oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. október 19. 06:43,  Az én bűnöm (?) 374 komment

2014. október 19. 06:43 Határátkelő

Az én bűnöm (?)

Örömmel jelentem, hogy ma két új blogot is módomban áll a figyelmetekbe ajánlani (egyébként aki ír vagy csak olvasott valamilyen érdekes posztot, lát egy jó blogot, nyugodtan jelezze!), ám az első poszt Bandi Republicé, egy nagyon izgalmas, és ellentmondásos témáról.

svéd munkahely.jpg(A kép illusztráció)

Kezdjük akkor Svédországgal, ahol régi ismerősünk, Bandi Republic, a Bezzeg a svédek blog szerzője új élethelyzetben találta magát. (VIGYÁZAT, - mint maga a szerző az első kommentben megjegyezte - írása nyomokban iróniát és költői túlzásokat tartalmazhat a mondanivaló kiemelése érdekében!!!)

„Már a 3. helyen dolgozom, s mindenhol hasonló jelenséget figyeltem meg: az európai expat vezetők – akik szintén nem beszélnek svédül – szívesebben alkalmaznak külföldieket.

A meglátásom szerint nem is a nyelvi korlátok kikerülése végett, hanem mert ufóként kezelik a svéd dolgozókat s az ő munkamoráljukat, melyben a „work-life balance” magasan a legfontosabb szempont (nagyon helyesen szerintem).

Egy svájci menedzser például nem képes legbelül elfogadni, hogy a nők is dolgoznak, és hogy mondjuk egy szülőnek 4 előtt le kell lépnie, hogy odaérjen az oviba a gyerekért. Pedig ez itt teljesen hétköznapi, s a svédek képesek ezt legtöbbször összeegyeztetni az elvégzendő munkával.

Például most egy amerikai cégnél dolgozom, ahol 5 évvel ezelőtt megjelent az első főnök a kontinensről (belga). Később őt előléptették, s érkezett alá egy svájci csóka, akinek 3 svéd embere volt akkoriban. Az elmúlt 1,5 évben a csoportja teljesen kicserélődött, s most kizárólag külföldiek / bevándorlók alkotják a kis csapatunkat. A pénzügyi osztály másik részlegén még mindig svéd vezető van, akinek van vagy 15 bennszülött beosztottja. mi vagyunk a kis színes amőba a szervezetben. (...)

Nemrégiben előléptettek, s fel kell vennem egy új embert, akinek én leszek a főnöke. (…) Először is egy kolleganőt szeretnék, mert a kizárólag férfiakból álló csapatok hamar elállatiasodnak, továbbá a konkrét feladat nagyfokú precizitást igényel, amiben szerintem a nők általánosan jobbak.

A másik pedig, hogy fontosnak tartom, hogy a svéd fajtajelleget magán hordozó, lehetőleg Svensson vagy hasonló családnevű árja legyen az új csapattag, mert nem szeretném, hogy a szervezet nagyobb része ferde szemmel nézzen a mi idegen társaságunkra.

Próbálom elkerülni, hogy befogadó ország őslakosai esetleg úgy gondolják, hogy a bevándorló az olyan, mint a rákos sejt, gyorsan szaporodik, s felzabálja a gazdatest egészséges részét.

Kicsit nyomaszt, hogy a szerintem értelmes szempontjaim miatt szexista és rasszista bélyeget kapnék, ha azokat egyszer ki merném mondani! De szerintem szükség lenne beszélni nyíltan ezekről a témákról, mert akkor nem kéne a szélsőjobb előretörésén hőzöngeni, akik semmi mást nem tesznek, mint hangosan kimondják ezeket a dolgokat egy rendkívüli módon konfliktuskerülő társadalomban.”

Akit további részletek is érdekelnek, az ne habozzon és kattintson ide, olvassa el Bandi Republic eredeti írását!

Barátkozni Amerikában

Az egyik új blog (legalábbis itt, a Határátkelőn) az Amerika, melynek szerzője már három éve él az Egyesült Államokban és egy unalmas meetingen futott bele a Határátkelőbe (ezúton is örülök, hogy sikerült érdekessé tenni a napját…). Idézett posztja részben az egyik eheti posztra reflektál.

„Valóban marha nehéz itt barátságot kötni, nekünk nem sikerült még EGY AMCSIVAL sem. Mondjuk az még hagyján, na de konkrétan akik itt élnek 12 éve, azoknak sem.

Akkor azért elgondolkozol, hogy ez hogy is van, meg miért is van. Hiszen az utcán meg BÁRMIKOR BÁRKI simán megszólít, és 5 percben az egész életét elmeséli neked. Hogy milyen volt az első abortusza; hogy sajnos a második gyereke autista; hogy nem lehet gyereke, de már feldolgozta… stb., stb. Mert egyébként ha hiszitek, ha nem, ilyenek az amcsik!! Ugyanakkor meg egyik se „hív be a házába”, ha értitek, mire gondolok?!

Nekünk mázlink van a magyar baráti társasággal, de komolyan el tudom képzelni, hogy depresszió közeli állapotot tud előidézni, ha nincsenek magyarok, mert család és barátok nélkül meg lehet gajdulni…

Közben 4,5 éves kisnagyfiúnk egész jól érzi már magát az oviban! Továbbra is az égetnivaló Oliver a legjobb haver, de már túltettem magam ezen. Ms Tanya, az óvó néni viszont szuper, imádja Áront, és az a vonzalom abszolút kétoldalú!

Ennek külön örülök, és nem csak azért, mert állandóan a „fejemhez vágja”, hogy hiperokos a kölkünk, hanem mert látom rajta, hogy tényleg érdekli őt Áron. Már konkrétan azt is felajánlotta, hogy ő olyan szívesen vigyáz rá, szóval nyugodtan menjünk el olykor-olykor Apjukkal egy randira!!”

Akit a továbbiak is érdekelnek, az ne habozzon kattintani, az Amerika blogon elolvashatja a teljes posztot.

Veszély minden irányból

Végezetül egy blog, melyet már csak a címe miatt sem lehet kihagyni: ez a Hortobágyi Rántott Vombat, amely Ausztráliába (is) elvezet bennünket, ezúttal a Kakadu Nemzeti Parkba.

Ausztrália_3.jpg

„Azt hittük, hogy a kirándulásunk csúcspontja itt Northern Territory-ban az volt, amikor a Kakadu méltán híres Yellow Water holtágán hajózva azért fordították vissza a csoportot (amelyik épp rettegéssel vegyes ámulattal nézte a krokodilokat és a vízi bölényeket a vöröses arany fényű naplementében), mert a parton lövöldöznek az abók és hogy valaki meg ne sérüljön.

A Top Enden ilyen kalandos hát az élet: futott át előttünk emu, kenguru és dingó is az úton, csípnek és marnak a hangyák meg a rovarok és kiugrálnak a vízből a krokodilok. (...)

És az is biztos, hogy a sivatag tényleg veszélyes. Az ozziek nem is pörgik túl, hogy könnyebbé tegyék számodra az utat, közel 180-200 km-en át se budi, se víz. Mindegy, ők szóltak előre mindenhol, hogy mindig legyen nálad tartalék (min. 10-20 liter) víz és üzemanyag.

Térerő ugyan nincs, ha bármi bajod lenne, de mivel engem egy főhadnagy képzett ki a túlélés szabályairól, én nem izgulok (mondjuk asszem Ádám nem dicsért volna meg, amikor felmentem a kilátóhoz egy szál kisszoknyába, víz nélkül, oldaltáskával- kisszoknya, meg táska, érted! Még jó, hogy sminket nem dobtam fel mellé.)

Viszont elmondhatatlan érzés volt a Yellow Wateren csónakázva békés vadlovakat, lustálkodó bölényeket és meseszép vízililiomokat nézegetni. Azt az érzést pedig sosem fogom elfelejteni, hogy milyen a trópusi medence tükrére felfeküdve bámulni a csillagokat. Két hőguta között azért akadnak itt is tökéletes pillanatok!”

Szokás szerint további részleteket (képekkel) az eredeti bejegyzésben, ide kattintva olvashattok.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Ausztrália Svédország Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr466805457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2014.10.19. 20:54:42

@Mirjam2: egyetértek veled. egyelőre sokkal kevesebb női jelentkező volt s eddig kétszer annyi pasit interjúztattam,mint nőt. a jövő hétre is ez a terv. szóval majd meglátjuk. az, hogy valamit szeretnék az nem jelenti azt, hogy minden áron ragaszkodom hozzá, csak hogy vannak preferenciáim.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2014.10.19. 21:00:38

nagyon köszönöm a remgeteg értelmes hozzászólást. akinek inge, mind vegye magára;)

2014.10.19. 21:01:59

@bandirepublic: Persze, mindannyiunknak vannak preferenciai - en peldaul a magas, barna pasikat preferalom, mindegy milyen nemzetiseg :) (Csak vicc volt, illetve felig...)

Shanarey 2014.10.19. 21:03:45

@diggerdriver:

Tudom.
:-)

A fotó csak azért kell mert utálok írni, és így egyszerűbb.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.19. 21:03:50

@Bonjour: m.thelocal.com/20140926/sweden-awaits-new-government
Ez par hetes cikk. A kormany mar megvan (a zold kulturminiszter kinevezese elott ket nappal lepett be a partba), nemsokara jon a tuzproba. Ha a paria Sverigedemokraterna nem szavazza meg a kisebbsegben levo kormany koltsegvetesi javaslatat, alighanem ujra valasztas lesz :D
A thelocal a svedorszagban elo expatok ujsagja, en eleg komolynak es hitelesnek tartom.

Quercus a favágó 2014.10.19. 21:06:46

@TilosazA (UK):

Liechtensteinnek van joga kvótát alkalmazni a uniós munkavállalókkal kapcsolatban. Másnak nincs.

Ha 5 éven át megszakítás nélkül tartózkodsz egy másik EU-s országban, kiválthatod a huzamos tartózkodás jogát igazoló okmányt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.10.19. 21:10:06

@Mirjam2: Lehet hogy furcsán hangzik, de nem tartom ördögtől valónak, hogy előre meghatározzák, milyen jelöltet várnak egy pozira. Baromi sok felesleges energiát takarítanának meg a jelentkezni vágyók, ha tudnák, hogy fekete hajú 20 éves csajként ne jelentkezzenek egy 30-as, szőke pasikra kiírt állásra, vagy bármilyen más paraméter, szakmai tudás, nyelvtudás szerint kiírt állásra. Ezt akkor is így gondolom, ha most nem vagyok éppen előnyös helyzetben a munkaerőpiacon, sőt, talán ezért még inkább.

M. Péter 2014.10.19. 21:18:10

@Mr Long (UK): Kérd vissza a menetjegy árát. 1 órán felüli késésnél a legtöbb vasúttársaság visszafizeti a jegy árát, de 20%-ot mindenképpen vissza kell térítenie.

TilosazA (UK) 2014.10.19. 21:19:16

@zöldeketbeszélek: A gond az, hogy ha ezt megtehetnék, akkor előre meg lehetne határozni, hogy nagy fülű vörös hajú nőket nem akarnak alkalmazni, hiszen azok köztudottan lusták. Vagy meghatároznák, hogy csak C kosaras szőkéket keresnek, mert ők sokkal precízebbek, köztudottan... És akkor nekem is szőkére kéne festenem a hajam.... :)

M. Péter 2014.10.19. 21:30:16

@VPBA: A Balkán nagy része már az EU-ban van.

Bonjour 2014.10.19. 21:54:37

@Réka ‎: csak megszavazzák :). Én a riksdagen.se-t néztem, de az meg ugye túl faktuális.
Jó ez az oldal, érdekes. Két nagy előnye van, az egyik az expat szemlélet, a másik az angol nyelv :))). Köszi, elmentettem ezt az oldalt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.10.19. 22:01:25

@M. Péter: Bocs, hogy a feleségem helyett válaszolok, de ő már alszik.

Attól függ, hogy mit nevezünk Balkánnak. Ha mentalitásról (inkább úgy fogalmaznék, hogy az emberek közgondolkodásáról) van szó, akkor a Balkán 99,9%-a nem EU tag, és egy jó része nem is lesz. Ha földrajzi területről van szó, akkor viszont igazad van.

Mme Seldon 2014.10.19. 22:09:49

@Bonjour:
A magnézium citrát, a magnézium-orotát, és a magnézium-laktát kitűnően felszívódik.

Részletek: www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/3850/a-magnezium
De nem tudom,mi a kérdés?

puhacica 2014.10.19. 22:14:03

@Mirjam2: @Babette.: cicaharc. nem szeretek nokkel dolgozni. unom, hogy mielott megszolalok, vegig kell gondolnom, hogy kinek mit es hogyan mondhatok, hogy ne seruljon a szep lelke. hogy mindig van valami sirankozni vagy sutyorognivalo. hogy a munkahelyre csak masodsorban jarunk dolgozni, az ebedke, a pletyi, a kepzeldmitortent az elso. a sracokkal annyival konnyebb. mondjuk, ami eszunkbe jut, nincs sertodes, nincs furkalodas, tiszta, egyertelmu minden.

Taxomükke (UK) 2014.10.19. 22:16:39

@Zoole[uk]: Hát akkor nem valószínű, hogy holnap találkozunk... Én holnap Wokinghamben kezdek, aztán London, majd vissza Staines (ez nem muszáj), aztán Uxbridge, majd Luton, és haza Stainesbe.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.19. 22:17:36

@puhacica: Igen! És velük sokkal jobban meg lehet beszélni a motorostura részleteit! :-)))

2014.10.19. 22:22:05

@puhacica: @Réka ‎: Off
Fotos kerdes. Semmit nem ertek a kamerakhoz (az asszony sem), de szeretnek egy fenykepezot, ami egy fokkal jobb kepet csinal, mint a telefon. Valami idiot-proof gepet szeretnek, ami elfer a zsebembe. Csak a csaladot akarom fotozni. Es legyen vizallo. Van valami ajanlasotok vagy esetleg hogy mit NE vegyek? Valami point and shoot tipusu gepre gondoltam.
Koszonom
On

Taxomükke (UK) 2014.10.19. 22:22:13

@Mirjam2: "...e-mailben elkuldom magamnak ezeket, igy online barmikor hozza tudok jutni szukseg eseten."
Én is így szoktam csinálni, mert a telefon elveszhet, laptop felrobbanhat, de amit emailben elküldtem a saját címemre, az nagy valószínűséggel megmarad... Régebben a fordításaim darabjait is elküldtem így magamnak, mert ha mondjuk egy könyv első 300 oldala odaveszett volna, biztos hülyét kapok.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.10.19. 22:24:54

@charlieharper: holnapig körülnézek és megy majd mail. :)

2014.10.19. 22:27:34

@puhacica: Fura, en ezeket egyaltalan nem tapasztalom, pedig jelenleg tenyleg csak nokkel dolgozom. Regen a gyar noi reszlegen sem vettem eszre semmi ilyesmit.

Bonjour 2014.10.19. 22:28:13

@Réka ‎: akkor azért csak kimondanak dolgokat, vagy csak ezen az oldalon?

"It's unforgivably naive to think that giving money to these kinds of [Muslim] organizations and mosques will work against segregation and will reach out to these youths who are being radicalized," she wrote.

Ilyesmiknek, ha elég ilyen felszólalás van, el kellene indítania egy gondolkodást, "társadalmi vitát", amikor minden nap cikkek születnek nagy napilapokban pro és kontra. Valami megegyezés csak kiforrna.

Látnád Párizst amúgy. Nem a turistákat augusztusban, amikor minden párizsi elmenekül valahova :).
Rengeteg a bevándorló. 20 éve is sok volt, ez igaz, sokkal több, mint máshol, de ez most nagyon sok. Ráadásul a 2-3. generációs bevándorló fiatalok több mint 50%-a munkanélküli, 2x-e az országos átlagnak (a fiatalokról beszélünk), ami fehér-nem fehér viszonylatban ue kb. 3x szorzóra jön ki. És a probléma nem csupán annyi, hogy szegregáció, hanem annál sokkal összetettebb. Lehet szegregációra fogni, de én azt gondolom ez egyoldalú. Na jó, ez egy végtelen téma, hagyom most.

Mindenestre nekem azért érdekes, mert míg franciao rutinos ebben a kérdésben, addig a svédek nem. Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy Fro. sem oldotta meg a kérdést.

2014.10.19. 22:28:59

@Taxomükke: Igen, en is maniakusan e-mailezek minden dolgozatot magamnak stb. Egyebkent nem is tudtam hogy forditokent dolgoztal regebben.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.19. 22:32:13

@puhacica: Én egészen äprilisig nem voltam tisztäban, hogy milyen kirälyläny pozicioban vagyok. :-))) Aztän fölvettünk egy länyt, akiért erösen lobbiztam is, és nem mondom, hogy letaszitott a tronomrol, de mär nem vagyok 1edül. :-)))

2014.10.19. 22:33:38

@Bonjour: Veletlenul pont Parizsban voltunk nyaron, mikor visszaerkeztunk Londonba es kiszalltunk a palyaudvaron, a ferjem elso mondata az volt hogy 'regen lattam ennyi feher embert', es tenyleg, a 'multi-kulti' London teljesen feher Parizshoz kepest. Ezen en is elegge meglepodtem. Nem voltam meg Afrikaban, de kb. Parizsban ereztem magam legkozelebb hozza. Persze ez a varosnegyed miatt is lehetett ahol laktunk (nem volt egy tul posh varosresz).

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.19. 22:33:45

@charlieharper:

Na várj, most azt akarod mondani hogy mi, melósok még túl is vagyunk tartva? Áruld már el hogy mit veszek én az osztrák államtól igénybe úgy alapvetően? Segélyezett pl voltam egy ideig de elég speciális körülmények áldozata lettem, finoman fogalmazva se infuenzás voltam. Több hónapos felépülési idő, a meki kaliberű helyekre pedig ilyen esetben nem számíthatsz hogy vígan ellelhetsz táppénzen náluk addig.Ha nominálisan számoljuk ki, akkor valójában 1 havi munkanélküli segélyem is annyi volt mint az egész éves adóm. És? Ebből mégis mi következik? Mit akarsz ebből kihozni? Számold ki akkor 4-5 gyerekes családokra is hogy mennyit költ rájuk az állam....a kényszerpályámat leszámítva szerintem én is pont ugyanolyan nettó befizető vagyok mint pl te.Vagy adózzunk mi is rengeteget a bérünkből amik így is rohadt alacsony szinten vannak és a létminimum környékén mozognak? Egyébként ez inkább elvi dolog szerintem mint gazdasági. Dolgozok, fizetek adót, innentől kezdve szerintem ne nézzen csúnyán rám senki amiért mondjuk igénybe veszek néha mankót is. Nem lehet mindenből gazdasági kérdést csinálni. Emberek vagyunk, nem gazdasági termékek.

puhacica 2014.10.19. 22:36:33

@charlieharper: "idiot-proof" kategoriaban nincsenek nagy kulonbsegek szerintem. :) nem tudom, hogy webrol rendelned vagy szakboltban, de mindenkepp javasolnam, hogy nezz meg parat testkozelbol. az eladok is tudnak segiteni. en egy kis kompakt Samsungot valasztanek. ami fontos, az az, hogy minel tovabb birja az akksi es hogy minel tobbszoros optikai zoom legyen benne. az, hogy 15 vagy 23 megapixelt tud, mindegy, mert ugyse poszter meretben hivatod elo. ja, es a Nikon Coolpixeket mondjak meg jonak. remelem, tudtam segiteni, de vard meg Rekat is, hatha tud valami tuti tippet. :)

2014.10.19. 22:36:52

@Bonjour: @Mirjam2: www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/france/11171314/France-is-a-nation-in-decline-and-Britain-could-be-next.html

Bonjour, bocs, nem tudom, hogy a francia nemet es sved melle beszelsz e angolul. Csak feltetelezem. @Mirjam, nezd a kommenteket is.

kardio1 2014.10.19. 22:39:02

Albàniai honfitàrsaimnak, meg mindenkinek, akit érdekel:

sportgeza.hu/futball/2014/10/19/megint_dronoztak_egy_alban_meccsen/

Ertem én, hogy az albànokat nem érdekli Nagy-Albània, meghogy a belgràdi dronos akcio is csak egy amerikai àllampolgàr ötlete volt, meg hogy a szerbeknek volt az jo tkp., de Akkor belföldön miért csinàljàk? Ôk is koszovoiak? :)))

2014.10.19. 22:39:05

@házelőtthinta: azt mondtam, hogy szeretnek rola latni szamokat, hogy a bevandorlo melos megeri -e az orszagnak. Ezen lehet puffogni, de a szamok beszelnek.

2014.10.19. 22:40:06

@kardio1: doki, a fenti cikk neked is megy @charlieharper:

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.10.19. 22:41:46

@TilosazA (UK): Ez mar egy mas teszta, de eloiteletek most is vannak, csak nem pc ki is mondani oket. Az igenyeket v preferenciakat meg azert most is megfogalmazzak maguknak, csak ugye nem mondjak ki nyiltan igy szegeny munkakeresok csak futjak a felesleges koroket. Es pazarokjak a draga idot...

kardio1 2014.10.19. 22:43:26

@charlieharper: Hollande-nak ez a fényképe erôsen emlékeztet egy bieonyos, XVI. lajost àbràzolo festményre. Végülis van hasonlosàg a két vezetô politikai sikerességében...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.10.19. 22:44:01

@Bonjour: Szerintem ezt a kérdést nem lehet jol megoldani...:-(

Taxomükke (UK) 2014.10.19. 22:45:24

@Mirjam2: Sosem volt a főfoglalkozásom, de 3-4 könyvet, pár esszét, novellát, meg szerződéseket, .műszaki anyagokat fordítottam.

puhacica 2014.10.19. 22:45:52

@Mirjam2: szerintem ez munkahely fuggo is lehet. vagy csak ertelmes, kiegyensulyozott nokkel dolgoztal eddig. :) esetleg az lehet meg a titok nyitja, hogy kulfoldon nem divat a maganeletet kiteregetni meloban. legalabbis itt tobbszor olvastam errol.

@Naschkatze (Mostindien / CH): en sose voltam kiralylany. "csak" itthon. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.10.19. 22:46:39

@puhacica: Engem furt mar a melohelyen a hatam mogott no is, pasi is, a legtobbet egy pasi es egy sajat nemehez vonzodo pasi artott nekem. De nem vonok le ebbol messzemeno kovetkezteteseket ;-).

Muscari 2014.10.19. 22:48:23

@Cascabel: vettem, majd jelentkezem

SzZoole 2014.10.19. 22:49:39

@Taxomükke: es Wokinghambol mikor jossz vissza Londonba?

kardio1 2014.10.19. 22:49:49

@Mirjam2: Merre voltatok Pàrizsban? A Montmartre nagyon népszerû turistacélpont a Sacré Coeurrel. Ez a 18. kerületben van, ami nagyrészt (pont a nagyon turistas részeket leszàmitva), tiszta Afrika: vàlaszthatsz Eszak-Afrika és Fekete-Afrika között...A 19. egy része is ilyen. Nekem Akkor volt nagyon furcsa érzésem, mikor legutobb a St-Denis-i bazilikànàl voltam (ez volt a francia kiràlyok temetkezôhelye). A metrotol feljôve nem làttam fehér embert az utcàn...Ez màr Seine-St-Denis megye, a leginkàbb bevàndorlo-sùjtotta övezet.

kardio1 2014.10.19. 22:51:05

@charlieharper: Atolvastam. Remélem, nàlatok nem Ed bàcsi nyer. Es azt is remélem, hogy Hollande màr 2017 elôtt megbukik.

Taxomükke (UK) 2014.10.19. 22:55:07

@Zoole[uk]: 1 órakor van egy találkozóm, kb. fél óra, utána ráérek egy kicsit.

SzZoole 2014.10.19. 22:59:00

@Taxomükke: akkor ketto es vegzel is,igy van esely:)
csak hogy erjuk el egymast?

Bonjour 2014.10.19. 23:00:02

@Mme Seldon: egy idős rokonomnak csontritkulása van, enyhe. Még az elején van. Neki kellene, de úgy tudom a kálcium mellé érdemes a magnéziumot is, szed valamit, de az nem citrát, majd megkérdezem. Amennyire utánaolvastam, nem annyira ez számít, hanem a mozgás meg a napfény, de azért valami támogatás kéne matériában is. Persze van orvosi tanács, de az nem erre vonatkozott, csak érdeklődtem, mer én valami cikk miatt úgy tudom, a tojáshéjpor nem ideális, amiben viszont az érintett hisz.

puhacica 2014.10.19. 23:04:32

@zöldeketbeszélek: konkret furkalodassal engem meg csak egyszer talaltak meg, de abban volt minden, fiu, lany, politika, hazugsag. :) mindenesetre a sracokkal nekem eddig konnyebb volt.

SzZoole 2014.10.19. 23:22:26

@Taxomükke: na ez nem volt jo otlet,szerintem toroltesd ki ezt a kommented a HA-val.
Kuldtem uzenetet.

Bonjour 2014.10.19. 23:27:19

@Mirjam2: pontosan.
Sokan a 18-19. kerületben foglalnak szállást, olcsónak és jónak tűnik, mert odaírják, hogy a sacré coeur közelében, aztán van az elképedés. Biztosat nem lehet mondani pozitív irányba, bár azért sok jó hely van, a 16. kerület majdnem mindig jó, a híres 5. kerület már pl necces is lehet, ugyanígy a 6. kerület, a szállások fele kerülendő, a sok klassz hely ellenére, amit ott találsz, de pl. a 15. nem ismert, de nyugodt kerület, arányában ott is van annyi kellemes utca, mint az 5-ben, és olcsóbb. Stb. Ez sem egy kommentnyi téma, lévén, hogy egy metropoliszról beszélünk.

TilosazA (UK) 2014.10.19. 23:27:58

@Jani haverja: :) Pozitív tulajdonság, ha ki tudod szűrni a lényeget... ;)

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.19. 23:31:07

@puhacica:

Külföldön a munkahelyi klíma is jobban működik? Ki ne derüljön tényleg hogy még a vér is nemesebb az emberek vénáiban hegyeshalmon túl...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.19. 23:31:08

@charlieharper:

Szummázva biztos megéri. Sok sok bepalizható olcsó munkaerő. Ez jól jön az országoknak.A helyi képzetleneknek meg nem jön túl jól. Elveszik a munkájukat.

kardio1 2014.10.19. 23:33:11

@diggerdriver: Elolvastam az iràsodat, érdekes viszontlàtni a mùltkor itt lefolytatott beszélgetés néhàny visszhangjàt (pl. birca hozzàszolàsàét). Szerintem se jo hosszùtàvon a mai rendszer és kàr, hogy ilyen magyaroschan lett bevezetve és megszüntetve is a magànnyugdijrendszer. Ez utobbira önkéntes formàban szükség van, és egyre inkàbb szükség is lesz.
PS.: szolidàRis, nem szolidàlis :)

Bonjour 2014.10.19. 23:34:21

@kardio1: és ehhez már nem is kell ennyire eltávolodni a belvárostól. Mondjuk a les halles? Alig találsz fehérembert, bár a fnac-ban meg felülrepresentáltak :)))!

kardio1 2014.10.19. 23:36:12

@házelőtthinta: Persze, itt élnek az igazi kékvérûek! :) En màr csak tudom :)))

kardio1 2014.10.19. 23:37:58

@Bonjour: Hàt igen, arrafelé is vigyàzni kell...
Azért a vidéknek vannak még elônyei Pàrizzsal szemben. Mondjuk itt nem Marseille-ra gondolok :)

kardio1 2014.10.19. 23:40:47

@Bonjour: Januàrban a Bichat korhàzban Leszek tovàbbképzésen egy hétig. Ez a Périph és a Porte St Ouen között van a 18. kerületben. Ismered a negyedet? Nem biztos, hogy a közvetlen környéken keresek kiado garzont...

Bonjour 2014.10.20. 00:00:29

@charlieharper: most csak belefutottam, később alaposabban elolvasom, most csak annyit, hogy kicsit hangulatkeltő, de van benne igazság. Ma Párizsban a kis üzlethelyiségek a legolcsóbbak. Majd igyekszem keresni neked, bár nem ismerem teljesen a hátterét a small business-nek, lehet, hogy másért olcsóak. A tax nagyon igaz, rengeteget adóznak a kicsik, nagy a kedvezés a nagyoknak. Nem tudják visszafogni a nagyokat különben, nem akarják, hogy elmenjenek máshova gyártani. Épp elég, hogy a nagy öntudatú francia munkásból a külföldi befektetők nem kérnek. De a francia nagyvállalatokat is nehéz otthon tartani. Ott jó is a lobbierő ugye.

Nem beszélek svédül, ez azért túlzás lenne :))), angolul viszont tényleg tudok, bár nem úgy mint te. De minden nap használom.

Bonjour 2014.10.20. 00:01:38

@kardio1: :))) híresen rosszhírű, igen

svédnyugger 2014.10.20. 00:16:00

@diggerdriver:
Nyugi, ha nem is véresen, de néha tényleg komoly vagyok, amúgy kedvelem a humorodat, de miután én elég új vagyok itt szoknom kell a stílust.

Bonjour 2014.10.20. 00:29:44

@kardio1: Én alapból nem bérelnék a 18. kerületben :))), de nem emlékszem, nincs teljes Párizs a fejemben. A közeli metromegálló okés, nem nyomasztó (ligne 13), mint sokszor. Talán van esély rá, hogy modernebb a kórház közvetlen környéke is. Fekete tuti lesz arra bőven, de gondolom az nem gond, csak biztonságos legyen, ami sajnos bevándorló részeken ugye kihívás néha. A kórháznak nincs szobája? Az lenne a legjobb. Esetleg lehet, hogy van bevett megoldásuk erre, vagy címlistájuk. A franciák logikája félelmetes, de mindig van valami megoldásuk mindenre, de kérni kell többnyire.
Ha nincs, többnyire okkal nincs (nem tudják megoldani :D). Muszáj mennem aludni, holnap este kicsit jobban megnézem. De pont a porte de st ouen nem olyan rossz megálló. De ez nem kellemes környék akkor se, az biztos. Egy-egy bájos kávézó lehet, meg csinosabb házak, meg bolhapiac. De valszeg ki lehet bírni. "Ennyit tudok mondani, kérem kapcsolják ki a mikrofont." :))))

Shanarey 2014.10.20. 00:32:42

@Taxomükke:

Ez nem volt jó ötlet, főleg miután........,
Na ezt inkább nem folytatom.
:-)))

Telefonszámot és Email címet nem szabad efféle helyekre kirakni.Hacsak, nem akarsz rengeteg marketing kategóriájú mailt és telefonhívást

Bonjour 2014.10.20. 00:48:41

@kardio1:ha a kollégák szerint ne bérelj ott, és a kórház sem segít, vagy nincs erre megoldása, akkor megnézzük majd, merre érdemes, ami nem olyan sok utazás és a környék is valszeg jó lesz. Jelezz majd! Mégha ronda, de egy hónapra talán mindegy. Ami turistaként nem oké, az lehet, hogy neked megfelelő megoldás lenne. Szóval nem ugyanaz. Mondjuk egy hónapra nehéz bérelni hivatalosan, vagy ismerős, vagy pl airbnb.

A kórház úgy látom még épp a périphérique-en belül van.
Itt a kilátás a kórházból, hogy kontextusba tudd helyezni a mondottakat, ha jól látom, a périphérique-en túlra, vagyis kifele,
http://www.google.de/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fupload.wikimedia.org%2Fwikipedia%2Fcommons%2Fa%2Fa5%2FParis_vu_du_14%2525C3%2525A8me_%2525C3%2525A9tage_de_l%2527h%2525C3%2525B4pital_Bichat_(3).jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Fcommons.wikimedia.org%2Fwiki%2FFile%3AParis_vu_du_14%25C3%25A8me_%25C3%25A9tage_de_l'h%25C3%25B4pital_Bichat_(3).jpg&h=1536&w=2048&tbnid=7Dpg572UC-Y7rM%3A&zoom=1&docid=WYfioFU4trJZrM&hl=hu&ei=TjxEVPzYJ4nHPYG3gMgC&tbm=isch&client=safari&iact=rc&uact=3&page=1&start=0&ndsp=12&ved=0CDQQrQMwCw

Ez pedig befele mutatja a környéket:

http://www.google.de/imgres?imgurl=http%3A%2F%2Fupload.wikimedia.org%2Fwikipedia%2Fcommons%2F1%2F10%2FParis_vu_du_14%2525C3%2525A8me_%2525C3%2525A9tage_de_l%2527h%2525C3%2525B4pital_Bichat_(5).jpg&imgrefurl=http%3A%2F%2Fcommons.wikimedia.org%2Fwiki%2FFile%3AParis_vu_du_14%25C3%25A8me_%25C3%25A9tage_de_l'h%25C3%25B4pital_Bichat_(5).jpg&h=1536&w=2048&tbnid=FOl-7hpeA6dy_M%3A&zoom=1&docid=tYn_chvJYAcwNM&hl=hu&ei=TjxEVPzYJ4nHPYG3gMgC&tbm=isch&client=safari&iact=rc&uact=3&page=2&start=12&ndsp=16&ved=0CDgQrQMwDQ

Na de tényleg megyek aludni.

Bonjour 2014.10.20. 00:53:28

Ui. Most látom, hogy ott egy hatalmas hotel. Kérdezz rá arra.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.10.20. 02:41:28

@TilosazA (UK): Nem komplettek (pedig, lehet, hogy kompok akartak lenni, de nem azok lettek...) ezek az arabok, hogy egy ilyen, totál ellenkező nemű szót használnak, mint kaja jelzőt...Egyszer mondjátok el nekik, mit jelent a halál!Hogy az ilyen kajától pont hogy menekülni kell!
:-))))))))))))))

Én már mondtam egynek, de valahogy nem jött át neki a dolog...

2014.10.20. 04:04:44

@házelőtthinta: pont ezt mondom, hogy nem biztos, hogy megeri. Az alacsonyabb ber, alacsonyabb adot jelent. Ebbol az adobevetelbol nem biztos, hogy fedezve van, amit az allam a melosra es a csaladjara kolt. Nem veletlen, hogy USA, Kanada, ausztralia es Svajc nem ker a melosbol. Vagy szerinted ezekben az orszagokban mindenki gazdasagi analphabeta?

@Bonjour: azert erdekes ez a francia szocializmus. Rettegek is tole, hogy a Labour ezt akarja a UKben jovore. A rengeteg benefiten elo allva fog neki tapsolni. Cserebe meg tobb hitelt vesznek fel, meg jobban eladositjak majd a UKt es tobb adot fognak kivetni. Addig vissza se fogok menni a UKbe dolgozni, amig ke nem valtjak oket.

FutureFry 2014.10.20. 05:45:58

@Mirjam2: @TilosazA (UK): @charlieharper:

Érdekes, én (még jóval az EU csatlakozás előtt) tartózkodtam kint (legálisan) hosszab távon, de nem kellett (vagy kellet volna?) nino (kártya), annak ellenére, hogy (sajnos) rászorultam az NHS-re (ingyenesen, akkoriban még államközi viszont-megállapodás alapon).

Pedig az alábbi információ szerint már '75 óta adnak ki kártyát (ami 2011-ben szünt meg), azóta van csak levél meg szám:
www.hmrc.gov.uk/manuals/nimmanual/nim39220.htm

----
Más:

Egyébként ez (nino) olyasmi ezek szerint, mint az amerikai SSN (kártya), bár az még most sem műanyag, hanem papír, és még mindig adják). Igaz itt ezt néha még kérik/kérhetik, mert pl. lehet rajta a munkavállalással kapcsolatos megjegyzés (pl. "NOT VALID FOR EMPLOYMENT"). Igaz mostanában ezt már inkább elektronikus úton ellenőrzik, nomeg a jó régi kártyákra az ilyesmit nem is jegyezték fel (a delikvens - aki kaphatott SSN-t, de elvileg nem, vagy csak korlátozottan dolgozhatott - "örömére").

puhacica 2014.10.20. 08:07:32

@házelőtthinta: hat pedig elkepzelheto. sot, ugy hallottam, meg a fu is zoldebb es a viragok is jobban illatoznak... :D (te honnan veszed ezt a baromsagot? mert en nem irtam ilyet, az tuti. :D )

2014.10.20. 08:24:08

@charlieharper: Koszi a Telegraph linket, legalabb lesz mit olvasnom ebedszunetben! Sajnos egyetertek az alapgondolattal, es a legrosszabb hogy semmi nem fogja megallitani ezt a tendenciat. Ami a bevandorlok gazdasagi hasznat illeti, errol tobb tanulmany keszult az elmult evekben, most dolgoznom kell :( de kesobb belinkelek parat ha megtalalom oket. Pl. itt van egy 2010-bol: www.ucl.ac.uk/~uctpb21/Cpapers/DustmannFrattiniHalls2010.pdf, de vannak sokkal frissebbek is. A legtobb azt hozta ki hogy alig vagy relative keves gazdasagi elony van ha a benefiteket is beleszamoljak, kulonosen az in-work benefiteket. Es ha abbol a perspektivabol nezzuk ezt a keves vagy semmi gazdasagi elonyt hogy szocialisan abszolut hatrany eri a kozosseget (rengeteg gyerek az iskolakban akik nem beszelnek angolul, ugyanez a korhazakban stb.) akkor nagyon kerdeses hogy 'megeri-e'.

2014.10.20. 10:51:43

@FutureFry: Ha pl. kulfoldi / nem brit cegnek dolgoztal es csak ideiglenesen kuldtek UK-be, akkor gondolom nem kellett, meg van meg egy-ket ilyen kivetel, pl. au pair munka nem szamit munkaviszonynak es ahhoz sem kell. De altalaban kell national insurance szam ill. regen a kartya. NHS viszont fuggetlen ettol, pl. en is voltam regisztralva GP-nel mint au pair mikor nem volt szamom; illegalis bevandorlok is sokan vannak regisztralva GP-nel es igy hasznalhatjak az NHS-t. Eppen ezert vezettek be nemreg korlatozasokat illetve hogy bizonyitanod kell miota es milyen alapon elsz az orszagban mielott hasznalod az NHS-t.

2014.10.20. 10:54:18

@FutureFry: Nem, a national insurance number kifejezetten munkaval kapcsolatos, csak a neve felrevezeto. Nem dolgozhatsz legalisan UK-ben ha nincs ilyen szamod (kiveve nehany eset, lasd fent).

2014.10.20. 11:00:36

@Bonjour: @kardio1: Mi egy ismerosnel laktunk Parizsban, fogalmam sincs melyik kerulet, arra emlekszem hogy Orc volt a legkozelebbi metromegallo (lehet hogy hibasan irtam). De mindenhol rengeteg afrikai volt, nem csak azon a kornyeken. Es kimondottan afrikainak neztek ki, tehat nem az amit pl. Londonban megszoktam hogy 'brit feketek', vagy 'black Americans' az USA-ban, hanem igy feluletesen, elso benyomasra tenyleg ugy ereztem magam mintha egy nem-nyugati kulturaba csoppentem volna. Es ezt nem azert mondom mintha eloiteleteim lennenek, pl. a nyaralast megelozoen egy evig egy lakoparkban laktam es egyutt dolgoztam egy csomo szudanival, illetve kozvetlenul Indiabol erkeztem Parizsba, de igy is az volt a benyomasom mintha nem Europaban lennek.

2014.10.20. 11:04:12

@puhacica: Hat erre nem is gondoltam hogy maganeletrol beszelnenek a munkahelyen, en kis naiv :). Valoban, nem volt divat eddig sehol ahol dolgoztam. Idonk sincs ra egyebkent. Termeszetesen elofordul hogy valakivel osszebaratkozol es egy ido utan beszeltek maganeletrol, de nem a munkahelyen, hanem esetleg munka utan.

2014.10.20. 11:05:23

@Taxomükke: Ez nagyon erdekes munka lehetett, nagy kar hogy nem lehet megelni belole.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.20. 11:20:05

@charlieharper:

Figyelj, ezt neked kell tudni. Nekem max véleményem lehet róla. Szerintem nem szerencsés emberi sorsokat kizárólag gazdasági alapokra helyezve megközelíteni. Értsd meg, hogy nem gazdasági entitások vagyunk, hanem emberek. A dolgozó melós semmiképpen se tekinthető élősködőnek. Vagy akkor mi legyen? Mindenkit aki nem profit marginnal működik, lőjünk le? Küldjük őket haza? Vagy felesleges ezen rágódni úgyis jönnek a robotok és kiváltják a melósok nagy részét és beköszönt az aranykor?

Egyébként tényleg, mi legyen? Adózzanak többet hogy a nyugati országokban se érje el a létminimumot a melós bére? Valóban jó ez az irány? Aki melós meg se tudjon élni?

2014.10.20. 12:22:06

@házelőtthinta: ne legyel mar naiv, nem ezt mondtam. A Uknak van tobb szazezer tanitattlan munkanelkulije. Jelenleg benefiten elnek, de os siman el tudnak latni a mosogatoi/buri forgatoi munkat.,ezert nem kell behivni immigranst. Tetszik, nem tetszik, egy alacsonyabb fizetesu tanulatlan, ambicio nelkuli bevandorlo gazdasagilag nem eri meg a UKnek. Hogy van a mondas, tobbe kerul a hus, mint a leves? Na, kb ez a helyzet.
Mas orszagok, az fenti felsorolas, de mondhatom Sing es HKt is szelektal. Ha az orszagban hianyszakma es szukseg van ra, epitomunkas vagy lek, akkor johet. Ha nem, akkor nem johet. Na, ebben van racio.
Vagy szerinted tartson el 6milliard embert a UK, mert szerint az ugy "emberseges"? A UKnak elsosorban a sajat allampolgarairol kell gondoskodnia, nem az A vagy B orszagbol erkezokbol, emberseg felkialtassal.

2014.10.20. 14:05:50

@charlieharper: Na talaltam meg egy par temaba vago dolgot: migrationobservatory.ox.ac.uk/briefings/fiscal-impact-immigration-uk; www.cream-migration.org/publ_uploads/CDP_22_13.pdf, ezek eleg frissek (2013; 2014).

Ahogy mondod, az a nagy helyzet hogy a vilagon tobb milliard ember 'egyszeru melos' akik tobbe-kevesbe embertelen korulmenyek kozott elnek, szocialis halo nelkul. Ez szomoru, de egyetlen 60 millios orszag / sziget nem fogja tudni ezt a problemat megoldani.

Mr Long 2014.10.20. 14:21:47

@33621: Nem stoppoltam, egy haver gepe (vagyis a munkahelye), ot latogattam meg. Itt ragadt Angliaban a hetvegere, aztan vittem sort.
Daf es nagy :)

FutureFry 2014.10.20. 15:54:54

@Mirjam2: A "nem"-et a nino és SSN hasonlóságára mondod? Én a hasonlóságot úgy értettem, hogy Az SSN megléte szükséges de nem elégséges feltétel az amerikai munkavállaláshoz.

A nino viszont önmagában is elég lenne a UK munkavállaláshoz? Mi van ha valaki (pl. nem EU-s állampolgár) csak átmenetileg jogosult dolgozni? Ha kap nino-t és később látogatóba visszatér gondolom nem jogosult munkavállalásra (bár van nino-ja).

Taxomükke (UK) 2014.10.20. 16:43:23

HÁ, töröld légyszíves a 2014.10.19. 23:03:49 hozzászólásomat.
Köszi.

Taxomükke (UK) 2014.10.20. 16:45:57

@Mirjam2: "Ez nagyon erdekes munka lehetett, nagy kar hogy nem lehet megelni belole."
De igen, meg lehet élni belőle, ha főállásban csinálja az ember. Én csak mellékesként csináltam. Nem volt rossz pénz így sem.

2014.10.20. 19:30:36

@Taxomükke: Ja ertem, bocsi, magambol indultam ki - ha en meg tudnek elni forditasbol, biztosan foallasban csinalnam, mivel elegge introvertalt ember vagyok. De az a hajo mar elment, egyelore kenytelen vagyok tanarkent dolgozni, ami nem igazan idealis nekem, de nem panaszkodom.

2014.10.20. 19:43:53

@FutureFry: Az n.i. szam jelenleg ugy mukodik hogy egy ember csak egyet kaphat eleteben, tehat korlatlan ideig ervenyes. Munkavallalashoz onmagaban nem eleg, kell hozza megfelelo vizum es / vagy EU utlevel is. Viszont ha mar egyszer megvan a szamod, belekerulsz a rendszerbe, akkor lehet ugyeskedni, pl. illegalis bevandorlok altalaban ezt hasznaljak ki hogy egyszer megkaptak a szamot, es nem hagyjak el az orszagot a vizumuk lejarta utan, tovabb dolgoznak a szammal. Persze a munkaadonak ellenoriznie kene a vizumot, de ez nem mindig tortenik meg. A cikkben amirol beszeltunk az volt hogy a brit kormany tervezi hogy a szam csak korlatozott ideig legyen ervenyes, a visszaelesek kikuszobolese miatt. Jelenleg sok mindent lehet csinalni a szammal amit nem kene, pl. megvan egy ideje a szamod, ugy csinalsz mintha dolgoznal UK-ben kozben lehet hogy pl. masik EU-orszagban elsz, aztan egy ev mulva megjelensz UK-ben, azt mondod elvesztetted a kamu munkadat (mondjuk addig papiron maganvallalkozo voltal) es segelyeket kersz.

FutureFry 2014.10.20. 20:09:10

@Mirjam2: Ah - köszi a részletes beszámolót.
(Akkor mégiscsak hasonló a n.i. és az SSN. Legalább is úgy tűnik, az egyetlen külömbség az, hogy az n.i. néha nem kell(ett?) akkor sem amikor valaki nem turista céllal látogat(ott) (tanuló, au-pair, etc.)).

kardio1 2014.10.20. 23:21:17

@Mirjam2: Az az Ourcq megàllo lehetett az 5. metro vonalàn a 19. kerületben..
Itt Franciaorszàgban tényleg sok a valoban feket afrikai. Ez abbol is adodhat, hogy a régi francia gyarmati területeken fôleg nilotida négerek élnek, ôk ilyenek.

kardio1 2014.10.20. 23:28:09

@Bonjour: Szàlloda nem jön igazàn szoba, mert a korhàz àltal adott szàllàs napidij 60 euro. A Homelidays oldalàn szoktam garzonlakàsokat keresni. A képzés koràbban a HEGP-ben (Hôpital Européen georges Pompidou) volt, akkoriban a 15., vagy 14. kerületben laktam, ami azért is jo volt, mert a vonatom a Gare de Montparnasse-ra érkezik. Legutobb a Cochinban volt, és a Boulevard de Port-Royalon laktam, gyalog is közel volt a korhàz. Majd keresek egy olyat, ami viszonylag egyszerû eljutàst biztosit a Bichat-ban. Miromesnil környéke valoban jonak tûnik.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.10.21. 01:44:20

@charlieharper: " Hogy van a mondas, tobbe kerul a hus, mint a leves? " Nem, fordítva, többe kerül a leves, mint a hús. :-)
Ha a hús kerül többe, abban semmi meglepő, vagy rendellenes nincs; viszont ha a leves, akkor az a "nem éri meg" esete.

De nem akarok nyelvtan-szélsőjobboldali lenni... :D

DieNanny CH 2014.10.21. 08:48:54

@geegee:

Ez érdekes. Én mindig húslevesre asszociáltam. Vagyis, ha mondjuk fél liter leves kerül 500 Ft-ba, de a benne lévő 10 dkg hús kilója 5000, akkor gyanús számomra a dolog...
Vagyis, papíron 5000, mert esetleg valami mócsingos nyesedék van benne...
Nem tudom, érthetően írtam-e... Majd utánanézek ennek a szólásnak.

:-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.10.21. 11:50:13

@FrankyLon: bocs, későn járok erre, lehet, hogy valaki már írta azóta, ha _mindig_ van három imádság, szerintem nézzél utána, hogy nálatok mikorra esnek, mert szerintem lehet az is, hogy kamuznak neked (a tesómmal is megpróbálták Magyarországon pl)
google simán kidobja neked egy olyan keresésre, hogy "Muslim prayer times in London"
nagy vonalakban a szabályok
első napkelte előtt, amikor már világosodik
második a delelés és kb du 3 között (amikor a nap félúton van lefele)
harmadik a "félút" és naplemente között
negyedik naplemente és a sötét beállta között
ötödik sötétben, lefekvés előtt (bármikor egész éjjel elvileg)
szóval nem tudom, milyen műszakokat dolgoztok, de ha mindig van három, az gyanús nekem.
egyébként engem is halálra idegesített, hogy a gyakornok kistanárom mindig akkor hagyott ott, amikor felébredtek a gyerekek és a legnagyobb volt a káosz, vele az volt a baj, hogy szerette du 3 körül összevonni a második és a harmadik imádságot (ezt elvileg lehet, habár nem szorgalmazzák), de egy muzulmán iskolában nem reklamál az ember, ha nem feltétlen muszáj, és egyébként nagyon rendes kolléga volt. ha egy lógós fazon lett volna, akkor konfrontálódtam volna vele, hogy húzzon el akkor imádkozni, amikor alszanak a gyerekek, meg később mittomén az az ő dolga. persze egy peron kicsit más, jó vicc :-( aztán majd ha felfordul egy vonat, mert understaffed volt az állomás, akkor lehet nyifogni :-(

2014.10.21. 15:55:10

@kardio1: Igen, ez volt az, Or... oke, nem tudom leirni. Nem az afrikaiak borszinere gondoltam, hanem olyan dolgokra mint testbeszed, oltozet, viselkedes.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása