Az olyan EGT tagallamokban, amik nem EU-tagok, en csak Izlandrol tudom, hogy oda be lehet lepni EU-bol vizum nelkul, es munkat is lehet vallalni, de 3 honap alatt kell talalni, es termeszetesen nem jarnak segelyek, tamogatasok, vagyis csak bizonyos ido utan csak, vagy valahogy igy. Ugy tudom, hogy Norvegia es Svajc is valami hasonlo, azt hiszem. Ezekben az orszagokban lehet tanulni is diakvizum nelkul az europaiaknak, es bizonyos engedelyek utan vallalkozni is, ezt is mind az EGT teszi lehetove. Szerintem inkabb valami ilyesmire lehet szamitani, azt pedig plane nem hinnem, hogy annak is visszamenolegesen igazolnia kellene magat, aki x eve ott dolgozik, hogy a diakokrol es a vallalkozokrol ne is beszeljunk.

tanato 2015.05.26. 15:37:00

@mojyo: Persze,persze várjuk ki a végét,lehet hogy nagyobb a füstje mint a lángja.

FutureFry 2015.05.26. 19:38:26

@M. Péter: @adg [Au, Darwin]:
Ráadásul sok amerikai egyetemi felvételinek is (pl. GRE) külön része az angol nyelv (szókincs, értelmezőkészség, fogalmazás). Akkor is, ha valami nem-humán szak a cél (pl. fizika).

FutureFry 2015.05.26. 19:40:07

@Herr Géza: Nekem más volt a tapasztalatom: Amerikai tiszt/katona nagyon is rendbentartotta (tartatta) a házát (kívül-belül). Mondanám, hogy úgy igazi “katonásan”, de - amennyire én látom - igazából más amerikaiakra is ez a jellemző.

FutureFry 2015.05.26. 19:44:56

@mojyo: "magyar sajtonak nem kell mindent elhinni, foleg, mivel sokszor ugy erzem, kifejezetten karorvendon fogalmaznak ..."
Érdekes, hogy a káröröm kifejezés nincs meg az angolban, ahol ezért néha a német "Schadenfreude" kifejezést használják. Nem tudom, hogy ebből le lehet-e vezetni valamit a különböző népek lelki világáról...

FutureFry 2015.05.26. 19:48:54

@mojyo: @pappito:
“így nem hosszabbították meg az engedélyét, aminek a lejártakor illegális ittartózkodóvá vált, ami azt jelenti, hogy azonnal el kell hagyni az országot. “
Már írtam régebben itt is: Ha valakit leépítenek és H-1B munkavállalói vízuma van (ami cégspecifikus) akkor kb. 10 napja van felszámolni mindent és elhagyni az USA-t… (Vagy új munkát találni és minden papírt ahhoz elintézni. SZVSZ ez szinte lehetetlen). És ez nem elvi lehetőség, én láttam megtörténni (pl. kifizetni az albérlet “lease” idő előtti felbontásáért a “büntetést”, hátrahagyni az autót - megkérve valakit, hogy próbálja meg eladni, stb.)

adg 2015.05.26. 23:31:21

@FutureFry: ez eleg durva. Van hasonlo vozum itt is, de ha megszunik a munkad, akkor 60 napod van ujat keriteni. Es meg az sem tul sok, mert akarmilyen munka nem jo ugye, takaritani vagy polcot rendezni nem fog megszponzoralni senki.
10 nap az teljesen irrealis erre, nyilvan az volt a szandek, hogy eleg idot adjanak repjegyet venni es lezarni a legfontosabbakat.

M. Péter 2015.05.26. 23:55:30

@FutureFry: Lehet kérvényezni, hogy átválthasson B-2 (turista) státuszra, ezzel nyer néhány hónapot, ami alatt elintézheti az ügyeit, munkát is kereshet, ha valaki hajlandó H1-B-vel alkalmazni, akkor visszamehet H1-B státuszba, ilyen esetben nem vonatkozik rá a kvóta. Ha elutasítják a kérelmét, akkor is addig legálisan tartózkodott az USA-ban.

FutureFry 2015.05.27. 01:00:26

@M. Péter: Jogos - bár tudtommal a törvény szerint a munka megszűnésének _napján_ "out of status" lesz az illető (márpedig általában a megszűnést nem szokták előre bejelenteni), és mint olyan elméletileg nem adhatna be "change of status" kérelmet. Igaz, úgy tűnik gyakorlatilag azért az ilyesmit azért elnézik (a legutolsó fizetéstől számítva akár 60 napig is)? Viszont ez inkább arra alkalmas, hogy valaki "legálisabban" tartózkodjon hosszabban az USA-ban amíg elrendezi a dolgait, mert a H-1B-re "helyben visszaváltás" nem triviális (pl., ahogy írod, ha nem adják meg a B-2-t - vagy csak túl sokáig tart az elbírálása - akkor nem is lehetséges).

IANAL.

tanato 2015.05.27. 07:32:54

@FutureFry: @M. Péter: @adg [Au, Darwin]: Köszi az infókat,Akkor még sem én, sem a magyar média nem riogat teljesen alaptalanul egy esetleges angol kilépés estén való országelhagyási kötelezettséggel/szándékosan nem kitoloncolást írok/Létezik az leírásotok szerint más civilizált nyugati, angol nyelvű demokráciákban is.

adg 2015.05.27. 07:43:53

@tanato: Nem egesszen, felreerted.

Ezek a vizumok, amikrol mi beszeltunk, nem biztositanak neked vegleges letelepedest. Ezek ideiglenes, munkavallalsra jogosito vizumok. Ha talalsz egy munkaltatot, aki alkalmaz teged, akkor kapsz egy ilyen vizumot, hogy NEKI tudjal dolgozni.
Ha a munka megszunik, felmondanak, vagy epp te, akkor okafogyotta valik a vizumod. Ilyenkor kerhetsz masikat, ha lehet, vagy kereshetsz nagyon gyorsan egy masik munkahelyet, ami alkalmaz es megfelel erre a celra.

Anglia teljesen mas. Vizum nelkul odamehetsz, es dolgozhatsz a mekiben pl. Ha hirtelen kilepne uk akarhonnan is, nem hiszem, hogy kirugnanak a mekibol.
Csak gondolj bele, milliok dolgoznak ilyen helyeken. Hirtelen mindet kirugnak az orszagbol, abbol nagy zavar lenne,

Mondok egy helyi peldat is. Mi is ideiglenes vizummal jottunk. Azt a vizumot megszuntettek azota. Ez minket termeszetesen nem erintett, nem rugtak ki, nem kellett ujat kerni, semmi. A regi vizum kondicioi annak lejartaig ervenyesek voltak.

Azert minimalisan is civilizalt orszagokban ritkan hoznak olyan szabalyokat, amik visszamenolegesen hatranyosan erintenenek tomegeket.

Sokkal valoszinubb, hogy ha majd engedely kell, akkor az ujakra fog vonatkozni, vagy akik a hatarido utan akarnak munkat vallalni.

tanato 2015.05.27. 08:11:22

@adg [Au, Darwin]: Nem akarok én jogi dolgokba belemenni ,nem vagyok jogász.Egyébként álmomban sem gondoltam volna mondjuk 3 éve hogy ezen egyáltalán gondolkozni kell.Azt hittem az angliai szabad munkavállalás örök időkre szól.Talán két éve kezdték ezt pedzegetni itt is a blogon,meg a médiában is hogy nem lesz ez örökké tartó álomállapot,egyszer csak vége szakad a jónak

tanato 2015.05.27. 08:26:57

@adg [Au, Darwin]: Szóval ezt nem gondoltam volna,hogy már a népszavazásnál tartunk az angol kilépésről.Ez durva a 3-4 évvel ezelőtti állapotokhoz képest.Majd még Birka Úrnak lesz igaza és szétesik az UNCSI,ha nem is Putyin zsenialitása miatt mint ahogy ő gondolja/írja?/.Való igaz egy államszövetségbe keverni olyan országokat amelyiknek egyik felében 6-8szor annyit lehet keresni ugyanazzal a munkával mint a másik felében nem egészséges.
Ennek tényleg az a vége hogy a keleti térfél kiürül hosszabb távon ,a nyugati rész meg szétdurran a sok embertől.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.27. 12:38:58

@tanato: nézd, én nem értek a politikához, úgyhogy ez kizárólag a saját véleményem: lehet, hogy szétesik vagy átalakul, de abban biztos lehetsz, hogy valami lesz. valami olyan összefogás az államok között, ami kellő ellenfele lehet egy USA méretű államnak.
azt a világfelosztást is simán eltudom képzelni, ami az 1984-ben van.
a szabályok is lehet hogy változnak, de a szabad mozgás is meg fog maradni, meg a vízummentesség, mert mást nem fognak tudni adni a tagállamok polgárainak, márpedig tudjuk, hogy a vetni kell koncot, különben zűrzavar lesz.

tanato 2015.05.27. 23:23:15

A szabad mozgás és vízummentesség valószínű marad,de a szabad munkavállalásban nem vagyok már biztos. 3 éve még biztos voltam,ma már nem.Az tényleg nem fog menni hogy az UNIO keleti felének aktív dolgozói egyszerűen áttelepülnek a nyugati részre,kelet unió kiürül ,csak öregek/meg a romák/ maradnak, a nyugati meg szétdurran a sok embertől.Ezt észlelték az angolok kicsiben a saját bőrükön./Mivel a keleti részen az iskolákban az angol a preferált idegen nyelv./Ezt tényleg csak a szabad munkavállalás megvonásával tudják meggátolni.Meg lehetne persze azzal is ha keleten felzárkóznának a bérek a nyugati részhez,de ez jelenleg a mese kategóriába tartozik.

tanato 2015.05.27. 23:24:27

@~~Babette~~: Ja ez a válasz neked ment.

2015.05.28. 01:54:31

@adg [Au, Darwin]:
"Mondok egy helyi peldat is. Mi is ideiglenes vizummal jottunk. Azt a vizumot megszuntettek azota. Ez minket termeszetesen nem erintett, nem rugtak ki, nem kellett ujat kerni, semmi. A regi vizum kondicioi annak lejartaig ervenyesek voltak."
Ezt hivjak az angolszasz torvenykezesben Grandfather Clause-nak.
"a part of a law which says that the law does not apply to certain people and things because of conditions that existed before the law was passed"

tanato 2015.05.28. 13:17:20

@~~Babette~~: Az előbb mondta a rádióban,a hírekben hogy az angolok még az idén le akarják zavarni a népszavazást az UNCSI-ból való kilépésről.

Siroki Andi 2015.08.19. 17:03:18

Érdekelne, hogy hogyan tudnám felvenni a kapcsolatot a hölggyel?

Demi78 2015.08.19. 17:37:12

@Siroki Andi: ha az adatlapjara rakattintasz, elvileg tudsz uzenetet kuldeni neki vagy kerdezd meg a blogtulajt, hatha emilben kapta es megadja neked az infot

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása