oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. január 14. 06:42,  Fotelből a sürgősségi osztályra 312 komment

2015. január 14. 06:42 Határátkelő

Fotelből a sürgősségi osztályra

Néhány hónapja kezdett álláskeresésbe a brit egészségügyben Norbien, ami ráadásul sikerrel járt, így hamarosan utazik. Az álláskeresés alighanem mások számára is hasznos és érdekes élményeit sűrítette ebbe az írásba!

surgossegi.jpg

"Manapság az internetes álláskeresés a legelső és legegyszerűbb út, ha új munkahelyet keresünk, pláne ha külföldről van szó. Én is hasonlóan tettem, konkrét elképzelésem nem volt, valamilyen kórházi ápolói munkalehetőség után néztem az Egyesült Királyságban, nagyjából ennyi volt a kritérium.

Sok helyen olvastam, hogy a brit egészségügy világviszonylatban is elég előkelő helyet foglal el (egyes források szerint 5.) a foglalkoztatottak számának tekintetében, hát gondoltam, majdcsak összejön nekem is egy hely, ha már közel egy Budapestnyi népességű a brit egészségügyben dolgozók tábora.

A keresőoldalak segítségével jelentkeztem 20-30 álláslehetőségre, gondoltam ennyi elég lesz első körben. Nagyjából egy hét után jöttek az elutasító levelek, aztán körülbelül 2-3 hét után egyszer csak egy angliai telefonszámról érkezett az első hívás.

Amit a fejvadászokról tudni érdemes

Utólag mondom azoknak, akik most kezdik a keresést, az a munkáltató, aki komolyan érdeklődik a jelölt iránt, az felhívja az álláskeresőt egyből mobilon. Nem igazán zavarja őket, hogy külföldi telefonszámot kell hívniuk. Nyilván ezzel le is mérik a nyelvtudást, és kialakul a szimpátia (vagy nem). Engem csak és kizárólag fejvadász cégek hívtak, ők állnak kapcsolatban a kórházakkal és idősotthonokkal.

Én azt tanácsolnám, hogy érdemes egy brit fejvadász cég hívására várni, mivel ő lesz az egyedüli láncszem köztünk és a kórház között. Felvette velem a kapcsolatot néhány magyar fejvadász cég is, akik közvetlen kapcsolatban voltak egészségügyi intézményekkel, de volt olyan is, akik brit fejvadász cégekkel voltak kapcsolatban, így plusz egy láncszem beépült a gépezetbe, ami nagyon lelassítja az információáramlást.

Fontos tudnivaló, hogy ezek a cégek nem kérhetnek az álláskeresőtől semmilyen regisztrációs vagy egyéb bújtatott díjat, nekik a munkáltató fizet a felvett emberek után, szóval aki pénzt kér tőlünk mindenféle adminisztrációra hivatkozva, azt gyorsan felejtsük el!

Ha magyar fejvadászcégekkel lépünk kapcsolatba, érdemes résen lenni! Nekem az egyik azt mondta, hogy akármilyen egészségügyi végzettségem és gyakorlatom van itthon, Nagy-Britanniában egyedül öregek otthonában kezdhetek dolgozni. Állítása szerint ezt az utat minden külföldinek végig kell járnia, nincs más lehetőség.
Egy szót se higgyünk el ebből!! Gondolom ők több idősek otthonával álltak kapcsolatban, ezért szerették volna, ha rajtuk keresztül kapok munkát. Esetleg ha valakinek nem kielégítő az angol nyelvtudása, nekik célszerű idősek otthonában kezdeni, ahol kisebb a felelősség, és gyakorolhatja a nyelvet is, hogy később aztán kórházi munkára is alkalmassá váljon, gördülékenyebben menjen a kommunikáció a betegekkel.

Általában véve jó tapasztalataim vannak a fejvadász cégekkel, valószínűleg 4-5 helyre is elhelyezkedhettem volna nekik köszönhetően, viszont én kitartottam az egyiknél, amely egyből sürgősségi osztályon végezhető ápolói munkát ígért. Ha már kórházi munkáról van szó, akkor talán ez a terület áll a szakmámhoz legközelebb, ráadásul itthon is dolgoztam sürgősségi osztályokon.

Az ügynökség munkatársa „kézen fogott”

A fejvadász cég alkalmazottja, nevezzük Ninának, folyamatosan tartotta és tartja velem a kapcsolatot már a kezdetektől. Tanácsokkal és különböző hasznos dokumentumokkal segít az ügyeim intézésében. A kedvessége már-már zavarba ejtő néha. A levelezésünk hangvétele és stílusa olyan bizalmi kapcsolatot teremtett kettőnk között, hogy úgy érzem, bármikor számíthatok rá. Fura azt elképzelni, hogy ha mindezt egy magyar cég alkalmazottja művelné velem, már gyanús lenne a kedvessége. A jó öreg belénk nevelt bizalmatlanság az emberek felé, ha valaki túl kedves, az már gyanús.

Nina egy skype-os interjút szervezett a kórházzal, ami először egy kicsit fura volt nekem, ugyanis eddig mindig csak személyes állásinterjún voltam, de óriási könnyebbség egy ilyen online interjú. Így hatalmas összegeket spórolhatunk azzal, hogy csak emiatt nem kell külföldre utaznunk. Ha valaki ilyen interjúra készül, az interneten találhat sok hasznos információt arról, hogy mire kell figyelni, és miket kell máshogy csinálni egy személyes interjúhoz képest.

A beszélgetés sikeresen lezajlott, (nagyjából 50 perces volt) sokat kérdeztek a tapasztalataimról, aztán jöttek a szokásos kérdések, hogy miért szeretnék oda menni dolgozni, miért szeretném elhagyni a hazámat, mik a rossz tulajdonságaim, hol képzelem el magam 5 év múlva...stb., végül szakmai kérdésekre is válaszolnom kellett.

Nina az interjú után nagyjából fél órával felhívott és gratulált... engem választottak. :)

Papírok tömkelege szükségeltetik a munkavégzéshez

Másnap elküldték a szerződést, dolgozni viszont csak akkor kezdhetek, ha elkészül a regisztrációm az ottani ápolói nyilvántartásban (NMC). A papírjaimat nagyjából rendeztem, de nem volt ám egyszerű. Mivel ápolói munkakörbe vettek fel, az én végzettségem viszont mentőtiszt (ami náluk ismeretlen szakma), ezért kell néhány plusz dokumentum.

A jelentkezés gerince a következő:

- Már az álláskeresgélés legelején jó, ha elindítjuk az NMC regisztrációt, ha komolyan szeretnénk Nagy-Britanniában dolgozni. Ez elég sokat nyom a latban egy interjún, mivel látják, hogy komolyan vesszük a jelentkezést, és lépéseket is tettünk az ügy érdekében. Nina külön kiemelte nekem, hogy tetszett a bizottságnak az elhatározottságom.

Az első lépés a regisztrációs lap kikérése a hivataltól, amire a hivatalos oldalukon van lehetőség: http://www.nmc-uk.org/ Ez az alapfeltétele, hogy ápolóként, szülésznőként dolgozhassunk az Egyesült Királyságban. A hivatal postán küldi el nekünk ezt a dokumentumot, kapunk is egyből egy PNR számot, amivel bizonyíthatjuk, hogy elindítottuk a kérelmet.

- Oklevél-melléklet kikérése a főiskolától / egyetemtől. Ez teljesen ingyenes magyarul és angolul is, és nekem kötelező volt. Ebben a dokumentumban benne vannak az elvégzett tantárgyaim, valamint egy részletes leírás a képzésről. A legfontosabb bekezdés kiemeli, hogy ezzel az oklevéllel kórházban is dolgozhatnak mentőtisztek. Ápolóknak, szülésznőknek nem feltétlenül szükséges.

- Jó hírnév igazolás. Ezt nálunk az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) állítja ki nagyjából 26 000 forintért! A lehető legnagyobb lehúzás az egészben, viszont kötelező, ráadásul ehhez is kell másolat néhány papírunkról. Sokat szitkozódtam emiatt, kiskapukat kerestem, de egyszerűen nem lehet megúszni.

- Referenciák a munkahelyekről. Nekem ez azért volt kötelező, hogy igazoljam, hogy dolgoztam kórházban. Egyébként ha ápolói végzettsége van az embernek, akkor egy elég ebből.

- Háziorvossal lepecsételtetni és aláíratni az NMC regisztrációs lapon egy bekezdést, amiben ő kijelenti, hogy jó egészségnek örvendünk. Ez szintén fizetős, én hál' istennek megúsztam. Jó fej volt a háziorvosom, azt mondta, mivel az egészségügybe megyek dolgozni, ezért ezt elengedi, de hivatalosan ez egy fizetős alkalmassági vizsgálat.

- A jó öreg erkölcsi bizonyítvány, amiért szerintem én már 20-30 ezret biztosan kifizettem életem során. Na, ez itt se maradhat el, és persze az EEKH is kér egyet, szóval máris hitelesíteni kell egy másolatot, hacsak nem mindjárt kettőt kérünk.

- És a hitelesített másolatok: jelenlegi alkalmazási státusz, útlevél vagy személyi, lakcímkártya, diploma.

- Persze ami ezek közül nem angol nyelvű, azt hivatalosan lefordíttatni és az eredeti példány hiteles másolatát is csatolni.

- Ha minden megvan akkor ezt az egész paksamétát visszaküldeni az NMC-nek (jó kövér boríték lesz) és megfejelni egy £110-os átutalással a hivatal részére.

Startra készen

Jelenleg az EEKH-tól várom a jó hírnév igazolást (30 napos határidővel dolgoznak), a többi papír rendben van. Ha megjön, küldöm is a többivel együtt az NMC-nek, akik 2-3 hónapos határidővel dolgoznak, szóval reményeim szerint idén március-április magasságában állhatok munkába. Az elején néhány álláshirdetésben olvastam, hogy sok intézménynél el lehet kezdeni az NMC regisztráció előtt is dolgozni nagyjából a későbbi órabér feléért. Sajnos, ez a kórház ez nem tette lehetővé, amit kicsit sajnálok, de addig is türelmesen várok.

Szóval, kedves egészségügyben dolgozó kollégák…, amennyiben megvan az elhatározás, valamint egy folyékony, kommunikációképes angol nyelvtudás, akkor nem érdemes tovább habozni.

Bizony ma már nem kell szerencsevadásznak lennünk, mindent felrúgva nekivágni Nyugat-Európának, hátha bejön a számításunk. Napjainkban már lehetséges, hogy otthonról a fotelből szerezzünk egy állást, ahogy nekem is sikerült."

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: egészségügy álláskeresés Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr27072411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 07:00:03

Első! :D

Megint Norbi?Gyanús ez a név... :-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.01.14. 07:12:28

Valóban ennyire egyszerű?
Itt a "német" részen ennél jóval bonyolultabb és hosszabb volt a folyamat, mire kijutottak ismerőseim.
Sok szerencsét kívánok!

tanato 2015.01.14. 07:19:59

Az eü.ben nem lesz munkanélküliség egyhamar.Itt tényleg "csak" a folyékony nyelvtudás és természetesen a megfelelő szakmai végzettség és gyakorlat szükséges.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 07:22:57

De akkor komolyra fordítva.Itt írja a poszt-toló, hogy

"hogy miért szeretnék oda menni dolgozni, miért szeretném elhagyni a hazámat, mik a rossz tulajdonságaim, hol képzelem el magam 5 év múlva...stb"

Ezekre a kérdésekre mi a "jó" válasz? Ha én bevallom, tegyük fel, hogy lusta, pontatlan és munkámra igénytelen vagyok, akkor a 120.-k próbálkozásomkor is el fognak hajtani a vérbe.Viszont ha hazudni kell, akkor mit érdemes?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 07:29:00

"hol képzelem el magam 5 év múlva?"

A azt mondom, hogy ugyanitt, szépen, békességben eldolgozgatva, akkor azt vonják le, hogy nincs benne(m) ambíció, fejlődőképesség, nem kell.

Ha azt mondom, a főnökök főnöke szeretnék lenni, de legalább is vezető beosztásban; akkor hülyének néznek, meg esetleg veszélyesnek is, ha van mondjuk releváns tapasztalatom.Tehát az ilyen munkavállaló megint nem kell...

Akkor viszont mit kell mondani?

Nem eü-s területen, hanem általában kérdezem.

Szerencsére az eddigiekben elkerültek ezek a munkahelyek, ahol ilyesmi kérdések vannak, de nincs garancia arra, hogy a jövőben is el fognak.Viszont szeretném az esélyeimet megnövelni...Ezért érdekelne. :-)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.14. 07:29:27

"A kedvessége már-már zavarba ejtő néha. A levelezésünk hangvétele és stílusa olyan bizalmi kapcsolatot teremtett kettőnk között, hogy úgy érzem, bármikor számíthatok rá. Fura azt elképzelni, hogy ha mindezt egy magyar cég alkalmazottja művelné velem, már gyanús lenne a kedvessége."

Ez mindenhol gyanús, s abnormális.

A munkaadó ne legyen "kedves", hanem legyen korrekt.

Ha "kedves" munkaadót látok az utcán, átmegyek a szemközti járdára.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.01.14. 07:32:40

@svájci sapka (ch): Ha valaki előre látó akkor relative egyszerű. De aki csak fejvesztve kirohan Angliába, hogy ő most itt fog dolgozni mint ápoló vagy orvos, na annak kicsit nehézkesebb, hisz mindent otthonról kell beszerezni. Laktam együtt ilyennel. :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.01.14. 07:36:20

@ChristineK: Oké, az természetes, hogy fel kell készülni.
:)
Amira utalni szerettem volna, hogy hasonlóan józan gondolkodású, nyelvtudásal rendelkező a német részre (N.o, Svájc) hosszabb folyamat után jutott ki.
:)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.14. 07:48:28

@geegee: vannak ezekre altalaban sablon valaszok amik tok jol hangzanak, de a jobb HR-esek tudjak, ha betanulta az ember

szoval nincs jo valasz sajnos, minden ugyis attol fugg mennyire vagy szimpatikus az interjuztatonak

OFF

ujra Indiabol jelentkezem :) Az Emirates nem annyira kulonleges mint szamitottam ra, de a Dubaj-Delhi jaraton valami veletlen folytan a business classra ultettek

az jo volt :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 08:29:47

@DavidToth: Hát ez elég szomorú... :-)

Akkor marad az, hogy ahol ostobaságokat kérdeznek, ott ostobaságokat válaszolok majd.Ez utóbbi úgysem esik nehezemre... :D

DieNanny CH 2015.01.14. 08:45:10

@maxval bircaman szerkesztő:

Te elolvastad rendesen a cikket? Szó sem volt rendes munkaadóról! (A fejvadászt nem nevezem munkaadónak! Neki az az érdeke, hogy ügyfele megkapja az állást, ekkor jár neki a fejpénz. Szóval, "érdekből" volt kedves vele.)

puhacica 2015.01.14. 08:45:25

@geegee: szerintem az jo lehet, ha olyan rossz tulajdonsagot valasztasz, amit at lehet forditani jora. peldaul hogy nem vagy a legjobb csapatjatekos, viszont onalloan tudsz felelos donteseket hozni. lehet, nem a legjobb pelda, de most hirtelen ez jutott eszembe. meg aztan az is igaz, amit @DavidToth: mondott: ugyis a szimpatia dont.

sok sikert a posztolonak, okosan csinalja! :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 08:56:34

@geegee: nem az a lenyeg, h mit valaszolz. Hanem hogy hogyan.
ez a legtobb hulye kerdesre igaz.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.14. 09:15:16

@geegee: nekem mondod??!

en is eldontottem mar hogy valami ostobasagot kellene mondani, de meg vagy nem volt lehetosegem, vagy nem voltam eleg bator :D

rezsöatya 2015.01.14. 09:20:42

Az angolok mosolya, kedvessege mumosoly, mu-kedvesseg. Ez belejuk van kodolva. Abbol latszik, hogy egyszer hibazz, vagy ne azt csinald, amit elvarnak es abban a pillanatban "atvaltoznak"!
Persze ezt is nagyon "kedvesen"...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 09:28:31

@puhacica: @Babette .: Értem, köszönöm a tippeket.Na majd kigondolok ilyesmiket, egy párat...

@DavidToth: :D

Hari Seldon 2 2015.01.14. 09:32:38

@geegee: Nem igazán lehet erre mit mondani. Mi talán annyit mondtunk. Hogy három tényező van, amiért szeretnénk itt dolgozni "szakmai, politikai okai voltak, és természetesen anyagi oka". Simán tudomásul vették.
(valahogy így fogalmaztuk meg, de majd jön Mme Seldon én megmondja, hogy végül pontosan, hogy volt)

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 09:33:24

@geegee: Gondolom, a lelkes hívek jelentős része '89 előtt még a keletnémet állampárt hű támogatói volt.
A vezetőik meg bűnözők. Csodálatos társaság...

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 09:34:32

@rezsöatya: Persze embere válogatja...
Nekem még mindig jobban bejön a műmosoly, mint az őszinte bunkóság.

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 09:40:37

Na, csak hogy a poszthoz is hozzászóljak: gratulálok az írójának, talpraesett, ügyes, céltudatos ember, sok sikert!
Természetesen a "hivatalos" fordításokat nem kell az OFFI-val végeztetni, szó volt már róla, én is azt tapsztaltam, hogy simán elfogadják bármilyen fordítóiroda igazolását, vagy akár forító igazolását, aki nyilatkozik írásban, hogy jól tud angolul, és az adott dokumentum angol fordítása megegyezik az eredetivel. Ezekre kár többezer vagy több tízezer forintot kiadni.
Az, hogy csak idősotthonban lehet kezdeni, hazugság. Sőt, ott nehezebb, mert íratnak nyelvi és számtani tesztet, ott gyenge nyelvtudással elvéreznek a jelentkezők. Kijárós ápolónak tapasztalatom szerint minimális angoltudással is felveszik viszont az embert. (Nyilván ez sem igaz minden cégre, de nagy általánosságban így van.)

pappito · http://pappito.com 2015.01.14. 09:55:54

@rezsöatya: én ugyan az angolokat nem ismerem, de angolszász környezetben élek, és ezt az átváltozós vérfarkas módit nem tapasztalom.

írnál példát esetleg?

Golf2 2015.01.14. 09:56:11

Magyarország megint veszit 1 értékes embert,mert nem fizeti meg őket...

puhacica 2015.01.14. 10:22:51

Londoniaban eloktol kerdezem: Newham es Woodford milyen kornyek? az utcakepek alapjan Woodford szimpibb, de szemelyes tapasztalat is jol jonne. koszi! :)

Hari Seldon 2 2015.01.14. 10:29:15

@Taxomükke:
Valóban nem kell, de mi erre már csak utólag jöttünk rá.

Golf2 2015.01.14. 10:30:32

OFF Terrorizmus dicsőítésének gyanújával letartóztatta az antiszemitizmus miatt korábban többször elítélt humoristát, Dieudonné M'bala M'balát szerda reggel a francia rendőrség.

A humorista a vasárnapi párizsi terrorizmus elleni menet után ezt írta ki Facebook oldalára: "Je me sens Charlie Coulibaly" (Charlie Coulibalynak érzem magam).

Cheap Charli 2015.01.14. 10:41:43

@maxval bircaman szerkesztő: Fuss neki mégegyszer, hátha másodjára atmegy a tartalom. :) A fejvadász az nem a munkáltató, ő csak pénzt akar keresni a közvetítésen, ezért meg is tesz mindent.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 10:42:14

@puhacica: az okosok azt mondják, indulj el az utcán, gyalogolj 1 órát és számold a feketék-fehéreket...ha 65 %-nál több a fekete vagy bármi , de nem angol vagy fehér akkor az nem neked való környék.:-DD

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 10:46:04

Poszthoz> nekem kicsit unbelievable az egész...nemtom miért...

qkuc 2015.01.14. 10:59:01

@geegee: Nem'tom, én őszinte szoktam lenni, hogy tanulni akarok és 5 év múlva már nem feltenni buta kérdéseket, :D. Ellenben maximum áramt vezetnék vagy autót, csoportot nem.

Bár igaz, hogy ezt kb. 2-szer kérdezték eddig, a többiek pragmatikusabbak, :D.

rezsöatya 2015.01.14. 11:10:06

@pappito: itt egy pelda: 3 + 2 = 5

:D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.14. 11:16:00

@tanato: na ez az, amit tegnap belinkeltem, ohgy lenyúlják az EU-s támogatást, és utána nem fizetik ki rendesen a tanárokat :-/

rezsöatya 2015.01.14. 11:20:16

@NagyságosSodalisO [eng]: ez igy van (mondjuk nekem ez a 3 ev alatt mar leesett 25 %-ra), de Puhacicanak elobb ki kell mennie ehhez...

puhacica 2015.01.14. 11:25:05

@NagyságosSodalisO [eng]: ez okos otlet, ha mar ott vagy. ;)

@rezsöatya: koszonom atyam, sokat segitettel! :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:25:33

@rezsöatya: nekem pl Readingben volt olyan nap amikor volt 85% is.
..oszt csodálkoztam, hogy majdnem leszúrtak egy bóóótba.:-))))

Mighty Duck 2015.01.14. 11:26:04

@puhacica: Newham-nek vannak nagyon jó részei, olyanok is, ahova éjjel be nem tenném a lábam és olyan is, ahova nappal sem. Szerintem érdemes tenni egy túrát, ha teheted, de az árakból meglehetősen jól látszik, melyik az élhetőbb rész.

mariann49 2015.01.14. 11:26:04

@puhacica: Newham abszolut no-no!
Woodfordban meg nem jartam, de mar Walthamstow is a vilag vege... miert pont ezek?
(mindig azt nezd, van-e kozel metromegallo, melyik zonaba esik, mennyibe kerul egy heti berlet innen az 1-esbe? megeri-e olcsobb lakhatast valasztani, ha aztan duplaannyi a berlet, mint a dragabbol? /tudom, a cica miatt nem nagyon valogathattok/)
Ha csak nem lesztek nagyon szerencsesek, es rogton talaltok munkat, akkor az elejen eleg sokat kell ugynoksegekhez jarkalni, amik altalaban a "varosban" vannak.
A buszozast ezekrol a kornyekekrol le lehet felejteni, innen a belvaros 2 ora busszal.
Persze, lehet, hogy mar masnap talaltok munkat az utcatokban :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:26:12

@puhacica: jóvanna , tudom...ehhez ott kell sétafikálni....

rezsöatya 2015.01.14. 11:30:18

@NagyságosSodalisO [eng]: morbid kiegeszites kovetkezik: ott kell setalni, aztan, ha leszurnak, akkor megallapithatjuk, hogy rossz dontes volt... :-(

Herr Géza 2015.01.14. 11:31:08

@Taxomükke: A lelkes hívök jelentös része 89 elött még a homokozóba pisilt..... Vagy nekem vinnyogott, hogy hívjam már meg M.o.-ra (értsd: lóvé+szállás)... Bármilyen külföldinek (akkoriban jellemzöen magyarok, afrikaiak, arabok...) nekidörgölöztek, amivel olyan cuccokat akartak elérni, amire egyébként (nyugati rokon nélkül) esélyük sem volt.
Páros lábbal rúgnám seggbe a hirtelen támadt nemzeti öntudatukat.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:32:01

@rezsöatya: áhh gyagya, ez nem egy jó teszt, esetleg valami jobb? :-))
Morbid ? Háát ..nem kicsit...

rezsöatya 2015.01.14. 11:32:56

@pappito: Digger szohasznalataval elve: nem erted a humort! :-P

Szemelyes peldam van, hosszabban tudnam csak leirni, de dolgoznom kell.
(A hulyesegre azert mindig van idom!)
Este megirom neked.

rezsöatya 2015.01.14. 11:33:54

@NagyságosSodalisO [eng]: hataratkelo ovobacsi kerem, sodalisO legyagyazott! :-)

Herr Géza 2015.01.14. 11:36:03

@NagyságosSodalisO [eng]: Gyerekek-gyerekek ! Pampogtok itt, hogy sok fekete jön szembe az utcán ? Irány pl. Észak-Korea, ott rohadtul "egységes" lesz az utcakép. Vagy Vlagyivosztok. De Borsod sem kutya, ott a divatos tejeskávészín a menö. :)))))))))))))

Herr Géza 2015.01.14. 11:37:30

@rezsöatya: Miért pont bácsi ?? Te tényleg (?) tudsz valamit.....

rezsöatya 2015.01.14. 11:38:05

@Herr Géza: hat meg a Deli-Sarkon!
Csak jon szembe az a sok pingvin, csak jonnek, csak jonnek...!

Na mentem... (the work is waiting for me)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:38:31

@rezsöatya: Sodálist idézve, a számos viccedet én sem értettem ....:-(
Dógozzá, ne viccelődjééé:-)

On.
Anno 4 évvel ezelőtt én is próbáltam itthonról online munkát találni. Nem ment, .... ha hívtak, és lecsaptak rám, másnapra már vártak is interjúra vagy próbamunkára....
Küldözgettem a CV-t halomban, de rájöttem az én szakmámban ki kell menni, ott kell lenni , máshogy nem megy.
Nagyon foglalkozás és szakmaspecifikus ez a dolog....
Sok most indulónak tisztában kell ezzel lenni.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:44:06

@rezsöatya: :-DDDDDDDDDDDDD
@Herr Géza: Jaj, ne is mondd, nekünk is van egy csomó ferdeszemű vendégünk....sok muris helyzet adódott már.....Nekem mind egyforma, én ugyan semmi különbséget nem látok köztük.....Talán van egy-kettő akinek a fejformája különböző, én ez alapján próbálom őket beazonosítani..van akinek hokedli alakú, van akinek lúdtojás, van akinek púp van a homlokán...szóval ilyenek...
Muris volt mikor jött egy, hogy legutóbb én vágtam le a haját, fantasztikus lett és , hogy a többieknek is már mondta, hogy ide hozzám, sehova máshova..és most is ugyanolyat akar mint legutóbb....Ok, megcsináltam, aztán kiderült, hogy összekevertem egy másik csíkszeművel, az ő fazonját vágtam emennek.....Na volt gyomoridegem azonnal, ez meg csak vigyorgott, mint a tejbe tök, hogy ezt szereti bennem, hogy én olyan kreatív vagyok, ..olyan de kicsit mégsem....:-)))))))))))))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.01.14. 11:53:07

@NagyságosSodalisO [eng]: " kiderült, hogy összekevertem egy másik csíkszeművel" :D :D :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 11:54:28

@DavidToth: Jaj, Dávid, ne egyél semmit , ne igyál semmit, ne fogjál meg semmit, bele ne menj a Gangeszba, de amúgy érezd jól magad ! :-))))))

Evain 2015.01.14. 11:56:04

@Herr Géza: szerintem csak zavart akart kelteni az erőben. :)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.14. 12:05:06

@NagyságosSodalisO [eng]: :D koszi!

csak paleszt iszom :D es enni is csak addig fogok amig van otthonrol kekszem meg sutemenyem

sajnos szinte lehetetlen vallalkozas elkerulni az indiai kajat (foleg ugy hogy fozni sem akarok), pedig mar rosszul vagyok tole

Golf2 2015.01.14. 12:05:10

@Herr Géza: A régi szép DDR-es idők...

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 12:05:42

@NagyságosSodalisO [eng]: akkor most én leszek a kisördög: még sosem gondoltál rá, hogy szívatnak az egyformaságukkal?;)

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 12:06:36

@DavidToth: egy kis papadamért cserébe küldök kecskepörköltet:D

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 12:07:26

@rezsöatya: biztos a kiflire jönnek....vagy a csücskire.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 12:09:04

@Taxomükke:
jól értem, hogy ha majd az egyetemi diplomámmal, meg a halvánka angoltudásommal ki akarnék oda menni, akkor (majdnem) simán lehetnék kijárós ápoló?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 12:12:11

@Babette .: Hát lehet,engem nem nehéz, de azt tudni kell, hogy az arcmemóriám sem a legjobb.:-)
@DavidToth: Remélem vittél páleszt sokat, az tényleg fertőtlenít.:-) Szerintem edd meg először a hazait , ne igyál páleszt , spórolj vele. Aztán ha elfogyott a kaja, utána kezdheted enni az ottanit/ fujj :-)/ és igyál utána mindig gyorsan pálinkát, egy belső fertőtlenítés gyanánt..ha meg elfogyott a pálesz igyál Flóraszeptet! :-)))

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 12:12:42

@geegee: egyszer interjúztattam egy postásfiút, és megkérdeztem, miért jön el a postától, meg hogy milyen volt a munkája, akkor mondta, hogy jó, szerette, mert nem monoton, hisz minden nap más a dátum.
ez ma már közismert poén, de akkor nekem nagyon tetszett:)
(nem ezért nem vettem föl amúgy)

Herr Géza 2015.01.14. 12:18:03

@NagyságosSodalisO [eng]: Megfelelö mennyiségben a csipös curry is fertötlenít.... :D Az meg ugye arraafelé nem éppen hiánycikk.....

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.14. 12:24:06

@Babette .: igaz nem eszem kecsket sem, de deal :)

@NagyságosSodalisO [eng]: 2L palesz eleg 6 hetre szerinted kb? a floraszept sem rossz otlet :D

@Herr Géza: a sok fuszer egeszsegtelen, ugyhogy jobb a palinka fertotlenitesre :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 12:25:09

@DavidToth: persze, hogy nem eszel te szegény, mert nem kapsz:D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 12:27:15

@DavidToth: Hát ha okosan beosztod, talán.
De van egy ötletem. Annyi mentsük meg eztazt féle dolgot lehet látni nap mint nap a médiában. Szólj ha elfogyott minden, és itt összefogunk, indítunk egy "Mentsük meg TóthDávidot" missziót, gyűjtünk, sütünk, főzünk, cefrét szedünk, lepárlunk persze virtuálisan és küldjük.Na ?? Elvégre egy jó közösség vagyunk vagy mi ?!
:-)

rezsöatya 2015.01.14. 12:27:26

@NagyságosSodalisO [eng]:
"Nekem mind egyforma, én ugyan semmi különbséget nem látok köztük"

Persze, mert mar mind volt nalad es egyenfrizurat nyomtal nekik...!

(az megvan?
- Feltalaltam a borotvalo gepet! Egy lyukon bedugja az ember a fejet es a gep megborotvalja.
- De hat minden embernek mas az arcformaja!
- Na ja. Eloszor!)

Herr Géza 2015.01.14. 12:28:11

@DavidToth: Két liter pálesz 6 hétre ??? Max. hat napra.... Bár amilyen egyszálbélü vagy, neked lehet, hogy egy hétre is elég.... :)))))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 12:29:09

@Babette .: Jaj, nekünk volt a 3. emeleti erkélyünkön 2 gyönyörű hatalmas kacsa, mi neveltük fel őket, voltak vagy 3 hetesek mikor megvettük őket a piacon.....nem ettük meg őket...és a kiskecske is olyan cuki, ahogy ugrabugrál össze-vissza, kis édi..juj..ne egyétek már meg

Herr Géza 2015.01.14. 12:33:40

@NagyságosSodalisO [eng]: A kecske is az erkélyen ugrált ? Elfértek a hízó koca mellett?? Gondolom imádtak a szomszédok.... :))))))))))))

Cheap Charli 2015.01.14. 12:33:57

@DavidToth: Fordítva jobb lenne 6L pálesz két napra. :D

Herr Géza 2015.01.14. 12:36:36

@NagyságosSodalisO [eng]: @Herr Géza: Jájj-jájj, így már értek mindent. A szöke hajad csak a "brazil" származást hivatott leplezni... :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.14. 12:37:53

@Babette .: :)

@NagyságosSodalisO [eng]: mi az hogy, szuper kozosseg vagyunk

szoval koszi, jelzek ha indulhat a mentsuk meg TothDavidot misszio :D

@Herr Géza: 2L volt a max behozhato az orszagba ... de azert a fertotleniteshez nem is kell annyi mennyiseg mint egy "hangulatjavitashoz" (ertsd: berugashoz)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 12:38:06

@Herr Géza: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, kész ezen sírooook...Gééza, ne már, huhuu..na jó.:-Pff :-D
@Babette .: Hát sorry , én nem megyek, oda biztos nem....már a gondolatától hasmenést kapok! :-))
@btiborc: éés tényleg, mennyivel jobb arány! :-)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 12:40:55

@Babette .: uhh de édik :-) <3
@Herr Géza: neeem , nincs olyan , tiszta faji ária vagyok:-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.14. 12:41:00

@DavidToth:
részvétem, nehogy benyalj valamit....
a dolgozóban nincsen az expatoknak "rendes" kaja is?
a chili egyébként tényleg fertőtlenít. :-)

Mrs. Clayton 2015.01.14. 12:42:20

@Babette .: persze. De tudomasom szerint ez ugy megy h 0 hours contractot adnak. Magyarul total bizonytalan h mennyit tudsz dolgozni, igy keresni. Aztan ha jo vagy meg nem huzod a szadat akkor adnak fixen tobb orat is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 12:42:49

@rezsöatya: Igen, a régi klasszikus, még mindig ütős... :D

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 12:42:59

@NagyságosSodalisO [eng]: majd rámbízzátok, nálam biztonságban lesz
:)

2015.01.14. 12:46:00

@puhacica: @DavidToth: ha megengefitek, az interviewzo asztal masik feletol a velemenyem
- HRt nem nagyon szoktunk behivni a beszelgetesre. Ha a szakmain atment, akkor a HR a kovetkezo beszelgetes, de az csak face time
- a BS valaszt a nevezd meg a gyengesegeidet (what are your top weaknesses), azonnal kiszurjuk. Aki mar inyerviewztatott az a google valaszoktol a falnak megy. Ilyenkor 2 dologra vagyok kivancsi 1.mennyire ismered magad, 2.OK, ezek a gyengesegeid es "what are you doing about them?". Egy felsorolas semmit nem mond. Vidd tovabb a gondolatot, hogyan fejleszted magad
Pl: ha ugy erzed az irott kommunikaciod nem jo, akkor megkered a mellett ulot, hogy nezze at mielott elkukdod, stb. Minden egyes development pointra mond el, hogy mit csinalsz vele

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.14. 12:46:47

@Dragonlady (now in Thailand): koszi!

nincs amugy kaja, rendelunk mindig ... van ugyan valami olasznak csufolt kaja is, de az is borzalmasan fuszeres

de nem baj, megvan a fogyokura :D

majd atallok a vacsorazasra ebed helyett es ezt a bevasarlokozpontban fogok megvalositani ahol van amerikai palacsinta meg gofri ... maris nem fogyokuras a dolog, mi?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 12:47:45

@Babette .: már nincsenek meg, kivittük őket egy barátnőmhöz falura, mert már nagyon nagyok voltak, másrészt meg akartunk nekik biztosítani társasági életet, hogy boldogabbak legyenek, hétvégén mentünk láthatásra, mindig vasárnap délután vittük a primőr fejes salátát, mikor megláttak a kapuban bennünket rohantak,Matildka és Gázmér / miután unokahúgom közölte a Kázmérnak semmi értelme, viszont a gáz = úgymint pl gázmérő vagy gázmér , na az értelmes szó / ....aztán egyszer mentünk azt mondta a csajszi, hogy valami görény bement az ólba éjszaka és széttépte őket....na szerintem a görény az ő lehetett,elkapta szegénykéimet és jól megették másnap ebédre.
:-DD

Muscari 2015.01.14. 12:54:40

@puhacica: Woodfordba semmikepp nem mennek, Newhamrol nem tudok semmit, de Tildy azt hiszem arrafele lakik, az nem lehet annyira rossz. En a magam reszerol elkerulnem Kelet-Londont, bar tudom, hogy az olcsobb. Mi Eszak-Nyugaton lakunk, Barnet keruletben, ez egy kicsivel dragabb de rendezettebb kornyek.

Erdemes nezni a metro kozelseget is, ha mar van konkret cimetek, illetve hogy jarnak-e arra ejszakai buszok. A Google mapsen meg lehet nezni a buszjaratokat, vagy ajanlanam a tfl.gov.uk oldalt. Ha ugyanis eloszor a vendeglatasban helyezkedtek el, elofordulhat, hogy kora reggel vagy keso este kell utaznotok, amikor nincs metro. Ekkor fontos lesz, hogy jarjon arra ejszakai busz. Ezek az N jeluek, pl N29, N5.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 12:58:32

@NagyságosSodalisO [eng]:

kepfeltoltes.hu/150114/kinaiak_mind_kulonboznek_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Nem tudom, már honnan szedtem le ezt a képet, lehet, hogy innen a Há-ról.Ott volt mellette kommentben, hogy :
Melyikük álmos?
Melyikük férfi?
Melyikük nő?
Melyikük hunyorít?
stb.
Kurva nagyot nevettem rajta... :-))))))))))))))

Hát hiába, ahogy BLájen is megmondta, mind-mind külön egyéniségek vagytok... (Én nem...) :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 13:00:57

@Babette .: Én nem ismertem, de most már igen... :D

Muscari 2015.01.14. 13:02:31

@NagyságosSodalisO [eng]: ez egy jo otlet, de Puhacica ugye nincs itt. En figyelnem a fouton levo uzletek osszetetelet is, de ezt eleg nehez meghatarozni, hogy mit kell nezni.
Ha tul sok az olyan zoldseges, ahol talakbol aruljak egy fontert a gyumolcsot, az nem jo. Az sem jo, ha egymast erik a halal hentesek. Ugyanakkor nem messze tolunk is van egy ilyen utca, a kornyek megis jo attol az utcatol delre es eszakra is.
Amit en meg szoktam nezni az az, hogy mennyire rendezettek az udvarok, elokertek, mennyi a szemet.

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 13:05:32

@NagyságosSodalisO [eng]:
múltkor a tyúkos fórumon panaszkodott valaki, hogy a kakasai túl hangosak, és beadná őket valakihez megőrzésre.
felajánlottam, hogy vállalom, és hetente egyet lehalkítok, de valahogy nem tetszett nekik az ajánlat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 13:06:50

@Babette .: Haha, eszetlen kecskegyerekecskék... :D
Vagy inkább már suhancok?

Miért anyáztak ennyit, éhesek voltak?

soad1221 2015.01.14. 13:10:41

Jó poszt... A magyar fejvadász céges résznél nekem a magyar ingatlanosok jutottak eszembe.. egyikben sem tudok megbízni... bocs, ha van itt ingatlanos :) vagy fejvadász :)

Muscari 2015.01.14. 13:12:14

@mariann49: ez igy igaz, amit leirsz. Mi a 4. zonaban lakunk, de a kovetkezokepp jarunk be a belvarosba. Veszunk berletet a 2-4 zonara, majd az utolso 2-es zonas megallonal buszra szallunk. Persze ez csak akkor jarhato, ha nem kell teljesen a varos masik felebe menni, bar egyebkent is erdemes ugy munkahelyet valasztani, hogy ne legyen nagyon mesze. Igaz azonban, hogy az elso idokben az ember nem nagyon valogathat, szerencse is kell. A fiam pl gyalog jar dolgozni, 15 perc gyaloglas, meg berletet sem kell vennie :-)

2015.01.14. 13:12:38

@Babette .: van olyan, hogy tyukos forum? Elkuldod a nevet? Megesz a kivancsisag

@Muscari: ha nem akar indiai/pakisztani/bangladeshi kornyeken lakni, akkor azt neznem, hogy hol van sok 5+ eves Toyota parkolva es szakadt BMW.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 13:12:38

@NagyságosSodalisO [eng]: Gázmér, loller... :D
Én emlékszem, még valami gyerekmesében a robotkecskét Klotildnak hívták.Szóval a Matild az nem rossz név... :D

Muscari 2015.01.14. 13:13:42

@rezsöatya: te nagyon hulye vagy, most esett le :-)

Muscari 2015.01.14. 13:15:04

@charlieharper: miert, kik vasarolnak 5+ eves Toyotat meg BMW-t? Nem ertem.

rezsöatya 2015.01.14. 13:16:02

@Muscari: Nem, en kiskoromban estem le, azert vagyok hulye (kulonben is megmondlak az ovoneninek!)

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 13:18:28

@geegee: az anyjuk után sírtak. vagyis a csecs után, mert éppen leválasztás alatt voltak:)

2015.01.14. 13:20:56

@Babette .: ez kesz. Uj kedvenc forumom van!
@Muscari: a fentebb emlitett csoport

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 13:21:10

@rezsöatya: minden gyerek leesik egyszer. ez törvényszerűség.

Muscari 2015.01.14. 13:24:38

@Jess G: igen igy van sajnos, 0 oras szerzodes van. Viszont tenyleg lehet sokat dolgozni, ha az ember bevallalja a hetveget, akkor meg foleg. nagyon nagy a fluktuacio, a megbizhato es jo munkaerot megbecsulik (mar amennyire, tobb orat fog kapni)

2015.01.14. 13:27:42

@Jess G: nem ugy van/lesz, hogy eltorlik a 0 hours contractot?

@rezsöatya: az Anglia, amit te ismersz egy parhuzamos univerzumban van attol, amit en ismerek. Erre mar akkor rajottem, amikor mondtad, hogy az angol vonatok tisztak.

Muscari 2015.01.14. 13:34:06

@charlieharper: egyelore meg biztosan van, a lanyom is igy dolgozik. Pont azt olvastam a multkor az Independentben, hogy sajnos egyre inkabb terjed.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 13:43:13

@Babette .: :-) bármit elhalkítok én is, nem gond, de a haverjaimnak mégsem vághatom el a nyakát és ehetem meg.:-)@Herr Géza: Figyi, nem volt már hely állatfarmot berendezni, ugyanis két kis drágaságnak összkomfortos lakást rendeztünk be tv dobozokból, az egyik volt a nappali, a másik meg az étkező. Összevoltak kapcsolva, volt közlekedő folyosó, igaz a vége felé beszorultak, mert már nagy volt a seggük.
A nagy fürdőkádban volt a fürdetés, úsztatás, a lejtős oldalát használták csúszdának, az egész kádat simán hosszában ezerrel végig tempózták víz alatt, aztán a mosógép tetején volt a törülközés, Matild mindig felemelte a szárnyait, hogy a hónaalját is töröljem ki. :-)))
Életemben annyit nem röhögtem mint annak a két őrült kacsának. Jó buli volt . Isten nyugosztalja őket !:-)
@Muscari: Nagyon jó és hasznos dolgokat írtál, érdemes lenne vastaggal kiemelni.
@geegee: :-D
@charlieharper: Nah azért hétvége körül gyakran előfordul, hogy a néger takarítónő végigmegy zsákkal, igaz nem hajol le azért ami a földön van, nehogy isiászt kapjon a drágám, és a következő kanyarban 3 Lukozidos flakon a lábamhoz gurul...dehát...na..

rezsöatya 2015.01.14. 14:15:49

@charlieharper: Ez beallitottsag kerdese. Arrol van szo, hogy eszrevesszuk-e a szepet, a jot, s magyarazatot talalunk-e a gyarlosagra...

rezsöatya 2015.01.14. 14:17:54

@NagyságosSodalisO [eng]:"Életemben annyit nem röhögtem mint annak a két őrült kacsának. Jó buli volt . Isten nyugosztalja őket !"

Ez olyan, mint kannibaleknal:
- Anyuuu! De finom ez a husleves!
- Jol van, szeressetek csak szegeny apatokat!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 14:21:22

@rezsöatya: Kicsit azért nem olyan. :-) Mi nem ettük meg őket .:-P

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 14:38:42

@geegee: Én Te Ő volt ennek a remek könyvnek a címe. :)

Mrs. Clayton 2015.01.14. 14:39:34

@charlieharper: en nem hallottam rola, h megszuntetnek, viszont nem is erint, mert en nem hasznalom, habar sokszor jo lenne

@Muscari: nekem egy ismerosom van, aki carerkent dologozik, sztem elegge szemetek, mert eleve ugy vettek fel, h full time, aztan adtak neki egy 0 hours-t, aztan amikor rajott, h mi ez es montam neki h ne hagyja, akkor kicsereltek 12 hoursra, de szegeny lany azota is sziv, mert hat a csodalatos benefit system olyan amilyen

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 14:40:44

@Muscari: A nejem volt kolléganői 50-60 órákat dolgoznak kijárós ápolóként.
Ő most már otthagyta a céget szerencsére, dental nurse lett belőle. :)

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 14:42:30

@Jess G: Carerként nyugodtan regisztrálhat még tíz másik céghez, ha nem kap elég órát azon a helyen, miért nem lép tovább??

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 14:46:50

@Taxomükke: Te hallottál már olyanról, hogy kijárós carer, autóval, a benzint nem térítették, munkaidőnek pedig azt az időt számolták el, amit effektíven a betegnél töltött, 10-15 vagy 20 percek....így tul. képp horror időt töltött el nap mint nap, gyakorlatilag egész nap az úton, közlekedésben, dugóban, míg járkált egyik betegtől a másikhoz, és nem fizették csak a betegnél töltött időt......ez mennyire jellemző?

qkuc 2015.01.14. 14:47:34

@Herr Géza: Az már biztos, alul is meg felül is ..., :D.

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 15:01:28

@NagyságosSodalisO [eng]: Igen, sajnos ez jellemző bizonyos cégekre. A feleségem volt munkahelyén is csak 14p-t fizetnek mérföldenként, ami elég sovány, és csak a pácienstől páciensig tartó utat fizetik, az otthonról az első páciensig, illetve az utolsótól hazáig tartó utat nem. Azonkívül csak az effektíve az ápoltnál töltött időre jár fizu, az autózgatásra, az esetleges várakozásra nem. Szóval a tiszta munkaidő lehet mondjuk 40 óra, de az utazás, várakozás hozzátehet még 5-10-15 órát simán...
Viszont tudok olyan cégről, aki 30p mileage-o-t fizet, 10 fontot óránként (a megszokott 7-8, esetleg 8.50 helyett), és a munkába járásra is ad pénzt.

Mrs. Clayton 2015.01.14. 15:01:40

@Taxomükke: hosszu tortenet, egyedulallo 20 evesen egy 3 eves kisfiuval

szerencsetlen le akart jonni a benefit systemrol, most ott tart, h mivel full time contractot igertek neki ezert housing benefitet child tax creditet mindent lemondott
ehhez kepest 400 font csak a child care cost, gyakorlatilag van, h etelt nem tud venni, egyebkent angol
szoval a lenyeg h a gyereket nincs kire hagyni igy nem tud akarmikor, akarmennyit dolgozni

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 15:04:34

Ha bentlakásos carer akar valaki lenni, az nagyon jó pénzgyűjtési lehetőség. Épp ma kerestek meg ma engem, 450-580 font heti bruttó fizu, és nincsenek megélhetési költségek. Mondjuk nekem már hál'Istennek nem kell ezt elvállalnom, de aki pénzt akar félretenni, annak remek lehetőség szerintem. Forintban számolva havi félmillió megtakarítás... Az szerintem nem rossz.

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 15:05:37

@Jess G: Szerintem sokkal jobban jön ki egy 16 órás szerződéssel plusz benefitek.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 15:11:13

@Taxomükke: ok, köszi, gondoltam, hogy van rálátásod erre a témakörre.Ezek szerint ebben a fajta elszámolásban akkor semmi szokatlan nincs.Ezt ismerve egy bentlakásos carer sokkal jobb megtakarítással bír, mint azt alább írtad is. Kis szerencsével, még akár "jó" beteget is kaphat.Ott a kevesebb szabadidővel fizet meg a több pénzért azt hiszem.Ingyen nem adnak semmit. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 15:27:15

index.hu/tudomany/2015/01/13/havi_320_ezerbol_lehet_megelni_a_fold_leghidegebb_telepulesen/

Na ide valszeg kevés a határátkelő...Istenverte egy hely lehet...
Én szeretem a telet, a hideget is bírom úgy-ahogy, olyan minusz 35, esetleg 40 fokig jó vagyok (sarkvidéki svéd tél rulez!); de a -60-70 fokban azért vadul káromkodnék... :D
A jegesmedvék is motormelegítővel indulhatnak arrafelé...

Mirjam, Dragonlédi és a többiek a trópusokról: ti ne kattintsatok mert már a képek látványától is torokfájást kaptok...
:-)))))))))))))))))))))))))))))

(Bocs...:D )

Mrs. Clayton 2015.01.14. 15:30:30

@Taxomükke: mi 40p-t fizetunk es haztol hazig, raadasul az egyik mobil cleanerem rendszeresen barhova megy oda is es vissza is 20 merfoldet szamol el, meg akkor is ha a szomszedba megy, eddig rendes voltam, de a pofatlansagnak is van hatara, igy kenytelen leszek kirugni, mert most meg tulora penzt kovretel, habar 15 oras szerzodese van, de ha csak 12 jon ossze akkor is megkapja a 15 orara jaro penzt, szoval monom en h a carer cegek nem annyira korrektek, mint en

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 15:31:39

@Babette .: Áháá, már értem...
Az ikerházaknál viszont asszem írtják is,(régebben olvastam, vagy ott vagy máshol) hogy a Matild az egy fals infó, sose volt ilyen neve egyik háznak se.De végül is jól hangzik... :D

Mrs. Clayton 2015.01.14. 15:32:24

@Taxomükke: ene ezt ertem, de lemondott mindent, es az nem ugy megy h ok akkor ripsz-ropsz visszakapod, pl a housing benefit v council house nem tom melyik, ott egy bizottsag egy ulesen dont, azok meg nem akkor uleseznek, amikor en szeretnem, ilyenek, legalabbis nekem igy mondta a lany

2015.01.14. 15:33:46

@geegee: Huuuuuu dejoooooo :D Nekem nagyon bejon, kar, hogy nincs szelessavu internet, ha lenne, en mar kernem is a vizumot :D

(Poszthoz megint nem tudok hozzaszolni, mar vagy egy eve jarok ide, szabad neha csak ugy jonni es csak a kommentekre reagalni, vagy csakugy offolni, vagy kell meg neha posztrol is kommentelni? Nem tudom mik az iratlan szabalyok :D)

puhacica 2015.01.14. 15:34:06

@Mighty Duck: @mariann49: @Muscari: koszonom az infokat. Woodford mar a 4. zona, ha busszal kell menni, az nagy szopo. viszont google autoval korbemaszkaltunk, nagyon szep, kertvarosi filingje van. nagyon nem ugralhatunk, mert a macskaval itthonrol egyelore azt latom, hogy csak magyarokon keresztul tudunk berelni. ok meg az 1., 2. zonaban nem nagyon adnak ki szobat, en legalabbis ilyet nem talaltam. el nem tudom mondani, hany embernek telefonaltam az elmult hetekben es semmi. ez a ket lehetoseg van eddig. ha mar ott leszunk, biztos konnyebb lesz, meg nem akarok nyavajogni sem. mi talaltuk ki ezt a macskasosdit, vegig is csinaljuk, csak azt hittem, egy icipicit konnyebb lesz. nagyon koszi meg egyszer, hogy irtatok, keressuk tovabb a lehetosegeket, csak lesz valami. :)

rezsöatya 2015.01.14. 15:37:25

@geegee: a kepeket nezve negert ritkan latni... viszont hatodik Lenin vigyaz a falura. Diggernek meg itt is lenne munkaja...!

Amugy hosszu tavu befektetesnek nem rossz! Olcso a telek es csak kb. egy evszazadot kell varni a globalis felmelegedesre...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 15:37:59

@charlieharper: Mi a baj az 5+ éves Toyotákkal meg a szakadt Bömbikékkel?Ne haragudj, de ez autórasszizmus...
:-))))))))))

Amúgy nem értem a két márka egy lapon említését.Ahol 5 éves körüli Toyoták vannak, ott jól szituált emberek kell lakjanak.(Európában a Toyota legalább is nem számít olcsó autónak, nagyon nem...) A szakadt Béemvé meg a hülyegyerekeké általában, de ezek lehetnek a fent említett Toyotás apukák kamasz fiai... :D
És lehet mindez családi házas környéken.

rezsöatya 2015.01.14. 15:38:47

@mojyo: minimum be kell szolni egy ket kommentelonek! Lehetoleg kocsmai stilusban! :-))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 15:43:30

@charlieharper: Miért port tyúkos fórum ne lenne?Mindennek van fóruma, csak meg kell keresni.A legfapadosabb tirisztoros rétifarkas-szortírozónak is, vagy egy nikkelezett, elektromos félhomálytizedelőnek is. :-))
Mindennek van rajongói és felhasználói köre, akik megvitatják a dolgokat.Ez a net egyik legjobb dolga.
Én legutóbb egy gázkazános fórumon tettem fel kérdéseket... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 15:44:57

@Babette .: Na, látom, lekéstem a linkedet... :-)

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 15:45:45

@Jess G: A housing benefit szerintem jár vagy nem jár, az anyagi helyzetétől függően. A lakásról már jobban el tudom képzelni, hogy bizottság dönt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 15:48:50

@Taxomükke: Hohóóó és télleg... én is elolvastam vagy 5-6szor biztos.Kiváló is voltam általánosban helyesírásból... :-)

Többieknek: ez ilyen nyelvtanos-helyesírásos könyv volt, meseszerűen adagolták benne a szabályokat.Nem tudom, manapság lehet e kapni, de nagyon ajánlom 6-7 éves kölkeknek.

Taxomükke a könyv címéért! :D

Herr Géza 2015.01.14. 15:52:11

@geegee: "(Európában a Toyota legalább is nem számít olcsó autónak, nagyon nem...)"
Ja jó, olcsónak a Dacia számít meg az ilyenek. De a Toyota az meg olyan semmilyen autó... Volt szerencsém most nekem is egyhez (Avensis), de nagyon nem bírtam vele összebarátkozni.... Akkor ezerszer inkább egy két-3-4 évvel öregebb BMW.

2015.01.14. 15:55:25

@geegee: azok UKban a taxik :))
Tudod minek a roviditese a BMW? Basically Me Walking
Ennyire megbizhato.
Abszolut autorasszista vagyok. Nalam bagyobb csak a Zoli.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 15:59:49

@Babette .: Huhh, ez de jó, köszi.Azért a miniállamok után a svédek dobogósak erősen.Jó lenne tudni, hogy az adott országokba honnan vándorolna be vajon.
Romániába, Bulgáriába, Szlovákiába kik határátkelnek?Magyarországra gondolom a határon túli magyarok a döntő többség.De még egy ilyen ország nincs, amit saját maga vesz körül...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 16:03:32

@mojyo: Szabad bármikor offolni, széles az internet háta, mindent kibír.Maximum esetleg bannolnak, nagy dolog... :D
De mindig vissza tudsz jönni másik reg-gel...

Muscari 2015.01.14. 16:06:16

@puhacica: nezd, kezdetnek be lehet vallalni a rosszabb kornyeket is, vegul is nem dol ossze a vilag. Nektek gyerek sincs, csak a cicus, mert gyerekkel jovoknel az iskola miatt nem mindegy. Ha meg kicsit mar megallapodtatok meg lett egy kis helyismeretetek, akkor tovabb lehet lepni jobb kornyekr/lakasba.

Az egyes zonaba szerintem nem fogtok koltozi, mert ott a sima foldi halandonak megfizethetetlen arak vannak. A legtobb magyar a harmas zonatol kifele lakik. Mondom, meg lehet csinalni azt, hogy a metrot korlatozottan hasznalja az ember, kombinalva a busszal, az egy lehetoseg a sporolasra. Persze az elso idokben, amig az ember munkat keres kell a metro mindenhova.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 16:07:56

@rezsöatya: Jaja, feka az viszonylag kevés lehet... :D

Digger meg valszeg dinamittal, trotillal ásna árkot, nem exkavátorral...
:-)))))))))))))

Amúgy az ilyen helyeken a télnél már csak a nyár lehet rosszabb.Mikor a fagyott földből mocsár lesz és egy köbméter levegőben lesz két köbméter szúnyog, na attól mentsen meg az isten mindenkit...Sok rohadék vámpír... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 16:11:27

@Herr Géza: Jó, az egy dolog.Én most csak az árát mondtam.Nekem is inkább a Bömbike kéne...:D
Az olcsó az a Dália, a franciák egy része (Széjjel-Izé, 301...) a Skodák egy része fapadosban (Fabia, Rapid...), meg általában a alap kiskocsik mondjuk 3 M forintig.De ebbe még egy Yaris se fér bele, gyanítom.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.14. 16:11:55

@puhacica: Cica ezt mindenképp nézzétek alaposan át, bárhova költöztök. A depositot amit letesztek könnyebben visszakapjátok, ha kaptok DPS, kötelező hogy betegyék külön bankszámlára lekötve, és erről nektek 30 napon belül kapni kell egy kivonatot a részletes adatokkal. Ha ilyet nem kaptok, akkor az már gyanúsan lehúzós...csak ovatosan..

www.depositprotection.com/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 16:14:58

@charlieharper: Na jó, de taxinak szerintem nem vesznek olcsó autót.Pont mert hogy a megbízhatóság a fontos.Én dolgoztam kocsival sok éven át (nem taxi) és akkora szívás sose volt, mint amikor elromlott a sárkány.

Autórasszista vagy? Hát ne haragudj, ez szomorú... :-)))))))

Én speciel csak az olasz autókat veszem semmibe, a többivel nincs bajom... :D :D

Muscari 2015.01.14. 16:15:47

@NagyságosSodalisO [eng]: egy ismerosomnek nagyon rossz tapasztalata volt itteni magyarokkal, marmint magyar landlordokkal, de olyat is tudok, aki korrekt helyet talalt. Az biztos, hogy korultekintonek kell lenni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.14. 16:17:36

@charlieharper: És igen, vannak nagyon jó gúnyszövegek az autótípusokra, jókat röhögök rajtuk.Némelyik nem alaptalan. :D
Az már rég rossz, ha a Bömbikére is igazak.

Muscari 2015.01.14. 16:21:21

@puhacica: ezt az oldalt neztetek mar? londoniapro.co.uk/
Nagyon sokan kinalnak szobat.
Most gondolok bele, hogy micsoda telefonszamlat csinalhattatok magatoknak. Hogyan szokatatok telefonalni?

DieNanny CH 2015.01.14. 16:33:49

@geegee:

Hú, az Varga Katalin: Én, te, ő című könyve, a szófajok szigetével! Nahát, hogy más is ismeri!

**mimi** 2015.01.14. 16:34:41

@NagyságosSodalisO [eng]:
arról volt szó különben is , hogy a következő tali Indiában lesz...majd mi jól elvisszük a szükségeseket :)))

@DavidToth: jó hallani rólad :)))))

**mimi** 2015.01.14. 16:35:52

@Babette .:
ugye hogy ugye....erről volt szó !

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.14. 16:42:14

@**mimi**: köszi!

és örülök hogy nem felejtettétek el az indiai találkozót ... mindenféle "adományt" még külön megköszönök :)

igaz vannak közöttünk olyanok, akik nem hajlandóak erre a tájékra jönni

ugye Nagyságos asszony? :D

amit egyébként teljes mértékben megértek

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.14. 16:43:42

@Muscari: azt nem tudom, ők hogyan telefonálnak, de ha van a skypeon pénze az embernek (paypalről megy), akkor egész normális áron lehet telefonálni.
www.skype.com/en/rates/
másoknak meg biztos más tippjeik vannak.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.14. 16:49:17

@charlieharper: megengedjük :) sőt, megköszönjük

és amúgy ez mind nagyon szépnek hangzik ... mint sok cég interjúfelkészítő tanácsaiban ... csak a valóságban valahogy sokszor mégsem számít hogy milyen őszinte vagy és milyen jó válaszokat adtál (mármint tényleges válaszokat és nem feltétlenül hazugságokat)

de ugye az interjúzás meg jelentkezések végülis önmarketing, magyarul lehet fényezni magunkat (akár kisebb-nagyobb lódításokkal is)

azt nem tudom hogy mikor ül ott a HR mikor nem, elhiszem neked ... a szimpátia faktoron nem változtat szerintem

DieNanny CH 2015.01.14. 16:53:23

@Taxomükke:

Na, még valaki ismeri! :-)

**mimi** 2015.01.14. 16:54:14

@Muscari:
ez a londoni közlekedés egy nagy szürkületi zóna nekem...:)
mik ezek a zónák??? (mármint tudom mi a zóna:) ha veszel bérletet mondjuk a kintebb lévő zónából, az nem azt jelenti, hogy végig mehetsz vele? Miért kell átszállni buszra???
bocs, ha nagyon hüleséget kérdezek....:)

bxf 2015.01.14. 16:59:51

Nem ismerem az angliai viszonyokat, de nekem ugy tunik, hogy elegge tisztessegesen le van irva minden, ami a kezdeshez szukseges egy eu-i dolgozonak.

Nehany gondolat:

- kulfoldi telefonszam (vezetekes vagy mobil) egyaltalan nem okoz akkora megeroltetest hivni, mint otthon azt gondolnak.

En a voip discount-ot hasznalom az USA-bol (ami allitolag brit ceg), es 10 euroert vezetekes telefont ingyen hivhatok 90 napon at (utana vmi 2.5 centet szamlaznak percenkent). Azt hiszem van vmi napi 1-2 oras korlat (ujabban vezettek be), afelett ismet 2.5 centet szamlaznak percenkent.
Mobiltelefon hivasa ha jol emlekszem kb. 10 v. 12 centbe kerul percenkent.

Skyperol meg nem hivtam vezetekes vonalat vagy mobilt, de az sem lehet sokkal dragabb.

A fentiekhez annyit tennek hozza, hogy szep es jo, de az emberek tobbsege a nyelvtudason (vagyis annak hianyan) fog elbukni.

Cheap Charli 2015.01.14. 17:02:46

@Muscari: Hát az itt fent lévő lakások közül tudnék mesélni. :) Most is van fent hírdetése az illetőnek, akit nem ajánlanék.

Muscari 2015.01.14. 17:06:16

@**mimi**: nezd meg itt. www.tfl.gov.uk/cdn/static/cms/documents/standard-tube-map.pdf

Berletet zonankent lehet venni, minel tobb zonat foglal magaban, annal dragabb, illetve az egyes a legdragabb, mert az a belvaros. Peldaul 1-4 zona 169 font vagy valami ilyesmi egy honapra, mig 2-4 zona csak 102. Ezert megyunk mi az egyes zona hataraig metroval, onnan meg busszal. Ha metroberleted van, azt a buszokon korlatlanul lehet hasznalni. Osszehasonlitaskepp ha havi buszberletet veszel, az csak olyan 60-70 font (nincs idom megnezni, mennem kell), de azzal metron nem utazhatsz.

**mimi** 2015.01.14. 17:08:21

@Babette .: nemis...én azt néztem meg :) :-P

**mimi** 2015.01.14. 17:10:47

@Muscari: köszi :)

aztapaszta nem semmi....

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.14. 17:11:48

@DavidToth: nagyon nem bírom az interjúkat. szerintem sokkal több értelme van a próbamelónak.
még gondolkozom azon, hogyan lehet rendesen elmondani, hogy nekem pl az az egyik gyengeségem, vagy hogy mondják ezt magyarul, hogy nem bírom elviselni, ha a főnök mindenbe mindig és állandóan és leszoktathatatlanul beleüti az orrát, főleg amikor olyan dolgokba, amikről fogalma sincsen. amikor mondjuk az eredetileg középiskolai fizikatanár meg akarja mondani, hogy hogyan tanítsam inkább a hatéveseket olvasni. az ilyenektől rúgkapálni szoktam. volt már, ameiyiknek megmondtam, hogy excuse me, te hány gyereket tanítottál meg olvasni eddig? ja hogy egyet se. én meg ezt csinálom 5/6/8 éve. úgyhogy shut the fuck up and leave me alone. volt már, amelyik megértette, volt akinél nem lettem népszerű. az volt a szerencsém, hogy persze mivel a gyerekek tényleg jól haladtak, meg jól érezték magukat, a szülőknél mindig kedvenc voltam. de olykor az embernek nagyon elege van a baszogatásból. na szóval ez weakness errefelé. :-) akkor ebből mi lesz, mikor előadja az ember?
(csak az utolsó két évbentanítottam nagyobbakat, előtte nagyon sokáig az iskolaelőkészítő, évekig ugyanaz.)

tanato 2015.01.14. 17:21:32

@bxf: Pontosan,én is megírtam már ide többször is ,ha a magyar lakosság átlagos idegen nyelvismerete a svájci vagy svéd szinten volna,már nem volna itthon olyan aki a magyar betegeket ápolná.

Muscari 2015.01.14. 17:28:34

@**mimi**: azt kihagytam, hogy a buszbérlet az egész városra érvényes, sőt ki is lehet menni vele Londonból bizonyos helyekre.

Muscari 2015.01.14. 17:42:03

@tanato: a fiam volt osztálytársa is csak azt várja, hogy befejezze Pécsen az egyetemet, aztán jön ki ide ápolónőnek. Egy barátnője már itt is van, szintén ápolónő, úgyhogy ki van taposva előtte az út. Szerintem nem lesz egyedül.

puhacica 2015.01.14. 17:51:25

@Muscari: csak nem szurnak le az elso heten. ha meg igen, akkor a tovabbi problemak (draga berlet, hosszu utazas) megoldodnak. :) tudom, nem vagyok normalis. :D az emlitett oldalt nem neztem, csak ismerosok ajanlasara kerestunk meg. most fogunk nyitni, de azt latom, hogy meg nagyon koran van. max. egy hetre elore hirdetnek es hulyek lennenek 3-4 hetig tartani egy szobat, ha masnap jon valaki es kiveszi. a telefonszamla talan nem lesz katasztrofalis, mivel magyarokkal vettuk fel eddig a kapcsolatot, sokuknak magyar szama is van.

@NagyságosSodalisO [eng]: koszi szepen! multkoriban beszelgettetek errol, en meg mentem am az infokat, linkeket. :)

puhacica 2015.01.14. 17:52:59

@**mimi**: meg nekunk is, de mar kezdunk kiokosodni. egy kicsit. :)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.14. 18:03:19

@Dragonlady (now in Thailand): ez rohadt jó :D

nem tudom ... valahogy úgy lehetne felvezetni, hogy kurva jól dolgozol team-ben (mert ez ugye nagyon fontos)

de a gyengeséged, hogy sok dolgot szeretsz a magad módján csinálni, és azt egyedül jobb, mert csak magadban bízol ... de amúgy is a végeredmény számít nem?

de már dolgozol rajta, és próbálod mások jószándékú tanácsát és segítségét minél többször elfogadni az önálló munkád során

bocs, most csak ennyire futotta, már késő van :D

Muscari 2015.01.14. 18:03:47

@btiborc: igen, tudom, hogy sok a tisztességtelen hirdető. De most mit lehet tenni, azon kívül hogy az ember csak baráti ajánlással vesz ki szobát? Még az sem garancia sajnos, de Puhacicáéknak igencsak meg van kötve a kezük, nem nagyon tudnak válogatni macskával. Remélem szerencséjülk lesz.

Muscari 2015.01.14. 18:09:45

@puhacica: azt mindenesetre látom, hogy az árak szépen felmentek. Négy éve mi még £135-ért kezdtünk egy dupla szobában a Londoni Magyaroknál. Úgy látom, hogy azok az idők elmúltak, amikor ennyiért lehetett szobát bérelni :-(
Basszus, 170 font a legtöbb, nem semmi.

Mrs. Clayton 2015.01.14. 18:12:45

@charlieharper: akkor most megnyugodtam, hogy nem indiai-paki kornyeken lakom, mert csak uj Mercedesek vannak meg Audik illetve VW Polo meg Mini es effelek masodik kocsinak

most ugyis intenziv haznezoben vagyok, majd figyelem a kinel mi all a garazs elott, mert be ugye egy kocsi sem fer

Mrs. Clayton 2015.01.14. 18:15:55

@Muscari: jezus ereje, amit mi most neztunk dupla garazs, 4 bedroom, amibol a master az egy en suit plus nagy udvar es hatalmas kocsibeallo, ami nekunk fontos leven mindenkinek van kocsija, es ezert kernek havi 202 fontot

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 18:19:31

@Jess G: Havi 202 fontot? Hol vagy, Etiópiában???

kovácsúrmilesz? 2015.01.14. 18:20:30

Meglepő adatok a Magyarországra menekülőkről

Drasztikusan, mintegy 19 ezerről több mint 42 ezerre nőtt a benyújtott menedékjogi kérelmek száma egy év alatt Magyarországon - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Végh Zsuzsanna közölte: 2012-ben 2157 menedékjogi kérelmet nyújtottak be, 2013-ban 18 900-at, tavaly pedig 42 777-et.

a novemberi adatok szerint Svédországban 7,78 volt az ezer lakosra jutó menedékkérők száma, a mutató Magyarországon volt a második legmagasabb (2,9), a harmadik pedig Ausztriában (2,68).

Magyarország - Németország, Svédország, Olaszország és Franciaország, azaz a klasszikus befogadó államok után - az ötödik volt a benyújtott menedékjogi kérelmek rangsorában a novemberi adatok alapján.

a kérelmezők fele Koszovóból érkezett, 20 százalékuk afgán, 16 százalékuk szír.

az eljárások több mint felét meg kell szüntetniük, mivel az adott menedékkérő még az eljárás lezárulta előtt elhagyja az országot.

A legális migráció vonatkozásában nem történt jelentős változás a korábbi évekhez képest, a Magyarországon élő külföldiek száma - részben azért, mert sokan szereztek állampolgárságot - körülbelül 3 százalékkal csökkent.

www.portfolio.hu/gazdasag/meglepo_adatok_a_magyarorszagra_menekulokrol.5.208845.html

Mrs. Clayton 2015.01.14. 18:20:31

@Taxomükke: bocsi heti akart lenni, havi 875

montroyal ( CAN qc) 2015.01.14. 18:23:06

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Szóval, "érdekből" volt kedves vele.)

es egy no volt .. tehat alapbol kedves ,csak azt a kerdest kell feltenni miert es meddig ...:-)

Mrs. Clayton 2015.01.14. 18:23:35

@Jess G: egy a baja, hogy rosszul vagyok a feher konyhabutortol es a beepittett sutotol, most egy tok klassz dupla sutom meg fozolapom van es rohadtul sajnalom otthagyni, de nem baj, a sajatomba majd olyat veszek, amilyet en akarok

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 18:28:01

@Jess G: Ez merrefelé van, ha nem titok?
Nálunk a két hálószobás 1050-ért olcsónak számít (Staines).

2015.01.14. 18:28:28

@Jess G: A Mini a beamer
Tudod te mirol beszelek, azokon a bizonyos "nem szivesen laknek itt" helyeken, nincs garazs a hazhoz.

Miert ilyen olcso?.skot preri?.radioaktiv temetore epult?

Cheap Charli 2015.01.14. 18:32:00

@Muscari: Remélem én is hogy jót találnak és sikerül elkerülniük azokat a köröket amiket én lefutottam pár hónap alatt.

Mrs. Clayton 2015.01.14. 18:33:10

@Taxomükke: @charlieharper: a valasz egyszeru, nem Londonban van hanem Nptonshireben, de normalis kornyeken
S. most adta el a hazat es csak egy kicsit lesz ez tavolabb
de az igazsaghoz hozzatartozik, h pl Milton Keynes egyes kulso reszei, ahol szivesen vennenk hazat, egy hasonlo adottsagu haz 1600-2000 font per ho

montroyal ( CAN qc) 2015.01.14. 18:39:09

@geegee: Én szeretem a telet, a hideget is bírom úgy-ahogy, olyan minusz 35,
na nalunk pont ennyi van... es johetsz ide mert lesz egy meguresedett hely .. ugyanis en utalom ..

blackhairlady 2015.01.14. 18:40:32

@Jess G: Ez amugy vicces, itt is az autok kint allnak a kocsofelhajton meg az uttesten ahol sok van egy csaladban, mert a garazs a tarolo (nekunk is:)

Mrs. Clayton 2015.01.14. 18:44:52

@blackhair-lady: itt kicsit mas a helyzet, az igaz, h a garazs vagy tarolo, vagy mar at lett alakitva szobanak, ugyanis, garazskent maximum egy 1971-es Mininek jo, en a Hondamat ugy tudom betenni, h akkor az egyik oldalon ki lehet valamennyire nyitni az ajtot, de egy kicsivel nagyobb kocsi meg a garazsajton sem fer be, szoval okosok ezek a brit mernokok, de nagyon

mondjuk S. kijelentette, h azert kell dupla garazs, mert egyikben lesznek a motorok, a masikban meg szerszamok, a kocsik meg a garazsfelhajton
na most ez azert szep, mert jellemzoen nagyon kicsi a garazs elotti ter vagy epp nincs is, nekunk meg 4 kocsink van
amikor ezt megemlitettem, h esetleg gond lesz, akkor azt mondta, nem baj, a motorok lehetnek a nappaliban is es akkor lesz egy kis kocsinak hely a garazsban

montroyal ( CAN qc) 2015.01.14. 18:45:33

@charlieharper: Tudod minek a roviditese a BMW?

mi ugy mondjuk Bus Metro Walk ..

a FORD jobban tetszik Fack Or Repair Daily

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 18:52:24

@geegee: ezt azok az angolok mondtak, akik olyan udvariasak,h azert is elnezest kernek, ha megszolitanak valakit?

rezsöatya 2015.01.14. 19:21:17

@Jess G: azert van itt olyan garazs is, ahova ket Jaguar kenyelmesen elfer...

tanato 2015.01.14. 19:24:15

@Muscari: De nem, esetükben minden a nyelvtudástól függ.

Muscari 2015.01.14. 19:28:41

@Jess G: :-)))
Nálunk áll az utcában Range Rover és Fiat Punto is. Viszont pont a szomszéd háznál áll egy cica (Jaguar) a garazs előtt, úgy néztem, hogy már az ajtón sem fér be :-)

Muscari 2015.01.14. 19:29:39

@montroyal ( CAN qc): otthon ez még busz, metró, willamos volt.

Mrs. Clayton 2015.01.14. 19:33:46

@rezsöatya: @Muscari: ahol en lakom ez egy kb 6 eves negyed, ahogyan en latom az uj hazakhoz ilyen icipici garazsokat epitenek, ami nem jo semmire, csak cuccot tartani benne, ezek a hazak most olyan 350-400k korul vannak a piacon, ertelem szeruen lehet venni ennel nagyobb es dragabb hazat es akkor lehet hogy a kocsi befer a garazsba, de mondjuk azert annyit nekem nem erne

Muscari 2015.01.14. 19:34:57

@tanato: így van, egy frissen végzett egyetemistánál ez nem lehet gond, mert úgyis kell nekik a nyelvvizsga.

montroyal ( CAN qc) 2015.01.14. 19:48:30

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ertettuk .. Maxon kivul senk sem mondta de ha egy no kedves az alapbol gyanus ... miert es meddig ... altalanossagban

montroyal ( CAN qc) 2015.01.14. 19:52:06

@Muscari: azota vannak igaziak is .... a nemetek atlapatoltak az osszes scrapot ..

blackhairlady 2015.01.14. 20:12:39

@Muscari: En csak a korulottem levo 4 utcaban (10 hazbol all egy utca mindket oldalon) le tudnam fenykepezni az autopiac sport es uri kocsijainak kremjeit, szinte kivetel nelkul:) Szinte csak a mi hazunk elott nincs semmilyen draganak szamito auto.

puhacica 2015.01.14. 20:17:50

@Muscari: @btiborc: itthonrol nem nagyon tudunk mast tenni, mint bizni a hirdetesek valosagtartalmaban. azt mar megtanultuk, hogy elore lehetoleg ne utaljunk senkinek semmit. kaptunk innen a blogrol olyan kontaktot, aki bar segiteni nem tudott, olyan hasznos tanacsokkal latott el minket, mintha a szemelyes ingatlanugynokunk lenne. remeljuk, nem szivjuk meg.

@charlieharper: pont ezt beszelgettuk, hogy ahol az egyik berlesi lehetoseg van, sok garazs/haz elott Mercedes, Porsche, BMW all. messzemeno kovetkezteteseket nyilvan nem lehet ebbol levonni, de a reszletekbol elobb-utobb osszeall egy kep. a kozelben van peldaul tobb golfclub, gondolom, oda se a csorok jarnak. de majd ha ott leszunk, okosabbak leszunk. :)

puhacica 2015.01.14. 20:25:59

@charlieharper: koszi a tippet! en is azt latom, hogy dumalni kell, kifejteni, mit miert vagy miert nem. nekem rengeteget segit, hogy a foiskolan sok szobeli vizsga volt, illetve az elso munkahelyemen rengeteget kellett telefonalni ugyfelekkel. ezek a szituaciok adtak egyfajta rutint. nem mondom, hogy profi kommunikator vagyok, de nem ijedek meg, ha beszelni kell. hogy angolul ez mennyire fog menni, az ugyis ott fog kiderulni. gyanitom, eleinte nem leszek valami hu de valasztekos. :D

Mrs. Clayton 2015.01.14. 20:29:56

@puhacica: azert itt az atlagemberek is golfoznak, ebbol ne vonj le semmilyen kovetkeztetest, nem szamit kifejezetten uri sportnak
de pl sok embernek van falun nem egy hanem tobb lova ez sem uri huncutsag, kb olyan mint a kutya

2015.01.14. 20:34:14

@geegee: Azert ezt nem kellett volna. Gondolhattal volna arra hogy ezek a kepek belegazolnak az erzekeny lelkembe! Vegigneztem oket, tulzas nelkul allitom, szamomra igy nezne ki a Pokol. Sokkolo. Es meg azt is irtak a cikkben hogy angoltanarkent van esely elhelyezkedni! :) Szo szerint nincs az a penz...

montroyal ( CAN qc) 2015.01.14. 20:34:56

@blackhair-lady: Szinte csak a mi hazunk elott nincs semmilyen draganak szamito auto.

aki sir, attol el kell venni ...:-)

puhacica 2015.01.14. 20:38:38

@Jess G: atlagemberek atlagkornyeken, nekem ez pont eleg. itthon se a Rozsadombon laktunk, de nem is a nyockerben. szerencsere egyikunk se nagyravagyo. videki "parasztgyerekek" vagyunk. :)

Taxomükke (UK) 2015.01.14. 20:40:51

@puhacica: Miért ragaszkodtok Londonhoz? Vidéken sokkal olcsóbb a szobabérlés, és munkát ott is találni.

Mrs. Clayton 2015.01.14. 20:47:45

@puhacica: nekem egyik kellemetlen tapasztalatom epp egy golf klubnal volt, ugyanis ezek a klubok a nagy zoldben vannak, mert ugye betonon meg nem terjedt el ez a sport, szoval az egyik maganiskola epp a zold mogotti meg zoldebben volt, en meg jottem el kocsival, az ut mellett egy gyer fasor, egyszer csak azt latom h ket viszonylag kover pasi epp lobalja am a micsodajat de felem, azta mit ne mondjakjat
a lenyeg annyi, h h a segguk a tobbi havernak hattal volt, amikor meglattak kejesen rohogtek
azt hiszen nem arisztokratak voltak, vagy ha igen, akkor nem a tul kenyes fajtabol

blackhairlady 2015.01.14. 20:47:57

@montroyal ( CAN qc): En nem sirtam:)) Egyszeru tenymegallapitas. Nekem a kis hibrid hondam nagyon megfelel, a ferjem is elegedett a truckjaval es a jeepjevel, a lanyom meg azt hasznalja amit kapott, egy Pontiacot, termeszetesen hasznaltat.

puhacica 2015.01.14. 20:49:20

@Taxomükke: a munkank miatt. tudom, hogy nem lesz egybol szakmai melonk, de a legtobb lehetosegunk ott lesz.

morsels (törölt) 2015.01.14. 20:53:22

@Mirjam2:
Melyik vallasban van az, ahol a Pokol -40 fokos?

puhacica 2015.01.14. 20:56:07

@Jess G: oszinte leszek, remelem nem sertelek meg, de neha falra maszok a sznob kommentjeidtol, neha meg behalok rajtuk. ez az "azt hiszem nem arisztokratak voltak" duma mindent visz. :D egyszer a Nyugati Pu-on jartam nagyon hasonloan, hat az a hapsi se volt egy fouri tipus.

Cheap Charli 2015.01.14. 20:57:06

@puhacica: Én is így indultam neki októberben, hogy otthonról próbáltam találni szállást. Sikerült is, de hát nem éppen az fogadott mint amire számítottam. Nálatok meg még a macsek miatt még nehezebb. :(

morsels (törölt) 2015.01.14. 21:01:55

@puhacica:
a golf lehet barki szorakozasa, klubok vannak mindenfele.
Hogy melyik klub... na az mar penz es/vagy sznobsag kerdese :-)

morsels (törölt) 2015.01.14. 21:07:19

@puhacica:
Mondjuik en meg azon gondolkodom el
(oszinte leszek, remelem nem sertelek meg)
hogy mondjuk irhatnal egy posztot a HAra, valami ilyesmi cimmel:
1. Majdnem hataratkeltem, de a macskamat nem tudtam elhagyni.
2. Macsakval nehez a hataratkeles, de megerte.
3. Macska nelkul sehova.
4. Inkabb macska, mint gyerek.
5. Macskasok iranymutatoja, hataratkeleshez.
6. Miert nehez a hataratkeles macskaval.
7. A macsakanak jobb Magyarorszagon.
8. Miert lesz jobb a macskanak Angliaban.

puhacica 2015.01.14. 21:10:23

@btiborc: miben tert el a megbeszelttol? es elkoltoztel onnan azota?

@morsels: ok, ezt ti nyilvan jobban atlatjatok. de meg egyszer mondom, mi nem uri kornyekre vagyunk, csak atlagosra. :) aztan lesz, amilyen lesz, nem az elso berlemenybol szandekozok a temetobe kerulni. :)

puhacica 2015.01.14. 21:13:24

@morsels: :D baszki, olyan vagyok mint hinta. csak nalam nem a "melos" a kulcsszo, hanem a "macska". :D

elnezest kerek mindenkitol, neha tulzasba viszem a macskazast.

Herr Géza 2015.01.14. 21:17:36

@morsels: Fogadd el szimplán, hogy van, amit te sem értesz....:)))))

Mrs. Clayton 2015.01.14. 21:19:25

@puhacica: nem, nem sertodom meg, egyebkent a valo eletben nem annyira elviselhetetlen a sznobsagom, eleve nem is lehetek annyira sznob, ha takaritokat igazgatok, minden esetre a kollegaim, S. aki hat a fiam mellett a legfontosabb pasi az eletemben is sokszor megmondja, h ez vagy az a kijelentesem nagyon sznob

viszont, csak ha muszaj akkor jarok pl waitroseba, mert azt a kozonseget sem szeretem annyira, nekik jellemzoen az orrukba esik az eso, ha az utcan jarnak, ok nem mindenkinek, de sokaknak

2015.01.14. 21:20:14

@Jess G: Micsoda sztori. Eddig azt hittem, hogy csak Mo.-n vannak abnormális férfiak.

pasztasuta 2015.01.14. 21:24:15

@geegee: @puhacica: @charlieharper: @Dragonlady (now in Thailand): @DavidToth:
ha már interjúzás: láttátok A módszer/El método cimű spanyol filmet? amiatt néztem meg anno mert behívtak egy assessment centeres interjúra (az ac egyébként annyira rossz volt, hogy egy ponton majdnem felálltam, de aztán erőt vettem magamon, és olyan jól viselkedtem, hogy fel is vettek, aztán pár hétre rá felmondtam, mert kaptam egy érdekesebb ajánlatot :D ). A film viszont nagyon tetszett, szerintem nagyon tanulságos.

www.youtube.com/watch?v=oexVQPQNGS4

Mrs. Clayton 2015.01.14. 21:29:18

@Philosoraptor: azt azert megjegyzem, h nem tudhattak h en epp ott fogok eljonni,
ilyet senki nem allit, h csak Mo-n vannak abnormalis ferfiak, de ezt a fonalat megint ne vegyuk fel sztem

M. Péter 2015.01.14. 21:37:44

@Jess G: Ez pont a rögbijátékosok jellegzetes viselkedése..

puhacica 2015.01.14. 21:38:01

@pasztasuta: nem hallottam rola, de elmentem a linket, megnezem, ha lesz ra idom valamikor.

puhacica 2015.01.14. 21:40:52

@puhacica: ja, hogy ez csak a trailer! no majd megveszem a videoboltban. :)

Muscari 2015.01.14. 21:45:17

@blackhair-lady: micsoda posh környékén laktok :-)
A múltkor küldted nekem azt a számot, amit most nagyon szeretsz. Hát már én is agyonhallgattam.

Mrs. Clayton 2015.01.14. 21:46:59

@M. Péter: hacsak nem jatszanak rugbyt a golfpalyan, akkor szinte kizart h azok voltak, meg a szerelesuk sem volt vmi rugbys, legalabbis nem ilyen kigyurt alakok voltak

morsels (törölt) 2015.01.14. 21:47:11

@Herr Géza:
Ohh, ez nekem nem okoz problemat.

Mondjuk Jesst kedvelem, remelem ezzel nem rontottam az eselyein ahhoz, hogy a jelenlegi klubban elorebb lepjen :-)

De majd megmondja :-)

DieNanny CH 2015.01.14. 21:49:31

@morsels:

"Melyik vallasban van az, ahol a Pokol -40 fokos?"

Mirjaméban!

(Legalábbis, úgy tudom, mindenkinek a saját személyiségére szabott mennyországa illetve pokla jár...)

Mrs. Clayton 2015.01.14. 21:49:37

@morsels: mimimi??? milyen klub??? elit klub? hol kell jelentkezni :-)

montroyal ( CAN qc) 2015.01.14. 21:52:02

@blackhair-lady: hat mit akarsz egy autoparkotok van ... 1,98$ gazzal konnyu .. floridaba sok helyen volt 2 alatt ...

Ugyandehogy (törölt) 2015.01.14. 21:52:29

?@puhacica: mondjuk nem ertem, arisztokrataknak nincs, vagy fixre van rogzitve?

Muscari 2015.01.14. 21:54:11

@Mirjam2: www.amnesty.org.uk/actions/saudi-arabia-free-raif-badawi-flogged-blogger
Bar lehet, hogy nem kéne megbyitnod...
Szegény srác már megkapta az első 50 korbácsütést, most az AI kampányol érte. Az a nűne, hogy a blovján a szólásszabadságról beszélt.

@puhacica: akkor valamennyire már képben vagytok, ez jó. Reméljük szerencsétek lesz, én szurkolok.

pasztasuta 2015.01.14. 21:55:20

@puhacica: Ha elég jó a spanyolod, akkor megnézheted a jutubon is. :D
Amúgy nem amiatt tartom érdekesnek, mert egy valós állásinterjún jól jön (sőt kifejezetten remélem, hogy ilyesmi egyáltalán nem fordulhat elő a való életben), hanem, hogy bizonyos szituációk mit hoznak ki adott emberekből.

blackhairlady 2015.01.14. 21:56:06

@montroyal ( CAN qc): Tudod te is, hogy mindenkinek kell egy auto itt, nincs busz meg metro:)

Mrs. Clayton 2015.01.14. 21:57:21

@montroyal ( CAN qc): ezt elmagyarazna valaki nekem, h eszak amerikaban miert hivjak a benzint gaznak, ha az egyszer nem gaz hanem cseppfolyos?

Herr Géza 2015.01.14. 21:59:41

@montroyal ( CAN qc): @charlieharper: Urak, be lehet ám fejezni a BMW ekézését. Különben nagyon dühbe jövök..... :))))))

blackhairlady 2015.01.14. 22:02:18

@Muscari: :))) Atlagos kornyek, atlagos emberekkel:)))
Ugye milyen jo? Azt hiszem ir nemzetisegu a srac.

Cheap Charli 2015.01.14. 22:03:14

@puhacica: A teljesen felszerelt konyhában egy mikró és két lapos tányér volt. Hideg meleg vizes ellátás úgy volt, hogy inni meleg, fürödni meg hideg volt. :) Aztán az egész lakás állaga se épp a képeknek megfelelő volt. Természetesen amint lehetett dobbantottam onnan. A második helyemen vagyok jelenleg, de már itt se sokáig. Itt van minden és a lakás is rendben van, csak éppen az itt lakó viselkedése fura.

Herr Géza 2015.01.14. 22:05:37

@Jess G: Ez komolyan kérdés??? Hát, mert Amerika... :))))

Herr Géza 2015.01.14. 22:10:48

@morsels: Mi vaaan? Hogy jön ehhez Jess ? Puhacicáról és a macskákról volt szó ?? Vagy én néztem félre valamit ? :))))))

Mrs. Clayton 2015.01.14. 22:17:39

@Herr Géza: komoly hat, multkor pont vacsora kozben beszeltunk ezekrol a dolgokrol, h az amerikaiak furak, es akkor jott ez h ok gast raknak a kocsiba, mikozben ugye benzint, ami hat nyilvan valoan nem legnemu
szoval kicsit fura, aztan N. meg mondott egy rakas mas dolgot is, de elfelejtettem

puhacica 2015.01.14. 22:21:32

@Babette .: biztos van nekik, bar en meg nem lattam egyet se, de szerintem ok nem lobaljak az utcan. :D

@Muscari: meg rosszul is fogalmaztam. szoval azt akartam kinyogni, hogy ures helye pont nincs az illetonek, de informacioval nagyon is a segitsegunkre volt. probalunk minden forumon minel tobb infot begyujteni, ezert irkalok itt is annyit, de belatom, ez masoknak uncsi lehet, szoval visszaveszek. :) majd ha tul leszunk az egeszen, irok egy "hogy volt"-ot, mert ez igy most egy folytatasos teleregenyre kezd hasonlitani. :)

@pasztasuta: a spanyolom nagyon jo, annyira, hogy ha tesomat hivom es az elettarsa veszi fel, akkor meg tudom mondani, ki vagyok. :D

puhacica 2015.01.14. 22:28:24

@Herr Géza: de azert te egy kicsit megertesz, ugye? :D

@btiborc: ertelek. ilyen pofonokba bizony mi is beleszaladhatunk. remelem, a 3. hely bevalik majd! sok sikert hozza!

Mrs. Clayton 2015.01.14. 22:35:25

@morsels: petrol, mi petrolt vagy diselt tankolunk, ti meg gast, pedig nem is :-D

Muscari 2015.01.14. 22:42:34

@morsels: okos csaj, még ha sznob is :-)

M. Péter 2015.01.14. 22:47:09

@Jess G: Teljes nevén gasoline.

morsels (törölt) 2015.01.14. 22:48:29

@Jess G:
Szoval nem benzint.
Pedig nem petrol.

morsels (törölt) 2015.01.14. 22:49:54

@Muscari:
Hat, ha fiatalabb lennek, meg nem lennek nos, akkor mar elvettem volna felesegul.

:-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.01.14. 22:56:16

@**mimi**: Lehet mar irtak, de a metroberlet csak zonan belul ervenyes, ha azon kivulre utazol, akkor fizetni kell pluszban, vagy buszra kell szallnod, mert busz eseten viszont ervenyes az osszes zonaban.

Muscari 2015.01.14. 22:59:23

@puhacica: ha itt lesztek, már könnyebb lesz, könnyebben találtok másikat.

Mrs. Clayton 2015.01.14. 23:00:24

@M. Péter: na most aztan mar total confused vagyok, asszem feladom ezt a temat, ha vesztesre allok, inkabb kiszallok :-)

@morsels:
:-)

Muscari 2015.01.14. 23:04:48

@morsels: :-)

@tildy[UK]: Puhacica Newham-ről kérdezett, mert ott lenne nekik egy szoba. Nem tudom, melyik része okés és melyik nem, valaki írta, hogy nem nó hely, de ti is ott laktok, nem?

montroyal ( CAN qc) 2015.01.14. 23:07:14

@blackhair-lady: tudom kell az auto ... azert dolgozok en 10 perc gyalog a lakasomtol.. meg mi condoba lakunk es 30K egy garazshely ... szoval nekunk eleg egy auto ...

@Jess G: jo ez a benzin ... valszeg itt nem is ismerik ezt a szot ...

sot a benzinkutat se ... csak gas station van ...

pappito · http://pappito.com 2015.01.14. 23:11:37

@Jess G: "de egy kicsivel nagyobb kocsi meg a garazsajton sem fer be, szoval okosok ezek a brit mernokok, de nagyon"

ha régen épült az épület, akkor az akkori autóméretekhez csinálták a garazsakat, egy '66-os Austin vagy egy Ford Cortina simán befért, csak most már sokkal ducibbak a járgányok, még a kicsik is, a régi építésű házakban itt is pici garázsok vannak sok helyen, anno a demionk mögé épphogy elfért a motorom keresztben, de már nyomta a kormánya a garázsajtót :)

a frissebb épületekhe viszont rendes méretű garazsak vannak (tehát több cucc fér be, ha a kocsit a feljárón hagyod :)

Mrs. Clayton 2015.01.14. 23:18:08

@pappito: nem, epp ezt mondtam, h ahol lakom az egy 6 eve beepult kornyek, elotte nem volt itt semmi, csak puszta, meg meg messzeb egy slaughterhouse, na annak a helyen is mar uj, max 6 eves hazak vannak es ezekhez a hazakhoz jar akkora garazs, h az en Jazzem csisszre befer, de az S-max meg behajtott tukorrel sem, de egy Focust, vagy Civicet sem tudnek betenni, pedig ezek az atlag autok
nemreg volt egy cikk, mert egy no vett kb 170k-ert valahol egy uj hazat, majd rendelt egy garazst is, mar nem emlekszem 20-30k volt a garazs talan, erre volt egy ceges mondeoja, amivel nem tudott beallni, a ferjenek meg volt valami Kia-ja, na az se fert be, igy perelte a kivitelezot, h ez igy nem er, nem tudom mi lett a vege, de ez itt jellemzo, hogy a garazst nem tudod garazskent hasznalni, mert nem fer be a kocsi, vagy csak kifejezetten mini meretu, ami viszont nem jellemzo csaladi kocsi

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.01.14. 23:20:55

@Muscari: Igen, itt lakunk. Canning town allomashoz kozeli resze teljesen rendben van, Plaistow es a Statfordhoz kozeli resz nekem nem volt szimpi, ahogy a barking roadon kifele levo sem. erdemes megnezni a a metroolitan office bunozesi terkepet is esetleg.
Amit meg tudok, hogy a King George V. dlr station kozelebe sem szivesen koltoznek. Viszont itt az allomas mellett nagyon rendben van, es az Excellel szemben sem rossz a dock mellett.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.01.14. 23:23:20

@puhacica: Abszolut fugg attol, hogy merre. Newham-ben van Canning town is, rohamosan alakitjak at , en abszolut elegedett vagyok vele. Egyebkent meg Londonban nem ugy van, hogy 8. ket es akkor ott olyan amilyen, hanem itt utcarol utcara valtozhat. Ha mondasz postcodeot, megmondom.

Mrs. Clayton 2015.01.14. 23:23:24

@pappito: en itt lakom meg par hetig, a kepeken a kocsik kozul talan egy sincs ami befer az ajton

https://www.google.co.uk/maps/@52.202763,-0.873893,3a,75y,250.17h,74.18t/data=!3m4!1e1!3m2!1sDsKTZukfYvswqz32YAXIRA!2e0

2015.01.14. 23:27:34

@Jess G: Engem teljesen hidegen hagy a téma.

pappito · http://pappito.com 2015.01.14. 23:34:59

@Jess G: amit az amerikaiak (is) gas-nak hívnak az a gasoline (vagyis petrol :)

Amiben egyébként van benzol (C6H6) amit viszont ők úgy hívnak, hogy benzene.

A köznyelvi elnevezések keverednek mind a két nyelven a tudományos (v. hivatalos) megnevezésekkel.

Az usában a benzol (benzene) nem hajtja a motort, de a gasoline(gas) vagy petrol igen, és bár abban van benzol, nem hívják így. Magyarul meg azért benzin, mert a német benzine szó került a magyar nyelvbe. (annak ellenére, hogy nem tiszta benzol :)

remélem nem kevertem össze nagyon :) nálunk is gas/petrol a neve amúgy

pappito · http://pappito.com 2015.01.14. 23:43:21

@Jess G: ha újonnan épültek az elég gáz, nem lehet, hgoy szimplán van valami rendelet, hogy legalább egy garázsnak kell lennie az újonnan épült házaknál és így hozzátolnak valami kis, olcsón felhúzható izét, ráírják, hogy garázs, hogy ki lehessen pipálni átvételkor, hogy ott van, aztán oldd meg, hogy beférjen a kocsid?

én is igen bosszankodnék, ha vennék egy házat és nem férne be az autóm a garázsba...

pappito · http://pappito.com 2015.01.14. 23:47:28

@Jess G: uhh, a dupla garázsajtón már legalább egy autó befér, de a szimpla mögött nem hinném, hogy nem a mosógép van :)

Mrs. Clayton 2015.01.14. 23:47:49

@pappito: kerdeztem S-t, de szerinte nincs ilyen, -es o kulon buszke az angol mernoki tudasra, de egyetert, h ez egy faszsag es az emberek lehuzasa- hanem egyszeruen igy olcso, a legtobb embert meg valszeg nem izgatja, nincs azert olyan tel, h nagyon kelljen garazs, sokan egyszeruen atalakitjak szobanak, sot vannak kifejezett hirdetesek, akik ilyenre vallalkoznak, h garazsbol szobat csinalnak
az en garazsom kulonallo a haztol, de mind a 3 szomszedom kacatot tart benne nem kocsit, hanem az ajto elott sorakoznak a kocsik
vicces...

pappito · http://pappito.com 2015.01.14. 23:50:44

@Jess G: a linken amit küldtél, áll egy szürke/ezüst autó a ház előtt. na az pont úgy néz ki, hogy "na ilyen széles lesz a ház, jobbra egy szoba, ez ekkora, aztán bejárat, előszoba, ez akkora, hú, maradt még két és fél méter, ebből mi legyen? ja, garázs :)"

Mrs. Clayton 2015.01.14. 23:52:10

@pappito: meg soha egy kocsit nem lattam kijonni egyik ajton sem, szerintem mind mogott lom van, amig mi is nem raktuk tele a koltozes miatt a garazsomat S. cuccaival en voltam az egyetlen aki rendeltetes szeruen hasznalta, de mar mi sem...
szoval ez egy roppant furcsa dolog ebben az orszagban
nyilvan egyebkent 600-900k-s hazak eseten lehet nagyobb az ajto
de megmondom oszinten, h jarok nagyon draga kornyeken es a kocsik ott is kint sorakoznak az udvaron, igaz akkora az udvar, h a fenet se zavarja, tehat lehet ez nemzeti sajatossag, h nem allnak be a garazsba

pappito · http://pappito.com 2015.01.14. 23:56:42

@Jess G: vagy csak ma már nem áznak be még a brit gyártású autók sem, nem kell beállni :)

gondolom a nagyobb komfort (+1 szoba) többet ér, mint az, hogy ne legyen vizes az autó, szét nem fagy úgyse

Mrs. Clayton 2015.01.14. 23:57:20

@pappito: egyebkent most nezem, h ahol a ford focus all, epp azt a garazst alakitottak at szobanak, de ha megnezed ezek ilyen total egyen hazak, az egeszet egy kivitelezo csinalta, sztem volt egy budgetuk, h mennyibe kellett belefernie egy keconak, es mint mondod ekkora hely maradt a garazsnak, aztan h mi fer bele, ki nem tolja le, max jo lesz tarolonak

pappito · http://pappito.com 2015.01.15. 00:02:03

@Jess G: hát kb. :)

de látom az utcán nem is parkol senki. nem szabad vagy nem szokás??

Mrs. Clayton 2015.01.15. 00:06:54

@pappito: ha ket sarga vonal van akkor nem szabad, ha csak egy akkor kidobhatsz valakit de nem allhatsz ott, ha az utcanak a wootton hope driveot erted, akkor de parkolnak, foleg delutan nem lehet kozlekedni a parkolo kocsiktol, mert iskola, bolt minden epp ott van, az angolok kepesek barhol barhogy leparkolni
most volt egy no, aki vett egy smartot, es a reklamban azt latta, h aaz uttal parhuzamosan felfestett parkoloba keresztbe is beallnak vele, na o igy parkolt, erre kapott egy birsagot, majd perelt, mert h ez nem fair

Herr Géza 2015.01.15. 00:07:38

@puhacica: Naná! Mindig minden nyaralásnál / telelésnél / hosszabb kirándulásnál az első három kérdés egyike, hogy "mi lesz a macskákkal", de eddig mindig sikerült megoldani.... :D A költözéseknél viszont sose volt gond, mert a kertes kategóriában hál' istennek ez nem téma....

FutureFry 2015.01.15. 01:14:46

@blackhair-lady: Na ja - mert ott nem kell havat kotorni róluk télen sem…

PannonBoy 2015.01.15. 01:22:00

@tildy[UK]: Megnéztem a Canning Town részt, Stratford-ot meg a Barking road körüli részt Google Maps-en.
Hát, egyáltalán nem könnyű így véleményt mondani arról a környékről, mondjuk azt figyelembe véve, hogy milyen lehet este sötétedés után és milyen alakok közlekednek arra. :S

FutureFry 2015.01.15. 02:09:16

@Jess G: USA-ban nogyon sok helyen szintén a bejárón (driveway) állnak, mert a garázs tele (lásd pl. @blackhair-lady: hozzászólását). Pedig itt sok helyen tuti befér a Hummer is.
Egyébként az a jó ha nem látom a szomszédok autóit, de nem feltétlenül azért mert a garázsban állnak. Mondjuk télen nem szívesen hagynám kint.

blackhairlady 2015.01.15. 03:54:40

@FutureFry: en az enyemnek szoritottam helyet, mert nincs kedvem a parat torolgetni reggelente .igen, itt nem a ho hanem ez a problema:) a masik feleben a ferjem hardware storeja van:)) de valoban hammer meg a camarro egyutt is befernek a garazsba. Single garazsokat nem is lattam meg csaladi hazaknal.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.15. 05:01:42

@montroyal ( CAN qc): Én mennék szívesen, van jó pár rokon Kanadában, csak hát ugye oda a bevándorlási esély egyenlő a nullával.Még a bádivörköt is kitanulnám, oszt vinném addig a műhelyt, hahaha. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.15. 05:04:05

@Jess G: Mondtam már, tisztességes autó-motorbuzi ember, így van ez jól, becsüld meg! :-))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.15. 05:04:54

@Babette .: Passzolom, én is csak annyit tudok, mint te... :D

2015.01.15. 05:25:26

@Muscari: Igen, kovetem az esemenyeket, koszi. Hat ez van, ez egy ilyen orszag. Kicsit naiv volt a pasi, nem igazan tudom mire szamitott... A legrosszabb hogy az ugyvedjet 15 ev bortonre iteltek azert mert vedeni probalta; ez altalanos gyakorlat ilyen esetekben, az ugyvedet is elitelik, ennyit az 'igazsagszolgaltatasrol'.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.15. 05:47:47

@Jess G: Nem lehetett tudni előre, hogy mekkora az építendő garázs ajtaja?Nem lehetett módosítani?Ez nekem valahogy fura...

montroyal ( CAN qc) 2015.01.15. 05:56:08

@geegee: mondom xxxxxnegyzetmeteres helyemet kicsi carib helyre cserelnem .... legalabb a téli 4 honapra ... persze az itteni benefitteket megtartva ...

az igaz hogy valakik nagyon elszurtak ezt a volt befogado orszagot

kanadavilaga.com/2015/01/12/fontos-tajekoztato-a-kanadaba-utazoknak/

2015.01.15. 06:20:49

@morsels: 'Level 9 - Cocytus

This is the deepest level of hell, where the fallen angel Satan himself resides. His wings flap eternally, producing chilling cold winds that freeze the thick ice found in Cocytus. The three faces of Satan, black, red, and yellow, can be seen with mouths gushing bloody foam and eyes forever weeping, as they chew on the three traitors, Judas, Brutus, and Cassius. This place is furthest removed from the source of all light and warmth. Sinners here are frozen deep in the ice, faces out, eyes and mouths frozen shut. Traitors against God, country, family, and benefactors lament their sins in this frigid pit of despair.'

(Dante: Inferno - www.4degreez.com/misc/dante-inferno-information.html)

Ha jobban erdekel a tema, 'take Dante's Inferno Hell Test' :)))
www.4degreez.com/misc/dante-inferno-test.mv

2015.01.15. 06:30:09

@Jess G: @morsels: Arabul benzinnek hivjak, legalabbis kikiserleteztem hogy ha azt mondom jo magyaros kiejtessel, 'benzin', megertik! Ez hasznos informacio mindazok szamara akik esetleg benzinkutat keresnek a Kozel-Keleten... Ha azt kerdezed, hol van a 'petrol station', a legtobben neznek rad ertetlenul, de ha azt mondod 'benzin', rogton felderul az arcuk es elmutogatjak hol van a legkozelebbi benzinkut. Nemetul is Benzin egyebkent (gondolom onnan vettek at a magyarok).

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2015.01.15. 07:14:48

@pasztasuta: koszi a filmemlekeztetot meg a linket!

mindenkepp megnezem

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.01.15. 08:18:01

@PannonBoy: Errefele, canning town allomastol a silver town way-in lefele nezd. Erre kellemes, nincs gond az esti alakokkal.

puhacica 2015.01.15. 08:22:27

@Muscari: mi is igy latjuk. :)

@tildy[UK]: na akkor ma is beulunk a google autoba. :) postcode-ot meg nem tudok, de ha lesz valami, megkerdezlek majd. koszonom!

@Herr Géza: na igen. nalunk is mindig szuletett eddig megoldas, ugyhogy most is biztosan fog. :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2015.01.15. 09:46:29

@puhacica: Cica, a Magyarok nyugaton csoportban a Facen rengeteg kiadó szoba meg lakás van folyamatosan. Érdemes lenne nézegetned, tag vagy már ? Csatlakozz, ha nem vagy még benne.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.15. 10:47:32

@montroyal ( CAN qc): Az a spiné már a nyitó képen is olyan unszinpatikus, hogy nem lehet elmondani.Csak úgy tündöklik róla a vendéxeretet... :-))
Írtam is egy kommentet a lap aljára, hogy miért akarják, hogy mindenki egy csomó kápével utazzon be...Fura ez is.Na mindegy, valszeg úgyse fogunk arra járni...Pedig körülnéznék.

Szerintem már az usákokhoz is könnyebb bejutni, mint Kanadába.Bár lehet, hogy ez a jövő, húzza le minden ország a rolót, maradjon mindenki a seggén ott ahol van... :-o

FutureFry 2015.01.16. 01:31:08

@tildy[UK]: @puhacica:
Csak néha egyesek az utcán veszik fel a gatyájukat (?):
https://www.google.com/maps/@51.503132,0.027876,3a,75y,126.25h,77.04t/data=!3m4!1e1!3m2!1sKRMCGEE4zDbbnVd-36-ofQ!2e0

catnip cupcake 2015.01.16. 11:02:38

@Jess G: Nemcsak az új építésű házakhoz járnak a cipősdoboz méretű garázsok. Mi egy 80-as évek közepe körül épült városrészben lakunk és itt is ilyen mini-garázsok vannak.
Drága a földterület, így igyekeznek a lehető legkisebbre méretezni mindent (nemcsak a garázst, a házakat is).

Szerintem ezt az autómodellt vették mintának, amikor tervezték a garázsokat:D
en.wikipedia.org/wiki/Sinclair_C5

catnip cupcake 2015.01.16. 11:40:16

@puhacica: a macskázást nem lehet túlzásba vinni:D

Sajnos nálunk kizárt a macskatartás (allergia miatt), de a macskás videók valamennyire kárpótolnak ezért.

Ja, tegnap kb. kéttucatnyi macskafotós emailt kaptam az egyik címemre, ugyanis egy macskás FB-oldal elírta a saját emailcímét és az oda szánt cuki fotók nálam landoltak. Először azt hittem, ezt valami újfajta spam:D

Ami a lakást illeti: gondolkodtok Londonon kívüli lakhatásban is? Pl. Reading és környéke?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása