oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. november 05. 06:43,  Ahol minden az, aminek látszik 297 komment

2014. november 05. 06:43 Határátkelő

Ahol minden az, aminek látszik

A mai posztban nekem az a hihetetlen elszántság és pozitív életszemlélet tetszik igazán, amellyel Anikó hozzááll az élethez és a határátkeléshez. Persze lehet azt mondani, hogy könnyű neki, hiszen nem a semmibe indul el, várja valaki, ugyanakkor azt gondolom, céltudatosan megdolgozik azért, hogy sikerrel járjon. A cél pedig nem más, mint Ausztria.

Ausztria, Braunau.jpg

„Ez a levél egyelőre egy nyitott történetet hordoz magában. Szeretném, ha motiváció, és ösztönző lehetne azoknak, akik hozzám hasonló élethelyzetben vannak, vagy hezitálnak, vacillálnak az ITThon és az OTThon gondolata között. Az irományommal kicsit az ésszerűség, és az érzelmesség vívódását szeretném megmutatni egy-egy határátlépés mögött.

A mai globalizált világban már egyáltalán nem nagy szó útnak indulni, országot, földrészt, kontinenst, kultúrát váltani, vagy legalább nekifutni, hiszen a jogi, technikai feltételek adottak hozzá. Nem nehéz kimondani, sokaknak nem nehéz meglépni, de valóban a kitűzött célt megvalósítani, az bizony embert próbáló feladat.

A cél: Ausztria

Én nem hatalmas útra, vagy kalandra adom a fejem hamarosan, bár a magam léptékében mérve bizony ez is hatalmas döntés. A kitűzött cél Ausztriában új életet kezdeni. Szó szerint életet, nem fél évre szeretnék kiköltözni, nem egy lakás, autó, nyaralás árát szeretném megspórolni, nem a sor legvégén szeretnék lehajtott fejjel álldogálni, siránkozni és kuporgatni. Én ÉLETET szeretnék.

Szeretnék közel maradni a családomhoz, barátaimhoz, viszont nem szeretnék tovább péntek esténként a munkahét után még mindig a munkáról beszélgetni, panaszkodni, elégedetlenkedni, nyomorogni, „minimálbérre bejelentve lenni”, megbetegedni, és 50 évesen ráébredni, hogy ezt nem így kellett volna...

Ha valakit lehet örök álmodozónak, tervezgetőnek nevezni, az én vagyok. :) Szerettem volna én már a magam leélt 26 éve alatt Új-Zélandon, Lengyelországban, New Yorkban, Németországban, Spanyolországban és még biztos számos más már rég elfelejtett helyen szerencsét próbálni.

Sosem vágtam neki egyiknek sem (leszámítva egy fél éves spanyol tanulmányi ösztöndíjat). Itthon kezdtem el dolgozni, helyben, a lakhelyemhez, családomhoz, barátaimhoz közel, még a diplomám megszerzését megelőzően. A cél az volt, hogy gyakorlatot szerezzek valahol, közben befejezzem az alapképzésemet, majd külföldön próbáljak szerencsét.

Minden a munkahely lett

Így egy szállítmányozási céghez kerültem, mint adminisztrátor és nekivágtam az itthoni felnőtt életnek, ekkor 2010-et írtunk. A diplomám is megszereztem a következő hónapokban, de nem láttam a következő lépést, viszont a munkahelyem, munkatársaimat szép lassan megszerettem. Így maradtam, de a fejemből sosem törlődött ki az elvágyódás gondolata. Lassan megszoktam mindent, és kényelmes volt ebben maradni.

Egy év után eldöntöttem, hogy levelező tagozaton jelentkezem mesterképzésre, ha pedig fuvarozócégnél dolgozom, érdemes lenne hozzá is tanulni, így jött a logisztika. Felvettek.

Közben egy kedves kolléganőm várandós lett, így a cégünknél is előrébb tudtam lépni, fuvarszervező lettem, méghozzá igencsak elhivatott. Innentől beindult a mókuskerék, munka-, és tanulási vágytól vezérelve kezdtem el többet és többet és többet dolgozni.

Minden a munkahely lett, ami megkönnyítette a magánéletem sivárságán való rágódást. Mivel napi 10-12 órákat dolgoztam, így volt időm nagyon sokat tanulni, szakmailag fejlődni, viszont nem volt időm magammal foglalkozni.

Sosem voltam egy karrierista, szingli nőtípus, de lassan erre kezdtem el berendezkedni. A munkahelyem a szomszéd városban volt, ez autó nélkül kb. 1-1 óra utazást jelentett oda-vissza. Az utolsó családi fészekben töltött nyaram körülbelül úgy nézett ki, hogy elindultam itthonról fél 7-kor, majd hazaértem este 10 órakor, közben pedig rengeteget dolgoztam.

A szüleim sem igazán értették, hogy hol vagyok, mit csinálok egyáltalán egész nap, egyre kevésbé volt már összeegyeztethető az életritmusunk. Így 24 évesen 2012-ben, egyedül, nőként, elköltöztem abba a kisvárosba, ahol a munkahelyem volt.

Megkezdődött az igazi felnőtt élet

Legalábbis én meg voltam győződve róla. Megtanultam egyedül lenni. Egyedül felkelni, lefeküdni, programokat szervezni, kitölteni a napomat. A kisváros, ahol éltem igazi gyöngyszeme Magyarországnak, Tata. Megnyugtat, kikapcsol, feltölt energiával a mai napig.

Nagyon szerettem ott élni, szerettem a kis lakást, amit béreltem, a környezetet, a természet szépségét, de magányos voltam. Akkor már második éve voltam teljesen egyedül, kapcsolat nélkül, és nem igazán értettem, hogy hol a gond.

Nem vonzott senki, nem érdekeltek a környezetem férfi tagjai, senkiben nem találtam, amit kerestem. Azt már említettem, hogy nem karrierista nő vagyok, viszont roppant párkapcsolat-, és családcentrikus. Mindenki párt akart nekem találni, én is azt szerettem volna, de valahogy sosem jutottam közös nevezőre senkivel.

Nyilván most azt gondolod, hogy csapongok, nem függnek össze a leírt sorok, és információk egymással. Úgy érzem ezek mind-mind pici kis cseppek voltak az élettől, amit tanulnom kellett, hogy most a mai fejemmel lássam, és a mai lelkiállapotommal éljem meg a dolgokat.

A találkozás

Hogy mi van ma? Változás, változtatás, elszántság. Szerelem?

Az éves „nyaralásunk” általában a baráti társaságunkkal a legnagyobb magyar zenei fesztiválon töltött egy hét. Immáron 11 éve. :) Egy hét a teljes szabadságban, feltölt egy egész évre.

Elérkezett 2013 nyara, közel 3 év magyar munkaviszony, egy rakat elvándorolt rokon / barát / ismerős/, egy elégedetlen lelki állapot, és az első egyedül, a szülőktől külön töltött egy év. Ez volt az alapállapot.

Majd jött a fesztivál, és vele valami új. Elkezdődött egy átmulatott este, és még mindig tart. Egy kiegyensúlyozott, magával és az életével elégedett, intelligens, jóképű, magas szőke német fiú... Egy estének / éjszakának indult, de valahogy nem ért véget.

Történt már ilyen velem, nem ez volt az első külföldi fiúval esett kaland, csúnyán meg is égettem magam vele. Így kicsit kétkedve álltam a történethez, de már hazaérkezve az augusztusi összes hullócsillagtól azt kívántam, hogy ezt a fiút újra lássam. Motivált, bátorított, erőt adott, és ad a mai napig, az első pillanattól kezdve. Minden, ami nem az itteni emberekre jellemző meg van benne.

Hamar kiderült, hogy Ausztriában, a német határhoz közel éppen nagy házfelújításban van, most kezd külön életet, megtalálta a hivatását, a munkahelyet, ahol jól érzi magát, és most le is telepszik a közelében. (Ez a ház lesz hamarosan az én új otthonom is.)

Ha ezeket nem meséli el, akkor is ez lett volna az érzésem vele kapcsolatban, körbelengi őt az életszeretet, a nyitottság és az elégedettség. Én legalábbis ezt érzem rajta, és magamon is, ha vele vagyok.

Kalandnak indult, de valahogy olyan természetesen alakult az egész. Angolul beszéltünk egymással, tanultam valamikor németül, el is jutottam még középiskolában egy középfokú nyelvvizsgáig, de utána nem motivált már továbbtanulni a nyelvet. Jött helyette az angol, és a spanyol szeretet, de hát német fiút sodort elém az élet. :)

Újévi elhatározás

Jött a szeptember, és a csillagoknak, valamint az általam megvásárolt két koncertjegynek köszönhetően, újra találkoztunk. Nálam töltötte a hétvégét, ami nagyon kellemesen telt. Majd jött az október, itt már nem kellett semmit kitalálnom, miattam jött látogatóba. :)

Majd a november, amikor én is kíváncsi voltam, honnan is jött ez a fiatalember, hogy ilyen energiákat hordoz magában... és így tovább hónapról hónapra. A munkahelyemen közben egyre sikertelenebbnek, egyre csalódottabbnak, demotiváltnak éreztem magam.

Eljött a január, és az elhatározás: ÚJ ÉLET. Megírtam a hagyományos 2014-es fogadalmi listámat, és a kezem szinte magától írta, amit most már az eszem és a lelkem is diktált, kilépni a munkahelyről, elkezdeni németet tanulni, diplomázni stb stb stb, éééééés esélyt adni egy működő kapcsolatnak.

Szerettem volna letesztelni, hogy ha közelebb vagyunk egymáshoz, folyamatosan, akkor is ugyan ilyen jól megértjük-e egymást, mint most? Így megszületett hamarosan az ötlet, elhatározás: költözök Ausztriába!!

A felkészülés, lelkileg és szakmailag is elég hosszú ideig tartott. Egyedül fenntartott albérlettel, gondolom, nem kell a megtakarításaimat jellemeznem. Így, mindenképpen rendbe kellett tennem ezt a részét a történetnek, ahhoz, hogy nyugodtan vágjak neki a kalandomnak. Ehhez szülői támogatást kértem, azt, hogy május végén, átmeneti időszakra visszaköltözhessek a „gyerekszobámba”. (Ezáltal megspórolva a nyári hónapok albérleti díját.)

Nyelvtanulás

A másik része az elég erősnek mondható angol nyelvtudás, és a hobbi „kocsmaspanyolom” mellé, használható, kommunikatív német nyelvtudás megszerzése. Ehhez megtaláltam a megfelelő, tündéri némettanárnőmet, és nekiveselkedtünk. Elmondtam neki, hogy mik a céljaim, és ehhez ő 100 százalékban partner is volt, amit nagyon-nagyon köszönök neki! Hónapról hónapra éreztem, hogy fejlődök.

Még mindig sokat dolgoztam, mindent továbbra is beleadtam, de már láttam a végét. Tudtam, hogy minimum fél év kell a megfelelő német nyelvi szint elérésére (sokat fejlődtem, de a kiköltözés után, még sok munka vár rám nyelvtudás terén, viszont az alapok legalább már megvannak).

Elkezdtem munkám során is fokozatosan egyre többet használni a német nyelvet, és a „motivátorommal” is be-beiktattunk már egy-egy német nyelvű telefonbeszélgetést. :) (Ma már németül kommunikálunk egymással.)

Nehéz búcsú a munkahelytől

A harmadik rész az itteni munka felszámolása volt. Mivel a cégünktől, mindig csak támogatást kaptam, nem szerettem volna őket egyik hónapról a másikra „elhagyni”. Életem részének tekintettem a kollégáimat, tényleg megszerettem őket, elismertem a főnökömet, így a kitűzött határidő a terveim ismertetésére, a „felmondás” ideje május vége volt. A cégnél augusztus végéig szerettem volna maradni.

Nem csalódtam a reakciókban, támogatást, pozitív megerősítést kaptam mindenkitől. A 3 hónapos „felmondási időt” mindenki értékelte, és korrekt húzásnak tartotta, hogy magam szeretném betanítani az utódomat.

A letöltött három hónap nehezebb volt, mint gondoltam, napi szinten kellett elmesélnem ugyan azt minden érdeklődő partnernek, munkatársnak: „igen, még biztos munkahely nélkül, jobb élet reményében szerencsét próbálni indulok...” „Ausztriába húz a szívem”...

Nem volt egyszerű, főleg, ahogy közeledett a vége. Átadni feladataimat, és a stafétabotot. Anélkül, hogy tudnám, hogy merre tartok, hogy találok-e másik munkahelyet a SZAKMÁBAN. Mert ez gondolom kiderült, hogy nem 26 évesen szeretném a teljesen alapoktól, szakmán kívül, mosogatónőként, vagy felszolgálóként újrakezdeni, csak egy országgal arrébb.

Ne értsetek félre, én becsülök mindenkit, aki dolgozik, legyen az akármilyen munka, és tegye azt külföldön vagy belföldön. Én nem szeretnék visszalépni, csakis előre előre! :) Viszont nyitott vagyok az újra, alázattal tudok tanulni, és roppant elszánt vagyok (általában)!

A munkakeresés

Így maradt a negyedik rész a munkakeresés. Tudtam azt, hogy augusztus végéig maradok a munkahelyemen, viszont nem volt jogosítványom. Így a kiköltözés pontos időpontja: „a jogosítvány letétele után” címszóval lett meghatározva. Azonban a munkakeresés beindult.

A tapasztalatok: roppant korrekt hirdetések, pontos feladat meghatározással, és a jövőbeli munkatárs szakmai tudásának, képességeinek megfogalmazásával. Az elküldött önéletrajzokat közösen a lovagommal együtt szerkesztgettük, frissítettük, javítottuk. Elég makacs tudok lenni, és fafejű, így le a kalappal, hogy az összes kirohanásomat, elkeseredésemet kezelni tudta a jelentkezések során.

A rutin azt mutatja, hogy a legtöbb helyről visszajeleznek arról is, hogy befutott a pályázatunk, majd értesítenek minden további fejleményről, legyen az negatív, vagy pozitív kicsengésű.

Helyileg Linz és Braunau vonalon pályázok munkalehetőségeket, igyekszem multi cégeket keresni, ahol alap elvárás az angol nyelvtudás is, így úgy gondolom, talán nem vagyok akkora hátrányba a helyiekkel szemben. Munkakörök pedig a logisztika széles palettáján mozognak.

Állásinterjú már németül

Most már 4 állásinterjún vagyok túl, az első még júliusban volt, ahol sajnos másra esett a választás, viszont hatalmas előrelépést jelentett, ugyanis a teljes egy órás interjút sikerült németül lebonyolítanunk.

A második interjú szörnyű volt, lelombozott, és csalódottá tett a jövendőbeli főnököm rólam felállított véleménye. Ajánlott nekem végül is egy pozíciót, de visszautasítottam, nem éreztem magam jól annak a cégnek a légkörében. Az utolsó kettőről még nem jött visszajelzés. Bizakodom. :)

Általában nem hagyományos magyar viszonylatban vett állásinterjúra, hanem egy bemutatkozó beszélgetésre hívnak be a cégek, ezek időtartama körülbelül egy óra, és lehetőséget ad, hogy te is megismerhesd a kiválasztott céget, és ők is megismerhetnek téged. Engem általában a hely alap légköre, az ott dolgozók reakciói befolyásolnak, általában érzelmi alapon döntök.

Holnap pedig forgalmi vizsgázom! Reméljük elsőre sikerül, és akkor lezárom az előre eltervezett folyamatot, ha nem, akkor még van néhány hetem itthon, valamint további interjúkat látogatni kint.

Hogy miért gondolom fontosnak, ennek a történetnek a megosztását? Hogy bátorítsak mindenkit. Legyenek meg a célok, tudd, hogy mit szeretnél elérni karrier és magánélet tekintetében egyaránt.

Vízválasztó időszak következik

Hogy én mit szerettem volna? Megbízható, elégedett társat, aki anyagilag független, és egy olyan országban élni, és dolgozni, ahol minden az, aminek látszik. Ausztriáról eddig leginkább pozitív tapasztalataim vannak. Az emberek nyitottak, segítőkészek és nem kell minden mögött a hátsószándékot keresni. Nekem ez az, ami fontos.

A következő fél - egy év valószínűleg vízválasztó lesz. Amit mindenkinek tudnia kell, Ausztria nem az a hely, ahol működik az „ismerős beprotezsál, aztán majd lesz valami” elv. Bizonyítani kell, szakmai, és nyelvtudást felmutatni, és kitartónak lenni.

Bárhová is megyünk, az nem lesz egyből, az is lehet, hogy sosem az otthonunk. De hiszem, és tudom, hogy a kemény munka, és a következetesség bizony meghozza az eredményét. Remélem, ezt néhány hónap múlva eredményekkel is alá tudom majd támasztani, úgy gondolom, csak nyerhetek. :)

Ami előnnyel indulok, az a biztos háttér, és támogatás mögöttem. Kint és itthon egyaránt. Így természetesen sokkal könnyebb. A családom itthonról támogat, teljes vállszélességgel áll mögöttem, és segítenek nekem mindenben.

Természetesen vannak olyan napok, egy-egy negatív visszajelzés, vagy egy eseménytelen hét, amikor megkérdőjelezem, hogy van-e értelme az egésznek. Általában a mérlegem a pozitív oldalra billen, ha a pro / kontra érveket vizsgálom.

Tudom, hogy hova költözöm majd, hogy ott van, aki vár engem, a többi azonban már rajtam múlik. Én döntöm el, hogy a pozitív, vagy a negatív dolgokat látom meg egy-egy helyzetben. Nem egyszerű egy teljesen más közegben felnőtt, másképpen szocializálódott emberkének (jelen esetben segítő lovagomnak :)) elmagyarázni milyen az igazi panel magyarságban felnőni. De lehet, hogy nem is kell... most már úgy gondolom, hogy képesnek kell lenni meglátni a lehetőségeket, nyitottnak, és pozitívnak maradni, és csak előre! előre!

Remélem, van olyan rajtam kívül, aki ezt a történetet sajátjának tudja érezni. Mindenkinek hatalmas szerencsét, akaraterőt, és szeretetet kívánok céljai eléréséhez!!”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr506864713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.05. 19:57:50

@QUERCUS: LOL! :D
@montroyal ( CAN qc): biztosan van olyan nő is, nálam a karácsonyfadísz-férfi határ kb.190cm és 100kg körül van :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.05. 20:00:17

@Zoole[uk]:
Múltkor beszélgettünk erről a Garry-vel a művezetővel. Mikor Camilla szóba került azt mondja "the horse".
:))))))))))))))))))))))))))))))

nyuszigonosz 2014.11.05. 20:07:24

@maxval birca hozzászóló: Nézd ezzel a fiúgyermek szabállyal: még a középkorba változott, hiszen még I.Henry változtatta meg a törvényt: halála után ( 1135-ben) lánya Mathilda vette volna át az angol koronát, csak mivel Stephen of Blois esküt szegett, meg megkaparintotta a koronát, lett király, ami viszont évekig tartó polgárháborúhoz vezetett. Mert Matilda sem mondott le a trónról.

A vége csikorgó fogakkal kötött megegyezés lett, hogy Stephen of Blois halála után Matilda fia, Plantagenet Henry II. lett az angol király.

Késöbb I. Erzsébet ( sem lehetett volna királynö, ha nem ilyen az angolszász törvény, hogy az elsöszülött a király, függetlenül a nemétöl.

SzZoole 2014.11.05. 20:12:35

@diggerdriver: Nem azt monda,hogy "whore"?

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.05. 20:13:31

@jomtom: bocsánat, akkor keverlek valakivel.

qkuc 2014.11.05. 20:14:38

@montroyal ( CAN qc): No, ilyen példával tudok szolgálni. Fiatalember a hölgyismerősöm hátán mászott fel, mondjuk ő leginkább a csaj BMW-jét szerette, meg a dellát, amit a csaj alátolt rendesen. A csaj meg virított a jóképű tornász faszival.

Az ilyen jellegű kapcsolódást sem nő, sem férfi részéről nem tartom szimpatikusnak.

TilosazA (UK) 2014.11.05. 20:15:11

@diggerdriver: Na és, az angolok szeretik a lovakat.... :D

M. Péter 2014.11.05. 20:16:26

@Zoole[uk]: Ez a celebritylaundry.com nagyon megbízható forrásnak tűnik. A Weekly World News szerint pedig már 2012-ben le fog mondani: weeklyworldnews.com/headlines/48866/queen-elizabeth-to-give-up-the-throne/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.05. 20:21:23

@TilosazA (UK):
Azért talán olyan közeli kapcsolatot nem ápolnak a lovakkal mint a Karcsi.

SzZoole 2014.11.05. 20:21:28

@M. Péter: Nem tudom,hogy menyire hiteles vagy sem,de azt Te is tudod biztos,hogy Karoly es Camilla menyire nepszerutlenek.

SzZoole 2014.11.05. 20:27:23

@Babette.: Talalkak,randevuk,legyotok stb.
Miert?

TilosazA (UK) 2014.11.05. 20:33:11

Ha már királyi család, és pletyka, az én kedvencem az a kép, amin Harry herceg van, meg Charles.... és James Hewitt... :D

www.celebdirtylaundry.com/wp-content/uploads/prince-harry-james-hewitt.jpeg

Well...

Ronnie_27 2014.11.05. 20:46:35

@Réka ‎:

Az biztos. Gondolj csak bele, mennyibe kerül egy raki Albániában, és mennyibe egy Jäger Skandináviában. :-)

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.05. 20:46:35

@nyuszigonosz(D):

Hát, nem éppen. Nézd meg a brit trónöröklési törvényt.

i got my (törölt) 2014.11.05. 20:49:08

@Babette.: "kinek emberhez méltó gondja van"... :)

SzZoole 2014.11.05. 20:49:41

@Babette.: Titkos legyotokra is lehet erteni,ahol a szeretok talalkoznak.

TilosazA (UK) 2014.11.05. 20:52:00

@Babette.: Igazad van, inkább siralmas. De változtatni nem tudok rajta, ezért inkább nevetek. Szerintem minimum érdekes.

SzZoole 2014.11.05. 20:53:37

@maxval birca hozzászóló: En,csak azt mondom amit olvastam...

nyuszigonosz 2014.11.05. 20:58:12

@maxval birca hozzászóló: Úgy igazából engem a középkor érdekel.
Úgyhogy elhiszem neked, hogy a mai brit trónöröklési törvény más.

TilosazA (UK) 2014.11.05. 21:01:10

@Zoole[uk]: Valószínű, hogy Charles nem lesz király, de amennyire tudom, ez nem hivatalos. Minden jel erre mutat, nagyon valószínű hogy egy ilyen népszerű királynő után nem hagyják hogy ő legyen a király. Úgy értem, hogy ha lesz is, akkor kb. egy napig, aztán átadja a stafétabotot a fiának, mert mindenki ezt akarja.
Szerintem ezért is van ez a nagy marketinghadjárat William és Kate körül, őket nyomják előtérbe állandóan.

montroyal ( CAN qc) 2014.11.05. 21:12:09

@Réka ‎: kb.190cm és 100kg körül van :)

amikor kolbaszoltam ismerkedesi oldalakon a kedvencem volt aki kiirta nala 185 cm alatt nemm jon be ferfi ... ja es te milyen magas vagy 158... bravo ...
@qkuc: ez is ismerkedesi oldalrol az 50-60 eves nok 35-45 kozotti ferfit keresnek ... mit kezdjenek egy hozzajuk illo 60-70 eves ferfival ? napi 20-30 levelet kapnak 30 evesektol ...na el is szallnak maguktol ,pedig azok csak dugni akarnak ... es konnyebb egy 50es novel mert a 20 evesekhez sokat kell erolkodni, bizonyitani , villantani ... de ilyen az élet , amig loszar van veréb is van vagy forditva is ..

i got my (törölt) 2014.11.05. 21:14:52

@Ödenburger [Hu/At]:
azért európai összehasonlításban ausztria nem panaszkodhat. ahogy olvastam, várhatóan jövőre is reálbéremelkedést "szenved el" a többség.

persze, magyaro. jobban teljesít:

"A kétezres évek elején azt jósolták, hogy 2015-re mi magyarok az európai vásárlóerő 65-70 százalékán fogunk állni, az európai átlagot pedig a 2020-as évek közepére-végére érjük el.
...
Mára a helyzet annyira rossz lett, hogy nem csak a régiónkhoz - Szlovákia, Csehország, Lengyelország - maradtunk le ebből a szempontból, hanem például Horvátország, sőt, Törökország is megelőz minket, Montenegró pedig alig marad el mögöttünk.

Ha az európai (tehát nem EU-s) vásárlóerőt vesszük 100-nak, Magyarország mindössze 37,7-et ér el (tavaly ugyanez a szám 38,2 volt)."

www.penzcentrum.hu/vasarlas/hol_elnek_a_legszegenyebb_magyarok_2014_ben_itt_a_lista.1042520.html

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.05. 21:26:54

A kifizető cégtől kaptam egy sms-t.
Arról hogy mennyit fognak utalni pénteken.
Az új helyen ez az első fizetésem.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

SzZoole 2014.11.05. 21:29:26

@TilosazA (UK): Azt is olvastam,hogy William kozolte a nagy anyjaval,hogy nem akar tronra lepni,mert felti Kati egeszseget,ugyanis a vilagszep Kamilla allandoan intrikalja oket.Nem tudom,hogy igaz e.

qkuc 2014.11.05. 21:29:46

@montroyal ( CAN qc): Ó, itt 30-35 éves a csaj (fura de sosem kérdeztem meg hán éves, annyir azért nem vagyok vele jóban) 25-30 éves pasi kombó van, :D.

Pasi jóképű, "dögös", de nem kíván dolgozni, ellenben gyengéje a kocsik, :). Csaj nagyon jól keres, nem szép és vagizik a faszival, faszi természetesen csalja rendesen.

Olyan közmegegyezéses képmutatás ez. No mindegy, hát erre is van igény úgy látszik, :)))).

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.05. 21:44:20

@puhacica:

Továbbra sem értem minek akartok elmenni. Meg tudnád világosan fogalmazni? Mit nem kaptok meg Magyaroszágon amit csak Nyugaton kapnátok meg?

Egyébként köszönöm a sok hozzászólást, de még mindig nem vagyok kitalált személy.A második posztomat pedig hamarosan elküldöm (szerintem még ma). Lehet készülni a pezsgővel :)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.05. 21:44:20

@Jess G:

Lefordítom : ha nem melózik túl sokat és nincs pénz akkor az a bajod. Ha sokat dolgozik hogy legyen pénz, akkor meg az hogy nincs rád elég ideje. A lényeg : legyen sok ideje meg sok pénze is. De főleg pénze. Más nem is lehet mérce ebben az elferdült értékrendű beteges világban.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.05. 21:44:20

@Réka ‎:

204 cm + 125kg+szőke. akkor jó lennék nálad.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.05. 21:44:20

@i got my:

Reálbéremelkedés? Mi van? :)) Bruttó 1349 euró a bérem jelenleg. 1,5 éven át 1320 volt. Nettóban emelkedett 16 eurót. Ez milyen reálbéremelkedés? Az albérletárak évente 5 %ot drágulnak legalább..de inkább többet. Milyen reálbéremelkedés? Bruttó 1500 lenne reálbéremelkedés.

TilosazA (UK) 2014.11.05. 21:46:39

@Zoole[uk]: Én is olvastam, de ez nem valószínű. Neki KELL trónra lépnie (vagy a nagyobbik gyerekének), mert ugye Harry nem királyi vér. (nem hivatalosan, de mégis)

TilosazA (UK) 2014.11.05. 21:48:52

@Zoole[uk]: Amúgy én annál inkább trónra lépnék, ha Kamilla intrikál. Aztán bitóra kutya! (akarom mondani ló...) :)
(csak vicc volt...)

qkuc 2014.11.05. 21:51:28

@TilosazA (UK): Fölösleges itt a folytatást tárgyalni, II. Bözsi sokáig húzza még, :D.

puhacica 2014.11.05. 22:04:30

@házelőtthinta: mondjuk a fizetésünket. de bzmeg, ha ennyire kíváncsi vagy: jelenleg 800ezer huf tartozása van a cégnek felénk. a dolgok jelenlegi állása szerint ez így is marad. illetve nem, minden egyes nap, amit munkával töltünk, növeli ezt az összeget. képzeld el, ha most lenne egy hitelünk. egy kis garzonra. mert szerinted itthon olyan kurvajó annak, aki ennyit keres. bármit megvehet, megtehet. mi a véreres lóf.szt csinálnánk most egy lakáshitellel? hát ezt keresem Nyugaton. a stabilitást. de örülhetsz, mert ha nem kapunk fizetést, maradunk a seggünkön. mert nem lesz miből elindulni. elég világos voltam?

Mrs. Clayton 2014.11.05. 22:05:40

@QUERCUS: nem is a kitiltas a lenyeg, hanem az h egy masik orszagnak bizonyitekai vannak arra nezve, h a NAV felso vezetese tud vagy szemet huny vagy maga is asszisztal korrupcios ugyekhez, amire a kormany ugy reagal, h szerintuk ez nevetseges, es ahelyett, h teljes vizsgalatot kezdemenyeznenek, mindenkit hulyenek neznek es baromsagokat hazudoznak ossze-vissza
de en nagyon remelem, h ez nem marad ennyiben es belebukik a Fidesz a sajat nagykepusegebe pont mint az MSZP a Gyurcsany kitarulkozasba

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.05. 22:15:16

@házelőtthinta: a hajszín nem szempont de egyébként ja ;)
@montroyal ( CAN qc): igen ez egy normál felállás, magas pasi és alacsony nő.

i got my (törölt) 2014.11.05. 22:16:23

@puhacica: nem kár egy trollra ennyi érzelmet vesztegetni?

puhacica 2014.11.05. 22:19:37

@i got my: dehogynem, csak olyan idegbeteg vagyok pont a leírtak miatt, és akkor jön a hülyeséggel. szívem szerint jól meg is verném, és akkor kimenne belőlem a feszkó. :D (csak vicceltem, nem szoktam verekedni.)

2014.11.05. 22:20:25

@i got my: Elvtársam, ne dőlj be a nyugat által pénzelt újságíróknak.

qkuc 2014.11.05. 22:23:33

@puhacica: Szúszááá puhacica és sok szerencsét, :).

2014.11.05. 22:24:41

@házelőtthinta: Jobb anyagi megbecsültség, stabilabb gazdasági háttér, kiszámíthatóbb élet. Ezeket sajnos Mo. nem tudja teljesíteni. Ha ezeket nem nézzük, még mindig itt van a magyar társadalom nagyobbik része, akik ténylegesen akadályozzák, hogy bármi is megváltozzon.

morsels (törölt) 2014.11.05. 22:30:01

@házelőtthinta:
Azt a penzt nem kapjak meg, ami a munkajuk utan (marmint a szerzodesben leirtak alapjan) jar nekik.

TilosazA (UK) 2014.11.05. 22:33:46

@Babette.: Azt ugye látod, hogy Harry melyikükre hasonlít? Ezért érdekes. Nem királyi vér, nem engednék uralkodni, ha William "nem vállalná a királyságot", csomó vonzata van. Volt belőle botrány is, hogy újságírók megszerezték valamilyen poharát, és meg akarták DNS tesztelni, de aztán nem sikerült nekik. Bár erről cikket nem olvastam, csak hallottam.
Amúgy az egész csak pletyka és összeesküvés elmélet... Bár engem a fotók meggyőztek.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.05. 22:43:39

@Philosoraptor:

Haver. Mikor jössz már végre ki Nyugatra? Ha itt úgyis minden jobb.

@puhacica:

Ha nem adnak fizetést és nincs megtakarítás (ezt is írtad már korábban) akkor miből éltek?

i got my (törölt) 2014.11.05. 22:51:42

@Philosoraptor:
a magyar vásárlóerő változása láttán lassan lehet izzítani a régi viccet:
"Elvtársak, jelenleg a világ egy ötödén van szocializmus, de meglátják, eljön az az idő, amikor az egy hatodán, sőt az egy hetedén is az lesz!"

2014.11.05. 22:55:19

@házelőtthinta:

"A második posztomat pedig hamarosan elküldöm"

Már volt itt posztod? Mikor?

i got my (törölt) 2014.11.05. 23:00:06

@puhacica: aha.
nem lehet, hogy a troll valójában jótéti szolgálatként működik? (határátkelő-bot: programozói gyöngyszem, mely nyelvi panelekből értelmesnek látszó mondatokat produkál - persze az értelem, a tanulás, a válaszok értelmezésének legcsekélyebb jele nélkül.)
puszta jófejségből tálcán kínál az olvasóknak alkalmat a verbális agresszióra; ő a feszültséglevezető szelep. nyújtja a legokosabb oldalát, hogy páros lábbal illessük. csak azért, mert tudja, hogy nekünk arra van szükségünk. ;)

puhacica 2014.11.05. 23:14:34

@házelőtthinta: ha vicces kedvemben lennek, azt irnam, hogy amivel tartoznak, az a megtakaritasunk. biztos helyen van, tuti nem koltjuk el. annyit kapunk, hogy a minimumon fent tudjuk tartani magunkat (alberlet, kaja, munkabajaras). meg. ez nagyjabol 2 minimalbernek megfelelo osszeg. a kerdesedben megbujo feltetelezesre valaszolva: egyikunknek sincs olyan csaladtagja, aki tamogatni tudna minket.

@i got my: ha csak feszultseglevezeto lenne! de gyakrabban general mint levezet.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.05. 23:31:31

Hej, londoniaiaiak, menjetek majd ide ki, minél többen...

index.hu/mindekozben/poszt/2014/11/05/ha_londonba_menne_es_kerdese_van_itt_majd_felteheti/

Had lássunk benneteket a "tévébe"...
:-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.06. 00:04:01

@házelőtthinta: Másodikat?Hol van, mikor volt az első posztod?

2014.11.06. 00:22:56

@házelőtthinta: Nem minden jobb, hiába forgatod ki azt, amit a másik mond... :) De élhetőbbnek tűnik, mint a posvány Mo.

2014.11.06. 00:28:15

@i got my: Így van. Mindenki csodájára jár Mo, gazdasági teljesítményének. Tudom. :D

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.06. 00:36:32

@Philosoraptor:

De te ezt mégis honnan tudod? Éltél valaha Nyugaton?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.11.06. 00:50:39

Ejjj kar azert a sok finom befottert.

montroyal ( CAN qc) 2014.11.06. 00:54:12

ja a postrol ... csak azert olvastam vegig ,mert vartam valami kikerekedik belole ... de kar volt ..azert sok szerencset neki ,de igy is ugyesen manoverezik ... mivel reg dolgoztam fuvarozo cegnel gondolom az adminisztrator es fuvarszervezo egy sima erettsegivel is megy ,de valtoznak az idok lehet ma tobb diploma es master is kell hozza ...

persze hogy milyen munkahoz erez majd elhivatottsagot az fugg az életével elégedett, intelligens, jóképű, magas szőke német fiú-tol aki nagy házfelújításban van, es ha kesz az lesz a posterina otthona is

na latjatok pancserok ti meg 10 pakival laktok egy lakasba es mosogattok ..hataratkelni tudni kell.. nem veletlenul;
Nem vonzott senki, nem érdekeltek a környezetem férfi tagjai, senkiben nem találtam, amit kerestem. Azt már említettem, hogy nem karrierista nő vagyok, viszont roppant párkapcsolat-, és családcentrikus.. egy jo parkapcsolat a legjobb karrier egy nonek ..

mondtam , legkozelebb nonek szuletek ... jo nonek ..

Világpolgár2012 2014.11.06. 01:16:30

@maxval birca hozzászóló:
Ezt nem jól tudod, hatályba lépett 2013. április 25-én. Itt van leírva, hogy már törvény lett:
services.parliament.uk/bills/2012-13/successiontothecrown.html
Ez pedig a teljes törvény, le is lehet tölteni:
www.legislation.gov.uk/ukpga/2013/20/contents/enacted

2014.11.06. 01:26:37

@házelőtthinta: Tudom, hogy itt mindenki hazudik (hiszen te mindig ezt mantrázod), de azért én adok a véleményükre. Az meg igazán bájos, hogy a nyugat szar, mégsem Mo.-n dolgozol. :DDD

Nem vagy túl hiteles, pubi.

M. Péter 2014.11.06. 01:46:08

@Világpolgár2012: Még nem hatályos. "The other provisions of this Act come into force on such day and at such time as the Lord President of the Council may by order made by statutory instrument appoint."

Világpolgár2012 2014.11.06. 01:54:22

@M. Péter:
Ez az egész törvényre érvényes vagy csak egyes részeire?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.11.06. 06:11:32

@Világpolgár2012: koszonom, nekem nem volt energiam utanamenni, pedig biztos voltam abban,hogy nem sokkal azelott modositottak a torvenyt, mint Kate es William gyereke megszuletett.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.06. 07:09:15

@Zoole[uk]:

Ez oké. A gond az, hogy hozzátetted, hogy az, amit olvastál, az igaz is. Pedig nem.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.06. 07:09:23

@Világpolgár2012:

De hát ott van, hogy a királynő nem írta alá, nem?

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.06. 07:09:36

@TilosazA (UK):

Ez tök mindegy. Ha valakit elismertek törvényesnek, akkor az vérszerinti is lesz. Megesett mát, hogy biológiailag nem az volt.

Harry egyébként is csak a 4. helyen áll a listán, s hamarosan csak az 5. lesz, azaz nem valószínű a királykodása. Gyakorlatilag ehhez meg kellene halnia a bátyjának egy balesetben feleséggel és gyerekekkel együtt.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.06. 07:09:44

@nyuszigonosz(D):

Az ilyesmi változni szokott. Angliában is, máshol. Ha valaki kiváncsi rá, leírom a magyar szabály furcsaságát és ennek kapcsolatát 1848-cal, ezt kevesen tudják.

2014.11.06. 07:59:46

@i got my:

Nem azt írtam, hogy rosszabb, mint Mo-on, de határozottan romlik. A legújabb (tegnapi) adatok szerint 0,7-0,8 %-os gazdasági bővülés várható, majdnem 8% a munkanélküliség, és ráadásul további emelkedéssel számolnak, hatalmas az államadósság, erősen deficites a büdzsé, elképzelhetetlen iramban nőnek az ingatlan árak, a lakosság egy része is egyre jobban szegényedik el (itt természetesen az osztrák színvonalhoz mérten, nem a magyarhoz).

A bevándorlók közt 22% a munkanélküliség és komoly anyagi gondot és társadalmi feszültséget is jelent a menekülthullám. Ezek kb az utóbbi 1-2 hét adatai, olvass bele az osztrák sajtóba.

Quercus a favágó 2014.11.06. 08:12:58

@Jess G:

Érdekes egy jogásztól ilyet hallani. Milyen bizonyíték? Hol van? Ha van, miért nem adják át a magyar hatóságoknak?
Te tisztában vagy vele, hogyan lehet Magyarországon büntetőeljárást indítani. A kijelentem, hogy Átlag János korrupt, ehhez kevés. A hatályos magyar Btk. szerint egy ilyen kijelentés egyetlen dolgot alapoz meg: a rágalmazás törvényi tényállását.

Na húzok melózni.

Mrs. Clayton 2014.11.06. 08:36:58

@QUERCUS: nem, fogalmam nincs hogyan lehet bunteto eljarast inditani, de gondolom, majd toled megtudom
a ragalmazas az azert jo vicc, foleg ha a nav elnok pert is indit az amerikai nagykovet esetleg mas amerikaiak ellen, meg ne szakadjak aztan a rohogestol, esetleg haduzenetben nem gondolkozol?

qkuc 2014.11.06. 08:53:56

@házelőtthinta: És te mikor jössz haza, ha ez itthon a tejjel-mézzel folyó Kánaán? ;) Szereted magad kínozni? :D

Na oda a befőttöm, :D.

tanato 2014.11.06. 08:58:20

@geegee: Van egyí sejtésem az első posztjáról,de tagadja hogy ő írta FD néven 3 éve.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.06. 09:19:15

@Philosoraptor:

Nem arról van szó hogy a Nyugat szar, hanem arról hogy ott se más az előadás. Ugyanúgy kizsákmányolt melósok élnek ott is, mint otthon. Tudom hogy te ezt nem akarod elhinni,de attól még így van. De mondom, gyere ki, aztán meglátod. Az hogy ezen a blogon leginkább arról lehet olvasni hogy kiszámíthatóság,stabilitás,reményteljes jövőkép, anyagi biztonság, az csak egy dolog.A valóság, elhiszed hogy nem ilyen szép ugye?

@Ödenburger [Hu/At]:

Nem olvasnak osztrák sajtót, elhiheteted. A városom facebook csoportjában is folyton magyar híreket linkelgetnek. Tipikusan az itt lakom, de nem itt élek jelenség.És persze hogy romlik. Nem is kicsit. Aki itt él az ezt tökéletesen érzi.

Világpolgár2012 2014.11.06. 09:34:37

@maxval birca hozzászóló:
De, alairni alairta a kiralyno is, szoval a torvenyt megalkottak, az elso linken ott van, amit bemasoltam. Hogy ervenybe lepett-e az meg kerdeses.

2014.11.06. 09:37:32

@házelőtthinta:

Figyu, azt gondolom, hogy az igazság sokkal bonyolultabb, mint amire te leegyszerűsíted. A gazdasági és a társadalmi helyzet Ausztriában is folyamatosan romlik, ezzel kár vitatkozni, a számok sajnos magukért beszélnek. De az a melósnak szar szöveged ugyanúgy sarkítás, mint az Ausztria a mennyország. Nálunk a céges parkoló tele van jobbnál jobb autókkal, a 8-10 éves C-s Merci már kb. az alja, pár éves 7-es bömbi, Q7 Audi, és hasonlók. És tudod mi a vicc? Hogy ezek a gyári melósok autói. A jól kereső irodai dolgozók nagyrészének jó a tömegközlekedés. Vagy egy Skoda. A török melósnak nem. Igaz, hogy albérletben él, semmi megtakarítása, de Audija vagy bömbije van. Szóval nem lehet úgy leegyszerűsíteni a képet, ahogy te teszed.

M. Péter 2014.11.06. 09:47:00

@Világpolgár2012: A hatályba lépésről szóló rész ("Commencement") van csak hatályban, és ez alapján majd valamikor a törvény többi részét is hatályba léptetik.

2014.11.06. 09:53:55

@jomtom:

Sok sikert! :) szintén rendszergarázdálkodni fogsz? Vagy más terület?

2014.11.06. 09:59:50

@Philosoraptor:

Például. Vagy hogy amikor a kollégám felnőtt a 80-ás években, csak az apja dolgozott, anyuka otthon a gyerekekkel, megis volt autó, ház, nyaralás. Ma már ezt csak nagyon kevesen tudjak megcsinálni, a többségnél az anyukának is vissza kell menni dolgozni, az utóbbi 10 évben elszabadult ingatlanárak pedig elég nagy nyomást helyeznek a családokra, ma már nem olyan könnyű házat vagy lakást venni. És hasonlók. Persze Mo-nál ezerszer jobb, de önmagukhoz képest romlik a helyzet.

Világpolgár2012 2014.11.06. 10:03:40

@M. Péter:
Oke, koszi. Gondolom, abban biztak, hogy fiu lesz William elso gyereke, de a biztonsag kedveert megalkottak a torvenyt

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.06. 10:05:22

@Ödenburger [Hu/At]:

A török melós a nagyanyjával is együtt él. Huszan egy rakáson élve könnyű bmwt tartani.

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2014.11.06. 11:04:15

@házelőtthinta: Abban én is kételkedem hogy valaos személy lennel...
Mint fentebb említették páran, segítséget, tanácsot (nem munkat ajanlottam) kertem Tőled...
Sajna nem vetted a fáradtságot a válaszra... Ugye ez sem magyar mentalitás ?... Nem szeretnék általánosítani... Szép napot! ( Viktor)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.06. 11:17:41

@vityo641(AT):

Ez nekem kimaradt? Mit kértél és hol? Nem olvastam.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.06. 11:37:08

@vityo641(AT):

A lényeg: az osztrák és a magyar örökösödési szabályok nem voltak teljesen azonosak.

Az osztrák szabály kimondta kb. ugyanazt, mint a mai brit szabály.

A magyar viszont bonyolultabb volt. Már a Magyar Királyság megalapítása óta a szabad királyválasztás volt a szabály, azaz nem volt automatikus trónöröklés. A rendeknek meg kellett szavazniuk mindig az új királyt. S ez nem minden esetben volt az előző elsőszülött gyereke.

Az első változás 1547-ben született, akkor a magyar rendek törvényt hoztak I. Ferdinánd megválasztásakor, hogy azontúl mindig csak az ő örökösei lehetnek magyar királyok. Megmaradt a magyar országgyűlés királyválasztási joga, de az országgyűlés köteles volt attól kezdve I. Ferdinánd törvényes utódai közül megválasztani a mindenkori magyar királyt. A szabad királyválasztás joga csak abban az esetben száll vissza a magyar országgyűlésre, ha I. Ferdinánd vérvonala kihal (ami máig nem halt ki egyébbként).

1687-ben lett a következő korlátozás. Ekkor a magyar országgyűlés örökre lemondott az adddig őt megillető királyválasztás jogáról is, kijelentve, hogy ezentúl I. József király mindenkori elsőszülött fiúleszármazottja külön megválasztás nélkül magyar király, s őt az országgyűlés köteles megkoronázni. Amennyiben nincs ilyen leszármazott, akkor a királyválasztás joga visszaszáll az országgyűlésre.

1723-ben jött az újabb változtatás. Ez kimondta: a fiúág kihalása esetében a női ágon is automatikus az öröklés. Emellett ugyanakkor kimondta a magyar rendi gyűlés azt is, hogy Mo. és Ausztria örökre együtt kormányzandók (ez a híres "indivisibiliter ac inseparabiliter" formula).

Minden ment is rendben egészen 1848-ig. Ekkor történt a baj. A magyar uralkodó, V. Ferdiánd ekkor lemondott posztjáról. Ezzel a magyar országgyűlésre visszaszállt a korlátozott királyválasztás joga, hiszen V. Ferdinándnak nem voltak törvényes örökösei. Ausztriában nem volt gond, mert ott lett új császár automatikusan, hiszen megvoltak az ilyen esetre a szabályok. Magyarországon viszont királyt kellett volna választani, valakit I. Ferdinánd leszármazottjai közül (az 1547-es törvény alapján). Össze kellett volna hívnia V. Ferdinándnak a magyar országgyűlést utódja megválasztása céljából. Erre azonban politikai okokból nem volt lehetőség. Ausztriában a császári címet Ferenc József kapta, ő azonban a már említett törvények miatt nem vált automatikusan magyar királlyá is, azaz kifejezetten meg kellett volna választania őt a magyar országgyűlésnek.

Kossuthék viszont direkt nem választottak meg senkit, ami alkotmánysértés volt. Kossuthék szerint a szabad királyválasztás joga visszaszált a magyar parlamentre, ami persze nem volt igaz, éppen az 1547-es törvény miatt. Ráadásul Kossuthék az 1723-as "indivisibiliter ac inseparabiliter" elvet is megszegték.

Tulajdonképpen ez volt a Habsburgok jogi érve a Mo. elleni katonai akcióban, s ebben igazuk is volt. Aztán az osztrák győzelem után még maradt 18 évig a furcsa helyzet: nincs uralkodó Mo-on.

Az országnak, az Osztrák ill. Habsburg Birodalomnak volt államfője, de Magyarországnak mint annak részének nem, pedig erre az alkotmány szerint szükség volt.

A megoldás 1867-ben született meg. Ferenc József osztrák császárként összehívta a magyar parlamentet – bár nem volt joga erre -, az országgyűlés pedig első intézkedésként magyar királlyá választotta őt. Sajátos Münchausen-trükk.

kardio1 2014.11.06. 11:59:54

@Ödenburger [Hu/At]:
Valoban romlik a gazdasàgi helyzet sok nyugat-europai orszàgban. Ausztriàt te làtod. Franciaorszàgban is igencsak lefelé mennek a dolgok, Dél-Europàban szintén. Angliàt meg Németorszàgot az ott élôk làtjàk jobban. Persze a Magyarorszàggal szembeni elôny nem olvad el olyan könnyen, de a mindennapi közhangulatot erôsen meghatàrozza a gazdasàgi helyzet alakulàsa.

2014.11.06. 12:10:50

@Ödenburger [Hu/At]: "Persze Mo-nál ezerszer jobb, de önmagukhoz képest romlik a helyzet."

Ez nem jó dolog, de attól nekünk magyaroknak még nem lesz jobb Mo.-n élni.

2014.11.06. 12:30:49

@tanato: FD is egy jó nagy troll volt még a postr-es időszakban. Az írása meg olyan komolytalan volt, mint amiket most szokott írkálni. :D

huracan1 2014.11.06. 18:26:58

@Sanz: pontosan mi érdekel a történetből? Szívesen válaszolok. ;)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása