oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2015. május 11. 06:50,  Magyarországnak megbocsáttatott 280 komment

2015. május 11. 06:50 Határátkelő

Magyarországnak megbocsáttatott

Jó volt Magyarországon, de Európában még jobb – írja a Magyarország és én pályázat (amire szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet) mai szerzője, Rumitom, hozzátéve, hogy a maga részéről egy keserűbb időszakot követően mindent megbocsátott az országnak, akivel régi barátként üdvözlik egymást. De semmi több.

europai_unio_erkezok.jpg

„Éltem 14 évet Magyarországon. Életem felét sem, és az arány hamar 1/3, aztán ¼ is lesz talán. Ez a magyarságomon mit sem változtat persze, magyar szülők gyermekeként, igaz csak iskolás korban Magyarországra kerülve tősgyökeres magyar leszek, német névvel megáldva is. Vagy naivan most még így hiszem.

Magyarnak lenni speciális, vagy épp semmilyen, mikor hogy. Európainak lenni ettől picit több. Levakarhatatlan.

Európában lenni annyi, mint otthon lenni. Magyarországon lenni annyi, mint családot látogatni.

A 80-as években Kelet-Németországban gyerekeskedni teljes értékű kelet-európaiságot jelent. Mert Kelet-Európa más. Persze különbözik a lengyel a magyartól. A cseh a romántól. Mint ahogy a francia is a némettől. De a kelet-európaiak mégis mások picit. Persze csak Nyugat-Európában járva. Magyarországon sosem fogja senki elhinni, hogy egy magyar, román (vagy szlovák, vagy szerb, vagy bárki k-eus) bizony „egykutya”.

Otthon Európában

Kelet-Európa mindig is a szívem csücske marad. Azon belül is Magyarország. A somogyi-zalai dombság. Balaton felvidék. Budapest. A Pilis. Dunakanyar, Börzsöny. És biztos vagyok benne, hogy eljön még az idő, amikor bejárom (megkedvelem) a Viharsarkot is.

De leginkább otthon Európában érzem magam. Van, akinek a különbségek szembeötlőek, és – minél messzebbről szemlélve persze – van, akinek a hasonlóság a hangsúlyos. Ezt leírni nem lehet csak átélni. Mindenkinek más persze. Ez a szép az érzésekben.

Ázsiából bármelyik európai reptéren landolva (na jó, Isztambul kivételével) az otthon érzése tölt el. Mert Európában lenni jó. Jó Svédországtól Horvátországig, Bulgáriától Írországig.

Nem mindig mindenhol ugyanannyira. És nem minden városban akarnék feltétlenül hosszú távra berendezkedni. De Európa még a hozzá legközelebb álló, zömében fehér (ex-)nemzetközösség országaitól is pont annyival más, amitől az öreg kontinens otthonná válik, az USA meg csak egy érdekes hellyé.

Ha valaha bevezetnék az európai útlevelet, az elsők között jelentkeznék. Még a magyarról is lemondanék érte.

Elmúlt a fájdalom

Persze ez nem mindig volt így. Volt, hogy csupa szívásnak tűnt a magyarság. Nem, soha sehol nem ért konkrét vagy átvitt hátrány miatta. Az országhatáron kívül. Belföldön azért sokáig nem volt rózsás a helyzet. De ezen is túltettük magunkat. Aztán elmúlt a harag, és csak a fájdalom maradt. A fájdalom az önszívatás láttán. Hogy lehetne ezt másképp is. Kevésbé kín-keservesen. Több megbecsüléssel. Kevesebb irigységgel, több elfogadással.

Mára már a fájdalom is elmúlt. A hírek csak érdekességek, körülbelül annyira, mint a bármely más olyan országról szólók, ahol már éltem. Amihez van személyes kapcsolatom.

Magyarország nem érdektelen. Remélem, soha nem válik azzá. De már rég nem tud felbosszantani. Már nem is mosolygok rajta. Se fájdalom, se szomorúság. Mégsem közömbös.

Volt, hogy a fájdalomtól elszakadva, a szakítás útján a közömbösségbe fulladt a viszonyunk. De mára helyreállt a kapcsolat. Mint régi barátok üdvözöljük egymást, akik elfogadják az eltérő mentalitást, és a tényt, hogy valószínűleg sosem válunk már azzá, amik egyszer, egy pesti kamaszkorban voltunk.

Jó volt Magyarországon, de Európában még jobb

És sok mindenről tényleg nem tehet szegény. Nem tehet róla, hogy nincs tengerpartja. Hogy nincsenek rendes hegyek. És én sem tehetek róla, hogy nekem ezek fontosak. Legalább az egyik.

Aztán nagyon sok mindenről tehet. Mari néni az ABC pult mögött. Itténtudomafrankót-né TO-s néni az egyetemen. Úgy megbüntetlek Akármiért, mert megtehetem rendőr Úr (és direkt nem fakabátnak hívom). És még sorolhatnám.

Mert nekem ezek is fontosak. Az emberek, akik lakják az országot. Akiktől az ország nem csak egy földrajzi hellyé válik. Nem a csóringerséggel van a baj. Engem anyagilag megbecsült. A családomat is. Arany életem volt mondhatni.

És ha tényleg fogalmam sincs már honnan nem tudtam volna, hogy a felesleges szívatás, lenézés, csinovnyikkodás nem az élet természetes tartozéka, lehet még ma is boldog életem van Magyarországon. Mert nekem jó volt Magyarországon, de Európában még jobb. Persze az a fránya földrajz akkor is zavarna.

Az országnak azonban megbocsáttatott. Akár kellett neki akár nem az én megbocsátásom. A viszonyunk rendezett, de egyelőre köszönjük, nem kérünk egymásból. Hagyjuk egymást élni. Nincs szemrehányás, nincs ostorozás, csak a békés elfogadás, mint ahogy egy civilizált (nyugat-)európaihoz illik.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Európai Unió Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

http://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr417448480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Shanarey 2015.05.11. 21:27:00

@GERI87:

Ezt majd Bircával beszéld meg, mert a baszk és a Görög akár megfelelhet ennek, de a többi nem.

wuaaa 2015.05.11. 21:30:40

@qkuc: Ettől? :) Ugyanmár....

nyuszigonosz 2015.05.11. 21:31:53

@GERI87: A baszk nyelv az tényleg egy izolált nyelv, de: nem egy állam nyelve. Hanem hát beszélik a Pireneusok Atlanti óceánhoz érö felén Franciaországban és Spanyolországban.

A balti nyelvek: hasonlóak. Nem ugyanazok, de van bennük hasonlatosság.

A román az a latin nyevcsoportba tartozik és abba ugye más Európában beszélt nyelvek is tartoznak, így van hasonlatosság, az olasz és francia nyelvvel.

A görög meg egy különlegesség, mert azon három nyev között van, amit több mint 3 és fél ezer éve ténylegesen használnak.

Nos az albánról sokat nem tudok, csak annyit, hogy írott formáját lényegében csak a 20. század közepén kapta, addig az nem volt.

Viszont tény: hogy a magyar nyelv egyedi. Erröl volt szó. Eredetileg.

GERI87 2015.05.11. 21:32:57

@Shanarey:

Mármint van két értelmezése a 'jugoszláv'-nak.
Az egyik etnikai, a másik állampolgári.

"nem jellemző az ott élőkre hogy tagadnák a származásukat. "

A több mint 1 millió magát etnikailag jugoszlávnak valló zöme, a széthullás után vissza/felvette a származásának megfelelő nemzetiségét.
Persze nem mindenki.
Ez nem tagadás, hanem váltás.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.05.11. 21:35:20

@Hari Seldon 2:

“After studying the Hungarian language for years, I can confidently conclude that had Hungarian been my mother tongue, it would have been more precious. Simply because through this extraordinary, ancient and powerful language it is possible to precisely describe the tiniest differences and the most secretive tremors of emotions.”

Such a compliment by the Irish noble-prize winner writer, George Bernard Shaw elegantly points out the uniqueness of the Hungarian (or as the Hungarians call it, Magyar) language. It is unique, for that Hungarian is an isolated language, having no relatives in Europe. Where are the roots of this weird and wonderful language then?

www.kwintessential.co.uk/language/about/hungarian.html

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.11. 21:42:09

@Hobbiszakács:
az összes helyen, ahol megtaláltam ezt az idézetet angolul, magyarok használták (ez itt egy fordítóiroda).
nekem elég meggyőző a két linkelt cikk arról, hogy eredetileg kamu.

nyuszigonosz 2015.05.11. 21:47:03

@Naschkatze (Mostindien / CH): Spontán azt mondanám, hogy a bíróságon, mert ez egy behajtási kivonat, arról, hogy fizetni valókat fizeted-e vagy pedig bírósági elrendelés alapján "szedik le" a számládról, vagy hajtják be készpénzben. Biztosan van egy normális magyar neve is, ami nem jut eszembe. :-)

GERI87 2015.05.11. 21:48:19

@Shanarey:

-Az albánnak sincs se közelben, se távolban rokona, a görögnek se.
-A román egyedüli latin nyelv keleten (a "moldávval", de az meg ugyanaz),
-A balti nyelvek is már csak ketten vannak...

Annyi hogy ezek indoeurópai nyelvek, ahogy a szomszédaik többsége is.

@nyuszigonosz(D):

Itt a szomszédság volt a kérdés, hogy azok abba a nyelvcsaládba tartoznak e!

"baszk.....nem egy állam nyelve"

mindegy. nyelvnek nyelv.

"A balti nyelvek: hasonlóak. "

Egybe vettem..mert csak ketten vannak, kis területen, kevesen.

A románnak egy szomszédja sem latin nyelvű...

A görög is egymagában áll.

"Albán.....írott formáját lényegében csak a 20. század közepén kapta, addig az nem volt. "

Ez is mindegy, nyelv addig is volt. Rokona, aki hasonlót beszélne, nincs.

"Viszont tény: hogy a magyar nyelv egyedi. Erröl volt szó. Eredetileg."

Jó, oké, de én csak példát hoztam hogy hasonlóan "rokon szomszéd" nélküli nyelv más is van, az indoeurópai nyelvcsalád elég tág azért ahhoz hogy ne vegyük 'rokon szomszéd nyelveknek' pl a románhoz a bolgárt...

2015.05.11. 21:51:49

@Dragonlady (Bp, Hun): En ugy tudom, hogy Arisztotelesz mondta eloszor, hogy az interneten terjedo idezetekkel az a baj, hogy nem lehet megallapitani, hogy eredetiek-e :)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.05.11. 21:51:51

Persze az is lehet, hogy nem Shaw, hanem Churchill mondta, mint a viccben: nem osztogattak, hanem fosztogattak :-)

Nehéz a nyelvünk, főleg idegenben nehéz boldogulni vele. Keresés közben találtam a Wikipidián ezt a két-, három-, sőt hatértelmű mondatot :-)

1 - Éva szereti a virágokat.
"Eve likes flowers" (neutral statement)

2 - Éva szereti a virágokat.
"Eve does like flowers." (even if someone thought the opposite)

3 - Éva szereti a virágokat.
"It's Eve who likes flowers" (not someone else)

4 - Éva a virágokat szereti.
"It's flowers that Eve likes" (not something else)

5 - A virágokat Éva szereti.
"As we know, somebody likes flowers, and it's Eve" (not someone else)

6 - A virágokat szereti Éva.
It's flowers that Eve likes. (not something else)

en.wikipedia.org/wiki/Hungarian_grammar

nyuszigonosz 2015.05.11. 21:53:39

@GERI87: Mondjuk az eredeti szövegben az volt: "szomszédos országok és kevésbé szomszédok" . A kevésbé szomszédok, hát az egy jóval tágabb fogalom.

Na de mindegy is, akkor beszéltünk ma a nyelvekröl is. :-)

( a románt a bolgárhoz nem is hasonlította senki )

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.11. 21:56:44

@mojyo: nahát, a második linkelt cikkem szerint ezt Petőfi mondta!

(engem nagyon bosszantani szokott ez a vonal, hogy a magyar nyelv mennyire egyedi, különleges, kifejező, stb stb.)

Hari Seldon 2 2015.05.11. 22:01:27

@Dragonlady (Bp, Hun):
Köszönöm. Szeretem az urban legend-eket lelpleződni.

Muscari 2015.05.11. 22:02:10

@Shanarey: az Minidragon, te :-)

Emlekszel, a jomultkor belinkelted ide a Cabaret Kisember cimu szamat. Azelott en sose hallottam meg, de nagyon megtetszett, azota is hallgatom oket. Ugyhogy koszi :-)

Hari Seldon 2 2015.05.11. 22:02:37

@Hari Seldon 2:
Pontosítok: Szeretem, ha lelepleződnek az urban legends-ek.

2015.05.11. 22:05:43

@Dragonlady (Bp, Hun): Na lebuktam, nem is neztem a linkeidet, pedig azt hittem, milyen eredeti es humoros voltam. No nem baj majd legkozelebb :D

Amugy szerintem tenyleg egyedi es kulonleges a magyar nyelv, de szerintem ez inkabb hatrany, lehet ettol van ez az izolaciokereso, befelefordulo megnemertettseg ami jellemzi azt a magyarorszagi szemleletet, amit ezek az Enesmagyarorszagos posztok szemleltetnek ilyen nagyszeruen. :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.11. 22:41:57

@mojyo:
az szerintem is tény, hogy egy magyar kb háromszorannyi energiával meg idő alatt tanul meg angolul/ németül, mint egy holland vagy egy svéd (de lám, a finnek is valahogy abszolválják a problémát.....). én ezért rúgkapálok mindig, amikor azt mondják emberek, hogy felesleges gyerekeknek nyelvet tanítani, úgyis megtanulják később, mi is megtanultuk, stb. ja, csak kiskorukban még nem pusztán logikailag, agyilag, intellektuálisan, görcsösen akarnák ezt abszolválni, szabályokon és fordításon keresztül, mint 10-12 éves koruk után. (thaioknál, kínaiaknál még rosszabb a helyzet, ha gyerekként nem tanulják meg, később majdnemhogy immunisak pl a múltidőre, többesszámra, bármire, ami "nyelvtan".)
egyébként meg igazad van, van valami "szekrény dohos levegője" ezekben a posztokban. remélem, nem ez lesz még két hónapig....
pár hete feküdtem a cseresznyefa alatt, és potyogtak a virágszirmok a hasamra, és nekem az volt a komplett "Magyarország és én" érzés, valamiért. lehet, hogy kerekíthettem volna ennyiből egy posztot? :-)

GERI87 2015.05.11. 22:45:21

@nyuszigonosz(D):

"a románt a bolgárhoz nem is hasonlította senki"

Úgy látszik ma vagy én nem írok világosan, vagy általános értetlenség van:)
Példa volt, miszerint: a román és a bolgár IS indoeurópai nyelv.
Tehát indoeurópai nyelv határos indoeurópaival, DE ettől még a latin románnak nincs latin szomszédja....TEHÁT ugyanúgy "rokon szomszéd nélkülinek" tekinthető...
Na, mindegy, hagyjuk is mára, ennyi elég:)

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.05.11. 22:54:05

@Dragonlady (Bp, Hun): Hátha a "brit tudósok" mondták? Tőlük minden kitelik.

:-))

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2015.05.11. 22:54:08

@nyuszigonosz(D): (mielőtt nyugovóra térek)

"a románt a bolgárhoz nem is hasonlította senki".

Rengeteg szláv (és török) eredetű szavuk van, a latin eredetet a hetvenes évek előtt nem volt ajánlatos fitogtatni. A mai Románia moldovai országrészében százegynéhány évvel ezelőtt még cirill betűkkel írtak. (Úgy tudom, hogy Eminescu, a legnagyobb költőjük is - hacsak nem hoax.)
:-)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2015.05.11. 23:00:54

@Dragonlady (Bp, Hun):

"engem nagyon bosszantani szokott ez a vonal, hogy a magyar nyelv mennyire egyedi, különleges, kifejező, stb stb."

Igen, engem is ki lehet ezzel kergetni a világból. Meg hogy a magyar költők a világ legjobbjai, meg ilyesmi. Aki ezeket mondja, az valószínűleg nem beszél más nyelven, meg nem olvasott még más költőket.

Romantikus kis érzelmi marhaságként (vö: az én gyerekem csodálatos) elmennek, de ha valaki elkezdi komolyan venni őket, az baj. Nem a mama főztje a legfinomabb, nem a magyar nők a legszebbek, és (hogy a határátkeléshez is kapcsolódjak) nincs olyan, hogy itt élned-halnod kell.

No jó, végül is elismételtem, amit te mondtál. Ez van.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.11. 23:07:42

@Th's child:
csak azt a részt nem tudom értelmezni, hogy hogyhogy nem az ÉN gyerekem a legszebb, legaranyosabb, legokosabb, legcsodálatosabb? mijazhogy ez valami romantikus érzelmi marhaság?? :-D

2015.05.11. 23:10:23

@Dragonlady (Bp, Hun): Ez egy nagyon erdekes dolog amit mondasz, marmint, hogy haromszor annyi energia egy magyarnak megtanulni egy masik nyelvet, korulottem enis ezt lattam amikor iskolaba jartam Magyarorszagon, de nekem meg pont, hogy konnyebbseg volt. Szerintem pont azert, mert ilyen komplikalt a magyar, mas nyelvek konnyunek, flexibilisebbnek tunnek es a bonyolultabb koncepciok is behelyettesitok, en mindig talaltam valami hasonlot a magyarban ami segitett megerteni mas logikat, sose ertettem, hogy mas nyelvekben mi olyan nehez... de en tenyleg nem vagyok annyira verbalis gondolkodasu, sokmindent elegge absztrakt modon kozelitek meg es igy talan konnyebb, mint szo-szerint, behelyettesitgetni vagy leforditani dolgokat... ezert is kellene nyomatni mas dolgokat is a tanulasban, nem csak a szigoruan verbalis gondolkodast... vagyis, ezzel nem azt akarom mondani, hogy en egy zseni vagyok, bocsanat, nem ide akartam kilyukadni :D Hanem, hogy erdekes, hogy ez a magyar nyelv, ez egy nehezseg, pedig akar ajandek is lehetne.

Amugy bizonyos fokig termeszetes, hogy a magyarorszagos posztokban benne lesz a szekreny dohos levegoje, hiszen az ido telik, sokan otthagytak a fiatalkorukat, meg a gyerekkorukat, meg esetleg egy hazassagot, vagy akarmit, azzal, hogy kimentek, szoval a nosztalgia az igy eltelo ido miatt mindenkibol elojon, es nem ezzel van bajom, szerintem ez termeszetes, ahogyan a cseresznyefaviragzas bekessege is :) Jo, hogy vannak ilyen pillanatok, es irhattal volna nyugodtan a tiedrol, nem szoltam volna be, eskuszom :D En csak azert szoktam kinomban ironizalni ezeken a posztokon, mert azon csodalkozom, hogy milyen nepszeru a konkret visszavagyas, az ilyenfajta multbarevedes alapvetoen szamomra nem annyira az eletrol vagy a jovorol szol, en azt elegge szomorunak, es az eletosztonnel szembemeno ondestruktiv dolognak tartom, ha valaki az emlekei koze konkretan visszavagyik, es nem kapaszkodonak hasznalja oket ahhoz, hogy erot meritsen beloluk a jelenbe/jovore. Egyszeruen ledobbento, hogy ez az energia mennyire nincs meg, es ezt elegge szomoru es faraszto olvasni. Dehat ezt mar megbeszeltuk :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.11. 23:13:51

@~~Babette~~: A magyar hivatalrendszer legalja... de lehet, hogy van még lejjebb is.
Ez kompletten beillett volna az itteni posztsorozatba is...
Én is de q-ra örülök, hogy kétezer km-re ülök ettől a fertőtől...
:-((

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.11. 23:18:54

@mojyo:
szerintem szerencsés, akinek ennyire könnyen megy. én se szenvedtem. ehhez kell valami érzék. én nem tudnék egy magyarhoz hasonló másik ilyen feleslegesen túlbonyolítós nyelvet megtanulni.
de amikor egy kicsikét fogyatékosnak tűnő felnőttekből álló kezdő csoportnak már minden lehetséges módon magyaráztam az I am a cat és az I have a cat közti különbséget (magyar nyelv sucks, a létige bekevert ezeknek az egysejtűeknek, nekem alapból nem jutott volna eszembe magyarázni....), beleértve a "fasz vagyok" és a "van egy faszom" közti különbséget illusztris példának, na akkor kicsit elment az életkedvem pár hónapra :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.11. 23:23:26

@Der echte Weihnachtsmann: igen, arra: D Akkoriban nagyon szerettem modellvasutazni, bár már akkor se volt olcsó.De a legutolsó alkatrész, kiegészítő dobozán is ott volt, hogy VEB-Fabrik... meg a Wartburgos cuccokon is.
Az internet magyarországi hőskorában (90-es évek közepe) is így nevezték inkább még a világhálót, mindig eszembe jutott a DDR.
:D

Köszönöm a kommentedet.Ha netán megírnád ide az oda-vissza 6árátkelést, csak örülni tudnék... :-)

2015.05.11. 23:28:57

@Dragonlady (Bp, Hun): Erdekes, hogy te azt mondod, nem tudnal egy masik ilyen bonyolult nyelvet megtanulni, en nagyon szeretem a nemetet is, az oroszt pedig foleg <3 Cserebe viszont en nem tudnek olyan embereket tanitani akinek a faszom van es a fasz vagyok kozti kulonbseget magyarazni kell, ugyhogy neked nagyon sok tisztelet jar, ugy elkepzeltem egy amugy kedves, turelmes tanarnot tisztaideg allapotban ezt magyarazni egy csapat pislogo felnottnek, ez egy nagyon jo sztori. :D

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2015.05.11. 23:29:54

@Dragonlady (Bp, Hun):

Hopp, félreértés, természetesen én is így értettem, hogy a TE gyereked a legszebb stb., és a többiek, akik balgán ugyanezt gondolják a sajátjukról, na, azok marhák.:)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2015.05.11. 23:42:45

@mojyo: @Dragonlady (Bp, Hun):

Asszem, én nyelvszenvedésben átlagos lehetek, értsd: szokott menni a nyelvtanulás, de kifejezetten macerásnak és nehéznek találom.

Viszont egyáltalán nem egyforma nehéznek. Ha azt nézzük, hogy az első 500 szót mennyire volt nehéz letolni, a spanyol úgy ragadt az emberre (rám), mint a kosz, nem is értem, miért nem beszélünk mindannyian spanyolul (egyébként én sem beszélek, másfelé kanyarodott az élet, de majd egyszer), a német meg az angol oké (és egyáltalán nem találom nehezebbnek a németet) viszont a thai az valami hihetetlen rettenetes kínlódás volt, és ugyanezt láttam a többieken is a nyelviskolában, hogy állunk ott a kommersz kis indoeurópai nyelvekhez szokva, és kamillázunk.

A magam részéről innentől fogva vagyok benne biztos, hogy nincs olyan, hogy bonyolult nyelv -- az a bonyolult, ami szokatlan.

Egyébként örülök az első 500 thai szómnak, a kínai a meg a többi környékbeli nyilván már nem lesz kamillázás, ha esetleg odakerülök, és egyébként tök hiányzik is a thai. Épp ma este jutott eszembe, hogy már nem tudom, hogy mondják a balra kanyarodnit. Draglady?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.11. 23:45:31

@mojyo: az angol után nincs türelmem semmihez, ami túlbonyolít. egy újlatin igeragozás még belefér, azokat szeretem, de németül még mindig úgy beszélek, és nem vagyok hajlandó foglalkozni vele, hogy jobb legyen, mert redundáns infókat hordoz majdnem csak a melléknév és főnévragozás, hogy szerintem egy tanár kiugrana tőlem az ablakon. egyébként is a hideg ráz tőle. orosz szintén. a szép egyszerű nyelveket szeretem a legjobban, mint pl az indonéz :-)

@Th's child: ugyehogyugye :-)

egysejtűzés feljebb: nem úgy gondoltam, hogy mindenki az, aki nehezen tanul nyelveket, de aki nem fogja a "macska vagyok" és a "van egy macskám" közti különbséget számtalan ilyen-olyan példa, magyarázat, rajzocskák és kretén mondatok alapján, azzal én nem tudtam mit kezdeni. ja, és gyerekben viszont szerintem ilyet nem láttam még.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.11. 23:48:51

@Naschkatze (Mostindien / CH): Erre mindig az a vicc jut eszembe, hogy az ígéret szép szó, de a landwirtschaftsaustellung meg még szebb... (már ha jól írtam egyáltalán...)
:-))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.11. 23:51:46

@diggerdriver: Ez igazából úgy adja ki, hogy zárjunk be minden ablakot, lépjünk ki és indítsuk újra... :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.11. 23:56:48

@Th's child:
เลี้ยวซ้าย :-) (liaw saai) na ezt se magamtól gépeltem, olvasni tudok, helyesen írni nem.
hova szeretnél taxizni? :-))))
nekem évekig tartott, mire elkezdtem hallani a tone-okat, pedig évekig napi több órában hallgattam (passzívan). a gyerekek sokkal előbb értették, mit beszélek, mint a felnőttek :-) viszont legalább nyelvtan nincsen, az is valami. ha az embernek van egy kis zenei hallása, és ezt megugorja, onnan kezdve már csak egymás mellé kell rakni a szavakat. :-)
az angol után a spanyol meg a többi újlatinok nagyon hálásak. irigykedek is olykor egy kicsit, hogy most milyen jó helyen vagy. miután tanultam portugálul, csak kb 10 napot voltam kint utána, előtte sokat :-(

egyébként meg, gyalázatos dolog ez a nyelvi elszigeteltségünk, és nagyon-nagyon rá kellene menni a nyelvoktatásra, csak ezt akartam volna mondani, amikor a legelején belecsaptam a témába. döbbenet, hogy mennyire bezárja a szellemét, lelkét, egész személyiségét az embernek az a tény, ha nem beszél más nyelveket. nem is olyan rég éreztem meg ezt, mert korábban nemigen találkoztam olyanokkal, akik csak magyarul tudnak, most meg belefutottam pár ilyen felnőttbe, akiknél se kép, se hang.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.11. 23:58:14

@mojyo: Akkor még valszeg kőtáblákba vésték a honlapokat és megnyitni is fizikai erőnlétet igényelhetett...A webfejlesztő eszközök a kalapács és a véső lehettek.A vírusok meg úgy terjedtek, hogy valaki telibeprüszkölte a kőtáblát... :-)

2015.05.12. 00:00:01

@Th's child: "A magam részéről innentől fogva vagyok benne biztos, hogy nincs olyan, hogy bonyolult nyelv -- az a bonyolult, ami szokatlan."

Ez egy erdekes meglatas, en is valami hasonlot vallok, szerintem a nyelv az egy komplett gondolkodasmod es vilagszemlelet, es amelyik a szemelyisegedhez kozel all, az megy konnyen, ami meg nem annyira, az meg nehezen. Ismertem egyszer egy francia anyanyelvu kanadait, akinek annyira eszaki, tavolsagtarto mentalitasa volt, es annyira utalta meg a deli kajakat is, hogy a spanyolt egyszeruen nem sikerult megtanulnia, pedig az hivatalosan nem is nehez, a franciatol pedig plane egyaltalan nem all tavol. :D Ez van, viszont eppen ezert azt is gondolom viszont, hogy a nehez/bonyolult/szokatlan/utalt nyelvekkel is erdemes egy kicsit szenvedni, segit megerteni egy masik gondolkodasmodot.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.12. 00:13:01

@mojyo:
naigen, valszeg ez is benne van, hogy én pl az oroszokat inkább nem is akarom megérteni. :-)
ha már választani lehetne, akkor inkább megtanulnék ezer kínai írásjelet. az nem múlt el 12 év után sem, hogy szépen látom bennük a gyökjeleket. az alap már megvan. a kínaiak se állnak nagyon közel hozzám, de legalább azok a jelek nagyon-nagyon szépek, úgy esztétikailag. a beszélt nyelvtől ott is rosszul vagyok teljesen. de pont az vonz benne, hogy meg lehet kerülni teljesen a hangzást. kizárólag vizuális szinten is teljesen működik az egész.

hvg.hu/itthon/20150203_Egy_sor_es_egy_unikum_Fogadasbol_lettem_k
(ez a sztori nekem nagyon tetszett egyébként: fogadásból lett a pasi kínai tolmács.)

blackhairlady 2015.05.12. 00:27:57

@qkuc: rendben vagyunk:) fogalmam sincs hol volt tornado, felenk nem, Houston belvarosaban sem, az egesz napom ott toltottem. Bar viharos, esos hetet josoltak a hetre, volt is mar nehany nagy zapor, de egyebkent het agra sut a nap. Nem emlekszel hol vot a tornado, melyik varost emlitettek?
Egyebkent koszonom az avgodast:)

2015.05.12. 00:33:57

@Dragonlady (Bp, Hun): Nahat micsoda sztori :)

Ooh igen, amugy, a kinai es a japan az szerintem pont ezert egy szuper fejlett kultua, mert ennyire vizualis... hozzam inkabb az utobbi all kozelebb mint a kinai, de valahol nyilvan talalkoznak. Erdekes az, hogy amikor az europaiak arra vertek a melluket, hogy foltalaltak a perspektivat, akkor a kinaiak mar szinte kb absztrakt stilusban festettek egyetlen szinnel, vagy amikor a huszas evekben jott a "forradalmi" ujitas es az egyszeru, letisztult butorok nyugaton, akkor japanban az mar kb 500 eves volt... ezek ilyen vizualis dolgok, egy nyugati nem is fogja fel annyira ennek a jelentoseget, mert a nyugati kultura leginkabb a konyveit tartja nagyra es az irasos emlekeiben el, pedig a kepek es a targyak altal sokkal hamarabb be lehet jarni a megertes utjait, es magasabb szintekre lehet eljutni, de ez nyilvan csak szerintem van igy, mert en tenyleg igy is gondolkodom :)

Az oroszokkal kapcsolatban meg van egy mondas, hogy oket nem erteni, hanem erezni kell, neked ezek szerint nem annyira, megy, nekem elegge, vagyis, ezt nem tudom, hogy mennyire, de nagyon tetszik es nagyon szeretnem. Azt hiszem, valoszinuleg titokban nekem is van egy ilyen ondestruktiv, elborult enem, akinek ez a magyar lelkivilagnal is jobban megfelel. :D

adg 2015.05.12. 00:59:30

@mojyo: no de arisztotelesz gorog volt. Marpedig egy gorog azt mondta, hogy a gorogok sosem mondanak igazat. Szoval? :))

KanáriHajni 2015.05.12. 02:08:25

Nagyon jó írás volt, pont így érzem én is!

Cascabel 2015.05.12. 04:18:41

@mojyo:
"Ooh igen, amugy, a kinai es a japan az szerintem pont ezert egy szuper fejlett kultua, mert ennyire vizualis... hozzam inkabb az utobbi all kozelebb mint a kinai, de valahol nyilvan talalkoznak."
Szuper fejlett kultura kinai modra, igen vizualis:
www.dailymail.co.uk/news/article-2416133/New-toilet-themed-restaurant-diners-eat-bidets-opens-China.html

Cascabel 2015.05.12. 04:29:14

@Dragonlady (Bp, Hun):
"hány ázsiai országban jártál vagy éltél? "
Egyben sem, de dolgoztam vagy talalkoztam tobb, mint 20 evig szinte minden nap kinaiakkal, japanokkal, hindukkal, punjabiakkal, fulop-szigetiekkel, vietnamiakkal, stb., amikor Vancouverben eltem. Nekem mind azsiai, fuggetlenul, hogy melyik orszagbol jott. Velemenyemet inkabb nem irom le roluk.

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.12. 07:54:43

@Naschkatze (Mostindien / CH): egesz pongosan mit szeretnel csinalni?

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.12. 07:55:34

@Cascabel: meg egy reptéren se voltal felorat, mintmax? ejnye:-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.12. 08:28:25

@Dragonlady (Bp, Hun): Megmondom oszinten ertetlenul allok az elott, h valaki a sajat anyanyelvet leminositi. Minden nyelv kifejezo, hisz ez a funkcioja. Hogy kifejezzen. Minden nyelvben van erdekesseg, es meg a kevesbe kedveltekben ( szubjektiv) van szepseg. Hovatovabb, a szepseg szerintem a nyelvhasznalotol fugg leginkabb, mennyire artikulaltan, gondosan, mekkora szokinccsel beszel. Ooozik, elharapja-e a szavakat, milyen a hanglejtese stb.

A tulbonyolitast plane nem ertem. Ha meg jol emlekszem, a magyar nagysagrendekkel bonyolultabb volt 200 eve, mint most. Kb. annyira, mint a mai ujlatin nyelvek. Csak mig ezekben a nyelvekben megmaradt a tucatnyi igeido (holott az elo beszedben a felet sem hasznaljak), a magyarban sem az irodalmi, sem a koznyelv nem tartotta meg ezeket, igy a nyelv jelentosen egyszerusodott.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.12. 08:37:26

@mojyo: Hat ez erdekes, nekem a kulturaba a tarsadalmi berendezkedes es a gasztronomia is beletartozik. Igy mar azert nem dobnek annyira hatast toluk.

A vizualitas meg nem ilyen egyszeru, mar ha laikuskent szabad beleszolnom. En pld imadok olvasni. Mindent kepszeruen latok magam elott, legyen az egy szaraz tortenelmi mu vagy a legujabb Nesbo krimi.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.12. 08:41:27

@Dragonlady (Bp, Hun): Szerencsere remek muforditoink vannak, akik az idegen nyelven nem tudoknak is kitarjak a vilagot. Nyilvan ez nem helyettesiti az eredeti nyelven olvasast, de a lelek bezarkozasa mar regen nem nyelvtudas kerdese.

qkuc 2015.05.12. 08:55:53

@blackhair-lady: Nem, de ha lesz időm, kikotrom a net szemetesládájából, :D. Nagyon drámai volt szokás szerint a híradó, :D.

adg 2015.05.12. 09:00:05

@zöldeketbeszélek: +1. Mindig csodalkozom ezeken en is. Es nem csak a nyelv eseteben. Itt fentebb is volt mas pelda is. Pl a magyar lanyok a legszebbek, a magyarok furfangos eszjarasuak, jo a magyar kaja, regi nep a magyar, a magyar borok jok, stb. Mindig akad valaki, aki megmagyarazza, hogy nem ugy van, hanem ellenkezoleg.
Szerintem minden nepnek, meg kisebb csoportnak is megvannak a sajat kis torteneteik, eredethistoriajuk stb, ami nem feltetlenul igaz ha szigoruan nezzuk, de ad egyfajta kapcsolatot, ontudatot mittudomen. Pl bajaiak elkezdenenek hoborogni, hogy mekkora marhasag a busojaras, mert az nem is uzi el a telet, tok hulyeseg az egesz.
Teljesen artatlan dolgok ezek. Nagyreszuk szubjektiv es senkinek sem art.
Es jo reszuket kulfoldiek is ismerik. Pl nekem is mondtak mar, hogy milyen jo a gulyas, mert ettek mar valahol. hogy nezne ki, ha elkezdenem nekik ecsetelni, hogy nem is, mert a gulyas egy zsiros, rengeteg kaloriat tartalmazo cucc, inkabb egyenek valami trendi azsiai kajat. De ugyanigy akarnire. Azt is visszahallottam mar, hogy szepek a magyar lanyok. Nezett volna a koma, ha kijelentem, hogy ez csak ilyen magyarkodo lozung, nem szebbek mint masok es pl a malaj lanyok sokkal szebbek. Vagy barmelyik, aki nem magyar. Kiveve a brit lanyokat. :)
Sose hallottam meg kulfoldit a sajat dolgaikat ocsarolni. Itt vannak a gorogok az irodaban. Olyan buszke mindegyik minden gorog szarra, hogy hihetetlen. A sajat nyelvuk, epiteszetuk, orszaguk akarmi az csak a legfaszabb lehet. Meg a koltsegvetesuk is.
Miert ne legyen buszke akarmire, ami a sajatjuk.
Sose ertettem.

micsoda? 2015.05.12. 09:11:27

@Hari Seldon 2: Eredetét én sem olvastam, de lehetett volna más személy, ha hamis. A megfogalmazás mindenképpen iróé.

Több bölcs mondása is van, például: Egy nő még akkor is emlékszik az első csókra, amikor a férfi már az utolsót is elfelejtette:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.12. 09:39:23

@adg [Au, Darwin]: Ezt is az ' elmultnegyvenev' szamlajara irom. Akkor neveltek ki belolunk, h a jo ertelemben vett nemzeti buszkeseg termeszetes es normalis erzes.

adg 2015.05.12. 09:46:42

@zöldeketbeszélek: Valoszinuleg igazad van. Bar ez folytatodott az elmul40ev utan is, lasd micisapka, huscafat, merjunk kicsik lenni, stb. Mindegy, ez van.

Csak olyan erdekes latni, hogy masok milyen buszkek minden hulyesegre.

Cascabel 2015.05.12. 10:39:52

@~~Babette~~:
" meg egy reptéren se voltal felorat, mintmax? ejnye:-) "
Megigerem, legkozelebb Azsian at megyek haza Magyarorszagra. Peldaul a kovetkezo utvonalon: Calgary-Vancouver-London-Budapest:)
blogs.vancouversun.com/2014/03/28/vancouver-is-most-asian-city-outside-asia-what-are-the-ramifications/
en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Vancouver
Ettol fuggetlenul egyaltalan nem vagyok kivancsi az azsiai dzsumbujra meg eredetiben sem:)

Ha lenne tehetsegem a posztirashoz, akkor irnek Dominikarol es Panamarol is egy egy reszleteset, hiszen mindket orszagban eltoltottem mar 12 orat a repteren:)

Muscari 2015.05.12. 11:07:27

@Dragonlady (Bp, Hun): ez nem újdonság, mindig azt csinálják. Sokszor használkák a migrant szót a menekültekre is, nem téve különbséget a legális bevándorlók és közöttük. Réka is el szokta követni ugyanezt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.12. 12:45:05

@mojyo:
én még nem tudtam összerakni, hogy a kínaiak a csodálatos ősi művészetüktől hogyan tudtak odáig seperc alatt eljutni, hogy minden _ronda_, amit most építenek.
amikor egy kisvárosi piacon találtunk egy minimum nyolcvan éves bácsit, aki hagyományos festményeket festett (ott is akár, kérésre), felvásároltuk az egész készletét. se előtte, se utána nem láttunk semmi szépet abban az országban. csak a múzeumban.

@zöldeketbeszélek:
a magyarban mindent agyonragozunk még mindig. főneveket, igéket. csodálom, hogy akárki külföldi alapszinten is meg tudja tanulni.
nem hiszem, hogy leminősítettem volna, de felminősíteni sem akarom egyáltalán. egyenesen szánalmas, hogy valakik nekiálltak annak, hogy kamu G.B. Shaw idézeteket gyártsanak arra, hogy mi milyen különlegesek és egyediek vagyunk. ugyanolyanok vagyunk, valószínűleg, mint a többi nép, akiknek van saját nyelvük, és ezen a nyelven kultúrájuk. persze, lehet erre büszkének lenni, de nekem nagyon visszatetsző, amikor valaki a nyelvből akar felsőbbrendűséget kihozni.
a bezárkózásra meg nem azt értem, hogy akkor semmi nem is ér el hozzánk. ok, jön Csehov meg Goethe, Csillagok háborúja meg Harry Potter, fordításokon keresztül, meg minden más is. persze, sokminden elér a világból. de aki nem tud semmilyen nyelvet, az nagyobb valószínűséggel megmarad az egyszem kis provinciális nézőpontjánál. nem beszélget kb soha másokkal, mint magyarokkal. csak magyar újságokból meg csatornákról hallja a híreket, ha utazik is, képeskönyv marad minden, nem tud kimenni külföldi egyetemre félévre, stb stb stb. persze, lehet így is élni, még azt se mondom, hogy nem érdemes, de akkor is szekrény dohos levegője lesz belőle, ezt gondolom, vállalom.
eszembe jutott, hogy kb 18 vagy 20 éves lehettem, amikor anyámra rájárt a titkosszolgálat átvilágítani. semmi különös, állami hivatalban volt tisztviselő. ki kellett tölteni egy adatlapon, hogy a családtagoknak, nekem is, milyen külföldi kapcsolataik és barátaik vannak. néztünk egymásra, hogy ezt meg hogy? százszámra voltak már akkoriban is külföldi tanáraim, barátaim, ismerőseim, voltam féltucat diákcserén, mi az, hogy soroljak fel minden külföldit, akit ismerek? nem írtunk semmit.
nem vagyok különösebben egy társasági alkat, nehezen ismerkedek. de még így is a világjárásom egyik nagy élménye volt mindig, hogy mennyiféle emberrel lehet találkozni és beszélgetni. mennyiféle kis világ létezik "odakint".
az egyetlen dolog, amit nem tudok még mindig, hogy mennyire kell valami biztos háttér, a fent említett cseresznyefákkal és minden mással, ami mögötte van, ahhoz, hogy az ember szeresse és félelem nélkül tudja aztán megélni, hogy mennyire színes és érdekes a világ meg benne az emberek.

GERI87 2015.05.12. 12:49:40

@Hobbiszakács:

1860-ig a románok a cirill ábécét használták.
Eminescu 1850-ben született, nem hinném hogy még a cirill-t használta volna...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.12. 12:55:22

@adg [Au, Darwin]:
ezt értem, persze legyünk büszkék, hogy van kultúránk, nem is akármilyen. viszont nem szebb meg jobb meg különlegesebb, mint mittudomén, a lengyeleké vagy az örményeké. nem ezen a nyelven beszélek biztos az ufók, és nem Magyarországon dobog a föld szíve.
és igen, ebben sajnos van valami, hogy nagyon nehezen tud egészséges nemzeti üntudatunk lenni, pengeélen van az egész, és nem javult a helyzet a rendszerváltás óta sem, sőt.
de a ló másik oldalára se kéne átesni, nekem ezzel volt a bajom, sajnálom, ha nem sikerült jól megfogalmazni.

adg 2015.05.12. 13:20:51

@Dragonlady (Bp, Hun): nem rad gondoltam, csak a beszelgetesrol jutott eszembe. Ezert is nem cimeztem neked. Sajnos ez egy teljesen elterjedt jelenseg eleg regota.

A szivcsakras meg sziriuszos hulyesegektol nekem is egnek all a hajam, es a magyar nyelvrol sem gondolom, hogy annal kulonlegesebb meg sosem volt. En nem tudom megitelni, nem asztalom, majd birca elmondja, hogy van. :) Teny, hogy nem egy tucatnyelv, kivalo titkos nyelv.

A magyar nyelv kulonlegessegerol van egy regi tortenetem. Volt otthon egy ismeros, aki rendkivul kepzett volt az ilyen csakras-osmagyaros dolgokban.
Egyszer kifejtette, hogy milyen szep a magyar nyelvben, es milyen jol peldazza annak hihetetlen logikus felepiteset, hogy pl az "itt-ott" szavak elejen csak egy betu a kulonbseg. Ez mennyire logikus es egyedi. (mar ezt sem tudtam nagyon kovetni) Majd lezaraskent diadalmasan megjegyezte, hogy az angol nyelv ezzel szemben egy teljes katyvasz, hol van abban ilyen logika. Leirtam neki egy papirra: Here-tHere. Temat is valtottunk eleg hamar. :)

A masik peldaja viszont tenyleg tetszett: szeretet-gyulolet, ha jobban megnezzuk: szerETET-gyulOLET. Ez szerintem tenyleg jopofa.

Na mindegy, egy szo mint szaz, amikor hallok valakitol valami pozitivat magyarorszagrol, vagy akarmi magyar vonatkozasu temarol, sosem jutna eszembe kijavitani ha az esetleg nem teljesen igaz, nem bizonyithato, stb.Talan ha valami egbekialto faszsag.
En pl tudtam, hogy a show idezet kamu. De valaki megirta azt a szoveget, el lehet rajta gondolkodni, lehet, hogy van is benne valami. Gyakran cserelodnak a neten az idezetek szerzoi. :)
Volt a bevandorlasrol es az angol nyelv hasznalatarol egy ausztral idezet is, mi korbejarta a vilagot ezerszer. Altalaban egy korabbi miniszterelnokhoz (Howard) kotik. Semmi koze hozza, egy perth-i ugyved rittyentette. De a szoveg amugy nem rossz. Ha nem cserel szerzot, sosem terjed el. :)

Kicsit keso van, lehet ez mar erzodik rajtam. A cseresznyeert irigykedek kicsit, itt kurta draga. Meggy meg nincs is egyaltalan.

tableno 2015.05.12. 13:48:55

@adg [Au, Darwin]: azzal szokott baj lenni, ha egy nemzetnek nem reális az önértékelése. Mert akkor a valós problémák és kihívások megoldása helyett önsajnálattal és a dicsőséges múltba révedéssel lesz elfoglalva...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.12. 13:57:19

@Dragonlady (Bp, Hun): Ezzel, amit most irsz, egyetertek. De az eredeti kommentedre reagaltam, bocsi de mobilrol most hiaba bongesztem. Abban maskent fogalmaztad meg, hogy mi bosszant. :-)

Engem most pld nagyon bosszant, h a tormas sonkas molnarkam nem volt csipos. Micsoda elfajzott multikulti tormat rakhattak vajon bele o_O!

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2015.05.12. 14:15:42

@zöldeketbeszélek: @adg [Au, Darwin]:

"Teljesen artatlan dolgok ezek. Nagyreszuk szubjektiv es senkinek sem art."

A "magyar lányok a legszebbeket" én hoztam fel, úh gondoltam, válaszolok erre.

Hát jó, amíg senkinek sem árt, addig tök oké. Például amikor egy gyerek vesz egy "te vagy a világ legjobb anyukája" bögrét az anyjának, az szerintem is ártatlan dolog. Ostobaság persze, mert A) valószínűleg nem konkrétan az az anyuka a világ legjobb anyukája, és B) ha az is, a gyerek ezt nem tudhatja, nincs összehasonlítási alapja. De ok, egyelőre lépjünk túl ezen.

A baj az, hogy az ilyesmik át-átszivárognak komolynak szánt érvelésként is. Például az, hogy a magyar bonyolult és szuperkifejező nyelv, szinte hivatalos krédója a magyaroknak, a szép magyar nők szintén.

Mármost objektíve nézve ez mind a kettő marhaság, olyannyira, hogy gondolom, nincs is rá igény, hogy most lépésről lépésre együtt debunkeráljuk őket.

Megvan még, hogy a balaton a magyar tenger, és mi vagyunk a legvidámabb barakk? Ezek egyáltalán nem ártatlan hazugságok, arra használták őket, hogy az ember valahogy jól érezhesse magát egy körülzárt gettóban.

És ha megfigyeljük, a túlmagyarkodást is jellemzően olyanok csinálják, akik ki akarnak lépni az eu-ból, ki akarják zárni a külföldieket, abcúg külföld, de magyar virtus -- szóval ugyanígy vissza akarnak minket terelni a karámba, se ki, se be.

A balaton pedig állati menő dolog, én ott nőttem fel mellette, rohadtul bírom, de semennyire sem olyan, mint egy tenger. Csak az mond ilyet, aki még nem látott tengert. Csak az gondolja, hogy a magyar nyelv szuperkifejező, aki nem ismert más nyelveket, és csak az a hobbit gondolja, hogy a magyar nők különlegesen szépek, aki még nem hagyta el a megyét. És csak az mondja, hogy a magyar nyelv ősiségének példája, hogy Karthágó az igazából kard-hágó, koppenhága meg koppány-hágó, aki még életében egy könyvet nem nyitott ki.

Ez szvsz nem bájos dolog, hanem a tájékozatlanság piedesztálra emelése (vö: a gondolatainkat is be akarják terelni egy karámba), és nem gondolom ártalmatlannak.

A másik, hogy lehet valamit szeretni (én pl. tök kötődök a magyar dolgokhoz, tudok állati büszke lenni rájuk külföldiek előtt, és amit tableno írt feljebb az "utazó nagykövet"-ségről, az szerintem nagyon adja), de miért nem lehet szuperlatívuszok nélkül beszélni?

Miért nem elég ráírni arra a k.rva bögrére, hogy szeretlek anyu, ahelyett hogy mindjárt te vagy a világ legjobbja is?

A bede márton (tudjátok, a panamericás meg khivától keletre csávó) csinálja ezt mindig, amikor utazásról ír. Egyszer meg kellene számolni, hogy egy posztban hányszor kerül elő, hogy ez a világ legjobb sütödéje, ez a világ legjobb kontinense stb. Mindig az jár közben a fejemben, hogy ő most kit akar ezzel becsapni, engem vagy saját magát? Felesleges, jelentés nélküli, erőlködő mondatok, és én kifejezetten agybajt kapok tőlük.

(Remélem, nem voltam agresszív. Ha mégis, az nem nektek szól, hanem a jelenségnek.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.12. 14:24:41

@Th's child:
kinevezlek helyettes szóvivőmnek :-)

tableno 2015.05.12. 14:32:23

@Th's child: nagyon, nagyon, nagyon egyetértek!

Cascabel 2015.05.12. 14:32:30

@adg [Au, Darwin]:
" A cseresznyeert irigykedek kicsit, itt kurta draga. Meggy meg nincs is egyaltalan. "
Itt van cseresznye is, meggy is, igaz, nem olcso. Jovo heten Victoria Day (az anyakiralyno utan), hosszu hetvege (sajnos meloznom kell). A lenyeg az, hogy pont 31 eve Victoria Day-kor arultam a British Columbiabol hozott cseresznyet a piacon. Tegnap reggel megyek melozni, majd meg vakultam a fehersegtol, ho boritott mindent. 10 percig soportem a havat a kocsimrol:( Delelott 10 orara szerencsere elolvadt, +15C lett.

Cascabel 2015.05.12. 14:44:26

@Th's child:
"Csak az gondolja, hogy a magyar nyelv szuperkifejező, aki nem ismert más nyelveket,"
Gyorsan, mielott indulok meloba. Egy kicsit ismerem az angol nyelvet, igaz, nem vagyok nyelvtanar, csak egyszeru koszos proli. A spanyolt is ismerem, hallottam evekig beszelni a kornyezetemben:) Szoval: tobbszor voltam fultanuja, amikor egyetemet vegzett muszaki szakemberek telefonon magyaraztak egymasnak valamit anyanyelvukon, az az angolul. Falra tudtam volna maszni tole, ugyanis amit orakon at magyaraztak egymasnak, magyarul 5 perc alatt el lehetett volna mondani ugy, hogy a masik megertse. Talan meg angolul is el tudtam volna mondani egyszerubben, erthetobben. Ebbol azert nem lehet megdonthetetlen dolgokat levonni, de azert megis erdekes, nem?:)
Mentem, tovabbi jo szorakozast.

adg 2015.05.12. 14:54:50

@Cascabel: havasi cseresznye? Jol hangzik. Lesoprod a havat rola, es mar lehet is enni.
Hat mit mondjak, nem irigyellek az a sok ho miatt. Inkabb nem kell megy, meg kifizetem a 10-12 dollart az adelaide-i cseresznyeert. Soportem otthon eleg havat, legalabb egyszer minden evben. Eleg volt. :))

Egyebkent meggy befott van. Van olasz, de az szar, szet van fozve, viszont lehet kapni a villag legjobb magyar megybefottiet. Mert a magyarok fozik a legjobb meggybefott. :)

adg 2015.05.12. 15:40:42

@Th's child: szerintem egy kicsit belelovaltad magad. :))
A legjobb anyu, legjobb fonok, legszebb bogre az eleg egyszeru, semmi mogottes jelentest nem kell neki tulajdonitani. Egyfajta becezes.
A legszebb lanyok. Szerintem a legtobb ember a sajat "fajtajat" (mindjart kikapok Mirjamtol) talalja a legszebbnek, nagy altalanossagban. Kevesen gondoljak ezt axiomanak, vagy dogmanak.
A magyar tenger egy elfuseralt poen, es lehet olyan kommunista idokben szuletett mogottes tartalma, amit mondasz. Azonban megneznem, ki gondolja azonosnak egy tengerrel. :)
A legvidamabb barakk az igazi kakukktojas, ez egyertelmuen tereles politikai okbol. Amugy el is mult a rendszervaltaskor kb fel perc alatt, ami mutattja is, hogy milyen melyen volt beagyazva a kozgondolkodasba. Annyira vette mindenki komolyan, mint a "meg 3 nehez ev elvtarsak, ez aztan learatjuk munkank gyumolcset es bekoszont a jolet" jellegu lozungokat.
Az ilyen sziriuszi meg karthagos baromsagok meg csak egy ma divatos nacionalista altudomany. A politika meg racsimpaszkodik es felerositi a visszhangjat. Marketing. Semmi jeletoseget nem tulajdonitanek neki, van millio ilyen mas temakban is. Nem ezen fog mulni, hogy bezarnak-e vagy sem.
A nemetek szerint a nemet sorok a legjobbak, a franciak szerint a francia borok, az amerikaiak szerint az o sztekjuk. Az ausztralok szerint mindharom itt a legjobb, huzzak a szajukat a nemet sorokre. :) (A Foster nem rendes ausztral sor, ozi nem iszik ilyesmit. )
Mindenhol megvannak az ilyen kis lokalpatriota marhasagok, en nem felek tole. Legfeljebb nem veszem komolyan
Mindenesetre senki nem jar rosszul, ha xy szerint a magyar lanyok a legszebbek, vagy a magyar borok a legjobbak, stb.

De ez is csak egy velemeny, es egyaltalan nem bant, ha a tied masmilyen. En igy gondolom. :)

Muscari 2015.05.12. 16:36:05

@zöldeketbeszélek: itt nem csak az irodalomról van szó, sokkal többről. Én 30+ voltam, mikor megtanultam angolul, én nagyon is érzem a különbséget, hogy mennyire kinyílt számomra a világ.
Mennyivel több információt találok a neten, aztán van egy csomó könyv, amit le se fordítanak magyarra. Nagyon jó a színészéket eredetiben hallani, érteni a számok szövegét és még sorolhatnám.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2015.05.12. 17:08:59

@Dragonlady (Bp, Hun):

"kinevezlek helyettes szóvivőmnek"

Haha, jó.:)

Köszi egyébként ezt a liáo száj-t (én meg az angol átírásokat nem tudtam sosem elolvasni), asszem, akkor sem jutott volna eszembe, ha megfeszülök. Valószínűleg le kell vonni a következtetést, hogy lám, teljesen elfelejtettem thaiul. Mindegy, majd legfeljebb egyenesen megyünk azzal a taxival, arra még emlékszem.

A fene sem gondolta volna, hogy ennyire fog hiányozni thaiföld, meg azt sem, hogy összehasonlítási alap lesz. Ha találkozom valami új dologgal, rendszerint nem mo-hoz hasonlítom, hanem thaiföldhöz, a fene tudja, miért.

Tegnap pont a bnőm hozta fel, hogy azért csak visszamehetnénk egy kicsit, ha máshova nem is, legalább mae hong sonba. Mondtam neki, hogy jól van, anyám, de csak miután halálra untuk magunkat phuketen meg koh phi phin (ok, tudom, hogy te nem szereted phuketet, de szerintem szuper az is).

Jep. Ilyenkor mindig hallgatok egy kicsi linda ronstadtot, és elszontyolodom.

www.youtube.com/watch?v=9fgwQoU1vxk

@mojyo:

"vagy amikor a huszas evekben jott a "forradalmi" ujitas es az egyszeru, letisztult butorok nyugaton, akkor japanban az mar kb 500 eves volt"

Ez egy érdekes észrevétel, lájk.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2015.05.12. 17:24:37

@adg [Au, Darwin]:

"szerintem egy kicsit belelovaltad magad. "

Igen-igen, szoktam, pedig nem kéne... exkuzémoá.:)

A legszebb lányok valamennyire hobbilovacskám nekem. Ami ebben különlegesen zavar, hogy oximoron. Az teljesen igaz, hogy a szépség szubjektív, és a mi kultúránkban, mo-on mindegyik nő még karcsúbb és még barnább bőrű akar lenni. Mi ezt látjuk az ideálisnak, ezt látjuk a szépnek.

Mármost egész nagyméretű olyan népek vannak, ahol az átlagnő olyan bőrű és olyan karcsú, amilyen a magyar csak szeretne lenni. Ergo garantálom, hogy nem létezik olyan mo-on szocializálódott (= a magyar szépségideált magéának valló) ember, aki szerint a magyar nők tényleg a legszebbek. Még ha valaki totál rá is van kattanva a közép-európai fizimiskára (ami természetesen szíve joga), akkor is jobban fogja csípni a román vagy a cseh nőket, mert náluk kisebb az elhízottak aránya.
A mi saját kultúránkból nézve világosan, számokkal ki lehet mutatni, hogy pl. a románok jobb nők (mert karcsúbbak).

Szóval lehet azt gondolni, hogy a magyar nők a legszebbek, meg lehet a saját szépségideálunkat igaznak gondolni, de a kettőt együtt nem lehet, a kettő együtt oximoron, és nekem leveri tőle az agyam az ékszíjat.

... a probléma csak az, hogy már megint kezdem belelovallni magam, pedig marhaság, és egyébként a te véleményed is teljesen valid, és el kellene sajátítanom ezt a no worries mate világlátást (thaiul máj pen ráj).

Shanarey 2015.05.12. 17:52:19

@Muscari:

Minidragon, de pár évvel később már Sárkány gyerek lesz.

A kisember című számot én több mint 20 éve hallgatom és még nem untam meg. Szívesen máskor is.

Ez tőlük egy másik, ha rossz napod van ezt hallgasd :-)

www.youtube.com/watch?v=l7vzobdIHWc

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2015.05.12. 17:53:48

@Cascabel:

"Ebbol azert nem lehet megdonthetetlen dolgokat levonni, de azert megis erdekes, nem?"

Ezt hívják anecdotal evidence-nek, nem?

De ettől függetlenül ez szerintem is nagyon érdekes téma. Például a magyar nyelv alkalmasabb az időmértékes verselésre, mint az angol, ezért azt sejteném, hogy sokkal vadabb rap szövegeket lehetne írni magyarul. Hosszú-rövid szótagok vannak a thaiban is, úh tuti thaiul is állat módon lehet(ne) rappelni, meg antik görög versek is biztos könnyebben fordulnak thaira mint angolra... de hát az életben soha nem írtam rap szövegeket, és főleg nem angolul ÉS magyarul ÉS thaiul, úh csak tippelni tudok.

És épp ez a probléma: az, hogy melyik nyelven fejezi ki magát könnyen az ember, csak egyéni képességek kérdése.

Én pl. mindig azt gondoltam az angol sok igeidejéről, hogy redundáns és/vagy érdektelen információtartalmuk van, csak és kizárólag gyengeelméjűek érezhetik úgy, hogy szükségük van több különböző múltidőre, de néha azon kapom magam, hogy de örülnék neki, ha magyarul is lehetne present perfectet mondani csak úgy, kényelmesen. Most akkor melyik nyelv a kifejezőbb?

Apropó, valamennyire ezek is mérhető dolgok. Az angol valamivel tömörebb nyelv, mint a magyar (kevesebb szó és kevesebb karakter kell ugyanahhoz a tartalomhoz) -- aztán hogy ez jó-e vagy nem, azt nem tudom.

A másik pedig, hogy az angol nyelv szókincse többszöröse a magyarénak, szóval heuréka, a vita el is dőlt: az angol a kifejezőbb, hiszen több szó van benne. :)

Muscari 2015.05.12. 18:48:05

@zöldeketbeszélek: ezer éve nem ettem és érdekes módon pont tegnap jutott eszembe, amikor az Erkel Színházról beszélgettem valakivel, mert ott ettem elő

Muscari 2015.05.12. 18:51:40

@Shanarey: na ezt a számot hallottam réges régen, csak nem tudtam, hogy ki játssza. Azóta már felderítettem az összes számukat, ami fent van a tecsőn :-)

2015.05.12. 19:33:25

@zöldeketbeszélek: A kulturaba ezeken kivul meg nagyon sokminden beletartozik, en a vizualis gondolkodas szempontjabol neztem es en ugy nagyon nagyra tartom ezeket a kulturakat, errol akart szolni a disclaimer a vegen, miszerint "nyilvan csak szerintem van igy", szoval nyilvan szerinted meg mashogy. :)

A vizualis gondolkodas alatt en viszont nem pont azt ertettem, mint te, szerintem ugyanis az olvasas az nem vizualis gondolkodas, attol fuggetlenul, hogy oriasi szerencsedre hatalmas vizualis kepzeloerod van, es elkepzeled amit olvasol. Attol meg viszont amit olvasol, azok szavak, es azoknak a segitsegevel "forditod le" kepekre magadban. Ez pontosan, hogy maga a verbalis gondolkodas. A vizualis gondolkodas forditva mukodik, meglatsz egy kepet, megfogsz egy targyat, es a gondolat/erzes/kepzeloero akar szoban megfogalmazva is, akar absztrakt vagy indirekt formaban csapodik le "odabenn", a lenyeg, hogy keprol forditodik le a megertes szintjere, es nem szavakrol a kepekere.

Szoval, ebben eleg eros a kulonbseg, es szerintem az utobbi a tavol-keletiek javara osztodott el valahogy a vilagban, nyilvan mindenhol van mindenfele, hiszen nyugaton is vannak festok es a tavol-keleten is irnak konyveket, de az europaiak peldaul sokaig nem tudtak elszakadni a konkret tortenetet meselo kepektol, a japanok pedig peldaul versekbol is inkabb a kevesszavas haikut talaltak ki maguknak. Ezek nyilvan csak altalanositasok, csak azt akartam mondani, hogy azok, akiknek a szavaik, az irasuk is megannyi jelentest hordozo kepek is egyben, azok egy kicsit elonyben vannak a vizualis gondolkodasban, es mivel enis elegge igy gondolkodom, ezert ezt en elegge hozzam kozel allonak erzem, vagy legalabbis errol, vagy valami ilyesmirol beszelgettunk tegnap este @Dragonladyvel :)

2015.05.12. 20:49:00

@tableno: Van abban igazság, amit mondasz, de azért nem kell leírni egy 40-50 éves embert. Az még nem az a kor, ahol az ember már készülhet a temetésére. :)

2015.05.12. 20:50:10

@Muscari: Sajnos, nagyon korlátozott a használható név karaktermennyisége. Nem fért ki. :(

jewel79bp 2015.05.12. 22:22:32

Ez az a történet, amivel leginkább azonosulni tudok. Köszönet érte, hogy megírtad.

jewel79bp 2015.05.12. 22:29:37

@szelephézag: teljesen igazad van. Amúgy én már lassan belefáradok ebbe a Határátkelőbe is... Van két nagy, elkülönülő csoport a magyarok között, van, aki érti, van, aki nem... Szerintem mi kisebbségben vagyunk. És úgy vagyok vele mostmár, mi a fenének akarom én meggyőzni a másik felet? Időpocsékolás. De azért jó tudni, hogy vannak, léteznek olyanok, mint te vagy a poszt szerzője. Reményt ad egy picit.

rumitom 2015.05.12. 22:43:12

@jewel79bp: igazabol nekem semmi celom nem volt ezzel a poszttal :) egy masik en es magyarorszag kapcsan egy szallodai szobaban ket sor utan elgondolkoztam az en es magyarorszag viszonyan, es papirra vetettem. teljesen tisztaban voltam vele, hogy lehet egy lelek nem fogja erteni, hiszen ennel szentimentalisabb es szubjektivabb tema aligha letezik. orulok, hozzad hasonloan, hogy vannak azert nehanyan akik tudnak ugy magyarok lenni, hogy kozben valojaban europahoz vonzodnak. nem tudom ehez hany orszag hany varosaban kell elni. nekem eltartott mire ez az erzes kialakult.

jewel79bp 2015.05.12. 23:49:46

@rumitom: Szerintem ez nem csak attól függ, hogy hány országban éltél, hanem egyrészt attól, hogy képes vagy-e ténylegesen beilleszkedni külföldön, másrészt mennyire vagy képes elszakadni otthontól. Sokan hiányolják Magyarországról a családot, barátokat... Nekem nincs olyan, aki miatt most repülőre ülnék, bármilyen okból, az biztos. A másik meg a beilleszkedés. Sokan képtelenek beilleszkedni, emiatt mindig is biztonságosabban érzik magukat Magyarországon. De ez csak az én véleményem. Kívánom, hogy valósítsd meg a céljaidat, légy boldog, bárhol is érzed magad otthon.

adg 2015.05.13. 00:55:27

@Th's child: tetszik az ervelesed a magyar nokkel kapcsolatban. Van benne igazsag.
Mondjuk nekem mindig az enyhen kreolos vagy feher, kisse azsiai beutesu de nem gyerekalkatu lanyok tetszettek. Nezegetni. A felesegem meg tok mas, full europai, szoke, feher stb.
De ez igy van jol, az elmult majd' 20 evben nem okozott gondot, ezt a par hatralevot mar kibirjuk. :))
De legalabb itt van mit nezegetni, nagyon sok a - nekunk - egzotikus lany errefele.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.13. 08:10:22

@mojyo: Én sokáig szobrásznak készültem és szeretek haikukat írni :). A talajt meg szoktam szagolni és morzsolni, hogy érzem-e benne az életet.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.13. 08:21:34

@Th's child: Az az igazság, hogy nagyon túlgondoljuk ezt az egyszerű kérdést. Lenne rá egy ezresem, hogy minden népnek van egy ilyen 'ebben mi vagyunk a legfaszább csávók' legendája és nem tartják veszélyesnek.

Azt, hogy veszélyesnek láthatja valaki akár a turulozást, akár a szentkoronázást, vagy a szíriuszi magyarokat, meg a földcsakrát - kiegészíthető tetszés/nemtetszés szerint bármivel, megint a 'népnevelésünk' bűne. Ugye volt egy korszak, amikor nagyon mást nem illett gondolni, mint a fősodor. Nemzeti öntudat? Ne már, csak szocialista testvérnépek vannak, meg a rothadó Nyugat. Nem is ragozom tovább, a lényeg, hogy ez nagyon mélyen beépült, ahogy látom, még a mi generációnkba is. És mivel szenvedélyes népség vagyunk, néhányan átesnek a ló túloldalára.

De. Ettől még nem fogjuk kirobbantani a 3. világháborút. Nem rohanjuk le Erdélyt, hogy visszavegyük. Nem rohanjuk le Triesztet, hogy legyen megint tengerpartunk. És lehet folytatni. Mert annó innen fújt a szél.

(Ja, a felsőbbrendű ember elméletet sem mi találtuk ki, a legendás német precizitást mégsem érezzük veszélyesnek.)

A nyelvről meg...hát ugye az angol, az Shakespeare nyelve. Még véletlenül sem a Hasfelmetsző Jack nyelve, pedig ugye...Az olasz Dante nyelve. Még véletlenül sem Mussolini nyelve, pedig ugye...szóval minden nép a pozitívat, a valamiben a többitől felfelé különbözőt hangsúlyozza ki. Ez másoknál nem zavaró, ne legyen az nálunk sem. Mert természetes.

"Miért nem elég ráírni arra a k.rva bögrére, hogy szeretlek anyu, ahelyett hogy mindjárt te vagy a világ legjobbja is?"

Arra a kurva bögrére valójában az van ráírva, hogy SZÁMOMRA te vagy a világ legjobb anyukája. Ez szerintem totál egyértelmű. Ez érzelmi kérdés, minek kell fojtószelepért kiáltani? Igen, a világ legjobb anyukája, a világ legjobb főnöke, a világ legjobb testvére és így tovább. Nekem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.13. 08:55:40

@Th's child: @Dragonlady (Bp, Hun): @Muscari:

Ha már nyelv. Hogy mennyire szubjektív a kérdés, még a saját anyanyelvünkön belül is, amikor a legszebb magyar szavakat keressük:

ujszo.com/napilap/szalon/2012/01/28/a-tiz-legszebb-magyar-szo

És egy érdekes cikk a hiedelmekről:

www.nyest.hu/hirek/a-legnehezebb-es-legkonnyebb-nyelvek

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2015.05.14. 12:42:09

@zöldeketbeszélek:

"De. Ettől még nem fogjuk kirobbantani a 3. világháborút"

Igen, nem is így értettem, hogy veszélyesek. Illetve, a "veszély" szót nem is használtam, azt írtam, hogy nem ártatlan vagy ártalmatlan dolgok. Girbegurba, zavaros gondolkodáshoz vezetnek.

Azért válasszunk itt szét két dolgot, mert részben nyitott kapukat döngetsz: én tök kötődöm a magyar nyelvhez... ezt sajnos nem tudom bizonyítani, el kell hinned bemondásra. Azt is megértem egyébként, ha valakit egyáltalán nem érdekel az anyanyelve, de engem éppenséggel érdekel, szóval itt nem mondunk ellent egymásnak.

"És mivel szenvedélyes népség vagyunk, néhányan átesnek a ló túloldalára."

A dolog másik részével kapcsolatban ugyanakkor engedelmeddel most átesnék a ló túloldalára.

Ha szóba kerül a magyar nyelv, akár itt a blogon is, az egyik típusú vélemény kábé így foglalható össze: "a magyar nyelv csodálatos és szép, és hihetetlen pontosan ki tudja fejezni lelkem minden apró kis rezdülését." Pontosan foglalom össze, ugye?

Mármost eleve ilyeneket mondani giccs. Én ettől elhatárolódom. Ahol most lakom, az egyik szekrény tetején van egy harminc centis sárga porcelánhattyú -- nem veszélyes, nem rohanjuk le miatta erdélyt, de ízléstelen, jobban örülnék, ha nem lenne ott.

A bögrén pedig nem szerepel a "számomra" szó. Miért nem írják rá akkor? Olyan ez, mint amikor azt mondja az ember a párjának, hogy örökre szeretni fogja. Nem, nem fogja. Értem én, hogy a magunk ügyetlen módján mit próbálunk ilyenkor mondani, de hát akkor miért nem mondjuk azt? És hohó, itt a helyzet iróniája: ha a magyar nyelv olyan rohadt kifejező, hogy a lelkünk minden kis rezdülése meg bla-bla, akkor hogyhogy nem bírunk precízen fogalmazni?

Például a cikk, amit linkeltél a 10 legszebb magyar szóról, és jönnek rá ezek a válaszok, hogy szerelem meg béke meg édesanya. Ez megint giccs, ugye, mert nyilván a legszebb szó az édesanya, broáf, nem értem, miért nem a naplemente, a megkönnyebbülés, vagy haladóknak a multiorgazmus, az óriáspénisz vagy akár az édesapa.

Másrészt lám csak, ezek még a kérdést sem értették meg. A legszebb szót keressük, nem a legszebb jelentést. És igen, a magyar nyelv szuperkifejező lélekrezdülés, de ha már egy kérdést sem értünk, akkor láthatóan nem tölti be a szerepét, ti. hogy kommunikálni tudjunk egymással.

Pontosan fogalmazni nehéz, de engem zavar, ha már nem is elvárás, és különösen akkor, ha egy egotrip az egész, mint például a magyar tenger vagy a magyar nyelv bonyolultságának a bizonygatása. Na így.

@adg [Au, Darwin]:

"Mondjuk nekem mindig az enyhen kreolos vagy feher, kisse azsiai beutesu de nem gyerekalkatu lanyok tetszettek."

Jaja, nekem is.:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.15. 05:49:04

@Th's child: ""a magyar nyelv csodálatos és szép, és hihetetlen pontosan ki tudja fejezni lelkem minden apró kis rezdülését." Pontosan foglalom össze, ugye?

Mármost eleve ilyeneket mondani giccs."

Ha jól belegondolsz, ez nem giccs, hanem alapvető igazság. Ettől még érezheted giccsnek, de hát alapvetően melyik nyelven tudnánk magunkat a legpontosabban kifejezni, ha nem az anyanyelvünkön? Csodálatos és szép nyelv a magyar? Szerintem igen, meg nekem az olasz is, ez nagyon szubjektív. De egyébként külföldiek sem szokták a magyar nyelvet csúnyának találni, inkább csak nehéznek. Az idézett mondatod talán csak annyira giccses, mintha azt mondanánk, hogy az én anyukám csodálatos és szép és ő az, aki a leginkább megért a világon.

"A bögrén pedig nem szerepel a "számomra" szó. Miért nem írják rá akkor? Olyan ez, mint amikor azt mondja az ember a párjának, hogy örökre szeretni fogja. Nem, nem fogja. Értem én, hogy a magunk ügyetlen módján mit próbálunk ilyenkor mondani, de hát akkor miért nem mondjuk azt? És hohó, itt a helyzet iróniája: ha a magyar nyelv olyan rohadt kifejező, hogy a lelkünk minden kis rezdülése meg bla-bla, akkor hogyhogy nem bírunk precízen fogalmazni? "

Nem egészen. A bögrén egy minősítés van, nem egy cselekvés, nem egy ígéret. Nem azt mondja, hogy a legjobb anyukának - amíg mindig kivasalod a pólómat. Teljesen más a kettő.

És a hohónál pedig ott az ellentmondás. Nem attól kifejező (szerintem) a magyar nyelv, hogy 15 szóban egész pontosan körülírunk egy dolgot, hanem, hogy kevés szóban is egy egész körmondat van benne, aminek a mögöttes jelentése egy magyar számára egyértelmű. (gyanítom, hogy ezt nem csak a magyarra jellemző, de egy nyelvet sem beszélek anyanyelvi szinten ezen kívül, hogy ezt megállapítsam)

"Másrészt lám csak, ezek még a kérdést sem értették meg. A legszebb szót keressük, nem a legszebb jelentést. "

A cikkben benne volt, hogy a szó szépsége nem elválasztható a jelentéstől. Tehát nem arról van szó, hogy nem értették meg a kérdést, hanem, hogy mi, anyanyelvi beszélőként nem tudunk elvonatkoztatni a jelentéstől, mert az szorosan a szóhoz tartozik.

És éppen ezért nehéz szerintem a 'legszebb' nyelvet kiválasztani, akár csak játékos keretek között is. Mondjuk úgy, hogy nem a beszélt 5000-6000 nyelvet, csak a legtöbbek által beszélteket vesszük. Eleve a sajátunkat ki kell hagynunk. Mert értjük, ezáltal teljesen máshogy viszonyulunk hozzá. Így akárhogy is, de még egy nyelvész sem tudja a saját anyanyelvét objektíven értékelni, legyen az magyar, angol, olasz, japán és beszéljen bár még ötöt. Sőt, akkor még az az 5 nyelv is kiesik a versenyből.

Egy biztos, laikusként is jól el lehet vitatkozni a nyelvről, nyelvekről, ha egy nyelvet beszélünk :).

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2015.05.15. 21:38:29

@zöldeketbeszélek:

"melyik nyelven tudnánk magunkat a legpontosabban kifejezni, ha nem az anyanyelvünkön?"

Nyilván az anyanyelvünkön, ebben teljesen igazad van, de van egy nagyon nagy különbség aközött, ha azt mondom: magyarul tudom a legjobban kifejezni magam, meg aközött, ha azt: a magyar nyelv csodásan kifejező.

A legszebb szavakról szóló cikkben érzésem szerint a szerző csak mentegetni próbálta, hogy miért gyengeelméjű válaszok érkeztek, mert ennek így nem sok értelme volt.

Mert akkor látatlanban meg tudjuk mondani, mi a legszebb szó angolul, svédül, tagalogul stb. Nyilván az anya meg a béke az adott nyelven. A legszebb zene meg a spice girlstől a 'mama', mert anyuról szól.

Ez szerintem érzelgős giccs, totálisan vállalhatatlan... de alighanem innentől már csak ismételni tudnám magam, ha továbbra sem értünk egyet, akkor ok, belenyugszom.:)

---

Egyébként szerintem is nagyon érdekes arról beszélgetni, hogy kinek melyik nyelv tetszik, és miért.

Asszem, egy excsajom mesélte, hogy marokkóban voltak nyaralni, és a szállodás egyszercsak megkérdezte tőle, hogy mi ez a fura nyelv, amit beszélnek, mert még nem hallott ilyet.
Mondta, hogy magyar, mire a szállodás megjegyezte, hogy nem akar udvariatlan lenni, de még életében nem hallott ilyen rondát.

De ezt csak úgy elmeséltem, egy darab szállodás véleménye nem jelent semmit.

Azt, hogy a magyar hogy hangzik, én nem tudom megítélni (gondolom, más magyar sem), de még az angolt sem, mert már nem emlékszem, mi volt az első benyomásom róla.

Azt tudom, hogy a japánt meglepetésemre sziszegőnek találtam, a lengyel süsög, a portugál meg zsizsmeg. A thairól meg úgy tűnt, csupa ááá hangból áll -- aami egyébként egyáltalán nem igaz, de az első benyomás ez volt, és egyébként tök érdekelne, mi az első benyomása valakinek a magyarról.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2015.05.16. 21:11:57

@Th's child: A szállodás sztoriról jut eszembe, hogy a kedvencemet, az olaszt is hallottam már úgy beszélni, hogy ha akkor hallom először, tutira nem kezdem el tanulni :). Nekem az angol csúnya, valahogy nem tiszta a hangok ejtése és ez zavaró. A német meg kemény, mint a rozsdamentes acél. Mások meg imádják egyiket/mindkettőt.

A legszebb szó tényleg ilyen macerás téma. Hogy választanád ki a magyar nyelv legszebb szavait? Igazából egy külföldinek kellene választania, kizárólag hangzás szerint. Lehet, hogy nagyon meglepődnénk :).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.