oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. április 21. 06:48,  Úgy éreztem, ez az utolsó esélyem 170 komment

2015. április 21. 06:48 Határátkelő

Úgy éreztem, ez az utolsó esélyem

Nagy örömömre sorra érkeznek az írások a „Magyarország és én” pályázatra (mindenkit bátorítanék, hogy írjon!), úgyhogy ma közre is adom az első írást. Judittól érkezett Londonból, és mint ő is írja, nem tartozik a tipikus határátkelők közé. Mielőtt belevágnánk, csak annyit, hogy szavazni a poszt végén (és a Facebookon) lehet.

Írd meg Te is a történeted a pályázatra, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashatsz el!

london_utca_sajat.jpg

„Mindössze két hónapja hagytam el Magyarországot és költöztem Londonba, így hát elég intenzív érzések kavarognak bennem e témában.

Nem vagyok tipikus kivándorló, a jellemző fiatal korosztályon sajnos túl vagyok. 53 évesen döntöttem el rengeteg álmatlan éjszaka, gyomorgörcs és sírás után, hogy megpróbálom egy másik országban.

A mérleg két serpenyője

A kérdés már évek óta foglalkoztatott, de csak kb. fél éve gyorsultak fel az események. A gyerekeim már nagyok, támogatták a gondolatot. Rengeteg érvem és ellenérvem volt az utazással kapcsolatban. Mit nyerhetek? Mit veszíthetek?

Magyarországon közalkalmazottként volt állásom. Egyszerű rabszolgamunka, alacsony fizetéssel, ami rövid időn belül a gyerekek után járó adójóváírás megszűntével tovább csökkent volna. Annyira, hogy abból normális emberi életet élni képtelenség: a nettó minimálbérre.

Ebből élni, lakást fenntartani kellett volna. A gyerekeim előbb-utóbb szétrebbennek. Mi marad? Hozzá kell tennem, hogy a családhoz tartozik még egy kutya és egy cica. Nekem ők is családtagok, imádom őket. A lakás tágas, kellemes, összkomfortos. Mindezek tehát a mérleg egyik serpenyője.

A másik? Remélhetőleg magasabb fizetés, a többi teljes homály, bizonytalanság. És a korom! Ha most nem lépek, akkor mikor?! Már most sem passzolok a képbe!

Ha megnézem a Facebookon a rengeteg ilyen-olyan angliai oldalakon lévőket, csupa huszon-harmincvalahány éves fejeket látok. Úgy éreztem, ez az utolsó esélyem. Vagy megpróbálom most vagy felejtsem el örökre.

Mintha kivégzésre indultam volna

Egy ügynökség segítségével nekivágtam az útnak. Iszonyatos volt a búcsúzás és az elindulás. Mintha kivégzésre indultam volna. Egy nagy táskával, néhány holmival indultam útnak, sírva. Ma is potyognak a könnyeim, ha visszagondolok rá.

Itt sajnos nem minden úgy alakult a munkában, ahogy vártam, de ez egy másik téma. Dolgozom, ugyanolyan rabszolga vagyok itt is, és még a pénz sem olyan jó. De hát mit akarok? Mit várok? Hogy rögtön jól, jobban fogok élni?

Bevallom, titokban igen, ezt vártam, reméltem. De elfogadom, hogy nem megy ez olyan könnyen. Először is az angol nyelvet kell megerősítenem, aztán már vannak más terveim.

Két világ között

A lelkem? Az köszöni, rosszul van. Még mindig nagyon fáj. Nem, nem Magyarország hiányzik, hanem csak annak egy része: a gyerekeim, az állataim, az otthonom. Ha mindezek itt lennének... Mivel még tanulnak, nem lehet tudni, kit, hova vet az élet. Rengeteg a bizonytalanság körülöttem és bennem.

Ez lesz az életem a továbbiakban? Egy megosztott szoba? Skype-kapcsolat? Esetleg kétszer egy évben személyes találkozás? Vissza már nem mehetek. Magyarországon a korombeli embereket leírták a munkaerőpiacon. Pláne vidéken. Új munka találására minimális az esély. Szóval itt vagyok két világ között. Lógok a levegőben.

Időnként dühös vagyok Magyarországra, miért olyan, amilyen. Világéletemben lázadó típus voltam, most is az vagyok. Itt, Londonban is látom a kisebb-nagyobb hibákat különböző területeken. Az az elvem, hogy jobbá soha sem a beletörődő, mindent elfogadó emberek tették a világot, hanem a magamfajták.

Magyarország a patópálok országa. Épp néhány napja említettem valakinek egy probléma kapcsán, amit én megoldanék, ő meg megadóan elfogad, hogy tiszta szerencséje az emberiségnek, hogy már elérte ezt a fejlettségi szintet, mert ha őrajtuk múlna, még mindig halásznánk és vadásznánk. Dühös vagyok, hogy ilyen türelmes, beletörődő és elnéző a magyar nép.

Olvasom, hogy ismét tüntetést szerveznek a korrupció ellen. Ugyan minek?! Ez egy Svédországban hatékony lenne, de Magyarországon??? Ez ellen a politikai garnitúra ellen pár ezer, pár tízezer ember tüntetése falra hányt borsó. Felesleges időpocsékolás. Mi a megoldás? Vagy megvárni a következő országgyűlési választást vagy más, amit senki sem mer nemhogy bevállalni, de még kimondani sem. Most én sem teszem.

Félek a hazalátogatástól

Kérdezik otthonról, hogy mikor látogatok haza. Ez pillanatnyilag egyszerű kérdés, mivel a közeljövőben nem lesz rá lehetőségem. De ha lesz egyszer... Azt hiszem, félek tőle. Nem tudom, milyen hatással lesz rám leszállni Ferihegyen(!). Megölelni Őket! Velük lenni! És tudni, hogy ez csak átmeneti. Ugyanakkor azt is tudom, hogy egy szülő sorsa már csak ez. Végül egyedül marad. Bárhol is van.

Lehet, hogy mindez egy kicsit zavaros, kapkodó írás. Írtam, ahogy jött belőlem, lehet, hogy néha ide-oda csapongva. De talán híven tükrözi a mostani állapotomat.

London? Fantasztikus város. Elég sokat járkálok benne erre-arra. Kellemes és kényelmetlen, szép és csúnya, mint – gondolom – minden nagyváros. Eleinte féltem, hogy „elveszek” benne, de gyorsan rájöttem, ha eljutottam valahová, onnan vissza is tudok jönni. Nem, ez nem valami életbölcselkedés, egyszerűen a londoni közlekedésről szól.

A történetem épphogy elkezdődött, még nagyon frissen él bennem a hazám. Az új pedig még nem mutatkozott meg igazán. A kezdő lépéseket teszem, egyelőre bukdácsolva. Ez persze nagyon lehangoló. De ugyanezt a lehangoltságot, reménytelenséget éreztem Magyarországon is, pedig ott 53 évet leéltem.

Nem tudom, maradok-e, meddig maradok.

A státuszom jelenleg: függőben.”

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Emellett lesz egy másik díj is, azt az az írás kapja, ami a Határátkelőnek a legjobban tetszik.

Mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy az alapcél nem a versengés, hanem az, hogy kirajzolódjon egyfajta kép arról, mit is gondolnak, éreznek Magyarországgal kapcsolatban a határátkelők, hazatérők, vagy az éppen költözést fontolgatók.

Írd meg Te is a történeted a pályázatra, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashatsz el!

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Anglia Nagy-Britannia Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr327384546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.04.21. 14:13:23

@marciasuroma:
"Kedves posztoló, gondolj bele abba, hogy milyen dolgod lenne Mo-n, ha összesen mondjuk albánul beszélnél."
Kerdezzunk meg errol egy 2-3 eve Magyarorszagon elo albant, akinek peksege, esetleg egy kinait, akinek etterme vagy "oco aru" uzlete van:) Nem is tudna valaszolni ra magyarul.
A nyelvtanulasra helyezni a fo hangsulyt, hogy akkor minden jobb lesz szerintem csak egy mitosz, "parasztvakitas". Sok helyi oslakos, anyanyelvi tudassal kevesebbet keres, mint nehany bevandorlo, minimalis nyelvtudassal. Vannak fontosabb tenyezok is a nyelvnel: a kapcsolat, (magyarul connection) a legfontosabb:) Masodszor a szerencse. Nyelvtudas az jon magatol, csak az eroltesse, aki tovabb akar tanulni, esetleg valasztekosan akar beszelni, eredetiben akar nepszeru muveket, szakirodalmat olvasni vagy ugy erzi, hogy o "angolnak szuletett", csak rossz helyre dobta le a golya:) Az elet perfect angol tudassal sem lesz faklyasmenet:) Egy egyszeru proletarnak eleg annyi angol, amit uzletben, pubban, a TV-bol, radiobol felszed az evek soran. "Ha en kerek, megertsek, ha engem kernek, ne ertsem meg" :) Ennyi:) Egyik 56-os ismerosom - amikor kozlekedesi vetsegert meg akarta buntetni a rendor - minden kerdesre csak azt valaszolta, hogy "Me no speaking Canada". A rendor nagy duhosen feladta a vele folytatott beszelgetest. A ferfi maskulonben 30 eve elt mar akkor Kanadaban, a varosnak dolgozott, epitesi ellenor volt:)
Mas: az 50 ev felulit nem csak a tapasztalata miatt becsulik meg, hanem leginkabb azert, mert nem kapnak mast:)
Ugy latszik, nekem neha Lucifer szerepe jutott az eletben, de azt is kell jatszani valakinek, nem csak Hofeherket es Csipkerozsikat:)

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.21. 14:34:07

@Igaz Barát: akkor kenytelen?lesz a kanadai kamionodba mosogatot epiteni...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.21. 14:47:11

@Cascabel: " A tobbi melos naponta kesik fel orat, hetfon be sem jon, fizetes utan ket napig meg a telefonjat sem veszi fel. Ha dolgozik, legtobbszor elmeri, rossz helyre epiti a falat, stb."

És hogy nem rúgja ki a góré őket a vérbe?Nem talál jobbat?Ekkora kánaán van Kanadában munkavállalói oldalon?Bakker, esküszöm, nézem is már a repjegyeket... :D

Muscari 2015.04.21. 14:48:02

@adg [Au, Darwin]: felesleges volt átnevezni, mint ahogyan így utólag kiderült, a Moszkva tetet is :-))))

Az ötven feletti témához: múlt hétenkezdett nálunk egy új handyman (gondnok? karbantartó?), véletlenül magyar és saccra olyan 55 lehet.
Ruhaboltba mondjuk nem próbàlnék a helyében, meg a magam helyében sem jelentkezni, vagy nem mindenhova, a legtöbb helyen húsz év az átlagéletkor, ahogy elnéztem.

Mr Long 2015.04.21. 14:52:46

@Muscari: M&S-ben idoaebb az eladoi garda :)
Persze, hogy 20 ev az atlageletkor, mivel a fiatalok is dolgozni akarnak, nem csak az idepottyant kulfoldiek.

Muscari 2015.04.21. 14:53:12

@Cascabel: tőke és kapcsolatok nélkül meg otthon is nehéz vállalkozni, hát még ha nem ismeted a nyelvet.
Az általad említett csoportoknak nagyon nagy kapcsolati és egyéb tőkéje van, azt engedhetik meg maguknak, hogy ne beszéljék a nyelvet. Ha nem tudszvalami nagyon keresett dolgot, akkor a nyelvtanulás az eguetlen járható út.

Taxomükke (UK) 2015.04.21. 14:53:54

@Muscari: Ruhaboltba majd Philosoraptor jelentkezik.

Már ha egyszer tényleg rászánja magát a határátkelésre, nem csak mondja.

:)))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.21. 14:53:56

@adg [Au, Darwin]: @Zka: Legegyszerűbb Lisztferihegynek hívni.
Kecske is, káposzta is... :D

Muscari 2015.04.21. 14:56:19

@Mr Long (UK): az kivétel, oké, meg mionjuk a Clarks, vagy más drága üzletek. A másik, hogy ott nagy részben angolok dolgoznak, ilyen arányban semelyik más áruházban nem láttam őket.

SzZoole 2015.04.21. 14:59:15

Dagad a mellem a buszkesegtol.Nezzetek meg milyen feedbacket kaptam.

quotes Our driver (Zortan?) was amazing. He was absolutely exceptional. We will book with you again and we hope he is our driver! We got stuck in traffic from Heathrow but he took the opportunity to give us a tour of London. It was wonderful. Thank you Zortan!

Laurine Lee Mrs., 17-04-2015 15:02
United Kingdom
Es meg egy

quotes Our plane arrived early, but the driver was waiting as we came through. Very polite, and got us back safely through the very heavy London rush hour traffic. Immaculate Mercedes saloon car - very comfortable. Imwould definitely recommend your company, and use you again.

Gretl Davies, 17-04-2015 12:48
United Kingdom

Mrs. Clayton 2015.04.21. 15:00:08

@Cascabel: egy ilyen me no speaking Canadaval kb egy honapja en is osszefutottam, igen vicces volt vele kommunikalni
mondjuk o be volt zarkozva a lakasaba egy hatalmas kutyaval, nem is ertem minek nyitott ajtot

Igaz Barát 2015.04.21. 15:03:50

@~~Babette~~: Vagy megállok az első hamburgeresnél (nem asszociál!), és megkérem, hogy engedjen kicsit a mosogató közelébe. :)

Mr Long 2015.04.21. 15:10:13

@Zoole[uk]: En is kaptam feedbacket kollegatol:
i would go to northern scotland if i do not have to work on this project :D
or anywhere else:S

haha
northern scotland is an extreme measure
it must be bad
:P

MRN 2015.04.21. 15:11:55

@Cascabel: Mondjuk ebben lehet valami, hogy itthon talán azért nem kellenek az 50-esek, mert egy meghirdetett állásra 100-an jelentkeznek, a munkáltató meg inkább a fiatalt választja, akit jobban kihajthat, és esetleg alacsonyabb a bérigénye (legalábbis ezt feltételezi).

2015.04.21. 15:14:02

@jewel79bp: Szerintem sehol nem mondta a posztolo hogy nem erre szamitott, csak megirta a sztorit a sajat szemszogebol, ez az o egyeni tortenete. Akit nem erdekel annak nem muszaj elolvasni, ennyi.

2015.04.21. 15:20:14

@MRN: Londonban nem szazan, hanem sok szazan jelentkeznek egy meghirdetett allasra altalaban. A baratnom nemreg meselte hogy meghirdettek egy internship-et - fizetetlen gyakorlat - a jogi cegnel ahol dolgozik es kb. 600 jelentkezest kaptak egyetemistaktol. Par evvel ezelott meghirdettem a cegem neveben a sajat admin jellegu allasomat a Gumtree-n es ha jol emlekszem, kb. egy oran belul tiz-husz CV-t kaptunk (kesobb meg sokkal tobbet).

Mr Long 2015.04.21. 15:27:00

@MRN: Ha relevans es jo tapasztalattal rendelkezik az otvenest is felveszik. Femiparban dolgozik ismerosom, ok tele vannak otvenesekkel, mert nekik van meg az a tipusu tapasztalatuk, ami szukseges a munkahoz. Egy harmincas sem tudja megcsinalni, amit ok.

2015.04.21. 15:34:05

@Muscari: Igy van, masreszt ha nem tudja az ember viszonylag magas szinten a helyi nyelvet, akkor tenyleg csak egy magyar vagy alban vagy kinai stb. nyelvi 'gettoban' tud letezni; nem tud uj baratsagokat kotni, nem erti a helyi sajtot, tevet, kulturat stb., es ha gyerekei vannak, egy ido utan elveszti veluk a kapcsolatot hiszen a gyerekek eletenek a nagy resze (iskola stb.) az uj nyelven fog zajlani.

2015.04.21. 15:38:56

@Muscari: A Clarks nem draga, a draga az a Louboutin :). Viccet felreteve, a Clarks egy atlagos cipobolt.

SzZoole 2015.04.21. 16:15:18

@Mirjam2: @Taxomükke:
Ne csinaljatok ezt,ne dicserjetek,mert eddig is nagykepu bunko hiu faszagyerek voltam es ha meg dicsertek akkor meg jobban elszallok magamtol.

kék madár 2015.04.21. 17:05:47

@adg [Au, Darwin]: "Ez a "Ferihegy(!)" valami politikai tiltakozasi forma?"
Az ismeroseim kozott felig tudatosan hivjuk a regi neven a kozteruleteket: Felszab ter, Marx ter, etc. Nincs benne semmi politika, inkabb megszokas, talan nosztalgia

kék madár 2015.04.21. 17:08:47

" az USA meg akarja hódítani a kiváló minőségű ukrajnai termőföldeket."
Mar Schwajdanal a pap is megmondta, nincs az az isten aki ennyi hulyeseget ki tudna talalni.

adg 2015.04.21. 17:18:37

@kék madár: Nem, felreertitek. A ferihegy oke, az egy ezereves, jol bevesodott elnevezes. A (!) jelzes a vegen. Nekem azt sugallja, hogy "en juszt sem fogom ugy hivni, mint ezek". En is ferihegynek mondanam, ha elojonne valami beszelgetesben.

Az elobb irtam erre egy hosszabbat a tobbieknek, csak ledobott a router es elveszett az iromanyom. Most mar nincs kedvem megegyszer bepotyogni. Aludni van kedvem inkabb. :)
A New York International Airport is at lett nevezve JFK-re, kivancsi lennek, hanyan hasznaltak a regi nevet kiegeszitve egy kis (!) jelzessel, hogy azert mindenki ertse.

Ez csak a sajat kis megerzesem, de szerintem kar volt ebbe az egesz jo posztba.

qkuc 2015.04.21. 17:25:52

@adg [Au, Darwin]: A probléma áthidalására született LisztFerihegy, :D. Régi és új ötvözve, így az igazi, :D:

kék madár 2015.04.21. 17:28:21

@adg [Au, Darwin]: nem volt kar :) en is figyelmetlenul olvastalak

qkuc 2015.04.21. 17:28:25

@MRN: Köszönöm, hogy megtiszteltél minket/engem a kommentekkel, kérlek ne hagyd abba és gyere máskor is, :).

Mrs. Clayton 2015.04.21. 17:47:19

@Mirjam2: miota en is az indeeden hirdetek azota kb napi 50 jelentkezonk van, igaz, ebbol 45 teljesen irrelevans mivel a sok idiota meg azt sem tudja mire, hova palyazik, igy volt mar jelentkezom napi 2 ora takaritasra Londonbol
bar mar semmin sem lepodok meg, mivel a legutobb egy lengyel lany allitotta, hogy Northamptonshirebol Londonban heti 3 napot takarit, amit barhogy is nezek sztem rafizetes, de o tudja

**mimi** 2015.04.21. 17:54:51

@MRN:
ismerjük egymást??? :)

**mimi** 2015.04.21. 17:56:57

@Zoole[uk]:
és sokba kerül egy ilyen szolgáltatás???
értem is kijössz majd???

csak vicceltem :)))

különben meg granulálok :)

labirintus1 2015.04.21. 18:05:20

Nekem kifejezetten jó érzésem van a posztolóval kapcsolatban. Szerintem, realista és bátor, úgyhogy biztos meg fogja találni a számítását.

Ha szerencséje van, még 15 évet eltölthet az ottani munkaerőpiacon és úgy tud majd nyugdíjba menni, hogy meg tud élni normálisan. Bár ez valószínűleg Magyarországon lesz.

Csodabogár 2015.04.21. 18:05:32

Szerintem a posztoló kicsit sokat nyavalyog. Igen sokan hagyták el régebben az országot úgy, hogy azt se tudták, valaha találkozhatnak-e a szülőkkel vagy az esetleges gyerekekkel. Ha egyszer elmegy valaki, akkor nem vissza fele kell nézegetni hanem határozottan előre.
Ismerek olyat, aki 56 évesen megpályázott egy jó állást kint, megkapta és nem siránkozik, hogy a gyerekei otthon maradtak. Mindenki éli a maga életét és kész. Tudom, ma nem leszek itt népszerü.:-(

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.21. 18:23:10

@Muscari: Ebben teljesen igazad van. A @Cascabel által említett (és egyébként a magyar pékek által sokat szidott) albán pékek (akik egytől-egyig koszovóiak) azt a taktikát alkalmazzák, hogy olyan álláshirdetést írnak ki, hogy annak csak és kizárólag koszovói vagy albán tud megfelelni, ugyanis a feltételek közé beveszik, hogy kitétel az albán nyelvtudás. Na most, hány magyar pék felel meg ennek a kitételnek? :) Ez ugyanúgy működik más népeknél. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Ahányan vagyunk magyarok külföldön, külön kis kolóniákat alkothatnánk ugyanúgy, mint ők (nem itt értelemszerűen), de velünk magyarokkal kapcsolatban ez valahogy nemigen működik. Érdemes ezen elgondolkodni. A magyar valahogy a kapcsolati tőkét csak rosszul tudja működtetni, lásd a helyzetet kis hazánkban most.

2015.04.21. 18:31:28

@Zka: Nem, a vizet a zsidók akarják maguknak....

2015.04.21. 18:39:02

@Taxomükke: Kérlek, ne akarj nekem rosszat... Inkább legyen élelmiszer v. árufeltöltő droid. :D

2015.04.21. 18:42:52

@Taxomükke: Amúgy mivel ma hallottam a rádióban, hogy nőnek a bruttó és nettó fizetések Mo.-n a növekvő gazdasági teljesítmény miatt, erősen megfontolandó, hogy nekiinduljak-e bárminek is...:)))

2015.04.21. 19:03:04

@Jess G: En nem ilyen jelentkezesekrol beszelek, hanem amikor valaki az allasra szabott CV-t es bemutatkozo levelet ir, jelentkezesi lapot tolt ki stb. Hogy mennyien es hogyan jelentkeznek takaritoi allasokra azt nem tudom, de az biztos hogy 'atlagos' munkakra, tehat amihez nem kell kulonleges vegzettseg de nem is kulonosebben nehez munka, azokra tobb szazan jelentkeznek Londonban, es ezek igazi, az allasra szabott jelentkezesek. Tobbszor reszt vettem mar a valogatasi proceduraban 'egyszeru' irodai allasokra es a sajat szememmel lattam ezt, illetve tapasztaltam hogy mennyien telefonalnak naponta a ceghez az allas miatt, mikor direkt benne volt a hirdetesben hogy 'no phone calls'. Volt olyan is aki eljott szemelyesen behozni az oneletrajzat.

M. Péter 2015.04.21. 19:49:08

@Zka: Mars tér volt az eredeti neve, ott volt a laktanya is.

KanáriHajni 2015.04.21. 20:10:18

Szerintem jobb lett volna bevárni az összes pályázati anyagot és aztán közzétenni őket, de persze nem én döntöm el. Csak így már nincs kedvem megírni.

KanáriHajni 2015.04.21. 20:11:54

Ja, amúgy az írás tetszett, olyan kellemesen magyaros elkenődés van benne. Kitartás, lesz az jobb is! :-)

macamuca [IHUN] 2015.04.21. 20:43:21

@KanáriHajni:
Az elkenodes mitol magyaros? Es mitol kellemes?
"Picit" zavaros a megfogalmazásod....

Ha tudod, hogy az összes (ez mennyi is? , vagy pontosan kiktol "kell(ene)" beerkezni az írásoknak? = mennyiséghez, vagy szerzohoz kotott az ""összes" , mint meghatározás) poszt az e-mail fiókban lapul, akkor ez a tudat serkentoleg hat rad/ihletet ad es irsz?
Vagy miert is szamit, hogy "mindenki" megírta a maga posztját/meg csak Eztán irja meg?
Ezt sem ertem, bevallom....

KanáriHajni 2015.04.21. 20:51:47

Május egyig volt meghirdetve a pályázat. Serkentőleg hathat, ha megírás előtt nem olvassuk mások bejegyzéseit.
Első kérdésedre pedig: "sírva vigad a magyar". Ezt tudod értelmezni?

macamuca [IHUN] 2015.04.21. 20:52:29

Ha valaki esetleg 27.-én éjszaka Lutonon jar, szóljon.
Megihatnank egy kávét a Costanal

macamuca [IHUN] 2015.04.21. 20:58:55

@KanáriHajni:
Aha.
Ha tehat valaki kozepkoruan kenyszerbol/muszajbol (ez köztudottan nagy úr...) a kulfoldi munkavállalás útjára lép, es némileg elkenodik a nehézségek miatt, ugyanakkor él benne a remeny, hogy lesz ez jobb is , es mindket érzésének"hangot ad", akkor az sirva vigadas.
Marmint Szerinted....
A sirva vigadas nem ezt jelenti. A sirva vigadó nem ismeri a reményt... A posztolo nagyon is ismeri a remeny érzését.

Muscari 2015.04.21. 21:01:16

@Mirjam2: tudom, nem jól fogalmaztam, mert siettem, lejárt a szünetem. Szóval a Clarksban láttam idősebbeket meg a drága boltokban. Így jó? ;-)

samot 2015.04.21. 21:42:43

Annyit szeretnék a témàhoz hozzàfüzni,hogy én màr 35 éve vagyok kint.Aki ilyeneken filozik annak azt tudom javasolni,hogy mindig arra gondoljon,hogy nem hivta senki oda ahol épp van!
Ez mindenkinek a sajàt döntése volt,nem kényszeritette öt senki,hogy ezt a döntést hozza.Nem könnyü az biztos,de ha màr igy döntött,akkor vàlalja fel a döntése jo és rossz következményeit!
Nincs értelme nyafogni meg sajnàltatni magàt.Az élet màr csak ilyen.Mindig csak elöre akàrhogy is alakul,mert ilyen szituban az akaraterö egy döntö tényezö!Idövel biztos jobb lesz,ezt tapasztalatbol mondhatom.Azért hajrà mindenkinek és nem feladni!!

kék madár 2015.04.21. 22:06:07

@samot: "nem kényszeritette öt senki,hogy ezt a döntést hozza"
az otthoni allapotok kenyszeritettek

rumitom 2015.04.21. 22:57:33

@Thargoid: epp akartam Bircanak linkelni hogy sokak szerint a gazdasag nem egy zero osszegu jatszma, es akkor az egesz teoriaja alapjaiban dol meg.

szerintem meg amugy, nem a rendszert kell hibaztatni, hanem azt kihasznalni, mint tette azt pl Szingapur.

rumitom 2015.04.21. 23:00:28

@MRN: sajat tapasztalatom szerint (bar nem vagyok 50 korul) de egyaltalan nem. legalabbis az IT-ben biztosan nem. persze azt el kell tudni fogadni, hogy elofordulhat adott esetben, hogy egy huszon par eves, szuper motivalt (es altalaban inteligens) ember lesz a fonokod. ahogy a kor nem hatrany, ugy nem is erdem

rumitom 2015.04.21. 23:07:24

@adg [Au, Darwin]: vannak dolgok amik ahogy berogzultek, ugy maradnak. del-budarol menve a mai napig elkepedek a rakoczi hidon es gondlkozom hogy akkor most nekem merre kell mennem, hogy a lagymanyosira jussak.
de meg regebbi az osztyapenko (nem tudom hogy kell irni) ormezon.

a moszkva ter az meg moszkva ter. ott grundultam tinedzser koromban :)

2015.04.21. 23:12:12

@rumitom: Szóval akkor nem a köcsög multik miatt tart ott Mo., ahol tart? :O

rumitom 2015.04.21. 23:13:11

@Zoole[uk]: meno! en meg vegig azt hittem hogy privat sofor vagy. marmint egy specialis klienturanak. hogy tudsz versenyezni a sima taxikkal? olcsobb vagy?

rumitom 2015.04.21. 23:14:42

@Philosoraptor: de, nelkuluk nem lett volna akkora penzbearamlas es novekedes a 90-s evekben :)

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 23:20:35

@MRN: ennyire leírják az embereket 50 felett pusztán az életkoruk miatt
@jewel79bp: Hogy nulláról újrakezdve nem kap az ember rögtön olyan állást, amit úgy érzi, hogy megérdemel?

nekem ezzel az a bajom hogy 53!!! évesen ...amikor ilyen idosen mar nem is kellene felmerulni ezeknek a kételyeknek ..biztos kenyelmes jo ,vagy normalis korulmenyek mellett kellene élni amit ennyi év alatt meg lehet , meg kell teremteni ...Hogy ez nem megy Mo-on es mashol lehetseges akarmilyen munkaval es elorebb is léphetunk ....na ez a szomoru valosag ...

rumitom 2015.04.21. 23:25:18

@Sanyi9: ezt meg egyszer regebben olvastam, valami elso eves kozgaz hallgato irhatta ekkora arroganciaval.

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 23:25:18

@Zoole[uk]: mert 50 eves elmult,sot itt diszkriminacionak szamit

egy pelda ugye az idosodo pincernot lecserelik fiatalabbra ..

na ez nalunk birosagra kerult es komoly karteritesre buntetik az ilyen munkaadot ..

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 23:38:20

@geegee: És hogy nem rúgja ki a góré őket a vérbe?Nem talál jobbat?Ekkora kánaán van Kanadában munkavállalói oldalon?

fizikai munkaban igen ! egy statistika szerint Canadaban mennek a legtobben egyetemre foiskolara tanulni ...fizikai szakmakbol egyszeruen nincs utanpotlas sokan itt nem ertenek velem egyet de az igazsag a fiatalok mennek az egyetemre , miert? mert azt mondjak; nem akarok dolgozni , nem akarok nehez, koszos, budos egeszsegtelen fizikai munkat végezni

na ezert nem rughatom ki a hanyag lusta szakmunkasomat mert még olyant sem talalok helyette ... nincs,0, zéro ..

adg 2015.04.21. 23:40:16

@rumitom: Semmi baj a ferihegy kifejezessel, ahogy irtam is lentebb. En is igy mondanam. De a kis (!) a vegen, az nem berogzules. Allasfoglalas. De mindegy, ez nem annyira fontos es nyilvan csak nekem tunt fel. Valoszinuleg nincs semmi jelentese.
Nalam mindenesetre ronntja egy poszt erteket a politikai allasfoglalas, mert ez nem az a forum. Eleg a kommentekben olvasni a sok agymenest pro es kontra.

rumitom 2015.04.21. 23:45:59

@adg [Au, Darwin]: jaja, csak kesobb olvastam, egy lapon vagyunk! szep jo reggelt :)

rumitom 2015.04.21. 23:47:53

@montroyal ( CAN qc): vegyel fel egyetemet vegzettet hatha be lehet tanitani :D

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 23:57:05

@Muscari: tőke és kapcsolatok nélkül meg otthon is nehéz vállalkozni,
Ha nem tudszvalami nagyon keresett dolgot, akkor a nyelvtanulás az egyetlen járható út.

folytathatnam a fentieket a fizikai szakmakkal kapcsolatban .. az intelektuel allasokhoz vallakozasokhoz tenyleg beszelni kell hogy elad magad..dumaval kell meggyoznod a a clienset hogy jobb vagy mint a masik ezer hasonlo vegzettsegu

viszont ha hazat epitesz, autot javitasz akkor a munka beszel helyetted .. a cliens akarja elvegeztetni a munkat legyen kesz es nem erdekli milyen valasztekosan helyesen beszeled az adott nyelvet .. es fizet erte .. es en hatarozom meg az arat ,,

ezert vallalkozni fizikai szakmaban sokkal konnyebb , szerintem igaz ahhoz tobb szerszam kell mint egy computer . de ismeretseg es nagy toke nelkul is el lehet kezdeni .. nalunk egy vallakozasi engedely kivaltasa 35$...

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 23:59:56

@rumitom: a vejem az fo fo diplomas , mondta jon segiteni nekem ... na neeeee...

de meg egy szakiskolabol kikerultbol is 5 év mulva lesz tehetseges kezdo ...

SzZoole 2015.04.22. 00:20:13

@rumitom: nem,nem vagyok olcsóbb,hivatalosan Privat Hire Driver vagyok.
A UK AirPort Campany-val van szerződésem es Ok adjak a munkát
99.9%-ban reptéri munkát csinálok es csak rendelésre megyek,ugy ertem,hogy nem strihelek mint a blackcab-esek.

montroyal ( CAN qc) 2015.04.22. 00:25:57

@Mirjam2: admin jellegu allasomat ....

kb. egy oran belul tiz-husz CV-t kaptunk (kesobb meg sokkal tobbet).

na errol beszelek .. amikor karosszeria lakatost kerestem senki sem jelentkezet de volt hogy , ha valaki jelentkezett kijelentette; napi 200-300 fizetsz es a nap vegen .. ja meg tul messze vagy( varoskozpontba ) oda nem megyek ... rozsdas kocsit nem csinalok ..
hetvegen nem dolgozok es nem tulorazok ..

montroyal ( CAN qc) 2015.04.22. 00:31:33

@Mr Long (UK): Femiparban dolgozik ismerosom, ok tele vannak otvenesekkel,

irodaban a szamitogep elott?

rumitom 2015.04.22. 00:36:57

@Zoole[uk]: ja, igy vagom, makes perfect sense. nem raktam ki a puzzlet jol a fejemben. tobbet kellenne olvasnom a kommenteket :)

KanáriHajni 2015.04.22. 00:44:06

@macamuca [IHUN]: Részemről tökre respect a posztolónak, tudom, mennyire nem könnyű ez (egy magyarnak) az ő korában, és bátornak tartom, hogy belevágott.
Ennek ellenére (csak hogy valahogy megértessem a magyar melankóliát, vagy minek neveztem az előbb), képzeld el, hogy egy amerikai ötvenes lakos pár állammal odébb költözik. Milyen helyzetjelentést adna? "All cool guys, megvan az új kégli, igaz, még szoknom kell, de jófejek a lakótársak, az időjárás nem annyira remek, cserébe imádom a fish n chips-t, meg az angol humort, jeee, hamarosan jönnek a srácaim látogatni, addigis, nyomom a melót, meg haverkodok, fedezem fel a várost ezerrel..."
Jó, tudom, eltúloztam, de nem akarom mégegyszer elmagyarázni amit írtam. Az olyan béna.

2015.04.22. 06:12:10

@adg [Au, Darwin]: Elég vastagon benne vannak a politikusok is abban, hogy miért olyan Mo., amilyen. Nem lehet őket figyelmen kívül hagyni.

Flúgatlan 2015.04.22. 07:17:15

Együttérzek a posztolóval. Én még eddig nem jutottam, mint ő, de sajnos efelé megyek... Nemcsak azért, mert kevesebbet keresek, mint kereshetnék nyugatabbra. Hanem mert a minden téren bekúszó buta, eszelős központosítás még a munkakedvemet is elveszi. Kevéssel beérem és gyerekeimet is így nevelem, de ha még tovább folyik az, hogy mindenért az olyan központokhoz kell fordulni, melyek a problémát már nem is érthetik, mert túl messze vannak a felbukkanási helytől, és az ember egyre több trükközésre kényszerül, ha el akarja végezni becsülettel a munkáját és nem a bürokrata-láncot akarja győzködni a tervezett lépés jogosságáról, akkor előbb-utóbb elszakad a cérna.

Ja, közalkalmazott vagyok.

PS: És ti, akik kivonatoljátok a közhangulatot az ország vezetése számára, húzzatok egy strigulát abba az oszlopba, ahol a központosítási divattól idegbajt kapókat számláljátok. Nem vezet semmi jóra a most divatos trend, hogy nem tartjátok fontosnak, hogy az alacsonyabb szinten állók azt érezzék, van beleszólásuk abba, mi történik körülöttük. Azt hiszem, ez is az oka annak, amit a fenti cikkben a patópálságról ír a szerző. Ez most pártpolitika-mentes hozzászólás, sajnos egyik párttól sem látom a javulás esélyét.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.22. 07:24:14

@montroyal ( CAN qc): 30 evvel ezelottig itthon is igy volt. 50 evesen anyugdijon gondolkoztak, nem azon, hog an menjenek apolonak kulfoldre penzt keresni.

MRN 2015.04.22. 08:52:45

@qkuc:
Köszönöm a kedves szavaid! :)

Valamint mindenkinek köszönet a reagálásért, hogy elmondta a véleményét arról, amit kérdeztem.

2015.04.22. 09:14:05

@Muscari: Persze, mindenhogy jo, nem akartam kotozkodni :). En draga boltokba nem jarok, viszont evek ota szinte kizarolag a Marble Arch kozeli Clarksban veszem a cipoimet az Oxford Streeten. Nem tunt fel hogy idosebbek lennenek az eladok, eleg porgos hely. Viszont az feltunt hogy az eladok nagy resze muszlim csaj, ez szerintem azert van mert a vasarlok kozott sok a kozel-keleti arab no.

2015.04.22. 09:21:37

@montroyal ( CAN qc): Tanulsag: legkozelebb nyiss ingatlanugynokseget (en ott dolgoztam akkoriban) :)

2015.04.22. 09:29:11

@montroyal ( CAN qc): Igen, ez ilyen egyszeru. En dolgoztam gyarban - a munkatarsak most is hianyoznak, sok ev utan is, nagyon jo csapat volt. Viszont miert nem szeretnek megint gyarban dolgozni? Mert nehez es egeszsegtelen munka.

Muscari 2015.04.22. 10:49:34

@Mirjam2: én Brent Cross-ba szoktam a Clarks-ba járni, ott vannak idősebb eladók, egy időben gondoltam is, hogy én is megpróbálom.
Az Oxford Street egy külön történet, az annyira pörgős, legyen az bármilyen üzlet, bhogy csak a legstrapabíróbbak maradnak ott. Én egy évet húztam le, nálunk rengeteg bangladesi dolgozott, mert ők bírták a legtovább, az európaiak nagyon hamar elmenekültek.

GERI87 2015.04.22. 18:08:09

@maxval bircaman szerkesztő:

"Sosem tagadtam, hogy a mai nyugaton magas az életszínvonal. Amivel vitázni szoktam az az a liberális dogma, miszerint ezen életszínvonal a liberális rendszer eredménye. "

Pedig így van.
Ahol nincs liberális modell ott a jólétet nem a népesség teljesítménye, tudása termeli meg hanem max. az ásványkincsek pl Öböl-menti államok, Oroszország és Venezuela is ide sorolható a relatíve jólétével.
De Venezuelában nem jött be, ahogy semmiféle kényszeres "erőforrás átcsoportosítás" nem szokott bejönni...

Persze nyilván az Észak-Atlanti térségbe áthelyeződött nemzetközi kereskedelem, a gyarmatosítás segített a nyugatnak elhúzni, de az áthelyeződés pont azért történt mert jobbak voltak, ki tudták használni helyzetüket...de pl Portugália, Spanyolország így is a el van maradva, nem tudta kihasználni hosszútávon a helyzetét, majdnem ott vannak mint a Földközi-Tengerbe zárt görögök.

A magas élszintvonal tehát a mentalitás és hozzáállás eredménye.

Itt nem azért nincs nyugati jólét mert "be vagyunk zárva ide középre" hanem mert "várják a mannát felülről", ahogy te Putyintól.

**mimi** 2015.04.22. 18:18:57

@MRN:
mert van hasonló helyzetben levő ismerősöd...ezért kérdeztem (akár én is lehetnék :)

GERI87 2015.04.22. 18:19:48

@Cascabel:

"Miert er az en munkam 6x annyit, mint pl. egy ugyan olyan munkat vegzo magyare, romane, mexikoie, albane vagy szerbe? "

Mert olyan közegben élsz ahol a te magasabb béredet megfizetik a fogyasztók a magasabb jövedelmükkel!
A magas béreddel "részesedsz" abból amit a magasabb tudást és így hatékonyabb termelést és szolgáltatást nyújtó gazdaság termel meg!
Ez nem azt jelenti feltétlen hogy az árak is 6-szor akkorák hanem hogy "többen, többet, jobbat" tudnak fogyasztani, szolgáltatást igénybe venni...így magasabb a béred.
Pl az albán fodrász meg azért keres lópikulát se, mert ezt senki nem "termeli ki" neki, azzal hogy "keveset, kevésszer, olcsóbban" fogyaszt.

"A globalizacioval ennek a kulonbsegnek is el kellene tunni. De ez csak szelesedik."

Miért kéne eltűnnie? Akik eddig sem produkáltak olyat amit világszinten el lehet adni, drágán, sokszor azok maradnak ott ahol voltak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.22. 19:19:02

@montroyal ( CAN qc): Oké, ezt értem, hogy így akarják.De bejut mindenki az egyetemre?Nem morzsolódik le?Nem rúgják ki, mondván oda is lusta vagy tehetségtelen?Mert ha igen, akkor egy bizonyos réteg csak el kell menjen fizikai munkát végezni, nem?
Őrület ez, komolyan, ha egyedülálló lennék, meg fiatal istenuccse kimennék hozzád beletanulni a "badizásba"... :D
Szerintem még kedvem is lenne hozzá.
Komolyan művésznek tartom azt az embert, aki a rongyyá tört karosszériát ki tudja vasalni, kalapálni, egyengetni.Főleg egy olyan autónál, aminél már nincs a polcon rogyásig pótalkatrész.Mondjuk egy Porka 356 Speedster...Hmm... :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.22. 19:36:04

@GERI87:

Pont az ellenkezője. De ezt majd egy másik blogban beszéljük meg.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.22. 19:37:16

@montroyal ( CAN qc): Baxxa meg, de jó lehet...És ott nyalhat vissza a fagyi, hogy egy jó kétkezi szakmunkást kézről kézre adnak és lehet hogy még jobban is keres (talál...) mint egy közepesen sz@r ügyvéd, vagy hasonló, nyakkendős...

Itt a svédeknél viszont nincs ez a csak egyetem, meg csak könnyű munkát végzek felfogás.Ötvenes nőt is láttam már kezeslábasban, az oldalán kalapáccsal, fogóval, csavarhúzóval...Valszeg ilyen összeszerelői munkája lehetett...Fiatalabb csajokból meg egész osk is akad ilyen munkával.Egészen megdöbbenek rajta...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.22. 19:39:21

@Zoole[uk]: Ezt a szót eddig csak kurv@'kkal kapcsolatban hallottam... :-)))))

GERI87 2015.04.22. 20:11:43

@maxval bircaman szerkesztő:

Ahol liberális modell van és annak "működtetéséhez" megvannak a társadalomban az alapok, feltételek, ott jólét van. Ahol mással próbálkoznak ott nincs jólét, vagy a természeti adottságok termelik meg azt!

Abban igazad van hogyha ráerőltetik az emberekre a liberális modellt, demokráciát akkor az kudarc lesz mert nem értik és nem is tudják jól felépíteni sem jól működtetni! (Oroszország, MO-ág, Arab államok..)

Viszont jólétet más nemigen hoz!

Úgyhogy vagy találnak 100 évre elegendő olajat a földben vagy megtanulják, megértik a nyugati módszert használni!

Ez évtizedekbe és generációkba telik, pl kelet-Európában: az emberek (választók) sokszor türelmetlenek, azonnali eredményeket (és jólétet) akarnak mert nem tapasztalták meg soha, hogy másképp is lehet és hosszútávon kell és érdemes gondolkodni.

GERI87 2015.04.23. 15:39:49

@maxval bircaman szerkesztő:

Mit keverek mivel?
A jólét nem hoz demokráciát, liberalizmust (lásd arab olajállamok, gulyáskommunizmus..).
Fordítva viszont ez igaz lehet, ha megvannak hozzá a feltételek a társadalomban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.23. 15:47:18

@GERI87:

Ismétlem: ezt ne itt. Máshol szívesen válaszolok.

Szilva66 2015.04.24. 08:59:37

Teljesen megértem a hölgyet. Az itthoni körülmények kényszerítik a 40-es,50-es korosztályt, hogy meglépje ezt a nagy lépést. Minden áldott nap találok cikkeket arról, hogy mennyire nem akar a fenti korosztály nyugdíjra takarékoskodni.Ami persze nem igaz,mert szívesen tartalékolna az ember, ha volna miből.Átérzem a posztoló bizonytalanságát,de ennek ellenére azt mondom, hogy ha van az embernek egy kis mersze és lehetősége, jobb ha meglépi a kiutazást,persze körültekintően amennyire csak lehet. Ő megtette, mert nem látott más kiutat. Erre készülök 49 évesen én is. Mert még egy,két év és nem vesznek fel sehova. Szeretnék egy kis pénzt összerakni, hogy legyen később mihez nyúlni. Már csak azt bánom, hogy nem 10 éve gondoltam erre....A posztolónak és a többi kint élő honfitársamnak minden jót kívánok. Teljesüljön amit szeretnétek.

Lugosi Albert 2015.04.27. 12:15:05

@labirintus1: Valóban csak 15 évet kell dolgozni ahhoz Nagy-Britanniában, hogy valaki nyugdíjat kapjon? Nekem az egyik legnagyobb félelmem az, hogy ha most vagy egy-két éven belül nekivágok, akkor 65-70 éves korom körül úgy járok majd, hogy se itt, se ott nem szereztem meg a nyugdíjjogosultságot. Idén leszek 41 éves. (Ha megérem egyáltalán.)

M. Péter 2015.04.28. 01:07:50

@Lugosi Albert: 10 év után már jár nyugdíj, ebbe a EU-ban másutt ledolgozott évek is beleszámítanak, a teljes összegű állami nyugdíjhoz viszont 35 év szolgálati idő kell.

montroyal ( CAN qc) 2015.04.28. 02:42:15

@geegee: ehet hogy még jobban is keres (talál...) mint egy közepesen sz@r ügyvéd, vagy hasonló, nyakkendős...

mint a viccben amikor az ugyved fehaborodik a vizszerelo szamlajan hogy o mint ugyved nem szamlaz ennyit mire a szerelo
- ja amig ugyved voltam en se szamlaztam ennyit ..

itt tenyleg a kozepiskolabol szinte mindenki megy tovabb tanulni ( aki meg addig nem morzsolodott le )
azutan az egyetemen meggondolja magat 2x-3x mas szakra megy ujra kezdi... de ha lemorzsolodik is mar kemeny fizikai munkara nem megy ..
es mi lesz a rengeteg vegzossel ... oromhir az egyetem beleszamit a munkanelkuli segelyhez szukseges idohoz ...

Lugosi Albert 2015.04.28. 11:14:41

@M. Péter: Ez azért elég megnyugtató, köszi!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása