A címben leírt megállapítás szerintem sokunk szívéből szól, az enyémből biztos, így aztán Tünde és férje történetét is nagy szimpátiával olvastam, remélem, nektek is tetszik majd. A helyszín Németország, azon belül is Baden-Württemberg.

„Éppen édesanyám születésnapján kezdtünk új életet Németországban. S ennek már lassan három éve. Most már tudom, hogy maradunk, legalábbis jó pár évig, vagy évtizedig. Talán örökre. Miért is? Kezdjük az elején.

Az első kórház, ahol a férjem munkát kapott első látásra nagyon ígéretesnek tűnt. Egy magyar osztályvezető főorvossal, nemzetközi csapattal, nagyváros közelében. Minden biztatást megkaptunk ahhoz, hogy komolyan vegyük és a második helyre szorítsuk a versenyben a svéd kórház ajánlatát.

Az első két hónap az ismerkedés jegyében telt. Ismerkedés emberekkel, munkahellyel, lakással, boltokkal, a kenyérrel és úgy általában a mindennapokkal.

S a negyedik hónaptól megváltozott minden a munkahelyen. A német kolléga ellenségessé vált, a magyar főnök pedig nem állt ki honfitársa mellett, még akkor sem, amikor tudta, hogy magyar kollégájának van igaza.

Irány a svájci határ mellé

A nyár közepén már világossá vált, hogy mennünk kell, de hova? Vissza Magyarországra? Oda, ahova az elmúlt hónapokban mindig hívtak vissza? Oda, ahol mi voltunk a fejőstehenek, mert olyan munkánk volt, amelyből nem lehetett adót csalni? Oda, ahol le kellett nyelni, ha pénz hiánya miatt nem teljesíthettél maximumot? Oda, ahol csak különböző nyugtató módszerekkel lehetett már a mindennapokat kibírni? NEM!

Miután férjem ekkor már tagja volt a német orvosi kamarának, az ő honlapjuk segített az álláskeresésben. Két lehetőség volt, Kelet-Németország, vagy a Boden-tó környéke. Higgyétek el, nem a szépség döntött, hanem a hozzáállás.

A Boden-tónál lévő klinikán egy olyan rendes professzor fogadott bennünket, hogy nem hittünk a szemünknek. Míg Kelet-Németországban kerestek ugyan orvost, de az állásinterjún még a leendő munkahelyet sem mutatták meg, nemhogy a leendő kollégákat. Így költöztünk szeptemberben a svájci határhoz, néhány kilométerre a Boden-tó mellé.

A fél év próbaidő alatt minden napom azzal telt, hogy biztassam férjemet, hogy nem fordulhat elő még egyszer az, ami az első kórházban. S nem is fordult elő. Német volt a főnök, a kollégák, mindenki barátságos, türelmes, segítőkész.

Számomra is itt kezdődött az igazi élet. Egy kis faluban lakunk, de a közelben volt lehetőség nyelviskolára. Ahol azonnal felajánlották, hogy végezzem el a német állam által támogatott tanfolyamot, így megspórolhatom a tandíj több mint felét. Nekiálltam a nyelvnek teljes erővel és azóta már van egy középfokú nyelvvizsgám.

A csoportban számomra a legszebb az volt, hogy a világ minden tájáról (Srí Lankától Iránon át az USA-ig) voltak csoporttársak, akik mindannyian nyitott, kedves, segítőkész emberek. A hétköznapokban pedig természetesen – amellett, hogy én interneten keresztül dolgoztam Magyarországra továbbra is – ott voltak a németek.

Elfogadó németek

Egyes ismerősök szerint mi túl pozitívan állunk hozzájuk. Lehet, de akkor is az a véleményem, hogy kedvesek, segítőkészek és elfogadóak. A házunkban csak németek laknak rajtunk kívül, de soha semmilyen problémánk nem volt.

A boltban már ismernek, és mindig biztatnak, hogy egyre jobb a német tudásom. A postán, az orvosnál próbálnak megérteni, s miután elnézést kérek a rossz nyelvtudásomért, elmondják, hogy semmi gond, ők sem tudnak jól angolul.

S miért is szeretünk itt élni? Azon túl, hogy itt a Boden-tó mellett az ember egész évben nyaraláson érzi magát, legfőképpen a nyugalom miatt. Lehet, hogy sokan rohannak kétszázzal az autópályán, de nem azért, mert idegesek, vagy sietnek, hanem mert szeretik az autókat és a sebességet.

Szeretjük, mert nem kell egész nap panaszkodást hallgatni, nem ömlik a szegénység a tévéből, a rádióból, az utcán, mindenütt. Lehet, hogy „hanyatlik a Nyugat”, de ha ez a hanyatlás, akkor én egész életemben szeretnék hanyatlani.

Megbíznak az emberekben

Nincs ésszerűtlen költekezés, de az emberek megélhetése mindennél fontosabb. Sok munkahely van, gyárak, üzemek, gazdaságok. S a boltban bizony több a saját környékünkről származó termék, mint az import, s most itt nem a svájci csokira gondolok.

Itt, ha adóznod kell, akkor te találod ki, hogy mikor akarsz adóbevallást beadni, nem jár akasztás, ha elmulasztod a határidőt, csak szólj előtte. Nem az a hatóság hozzáállása, hogy te biztosan csalsz. S még azért is jár adóalap csökkentés, ha nem a lakásodban dolgozol.

A boltban, ha nem a kosárba pakolsz, hanem a saját szatyrodba, nem rohan azonnal a biztonsági őr és vezet el, sőt a pénztárnál sem jut eszébe a pénztárosnak, hogy megnézze mindent feltettél-e a szalagra. Miért? Mert senkinek nem jut eszébe lopni. Először is azért, mert azt mindenki tudja, hogy erkölcsileg nem szabad, másodszor, mert nincs rá szüksége.

Meg lehet élni a fizetésből

S a legfontosabb dolog, hogy itt meg lehet élni abból, amit keresel. Igaz, az orvosok fizetése itt nem átlagos, vagy átlag alatti, mint Magyarországon, pedig a hálapénzre nincs is német szó. Ezért talán én ebből a szempontból nem tudok jó példákkal szolgálni.

De azt látom, hogy az élelmiszer árak pontosan a magyar árak szintjén vannak, a lakás bérlete valóban magasabb kicsit, de ha arra gondolok, hogy egy turisztikai régióban lakom, és Balatonfüreden is ennyi lenne, akkor már nem is több semmivel.

A szolgáltatások (fodrász, kozmetika, asztalos, szerelő) árai magasak, de nem elviselhetetlenül. S itt a hónap végén még marad a saját nyugdíj-, autó-, nyaralás-, hobbi- és egyéb alapjaidba, ami Magyarországon két diplomás embernek soha nem sikerült egyszerre négy munkahely mellett. Autó csak hitelből, ha nyaraltunk, akkor elmaradt a hobbi, s a nyugdíjas évekre már nem is mertünk gondolni, pedig egy ideig volt magánnyugdíjunk.

Saját vállalkozást indítani

Saját vállalkozásba szeretnék fogni, ezért most ismerkedem a lehetőségekkel. No, ez még a másik döbbenet. Ha vállalkozni akarsz, akkor természetesen belátják, hogy nem azonnal ömlik a pénz, ezért jócskán kapsz türelmi időt, adókedvezményt, s számos segítséget az induláshoz. Ha helyiséget bérelsz, akkor nem húznak le, nem kérnek többet, mint egy lakásért.

Szóval a világ itt fordítva működik, mint Magyarországon. Itt nem te vagy az államé, hanem az állam a tied. Cserébe, hogy eltartod, segít neked. Mindenki tisztában van vele, hogy ingyenélés nincs, de eszébe sem jutna.

A magyar nyelv hiányzik

S a sok pozitívum után el kell mondani azt is, amiért szívesebben élnék a hazámban! De sajnos az csak a nyelv. A nyelv, amit annyira szeretek, amelyen novellákat írok, amelyen a rokonaimmal és a barátaimmal a legbensőbb érzéseimet meg tudom beszélni. A nyelv, amelyen számomra a legélvezetesebb egy színházi darab, egy film, egy regény, vagy egy vers.

Tudom ez megdöbbentő, sokan kérdezik, hogy a rokonok, barátok? Mi megyünk, ők jönnek, s most még könnyebb is benzint venni az autóba, mint Magyarországon.

S a tájak? Sok helyen jártam Magyarországon, csodálatos helyeken, de a világnak ez a fele is gyönyörű. Ha tehetném, mindig csak kirándulnék, s remélem, majd teszem is itt is, Magyarországon is, mert az itteni életből azt is könnyebb finanszírozni.

Élményeinkről, utazásainkról blogot írok, Élet sója címmel, amelyet itt olvashat, aki szereti megsózni az életét.”

A moderálási alapelveket itt olvashatod el.