oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. december 31. 06:45,  Furcsa szilveszteri szokások a világ körül 203 komment

2014. december 31. 06:45 Határátkelő

Furcsa szilveszteri szokások a világ körül

Gondoltam, mára nem készülök semmi komollyal, úgyhogy a szilveszteri hangulat megteremtése érdekében inkább összeszedtem pár furcsa szokást a nagyvilágból (természetesen akad közte, amiről ti írtatok még korábban), vannak köztük egészen mókásak is. A kommentekben persze jöhetnek még a saját tapasztalatotok és várom a fényképeket is arról, ti hogyan töltitek a szilvesztert bármerre is legyetek a világ körül (a szokásos hataratkeloKUKAChotmail.com címre). Remélem, ebből is összejön egy poszt, csakúgy, mint tavaly!

Nézzük tehát, hogyan szilvesztereznek világszerte!

piros_fehernemu.jpg

Argentína

Latin-Amerikában valamiért komoly jelentőséget tulajdonítanak a női fehérneműknek (erre Chile esetében még majd visszatérünk), ami persze érthető… Argentínában például vadonatúj rózsaszín fehérneműt kell viselni, mert ez állítólag vonzza a szerelmet.

Ha ez megvan, akkor már semmi más dolgunk nincs, mint pontban éjfélkor a jobb (ez fontos, tehát nem bal, hanem jobb) lábunkkal előrelépni, hogy ezzel kezdjük meg aztán az évet, ami ezek után nyilvánvalóan csak szerencsés és sikeres lehet.

Ausztrália

Az ausztrálok a zajkeltésben hisznek, úgyhogy éjfélkor fogják a különböző edényeket és serpenyőket és azokat ütve vonulnak az utcákon.

Brazília

Brazíliában a fehér színben hisznek, mert szerintük az elijeszti a rossz szellemeket. Emellett aki teheti, annak célszerű lemenni az óceán partjára és hét hullámot átugorni (a hét minden napjára egyet), mert ez szerencsét hoz. Aki nincs víz közelében, annak gondolom, elég, ha csak nagyokat ugrik.

Emellett ajándékot is adnak a víz istennőjének, ezért virágokat szórnak az óceánba. (Ha a víz visszalöki őket a partra, akkor nem fogadta el.)

Chile

Chiléről egy kicsit hosszabban olvashattok, hála a Beautiful Chile blognak, igaz, ez egy régebbi bejegyzés, de Ági azzal küldte el, hogy a hagyományok az elmúlt három évben sem változtak. :) Lássuk tehát, milyen egy chilei szilveszter!

„Az este úgy kezdődött, hogy természetesen mindenki szépen felöltözött és fél 11-kor elkezdtünk gyülekezni a párom húgának a családi házában. Legnagyobb meglepetésemre a hölgyek suttyomban egymásnak mutogatták a szélét a sárga fehérneműjüknek. :) Sejtelmem sem volt erről a hagyományról(vagy babonáról?) eddig.

Azért kell a nőknek sárga fehérneműt húzni ezen az éjszakán, mert akkor termékenyek lesznek:) Nem elég, hogy sárga legyen, nem szabad halványsárgának lennie, mert az árulást jelent. Legjobb szín az aranysárga. (…)

Az asztal gyönyörűen meg volt terítve és gyorsan asztalhoz is ültünk. A menü itt is malacsült volt, ugyanis itt is ugyanúgy, mint nálunk, azt tartják, hogy a malac az orrával kitúrja szerencsét. Mellé többféle köret és saláta volt. Csirkét szilveszterkor itt is tilos enni, így nagy nevetést okozott mikor én a sógornőm kérdésére, hogy milyen részt kérek a húsból (ő persze a malacra értette), én rögtön rávágtam, hogy csirkecombot. :))) (…)

Láttam egy szép és furcsa tálat az dohányzóasztalon, de gondoltam csak dísz. Kiderült, hogy nem az. A vendégek számának megfelelően 1-1 fapálcikára 12 szőlőszemet húztak és a pezsgőzés után a kezünkbe nyomták. A 12 szőlőszem elfogyasztása szerencsét, egészséget és jólétet hoz az Újév 12 hónapjában.

A szőlős botokon túl az asztalon még 12 gyertya égett. Ez is hagyomány. A 12 gyertya közt jó, ha van: kék mely a békét, sárga mely a gazdagságot, piros, ami a szenvedélyt, zöld, mely az egészséget, fehér, ami a fényt, a világosságot, és narancs, ami az intelligenciát szimbolizálja. (...)

Persze kint ekkor kezdődött a tűzijáték. Mindannyian kiszaladtunk, a legnagyobb meglepetésemre a sógornőm egy batár nagy bőrönddel rohant ki. :)) Utánaszóltam, hogy minek viszed azt a bőröndöt? Hova mész??? Azt mondta mindjárt jön vissza és ezzel elrohant... néztem utána. :)))))))))

Végül megkérdeztem a páromat, hogy megmondanád, miért hagyott bennünket faképnél a húgod? Ekkor magyarázta meg nekem, hogy Chilében azt tartják, ha éjfél után egy bőrönddel elszaladsz a sarokig és vissza, akkor nagy utazás vár rád az Újévben.

A párom húga rövidesen visszatért a sarokról és a kezembe nyomta a bőröndöt, hogy mehetek. :))) Gondoltam, ezt a lehetőséget ki nem hagyom, hogy egy hatalmas utazást előre bebiztosítok magamnak az Újévben Dél-Amerikában, így nem kellett noszogatni, felkaptam a bőröndöt és rohantam én is. :))))) Kicsit hülyén éreztem magamat és jókat vigyorogtam, de akkor kezdtem visítva röhögni, amikor ember-hegyek özönlöttek ki az egész utcában a házakból és vadul rohangáltak bőröndöket cipelve!!! (...)

chile_rohanas.jpg

Ezután jött a szertartás következő része. Az összes ház előtt, vagy pedig 2-3 házanként közösen óriási tüzek gyúltak és egy ember nagyságú bábut égetett el mindenki (vagy simán csak fát). Kicsit megijedtem, amikor megláttam a tüzeket és mi is csatlakoztunk a szomszédokhoz, mert itt a sivatag szívében a tűz bizony nagyon veszélyes dolog és ezek óriási tüzek voltak. De ésszel csinálták és poroltó, vagy több vödör víz is volt mindenütt. :) A hagyomány szerint a bábuval együtt elégetünk minden fájdalmat, szomorúságot és bajt ami ért bennünket az elmúlt év alatt. (...)

A koccintás és szőlőevés után a párom húga egy hatalmas tál lencsével járkált körbe (a lencseevés itt is a gazdagságot és a jólétet hozza az Újévben), és mindenkit megtömött lencsével. Mivel a lencsét a hagyomány szerint mindenféle fűszer nélkül, csak sima vízben szabad megfőzni (só nélkül!!!), így mondhatni a malacsült után nem esett jól. (...)

Az Újév első napján itt hagyományosan cevichét esznek. Ezt mindenféle nyers tengeri herkentyűből készítik, kifacsart zöld citrom levével és zöldfűszerekkel összekeverve, valamint jó sok hagymát beleaprítva), pirítóssal. Az ebéd pedig mindig valami tenger gyümölcseiből készült étel, például a legjellegzetesebb és legfinomabb chilei étel, amit valaha is ettem, a PAILA MARINA.

Ez tulajdonképpen egy kagylóleves, amit mindenféle-fajta kagylóból és egyéb tengeri herkentyűkből (pl. rákok) főznek. Leírhatatlanul finom az íze és bár én már nagyon sokszor ettem, megunhatatlan. :)”

Ha további részletek is érdekelnek, akkor itt elolvashatod a teljes posztot.

Ecuador

Chile mellett Ecuadorban is szokás a bábuégetés, hiszen ez ott is az óév búcsúztatását és az újév köszöntését jelképezi. A férfiak nőnek öltöznek, a bábu özvegyének szerepét játszva el, miközben pénzt „koldulnak” az utcán, hogy azzal mentsék meg az égetéstől a „férjüket”.

El Salvador

Kicsit északabbra, El Salvadorban az a szokás, hogy éjfélkor egy tojást törnek egy üvegtálba, majd éjszakára kint hagyják az ablakpárkányon. Reggelre a tojás kissé már összeáll, és amilyen alakot ki tudunk venni belőle, azt hozza majd az Újévben a jószerencsénk. (Itt azért a fantáziának elég jelentős terep jut…)

Fülöp-szigetek

Szilveszter este a házban az összes villanyt felkapcsolják, hogy így ijesszék el a gonosz szellemeket. Kinyitják az összes ajtót, ablakot, szekrényt, hogy aztán éjfélkor őrült módjára körberohanva mindet be is zárják.

Guatemala

Guatemalában pontban éjfélkor 12 pénzérmét kell az utcára menve a hátunk mögé hajítani, természetesen úgy, hogy az utcának háttal állunk.

Hollandia

Hogy Európáról is essen némi szó, a hollandoknál hagyományosan az oliebollen nevű speciális, cukros fánkot eszik, ami teljesen egyértelműen meghozza majd a szerencsét és pénzt az Újévben. (És legalább minden bizonnyal finomabb, mint a sótlan lencse…)

holland_fank.jpg

Oroszország

Az oroszoknál a kívánságainkat kell egy darab papírra leírni, amiben eddig semmi különös nincs. Az érdekesség ezután következik, ugyanis a papírt elégetik, majd a hamut egy pohár pezsgőbe szórják és még éjfél előtt megisszák.

Puerto Rico

Puerto Ricóban nem bonyolítják túl az életet, a lényeg, hogy minél több edényt töltsünk meg vízzel, majd pontban éjfélkor öntsük ki az utcára a bejárati ajtón.

Skócia

Biztosan az én hibám, de még sosem hallottam a talán leginkább „első érkezőnek” fordítható first-footing nevű hagyományról, aminek lényege, hogy közvetlenül éjfélt követően mi legyünk az első, akik egy szomszédhoz vagy baráthoz bekopogtat. Ilyenkor ajándék is akad, vagy egy pénzérme, vagy kenyér, vagy só, vagy széndarab, esetleg kis whisky, ezek ugyanis pénzügyi sikereket, ételt, jó ízeket, meleget és jókedvet hoznak az újévben.

Spanyolország

A spanyolok, csakúgy, mint a chileiek, a szőlőben hisznek, itt viszont éjfélkor kell minden egyes harangütésre kell egy szemet megenni, ami nem is olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Mindenesetre ha sikerül, akkor jön a pénz és a jólét.

Törökország

A török szokások kapcsán Petra egy régebbi posztját elevenítem fel, valamiért ott is a fehérnemű játszik.

„Az itteni lányok, nők, és asszonyok többsége tradicionálisan piros alsóneműt visel szilveszter éjjelén. Én ezt akkor tudtam meg, mikor az egyébként rendkívül modern és közvetlen anyósom egy szép piros melltartóval lepett meg egy pár évvel ezelőtt.

Aztán persze ragaszkodott ahhoz, hogy azt egyből felpróbáljam - merthogy az ugyebár szerencsét hoz. Máig sem tudom, hogy hogyan volt képes pontosan eltalálni a méretemet, de ez egy olyan részlet, amire lehet, hogy jobb, ha soha nem derül fény. Mondjuk csak azt, hogy a véletlen bizony csodákra képes!

December 31. kora estéjén mi általában összeülünk a szűkebb családdal, hogy elfogyasszuk a hagyományos szilveszteri pulyka-vacsorát. Míg Magyarországon nem szokás szárnyast fogyasztani az újév kezdetekor, itt azok (is) szerencsét hoznak.

A hentesek kirakatai a szilveszter előtti pár napban megtelnek pulykákkal, némelyik jópofán ki van díszítve, vagy szó szerint fel van öltöztetve. Egy amerikainak az lehet az érzése, hogy itt épp Hálaadás (Thanksgiving) van.

Törökországban szilveszterkor általában (adventi) gyertyát gyújtanak, és már hetekkel az esemény előtt feldíszített fával dekorálják a lakást! Itt a piros szalag, a csengő, a fenyőfa és az ajándékok nem a karácsony (amit persze a muzulmánok nem ünnepelnek), hanem az újév jelképei.

Ráadásul Törökországban a télapó is szilveszterkor jön!”

Venezuela

Végül ha már fehérneművel kezdtük, fejezzük is be azzal, hiszen Venezuelában is abban hisznek, igaz, itt is a sárga a menő, csakúgy, mint Chilében.

Ti milyen furcsa, vicces, szokatlan hagyománnyal találkoztatok? (És ne felejtsétek küldeni a bulis fotókat sem, már akinek van kedve!)

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: szilveszter Törökország Chile

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr567023823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 06:56:48

szóval adg, nem úszod meg ezt a serpenyős dolgot,úgy látom :-/

rezsöatya 2014.12.31. 07:13:02

Jo kis osszeallitas!

Most mar csak azt nem tudom, hogy a szexi mini-reverendamhoz a rozsaszinu, sarga vagy piros bugyimat vegyem fel?
(fej hatracsap, haj vegigsimit...) szivi!
:D

rezsöatya 2014.12.31. 07:17:41

Mindenesetre a fulop-szigeteki hagyomany - hogy az osszes ajtot, ablakot kinyissam - itt a jelenlegi -13°C-ban nem jatszik... :-P

2014.12.31. 07:29:23

@rezsöatya: Azt hittem, hogy téged a hit fűt. :DDD

rezsöatya 2014.12.31. 07:34:42

@Babette .: nem en nyertem, hanem a hideg! :-P

adg 2014.12.31. 07:40:29

@Dragonlady (now in Indonesia): Eddig ket szilveszterunk volt itt, a mai a harmadik. En meg nem lattam vonulo tomegeket az utcan, plane nem edenyeket pufolni. De hat ez csak egy kis falu a vilag vegen, lehet a varosi nepek masmilyenek.
Azert ha kijutunk a Waterfrontra, akkor megnezem ma is a szilveszteri bulit. De vegre megjott a monszun, egy fel magyarorszagnyi viharfelho erkezik pont ezekbem a percekbem, szoval nem biztos, hogy kimegyunk megnezni a felvonulast.
Ha igen, majd tudositok.

adg 2014.12.31. 07:43:08

Most nalunk is borzaszto hideg lett, hogy elkezdett esni, rogton lezuhant 30 fokra. Meg a vegen egy polot is fel kell vennem.

rezsöatya 2014.12.31. 07:59:44

@adg [Au, Darwin]: itt meg elkezdodott a globalis felmelegedes. Felment minusz 12-re!

Shebelle 2014.12.31. 08:02:19

Itt csak -14 van, eddg ma van a leghidegebb. Még a macskának sem akaródzik kimenni az erkélyre, pedig az egyik kedvenc helye. tetszenek a színes alsóneműk. Mi most éppen betegesen szilveszterezünk. Mindenkinek jó bulizást kívánok! :)

rezsöatya 2014.12.31. 08:05:02

@Shebelle: melyik orszagban vagytok, ahol a beteges szilveszterezes a "nepszokas"?
Amugy jobbulast!

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 08:09:46

én se akarom kinyitni az ablakot. még kimenne az összes hideg.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.12.31. 08:16:00

Jó kis összefoglaló.
Én a szilvesztert általában alvással töltöm.
:)
Az idő -3, esik a hó, de a hajam még tart.
BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!!!!
Jövőre veletek ugyanitt!
:)

rezsöatya 2014.12.31. 08:46:32

@svájci sapka (ch): Mi ez a nagy bucsuzkodas? Maris mégy aludni?

adg 2014.12.31. 08:55:45

Hogy kicsit a mi szilveszterunkrol is...
Reggel elszaladtam megetetni a szunyogokat az egyik kedvenc mangroves helyemen. Epp apaly volt, igy nem volt viz alatt az egesz.
kepkezelo.com/images/7nsnib9vbe4a80a8t3ip.jpg

Majd visszafele megneztem a kakadukat is
kepkezelo.com/images/eyjeyvxfe3epwxmxq5jg.jpg

Itthon jol kitalaltuk, hogy mit csinalunk este, de ez ugy tunik, el lett napolva egy evvel. Most valahogy mar nincs kedvunk. Inkabb punnyadunk, mikozben epp ezt latom az ablakbol, kicsit nekiallt esni. Igy most nagyon kellemes az ido.
kepkezelo.com/images/cug6s8ttsco58ga9g9j.jpg
kepkezelo.com/images/a3cudlk8su8l8iq3tz1.jpg
Hogy oszinte legyek, nem irigylem a minusz 14 fokot.

De holnapra nagyon elhataroztuk, hogy kimegyunk a vadaskertbe, ha nem lesz elontve. Talan nem. Azt meg a gyerekek is elvezni fogjak. Egy ideig legalabbis. Talan. Bar nem lesz a szemuk elott semmi kepernyo, es igy alig tudnak elni, de majd meglatjuk. Bezzeg a mi idonkben... :)

River_Of_No_Return 2014.12.31. 09:03:49

Nálunk, Idahoban a New York-i Times Square Ball mintájára egy 5 méteres, óriási krumpli modellt fognak ledobni Boise (Idaho fővárosa) egyik legmagasabb épületéről éjfélkor. Ez még nagyon friss szokás, tavaly csinálták először, de valószínűleg mostantól minden évben lesz. Idaho főként a krumplijairól ismert az USA-ban, ezért dobnak le egy krumpli modellt. (Természetesen a krumpli fel van függesztve valamire, és nem csak úgy leejtik az emberek közé.)

Shebelle 2014.12.31. 09:20:39

@rezsöatya: Szlovákia közvetlen a magyar határ mellett :) , hát nem szívesen vezetném be mint szokást.... . Köszi, a párom már túl van a nehezén, bár párszor a halálán volt :) , átpasszolt nekem is egy adaggal a betegségből, remélem már gyengített verzióját és remélem megélem a jövőévet :) A 19éves "gyermek" is felvette a harcot, abbana reményben h. ki fog tudni menni bulizni :) Na meglátjuk. Most huzok lencselevest főzni és székelykáposztát knédlivel :) , a sütéshez már nem lesz erőm, igy megesszük karácsonyrol a "maradékot", legalább nem megy kárba, csak pocsékba :D

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.31. 09:20:49

@adg [Au, Darwin]: nalatok mindjart, nem sokara holnap van, azaz jövöre, nem? :-)))

Azt a börönd futkosast megneznem elöben.

Shebelle 2014.12.31. 09:22:19

Amúgy a hőmérésklet -15fokra változott ahogy kisütőtt a nap

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.31. 09:27:03

@adg [Au, Darwin]: mondjuk en az esonek se vagyok nagy hive...

**mimi** 2014.12.31. 09:29:35

Gondoljátok ha elszaladok Chilébe egy börönddel, ott kinézek egy sarkot, odarohanok, akkor rám is vár egy nagy utazás???? :)

@Dragonlady (now in Indonesia): én is erre gondoltam, miközben olvastam a posztot :)

@Babette .: itt -12 és a hajam már össze-vissza fújta a szél...

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.31. 09:30:43

Jani haverjával együtt kívánunk mindenkinek:

Szerencsés, sikeres, boldog új évet!

Amolyan igazi albános életérzéssel:

www.youtube.com/watch?v=kWbXN7fNINM

**mimi** 2014.12.31. 09:31:05

majd elfelejtettem...

BÚÉK minden kedves határátkelőnek és itthon maradottnak is!

**mimi** 2014.12.31. 09:32:26

@Shebelle:
knédliiiiiii...nyammmmi :)))))))))))

**mimi** 2014.12.31. 09:38:24

@VPBA:
woooow...:)))))))
klassz ...
és az a piros autó........:)

Shebelle 2014.12.31. 09:39:14

@Babette .: általában göz fölött konyharuhán sima lisztből, de most venni fogjuk, árulnak több helyen a városban igazi házi készítésűt, még forró mikor elhozom :)

@**mimi**: mi is imádjuk

estére meg szendvics lesz :) meg jó sok sós a pezsgő mellé

adg 2014.12.31. 10:10:58

@Babette .: En igen. :) januarban egy honapig volt monszun, nagyon elveztem.
Ez a mostani sajnos keresztbe vagta a programunat, de ugy nez ki, hogy elall megis. Szoval lehet, hogy meg tudjuk nezni a kolompolo felvonulokat.

@Der echte Weihnachtsmann: Meg nem, 8,5 oraval vagyunk elorebb. Pappitoek viszont mindjart.

@Shebelle: Szekelykaposzta es knedli. Ez eleg jol hangzik. :)

Mrs. Clayton 2014.12.31. 10:24:51

A skot szokast annyival egeszitenem ki, h ez 5-6 napig is tart, mert nem cask a szomszedokhoz, hanem gyakorlatilag mindenkihez elmennek, rengeteget isznak, ha ugy adodik ott is alszanak, akar a foldon. S. azt mondja h gyakorlatilag ez nagyobb unnep mint a karacsony.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.31. 10:27:02

BÚÉK mindenkinek!

tegnap nem volt alkalmam, hogy megköszönjem pasztasutának a HÁ találkozó megszervezését!

szuper volt, és februárban Delhiben találkozunk ... vagyis ott lesz a következő HÁ találkozó :D

utána pedig Londonban :)

nyuszigonosz 2014.12.31. 10:49:48

@Der echte Weihnachtsmann: Hogyhogy nincs hó? :-O
Itt csak valamikor éjjeltöl nem havazik és fél méter hó van mindenhol! Az utak is fehér vastagon legyúrt hóval vannak! Ahol több kocsi megy, ott barna-fekete vastag csúszós löttyel. :-( Csak az autópálya tisztítása volt úgy-ahogy rendben.
( amúgy csodálkoztam is tegnap, mikor a híreket néztem azzal a nyugdíjasok balesetes buszával, hogy három hópehely volt ott összesen, itt meg mindent ellep )

nyuszigonosz 2014.12.31. 10:51:13

@Babette .: Erre én is kiváncsi vagyok, de a "jó háziasszony" :-))))
készen veszi a knédlit. :-)

nyuszigonosz 2014.12.31. 10:54:06

@Shebelle: Jé, akkor neked szokott sikerülni?
Én száz éve próbáltam elöször és utoljára a knédli készítését... szétesett. :-(

Venni lehet, söt itt is lehet venni: cseh knédlit is meg kész bajor knédlit is. Bár a bajor knédlit azt magam szoktam csinálni, azt könnyebb elkészíteni.

2014.12.31. 11:53:46

Mindenkinek boldog uj evet elore is! A tanitvanyaim ma azzal leptek meg hogy megkerdeztek, holnap elmaradnak-e az orak a karacsony miatt :))). A vegen kiderult, hallottak valahol hogy holnap a nyugatiaknak unnepnap van, errol gondoltak hogy karacsony es remenykedtek hogy nem lesz tanitas :). Termeszetesen ilyesmirol szo sem lehet, holnap is munkanap. Furcsa szilveszteri szokas: nincs szilveszter :)

tanato 2014.12.31. 11:57:50

@Mirjam2: Na pedig az aztán nem vallásfüggő.Újév az újév.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 12:08:36

@Mirjam2: és ha így rákérdeznek, szabad nekik válaszolni? vagy mit lehet erre mondani? (csak mert korábban mondtad, hogy említeni se szabad a karácsonyt.) hogy keressenek rá a google-ben?
különben is, szerintem igaziból stikában mind karácsonyozik otthon, és neked meg próbálniuk kell megjátszni magukat, szóval jól összekacsintotok a végén. és csak azért írsz ilyeneket, hogy sajnáljunk ;-)
(két éve én is dolgoztam, Burmában nem szünnap se ma, se holnap. Thaiföldön mind2 szünet, és ilyenkor persze nagyvonalúan hozzárakják a pénteket is, és ezeket soha nem kell ledolgozni, csak úgy ajándék. útnak is indul mindenki belföldi nyaralásra, azt mondják, ez jobban megéri összességében, mint dolgozni.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 12:10:43

@tanato: muzulmán újév jövőre október 15-re esik, attól tartok.

Shebelle 2014.12.31. 12:10:46

@nyuszigonosz(D) ESTP: előfordul :D

Ismerem a német knédlit, Frankfurtban ettem, érdekes volt :) még kicsit ismerkednünk kell a teljes odaadásért :)

@Mirjam2: Nincs szilveszter?! Hol is vagy? Kína? A kínai újév az nem februárban van? nem tudom....

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 12:21:15

@tanato: juteszembe, nekem pl egyik kedvencem, hogy van thai újév, kínai újév, nyugati újév, meg muzulmán újév :-) ok, a thai az pont a nyári szünetre esik, de a summer school bezár egy hétre (meg az egész ország), a kínai újév meg nem munkaszüneti nap, csak felfordulás, de a másik kettő az iskolai szünet volt :-)
mondom, nem tiltakozok én soha, tökmindegy, miért nem kell reggel korán felkelni, Mohamed mennybemenetele vagy az éppen felfüggesztett alkotmány napja miatt :-)

az ismerősöm, aki karácsonykor ételmérgezést kapott, most megint dögrováson, jól megharapta egy petárdáktól megvadult kutya, és muszáj beoltatnia magát veszettség ellen. :-/
elég agyatlan dolog ez a petárdázás, tüzijáték még csak-csak, az "szép", de hogy ebben a pukkanásban mi a poén, ez nekem magas :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 12:24:52

@Mirjam2: úgy nézem, jövőre december 24-re esik Mohammed szüetésnapja. az ünnepnap lesz akkor? :-)

Taxomükke (UK) 2014.12.31. 12:26:32

A knédli nagyon finom tud lenni, főleg egy kis Segedínsky gulášsal. :)
BÚÉK mindenkinek! :)

P.Elliot 2014.12.31. 12:39:47

Szerencses, Boldog Ujevet kivanok mindenkinek!

Shebelle 2014.12.31. 12:48:13

@Taxomükke: húha lebuktál :)

Mindenkinek BUÉK!!! :)

Muscari 2014.12.31. 12:54:38

@adg [Au, Darwin]: :p

Az utóbbi két napon olyan hideg van, tavaly egész télen meg sem közelítette ezt a hideget. Napközben sem engedett fel a fagy, ilyenre Londonban ritkán van példa.
Kívánom, hogy ázzál bőrig a monszunban!

Muscari 2014.12.31. 13:01:48

@Taxomükke: vagy főtt füstölt csülökkel és párolt káposztával. Hú, de szeretem...

adg 2014.12.31. 13:11:05

@Muscari: Koszi, igyekszem. :) Remelem lesz boven. Persze ha epitkezesre kellene kimennem, vagy valami elinteznivalo van, akkor nem jo, de ha epp itthon vagyok, akkor eleg sokszor kimegyek azni. Tok meleg, teljesen mas, mint otthon.
Egyebkent biztos rosszul vagyok bekotve, en otthon is a kodos, nyirkos idot szerettem, csak az kicsit hideg volt nekem.
Itt nincs se hideg, se kod, de ez az esos ize pont nekem valo.

tanato 2014.12.31. 13:15:35

@Dragonlady (now in Indonesia): Igen,de üzleti,meg nemzetközi kapcsolatok stb. szempontból muszáj nekik is tartani az újévet.Ünnepelni persze nem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 13:20:10

@tanato: én kinézem szaudiból, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják a nyugati naptárat, és csak a sajátjuk szerint váltanak évet is, stb. ezért mondtam.
ha nem, majd valaki megmondja :-) most nincs kedvem már ennek utánanézni, elég volt belőlük mára.

rezsöatya 2014.12.31. 13:22:52

@Babette .: dontsetek mar el! Nem szeretnek osszevissza repkedni...!
:D

tanato 2014.12.31. 13:23:05

@Dragonlady (now in Indonesia): Pont ők akiknek az olaj miatt kiterjedt nyugati kapcsolataik vannak?

Mme Seldon 2014.12.31. 13:25:42

@DavidToth: és a többiek:
lesz valami beszámoló a HÁ találkozóról?

Muscari 2014.12.31. 13:26:04

@Dragonlady (now in Indonesia): itt a video, amit igertem. Mindenki megnezheti persze, meg Puhacica is, ha erre jar :-)

9gag.tv/p/a9ZQdp/unconditional-love-from-this-young-mom?ref=android.e

Mme Seldon 2014.12.31. 13:28:33

@nyuszigonosz(D) ESTP:
Mi a különbség a cseh és a bajor knédli között?

Muscari 2014.12.31. 13:28:43

@rezsöatya: en meg igen! Menjunk eloszor Darwinba aztan meg Balira! Hat nem jol hangzik?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 13:32:22

@tanato: nyilván aki üzletel, az tudja, hogy máshol vasárnap nem fog senkit bent találni az irodában, ha Londonba telefonál, vagy hogy éppen 2014 van, meg beállítja a windowst, hogy mutassa mindkét dátumot.
de hát feljebb írta Mirjam, hogy azoknak az átlag lányoknak meg gőzük sincs, hogy holnap újév napja lesz.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 13:33:53

@Muscari: szóval előbb jól megvárjátok, hogy elmenjek innen, mi? :-)

**mimi** 2014.12.31. 13:38:22

@Muscari:
ez nagyon szép volt....

adg 2014.12.31. 13:43:48

Kedves Mindenki!

Nekem (belolem) szerintem ennyi eleg volt idenre. Meg egy rovid kis csaladi elet a kolykokkel, aztan alvas. Szerintem az ejfelet sem varjuk ki, meg ket ora lenne, igy nem tudom meg, hogy kongatnak-e a felvonulo tomegek serpenyot, fazekat meg jenai talakat.

Kivanok mindenkinek sok boldog uj evet! :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 13:46:29

@adg [Au, Darwin]: na ez szép cserbenhagyás volt serpenyőügyben :-D
itt most kezdett el szakadni az eső....
jóéjszakát :-)

Muscari 2014.12.31. 13:49:29

@Dragonlady (now in Indonesia): Ugy gondoltam, hogy addigra mar visszamesz :-))

@**mimi**: Ugye? raadasul a lanyom kuldte at nekem <3

@adg [Au, Darwin]: BUEK neked is!

**mimi** 2014.12.31. 13:50:22

@adg [Au, Darwin]:
Boldog Új Évet nektek!
és persze jó éjszakát is :)

Muscari 2014.12.31. 14:07:02

Kepzeljetek el, nalunk most egy szilveszteri csoda tortent! Mar tobb, mintt egy honapja, hogy a fiamat kiraboltak az utcan, szerencsere nem lett semmi baja, es a hatizsakjaban, amit elvittek sem volt csak szendvics illetve par papir.

Most jon a meglepetes: az osszes papirt megtalaltam most a postaladankban, egy Royal Mail-es zacskoban! Az egyiken szerepelt a fiam neve es cime, hat valaki jotet lelek megtalalta es megprobalta visszajuttatni. Ugyan mar mindent potoltunk, ami fontos volt, de a gesztus az nagyon jol esett :-))

Ginix 2014.12.31. 14:13:15

az ecuadorhoz: 2x szilvesztereztem ott, de nem láttam a nőnek öltözött pasikat, lehet, h az inkább a hegyekben dívik(?). a bábuégetés nagyon fontos része, h csakis otthon készült bábukat ér égetni, nem lehet őket kapni és saját ruhákat kell ráadni (akármilyen rongyos is). a bábuk fejét meg lehet venni, igen vicces, h pár héttel év vége előtt a piacokon úgy lógnak mindenhonnan az eladó bábufejek, mint nálunk a kolbászok. és ez a legjobb időszak, ha vki el akar tenni vkit láb alól, minden csomagtartóból, erkélyről, stb. emberi testrészek lógnak ki, hihi.
búék mindenki!

2014.12.31. 14:14:50

@Dragonlady (now in Indonesia): Nem, szigoruan tilos a Profeta szuletesnapjat unnepelni (ez nem vicc). Minden szuletesnap unneplese tilos, igy az ove is. Tudom hogy vannak olyan muszlim orszagok ahol unneplik, de a szaudiaknak ez messze tul vilagi lenne...

Shebelle 2014.12.31. 14:16:16

@Mme Seldon: Nem engem szólitottál meg, de lehet én is jó leszek. :) Szóval a cseh knédli hasonló mint a fehér kenyér héj nélkül, puha. A német (már amit én ettem) az inkább a galuskára hajaz, kicsit keményebb mint a cseh.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.31. 14:22:42

@adg [Au, Darwin]: Jéé, arrafelé is ilyen furcsa pálcák esnek az égből...Érdekes.
Egyszer egy evezőstúrán láttam, ahogy ült egy game a fán, majd azt vettem észre, hogy egy méter hosszú, szintén ilyesmi barna pálca esett ki belőle.Sokáig gondolkodtam, egyáltalán hogy fért el benne, valszeg biztos egyfolytában merev nyakkal kellett járnia addig...Fura dolgok ezek...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 14:24:58

@Mirjam2: hm, furcsa, erre tippeltem volna, mielőtt megnéztem az ünnepek listáját (mert emlékeztem olyanra, hogy csak a két eid ünnep, és kész), de rajta van a listán, nem mint hivatalos munkaszüneti nap, hanem mint observance. hm. köszi az infót.
akkor gondolom újév sincsen.

nyuszigonosz 2014.12.31. 14:29:14

@Mme Seldon: Elég nagy a különbség, nemcsak kinézésre, ízre is.
A cseh knédli is van többféle, ha kihagyjuk az édes ételek gömbölyü és/vagy töltött változatát, akkor is. Leggyakoribb a fehér ( lisztes) knédli, de van a krumplis knédli is.

www.google.sk/search?q=%C4%8Desk%C3%BD+knedlik&espv=2&biw=1110&bih=747&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=__ijVJe-JMWyUaOngPAK&ved=0CDwQsAQ

A bajor knédli meg egy teniszlabda nagyságú puha, krumpliízü ( mert krumplistésztája van) gombockinézésü valami.

Van több német knédliváltozat is.

2014.12.31. 14:29:17

@tanato: Dehogynem vallasfuggo, itt masik naptart hasznalnak (hijri), elutasitjak a gregorianus naptarat / idoszamitast mert az Jezus szuletesehez kotodik. Itt, kerlek, szepen, 1435 van, nem 2014/15! Szigoruan tilos a 'nyugati' ujevet nyilvanosan unnepelni. Mielott meg beir valaki, megjegyzem hogy termeszetesen a lakoparkokban vannak nagy partik, de nyilvanosan nem szabad unnepelni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.31. 14:30:29

Na és akkor: Boldog Új...jon mindenki ahogy tud!De legalább is még jobban jövőre, mint idén... :D

Vigyázzatok, hogy a részegen négykézláb közlekedés közben ne túl sok üvexilánk menjen a kezetekbe.

És mégegy: nem vagy még elég részeg, ha kapaszkodás nélkül tudsz feküdni a talajon...

BUÉK 2015!

2014.12.31. 14:30:39

@Dragonlady (now in Indonesia): Csak a ket Eid es a nemzeti nap (Saudi National Day) hivatalos unnep.

nyuszigonosz 2014.12.31. 14:31:44

@Shebelle: Olvasom most, amit írsz: ezek szerint nem bajor knédli volt az. :-)

2014.12.31. 14:33:31

@Shebelle: A kinai ujev minden evben maskorra esik a gregorianus naptar szerint; en Szaudi Arabiaban vagyok eppen, de lehet hogy jovore Kinaban leszunk :)

SzZoole 2014.12.31. 14:38:08

@Mirjam2: @Dragonlady (now in Indonesia): csak egy kis érdekesség
Volt mar egy jo pár muszlim országból érkező utasaim,de az általatok említett szigorokat mintha itt elfelejtenek azok az emberek
Pl.a reptéri terminálokban hatalmas karácsonyfak vannak felallitva,ezek az emberek sorba állva fenykepezik egymást,a fa mellet pozolva,vagy,volt 2 fiatal burmai kendős lány,az egyik szó szerint flortolt velem,de irhatnek meg egy jo pár érdekességet

2014.12.31. 14:41:38

@Dragonlady (now in Indonesia): Nem tudom mi a szabaly :), en azt csinaltam hogy kozel mentem az illeto diakokhoz hogy a tobbiek ne halljak, es csendben mondtam hogy karacsony mult heten volt, most uj ev van, de Szaudi Arabiaban nem unnepeljuk. Ezutan megprobaltam azonnal elterelni a figyelmet, ez altalaban bevalik. Ma kicsit kinos kezdett lenni a helyzet mert ez a par diak elkezdte nekem magyarazni hogy ok Bahrainbe mennek bulizni es holnap nem jonnek orara :), de szerencsere semmit nem kellett csinalnom mert a tobbiek ezen a ponton beleszoltak es mondtak nekik arabul hogy ez 'haram' (tiltott dolog), igy leszalltak a temarol.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 14:44:00

@Zoole[uk]: persze, nekem is általában pont az a bajom, hogy az idióta szélsőséges szaudi, szomáli, stb törzsi szokások és radikális iszlám miatt az összes muzulmán embert szokás megbélyegezni, annak ellenére, hogy a túlnyomó többségük a világon teljesen normális, hétköznapi ember normális, modern világba való szokásokkal, ünnepekkel, kultúrával, stb. csak persze ebből nem lesz címlap meg szenzáció.

Muscari 2014.12.31. 14:46:01

@Mirjam2: az emberek sem unneplik a sajat szuletesnapjukat?

2014.12.31. 14:46:49

@Zoole[uk]: Persze, az en osszes muszlim ismerosom is teljesen 'normalis' es fenykepezkedik karacsonyfaval, es a lanyok flortolnek meg minden. Az az orszag ahol en vagyok egy vallasi diktatura, az emberek azert tartjak be nyilvanosan a szabalyokat mert muszaj nekik, nem azert mert tenyleg utaljak a karacsonyfat stb. Ez olyan mint a szocialista rendszer Mo.on, ott is azert csinaltak vagy nem csinaltak az emberek dolgokat mert diktatura volt, nem azert mert hittek benne. Persze mindig van egy fanatikus kisebbseg az ilyen rendszerekben, de az emberek tobbsege 'normalis', hetkoznapi ember mindenhol.

SzZoole 2014.12.31. 14:48:47

@Dragonlady (now in Indonesia): nyilván a saját országaiban betertjak a szabályokat,nem tudom,de itt egész emberi módon viselkednek.tegnap/az utolsó utasom Dubai-bol jött,szilveszterezni,a barátaival.Egy mellesleg eleg dekoratív leányzó volt,aki végig beszelgette az utat velem.

Muscari 2014.12.31. 14:49:02

@nyuszigonosz(D) ESTP: ezt most muszaj volt? :-)) Kenytelen leszk vegignezni a K-europai boltokat, hatha valahol lehet kapni olyat, amit csak ki kell fozni, mert most mar nem birom ki knedli nelkul.

2014.12.31. 14:50:45

@Muscari: Hivatalosan illetve vallasilag nem szabadna unnepelni, es pl. angoloran nem beszelhetunk szuletesnap temarol. A diakjaim kozul sokan tudjak hogy mas orszagokban unnepelnek, es egyre inkabb ok is probaljak ezt utanozni, pl. neha behoznak sutemenyt ha egy lanynak szuletesnapja van es egymas kozott unnepelnek, de a legtobb csaladban otthon nem unneplik. Az egyik diakomnak pont ma van a 21. szuletesnapja, es mondta ma nekem hogy remeli hogy a ferje meglepi valamivel :).

tanato 2014.12.31. 14:51:56

@Mirjam2: Igen ez oké hogy nem ünneplik,de muszáj használniuk ha nyugati üzletfelekkel tárgyalnak pl. 10 ezer hordó nyersolaj leszállításáról 2015 március 20-ra egy USA vagy holland kikötőbe.Ott nem mondhatják hogy nálunk nincs március 20 2015.

2014.12.31. 14:52:54

@Dragonlady (now in Indonesia): Na, pont ugyanazt irtuk csak mas szavakkal :)))

Muscari 2014.12.31. 14:53:20

@Mirjam2: ezert elegge ketszinuek ezek a szaudiak. Ha ennyire szigoruan veszik a szabalyokat, akkor a lakoparkokban miert lehet oket athagni? Talan mert akkor egy arva nyugati sem menne hozzajuk dolgozni, ha nem igy lenne? Most csak hangosan gondolkodom.

SzZoole 2014.12.31. 14:53:42

@Mirjam2: ezt en nem kétlem,csak azt akartam mondani,hogy mekkora a különbségek vannak,ha más országba mennek.
Tényleg nagyon kedvesek tudnak lenni,valtozott a véleményem róluk,pozitívan.
Mondjuk akiket en hozok/viszek azok a gazdagabb felvilágosult réteghez tartoznak.

2014.12.31. 14:55:18

@tanato: Ha nyugati datumot hasznalnak, mindig feltuntetik hogy 'a gregorianus naptar szerint 2014' stb. Termeszetesen muszaj hasznalniuk az uzleti eletben, de attol meg unnepelni nem muszaj. A sajat ujevuket sem unneplik egyebkent.

Muscari 2014.12.31. 14:56:30

@Mirjam2: koszi. ez azert erthetetlen szamomra, mert ennek aztan nincs koze a vallashoz egyaltalan, nem ertem miert tilos.

Annak viszont orulok, hogy az atlagember azert ott is normalis, normalis vagyakkal, barmi is legyen a hivatalos ideologia.

@tanato: ez jo :-) Varjanak meg 500 evet.

33621 2014.12.31. 14:56:30

@Zoole[uk]: Zoli hát írjál hogy legyen mit olvasnunk! :-)

SzZoole 2014.12.31. 14:58:29

@33621: nem mindig van idom,most is egy utasra várok EC2-ben,10 perc múlva lesz itt,mostanában inkább csak olvasok

2014.12.31. 15:01:28

@Muscari: Ez nem ketszinuseg szerintem, hanem kulturalis kulonbseg. Az o kulturajukban nagyon nagy hangsuly van a privat szfera serthetetlensegen. Az a fontos nekik hogy nyilvanosan be legyenek tartva a szabalyok. A privat szferan belul viszonylag nagy szabadsagot adnak nemcsak a kulfoldieknek, hanem maguknak a szaudiaknak is. En pont ezert erzem itt jobban magam mint Nemetorszagban, mert nem erzem ugy hogy uldoz a 'gondolatrendorseg', az emberek nagyon tisztelik a privat szferat. Amig nem hivod fel magadra nyilvanos helyen negativ modon a figyelmet, addig beken hagynak, ilyen 'live and let live' mentalitasuk van ami nekem szemely szerint bejon.

Hari Seldon 2 2014.12.31. 15:03:13

Boldog új évet mindenkinek!

2014.12.31. 15:04:57

@Muscari: Vallasi magyarazata van hogy miert nem unneplik, alapvetoen szerintuk nem ok az unneplesre a szuletesnap, nem egyeztetheto ossze az iszlammal.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 15:05:13

@Zoole[uk]: nagyon más, hogy mekkora a szigor és milyen szabályokat tartatnak be.
ha mondjuk Indonéziát nézem (és nem Balit, mert itt majdnem mindenki hindu, hanem ott van Jáva vagy Lombok - kivéve Aceh, hol szigorúak tényleg, de nem szaudi szinten), akkor nincsen olyan, hogy kötelező kendő, kötelező ima, nincsen szegregálás (a buszon / iskolában / hivatalban egymás mellett ülnek, dolgoznak, élnek az emberek), ramadan alatt is lehet ételt venni és nyilvánosan enni, kapható alkohol, nem-muzulmán éttermekben van sertéshús, van ahol alig hord valaki kendőt, vagy simán járnak szűk farmerben, tartanak születésnapokat és féltucat másik iszlám ünnepet, stb stb stb. ha valaki nem akarja betartani a szabályokat, akkor a közösségtől függően megteheti. (mert nyilván a kis falu vagy szűk közösség van amit betartat, helytől függ, mekkora a szigor.) akiket én ismerek, az iskolában persze mind megtanulták a szabályokat, tudnak imádkozni (kötelező, ha valaki muzulmán), de pl csak ramadan alatt imádkoznak, akkor betartanak egy csomó szabályt, különben nemigen.
aztán van mindenféle variáció - Malajzia konzervatívabb, ahol kisebbségben vannak, ott szigorúbban betartatják a saját gyerekeikkel a szabályokat, identitás megőrzése miatt (thai, burmai), meg nyilván ezenkívül is sokminden van szerte a világon, hgy egyáltalán milyen szabályok vannak.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.31. 15:07:02

@Mme Seldon: én személyszerint megvárnám a többieket, nem akarok más nevében nyilatkozni

annak ellenére hogy szerintem szuper volt és mindenki jól érezte magát

milyen részletek érdekelnének amúgy? :)

Muscari 2014.12.31. 15:07:16

@Dragonlady (now in Indonesia): sajnos ezt hozta magaval a terrorizmus, az IS meg egyebek akcioi. Nagyon sajnalom azokat az embereket, aki emiatt meg vannak belyegezve.

Sajnos van sok ember, aki raadasul tapintatlan is, nem tudjak, hol a viccelodes hatara. Amikor meg az elozo helyemen dolgoztam, mint carer, volt egy dupla vizitem egy nepali sraccal, egy muszlim bacsihoz mentunk. A bacsi rokonai is ott voltak, mig mi mosdattuk meg oltoztettuk a bacsit, a srac regota rendszeresn jar hozza. Legnagyobb megdobbenesemre leterroristazta az egyik fiatal rokon sracot, aki tiltakozott ugyan, de inkabb csak viccnek fogta fel, nem lattam, hogy megsertodott volna. En szoltam ra a nepali sracra, hogy szerintem ezzel egyaltalan nem kene viccelni.

A ferjem volt kollegaja is nevezett mar terroristanak egy arab vendeget, raadasul torzsvendeget, szerencselten nem is ment hozzajuk tobbet. Az a srac lengyel volt, es hat cafoljatok meg de en itt eleg sok rasszista es homofob lengyellel talalkoztam, elsosorban ferfiakkal.

SzZoole 2014.12.31. 15:08:43

@Dragonlady (now in Indonesia): erről a témáról beszélgettem a burmai lányokkal,Ok is ugyanezt mondtak,amit Te írsz

2014.12.31. 15:09:54

@Muscari: Ez jo hir, remelem a fiad valamennyire tultette magat az eseten, nagyon rossz elmeny lehetett :(

SzZoole 2014.12.31. 15:10:43

@Muscari: en is nagyon rasszista vagyok es abszolút homofób:)))))))))))))

Muscari 2014.12.31. 15:13:20

@Mirjam2: ertem. Arra gondoltam a ketszinuseggel, hogy a torveny kapukon kivul mashogy ervenyes, mint kapukon belul. Ilyen nyugati orszagban nem nagyon van. Persze ott nincs is sehol diktatura.

A csaladok betartjak azt, hogy csak a ferfi rokonok lathatjak a noket kendo nelkul? Mennek peldaul baratok, barati hazasparok egymashoz, meg ilyesmi?

Muscari 2014.12.31. 15:19:55

@Mirjam2: hamar tultette magat, remelem legkozelebb nem fut utana, modtam neki, hogy mennyire veszelyes. Szerencsere a tarcaja a zsebeben volt a telefonja meg a kezeben, igy ezek is megmaradtak, csak a hatizsakot sajnalom.

@Zoole[uk]: a homofobiadbol biztos kigyogyitana az egyik ismerosunk, akirol az elejen nem tudtuk, hogy meleg. Hihetetlen jo humoru es baratsagos ember, a ferjem szokott vele kozosen uzletelni. Fel szokott lepni nonek oltozve egy melegbarban, a multkor elmentunk megnezni. Mit mondjak, nagyon jol ereztuk magunkat, nagyon csaladias volt a hangulat, o meg rettento boldog volt, hogy elmentunk. Ha erdekel, megadom a pub nevet ;-))

Muscari 2014.12.31. 15:26:28

@Dragonlady (now in Indonesia): meg, meg irjal roluk, ha mar posztot nem irsz :-)) Nagyon jo ezeket a dolgokat tudni, a mindennapi eletrol eleg keveset lehet hallani.

Most csak ugy eszembe jutott, van naluk valami fele nyugdij rendszer? Az egeszsegugyben minden fizetos? Azt irtad, hogy Thaifoldon van allami egeszsegbizositas, ott Indoneziaban nincs?

Kar, hogy adg mar unnepel, talaltam egy erdekes dolgot Ausztraliarol : index.hu/tudomany/2014/12/31/betiltjak_a_szolariumot_ausztraliaban/

Ott a legnagyobb a vilagon a borrakosok aranya, de ketlem, hogy a tul sok szoli miatt.

blackhairlady 2014.12.31. 15:42:46

@River_Of_No_Return: Elmesz, megnezed? Ha igen akkor feltetlenul csinlaj egy kepet, nagyon kivancsi vagyok ra:)

blackhairlady 2014.12.31. 16:22:55

Bolodg uj evet kivanok mindenkinek :)

Muscari 2014.12.31. 16:27:37

@blackhair-lady: En is boldog u evet kivanok minden egyes Hataratkelo olvasonak!

2014.12.31. 16:30:37

Békés, boldog új esztendőt minden HA olvasónak.

SzZoole 2014.12.31. 16:40:51

@Muscari: kosz nem;)))
Ismerek en is 1-2 meleget,de ezek modern melegek,nem unortox melegek:)))))

SzZoole 2014.12.31. 16:46:38

@33621: hat van ilyen:))))
Egyébként mindegy,hogy hogy alsz a kutfohoz,mert a tomlok eleg hosszúak ahoz,hogy át érjen a kocsi másik oldalához is.
Amúgy az autópályán lerobbant autósok részéhez az autó mentők csak azert járnak,mert a csiri-viri szép autóba elfelejtett tankolni a gazdája:)))

SzZoole 2014.12.31. 16:53:15

En meg nem kívánok Boldog Ujj Evet,mert meg később leszek,de egy régi barátunk nevében hadd kívánok Boldog Ujj Evet!!!
Es ez a barát nem más mint Shakti Gyuri.

2014.12.31. 17:05:26

@Muscari: Orulok neki hogy a fiadat nem traumatizalta a dolog, nagyon remelem hogy nem fog tobbet elofordulni. A kerdesedre valaszolva: ez teljesen a csaladtol fugg, vannak akik betartjak (azt hiszem a tobbseg, de nyilvan nincsenek statisztikak...) es vannak akik nem. Vannak olyan szaudi csaladok akik teljesen 'nyugati' tipusu eletet elnek a maganszferajukban, peldaul nagy farmjuk van ami el van keritve es a falakon belul vezetnek a noi csaladtagok, 'normalis' ruhaban jarnak stb. De a falakon / hazon kivul tobbnyire mindenki alkalmazkodik.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.31. 17:07:46

@Muscari: uhh, nem szeretem az ilyen hatásvadaz cuccokat...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 17:09:15

szakad az eső, de mégis kint van petárdázni meg tüzijátékozni egy csomó ember, már amennyire az erkélyről látom, hogy lent a beachen tüzijátékoznak :-)
én meg online scrabble-zek, mert olyanom van éppen.

33621 2014.12.31. 17:21:57

@Zoole[uk]: Miért tűnt el innen? Mintha valakivel talán Cogarcat-tal vitázott volna!

Muscari 2014.12.31. 17:38:15

@Babette .: gondoltam, hogy neked nem fog tetszeni :-)
Én a gyerekemtől kaptam, úgyhogy nekem azért jelent többet.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 17:53:49

@Muscari: 00:52 körül
a videó, azt írja a felirat, hogy igaz történet, hát, ok, valahogy elhiszem, ha muszáj, de nehezen. azért elég kevés helyen van úgy a világon, hogy találsz egy gyereket és hazaviszed. és ez nekem bezavart az összképbe :-( de egyébként nagyon aranyos a kislány, és persze emlékeztetett valakire, akit ismertem, ő börtönkórházban született :-/

33621 2014.12.31. 18:12:26

@Dragonlady (now in Indonesia): Akkor te már 2015-be n élsz?
Boldog újévet neked!

2014.12.31. 18:14:03

@Dragonlady (now in Indonesia): Ezek szerint nalatok mar 2015 van? Boldog uj evet, az biztos hogy esemenyteli evnek nezel elebe :))). Oszinten remelem hogy jobban fogod erezni magad 7-eig.

En is beleneztem a videoba, szepen meg van csinalva, azt nekem is nehez elhinni hogy Thaifoldon (ugye ott jatszodik?) csak igy megtarthat valaki egy talalt gyereket, bar ki tudja. Nehez elkepzelni hogy ez barmilyen orszagban lehetseges, kiveve haborus vagy rendkivuli helyzetben.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.31. 18:20:10

Vettem ma némi lókolbászt.
Angol kollégáimat akarom megkínálni...
Szerintetek?
:) '' 09

Mme Seldon 2014.12.31. 18:21:21

@nyuszigonosz(D) ESTP: @Shebelle:
Köszönöm. Prágában ettem (cseh) knédlit, de Regensburgban (ahol négy hónapot töltöttem) nem emlékszem a bajor knédlire.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 18:22:03

@33621: köszi.... majd neked is :-)

@Mirjam2: hát eddig 2015 is ugyanolyan, mint tavaly, még nem vettem észre, hogy hirtelen most minden happy és satöbbi. lehet, hogy meg kell fogadni, afféle újévi fogadalomnak, hogy mostmár jól leszek?
igen, thai, és mondjuk úgy, hogy ha ilyen lazán meg lehetne tartani egy talált gyereket, akkor én már évek óta megoldottam volna ezt az utód-problémát, méghozzá 24/7 hányinger nélkül. :-)
neked is boldog újévet, ha hagyja a gondolatrendőrség felétek ;-)

SzZoole 2014.12.31. 18:25:35

@33621: Nem tudom,meg nem is az en dolgom.

SzZoole 2014.12.31. 18:27:01

@diggerdriver: En nem tennem a helyedben,de Te tudod.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.31. 18:30:51

@diggerdriver: ló finom. én megtartanám magamnak az egészet :-)

nyuszigonosz 2014.12.31. 18:49:36

@Mme Seldon: Érdekes. Akkor milyen körítések voltak? Pl. sült disznóhúshoz. Mert most bármelyik regensburgi étterem oldalára megyek, mindenhol az van : Schweinebraten mit Knödel....
Meg hiszen ha bárhová megyek étterembe, az a standard kaja.

Muscari 2014.12.31. 18:53:54

@Dragonlady (now in Indonesia): siman hazudhatta, hogy o szulte, csak eltitkolta a terhesseget. Bar szerintem nem ez a lenyege.

@diggerdriver: szerintem megkinalhatod oket, csak mondd meg elore, hogy mi az, igy aztan nem lesz problema.

Muscari 2014.12.31. 18:55:21

@Dragonlady (now in Indonesia): @Turchi: nektek is BUEK lanyok, meg mindenki masnak.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.31. 18:56:24

@Muscari: gondolod, h nem vizsgálja meg orvos?

Muscari 2014.12.31. 18:59:54

@Dragonlady (now in Indonesia): csak nem kezd visszaterni az etvagyad?

River_Of_No_Return 2014.12.31. 19:13:36

@Határátkelő: @blackhair-lady: Mi nem fogjuk élőben megnézni, mert nem szeretünk ekkora tömegben lenni, plusz jön is hozzánk valaki szilveszterezni. De egy ilyen fontos eseménynek természetesen van saját weboldala, ahol vannak képek meg egy rövid videó tavalyról:
idahopotatodrop.com/

articsóka60 2014.12.31. 19:13:41

Mindannyiótoknak nagyon boldog, egészségben, sikerekben, jókedvben gazdag 2015-ös évet kívánok!!! :-)

tanato 2014.12.31. 19:53:33

Nagyon BOldog Újévet kívánok minden kedves HÁ-tagnak!
Sül a malac a sütőben, a virsli is készenlétben nálunk,most csináltam meg a hidegtálat,sajtfalatkákkal,haldarabokkal kis rákocskákkal,kaszinótojással,felvágottakkal,sok paprikával,paradicsommal hagymával apróra vágva.A somlói galuska már a természetes "hűtőben" az erkélyen./mínusz tíz fok van itt jelenleg/.Most bontom a Jézuska által hozott házipálinkát éppen.A pezsgő majd meg 4 óra múlva.

tanato 2014.12.31. 19:58:09

@Dragonlady (now in Indonesia): Neked meg probléma mentes terhességet és szülést kívánok.Épp tegnap kaptam a hírt unokatesómtól egy 49 éves sráctól hogy jövőre szülni fognak a 35 éves élettársával tavasszal.Már mindenki lemondott róla a tágabb családban hogy Zolinak valaha is gyermeke szülessen.Így bombaként hatott a hír és szívemet eltöltötte az öröm.Egy újabb gyerek aki az én családnevemet fogja viselni.Vagy Kati vagy Zoli lesz.Várom a gyerkőcöket innen is onnan is tőled is.

Mme Seldon 2014.12.31. 19:59:58

@nyuszigonosz(D) ESTP:
Gyanús vagyok magamnak, ettem én ezt, csak valahogy nem kapcsoltam össze a Knödelt meg a Knédlit (vagy csak ma vagyok túl fáradt, hogy a 16 évvel ezelőtti knédlik eszembe jussanak :) )

Boldog új évet mindenkinek!

Muscari 2014.12.31. 20:17:52

@tanato: ez aztan a lakoma! Boldog uj evet az egesz csaladnak!

Mi is indulunk lassan, de csak a kozeli pubban iszunk meg valamit, ejfelre meg hazajovunk koccintani. En csak lencselevest foztem, meg van meg palacsinta tegnaprol. Negy napja megfazasal kuszkodok, nem vagyok valami jol, de ehen azrt nem fogunk halni.

tanato 2014.12.31. 20:26:22

@Muscari: Nektek is viszont kívánom!

SzZoole 2014.12.31. 20:28:05

@tanato: Mirol beszelsz doki,en Meg csak 40 vagyok a nejem Juditnak hivjak es mar van 2 gyermekem,a nevemen,a tobbi mas neven van:)))))))
(Csak vicc volt)

B.U.E.K. Doki:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.12.31. 20:46:38

Mindenkinek Nagyon boldog Új Évet kivánok! :) Nálunk még csak ay ebédhez készülődünk, és élvezzük a decemberi napfényt. Az idő szokatlanul "hideg" (kaiforniai mértékkel): reggelre 5-6c-ra is lehűlt, nap közben is csak 15-16c van...brrrrr :) Remélem, hogy jövőre is sok érdekes posztban és beszélgetésben lehet részünk. HA-nek köszönet a munkáért, amit ebbe a blogba, és az új oldalba fektet! BUÉK mindenkinek! :)

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.12.31. 20:48:33

Még 8 sincs és én már hulla vagyok... Hogy lesz ebből éjfél?
@tanato: a címet elfelejtetted elküldeni! ;)

M. Péter 2014.12.31. 21:09:43

@Mirjam2: Addig rendben van, hogy ott nem ünnepelnek karácsonyt, újévet, születésnapot, stb., de arra nem gondolnak, hogy az angolnyelvű országok kultúrájának megértéséhez tudni kell, hogy ezek ott fontosak és hogy hogyan ünneplik őket? Ugyanígy a szalonnával is, ahelyett hogy tilos róla beszélni, jobb lenne, ha tudnák már csak kellemetlenségek elkerülése végett, hogy gyakran része az angol és amerikai reggelinek.

Shanarey 2014.12.31. 21:20:49

Boldog újévet, kevesebb trollt, sok sok örömöt és boldogságot kivánok, az új évre, mindenkinek itt a Határátkelőn.

nyuszigonosz 2014.12.31. 21:31:22

@Shanarey(England) ISTP: Neked is.

Sikeres, örömteli és boldog új évet mindenkinek itt.

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.12.31. 21:39:36

@tanato: csak azért írtad, hogy mennyi finomság van nálatok, hogy csorgassuk a nyálunkat? :))

SzZoole 2014.12.31. 21:50:46

Na vacsoran tul vagyunk,pork belly volt rizsel,fott sult baby burgonyaval meg jo kis sult tarja uborka salataval meg krumpli salataval.A jo fele hazi szilva fut rendesen igy jo kis roseval hutom magam.A hasam mar olyan mint egy hegyomlas,kezdem beerni Diggert.

tanato 2014.12.31. 22:14:47

@Szilvana1[Bucks, UK]: Ja.persze és a felén már túl is vagyunk.Tele vagyok már,várunk egy kicsit hogy ülepedjen azután hajrá tovább.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.31. 22:16:13

boldog uj evet mindenkinek!

szerintem mi iden is atalusszuk az ejfelt

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.31. 22:31:14

@Zsuzsi65: csatlakozom a jo kivansagokhoz.

Tenyleg HA. Mi a helyzet a "sajat" oldalunkkal?

szalka240 2014.12.31. 22:43:08

Itt nálam lehetetlen átaludni az éjfélt. Minden évben hihetetlen mennyiségű tüzijáték és petárda durrog itt, pedig ez csak egy kis zsákutca. Már kezdődik. Azt hiszem, az idén különösen durva lesz, mert szuper az idő, tiszta tavasz. Nappal 8 fok volt napsütéssel, most is 5 fok van (Németország). Szóval az idén először kimegyek a kilátóhelyre és onnan nézem a "műsort".

SzZoole 2014.12.31. 22:55:27

@tanato: Mi is tele vagyunk,mint a deli busz:)))
Tul vagyunk a desserten,ami pekandios pite volt,most mar fekudni se birok....

Muscari 2014.12.31. 23:06:42

Na akkor még egyszer BUEK mindenkinek, aki még ébren van!

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.12.31. 23:13:45

Boldog új évet mindenkinek!!!! Teljesüljön minden vágyatok!!

UK2011 2014.12.31. 23:16:51

Koszonom szepen a sok erdekes posztot a Hataratkelo gazdajanak, s a posztok iroinak. Kivanok mindenkinek sikeres uj esztendot, s valjanak valora almaitok. BUEK!

nyuszigonosz 2014.12.31. 23:20:24

@Muscari: Persze hogy ébren van az ember. :-) Neked is.
( ha még ébren vagy. :-) )

rezsöatya 2014.12.31. 23:37:17

Csak azt szeretnem kerdezni, hogy a kulimelos otthon szül-e sarga gumicsizmaban a hanyatlo nyugaton 2015-ben?

33621 2015.01.01. 00:00:10

Boldog Új Évet Kívánok a HA-nak és az összes kommentelőnek itt!
Sikerekben gazdag 2015-öt!
Most én is itt nyomom a munkában holnap reggel 7-ig.

33621 2015.01.01. 00:01:30

Megnyertem a 2015 eső kommentelője címet!

SzZoole 2015.01.01. 00:02:23

B.U.E.K. Az otthon levoknek.

DieNanny CH 2015.01.01. 00:14:09

@Szilvana1[Bucks, UK]: Én az előbb aludtam kb másfél órát, úgyhogy most nagyon friss vagyok!
Boldog új évet mindenkinek!!!!

adg 2015.01.01. 00:38:22

@Dragonlady (now in Indonesia): @Mirjam2: @Muscari:
Buek! En is megneztem a videot, es nekem is ez volt az elso, hogy ha talalsz egy taska gyereket, azt nem lehet csak ugy megtartani. Viszont a film nem nagyon boncolgatta ezt a reszt, igy arra gondolok, hogy orokbe fogadta, csak kihagytak a hivatalos procedurat, mert nem lenyeges a tortenet szempontjabol.
Szoval a film talan igaz is lehet. De en nem hiszem.... :)

33621 2015.01.01. 00:39:59

@adg [Au, Darwin]: Volt edénnyel kolompolás nálatok?

adg 2015.01.01. 00:42:07

@33621: Nem hallottam. Itt csak tuzijatek volt az utcaban

adg 2015.01.01. 01:01:01

@Muscari: Valoban eleg magas a borrakosok aranya, bar en 1:5 rol tudok, ezt nyomjak a tvben. Azert a harombol ketto az nagyon durva lenne. Itt fent egy kicsit jobb a helyzet. A keleti part felett nagyon vekony az ozonreteg, ezert magasabb ott a rakosok szama, es hat ott lakik a fel orszag ugye. A szoli biztos nem javit ezen. Viszont sokan kijarnak napozni, minden ellenjavaslat ellenere.
Arra emlekszem - bar csak ket hetet voltunk - brisbaneben, hogy ha a napra kerult valami testreszunk, akkor az nagyon perzselo volt, szinte azonnal erezni lehetett, hogy eget. Ez novemberben volt. Itt fent ez kevesbe van, del korul meg kint tudok lenni egy fel orat az epitkezesek anelkul, hogy megkapna a nap. Elvileg kene zsirozni magam, de mindig elfelejtem. Ennek ellenere ritkan egek meg.

Teny, hogy nagyon ra vannak keszul e a szuresre es a kezelesre is, nagyon porgosen es hatekonyan megy mindketto. Az emberek is be vannak idomitva, uj potty vagy elszinezodes es mar mennek is megnezetni.
Nem lattam meg ilyen statisztikat, de kivancs lennek ra, hogy a lakossag aranyaban mennyien halnak bele a borrakba, es ez hogy alakul mashol.
Egyebkent ugy tudom, hogy mas rakokat nezve, meg egyeb betegsegeket tekintve viszonylag jol all az orszag nemzetkozi osszehasonlitasokban.
Ugyan nem vagyok orvos, de azt latom, hogy sok nagyon oreg ember nagyon virgonc, elvezik az eletet. Nem olyan, mint otthon, hogy 60 felett mar szinte mindenki csak panaszkodik allandoan, meg mindene faj.
Itt jobb megoregedni, azt latom. Majd meglatjuk...

DieNanny CH 2015.01.01. 01:06:15

@adg [Au, Darwin]:

A bőrrák-statisztikán az is hamisít, hogy lehet, előbb az áttétet veszik észre.
Pl ismertem egy nénit, nagylábujja körme alatt volt bőrrákja, az ujj le is lett vágva.
Aztán 6 évvel később ez áttétesen tüdőrák lett. (Nem csak kitalálták, onkológus mondta.)

Szilvana1[Bucks, UK] 2015.01.01. 01:11:08

Ide is elért az őrület! Boldog új évet mindenkinek!

articsóka60 2015.01.01. 01:28:36

@Zoole[uk]: @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Köszönjük szépen, nektek is hasonló jókat!

Shebelle 2015.01.01. 08:49:44

@nyuszigonosz(D) ESTP: ahogy nézem a képeket, akkor csak alakra volt más kissé, állaga hasonló volt. Mondták is, hogy régionként változhat a megjelenése, receptje stb....

@Mirjam2: jaj tényleg, leesett hogy arab földön vagy. A láz elvette az eszem. Sajnos a 39fokos láz sem fogja vissza az étvágyamat.másnak az megy el először mikor beteg, bezeg én....szerintem a koporsóból is kinyúlok majd egy jo kis szendvicsért :D

@Mme Seldon: ja akkor nem kell bemutatnom a cseh knédlit...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.01.01. 09:02:07

@Muscari: a ropi még mindig jólesik. de simán lehet, hogy ez átmeneti állapot :-/
egész délelőtt esett az eső, nagyon nyomi hangulat van, olyan októberi. még nem volt ilyen siralmas idő a 2 hónap alatt. vissza is mentem aludni, többször.

@tanato: köszi a jókívánságokat. 49 éves pasiknak könnyű a téma :-) de mondjuk én se leszek már fiatalabb.

@M. Péter: tanár vagyok én is, tudom, miről beszélsz a kultúra kapcsán, én is tanítok, pedig gyerekekkel még nehezebb ezt normálisan csinálni, mert nehezen magyarázod meg nekik, hogy mások valahol máshol ezt csinálják.
de szerintem már egy ideje nem az "övék" az angol, hanem a miénk, kívülállóké, egyre inkább. csak egy kommunikációs kód, amit mind magunknak is csűrünk, csavarunk. külön pluszban érdekes olyan kultúrákban, mint India. vagy mondjuk a SOTE angol nyelvű szekciója. ha a szaudi leül a kínaiakkal tárgyalni, senkit nem érdekel a karácsony, a szalonna, vagy a double decker. ("ownership of English" alatt jó dolgokat lehet találni.)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.01. 14:11:01

@Babette .: Hihetetlen...Nem Amerika, hanem Magyarország a korlátlan lehetőségek hazája...Nem is értem, miért van ennyi határátkelt... :-o

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.01.01. 14:13:25

@Babette .: Ja, és ezeket a drágalátos "művészeket" gazdagítja az üres médiahordozói sarc, ami rajta van minden írható dvd-n, memóriakártyán, vinyón, stb...De már lassan a nyomtatókon, tévéken is...Hányok az egésztől...

tanato 2015.01.01. 18:03:55

@Dragonlady (now in Indonesia): Azért örülünk,mert már lemondtunk hogy gyereke lesz valaha is.Egyébként nem néz ki 49-nek ,sokkal fiatalosabb,nem hízott el meg nem őszül és nagyon aktív.Inkább úgy 35-40 körüli ránézésre.

SzunCe 2015.01.03. 23:40:12

Csatlakozom. B.U.É.K. mindenkinek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása